DR. HORVÁTH LÁSZLÓ (FKgP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Bár a kérdésem benyújtása óta miniszter úr e tárgykörben már nyilatkozott, mégis úgy érzem, a téma fontosságára való tekintettel és mert kötelező is, ragaszkodnom kell a benyújtott kérdésekhez. Ezért teszem fel miniszter úrnak kérdésemet: van-e a hitelnek magyar útja? Van-e a hitelnek magyar útja, kell-e a hitelnek magyar út? Kérdezem ezt pejoratív és prosperatív értelemben egyaránt. Kérdezem, működhet-e a hitel intézménye Magyarországon a bankszakma, a hitelkonstrukciók hagyományosan kialakult szabályai szerint, s kérdezem, megvalósítható-e a vállalkozói Magyarország vagy egyáltalán Magyarország széles körű hitelek nélkül? Kérdezem mindezt azért, mert a meghirdetett és kedvezményesnek tekinthető hitelkonstrukciók a banki oldalról már nemcsak kialakult és begyakorolt új tulajdonviszonyokat, de új és eredményes termelési viszonyokat is feltételeznek. Talán nem mondok nagy számot, ha azt mondom, egy vállalkozás megindítása 5-10 millió forint nélkül nem megy, különösen, ha nulláról kell indulnia. Márpedig éppen azoktól a rétegektől, amelyektől leginkább azt várjuk, hogy segítsenek magukon, hogy ne ölbe tett kézzel munkanélküli- segélyen tengődjenek, s mindazok többsége, akik ezután juthatnak hasonló sorsra, ezt önerőből elkerüljék, túlnyomó többségben gyakorlatilag a nulláról indulnak, a nulláról kellene induljanak. Ehhez képest - a tapasztalatok szerint - a bankok többsége, ha egyáltalán foglalkozik az államilag támogatott kedvezőbb hitelekkel, mint például az egzisztenciahitel, a reorganizációs hitel, 100-200%-os biztosítékot követel, ezt is szelektáltan. Például az esetek többségében a vagyont megjelenítő családi házat nem fogadja el biztosítékként, amit én is helyeslek. De akkor honnan tudná az állampolgár, az átlagpolgár ma Magyarországon felmutatni azt a - szerény vállalkozás esetén is - 15 vagy 20 millió forintot? Viszont, ha nem jut hozzá a hitelhez, meg sem tud mozdulni. Ha megmozdul, természetesen ott a csőd kockázata is, s biztosíték nélkül ez banki veszteséget, akár bankcsődöt is okozhat. (14.40) Mindez azért is fontos, mert az eddigi gazdálkodási formák, az állami vállalatok, a szövetkezetek egyre gyengülnek, egyre inkább visszaszorulnak, de e helyzetből nem látszik a menekülési út; ma az alkalmazotti rétegnek nincs alternatívája egy megszűnő szövetkezet vagy vállalat esetén. Számomra például maga az egzisztenciahitel is érthetetlenül diszkriminatív. Végül is a múlt rendszerben mi gyakorlati különbség volt a szövetkezeti vagy állami tulajdon között? Mi döntötte el, hogy valami egy szövetkezet vagy egy állami vállalat tulajdonába került? Többnyire a véletlen. S ha a véletlen akkor úgy hozta, hogy egy létesítmény állami tulajdon lett, akkor hozzáférhető az állampolgár számára talán egyetlen elfogadható feltételű hitel, az egzisztenciahitel; ha nem - akkor nem! De úgy gondolom, hogy a szövetkezeti tulajdonok, ezek a formailag nem állami tulajdonok; éppen úgy termelnek, jövedelmeznek, ha valaki működteti, működtetheti azokat a köz, az állam javára. És hadd ejtsek egy szót külön a mezőgazdasági vállalkozásokról is. Ma a vállalkozónak a legnagyobb esélye elsősorban a kárpótlási törvény és a szövetkezeti átalakulási törvény révén a földhöz jutáshoz van. De a termőföldhöz is tartozik infrastruktúra, ami költségigényes. Az viszont közismert, hogy a mezőgazdasági tevékenység jövedelmezősége igen alacsony; a hitelkonstrukciókba ezt a kikerülhetetlen tényt is bele kell építeni. Vagyis itt állunk egy olyan ördögi körben, ahol egy időben van egy hitelképtelen társadalom és egy társadalmi méretű vállalkozói kényszer. Ördögi körnek kell nevezzem, mert meg kell értenünk a bankok óvatosságát, meg kell értenünk a hitelkérők reális helyzetéből fakadó igényét, meg kell értenünk, hogy az államháztartás állapota nem teszi lehetővé, hogy most az állami szféra nagyvonalú nagybácsiként lépjen fel. Ugyanakkor szükségszerű a működési, termelési formák átalakulása, a működésképtelenek felszámolása, ami újabb termeléskieséssel, munkaerő-felszabadulással jár. Úgy néz ki, minden fél joggal hivatkozhat az igazára. Ezért kérdezem miniszter urat, van-e elképzelés ebből az ördögi körből kilépni? Lehetne-e az állampolgárok által fel nem mutatható biztosítékot a banki szféra alaposabb szakmai munkájával, a hitelkérők reális üzleti terve elkészítésének segítésével pótolni? Lehet-e az alacsonyabb jövedelmezőségű mezőgazdaságra nézve pozitív diszkriminációt alkalmazni, és 3-5%-os középlejáratú hitelhez juttatni a mezőgazdasági vállalkozókat? Miniszter úr szerint felvállalható-e, kapcsolható-e a kárpótlási folyamat egy széles körű vállalkozói hitelkonstrukció kidolgozásához, tekintettel az Alkotmánybíróság legutóbbi, a kárpótlási törvény 24. �-át illető határozatára is, amellyel valóban egy vállalkozói Magyarországot lehetne elindítani. Köszönöm a türelmüket.