DR. KŐRÖSI IMRE (MDF): Nagyon figyeltem a vitára, ilyen szűk körben van rá lehetőség. Nagyon tisztelem Glattfelder Béla képviselőtársam véleményét, csak az érvelésének egy kicsit a torka véres. Tudniillik egyedül a legelő és a köztulajdon birtoka az egész európai jogfejlődésben - és nem szeretnék ebben a házban jogtörténészkedni - pontosan az állattartásra és hatványozottan Magyarországon így alakult ki. Tudniillik a marha egy fura jószág, azt nagyon nehéz elkülöníteni, hogy ne közös legelőkön próbálja az élelmét megkeresni. Egyébként ez a jogfejlődésünk az évezreden keresztül végigvonult, és ha a t.h-városok földtulajdonjogát és egyebeket nézzük, akkor ez egy nagyon-nagyon jó jogintézmény volt. Abban, amit Cséfalvay képviselőtársam mondott, ott is van egy kis félreértés. Tudniillik azokat a legelőket, amikre ő gondolt, a földrendezés bevitte az állami tartalékok közé mint állami tartalékterületet, a legeltetési bizottságokat, majd az 1967. évi IV. törvénnyel megváltották, mint állami tartalékterületet, és a magántulajdon jellege eltűnt, ezek voltak az úgynevezett legeltetési bizottságok. Erre még külön, taxatíve kitért az akkori törvényalkotó, hogy ez kvázi kedvezmény a mindenkor elsődleges szövetkezeti tulajdon javára, és aranykoronánként nem 80-szoros szorzattal, hanem 10 forintért kapták meg. Tehát ismételten mondom, ezt a törvényi helyet teljesen felesleges bolygatni, ez a földterület igenis a közösségi legelők alapja kell legyen. Egyébként nemcsak a saját bölcsességemből táplálkozom, de valamennyi önkormányzat - ahol ezek a földterületek kvázi eltűntek - hasonló módon gondolkodik, pontosan a saját választói, a saját tulajdonosok érdekében. Tudniillik legeltetést általában közlegelőn szoktak folytatni, és ez az a tulajdonforma, amely egyébként az egész magyar jogtörténeten keresztül kialakult, és nagyon is jól funkcionált. Köszönöm.