DR. ILKEI CSABA (független): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! (Zaj.) Rendkívüli módon megerősödött az utóbbi napokban az a társadalmi méretű elutasítás, amely az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslatot már az elmúlt héten is fogadta. A kétkulcsos ÁFA kompenzáció nélküli bevezetésének várható súlyos hátrányai miatt nemcsak a legérintettebb választópolgárok, a leginkább veszélyeztetett rétegek emelték fel szavukat, de tiltakoztak érdekvédelmi és társadalmi szervezetek, szakszervezetek és Parlamenten kívüli politikai erők is, nemkülönben a lakosság olyan önszerveződő mozgalmai, mint a Létminimum Alatt Élők Társasága, a Társadalmi Kamara vagy az Állampolgári Jogvédő Liga. Ha önök - tisztelt képviselőtársaim - mélységében és összefüggéseiben is áttanulmányozták a törvényjavaslatot, beillesztve azt a jövő évi költségvetésbe, akkor látják következményeit, kedvezőtlen hatásait az elszegényedett és elszegényedő rétegekre, a létminimum alatt élő kétmillió és a létminimumon élő 2,5 millió emberre. A kiszolgáltatottak elégedetlenségének rendkívüli a tétje, maga a társadalmi béke. Az Országgyűléshez, a Kormányhoz és a képviselőkhöz küldött levelek, felhívások nem hagynak kétséget afelől, hogy íróik minden rendelkezésre álló eszközt igénybe fognak venni, ideértve a polgári engedetlenség legelkeseredettebb megnyilvánulási formáit is, azért, hogy a Kormány vonja vissza a törvényjavaslatot és vagy dolgozza át a lakosság valós teherbíró képességének megfelelően, differenciáltan, kellő ellentételezéssel, vagy több lépcsőben vezesse be, és most az első lépcsőben hagyja meg a nulla %-os adókulcsot a létfenntartáshoz szükséges alapvető fogyasztási cikkekre és szolgáltatásokra. Gondoljanak például arra, hogy a kétmillió létminimum alatt élő közül is mintegy 5-600 ezren a nyomor szintjén tengődnek. Ha a jelenlegi háromkulcsos - 0, 15 és 25%-os - általános forgalmiadó- rendszer kétkulcsos - 8 és 25%-os - általános forgalmi adóztatásra változik, és egyúttal megszűnik a kivételes adó-visszaigénylések lehetősége, akkor egy nyugdíjas megélhetése havi 7-800 forinttal drágul, egy átlagos kétgyermekes családé pedig 2800 forinttal. Az utóbbi nem a Pénzügyminisztérium, hanem a Létminimum Alatt Élők Társaságának számításai szerint való adat. Ugyanakkor jövőre tovább csökkennek a reálbérek és a reáljövedelmek, nominális növekedésük - akárcsak a szociális juttatásoké - nem éri el a várható 17-20%-os inflációs mértéket sem. A Kormány köztudottan nem tervezi a családi pótlék emelését. A nyugdíjak mindössze 11%-kal növekednének. Szigorítások következnek a munkanélküliek segélyezése, valamint egyes egészségügyi és szociális juttatások terén is. A jövő év végére a munkanélküliek száma elérheti az egymilliót. Következésképpen: súlyosbodik az önhibájukon kívül válsághelyzetbe került családok fizetőképtelensége, tornyosulnak a kiegyenlítetlen lakbérek és közüzemi díjszámlák. Az is természetes, hogy még inkább visszaesik a lakosság vásárlásból származó fogyasztása, ami azt is jelenti, hogy terebélyesednek az ÁFA-mentes, illegális forgalmazási csatornák. A családok csaknem kétharmada tavaly sem tudott semmit sem megtakarítani, a kompenzáció nélküli kétkulcsos ÁFA bevezetésével feltehetően utolsó tartalékaik rövid távú felélésére kényszerülnek. Menthetetlenül veszélybe kerülhet az a teljes középosztály, amelyre egyébként ma minden parlament támaszkodni kíván. Mindezt azért említettem meg, hogy a kormányzati felelősségre utaljak, tán mégiscsak várni kellene a tervezett lépésekkel. A költségvetési deficitet talán akkor lehetne csökkenteni a lakosság szerény bevételeinek újabb elvonásával, amikor a bérből és fizetésből, nyugdíjból, munkanélküli- és szociális segélyből élőknek tényleg lesznek elfogadható bevételeik, azaz amikor a gazdaság már nem stagnál, hanem javul jövedelemtermelő képessége, nem csökken, hanem növekszik az ipari és a mezőgazdasági termelés, és valamelyest emelkedik az életszínvonal is. De addig mégiscsak a központi kiadások lefaragásánál kellene kezdeni a tartalékok feltárását, a túlduzzasztott államapparátus és az igazgatási reform előrehozatalával. Az IMF által meghatározott deficit tartása kétségtelenül igen fontos tényező. Ám a nemzetközi nagytőkének is érdeke Közép-Kelet-Európában a szociális robbanások, az éhséglázadások elkerülése, a kiéleződött konfliktusok olyan mederbe terelése, amely nem veszélyezteti a jogállamiság és a demokrácia kereteit. Nagy megtiszteltetés, hogy a pénzügyminiszter úr az IMF és a Világbank kormányzótanácsának egy évre megválasztott elnöke. De a chairman kifelé talán mégsem azzal növelheti igazán a presztízsét, hogy befelé elvállalja a defterdár szerepét. Ennyire azért mégsem vagyunk ismét hódoltsági területen. Már elnézést, nem lenne kimondottan csinos dolog, hogy ilyen áron teljesüljön miniszter úrnak az a publikált vágya, hogy ennek a költségvetésnek a megvédése után - idezem őt - "szabad madár" lehet. A kétkulcsosságtól remélt, összesen 76 milliárdos bevétel elmaradása s helyette más források keresése talán nem lenne akkora tragédia, mint a társadalmi béke végzetes megrendülése. Ezért kellene végiggondolnia a Kormánynak a törvényjavaslatot, annak visszavonását, átdolgozását vagy elhalasztását - időrabló és elmérgesedő viták, a presztízsálláspontok görcsös védése helyett. Itt nem alkalmazható az a kormányzati politika szintjére emelt, de megfordított logikájú népi bölcsesség, amit nemrég miniszterelnök úr úgy idézett: "Amilyen a fogadjisten, olyan lesz az adjonisten." Itt az adjonisten már megvolt, a fogadjisten elég rossz, de sokkal rosszabb is lehet. És ebben az egészben ennyi a rendkívüli. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a függetlenek padsoraiban.)