TABAJDI CSABA (MSZP): Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Különleges pillanat a magyar törvényhozás történetében, hogy Országgyűlésünk az 1868. évi nemzetiségi törvény elfogadása óta több mint száz év után újra napirendre tűzi a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak átfogó törvényi szabályozását. Különleges pillanat ez, minden túlzás nélkül, az európai jogalkotás történetében, hiszen a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak ilyen átfogó jellegű, kódexérvényű szabályozására néhány ritka kivételtől eltekintve alig került sor. A Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselőcsoportja megnyugtatónak tekinti azt a tényt, hogy országunkban nincs egyetlen olyan demokratikus politikai erő, amely ne támogatná a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak önálló törvényben történő szabályozását. Véleményünk szerint a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek sajátos kultúrájának fejlesztése és érdekérvényesítésük, önszerveződésük elősegítése meghatározó jelentőségű belpolitikai feladat. Az elmúlt hetekben a magyarországi kisebbségi népcsoportokat is érintő drámai történések és vészterhes megnyilatkozások pontosan jelezték azt, amire számosan figyelmeztettünk az elmúlt néhány évben: hogy országunkban nemcsak szociális téren gyűlt fel robbanáshoz közelítő feszültség, hanem az etnikai feszültségek is elérhetnek egy veszélyes, kritikus határt, etnikai "bombává" sűrűsödhetnek. A magyar szocialisták dokumentumaikban és napi politizálásukban minden alkalommal hangúlyozták és hangsúlyozzák, hogy a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségeket önértékükön kell kezelni. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénytervezet nem tesz most kevesebbet, mint részletezi és kibontja azt az alkotmányos tételt, amely szerint e kisebbségek államalkotó tényezők, és ebben a törvénytervezetben nem arról van szó, hogy most a hazai kisebbségi népcsoportok mint politikai szubjektumok valamiféle adományban részesülnének a többség részéről, hanem e törvény kibontja azt, ami nekik objektíve jár, ami az ő jussuk. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nem is vagyunk kellőképpen tudatában annak, hogy a most előttünk lévő törvénytervezet megvitatása a többségi társadalom számára két okból is jelentős lehet. Egyrészt eredményes kisebbségi politikát kizárólag a többségi társadalom előzékenységével, türelmes segítőkészségével, toleranciájával lehet megvalósítani, másrészt a nemzeti önazonosság szabad választásának megvitatása hozzájárulhat az oly sok vitát kiváltó nemzetfogalom pontosításához is, a többségi önazonosság tisztulásához, az egyén és nemzeti közösség bonyolult viszonyának tisztább körülhatárolásához, új magyar nemzetkép kialakításához. A jelenlegi törvénytervezet kiindulópontja annak rögzítése, hogy a nemzeti és etnikai önazonossághoz való jog alapvető emberi jog, amely egyéneket és közösségeket egyaránt megillet. A tervezet - bár nem bontja ki elég következetesen ezt a tételt, alapvetően azonban nyilvánvalóvá teszi: az egyénnek korlátozás nélküli, elidegeníthetetlen, alapvető emberi joga, hogy valamely népcsoporthoz tartozónak vallja és nyilvánítsa magát. Ez a nemzeti önazonossághoz, identitáshoz való jog. Úgy vélem, hogy kizárólag a nemzeti önazonossághoz való jog biztosíthatja a sokat vitatott kérdésben az egyéni szabadság, az egyéni szuverenitás, valamint a nemzet mint valódi közösség típusú szerveződés közötti harmonikus viszonyt. Arról van szó ugyanis, hogy az egyén részéről az adott nemzeti közösség alapvető céljainak megfogalmazásában és megvalósításában való részvétel, az alkalmazkodás szükségessége feltételezi egyéni szuverenitásának akaratlagos önkorlátozását. Éppen a nemzetnek mint közösségnek az egyén részéről való vállalása, vagyis a nemzeti önazonossághoz való jog érvényesítése jelenthet a demokratikus jogállamiságon túl biztosítékot az egyén számára, arra nevezetesen, hogy ne kelljen alárendelődnie olyan hamis nemzeti egységnek, amelyet a kizárólagos nemzeti erő képében fellépő, a hatalmat nacionalista álarcban mindenáron megtartani vagy megszerezni igyekvő politikai elit hirdet meg, és ami valójában pusztán az ő részérdekeit szolgálja. A politikai választások eredményeként létrejövő többségnek a kormányzás jogán és felelősségén túl nincs semmiféle jogosítványa nemzeti kötelezettségvállalások számonkérésére. A nemzeti kötelezettséget számon kérő politikai berendezkedések szándékosan mossák össze az állampolgári kötelezettséget a csupán virtuálisan számon kérhető, de mégis létező nemzeti kötelezettséggel. Más oldalról viszont azok az állampolgárok, akik nem kívánnak élni a nemzeti identitáshoz való jogukkal, nem tehetik meg, hogy megkérdőjelezzék mások ilyen irányú akaratlagos vállalását és nemzeti, népcsoporti hovatartozásuk kinyilvánítását. E törvénynek fontos tétele, hogy a nemzeti önazonossághoz való jog sem az egyén, sem a kisebbségi csoport számára semmilyen következménnyel nem járhat. Az elmúlt száz év súlyos történelmi tapasztalatai bizonyítják, különösen itt, Közép- és Kelet-Európában, hogy minden erőszakos beolvasztásra és el- nemzetietlenítésre törekvő ideológia és politika hallgatólagos vagy nyíltan kimondott előfeltevése a sajátos kulturális, nemzeti, etnikai vagy nyelvi mássághoz való jog teljes tagadása volt. Ennek alátámasztása a többség részéről a legváltozatosabb áltörténelmi, faji, mítikus, ideológiai érvekkel történt: "Élhetsz és boldogulhatsz közöttünk, de nyelvedben, szokásaidban, viselkedésedben, mi több: lélekben válj hozzánk hasonlóvá!" A nemzeti önazonosság tételének elfogadásával a magyar törvényalkotás egyidejűleg kifejezheti a nemzetállam idejétmúlt fogalmától való egyértelmű elhatárolódást. Tisztelt Ház! A most tárgyalásra kerülő, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénytervezet véleményem szerint legalább négy vonatkozásban példa nélküli az európai törvénykezésben. Először: szakítva mind a politikai nemzet, mind a kulturális nemzet leszűkítő egyoldalúságaival, a szabad identitásválasztás elvének kimondásával biztos és szilárd elvi alapokra helyezi valamely népcsoporthoz tartozás alapvető emberi jogát. Másodszor: a törvénytervezet a területileg szétszórtan élő, ezért önazonosságának megőrzését nehezen megvalósítani képes kisebbségi népcsoportok személyi elven alapuló kulturális autonómiájára európai összehasonlításban is tanulmányozásra érdemes modellt nyújt. Harmadszor: s talán ez a leglényegesebb - a települési kisebbségi önkormányzatok megteremtésének lehetőségével olyan önszerveződési formát és keretet kínál, amely hatékony és legitim politikai érdekérvényesítést biztosít a kisebbségi népcsoportok számára helyi és országos szinten egyaránt. Negyedszer: maguk az érintettek, a kisebbségiek aktívan részt vettek, részt vehettek a törvény szövegének megfogalmazásában - és nem ünneprontásként hozzá kell fűznöm: ami - sajnos - a jelenlegi törvényhozási munkában, a Kormány gyakorlatában elég ritka jelenség. Ennek a négy újdonságnak, általam négy újításnak tartott megoldásnak a törvényi kodifikálásban való megjelenítése azonban objektíve számos olyan jogelméleti, közigazgatás-racionalitási elvi és gyakorlati problémát vet fel, amire a jog jelenlegi állapotában sok alkalommal nem tud megnyugtató megoldásokat adni. A demokrácia, az individuális emberi jogok általános szavatolása - mint mutatják a fejlett demokráciák tapasztalatai is - nem jelentenek automatikus biztosítékot a kisebbségi népcsoportok, illetve tagjaik számára önazonosságuk megőrzése, valamint sajátosságaik kiteljesítése és fejlesztése érdekében. Hozzáteszem, hogy itt, Közép- és Kelet-Európában azonban axióma, hogy a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok következetes és maradéktalan érvényesítése a kisebbségi népcsoportok jogegyenlősége szavatolásának elengedhetetlen feltétele, sine qua nonja! Ugyanakkor hozzá kell fűzni: általános és szintén teljes érvényű megállapításként viszont csak az a tétel igaz, hogy a demokrácia kiteljesítése szükséges, de nem elégséges feltétele a nemzeti és etnikai kisebbségek mint közösségek, illetve a hozzájuk tartozó egyének önazonossága megőrzésének. (12.40) Különleges jogosítványok biztosítása, aktív kisebbségvédelem, folyamatos törvényhozási, kormányzati, önkormányzati és civil társadalmi odafigyelés és intézkedés, megfelelő kezelési mechanizmus és garanciarendszer megteremtése szükséges a modern társadalmakban a kisebbségi népcsoportok és egyének önazonosságának szavatolására. Annak érdekében - mint többen is szóltak erről -, hogy a kisebbségi népcsoportok kiegyenlítsék a többségben élő lakossággal szemben objektíve meglévő természetes hátrányukat, a kisebbségeknek és a hozzá tartozó személyeknek pótlólagos, esélykiegyenlítő jogosítványokat kell biztosítani. Bár akadnak pozitív nyugat-európai, kanadai példák az aktív kisebbségvédelemre, kezelési mechanizmusuk kialakítására még sincsenek általános elfogadott európai elvek, jogi normák és garanciarendszerek sem az egyes államok belső gyakorlatára, sem az európai, illetve a nemzetközösség államközi kapcsolataira vonatkozóan. S amiként az előbbiekben említettem, a magyar törvényhozás most olyan szabályozásra tesz kísérletet, amelyet éppen alapvető előzménynélkülisége okán, precedensjellege miatt más államokban szakértők és törvényhozók, többségiek és kisebbségiek egyaránt különös figyelemmel tanulmányoznak majd. Ritka pillanat, hogy országunk egy területen szakmailag referenciává, hivatkozási alappá válhat, s ez egyben különös felelősséget jelent kormánypártok és ellenzékiek számára egyaránt, hogy végül is szakmailag korrekt, jogilag szabatos és előremutató törvény szülessen a tervezetből. Jó döntésünk jótékonyan kihathat a kárpát-medencei kisebbségek helyzetére is. Tisztelt Országgyűlés! Sanyarú sorsú törvényjavaslat fekszik előttünk. Az 1978-ban elkészített első normaszöveget követően ma már nehezen számba vehető, hány változata készült el a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénytervezetnek. A koncepcionális fordulópontot jelentő változatok száma is 10, ha az 1989 decemberében a Minisztertanács Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Titkárságán elkészített, illetve kollégiumán megvitatott normaszöveget veszszük, és ez esetben még nem is számoltuk össze a különböző alapváltozatok mutációit. A kérdéskör bonyolultsága, a számba vehető nemzetközi szabályozási minták szerfölött korlátozott volta, a politikai rendszerváltásból, a választási küzdelmekből fakadó politikai átmenetiség, a nemzeti és etnikai kisebbségek politikai önszerveződésének időbeli elhúzódása, a nemzeti és etnikai kisebbségekkel való egyeztetés szükséges bonyolultsága sok mindenre magyarázatot adhat. De semmi nem mentheti fel a Kormányt ilyen nagyfokú időbeli késedelemért. Legalább egy évet késett ez a tervezet amiatt, mert a Kormány úgy látott hozzá a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak szabályozásához, hogy nem tisztázta a koncepcionális kérdéseket; jelesen a jogalanyiság problémáját, szabad identitásválasztás versus taxáció, másrészt a kisebbségek politikai önszerveződésének dilemmáját, egyesület versus önkormányzat. Ezekre a veszélyekre a szocialista párt részéről több alkalommal figyelmeztettünk, többek között már 1990 őszén. Egyáltalán nem öröm számunkra, és nem utólagos önigazolás, hogy a beadott beadványomra válaszként az Alkotmánybíróság a Kormány mulasztását állapította meg, s ez év december 1-jét jelölte meg a törvény elfogadásának határidejeként. A nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek kitartására és fellépésére, az ellenzéki pártok politikai és szakmai érvelésére és - talán nem jelent ez feljelentést, ha ebből a padsorból hangzik el - a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal korrekt, szakmai állhatatosságára volt szükség ahhoz, hogy a Kormány a februári változattól eltérően végül is nem egy koncepcionálisan elhibázott kisebbségi törvénytervezetet terjesszen elő. Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselőcsoportja az előttünk fekvő törvénytervezetet csupán jelentős koncepcionális módosításokkal tudja elfogadni. Észrevételeinket négy fő kérdésben foglaljuk össze. Először: a szocialisták számára elfogadhatatlan a törvénytervezet jogalanyának ilyen formában történő meghatározása. Ez a megfogalmazás következetlen, eklektikus, az eltérő logikájú változatok mechanikus, sőt diszkriminatív jellegű elegyítése. Nem kívánom felsorolni ezt a négy lehetséges változatot, amivel a törvény a jogalanyiságot megfogalmazza. A négy kategória, a négy változat tükrözi a gondolati zűrzavart és a gyakorlati kezelhetetlenséget. Itt lényeges elvek ütköznek össze. Semmilyen formában nem illeszthető össze a nemzeti önazonossághoz való joggal mint helyes alapelvvel sem a példálózó felsorolás, sem pedig a jogalannyá válás kérvényezésének válfaja. Elvileg sem helyes, hogy az Országgyűlés dönthessen egy népcsoport létezéséről vagy nemlétezéséről. A fantomkisebbségek visszaélésének kivédésére elég a normatív meghatározás, illetve a szabad identitáshoz való jog megfogalmazása. Elfogadhatatlan továbbá számunkra a normatív meghatározásban az a kitétel is, amely 100 év itt lakáshoz köti a honos népcsoport fogalmát. Elég csupán arra utalni, hogy 100 évvel ezelőtt nem ugyanazok voltak Magyarország határai, mint a jelenlegiek. Már ez önmagában is jelzi a jogi abszurditását a 100 éves határnak. A 100 év semmiképpen sem elfogadható követelmény, az időtartamot 70, illetve 40 év közötti mezőben lenne célszerű meghatározni. A honos vagy más szóval autochton népcsoportok elkülönítése migrációs kisebbségektől, bevándorlóktól, menekültektől, vendégmunkásoktól helyeslendő, de utalni kellene a törvény szövegében, hogy a csoportok jogait külön törvényben kell még szabályozni. Második: a második alapvető fontosságú törekvése a szocialista pártnak a nemzeti és etnikai kisebbségek e tervezetben vázolt önkormányzati rendszerének pontosítása, egyszerűsítése, megtisztítása. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló jelen törvénytervezet egyik döntő eleme a helyi és országos önkormányzatok megteremtésének szavatolása. Koncepcionálisan a törvénytervezet alapkoncepciójában, tehát leglényegét tekintve jó irányban gondolkodik. Kikerüli egyrészt az egyesületi elven való önszerveződés csapdáját, amely nem biztosítana a kisebbségeknek megfelelő legitimitású szervezeteket, következésképp elegendő hatékonyságú és erejű politikai érdekérvényesítést. Másrészt elkerüli a teljesen elkülönülten működő helyi önkormányzatok és helyi kisebbségi önkormányzatok kettős hatalommá válását és a rivalizálásból fakadó közigazgatási bénultságot. A tervezet a Magyar Köztársaság azon szándékát fogalmazza meg nagyon helyesen, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos állami feladatokat az érintettek által demokratikus módon megválasztott legitim önkormányzatokon keresztül kívánja megoldani. E helyes alapelv tükrözi azt az önkormányzati modellt, amelyet a szocialista párt nemzeti és etnikai kisebbségi tagozatának állásfoglalásai, tanulmányai tartalmaztak, s amelyet módom volt 1991 májusában a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal szakértői tanácskozásán is kifejteni. Ez az önkormányzati modell lényegében a kisebbségi népcsoportoknak mint politikai szubjektumoknak a korlátozott önrendelkezési jogát jelenti. A kisebbségek önkormányzata e tervezet szerint nem közvetlen közigazgatási, közhatalmi szervezet, hanem az önkormányzati egységek társszervezete. Nem vet ki adókat, nem alkot külön rendeleteket, és nincs kényszerítő jogosítványa az adott népcsoporthoz tartozók irányába. A szocialisták véleménye szerint a tervezet által felsorolt háromféle helyi kisebbségi önkormányzati forma, nevezetesen a kisebbségi települési önkormányzat, a kisebbségi önkormányzati csoport és a kisebbségi településrészi önkormányzat túlbonyolított, áttekinthetetlen, végrehajtása ezért majdnem lehetetlen. A túlzottan sokféle kisebbségi önkormányzati forma zavarja az igazgatás racionalitását, áttekinthetőségét. Az önszerveződésre amúgy is korlátozottan hajló kisebbségi állampolgárokat még inkább elriasztja ez a túlbonyolított rendszer. Ezen túlmenően az MSZP képviselőcsoportjának három elvi ellenvetése is van. Egyrészt elfogadhatatlan számunkra az a forma, amely szerint a települési önkormányzat kisebbségi települési önkormányzattá nyilváníthatja magát. Ez egyrészt elvi szinten összekeveri az önkormányzat különböző, vagyis területi és testületi típusait. Másrészt a gyakorlatban összecsúsztatja, összemossa a kétféle önkormányzat feladatait, funkcióit, vagyis a szempontunkból a települési kisebbségi önkormányzatot megterheli a települési önkormányzat feladataival, az összecsúsztatással bizonyos értelemben megfosztja az adott kisebbséget a viszonylagosan elkülönült helyi kisebbségi önkormányzat lehetőségétől. Ezért ezt a formát ki kell iktatni a törvénytervezetből. Másrészt nem megfelelő a három helyi kisebbségi önkormányzati forma esetében az érdekérvényesítés. Az MSZP álláspontja szerint ezért feltétlenül erősíteni kell a kisebbségi önkormányzatok vétójellegű jogosítványait, többek között meghatározott kérdéseknél ki kell kötni a minősített többséggel való elfogadás feltételét. (12.50) Harmadrészt: pontosítani kell a kisebbségi önkormányzatok létrehozásának rendjét. Értelmetlen az a rendelkezés, amely népszavazáshoz, illetve falugyűléshez köti a helyi kisebbségi önkormányzat megalakítására vonatkozó kezdeményezést. Javaslatunk, hogy meghatározott és nem magas számú kisebbséghez tartozó személy javasolhassa azt, hogy ki kell írni a kisebbségi, illetve településrészi önkormányzat közvetlen megválasztását. A szocialista képviselőcsoport harmadik alapvető koncepcionális kifogása a jelenlegi tervezettel kapcsolatosan, hogy egyrészt a kulturális autonómiára vonatkozó szabályozás hevenyészett, nem kellően részletezett, másrészt a kulturális autonómia állami garanciarendszere rendkívül hiányos. Megengedhetetlen, hogy a kulturális garanciák többségét az állam áthárítsa az önkormányzatokra, figyelembe véve az ország teherbíró képességét, fontos lenne bizonyos alapkérdésekben rögzíteni az állami garanciákat, határidőket kitűzve, konkrét állami felelősségvállalásokat rögzítve. Egy példa: tisztázatlan például, hogy hány kisebbségi tanuló esetén szükséges kisebbségi osztály indítása. Az állami garanciák és határidők nélkül a kulturális autonómia a törvényben csupán jó szándékú nyilatkozat, vágyak gyűjteménye marad. Negyedszer: a szocialisták a kisebbségi törvény garanciarendszere szempontjából perdöntőnek tartják, hogy a tervezetben szereplő nemzeti és etnikai kisebbségi alap felépítése, működése, kuratóriuma összeállításának elve kerüljön részletes kidolgozásra, e törvény fejezeteként, illetve mellékleteként tárgyaljuk meg. A szocialisták képviselőcsoportja csak e négy koncepcionális kérdés rendezésével s további számos módosítással tudja elfogadni a kisebbségi törvény tervezetét. Ehhez, mint eddig is, a jövőben is felajánljuk szakmai érveinket, konstruktív magatartásunkat. Tisztelt Ház! A törvény megvalósulásához kisebbségbarát környezet kialakítására lenne, van szükség. Ahhoz, hogy e törvény működjön, olyan megfelelő társadalmi közeg kell, amely a magyarországi kisebbségi népcsoportokat önszerveződésre, aktivitásra ösztönzi és bátorítja. Minden olyan jelenség, amely politikai hisztériát kelt, s ezáltal bizonytalanságot gerjeszt, minden olyan fellépés, amely ugyan nem érint közvetlenül egy-egy népcsoportot, de más csoportokat politikai vagy etnikai alapon ki akar taszítani a magyar társadalomból, eleve veszélyeztetettség-érzést kelt nem csupán az érintettekben, hanem minden kisebbségiben is. E vészterhes gondolatokat és törekvéseket sodró hetekben e törvénytervezet tárgyalása akár illuzórikusnak is tűnhet. A majd elfogadandó törvény megvalósulásához csillapodott, nyugodt társadalmi közérzet kell, kisebbségbarát környezet, olyan közhangulat, amelyben az önazonosság félelem nélkül, bátran vállalható, a másságot tisztelet övezi, s a szophoklészi tanúságtétel kiteljesíthető: "Az vagyok, aki vagyok, miért féljek hát felfedni önmagam." Ennek a kisebbségbarát környezetnek a kialakítása mindannyiunk kötelezettsége. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)