DR. KÓNYA IMRE, a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Kormány kétéves tevékenységének értékelésekor a vállalt feladatból kell kiindulni, és arra kell keresnünk a választ, hogy az eltelt időszakban mennyiben sikerült e feladatoknak eleget tenni. A kapott feladat kétirányú volt: a békés rendszerváltozás folyamatának az irányítása, másrészt pedig a működőképesség fenntartása. A feladat a történelemben egyedülálló. Összehasonlítási alapul legfeljebb a hozzánk hasonló helyzetben lévő, és közelítőleg azonos úton járó országok szolgálhatnak. A feltett kérdésre összegezve úgy válaszolhatunk, hogy a Kormány eddig eleget tett vállalt feladatának, hiszen az ország a nehézségek dacára nem omlott össze. Működőképességét, a társadalom politikai stabilitását sikerült folyamatosan biztosítani, amit - ha a határainkon túlra tekintünk - azt hiszem, önmagában is óriási eredményként kell elkönyvelnünk. Ugyanakkor a működőképesség fenntartása mellett az ország az eltelt időszakban a hasonló helyzetben lévő országok közül talán a legmesszebbre jutott el a rendszerváltozás terén. Mielőtt vázlatosan a tevékenység részleteit ismertetném, részletekbe bocsátkoznék, engedjenek meg egy kis kitérőt. Mostanában, amikor egyre több elkeseredett és elégedetlen embertől hallhatjuk, hogy a korábbi rendszerben jobban éltünk, miért volt hát szükség a rendszerváltozásra, talán nem árt, ha néhány, egyébként magától értetődő dologra utalásszerűen felhívjuk a figyelmet. Egyrészt valamennyi Parlamentbe került párt szükségesnek ítélte a rendszer megváltoztatását, és programjában erre ajánlott megoldásokat. Másrészt azok, akik belülről látták a rendszer állapotát, békésen adták át a hatalmat, mivel maguk is folytathatatlannak vélték a korábbi rendszert. A térség többi országában azóta bekövetkezett változások - az, hogy szinte mindenütt válságba került, illetve megbukott a rendszer, betetézve a Szovjetunió összeomlásával - még nyilvánvalóbbá tették, hogy az 1917-ben megkezdett út folytathatatlan zsákutca! Végül nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a Kádár-rendszerben tapasztalt viszonylagos jólétet és magának az elmúlt rendszernek a gazdasági működését az utolsó másfél évtizedben külső finanszírozás tette csak lehetővé. Viszonylagos jólétünk alapja sok tekintetben az a 22 milliárd dollár adósság volt, amelyet - ez az akkori vezetők előtt sem lehetett kétséges - előbb-utóbb vissza kell fizetnünk, és amellyel kapcsolatos kamatok és az esedékessé vált tartozások törlesztése súlyos teherként nyomja a gazdaságot és egyik akadályozója a kilábalásnak. A rendszerváltozás programjának tehát nem volt és nincs alternatívája. A működőképesség fenntartása a feladat másik része, az öröklött válság kezelése pedig olyan feladat, amely szintén nem kerülhető meg, hiszen egy nagybeteg szervezetet úgy kell minden porcikájában átalakítani egy magasabb rendű szervezetté, hogy a működés ne álljon le, hiszen hiába sikerül a műtét, ha közben a beteg meghal. A válság mélységét ellenzéki pozícióból pontosan átlátni nem lehetett, viszont azok, akik a hatalmon belül voltak, már évekkel korábban előre látták a ránk szakadó bajok sokaságát, pontosan érzékelték a válság mélységét, a gazdaságot ellehetetlenítő súlyát, ezért is mentek bele a hatalom békés átadásába. Soha nem adódott volna meg a békés átmenet lehetősége, ha a rendszer nem lehetetlenül el ilyen mértékben. A békés átmenet ténye tehát önmagában minősíti az öröklött válsághelyzet súlyát. Az ország helyzetét tovább súlyosbították, a Kormány feladatának nehézségét növelték az előre nem látható, váratlan fejlemények, mindenekelőtt a szovjet tömb más országainak gazdasági összeomlása, aminek következtében elvesztek keleti piacaink, melyekre a magyar ipar ráépült. A Szovjetunió felbomlása és a déli határaink közelében kirobbant háború ugyancsak hátrányosan befolyásolták és befolyásolják az ország gazdasági helyzetét. A válságkezelő feladatok ellátása az előreláthatónál sokkal nagyobb mértékben szorította háttérbe országépítő programunk egyes elemeit, ezáltal lassította a program megvalósulási ütemét és széttagolta azt. Természetesen azt is látnunk kell, hogy a több síkon zajló rendszerváltozás végrehajtása ideális körülmények között sem valósítható meg egy 4 éves ciklus alatt. A politikai rendszerváltozás - értve ezalatt a demokratikus intézményrendszernek és az emberi jogok törvényi garanciáinak létrejöttét - lényegében végbement. A gazdasági rendszerváltozás, azaz a szociális piacgazdaság törvényi feltételeinek megteremtése terén valahol a félúton lehetünk, vagy egy kicsit annál tovább. Ahhoz azonban, hogy a szociális piacgazdaság ténylegesen megvalósuljon, és különösen hogy a társadalom egésze által érzékelt kedvező hatását kifejthesse, még hosszú évekre van szükség. - A társadalom egészéről beszéltem. A társadalmi rendszerváltozás, amely a betöltött helyükre alkalmatlanok kicserélődésével jár együtt és a társadalom egészének egy új értékrend szerinti átalakulását jelenti, még hosszabb időt kíván és nem fog teljes egészében a társadalom igazságérzetének megfelelő módon megvalósulni. A morális értelemben vett átalakulás, vagyis az emberek gondolkodásmódjának megváltozása, az új helyzethez történő lelki alkalmazkodás, a társadalom erkölcsi alapjainak átalakulása pedig alighanem csak több évtizedes folyamat végeredménye lehet. A társadalmi és a morális értelemben vett rendszerváltozással függ össze a történelmi igazságtétel, illetve az utólagos igazságszolgáltatás kérdése. A Kormány és a koalíció az elmúlt két esztendő során e területen is célkitűzései következetes és kiegyensúlyozott megvalósítására törekedett, bár egységes ellenzéki ellenállásba ütközött - különösen a vagyoni kárpótlás és az utólagos igazságszolgáltatás terén. Az elmúlt évtizedekben az állampolgárokat ért sérelem orvoslása során a Kormány abból indult ki, hogy a korábbi rendszer bűneit utólag jóvátenni nem lehet, viszont ami az ország teherbíró képességét is figyelembe véve módunkban áll, azt kötelességünk megtenni. Végül is az életüktől és szabadságuktól jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról sikerült méltányos és igazságos törvényeket hozni. A részleges vagyoni kárpótlással pedig a gazdasági és társadalmi rendszerváltozás alapfeltételét jelentő privatizáció során szerény mértékben, a termőföld szintén elengedhetetlen magántulajdonba adása során viszont jelentős mértékben érvényesítjük az igazságtétel elemeit. Az utólagos igazságszolgáltatás terén a legsúlyosabb bűnök vonatkozásában a Zétényi-törvényben foglalt elvek alapján meg kell találni az Alkotmánybíróság ítéletével összhangban álló megoldást, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésével összefüggő tömegmészárlások elkövetőinek felelősségre vonása nélkül a társadalom megbékélése nehezen képzelhető el! Végül a személyes felelősségre kiterjedően fel kell tárni és a társadalom tudomására kell hozni az elmúlt évtizedek meghatározó eseményeit. A rendszerváltozás magában foglalja az ország nemzetközi kapcsolatrendszerének átalakítását is. Nem kétséges, hogy ehhez az alapfeltételeket a nemzetközi erőviszonyokban bekövetkezett változások teremtették meg, de kétségbevonhatatlan tény, hogy a Kormány az ország helyzetéből és méretéből következő súlyát messze meghaladó szerepet játszott az események alakításában. A két esztendő történelmi jelentőségű eredménye a Varsói Szerződés és a KGST megszűnése, a megszálló szovjet csapatok kivonulása, az állami szuverenitás és a nemzeti függetlenség visszaszerzése, valamint a sokoldalú, kiegyensúlyozott nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása, amely nagyban elősegíti a határokon túli magyarság érdekeinek képviseletét is. (9.40) Az ország nemzetközi presztízsének növelése mellett a Kormány kétéves tevékenységének másik, kétségbevonhatatlan pozitívuma a politikai stabilitás megteremtése és megőrzése. E két tényező viszont a gazdasági fellendülés és az egész rendszerváltozás sikeres végrehajtásának alapfeltétele. Egy demokratikus társadalom stabilitását az alkotmányosság és a törvényesség biztosíthatja csupán. A Magyar Köztársaság nemcsak az Alkotmány 2. szakasza szerint, hanem a valóságban is független, demokratikus jogállam, ami annyit is jelent, hogy társadalmának a stabilitást, a biztonságot nem egy idegen nagyhatalom fegyveres ereje, nem is az állam belső erőszakszervezete, hanem alkotmányos rendjének maradéktalan érvényesülése biztosítja. Ezért a törvények betartása és betartatása a Kormánynak és valamennyi alkotmányos intézménynek a legfontosabb feladata. Ami a törvények betartatását illeti, az elmúlt két esztendő során talán ezen a téren mutatkoztak a legnagyobb hiányosságok. A magánszférában jelentkező egyes jövedelmek megfelelő adóztatásának elmaradása, a gazdasági bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonásával kapcsolatos késlekedés, a kivetett adó, vám és tb-járulék behajtásának elmaradása a törvényességet és a pénzügyi stabilitást egyaránt veszélyeztetik. A törvények, mindenekelőtt az Alkotmány betartása területén a Kormányt - úgy érzem - nem érheti jogos bírálat. Természetesen előfordult, hogy egy-egy döntését, vagy az egyetértése mellett megszületett törvényt az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta. A Kormány, illetőleg a parlamenti többség akkor is elfogadta az Alkotmánybíróság döntését, amikor az alapvető és a társadalom szempontjából hasznosnak tartott kérdésekre vonatkozott. Utalok itt a kárpótlási törvény vagy a Zétényi-törvény alkotmánybírósági felülbírálatára. Ha a kormánykoalíció és az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezése különböző, az eddigiekhez hasonlóan az a követendő eljárás, hogy a helyesnek és a társadalom számára hasznosnak tartott politikai döntés megvalósítására más, az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezésével összhangban álló megoldást kell keresni. A társadalom számára hasznos célkitűzés érvényesítéséről lemondani épp olyan alkotmányellenes lenne, mint az Alkotmánybíróság döntését figyelmen kívül hagyni. A társadalom életére kiható fontos döntéseket ugyanis a Parlamentnek kell meghoznia, és nem az Alkotmánybíróságnak. Határozottan le kell szögezni, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya és a parlamenti többség a jövőben is mindenkor az Alkotmány értelmében fog eljárni, akkor is, ha mások megsértik az Alkotmányt. Az Alkotmány és a törvények tiszteletben tartása a stabilitás legfőbb biztosítéka, amelyet mi semmiképpen sem veszélyeztethetünk. Ugyanakkor minden törvényes és politikai eszközt kötelességünk felhasználni annak érdekében, hogy mindenki tartózkodjék alkotmánysértő vagy törvénysértő magatartástól. A politikai stabilitás az, amely a rendszerváltozás eddigi eredményeit lehetővé tette, és amely az átalakulás további sikereit biztosíthatja. A politikai stabilitás záloga pedig az a parlamentáris, demokratikus intézményrendszer, amely történelmi hagyományainknak megfelel, az európai tapasztalatok szerint a diktatúrát követően létrejött új demokráciák példája szerint a lehető legmegfelelőbb és legjobb, a stabilizálásra leginkább alkalmas, és amelyet a háromoldalú tárgyalásokon, valamint a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége között létrejött megállapodást követő alkotmánymódosítás során közös egyetértéssel kialakítottunk. A politikai stabilitás fennmaradásának további feltétele, hogy a Kormány mandátumának hátralévő másfél esztendejében határozott lépésekkel minél nagyobb mértékben valósítsa meg rendszerváltoztató programját, miközben tisztában kell lennie mindenkinek azzal is, hogy mindez csakis a politikai stabilitás fennmaradása esetén lehetséges. A demokrácia, a jogállam nem gyengébb a diktatúránál és az önkényuralomnál, mert a demokrácia mögött a választópolgárok milliói állnak, szavazzanak akár egyik, akár a másik félre. Az önkény és a diktatúra mögött pedig csupán az erőszak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)