NÉMETH BÉLA, a Független Kisgazdapárt vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az az érzésem, hogy önök eddig meghallgattak két vezérszónokot, egy kicsit az enyém el fog térni a kettő véleményétől egy-két dologban. De azt hiszem, ez a jó ebben. Én először is feltenném a nagy kérdést, hogy mi függ ettől az agrárpiaci rendtartási törvénytől. Pontosabban: ez egy az agrárügyek közül, vagy ennek ez valamilyen determinációs joganyaga? Ha a kérdésre röviden kell válaszolni, akkor azt kell mondanom, hogy a tulajdoni viszonyokat és a szerkezeti kérdéseket már rendező, a már megalkotott joganyagaink mellett a mezőgazdaság gazdasági működőképességének kulcstörvényéről van szó. Egyetértünk azokkal, akik a törvény-előkészítés során azt hangoztatták, hogy az agrárrendtartás nem az egyetlen eszköze a mezőgazdaság gazdasági konszolidációjának. De maximálisan el kell vetnünk azt a nézetet, amely elbagatellizálja a törvényt, és azonos szintre helyezi akár egy adójogszabállyal. Több képviselőtársam részvételével e témában a nyár folyamán tartott regionális fórumok egyértelműen igazolták e törvény kiemelkedő agrárgazdasági súlyát. Általános megítélések között külön kell foglalkozni a törvény költségvetési összefüggéseivel is, ezzel képviselőtársaim részben már foglalkoztak. Maga az a tény, hogy agrártámogatások közül ez a legnagyobb - 1992-ben 30 milliárd forint értékű hozzájárulás -, jelzi a probléma költségvetési súlyát. Ezzel együtt azonban nyugodtan kijelenthetjük, hogy a mezőgazdaságban napjainkra kialakult mintegy 150 milliárd forint értékű jövedelemhiányt nem a költségvetés okozta, és ezt nem is lehet a költségvetésen számon kérni. A jövedelemhiány többségét, legalább 100 milliárd forintot az átalakulás során, többségében rosszul, esetenként indokolatlan ellentétes piacszabályozási munka okozta, éppen azért a jövedelemhiányt elsősorban a piacszabályozási munka helyreállításával kell rendbe hozni. Az agrárrendtartás alapvető szemléleti ügye, hogy Európában és a világon alkalmazott gyakorlatnak megfelelően vállaljuk-e, és ha igen, milyen mértékben a termelők jövedelmének biztosítását. A kérdésre válasz csak az lehet, hogy a törvénynek alapvető funkciója a termelő jövedelmek garantálása. Természetesen termékféleségenként eltérő mértékben. Ebből következően egyértelmű, hogy annak általános céljai között ezt a feladatot meg kell fogalmazni. Ezek után van értelme azzal foglalkozni, hogy sorozatos veszteségek miatt kialakult likviditási hiány milyen eszközzel enyhíthető, az agrár-hitelakciók ugyanis jövedelmi, termelési biztonság nélkül csak újabb csődöt és vagyonfelélést eredményezhetnek. A második lényeges kérdéskör, hogy milyen termékekre, milyen eszközrendszerre vonatkozik a piacszabályozás. A kiszámíthatóság érdekében ezt is ki kell mondanunk, még akkor is, ha a rendelkezésünkre álló anyagi források szűkössége, a tapasztalatlanságunk miatt óvatosan végezzük el ezt a besorolást. Egyes termékekre több évre, de legalább a gazdasági év előtt hat hónappal meghirdetett eszközrendszer, így a garantált ár ugyanis megszünteti a termelők bizonytalanságát. És ez még akkor is jobb a jelenlegi állapotnál, ha annak következtében egyes ágazatokban egyes gazdálkodói köröknek tudomásul kell venniük az általuk esetleg elvártnál rosszabb pozíciót. A termékek támogatottsági besorolásánál, azok nemzetgazdasági jelentősége mellett, tekintettel kell lennünk egyes térségek problémáira is. Hadd emeljem ki például a dohányt, amely foglalkoztatási szempontból kritikus, Szabolcs-Szatmár megyében emberek tízezreinek ad megélhetési lehetőséget. A törvénytervezet további kardinális pontja a végrehajtás szervezeti rendszere. Itt a következő determinációból kell kiindulni. Mindenekelőtt abból, hogy hazánk a Közös Piac társult tagja, és egyik legfontosabb feladata a mezőgazdaság integrálása. További alapvető szempont, hogy nem engedhetjük meg elkölteni egyébként is túlterhelt költségvetésünkből 30-50 milliárd forintot anélkül, hogy az elköltés eredményessége számonkérhető ne legyen. Ugyancsak figyelemmel kell lennünk arra, hogy szegényes anyagi lehetőségünket nagymértékben ellensúlyozhatjuk azzal, ha az egyes termékek és általában az agrárpiac szervezési felelősségvállalása mellett rábízzuk a termelést, a feldolgozást esetleg a kereskedelem résztvevőire. A bőséges támogatási lehetőségekkel rendelkező Nyugat nem teheti meg, hogy a lehető legnagyobb mértékben ne támaszkodjon különféle termékszervezetekre, érdekképviseletekre és piacszabályozó fórumokra. A fentieknek megfelelően e törvényben meg kell teremteni a felső szintű rendtartási eszközök lehetőleg egy helyre történő csoportosítását, ezzel párhuzamosan a számonkérés lehetőségét. Az agrártermelés és feldolgozás résztvevői számára pedig törvényi szinten meghatározott konkrét feltételekkel kell biztosítani az ágazati és az ágazatok közötti kérdésekbe való beleszólás lehetőségét. Ugyancsak nekik is vállalniuk kell saját döntéseikért tagságuk és a gazdaság szereplői felé a felelősséget. Rendkívül fontos, hogy az ez évben többségében kialakuló új gazdálkodókra, vállalkozókra támaszkodva felépítsük ismételten a terméktanácsokat, és kialakítsuk azokat a kereteket, amelyekben a termelők, képviselők ágazatközi ügyekben is vállalhatják a piacszabályozásban való közvetlen részvételt. Ez csak úgy képzelhető el, ha majd többnyire felülről létrehozott szervezetek helyett nálunk az 1949-ben erőszakosan felszámolt agrárkamarai közösségeket, mezőgazdasági bizottságokat a törvény erejével ismét felújítjuk, és egyik alapvető funkciójuknak határozzuk meg, hogy a piacszabályozás alapsejtjeiként működjenek. (18.50) A parlamenti agrárklub és a regionális tanácskozások tapasztalatai alapján azért a rendtartás működőképessége érdekében kezdeményezzük az agrárkamarai törvény sürgős beterjesztését és elfogadását. A benyújtott törvénytervezet is helyesen foglalkozik a rendtartási források meghatározásával. Úgy látjuk azonban, hogy az előterjesztett joganyagtervezetben szereplőkön túl, éppen az évenkénti tűrések elkerülése érdekében, bővíteni kell a források körét. Itt elsősorban arra gondolok, hogy az esetleg évente megmaradó pénzeszközök következő évre történő átvitele mellett mód legyen - bizonyos korlátozások mellett - áthidaló hitelek felvételére és a gazdaság szereplőinek árbevételéből újabb intervenciós eszközök biztosítására. Mindenképpen el kell kerülnünk ugyanis azt, hogy például egy sertés- vagy gabonapiacot naptári éves kérdésként kezeljünk, ugyanis ez vagy a piaci lehetőségek elkótyavetyéléséhez, vagy túlzott központi beavatkozáshoz vezet. Miként az előterjesztett törvénytervezet is jelzi, a felsoroltakon túl az agrárpiac szabályozásának egyik fő eszköze a jól felépített és működő információs rendszer. Egészen biztos vagyok abban, hogy például az elmúlt év szélsőséges sertéstermelési problémáit sokkal kisebb költségvetési pénzekkel, lényegesen alacsonyabb termelői veszteséggel oldhattuk volna fel, ha megbízható statisztikai adatokkal rendelkezünk az állatállományról, és abból megfelelő következtetéseket tudunk levonni. Éppen ezek miatt szükségesnek tartjuk, hogy a községi mezőgazdasági bizottságokra, a jelenlegi, de korszerűsített állami statisztikai, pénzügyi rendszerre támaszkodva, törvényben oldjuk meg az agrárpiaci szabályozás információs rendszerének keretét. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian tudjuk, hogy a magyar agrárgazdaság tulajdoni és szerkezeti átalakulásának közepén tartunk. De azt is tudjuk, hogy a termelő tőke több mint háromnegyed része magántulajdonban van. Az év végéig döntő többségben megszületnek az új szervezetek, új vállalkozók, új társaságok, szövetkezetek kezdik meg működésüket. A mai félpiaci, féltervgazdasági rendszerben az új tulajdonosok, vállalkozók üzleti tervei rendre veszteséget, vagyonfelélést, csődöt mutatnak. Nyilvánvaló, hogy számukra nem adhatjuk ezt a gazdasági alternatívát. Éppen ez az oka annak, hogy frakciónk különösen nagy súlyt helyez a plenáris ülés során is arra, hogy a mezőgazdálkodók gazdasági helyzetét jelentősen megváltoztató, jó rendtartási törvény szülessen. Ezt fogják bizonyítani a hatpárti egyeztetés alapján beadásra kerülő módosító indítványaink is. Ezeken túl kötelességünknek érezzük a hazai termékből megélő jó élelmiszer- ipar fenntartását, sőt - ha lehet - annak javítását. Tisztelt Ház! Küszöbönáll közös piaci csatlakozásunk, de látnunk kell, hogy bár a Közös Piac részéről segítőkészség tapasztalható, a piacokért való harc könyörtelen. Bizonyára többeket megdöbbent, de a magyar agrártermelők kifejezett érdeke lenne egy protekciómentes világpiac. Ugyanis ilyen közegben termelőink többségével támogatás nélkül megvernénk versenytársainkat. Arra is rá kell mutatnunk, hogy a jelentősebb agrártermelő országok közül csak Új-Zéland kap kisebb állami forrásokat, mint a magyar termelők. Ilyen kényszerhelyzetben különösen fontos, hogy minél kevesebb szakmai hibával, minél szélesebb közmegegyezéssel végezzük el a piacszabályozást. Amennyiben most meggondolatlanul visszafejlesztjük ágazatainkat, úgy a közös piaci csatlakozásunkkor ez a termelési szint, kvóta lesz a tárgyalás alapja és súlya. Súlyos gazdaságpolitikai tévedésnek tartanám, ha rossz piaci döntések miatt az életszínvonal javulásával néhány év múlva élénkülő magyar fogyasztást francia vagy osztrák tejjel, hússal kellene kielégíteni, miközben Európa- szerte elismert mezőgazdaságunk kihasználatlanul maradna. Frakciónk ezzel a felelősségtudattal és ezektől a gondolatoktól vezérelve kíván részt venni a törvénytervezetben. Kérem képviselőtársaim szíves hozzáállását, a törvénytervezet átalakítását és egy jó törvény elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)