DR. FEKETE GYULA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar országgyűlések történetében évszázadokon át vissza-visszatérő tényező volt, téma volt a földesurak korcsmáltatási joga. Még az 1700-as években is rendszeresen viszszautaltak az 1550. évi XXXVI. törvénycikkre, megerősítették azt, vagy újabb bekezdésekkel egészítették ki. Ennek lényege az volt, hogy karácsonytól Szent Mihály napjáig egész éven át csak az urak mérhettek bort az ország falvaiban, mezővárosaiban, és ezt a bort kellett inniuk az ott élő jobbágyoknak, iparosoknak, a csak házhellyel rendelkező armalista nemeseknek. Ezt kellett inniuk, legyen az a bor rossz minőségű seprő, lőre, ecetesedésnek induló kotyvalék. A fogyasztó nem választhatta meg a vásárolt áru gyártóját, árát és minőségét, nem közölhette kifogásait senkivel. Tovább romlott a helyzet az égetett szeszes italok élvezetének elterjedése után. Ennek előállítása, árusítása már teljes mértékben a földesurak joga volt, és a XVIII. század végén, XIX. század elején megszokott jelenség volt a falvakban a rossz minőségű, metilalkohollal is szennyezett, mindenféle hulladékokból párolt szeszes italoktól magukat butulásig lerészegítő emberek látványa. A földesúri önös érdek miatt nem volt antialkoholista felvilágosítás, nem volt az élvezeti cikkek terén versenytárs, és a lakosok diktált áron vehették meg csak az italokat. Az akkori rendi országgyűlések évszázadokon át tettestársak voltak ebben a népbutításban, hiszen a követek jelentős része érdekelt volt az 1517. évi VIII. törvénycikk, vagy az 1550. évi XXXVI. törvénycikk fenntartásában. Tisztelt Képviselőtársaim! Következményeit tekintve riasztó a hasonlóság a földesúri korcsmáltatói jog, illetve a Rádió és a Televízió működtetésének mai körülményei között. Korunk mákonya, egyik szellemi kábítószere a felügyelet nélküli elektronikus sajtó. Ez az eszköztár - az elmúlt évek tapasztalata szerint - önti a napi gondok elől a kábulatba menekülő tömegek tudatába az igénytelen műsorok tucatjait, iparszerűen, futószalagon gyártott sorozatfilmeket, giccseket. És a lakosság csak úgy, mint a korcsmáltató földesúr esetében, nem választhatja az egyetemes és hazai kultúra értékeit sugárzó csatornákat, nem találkozhat korrekt hírszolgáltatást sanda kommentárok nélkül sugárzó adókkal, de a díjat, azt meg kell fizetnie. Fizetnie kell, csakúgy, mint jobbágy elődeinek, függetlenül attól, hogy milyen löttyöt, lőrét tálalnak elé; fizetnie kell, mert nincs módja visszajeleznie. Még csak azt az utat sem választhatja, hogy tiltakozása jeléül nem fizet. Az Országgyűlés felelőssége ma súlyosabb, mint a korcsmáltatás jogát féltékenyen őrző rendi országgyűléseké. Súlyosabb, hiszen többségüknek semmilyen kézzel fogható anyagi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a lakosságot krimikkel, olcsó show-műsorokkal, 99 centes filmekkel butítsuk, sem ahhoz, hogy a józan ítélőképesség kialakulását gátló hírszolgáltatást propagandával, kommentárokkal helyettesítsük. Abban sem vagyunk érdekeltek, hogy a lakosság ki legyen zárva a műsorpolitika, a hírszolgáltatás visszásságainak az orvoslásából. Semmi érdekünk nem fűződik tehát a műsorszolgáltatás jelenlegi színvonalának a fenntartásához, de úgy tűnik, hogy a velünk szemben állók ezt védik, és helyeslik a mai műsorpolitikát. Hadd említsek csak egy példát a kultúra, művészetek adásidejének az idei csökkentéséből. Nem szükséges bizonygatnom, hogy az elmúlt 40 évben a Rádió és a Televízió műsora elsősorban az antidemokratikus rendszer politikai propagandájának a szolgálatában állott, és viszonylag csekély műsoridőt kaptak a tudomány, a komolyzene, népzene és az irodalom művelői. Ehhez az alacsony mércéhez viszonyítva csökkentették tovább az ilyen jellegű műsorok adásidejét idén januárban, hogy helyüket kormányellenes propagandát sulykoló jegyzetek, egyoldalú kerekasztalok és vitapartner nélküli vitaműsorok foglalják el. Csak utalok az unos untig ugyanazon embereket megszólaltató esti fórumokra: Kossuth-klubokra, a napi lapszemlék, a helyi folyóiratszemle tendenciózus válogatásaira, a mindennapi Gazdaság vagy a Ráadás műsoraira, a vasárnapi 13 órai jegyzetek sokszor uszító hangnemére, a Kabarécsütörtök sokszor ízléstelen viccelődéseire, a Gondolat-jel egyoldalú gondolataira, az elmúlt 40 év környezetszennyeződését és lakásínségét a mai kormányon számon kérő Oxigén környezetvédelmi vagy a helykereső szociálpolitikai műsorra, a mai gazdaságpolitikánál mindent jobban tudó Ecomixra, a Névjegy egysíkúan megszólaltatott politikusaira, a 168 óra sokszor kimutatott egyoldalúságára, és mindezen féloldalas műsorokból válogató Színe-java óráira. E propagandaműsorok kulturális, tudományos műsorok rovására növelték az adásidőn belüli részesedésüket. Idén január-februárban a tavalyi év azonos időszakához képest a komolyzene adásideje heti 750 perccel, azaz napi több mint másfél órával csökkent. Csökkentették a Rádió urai a népzene adásidejét is, heti mintegy 440 perccel, napi több mint egy órával. Megszűnt például a Petőfi adó heti 5 alkalommal jelentkező Népdalok című félórás műsora, megszűnt a Nemzetiségeink népzenéje című összeállítás. Csak utalok arra, hogy a Rádióban gyakran hallható, hogy a Kormány intoleráns a nemzetiségekkel szemben, miközben ők maguk szüntetik meg a nemzetiségi kultúra eme bázisait. A politikai propaganda étvágya célba vette az irodalmi műsoridőt is, napi adásidejük félórával csökkent, valamint az egyházi műsoridőt is. Ez utóbbiak több-kevesebb sikerrel tiltakozni tudtak, de az irodalom, a komolyzene, a tudomány, a népzene művelőinek nincs hova fordulniuk. Képviselőcsoportunk előadói többször kifejtették, hogy a benyújtott törvényjavaslat sok-sok kompromisszum eredménye. Én azok közé tartozom, akik nem óhajtanak hozzájárulni az elmúlt 40 év néptől elidegenedett, manipulatív, tudatbódító műsorszolgáltatásának a folytatásához. Itt lenne a lehetőség a váltásra. Ne történjenek olyan elvi alapot nélkülöző kompromisszumok, amelyeknek ára az lenne, hogy a lakosságot továbbra is köteleznek olyan műsorszolgáltatás megvásárlására, amelynek tevékenységét sem választott parlamenti, sem választott önkormányzati képviselő révén, sem közvetlenül nem ellenőrizheti. (12.50) A piacgazdaság egyértelmű felrúgása lenne az, hogy a fizetésre kötelezetteket kizárjuk a minőség-ellenőrzésből, vagy akkor is fizetésre kötelezzük őket, ha ők azt mondják, hogy ez a műsor rossz, ők inkább az RTL Plust vagy a BBC-t nézik. A törvényjavaslat minden olyan utat kipróbál, amit általában kipróbálnak a történelem antidemokratikus rendszerei, ami látszatlegitimitást, áldemokráciát kölcsönözne a Rádió és TV felügyelőbizottságának, kuratóriumának, illetve a Rádió és a Televízió Hivatal társadalmi tanácsának. Bárkit bevonnának, csak ne a valódi terhet viselő lakosság képviselői legyenek itt. Benne vannak a nőszervezetek a bizottságban, de hát hiányoznak például a férfiszervezetek, például a Katolikus Legényegylet vagy az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete. Benne vannak több taggal is az egyházak, de nincs helye a felekezeten kívülieknek - de hosszan sorolhatnám még, hogy hiányzik az ország lakosságának egyharmadát kitevő falusi népesség érdekképviselete, a kisjövedelműek, munkanélküliek, nagycsaládosok, mozgássértültek érdekképviselete, pedig náluk az átlagosnál jóval hosszabb ideig van bekapcsolva a televízió és a rádió a statisztikai időmérlegek tanúsága szerint. Belesétálnánk a csapdába, ha most olyan tartalmú módosító indítványt nyújtanék be, ami az általam hiányzónak ítélt egyesületeket, szervezeteket be kívánná juttatni a felügyelőbizottságba vagy a társadalmi tanácsba. Besétálnánk, mert mindez csak a lakossági, a nézői, a hallgatói akarat kijátszása, kikerülése annak, hogy a felelősen választott és megnevezett felelősei legyenek a műsorszolgáltató politikának, megkerülése annak, hogy lakóhelyemen, a IV. kerületben vagy az ország bármelyik falvában mindenki tudja, kihez fordulhat, ha panasza van a sugárzás rossz minősége miatt, a műsor színvonala miatt vagy a hírek korrektsége miatt. Elkerülése annak, hogy bárki jogosult legyen választ kapni panaszára, hiszen fizetésre kötelezett vevő ő, és elkerülése annak, hogyha elégedetlen a kapott válasszal, akkor legközelebb ne járuljon hozzá az illető képviselő megválasztásához, mármint a rádió és a műsorpolitikában az ő érdekeit képviselő megválasztásához. Belesétálnánk akkor is a csapdába, ha itt kormánypárti többség és ellenzéki kisebbség a sajtószabadság kérdéseiről filozofálna, mert ezekről sok szó esett, csak a díjfizetésre kötelezettek érdekéül nem esett semmi. Nem szabad tehát elfogadnom a törvényjavaslatnak azt a koncepcióját, ami a lakosságot kizárná, hiszen ma évi háromezer forint előfizetési díjért nem követelhet semmit a lakosság, míg egy ezerforintos zsebrádió megvásárlása fejében garanciális jogok sora illeti meg. A garantált érdekvédelem pedig csak regionális felelősökön keresztül biztosítható, és nem találomra kiválasztott szakszervezetek, kamarák, egyesületek révén. Módosító indítványaim azt célozzák, hogy legyen egyértelmű, a népképviseletre támaszkodó legitimitás a kuratóriumban, a felügyelőbizottságban és a társadalmi tanácsban. Jelenjen meg az egész ország ezekben az intézményekben, ne csupán budapestiek kezén legyen a döntés, ami a törvényjavaslat jelen formájából egyértelműen következne. Legyen régiónként nevesíthető lakossági felelőse, képletes ombudsmane a műsorpolitikával, műsorszórással kapcsolatos észrevételeknek, panaszoknak. Egyik vitapartnerem azt jegyezte meg, hogy "na és, honnan tudod, hogy a nép nem örül a mai butításnak, nem örül a napi gondok előli menekülés tudati lehetőségének?" Lehet, hogy örül - mondom én -, de tegye ezt szabad akaratából, és ne a változatlanul régi földesurak töltsék beléje még mindig a korcsmáltatás jogára hivatkozva a bódító lőrét. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)