HAVAS GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Az a probléma, amelynek megoldását ez a törvényjavaslat célozza és amelynek lényegét az előttem megszólalók már elmondták, teljesen nyilvánvalóan látható volt már a múlt év végén, a költségvetési törvényjavaslat beterjesztésének időpontjában. Ennek ellenére a Kormány ebben a költségvetési javaslatban semmilyen megoldási javaslatot nem tett a probléma megoldására, nem irányzott elő olyan költségkeretet, amely a finanszírozást lehetővé tette volna. A költségvetési vita során - ahogy erre Mádi László képviselőtársam is utalt - több képviselő próbált a Kormány mulasztása révén nyilvánvalóvá váló hiányra megoldást találni. Az egyik ilyen megoldást Kulin Sándor képviselőtársam javasolta. Az ő javaslata, ha jól emlékszem, akkor a szociális bizottsági javaslat szintjére is emelkedett. Ő azt javasolta, hogy a költségvetési tartalék terhére különítsünk el majdnem kétmilliárd forintot erre a célra. Ezt nem fogadta el a Kormány, illetve elutasította ezt a javaslatot, és ennek következtében természetesen a kormánypárti többség sem szavazta meg. Mi Solt Ottilia képviselőtársammal egy átfogóbb javaslatot tettünk egy szociális alap létrehozására, amely valamilyen módon kísérletet tett volna az egész szociális ellátó rendszernek bizonyos fokú átalakítására, és egy elmozdulást tett volna lehetővé az eseti, alkalmi, egyedi elbíráláson alapuló segélyezéstől a normatív segélyezés irányába. Hozzáteszem, hogy a mi javaslatunk egyetlen fillér többletköltségbe nem került volna a költségvetésnek, hiszen a problémát ésszerűnek tűnő átcsoportosításokkal kívántuk megoldani. Ennek az átfogó javaslatcsomagnak a keretében 3,2 milliárd forintot irányoztunk volna elő erre a célra, amely célnak a megoldását most ettől a törvényjavaslattól várjuk. Tehát lényegesen többet, mint amennyit most ez a javaslat fölszabadít. Ez a 3,2 milliárd forintos keret valószínűleg lehetővé tette volna, hogy ne csak azok részesülhessenek további ellátásban, akik számára ezt az említett kormányrendelet lehetővé teszi, hanem hogy az ellátás kiterjedhessen olyan társadalmi csoportokra is, akik még a munkanélküli ellátó rendszerek kiépülése előtt veszítették el munkájukat, és azóta szinte folyamatosan munka nélkül vannak. Hiszen tudjuk, hogy az országnak vannak olyan régiói, ahol a munkanélküliség sokkal korábban kezdődött, mint általában az országban, vagy sokkal korábban vált súlyossá, és így ezeken a területeken az emberek egy része, a munkanélküliek egy része már a munkanélküli ellátáshoz szükséges jogosultságot sem tudta megszerezni. A mi javaslatunk éppúgy elutasításban részesült, mint Kulin Sándor javaslata. Ezzel szemben a Kormány úgy próbált magának egérutat teremteni, hogy rávett egy kormánypárti képviselőt, zároltasson a Népjóléti Minisztériumnál előirányzott tételek közül jó néhányat. Azokról a tételekről van szó, amelyek zárolt költségeinek a felszabadításáról most beszélünk. Azért használom ezt a kissé inszinuáló kifejezést, hogy a Kormány "rávett" egy képviselőt erre, mert el nem tudom képzelni, hogy egy képviselőnek magától eszébe jutna az, hogy ilyen zárolási javaslatot tegyen. Akkor ugyan az indoklás az volt, hogy a tervezett szociális törvény céljaira kell zárolni ezt az összeget, de már akkor nyilvánvaló volt, hogy az igazi cél tulajdonképpen az, hogy a munkanélküli járadékból kifutók ellátását biztosítani lehessen. Azok a tételek, amelyek ily módon immobillá váltak, tehát amelyeket zároltak, azok a tételek túlnyomó-részt azt a célt szolgálták volna, hogy pályázati úton helyi, szociális célú szerveződéseknek lehetőséget teremtsenek arra, hogy a leszakadó társadalmi csoportokkal való foglalkozás során segítsék ezeknek a csoportoknak a visszailleszkedését, a visszaintegrálódását a társadalomba. Hiszen nem egyszerűen a szegénység problémájával állunk szemben napjainkban, hanem azzal, hogy jelentős társadalmi csoportok az új piacgazdasági feltételek között elvesztették versenyképességüket, a korábbi integrációs szabályok érvényüket vesztették, és ők, lehetőségeiknél, illetve előtörténetüknél fogva képtelenek az új játékszabályokat maguktól megtanulni. Ezért óriási jelentősége van azoknak a helyi szerveződéseknek, amelyek személyre szabottan próbálják ezt a visszatalálást, a leszakadók visszatalálását egyengetni, és nem kizárólag a segélyezés útján történő pénzbeli ellátást biztosítani; ami természetesen nagyon fontos lehet, hiszen sok esetben a túlélést biztosítja, de önmagában ezt a visszaintegrálódási problémát nem oldja meg. Nem esett még arról szó - és a törvényjavaslat sem tartalmazhatja -, hogy milyen tételeket milyen veszteségek értek ezzel a most előttünk fekvő javaslattal, hiszen itt már csak a csökkentett összegek szerepelnek. Ezért talán érdemes megemlíteni, hogy például az általam vázolt célokat leginkább vagy igen nagy mértékben szolgáló úgynevezett nonprofit szociális intézmények és szolgálatok kerete az eredeti költségvetési előterjesztésben 150 millió volt, ez 50 millióra csökkent; vagy például a hajléktalanok ellátását, a népkonyhák működését biztosító kríziskezelő intézmények címén előirányzott összeg szintén 20 millióval csökkent; és van bizony olyan tétel is, amely 80 millióról a módosítások következtében nullára csökkent. Hozzáteszem azt, hogy ennek az egész népjóléti ágazatnak nemcsak az a vesztesége, hogy most ez a javaslat el kíván vonni 800 millió forintot, hanem az is, hogy a zárolás miatt mostanáig nem lehetett kiírni a pályázatokat. És hogyha megpróbáljuk kalkulálni, hogy az ezután kiírt pályázatok elbírálása mikor kerülhet sorra, akkor azt kell mondanom, hogy szeptember vagy október előtt a fennmaradó pénzhez sem tudnak hozzájutni azok az intézmények, amelyeknek pedig erre hatalmas szükségük volna. (18.20) Mindehhez még hozzá tehetem, hogy a társadalmi szervezetek számára történő pénzelosztás - szintén előttünk fekvő és napirenden szereplő - javaslatában pályázott néhány ilyen, helyi szociális célokat megvalósító szervezet, ezek pályázatait azonban az erre a célra kijelölt bizottság szinte teljes egyöntetűséggel elutasította, mondván, hogy helyi szervezeteket ebből a pénzből - lévén nagyon szűkös a keret - nem hajlandók támogatni. Tehát azt kell mondanunk, hogy akadnak olyan - nagyon-nagyon fontos célokat betöltő vagy megoldani kívánó - helyi szervezetek, amelyek ily módon idén gyakorlatilag teljes működésképtelenségre vannak ítélve. Ha összegezni akarom azt, amit eddig elmondtam, akkor kénytelen vagyok azt mondani, hogy éppen ezért példátlan cinizmus húzódik meg e mögött a törvényjavaslat mögött, és olyan lehetetlen választás elé állítja a képviselőket akkor majd, amikor dönteniük kell a javaslat sorsáról, hogy vagy "nem"-mel szavaznak - ez esetben nincs biztosítva a munkanélküli járadékból kifutó munkanélküliek további segélyezésének pénzügyi kerete -, vagy "igen"- nel szavaznak, és ebben az esetben a pénznek a vázolt nagyon fontos céloktól való elvonását szentesítik. Éppen ezért ebben a nagyon nehéz dilemmában én végül is azt mondom - Mádi László képviselőtársamhoz hasonlóan -, hogy a megoldásnak ez a módja egyszerűen elfogadhatatlan. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)