KŐSZEG FERENC (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az igazságügy-miniszter úr az expozéjában az adatvédelemről, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényt kerettörvénynek nevezte. Én nagyon találónak érzem ezt az elnevezést. Az előző törvényről szóló vitában kormánypárti oldalról valaki közbeszólt, hogy majd biztos azt fogjuk mondani, hogy ez valami pártállami emlékeket idéz. Én nem akarnám ezt mondani, de maga az a szó, hogy kerettörvény, ez önmagában is azt idézi - nagyon jól emlékszünk arra -, hogy a régi parlament az évente négy alkalommal megtartott ülésein kerettörvényeket hozott, s aztán ezekre a kerettörvényekre épültek azok a végrehajtási rendeletek, amelyek sokszor teljesen ellentétes tartalmúak voltak, mint amit a törvény ígérni látszott. El lehet kezdeni az Alkotmánnyal, amely elvben biztosította az alapvető szabadságjogokat, a szólásszabadságot és így tovább, csak hát voltak hozzá rendeletek, amelyek ezeknek a gyakorlását lehetetlenné tették. Nekem az a megítélésem, hogy a jelenlegi formájában ez a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, valóban ilyen kerettörvény jellegű. Két fő indokom van arra, hogy ezt állítsam: Az egyik az, hogy nagyon sok olyan még nem létező törvény van, amelyre ráutal a jelenlegi törvény, kezdve a rendőrségi törvénnyel, amelyről azért el lehet mondani, hogyha nincs is elfogadva, legalább van egy beterjesztett szövege. Ilyen a nemzetbiztonsági törvény is, amelynek van ugyan egy szövege - ez nincs beterjesztve -, de még inkább és talán a legfontosabb ebből a szempontból az államtitokról szóló törvény, amely egyáltalán nem létezik, és nem is tudunk arról, hogy folyna. Lehetséges, hogy folyik, de én a magam részéről nem tudok arról, hogy folyik, folyik-e az előkészítése egy államtitokról szóló törvénynek. Márpedig anélkül ez a törvény nagyon is a levegőben lóg. A másik dolog, ami talán+ hát nem is mondom, hogy érdemes-e rangsorolni, hogy melyik veszélyesebb hiánya ennek a törvénynek, az adatvédelmi biztos megválasztásának a távoli jövőbe való utalása. Azt mondja a törvénytervezet szövege, hogy az adatvédelmi biztosra azok a szabályok vonatkoznak, amelyek az állampolgári jogok biztosára, tehát majd annak, az állampolgári jogok biztosáról szóló törvénynek az elfogadása után lehet kiegészíteni ezt a törvényt, illetve lehet megválasztani az adatvédelmi biztost. Az állampolgári jogok biztosáról szóló törvény pedig akkor kerül majd elfogadásra, hogyha kialakul a konszenzus a nemzetiségi jogok biztosairól. Ez a nemzetiségi törvény elfogadásával függ össze. Szóval mindezek annyira függőben lévő dolgok, hogy én alig hiszem, hogy ebben a parlamenti ciklusban mindennek az elfogadására ténylegesen sor kerülhet. Ennek következtében ha most elfogadnánk ezt az adatvédelmi törvényt - amit én nem tanácsolok, és azt gondolom, hogy lévén ez kétharmados törvény, talán helyes, hogyha az ellenzék egységesen nem megy bele ennek az elfogadásába -, ha ez mégis elfogadásra kerülne, akkor egy látszat-adatvédelmi törvényünk volna, amely igazából nem tartalmaz semmiféle garanciát. Ugyanis itt a törvény alkalmazásának a garanciája éppen elsődlegesen az adatvédelmi biztos, és ezzel a kifogással szemben nem elégséges ellenérv, hogy nyitva van a bírói út, ugyanis az adatvédelmi biztos híján az állampolgár nem is értesül arról, hogy milyen összefüggésben és milyen módon sértik meg a jogait akkor, amikor különböző adatokat gyűjtenek róla. Ugyanis nem tudja meg, hogy milyen adatot gyűjtenek róla, mert nincs módja arra, hogy a különböző hivatalokban - és most itt nemcsak olyan hivatalokra gondolok, nem is elsősorban olyan hivatalokra gondolok, mint a Nemzetbiztonsági Hivatal vagy akár a rendőrség, de egy normál polgármesteri hivatalban - milyen adatok vannak róla nyilvántartva, azt mutatják meg neki, amit akarnak. Míg az állampolgári jogok biztosa természetszerűen olyan közhatalmi jogosítványokkal rendelkezik, hogy neki muszáj megmutatni mindent, és ő mindent megnézhet. Ez a funkciójának a lényege, hogy mindent megnézhet. Hogyha ő nincs, akkor azt lehet mondani, hogy ez az adatvédelmi törvény olyan, mint egy esernyő nyél nélkül, nagyon szép a vászna, csak éppen nem tudjuk a fejünk fölé tartani, pontosan az ellen az eső ellen nem véd meg bennünket, amely a fejünkre esik. Azt hiszem, hogy ugyancsak nem áll meg az az érv, hogy nem lehet az adatvédelmi biztos jogállását meghatározni és a megválasztását megtenni addig, ameddig nincs meg a törvény az állampolgári jogok biztosáról. Mert igaz ugyan az, hogy az állampolgári jogok biztosa egy átfogóbb kategória, mint az adatvédelmi biztos, és helyesebb a nagyobb fogalomból menni a kisebbik felé, ez logikailag teljesen igaz, csakhogy a kettő még sincs ilyen szoros összefüggésben. Németországban például nagyon szigorú adatvédelmi törvény van, amelyet itt Magyarországon is mindenki mintaszerűnek tekint és amelyet időnként úgy tűnik, hogy a törvényalkotó másolni igyekezett, csak kihagyva belőle fontos garanciális elemeket. Ott nincs állampolgári jogok biztosa, s ennek ellenére semmiféle problémát nem okozott az adatvédelmi biztos jogállásának meghatározása, a hivatalának felállítása és természetesen a biztos megválasztása. Ennek a biztosnak az is a kötelmei közé tartozik - ez is hiányzik a törvényből -, hogy rendszeresen, évenként legalább egyszer egy kimerítő írásos jelentésben számoljon be a tevékenységéről. A törvényben nem is szerepel ez a kitétel, de ha nincs adatvédelmi biztos, akkor aztán igazán nem is számolhat be, mégha a törvényben benne volna is. Méghozzá ebben a beszámolóban arról is beszámol, hogy a nemzetbiztonság területén, tehát a német terminológia szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal adatgyűjtő tevékenysége tekintetében milyen visszásságokra bukkant, és számos alkalommal volt arra példa, hogy a német adatvédelmi biztos az Alkotmányvédelmi Hivatalnak ezt a túldimenzionált tevékenységét tette szóvá, kifogásolta, mint ahogy a világon mindenütt - ez igaz - az effajta titkosszolgálatok, amelyek amúgy is nehezen ellenőrizhetők, szeretik a saját tevékenységüket túldimenzionálni. Említettem az előbb, hogy a törvény működésének az egyik legfontosabb feltétele, különösen, ami a közérdekű adatok nyilvánosságát illeti, az államtitokról szóló törvény. Itt már többször elhangzott a vitában, hogy Magyarországon az államtitkot az 1987. évi 5. számú törvényerejű rendelet alapján határozzuk meg, ami azt jelenti, ez a rendelet azt mondja ki, hogy a minisztereknek tulajdonképpen szabadságukban áll államtitoknak nyilvánítani mindazt, ami a minisztériumuk működésében - véleményük, megítélésük szerint - államtitoknak nyilvánítandó. Ugyancsak emlegették már több ízben, azt hiszem, Mészáros István képviselőtársam mondta el a vezérszónoki beszédében, hivatkozott arra a példára, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere április 7-én ebben az évben a minisztérium tevékenységének nagyon jelentős részét államtitokká nyilvánította, ma a miniszteriális adatok nagyon jelentős részéhez a nyilvánosság semmilyen formában nem juthat hozzá. Általában tudjuk azt, hogy az államtitok körül mindenféle visszás dolgokat lehet tapasztalni. Nem fölösleges itt, ezen a helyen megint beszélni arról, hogy is van a személyes adatokhoz való hozzáférés szabadsága, hogyan működik abban az összefüggésben, hogy hozzájuthat-e az állampolgár azokhoz az adatokhoz, amelyeket róla illegitim módon, törvényellenesen, az emberi jogok alapvető elveit megsértve gyűjtöttek valamikor az állambiztonsági szervezetnél. Azt hiszem, hogy ebben megint csak érdemes odafigyelni a német példára. A német törvényhozásban tulajdonképpen ugyanannak a logikának az alapján, ami a mi alkotmánybírósági döntésünkben is benne van, hogy az állampolgár széleskörűen értesülve legyen arról, hogy milyen adatokat gyűjtenek, gyűjtöttek róla valaha is. Ennek a logikának az alapján tette lehetővé a német törvényhozás, hogy az úgynevezett Stazi-papírokhoz, Stazi-aktákhoz az érintettek, azok az áldozatok, akikről adatokat gyűjtöttek, hozzájussanak. (17.50) Azt gondolom, hogy egy ilyen jellegű törvény meghozatala is szükséges ahhoz, hogy ez az adatvédelmi törvény ténylegesen az legyen, ami lenni akar: az alapvető jogok egyik biztosítékát képező törvény. Ezekről az egykori állambiztonság által gyűjtött titkos információkról érdemes elmondani, mert tulajdonképpen rávilágít arra, hogy micsoda bizonytalanság uralkodik máig is az államtitok fogalma körül. Akkor, amikor Végvári József ellen az államügyészség annak idején elindította az eljárást, akkor egy belügyminisztériumi titokszakértő vizsgálta meg azokat az iratokat, amelyeket ő kihozott az egykori állambiztonság, az egykori III/III-as irodáiból, és amelyek nyilvánosságra kerültek, és amelyek - mint tudjuk - nagy szerepet játszottak a rendszerváltásban és abban, hogy legalábbis a III/III-as megszűnt létezni. Megindult ellene az eljárás, és akkor a titokszakértő kimutatta azt, hogy az általa kihozott iratok voltaképpen nem tartalmaznak államtitkot, minősítésük szerint ugyan államtitkot képeznek, de tartalmuk szerint nincs bennük semmiféle államtitok. Akkor ez a titokszakértői vélemény természetesen nyilvános volt, én is olvastam, meg is van nekem a titokszakértő által adott szakvélemény, amelyre támaszkodott azután a Végvári-ügy megítélésben a katonai bíróság is, amikor ebben a tekintetben felmentette Végvárit. Ugyanakkor a belügyminiszter úr nemrégiben beterjesztett egy olyan rendelettervezetet, amely büntetéssel fenyegetné mindazokat, akiknek ilyenfajta papírok, tehát belügyminisztériumi titokszakértők által tartalmilag nem államtitoknak minősített papírok vannak a kezében, akkor is, hogyha legális úton jutottak hozzá, amennyiben egy bizonyos idő után nem szolgáltatják ezeket vissza, hogy újból bekerülhessenek a Belügyminisztériumnak ebbe a zárt rendszerébe, és újból államtitokká lehessen őket minősíteni, miután ugyanennek a Belügyminisztériumnak egy szakértője korábban kimutatta, hogy ezek nem képeznek államtitkot. Nekem egy polgári per kapcsán a bíróság hivatalosan adott ki ilyen titkos minősítésű állambiztonsági jelentéseket, ezek ugyancsak a kezemben vannak, publikáltam is őket egy hetilapban, amelynek a nevét nem akarom itt kiejteni, nehogy reklámtevékenységnek látsszék a beszédem, tulajdonképpen azzal, hogy ennek a kézirata továbbra is a birtokomban van, hogy bárki, aki ezt az újságot a kezében tartja, akkor ezzel, ha ezt a törvényt elfogadnók, már az államtitkot tartalmazó iratok visszaszolgáltatására vonatkozó törvényt, tulajdonképpen mindenki elkövetné az államtitoksértést. A szemlélet változására ugyancsak egy majdnem szórakoztató adalék, hogy egy állampolgár nemrégiben pert indított a Belügyminisztérium ellen a hasonló jellegű, róla szóló, róla gyűjtött, az állambiztonság által róla gyűjtött adatok megszerzése végett, és a Belügyminisztérium egy ugyancsak titokszakértői jelentést mutatott fel, amely arról szólt, hogy miért nem lehet ezt a pert egyrészt nyilvánosan tárgyalni, de a Belügyminisztérium jogi képviselőjének arra sem volt felhatalmazása, hogy a titokszakértő jelentését bemutassa és átadja a felperesnek, tehát a pernek úgy kell folynia, hogy a Belügyminisztérium titokszakértőjének a jelentése sem képezheti a per anyagát, azon jelentése, amely arról szól, hogy miért nem teljesítik a felperes kérését. Ez mind az államtitok körébe tartozik. Tessék elképzelni, hogy milyen esélyei vannak ezen törvény elfogadása után az állampolgárnak, hogyha bírósághoz próbál fordulni azért, mert azt mondja, hogy megítélése szerint jogellenesen tagadtak meg tőle egy közérdekű információt. Befejezve tulajdonképpen a nemzetbiztonság speciális helyzetével: ez kétségtelenül igaz, hogy mindenütt a világon a titkosszolgálatokra, a titkosszolgálatok nyilvántartásaira, adatgyűjtési tevékenységére más szabályok vonatkoznak, mint a nyilvánosság előtt működő közhivatalokéra. De semmi nem indokolja, hogy ez a törvény generálisan kivegye a majdan létezendő adatvédelmi biztosnak a betekintési területéből a nemzetbiztonsági szolgálatokat. Nyilvánvaló, hogy nem lehet különbséget tenni a külöböző szolgálatok között, másfajta adatvédelem vagy másfajta ilyen belső titkosság illeti meg a külföldön gyűjtött adatokat és a belföldön gyűjtött adatokat. Éppen azért, mert nagyon jól tudjuk, hogy a titkossszolgálatok hajlamosak arra, hogy több adatot gyűjtsenek, mint ami a tevékenységükhöz ténylegesen szükséges, elengedhetetlen az, hogy valamiféle rálátása erre is legyen az adatvédelmi biztosnak. Nincs értelme a törvénynek enélkül. Tőlem, mint a nemzetbiztonsági bizottság tagjától, igen sokszor meg szokták kérdezni különböző állampolgárok, hogy vajon van-e ma telefonlehallgatás. Én ugyan, mint a nemzetbiztonsági bizottság tagja, csak azt tudom erre válaszolni, hogy azt gondolom, hogy nincsen, hogy nem tételezem fel, hogy ezt a dolgot ma is csinálnák, ugyanis bizonyítékom nincs, és nem is lehet róla. Nincs megoldva a nemzetbiztonsági szolgálatoknak a parlamenti felügyelete. Nehéz kérdés, mindenütt a világon sokat kínlódnak vele, de éppen ez a törvény, és éppen az adatvédelmi biztos az, aki valamennyire ezt a felügyeletet mégiscsak gyakorolni tudja. Tehát úgy gondolom, hogy mindenképpen módosítani kell ezt a törvényt ebben az irányban. És egyáltalán nem az egyszerű állampolgár, hogy így mondjam, idézőjelbe téve az "egyszerű" szót, de a parlamenti képviselő, az adott területtel különösen foglalkozó képviselő tájékozottsága is, tájékozódási lehetősége is bizonytalan. A hét végén Berlinben voltam, éppen egy olyan konferencián, amely a Stazi- iratokkal foglalkozott, és ott egy, az egykori Stazi szervezetével, tevékenységével foglalkozó kutató megkérdezte tőlem, hogy ő úgy tudja, hogy az összes kommunista titkosszolgálatok közül a magyar titkosszolgálat rendelkezik a legkiterjedtebb kézirat- és hangarchívummal, és hogy igaz-e ez, kérdezte tőlem, mint képviselőtől. És én ott álltam zavartan, kínban, és azt kellett, hogy mondjam, hogy nem tudom. Nem tudom, ugyanis nem kaptunk ilyen tájékoztatást. Nem is tudtuk, hogy ezt kérdezni lehet. Ez megint csak azt jelzi, hogy az efféle tevékenység természete szerint kibújik mindenféle ellenőrzés alól, a parlamenti ellenőrzés alól is, ezért rendkívül fontos az, hogy legyen egy olyan magas fokú, magas szintű parlamenti felhatalmazással rendelkező közhivatalnok, akinek a tekintete elől teljes mértékben ez a szolgálat sem bújhat ki. Összefoglalóan azt gondolom, hogy ebben a formában ezt a törvényt nem lehet elfogadni. Nagyon sok módosításra van szükség ahhoz, hogy elfogadhatóvá váljon, és semmiképpen nem lehet elkülöníteni a törvény elfogadását és az adatvédelmi biztos megválasztásának időpontját. Köszönöm. (Taps.)