DÉNES JÁNOS (független): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Talán egy kicsikét kellemetlen számomra, hogy ilyen gyér az igényelt hallgatóságom, de ezt a szerénytelenséget nézzék el nekem, mikor ezt bejelentettem. Előljáróban szeretném elmondani, hogy a körülmények lehetővé tették számomra, hogy a tisztelt Ház megelégedésére némileg nagyobb felkészültségről adjak tanúbizonyságot, mint amit egyes képviselőtársak a legközelebbi múltban személyemmel kapcsolatban kifogásoltak. Az a megtisztelés ért, hogy Eke Károly képviselőtársammal megosztva meghívást nyertem egyszerű meghallgatóként, képviselői minőségemben, pontosabban minőségünkben az Információszabadság című előadásra, melynek fő védnökei a jelen két törvényt - amiről itt most szó van - előterjesztő Igazságügyi Minisztérium, Belügyminisztérium, pontosabban Balsai István igazságügy-miniszter és dr. Boros Péter belügyminiszter voltak. Eme kétnapos, két és félnapos eszmecsere, amely igen széles nemzetközi részvétellel zajlódott le, és bizonyságát adta, a rendezők jól időzítették a szempontot és a különféle bizottságokban pont erről volt szó, amiről itt ma próbálunk eszmét cserélni, és a vita folyamán tisztázó álláspontokat kialakítani. (17.30) Tekintettel arra, hogy az általános vitánál tartunk, ennek is a kezdetén, tulajdonképpen szeretném, ha észrevételeimmel hozzájárulnék ahhoz, hogy a részletes vitában kellőképpen mérlegelésre kerüljenek azok a tapasztalatok, azok az elképzelések, amiket én e két-két félnapos konferencián való részvétellel - hogy úgy mondjam - birtokba tudtam venni. Hát először is az volt itten az összbenyomásom, hogy felmérték azt, hogy korunk társadalma nem nélkülözheti azt, hogy személyekről, intézményekről - hogy úgy mondjam - adatokkal rendelkezzem. Eme adatokkal való rendelkezés szándéka feltétlenül találkozik és ütközik az egyén érdekével, a közösség és a társadalom érdekével. E három szempont kell, hogy meghatározza azt a mértéktartást, amely mértéktartás alapján a tisztelt Háznak e törvényalkotás kapcsán állást kell foglalnia, és helyes részvételével a döntésben megfelelő törvényt kell alkosson. Hogy tájékoztassam önöket, azt ígérte ez a rendezőbizottság, amelynek tulajdonképpen a legfelsőbb égiszét az Európa Tanács adta meg, mert menet közben nyilvánvalóvá vált, hogy főbb rendezői elvekkel, s uram bocsá! még anyagi segítséggel is hozzájárult e két, két és félnapos konferencia sikeréhez; tehát tulajdonképpen az, amiről itt mi most tárgyalunk, a különféle országokban nyugodtabb körülmények között, más történelmi, más társadalmi, más politikai körülmények közepette már végbement. A mi nehézségünk, hogy eme törvényt a saját közegünkben, a saját körülményeink között kell, hogy meghozzuk, mégpediglen lehetőleg adott körülményeinkhez képest a lehető legjobbat, és itt jutok el az egyes pártok, az egyes frakciók, az egyes képviselők és a saját magam lelkiismereti felelősségéhez, hogy ezt a törvényt megfelelőképpen, felelősségünk és odafigyelésünk és tudásunk és erkölcsünk teljes igénybevételével hozzuk meg, hogy a lehető legjobbra sikerüljön a törvény, mégpediglen úgy, hogy tekintetbe vegye az egyén érdekét, a társadalmi közös érdeket, a közigazgatás működésének, uram bocsá! a Belügyminisztérium, a rendőrség működtetésének és működhetőségének a szempontjait, és összhangban legyen az általánosan elfogadott erkölcsi, politikai és jogi normákkal, amiket a térségben, sőt a két és félnapos konferencia szempontjából világviszonylatban levontak. Az a feladatunk, hogy ezeket a tapasztalatokat beépítsük a törvényalkotásunkba. És akkor igyekszem most már eljutni ahhoz a megállapításomhoz, miközben adatvédelemről beszéltek, és beszéltek az egyén, a társadalom biztonságáról, bennem az az érzés merült fel, hogy jóllehet mindenféle biztosítékot beépítettek, adatbiztost, ombudsman-t, vitatták, hogy a Parlamenthez, vagy a legfőbb bírósághoz, vagy az Alkotmánybírósághoz, vagy kihez tartozzon, ezeket a témákat utazták körül, de az a lényeg, hogy a magam részéről egy olyan megfogalmazást tettem, hogy adatbiztonság. Az adatbiztonság, amely garantálja a társadalom, az egyén és tulajdonképpen a nemzet biztonságát is, hiszen az adathalmaz, amit az adott törvényesség folyamán és az adott alkotmányos módon összegyűjtünk, ez a működhetésnek az alapja mind társadalmi, mind közigazgatási szempontból, ugyanakkor ez igen nagy támadásnak is van kitéve, hogy ezt az adathalmazt ki lehet kémkedni, ezt az adathalmazt fel lehet használni társadalom és nemzet ellen, ezt az adathalmazt - kérem - be is lehet fertőzni. Amikor tehát törvényalkotásunkról beszélünk, akkor ezeket a szempontokat igénybe kell hogy vegyük. Engedjék meg, hogy egy világot megrázó tragédiára hívjam fel a figyelmet ugyanakkor, mikor a jeles, két és fél- háromnapos konferenciának a címe ez volt, hogy Információszabadság nyitott közgazdaságért az új demokráciákban. Hát egy ilyen kipróbált, a mi szempontunkból veteránnak számító demokráciában, mint az Egyesült Államok, milyen szörnyű tragédia zajlott le. Egy amatőr videofelvétel belekerült - kérem szépen - valamelyik információsakál, valami információhiéna birtokába. És ezzel az informácóval az adott amerikai társadalmi, politikai közegbe, amely 200 valahány évvel ezelőtt még ugyebár helyenként rabszolgatartó társadalom volt, ugyanakkor kérem szépen, létrehozta az általunk is csodált demokráciát napjainkra, eme társadalmi közegben, ahol tulajdonképpen a néger folklórtól a különféle irodalmi alkotásokig ezt a kényes témát a Klu Klux Klan-tól az emberi jogokig végigutazta, végigkínlódta az amerikai társadalom. Napjainkban egy ilyen információ jogtalan, helytelen és bűnös módon manipulált fölhasználásával 40 ember halálát, napokra exlex állapotokat, háborús ostromállapotot hoztak létre, holott ha ez az információ a megfelelő csatornába, a bírósághoz kerül, a bíróság megfelelőképpen értékeli, a megfelelő ítéletet meghozza, és nincs a társadalom több hónapon keresztül fölhergelve, akkor elkerülhette volna ezt a szörnyűséget, aminek a világ - ugyancsak az információ és a távközlés jelenlegi szintjén és birtokában - fül-, szemtanúja volt, és szörnyű erkölcsi következtetéseket vonhatott le. A Los Angeles-i eset kell, hogy ennél a törvényalkotásnál mindnyájunkat rádöbbentsen a felelősségünkre. Hiszen a magyar társadalmi, politikai valóság sem kevésbé ingoványos, veszélyes terület. Tessék meghökkenni: mi lenne, ha Hitler Adolf birtokba vehetné három hétig a teljes tv-, rádióinformáció lehetőségét? Eme szörnyű gondolatok közepette kell rádöbbennünk arra a felelősségre, amely minket kell, hogy felelősségteljesen e törvényalkotásnál már az általános vitában olyan érvek megszerzésére, sőt korábbi felkészültségünk alapján olyan állásfoglalásra késztessen, hogy a részletes vita alkalmával megfelelő törvényt, a következő évezredre szóló, egyént tiszteletben tartó, nemzetet, társadalmat szolgáló törvényt hozzunk létre. Én a magam részéről a törvényjavaslat benyújtásával, ennek a törvénynek az előkészítésével, azzal, hogy ezt a gesztust megtette mind az Igazságügyi Minisztérium, mind a Belügyminisztérium, sőt az Európa Tanács technikával, mindennel segítségére sietett, ebből aláhúzva látom azt a törvényalkotó szándékot, amellyel a törvényalkotás házában a Magyar Parlament elé ezt a törvényjavaslatot benyújtották. A magam részéről már most, az általános vita jelen szakaszában azt javaslom a tisztelt Háznak, hogy lelkiismeretesen vegyen részt a vitában, és módosító indítványaival, javaslataival a megfelelő törvényt hozzuk, hogy ne kelljen utódaink előtt szégyenkezni és napjainkban pedig exlex állapottal szembenézni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a jobb oldalon.) (17.40)