DR. BOROSS PÉTER belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nehéz kérdést vetett fel Király képviselő úr. Annál is inkább, mert többrétű és többrétegű intézkedés, illetve intézkedési kötelezettségek útján lehet csak vagy lehetne csak ebben az ügyben viszonylagos - már amennyire viszonyaink engedik, így értem, hogy viszonylagos - rendet, arányosságot és főleg igazságot teremteni. Én nem kívánok kitérni arra, hogy miként születtek ezek a bérletek. Hisz mindnyájunk előtt ismert az 1953. április 1. előtti egyszerű beköltöztetés, az április 1. utáni új szakasz; hatósági kiutalással történő beköltöztetés, amely a véletlenül megmaradt tulajdonost is - +52-ben voltak az államosítások - abba a helyzetbe hozta, amilyen a helyzet, nagyon jól tudjuk, milyen volt. Ebben a lakó, a bérlő, a kényszer útján behelyezett bérlő, akit tűrni kellett, lehetett bizonyos politikai érdemei alapján előnyhöz juttatott, de valóban volt köztük, aki szociális és egyéb körülmények miatt jutott ebbe a helyzetbe. Ez a bérbeadói-bérlői viszony magán viseli tehát egy kor összes aberrációját és természetellenességét. Egy dologra szeretném felhívni a figyelmet. A 80-as évek elejétől, de inkább a 70-es évek végétől, amikor sokféle nyilatkozat hangzott már el azzal kapcsolatban, hogy a tulajdon erősítésével kellene valamit tenni, nagyon sok élénk, ügyes és talpraesett ember vásárolt fillérekért lakott magántulajdont másoktól, és attól kezdve a bérlő kihelyezése mindenféle eszközökkel, nem egy esetben többéves pereskedés után ugyancsak - az elmúlt évtizedben is számtalan ilyen újságcikk jelent meg - jellemző törekvés volt. Így tehát roppant nehéz volna kategorizálni az igazságot, hogy melyik oldalon van, mert mindkét oldalon van, és mindkét oldalon van annak ellenkezője is. 1990. január 31-én még a megelőző kormány valóban hozott egy kormányrendeletet, amelyben 92. január 1-jével szabad árba sorolta - jó üzenet volt -, és közben 1000s emelést tett lehetővé. Most még 90-ben, épp azért, mert ez a helyzet így nem maradhatott tartósan, és valóban joggal merült föl a kérdés, hogy mi lesz +92 után, ártörvényben szabályozást nyert oly módon, hogy a magántulajdonban lévő házak az önkormányzatok árhatósági körébe kerülnek, azonban ez ügyben önkormányzati rendeletet kell alkotni. Sajnálattal kell megállapítani, hogy az önkormányzati rendelet-alkotás viszonylag kevés helyen történt meg, megértve minden gondot és visszatartó erőt, ami a lakásügyekkel való foglalkozási ingert illeti, de mégis ezen önkormányzati rendeletek hiánya az, ami miatt az önkormányzatok valójában árhatósági jogköreikkel nem élnek. Itt jegyzem meg, hogy a tegnapi nappal benyújtottuk a Parlamentnek a lakásbérletre és lakások elidegenítésére vonatkozó tövénytervezetet, s az ezt változatlanul hagyja. Ugyanis amennyiben a lakbéreket valami központi szabályozás kereteibe sodornánk, joggal merülhetne fel az a kérdés, ami ilyenkor fel szokott merülni, valóban az önkormányzati körben, az önkormányzati viszonyok ismeretében, az önkormányzati feltételek közepette - amelyek országosan nem azonosak - lehet ezt megközelítően a legjobban szabályozni. A probléma ismert. A 630-ról 25 ezerre természetesen nem jogszerű. A Belügyminisztérium ez ügyben tárgyalt a Legfelsőbb Bírósággal. A Legfelsőbb Bíróságtól megnyugtató válasz hangzott el a bírói gyakorlatot illetően, sőt ez ügyben bírói értekezleten is megfelelő értékelés látott napvilágot, hogy ezek nem lakbéremelések, hanem hát, hogy úgy mondjam, aberrációk, valószínűleg minden esély nélkül. És kétségkívül szomorúan kell mondanom, peres úton lehet érvényesíteni a bérlő reális igényeit. A szociális lakbértámogatás valóban járt erre a két esztendőre egy 1000s mértéknél. Most ez a lakbértámogatás nem lehet olyan, hogy ezt követően szabadon - mert nem szabadár-kategóriában van - a bérbeadó emel, és a költségvetés vagy akár az önkormányzat pedig kiegyenlíti. Úgy hiszem, ez a modell nem működhet. Jóllehet, van ilyen a tegnap benyújtott törvénytervezetben+ engedje meg képviselő úr, hogy ezt most én ne részletezzem, mert rövidesen köztudottá válik a lakbértámogatásnak ott elképzelt rendszere. 70 ezer lakásról tudok én, úgy tűnik, ez a legbiztosabb, tehát számottevő. Tehát ha nem is több százezer, úgy hiszem, a minőségen nem változtat, nagy számú személyt érint úgy is mint bérbeadót, úgy is mint bérbevevőt. Lényegében azt kell mondanom, hogy az önkormányzatoknak az árhatósági jogköre az új törvénytervezetben is megmarad. Ismételten, jóllehet tavaly egyszer már fölhívtuk az önkormányzatokat ezzel kapcsolatban rendeletalkotásra, a most benyújtott törvényjavaslat hat hónap alatt kötelezővé teszi, az ártörvény sajnos időhatárt nem adott az önkormányzati rendelet megalkotására. Amennyiben az önkormányzat szabályozza, az esetben az árhatósági funkcióját is az ott megszabott keretek között gyakorolni tudja. És nyilván úgy gyakorolja, hogy ilyen szélsőséges követelések ne érvényesüljenek pró és kontra, bérbeadó és bérlő viszonyában. Én mindig, végig a magántulajdonban lévő lakásokról szólok. A szociális programnak is mindig ez a legkritikusabb pontja az előbb említett ok miatt, és itt ütközik az is, hogy a központi szabályozás és az önkormányzat saját területén való működési autonómiák kvázi - idézőjelben mondom - "felségjoga" legyen-e az erősebb. Mi úgy gondoltuk, hogy ha a lakásügyek önkormányzati tulajdonba, önkormányzati kezelésbe, önkormányzati ügyintézésbe kerülnek, akkor a területen lévő magántulajdonú lakásokat is ebben a körben kell szabályozni. Tudom, hogy ez a válasz nem olyan határozott, hogy azt mondhattam volna, hogy 630 helyett legfeljebb Xkal lehet emelni. Ismét hangsúlyozom azonban, hogy ez önkormányzati döntési körbe került, és felhívjuk valamennyi önkormányzatot, pótolják azokat a rendeleteket, amelyek alapján hatósági jogkörükben korlátozni tudják e sokféle igazságot és igazságtalanságot taralmazó bérbeadó-bérlő viszonyok ügyét. Köszönöm. (Szórványos taps.)