DR. TÖRÖK GÁBOR (MDF): "Tisztelt Nemzetgyűlés! Mi történt Gyömrőn? Ha erre a kérdésre akarok válaszolni, akkor ott kell kezdenem, hogy az elmúlt év tavaszán, április hónap végén, egy gyászruhás asszonyküldöttség keresett fel az újság szerkesztőségében, és nekem - mint az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőjének - elmondottak egy olyan hátborzongató gyilkosságsorozatot, amelyre csak azt a választ tudtam adni, hogy azonnal hozzák tudomására Dálnoki Miklós Béla akkori miniszterelnöknek és Erdei Ferenc akkori belügyminiszternek." Így kezde interpellációját Futó Dezső nemzetgyűlési képviselő 1946. február 27-én, amelyre sem szóban, sem 30 napon belül írásban nem kapott választ. Csak ma, a rendszerváltozás után van mód válaszolni e Ház falai között az interpellációban előadott súlyos tényekre. Morális, gazdasági, politikai nehézségek korábban jól felhizlalt hiányaival küzdünk, és e küzdelemben néha kishitűekké válunk. A rendszerváltás oly közel történik a szemünkhöz, hogy az eseményeket néha homályosan látjuk. Ezen - a maga korában egyedülálló, speciális jogi problémákat felvető - gyilkosságsorozatról csak az utóbbi év főügyészi vizsgálata ránthatta le a leplet, azt a leplet, mellyel a sztálinizmus az igazságot gondosan letakarta, miközben a jogot gúzsba kötötte. A tények: 1945 tavaszán negyedszáz embert gyilkolt le a gyömrői járásban a kommunista rendőrség a jog teljes sárbatiprásával. Az áldozatok a közigazgatás vezetői, beosztottjai közül kerültek ki, de nem kímélték egyéb hivatalok vezetőit, az értelmiséget és a kisbirtokosokat sem. A járásban ezt követően bőszen indulhatott a kommunizmus építése, hisz a köztisztviselőket bestiális módon legyilkolták. Az áldozatok tiszteletben álló, javarészt családos emberek voltak. Legtöbbjüket a nemzeti bizottságok már korábban vagy eltűnésük után igazolták. Az áldozatok között volt például Tápiósüly főjegyzője, aki zsidókat bújtatott a háború alatt, Ecser község főjegyzője, aki megakadályozta a település kiürítését, meggyilkolták Péteri község lelkészét és Ecser község plébánosát. Az áldozatokat súlyosan bántalmazták, megcsonkították. Tisztelt Képviselőtársaim! Álljunk meg egy szóra, és engedjünk helyt a szívünkben a vissza-viszszatérő refrénre: miért, miért? A gyilkosságok idején a háború már végetért. A közigazgatás már működött, és a rendőrség is újjászerveződött. Hatalmas lehetősége volt az országnak, hogy egy többpárti demokráciában kiteljesedjék. És mi történt ehelyett? A kommunista párt, eszközökben nem válogatva sajátította ki a rendőrséget és az igazságszolgáltatást. Kellő és hathatós biztatást kapott az e téren gigantikus tapasztalatokkal bíró keleti sztálinista rendszertől. Egy ilyen - számukra kisebb - gyilkosságsorozat igen jó iskolapélda arra, hogy lehet egy társadalomban a félelmet elültetni. 1956 után e tapasztalatokhoz nyúltak vissza. Engedtessék meg, hogy az ismert áldozatok nevét felolvassam, és itt, e helyről kérjek nemzetünk nevében a hozzátartozóktól megbocsátást. Az elvett élet azonban nem adható vissza, és a gyilkos lelkek a terhet mindörökké magukon hordozzák. Az áldozatok: Moóri István, 40 éves, Tápiósüly község főjegyzője, a halál oka szív- és tüdőlövési sérülés. Bajnóczy András, 40 éves, Uri község főjegyzője, a halál oka koponyalövési sérülés. Zambelly Béla, 37 éves, Maglód község jegyzője, a halál oka fejlövés. Mikla Pál, 62 éves, Ecser község plébánosa, a halál oka lövési sérülések. Gróf Révai József, 43 éves, filozófiai egyetemi tanár, a halál oka fejlövés, agyroncsolás. Aczél Károly, 57 éves, Mende intézője, súlyosan bántalmazták, megcsonkították. Eper József, 47 éves, Tápiósüly község irodatisztje, holtteste nem került elő. Pinnyei Lajos, 44 éves, Tápiósáp község főjegyzője, a halál oka: mellkasi lövési sérülés. Gróf Koronini János, 39 éves, külföldi állampolgár, kisbirtokos Úri községben. A halál oka: tarkólövés. Bognár József, 57 éves, földbirtokos Kisoszlárpusztán. A pontos halálok ismeretlen. Soponyai Gyula, 41 éves, vendéglős, a halál oka: szívlövés. Straub János, középkorú, Gyömrő község postamestere, holtteste nem került elő. Csaba Gyula, 63 éves, Péteri község evangélikus lelkésze, holtteste nem került elő. Pálffy Károly, 62 éves, Tápiósáp irodatisztje, holtteste nem került elő. Dr. Bellus János járásbíró, maglódi lakos, holtteste nem került elő. Nádas Béla, Ecser község főjegyzője, holtteste nem került elő. Juhász Sándor irodatiszt Ecser községben, holtteste nem került elő. Diószeghy István, 49 éves, Maglód község főjegyzője, holtteste nem került elő. Czövek József földműves, gyömrői lakos, a halál oka: nyaklövés. Rubics István: pontos adatok nincsenek. Ulicsnyi Lajos jegyző, pontos adatok nincsenek. Dobrovinszki István, 55 éves, úri lakos, a halál oka: agyroncsolás. Horváth Lajos, 42 éves, a halál oka: fejlövés. Az események két fő csoportba rendezhetők. Az első, maga a gyilkosságsorozat, amelyet a kommunisták a rendőrség álcája alatt követtek el. A második az a fantasztikus politikai nyomás, amellyel az igazság kiderítését és a gyilkosok bíróság elé állítását megakadályozták. Engedjenek meg egy korabeli idézetet Farkas Mihálynak címzett levélből, amelyet Rákosi Mátyás is láttamozott. Az idézet: "Az a cél, hogy valamennyi elvtársunkat letartóztassák, és az ügyet főtárgyaláson a nyilvánosság elé vigyék, hogy azután a reakció elmondhassa: ilyen eszközökkel dolgoznak a kommunisták, és ezt az ügyet a Kommunista Párt február óta nem engedte a törvény elé kerülni. Kovács Kálmán elvtárssal együtt fél éven át mindent elkövettem, hogy a bűnvádi eljárást elodázzam, most azonban úgy látszik, nem lesz erre többé mód. Ha az ügy ebben a várható beállításban főtárgyalásra kerül, pártunknak ebből mérhetetlen erkölcsi kára fog származni." Talán történelmünk is másként alakult volna, ha az igazságszolgáltatás és a széles közvélemény tudomására jut e galád gyilkosságsorozat, tehetjük fel a költői kérdést. Ez az eseménysorozat volt az erősödő kommunizmus első véres kísérlete, és ezt folytatta a kivégzésekkel 1962-ig és a koncepciós perekkel a nyolcvanas évekig. Olykor kivárta, hogy az áldozat a siralomházban nagykorúvá váljék. Ma már nagyon is jól tudjuk, hogy a Kommunista Párt ilyen módszerekkel dolgozott. A szovjet katonai puccsot éltető Thürmer Gyula erre a politikai múltra épít. Csak az özvegyek és árvák könnyeinek tengerén át tudtuk elhagyni a kommunizmus szennyes és véres kikötőjét. Erre soha többet nem szavaz a magyar nép. Visszatérve a korábbi eseményekhez, teljesen nyilvánvaló, hogy a nyomozás ilyen körülmények között rendkívül vontatottan haladt. Többször elrendelte a jobb kéz, majd leállította a bal. Az igazságügyi államtitkár, Riesz István igazságügyminiszter két hétig tartó betegségét kihasználva, elrendelte a gyilkosok letartóztatását 1945 december közepén, de a miniszter közvetlen utasítására már 1946 január legelején szabadlábra helyezték őket. Ezt követően igen szívósan és módszeresen halogatták a felelősségrevonást, mígnem ez ügyre is fátylat borítottak az 1948-as amnesztiarendelettel. Ezt követően mindmáig hatalmas fekete csend honolt. Csak az özvegyek és az árvák járták kálváriájukat. A hatóságok sorozatosan hazudtak, hamis papírokat állítottak ki. Legelején élelmiszert is elfogadtak a hozzátartozóktól, noha nagyon is jól tudták, hogy a címzett már nem él. Leggyakrabban a deportálásokra hivatkoztak. Az exhumálásokig a hozzátartozók semmiféle hivatalos iratot nem kaptak. Az exhumálásokat azután, mivel a holttestek száma már húsz fölé emelkedett, a Rákosi, Riesz vonal leállította. Ekkor derültek ki a különös kegyetlenségek, hogy egyeseket megcsonkítottak, péniszét levágták, sarkába patkószeget vertek vagy félholtra verve, de még élve temettek el. És mi történt a hozzátartozókkal? - (Az elnök tollával megkocogtatja a poharat.) teszem fel a nagyon is valós kérdést. Őket, mint az iszonyú igazságtalanság hordozóit, láthatatlan kezek megbélygezték és a perifériára szorították. Kérem önöket, képzeljék magukat annak a kisgyermeknek a helyébe, akinek édesapját meggyilkolták, családját valós nyomorba süllyesztették és a kommunista szellemű iskolákban mindvégig éreztették vele, hogy gyanús alak, nem megbízható. Hiába tanult jól, a középiskolába mint osztályidegent, nem vették fel, egyetem pedig szóba sem jöhetett. Nincs törvény és meleg emberi szó, mely e sok keservet feledtetni tudná. Nem szolgálnám az igazságot, ha elhallgatnám a gyilkosok, a gyilkosságok értelmi szerzőinek neveit. Krupka Jakab főszolgabíró, Eier Károly főtanácsos, Jeney Jenő főjegyző, Fürtös László főjegyző, Bacher Károly rendőrtiszt, Schwarstein Tibor, Schwarstein József és Schwarstein Károly mint a rendőrség fő zsoldosai. Valamint - nevek említése nélkül - a vörös karszalagos, puskás terror-legények, ahogy a lakosság nevezte ezt a bandát. Az államhatalom részéről az eltussolásért felelősek: Rákosi Mátyás, Péter Gábor, Nagy Imre, Zöld Sándor, Riesz István, Erdei Ferenc. Tisztelt Ház! Íme közelmúlt történelmünk kis szeletje, alulnézetben. Ahová elér a jaj és a szenvedés szava. Önök és az ország nyilvánossága előtt kinyilvánítom, hogy az áldozatok ártatlanok voltak, ahogy ezt a Legfőbb Ügyészség vizsgálata igazolta. Kérem ezért politikai rehabilitációjukat, mivel az 1990. évi XXVI. törvény az ő esetükben jogilag nem érvényes. Belügyminiszter úrtól azt kérem, hogy a Kárpótlási Hivatalon keresztül részesítse kárpótlásban a Kormány az elhunytak özvegyeit. A Házat pedig arra kérem, hogy hordozza szívében az áldozatok sorsát és soha ne feledje, hogy a gyilkosság semmi máshoz nem mérhető emberi bűn volt, van és lesz. Az a jogszabály, amely kimondja a gyilkosságok elévülését, még ha alkotmányjogilag helyes is, annyit ér, mintha a nap járását akarná másként szabályozni. Köszönöm. (Taps.)