DR. ARATÓ GÉZA (SZDSZ): Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Tény, hogy a gazdasági szerkezetátalakulás során az üzemegészségügyi szolgálatok nem mindenhol tudják kihasználni meglévő, korábban már bizonyított kapacitásukat. Ez a megállapítás részben igaz a privatizált, korábban állami tulajdonú vállalatoknál is. Az üzemorvosi rendszer magára hagyva - úgy tűnik - szétzilálódik. Amíg nálunk ez a folyamat az elmondottak szerint szinte öntörvényűen megy végbe, addig máshol Európában ezzel ellentétes a törekvés: folyamatosan fejlesztik, és így egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a munkahelyi egészségügyi szolgálat. A helyzet bonyolultságára továbbá az is jellemző, hogy ugyanakkor az egészségügyi alapellátásban, pontosabban a ma körzeti orvosinak, holnap háziorvosinak nevezett ellátásban tapasztalható kapacitáshiány kétségessé teszi az ellátás színvonalának és a definitív ellátások arányának az emelkedését. Az üzemegészségügy jövőjével kapcsolatban igen nagy a bizonytalanság. Számos ellentmondás látszik az elvi állásfoglalások és a változtatást, átalakítást megcélzó intézkedések, rendelettervezetek között. Az Orvosi Hetilap 1991. évi utolsó heti számában megjelent átdolgozott cselekvési programban, "Az üzemegészségügy helyzete" című fejezetében azt olvashattuk, hogy - idézem: "Az új üzemegészségügyi rendszer az 1985. évi üzemegészségügyi szolgálatról szóló nemzetközi egyezménynek megfelelően, azzal a legteljesebb összhangban kerül kialakításra" - idézet vége. Dr. Jávor András államtitkár úr 1991. október 3-án egy hivatalos tárgyaláson azt nyilatkozta, hogy "A jelenlegi üzemegészségügyet foglalkozás- egészségüggyé és teljes mértékben vállalati feladattá kívánjuk tenni" - idézet vége. A társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat 12. §-ának (1) bekezdése az üzemegészségügyi ellátást azon ellátások közé sorolja, amelyek külön jogszabály alapján 1992-től nem kerülnek be a háziorvosi rendszerbe. Ez utóbbi két megfogalmazás más szavakkal kifejezve azt jelenti, hogy a kormányzat az üzemegészségügyet valójában nem tekinti az alapellátás egyenrangú részének, s nemcsak az üzemegészségügyben dolgozók bérét, hanem az üzemegészségügyi szolgálat által nyújtott szolgáltatások megtérítését is áthárítja a vállalatokra, vállalkozókra. A vállalkozó tehát duplán fizet: egyszer járulék formájában, másodszor pedig közvetlenül a szolgáltatásért, esetleg tételesen. Tudomásunk van arról, hogy a népjóléti kormányzat képviselője egy közelmúltban lezajlott ÉT ülésen szóbeli ígéretet tett arra, hogy bizonyos, még nem pontosan körvonalazott feltételek mellett az üzemorvosok folytathatnak gyógyító tevékenységet is. A fentiek, a teljes bizonytalanság - megkockáztatom - káosz állapotát idézték elő, ezért kérem tisztelt miniszter urat, hogy szüntesse meg ezt a bizonytalanságot, és szíveskedjék válaszolni a következő kérdésekre: 1. Meg kívánja-e őrizni bármilyen formában az üzemegészségügyi szolgálatokat? 2. Amennyiben meg akarja őrizni - és gondolom, hogy így gondolja -, akkor a tevékenységek és szolgáltatások mely körére terjed ki az üzemorvosok megbízatása: prevenció, kuráció, gondozás, rehabilitáció - vajon melyekre? 3. Finanszírozási forrásával kapcsolatban ön milyen álláspontot képvisel? Tisztelt Miniszter Úr! Jól emlékszünk még Kovács Pál képviselőtársunk 8 héttel ezelőtt elhangzott, hasonló kérdéseket feszegető interpellációjára adott válaszra. Az elvi állásfoglalást tehát ismerjük, most a konkrét, és ugyancsak sürgető intézkedésekről szeretnénk hallani. Köszönöm figyelmüket. Tisztelettel várom miniszter úr válaszát. (Taps.)