DR. BECKER PÁL (MDF): Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Az állami költségvetés a társadalmi, gazdasági folyamatok döntő hányadának forintban mért keresztmetszete. Bevételei és kiadásai jelzik az ország eredményeit, tevékenységeit, ugyanakkor alakítják is azokat. Éppen ezért az 1992-es költségvetés vitája során először nem az előirányzat számairól, hanem az azok mögött meghúzódó szándékokról és tényekről kell beszélni. Mindannyiunk előtt ismert már a lassan mögöttünk lévő év főbb adata: a keleti piac vártnál gyorsabb összeomlása, az Öböl-háború gazdasági következményei, a GDP 7-9%-os csökkenése, a munkanélküliség magas aránya, s mindezek meghatározzák azt a teret, amelyben a költségvetés mozoghat. A fentiek mellett azonban még egy nagyon súlyos gond húzódik meg: a belső államadósság. A hosszú titkolózás után ma már mindenki tisztában van azzal, hogy mennyi az ország külföldi adóssága, ugyanakkor nagyon kevesen ismerik, hogy mit jelent ez, illetve a belső adósság a folyó költségvetés tekintetében. Az adósságszolgálat és a kamattérítés az 1992-es költségvetésben 172 milliárd forintot jelent, amely nagyságrendileg megegyezik, illetve némileg meghaladja a személyi jövedelemadóból befolyt pénzt. Ezek mellett találunk olyan jeleket is, amelyek bizonyítják a gazdaság alkalmazkodóképességét, rugalmasságát. Az infláció növekedésének lelassulása, a Nyugat-Európába irányuló export erőteljes növekedése, a külföldi beruházások volumene, a növekvő devizatartalék és a csökkenő külső eladósodottság mind- mind olyan biztató tény, amire már lehet építeni. Ezeket is figyelembe véve az előttünk fekvő költségvetési javaslat az ideinél jobb körülményeket tételez fel a következő gazdálkodási évre. Az elsődleges gazdaságpolitikai cél, az infláció leszorítása mellett már a gazdasági teljesítmény csökkenésének megállításával, esetleg szerény mértékű növelésével számol a Kormány. Reálisak ezek a feltételezések, vagy csupán légvárak? A Közös Piaccal létrejött társulási szerződésünk eredményeként kisebb ellenállásba ütközünk-e ezen a rendkívül fontos piacon, vagy megkezdődnek a magyar termékek elleni szőnyeg alatti akciók? Ma még senki sem tudja pontosan, de mindenesetre az ország érdekében nagyon remélem, hogy a sötét képet festő néhány intézet előrejelzése pontosan annyira válik be, mint amennyire a 60%-os inflációval fenyegető jóslatuk vált be! Az előrejelzések szerint ugyanis a világgazdaság jövőre bővülni fog, ami révén a magyar áruk elhelyezésére is nagyobb lehetőség nyílik. A Szovjetunió területén létrejött új országokkal folytatott kereskedelmünk semmiképpen sem fog olyan mértékben csökkenni, mint az idei évben, s a hazai, nem csökkenő vásárlóerőt is figyelembe véve ez elegendő reményt nyújt ahhoz a feltételezéshez, hogy a termelés a továbbiakban nem fog csökkenni. Mielőtt a tényleges irányzatokra rátérnék, röviden értékelni kell a beterjesztett anyag szerkezetét. Az 1992-es költségvetés viszonylag áttekinthetően fogja át az államháztartás egészét, megjelenik benne az államháztartás alrendszereinek fokozatos különválasztása. Ezen belül a központi költségvetés és az államháztartás többi összetevője is tisztán és részletesen definiált, kellően részletezett. Ez a tendencia a tavalyi költségvetés benyújtása óta erősödött, és jó összehasonlítási lehetőségeket biztosít a tárgyévhez viszonyítva, bár ez utóbbit a fejezetek közötti átcsoportosítások néha megnehezítik. A költségvetés nem titkos, a korábban elrejtett tételek is nyilvánosságra kerültek, mint például most már megtudhatjuk belőle, hogy hány emberrel dolgozik az Információs Hivatal. A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja támogatja a költségvetésben megfogalmazott prioritásokat. Alapvető fontosságúnak tartjuk az infláció letörését, hiszen a határozottan alacsonyabb tempójú áremelkedés nemcsak a gazdaság helyreállítását segítené elő, hanem az emberek számára is könnyebbséget jelentene. Támogatjuk azokat az erőfeszítéseket, amelyek eredményeként felgyorsul a privatizáció, tovább nő a versenyképes export. Mindezeket úgy kell megvalósítani, hogy eközben az arra rászorulók szociális ellátása lehetőleg javuljon, de semmiképpen se romoljon. A javaslatból egyértelműen megállapítható, hogy a kormányzat a hosszabb távú elemek erősítésére törekedett, és a gazdasági kibontakozásnak adott prioritást. Az államháztartás kiadásainak teljes összegét a GDP-hez mérve sikerült 1992-ben az előző évhez képest 4,1 százalékponttal 60,1%-ra csökkenteni. Mindez, ha elégtelen mértékben is, de azt jelzi, hogy megindult az állami újraelosztás szintjének mérséklése. A költségvetésnek a mindennapi életre gyakorolt hatását akkor tudjuk pontosan felmérni, ha azt vizsgáljuk meg, miként érintik a változások az egyes elkülönült jövedelemtulajdonosokat, a lakosságot, gazdálkodási szférát, az önkormányzatokat és a központi irányítást. A lakosság esetében a költségvetésben tükröződő, de az előirányzatokkal ugyanakkor befolyásolt életszínvonal-mutatók alakulása 1992-ben várhatóan a következő. A nettó átlagkereset 1991-ben meglehetősen erős, mintegy 20%-os növekedésével szemben 1992-ben az emelkedés várhatóan csak 10% lesz. Míg 1991- ben az egy keresőre jutó reálbér körülbelül 8%-kal csökkent, 1992-ben - reményeink szerint - az előző év szintjén marad, amire hosszú évek óta nem volt példa. A foglalkoztatottak száma - sajnos - tovább csökken, ezért a munkanélküli járadék megduplázódik. A társadalmi jövedelem tömege reálértékben nem változik, de ezen belül a pénzbeli jövedelem aránya emelkedni fog. A lakosság fogyasztása az előző évi mintegy 8%-os csökkenéssel szemben 1992-ben szinten marad. Számolni kell azzal, hogy a fogyasztás szerkezete a lakosság jövedelmi csoportjai között is, a termékcsoportok között is erősen széttartó lesz. A gazdagabbaknál luxuscikkek térnyerése, a lemaradóknál a tartós fogyasztási cikkek vásárlásának további visszaesése várható. Az élelmiszerek fogyasztása szerény mértékben bővülhet. A gazdálkodási szervezetekről elmondhatjuk, hogy jelentősen - 13%-kal - csökken a támogatásuk, elsősorban az árkiegészítés és a dotáció csökkenése miatt. Kihatását tekintve ez az 1992. évi költségvetés egyik kritikus tétele, mert mögötte jelentős nagyságrendű veszteséges tevékenység megszűnése, beszűkítése áll tömeges elbocsátásokkal. Össztársadalmi érdek, hogy a feszültségek kezelésére konszenzus szülessék, és a radikális szerkezetváltás szükségességét, okait közérthető módon a legszélesebb nyilvánosság elé tárjuk. Meggyőződésünk, hogy ezzel párhuzamosan fel kell gyorsítani a magyar befektetési és fejlesztési részvénytársaság felállítását, amely a bajba jutott vállalatok rendbehozatalára hivatott. A hasonló céllal működő fél állami osztrák vállalat jó példát mutat arra, miként lehet ötvözni az állami és a piaci érdekeket. A főbb jövedelemtulajdonosok rendelkezésére álló jövedelmének vizsgálata során megállapíthatjuk, hogy a gazdálkodó szféra javította pozicióját, ami az egyik záloga annak, hogy a gazdaság csökkenése megálljon. Az állami és a helyi önkormányzatok feladatmegosztása következtében 1992- ben az önkormányzatok bevételének 48%-át képezi az állami hozzájárulás, a többi pedig helyi forrás. A személyi jövedelemadó felének átengedése 63 milliárd forintot tesz ki, és 8 milliárd forint ennek állami kiegészítése az erre rászoruló településeken. A helyi önkormányzatok autonómiáját nagymértékben erősíti, hogy az állami hozzájárulás - jóllehet döntően normatívák alapján jár az önkormányzatoknak - 88%-ban minden kötöttség nélkül használható fel, akárcsak az szja és a saját bevételek. A normatívák a következő években mindenképpen korrekcióra szorulnak, hiszen nagy számuk nehezíti mind a helyi, mind a központi tervezést. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatja a Kormánynak azt az intézkedését, hogy a gazdasági adónál megszüntette az elmaradott térségek vállalatainál az adókedvezményt, és ezt a pénzt direkt formában fordítja az elmaradott térségek támogatására. Mindannyiunk előtt ismert az a gyakorlat, hogy igen gazdag cégek tulajdonképpen összesen egy cégtáblát telepítettek az elmaradott térségekbe, alkalmaztak egy embert, hogy ezt a cégtáblát hetente letörölje, fényesre csiszolja, és így jelentős adókedvezményeket vehettek föl anélkül, hogy bármiféle tevékenységet is fejtettek volna ki abban a körzetben. Az államháztartást elemezve el kell mondanunk, hogy annak legnagyobb tétele - 237 milliárd forint - a központi szervek pénzellátása, és ez az idei előirányzatot 20%-kal haladja meg. A széles körben lefolytatott feladat-felülvizsgálatok számos javító intézkedést eredményeztek, összességükben azonban nem változtatták meg érdemlegesen az intézményrendszereket. Szervezeti összevonásokkal, költségvetési szervek alapítvánnyá vagy állami vállalkozássá átalakításával sikerült ugyan egyes területeken létszámot csökkenteni és igazgatási költségeket megtakarítani, más területen azonban egy sor más tényező a kiadások növekedését eredményezte. Támogatjuk azokat az intézkedéseket, minek eredményeként a szorosan vett igazgatási területen a létszám 426 fővel csökken. Ugyanakkor a létszámcsökkenés mellett a támogatás sok helyen jelentős mértékben nőtt, és ezt nem támogatjuk. Támogatások legnagyott mértékben az NGKM-nél nőttek: 236,7%-kal, a Köztársasági Elnöki Hivatalnál: 204,2%-kal, a Művelődési és Közoktatási Minisztériumnál: 185,1%-kal - itt csak a kiugró eseteket soroltam föl. Meggyőződésünk, hogy jó közigazgatás kizárólag jól fizetett hivatalnokokkal lehetséges, de meg kell nézni, milyen lehetőségek vannak az ilyen kiadások csökkentésére. Frakciónk gondolkozik azon, nem volna-e érdemes visszahozni a számvevőségek rendszerét. Itt a kevésbé érzékenyek fülének hadd mondjam el, hogy számvevőségekről és nem a számvevőszékről beszélek, hiszen a kettő nem ugyanaz. El kell mondanom frakciónk álláspontját azzal a vitával kapcsolatban is, ami itt már tegnap megkezdődött, nevezetesen, hogy a Kormány túl későn nyújtotta be a költségvetési javaslatot. Ebben egyetértünk. Valóban megint olyan helyzetbe kerültünk, hogy nagyon rövid idő alatt kell döntenünk. Tisztán kell látnunk azonban, hogy ez mind a Parlament, mind a Kormány csapdája, amelyet közösen állítottunk föl, és amelybe közösen estünk bele. (Felzúdulás balról.) A Parlament a költségvetési irányelvek tárgyalását jóval hosszabb idő alatt folytatta le, mint ahogy azt eredetileg terveztük. Két lehetősége volt a Kormánynak. Átdolgozás nélkül az irányelvekben megfogalmazottakat átülteti a költségvetésbe, és benyújtja azt a Parlament elé. Ekkor a pártok teljesen jogosan vethették volna a Kormány szemére, nem teljesíti az országgyűlési határozatban rögzítetteket, ami azt írja elő, hogy a Kormány vegye figyelembe azokat a megjegyzéseket, tanácsokat, amelyek a vita során elhangzottak a Parlamentben. A Kormány nem ezt az utat választotta, hiszen az Állami Számvevőszék jelentése is rögzíti, hogy a legutolsó változathoz képest is radikálisan megváltozott a benyújtott költségvetés, tehát figyelembe vették azokat, amiket itt a különböző pártok képviselői elmondtak. Ennek értelemszerű következménye az, hogy ilyen lehetetlen időpontra csúszott el a beterjesztés időpontja. Hadd mondjak néhány szót az Állami Számvevőszék véleményéről, amit megköszönünk. Úgy érzem, hogy ennek az intézménynek sikerült többé-kevésbé megtalálni azt az utat, amiről itt nagyon sok szó esett, hiszen - mint önök is tudják - az Alkotmány még részletes és gazdaságpolitikai elemzést ír elő az Állami Számvevőszéknek, ugyanakkor a politikai pártok és az Állami Számvevőszék között is konszenzus alakult ki abban a tekintetben, hogy ez elképzelhetetlen. A Számvevőszék benyújtott anyaga mentes mindenféle politikai vagy gazdaságpolitikai kitételtől, és nagyon fontos, hasznos szakmai megjegyzéseket tesz, amelyre a Demokrata Fórum képviselőcsoportja is támaszkodni szeretne. Hadd jegyezzem meg, hogy természetesen nem mindenben értünk egyet az Állami Számvevőszék véleményével, és - sajnos - vannak benne, ha kisebb jelentőségű is, de szakmai hibák is. Ami tulajdonképpen érthető a benyújtás és a véleményezés közötti rövid idő miatt. Egyetlenegy példát hadd hozzak, a 9. oldalon szerepel a következő mondat: A megalakult gazdasági társaságok az állami vagyon után számításaink szerint - mondja a Számvevőszék - csak minimális, 2,8%-os részesedést fizetnek, szemben az állami vállalatok által fizetett 25%-kal. Ebben az egy mondatban két, egymástól teljesen különböző dolog keveredik össze: a 2,8% vagyon utáni részesedés, a 25% pedig a nyereség utáni részesedés - tehát ezeket egy mondatba összehozni szakmailag hibás. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném a Demokrata Fórum frakciójának véleményét kifejteni az elmúlt napon hallott bizottsági állásfoglalásokkal kapcsolatban. Az alkotmányügyi bizottság tegnap elhangzott állásfoglalásában több olyan észrevétel is volt, amelyet nagyon fontosnak tartunk, és amelyet - úgy érezzük - valóban figyelembe kell venni a vita során és a végleges költségvetés kialakításakor. Ugyanakkor több olyan megállapítás is elhangzott, amellyel a Demokrata Fórum nem ért egyet. Nem ért egyet azért sem, mert alapvető szakmai indokoltságuk nincs az elhangzott megállapításoknak. Mint a bizottsági jelentésben olvasom, a bizottság előadója kifogásolta, hogy a Kárpótlási Hivatal részére a költségvetés 60 millió forint állóeszköz- felújítást javasol. Nem érti, hogy egy új hivatalban miért kell állóeszköz- felújításra pénzt tartalékolni. Azt hiszem, senki nem vonja kétségbe, hogy ha a generációs hullám miatt az általános iskolában például túl sok gyerek kezdi meg az első osztályt és emiatt valamelyik közösségi célra használt termet osztályteremmé kell átalakítani, akkor az iskola kénytelen a felújítási összegek keretéhez nyúlni, és fel kell újítani, át kell alakítani azt a termet - bár azok az általános iskolás gyerekek újak az iskolában, a felújítási keretből valóban fordítani kell erre a célra. Pontosan ez történik a Kárpótlási Hivatal esetében is, hiszen a hivatal jogilag új - ebben teljesen igaza van a jogi bizottságnak -, viszont olyan épületben kapott elhelyezést, amelyet fel kellett újítania, át kellett alakítania saját céljaira. Nem értett egyet a bizottság előadója az ügyészségeknek nyújtott 1991-ben 458 millió forintos béralap 1103 millió forintos növelésével: ezt sokallta. El kell mondanom, tisztelt Ház, hogy 1990. november 26-án a Parlament elfogadott egy törvényt a bírák, az ügyészek, a bírósági és ügyészségi dolgozók előmeneteléről és javadalmazásáról, és ez a törvény előírja, hogy az ügyészek fizetését mennyivel kell emelni - ez tükröződik döntő mértékben az előirányzatban. Szeretném leszögezni, hogy itt nem kormánypárti susmusról volt szó, hiszen ezt a törvényjavaslatot 88%-kal fogadta el a Parlament, tehát az ellenzéki képviselők is támogatták annak idején. A bizottsági előadó megkérdőjelezte azt, hogy a magyar Kormány expo-célokra 2 milliárd forintot tervezett be a költségvetésbe anélkül, hogy bármiféle indoklását is adta volna. Kérdezte: miért tettük bele, illetve miért tette bele a Kormány? A költségvetést november 26-án kellett lezárni - az expóról december 5-én döntött a Parlament. Miért került be akkor, hogyha nem volt törvény rá? Egész egyszerű, tisztelt Ház: a Kormány és a koalíciós pártok akarták az expót, és az általuk összeállított költségvetésbe be akarták tenni az expót. Miért nincs részletes elemzése a 2 milliárd forintnak? Ez is roppant egyszerű: Boross miniszter úr, Kádár miniszter úr és Demszky Gábor főpolgármeseter úr talán ezekben a pillanatokban ülnek egymással szemben egy asztalnál, és pontosan arról tárgyalnak, hogy mi legyen e mögött a 2 milliárd forint mögött. Úgy érzem, hogy a konszenzus alapján, ami kialakult a Kormány és a főváros között, igencsak helytelen lett volna a főváros véleményét figyelmen kívül hagyva megállapítani ennek a pontos tételezését. Végül pedig a jogi bizottság elég sokat foglalkozott pénzügyi kérdésekkel - én nem vagyok jogász, úgyhogy a jogászok segítségét kell kérnem a bizottság egy mondatával kapcsolatban. Ez a mondat, illetve mondatrész így hangzik: "Hogyha ezt komolyan gondolja a Kormány, akkor azt javasoljuk, hogy tartsanak újabb koalíciós tárgyalásokat, mert nagy botrány lesz a koalíción belül.+ Tisztelt Bizottság - illetve, bocsánat: tisztelt Parlament!... (Derültség.) Jogos volt a megszólítás, mert a tisztelt bizottság véleményét szeretném majd ebben a kérdésben hallani. Ki mondta ezt: Eörsi Mátyás, az alkotmányügyi bizottság előadója vagy Eörsi Mátyás, a szabad demokraták képviselője? Az első eset nem lehetséges, hiszen megnéztem a napirendet, megkérdeztem az alkotmányügyi bizottság tagjait: azon az ülésen a kormánykoalíció gondjai nem szerepeltek napirenden, így tehát a bizottság előadója nem kaphatott felhatalmazást arra, hogy a bizottság nevében tanácsokat adjon a koalíciónak. Eörsi Mátyás, a szabad demokraták képviselője nem beszélhetett erről, hiszen nem kapott szót. Ismerjük Eörsi Mátyás nagyon precíz jogértelmezését, sokszor idéz a Házszabályból, feltételezem, hogy ebben az esetben is tartotta magát a Házszabály előírásaihoz - így hát valakinek segítséget kell nyújtania nekem, hogy megtudjam, ki mondta ezt.