VARGA MIHÁLY (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A néprajz egyik ismert meseműfaja az úgynevezett reális mese vagy másként realisztikus mese. Ezeknek a meséknek általában az a jellemzőjük, hogy hiányzik belőlük a csodás elem, ám - eltérően a hasonló műfajú német vagy angol meséktől - a magyar reális mesékben kevesebb a tréfa, a vicc. Ha egy részükben domináns a humor, végső következtetésük megdöbbentően keserű és reális. Hogy mi köze van egymáshoz a keserű tanulságú reális meséknek és a 3210-es számon beterjesztett, a fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló törvényjavaslatnak, remélem, hozzászólásom végére képviselőtársaim előtt is világos lesz. Bevezetőként három jogi kifogásomat mondanám el, ami a törvényjavaslat alkotmányossági korlátaira hívja fel a figyelmet. Az első: a beterjesztett törvényjavaslatban szereplő adókulcsok és tételek nem kifogásolhatók, mert a javaslat egyelőre a képviselők elől is eltitkolja, hogy milyen mértéket képzel el jövőre. Miközben ennek van egyfajta racionalitása - a spekulációs vásárlások megakadályozása -, ez a "vakszöveg" mégis tiszteletlenség az Országgyűléssel szemben. E helyett az lett volna a tisztességes, ha e törvényhely helyett a Kormány arra tesz javaslatot, hogy a kulcsokat a költségvetési törvényben, annak mellékleteként fogadja el. A második észrevételem: a javaslat gyakorlatilag korlátlan felhatalmazást ad a Kormánynak a 10. § (4) bekezdésében és a 21. §-ban az adó- és támogatási mértékek meghatározására. Látszólag korlátozott a felhatalmazás, de az eddigi gyakorlatban olyan széles sávban határozta meg a tól-ig határokat a két melléklet, hogy ezzel gyakorlatilag a Parlament lemondott arról a jogáról, hogy bármilyen módon is érvényesíthesse akaratát az adó tényleges mértékében. A hatalommegosztás viszonyai között, az utóbbi 300 évben a demokratikus parlamentek legfontosabb törvényhozási aktusai közé tartozott az, hogy az adókat megszavazza. A javaslat azonban ezt gyakorlatilag - a kitöltetlen csekk aláírásával - átengedi a végrehajtó hatalomnak. Innen már csak egy lépés, hogy - mint a 70-es években - a mértéket minisztériumi leiratok határozzák meg. A megoldás törvényessége jogforrási szempontból - és ezzel összefüggésben a hatalommegosztás szempontjából is - megkérdőjelezhető. Az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvénynek az 1990. évi CIV. törvénnyel megállapított 5. § (3) bekezdése szerint - idézem - "Adót és illetéket előírni, mértékét vagy az alanyok körét megállapítani, csak törvényben lehet. Fogyasztási adó és helyi adó esetében a törvény ettől eltérően rendelkezhet." A kifogásolt rendelkezések - csupán e törvényhely alapján - megfelelnek a szabályozás szintjével szemben támasztható követelményeknek, de a kétharmados jogalkotási törvény az adókat kivétel nélkül a kizárólagos törvényhozási tárgyak között sorolja fel. A két törvény összevetéséből vagy arra a következtetésre lehet jutni, hogy maga az ÁPt-rendelkezés utolsó mondata alkotmányellenes - legalábbis a fogyasztási adó tekintetében -, vagy pedig - és ez a gyakorlatiasabb - a végrehajtó hatalom felhatalmazását olyan szűk körre kell szorítani, hogy ezzel a szabályozás lényegileg ne kerüljön át a Parlamenttől a végrehajtó hatalom kezébe. Ezt az álláspontot egyébként erősíti a jogalkotási törvény másik rendelkezése is. A 15. § (3) bekezdése szerint ugyanis a szabályozás tárgykörébe tartozó alapvető jogok és kötelességek szabályozására nem lehet felhatalmazást adni. Mindezekre tekintettel elfogadhatatlan bármely olyan felhatalmazás, ami a Parlament által törvényben meghatározott fix mértéktől felfelé és lefelé 5- 10ál nagyobb eltérést enged. Ez az összesen 10-2035156s mozgástér elegendő lehet ahhoz, hogy kisebb árkorrekciók, illetve a költségvetési egyensúly érdekében kisebb változtatások hosszabb parlamenti viták nélkül is megvalósíthatók legyenek. Ugyanakkor elfogadhatatlan például a mai 10-70, 30- 90, 10-780s határ az adónál, vagy a nullától 110014958g terjedő a fogyasztói árkiegészítésnél. És a harmadik észrevételem: ugyancsak a 21. §-t és a bevezetőt érinti a költségvetési feltételekre utalás. A költségvetésnek biztosított összeg a költségvetés végrehajtásáról való felhatalmazást nyújt a Kormánynak, nem pedig azt, hogy a törvény elfogadásától kezdve a végrehajtó hatalom, a költségvetési egyensúly érdekében a Parlament megkerülésével bármit megtehet. A költségvetési törvényből önmagában nem következik az adó vagy a támogatás mértékének közvetlen meghatározhatósága, különösen nem a sokkulcsos adók esetében. Ekkor ugyanis a különböző társadalmi, jelen esetben fogyasztási csoportok terheinek arányait a végrehajtó hatalom szabályozza. E rövid bevezető után kiindulási pontként az 1992-es állami költségvetés irányelveiről elfogadott dokumentummal kezdeném. Az irányelvek a fogyasztási adóval kapcsolatban a következő általános szempontokat fogalmazzák meg: Az 1992. évre a pénzforgalmi szemléletben 168 milliárd forint ÁFA, 189 milliárd forint fogyasztási adóbevétel és 17,5 milliárd forint fogyasztói árkiegészítés tervezhető. A fogasztáshoz kapcsolt adók és árkiegészítések különbsége, a nettó forgalmi adó az 1991. évi várhatóhoz képest csaknem 75 milliárd forinttal emelkedik. A növekményben az ÁFA és a fogyasztási adóbevétel együttes összege 53 milliárd forintos többletet, a fogyasztói árkiegészítés pedig mintegy 21,5 milliárd forintos csökkenést mutat. Ehhez kiegészítésnek hozzáteszem, hogy a Kormány fogyasztási adóbevételi többletből plusz 35 milliárd forintot az üzemanyagoknál és az élvezeti cikkeknél a fogyasztási adóbevétel értékvesztésének ellensúlyozásaként számításba vett adószintemeléstől remél. Érdemes megnézni, mit takarnak ezek a számok. Az irányelvek és maga a fogyasztási adótörvény módosítása is abból indul ki, hogy 1992-ben az adótételeket meghatározó tényezők közül mind a termelői árszint, mind a fogyasztói árszint az ez évinél jóval kisebb mértékben nő, a lakosság vásárolt fogyasztásának volumene 1-1,5kal emelkedik. A kutatóintézetek jelentéseit, a szakfolyóiratok és napilapok gazdasági rovataiban megjelent cikkeket is olvasva, a feltételezés optimizmusát nem mindenki osztja. 1990-ben a lakossági vásárlások volumene 5kal esett vissza, és 1991-ben is ez a tendencia folytatódott, volumene körülbelül 6-7között lesz várhatóan. A tendenciát figyelve inkább vakmerőség, mint reális mérlegelésen alapuló feltételezés a lakosság fogyasztásának ilyen arányú és előjelű megváltozására számítani. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az irányelvek szerint is az 1991. évi költségvetés hiánya, ami már meghaladta a 100 milliárd forintot, részben annak következménye, hogy a forgalom és a fogyasztás színvonala a számítottnál nagyobb mértékben esett vissza. A fogyasztói árszínvonal 1990-ben 29volt, 1991-ben 37körül várható. Egy nemrégiben készített felmérés szerint, ami a lakosság inflációs várakozásait vizsgálta, az derült ki, hogy a lakosság magasabbra becsüli az idén várható infláció mértékét, mint a Kormány, s ami figyelmeztetőbb jel, a következő egy évre is nagyobbat vár, mint 1991-ben. Ezek a felmérések tehát még mindig reális veszélyét jelzik egyrészről egy munkavállalói oldalról kiinduló, béreken keresztül gerjesztett inflációnak. S hogy a termelői árszint kérdésére is visszautaljak, erről az oldalról is igen erőteljes inflációs nyomás van. Nagyon sok gazdálkodó próbálja ugyanis piaci veszteségeit árral ellensúlyozni, erre utal különösen az ipari termelői árak gyors emelkedése. Mivel úgy érzem, kicsit lankad a figyelem, pihentetőül hadd említsem meg azon képviselőtársaim számára, akik nem tanulmányozták volta át tüzetesebben a törvénytervezetet, hogy azon termékek köréből, ami után nem kell fogyasztási adót fizetni, kikerült a ginszenggyökér-likőr. (Derültség.) Feltehetően annak a nemzeti megújhodás programjában szereplő elvnek jegyében, miszerint a nemzet fennmaradásának és virágzásának feltétele a népességcsökkenés megállítása. (Derültség. - Taps az ellenzék soraiból.) E rövid kitérő után néhány szót a fogyasztási adó által érintett tárgykörről. Az összehasonlításokból kiderült, hogy az adóval érintett termékkör a nemzeti gyakorlatban szokásosnál jóval szélesebb, az élvezeti és luxuscikkeken, a benzinen, ásványolajon és gépkocsin kívül számos más termékre is kiterjed. A termékkör felülvizsgálata a bővítés mellett, ami a helyettesíthetőség miatt jelen esetben indokolt, egy új törvényben igényelné az eddigi termékkör érdemi megrostálását. Még mindig a termékkörnél maradva, nyilvánvaló, hogy a ginszenggyökér-likőr elhagyása a termékkörből nem elégíti ki a fentebb vázolt követelményt. Egy állítólag gyermekpárti kormánypolitika mellett nehezen magyarázható például a csokoládé vagy a rágógumi prohibitív, korlátozó jellegű adóztatása. A termékkör ma is az 50-es évek értékrendjét tükrözi, javaslom tökéletesítését a coca cola és a hamburger felvételével. (Derültség.) Más jellegű a kávé és kávékészítmények és egyes élvezeti cikkek kérdése. Lehetséges, hogy fiskális okokból teljesen nem szüntethető meg a kávé fogyasztási adóztatása, de mértékét még tisztán költségvetési szempontok alapján is érdemesebb lenne leszállítani. Ugyanis ez még mindig olcsóbb és főleg eredményesebb, mint a vámapparátus növelése azért, hogy a 3 kg-os kávé magánimportot megakadályozza. Valójában valamennyi termékre igaz, hogy legfeljebb olyan mértékű áreltérítés lehet indokolt, ami indokolatlanná teszi a tömeges kereskedelmi célú magánimportot. Ha ugyanis tömegesen magánimportból vásárolják meg ezeket a termékeket, akkor nemcsak a hazai termékelőállítók mennek tönkre a rosszabb versenypozíció miatt, hanem a költségvetés is veszít. Nyilvánvaló, hogy a folyamat öngerjesztő, ami az adótömeg érdekében egyre inkább emelni kénytelen a termékek fajlagos adóterhét. Visszatérve a kiindulási pontként említett irányelvekhez, érdemes megnézni, miből áll össze az említett 21,5 milliárd forintos fogyasztói árkiegészítés- csökkenés. Mint elhangzott, az árkiegészítés 1992. évi jelentős csökkentésében a tej-árkiegészítés, a víz-, csatornaszolgáltatás támogatás megszüntetésén kívül a meghatározó szerepet a háztartási energia támogatásának megszüntetése játssza. Hogy felidézzem az arányokat, a tej-, víz- és csatornaszolgáltatás körülbelül 3,5 milliárd forintot, a háztartási energiatámogatás körülbelül 17 milliárd forintot jelent. Az arányokból egyértelmű, hogy a támogatáselvonás 80a a háztartási energiaáraknál lesz érezhető, és ennek kiemelt hangsúlyt az ad, hogy az 1991-re várható adatok szerint a fogyasztói árkiegészítés közel 8 milliárd forintos növekedése döntően a háztartási energiaár-emelés késedelmes bevezetése miatt állt elő. A Kormány tehát a késlekedés, a halogatás, az elodázhatatlan lépések elmaradása miatt is kényszerül drasztikusabb lépések megtételére, miközben közvetve hozzájárult a költségvetési hiány növekedéséhez, az idei 370s árszintnövekedéshez. Hangsúlyozni kívánom, nem a támogatásleépítés ellen vagyunk, de nehéz elfogadni olyan kormányzati magatartást, amely - és itt újra az irányelvekre kell utalnom - a lakosságot érintő támogatásokat 22 milliárd forinttal csökkentené, míg például a termelőszféra támogatásait csak 7,5 milliárd forinttal. Ha képviselőtársaim a lakossági támogatás csökkentéséhez még az 53 milliárd forintos fogyasztási adónövekedést is hozzáadják, csak ebben az esetben 75 milliárdos tehernövekedésről van szó, nem beszélve a beígért más adófajtákról: lásd gépjárműadó, új földadó és az eddigi személyi jövedelemadó kedvezmények szűkítése. Ezek mellett eltörpül az a nagyságrend, amivel a közlekedési szolgáltatásoknál támogatás-növekedésre lehet számítani. Hogy együttesen a lakosság mennyivel fizet be többet, nehezen kalkulálható, de tartani lehet tőle, hogy 100 milliárd forint fölötti összeg becsülhető. Ide tartozik még az a megjegyzésem - mármint az árkiegészítésekhez , - hogy ha az eddigi árkiegészítéses termékek és szolgáltatások esetében sor kerül valamilyen kompenzációra, akkor el kell kerülni a drága, központosított megoldásokat, lásd: tejjegy, amely számos diszfunkcióval is terhelt. Ehelyett kevésbé költséges, célzottabb megoldásokat kell keresni, amelyet valószínűleg az önkormányzatokra kell telepíteni, ahol a rászorultság és adott esetben a felhasználás is jobban ellenőrizhető. S ha már az államtitkár úr expozéjában megemlítette a gépjárműadó ügyét, ide tartozónak érzem, miszerint az adófunkciók és prioritások között megfontolásra érdemes, hogy környezetvédelmi szempontból indokolt lenne nagyobb eltérés az ólommentes és a többi benzin adókulcsa között. Ugyancsak ezen szempont alapján támogatható a tömegközlekedés fogyasztói árkiegészítésének fenntartása. Összegezve tehát: elviekben egyetérthetnénk a törvényjavaslatban szereplő szándékkal, ám a fent vázolt alkotmányos kifogásokra és a javaslat fogyatékosságaira tekintettel, továbbá feltételezve megvalósításának körülményeit, a költségvetési irányelvekben vázolt kormányzati elképzeléseket mellérendelve nem tudjuk elfogadni. És itt újra emlékeztetnem kell a kormányzati adópolitika hiányára. Ha nincs megfelelő gazdaságpolitikai koncepció az adók összehangolt kezelésére, az elviekben dicséretes szándék is ellenkező hatást érhet el. Végül, ha a reális mesével kezdtem, hadd fejezzem be ezzel. A néprajzkutatók közös megállapítása, hogy a reális mesék nyomdafestéket nehezen tűrő, gyakran drasztikus hangvételük következtében kevéssé kerültek feljegyzésre, és még kevésbé közlésre. Erre a törvényjavaslatra, elfogadása esetén, különösen az ártámogatások többségének megvonása után nem a közlés, hanem valószínűleg a közvélemény drasztikus hangvétele fog emlékeztetni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a FIDESZ padsoraiban.)