CSURKA ISTVÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az a nemzettársunk, aki a forradalom napjaiban sírt bele az életbe, ma 35 éves, remélhetőleg van legalább két gyereke, esetleg túl van az első váláson, lehet, hogy valami vállalkozáson töri a fejét, és átkozza a bankokat az uzsorakamatok miatt. Ez a polgártársunk 1963-ban kezdett el iskolába járni, amikor az 56-osok sűrejét aprádonként kiengedték a börtönből, 72-ben érettségizett, és ha sikerült bejutnia valamelyik felső iskolába, 75-76-ban szerzett diplomát. Nos, ez a polgártársunk, hacsak nem áldotta meg az isten érdeklődéssel és bátor kitartással, és nem került bele véletlenül valami nyitott szemű társaságba, lényegében véve semmit sem tud mondani gyermekeinek a magyar forradalomról és szabadságharcról. Mert eddigi élete folyamán nem kapott erre nézve eligazítást. Mindössze annyit tud, hogy két évvel ezelőtt előbb népfelkelésnek, majd később egyre inkább forradalomnak nevezték azt, amit neki ellenforradalomként kellett mondania feleléskor, ha egyáltalán kellett erről felelnie. A forradalom emlékezete tehát éppen annak a nemzedéknek a tudatából hiányzik fájdalmasan, amelyik ma az élet, a munka és a jövő megszervezése szempontjából a legfontosabb. De hát élhet-e ez a nemzedék és az utána következő többi a forradalom emlékezete nélkül? Egyszerű, napi politikai kérdés ez, vagy pedig a nemzet élete, önismerete, fennmaradása és jövője szempontjából nézve politika fölötti nemzeti sorskérdés? Úgy gondolom, csak ez utóbbiról beszélhetünk. Ez megkerülhetetlen kérdés, alapkérdés. Ha egy nemzet nem ismeri a saját múltját, és minden nemzedéke nem áll két lábbal benne a saját történelmében, és annak minden sorsfordulatában, az voltaképp nem is nevezhető nemzetnek, az csak lakosság. A forradalmat és szabadságharcot az elmúlt 40 évben a hazugságok és gyalázkodások özönével, előbb féktelen terrorral, majd a közömbösítés körmönfont, süketítő és vakító eszközeivel tolták ki a nemzet egymást követő nemzedékeinek az emlékezetéből. Előbb az akasztófák erdejével hallgatást parancsoltak, majd undort keltettek az elhallgattatott társadalomban azzal, hogy ők, a gyilkosok, kezdték azt híresztelni, jobb, ha nem beszélünk a sajnálatos eseményekről. Az ebben az Országgyűlésben helyet foglaló valamennyi párt és a függetlenek egy része is kisebb-nagyobb mértékben elkötelezte magát a forradalom iránt. Annál is inkább, mivel az Országgyűlés első törvénye, mely a forradalom emlékét forradalomként örökítette meg, szinte egyhangú elfogadtatásra talált. A nagy változás előtti hónapokban a volt ellenzéki pártok egymással versengve álltak ki a forradalomért, és jelszavaik java mind a forradalomra hivatkozott. Azóta azonban, mintha megtorpant volna ez a nagy közös igyekezet. Ezt legjobban az mutatja, hogy a két legnagyobb párt megegyezése alapján kinevezett rádió- és tv-elnökök vezetése alatt sem a rádió, sem a televízió nem mutatott olyan érdeklődést a forradalom iránt ezen a 35. évfordulón, amilyen érdeklődést az egykori ellenzéki pártok szellemisége megkövetelt, s ennek ellenére sem a Kormány, sem az ellenzék mindmáig nem tudott odahatni, hogy ez a szégyenletes helyzet ezekben az intézményekben megváltozzék. Átnéztem a Magyar Rádió és a Magyar Televízió két csatornájának a forradalommal és a szabadságharccal kapcsolatos műsorkínálatát, és erre nézve szégyenteljes tényekre találtam. A Kossuth Rádiónak október 23-án mindössze fél órája volt a forradalomra. Az ünnepen 12.30-tól 13 óráig a Befejezetlen szimfónia címen, Hangképek Nagy Imre életéből alcímen ment műsor. A hírműsorokat természetesen nem számítom ide, hiszen azok a nap eseményeiről kötelesek voltak beszámolni, és ezt több-kevesebb tárgyilagossággal meg is tették. Ugyanezen a napon a Petőfi Rádióban egyetlenegy műsor sem szólt a forradalomról. Vasár- és ünnepnapokon, amikor a rádióműsorban azok az órák számítanak főidőnek, amikor nincs említésre méltó tv-műsor, a Petőfin a Humor gyógyszerésze című műsor ment, emlékezés Vajda Albertra, a valóban kedvelt humoristára, aki annak idején a Szabad Európából szórakoztatott bennünket. Ez is ismétlés volt. 24-e: Sem a Kossuthon, sem a Petőfin nincs semmi. 25-e: Ugyanígy. A Kossuthon azonban késő éjjel van egy emlékező műsor, amellyel azt igazolták, hogy tudnak emlékezni, ha akarnak. Nos, október 25-én, a Parlament előtti sortűz napján mit találtak ki a műsorszerkesztők? Tanúvallomás. Történetek Sosztakovics életrajzából. A szovjet himnusz születése. A szovjet himnusz keletkezése. Igen, tisztelt Országgyűlés, a szovjet himnusz keletkezése! Nem folytatom, nem érdemes. A televízióban egy árnyalattal jobb a helyzet. Makk Károly, a kitűnő rendező, aki már alkotó ember volt a forradalom idején is, készített egy filmet Magyar rekviem címen, és ezt a tv fel tudta mutatni. Ezen kívül 23-ától kezdve minden nap volt és van egy tízperces műsor - Ez történt akkor - és a Nap TV, amelynek Hankiss már felmondott, a reggeli műsoraiban mindig megszólaltatott valakit a forradalomra emlékezve. Ezen kívül volt egy-két emlékező dokumentumműsor is. De a televízió sem fejtett ki semmi különösebb erőt, hogy egy saját filmet, egy, a forradalmat megjelenítő sorozatot bemutasson, előkészítsen. Egyetlenegy újonnan szervezett producerirodának nem jutott eszébe, hogy valami 56-ossal kiálljon. A tv bizonyítványa tehát jobb a rádióénál, de ez is elégtelen. Ez a két közszolgálati intézmény ma a legnagyobb tudatformáló tényező. Ezek közreműködése nélkül nem lehet ma már a magyar nemzet tudatában a Kádár- rendszer alatt ütött súlyos sebeket begyógyítani. Ha pedig ez a két intézmény ennyire nyilvánvalóan elszabotálja a forradalom emlékezetét, és lényegében semmit nem hajlandó változtatni azon a műsorszerkezeten, amely még a Kádár- Aczél-korszakban alakult ki, akkor ebből az Országgyűlésnek le kell vonnia a megfelelő következtetést, mert a felelősség a nemzet tudatának sorvasztásáért és a lélekmérgezésért nem a bértollnokoké, hanem a mienk, akik hagyjuk, hogy ezek a bértollnokok és a vezetésre alkalmatlan főnökeik folytassák aknamunkájukat a nemzet jövője ellen. (Taps a kormánypártok soraiból.) A forradalom kérdésében nincs helye relativizmusnak. Ma, amikor a környezetünkben a népek roppant erőfeszítéssel keresik a múltjukat, és egyikük-másikuk még a hamis mítosz teremtésének a hibájába is beleesik, a magyarság nem lehet tékozló, mert a magyarság birtokában világraszóló kincs van, amely valóban megváltoztatta a XX. század arculatát, és mérhetetlen életáldozatával elsőként és máig ható érvénnyel világította meg annak a rendszernek az embertelenségét, gonoszságát, amelyik most pusztult el végérvényesen. Ilyenfajta felelőtlen és nemzetellenes kezelése a forradalomnak most, amikor már Moszkvából is megjött a beismerés, gaztett, amelyet nem hagyhat megtorlatlanul a magyar Országgyűlés. (Taps a jobb oldalról.) Íme itt az eredménye, ha az Országgyűlés megtűri, hogy a legfontosabb intézményekben volt kommunisták uralkodjanak. (Közbeszólás: Pálfy G..) Ezeknek most is csak a haszonlesés jár az eszükben. Tegnap lefolyt egy eljárás a legfelsőbb bíróságon. A Telegráf Kft. cégbejegyzését a legfelsőbb ügyész három ponton megtámadta, és a legfelsőbb bíróság mind a három kérdésben megállapította a törvénysértést. A dolog középpontjában egy velejéig ízléstelen dolog van. Mester Ákos, a 168 óra című politikai műsor főszerkesztője és Bölcs István, egy másik viador, hárommillió- hatszázezer forint értékű apporttal szállt be a 168 óra című újságot kiadó Telegráf Kft-be, és ennek a rengeteg pénznek a fejében vetettek maguk elé egy 86 oldalas dolgozatot, amely a rádióműsorok újságba szerkesztését taglalta, vagyis a saját laptervüket. Mit jelent a rádióműsorokat újságba szerkeszteni? Ügyes gépírónőkre van szükség, akik legépelik a hangszalagról a szöveget, mert a technika mai állása szerint még hangszalagokat nem tud kinyomtatni a nyomda. Erről van szó. Ha tehát most a 168 óra ne adj+isten tönkremegy, akkor majd odaadják ők a hitelezőknek ezt a tanulmányt a fenti értékben. A bíróság kifogásolta ezt az eljárást is, de végül is nem törvénytelen, mert a társasági törvény lehetővé tesz ilyen csalafintaságokat. Tűrhetetlen, hogy még érvényben van ez a törvényparódia. No, de ezt nem zöldségkereskedők követték el, nem a húsmaffia tagjai, hanem újságírók, akik minden vasárnap kioktatják a Kormányt, (közbeszólás: az nem a Vasárnapi Újság!) minden héten kiosztanak egy fegyelmit egyik kollegájuknak (zaj, elnök csenget) , hogyha én a magyarság kérdéseiről beszélek egy másik műsorban, és éberen őrködnek a privatizáció tisztasága felett. Tűrhető ez, tisztelt Országgyűlés? (Közbeszólás: Nem!- Taps a jobb oldalon és Dénes János.)