TartalomElõzõKövetkezõ

DR. BOTOS KATALIN tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amint látják, ma dolgos napom van+ - de félre a tréfával+ (Zaj.) szeretném egy kicsit megindultan kezdeni ezt a száraz és szakmai törvényt, mert valóban megindító, hogy a Széchenyirõl történõ országgyûlési megemlékezés napján kell azokról a szakmai törvényekrõl beszélni önök elõtt, amelyek a hitellel, az ország tõkeellátásának szervezésével, intézményi kereteivel foglalkoznak. 1982-ben született meg a kötvényrõl szóló tvr., amely megnyitotta az értékpapírpiac újraszervezõdésének a lehetõségét. Az elmúlt idõszakban több mint 350 fajta kötvény, vagyonjegy és mintegy 700 részvénytársaság részvényei jelentek meg a hazai értékpapírpiacon. Az 1990. évi VI. törvény - az úgynevezett értékpapír-törvény - meghatározta azokat a garanciális feltételeket, amelyek a befektetõket megfelelõ információhoz juttatva a kisbefektetõk jogi védelmét lehetõvé teszik, s egyúttal módot adnak az értékpapír-tõzsde megszervezésére is. A papírokat azonban nemcsak eladni kell. Igen fontos az is, hogy a kínálati oldal mellett a keresleti oldal is hatékonyan mûködjék. A nyugati világ - egyáltalán, a világ - dinamikusan fejlõdõ piacain egyértelmûvé vált, hogy nem a kisbefektetõk, hanem elsõsorban az intézményi befektetõk jelentik a potenciális kereslet túlnyomó részét. Az ezen az alapon szervezõdõ intézményi befektetõk egyik fajtáját a befektetési társaságok jelentik. A befektetési társaságokról szóló törvényjavaslat kidolgozásához a Pénzügyminisztérium munkatársai körülbelül három évvel ezelõtt kezdtek hozzá, és gondosan tanulmányozták a külföldi befektetési alapok gyakorlatát. Felkértek nemzetközi szakértõket, így a francia Befektetési Alapok Egyesületét, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság, az úgynevezett IFC szakértõit, valamint az Egyesült Államok értékpapír-felügyeletét arra, hogy véleményezze törvényjavaslatukat. Meg kell mondanom, hogy az önök elõtt fekvõ törvényjavaslat ezen vélemények figyelembevételével készült el. Tisztelt Ház! Tulajdonképpen mi a törvényjavaslat elsõdleges célja, amit ez az intézményi keret szolgálni kíván? Ha szabad, azt helyezném elsõsorban elõtérbe, hogy az intézményi forma a kockázatmegosztást és a kockázatmegosztás révén a kockázat csökkentését célozza azok számára, akik önmagukban nem rendelkeznek elegendõ szakértelemmel a kockázat megítélésére és így a befektetési döntések meghozatalára. A törvényjavaslat célja tehát, hogy az átlagosan kis pénzekkel rendelkezõ, értékpapírpiaci szakértelemmel pedig egyáltalán nem nagyon rendelkezõ, de jó befektetési lehetõségeket keresõ pénztulajdonosokat, illetve azok pénzeit bevonjuk a gazdaság finanszírozásába. Ugyanakkor ezen kisbefektetõk számára az ilyen befektetési alapokba történõ invesztíció csökkenti azt a kockázatot, amirõl az elõbb említést tettem, így az átlagos piaci szintre mérsékli a rizikót. A befektetési alapokban lévõ pénz, azáltal, hogy különbözõ típusú, különbözõ jövedelmezõségû és természetesen különbözõ kockázatú befektetések között oszlik meg, és az alapokat e törvény szabályai alapján dolgozó - és reményeink szerint jól képzett, valamint az összes piaci információ birtokában lévõ - szakemberek kezelik, a befektetõ számára az átlagos, de az esetek többségében, a gyakorlat alapján, az átlagosnál valamivel magasabb jövedelmezõséget biztosíthat, tulajdonképpen csekély, átlagos vagy átlag alatti+ - hát, nem csekély, de átlagos vagy átlag alatti kockázattal. Szeretném felhívni a figyelmüket ennek a törvényjavaslatnak néhány technikai elemére, ahol tulajdonképpen ezt a célt a törvény szövege el kívánja érni. A 12. és 13. §-ban találják képviselõtársaim mindazokat a szabályokat, amelyek elmondják, hogy egy adott kibocsátónak ugyanazon értékpapírjába az alap csak saját tõkéjének 5%-át fektetheti be; ugyanazon kibocsátó különbözõ fajtájú értékpapírjainak legfeljebb 20%-át vásárolhatja meg; a tõzsdére be nem vezetett értékpapírok értéke a vásárláskor maximum az alap saját tõkéjének egytizedét érheti el - ily módon tehát a létrehozandó alapok 90%-át tõzsdére bevezetett értékpapírokba kell fektetni. Ez egy nagyon fontos mozzanat, tisztelt Képviselõtársaim, amire külön felhívnám a figyelmüket, hiszen maga a tõzsdére történõ bevezetés már egyfajta megmérettetését jelenti az értékpapíroknak, így tehát kettõs szûrõn megy keresztül a befektetési alap befektetõje: a tõzsdén már megmérettetett az az értékpapír, amibe az alapkezelõk a befektetési döntéseket a befektetõk javára meghozzák. A tõzsdére be nem vezetett papírok vásárlásánál további korlátozás, hogy egy kibocsátó az összes ilyen, említett, be nem vezetett értékpapír megvásárlását csak az alaptõkéjének 2%-áig teheti. Minden eszközzel megpróbáljuk minimalizálni a koncentrált befektetésbõl eredõ veszélyeket, és különösen a rizikós papírokba történõ befektetések veszélyét. Ehhez tartozik még az a figyelemre méltó szabály is, hogy a más befektetési alapok által kibocsátott befektetési jegyek vásárlását ugyancsak az alap saját tõkéjének 10%-ában határozza meg a törvény, nehogy egy körkörös lánc jöjjön létre, ahol egymásba fektetnek be az alapok. Egy másik fontos mozzanata ennek a részletes szabályozásnak az, hogy az alapkezelõ az általa kezelt befektetési alapra kibocsátott befektetési jegyeket az általa kezelt más értékpapír alapokba nem helyezi el, mert - majd késõbb erre vissza fogok térni, hiszen minden mindennel összefügg, és nagyon nehéz egy törvényt értelmesen, összefüggõen és röviden elõadni - egy alapkezlõ kezelhet más alapokat is, az viszont korlátozott, hogy az általa kezelt befektetési alapra kibocsátott jegyet saját magánál helyezze el. Ezek mind azoknak a kockázatoknak a mérséklését szolgálják, ahol a belsõ információk birtokában elsõsorban saját érdeküket szolgálhatnák az alapkezelõk, nem a befektetõkét. Az alapkezelõ az általa kezelt értékpapír-alap részére ugyancsak nem vásárolhat a letétkezelõ - ismét egy elõrehozott fogalom: egy bank, amelynél az alapkezlõ tulajdonképpen tartja a pénzt - által kibocsátott értékpapírt. Ismét az a helyzet, hogy túl közel vannak egymáshoz az információbirtokosok, és felmerül a belsõ kereskedés gondolata. Kizárt az is, hogy az alapkezlõ, mint elkülönült szervezet, saját tulajdonában lévõ értékpapírokat az általa kezelt alapba helyezhesse, illetve onnan vásárolhasson. Azt hiszem, ez a legexplicitebb formája a korlátozásnak: az önmagukba való beruházás korlátozásának. Hasonló korlátozások állnak fenn abban az esetben is, ha maga a befektetési alap ingatlanba történõ befektetést irányozott elõ. Így legalább tíz ingatlanból kell állnia az ingatlanalapoknak, hogy egy ingatlan értékesítési kockázata ne legyen túlságosan nagy; egyetlen ingatlan értéke sem haladhatja meg a vásárláskor az ingatlanalap saját tõkéjének a 15%-át, és azt is korlátozza az alap, hogy mennyi lehet a befektetés alatt álló ingatlanok értékének aránya, hiszen egy forgalmi érték meghatározása azért +a nóta végén+ dõl el. A befektetési alapok különös elõnye tehát a jelenlegi gazdasági helyzetben, hogy már a nagyon kis megtakarításokat is ebben a formában, a tartós befektetés formájában dolgoztatni lehet, olyan kis pénzeket is, amelyek önmagukban nem alkalmasak arra, hogy a tulajdonosuk részvényt, kötvényt vagy értékpapírt vegyen - akkor is, ha tudná, hogy mit szeretne venni. A törvényjavaslat által megfogalmazott szabályok alapján mûködõ befektetési alapok tehát nem a nagy kockázatú befektetések finanszírozására szolgálnak. Erre külön fölhívnám képviselõtársaim figyelmét, ugyanis gyakran fölvetõdik a kérdés, hogy az átlagosnál nagyobb kockázattal rendelkezõ befektetéseket is lehessen ezen intézményi forma keretében megvalósítani, annál is inkább, mert ugyan felsoroltam az elõbb, hogy hány részvénytársaság jött létre, meg hogy vannak már nyilvános kibocsátású értékpapírjaink, de ezeknek a köre még mindig elég szûk. Nagyon sok olyan, befektetésre váró társaság, vállalat van, amely vállalatrészt szívesen eladna befektetõnek, itt azonban a kockázat - éppen az elõbb említett megmérettetés hiányában - nagy. Az, hogy van egy intézményi formánk, nem jelentheti azt, hogy olyan célra is felhasználjuk, amelyre ez az intézményi forma önmagában nem alkalmas. Erre majd az úgynevezett kockázati tõketársaságokról szóló törvény vonatkozhat. Szeretném elmondani, hogy a két típusú befektetési alap között lényeges különbség, hogy a kockázati tõketársaságoknál a beleszólás, a szakmai tanácsadás fontos szerepet játszik; látni fogják azonban, ezen befektetési alapoknak nem a céljuk, hogy kitalálják, a gyógyszeripar, a gépipar, a mechanika vagy milyen más ágazat területén jelentkezik különleges, realizálható mûszaki-gazdasági erõ. Nem elsõdlegesen a technikai, szakmai hozzáértést, hanem csak a pénzügy-technikai hozzáértést igényli a befektetési alap mûködtetése. A jelenleg tárgyalt javaslat rendelkezései tehát arra a tevékenységre vonatkoznak, amikor egy megfelelõ szakértelemmel rendelkezõ befektetõ cég, értékpapírok, befektetési jegyek kibocsátásával tõkét gyûjt össze, amelyet nyilvánosan kibocsátott értékpapírokba vagy ingatlanokba fektet. Ez a tõke azonban nem kerül az alapkezelõ tulajdonába, hanem a befektetõk megbízása alapján kezeli, meghatározott díjazás fejében. Az alapkezelõ ebbõl él. A befektetési alap tõkéjének tulajdonosai a befektetési jegyek tulajdonosai tulajdonképpen, akik ebbõl a közös tulajdonból befektetési jegyeik részaránya mértékében részesednek, és a hozamot is ebben az értelemben ilyen arányban kapják meg. Azonban mivel egy különleges formáról van szó, mint említettem, sok különféle értékpapírtípus keveredik, ezért a befektetõknek alapvetõ joguk tájékozódni, hogy áll a helyzet az alapban. A befektetési alap helyzetérõl az alapkezelõnek rendszeresen - sûrûbben, mint az értékpapír- törvényben elõírt - tájékoztatást kell adni az alap tulajdonosai számára. Az alapkezelõnek tehát nemcsak a befektetési jegyek kibocsátásakor, hanem rendszeresen, félévente be kell számolni a befektetõknek az általa végzett tevékenységrõl és az általa kezelt befektetési alapok helyzetérõl, hozamáról. Felvetõdött a kérdés korábban már, hogy ezen alapok, befektetési jegyek tulajdonosai tulajdonképpen az alap tulajdonosai, de - amint említettem - ezeknek a kis tulajdonosoknak gyakorlatilag nincs szakmai hozzáértésük, még az a pénzügytechnikai ismeret se, amire szintén kitértem, hogy tulajdonképpen mibe kellene az eszközeiket befektetni. Ennek, a hazai befektetési kultúra hiányának a következtében a törvényjavaslat az úgynevezett passzív befektetési alapok létrehozására és mûködésére ad elsõsorban lehetõséget és szabályokat, vagyis gyakorlatilag nem teszi lehetõvé a befektetési alap tulajdonosainak, hogy a befektetési döntésekbe ténylegesen beleszólhassanak. Nem úgy mûködik egy befektetési alap, mint egy részvénytársaság, ahol a tulajdonosok a közgyûlésen döntenek a stratégiai intézkedésekrõl. Itt a stratégiai döntés az, hogy tulajdonképpen mibe fektetjük be. Ebben az alapkezelõ döntése az elhatározó. A törvényjavaslat elõkészítése, valamint a különbözõ szakemberekkel történt megtárgyalása kapcsán kétségkívül felmerült javaslatként, hogy ne csak ilyen alapok legyenek, hanem aktív alapok is, amelyeknél ezen jegyek megvásárlói beleszólást kapnának az alapkezelõk tevékenységébe. Mivel azonban a magyar értékpapírpiac alig egy-két éves múltra tekint vissza, és hát íly módon nemigen alakulhatott ki az a fajta piaci szakértelem, amely a polgárok széles körének birtokában lenne, ezért éppen az a célunk, hogy a kisemberek olyan szakértõkre bízzák a pénzüket, akik megfelelõ és kellõképpen szigorú, ellenõrizhetõ szabályok keretei között ezeket a pénzeket az értékpapírpiacon befektetik és a vásárolt papírokat a nagyobb haszon elérése érdekében forgatják. Szükséges megjegyezni azt is azonban, hogy a törvény nem zárja ki teljességgel az aktív alapok létrehozását, bár kétségkívül nem bocsát számukra túl nagy teret rendelkezésre. Az úgynevezett zárt alapok, amelyek csak kevés tulajdonos kezében vannak, illetve a százmillió forintos összeghatárt nem érik el, mûködhetnek olyan szabályok szerint, amelyeket az alapítók maguk határoznak el. Ezen törvényjavaslat szabályai nem vonatkoznak ezekre az alapokra, és így akár aktív módon is mûködhetnek az alapítók közvetlen befolyása és irányítása alatt. Sõt, azt is elképzelhetõnek tartom, hogy néhány év múlva, amikor nagyobb tapasztalatokkal rendelkezünk, az értékpapírpiaci szabályok, törvényszerûségek, mozgások szempontjából a befektetési kultúra egy kicsit fejlõdik, akkor általánosabban mód lesz szélesebb körben is az aktív alapok mûködtetésére. Még egy gondolatot a Mibe fektet be az alap? kérdésnek a megvilágítására. A befektetõ biztonsága megkívánja, hogy az értékpapíralap esetében az alaptõkét csak olyan nyilvánosan kibocsátott értékpapírba fektessük - amire már utaltam -, amely a nettó eszközérték megállapítására alkalmas árfolyammal rendelkezik. Tisztelt Képviselõtársaim! Ez technikainak tûnõ kérdés, de azért ha a szabályokat figyelmesen elolvasták, akkor bizony felvetõdik joggal az a kérdés, hogy tulajdonképpen milyen értéken is történik ezen befektetési jegyek forgalmazása, illetve milyen értéket vesznek számításba a kibocsátott értékpapíroknál: hogy honnan tudom én, tulajdonképpen mit ér egy nominális értékû értékpapír, nem ment-e el közben, vagy nem emelkedett-e nagyon az árfolyama. Ezt honnan tudom meg? Ezt meg kell tudnom, csak akkor érdemes bele fektetnem, így tudom csak realizálni az eredményemet is. Ilyen értékpapír mindenekelõtt az, amelyet tõzsdére bevezettek, de megfelel ennek a követelménynek az az értékpapír is, amellyel ugyan a tõzsdén még nem kereskednek, de amelyre az alap tulajdonába kerülést megelõzõen valamely értékpapír-forgalmazó cég hosszabb idõn keresztül árfolyamot közöl. És talán nem mellékes kérdés - különösen a pénzügyminiszter úr számára -, hogy idetartoznak az állampapírok is. A hazai tõkepiac, illetve értékpapírpiac jelenlegi fejlettségi szintjére, valamint az ingatlanpiac helyzetére és az ott esetleg felmerülhetõ bizonytalanságokra tekintettel átmeneti idõre piackonform módon úgy véltük, hogy korlátozni szükséges a megtakarításoknak az ingatlanba történõ túlzott beáramlását. Ezért tiltja a javalsat az értékpapír és az ingatlanalap összemosását, és úgy rendelkezik, hogy 1994. december 31-éig ingatlanalap csak úgynevezett zárt végû alapként szervezhetõ legyen; mindjárt kitérek a fogalom magyarázatára. Úgy ítéljük meg, hogy erre azért is szükség van, mert ingatlanalapok létrehozásához és mûködéséhez a szükséges szakismeret és szakembergárda még kevésbé áll rendelkezésre, mint amit már elõbb az értékpapírpiacról elmondottam. Hát mit is jelent valójában, hogy nyílt és zárt végû egy alap? A befektetési alapot akkor nevezzük zárt végû alapnak, ha elõre meghatározott tõkével, a befektetési jegyek nyilvános forgalomba hozásával jön létre. Az alaptõkéje ez esetben fennállása során nem változik, a befektetési jegyek visszaváltására nincs mód. A tõkekivonás csak a másodlagos értékpapírpiacon történhet. A befektetési jegyek megfelelõ likviditásának biztosítása érdekében - magyarán mondva annak érdekében, hogy mégis ki lehessen belõle mászni - a javaslat elõírja, hogy az alapkezelõ köteles kezdeményezni a zárt végû befektetési jegyek tõzsdei bevezetését, mert hát ez azért nagyobb biztonsággal teszi majd lehetõvé a másodlagos piacon a mozgást. A nyílt végû befektetési alap létrehozása esetén a befektetési jegyek száma, és ezzel az alap tõkéjének összege naponta változhat. Az alapkezelõ egyrészrõl új befektetési jegyeket hozhat forgalomba, másrészrõl a visszaváltott befektetési jegyeket értékesítheti. Látják, tisztelt képviselõtársaim, már itt van az a szó, hogy visszaválthatnak; milyen árfolyamon fogja majd visszavenni, ez egy érdekes probléma lesz. Egyes befektetõk visszaváltják befektetési jegyeiket, ezáltal csökkentik az alap tõkéjét, mások ugyanakkor a befektetési jegyeket megvásárolva növelik az alap tõkéjét. A nyílt végû befektetési alap létrehozása esetén alapvetõ követlemény, hogy az alapkezelõ a nettó eszközértékkel legyen köteles a befektetési jegyeket visszavásárolni. Ez volt az a gondolat, amire már az elõbbiekben is utaltam. Ha szabad, elmondanám ennek a definícióját, mert fontosnak találom, talán a törvény hozása szempontjából, meg hát az élet szempontjából is. Remélhetõleg mindnyájan találkozni fogunk majd ezzel a befektetési formával, ha lesz mit megtakarítanunk. A befektetési jegy adott napra érvényes nettó eszközértékét a letétkezelõ a befektetési alap tõkéjét terhelõ kötelezettségek - például hiteltartozás - levonása után határozza meg oly módon, hogy a nettó tõkét elosztja a forgalomban lévõ befektetési jegyek számával. Elnézést, hogy egy ilyen iskolás példát is elmondtam képviselõtársaimnak. Hallottunk már itt ilyen kifejezéseket az eddigi elõterjesztés során, hogy letétkezelõ, alapkezelõ. Tulajdonképpen kikrõl is van itt szó? Ki kell fejtenünk, hogy ki ennek a törvénynek az értékpapírpiacon a szereplõje. A törvényjavaslat a befektetési alapok mûködése szempontjából külön definiálja a befektetési alapkezelõ feladatát és kötelezettségeit, valamint az úgynevezett letétkezelõ feladatait és felelõsségét. Az alapkezelõ egy olyan társaság, amely az alapok kezelését kizárólagos tevékenységként végzi. Ez azt jelenti, hogy ezen a tevékenységen kívül más típusú gazdasági tevékenységet nem végez, nem végezhet. Ennek a rendkívül szigorú szabálynak az oka az, hogy a társaság által mûködtetett alapokban rendkívül sok pénz gyûlhet össze, akár többmilliárdos nagyságrendben is. S ilyen összegû pénzek kezelését csak olyan társaságra és alkalmazottaira lehet bízni, akik teljes felelõsséggel, nem holmi melléktevékenységként végzik ezt a feladatot. Ez a szabály azt is szolgálja, hogy az alapkezelõ kényszerítve legyen arra, hogy ebbõl a tevékenységbõl éljen meg. Tevékenységét tehát úgy végezze, úgy szervezze, hogy ügyfelei elégedettek legyenek munkájával és az általa elért eredménnyel. Az alapkezelõ tehát egzisztenciálisan a tevékenységtõl függ, és ez a legfontosabb garancia az õ részérõl, hogy igyekszik jól csinálni a rábízott feladatot. Emellett tulajdonképpen ezzel a módszerrel kizárjuk lehetõség szerint a bennfentes kereskedelmet is. Az alapkezelõ a befektetési alapkezelést kizárólagos tevékenységként végzi, ugyanakkor több alapot egymástól függetlenül azért kezelhet, tehát nem azt jelenti, hogy valaki az életét egyetlen alapra teszi rá - több alapot kezelhet, de a rögzített befektetési szabályok figyelembevételével, elkülönítetten, ingatlanalapokba, illetve értékpapírokba fektethetõ, fektetõ alapot szervezhet. Tehát, amint említettem, a kettõt nem moshatja össze, több alapot azonban kezelhet. A befektetésialap-kezelés engedélyhez kötött tevékenység, amely engedélyt legalább 5 millió befizetett törzstõkével rendelkezõ kft-k, illetve 10 millió forint befizetett alaptõkével rendelkezõ részvénytársaságok szerezhetnek meg abban az esetben, ha megfelelõ tárgyi, technikai feltételekkel rendelkeznek, illetve a tisztségviselõk, az üzletkötõk tekintetében a rögzített személyi, szakmai feltételeknek eleget tesznek. Itt említem meg, hogy ez bizony sok kérdésre adott okot, de a törvényjavaslat a tevékenységet végzõkkel szemben pénzintézeti szakmai gyakorlat meglétét írta elõ. Az a feltételezésünk, hogy a banki szakmai gyakorlat az, amely leginkább közel áll az e tevékenységi kör által megkívánt szakmai ismeretanyaghoz. A törvényjavaslat külön definiálja a letétkezelõ feladatait, amely röviden úgy foglalható össze, hogy õk kezelik a befektetési alapokba befolyó pénzeket, az alap által vásárolt értékpapírokat, természetesen az alapkezelõk megbízásából és utasításainak megfelelõen. A letétkezelõ tehát technikai lebonyolítását végzi az üzletnek, törvényi felhatalmazásánál fogva egyben ellátja az alapkezelõ elsõdleges ellenõrzését is annyiban, hogy az alapkezelõ az általa meghirdetett elveknek és befektetési szabályoknak megfelelõen jár-e el, illetve a törvény szabályait betartja-e. A feladatok ilyen megoszlása egyfajta, a törvénybe beépített garanciaként értelmezhetõ, amely ismét csak azt, amit említettem - a kisbefektetõk -, a legfontosabb szempontot, a kisbefektetõk érdekeit védi. Ezáltal elhatárolja a feladatokat és kontrollt teremt. Már csak azért is célszerû és érdemes az alapkezelõ és a letétkezelõ funkciókat szervezetileg szétválasztani, mivel az alapkezelõ egy kis létszámú, igen operatív társaság, amely önmagában nem lenne képes a lebonyolítással járó feladatokat végrehajtani. A törvényjavaslat letétkezelõként a pénzintézeteket jelöli meg, amelyek többnyire országos hálózattal rendelkeznek, és így automatikusan biztosított a pénzkezelés és az értékpapír-kezelés, számlakezelés megfelelõ szintû bonyolítása, de - õszintén megvallom, képviselõtársaim, hogy - azért nem ártana, hogyha itt a gyorsaság, a sokszoros áttételeknél egy kicsit fokozható lenne. A befektetési alapokról szóló törvény alapján mûködõ vállalkozások, alapkezelõk törvényességi felügyeletét az értékpapírtörvény által létrehozott állami értékpapír-felügyelet látja el, tekintettel arra, hogy a befektetési jegyek és a nyilvános forgalombahozatalára és forgalmazására is az értékpapírtörvény érvényes, némi pontosbítással, fokozott tájékoztatási követelmény elõírásával. A felügyelet funkciói természetesen nemcsak az értékpapírok forgalmazására, hanem a befektetési alapok létesítésére, kezelésére és felszámolására is kiterjednek. Adatnyilvántartási kötelessége és joga is van a felügyeletnek, ellenõrzési joga is, és ennek megfelelõen természetesen szankcionálási joga is van. Tisztelt Ház! Azt hiszem, nem szükséges külön fejtegetni, amennyiben ezt a törvényt a Parlament elfogadja, akkor nem jelenti azt, hogy holnap már hatalmas fellendülés következik be az értékpapírpiacon. Ez egy intézményi keret, amely lehetõségeket ad, talán egyszer végre eljuthatunk oda is, hogy olyan törvényt fogadunk el, amely egy kicsit elõrébb jár, mint a mai konkrét igények, illetve a konkrét gazdasági lehetõségek, de reméljük, hogy a visszahatásában pont ezen igényeket fogja kiváltani és a lehetõségeknek adja meg a teret, hogy érvényesüljenek. Egyértelmûen mondhatjuk, hogy ennek a törvénynek a léte szükséges ahhoz, hogy az értékpapírpiacon megindult örvendetes fejlõdés tovább folytatódjék, éppen azért, mert mint említettem, a nyugati világban is az intézményi befektetõk a döntõ befektetõk. Módot ad egyébként ez a befektetési forma a külföldi befektetések ilyen formában történõ becsalogatására is. Ilyen módon újabb lehetõséghez jutnak a befektetõk, amely gazdagítja a választási lehetõséget, hogy megtakarított pénzüket a lehetõ legjobban fektessék be. Természetes, hogy ezen alapok betölthessék a nekik szánt funkciót, további lépésekre is szükség van. Így azt hiszem, nem lep meg senkit, ha én arra gondolok, hogy az elõttünk álló adópolitikai koncepció és az ez évi költségvetéssel elfogadandó adószabályozás igen fontos lesz abból a szempontból, hogy az adózás milyen mértékben segíti elõ az ilyen fajta befektetéseket. Szeretném hangsúlyozni, hogy már ez a törvényjavaslat is összhangban van a jelenleg hatályos jogszabályokkal, így lehetõséget ad arra, hogy a befektetési jegyek a magánszemélyek jövedelemadó-alapjából maximum 30%-os mértékig levonhatók legyenek, ily módon kedvezményes adózásúak. Ez gyakorlatilag egyenrangú elbírálást jelent a részvényekkel, vagyonjegyekkel, üzletrészekkel és egyéb befektetésekkel. Tisztelt Ház! Természetesen ezzel még nem ért véget az adózás terén lehetséges kedvezményezés. Ezt szeretnénk is elérni, hogy ebbe a befektetési formába tereljük az adófizetõk pénzét, de azt is meg kell mondanom, hogy a másik fontos eleme és feltétele annak, hogy ez a törvény a vázolt célt elérhesse: a megfelelõ információk rendelkezésre állása, amely egyrészt a piaci viszonyok általános fejlõdésétõl, másrészt a statisztikai adatszolgáltatás, információk szolgáltatásának a bõvülésétõl fog függeni. Köszönöm figyelmüket, és kérem, fogadják el a törvényjavaslatot. (Taps.)

Homepage