Tartalom Előző Következő

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslathoz módosító indítványt nem nyújtottak be, ezért indítványozom, hogy az általános és részletes vitát együttesen folytassuk le. Kérdezem, egyetért-e ezzel az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Meg kell ismételnünk a szavazást. Kérem beszólítani a folyosón tartózkodó képviselőket. Tehát kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetértenek-e azzal, hogy a törvényjavaslat általános és részletes vitáját együttesen tartsuk meg. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 198 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az együttes vitát elrendelte. Kérdezem önöket, kíván-e valaki a vitában felszólalni.(Salamon László jelentkezik) Dr. Salamon László, az alkotmányügyi bizottság elnöke következik.