DR. BECKER PÁL, az MDF vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy modern gazdaságban alapvetően három jövedelemtulajdonosi csoportot tudunk meghatározni. Az egyik az egyéni, illetve a családi jövedelemtulajdonosi csoport, a másik a társasági, vállalati, s végül egy keretbe foglalva az állami jövedelmek csoportja. Az egyéni, illetve a családi jövedelmeknél a szabályozottság szintje nagyon alacsony. Tulajdonképpen csak a minimális bér van rögzítve törvényben, a bérszabályozás, illetve az adózás rendszere van törvényileg meghatározva, s azután hogy a felmerült kiadásokat hogyan oldja meg, illetve hogyan eszközli maga az egyén, illetve a család, az a család belső döntési mechanizmusán múlik, és szabadon dönthető. Jóval magasabb szintű a szabályozottság a társasági, illetve a vállalati vagyonnál, ahol mind a bevételi, mind a kiadási oldalakat már igen erőteljesen törvényileg szabályozzák. A belső működés menetét is szabályozni szükséges, ezt a szervezési és működési szabályzat oldja meg, amelyik rögzíti, hogy az egyes alrendszerek, a vállalat különböző részei milyen viszonyban vannak egymással, ki, mikor, miért felel, milyen témakörökben dönthet. Tulajdonképpen az államháztartási törvény az egész államháztartásnak egy ilyen szervezési, működési szabályzata. Tisztázza az egyes alrendszerek egymáshoz való viszonyát, hatáskörét. S miért kell ezt törvényben rögzíteni? Az állam, amióta létezik, amióta egyáltalán van állam, ahhoz, hogy a feladatait ellássa, kénytelen központosítani a jövedelmeket. Éppen ezért az állami tulajdonnál a tulajdonosi érdekeltség, illetve az érdekérvényesítési lehetőség nagyon közvetett. Nagyon nehezen tudunk hatást gyakorolni arra, hogy az adott pénzeket mire fordítsák. Éppen ezért szükséges, hogy nem az aktuális erőviszonyok vagy megbeszélések eredménye legyen a különböző kiadások halmaza és szerkezete, hanem ezeket törvényben rögzítsük. A miniszter úr is említette az államháztartási törvény alapelveit: a részletesség, a nyilvánosság, az egységesség, a valódiság és a bruttó elszámolás elvét. A részletesség alapelve jelzi, s előírja, hogy minden tételt rögzíteni kell. S ezen tételeket nyilvánosságra kell hozni, mely két alapelv egyben azonnal lehetőséget ad arra is, és biztosítja is egyben, hogy ellenőrizhető legyen mindenféle pénzmozgás. Az alapelvek közül az egyik legfontosabb a bruttó elszámolás elve. Amennyiben nekem van 100 forint kiadásom és 50 forint bevételem, nettó elszámolásban értelemszerűen ezt lekönyvelem úgy, hogy van 50 forint kiadásom, hiszen 50 forint már valahonnan megtérült. A nettó elszámolás elve azonban szögesen ellentmond a részletesség elvének, a nyilvánosság elvének és ezen keresztül az ellenőrizhetőség elvének is, úgyhogy éppen ezért rendkívül fontos, hogy ez a törvény rögzíti: az államháztartáson belül csak és kizárólag a bruttó elszámolás elve követhető. Nézzük végig az államháztartási törvényben érintett alrendszereket: a központi költségvetést, az elkülönített állami pénzalapokat, a helyi önkormányzatot és a tb-t, a társadalombiztosítást. A törvény legkidolgozottabb része a költségvetést szabályozza, és ez tulajdonképpen érthető is. Pontosan rögzítve van a költségvetés szerkezete, meghatározza a törvény a bevételeket és a kiadásokat, tisztázza a hatásköröket, az eljárási szabályokat, s azt, hogy mi az Országgyűlés, a Kormány, illetve az egyes miniszterek feladata és hatásköre. Ebben a témakörben azonban ott van a 29. §, amelyik az Állami Számvevőszék feladatkörét rögzíti, és itt koncepcionális eltérés van az előterjesztés és a frakció között. Ugyanis ez a paragrafus rögzíti, hogy az Állami Számvevőszék ellenőrizni és véleményezni köteles a beterjesztett költségvetést. Erről a témakörről már nagyon sokat vitatkoztunk a számvevőszékkel kapcsolatos törvény során bizottsági szinten, még nem került a Parlament elé, illetve nem döntöttünk benne, mégis hadd mondjam el röviden érveimet. Alapvető gazdasági törvény, igazság, nincs gazdasági optimum érdekviszony nélkül. Tehát ha én megkérdezem, hogy az adott gazdasági cselekedetem jó volt- e, vagy rossz-e, a szakértő egyetlenegy mondattal válaszolhat: attól függ. Attól függ, mihez képest, mit akartam elérni, milyen érdekeltségi rendszerben dolgoztam. Nem kívánok erre hosszasan kitérni, hiszen Samuelson munkáiban ez tökéletesen ki van fejtve, mindenki elolvashatja, hogy egy adott érdekeltségi rendszerben optimális akciósorozat a másik érdekeltségi rendszerben kifejezetten hátrányos lehet. Amikor a parlamenti pártok - illetve bocsánat, a pártok, hiszen még nem tudjuk, hogy parlamentiek lesznek-e - meghirdetik a programjukat, akkor rögzítik a maguk érdekrendszerét is, érdekviszonyát, amelyen belül a programjukat meg akarják valósítani. A választók a választások során a szavazataikkal, tudva vagy nem egészen tudva, de ezen érdekviszonyok mellett teszik le a voksukat. Mi lehet az Állami Számvevőszék feladata és lehetősége, amikor előzetesen kell bírálni a költségvetést? Első lehetősége: elfogadja a kormányzópártok érdekrendszerét. Érthető módon az ellenzéki pártok ez ellen tiltakoznának, és igazuk van. Egy semleges, politikailag semleges szervezet milyen alapon fogadja el kiinduló álláspontként a Kormány érdekviszonyait, illetve a kormánypártok érdekviszonyait? Lehet a másik oldal is, eleve az ellenzéki pártoknak az érdekviszonyait fogadja el a Számvevőszék. Ennek tükrében vizsgálja a beterjesztett költségvetést, amely érthetően viszont a kormányzópártoknak nem tetszene. A harmadik lehetőség, hogy semleges marad, kreál egy újabb érdekrendszert, megpróbál egy kvázi optimális érdekrendszert kialakítani. Egyrészt ez elméletileg lehetetlen, hiszen nincs semleges, értékítélet-mentes érdekrendszer, hiszen maga a szó is, már az érdek ellentétes ezzel, másrészt pedig fölmerül az a probléma is, hogy erre az érdekrendszerre egyetlenegy ember nem adta le szavazatát a választások során. Tehát az Állami Számvevőszék nem képviselheti ezt az érdekrendszert, hiszen nincs mögötte semmiféle támogatás. Éppen ezért egyértelmű, hogy megoldhatatlan helyzet elé állítjuk a Számvevőszéket, hogyha a 29. §-ban kötelezzük, hogy előzetesen értékelje a költségvetést. Ha ez a paragrafus mégiscsak bentmaradna, amit én szeretnék kivenni, akkor azért javaslom, hogy legalább azt tisztázzuk, az Állami Számvevőszéknek mikor kell megküldeni a költségvetés tervezetét, hiszen a pontos szabályozás során pontosan tudjuk, hogy az egyes minisztereknek mely határidőket szab az államháztartási törvény, egyedül a Számvevőszékre nem vonatkozik ez. Mint a költségvetési bizottság tagja, hadd emeljem ki a szabályozás egyik részét. Ez előírja, hogy az Országgyűlés a költségvetés tárgyalása során november 30-áig tisztázni köteles az egyes fejezetek végösszegeit. Ezután már csak úgynevezett nullszaldós képviselői javaslatokkal foglalkozhat a Parlament, tehát olyanokkal, amelyek a kiadási és a bevételi oldal egyenlegét már nem módosítják. Nagyon célszerűnek és jónak tartom ezt a szabályozást, és egy szubjektív megjegyzést engedjenek meg nekem: örömmel is veszem, hogy ez a szabályozás utólag is igazolja, hogy tavaly a költségvetési bizottság megfelelő gyakorlatot alakított ki. Az állami pénzügyeken belül hosszú ideig igen gyanús dolog volt az elkülönített állami pénzalapok témaköre. Hosszú ideig alkalmas volt az alapok létrehozása arra, hogy ezeket a pénzeket kivonják a nyilvánosság figyelme elől, és az Országgyűlés létező vagy nem létező ellenőrzése alól. Az elkülönített állami pénzalapoknak az a sajátos tulajdonsága volt, hogy nem szerepelt a költségvetésben, vagyis a költségvetés tervezésében, illetve a zárszámadás elkészítésekor ezzel nem kellett elszámolni. Jelentős lépés volt már, hogy tavaly az 1991-es költségvetés készítésekor az elkülönített pénzalapokat bevontuk a költségvetésbe, és kb. hasonló jellegű lépésnek tekinthetjük ennek a mostani szabályozását. Ezáltal áttekinthetővé vált, és lehetőséget ad arra - a lehetőséget aláhúzom -, hogy az állami feladatokat társadalmasítsuk. Nem ösztönzi, hanem csak szolgálja ezt a lehetőséget, ugyanis itt arra van mód, hogy egyes költségvetési forrásokat kiegészítsünk más költségvetésen kívüli forrásokkal, tehát bevonjuk a társadalom szélesebb rétegeit egy bizonyos feladat ellátásába. Éppen ezért nagyon jónak találjuk azt az előírást is, hogy csak költségvetési forrásból viszont nem képezhető alap, hiszen akkor a jogosultsága elvész, és a valamennyivel lazább pénzügyi kezelés lehetőségét biztosító alap nem szükséges ahhoz. A helyi önkormányzatokról szóló rész rögzíti a központi kormányzat és az önkormányzatok kapcsolatát, feladatát és lehetőségeit és az eljárási szabályokat. Nagyon sok vita folyt a helyi önkormányzatok költségvetésével kapcsolatban arról, hogy a Parlament az államháztartási törvény szerint november 30-áig, illetve december elejéig kell, hogy meghozza a költségvetést. Az önkormányzatoknak így szűk egy hónapjuk marad arra, hogy saját költségvetésüket elkészítsék, egy olyan hónap, amelyben ott van a karácsony, a szilveszter, az egész évzárás. Ez valóban nagyon rövid idő. Ugyanakkor itt két egymásnak ellentmondó hatást kellett ellensúlyozni. Minél korábban szavazza, hozza meg a Parlament a költségvetési törvényt, annál több ideje marad az önkormányzatoknak az alapos munkára, ugyanakkor minél korábban készül el a költségvetési törvényjavaslat, szavaz erről a Parlament, annál megbízhatatlanabbak az adatok, hiszen az információs rendszer csak bizonyos késéssel tudja követni a folyamatokat, és ez azt jelenti, jóval kevesebb rálátása lesz a költségvetés előkészítőjének az eddig eltelt gazdasági folyamatokra, mint hogyha a lehető legkésőbbi időpontig kitoljuk az elkészítés időpontját. Úgyhogy mint nem jó, de szükséges kompromisszumot, elfogadjuk ezt a megoldást. Az önkormányzatokkal kapcsolatos részben van egy félreérthető paragrafus, amelyre most szeretném felhívni a figyelmet. A 22. oldalon a 64.§ rendelkezik arról, amennyiben a központi költségvetés a normatív támogatásban előírt mértéknél 5%-kal kevesebb juttatást ad az önkormányzatnak, akkor meg kell fizetnie a kamatokat ez után a hiány után a központi kormányzatnak. Az előtte levő rész egyértelműen szabályozott, amennyiben viszont többet kapott az önkormányzat, akkor a kamatfizetés mellett az önkormány- zatot a visszafizetés is terheli. A 3. paragrafusban viszont nincs egyértelműen rögzítve - több emberrel elolvastattam ezt a paragrafust, hátha én értelmezem rosszul -, hogy a központi önkormányzat ki kell, hogy egészítse az előírt szintre a normatív támogatás mértékét. Pusztán a kamatokról rendelkezik. A törvény legrövidebb szakasza, amelyik a társadalombiztosítással foglalkozik - összesen három paragrafusból áll -, de ezzel tulajdonképpen én sem foglalkozom, és azt hiszem érthető, hogy összesen ez a három paragrafus került be a törvényjavaslatba. Tegnap kezdtük meg és ma is folytatódott a társadalombiztosítási koncepcióról való vita. Nagyon sok mindent el kell döntenünk. Érthető, hogy ezek a döntések nem szerepelhetnek az államháztartási törvényben. Végül még egyetlen témakörre hadd térjek ki, a költségvetési szervek vállalkozásával kapcsolatos előírásokra, amelyet a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója üdvözöl, s amely szerepel a törvényjavaslatban. Szükségesnek érezzük, hogy a költségvetési intézményekben folyó vállalkozásokkal kapcsolatos anomáliákat felszámoljuk. Nagyon örülünk, hogy ez a felszámolás nem a vállalkozás felszámolását jelenti. Nem lehet megszüntetni a vállalkozás lehetőségét, hiszen egy falusi vagy egy városi önkormányzat iskolája, ha kiadja a tornatermet valamilyen rendezvényre, olyan bevételre tehet szert, amely akár egész költségvetésének nagyságrendjéig terjed. Ezt mindenféleképpen engedélyezni kell. Arra kell vigyázni, hogy ezt a tornatermet ne a tornaóra ideje alatt adják ki, hiszen akkor az alapfunkció sérül. Éppen ezért szükséges a költségvetési szerveknél tisztázni, hogy mi a feladata a költségvetési szervnek. A feladat ellátásához szükséges mennyiségű pénzt biztosítani kell, de nem szabad összekeverni az államigazgatást és a vállalkozást ilyen mértékben, amely ma ugyan szükséghelyzetként, de jellemző. A miniszter úr is említette bevezetőjében, hogy Magyarországon a GDP koncentrációja rendkívül magas. Minden politikai erőnek célja, hogy ezt csökkentsük, és a gazdasági törvények is ezt a célt szolgálják. Az biztos, hogy az államháztartási törvény most benyújtott javaslata alapján a GDP koncentrációja nem lesz kisebb. Nem is célja ez ennek a törvénynek. Ennek a törvénynek a célja az, hogy a mozgásteret biztosítsa, s lehetőséget adjon, hogy rögzítve az alrendszerek feladatkörét, hatáskörét, kölcsönös viszonyát egymáshoz, az alrendszereken belül kezdődjék meg a teljes feladat- felülvizsgálat és a takarékos gazdálkodásra való törekvés. Az állami feladatkör meghatározása rendkívül összetett feladat és ennek az eredménye hosszú évekre meghatározza országunk gazdasági és politikai viszonyait. Éppen ezért nagyon helyesnek tartjuk és támogatjuk a Kormánynak azt az elhatározását, hogy ezt olyan fajsúlyos témának tekinti, mint például az ország külpolitikáját, amelyben a parlamenti pártok véleményének ismerete nélkül nem kíván dönteni. Ezért nagyon helyesnek és elfogadhatónak ítéljük, hogy az állami feladatok tisztázására a Parlamenten belül, a parlamenti pártokból kialakuljon egy olyan bizottság, amely tételesen végigveszi, és így egyfajta politikai konszenzus hozható létre egy olyan kérdésben, amely a jövőnket igen határozottan befolyásolni fogja. Ezek alapján kérem a tisztelt Házat, mind a beterjesztett törvényjavaslatot, mind pedig az országgyűlési javaslatot támogatni szíveskedjék. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)