Tartalom Előző Következő

TIRTS TAMÁS (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egészen röviden szeretnék szólni még egyszer arról a módosító csomagról, amely az én nevem alatt fut, s amelyet többek között azért is adtam be abban a formában - az általános vitában annak idején elmondtam -, mert a FIDESZ álláspontja szerint nem tisztázott, melyek a kétharmados paragrafusok, illetve mi a Kormány álláspontja a kétharmadosság tekintetében. Ennek következményeként a magunk részéről csak úgy tudtuk értelmezni a beterjesztett törvényjavaslatot, hogy az szűkítést tartalmaz az önkormányzati törvényhez képest. Mint kiderült, alapvető eltérés van az önkormányzati törvény 107. §-ának megítélése tekintetében a kormányzat és a FIDESZ között. Ennek következtében egy olyan módosító csomagot adtam be, ami sok helyen a beterjesztett törvényjavaslat egyes pontjai elhagyására tesz javaslatot. Ezt annak idején többek között azért is tettem meg, mert bíztam abban, hogy ezzel a módosító csomaggal elérem azt, a kormányzat részéről komolyan veszik egy ellenzéki párt azon álláspontját, hogy itt komoly alkotmányossági aggályok vannak, az önkormányzati vagyon komolyan sérül a törvény kapcsán. Bíztam abban, hogy a végleges szavazás előtt a kormányzat részéről, az MDF parlamenti frakciója részéről, valamint a parlamenti bizottság részéről valamilyen módon megegyezésre lehet jutni a kétharmad tekintetében. Sajnos mind a mai napig erre nem került sor. Azt jómagam s a FIDESZ sem tudjuk elfogadni, hogy az alkotmányügyi bizottságban egy egyszerű többséggel a kormánypártok döntik majd el, hogy mi az, ami kétharmados. Nyilvánvaló, amennyiben ez a dolog így zajlik le a jövő héten, a kormányzat, illetve a kormánypártok biztos tudatában vannak, hogy ezek után az ellenzéki pártoknak nem marad más megoldás, kezdeményezés, mint az, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljanak. Ezenkívül konkrétan is szeretném felhívni a részletes vitában arra a házelnök figyelmét, hogy a törvényjavaslat függelékében érinti a volt egyházi ingatlan tulajdoni helyzetét, s amennyiben ezt - ne adj+ Isten -, az előtte levő napon elfogadnánk, úgy ennek a passzusnak nincs értelme ebben a törvényben, illetve meggyőződésem szerint, ha a jövő héten mind a két törvényt elfogadjuk, teljesen felesleges a 47. §-ról ebben a törvényben rendelkezni. Végezetül még egy csatlakozó módosítványt adtam be az előbb Tarnóczky Attila által is említett 53. §-hoz, ahol is fontosnak tartanám - s ugyanígy a függelékben, a záradékban is -, hogy a tanácsi közüzem vagyonát kiegészítsük egy olyan vonatkozásban, hogy ezt nemcsak a mérleg szerinti saját vagyonra, hanem az önkormányzati törvény hatályba lépése napján a kezelésében, tulajdonában levő ingatlanokra terjesszük ki. Tudomásunk van arról, hogy azóta több olyan ingatlant eladtak, ami tulajdonképpen már az önkormányzatok tulajdonában van - ha csak a mostani mérleget nézzük -, ilyen módon ez nem lenne korrekt az önkormányzatokkal szemben. Kérem módosító javaslataim támogatását. Köszönöm szépen. (Ellenzéki taps.)