Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SALAMON LÁSZLÓ (MDF): Tehát, kérem szépen, mit jelent az állam és az egyház szétválasztása? 1. Jelenti azt, hogy egy országban nincs államvallás. 2. Jelenti azt, hogy egy országban nincs privilegizált vallás. 3. Jelenti azt, hogy egyházi tisztség automatikusan, közjogi rendezés folytán nem kapcsolódhat össze állami tisztséggel. Mondok magyar történeti példákat. Például a középkorban a mindenkori esztergomi érsek, prímás, egyben Esztergom vármegye fõispánja volt. Ennek a helyzetnek a megszüntetése képezi például egyik elemét az állam és az egyház szétválasztásának. Vagy ugyanígy, ez az esztergomi érsek-prímás kancellár is volt egy idõszakban, hivatalból - ennek a helyzetnek a megszüntetése képezi az állam és az egyház szétválasztásának másik elemét. Az állam és az egyház szétválasztásának véghezvitele a XIX. század végéig - ha nem tévedek, Wekerle Sándor miniszterelnök kormányzása alatt - történt meg, amikor bevezetést nyert a polgári anyakönyvezés, vagyis nem az egyházak intézték a személyek születésének és halálozásának nyilvántartását közhitelûen, hanem átvette az állam, vagyis az anyakönyvezés feladata állami feladattá vált, és ettõl függetlenül egyházi ügy maradt, hogy maradt egyházi anyakönyvezés is. Az állam és az egyház szétválasztásához tartozott, hogy polgári házasság lett a házasság jogi értelemben vett intézménye, függetlenül attól, hogy az egyes egyházak miként értelmezik a házassági kötelék létrejöttét. Az állam és az egyház szétválasztásának kérdéséhez tartozott, hogy nem az egyház döntött a válás kérdésében, illetõleg, hogy az ország félretette a katolikus egyháznak azt az elvárását, hogy a házasság felbonthatatlan, és törvényileg biztosította a polgári válás intézményét. Kérem, hogy használjuk helyesen a fogalmakat+ (Tóth Albert: Helyes!) +, és ha az állam és az egyház szétválasztásáról beszélünk, akkor arról beszéljünk, ami valóban azt jelenti, és ne egészen másról. Ilyen értelemben ki kell jelentenem, hogy az állam az egyháztól most is szét van választva. (Taps a jobb oldalról. Közbeszólások: Úgy van!) Elhangzott itt észrevétel, hogy ez a törvénytervezet nem juttat minden egyháznak ingatlant, és ilyen formában nem bánik egyenlõen az egyházakkal. Ez igaz, amennyiben a történelem sem bánt egyformán az egyházakkal, mert voltak egyházak, amelyek léteztek már az ötvenes évek elején, illetõleg a negyvenes évek végén. Ezek az egyházak voltak abban a helyzetben, hogy a történelem szeszélye folytán tõlük ingatlant vehettek el. Azok az egyházak, amelyek késõbb - mondjuk, az elmúlt évtizedben - alakultak meg, abban az örvendetes sorsban részesültek, hogy tõlük semmit nem tudtak - hála a Jóistennek - elvenni. Ennek nagyon örülünk. Az a törvény, amely a volt egyházi ingatlanok tulajdonának rendezésérõl szól, nyilvánvalóan az ingatlanok visszajuttatása kapcsán azokat az egyházakat hozza - értelemszerûen, természetesen, logikai körülményeknél fogva - elõnyös helyzetbe, amelyek korábban egyházi ingatlanokkal rendelkeztek. Horváth József képviselõtársam nagyon helyesen mutatott rá, hogy ugyanakkor azoknak az egyházaknak is biztosítani kell a mûködõképességet, melyek újonnan alakultak, és meg kell adni nekik azt az esélyegyenlõséget, hogy ahhoz mérten, ahogyan igény mutatkozik abban a vallásban a kultúra fejlesztésére, gyakorlására, oktatásra, egészségügyi ellátásra stb., az is megvalósításra kerülhessen - ezt majd a másik törvénynek kell alapvetõen megoldania, amirõl beszéltem. Ennek a törvénynek a meghozatalára - mint arra már utaltam - garanciát tartalmaz a jelen törvény. Elhangzott az, hogy a kisajátítás intézményesítése arra fogja ösztönözni az önkormányzatokat, hogy ne egyezzenek meg az egyeztetési eljárásban. Ez egyrészt nem helytálló, mert az egyeztetési eljárásban is lehet olyan megállapodás, hogy a költségvetés biztosít hozzájárulást a kérdések rendezéséhez, de ettõl függetlenül én - belegondolva a helyes és józan kompromisszumok keresésének útjába és módjába - úgy látom, alaptalan ez a félelem. Az okos polgármester nem úgy fog gondolkodni, hogy nem egyezek meg az egyházzal, sajátítsák csak ki tõlem az ingatlant - mert ha ez így fog sorra kerülni, az a polgármester nem fog tudni odamenni, hogy kérem, ebbe az iskolába hányat fognak fölvenni az én városomból vagy az én községembõl. Az okos polgármester meg fog egyezni - ahogy már számtalan példa van ma is erre - , nézzük meg, hogyan tudjuk megoldani a kérdést, akár közös, akár vegyes megoldással, akár külön megoldással. Ugye, az itt élõket ugyanúgy tudják iskoláztatni, elfogadják - iskolát mondok, a kórházaknál amúgy is nyilvánvalóan más a helyzet. Ebben az esetben tehát ez a fajta érdekellentét, pontosabban ez a fajta ellenérdekeltség józan és helyes gondolkodás mellett nem fog fölmerülni. Utolsó kérdéskör, amire ki szeretnék térni, hogy mennyibe kerül a dolog a társadalomnak. Ha sok kisajátítás lesz, akkor valószínûleg sokba fog kerülni - de mindenesetre tíz évre elhúzódva. Egy biztos: azáltal - hogy az oktatásügy terén maradjak a példáknál -, hogy mondjuk, a lakosság világnézetéhez igazítjuk az iskolák számát, nem kell több iskolát építeni. Ha van 100ezer diák, amelybõl 40ezer vallásos meggyõzõdésben akar nevelkedni, akkor nem kell további 40ezernek, vagyis nem 140ezer diáknak kell helyet létesíteni, hanem azt a 100ezret kell megfelelõen megosztani. Ez pedig önmagában egy fillérjébe nem kerül a társadalomnak. Ha azonban, figyelvén a FIDESZ- vagy az SZDSZ-koncepciót, azt akarjuk megvalósítani, hogy most - nem tíz év alatt, hanem most, egy, két vagy három év alatt - kiszakítsunk egy tõkealapot, amely tõkealapból a kórházakat, mindazokat a szociális intézményeket, amelyek ugyanennek a társadalmi struktúrának, ennek a megoszlásnak, rétegzõdésnek megfelelnek, akkor az olyan hatalmas tõkevagyon kiszakítását tenné szükségessé, amely valóban elviselhetetlen lenne a társadalomnak. Én azt állítom, hogy a FIDESZ és az SZDSZ koncepciója az, amely anyagilag és gazdaságilag megvalósíthatatlan lenne, és padlóra küldené ezt az országot, vagy pedig csak olyan szûk keretben lehetne megvalósítani, ami az egyházak mûködésének még a jelenlegi formáját sem tartaná meg. (Ellentmondások a bal oldalon.) Ez a kérdés lényege, és ez a két koncepció közötti különbség lényege, és ebbõl következik az, hogy amit az igen tisztelt ellenzék felajánl, az egy udvarias "nem" arra az igényre, ami a társadalom részérõl jelentkezik, hogy végre valósuljon már meg a lelkiismereti szabadság. Mert addig nem fog megvalósulni, amíg lesz ember, aki nem tudja olyan iskolába járatni a gyerekét, amilyenbe akarja, aki nem tud olyan kórházba kerülni, amilyenbe szeretne - addig a lelkiismereti szabadság nem valósul meg. A veszély nem fordítva fenyeget, hanem innen fenyeget a veszély. (Taps a jobb oldalon és középen. Közbekiáltások: Úgy van!) A végére is értem mondanivalómnak. Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon és középen.)

Homepage