VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2344-es számú törvényjavaslat általános vitájában, ami a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szól, a független képviselők nevében hetedikként ismertetem álláspontunkat. Így lehetőségem van arra, hogy a törvényjavaslat véleményezése közben elmondjam, mi az, amiben az előttünk szólókkal egyetértettünk, és mi az, amit másképp látunk. Összességében a törvényjavaslattal kapcsolatban mi is azt tartjuk, hogy európai mércével készült, következetes, jól felépített, jó tárgyalási alap. Beépíti a bevált külföldi megoldásokat, és a kérdéskörnek komplex szabályozást ad. A törvényjavaslat mind az egyes gazdálkodók, mind az egész nemzetgazdaság szempontjából rendkívüli jelentőségű, mivel a követelések behajthatóságához, a sorbanállások megszüntetéséhez, a fizetőképesség fenntartásához, de a már fizetőképtelenné vált cégek gyors felszámolásához is igen fontos érdekek fűződnek. A törvényjavaslat mind az adós, mind a hitelező érdekeit, törvényes jogait, a tervezett eredményes alkalmazásához szükséges fogalmakat pontosan és világosan írja körül, amely körülményeknek ilyen jellegű törvény alkalmazásánál különleges jelentősége van. Például: valamennyi eljárásban súlyos következmények fűződnek a közzétételhez. A törvényjavaslat minden alkalommal pontosan rögzíti, hogy ki köteles a közzétételre, milyen határidőre és hol kell a közzétételnek megtörténnie, továbbá, mit kell annak tartalmaznia. Előnye még, hogy az eljárás befejezésére határidőket állapít meg. A javaslat pozitívuma az is, hogy e törvényben rendezi a fizetésképtelenséggel és a megszüntetéssel kapcsolatos valamennyi eljárást, így a csődeljárást, a felszámolási eljárást és a végelszámolási eljárást. Érthető, hiszen a három eljárás igen szorosan összetartozik, egymásra épül. A csődeljárást, illetve a végelszámolást esetenként a felszámolási eljárás követi. A továbbiakban szeretném kételyeinket elmondani a törvényjavaslat gazdasági hatásait, gyakorlati végrehajthatóságát illetően. Ugyanis ha magát a tervezetet mint olyan koncepciót vizsgáljuk, amely egy jól működő piacgazdaságban kell, hogy a gazdasági szereplők feje fölött pallosként lebegjen a minél hatékonyabb gazdálkodás elérése érdekében - mert ha csődbe jutsz, mi vár rád -, akkor a törvénytervezet ennek megfelel. De a helyzet nálunk, sajnos, nem ilyen egyszerű. Mert ha a tárgyalás alatt lévő törvénytervezetet úgy nézzük, mint olyan törvényt, aminek az is a feladata, hogy a válságban lévő gazdaságunkban sajnos ilyen módon, más törvények hiányában elindítson, meggyorsítson privatizációs folyamatokat, elősegítse a struktúraváltást, megszűrje a gazdasági szereplőket, hogy helyreállítsa a fizetőképességet, hogy lehetővé tegye a felszámolást - a véleményünk nem ilyen egyértelmű. Vajon a kívánt hatás az lesz, amit el szeretnénk mindannyian érni a törvénnyel? Igaz, a reálgazdaság minden szereplője nagyon várja a törvényt, ki azért, mert tudja, nagyobb biztonságot jelent hatékony gazdaságának, mások azért, mert tudják, a fizetésképtelenség megalázó helyzetét tovább elviselni nem lehet. Itt kerülünk igazán nehéz helyzetbe. Mert nem követhetjük el azt a hibát, hogy a törvényjavaslat gyakorlati megvalósítása során úgy járjunk ismét, mint egy évvel ezelőtt, amikor az akkori törvényt úgy módosítottuk, hogy annak eredménye a sorbanállások növekedése és a rendszer működésképtelensége lett. Mert tudnunk kell, jelenlegi becslések szerint úgy 300 milliárdra tehető a kifejezetten lejárt követelések állománya, ami 1987-ben 14, 1988-ban 45, 1989- ben 126 milliárd forint volt. Tehát akkori törvényalkotásunk elodázása tovább konzerválta, sőt rontotta a gazdasági szereplők helyzetét. Ugyanis a sorbanállások duzzadását okozó bűnösök és bűntelenek arányára nincs megbízható adat, a becslések szerint 40ra tehető az úgynevezett körbe tartozók, vagyis az adósságaik és követeléseik alapján végeredményben nullszaldósnak tekinthető gazdálkodók aránya. A csődeljárásokat, felszámolásokat a bíróságoknak kell levezényelniük. Képesek lesznek-e a törvényben meghatározott időben megbírkózni ilyen nagy mennyiségű feladattal? A tömeges bevezetést meg tudják-e oldani? Tudják-e mindezt tisztességgel működtetni, lesz-e ellenőrzés, nehogy visszaélésekre kerüljön sor, mert a felszámolás vége privatizálás. A nemzetgazdaságban pedig nem mindegy, hogy a folyamatban az állami vagyon milyen értéket képvisel, és később hatékonyan működtethető-e. A törvény futótűzként éri a gazdaságokat, ha a keletkező hatásokat nem tudjuk kezelni, mert előre nem is számoljuk ki azokat. Fel kell mérni ezért a törvényjavaslat gazdasági kihatásait a Kormánynak annak érdekében, hogy a törvény végrehajtható legyen, és a következmények előre kiszámíthatóak legyenek. Például mire gondolunk? A foglalkoztatáspolitikára, az elmaradott térségek problémájára. A fenti gondolatokat mi ébresztette bennem? Mint minden vezérszónok, én is elolvastam a klasszikus csődtörvényt, ami szentesítést nyert 1881. március 27-én. Egyben azt is elmondhatom - bár személyes dolog -, hogy életem első olyan törvénye, amit mint egy izgalmas regényt olvastam végig, és teljesen egyértelműnek, mindenki számára érthetőnek találtam. Jó lenne, ha az általunk hozott törvényekről is ilyen véleményeket hallanánk. A törvény olvasása közben értettem meg igazán, hogy dr. Füzessy Tibor képviselőtársunk miért nem találja sem címében, sem tartalmában megfelelőnek a törvényt. Ez a törvény az előttünk levő törvényjavaslatunknál sokkal keményebben jár el az adósokkal szemben, és a törvény hatálya a magánszemélyekre és a magánvállalkozásokra is kiterjed. Bár egyesek szerint a törvényjavaslat előnye, hogy ezt nem itt rendezi. Abban osztjuk képviselőtársunk véleményét, hogy elsősorban nem e törvényjavaslat célja a gazdasági viszonyok rendezése, átszervezése, átalakítás, de mégis azt kell mondanunk, hogy a mi jelenlegi helyzetünk más, és a törvényjavaslat a fent említett folyamatokra igenis hatással lesz. Ezért lenne jó, ha a fontosabb gazdasági-pénzügyi törvényeket már most tárgyalná a Parlament. A klasszikus csődtörvény - a 17. cikket így nevezném - a hitelezők érdekeit védte maximálisan, s már akkor sem volt egészen európai. Az akkori európai törvények már tartalmaztak csődön kívüli kényszeregyezséget. Az angol törvényhozás a csődön kívüli kényszeregyezség intézményét már 1826-ban honosította meg, és azóta a súlypontot fokról fokra az egyezségi eljárás fejlesztésére helyezte. Idéztem mindezt az 1916. január 18-án kihirdetett 5. törvénycikk általános indoklásából. Ez is igazolja, hogy mi a korszerűsítéséig csak 1916-ban jutottunk el. Nem a múlt elemzésével akarok foglalkozni, de fontos tanulságokat lehet levonni, ugyanis akkor a gazdaság minden szereplője tudta, hogy a csődeljárás mind a közadósra, mind annak hitelezőire súlyos következménnyel jár. A közadós létét úgyszólván teljesen megsemmisíti, mert hitelét teszi tönkre, és mert keresetétől fosztja meg, amikor összes vagyonát és így a megélhetése forrásául szolgáló vagyont is a tartozások kiegyenlítésére fordítja. A hitelezőkre pedig a csődnyitás egyet jelentett a követelés túlnyomó részének végleges elvesztésével. A csődeljárás mindenütt költséges dolog volt, nálunk is az lesz. Nemcsak a bírósági kiadások, hanem a vagyon működtetése körüli gondok miatt is. Félreértés ne essék: nem arról szeretnék bárkit meggyőzni, hogy nem kell a csődtörvény, hanem inkább azt szeretném hangsúlyozni, hogy az milyen tragikus helyzetet teremt, ha alkalmazni kell. Az előbbi fejtegetésből kérdésként vetődik fel az, hogy a 2344. törvényjavaslat a csődön kívüli kényszeregyezség alapelveit magában foglalja- e. Véleményünk szerint a Csődeljárás című rész ezt részben tartalmazza. Még a felszámolás maga a csődnyitás alapelveit tartalmazza, szerintünk nem mindenre kiterjedően - ha a klasszikus csődtörvényhez hasonlítjuk -, de az már 1881-ben sem volt európai, mint említettem, az előbbiekben pedig már részleteztem, hogy miért. Most pedig néhány részletkérdésről essék szó. A csődeljárás az elmúlt évtizedekben jogrendünkben ismeretlen volt. Mindannyian tudjuk, hogy miért. A jelenlegi tervezet lényege: 90 napos lehetőséget ad az adós számára, hogy a tartozásait rendezze anélkül, hogy ellene felszámolás indulna. Ez alatt a 90 nap alatt az adóst moratórium illeti meg az esedékessé vált pénzkövetelések vonatkozásában. Ugyanakkor e törvény biztosítékot ad arra is, hogy az adósok visszaélésszerűen ne élhessenek ezzel a joggal. A javaslat kétfajta csődöt különböztet meg. Az önként bejelentett csődöt, amit akkor választhat az adós, ha fizetésképtelen vagy fizetésképtelenné fog válni; a kötelező csődeljárást, amennyiben a gazdálkodó szervező bármilyen tartozását 90 napon belül nem tudta kiegyenlíteni. Köteles a gazdálkodó szervezet vezetője a csődöt bejelenteni. Ennek elmulasztásáért a polgári jog általános szabályai szerint felel. Ez a szabályozás azonban rendkívül súlyosnak tűnik. Kötelezővé teszi például, hogy egy telefonszámla elvesztése esetén a gazdálkodó szervezet vezetője csődeljárást kezdeményezzen. Ennek elmulasztása esetén a gazdálkodó szervezet vezetője személy szerint is súlyos anyagi felelősséggel tartozik. Nem érthető, kötelező csődeljárás esetén miért nincs szükség testületi jóváhagyásra. Ez lehetővé teszi egy-egy gazdasági vezető részére, hogy a csődeljárás kezdeményezésének jogával ne rendeltetésszerűen éljen. A felszámolási eljárásról szóló rendelkezések között a legfontosabbak egyike, amelyik megállapítja a sorrendet, amelyben a hitelezők és az adós vagyonából kielégítést nyerhetnek. Úgy gondoljuk, hogy a korábbi szabályozásokhoz képest alapvető változást jelent az 56. § (1) bekezdés e) pontja, amelyik a társadalombiztosítási tartozásokat, az adókat, az adók módjára behajtható köztartozásokat, a víz- és csatornadíjakat az egyéb követelések elé teszi. Ez igen fontos gazdaságpolitikai döntés. Az államnak mint hitelezőnek ilyen megkülönböztetett pozícióba való helyezése ugyanis gyakorlatilag a többi hitelező követelésének behajthatatlanságát jelenti. Ugyanis felszámolási eljárás esetén a követelések rendszerint meghaladják a vagyont, a jelenlegi sorrendben azonban a gazdálkodó szervek követelésükkel a sor végére szorulnak, és kevés eséllyel számíthatnak arra, hogy az adós vagyonából marad fedezet követeléseik kielégítésére. A tervezet pozitívuma még, hogy a 76. §-ban kötelezi a végelszámolót egy év eltelte után a végelszámolási mérleg elkészítésére. Tehát nincs mód az eljárás beláthatatlan ideig történő elhúzására. Mondanivalónkat azzal zárom: jó lenne nemzetgazdaságunkat legalább egy olyan jó törvénynyel meglepni, ami a gazdaság szereplői számára egyértelműen lehetővé teszi a tisztességes elszámolást visszaélésektől mentesen. A törvényjavaslat ezt elérheti módosításokkal. Köszönöm a figyelmüket. (Gyér taps.)