Tartalom Következő
                     Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának
                                24. ülésnapja
                           1991. május 7-én, kedden
                      (Az ülésnap kezdete: 10 óra 7 perc
                           - Elnök: Szabad György -
               Jegyzők: Glattfelder Béla és dr. Horváth József)
   

ELNÖK: Megkérem tisztelt képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket. Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm minden képviselőtársamat, kedves vendégeinket, a rádióra és a képernyőre figyelő minden honfitársunkat. Ülésszakunk mai ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Glattfelder Béla és Horváth József jegyzők lesznek segítségemre. Mai ülésnapunkról 28 képviselőtársunk jelentette be előzetesen távolmaradását. Amennyiben közülük mégis valaki meg tudott jelenni, kérem jelzését. (Dr. Varga János jelentkezik.) Kérném Varga János gépét bekapcsolni. Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Jelenlét-ellenőrzést tartunk. Kérem, nyomják meg az "igen" gombot. (Megtörténik.) Bejelentem, hogy a jelentkező 5 államtitkárral együtt a jelenlévők száma 266, az ülés határozatképes. Tekintettel arra, hogy az országgyűlési képviselők száma jelenleg 383 fő, a határozatképességhez 192 fő részvétele szükséges. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Május 2-án volt egy esztendeje, hogy a szabadon választott magyar Országgyűlés megalakult. Ennek az évnek fájdalmas vesztesége három képviselőtársunk örök távozása. Csengey Dénes, Deák Sándor és Demény Pál halála mély sebet ütött valamennyiünkön. Az Országgyűlés eredményeire csak szürke statisztikai adatokkal szeretnék utalni. Egy esztendő alatt 93 törvényt alkotott Országgyűlésünk, ezek közül 37 volt az új, 56 a törvénymódosítás. Ehhez járult 85 országgyűlési határozat. Összesen tehát az Országgyűlés 178 jogszabályt alkotott. Az Országgyűlés jogszabályalkotó munkájának értékelése nem ennek a percnek a feladata. Köszönöm a figyelmüket. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtt elsőként Antall József miniszterelnök úr kért szót.