BOTOS KATALIN pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretnék eleget tenni a Parlament különböző tagjai által oly sokszor igényelt kívánalomnak: a párbeszédnek a Kormánynyal! Ugyanis úgy érzem, hogy a tisztelt Házban a Kormány szerepe - az expozé és a zárszó ketrecébe való bezártság! Ezen szeretnék enyhíteni és a vita menetében néhány szóval, már folyamatában a vitát bizonyos mértékig orientálni, de mielőtt ebbe belekezdenék, újabb kínos kötelességemnek teszek eleget, közölve Önökkel azt, hogy a Kormányunk által beterjesztett törvényekkel kapcsolatban néhány pontosítási javaslatot tettünk az Önök asztalára, amelyek mindenekelőtt a szövegtervezet pontosabb értelmezését és néhány adminisztratív hiba korrekcióját szolgálják. Ezen a bejelentésen túlmenően az idővel való gazdálkodás céljából mindössze három dologra szeretném az Önök figyelmét felhívni, három dologra szeretnék reflektálni. Az első: teljes mértékben egyetértek Kállay Kristófnak azzal az állításával - és csak azzal -, hogy óriási mértékű erkölcsrombolás ment végbe a múltban. Ez az erkölcsrombolás jelentkezett azokban a technikai dolgokban, amelyekre éppen az előttem utolsó felszólaló, Katona Béla is felhívta a figyelmet: mi nem szeretünk adót fizetni! Tisztelt Ház! Természetesen az erkölcs meg a jog egymástól némiképp különböző, bár szorosan összefüggő kategóriák. Ennek az erkölcsnek, hogy a közteher vállalása mindenkire nézve kötelező, hogy a törvényeket tisztelni kell, ennek mély értelme van, hogy ezeket a törvényeket miért hozta egy demokratikus közösség: ezt más országokban is egy kicsit megromlott erkölcs alapján álló lakosság veszi tudomásul, érvényesíti. Az áldozatok vállalására önként ugyanis senki nem szeret tolongani, senki nem mondhatja azt magáról - főleg nem másokról -, hogy csak vállaljatok áldozatot nyugodtan, ez nagyon helyes, célszerű, lelkesen támogatom, hogy csak ez legyen a megoldás útja. Áldozatot vállalni senki sem szeret, senki sem lelkesedik érte, erre az a nagyon egyszerű és józan gazdasági megfontolás kényszeríti a már piacgazdasági körülmények között működő társadalmakban az állampolgárokat és a vállalkozókat, amit egy régi anekdota így fogalmaz meg, hogy amikor az egyszerű embertől - lévén vállalkozó - kérték, mutassa meg már a mérlegét, azt mondta: melyiket, azt-e, amelyet a banknak mutatok, mert az nagyon szépen néz ki, vagy azt-e, amelyet az adóhivatalnak mutatok, mert abban nagyon siralmas képet mutatok ki magamról, no, persze, az igazi pedig csak a fejemben van. E mögött a két szélső pont között, hogy nem szeretünk adózni, de szeretünk azért jó hitelképességet felmutatni, a bölcs mérlegelést minden személy egyénileg úgy hozza meg, hogy önmagában megteremti azt a konszenzust, amelyet több képviselőtársunk a Kormányon számon kért, és amelyet a Kormány - legalábbis szeretném hangsúlyozni -, a tárcám - az a tárca, amelyiknek én vagyok pillanatnyilag az államtitkára - magáévá tett. Úgy gondolta, mérlegel szempontokat, és ezek között a szélsőséges szempontok között igyekszik valóban kedvezményt adni a vállalkozóknak, s kevésbé terhelni a legnehezebb helyzetben lévő állampolgárokat, figyelembe véve a rendkívüli körülményeket és a nem lebecsülhető örökséget, amelyet nem azért hangsúlyozunk, hogy a felelősségünket mentsük, hanem pusztán attól a felelősségtudattól vezettetve, hogy ennek az örökségnek a terheivel számolnunk kell, és aki nem számol vele, az valóban illúziókat kerget. Megpróbáltuk tehát ezt mérlegelni gondolkodásunkban. A legnagyobb erkölcsrombolás azonban nem is kizárólag, hogy nem szeretünk adót fizetni, nem is az, hogy az áldozatokat nem akarjuk úgy istenigazából, lelkesen vállalni, hanem az, hogy ugyanakkor ezzel egy időben tulajdonképpen mindent mégis az államtól várunk. Ez azután semmiképpen nem egyeztethető össze. Tisztelt Ház, nyilván lesz majd módom erre a költségvetés vitája kapcsán kitérni, s akkor ki fogom fejteni azt, amibe most nem kívánok belemenni, hogy milyen mértékben determinált pontosan azok által az előbb említett múltbeli örökségek által a jelenbéli mozgási lehetőségünk, majd bemutatom, hogy a kormányzat milyen erőfeszítéseket tett a kiadási oldal lefaragására. Ebbe azonban nem megyek bele. Azt azonban még az erkölcs keretébe tartozóan elmondom, tisztelt Ház, hogy itt egy félreértés van, s itt korrigálnom kell Palotás képviselőtársamat annyiban, hogy ő egy bizonyos gazdasági amnesztia- törvény megtárgyalásáról, kormányzati elfogadásáról beszélt. Magam részt vettem ezen a kabinetülésen, a Kormány ezt az amnesztiatörvény-javaslatot nem fogadta el, pontosan azért nem, mert igen aránytalan dolog lenne, erkölcstelen lenne pontosan azokkal szemben, akik eleget tettek közteherviselési kötelezettségeiknek, s ezekkel szemben azoknak adni előnyt és lehetőséget, akik nem tettek eleget ezen kötelességüknek. Azt hiszem, itt kezdődik az a pont, amit az angol úgy mond: There we agree to deserve. Itt egyezzünk meg abban, nem értünk egyet Kállay képviselőtársammal abban, hogy azt hangsúlyozza, ez a Kormány nem vállalja fel a konfliktusokat (hirtelen emelt hangon folytatja), hiszen egyebet sem hallottunk itt, tisztelt Ház, mint a konfliktusokat. (Derültség a hangváltás miatt.) Másodsorban én azt hiszem, az a felelősség az Önöké - és ezt vállalom, kérem, a magam és a kormányzat nevében is -, hogy olyan kormányzatot válasszanak maguknak, akiknek a szakértelmében megbíznak, mert az Önök felelőssége a vállalkozóikkal szemben áll fenn elsősorban. Igen, hangsúlyozom, nem mamelukkormányra, nem mamelukparlamentre van szüksége a Kormánynak, nem mamelukképviselőkre, ahogy régen volt, akik minden kormányjavaslatot megszavaznak, de az Önök felelőssége abban áll, hogy megnézzék, az a javaslat, amelyet a Kormány letesz az asztalra, szakértelem alapján született-e. Azután politikai mérlegelés kérdése, ha a szakértelem helyesen mérte fel a realitásokat, a terheket, akkor valóban azoknak a megosztásáról és a terhek lehető legméltányosabb terítéséről tárgyaljunk, mert ez már politika. A politika körébe tartozik azonban egy nagyon szélsőséges dolog, amely már a demagógia határát súrolja, amikor úgy beszélünk a jövőről, tisztelt Ház, mint ami már jelen. A kormányzatnak ugyanis van koncepciója az adó tekintetében is, és azok a képviselőtársaim, akik vették a fáradságot a hatalmas munka mellett, amit ez a papírtömeg jelent, s alaposan áttanulmányozták a kormányzatnak az adókhoz adott kiegészítő tájékoztatóját, látják, hogy meggondoltuk, megfontoltuk a különböző adókoncepciókat. Szeretném Kállay képviselőtársamnak a figyelmét arra felhívni, valamint mindazoknak a figyelmét, akik a sajtó hasábjain véleményt nyilvánítottak, s azoknak a közgazdászoknak, így az előbb idézett közgazdászoknak a figyelmét is, akik bírálják a Kormányt, hogy meg sem nézi ezeket a kiadásokat, szívesen felajánljuk minden képviselőtársunknak, a Kormány messzemenően rendelkezésére áll minden képviselőtársunknak, hogy ezeknek a számításoknak az adatszerűségeit is bemutassa, tehát azt, hogy ezek a mérlegelések milyen számszerű eredményekhez vezettek, és miért azt, miért nem egy másik megoldást választottunk. De ezt természetesen a szavazás és a részletes vita alkalmával szívesen megindokolom, ahogy tettük és tenni fogjuk még ezután is a bizottságokban. Koncepciónknak az a lényege, hogy nem ígérünk holnap változást, de ígérjük azt - s erre különösen a koalícióban részt vevő képviselőtársaim figyelmét hívom fel -, hogy a Parlament részére rendelkezésre álló négyéves időtartamra, amelyre mandátumot kapott, s amelyre a Kormányt megválasztotta, fogja az adópolitikáját kialakítani, úgy terhelve térben és időben az embereket, ahogy ez a lehetőség kínálkozik a robbanás veszélye nélkül, ahogy erre utalásokat számos képviselőtársunktól kaptunk, különösen azoktól, akik a szociális szempontokra hívták fel a figyelmet. Igenis, a kormányzat felvállalja, amit expozémban elmondtam, hogy két súlypontja van: 1. a privatizáció, mert piacgazdaságot akarunk, 2. a legszegényebb rétegek védelme, mert szociális piacgazdaságot akarunk. Ezt a továbbiakban is tartjuk, felvállaljuk, és minden olyan módosító javaslatnak kész örömmel állunk elébe, amelyek e két szempontot érvényesítik, úgy, hogy a felelősség e tárcára hárul, nevezetesen, hogy a fedezeti elvet mindenképpen betartsa, hogy mindenképpen biztosítsa a ma még a Kormány és az állam - ha így tetszik - vállára nehezedő terheket, a finanszírozás oldaláról ezeknek a forrását is biztosította. Tisztelt Ház! Ha figyelembe vesszük Keynesnek a mondását, hogy "In the long run we all are dead" - hosszú távon mi mindnyájan halottak vagyunk -, vannak emberek, akik tudják, hogy mi lesz, de azt nem tudják, hogy addig mi lesz. Tisztelt Ház, a pénzügyi kormányzat azt is tudja, hogy addig mi lesz. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárt részéről.)