ELNÖK: Felkérem a gazdasági bizottságot, szíveskedjék a benyújtott módosító javaslatokat megtárgyalni, és azokról megfelelő állásfoglalást az ülés elé terjeszteni. Jelzem azt is, hogyha más bizottság is meg kívánja tárgyalni a módosító javaslatokat, akkor Házszabályaink értelmében erre külön felszólítás nélkül is módja van. A bizottsági üléseken a Kormány képviselői, valamint a módosító javaslatokat benyújtó képviselőtársak szintén részt vehetnek. Tisztelt Országgyűlés! Rátérünk következő napirendi pontunk, a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló, 1989. évi XVII. törvény módosításával foglalkozó javaslat megtárgyalására. A Kormány előterjesztése 144-es számon képviselőtársaim kezéhez jutott. Bejelentem a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslathoz módosító javaslatot nyújtott be Kőszeg Ferenc, végső változatban 177-es számon, valamint az MSZP képviselőcsoportja nevében Vastagh Pál, 172-es számon. Felkérem képviselőtársaimat, hogyha mindenképpen távozni kívánnak, akkor tegyék ezt halkabban! (Derültség.) Ugyancsak módosító javaslatot nyújtott be a témával kapcsolatban Fodor István és Király Zoltán - mindketten független képviselők -, 173-as számon. Átadom a szót Balsai István igazságügyi miniszternek, a napirendi pont előadójának.