SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Állami Vagyonügynökségről szóló 1990. évi VII. törvény módosítását szándékozó 130-as számú törvényjavaslat tervezet 3. §-át olvasva, bizony legalább úgy elcsodálkoztam és meglepődtem, ahogy tisztelt képviselőtársunk, Torgyán József szokott elcsodálkozni és meglepődni. Csodálkozásom és meglepődésem még csak növekedett azáltal, amikor megtudtam, hogy a pénzügyi és költségvetési bizottság - épp úgy, mint a gazdasági bizottság - elfogadta, tulajdonképpen legalábbis első olvasatban ezt a 3. §-t, keresztülbocsátotta magán anélkül, hogy érdemleges vétót emelt volna. Miről is van szó? Tulajdonképpen a kormányzat magatartását én nagyon is értem, hiszen olyan súlyos adósságteherrel, amivel ez a Kormány küszködik, nem csodálható, hogy mindenből pénzt kíván csinálni, és lehetőség szerint minél többet magához kíván vonni. Annál kevésbé érthető viszont egyes képviselőtársainknak az a hajlandósága, amellyel feltétel nélkül asszisztálnak mindehhez, akkor is, amikor tulajdonképpen a leendő önkormányzati vagyon rovására történik mindez. Úgy gondolom, nekünk - képviselőknek - kutya kötelességünk itt a Parlamentben választókörzetünk leendő önkormányzatának majdani vagyona mellett kiállni, hiszen hogyan nézhetnénk másként választóink vagy a leendő önkormányzatok képviselőinek szemébe, mely önkormányzatok képviselői esetleg - lehet hogy - pont barátaink, ismerőseink lesznek nagyrészt, hogyha nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy az önkormányzati vagyont megóvjuk. Rá kell döbbennünk - tisztelt képviselőtársaim - arra, hogy ha a 3. §-t mi elfogadjuk, a Parlament azt megszavazza, akkor tulajdonképpen a leendő önkormányzatok gazdasági önállóságát fenyegetjük - legalábbis sok esetben. Ebben az esetben ugyanis csak az fog történni, hogy egyes önkormányzatok nem lesznek képesek önfinanszírozásra, és a kormányzat, a költségvetés őket támogatni kényszerül. Ez a megoldás a kormányzatnak nem lesz olcsóbb, viszont azt mindenképp el fogja vele érni, hogy az önkormányzatok tőle sokkal jobban fognak függeni, új függőségi viszony fog kialakulni. Mi a magunk részéről azt támogatjuk, és természetesnek tartjuk, hogy privatizálnunk kell; sokkal inkább, mint a leendő önkormányzatok szakértelmére, képességeire bízni tulajdonképpen ezen vállalatokkal való gazdálkodást, a nem közüzemi tanácsi vállalatokról van szó. Ezek az önkormányzatok sokkal inkább szedjenek adót, mint bért. Mi azzal is egyetértünk, hogy tulajdonképpen, ha már privatizáció, akkor azt csinálja a szakmailag feltehetően sokkal profibb vagyonügynökség. Mi azzal nem értünk egyet, abszolút módon, hogy a privatizáció eredményéből az önkormányzatok tulajdonképpen ne részesüljenek semmilyen részben. Épp ezért azt gondoljuk, hogy - általunk javasolt - legalább 50 százalékos mértékig az önkormányzatokat fel kell arra jogosítani, hogy a vagyonügynökség által privatizált - esetlegesen privatizált - nem közüzemi tanácsi vállalatok értékesítéséből befolyó összeg felét tehát megkaphassák. Mivel sem az önkormányzati törvényjavaslat, sem a még el sem készült privatizációs törvény, sem a még el sem készült államháztartási törvény természetszerűen ezzel a kérdéssel nem foglalkozik, úgy gondolnánk, hogy a legbiztonságosabb az lenne, az a megoldás, ha a vagyonügynökségről szóló törvénybe - módosított törvénybe - kerülne nemcsak az belefoglalásra, hogy a vagyonügynökség fogja a privatizációt végrehajtani, hanem az is, hogy ennek eredményéből ki milyen mértékben részesül. Enélkül ugyanis úgy gondoljuk, hogy a vagyonügynökség, a Kormány egy biankó csekket kapna, ami lehetséges, hogy örök időkre kitöltetlen maradna. Ennek érdekében született az a módosítási javaslat, amit Tellér Gyula kollégámmal együtt beterjesztettünk, és ami természetszerűen csak abban az esetben értelmezhető, hogyha a 3. § elvetését célzó, Soós Károly Attila- indítvány, illetve Pál László-indítvány az Országgyűlés által elvetésre kerülne. Köszönöm szépen. (Taps.)