ELNÖK: Megköszönöm Pusztai Erzsébet felvilágosítását, amelyik lehet, hogy korábban is megtörtént, jelentkezés alapján elhangozhatott volna, de abból, hogy Mezey Károly nem vonta vissza indítványát, arra következtetek, hogy ez az állásfoglalás nem volt közismert a bizottsági tagok körében. A monitoron szerepel még Demszky Gábor képviselőtársunk neve. - Az is tévedés. Akkor legyen szabad hivatkoznom arra, amit már elmondtam, hogy a mára kitűzött feladatainkkal végeztünk, de ismertetni szeretnék két dolgot. Egyfelől emlékeztetni arra, hogy a holnapi napon a bizottsági tagsággal kapcsolatos javaslatok megtárgyalására, illetve bizottsági tagok megválasztására kerül sor, hogy holnapi feladatunk a közkegyelemről szóló törvényjavaslat sürgős megtárgyalása, továbbá interpellációk, kérdések elmondása, és nyomatékos figyelmükbe ajánlom, hogy holnapi napon a délután folyamán az Országgyűlést meglátogatja Baudoin belga király kíséretével együtt, és beszédet mond az Országgyűlés plénumán. Tisztelt Országgyűlés! Most bejelentésekre kerül sor. Felkérem az Országgyűlés illetékes jegyzőjét, hogy ismertesse a bejelentéseket.