DR. ORBÁN VIKTOR (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! "Ünnepi pillanatban állok a magyar Országgyûlés és az egész nemzet nyilvánossága elõtt" - kezdte beszédét Antall József. Mi, fiatal demokraták is úgy véljük, hogy ünnepi az a pillanat, amikor a kommunista rendszer bukása után az elsõ szabadon megválasztott Parlament elé terjeszti kormányprogramját a kijelölt miniszterelnök. Örömmel üdvözöljük, hogy ez a kormány a szabadság kormánya és európai kormány kíván lenni. Az elkövetkezõ hónapok döntik majd el, valójában az lesz- e. Éppen ezért van nagy jelentõsége a mai vitának, amelyben három kérdést kell a leendõ kormánynak és az ellenzéknek is tisztáznia. Mit szándékoznak csinálni az ország leendõ vezetõi, hogyan akarják céljaikat elérni; alkalmasak-e arra, hogy kitûzött céljaikat megvalósítsák? Nos, a Fidesz parlamenti frakciójának nevében le kell szögeznem: sem a beterjesztett dokumentum, sem a miniszterek bizottsági meghallgatása nem ad garanciákat arra, hogy a most megalakuló kormány képes lesz megoldani az ország égetõ gondjait. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ha Önök egy pillantást vetnek a szóban forgó fogalmazvány címoldalára, nyilvánvalóvá válik Önök elõtt is, hogy a megbízott miniszterelnök maga is érezte, hogy a beterjesztés nem ütötte meg a kormányprogram mércéjét; ezért választotta az "Irányelvek" megnevezést. Ezzel maga mondta ki: nincs kormányprogram, vagy ha van is, ami elõttünk fekszik, az semmiképpen sem az. A jogi korrektség kedvéért még fel kívánom hívni képviselõtársaim figyelmét arra, hogy az alkotmány nem a kormányprogram irányelveinek vitáját, hanem az esetünkben elõttünk ismeretlen kormányprogram vitáját írja elõ. Az elmondottakból következõen azt, ami eddig a mai ülésünkön történt, nem is tekinthetjük a kormányprogram vitájának. Ha pontos jogi megfogalmazásra törekszünk, csak annyit mondhatunk, hogy ami itt folyik, azt valójában alkalmatlan tárgyon elkövetett megvitatási kísérletnek kellene tekinteni (derültség és taps a bal oldalon), ha a jog ismerné ezt a tényállást! Nem kívánok a dokumentum tartalmi elemzésébe bocsátkozni, azt holnap részletesen meg fogják tenni frakcióink tagjai. Annyit azonban el kell mondanom, hogy az elõttünk fekvõ dokumentum nem más, mint tényleírásokat és kívánságokat tartalmazó kijelentések laza gyûjteménye, amelybõl éppen az hiányzik, ami a szöveget programmá emelhetné, vagyis hogy miképpen jutunk el a jelen helyzetbõl a kívánt célokhoz. A szöveget ezzel együtt súlyos belsõ ellentmondások feszítik; nem ismerhetõ fel benne egyértelmû kormányzati koncepció, és teljességgel hiányzik belõle egy világos preferencia-sorrend. Joggal tehetjük fel a kérdést: mi a biztosíték arra, hogy ebben az esetben nem olyan jószándékú kívánságok és ígéretek soráról van-e szó, amilyeneket már számtalanszor hallhattunk ebben a Házban korábbi kormányok stabilizálási- kibontakozási programjaként?! Jól tudjuk, mi lett ezeknek a sorsa... Ez a kormány úgy kér bizalmat, hogy nem mondja meg, ez a bizalom mire alapozható. Csak néhány példa: A beterjesztett fogalmazvány 6. oldalán található azon kevés mondatok egyike, amelyet programszerûnek tekinthetünk. Így szól: "Az év második felének folyamatait szabályozó rövidtávú, majd az 1991-93 közötti középtávú átalakulás sikere teremti meg az évtized közepére erõteljes fellendülés elõfeltételeit." Nos, a Fiatal Demokraták Szövetségének parlamenti frakciója éppen az év második felének folyamatait szabályozó, rövidtávú elgondolásokra lett volna kiváncsi... Megértéssel vesszük tudomásul, hogy amint azt Önök a 7. oldal második bekezdésének utolsó mondatában olvashatják, idézem: "A kormány ebben az évben csak a kormányzati, gazdaságirányítási szféra összefogására, új minõségének kialakítására, a nemzetközi és belföldi bizalom, az általános gazdasági, pénzügyi fegyelem erõsítésére összpontosíthatja figyelmét." Úgy véljük, hogy ennek mikéntjérõl kellett volna szólni a beterjesztésnek, már csak azért is, mert az MDF választási programja ezekre a kérdésekre lényegesen gazdagabb és alaposabb választ ad, mint az elõttünk fekvõ dokumentum. Márpedig szembe kell nézni a szomorú valósággal: ha legalább a stratégiai pontok alapos kifejtését nem teszi meg a kormány, akkor az nem a nemzeti megújhodás, hanem a semmitmondás kormánya lesz! Ha jól értem a 7. oldal második bekezdését, akkor a kormánytöbbség álláspontja szerint a részletesebb intézkedéseket azért nem dolgozták ki eddig, mert nem volt elegendõ idõ annak elvégzésére. Ezt az érvelést nem áll módunkban elfogadni. Egy olyan "nyugodt erõ"-nek, mint a kormánykoalíció gerincét alkotó pártnak, már a választások elõtt is kötelessége lett volna felkészülnie a kormányzati feladatokra; de ha elõbb nem, hát március 26-án, a választások elsõ fordulója után, amikor arra hívta fel választóit, hogy szavazzanak a gyõztes pártra - tudnia kellett volna, milyen feladatok állnak elõtte! Azóta hat hét telt el. (Taps a bal oldalon.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindez azonban csak azokat lephette meg, akik nem követték kellõ figyelemmel azt, ami az elmúlt három hétben történt a Parlamentben. Az elsõ nyugtalanító jelek akkor jelentkeztek, amikor a kormánytöbbség képviselõi kifogást emeltek az ellen, hogy a parlamenti bizottságok meghallgassák a miniszterjelölteket. Mint tudjuk, csak többórás vita eredményeképpen járultak hozzá a meghallgatásokhoz, de elõbb még megkísérelték elérni, hogy a bizottsági ülések zártak legyenek. Értetlenségünk csak erõsödött, amikor a Házbizottság úgy döntött, nem teszi lehetõvé az emberi jogi bizottság számára a bizottság kompetenciájába tartozó miniszterek meghallgatását. Kételkedni kell továbbá abban is, hogy bárki lehetségesnek tarthatja a kormányprogram komoly és alapos megvitatását, ha azt mintegy 30 órával a vita megkezdése elõtt kapják kézhez a képéviselõk. Az elmondottak fényében joggal élhetünk azzal a feltételezéssel, hogy a kormánytöbbséget képviselõk igyekeztek a nyilvános vita lehetõségét és értelmét a lehetõ legszûkebbre szorítani. A beterjesztett szöveg ismeretében el kell ismernünk, a maguk szempontjából logikusan jártak el. (Derültség a bal oldalon.) Nemcsak azért, mert a kormányprogram nem állhatja ki a nyilvánosság próbáját, hanem azért is, mert a megvalósítására kiválasztott jelöltek némelyikének szakértelmét illetõen komoly kétségek fogalmazódtak meg bennünk. Mit gondoljunk akkor, amikor az egyik miniszterjelölt meghallgatásakor kijelenti, hogy minden tekintetben helyre kell állítani a '47-es tulajdoni állapotokat; vagy arról, hogy akad olyan miniszterjelölt, aki szerint a Kádár- rezsim kormányainak minden intézkedése törvénytelen? Bár az 1956 utáni kormányok lesújtó politikai megítélése tekintetében - az MSZP-tõl eltekintve - talán nincs lényeges különbség az itt helyet foglaló pártok között, nehezen hihetõ, hogy komolyan gondolhatja bárki, hogy a korábbi kormányok kodifikációján nyugvó összes jogügylet érvénytelen, és ezért helye lenne valamiféle eredeti állapot helyreállításának. A fiatal demokraták leszögezik, hogy a választás eredményét tiszteletben tartják; helyesnek tekintik, hogy a legnagyobb párt elnöke kapott megbízást kormányalakításra. Elismerjük, hogy nehézséget okoz 40 év után elõször szabadon kormányt alakítani. Mégis, mindezt figyelembe véve is, csalódottak vagyunk. A Fidesz, szándéka szerint, konstruktív ellenzék kíván lenni a Parlamentben. A kérdés most már csak az, hogy kormányprogram hiányában hogyan lehetünk konstruktívak? Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalról.)