A képviselõ által benyújtott irományok
![]() |
|
Szakál Ferenc (KDNP) - Országos lista 1941. február 4-én született Nagykamaráson (Békés vármegye). Õsei zsellérek voltak, a Felsõ-Tisza vidékérõl települtek az 1841-ben Arad vármegyében létrehozott telepes községbe. Édesapja, Szakál Antal (1909) elõbb 10 kat. hold földön gazdálkodott, majd miután ezt 1960-ban téeszesítették, szövetkezeti tagként dolgozott, innen ment nyugdíjba. Édesanyja, Varga Mária (1911-1991) háztartásbeli. Testvérei: Mária (1933) háztartásbeli, Antal (1935) római katolikus plébános, Mihály (1937) növényvédelmi szakmérnök, János (1938) szövetkezeti tag, Imre (1944) közlekedési üzemmérnök, Terézia (1946) orvos. 1968-ban kötött házasságot Molnár Évával, aki a kistarcsai Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium tanára. Hat gyermekük született: Éva Mária (1969) mezõgazdasági szakfordító, Sára Orsolya (1970) általános iskolai tanár, Veronika Anna (1972) fõiskolai hallgató, János Antal (1973), Ferenc Pál (1976) és Ádám Márton (1978) gimnáziumi tanuló. Általános iskolába szülõfalujában járt. 1959-ben a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett. Kitûnõ érettségi bizonyítványa ellenére sem vették fel a Kertészeti és Szõlészeti Fõiskolára. 1959-1961 között ipari tanuló volt a budapesti Kõolajipari Gépgyárban, ahol finommechanikai mûszerész szakmunkás-bizonyítványt szerzett. 1966-ban Gödöllõn, az Agrártudományi Egyetemen szerzett mezõgazdasági mérnöki oklevelet. 1965 és 1967 között a Bánkúti Állami Gazdaság lökösházi kerületének az agronómusa, majd 1967-tõl a Gödöllõi Agrártudományi Egyetem Üzemtani tanszékének az oktatója. 1970-1971-ben FAO-ösztöndíjjal Ausztráliában tanult. 1971-ben A szarvasmarha-ágazat szerkezetének optimalizálása lineáris programozással címû értekezésével egyetemi doktori, 1980- ban A mezõgazdasági rendszerek rugalmassága címû disszertációjával kandidátusi fokozatot szerzett. A témában végzett kutatásai alapján 1985-ben önálló könyvet jelentetett meg, több szakcikket publikált, számos alkalommal tartott elõadást nemzetközi tanácskozásokon. További kutatási témái a vállalati tervezés és a természeti erõforrások gazdasági problémái. Az egyetemen a Természeti erõforrások ökonómiája, a Vállalatgazdaságtan, és a saját eredményei alapján kidolgozott Gazdasági rendszerelmélet címû tárgyakat oktatja. 1990-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 1990 óta intenzíven foglalkozik a mezõgazdaság átalakulásának, azon belül is a szövetkezetek átalakulásának a kérdéseivel. Ebben a témakörben is több magyar és angol nyelvû publikációja jelent meg, és rendszeresen szerepel szakmai és politikai fórumokon. Kamaszkorában nagyapja hírkommentárjai és édesapja kisgazdapártisága befolyásolták világképét. Szülei kívánságának megfelelõen még az úttörõmozgalomnak és a KISZ-nek sem volt tagja. A Gödöllõi Agrártudományi Egyetemre kerülése után 1989-ig az akkori viszonyok között elvárt "társadalmi tevékenységet" szakszervezeti bizalmiként és szakszervezeti bizottsági tagként végezte. 1981-1993 között a gödöllõi római katolikus egyházközség világi elnöke volt. A rendszerváltás idõszakában részt vett az MDF - az akkor Gödöllõn mûködött egyetlen jelentõsebb ellenzéki szervezet - rendezvényein. A Kereszténydemokrata Néppárt újjáalakulásának meghirdetésekor azonnal jelentkezett a pártba, amelynek 1989 szeptembere óta alapító tagja. 1989-1994 között a gödöllõi szervezet elnöke volt. Jelentõs munkát végzett a KDNP újjászervezésében, mezõgazdasági szakértõként részt vett az 1989., valamint az 1994. évi agrárprogram elkészítésében. 1991-tõl 1995- ig az országos intézõbizottság és az országos választmány tagja. A KDNP 1992-ben Gödöllõn tartott I. kongresszusának egyik szervezõje. Sikeres oktatási anyagot írt a kereszténydemokrácia eszmerendszerének megismertetésére. Kezdeményezõ és meghatározó szerepet játszott A KDNP alapelvei címû dokumentum kidolgozásában. Az 1990. és az 1994. évi országgyûlési választásokon Pest megye 4. sz., Gödöllõ központú választókerületében indult. 1990-ben az elsõ fordulóban negyedik lett, az országos (46.) és a Pest megyei (4.) listán sem jutott mandátumhoz. Az 1994. évi választások elsõ fordulójában 9,41 százalékkal ismét a negyedik helyen végzett, ezúttal is jelölték a Pest megyei területi (2.) és az országos listán (8.), mandátumát ez utóbbiról szerezte. Az Országgyûlés mezõgazdasági állandó bizottságában dolgozik, ezen belül az agrárkutatási, az EU-csatlakozási és külkereskedelmi, valamint az új szövetkezeti törvény megalkotásának elõkészítésére alakult albizottságok tagja. A KDNP-frakcióban a gazdasági és költségvetési munkacsoport tevékenységében vesz részt. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésében a teljes jogú magyar delegáció tagja. A kulturális és oktatási, valamint a mezõgazdasági és vidékfejlesztési bizottság tagja, ez utóbbi bizottságban 1995-ben alelnök volt, 1996. januárban pedig a bizottság kelet-nyugati mezõgazdasági és vidékfejlesztési albizottságának az elnökévé választották. A környezetvédelmi, területfejlesztési és önkormányzati bizottság helyettes tagja. Az IPU magyar csoportja magyar-ausztrál, magyar- holland és magyar-török baráti tagozatának a tagja. Hivatali címe: Gödöllõi Agrártudományi Egyetem (Gödöllõ, Páter Károly utca 1.); Képviselõi Irodaház, 408. szoba. Lezárva: 1996. május 6.