A képviselõ által benyújtott irományok
|
Szabó Miklós (SZDSZ) - Országos lista 1935. május 6-án született Budapesten. Apai nagyapja egy túrkevei, 20. kat. holdas, református vallású parasztember, aki a téeszesítés során, 1950-ben felakasztotta magát. Édesapja, Szabó Károly felsõkereskedelmi iskolai végzettséggel elsõ generációs középosztálybeli magántisztviselõ lett: a Fõvárosi Közmunkák Tanácsa felügyelete alatt mûködõ Szent Margit Gyógyfürdõ Rt. cégvezetõje. 1945 után a Fõvárosi Ingatlankezelõ Vállalat fõkönyvelõje. A Nemzeti Parasztpárt tagja volt. Anyai ági rokonsága is református, hajdú eredetû, elszegényedett dzsentricsalád. A nagyapa boltossegéd, önállósodása után boltja, földje lett, ezért az 1950-es években õt is kulákká nyilvánították. Édesanyja, Tömöri Matild a háztartást vezette. Öccse 1940-ben született, ötvös-ékszerész szakmunkás és restaurátor. Elsõ feleségétõl elvált, 1986- ban kötött újra házasságot, felesége Balás Fruzsina. Két leánya van, Flóra (1963) és Zsófia (1967), nevelt fia Tóth Marcell (1975). Az elemi és a középiskolát Budapesten végezte, 1954-ben érettségizett az óbudai Árpád Gimnáziumban. Felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, magyar nyelv és irodalom-történelem szakra. 1956-tól történészszakképzésben vett részt. Mint egyetemista élte végig a Petõfi Kör vitáit. Az 1956. november 4. utáni utóvédharcokban az ELTE BTK MEFESZ-szervezetének egyik alapítója. Miután a KISZ megalakulásával a MEFESZ-t 1957. márciusban betiltották, az 1956 örökségét õrizni kívánó diákszervezetben való részvétele meghatározta pályafutását. Diplomáját megszerezve 1958-ban - rossz káderlapja miatt - Vácra került, nevelõtanár lett a 204. sz. Szakmunkásképzõ Intézetben. 1959-ben visszakerült a fõvárosba, az MTA Történettudományi Intézetében kapott könyvtárosi állást. 1967-ig volt könyvtáros, ezután tudományos kutatói beosztásba került. Témája a magyar századelõ újkonzervatív gondolkodása, szervezetei és a Horthy-korszak ideológiai irányzatainak az elemzése. Számos szaktanulmányt publikált a vizsgált korszakok ideológiatörténetérõl, könyve azonban csak 1989-ben jelenhetett meg (Politikai kultúra Magyarországon 1896-1986), a Medvetánc- Atlantis Kiadónál. Elsõ felesége révén rokonságba került Gáli Józseffel, az 1956-os Igazság címû lap szerkesztõjével, és megismerkedett többek között Mécs Imrével, Rácz Sándorral, Széll Jenõvel, Haraszti Sándorral. Nyílt ellenzéki politikai tevékenysége 1978. januárban kezdõdött, amikor aláírta a csehszlovákiai Charta '77 mozgalom bebörtönzött tagjaival szolidaritást vállaló nyilatkozatot. 1979. szeptembertõl a demokratikus ellenzék szervezte hétfõ esti "repülõ egyetemek" rendszeres elõadója, a 20. századi politikatörténet tabu témáiról, a szovjet és a magyar kommunista párt történetérõl, a népi demokráciákról és 1956-ról beszélt. Az elõadások szövege nem jelent meg, de a gépelt példányok sok helyre eljutottak. Az illegális Beszélõ elsõ számában saját nevén írt a Bibó-emlékkönyvrõl. Az illegális akciókért két munkahelyi fegyelmit kapott (1979, 1985), de a legkomolyabb megtorlástól, az elbocsátástól megvédték. 1979-tõl 1986-ig publikációs tilalom alatt állott, konferenciákra sem utazhatott, egyedül a régi Mozgó Világ és a Medvetánc címû folyóiratok közölték írásait. A Demszky Gábor által szerkesztett illegális Hírmondóban magyar tárgyú cikkeit Fortinbras Jenõ, szovjet témájú írásait Kibicz Gyula álnéven jelentette meg; több cikket Krasznai Zoltánnal együtt írt. 1985. júniusban a monori értelmiségi találkozó egyik korreferátumát tartotta. 1985. novemberben a Rakpart Klubban nagy nyilvánosság elõtt elõször õ tartott elõadást 1956-ról. 1986. decemberben a harmincéves évfordulóra emlékezõ féllegális-ellenzéki 1956-os konferencia egyik elõadója volt. A Szabad Kezdeményezések Hálózatának alapítója, szóvivõje. Hamarosan belátta, hogy a Hálózat politikai szervezetnek alkalmatlan, és a helyzet gyors változásával az idõ is túlhaladt rajta. Az 1988. november 13-i kongresszuson a párttá alakulást képviselte, a Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja, az 1990. évi választásokig a párt országos ügyvivõje, az Elvi nyilatkozat és az elsõ pártprogram egyik megfogalmazója volt. Az 1990. évi országgyûlési választásokon Budapest 13. sz. (IX-XX. ker.) választókerületében az elsõ fordulóban harmadik lett, a második fordulóból a Fidesz jelöltje javára visszalépett, mandátumát pártja budapesti listáján szerezte. 1990. május 3-tól a honvédelmi állandó bizottságban, azon belül az elvi, politikai, doktrína, külkapcsolatok, katonai hírszerzés albizottságban dolgozott. Az SZDSZ 1990-ben megszerzett második helyét a radikális politika sikereként értékelte, helyeselte az 1991-ben követett offenzív, kormánybuktató politikát. Tölgyessy Péter elnöksége idején kikerült a pártvezetésbõl, Petõ Iván megválasztása után, 1993. februártól a frakció biztonságpolitikai szóvivõje lett. A párton belül hagyományosan az ideológiai kérdések egyik szakértõje, folyóirat- és napilapcikkek sokaságát tette közzé a konzervatív kormány politikáját és társadalomképét, valamint történelemfelfogását bírálva. Történeti-politikai publicisztikai cikkeit, esszéit - hatvanadik születésnapja tiszteletére - 1995-ben Múmiák öröksége címmel önálló kötetben is kiadták. Az 1994. évi országgyûlési választásokon egyéni jelöltként nem indult, mandátumát az SZDSZ országos listájának harmincnegyedik helyérõl szerezte. Az Országgyûlés honvédelmi állandó bizottságának a tagja, ezen belül az elvi, biztonságpolitikai, katonai, valamint a nemzetközi kapcsolatok albizottság munkájában vesz részt. Hivatali címe: Képviselõi Irodaház, 620. szoba. Lezárva: 1996. május 6.