Horn Gyula
Email: nincsA képviselõ által benyújtott irományok
 |
|
Életrajz
Horn Gyula (MSZP) - Budapesti területi lista 1932. július 5-én született Budapesten. Angyalföldi munkáscsaládból származik, édesapja, Horn Géza szállítómunkás volt. Édesanyja, Csörnyei Anna gyári munkásnõ. Mindketten baloldali érzelmûek voltak. A család a két világháború közötti magyar proletárcsaládokra jellemzõ nagy szegénységben élt. Édesapját 1944-ben a Gestapo elhurcolta és meggyilkolta. Heten voltak testvérek, Géza (1925-1956) dokumentumfilm-rendezõ, Károly (1930-1946) fiatalon elhunyt, Tibor (1935), Sándor (1939), Tamás (1942) és Dénes (1944) munkások. 1956 februárjában nõsült, felesége Király Anna statisztikus. Két gyermekük van, Anna (1956) és Gyula (1969). Elemi iskolába Angyalföldön járt, de az ötödik osztály után már munkát kellett vállalnia. Késõbb mûszerésztanuló lett, majd élve a tehetséges munkás- és parasztfiatalok számára biztosított lehetõséggel, befejezte általános és középiskolai tanulmányait, 1950-ben érettségi vizsgát tett. Ösztöndíjasként a Don-rosztovi Közgazdasági és Pénzügyi Fõiskolán tanult tovább, 1954-ben szerzett diplomát. 1954-ben belépett a Magyar Dolgozók Pártjába. 1954-tõl öt éven át a Pénzügyminisztérium forgalmiadó- fõosztályán dolgozott referensként. 1956. október vége, november eleje között nemzetõr. Belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, 1956 decemberétõl a központi bizottság felkérésére a karhatalmi õrszolgálatnál volt állományban. 1957. júniusban leszerelt, és visszament munkahelyére. 1959-ben a Külügyminisztériumba hívták, a szovjet osztályon gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozott. 1961. március 1-jétõl a szófiai magyar nagykövetség attaséja, gazdaságpolitikai feladatokat látott el. 1963-tól 1969-ig Belgrádban teljesített külügyi szolgálatot. Nagykövetségi titkár (1965-1968), I. osztályú nagykövetségi titkár (1968), majd nagykövetségi tanácsos (1969) lett. Belgrádból hazatérve az MSZMP KB Külügyi Osztályára került, politikai munkatárs, konzultáns, osztályvezetõ-helyettes (1969-1983), majd 1983 és 1985 között osztályvezetõ. Közben 1970-ben elvégezte a Politikai Fõiskolát. 1977-ben A jugoszláv gazdasági rendszer elemezése címû disszertációját megvédve a közgazdaság-tudományok kandidátusa tudományos fokozatot szerzett. 1971-tõl napjainkig három könyve (köztük Cölöpök címmel önéletrajza), mintegy kétszáz cikke, tanulmánya jelent meg. 1985. márciusban, az MSZMP XIII. kongresszusán beválasztották a központi bizottságba, és ugyancsak márciustól kinevezték a külügyi tárca államtitkárává. Négy évig egyben a magyar-finn kulturális vegyes bizottság magyar tagozatának az elnöke volt. 1987. januártól egy éven át részt vett a Minisztertanács nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságának a munkájában. 1989. május 11-tõl a Németh-kormány külügyminisztere. Nevéhez kapcsolódik a kelet-európai változásokat elindító, és végül a német újraegyesítéshez vezetõ 1989. szeptember közepi határnyitás a keletnémet menekülõk elõtt. Az ellenzéki pártok képviselõinek jelenlétében 1990. március elején Moszkvában aláírta a szovjet csapatok 1991. június 30-ig történõ kivonásáról szóló államközi megállapodást. Minisztersége idején Magyarország felvette a diplomáciai kapcsolatokat Dél- Koreával, Vatikán Állammal, Izraellel és Dél-Afrikával. Külpolitikai tevékenysége elismeréseként 1990. januárban a Gustav Stresemann Társaság aranyérmével tüntették ki, márciusban az európai egyesülés érdekében végzett munkája nyomán megkapta az aacheni nemzetközi Károly-díjat és az NSZK Szolgálati Érdemrendje Nagykeresztjét. A Károly- díjjal járó összegbõl éhezõ gyerekek részére magánalapítványt hozott létre. A következõ években is több német kitüntetést kapott: Solingen város Éles Penge Díját (1991), a német szabadkõmûvesek Humanitárius Nagydíját (1992), a német ARD Televízió Arany Európa Díjának politikai különdíját, 1995. október 1-jén Kasselben a vasfüggöny lebontásában játszott szerepéért a Prizma polgári díjat. A párt megcélzott reformja során mint külügyminisztériumi államtitkár 1988 júniusától részt vett a Pozsgay Imre által vezetett alkalmi történelmi tényfeltáró munkabizottságban, illetve a háromtagú történelmi albizottságban. 1988. december közepétõl az MSZMP KB mellett létrehozott nemzetközi, jogi és közigazgatás-politikai bizottság titkára. 1989. júniustól októberig, az MSZMP átalakuló kongresszusáig tagja volt a huszonegy tagú politikai intézõbizottságnak. 1989 októberében egyike a Magyar Szocialista Párt alapítóinak, az országos elnökségbe a párt négy legbefolyásosabb vezetõje egyikeként választották be. Az 1990. évi országgyûlési választásokon az MSZP országos listáján a harmadik helyen jelölték, és vezette a Somogy megyei területi listát. Egyéni választókerületben Somogy megyében, Boglárlellén (4. sz. választókerület) indult, a második fordulóban a második helyen végzett, mandátumát a területi listán szerezte. Az Országgyûlés külügyi állandó bizottságának az elnöke lett. 1990-ben a Svéd Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) öt évre az intézet igazgatótanácsába választotta. 1991-ben tagja lett az Európai Tiszteleti Szenátusnak. 1991-ben Magyarország biztonságának szavatolása érdekében a NATO-hoz fûzõdõ kapcsolatok erõsítését ajánlotta. 1991 májusában az Észak-atlanti Közgyûlés rotterdami tanácskozásán javasolta, hogy Magyarország mint "kooperatív állam" mûködjön együtt az európai integrációs szervezetekkel, s azok szavatolják az ország biztonságát. 1990. május 27-én az MSZP elnökévé választották. Az országgyûlési választásokon elszenvedett vereség után irányításával azt a célt tûzték ki, hogy az MSZP minden tekintetben modern európai szociáldemokrata értékeket megjelenítõ párttá váljon. Szorgalmazta, hogy elméleti viták helyett a társadalom napi problémáira keressék a megoldásokat. Az MSZP 1992. májusi, szegedi kongresszusán kimondták, hogy a párt elõtörténete lezárult. Ismét elnökké választották. Kongresszusi beszédében létfontosságúnak tartotta a szakszervezetekkel való együttmûködést. 1992 szeptemberében az MSZP-t felvették a Szocialista Internacionáléba. A kormánypárti képviselõcsoportok támadásai miatt 1993. január 25-én lemondott az Országgyûlés külügyi bizottságának elnöki tisztérõl, a külügyi tevékenységgel azonban nem hagyott fel. 1993 januárjában a cseh és a lengyel miniszterelnökkel együtt elõadást tartott a kelet-európai átalakulás szociális vonatkozásairól. 1993 márciusában új közép-európai együttmûködés tervét vázolta fel Szlovákia, Magyarország, Ausztria és Szlovénia között. Négy év alatt mintegy négyszáz lakossági és pártfórumon tartott elõadást. A választások elõtti hónapokban a közvélemény-kutatások szerint az ország egyik legnépszerûbb politikusává vált. Az 1994. évi országgyûlési választásokon az MSZP országos és budapesti területi listáját vezette. A szocialisták a választásokon abszolút gyõzelmet arattak, a képviselõi helyek 54 százalékát szerezték meg. Június 4-én, pártja rendkívüli kongresszusán miniszterelnöknek jelölték. A kongresszus felhatalmazta a pártvezetést, hogy kezdjen koalíciós tárgyalásokat a választásokon második legtöbb szavazatot kapott Szabad Demokraták szövetségével. Június 24-én aláírták és nyilvánosságra hozták a részletes koalíciós szerzõdést. Június 28-án hivatalos kormányalakítási megbízást kapott a köztársasági elnöktõl. Július 14-én parlamenti programbeszédében kijelentette: a szokatlanul nagy parlamenti többséget a válságos pénzügyi helyzet stabilizálására, a további gazdasági romlás megállítására használják majd. Hangsúlyozta, hogy kormánya nem a múlttal, hanem a jelen és a jövõ gyakorlati kérdéseivel kíván foglalkozni. A cél továbbra is a szociális piacgazdaság kiépítése és az, hogy Magyarország mielõbb és az elérhetõ legkedvezõbb feltételekkel csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Programját kettõszázhatvanöt igen, kilencvenhárom nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el az Országgyûlés, s ezzel Magyarország hatvanegyedik kormányfõjévé választották. Kormányával 1994. július 15-én tette le a hivatali esküt. Az azóta eltelt idõszak kormányzati tevékenységgel kapcsolatos adatait a Miniszterelnöki Hivatal 1995. évi évkönyve tartalmazza. Az MSZP IV. kongresszusán, 1994. október 10-én harmadszor, majd az V. kongresszuson, 1996. március 30-án a szavazatok több mint 90 százalékával negyedszer is a párt elnökévé választották. Hivatali címe: Parlament, Miniszterelnöki Hivatal. Lezárva: 1996. május 6.