T/6229/43.
Az Országgyűlés
Önkormányzati bizottságának
a j á n l á s a
a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló T/6229. számú törvényjavaslat
r é s z l e t e s
vitájához
Tisztelt Országgyűlés!
Az Országgyűlés Önkormányzati bizottság - első helyen kijelölt bizottságként, megvitatta a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló, T/6229. számon beterjesztett törvényjavaslatot, továbbá az ahhoz benyújtott T6229/2-42. számú módosító javaslatokat.
Megjegyzés: A törvényjavaslat szövegéből elhagyni javasolt szöveget [ ] zárójel közé téve, az új szövegrészeket pedig aláhúzással jelöljük. Ha a módosító javaslatban ettől eltérő jelölési mód szerepel - az egységes elbírálás megkönnyítése érdekében - az ajánlásban a javaslatot ehhez a jelölési módhoz igazítottuk annak szó szerinti tartalmára figyelemmel.
Ahol az ajánlás a bizottságok állásfoglalásaként a "nem támogatja" megjegyzést használja, ott a módosító javaslat a jelenlévő képviselők egyharmadának támogatását megkapta.
Ahol az ajánlás a bizottság nevét nem tartalmazza, ott az adott bizottság a módosító javaslatról nem foglalt állást.
Amennyiben a módosító javaslat a törvényjavaslat §-ainak, illetve a §-ok bekezdéseinek számozására, vagy a pontok jelölésére is vonatkozik, a javaslat elfogadása esetén ezek értelemszerűen megváltoznak a törvényjavaslat minden érintett rendelkezésében, hivatkozásában, az erre történő külön utalás nélkül is.
A Házszabály 145. § (1) bekezdés b/ pontja szerinti, a módosító javaslatokra vonatkozó észrevételeket az ajánlás érintett pontjaihoz fűzött keretes megjegyzések tartalmazzák.
Módosításra irányuló törvényjavaslat esetén az ajánlás-tervezet akkor tartalmaz utalást a HSZ. 94. § (3) bekezdésére, ha a benyújtott módosító javaslat a módosítandó törvény törvényjavaslattal nem érintett §-ára vonatkozik, és ezért a módosító javaslat házszabályszerűségéről bizottsági döntés szükséges.
Az ajánlás abban az esetben tartalmazza a fenti joghelyre történő utalást, ha az első helyen kijelölt bizottság megállapítja, hogy a módosító javaslat ellentétes a HSZ. 94. § (3) bekezdésében foglaltakkal.
A módosító javaslatok közötti összefüggésekre akkor utalunk, ha ugyanazon képviselő által benyújtott módosító javaslatokról vagy több képviselő által közösen benyújtott módosító javaslatokról egyszerre célszerű dönteni.
Azokat a módosító javaslatokat, amelyek egy gépelt oldalnál hosszabb szövegrész elhagyására tesznek javaslatot, terjedelmi okokból csak a jogszabályhelyre történő hivatkozással tesszük közzé.
1. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 3. §-át új b) ponttal kiegészíteni javasolják (a javaslat elfogadása esetén a pontok jelölése értelemszerűen változik):
/3. § E törvény alkalmazásában/
"b) tárgyhó: a megosztandó bevétel realizálásának hónapja"
Indokolás: Lásd a T/6229/20. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
2. Dr. Juhos Katalin képviselő a törvényjavaslat 3. § c)-e) pontjának az elhagyását javasolja:
/3. § E törvény alkalmazásában /
"[c.) Bázis évi tervszám: az önkormányzat bázis évre vonatkozó elfogadott költségvetésében szereplő eredeti előirányzat, vagy az abban figyelembe vett mutatószám, egyéb adat.
d.) Állagmutató: az adott építmény aktuális műszaki állapotát mutatja, melynek meghatározása külön jogszabály szerint történik.
e.) Felhalmozási és tőkejellegű kiadások: a külön jogszabályok szerint készített önkormányzati költségvetési rendeletben, illetve beszámolóban szereplő összegző adat.]"
T/6229/11. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 4., 6., 11., 15., 17., 18., 43., 49. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/11. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
3. Dr. Steiner Pál képviselő a törvényjavaslat 3. §-át új d)-g) ponttal kiegészíteni javasolja (a javaslat elfogadása esetén a pontok jelölése értelemszerűen változik):
/3. § E törvény alkalmazásában/
"a.) Tárgyév: azon gazdasági év, amelyhez tartozó megosztandó bevételeknek a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti megosztását a forrásmegosztás határozza meg.
b.) Bázis év: a tárgyévet megelőző év.
c.) Bázis évi tervszám: az önkormányzat bázis évre vonatkozó elfogadott költségvetésében szereplő eredeti előirányzat, vagy az abban figyelembe vett mutatószám, egyéb adat.
d.) Korrigált népességi mutató: a kerületbe az állandó népességen felül érkező magyar és külföldi személyek száma osztva a naptári napok számával.
e.) Közterület terhelési mutató: a korrigált népességi mutató osztva az állandó népességgel.
f.) Korrigált közterület: az üzemeltetett közterület négyzetméternyi felülete szorozva a közterület terhelési mutatóval.
g.) Magas- és mélygarázs építési mutató: az összes felszíni parkolóhely osztva a magas- és mélygarázsok férőhelyével.
[d.)] h.) Állagmutató: az adott építmény aktuális műszaki állapotát mutatja, melynek meghatározása külön jogszabály szerint történik.
[e.)] i.) Felhalmozási és tőkejellegű kiadások: a külön jogszabályok szerint készített önkormányzati költségvetési rendeletben, illetve beszámolóban szereplő összegző adat."
T/6229/2/1. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 7., 10., 25., 50., 52. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/2/1. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
4. Dr. Juhos Katalin képviselő a törvényjavaslat 4. §-a helyébe a következő rendelkezést javasolja:
"4. § [A forrásmegosztási eljárás az 5. § (3) bekezdésében meghatározott források olyan megosztása a fővárosi önkormányzat és az egyes kerületi önkormányzatok között, amely a meghatározott önkormányzati feladatok ellátásához szükséges kiadások és a forrásmegosztást megelőzően, ezek finanszírozására rendelkezésre álló meghatározott bevételek különbözetéből adódó deficitek arányában történik.] Az Ötv. 64. § (4) bekezdésében meghatározott bevételek a 40 %-a a fővárosi önkormányzatot, míg 60 %-a a kerületi önkormányzatokat illetik meg, az 5. §-ban meghatározott módon."
T/6229/11. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 2., 6., 11., 15., 17., 18., 43., 49. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/11. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
5. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 4. §-ának a következő módosítását javasolják:
"4. § A forrásmegosztási eljárás az 5. § (3) bekezdésében meghatározott források olyan megosztása a fővárosi önkormányzat és az egyes kerületi önkormányzatok között, amely a [meghatározott] kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok ellátásához szükséges kiadások és a forrásmegosztást megelőzően, ezek finanszírozására rendelkezésre álló meghatározott bevételek [különbözetéből adódó deficitek] arányában történik."
Indokolás: Lásd a T/6229/21. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
6. Dr. Juhos Katalin képviselő a törvényjavaslat 5. §-a helyébe a következő rendelkezést javasolja:
"5. § [(1) A fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek körét az Ötv. 64. § (4) bekezdése határozza meg.
(2) Az (1) bekezdés szerinti megosztott bevételekből, kivéve a (3) bekezdésben meghatározottakat, a fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat megillető részesedést a Fővárosi Közgyűlés forrásmegosztásról szóló rendelete normatívan, a fővárosi és a kerületi önkormányzatok által ténylegesen gyakorolt feladat- és hatáskör arányának figyelembe vételével szabályozza.
(3) Az (1) bekezdés szerinti megosztott bevételekből a településüzemeltetéssel, kommunális, sport és egyéb feladatokkal összefüggő állandó népességhez kapcsolódó központi hozzájárulás, a magánszemélyek jövedelemadójából az állami költségvetésről szóló törvény alapján a települési önkormányzatokat megillető rész, 0,25%-kal, mint a fővárosi önkormányzatot megillető adóérdekeltségi költséggel csökkentett iparűzési és idegenforgalmi adó, továbbá az üdülőhelyi normatív hozzájárulások az elismert szükségletek alapján megosztásra kerülő bevételek (továbbiakban: deficitarányosan megosztandó bevételek).
(4) A (3) bekezdés szerinti deficitarányosan megosztandó bevételek nagyságának meghatározása a tárgyidőszakra vonatkozó fővárosi költségvetési koncepcióban szereplő tervszámok alapján, míg a tárgyidőszakra vonatkozó forrásmegosztási korrekció a tárgyévet követően rendelkezésre álló, tárgyévre vonatkozó tényszámok alapján történik. A korrekciós eltérések elszámolására a tárgyévet követő év költségvetésének teljesítése keretében kerül sor, mely a tárgyévet követő évre vonatkozó forrásmegosztási rendelet módosulását is jelenti.]
(1) A kerületi önkormányzatokat megillető forrásokat a lakosságszám és a területnagyság arányos figyelembevételével kell megosztani.
(2) A kerületi önkormányzatokat megillető bevételeket a kerületek között
a) 50 %-át lakosságuk arányában,
b) a fennmaradó 50 %-át terület nagyságuk alapján
kell felosztani.
(3) A tárgyévre vonatkozó lakosság számot a bázis év január 1-én hivatalos állandó lakosok száma alapján kell megállapítani.
(4) A terület nagyságát négyzetméterben a 1994. évi XLIII. törvényben meghatározott módon kell alapul venni.
(5) A kerületi önkormányzatok közötti megosztás számítási módját az 1. számú melléklet tartalmazza."
T/6229/11. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 2., 4., 11., 15., 17., 18., 43., 49. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/11. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
7. Dr. Steiner Pál képviselő a törvényjavaslat 5. § (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
"(2) Az (1) bekezdés szerinti megosztott bevételekből, kivéve a (3) bekezdésben meghatározottakat, a fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat megillető részesedést a Fővárosi Közgyűlés forrásmegosztásról szóló rendelete normatívan, a fővárosi és a kerületi önkormányzatok által ténylegesen gyakorolt feladat- és hatáskör arányának figyelembe vételével szabályozza. A főváros city jellegű feladatait ellátó Belváros-Lipótváros Önkormányzatát többletrészesedés illeti meg, melynek kiszámításához korrigált népességi mutatót, korrigált közterület mutatót és magas- és mélygarázs építési mutatót kell alkalmazni a 2. melléklet 2., 4., 6. pontja alapján."
T/6229/2/1. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 3., 10., 25., 50., 52. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/2/1. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
8. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 5. § (3) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
"(3) Az (1) bekezdés szerinti megosztott bevételekből a településüzemeltetéssel, kommunális, sport és egyéb feladatokkal összefüggő állandó népességhez kapcsolódó központi hozzájárulás, a magánszemélyek jövedelemadójából az állami költségvetésről szóló törvény alapján a települési önkormányzatokat megillető rész, [0,25%-kal, mint a fővárosi önkormányzatot megillető adóérdekeltségi költséggel csökkentett] iparűzési és idegenforgalmi adó, továbbá az üdülőhelyi normatív hozzájárulások az elismert szükségletek alapján megosztásra kerülő bevételek (továbbiakban: deficitarányosan megosztandó bevételek)."
Indokolás: Lásd a T/6229/22. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
9. Dr. Nagy Gábor Tamás képviselő a törvényjavaslat 5. § (3) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
"(3) Az (1) bekezdés szerinti megosztott bevételekből a településüzemeltetéssel, kommunális, sport és egyéb feladatokkal összefüggő állandó népességhez kapcsolódó központi hozzájárulás, a magánszemélyek jövedelemadójából az állami költségvetésről szóló törvény alapján a települési önkormányzatokat megillető rész, 0,25%-kal, mint a fővárosi önkormányzatot megillető adóérdekeltségi költséggel csökkentett iparűzési és idegenforgalmi adó, továbbá az üdülőhelyi normatív hozzájárulások az elismert szükségletek alapján megosztásra kerülő bevételek (továbbiakban: deficitarányosan megosztandó bevételek).
Az így kiszámított idegenforgalmi adó korrigálásra kerül az alábbiak szerint: a kiemelt turista övezetek (I. és V. kerület) részére az egyébként deficitarányosan járó idegenforgalmi adó 4-szerese."
Indokolás: Lásd a T/6229/28. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
10. Dr. Steiner Pál képviselő a törvényjavaslat 5. § (3) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
"(3) Az (1) bekezdés szerinti megosztott bevételekből a településüzemeltetéssel, kommunális, sport és egyéb feladatokkal összefüggő állandó népességhez (Belváros-Lipótváros Önkormányzata esetén állandó népesség + korrigált népesség mutatóval számolva) kapcsolódó központi hozzájárulás, a magánszemélyek jövedelemadójából az állami költségvetésről szóló törvény alapján a települési önkormányzatokat megillető rész, 0,25%-kal, mint a fővárosi önkormányzatot megillető adóérdekeltségi költséggel csökkentett iparűzési és idegenforgalmi adó, továbbá az üdülőhelyi normatív hozzájárulások az elismert szükségletek alapján megosztásra kerülő bevételek (továbbiakban: deficitarányosan megosztandó bevételek)."
T/6229/2/1. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 3., 7., 25., 50., 52. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/2/1. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
11. Dr. Juhos Katalin képviselő a törvényjavaslat 6. §-a helyébe a következő rendelkezést javasolja:
"6. § [(1) Az e törvény szerinti forrásmegosztás és korrekció elvégzéséhez szükséges a kerületi önkormányzati költségvetésben, illetve a beszámolóban szereplő, továbbá e törvényben nevesített egyéb naturáliákra vonatkozó adatszolgáltatást a fővárosi önkormányzat által - az államháztartás működési rendjéről szóló külön jogszabályok figyelembevételével - rendszeresített nyomtatványon (továbbiakban: Útmutató) szolgáltatják a kerületi önkormányzatok a fővárosi önkormányzat részére.
(2) A fővárosi önkormányzat az Útmutatót a kerületi önkormányzatok részére legkésőbb a tárgyévet megelőző év október 31. napjáig, illetve a korrekcióhoz a tárgyévet követő év április 15. napjáig megküldi. A kerületi önkormányzatok az adatszolgáltatásnak a tárgyévet megelőző év november 30. napjáig illetve a korrekcióhoz a tárgyévet követő év május 5. napjáig tesznek eleget.
(3) A forrásmegosztás során a felújítási és fejlesztési szükségletek megállapításának alapja az önkormányzatok által külön jogszabály alapján készített bázisévet megelőző év december 31-i állapotot tükröző ingatlanvagyon-kataszter. A vonatkozó számításokat a Magyar Államkincstár Fővárosi Területi Igazgatósága által minden év április 30-ig teljesített adatszolgáltatás alapján a fővárosi önkormányzat végzi.
(4) A forrásmegosztás korrekciója során a felújítási és fejlesztési szükségletek megállapításának alapja az önkormányzatok által külön jogszabály alapján készített tárgyév december 31-i állapotot tükröző ingatlanvagyon-kataszter.]
A tárgyév megosztott bevételeiben bekövetkező változásokat a 8. § (3) bekezdése szerinti korrekcióban kell érvényesíteni."
T/6229/11. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 2., 4., 6., 15., 17., 18., 43., 49. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/11. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
12. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 6. § (1) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
"6. § (1) Az e törvény szerinti forrásmegosztás és korrekció elvégzéséhez szükséges a kerületi önkormányzati költségvetésben, illetve a beszámolóban szereplő, továbbá e törvényben nevesített egyéb naturáliákra vonatkozó adatszolgáltatást nyomtatványon [a fővárosi önkormányzat által - az államháztartás működési rendjéről szóló külön jogszabályok figyelembevételével - rendszeresített] az e törvény 1. melléklete szerinti nyomtatványon (továbbiakban: Útmutató) szolgáltatják a kerületi önkormányzatok a fővárosi önkormányzat részére."
T/6229/41/1.,2., 3. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 16., 47. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/41/1. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
13. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 6. § (3) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
"(3) A forrásmegosztás során a felújítási és fejlesztési szükségletek megállapításának alapja az önkormányzatok által külön jogszabály alapján készített bázisévet megelőző év december 31-i állapotot tükröző ingatlanvagyon-kataszter. A vonatkozó számításokat a Magyar Államkincstár Fővárosi Területi Igazgatósága által [minden év április] a tárgyévet megelőző év november 30-ig teljesített adatszolgáltatás alapján a fővárosi önkormányzat végzi."
Indokolás: Lásd a T/6229/12. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
14. Dr. Nagy Gábor Tamás képviselő a törvényjavaslat 6. § (3) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
"(3) A forrásmegosztás során a felújítási és fejlesztési szükségletek megállapításának alapja az önkormányzatok által külön jogszabály alapján készített bázisévet megelőző év december 31-i állapotot tükröző ingatlanvagyon-kataszter és a vagyonkataszterben nem megjeleníthető - de az önkormányzat által kezelt ingatlanok, építmények, valamint barlangok felújítása és fejlesztése. A vonatkozó számításokat a Magyar Államkincstár Fővárosi Területi Igazgatósága által minden év április 30-ig teljesített adatszolgáltatás alapján a fővárosi önkormányzat végzi figyelemmel a vagyonkataszterhez benyújtott pótlólagos adatszolgáltatásra, amely a kataszterben meg nem jeleníthető ingatlanokra vonatkozik."
Indokolás: Lásd a T/6229/29. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
15. Dr. Juhos Katalin képviselő a törvényjavaslat 7. §-a helyébe a következő rendelkezést javasolja:
"7. § [(1) A fővárosi önkormányzat az Útmutatóban meghatározott kiadásokat kigyűjti és (2) bekezdésben meghatározott adatkorrekció elvégzése céljából az Útmutatóval egyidejűleg a kerületi önkormányzatok részére megküldi. A kerületi önkormányzatok a korrigált adatokat a 6. § (2) bekezdésében meghatározott határidőre küldik vissza.
(2) Az adatkorrekciók kizárólag a következőkre vonatkoznak:
a.) a működési kiadások tisztított összegének meghatározása (a pénzforgalom nélküli kiadásokból a felhalmozási célú tartalékok, felújítási, felhalmozási célú, de működési célúként tervezett kiadások kiszűrése);
b.) a gyűjtő jelleggel használt szakfeladatokon (pl. igazgatás, településüzemeltetés) tervezett működési kiadások átrendezése a megfelelő szakfeladatokra;
c.) a számításokban nem szereplő bevételekből (pénzmaradvány, ÁFA) tervezett kiadások kiszűrése;
d.) az egyszeres folyó bevételekből tervezett - a deficitarányok meghatározásánál torzítást okozó - kiadások kiszűrése.]
(1) A megosztott forrásokból az egyes kerületi önkormányzatokat - a (2) bekezdés szerinti eltéréssel - havonta a tárgyhót követő hónap 10. napjáig illeti meg a források 1/12-ed része.
(2) A tárgyév első két hónapjában a finanszírozás alapja a bázisév 1/12-ed - 1/12-ed része, amelyet a harmadik hónap végén az elfogadott forrásmegosztási rendelet szerint visszamenőleg korrigálni kell."
T/6229/11. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 2., 4., 6., 11., 17., 18., 43., 49. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/11. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
16. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 7. § (1) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
"7. § (1) A fővárosi önkormányzat az Útmutatóban meghatározott kiadásokat kigyűjti [és (2) bekezdésben meghatározott adatkorrekció elvégzése céljából az Útmutatóval egyidejűleg] a kerületi önkormányzatok részére megküldi. A kerületi önkormányzatok a korrigált adatokat a 6. § (2) bekezdésében meghatározott határidőre küldik vissza."
T/6229/41/1., 2., 3. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 12., 47. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/41/2. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
17. Dr. Juhos Katalin képviselő a törvényjavaslatot a 8. §-t megelőző új címmel kiegészíteni, valamint a 8. § helyébe a következő rendelkezést javasolja:
"Záró rendelkezések
8. § [A forrásmegosztási számításokban figyelembe vett működési kiadások körét a 9. §, illetve az igazgatási, településüzemeltetési típusú és a lakáságazat működtetésével kapcsolatos működési kiadások körét a 10. §, a felújítási és fejlesztési kiadások körét a 11-12. § határozza meg.]
(1) E törvény - a (3) bekezdés kivételével - 2004. január 1-én lép hatályba.
(2) A fővárosi önkormányzat köteles az e törvényben meghatározott számítások alapján minden év február 15. napjáig a forrásmegosztási rendeletet elfogadni.
(3) A bázisévre vonatkozó korrekciót a tárgyév forrásmegosztási rendeletében kell érvényesíteni. Az első korrekciós eljárást a 2005. évi forrásmegosztási rendeletben kell alkalmazni."
T/6229/11. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 2., 4., 6., 11., 15., 18., 43., 49. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/11. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
18. Dr. Juhos Katalin képviselő a törvényjavaslat 9-18. §-ának az elhagyását javasolja:
Megjegyzés: A módosító javaslat által elhagyni javasolt 9-18. §-ok szövegét - mivel azok egy gépelt oldalnál hosszabb szöveg elhagyására tesznek javaslatot - terjedelmi okok miatt az ajánlás nem tartalmazza.
T/6229/11. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 2., 4., 6., 11., 15., 17., 43., 49. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/11. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
19. Pettkó András és Csampa Zsolt képviselők valamint dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 9. § (2) bekezdésének az elhagyását javasolják (a javaslat elfogadása esetén a § bekezdéseinek számozása értelemszerűen változik):
"[(2) A tűzoltóság normatívan elismert kiadási szükséglete a bázis évi e célra juttatott központi költségvetési működési támogatás 1,1-szerese.]"
Indokolás: Lásd a T/6229/3. sz., valamint a T/6229/23. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
20. Pettkó András és Csampa Zsolt képviselők valamint dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 9. § (3) bekezdésének az elhagyását javasolják (a javaslat elfogadása esetén a § bekezdéseinek számozása értelemszerűen változik):
"[(3) A tömegközlekedés normatívan elismert kiadási szükséglete a vállalati éves beszámolók alapján a tömegközlekedési vállalatok (Budapest, Debrecen, Kaposvár, Miskolc, Pécs, Szeged) egy férőhely-kilométerre eső összesített nettó ráfordításainak a BKV férőhely-kilométer adatával szorozva számított értéke, csökkentve a BKV menetdíjbevételével és a BKV által igénybevett árkiegészítéssel. A vidéki vállalatokra vonatkozó adatokat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium küldi meg a tárgyévet megelőző év október 31-ig a fővárosi önkormányzat részére.]"
Indokolás: Lásd a T/6229/4. sz., valamint a T/6229/23. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
21. Pettkó András és Csampa Zsolt képviselők a törvényjavaslat 9. § (4) bekezdésének az elhagyását javasolják:
"[(4) A színházi támogatások normatívan elismert kiadási szükségletét a bázis évi költségvetések szerint, a központi költségvetési törvényben a helyi önkormányzatok színházi támogatásának, valamint a külön támogatott önkormányzati fenntartású színházaknál a fenntartó önkormányzattól kapott összes működési támogatásának figyelembe vételével, az egy színházi férőhelyre jutó átlag és a fővárosi, kerületi színházi férőhelyek szorzataként kell megállapítani. A támogatásra vonatkozó vidéki adatokat a Belügyminisztérium a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma bevonásával küldi meg a tárgyévet megelőző év október 31-ig a fővárosi önkormányzat részére.]"
Indokolás: Lásd a T/6229/5. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
22. Dr. Nagy Gábor Tamás képviselő a törvényjavaslat 9. §-át új (5)-(6) bekezdéssel kiegészíteni javasolja:
"(5) Az idegenforgalom normatívan elismert szükséglete a bázisév kiadásának fogyasztási árindexszel növelt része.
(6) A műemlékek fenntartásának normatívan elismert szükséglete a bázisév kiadásának fogyasztási árindexszel növelt része."
Indokolás: Lásd a T/6229/30. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
23. Pettkó András és Csampa Zsolt képviselők a törvényjavaslat 10. §-ának az elhagyását javasolják (a javaslat elfogadása esetén a törvényjavaslat §-ainak számozása értelemszerűen változik):
"[10. § A forrásmegosztás az igazgatási, településüzemeltetési típusú és a lakáságazat működésével kapcsolatos elismert kiadásokat az e törvény 2. számú mellékletében meghatározottak figyelembevételével veszi számba.]"
T/6229/6. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 48. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/6. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
24. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 11. §-ának a következő módosítását javasolják:
"11. § A számított felújítási szükségletek esetében az éves elismert kiadások kiszámítása - első alkalommal - a 2003. január 1-jén rendelkezésre álló ingatlanvagyon-kataszter mutatóinak felhasználásával, a 6. § (3) bekezdés szerinti adatszolgáltatás alapján történik. [Az ingatlanvagyon-kataszterből származó adatokat a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok évente aktualizálják.] Az önkormányzatok tulajdonában lévő és az önkormányzati feladatok ellátását szolgáló vagyonelemek felsorolását és ezen vagyonelemek felújítási szükségletének tekintett költségek számítási módját e törvény 3. melléklete tartalmazza."
Indokolás: Lásd a T/6229/13. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
25. Dr. Steiner Pál képviselő a törvényjavaslat 13. §-ának a következő módosítását javasolja:
"13. § A kiadási szükséglet az e törvény 1. mellékletének 2. pontja szerinti, továbbá a 9. § (2)-(4) bekezdése szerinti alapfeladatonkénti és az e törvény
2. melléklet 2., 4-[6]7 . pontja szerinti, működési kiadási szükségletek, valamint a
3. melléklet 4. pontja szerinti felújítási szükségletek és a 12. § szerinti a fővárosi önkormányzatra és kerületi önkormányzatonként számított fejlesztési szükségletek összessége."
T/6229/2/1. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 3., 7., 10., 50., 52. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/2/1. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
26. Pettkó András és Csampa Zsolt képviselők a törvényjavaslat 14. § (2) bekezdésének az elhagyását javasolják (a javaslat elfogadása esetén a § bekezdéseinek számozása értelemszerűen változik):
"[(2) A forrásmegosztási számítás során bevételnek minősülnek az e törvény 5. mellékletében meghatározott bevételeken túl a vagyonhasznosítással és lakásgazdálkodással foglalkozó, többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok üzleti tervében szereplő, de az önkormányzati költségvetésekbe be nem fizetett lakbér és bérleti díj bevételek is.]"
Indokolás: Lásd a T/6229/7. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
27. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 14. § (2) bekezdésének az elhagyását valamint ezzel összefüggésben (3) bekezdésének a következő módosítását javasolják (a javaslat elfogadása esetén a § bekezdéseinek számozása értelemszerűen változik):
"[(2) A forrásmegosztási számítás során bevételnek minősülnek az e törvény 5. mellékletében meghatározott bevételeken túl a vagyonhasznosítással és lakásgazdálkodással foglalkozó, többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok üzleti tervében szereplő, de az önkormányzati költségvetésekbe be nem fizetett lakbér és bérleti díj bevételek is.]
(3) Az (1) [és (2)] bekezdésben meghatározott bevételekből a kerületi idegenforgalmi bevételek, a lakásfenntartási költségekből a lakókra áthárított bevételek, az egyszeri jellegű bevételek, valamint az OEP finanszírozású szakfeladatokhoz kapcsolódó folyó bevételek levonását követően keletkeznek a saját jogon szerzett, folyó korrigált bevételek."
Indokolás: Lásd a T/6229/24. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
28. Horváth Csaba képviselő a törvényjavaslat 14. § (5) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
"(5) A kerületek alapterület - arányos számított lakbérbevétele a korrigált alapterület és a budapesti átlagos fajlagos adatok alapján számított átlagos lakbér[bevétel] mérték (Ft/m2) szorzata.
Az önkormányzati lakások komfortfokozata szerint kell korrigálni a kerület lakásállományának alapterületét. A korrigált alapterület számításhoz alkalmazott kulcsok:
a.) összkomfortos lakások = 1;
b) komfortos lakások = 0,8;
c.) félkomfortos lakások = 0,52;
d.) komfort nélküli lakások = 0,4;
e.) szükséglakások = 0,32"
Indokolás: Lásd a T/6229/9. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja
- Az Előterjesztő képviselője egyetért
29. Horváth Csaba képviselő a törvényjavaslat 14. § (6) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
"(6) A kerületek alapterület-arányos számított építményadó bevétele az összes nem lakáscélú a törvényi előírások szerint adóztatható létesítmény[ek] alapterületének és az átlagos budapesti építményadó mérték (Ft/m2) szorzata."
Indokolás: Lásd a T/6229/9. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja
- Az Előterjesztő képviselője egyetért
30. Pettkó András és Csampa Zsolt képviselők valamint dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 15. § (2) bekezdésének az elhagyását javasolják (a módosító javaslat elfogadása esetén a §-on belül a bekezdés számozása feleslegessé válik):
"[(2) Az egyes kerületi önkormányzatok és a fővárosi önkormányzat részesedési aránya a mindenkori megelőző év forrásmegosztásához képest maximum
20 %-kal nőhet és legfeljebb 10 %-kal csökkenhet. E követelmény a tárgyévi forrásmegosztás készítésekor az egy évvel korábban készített előző évi forrásmegosztáshoz, a forrásmegosztás megelőző évre vonatkozó korrekciójakor az egy évvel korábban az azt megelőző évre vonatkozóan elfogadott korrigált forrásmegosztáshoz képest érvényesül. A módszer alkalmazása miatt bekövetkező eltérések a forrásmegosztás során a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok részesedését deficitarányosan növelik, illetve csökkentik.]"
Indokolás: Lásd a T/6229/8. sz. valamint a T/6229/14. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
31. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 15. § (2) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
"(2) Az egyes kerületi önkormányzatok és a fővárosi önkormányzat részesedési aránya a mindenkori tárgyévet megelőző év forrásmegosztásához képest maximum 20 %-kal, az egyes kerületek részesedési aránya maximum 10 %-al nőhet és a fővárosi önkormányzat esetében legfeljebb 10 %-kal, a kerületi önkormányzatok esetében legfeljebb 5 %-kal csökkenhet. E követelmény a tárgyévi forrásmegosztás készítésekor az egy évvel korábban készített előző évi forrásmegosztáshoz, a forrásmegosztás megelőző évre vonatkozó korrekciójakor az egy évvel korábban az azt megelőző évre vonatkozóan elfogadott korrigált forrásmegosztáshoz képest érvényesül. A módszer alkalmazása miatt bekövetkező eltérések a forrásmegosztás során a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok részesedését deficitarányosan növelik, illetve csökkentik."
Indokolás: Lásd a T/6229/15. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
32. Dr. Mester László, Szabados Ákos és Hajdu László képviselők a törvényjavaslat 16. § (3) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
"(3) A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztási korrekcióról szóló rendeletet a tárgyévet követő év június 30-ig fogadja el a Fővárosi Közgyűlés.
A korrigált számítás a tárgyévre vonatkozó tényszámok ismertté válását követően készül el a 8-15. §-okban szabályozott eljárás szerint az ott szereplő tervezett, illetve bázis évi adatok helyett a tárgyévi tényleges adatok és mutatószámokra alapozva. A korrigált számítás során nem változnak a fejlesztési kiadásokra vonatkozó e törvény 4. mellékletében szereplő számítások, a 4. melléklet 2. b) pontjában meghatározott felhalmozási és tőkejellegű kiadások kivételével. [Az egyes kerületi önkormányzatok és a fővárosi önkormányzat elismert összes fejlesztési kiadása viszont nem haladhatja meg az adott önkormányzat által a tárgyévben ténylegesen teljesített felhalmozási és tőke jellegű kiadások szintjét, az emiatt esetlegesen felszabaduló összeggel a többi önkormányzat elismert fejlesztési kiadása emelkedik azonos százalékos mértékkel. ]A fővárosi önkormányzatot az 5. § (3) bekezdése szerint megillető adóérdekeltségi költség legfeljebb a tényleges igénybevétel mértékéig vehető számításba. A korrigált számításokban az új korrekciós igények meghatározásánál is figyelembe kell venni a tárgyidőszakot megelőző év korrekciójából származó, a tárgyévi forrásmegosztást korábban módosító eltéréseket."
Indokolás: Lásd a T/6229/32. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
33. Az Önkormányzati bizottság a törvényjavaslat 16. § (5) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
"(5) A tárgyévre vonatkozó forrásmegosztási rendelet - tervezetet, valamint a forrásmegosztási korrekcióra vonatkozó rendelet - tervezetet a fővárosi önkormányzat által három évre - pályázat útján - felkért könyvvizsgáló a szolgáltatott adatok megalapozottságának és a számítások helyességének tekintetében felülvizsgálja. A könyvvizsgáló nem lehet azonos az Ötv. 92/A. §-ában meghatározott feladatra megbízott könyvvizsgálóval."
Indokolás: Lásd a T/6229/42/1. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Előterjesztő képviselője egyetért
34. Az Önkormányzati bizottság a törvényjavaslat 16. § (6) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
"(6) Amennyiben a könyvvizsgáló megállapítása szerint a forrásmegosztási számításokhoz szolgáltatott adatok nem az előírások szerinti tartalommal kerültek megadásra és emiatt az adott kerületi (fővárosi) önkormányzat [ indokolatlan] jogosulatlan forrásokhoz jutott, az [ indokolatlan] jogosulatlanul felvett összeg késedelmi kamattal növelve csökkenti az adott kerületi (fővárosi) önkormányzat feltárást követő első forrásmegosztásra vonatkozó rendeletalkotás során megállapításra kerülő részesedését és ezzel az összeggel a többi önkormányzat részesedése deficitarányosan nő. A késedelmi kamat mértéke a jegybanki alapkamattal azonos. Az e bekezdésben foglaltakat a tárgyévi és az azt megelőző három évi - legfeljebb [ azonban] jelen törvény hatályba lépését követően készült - forrásmegosztásra vonatkozóan lehet alkalmazni."
Indokolás: Lásd a T/6229/42/2. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Előterjesztő képviselője egyetért
35. Horváth Csaba képviselő a törvényjavaslat 18. § (2) bekezdésének a következő módosítását javasolja:
"18. § (1) E törvény - a (2) bekezdés szerinti kivétellel - 2004. január 1-én lép hatályba.
(2) A 2004. évi forrásmegosztáshoz szükséges adatszolgáltatásra vonatkozó - az 5. § és 6. §-okban szereplő - rendelkezések a kihirdetés napjától számított 8. napon hatályba lépnek [a fővárosi önkormányzat által kiadott Útmutató alapján]."
Indokolás: Lásd a T/6229/10. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
36. Dr. Mester László, Szabados Ákos és Hajdu László képviselők a törvényjavaslat 18. § (4) bekezdésének az elhagyását javasolják (a javaslat elfogadása esetén a § bekezdéseinek számozása értelemszerűen változik):
"[(4) A 2004. évi forrásmegosztási rendelet - tervezetet 2004. február 15-ig kell benyújtani és február 28-ig kell elfogadni.]"
T/6229/33. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 39. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/33. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
37. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 18. § (4) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
"(4) A 2004. évi forrásmegosztási rendelet - tervezetet 2004. [február 15]március 1-ig kell benyújtani és [február 28]március 15-ig kell elfogadni."
Indokolás: Lásd a T/6229/16. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
38. Dr. Mester László, Szabados Ákos és Hajdu László képviselők a törvényjavaslat 18. § (5) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
"(5) Az Ötv. 116. § (3) bekezdésében előírt 2003. évre vonatkozó - jelen törvény szerinti, de a Fővárosi Közgyűlés vonatkozó rendeletében szereplő célkeretek fenntartásával készülő korrekciós számítások eredményeit a 2003. évi tényadatok alapján 2004. június 30-ig kell rendeletben kihirdetni és ezek hatásával a 2004. évre vonatkozó első forrásmegosztási számítás eredményeit módosítani kell a 16. § (4) bekezdés és a 17. § (3) bekezdésének alkalmazásával. [A módosítási igény meghatározásánál figyelembe kell venni a Fővárosi Közgyűlés rendelete alapján még meg nem osztott forrást is. A 15. § (2) bekezdésében foglalt elmozdulásra vonatkozó szabályt a fenti rendelethez viszonyítottan kell értelmezni.] A módosítási igény meghatározásánál a fővárosi önkormányzat 2003. évi költségvetési rendeletében e célra elkülönített előirányzat szolgál."
Indokolás: Lásd a T/6229/34. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja
- Az Előterjesztő képviselője egyetért
39. Dr. Mester László, Szabados Ákos és Hajdu László képviselők a törvényjavaslat 18. § (8) bekezdésének az elhagyását javasolják:
"[(8) A 14. § (4) bekezdésében az adóztatható területek nagyságával kapcsolatos kerületi önkormányzati adatszolgáltatást először a 2004. évi forrásmegosztás korrekciója során kell alkalmazni, ezen időpontig a 2003. évi forrásmegosztási számítási adatok alkalmazandók.]"
T/6229/33. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 36. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/33. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
40. Horváth Csaba képviselő a törvényjavaslat 18. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezést javasolja:
"(8) [A 14. § (4) bekezdésében az adóztatható területek nagyságával kapcsolatos kerületi önkormányzati adatszolgáltatást először a 2004. évi forrásmegosztás korrekciója során kell alkalmazni, ezen időpontig a 2003. évi forrásmegosztási számítási adatok alkalmazandók.] A 14. § (4) bekezdésében az adóztatható területek nagyságával kapcsolatos kerületi önkormányzati adatszolgáltatást először a 2004. évi forrásmegosztás korrekciójához kell teljesíteni, de a kerületek az adatokat korábbi forrásmegosztáshoz is szolgáltathatják. Kerületi adatszolgáltatás hiányában eddig az időpontig a 2003. évi forrásmegosztási számításokban figyelembe vett adatokat kell alkalmazni. A kerületi adatszolgáltatáshoz a Fővárosi Földhivatal évente március 15.-éig a kerületi önkormányzatok részére az adótárgyakról - a térmértéküket is tartalmazó - adatokat szolgáltat. Amennyiben a nyilvántartás a területnagyságot valamelyik adótárgynál nem tartalmazza, az adatszolgáltatásban az 0 értékkel szerepel. A kerületi önkormányzatok az adatokat ellenőrzik és a 6. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint teljesítik adatszolgáltatási kötelezettségüket."
Indokolás: Lásd a T/6229/10. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
41. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 18. § (9) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
"(9) [Amennyiben] Amíg a kerületi önkormányzat a jelen törvényben előírt teljes körű adatszolgáltatási kötelezettségének [a határidő lejártát követően megküldött külön írásos felszólításra 8 nap elteltével s]nem tesz eleget, úgy e kerületi önkormányzat [tárgyévben] a forrásmegosztásból [nem] a bázisév forrásmegosztási arányának ½-ed részével részesül. Ennek módosítására a tárgyévi forrásmegosztási rendelet korrekciója során [nincs] van lehetőség. [A 15. § (2) bekezdése a tárgyévet követő évben erre az önkormányzatra nem vonatkozik.]"
Indokolás: Lásd a T/6229/17. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
42. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 18. § (8) bekezdésének a következő módosítását javasolják:
"(8) A 14. § (4) bekezdésében az adóztatható területek nagyságával kapcsolatos kerületi önkormányzati adatszolgáltatás[t]on [először a 2004. évi] alapuló korrekciót a 2003. évi forrásmegosztás tekintetében 2004. november 30-ig, a továbbiakban a tárgyévre vonatkozó forrásmegosztás korrekciója során kell alkalmazni[, ezen időpontig a 2003. évi forrásmegosztási számítási adatok alkalmazandók.]"
Indokolás: Lásd a T/6229/25. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
43. Dr. Juhos Katalin képviselő a törvényjavaslat 1. számú melléklet helyébe a következő rendelkezést javasolja:
"1. melléklet
[1.)
Alapfeladatok megnevezése |
Az alapfeladatokra számított normatívák |
|
Óvodai ellátás |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Iskolai oktatás |
Kerületi átlagnormatíva |
Fővárosi normatíva |
Fogyatékos gyermekek oktatása |
Kerületi átlagnormatíva |
Fővárosi normatíva |
Bentlakásos közoktatási intézményi ellátás |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Gyógypedagógiai intézményi ellátás |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Alapfokú művészeti oktatás |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Egyéb oktatási ellátás |
Kerületi átlagnormatíva |
Fővárosi normatíva |
Bölcsődei ellátás |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Szociális ellátás szállásnyújtás nélkül |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Nappali szociális ellátás |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Bentlakásos szociális intézmények |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Hajléktalanok átmeneti szállása |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Gyermek- és ifjúságvédelem |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Közművelődési és sportfeladatok |
Budapesti átlagnormatíva |
2.) Az egyes szakfeladatokhoz tartozó működési kiadási szükségletek a normázott budapesti kiadások alapján kerülnek összegzésre a 3-5. pontban leírt eljárás szerint.
4.) Az alapfeladathoz tartozó működési kiadási szükséglet - a 5. pontban szereplő eltéréssel - a 3. pont szerint meghatározott budapesti átlagnormatívák és a kerületenként (a fővárost is kerületként kezelve), valamint alapfeladatonként a költségvetési tárgyévre tervezett - az önkormányzati normatíváknál meghatározott mutatószámokkal megegyező - önkormányzati naturáliákra vonatkozó mutatószámok szorzata.
(5) Az iskolai oktatásra, a fogyatékos gyermekek oktatására, valamint az egyéb oktatási feladatokra külön kerületi és külön fővárosi normatíva kerül megállapításra, és ezek felhasználásával készülnek a 4. pont szerinti számítások.]
1.)
B = az Ötv. 64. § (4) bekezdésében meghatározott valamennyi megosztásra kerülő bevétel.
F = a fővárost megillető osztott bevétel.
K = a kerületeket megillető osztott bevételek összessége, ahol
K 1-23 = az I-XXIII. kerületek külön-külön megillető bevételek.
T= területnagyság (négyzetméterben), ahol
T 1-23 = az I-XXIII. kerületek terület nagysága külön-külön.
L = a főváros állandó lakosainak száma a bázis év január 1-én, ahol
L 1-23 = az I-XXIII. kerületek lakosságszáma külön-külön.
2.)
B = K + F
F = (B*40): 100 [forint]
K = (B*60): 100 [forint]
3.)
23 K Ti K Li
K = å ¾ . ¾ + ¾ . ¾ "
i = l 2 å Ti 2 å Li
____________________________________
T/6229/11. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 2., 4., 6., 11., 15., 17., 18., 49. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/11. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
44. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 1. számú melléklete 1. pontjának a következő módosítását javasolják:
/1. melléklet/
1.)
"Alapfeladatok megnevezése |
Az alapfeladatokra számított normatívák |
|
Óvodai ellátás |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Iskolai oktatás |
[Kerületi] Budapesti átlagnormatíva |
[Fővárosi normatíva] |
Fogyatékos gyermekek oktatása |
[Kerületi] Budapesti átlagnormatíva |
[Fővárosi normatíva] |
Bentlakásos közoktatási intézményi ellátás |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Gyógypedagógiai intézményi ellátás |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Alapfokú művészeti oktatás |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Egyéb oktatási ellátás |
[Kerületi] Budapesti átlagnormatíva |
[Fővárosi normatíva] |
Bölcsődei ellátás |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Szociális ellátás szállásnyújtás nélkül |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Nappali szociális ellátás |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Bentlakásos szociális intézmények |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Hajléktalanok átmeneti szállása |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Gyermek- és ifjúságvédelem |
Budapesti átlagnormatíva |
|
Közművelődési és sportfeladatok |
Budapesti átlagnormatíva" |
Indokolás: Lásd a T/6229/26. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
45. Dr. Mester László, Szabados Ákos és Hajdu László képviselők a törvényjavaslat 1. számú melléklet 4. pontjának a következő módosítását javasolják:
"4.) Az alapfeladathoz tartozó működési kiadási szükséglet - az 5. és 6. pontban szereplő eltéréssel - a 3. pont szerint meghatározott budapesti átlagnormatívák és a kerületenként (a fővárost is kerületként kezelve), valamint alapfeladatonként a költségvetési tárgyévre tervezett - az önkormányzati normatíváknál meghatározott mutatószámokkal megegyező - önkormányzati naturáliákra vonatkozó mutatószámok szorzata."
T/6229/35., 36., 37. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 46. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/36. és 37. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja
- Az Előterjesztő képviselője egyetért
46. Dr. Mester László, Szabados Ákos és Hajdu László képviselők a törvényjavaslat 1. számú mellékletét új 5. ponttal kiegészíteni javasolják (a javaslat elfogadása esetén a pontok számozása értelemszerűen változik):
"5. A szociális ellátás szállásnyújtás nélkül feladat kiadási szükségletét a 2003. évi korrigált fővárosi forrásmegosztási rendeletben alkalmazott T-számmal történő korrekció elve alapján kiszámított új mutatószám segítségével kell meghatározni."
T/6229/35., 36., 37. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 45. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/35. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja
- Az Előterjesztő képviselője egyetért
47. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 1. számú melléklet felvételével (a javaslat elfogadása esetén a mellékletek számozása értelemszerűen változik):
T/6229/1., 2., 3. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 12., 16. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/41/3. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
48. Pettkó András és Csampa Zsolt képviselők a törvényjavaslat 2. számú mellékletének az elhagyását javasolják (a javaslat elfogadása esetén a mellékletek számozása értelemszerűen változik):
Megjegyzés: A módosító javaslat által elhagyni javasolt 2. számú melléklet szövegét - mivel azok egy gépelt oldalnál hosszabb szöveg elhagyására tesznek javaslatot - terjedelmi okok miatt az ajánlás nem tartalmazza.
T/6229/6. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 23. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/6. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
49. Dr. Juhos Katalin képviselő a törvényjavaslat 2-5. mellékletének az elhagyását javasolja:
Megjegyzés: A módosító javaslat által elhagyni javasolt 2-5. mellékletek szövegét - mivel azok egy gépelt oldalnál hosszabb szöveg elhagyására tesznek javaslatot - terjedelmi okok miatt az ajánlás nem tartalmazza.
T/6229/11. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 2., 4., 6., 11., 15., 17., 18., 43. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/11. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
50. Dr. Steiner Pál képviselő a törvényjavaslat 2. számú mellékletének a következő módosítását javasolja:
/2. melléklet/
"1.) A forrásmegosztás az igazgatási típusú kiadások között az alábbi feladatokhoz tartozó kiadásokat veszi figyelembe:
a.) Egyéb számítástechnikai tevékenység;
b.) Területi, körzeti igazgatási szervek tevékenysége;
c.) Önkormányzatok igazgatási tevékenysége (7. §-szerint korrigált kiadásai);
d.) Helyi kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége;
e.) Adó- és pénzügyi igazgatási tevékenység;
f.) Honvédelmi, polgári védelmi tevékenység;
g.) Önkormányzati intézményeket ellátó, kisegítő szolgálat;
h.) Máshová nem sorolt szervek tevékenysége.
2.) A kiadások a kerületekre és a fővárosra nézve az úgynevezett hivatalmodell felállításával, a bázis évre vonatkozó tervadatokat felhasználva az alábbiak szerint kerülnek meghatározásra.
Az igazgatási kiadási szükségletek
Kerület |
Állandó népesség (Belváros-Lipótváros Önkor-mányzat esetében állandó népesség + korrigált népesség), bázis év jan. 1. (X) |
Igazgatási apparátus létszáma fő (F) |
Bázis évi tervezett igazgatási kiadás összesen ezer Ft (K) |
Optimális apparátusi létszám hatvány- korrelációval fő (Y) |
Az optimális létszám megoszlási viszonyszámai % (Z) |
Igazgatási kiadási szükségletek ezer Ft (Q) |
Képletek |
Xn |
Fn |
Kn |
Yn=a(Xb) |
Zn=Yn/SZUM (Y1;Y24) |
Qn=Yn*SZUM (K1;K24) |
I |
X1 |
F1 |
K1 |
Y1=a(Xb) |
Z1=Y1/SZUM (Y1;Y24) |
Q1=Y1*SZUM (K1;K24) |
. |
|
|
|
|
|
|
. |
|
|
|
|
|
|
XXIII. |
X23 |
F23 |
K23 |
Y23=a(Xb) |
Z23=Y23/SZUM (Y1;Y24) |
Q23=Y23*SZUM (K1;K24) |
Főváros |
X24 |
F24 |
K24 |
Y24=a(Xb) |
Z24=Y24/SZUM (Y1;Y24) |
Q24=Y24*SZUM (K1;K24) |
Számítási módszer:
A kerületenként, ill. a fővárosra konkrétan: bázis év január 1-jei állandó népesség (Belváros-Lipótváros Önkormányzat esetében állandó népesség + korrigált népesség) és a bázis évre tervezett igazgatási létszám (x;y) koordináta rendszerben ('x' - állandó népesség (Belváros-Lipótváros Önkormányzat esetében állandó népesség + korrigált népesség); 'y' - bázis évi igazgatási apparátus létszáma) történő ábrázolása alapján a pontokra (a legkisebb négyzetek módszerével történő) hatványtrenddel illesztett görbének az egyenletét kell meghatározni. A görbe által meghatározott egyenletbe (Yn=a(Xb)) kerületenként szükséges az állandó lakosok számát behelyettesíteni. A kerületenként (a fővárost is kerületként kezelve) ilyen módon normatívan számított optimális igazgatási apparátusi létszámok alapján kapott megoszlási viszonyszámok szerint kell felosztani az összes kerület és a főváros által együttesen tervezett összes igazgatási kiadásokat és ezzel határozhatóak meg az egyes önkormányzatokra nézve a tárgyévi szükséges igazgatási kiadások.
3.) A 2. pont szerinti hivatalmodell az 1. pontban meghatározott feladatokhoz tartozó apparátusi létszámadatokkal számol. A létszámadatokban a polgármester, alpolgármesterek kivételével nem szerepelhetnek az önkormányzati képviselők, a közhasznú foglalkoztatottak, a közterület felügyelők.
4) Településüzemeltetési feladatonként (útfenntartás, parkfenntartás, egyéb településüzemeltetés) - az 5. pont szerinti kivétellel - külön kerületi, és külön fővárosi normatívák készülnek. A normatívák az önkormányzatok bázis évre vonatkozó költségvetéseiben szereplő egyes településüzemeltetési szakfeladatok összegzett kiadásainak és az alábbi táblázatban megnevezett naturáliáknak a hányadosai. A településüzemeltetési elismert kiadási szükséglet a számított kerületi és fővárosi normatíva és az adott feladathoz kapcsolódó legutolsó felmérés szerinti önkormányzati naturália szorzata.
Megnevezés |
Alkalmazott naturáliák |
Számított normatívák |
|
Útfenntartás |
Üzemeltetett burkolt utak m2-ben (legutolsó fővárosi számbavétel alapján) |
Kerületi átlagnormatíva |
Fővárosi normatíva |
Parkfenntartás |
Kezelt zöldterület ezer m2-ben (kerületi és fővárosi ingatlanvagyon- kataszter szerint) |
Kerületi átlagnormatíva |
Fővárosi normatíva |
Egyéb településüzemeltetés |
Állandó népesség (Belváros-Lipótváros Önkormányzat esetében állandó népesség + korrigált népesség) (BM Központi Adatfeldolgozó Nyilvántartó és Választási Hivatal) |
Kerületi átlagnormatíva |
Fővárosi normatíva |
5.) Az útfenntartás szükségleteinek számítása során a bázis évi útfenntartási kiadások, valamint az üzemeltetett burkolt utak területe alapján a 11 legmagasabb kerületi fajlagos útfenntartási kiadás területtel súlyozott átlaga adja a kerületi normatívát. A tárgyévi elismert útfenntartási kiadási szükséglet a kerületi átlag normatíva és a kerületek által üzemeltetett burkolt út szorzata. A főváros tárgyévi útfenntartási szükségletét azonos módon, de a kerületi átlagnormatíva 1,9-szeresének alkalmazásával kell kiszámítani. Belváros-Lipótváros Önkormányzat esetében az útfenntartási kiadási szükségletet korrigált közterület mutatóval kell kiszámítani."
T/6229/2/1. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 3., 7., 10., 25., 52. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/2/1. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
51. Dr. Nagy Gábor Tamás képviselő a törvényjavaslat 2. számú melléklete 5. pontjának a következő módosítását javasolja:
/2. melléklet/
"5.) Az útfenntartás szükségleteinek számítása során a bázis évi útfenntartási kiadások, valamint az üzemeltetett burkolt utak területe alapján a 11 legmagasabb kerületi fajlagos útfenntartási kiadás területtel súlyozott átlaga adja a kerületi normatívát. A műemléki előírásoknak megfelelő útburkolatok esetében a kerületi normatívát 2-es szorzóval számítjuk. A tárgyévi elismert útfenntartási kiadási szükséglet a kerületi átlag normatíva és a kerületek által üzemeltetett burkolt út szorzata. A főváros tárgyévi útfenntartási szükségletét azonos módon, de a kerületi átlagnormatíva 1,9-szeresének alkalmazásával kell kiszámítani."
Indokolás: Lásd a T/6229/31. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
52. Dr. Steiner Pál képviselő a törvényjavaslat 2. számú mellékletének új 6. ponttal történő kiegészítését javasolja (a javaslat elfogadása esetén a pontok számozása értelemszerűen változik):
"6.) Amennyiben a magas- és mélygarázs építési mutató új garázs létesítésével javul, akkor a mindenkori átlagos létesítési költség 50 %-a elismerésre kerül.
[6.)]7.) A lakáságazat működtetésével kapcsolatos kiadások számbavétele során a 100%-ban önkormányzati tulajdonú lakóházakban lévő önkormányzati lakásokra és a vegyes tulajdonú lakóházakban lévő önkormányzati lakásokra egységes budapesti normatíva készül.
A lakáságazat működtetésével kapcsolatos kiadási szükséglet budapesti normatívája a kerületenként (és a fővárosban) a bázis évben ténylegesen felmerült (a felújítási kiadásoktól, a bérlőkre áthárított, továbbszámlázott közüzemi - víz-, és csatorna - valamint egyéb díjaktól megtisztított) üzemeltetési kiadások és a legutolsó állapot felmérésben szereplő lakás m2 adatok összesített adatainak hányadosa (egy m2-re jutó nettó üzemeltetési kiadás).
A lakáságazat működtetésével kapcsolatos kiadási szükséglet a normatíva és az adott csoporthoz tartozó kerületi, fővárosi lakásállomány területének szorzataként megállapított szükséglet."
T/6229/2/1. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 3., 7., 10., 25., 50. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/2/1. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
53. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 3. számú melléklete 1. pontjának a következő módosítását javasolják:
/3. melléklet/
"1.) Az önkormányzatok tulajdonában lévő és az önkormányzati feladatok ellátását szolgáló, 2. pontban felsorolt vagyonelemek ingatlanvagyon-kataszter szerinti [becsült] értéke az állagmutató segítségével új állapotra vonatkozóan átszámításra kerül - kivéve a zöldterület - úgy, hogy a számításokban alkalmazott legalacsonyabb állagmutató érték 20 % lehet. Ebből az értékből a külön jogszabályban meghatározott amortizációs kulcsok 0,8-szeres szorzójával kell megállapítani a felújítási szükségletet vagyonelemenként az alábbiak szerint: [Becsült] érték * (1 / állagmutató) * amortizációs kulcs * 0,8."
Indokolás: Lásd a T/6229/27. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
54. Dr. Mester László, Szabados Ákos és Hajdu László képviselők a törvényjavaslat 3. számú melléklet 1. pontjának a következő módosítását javasolják:
"1.) Az önkormányzatok tulajdonában lévő és az önkormányzati feladatok ellátását szolgáló, 2. pontban felsorolt vagyonelemek ingatlanvagyon-kataszter szerinti becsült értéke az állagmutató segítségével új állapotra vonatkozóan átszámításra kerül - kivéve a zöldterület - úgy, hogy a számításokban alkalmazott legalacsonyabb állagmutató érték 20 % lehet. Ebből az értékből a külön jogszabályban meghatározott amortizációs kulcsok 0,8-szeres szorzójával kell megállapítani a felújítási szükségletet vagyonelemenként az alábbiak szerint: módosított kerületi (fővárosi) [B]becsült érték * (1 /egységes állagmutató) * amortizációs kulcs * 0,8."
T/6229/38., 39. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 56. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/38. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
55. Dr. Steiner Pál képviselő a törvényjavaslat 3. számú melléklet 3. pontjának a következő módosítását javasolja:
/3. melléklet/
"3.) Az 1. pontban szereplő eljárás a "Lakóépületek és az otthonházak", "Társasházak (önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás célú helyiségek)", "Hivatali épületek" vagyoncsoportok esetében - kivéve a műemléki védettség alatt álló ingatlanokat - az alábbi eltérésekkel történik. Az ingatlanvagyon-kataszter szerinti becsült érték helyett módosított kerületi (fővárosi) becsült értéket kell meghatározni, melynek menete a következő:
- Önkormányzati kerületi és fővárosi átlagár: az adott vagyoncsoportra nézve az ingatlanvagyon-kataszterben szereplő becsült értékek összege / az ugyanitt szereplő összes m2.
- A Budapest egészére számított átlagár: az önkormányzati kerületi és fővárosi átlagárakból Budapest egészére az adott vagyoncsoportra nézve a terület-mértékekkel súlyozottan számított átlagár (Ft/m2).
- A módosított kerületi (fővárosi) becsült érték: az adott vagyoncsoportra nézve az ingatlanvagyon-kataszterben szereplő összes kerületi (ill. fővárosi) m2 és a Budapest egészére számított átlagár szorzata (Ft).
- A műemléki védettség alatt álló ingatlanokat az ingatlanvagyon-kataszter szerinti értékükön kell szerepeltetni."
Indokolás: Lásd a T/6229/2. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
56. Dr. Mester László, Szabados Ákos és Hajdu László képviselők a törvényjavaslat 3. számú melléklet 3. pontjának a következő módosítását javasolják:
"3.) Az 1. pontban szereplő eljárás a "Lakóépületek és az otthonházak", "Társasházak (önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás célú helyiségek)", "Hivatali épületek" vagyoncsoportok esetében az alábbi eltérésekkel történik. Az ingatlanvagyon-kataszter szerinti becsült érték helyett módosított kerületi (fővárosi) becsült értéket kell meghatározni, melynek menete a következő:
- Önkormányzati kerületi és fővárosi átlagár: az adott vagyoncsoportra nézve az ingatlanvagyon-kataszterben szereplő becsült értékek összege / az ugyanitt szereplő összes m2.
- A Budapest egészére számított átlagár: az önkormányzati kerületi és fővárosi átlagárakból Budapest egészére az adott vagyoncsoportra nézve a terület-mértékekkel súlyozottan számított átlagár (Ft/m2).
- A módosított kerületi (fővárosi) becsült érték: az adott vagyoncsoportra nézve az ingatlanvagyon-kataszterben szereplő összes kerületi (ill. fővárosi) m2 és a Budapest egészére számított átlagár szorzata (Ft).
- Az egységes állagmutató definíciója: vagyonelemenként az egyes önkormányzatok ingatlanvagyon-kataszterében alkalmazott állagmutatók számtani közepe."
T/6229/38., 39. sz.
Megjegyzés: Ez a módosító indítvány tartalmilag összefügg az ajánlás 54. pontjában ismertetett javaslattal.
Indokolás: Lásd a T/6229/39. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
57. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 4. számú melléklete 1. pontjának a következő módosítását javasolják:
/4. melléklet/
1.)
"Jogcímek |
Súly (%) |
Állandó népesség |
[30]40 |
Felhalmozási és tőkejellegű kiadások |
[25]15 |
A kiépítetlen utak és közterek aránya |
10 |
Zöldterület aránya |
5 |
Tömegközlekedés |
30" |
Indokolás: Lásd a T/6229/18. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
58. Dr. Juhos Katalin és dr. Kosztolányi Dénes képviselők a törvényjavaslat 4. számú melléklete 1. pontjának a következő módosítását javasolják:
/4. melléklet /
1.)
"Jogcímek |
Súly (%) |
Állandó népesség |
30 |
Felhalmozási és tőkejellegű kiadások |
25 |
A kiépítetlen utak és közterek aránya |
10 |
Zöldterület aránya |
[5]30 |
Tömegközlekedés |
[30]5" |
Indokolás: Lásd a T/6229/19. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
59. Dr. Mester László, Szabados Ákos és Hajdu László képviselők a törvényjavaslat 5. mellékletének a következő módosítását javasolják:
"5. melléklet
Megnevezés |
Intézményi ellátási díjak |
Alkalmazottak térítése |
Hatósági, engedélyezési, felügyeleti, ellenőrzési feladatok bevétele |
Egyéb alaptevékenységi bevételek |
Állami feladatok ellátása során létrehozott áru- és készletértékesítés |
Alaptevékenység körében végzett szolgáltatások ellenértéke |
Alaptevékenység sajátos szolgáltatásainak ellenértéke |
Bérleti és lízing díjbevételek |
Szellemi és anyagi infrastruktúra magáncélú igénybevételének térítése |
Vendéglátó-ipari vállalkozások által üzemeltetett intézményi étterem bérleti díja |
Elhasználódott, feleslegessé vált készletek értékesítése |
Dolgozó, hallgató, tanuló stb. kártérítése és egyéb térítése |
Kötbér, bírság, egyéb kártérítés, bánatpénz megfizetéséből származó pénzösszeg |
Egyéb bevételek |
Illetékek |
Építményadó (ingatlanadó) |
Telekadó (ingatlanadó) |
Vállalkozók kommunális adója |
Magánszemélyek kommunális adója |
Pótlékok, bírságok |
Személyi jövedelemadó normatív módon elosztott része (üdülőhelyi és településüzemeltetés nélkül) |
Gépjárműadó |
Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó |
Átengedett egyéb központi adók |
Környezetvédelmi bírság |
Természetvédelmi bírság |
Műemlékvédelmi bírság |
Építésügyi bírság |
Egyéb sajátos bevétel |
Egyéb önkormányzati vagyon bérbeadásából származó bevétel |
Egyéb önkormányzati vagyon üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel |
Osztalék-és hozambevétel |
Egyéb pénzügyi befektetések bevételei |
Normatív állami hozzájárulás (lakosságszámhoz kötött, településüzemeltetési és üdülőhelyi nélkül) |
Normatív módon elosztott, kötött felhasználású központi támogatások |
Normatív állami hozzájárulás (feladatmutatókhoz kötött) |
Központosított előirányzatok -eredeti előirányzatként nem tervezhető |
-eredeti előirányzatként tervezhető |
Helyi önkormányzatok színházi támogatása |
Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről |
Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson belülről |
Jövedelempótló támogatások kiegészítése és közcélú foglalkoztatottak támogatása |
A tömegközlekedés központi (eseti) támogatása" |
Indokolás: Lásd a T/6229/40. számú módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. nem támogatja
- Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
Összeállította: az Országgyűlés Jogi Főosztálya
Budapest, 2003. november 20.
Dr. Kovács Zoltán s.k.,
az Önkormányzati bizottság elnöke