T/3946/105.
Az Országgyűlés
Társadalmi szervezetek |
Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi |
Költségvetési és pénzügyi |
Kulturális és sajtó |
Önkormányzati |
k i e g é s z í t ő a j á n l á s a
a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló T/3946. sz. törvényjavaslat
vitájához
(Együtt kezelendő a T/3946/81. számú ajánlással!)
Tisztelt Országgyűlés!
Az Országgyűlés Társadalmi szervezetek bizottsága -mint első helyen kijelölt bizottság -, Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága (továbbiakban: Emberi jogi bizottság), Költségvetési és pénzügyi bizottsága (továbbiakban: Költségvetési bizottság), Kulturális és sajtó bizottsága (továbbiakban: Kulturális bizottság) valamint az Önkormányzati bizottsága megvitatta a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló, T/3946. számon beterjesztett törvényjavaslatot, továbbá az ahhoz benyújtott T/3946/82-104. számú kapcsolódó módosító javaslatokat.
"(4) Az összes támogatás legfeljebb húsz százalékát az országos hatókörű civil szervezetek, további legfeljebb negyven százalékát a regionális hatókörű civil szervezetek támogatására kell fordítani."
Indokolás: Lásd a T/3946/88. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(4) Az 1. § (2) bekezdés b-i) pontjaiban szereplő feladatokhoz csak a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján közhasznú jogállást jogerősen elnyert szervezet kaphat támogatást.
Indokolás: Lásd a T/3946/99. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja
- a Költségvetési biz. támogatja
- a Kulturális biz. támogatja
- az Önkormányzati biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
/Az Alapprogram bevételei:/
"a) a megelőző költségvetési évben magánszemélyek jövedelemadójaként ténylegesen befizetett összeg 1 %-ából a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény 4. §-ában megjelölt kedvezményezettek[nek] közül az alapítványoknak és a társadalmi szervezeteknek ténylegesen kiutalt jövedelemadó-hányaddal megegyező összeg,"
Indokolás: Lásd a T/3946/93. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/Az Alapprogram bevételei:/
"b) jogi személyek, jogi személyiség nélküli szervezetek [és természetes személyek] önkéntes befizetései, adományai,"
Indokolás: Lásd a T/3946/82. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(3) Az (2) bekezdés a) pont szerinti forrás időarányos részét a Magyar Államkincstár negyedévenként, az adott negyedév[et követő] első hónapjának 20. napjáig biztosítja az Alapprogram számára. A Magyar Államkincstár az első és a második negyedévre jutó forrásként a megelőző költségvetési évben, a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény 4. §-ában megjelölt kedvezményezetteknek ténylegesen kiutalt jövedelemadó-hányad időarányos részét biztosítja. A harmadik negyedévre jutó forrásként a (2) bekezdés a) pontjában rögzítettek szerint számított összeg időarányos részét biztosítja, korrigálva azt az első és a második negyedévre biztosított forrás és a (2) bekezdés a) pontja szerint számított időarányos összeg különbözetével. A negyedik negyedévre a (2) bekezdés a) pontjában rögzítettek szerint számított összeg időarányos részét biztosítja."
Indokolás: Lásd a T/3946/102. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja
- a Költségvetési biz. támogatja
- a Kulturális biz. támogatja
- az Önkormányzati biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
"(3) [A (2) bekezdés a) pont szerinti forrás időarányos részét a Magyar Államkincstár negyedévenként, a negyedévet követő első hó 20. napjáig biztosítja az Alapprogram számára.] A (2) bekezdés a) pontja szerinti kedvezményezetteknek az ott meghatározott forrás első részleteként a Magyar Államkincstár a tárgyévben rendelkezezett jövedelemadó-hányad 25 %-ával azonos összeget a tárgyév október 20. napjáig utalja át. A Magyar Államkincstár e kedvezményezettek számára a tárgyévi rendelkezések alapján ténylegesen kiutalt összeggel egyező forrást, csökkentve az Alapprogram részére a tárgyév október hónapban kiutalt első részlettel, a tárgyévet követő év első, második, illetve harmadik negyedév fordulónapját követő hónap 20. napjáig, három egyenlő részletben biztosítja.
(4) Ezt a rendelkezést első alkalommal a 2003. évi jövedelmek alapján rendelkezett, illetve kiutalt összeg vonatkozásában kell alkalmazni."
Indokolás: Lásd a T/3946/94. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(2) A Tanács [tizenhét]tizenkilenc tagból áll, [amelynek öt tagját a miniszter - két tag esetében az Országgyűlés illetékes szakbizottsága (a továbbiakban: Bizottság) egyetértésével - saját hatáskörében jelöli ki és bízza meg] amelynek négy tagját az Országgyűlés illetékes szakbizottsága (a továbbiakban: Bizottság) jelöli ki, és a miniszter bízza meg, három tagját pedig a miniszter saját hatáskörében jelöli ki és bízza meg. A Tanács tizenkét tagját a civil jelöltállítási rendszer az e törvény 12-13. §-ban meghatározott módon választja. A Tanács elnökét a miniszter a Bizottság egyetértésével, a Tanács javaslata alapján a Tanács tagjai közül kéri fel."
Indokolás: Lásd a T/3946/89. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(2) A Tanács [tizenhét]tizenhárom tagból áll, amelynek [öt]három tagját a miniszter - két tag esetében az Országgyűlés illetékes szakbizottsága (a továbbiakban: Bizottság) egyetértésével úgy, hogy egyikre a Bizottság kormánypárti, másikra az ellenzéki tagjai tesznek javaslatot - saját hatáskörében jelöli ki és bízza meg. A miniszter által kijelölt és megbízott három tagból kettőt az Országgyűlés illetékes szakbizottságának tagjai (a továbbiakban: Bizottság) delegálják úgy, hogy egy-egy főt a kormánypárti, illetve az ellenzéki oldal jelöl. A Tanács [tizenkét]tíz tagját a civil jelöltállítási rendszer az e törvény 12-13. §-ban meghatározott módon választja. A Tanács elnökét a miniszter a Bizottság egyetértésével, a Tanács javaslata alapján a Tanács tagjai közül kéri fel."
Indokolás: Lásd a T/3946/84/1. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
Megjegyzés: Ez a módosító javaslat tartalmilag összefügg a kiegészítő ajánlás 17. számú pontjában foglaltakkal.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) A Kollégiumok az Alapprogram területi, regionális és [civil] szakmai szempontok (így különösen kulturális, szociális, oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi, környezet- és természetvédelmi, sport szempontok) alapján szerveződő operatív döntéshozó szervei. A Kollégiumok a Tanács által meghatározott támogatási elvek, módok, arányok szerint döntenek a kedvezményezettek támogatásáról, vagy pályázatok kiírásáról, illetve azok elbírálásáról."
Indokolás: Lásd a T/3946/96. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(2) A legalább öt, de legfeljebb tizenöt tagú Kollégiumokat a Tanács javaslata alapján a miniszter hozza létre. A kollégiumi tagok létszámát és azt, hogy a Kollégiumok civil delegáltjainak megválasztásában az e törvény 12. § (5) bekezdése szerinti elektori gyűlések közül melyek vesznek részt, a miniszter a Tanács javaslata alapján határozza meg. A Kollégium egy tagját a miniszter saját hatáskörében bízza meg. A Kollégium többi tagját a civil jelöltállítási rendszer az e törvény 12-13. §-ban meghatározott módon választja. A Kollégiumok vezetőit a Kollégiumok tagjai közül, a Kollégium javaslata alapján, a Tanács elnöke véleményének figyelembe vételével a miniszter jelöli ki."
Indokolás: Lásd a T/3946/95. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. támogatja
- a Költségvetési biz. támogatja
- a Kulturális biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
"(2) A minimum tizenöt fő létszámú Kollégiumokat a Tanács javaslata alapján a miniszter hozza létre. A kollégiumi tagok létszámát és azt, hogy a Kollégiumok civil delegáltjainak megválasztásában az e törvény 12. § (5) bekezdése szerinti elektori gyűlések közül melyek vesznek részt, a miniszter a Tanács javaslata alapján határozza meg. A Kollégium egy tagját a miniszter saját hatáskörében bízza meg. A Kollégium többi tagját a civil jelöltállítási rendszer az e törvény 12-13. §-ban meghatározott módon választja. A Kollégiumok vezetőit a Kollégiumok tagjai közül, a Kollégium javaslata alapján, a Tanács elnöke véleményének figyelembe vételével a miniszter jelöli ki."
Indokolás: Lásd a T/3946/85. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(3) A Kollégium akkor határozatképes, ha a tagjainak legalább fele a szavazásban részt vesz. A Kollégium minden tagjának egy szavazata van. A Kollégium a döntéseit [egyszerű többséggel hozza meg. Szavazategyenlőség esetén a Kollégium vezetőjének szavazata dönt] a tagok legalább felének egyetértésével hozza meg."
Indokolás: Lásd a T/3946/97. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. támogatja
- a Költségvetési biz. támogatja
- a Kulturális biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
"(1) A Tanács és a Kollégiumok tagjait - a kijelölésüket, illetve megválasztásukat követő 15 napon belül - a miniszter bízza meg. A Tanács és a Kollégiumok tagjainak megbízatása az első alkalommal 2 évre, a továbbiakban 3 évre szól. A megbízatás lejártával a Tanács illetve a Kollégium tagja tisztségére legfeljebb egy alkalommal újra jelölhető."
Indokolás: Lásd a T/3946/101. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/A Tanács, illetve a Kollégium tagjának megbízatása megszűnik:/
"a) a megbízatása időtartamának lejártával, megbízatása hatályba lépésétől számított 3 év elteltével,"
Indokolás: Lásd a T/3946/100. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. támogatja
- a Költségvetési biz. támogatja
- a Kulturális biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
"(3) A pályázati felhívásokat a (2) bekezdés szerinti internetes honlapon, és legalább a két legnagyobb példányszámú országos politikai napilapban, valamint a civil szakmai sajtóban kell közzétenni."
Indokolás: Lásd a T/3946/86. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) Az Alapprogram terhére támogatás vissza nem térítendő[, illetve részben vagy egészben visszatérítendő] formában nyújtható, amiről a támogatást megállapító határozatban kell rendelkezni.
[(2) Az (1) bekezdés szerinti visszatérítési kötelezettség alá eső támogatás az adózás rendjéről szóló törvény szerinti adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül.]"
Indokolás: Lásd a T/3946/83. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) A civil jelöltállítási rendszeren keresztül az országos civil szervezetek a Tanács [5]3 tagját választják meg. A civil jelöltállítási rendszeren keresztül kell továbbá megválasztani a Tanács régiónkénti 1-1 tagját is."
Indokolás: Lásd a T/3946/84/2. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(3) A civil jelöltállítási rendszerbe azon Magyarországon nyilvántartásba vett, a létesítő okiratuk szerint [az érintett régióban] regionális hatókörű, illetve országos [hatókörrel működő] hatókörű civil szervezetek küldhetnek elektorokat, amelyek a miniszter ezirányú felhívására a jelöltállítási rendszerben való részvételi szándékukat a felhívásban rögzített módon jelzik. A jelentkezési határidő nem lehet rövidebb 30 napnál. [Egy] Minden regionális hatókörű civil szervezet csak egy, a működésével érintett régióban [vagy az] állíthat elektort. Minden országos [hatókörrel működő] hatókörű civil szervezet[ek] csak az országos hatókörű civil szervezetek elektori gyűlésén [között] állíthat elektort[, ezirányú választását]. Azt , hogy a civil szervezet melyik elektori gyűlésen kíván elektort állítani, a jelentkezésben fel kell tüntetni."
Indokolás: Lásd a T/3946/103. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. támogatja
- a Költségvetési biz. támogatja
- a Kulturális biz. támogatja
- az Önkormányzati biz. támogatja
- az Előterjesztő képviselője egyetért
/E törvény alkalmazásában:/
"e) országos hatókörű civil szervezet: az a civil szervezet, mely a létesítő okirata szerinti tevékenységét legalább öt megyére kiterjedő hatókörrel végzi; (a főváros egy megyének számít) továbbá a működési területén megjelölt minden megyében önálló ügyintéző szerve van, és országosan összesítve legalább száz természetes személy tagot tömörít."
Indokolás: Lásd a T/3946/90. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/E törvény alkalmazásában:/
"e) országos hatókörű civil szervezet:
ea) az a [civil] társadalmi szervezet, mely a létesítő okirata szerinti tevékenységét legalább [öt] tíz megyére kiterjedő hatókörrel végzi; továbbá a működési területeként megjelölt minden megyében önálló ügyintéző szerve van, és országosan összesítve legalább háromezer természetes személy tagot tömörít;
eb) az az alapítvány, amely nyilvántartásba vétele óta legalább ezer természetes személyt természetbeni ellátásban részesített, vagy legalább ezer fő ellátását segítő természetes vagy jogi személyre irányuló támogatási döntést hozott;
ec) a társadalmi szervezet vagy az alapítvány az ea) illetve eb) pontokban megfogalmazott feltételeknek történő megfelelését közjegyző által kiállított okirattal köteles igazolni."
Indokolás: Lásd a T/3946/98. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/E törvény alkalmazásában:/
"g) regionális hatókörű civil szervezet: olyan civil szervezet, amely a létesítő okirata szerinti tevékenységét legalább egy megyére kiterjedő hatókörrel végzi továbbá a működési területként megjelölt minden megyében önálló ügyintéző szerve van, és országosan összesítve legalább ötven természetes személy tagot tömörít."
Indokolás: Lásd a T/3946/91. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
/E törvény alkalmazásában:/
"g) regionális hatókörű civil szervezet:
ga) olyan [civil] társadalmi szervezet, amely a létesítő okirata szerinti tevékenységét a fővárosban vagy legalább [egy] kettő megyére kiterjedő hatókörrel végzi továbbá a működési területeként megjelölt minden megyében vagy a fővárosban önálló ügyintéző szerve van, és országosan összesítve legalább ezer természetes személy tagot tömörít;"
gb) az az alapítvány, amely nyilvántartásba vétele óta legalább kettőszáz természetes személyt természetbeni ellátásban részesített, vagy legalább kettőszáz fő ellátását segítő természetes vagy jogi személyre irányuló támogatási döntést hozott;
gc) a társadalmi szervezet vagy az alapítvány a szervezet bírósági nyilvántartás szerinti képviselőjéhez a legfőbb szerve által képviseletre feljogosított személy a ga) illetve a gb) pontokban megfogalmazott feltételeknek történő megfelelést közjegyző előtt tett nyilatkozatában kell igazolnia."
Indokolás: Lásd a T/3946/104. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja
- a Költségvetési biz. egyharmada sem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. egyharmada sem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) Ez a törvény a kihirdetését követő [15.] 10. napon lép hatályba."
Indokolás: Lásd a T/3946/87. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
"(1) Ez a törvény a 2.§ (2) bekezdésének a) pontja kivételével kihirdetését követő 15. napon lép hatályba. A törvény 2. § (2) bekezdésének a) pontja 2003. október 17-én lép hatályba. 2003-ban az Alapprogram számára átutalt támogatási összeg nem lehet kevesebb, mint a megelőző költségvetési évben a magánszemélyek által ténylegesen befizetett személyi jövedelemadó 0,1 %-a.
Indokolás: Lásd a T/3946/92. sz. kapcsolódó módosító javaslat indokolását.
A módosító javaslatot(tal): - a Társadalmi szervezetek biz. később foglal állást
- az Emberi jogi biz. nem támogatja
- a Költségvetési biz. nem támogatja
- a Kulturális biz. egyharmada sem támogatja
- az Önkormányzati biz. nem támogatja
- az Előterjesztő képviselője nem ért egyet
II.
1. Az Emberi jogi bizottság utólagos állásfoglalásai a T/3946/81. számú ajánlás pontjainak sorrendjében:
Ajánlás pont: |
Bizottság állásfoglalása: |
Előterjesztő állásfoglalása: |
1. |
támogatja |
egyetért |
2. |
nem támogatja |
nem ért egyet |
3. |
támogatja |
egyetért |
4. |
támogatja |
egyetért |
5. |
támogatja |
egyetért |
6. |
egyharmada sem támogatja |
nem ért egyet |
7. |
egyharmada sem támogatja |
nem ért egyet |
8. |
egyharmada sem támogatja |
nem ért egyet |
9. |
egyharmada sem támogatja |
nem ért egyet |
10. |
egyharmada sem támogatja |
nem ért egyet |
11. |
támogatja |
egyetért |
12. |
nem támogatja |
nem ért egyet |
13. |
támogatja |
egyetért |
14. |
támogatja |
egyetért |
15. |
egyharmada sem támogatja |
nem ért egyet |
16. |
egyharmada sem támogatja |
nem ért egyet |
17. |
támogatja |
egyetért |
18. |
támogatja |
egyetért |
25. |
egyharmada sem támogatja |
nem ért egyet |
33. |
támogatja |
egyetért |
34. |
egyharmada sem támogatja |
nem ért egyet |
58. |
egyharmada sem támogatja |
nem ért egyet |
59. |
egyharmada sem támogatja |
nem ért egyet |
60. |
támogatja |
egyetért |
61. |
támogatja |
egyetért |
63. |
egyharmada sem támogatja |
nem ért egyet |
72. |
támogatja |
egyetért |
73. |
támogatja |
egyetért |
2. A Kulturális bizottság utólagos állásfoglalása a T/3946/81. számú ajánlás pontjainak sorrendjében:
Ajánlás pont: |
Bizottság állásfoglalása: |
Előterjesztő állásfoglalása: |
11. |
támogatja |
egyetért |
Összeállította: az Országgyűlés Jogi Főosztálya
Budapest, 2003. június 5.
Fogarasiné Deák Valéria .k., |
Szászfalvi László s.k., |
Varga Mihálys.k., |
Dr. Pető Iván s.k., |
Dr. Bóka István s.k., |