Az 1987 óta rokkant panaszos nyugdíja folyósítását 2001. július 1-jétől a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság megszüntette, mert a soros felülvizsgálaton I. és II. fokon is az orvosi bizottság 50 százalékos munkaképesség-csökkenést, állapot javulást vélelmezett. Azonban rendszeres szociális járadékot csak 2001.  szeptember 26-tól állapított meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság. A több hónapig tartó ellátatlanság súlyos anyagi gondot okozott az egyébként is nehéz helyzetben lévő panaszosnak és családjának.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt, melyhez az országos tiszti főorvos nyújtott segítséget.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal és a tisztességes eljárással, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság. Az Igazgatóság ugyan jogszerűen járt el, amikor az 1987. augusztus 1-jétől rokkantsági nyugdíjas panaszosnak I. fokú határozattal 2001. július 1-jétől megszüntette a rokkantsági nyugdíját, mivel a soros felülvizsgálaton az orvosi bizottság állapotjavulást, 50 százalékos munkaképesség-csökkenést vélelmezett május 1-jé- 339 től. Mulasztott azonban, amikor sem az I., sem a II. fokú határozatán nem adott közérthető, pontos tájékoztatást a panaszosnak a rendszeres szociális járadék igénybevételének módjáról, különös tekintettel arra, hogy milyen módon szerezheti be a rehabilitációs bizottság véleményét.

A feltárt alkotmányos jogsérelem lehetőségének jövőbeni elkerülésére megfelelő biztosítékot nyújt a 2002. január 1-jétől hatályos ügyviteli eljárási utasítás, mely előírja a tájékoztatási kötelezettséget.

Nem járt el elvárható gondossággal az illetékes Mátészalka Város Helyi Rehabilitációs Bizottsága, amikor nem vizsgálta a hosszú ideje rokkantsági nyugdíjas panaszosnak a nyugdíj megszüntetéséig, de legalább a kérelem benyújtása napjáig visszamenőleg a jogosultság feltételeit. A panaszos figyelmét a helyi rehabilitációs bizottság a jogorvoslati lehetőségre nem hívta fel, ezért nem fordult a területi rehabilitációs bizottsághoz, amelyről a vizsgálat megállapította, hogy nem is működött.

A feltárt alkotmányos jogsérelem jövőbeni elkerülése, valamint a konkrét panasz orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felkérte a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei tiszti főorvost, hogy vizsgálja felül a területi rehabilitációs bizottság működését, valamint intézkedjen a helyi rehabilitációs bizottság konkrét ügyben hozott döntésének formai és tartalmi szempontból történő felülvizsgálata érdekében.

Az ajánlásra az intézkedés csak az országos tiszti főorvos felügyeleti utasítására történt meg, melynek eredményeként a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2001. július 1-jétől a rokkantsági nyugdíj megszűnését követő naptól visszamenőleg megállapította a panaszos rendszeres szociális járadékát.

A panasz keletkezéséhez a végrehajtási hiányosságok mellett hozzájárult a többször módosított 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet értelmezési gondot, működési zavart okozó szabályai is. Ezért az országgyűlési biztos a rendelet felülvizsgálatát és módosítását javasolta.

A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter tájékoztatása szerint 2003.  februártól a módosítás megtörténik. A vizsgálat eredménnyel zárult.

4.4. A 2002-ben érkezett ügyekről OBH 1021/2002.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában a földkiadási ügyében az eljárás elhúzódását és azt sérelmezte, hogy részarány-tulajdonának 340 egy részét a földkiadási kérelmében megjelölt helyrajzi számú földrészletből nem adták ki.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, valamint a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a panaszos édesapja 61,74 aranykorona értékű részarány-tulajdonnal rendelkezett, s a törvényes határidőben kérte ennek kiadását a forráskúti 047/10. helyrajzi számú tanyája körül lévő 039/7. és a 047/38. helyrajzi számú földrészletekből.

Az FM Hivatal a panaszos részére - az időközben elhunyt édesapjától örökölt részarány-tulajdon fejében - már kiadott a tanyája körül 21,14 AK értékű termőföldet, és annak tulajdonjogát a földhivatal a panaszos javára az ingatlannyilvántartásba be is jegyezte. A panaszos azonban még további 40,63 AK értékű részarány-tulajdonnal rendelkezik, amelynek kiadása nem történt meg.

A panaszos azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a még ki nem adott részaránytulajdonát a földkiadási kérelmében megjelölt forráskúti 047/38. helyrajzi számú termőföldből adják ki arra hivatkozva, hogy e földrészlet egykor a tulajdonukat képező (ősi) föld volt. E földet azonban az FM Hivatal más, arra jogosult kérelmező tulajdonába adta. Az iratokból az is megállapítható volt, hogy a panaszos az említett más jogosult részére földkiadást teljesítő FM hivatali határozat, s e határozatot helybenhagyó másodfokú közigazgatási határozat ellen minden esetben jogorvoslattal élt. A bíróság ítélete szerint, az ügyben eljárt közigazgatási szervek határozatai nem jogszabálysértők. A vizsgálat rámutatott arra, hogy az országgyűlési biztos a bíróság hatáskörébe tartozó ügyben nem járhat el, és a bíróság döntéseit sem vizsgálhatja felül. A bíróság döntésével megegyezően azonban megállapította, hogy a panaszosnak nincs alanyi joga arra, hogy a földkiadási eljárás során részarány-tulajdona fejében egykori "ősi földje" kiadását igényelje.

A vizsgálat az FM Hivatal eljárást megvizsgálva feltárta, hogy a földkiadási kérelem teljesítése során nemcsak annak sorrendjére vonatkozó szabályokat köteles megtartani, hanem a kérelemnek a törvényben megszabott határidőben való teljesítésére is köteles, ennek azonban nem tett eleget. A jogszabály nem biztosít alanyi jogot a panaszosnak, hogy részarány-tulajdonának megfelelő ősi földből való kiadását igényelje - továbbá azt is, hogy az FM Hivatal eljárásának elhúzódását nem indokolja a panaszosnak az ősi földből való földkiadáshoz való ragaszkodása sem. Az FM Hivatal mulasztása sértette a panaszos jogbiztonságát, valamint a tulajdonhoz való jogát.

Az országgyűlési biztos a visszásság megszüntetése érdekében, kezdeményezte az FM Hivatal vezetőjénél, hogy a panaszos földkiadási ügyében haladéktalanul hozzon határozatot. A megkeresett a kezdeményezésre válaszolva tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a panaszos földkiadási kérelmét sorsolás útján teljesíti, melynek várható időpontja 2002. III. negyedéve.

A biztos a kezdeményezésre adott választ tudomásul vette.

341 OBH 1067/2002.

Egy kaposvári panaszos a lakása közvetlen közelében lévő tűzoltólaktanya területén végzett tevékenységek zaját, bűzét, különösen a tartós és ismétlődő motorjáratást, illetve szirénapróbát, a kompresszor működését és a garázsokban hangosan szóló zenét sérelmezte.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, melynek során felkérte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját a panasszal összefüggő kérdések megválaszolására.

A helyi önkormányzatokról szóló törvény települési önkormányzati feladatként határozza meg a helyi tűzvédelemről való gondoskodást. A tűzoltóság kiemelten fontos - adott esetben emberéletet is mentő - közérdekű tevékenységet lát el, ezért az országgyűlési biztos álláspontja szerint egyéb tevékenységekhez képest a tűzoltó laktanyák rendeltetésszerű működése során keletkező zavaró hatások miatt az állampolgárokat fokozottabb tűrési kötelezettség terheli. Ebbe beletartoznak azok a szervezési, ellenőrzési feladatok is, amelyek elengedhetetlenek a tűzoltói feladatok megfelelő végrehajtásához.

A kaposvári tűzoltólaktanya működtetésének jelenlegi módja a vizsgálattal érintett alkotmányos jogokkal összefüggésben nem okoz visszásságot, mert a szükségszerű zavarással kapcsolatos tűrési kötelezettség magában foglalja a laktanya közelségéből adódó fokozott terheket is. Ezzel együtt a szolgálat színvonalának csökkenése nélkül törekedni kell a zavaró hatások minimalizálására.

Ez szervezési intézkedésekkel valósítható meg. A garázsokból kiáramló hangos zene ugyanakkor nem tartozik a laktanya rendes működéséhez - amelyre a tűrési kötelezettség vonatkozik -, ezért azt a szomszédok nem kötelesek tűrni.

A biztos rámutatott, hogy a tűrési kötelezettség ellenére természetszerűleg a laktanya mielőbbi áthelyezése jelentheti a végleges, megnyugtató megoldást, amely szerepel az önkormányzat középtávú elképzelései között.

Az előzetes letartóztatásban lévő panaszos a gyámhatóság eljárását sérelmezte, mert az, a kérése ellenére nem tett érdemi intézkedést annak érdekében, hogy az előzetes fogva tartásának kitöltéséig a kiskorú gyerekeit ideiglenes hatállyal helyezzék gyermekotthonba, pedig jelezte számukra, hogy a gyerme- 342 keket nevelő apa, személyében és körülményeiben egyaránt alkalmatlan a kiskorúak nevelésére, gondozására.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonsághoz, és a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megállapította, hogy a panaszos az elmúlt években már több alkalommal kérte a kiskorú gyermekei gyermekotthoni elhelyezését. A gyámhatóság a panaszos leveleinek kézhezvétele után minden esetben véleményt kért a gyermekek iskolájától, bölcsődéjétől. A beérkezett nevelői, gondozói vélemények alapján megállapították, hogy a gyermekek nem veszélyeztetettek, családból való kiemelkedésük indokolatlan. A gyermekjóléti szolgálat alapellátásban gondozta a családot. Az apa a családgondozóval együttműködött, a gyermekek ellátását mindig biztosította, ezért a családgondozó a gyermekek védelembe vételére nem tett javaslatot.

A vizsgálat megindítását követően a jegyző a kiskorúak fejlődéséről ismételten tájékoztatást kért az iskolától és a bölcsödétől. Az apa lakóhelye szerint illetékes község polgármesteri hivatalát környezettanulmány készítésére kérte fel, de a család időközben elköltözött, ezért a jegyző az új lakóhely szerint illetékes polgármesteri hivataltól kért környezettanulmányt. Felkérte az illetékes gyermekjóléti szolgálatot is a család alapellátásban való gondozására. A vizsgálat idején a jegyző a környezettanulmányt még nem kapta meg. A legújabb bölcsődei és iskolai vélemény is cáfolta a beadványban foglaltakat, az idősebb gyermek osztályfőnöke, és a bölcsőde igazgatója továbbra sem javasolta a gyermekek családból való kiemelését.

Az általános helyettes megállapította, hogy a jegyzői hatáskörben működő gyámhatóság a panaszos kérelmében foglaltakat minden esetben kivizsgálta, a kiskorú gyermekek családból való kiemelését nem tartotta indokoltnak. A kérelem elutasításáról azonban nem határozatban döntött, ezzel eljárása a demokratikus jogállamiságból eredő jogbiztonsággal és a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott, ezért felkérte a jegyzőt, hogy a jövőben az ügyfelek kérelmének érdemben való elbírálásáról, az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény előírásainak megfelelően határozatban döntsön.

A jegyző a kezdeményezést elfogadta.

A panaszos sérelmezte, hogy bár az orvosi bizottság a rendszeres szociális járadékra való jogosultságát (az 50%-os munkaképesség-csökkenést) 2001.  július 5-én megállapította, ellátást csak 2001. augusztus 23-tól kapott. Így több 343 mint másfél havi ellátástól esett el. Mivel két éhező gyermeke van, és súlyos megélhetési gondokkal küzd, az elmaradt ellátásának kifizetéséhez kért segítséget.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, amely feltárta, hogy a panaszos először rokkantsági nyugdíjigényt nyújtott be a Csongrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz. Az orvosi bizottság 40%-os munkaképesség-csökkenést vélelmezett, ezért az Igazgatóság I. fokú határozatával a rokkantság hiánya miatt jogszerűen I. fokon elutasító határozatot hozott. A fellebbezési eljárás során a II. fokú orvosi bizottság 2001. július 1-jétől 50%-os munkaképesség-csökkenést vélelmezett, ezért az Igazgatóság ismét jogszerűen hozott II. fokú elutasító határozatot.

A vizsgálat megállapította, hogy a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal és a tisztességes eljárással, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, amikor a rokkantsági nyugdíjigényt elutasító határozatában nem adott közérthető, pontos tájékoztatást a panaszos számára a rendszeres szociális járadék igénybevételének módjáról, különös tekintettel arra, hogy a panaszos milyen módon szerezheti be a jogosultsághoz szükséges helyi rehabilitációs bizottság véleményét.

A feltárt alkotmányos jogsérelem lehetőségének jövőbeni elkerülésére megfelelő garanciát nyújt a 21/2001. (Tb. K. 11.) ONYF utasítás, mely előírja a tájékoztatási kötelezettséget.

A visszásság jövőbeni elkerülése, valamint a konkrét panasz orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felkérte a Csongrád Megyei Területi Rehabilitációs Bizottság elnökét, hogy vizsgáltassa felül Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi Rehabilitációs Bizottságának hozott döntését. A döntés felülvizsgálata azonban nem változtatott a korábbi állásponton, ezért a konkrét panasz nem nyert megoldást.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet egyes előírásai a jogalkalmazás során értelmezési problémákat és működési zavart okozhatnak, amelyek a végrehajtási hiányosságok mellett hozzájárultak több hasonló panasz keletkezéséhez, ezért a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszternek javasolta a rendelet felülvizsgálatát és módosítását.

A miniszter tájékoztatása szerint a rendelet módosítása várhatóan 2003. február 15-ig megtörténik.

Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, és a vizsgálatot lezárta.

Ugyancsak visszásságot okoztak azok a hatóságok, amelyek elmulasztot- 344 ták a megsemmisült ingatlan helyett a károsultak lakhatási lehetőségének megoldását.

A panaszos sérelmezte, hogy a 2001. évi tiszai árvíz során kárt szenvedett és lakhatatlanná vált ingatlana helyreállításához nem kapott kárenyhítési támogatást, és az ingatlan újjáépítésére sem került sor.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Megállapította, hogy a panaszosnak és gyermekének egy helyrajzi számon volt két, ténylegesen különálló lakrésze, amely az árvíz során károsult. Ígéretet kapott azonban annak helyreállítására. Az igényét mégis elutasították azzal az indokkal, hogy a panaszos saját magával kötött albérleti szerződést, illetve a kárenyhítés során a valóságot elferdítette. Panaszos szerint ez nem felel meg a valóságnak, és állítását a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének nyilatkozata is megerősítette.

Ezért a panaszos a megsemmisült lakása után semmilyen kárenyhítésben nem részesült.

Az országgyűlési biztos az OBH 3857/2001. sz. jelentésében már megállapította, hogy a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvényben szabályozott állami feladatvállalás - mint keretszabály - mellett nincs egyértelmű eligazító jogszabály, amely mindenkor teljes bizonyossággal és egyértelműen meghatározná, hogy a katasztrófasegély milyen feltételekkel illeti meg a kárt szenvedett állampolgárokat. A jogalkalmazási bizonytalanságot fokozza, hogy az állampolgárok jogairól és kötelességeiről egy kormányhatározat rendelkezik. Egyértelműen alapvető jogot érint, ha amiatt, hogy a károsultak költségvetési pénzből lakás vásárlására, vagy építésére, illetve felújításra jogosultak, az érintett ingatlanokra jelzálogjog jegyezhető be.

A kormányhatározattal történő szabályozás következménye, hogy amennyiben az árvízkárosult nem ért egyet a rá vonatkozó döntéssel, úgy nincs számára jogorvoslati lehetőség.

Az Alkotmánybíróság a 37/1993. (VI. 9.) sz. határozata alapján megállapítható, hogy fizetési kötelezettséget csak törvényben lehetne jogszerűen szabályozni.

Az általános helyettes megállapította, hogy a nem megfelelő szintű szabályozás a jogorvoslati joggal kapcsolatos visszásságot okozott. Sérült a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog is, mivel a hatóságok elmulasztották a panaszos lakhatását megoldani.

Az általános helyettes az OBH 3857/2001. sz. jelentésben felhívta a Kormány figyelmét, hogy amennyiben a vis maior károk helyreállítására vonatkozó eljárást nem az önkormányzatok útján kívánja megoldani, úgy az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok kiküszöbölése érdekében célszerű a megfelelő szintű jogszabály mielőbbi kiadása. A Miniszterelnöki Hivatal jelezte, hogy az igazságügyi miniszter figyelemmel fogja kísérni a megfelelő szabályozás előkészítését.

345 Az általános helyettes felkérte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóját és a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a kárenyhítés megállapítása iránt intézkedjenek.

A katasztrófavédelmi igazgatóság a kezdeményezéssel nem értett egyet, ezért a biztos közvetlenül a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottsághoz fordult. A válaszadásra megszabott határidő még nem le.

A panaszos a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának (BÁH) a felesége ügyében elhúzódó eljárását sérelmezte. Az általános helyettes a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.

A panaszos magyar nemzetiségű, román állampolgárságú felesége 2001.  október 19-én tanulmányi vízumot kapott a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusától.

A 30 napos tartózkodásra jogosító vízum birtokában 2001. október 23-án utazott be a Magyar Köztársaság területére, és november 7-én ideiglenes tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be a Gödöllői Rendőrkapitányságra.

A kérelem elbírálása során megállapították, hogy a panaszos feleségének birtokában levő vízummal megegyező számú okmánnyal korábban egy jordán állampolgárságú férfi már beutazott az országba, ezért 2001. november 14-én a kérelem elbírálását felfüggesztették, és másnap megkeresték a BÁH Vízum Osztályát a vízum valódi birtokosának tisztázása érdekében. A panaszos feleségét ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolással látták el, amit a rendőrség - saját hatáskörben - két alkalommal meghosszabbított, de 2002. január 15-én a második hosszabbítás is lejárt. A panaszos felesége - öt hónapos terhesen - ettől kezdve illegálisan tartózkodott Magyarországon, így jogszerűen ki sem utazhatott az országból, ugyanakkor Magyarországon nem vehette igénybe az orvosi ellátást.

A BÁH főigazgatójának tájékoztatása szerint a BÁH Vízum Osztálya sajnálatos módon csak 2002. január 16-án kereste meg a Külügyminisztériumot, ahonnan január 18-án megküldték a panaszos feleségének birtokában levő vízum valódiságáról szóló igazolást. A BÁH Idegenrendészeti Főosztályának vezetője február 6-án - az országgyűlési biztos általános helyettese által folytatott vizsgálatra is tekintettel - kérte a Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóságtól a tartózkodási engedély iránti kérelem soron kívüli elbírálását. Az igazgatóság meghosszabbította az igazolást, majd 2002. március 19-én megadta a panaszos felesége számára a tartózkodási engedélyt.

346 Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a hatóság késedelmes eljárása súlyos visszásságot okozott a jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, valamint közvetlenül veszélyeztette a panaszos feleségének a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogát. A panaszos felesége alappal számíthatott arra, hogy Magyarországra való beutazását követően rövidesen megkapja a tartózkodási engedélyt, hiszen megfelelt az akkor hatályos 1993. évi LXXXVI. törvényben foglalt követelményeknek. A BÁH ugyanakkor a hozzá 2001. november 22-én érkezett megkeresésnek csak 2002. január 16-án tett eleget, megsértve ezzel az 1957. évi IV. törvénynek a tizenöt napos válaszadási határidőt előíró szabályait.

Az általános helyettes ezért felhívta a BÁH főigazgatóját, hogy vizsgálja ki, milyen okok vezettek a mulasztáshoz, valamint tegyen megfelelő intézkedést a hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében. A főigazgató válaszában a hivatal költözésére hivatkozott, ezért fegyelmi eljárást nem kezdeményezett, de felhívta az érintett állomány figyelmét a határidők betartásának szükségességére.

Az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete fordult beadvánnyal az országgyűlési biztoshoz, azt sérelmezve, hogy a jelentős gazdasági háttérrel rendelkező, külföldi érdekeltségű személy- és vagyonvédelmi gazdasági társaságok a szakszervezeti jogosítványaikat sértik, és kifogásolta a szakmai kamara tagdíjfizetéssel kapcsolatos gyakorlatát is.

Az országgyűlési biztos az egyesüléshez és érdekvédelmi szervezet alakításához való jog megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot, de megállapította, hogy a gazdasági társaságok sem hatóságnak, sem közszolgáltatónak nem tekinthetők, ezért tevékenységük vizsgálata nem tartozik az országgyűlési biztos hatáskörébe.

A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fővárosi Szervezetének elnöke jelezte, hogy a kamara a szakszervezeti jogosítványok említett korlátozásáról nem értesült, ezért abban mulasztás nem terheli. A kamarai tagdíjfizetés szünetelésével kapcsolatban az ombudsman rámutatott, hogy a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvény világosan rögzíti, hogy a törvény hatálya az egyéni, valamint a társas vállalkozás keretében vég- 347 zett személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységre terjed ki. Az a vagyonőr, aki munkáltatójánál alkalmazottként végzi szakmai feladatát, nem vállalkozó, és nem a vállalkozásról szóló törvény, hanem a Munka Törvénykönyve alapján áll alkalmazásban. Ennek megfelelően tehát azon panasz vizsgálható, amely e körben vitatja a kamarai tagság szüneteltetésének kizárását.

A szakszervezet működésével kapcsolatban a Munka Törvénykönyve (Mt.) biztosítja a szakszervezetek számára azt a jogot, hogy a munkaszervezeteken belül is működhessenek, ott szerveket hozzanak létre. Az Mt. előírja az állami szervek és a munkáltatók számára, hogy a szakszervezetekkel kötelesek együttműködni és részükre a megfelelő információkat biztosítani annak érdekében, hogy azok megfelelő információkkal rendelkezzenek, és az érdekvédelmi tevékenységüket eredményesen folytathassák. A munkáltató köteles a szakszervezet munkahelyi tisztségviselőit előzetesen tájékoztatni azon tervezett intézkedéseiről, amelyek a munkavállalók nagyobb csoportját érinti. A szakszervezetek jogosultak a munkakörülményekre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizni, és a munkáltatók esetleges jogellenes intézkedése, vagy mulasztása ellen kifogást benyújtani. A kifogás tekintetében végső soron a bíróság jogosult dönteni, de a kifogásnak az intézkedés végrehajtására nézve felfüggesztő, azaz halasztó hatálya van.

A szakszervezetnek a gazdasági társaságok eljárását kifogásoló, a szakszervezeti jogosítványok korlátozásával kapcsolatos panaszát el kellett utasítani, mivel az országgyűlési biztos nem jogosult a gazdasági társaságokat érintő ügyekben vizsgálatot folytatni. A kamarai-tagdíj fizetéssel kapcsolatos beadványokat, vagy a kamarai álláspontot kifogásoló panaszokat az országgyűlési biztos a kamarai jogorvoslati út igénybevételét követően - a kötelező tagság alapján működő köztestületre vonatkozó hatáskör alapján - vizsgálja.

A sajtó 2001. év végén és 2002 elején több alkalommal foglalkozott a tiszafüredi Református Egészségügyi Gyermekotthonban folyó tevékenységgel. A riportok szerint az otthon dolgozói megengedhetetlen módon bánnak az ott élő gyermekekkel, illetve az intézetben gyakoriak a pénzügyi és munkaügyi visszaélések.

Az intézmény vezetőjét szakmai hozzá nem értéssel vádolták. A meg- 348 szólaltatott intézeti dolgozók szerint előfordult a gondozottak bántalmazása, vagy szakmailag meg nem engedhető módon, kikötözéssel való büntetése.

A vádakat és kritikákat az intézmény vezetője rágalomnak minősítette. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Iroda Szeretetszolgálati Osztályának osztályvezetője az országgyűlési biztostól vizsgálatot kért annak tisztázására, hogy az alkotmányos jogok érvényesülése szempontjából megfelelő munka folyik-e az otthonban.

A vizsgálat feltárta, hogy a mentálhigiénés gondozásnak mind a személyi, mind a tárgyi feltételei hiányosak, erre a megye módszertani intézetének jelentése is felhívta a figyelmet. Az intézet érdekképviseleti fóruma formailag ugyan megalakult, de gyakorlatilag nem működik annak ellenére, hogy a szociális igazgatásról szóló törvény részletes eligazítást ad az érdekképviseleti fórum össze llítását, feladatait és működését illetően. Az intézeti alapdokumentumok közül a házirendből több jogszabályban előírt tárgykör is hiányzott, illetve nem megfelelő módon volt szabályozott. A Gyermekotthonban három gyermekkel nem tartanak kapcsolatot a szüleik. A családi pótlékot részükre is megkapja az intézmény, ezért az igazgató nem is gondolt arra, hogy a kiskorúaknak - a szülői elhanyagoló magatartás következtében - nincs tényleges törvényes képviselője.

A feltárt hibák és hiányosságok ellenére az országgyűlési biztos megállapította, hogy az intézmény dolgozói szeretettel és mély humánummal foglalkoznak a gondjaikra bízott lakókkal. A gondozottak szemmel láthatóan jól érezték magukat, barátságosan, félelem nélkül közeledtek úgy a gondozókhoz, mint a számukra ismeretlen látogatókhoz. Nyitottak, közvetlenek, kedvesek és barátságosak voltak. Az országgyűlési biztos meggyőződött arról, hogy emberközi kapcsolatok általa megismert minősége és az intézmény légköre megfelelő alapot nyújt a szakszerű feladatellátáshoz. A biztos helyszíni vizsgálata a sajtóban megjelent híreket nem igazolta, de a feltárt visszásságok mielőbbi orvoslása érdekében felkérte a Magyarországi Református Egyház Zsinatát, hogy haladéktalanul intézkedjen az intézet érdekképviseleti fórumának működtetéséről, a feladatellátás személyi feltételeinek biztosításáról, és az intézet alapító okiratának lakóotthoni ellátást is megjelölő kiegészítéséről.

Az intézet igazgatóját felhívta, hogy gondoskodjon az intézet házirendjének felülvizsgálatáról és jóváhagyásra való felterjesztéséről, az intézeti munkaszervezés és feladatellátás napi gyakorlatának felülvizsgálatáról, az orvosi rendelvény, illetőleg jóváhagyás hiányában a betegekkel szemben alkalmazott korlátozó módszerek gyakorlatának haladéktalan megszüntetéséről, valamint a szükséges és alkalmazott korlátozások dokumentáltságának megteremtéséről, a szükséges gondozási egységek és csoportok kialakításáról. Vegye fel a kapcsolatot az intézetben élő három kiskorú gyermek vér szerinti szüleivel és a szülők lakóhelye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálattal. Amennyiben a szülők továbbiakban kapcsolatot tartanak a gyermekükkel, és alkalmasak a törvényes képviselet ellátására, segítse elő a hatékony kapcsolattartást, amennyiben a megkeresés eredménytelen, úgy kezdeményezze a gyermekek átmeneti nevelésbe vételét.

349 Felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a megyei pszichiáter szakfelügyelő főorvos bevonásával segítse elő egy olyan végrehajtható intézkedési terv kidolgozását, amely garantálja az intézményben folyó ápoló-gondozó tevékenység lényeges javulását.

Az érintettek valamennyi ajánlást, illetve kezdeményezést elfogadták.

A panaszos az önálló bírósági végrehajtó eljárását kifogásolva fordult az országgyűlési biztoshoz, mert szerinte a gyermeke apjától a gyermektartásdíjfizetés elmaradásának behajtása érdekében nem elég hatékonyan járt el.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A vizsgálat során a bírósági végrehajtó csatolta a gyermektartásdíj behajtása érdekében kiállított letiltásokat, illetve a panaszosnak küldött tájékoztatásokat, amelyben az is szerepel, hogy az adós ingatlanára végrehajtási jogot jegyeztetett be, és végrehajtás alá vonta az adós gépkocsiját is.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a végrehajtás érdekében a végrehajtó megtette mindazokat a lépéseket, amelyek segítségével a panaszos hozzájuthatott a megítélt gyermektartásdíj összegéhez. A fennálló hátralék biztosítása érdekében is megtette a szükséges intézkedéseket. Az adós munkáltatója az esedékes összegeket folyamatosan utalja a panaszos számlájára.

Nem okoz visszásságot, ha a bírósági végrehajtó a jogos követelés behajtása érdekében nem a kötelezett számára leghátrányosabb megoldást alkalmazza, ha a követelés más módon is behajtható.

A vizsgálat alkotmányos joggal összefüggésben nem tárt fel visszásságot, ezért az országgyűlési biztos a vizsgálatot lezárta.

Súlyosan mozgáskorlátozott panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy az ápolását-gondozását vállaló menye ápolási díj iránti kérelmét az önkormányzat elutasította.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a panasz kivizsgálása érdekében mesgkereste az érintett önkormányzatot, ahonnan csak sürgetésre érkezett válasz.

Az önkormányzat válaszlevelében megküldte az ápolási díj iránti kérelem 350 elutasításával kapcsolatos dokumentumokat, a hatályos önkormányzati rendeletet, továbbá a panaszos beadványát követően született dokumentumokat is.

A határozat indokolása szerint a kérelmet azért utasították el, mert az ápolási díj folyósításának feltételeivel nem rendelkezett, ezért más ellátási forma igénybevételét javasolták a család gondjainak megoldására. A képviselő-testület a panaszos napközbeni ellátásának megoldására javasolta a csépai Egyesített Szociális Intézmény megkeresését és a házi gondoskodás igénylését, ezzel elősegítve kérelmező elhelyezkedési lehetőségét. A határozat indoklásában egyáltalán nem tértek ki arra, hogy a kérelmező mely törvényi, illetve önkormányzati feltételnek nem felelt meg, amely megalapozta volna a kérelem elutasítását.

Az Alkotmánybíróság a 6/2002. (II. 28.) AB határozatban már megállapította a következőket: "Az ápolási díj azzal, hogy anyagi biztonságot nyújt a tartós otthoni gondozásra szoruló beteg gondozását ellátó, s emiatt munkát vállalni nem tudó vagy fizetés nélküli szabadságon levő hozzátartozó számára, azt a társadalmilag kívánatos helyzetet kívánja elősegíteni, hogy a tartósan beteg emberek otthoni ápolását elsősorban a közvetlen hozzátartozójuk lássa el. Az ápolási díj tehát nem a gondozottnak nyújtott szociális támogatás, hanem az ápolást ellátó hozzátartozó számára a tartós beteg ápolása miatt kiesett jövedelmének pótlását szolgáló pénzbeli ellátás." (18/2002. [IV. 25.] AB határozat) A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Sztv.) 41. §-a pontosan meghatározza a jogosultaknak azon körét, akiknek a feltételek fennállása esetén a törvény erejénél fogva alanyi jogon jár az ápolási díj. Ennek értelmében jogosult minden súlyosan fogyatékos személy, továbbá a tartósan beteg 18 év alatti gyermek. Az Sztv. módosítását követően 2002.  január 1-jétől a törvény már nem csupán a jogosultak körét határozza meg, hanem a súlyos fogyatékos, illetve a tartósan beteg személy fogalmát is. Ezzel szemben a hatályos önkormányzati rendelet 7. § (2) bekezdése a törvényben meghatározott alanyi jogosultak körét - meglehetősen zavaros szabályozással - a 2 év feletti, de 18. évét be nem töltött gyermekre korlátozza, holott az Sztv.

csak a 41. § (4) bekezdésének vonatkozásában enged lehetőséget az önkormányzati rendelet alkotására.

A fentiekre tekintettel az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a panaszos szociális biztonsághoz való jogával összefüggésben sérelmet szenvedett azáltal, hogy a képviselő-testület a kérelmet egyrészről szubjektív megállapításokra alapozva, másrészről a törvény rendelkezéseivel ellentétes helyi rendeletére hivatkozva utasította el.

A sérelem orvoslása érdekében az általános helyettes felkérte a képviselő- testületet, hogy vizsgálja felül soron kívül az ápolási díjra vonatkozó rendeletét, és az 524/2001. (XI. 29.) ÖKM számú határozatát. Az általános helyettes - a Beszámoló előkészítésének befejezéséig - a jegyző kitérő válaszától eltekintve, az önkormányzattól nem kapott érdemi választ.

351 OBH 1210/2002.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Becsehely körjegyzőjének tájékoztatása szerint a Zala Megyei Bíróság ítélete alapján a panaszosnak az önkormányzat visszamenőlegesen kifizette a kiegészítő családi pótlékot, az egyszeri támogatást azonban nem kapta meg.

A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) kormányrendelet előírása szerint a települési önkormányzat a tárgyév augusztus hó 10-éig a kiegészítő családi pótlék egyszeri kiegészítését határozattal állapítja meg azon gyermek után, akire tekintettel kiegészítő családi pótlékot folyósítanak. Mivel a bíróság ítélete alapján a panaszos jogosult a kiegészítő családi pótlékra, az egyszeri támogatást is ki kellett volna fizetni a részére.

A biztos megállapította, hogy a települési önkormányzat a kiegészítő családi pótlék egyszeri kiegészítése folyósításának elmulasztásával megsértette a panaszos jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát, továbbá a szociális biztonsághoz való jog közvetlen veszélyét keletkeztette.

A biztos felkérte a körjegyzőt, hogy vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy az önkormányzat milyen módon tudná pótolni a panaszosnak a jogszabály, és a bíróság ítélete alapján járó egyszeri kiegészítő családi pótlék összegét.

A körjegyző tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az elmaradt összeget kiutaltatta a panaszos részére.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság fogdáján fogva tartott panaszos azért fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert 352 sérelmesnek tartotta a fogdai étkezési adag mennyiségét, a látogatási kérelmek engedélyezésének módját, a látogatási idő rövidségét, és az ügyvédi látogatás korlátozását.

Az általános helyettes a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal, valamint a védelemhez való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségtől kért tájékoztatást. A megküldött dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a panaszos ügyvédje valóban kérte beszélő engedélyezését, de a kérelmet elutasították, mert az ügyvédi meghatalmazásnak a fogda rendelkezésére álló példányáról hiányzott az ügyvédi szárazbélyegző, illetőleg a nyomozó hatóság nyomozást végző tagjának ellenjegyzése. A panaszos védője a hatóság eljárása miatt panaszt tett a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjénél, aki haladéktalanul intézkedett aziránt, hogy a későbbiekben hasonló eset ne fordulhasson elő. A védői látogatásokról készült fogdai nyilvántartó könyv szerint ezt követően panaszost ügyvédje rendszeresen, heti egy alkalommal látogatta, és majdnem minden esetben csomagot is vitt neki. A panaszos kapcsolattartásának biztosítása érdekében az ügy rendőri előadója a más személyek vonatkozásában beadott látogatási kérelmeket rendszerint engedélyezte. A látogatás megtagadására egy esetben került sor. A kérelmi lapon szereplő feljegyzés szerint a látogatást a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának utasítására tagadták meg arra hivatkozással, hogy panaszos nem közeli hozzátartozó látogatásának engedélyezését kérte. A panaszos számára minden alkalommal 30 perces látogatási időt biztosítottak. A fogva tartottak számára biztosított étkezési adag tekintetében végzett szúrópróbaszerű ellenőrzés az adag kalóriatartalmát és nagyságát illetően nem talált hiányosságot.

A helyettes biztos kifejtette, hogy az ügyvédi meghatalmazás alaki hiányosságai nem jelentik a meghatalmazás hiányát, nem eredményezik annak semmisségét, így a nyomozó hatóság nem tagadhatta volna meg a panaszos ügyvédje által kérelmezett beszélőt. A nyomozó hatóságnak a védő kizárását eredményező eljárása a védelemhez való joggal összefüggő visszásságot okozott.

A helyettes biztos azonban nem tett ajánlást, mert a visszásságot a rendőr-főkapitányság saját hatáskörében orvosolta, és az ügyvédi kapcsolattartást a későbbiekben folyamatosan biztosította.

A rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet 3.§ (7) bekezdése értelmében a fogva tartott és hozzátartozója, valamint más személyek közötti kapcsolattartásra előzetes egyeztetés szerinti időpontban, a rendőrség épületében, ellenőrzés és felügyelet mellett havonta két alkalommal, alkalmanként 30 perc időtartamban kerülhet sor. Az általános helyettes megállapította: ha a fogva tartottat bizonyos személyek látogatásáról az ügy rendőri előadója elzárja, akkor ez olyan korlátozás, amelyről a fogva lévő terheltet tájékoztatni kell, hiszen ez ellen a korlátozás ellen a fogva tartottnak joga van panaszt tenni. Az eljáró rendőr azonban a panaszost az engedély megtagadásának okáról, illetőleg a megtagadás elleni jogorvoslat lehetőségéről nem tájékoztatta, így eljárása az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében deklarált jogorvos- 353 lathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Tekintettel arra, hogy ügyészi ellenőrzés során a visszásság orvoslásra került - a látogatást engedélyezték -, az általános helyettes ajánlást nem tett.

Az országgyűlési biztos a sajtóból értesült arról, hogy az egyik nagy biztosító társaság felmondta a biztosítási szerződéseket a Tisza menti településeken.

A vályogházak tulajdonosainak ezután olyan biztosítási formákat javasolt, amelyekben az árvíz, mint kockázati tényező már nem szerepelt. A biztosító döntése 10-12000 családot érintett a térségben. A biztosító a döntését azzal indokolta, hogy az árvízveszély kockázatát az ügyfelekre kellett volna terhelniük, ami 20- szoros, de akár 50-szeres biztosítási díjat kellett volna fizetniük a folyó mentén élőknek. A sajtó szerint a többi biztosító társaság nem mondta fel a szerződéseket, de újakat már szigorú feltételekkel kötnek. Az egyik biztosító társaság a pénzügyminiszter informális kérésére átvállalta a felmondott biztosítások egy részét.

A biztosítási szerződések felmondása a biztosítottak több alkotmányos jogát érintette, ezért az országgyűlési biztos hivatalból indított vizsgálatot. A biztosítók - mint gazdálkodó szervezetek - gazdasági döntéseit alkotmányossági szempontból idáig senki sem vizsgálta. Működésük törvényességének felülvizsgálatára egy erre a célra létesített hatóság, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) köteles. Az Alkotmánybíróság elvárása szerint a törvényességi felügyelet egyben alkotmányossági felügyelet is, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatának célja, annak megállapítása volt, hogy a PSZÁF keretében működő biztosítás-felügyelet eleget tett-e ennek az alkotmányos kötelezettségének.

Az alkotmányos jogok érvényesülésének vizsgálatához szükség volt a biztosító sérelmes intézkedésének elemzésére. Az országgyűlési biztos a PSZÁF elnökét felkérte álláspontjának közlésére. Az elnök kifejtette, hogy a biztosító nem járt el jogszerűtlenül a szerződések felmondásakor, és a felügyelet nem jogosult az üzleti alapokon működő biztosító társaságok döntéseinek befolyásolására.

A katasztrófakárok jövőbeni elhárítása és a bekövetkező károk enyhítése érdekében azonban egy átfogó katasztrófa-védelmi program elkészítésére tett javaslatot a pénzügyminiszternek. A pénzügyminiszter jelezte hogy a minisztérium 2001 decemberében létrehozott egy tárcaközi munkabizottságot a kialakult helyzet vizsgálatára. E munkabizottság álláspontja szerint az aktuális helyzet nem minősíthető katasztrófa-állapotnak. Az árvízi kockázatok kezelését szélesebb összefüggésben kell megvizsgálni, és ennek eredményeként lehet dönteni arról, hogy indokolt-e katasztrófa-védelmi program kidolgozása. Az or- 354 szággyűlési biztos beszerezte a bizottság eddigi munkájáról készített összefoglalót és az AON nemzetközi biztosítási alkusz társaság által készített előzetes tanulmányt, mely a világban már működő katasztrófa-védelmi alapokat, intézményeket, jogi megoldásokat ismerteti.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat során kifejtette, hogy az alkotmányosság és a törvényesség érvényesülését a Polgári Törvénykönyvben (Ptk.) megfogalmazott általános jogelvek hivatottak érvényre juttatni. Az alkotmányosságnak át kell hatnia a polgári és közigazgatási szabályokat, az állami szervek és a tömegekkel jogviszonyt létesítő nagy gazdálkodó szervezetek működését is. Megállapította, hogy a biztosító akkor járt volna el a biztosítottak alkotmányos jogainak tiszteletben tartásával, ha kezdeményezi a szerződések módosítását, a megnőtt kockázat nagyobb arányú megosztását vagy szétterítését, és ebbe más érdekelt biztosítók és a katasztrófa-elhárításban ugyancsak érdekelt és egyúttal kötelezett állam bevonását. A biztosító a biztosítási szerződés felmondására vonatkozó szabályokat csak az említett polgári jogi alapelvek betartásával alkalmazhatta volna.

A Ptk. kommentár szerint a biztosítással szemben olyan igény támasztható, hogy kövesse nyomon a társadalmi, gazdasági fejlődést, alkalmazkodjon a gyakorlat követelményeihez, kutassa az új biztosítások lehetőségeit, és ahol új kockázat jelentkezik, ott lépjen közbe a kockázat elvállalása érdekében. Ebből következik, hogy a biztosításpolitikának összhangban kell állnia a társadalom- és gazdaságpolitikával, a megváltozott természeti körülményekkel, valamint az alkotmányos és törvényi követelményekkel. Az összhang megteremtése, illetőleg ennek kezdeményezése és előmozdítása a PSZÁF, mint szakmai felügyeletet gyakorló szerv, elsőrendű feladata. Ezt alátámasztja a Biztosítási tevékenységéről szóló törvényben (Bit.) foglalt deklaráció, hogy az Országgyűlés - többek között - a biztosítottak érdekeinek védelme, a biztosítási rendszer megbízható működését szolgáló egységes állami biztosítás-felügyeleti rendszer továbbfejlesztése és a biztosítók kármegelőzésben vállalt szerepének elősegítése érdekében alkotta meg a törvényt. A Felügyelet feladata, hogy elősegítse a biztosítottak érdekeinek megóvását, ellenőrizze és értékelje e törvény, illetve e törvény alapján kiadott jogszabályok, a Ptk. és a számviteli törvény rendelkezéseinek teljesítését. A Felügyelet rendkívüli ellenőrzést rendelhet el, ha megalapozott gyanú merül fel arra, hogy a biztosítási szolgáltatások teljesítésének biztonsága, a biztosítottak érdeke veszélyben van. Az országgyűlési biztos véleménye szerint a Felügyelet nem használta ki a rendelkezésére álló jogi eszközöket a biztosítottak alkotmányos jogainak érvényesítése érdekében.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a biztosító alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott, továbbá a PSZÁF is, mert a jogszabályokban előírt feladatainak nem tett maradéktalanul eleget, mert nem hívta fel a biztosítót az Alkotmány és a Ptk. alapvető rendelkezéseinek betartására. A biztos egyetértett a katasztrófavédelmi program létrehozására irányuló kezdeményezéssel, és a Tárcaközi Bizottságnak a programmal szemben megfogalmazott 355 követelményeivel. A szerződéskötési kötelezettség bevezetése a katasztrófabiztosítás körében korlátozná a szabad felmondási lehetőséget.

A biztos a feltárt visszásság orvoslására javasolta az igazságügyi miniszternek, hogy az új Polgári Törvénykönyv előkészítése során szorgalmazza a vagyonbiztosítási szerződések felmondására vonatkozó szabályok módosítását annak érdekében, hogy összhangban legyenek az előzőekben említett alkotmányos követelményekkel.

Kezdeményezte, hogy a pénzügyminiszter gondoskodjon egy átfogó katasztrófa- védelmi és pénzügyi rendszer kidolgozásáról és mielőbbi bevezetéséről.

A környezetvédelmi és vízügyi minisztert felkérte, hogy kiemelten támogassa a Pénzügyminisztérium által létrehozott tárcaközi bizottság munkáját, és mielőbb gondoskodjon a katasztrófavédelmi program kidolgozásához szükséges felmérések elvégzéséről.

Felszólította a PSZÁF elnökét, hogy felügyeleti jogkörében rendelkezésére álló minden eszközzel segítse elő a biztosítók alkotmányos működését. A jelentést figyelemfelhívásként megküldte a Magyar Biztosítók Szövetségének is azzal, hogy eljárásuk során gondoskodjanak a polgári jogi és alkotmányos jogelvek érvényesítéséről.

A KVM egyetértett az ajánlással, a PSZÁF azonban nem fogadta el, és felterjesztette a felügyeleti szervéhez, a pénzügyminisztériumhoz. A PM a biztost tájékoztatta, hogy egyeztetést kezdeményezett az igazságügyi miniszterrel, aki a felmondási szabályok módosítására tett javaslattal ugyan nem értett egyet, de támogatta a biztosnak egy átfogó katasztrófa-védelmi rendszer kidolgozására vonatkozó javaslatát.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat megállapításait és ajánlását a probléma társadalmi súlyára tekintettel az éves beszámolója keretében az Országgyűlés elé terjeszti.

A Gyermekrák Alapítvány elnöke panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az Egészségügyi Minisztérium visszakövetelte a korábban - álláspontjuk szerint tévesen - az Alapítvány számlájára utalt 135 millió forintot.

Az országgyűlési biztos a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot, és a becsatolt dokumentumok alapján a következő tényállást tárta fel.

A Kormány a 2303/2000. (XII. 15.) Kormányhatározatával - mint ágazati célelőirányzatot - a 2000. évi központi költségvetés általános tartalékából az Egészségügyi Minisztérium fejezetéhez 135 millió forintot átcsoportosított a "rákbeteg 356 gyermekek kezelési feltételeinek javítása céljából". Az egészségügyi miniszter 2000. december 19-i, panaszosnak írott levelében közölte, hogy "az Egészségügyi Minisztérium kapta feladatul, hogy felossza azt a 135 millió Ft-ot, amelyet a lakosság a Gyermekrák Alapítványon keresztül a költségvetésen kívül biztosított az Alapítvány céljait segítő feladatokra". Tájékoztatta arról is, hogy a minisztérium mely intézmények között kívánja a pénzt felosztani. A minisztérium ezzel szemben 2000. december 27-én a teljes összeget átutalta az Alapítvány számlájára. A minisztérium a 2001. január 3-án kelt levélben már arról tájékoztatta az alapítvány elnökét, hogy "sajnálatos technikai tévedés folytán a 135 millió forint az Alapítvány számlájára került átutalásra, a három felhasználásra kijelölt intézet helyett. A Kormány 2303/2000. (XII. 15.) határozatában foglaltak végrehajtása érdekében" a minisztérium kérte a pénz visszafizetését.

A panaszos a visszautalást megtagadta, arra hivatkozva, hogy a kormányhatározat a rákbeteg gyermekek kezelési feltételeinek javítására 135 millió forint összegű támogatást állapított meg a Gyermekrák Alapítvány javára. A minisztérium a pénz visszautalásának jogalap nélküli megtagadása miatt - több levélváltás után - keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságon. A Fővárosi Bíróság kötelezte az Alapítványt a 135 millió forint és járulékai visszafizetésére, de az Alapítvány azzal szemben fellebbezést nyújtott be. Az adóhatóság egy korábbi jogerős ítélet alapján időközben 89 357 405 Ft-ot leemelt az Alapítvány számlájáról.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Egészségügyi Minisztérium és a Gyermekrák Alapítvány között a bíróság előtt folyó jogvitában nem jogosult eljárni, ezért a vizsgálatát a két fél vonatkozásában lezárta. A vizsgálat csupán arra kereste a választ, hogy a kialakult helyzetben a rákbeteg gyermekek testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben fennáll-e a visszásság, illetve annak közvetlen veszélye.

A rákbetegségben szenvedő gyermekek gyógykezelési feltételei javításának szükségességét - a Gyermekrák Alapítvány elnökének a közbenjárását is figyelembe véve - a kormányzat felismerte, és haladéktalanul intézkedett annak érdekében, hogy a szakminisztérium e feladat ellátásához megfelelő anyagi eszközzel rendelkezzen. Ennek biztosítására született meg a 2303/2000. (XII. 15.) Kormányhatározat, amely a 2000. évi központi költségvetés általános tartalékaiból az Egészségügyi Minisztérium fejezethez - ágazati célelőirányzatként - a rákbeteg gyermekek kezelési feltételeinek javítására 135 millió forintot rendelt.

Az Egészségügyi Minisztérium a Kormány határozatának végrehajtása során hibát követett el azáltal, hogy a jelzett összeget tévedésből a Gyermekrák Alapítvány számlájára utalta. Mindezt tetézte, hogy az APEH - vitathatatlanul jogszerű - végrehajtási eljárásában, egy korábban jogerős bírói ítélettel megállapított tartozás okán leemelte az alapítvány számlájáról a minisztérium által átutalt összeg jelentős részét. Az ennek következtében kialakult jogvita valódi elszenvedőivé éppen azok a beteg gyermekek váltak, akiknek a gyógyulási esélyeit a Kormány elősegíteni szándékozott. Az APEH és a minisztérium tévedése a jogbiztonság követelményével, valamint a rákbeteg gyermekek egész- 357 séghez való alkotmányos jogával összefüggésben visszásságot idézett elő független attól, hogy a tévedésből átutalt összeg bírói úton visszakövetelhető.

Az országgyűlési biztos felkérte a Kormányt, hogy szerezzen érvényt az említett - alkotmányossági szempontból kifogástalan - határozatának annak érdekében, hogy a rákbeteg gyermekek kezelési feltételeinek javítására rendelt öszszeg, a polgári perek elhúzódó, és bizonytalan sikerű kimenetelétől függetlenül is eljusson az ellátáshoz szükséges tárgyi és személyi feltételekkel ténylegesen rendelkező egészségügyi intézményekhez.

A Kormány az országgyűlési biztos jelentésében foglaltakkal egyetértett, de az Egészségügyi Minisztérium csak 40 millió forint összegű támogatást tudott - a saját forrása terhére - megelőlegezni.

A panaszos 2001. december elején szóban kért segítséget, majd a 2002. január 28-án érkezett beadványában azt sérelmezte, hogy a 12 éve folyó rokkantsági nyugdíját a nyugdíjbiztosító 2001. december 1-jétől megszüntette. Az I. fokú megszüntető határozaton, mely 2001. október 25-én kelt, és novemberben kézbesítettek, nem kapott tájékoztatást arról, hogy milyen ellátásra lehet jogosult, valamint az igénylés módjáról. A fentiekről csak az országgyűlési biztos intézkedését követően a 2001. december 27-én kézbesített másodfokú határozat tartalmazott tájékoztatást, illetőleg kézbesítették a rendszeres szociális járadék igénybejelentő lapot. December hónapban ellátatlan maradt.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A vizsgálat eredményeképpen megállapította, hogy a panaszosnak a nyugdíjfolyósító igazgatóság 1988. július 1-jétől visszamenőleges hatállyal 2001. november hónappal bezárólag folyósította a III. csoportos rokkantsági nyugdíjat. Az utolsó havi rokkantsági nyugdíj összege 31 574 Ft volt.

Az OEP Orvos-szakértői Intézet I. fokú orvosi bizottsága - 2001. október 20- án megtartott - soros felülvizsgálata szerint a panaszos állapota javult és munkaképesség- csökkenése már nem éri el a rokkantság mértékét, csupán 50 százalékos.

A fentiekre tekintettel a nyugdíjbiztosítási igazgatóság 2001. október 25-én kelt határozatával, a határozat keltét követő második hónap első napjától, 2001.  december 1-jétől jogszerűen szüntette meg a panaszos rokkantsági nyugdíját.

A panaszos az I. fokú határozat ellen a törvényes határidőn belül fellebbezéssel élt.

A másodfokú közigazgatási eljárás során az OEP Országos Orvos-szakértői Intézet II. fokú orvosi bizottsága 2001. december 4-én kelt szakvéleményében 358 jóváhagyta az I. fokú orvosi bizottság véleményét. A panaszos többször érdeklődött az eredményről telefonon, és így tudta meg 2001. december 15-én, hogy a fellebbezését elutasították. Ekkor fordult rövid úton először segítséget kérve az Országgyűlési Biztos Hivatalához, tekintettel arra, hogy teljesen ellátatlan maradt december hónapban és karácsonyra is. Az országgyűlési biztos rövid úton történt intézkedésére, 2001. december 18-án postázta a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága 2001. december 10-én kelt rokkantsági nyugdíj megszüntetéséről szóló II. fokú határozatot. Ez a határozat tartalmazott tájékoztatást arról, hogy a panaszos lakóhelye szerint illetékes rehabilitációs bizottsághoz fordulhat, illetőleg, hogy rehabilitációs munkahely hiánya esetén a bizottság véleménye birtokában rendszeres szociális járadékra jogosult. Az Igazgatóság a II. fokú határozattal együtt postázta a rendszeres szociális járadék igénybejelentő lapot, melyet a panaszos 2001. december 27-én kapott kézhez, és csak 2002. január 16-án jutttathatott el a rehabilitációs bizottság elé. Ezt követően a nyugdíjbiztosítási igazgatóság 2001. december 1-jétől visszamenőleg, a 2002. január 18-án kelt határozatával megállapította a havi 17 150 forintos rendszeres szociális járadékát.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeképpen megállapította, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság mulasztása a tisztességes eljáráshoz, és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okozott. A vizsgálat azt is megállapította, hogy az igazgatóság a visszásságot időközben megszüntette, a hasonló alkotmányos visszásságok elkerülését pedig, valószínűleg biztosítani fogja az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának 21/2001. (Tb. K. 11.) ONYF sz. utasítása, amely előírja a tájékoztatási kötelezettséget. A biztos ezért a jövőre vonatkozóan sem tett ajánlást.

A panaszos rokkantsági nyugdíjat megszüntető II. fokú határozat ellen benyújtott keresetének a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a 2002. november 13-án kelt, jogerős ítéletében helyt adott. A nyugdíjbiztosítási igazgatóság azonban csak 2002. december 23-án hozott határozatot a rokkantsági nyugdíj 2001. december 1-jétől való visszaállításáról, a rendszeres szociális járadék egyidejű beszüntetéséről és beszámításáról, valamint a két ellátás közötti különbözetre 2001. december 1-jétől járó kamatról.

Az országgyűlési biztos a vizsgálatot hatáskör hiányára tekintettel lezárta.

A panaszos sérelmezte, hogy a vele egy háztartásban élő, 2001. október 15- én elhunyt édesanyja részére kiutalt nyugellátást a Posta, értesítés nélkül, október 17-én visszaküldte a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak. A 26 423 forintot "utánajárása eredményeként" - még a hagyatéki tárgyalás előtt - 41 nap elteltével mégis megkapta.

359 Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének lehetősége miatt vizsgálatot indított és megkereste a két érintett szervezetet. A nyugellátási utalványok kézbesítésére és kifizetésére a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság és a Magyar Posta Rt. között megkötött megállapodásban foglaltak vonatkoznak, azok nem postai küldemények. A megállapodás szerint: "A nyugellátás folyósításának hónapjában elhunyt címzett részére utalványozott ellátásokat 30 e Ft összeghatárig a címhelyen tartózkodó házastársnak - a jogosult átvevőkre vonatkozó szabályok szerint - a Posta a NYUFIG külön rendelkezése nélkül kifizeti. Egyéb esetekben, ha a nyugdíjas elhunyt és ez a Posta tudomására jut, az utalványok összegét a hozzátartozó értesítése nélkül a NYUFIG-nak soron kívül visszaküldi." Az ügy kapcsán nem volt egyértelmű, vajon milyen indok fűződik a nyugellátás átvételére jogosultak körének szűkített, csak a házastársat említő meghatározásához.

Az országgyűlési biztos megkeresésére a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazgatója közölte, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény értelmében a jogosult halála esetén a vele közös háztartásban élő házastársát illeti meg elsődlegesen a fel nem vett nyugellátás.

Más hozzátartozó csak együtt élő házastárs hiányában veheti fel az elhunytat megillető összeget.

A panaszos végső soron azt sérelmezte, hogy a postás kizárólag a volt házastárs számára fizetheti ki a halálozás hónapjára járó nyugdíjat. Az országgyűlési biztos a kapott tájékoztatások alapján megállapította, hogy a postai alkalmazott helyesen járt el, hiszen a Posta és a Nyugdíjfolyósító közötti megállapodás értelmében csak az elhunyt özvegyének fizethette volna ki a nyugdíjat.

A megállapodás rendelkezése pontosan az egyértelmű helyzetekre alapul. Ahol az özvegyi rokoni kapcsolat egyértelmű, ott nincs szükség a jogosultság tüzetes vizsgálatára, de ahol nem egyértelmű a jogosult (örökös) személye, ott a postai alkalmazottól általában nem is várható el a rokoni kapcsolat vizsgálata és az utalvány kifizetése. A megállapodás ezért azt nem is teszi lehetővé.

A Magyar Posta Rt. a panaszt kivizsgálta, és a feltett kérdésre írásban válaszolt, melyben megállapította, hogy nem történt szabályszegés. Az országgyűlési biztos a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazgatójának, valamint a Magyar Posta Rt. vezérigazgatójának tájékoztatását elfogadta, a vizsgálatot visszásság hiányában befejezte.

A panaszos apa 2002. január 22-én fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, felvilágosítást kérve, hogy a Bv. Központi Kórházban született és 360 az édesanyjával együtt Tökölön elhelyezett gyermeke után ki jogosult a családi pótlék igénylésére. A panaszos beadványa alapján - előzetes tájékozódás céljából - az általános helyettes munkatársa a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz (SzCsM) fordult a törvény értelmezésével kapcsolatban felmerült ellentmondások tisztázása érdekében. Az SzCsM telefonon megkeresett munkatársa azt a tájékoztatást adta, hogy a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (Cst.) 7. § (1) bekezdése alapján a bv. intézetben elhelyezett gyermekek után sem a szülők, sem a bv. intézet vezetője nem jogosult családi pótlékra, hiszen egyik szülő sem neveli a gyermeket saját háztartásában, ráadásul az anya szülői felügyeleti joga a szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetel. A gyermekek ellátását - véleménye szerint - a bv. intézet megfelelően biztosítja.

Mindezekre figyelemmel az országgyűlési biztos általános helyettese a gyermekek megfelelő szintű testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogát, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmát érintő visszásság gyanújára tekintettel hivatalból indított vizsgálatot 2002. február 8-án.

Megkeresésére a bv. országos parancsnoka közölte, hogy - jogszabályi felhatalmazás hiányában - a bv. intézetek részére családi pótlék folyósítására nem kerül sor. A bv. kórházban elhelyezett anyák kizárólag egyszeri anyasági támogatást kapnak. Az általános helyettes ezt követően megkereste a szociális és családügyi minisztert, mert álláspontja szerint ebben az esetben joghézag állt fenn. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter 2002. június 26-án kelt válaszában kifejtette, hogy a panaszolt esetben az anya maga neveli gyermekét, ezért a gyermek saját háztartásban neveltnek tekinthető, még akkor is, ha börtönben van elhelyezve. A törvény nem tartalmaz tiltó rendelkezést a családi pótlékra való jogosultság tekintetében, arra az esetre, ha a szülő nem gyakorolhatja a szülői felügyeleti jogát. A miniszter álláspontja szerint a családi pótlék az anyát a jelenlegi szabályozás szerint is megilleti. Ugyanakkor - a jogértelmezési bizonytalanság megszüntetése érdekében - indokoltnak látta a Cst. végrehajtási rendeletének a kiegészítését. A 223/1998. (XII. 30.) kormányrendelet módosítása 2002. október 8-án hatályba is lépett.

Az általános helyettes 2002. július 4-én kelt jelentésében megállapította, hogy a jogszabályok nem egyértelmű rendelkezése visszásságot okozott a bv. kórházban elhelyezett gyermekek megfelelő szintű testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogával összefüggésben. Felkérte ezért a minisztert, hogy méltányosságból tegye lehetővé az érintett anyák számára a családi pótlékra vonatkozó igényük visszamenőleges érvényesítését. A miniszter kifejtette, hogy nem ért egyet azzal, hogy a jogszabály a gyermekek alkotmányos jogát érintő viszszásságot okozna, mert a jogszabályok helyes értelmezése nem vezethet más eredményre, minthogy a családi pótlék egyértelműen jár az anyáknak. Ugyanakkor közölte, hogy nem biztosíthatja a családi pótlékra vonatkozó igények viszszamenőleges érvényesítését, mert a Cst. csak a gyermekgondozási segély esetében teszi lehetővé a méltányosság gyakorlását.

361 Az általános helyettes korábbi megállapítását - 2002. október 31-én kelt kiegészítő jelentésében - továbbra is fenntartotta. A tököli bv. kórházban fogva tartott anyák esetében - az ún. roomingin kórteremben elhelyezett két anya kivételével - ugyanis a kórházban adott körülmények miatt nem valósult meg a Cst. 7. § (1) bekezdésében rögzített, a családi pótlék igénylésére vonatkozó feltétel, mely szerint a szülőnek saját háztartásában - életvitelszerűen együtt élve - kell nevelnie a gyermekét. A Cst. 4. § k, pontjában foglalt értelmező rendelkezés pontosan rögzíti a saját háztartás fogalmát, a 7. § (3) bekezdése pedig taxatíve meghatározza azokat az eseteket, mikor a gyermeket - ezen túl, kivételesen - szintén saját háztartásban neveltnek kell tekinteni. Ezek között a bv.

intézetben az édesanyjával együtt elhelyezett gyermek nem szerepel. A gyermeket ugyanakkor természetesen az apa sem nevelte a saját háztartásában, ennélfogva az a helyzet állt elő, hogy a hatályos jogszabályok alapján nem lehetett megállapítani, hogy ki jogosult a családi pótlék igénylésére, amit az SzCsM-től kapott szóbeli tájékoztatás is alátámasztott. A panaszos, illetve a felesége ezért nem igényelték a családi pótlékot.

Az Alkotmánybíróság 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában elvi éllel mutatott rá arra, "hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság - amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme - megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon." Az általános helyettes a miniszter állásfoglalására, valamint arra tekintettel, hogy az anyák és gyermekeik együttes elhelyezése a büntetés-végrehajtás keretein belül - a kecskeméti anya-gyermek körlet létrehozásával - 2002 júliusában már biztosított volt, nem tett jogszabály módosítására vonatkozó ajánlást. Ugyanakkor megkereste a Bv.

Központi Kórház főigazgató főorvosát annak tisztázása érdekében, hogy kérteke korábban valamilyen tájékoztatást bármely szervtől a bv. intézetben született gyermekek után járó családi pótlék tárgyában. A főigazgató csatolta az Államháztartási Hivatal állásfoglalását a fogva tartott nők családtámogatási ellátásával kapcsolatban. Az állásfoglalás szerint - a Cst. 27. § (1) bekezdés d, pontja alapján - gyermekgondozási támogatás nem jár annak a személynek, aki előzetes letartóztatásban van, ill. szabadságvesztés-büntetését tölti. Ilyen tiltó rendelkezést azonban a családi pótlék vonatkozásában nem tartalmaz a törvény.

"Mindezekre tekintettel a családi pótlékra való jogosultság adott esetben megállapítható." Miután a levélen csupán a "Budapest, 2002." keltezés szerepelt, az általános helyettes munkatársa kapcsolatba lépett az ügy intézőjével, akitől megtudta, hogy a bv. intézet megkeresése 2001 decemberében érkezett, a választ pedig, február elején küldték el, és február 7-én érkezett meg Tökölre. Az általános helyettes ennek nyomán tájékoztatást kért a bv. országos parancsnokától, hogy milyen intézkedést tettek a bv. kórházban az állásfoglalás megérkezését követően annak érdekében, hogy a fogva tartott anyák számára ismertté váljon a családi pótlék igénylésének a lehetősége. Az országos parancsnok tájékoztatása szerint a főigazgató "a levélből (jogértelmezési bizonytalanság 362 okán) nem vonta le azt a következtetést, hogy neki a családi pótlék iránti igény benyújtása tárgyában hivatalból intézkednie kellene". A főigazgató kötelessége ebben az esetben azonban, az lett volna, hogy tájékoztassa a fogva tartott anyákat arról, hogy - az Államháztartási Hivatal állásfoglalása szerint - a velük együtt elhelyezett gyermekre tekintettel nemcsak az anyasági támogatás, hanem a családi pótlék igénylésére is jogosultak.

Mindezekre figyelemmel az általános helyettes megállapította, hogy a bv. intézet mulasztása visszásságot eredményezett a gyermekek megfelelő szintű testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való alkotmányos jogával összefüggésben.

Az általános helyettes felkérte az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert, továbbá az igazságügy-minisztert, hogy fontolják meg annak lehetőségét, hogy valamilyen formában kompenzálják az érintett családokat. Az igazságügy- miniszter válaszában közölte, hogy felvették a kapcsolatot az illetékes Területi Államháztartási Hivatalokkal, ahol minden benyújtott igényt a gyermek születésére visszamenőleg bírálnak el. A panaszos felesége ez alapján 2001 júliusára visszamenőleg megkapta a családi pótlékot a börtönben született gyermeke után.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a Bp. XIII. kerületi Önkormányzat a lakcím megszüntetési kérelme ügyében nem folytatta le az eljárást, és arról tájékoztatást sem adott.

A biztos a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, és tájékoztatást kért az önkormányzattól. A tájékoztatás szerint a panaszos holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelt lakóingatlant árverés útján értékesítették.

Az árverési vevő panaszos tudta nélkül bejelentkezett a lakásba, majd a panaszos kórházi kezelés miatti távollétét kihasználva be is költözött. A XIII.

kerületi Polgármesteri Hivatal okmányirodája a tulajdonos által bejelentett lakcímet előzetes ellenőrzés nélkül nyilvántartásba vette. A kórházi kezelésről hazaérkező panaszos otthonának visszaszerzése érdekében birtokvédelmi és lakcím megszüntetési eljárás lefolytatását kérte. A birtokvédelmi eljárást a törvényben előírt ügyintézési határidőn belül lefolytatták, melyben a tulajdonost az eredeti birtokállapot helyreállítására kötelezték. A lakcím megszüntetése iránti kérelem tárgyában azonban határozat továbbra sem született. Az országgyűlési biztos rövid úton (telefonon) tett megkeresésére a lakcím-megszüntetési eljárást lefolytatták.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a személyi adat és lakcímnyilvántartások célja, hogy az állampolgárok jogainak gyakorlását, kötelezettségeinek teljesítését elősegítsék mind a közigazgatásban, mind a gazdasági szférában vagy a polgárok egymás közötti viszonyaiban. E cél eléréséhez szükséges, hogy a hatósági nyilvántartások közhitelűek legyenek. A közhitelűség követelményéből adódik, hogy a hatósági nyilvántartások vezetésére, a bejegyzésre, 363 törlésre, módosításra egy formalizált eljárás, az államigazgatási eljárás szabályait kell alkalmazni. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 49. § (2) bekezdése szerint a hatósági nyilvántartásba történt bejegyzést határozatnak kell tekinteni. A lakcímnyilvántartásra vonatkozó speciális szabályokat tartalmazó 1992. évi LXVI. törvény végrehajtási rendeletének 34. § (1) bekezdése szerint a bejelentett adatok valódiságát a bejegyzés előtt ellenőrizni kell, hasonlóan a határozathozatalt megelőző, Áe.-ben előírt tényállás-tisztázási kötelezettséghez. Annak mikéntjét a jogszabály nem rendezi, e tekintetben a közigazgatási szervek teljes szabadságot élveznek. Így - a biztos korábbi vizsgálatainak tapasztalatait összegezve - előfordult, hogy egyes okmányirodák az ellenőrzést elmulasztották, míg mások a bejegyzést hatósági bizonyításhoz kötötték. Az alkotmányos jogok sérelmének veszélyét előidéző, ellentmondásos hatósági gyakorlat miatt az országgyűlési biztos felkérte a belügyminisztert, hogy a jogbiztonság érdekében tegyen intézkedést országos szinten egységes gyakorlat kialakítására. Az érintett az ajánlást elfogadta.

Haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja, hasznait szedheti. A haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él. A haszonélvezet fennállása alatt a tulajdonost csak a rendelkezési jog, továbbá a dolognak a haszonélvezeti jog sérelme nélküli megterhelésének joga illeti meg. A haszonélvezeti jog kötelezettje tehát a dolog mindenkori tulajdonosa.

Az okmányirodának a haszonélvező nyilatkozatát alapul véve kellett volna lakcím-bejegyzés során eljárnia. Az okmányiroda mulasztását súlyosbította, hogy a lakcím megszüntetési eljárást kérelemre sem indította meg, így eljárása a jogbiztonság elvével és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot idézett elő. Mivel azonban az érintett szerv a visszásságot saját hatáskörben orvosolta, az országgyűlési biztos kezdeményezést nem tett.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a polgármesteri hivatal a kétlakásos családi házban lévő garázsban kerékpárjavító és -értékesítő, valamint az egyik lakásban számítógép szerelési tevékenységet engedélyezett. Kifogásolta, hogy a műhely zavaró hatásainak megszűntetése érdekében tett bejelentéseire sem a II. kerületi Önkormányzat jegyzőjétől, sem a Fővárosi Közigazgatási Hivataltól nem kapott választ.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján a jogbiztonsággal, a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz való alkotmányos 364 jogokkal összefüggésben visszásságra lehetett következtetni. A jegyzőtől az előzményi iratok megküldését kérte, a közigazgatási hivatal vezetőjétől pedig a megtett intézkedéseiről kért tájékoztatást.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a vállalkozó 1997-ben kapott működési engedélyt, arról a panaszos nem értesült, de az alkatrész-kereskedést nem kifogásolta. A hatóság a panaszos bejelentéséből tudta meg, hogy az ingatlan, amelyben a kifogásolt javító szolgáltatást végzik, közös tulajdonban van. A működési engedély szolgáltatási tevékenységgel való kiegészítését 1999-ben annak ellenére engedélyezte a jegyző, hogy a társtulajdonos hozzájárulása hiányzott. A hatóság eljárása súlyosan sértette a panaszosnak a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogát. Figyelemmel azonban arra, hogy a működési engedélyt a panasz előterjesztését megelőzően több mint egy évvel előbb adták ki, a működési engedély kiadásával kapcsolatban közigazgatási úton már nem lehet intézkedést tenni. Ugyanakkor a biztos azt is megállapította, hogy bár a panaszos három éve kifogásolja a javító tevékenységgel összefüggésben keletkező zajt, elsősorban az ingatlanhoz álló autók, illetve az ingatlanra bemenők zaját, a jegyző a panaszos bejelentéseit nem bírálta el érdemben, határozatot nem hozott. Ezzel a panaszost jogorvoslati jogosultságától fosztotta meg.

A panaszos nem fogadta el a jegyző leveleit, hanem a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjétől kért intézkedést. A hivatalvezető utasította a jegyzőt, hogy a panaszos bejelentését érdemben vizsgálja ki. A másodfokú hatóság helyszíni szemlét tartott, és megállapította, hogy a számítástechnikai vállalkozás megszűnt, a kerékpárszerviz pedig, zárva volt. A panaszos 2002. október 2-ig, a megbeszélésük ellenére nem jelentkezett a másodfokú hatóságnál. Az országgyűlési biztos, a közigazgatási hivatal vezetőjének tájékoztatása alapján megállapította, hogy a felettes szerv elmulasztotta a panaszos kioktatását, amikor nem tájékoztatta arról, hogy csak az ő kérelmére vonhatja magához az ügyet, amennyiben utasítása ellenére a közigazgatási szerv nyolc napon belül nem hoz érdemi határozatot. Az iratok tanúsága szerint a jegyző nem tisztázta kellő körültekintéssel, hogy a panaszos bejelentése konkrétan mire irányul, azaz annak tartalmát, amely alapján az ügyet célszerűnek látszik a birtokvédelmi eljárás irányában folytatni, érdemi döntés meghozatalával.

A mulasztásban megnyilvánuló visszásság megszűntetése érdekében az országgyűlési biztos felkérte a II. kerületi jegyzőt, hogy haladéktalanul tisztázza a panaszossal, hogy kéri-e beadványát birtokvédelmi kérelemként elbírálni, és ha igen, úgy az Áe.-ben előírt ügyintézési határidőn belül hozzon érdemi határozatot; amennyiben a panaszos nem kívánja a birtokvédelmi eljárás lefolytatását, úgy soron kívül hozzon érdemi döntést. Felkérte a jegyzőt és a közigazgatási hivatal vezetőjét, intézkedjenek annak érdekében, hogy a jövőben a hivatalukban az anyagi és az eljárási jogszabályok maradéktalanul érvényesüljenek.

A jegyző a kezdeményezést elfogadta, és tájékoztatta a biztost, hogy a tényállás tisztázását követően az ügyet, érdemi határozattal zárja le.

Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, az ügyet figyelemmel kíséri.

365 OBH 1609/2002.

A kisgyermekét nevelő panaszos beadványában sérelmezte, hogy a kismamák nem kapnak tájékoztatást arról, hogy gyermekük után milyen juttatások illetik meg őket, hol kell azokat igényelni, hol kaphatók az igényléshez szükséges nyomtatványok, milyen okmányokat kell azokhoz bemutatni. Kifogásolta a Pest Megyei Területi Államháztartási Hivatal Családtámogatási Osztály Fiumei úti székhelyén tapasztalt körülményeket, és az ügyintézők ügyfelekkel való bánásmódját is. Írta, hogy többórás kísérletezés után sem kapott telefonon információt a Családtámogatási Osztálytól, ezért személyesen kereste fel az ügyfélszolgálati irodát. Kisgyermekét nem tudta kire hagyni, ezért őt is magával vitte.

Kifogásolta, hogy egy olyan intézményben, ahol az ügyfelek többsége csecsemőkorú gyermekkel jelenik meg, az egész épületben nincs olyan helyiség, ahol a gyermekeket tisztába lehetne tenni, és lehetne szoptatni. Az ügyintéző ügyfélfogadási időben magánbeszélgetést folytatott, más alkalommal pedig többórás várakozás után közölte, hogy munkaideje lejárt, a várakozók menjenek vissza másnap.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A Pest Megyei Területi Államháztartási Hivatal igazgatója a megkeresésre közölte, hogy a gyermek születését követően a szülők valamelyike által alanyi jogon igénybe vehető családtámogatási, illetve biztosítási jogviszonyhoz kötött egészségbiztosítási ellátási formákra vonatkozóan a hivatal munkatársai is tapasztalták az ügyfelek tájékozatlanságát. Ennek oka - többek között - az is lehet, hogy a különféle ellátások, kedvezmények megállapítása és folyósítása több államigazgatási szerv között oszlik meg. A hatályos jogszabályok pedig az ellátást folyósító szerveknek nem írnak elő az ügyfelek részére nyújtandó általános tájékoztatási kötelezettséget.

A Szociális és Családügyi Minisztérium "Ha jön a baba" című kiadványa foglalja össze a gyermek születését követően a családot megillető ellátási formákat és kedvezményeket. A kiadvány nyomtatott formában és az Interneten is elérhető, de az érintettekhez való szervezett formában való eljuttatásáról nem volt információja a Pest Megyei Területi Államháztartási Hivatal igazgatójának.

A Szociális és Családügyi Minisztérium ügyfélszolgálatának munkatársa arról tájékoztatta a biztost, hogy a tájékoztatót azoknak a védőnői szolgálatoknak küldik meg, amelyek azt igénylik. A védőnői szolgálatoknak sem kötelező tájékoztatni a szülőket a családot megillető ellátási formákról és kedvezményekről.

Az ügyfelek jövőbeli tájékoztatása érdekében a vizsgálattal egyidejűleg a Pest Megyei Területi Államháztartási Hivatal már megküldte a "Ha jön a baba" című kiadványt, és a különböző jogcímű családtámogatási ellátások nyomtatványait a fővárosi kerületi önkormányzatoknak azzal a kéréssel, hogy a helyi sajátosságoknak megfelelően juttassák el azt a családtámogatási irodákhoz, védőnői 366 szolgálatokhoz, családsegítő központokhoz. Pest megyében pedig, folyamatban volt a kapcsolatfelvétel és a fent megjelölt nyomtatványok eljuttatása.

A családtámogatási osztály körülményeiről, és az ügyintézők ügyfelekkel való hangneméről lefolytatatott vizsgálat szerint a családtámogatási osztály csak átmeneti jelleggel működött a Fiumei úton. 2002. május 2-ától a kirendeltség Budapest XIII. kerület, Lőportár u. 3/b. szám alá költözött. Az új telephelyen már ügyfélhívó rendszerrel ellátott korszerű ügyfélszolgálati irodát alakítottak ki. Az ügyfelek rendelkezésére külön vizesblokk áll, a csecsemők szoptatásához és a tisztába tevéséhez alkalmas helyiségeket alakítottak ki.

A beadványban nevesített - az ügyfelekkel nem megfelelő hangnemet használó - előadóval és közvetlen munkahelyi vezetőjével a vizsgálatot folytató Pest Megyei Területi Államháztartási Hivatal igazgatója személyesen egyeztetett, felhívta a figyelmüket arra, hogy az ügyfelekkel türelmes, kulturált hangnemben beszéljenek, hasonló esetek előfordulására munkajogi következményeket helyezett kilátásba.

Mivel a családtámogatási osztály körülményei a beadvány benyújtása óta már megváltoztak, a panasszal érintett ügyintéző esetében az igazgató megtette a szükséges intézkedéseket, ezért a biztos ezzel kapcsolatosan nem tett ajánlást.

Megállapította azonban, hogy a tájékoztatás hiánya a jogbiztonsággal kapcsolatban visszásságot okoz, ezért felhívta az országos tiszti fővédőnő figyelmét, hogy az igénybe vehető családtámogatási ellátási formákról és kedvezményekről a védőnők országosan kapjanak tájékoztatást. Álljon a védőnői szolgálatok rendelkezésére családtámogatási ellátási formákhoz kapcsolódó formanyomtatvány, és a területileg illetékes Területi Államháztartási Hivatal címe, elérhetősége. A védőnők mind a családtámogatási ellátási formákról, mind az eljárásra illetékes Területi Államháztartási Hivatalok elérhetőségéről kötelező jelleggel adjanak tájékoztatást a terhesgondozáson megjelenő, szülés előtt álló nőknek.

Az ajánlást az országos tiszti főorvos elfogadta.

Egy televíziós műsor szerkesztője továbbította az országgyűlési biztoshoz az értelmi fogyatékosok képviseletében eljáró személy utazási kedvezményekkel kapcsolatos panaszát. A panaszos kifogásolta, hogy a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményről szóló 287/1997. (XII. 29.) kormányrendelet (továbbiakban R.) csak a vak személyek számára teszi lehetővé az egyes utazási kedvezmények igénybevételét. A szakminisztériumhoz intézett kérelmük nem nyert elintézést.

Az országgyűlési biztos a hátrányos megkülönböztetés gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert (ESZCSM), valamint a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert (KHVM) vizsgálatra kérte 367 fel. A probléma már mindkét tárca előtt ismert volt, és annak megoldására több - sikertelen - kísérletet is tettek.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel egyetértve megállapította, hogy a diszkrimináció tilalmával összefüggésben visszásságot okoz, és az esélyegyenlőség biztosításának állami célkitűzésével is ellentétes, hogy a jogi szabályozás miatt a fogyatékossági támogatásban részesülő súlyosan fogyatékos személyek jelentős köre nem részesülhet a közlekedési támogatásban. Megállapította, hogy a KHVM jogutódja nevében a gazdasági és közlekedési miniszter, és az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter is egyaránt a probléma megoldására törekszik, de az alkotmányosság megítélésében eltérő az álláspontjuk. A tárcák álláspontja megegyezik abban, hogy a hosszú távú megoldást az egységes fogyatékossági igazolvány bevezetése jelenthetné, de az csak hosszabb szakmai-jogalkotói munka eredményeképpen valósulhat meg. Az utazási kedvezmény igénybevételéből kizárt súlyosan fogyatékos személyek - az értelmi, mozgásszervi vagy halmozottan fogyatékosok - gondjainak gyors megoldását csak az R. módosítása jelentheti. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter által javasolt és előkészített tervezettel szemben a gazdasági és közlekedési miniszternek azonban fenntartásai vannak.

Az országgyűlési biztos a feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében a két szaktárca eltérő megítélése, valamint a megoldással kapcsolatos eltérő álláspontja miatt a miniszterelnököt kérte fel a megítélése szerint szükséges intézkedésre.

A miniszterelnök az ajánlást elfogadta, és a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál, valamint az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumnál kezdeményezte az utazási kedvezmények szabályozásának olyan módosítását, amely a súlyosan fogyatékos személyek panaszát rendezi.

A rendeletmódosítás előkészítésével megbízott tárcaközi munkabizottság a beszámoló előkészítésének lezárásáig a javaslatával még nem készült el. Az országgyűlési biztos a vizsgálatát ezért felfüggesztette.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy a Pest Megyei Területi Államháztartási Hivatal I. fokon, majd az Államháztartási Hivatal késedelmesen hozott határozatával II. fokon is elutasította fogyatékossági járadék igényét, annak ellenére, hogy súlyosan mozgáskorlátozott, ortopéd bakancsot, járógépet és kerekes széket használ, melyet szakorvos írt fel, és térítés nélkül biztosítottak számára. A II. fokú orvosi bizottság véleményét azért is kifogásolta, mert nem az azon jelzett helyszíni vizsgálaton hozta meg döntését.

368 A vizsgálat a tisztességes eljáráshoz, a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indult, és célja annak a tisztázása volt, hogy a panaszos valóban rendelkezett-e kerekes székkel, mert annak alapján eldönthető - a 2001. július 1-jétől visszamenőleges - fogyatékossági támogatásra való jogosultsága.

Az országgyűlési biztosnak, az Országos Orvos-szakértői Intézet főigazgatójához rövid úton eljuttatott, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójának vizsgálatra való írásbeli felkérése nem vezetett eredményre.

Az országgyűlési biztos beszerezte az Országos Rehabilitációs Intézet szakorvosa igazolását, mely szerint a panaszos számára 1996. december 19-én, majd a kihordási idő leteltével, 2002. április 18-án írtak fel B 4200-as típusú önhajtós kerekes széket. A szakorvosi tájékoztatást az országgyűlési biztos rövid úton továbbította felhasználásra a panasz orvoslása érdekében az Országos Orvos-szakértői Intézet főigazgatójához.

Az Államháztartási Hivatal 2002. július 2-án kelt határozatával 2001. július 1- jétől visszamenőleg megállapította a panaszos fogyatékossági támogatását.

A vizsgálat megállapította, hogy az Országos Orvos-szakértői Intézet I. és II.

fokú orvosi bizottsága téves döntése, valamint a panaszos eredménytelen fellebbezése, illetve a jogorvoslati eljárás elhúzódása az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Az országgyűlési biztos felkérte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatóját, hogy intézkedjen a hasonló alkotmányos visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében.

Az országgyűlési biztos a konkrét panasz megoldódására tekintettel a vizsgálatot lezárta.

Egy 1944-ben született hölgy azt sérelmezte, hogy az öregségi nyugdíját csak 2000. augusztus 8-tól, az igénye elfogadását megelőző 6 hónapra visszamenőleg állapította meg a Heves Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Gyöngyösi Kirendeltsége. A panaszos korábban még budapesti lakosként a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságon, az 55. életéve betöltésekor kérte az öregségi nyugdíja megállapítását. Igényét nem fogadták el arra hivatkozással, hogy a reá irányadó korhatár az 59. életéve betöltése. Lakhely változását követően már a Heves Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Gyöngyösi Kirendeltsége állapította meg öregségi nyugdíját. A panaszos sérelmezte, hogy a nyugdíjbiztosító tévedése miatt a magasabb összegű öregségi nyugdíját 1999.  október helyett csak 2000. augusztus 1-jétől folyósítják.

369 Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elvének, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálata során a következőket állapította meg. A panaszos 1992. június 14-től 1994. október 7-ig rendszeres szociális járadékban, 1994. október 8-tól átmeneti járadékban részesült 2000. augusztus 1-jéig. A Heves Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Gyöngyösi Kirendeltsége a panaszos 2001. február 14-én benyújtott igényére öregségi nyugdíjat állapított meg 2000. augusztus 1-jétől, az átmeneti járadék egyidejű beszámításával és beszüntetésével.

A panaszos átmeneti járadéka a beszüntetés időpontjában 18 528 Ft, a megállapított öregségi nyugdíja összege 2000. augusztus 1-jétől 25 073 Ft volt, a két ellátás közötti különbséget visszamenőleg csak az igénybejelentést megelőző 6. hónap első napjától kapta meg.

A vizsgálat alapján megállapítható volt, hogy az 1998. január 1-jétől hatályba lépett társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.), valamint az 1997. január 1-jétől hatályos, az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és az ezzel összefüggő törvény módosításáról rendelkező 1996. évi LIX.

törvény (Önytv.) a végrehajtás során számos problémát vetett fel. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) a jogbizonytalanság felszámolása érdekében különböző időben kiadott állásfoglalásai azonban egymással ellentétesek voltak. A panaszos nem tudja bizonyítani, hogy 55 éves kora betöltésekor be kívánta nyújtani az öregségi nyugdíj igényét. A vizsgálat, valamint az Önytv. alkalmazását érintő korábbi vizsgálatok tapasztalatai azt mutatták, hogy nem kizárt annak lehetősége, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatóságok átvették a panaszosok nyugdíj igényét. Amennyiben 55. életéve betöltésétől került volna megállapításra a panaszos öregségi nyugdíja, vagy bizonyítani tudta volna, hogy valóban be kívánta nyújtani az igényét 10 hónappal előbb, havonta lényegesen magasabb összegű ellátásra lett volna jogosult.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeképpen megállapította: a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott, hogy a jogalkalmazási problémák miatt az átmeneti járadékban részesülő, az öregségi nyugdíjra 55 éves kora betöltésétől jogosult nő ellátásának folyósítása nem került megszüntetésre, továbbá nem kapott tájékoztatást az öregségi nyugdíjra jogosultságáról.

A feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felkérte a főigazgatót, hogy vizsgálja meg a panaszos problémájának saját hatáskörben történő megoldási lehetőségét. Az ONYF főigazgatója az ajánlást elfogadta, és intézkedett a panaszos öregségi nyugdíjának, az 55. életéve betöltésének napjától visszamenőleg történő megállapításáról.

A vizsgálat eredménnyel zárult.

Az egészséges környezethez, az élethez, valamint a tulajdonhoz való alkotmányos jogokat folyamatosan és közvetlenül veszélyezteti a községen 370 áthaladó jelentős teherforgalom, valamint az ennek következményeként jelentkező bűz, zaj és a lakosokra veszélyes közlekedési helyzet.

Bogyiszlói panaszos a községben zajló a jelentős tehergépjármű-forgalom káros hatásait sérelmezte. Előadta, hogy a Duna-parton létesített kikötőhöz a község belterületén vezet át az út, ezt használják a teherautók is. A problémával a település polgárai az önkormányzathoz fordultak, de véleményük szerint a beadványukban foglaltak megoldása érdekében az önkormányzat és a Tolna Megyei Közútkezelő Kht. (közútkezelő kht.) nem nyújtott számukra megfelelő segítséget.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a teherforgalom káros hatásait az ügyben eljáró hatóságok forgalomkorlátozással próbálták csökkenteni. Mivel a megnövekedett teherforgalom nemcsak Bogyiszlót, hanem más környező településeket is érinti, 2001-ben Bogyiszló, Fadd és Tolna települések közös tanulmánytervet készíttettek a teherforgalom településekről történő kivezetésére.

Az elkerülő út terve azonban, nem került be az Országos Közútfejlesztési Koncepció 15 éven belül megvalósítandó tervei közé. 2001 augusztusában megkezdődött a Szekszárdi-híd és a hídhoz vezető út építése Bogyiszló határában, amely tovább növelte a községet terhelő tehergépjármű-forgalmat. A jelentős teherforgalom miatt a községi utakban állagromlás következett be, ezért az utak tulajdonosai, az önkormányzat és a közútkezelő kht. gondoskodtak az utak újra aszfaltozásáról. Az önkormányzat és a közútkezelő kht. közösen próbálnak enyhíteni a kialakult helyzeten az út karbantartásával, a burkolat javításával, valamint a területi sebességszabályozás bevezetésével. A két hatóság az állampolgárok csoportjának beadványával kapcsolatban eljárt, eljárásuk miatt alkotmányos joggal összefüggő visszásságra utaló körülmény nem merült fel.

A lakossági panaszok jogosságát mindkét hatóság elismerte, de azok enyhítésére megfelelő megoldást csak az elkerülő út megépítése jelentene. A hatóságok elismerték, hogy az utak nem alkalmasak ekkora teherforgalom lebonyolítására, ezért a forgalom miatt a gyalogosok élete, egészsége is veszélyeztetve van, és a lakóépületek állaga pedig romlik. Az Alkotmánybíróság 27/1995.  (V. 15.) AB határozatában kimondta, hogy az "egészséges környezethez való jog érvényesítése állami kötelezettség. Az érvényesítés egyik eszköze az épített környezet védelme. Az épített környezet védelméhez hozzátartozik a települési környezet védelme. A települési környezet védelme kiterjed a lakóterületekre." Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panasz megoldása egyértelműen pénzügyi, költségvetési kérdés. A rendelkezésre álló anyagi források elosztásának mértékére a biztosnak nincs lehetősége befolyást gyakorolni, ezért a gazdasági és közlekedési minisztert kérte fel annak megfontolására, hogy a teherforgalomnak az érintett településekről való kivezetésének terve kerüljön be az Országos Közútfejlesztési Koncepció 15 éven belül megvalósítandó tervei közé.

A minisztérium közúti főosztályának főosztályvezetője válaszában egyetértett azzal, hogy a helyzet megoldását az elkerülő út biztosítaná, azonban ennek az Országos Közútfejlesztési Koncepció megvalósítandó feladatai közé való felvé- 371 telére - a forgalom időszakos és helyi jellegére tekintettel - nem lát lehetőséget.

A helyi érintettek összefogása és kötelezettségvállalása esetén, azonban a tárca a költségekhez hozzájárulna. Az országgyűlési biztos a választ tudomásul vette.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a sajtó híradásaiból értesült arról, hogy egy öt hónapos csecsemőt - feltehetőleg bántalmazás következtében - eszméletlen állapotban szállítottak a Madarász utcai Gyermekkórházba.

A csecsemő korábban "ismeretlen eredetű kék foltok miatt" már volt kórházban.

A kisgyermek a bántalmazás következtében súlyos agyi károsodást szenvedett, kórházba szállítása után 10 nappal meghalt.

Az általános helyettes hivatalból vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy a kisgyermeket ellátó háziorvos, a gyermekkórház, továbbá a gyermek védelmére hivatott gyermekjóléti szolgálat, a gyámhivatal és a gyámhatóság tevékenysége, vagy mulasztása okozott-e a gyermeki jogokkal összefüggésbe hozható alkotmányos sérelmet. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 17. § (2) bekezdése az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, különösen a védőnői szolgálat, a háziorvos és a házi gyermekorvos kötelezettségévé teszi azt, hogy a gyermek veszélyeztetettségét jelezzék a gyermekjóléti szolgálatnál, illetve indokolt esetben hatósági eljárást kezdeményezzenek. A Gyvt. azonban nem tartalmaz szankciót azokkal szemben, akik ennek a kötelezettségüknek nem tesznek eleget.

A gyermek lakóhelye szerint illetékes jegyző és a gyámhivatal vezetője a történtekről csak a sajtóból értesültek, ezért annak megelőzése érdekében nem tudtak semmit tenni. A bántalmazott gyermeket szülei rendszeresen vitték a gyermekorvoshoz. A gyermekorvos a kisfiún először 2001. december 14-én vett észre bőrelszíneződést. A csecsemőt haladéktalanul kivizsgálásra küldte, de a szülők csak két hét múlva vitték be a kórházba. A kórházi kezelőorvos ekkor nem gyanakodott bántalmazásra, a gyermekorvos pedig nem írta le, hogy a beutaláskor felmerült-e benne annak a gyanúja, hogy a kisfiú bőrelszíneződéseit esetleges bántalmazás okozta volna. A szülők a gyermeket saját felelősségükre hazavitték a kórházból. A szülők a családorvos beutalását követően csak két hét múlva vitték be kivizsgálásra a csecsemőt, majd a kivizsgálást követő napon, a további vizsgálatokat visszautasítva saját felelősségükre hazavitték a gyermeket. Az általános helyettes megállapította, hogy ilyen előzmények után a kórházi kezelőorvosban, és a háziorvosban fel kellett volna merülni a gyanúnak, hogy a családdal "nincs teljesen rendben minden". Ezek alapján pedig már 372 az első kórházi kivizsgálás után akár a kórháznak, akár a gyermekorvosnak jelezni kellett volna ezt a gyermekjóléti szolgálatnak.

A háziorvos másodszor 2002. január 18-án vett észre rendellenességet a csecsemő mozgásán, ekkor ismét kórházba utalta. A szülők megint csak több nap után vitték a kisfiút kivizsgálásra. A röntgenfelvétel megállapította, hogy a gyermek karja eltörött, de már gyógyulófélben van. A kórház kezelőorvosában ekkor már felmerült a bántalmazás gyanúja, ezért írta a járóbeteglapra, hogy kérjék fel a háziorvost a gyámhatóság értesítésére. A kórházi kezelőorvos ezt az értesítést azonban - a házi gyermekorvos erről való egyidejű értesítése mellett - maga is megtehette volna.

A védőnő január 30-án készített a családnál környezettanulmányt. A kisgyermek esetleges bántalmazására utaló jelzése és az általa készített környezettanulmány február 5-én érkezett a gyermekjóléti szolgálathoz.

A gyermekjóléti szolgálat családgondozója a jelzést követően felvette a családdal a kapcsolatot. A szülők a megadott időpontban megjelentek a gyermekjóléti szolgálatnál, tudomásul vették, hogy a családgondozó azért foglalkozik velük, mert felmerült gyermekük bántalmazásának gyanúja. A szülők együttműködők voltak, a gyermeken nem látszott semmi rendellenesség, ezért a családgondozó úgy ítélte, meg nincs szükség azonnali intézkedésre. A tényleges családgondozást azonban a gyermekjóléti szolgálat munkatársa az időközben bekövetkezett tragédia miatt nem tudta megkezdeni. A vizsgálat megállapította, hogy a családgondozó a Gyvt.-ben előírt kötelezettségének eleget tett, a gyermek veszélyeztetettségének észlelésekor a szükségesnek tartott intézkedéseket megtette, a bekövetkezett tragédia vonatkozásában mulasztás nem terheli.

Az általános helyettes kérésére a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottsága és az egészségügyi miniszter vizsgálatot folytatott az ügyben érintett Madarász utcai Gyermekkórház és Rendelőintézet orvosai, a csecsemőt ellátó háziorvos, a védőnő tevékenységét illetően. Az etikai bizottság és a minisztérium tényfeltáró vizsgálata nem állapított meg a szakemberek részéről mulasztást. Az etikai bizottság elnöke azt a tájékoztatást adta, hogy a MOK Etikai Kódexe nem tartalmaz az orvosok törvényi kötelezettségének teljesítésére vonatkozó etikai szabályt, illetve szankciót.

Az egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint sincs olyan általános előírás az egészségügyi dolgozók számára, amely külön a Gyvt. által előírt kötelezettség teljesítésére, illetve a mulasztás szankcionálására kitér. A védőnői szolgálatnak azonban van olyan belső utasítása, amely konkrétan meghatározza a gondozást végző védőnő feladatait. A belső utasításban szerepel, hogy a védőnőknek a veszélyeztetett gyermekek gondozását fokozott figyelemmel kell kísérniük, a veszélyeztetettekkel kapcsolatban megtett intézkedéseiket gondosan dokumentálniuk kell, jelezniük kell a problémákat a gyermekjóléti szolgálatnál.

Az általános helyettes a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottsága és az egészségügyi miniszter vizsgálatának eredményét és szakmai véleményét elfogadta, ugyanakkor megállapította, hogy a gyermeket kezelő orvosok a csecsemő veszélyeztetettségének késedelmes jelzésével a gyermek kiemelt védelem- 373 hez fűződő alkotmányos jogával összefüggő visszásság közvetlen veszélyét keletkeztették.

Vizsgálata során megállapította, hogy nincs az egészségügyi dolgozók számára olyan általános előírás, amely a gyermekvédelmi törvényben előírt jelzési kötelezettség teljesítésére, illetve a mulasztás szankcionálására kitérne.

A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe sem tartalmaz az orvosok számára e törvényi kötelezettségük teljesítésére vonatkozó etikai szabályt, illetve szankciót.

A jogi szabályozás hiányossága miatt az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek ajánlotta: kezdeményezze az egészségügyi dolgozók rendtartásáról szóló 11/1972. (VI. 30.) EüM rendelet kiegészítését azzal, hogy ha az orvos vizsgálata során gyermeken vagy fiatalkorún olyan sérülést észlel, amellyel kapcsolatban felmerül a bántalmazás gyanúja, legyen köteles azt - a gyámhatóság egyidejű értesítése mellett - a területileg illetékes gyermekjóléti szolgálatnak jelezni, súlyos sérülés esetén pedig büntetőeljárást is kezdeményezni.

A miniszter az ajánlással egyetértett, ezért az egészségügyi adatkezelési törvénytervezetben már szerepel, hogy az egészségügyi dolgozóknak minden gyermekbántalmazási és elhanyagolási esetben - már az első észleléskor - értesíteniük kell a gyermekjóléti szolgálatot.

Az egészségügyi, szociális és családügyi minisztérium hosszabb távú tervei között szerepel gyermekvédelmi szakemberek alkalmazása az egészségügyi intézményekben. A miniszter szükségesnek tartja, hogy továbbképzés keretében az egészségügyi dolgozók, továbbá a gyermek- és családvédelemmel foglalkozó szakemberek olyan ismeretekhez jussanak, amelyek alapján egyértelműen felismerik a gyermek bántalmazásának és elhanyagolásának eseteit.

A panaszos beadványaiban egy temetkezési szolgáltató kft., valamint több hatóság eljárását, illetve mulasztását sérelmezte. Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz és az egészséges környezethez való jogot, valamint az emberi méltósághoz való jogból levezethető kegyeleti jogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.

A panaszos hozzátartozójának temetését 2001. szeptember 17-én bonyolította le a kft., melynek emberei úgy végezték el a sírnyitást és a rátemetést, hogy a sírból előkerült egyes maradványokat (csontok, koporsó- és ruhadarabok) nem temették vissza megfelelően, a sírt és környékét pedig, nem hozták rendbe. Mivel - a panaszos jelzései nyomán - a temetést követő két hét elteltével sem történt változás, a panaszos kénytelen volt a sírt a saját költségén rendbe hozni, továbbá az ott talált maradványokat összeszedni és magához venni. A kft. ügyvezetőjével való eredménytelen levélváltás után a panaszos 374 2001. október 31-én kegyeletsértés vétsége miatt feljelentést tett a Komárom- Esztergom Megyei (KEM) Rendőr-főkapitányságon. A rendőrségi jegyzőkönyv tanúsága szerint a panaszost tájékoztatták, hogy a magánvádas eljárás lefolytatására a Tatai Városi Bíróságnak van hatásköre; a feljelentő a maradványokat mint tárgyi bizonyítékokat a bíróságnak átadhatja, addig kérik azok megőrzését.

A városi bíróság az eljárást 2001. november 21-én megszüntette.

A panaszos időközben az ÁNTSZ Tata Városi Intézetéhez (városi ÁNTSZ) fordult, haladéktalan intézkedést és segítséget kérve, hogy a birtokában levő holttest-maradványoktól mielőbb megszabadulhasson. A városi ÁNTSZ - a temetőben tartott helyszíni ellenőrzés során - megállapította, hogy a kft. nem kérte meg a sírnyitáshoz szükséges ÁNTSZ-engedélyt, ezért szabálysértési eljárás keretében pénzbírságot szabtak ki a kft. helyi kirendeltségének vezetőjére.

A panaszosnak 2001 decemberében írt levélben kifejtették, hogy a helyszíni ellenőrzéskor a sírhely környéke rendezett volt, ott már csontmaradványokat, koporsódarabokat nem találtak. A megyei tiszti főorvos ezt követően tájékoztatta a hozzá forduló panaszost, hogy a városi ÁNTSZ az ügyét már kivizsgálta, a kegyeletsértéssel kapcsolatos kifogások pedig nem tartoznak az ÁNTSZ hatáskörébe.

Az országos tiszti főorvos 2002 márciusában kifejtette, hogy "a holttest- maradványok magánszemélynél történő őrzésének közegészségügyi kockázatát a rendelkezésre álló adatokból megítélni nem tudjuk, ha van ilyen kockázat, erre az ÁNTSZ-nek a megőrzést elrendelő rendőrség figyelmét fel kellett volna hívnia". A városi ÁNTSZ munkatársai végül 2002 júniusában felkeresték a panaszost, és tájékozódtak a maradványok hollétéről. Felhívták a panaszos, és a jegyző figyelmét, hogy a szabálytalan sírnyitás miatt a sírból előkerült maradványokat a közegészségügyi és kegyeleti előírásoknak megfelelően el kell temetni.

A panaszos emellett a KEM Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez (felügyelőség) is fordult, kifogásolva a kft. által nyújtott - 153 ezer Ft ellenértékű - szolgáltatás minőségét. A felügyelőség az eljárását - hatáskör hiányára hivatkozva - megszüntette. Ugyanakkor a panaszos a KEM APEH-nál is bejelentést tett a kft. ellen. Az APEH 2001 decemberében tájékoztatta a panaszost, hogy az ügyben megtették a szükséges intézkedéseket.

A megbízott országos tiszti főorvos - ismételt megkeresésre - azt a tájékoztatást adta, hogy az ügyben jelentéstételre kérték fel a megyei tiszti főorvost.

A jelentés szerint a városi ÁNTSZ munkatársai a panaszos leveléből arra következtettek, hogy a holttest-maradványok egy 1983-ban eltemetett személy maradványai lehetnek. 19 év távlatából nézve közvetlen közegészségügyi veszélyt nem láttak, s figyelembe vették azt is, hogy a panaszosnak közegészségügyijárványügyi szakképesítése van. A panaszost azért sem szólították fel a maradványok mielőbbi eltemetésére, mert úgy vélték, hogy azzal a társhatóságok munkáját akadályozhatják.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ÁNTSZ eljárása, illetve mulasztása súlyos visszásságot okozott a jogbiztonság elvéből levezethető tisztességes eljáráshoz, valamint az egészséges környezethez való joggal összefüg- 375 gésben. A városi ÁNTSZ a panaszos bejelentése nyomán ugyan rögtön helyszíni ellenőrzést tartott és szabálysértési eljárást folytatott le, de semmilyen intézkedést nem tett a maradványokkal kapcsolatban. Az országos tiszti főorvos a 2002. márciusi levelében kifejtettek ellenére sem rendelte el a maradványok megvizsgálását, és semmilyen intézkedést nem tett a maradványok közegészségügyi kockázatának megállapítására. Elfogadhatatlan a megyei tiszti főorvos jelentése, mely szerint a városi ÁNTSZ különböző, nem ellenőrzött feltételezések alapján közvetlen közegészségügyi veszélyt nem látott, valamint a panaszos közegészségügyi szakképesítése miatt sem tartotta indokoltnak a vizsgálatot.

A panaszos ugyanis - ilyen szakképesítés birtokában - haladéktalan intézkedést kért, és külön felhívta az ÁNTSZ figyelmét a bomlófélben levő maradványok szállításával és tárolásával kapcsolatos közegészségügyi veszélyre.

A városi tiszti főorvos csak a bejelentéstől számított több mint 7 hónap elteltével hívta fel a temetésre kötelezhető panaszos, valamint a jegyző figyelmét a maradványok eltemetésének szükségességére. Az 1957. évi IV. törvény (Áe.) alapján, ha a közigazgatási szerv megállapítja, hogy az ügyben nincs hatásköre, haladéktalanul átteszi az ügyet a hatáskörrel rendelkező, illetékes közigazgatási szervhez. Ennek a kötelezettségének sem a városi, sem a megyei ÁNTSZ, sem az országos tiszti főorvos nem tett eleget, aki külön hivatkozott is arra, hogy a temetőkkel és a temetkezéssel kapcsolatos feladatok ellenőrzésére a jegyzőnek van hatásköre. Az ÁNTSZ mulasztása ezzel nemcsak a tisztességes eljáráshoz való joggal, hanem a kegyeleti joggal összefüggésben is visszásságot okozott. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos kezdeményezte a városi tiszti főorvosnál, hogy - jegyzőkönyv készítése mellett - haladéktalanul vizsgálja meg közegészségügyi szempontból a panaszosnál található maradványokat.

Ajánlást tett az országos tiszti főorvosnak, hogy - a hasonló esetek jövőben elkerülése érdekében - tegye meg a szükséges intézkedéseket arra vonatkozóan, hogy az ÁNTSZ az Áe. szabályainak betartásával járjon el az állampolgárok ügyeiben, és hatáskör hiányában kerüljön sor a megfelelő hatóság értesítésére.

Gondoskodjon arról is, hogy az ÁNTSZ lássa el állami feladatát, a közegészségügy megfelelő védelmét.

Felhívta ugyanakkor az illetékes települési önkormányzat jegyzőjének a figyelmét, hogy - a kegyeleti joggal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében, a városi tiszti főorvos megkeresésére is figyelemmel, az 1999. évi XLIII. törvény alapján gondoskodjon a maradványok mielőbbi, tisztességes eltemetéséről.

A biztos megállapította, hogy a felügyelőség tekintetében nincs hatásköre eljárni az ügyben, mivel a panaszos nem fellebbezte meg az elsőfokú határozatot.

Levélben felhívta azonban a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetőjének a figyelmét, arra, hogy az államigazgatási eljárást törvénysértően szüntette meg az elsőfokú hatóság, hiszen a büntetőügy tárgya nem volt azonos a panaszosnak a kft. által nyújtott szolgáltatás minőségét kifogásoló beadványával. A megkeresés nyomán a főfelügyelőség vezetője felügyeleti intézkedés keretében 2002. május 31-én megsemmisítette az elsőfokú határozatot, és új eljárás lefolytatását rendelte el. A felügyelőség 2002. augusztus 5-én meghozott határo- 376 zatában fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a kft.-t. Mindezekre tekintettel a biztos megállapította, hogy a felügyeleti szerv az első fokú hatóság által elkövetett jogsértéseket megfelelően orvosolta.

A KEM APEH igazgatója által megküldött iratokból kiderült, hogy 2002 januárjában mulasztási bírságot szabtak ki a kft.-re. Az APEH ugyanakkor megküldte a panaszt a felügyelőségnek és a megyei ÁNTSZ-nek is.

A kezdeményezés nyomán az ÁNTSZ Komáromi Városi Intézetének vezetője tájékoztatta a biztost arról, hogy elfogultság miatt 2002. augusztus 5-től ez a hatóság folytatja le az államigazgatási eljárást az ügyben. A hatóság szemlét tartott a panaszosnál, részletes jegyzőkönyvet vett fel, igazságügyi szakértőt rendelt ki, felvette a kapcsolatot a tatai jegyzővel, majd 2002. szeptember 30-án - az Áe. alapján - érdemi határozatot hozott az ügyben. A megbízott országos tiszti főorvos eleget tett az ajánlásnak, és körlevélben hívta fel a figyelmet az Áe.

szabályainak maradéktalan betartására. A városi jegyző tájékoztatta a biztost, hogy a maradványokat október 15-én - a jogszabályi és kegyeleti előírásoknak megfelelően - a panaszos jelenlétében eltemették.

A panaszos, mint polgármester fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert álláspontja szerint a tűzoltóságok riasztási rendszere veszélyeztetheti az állampolgárok életét és vagyonbiztonságát. Kérte a biztos segítségét a "riasztási rendszer normalizálásához".

A panasz - a települési önkormányzati önkéntes tűzoltóság parancsnokának jelentése alapján - tartalmazta, hogy 2002. március 2-án, 13.46-kor egy Trabant és egy Suzuki személygépkocsi frontálisan ütközött a 1111-es főúton. A bal oldalára borult Trabantba - melyből üzemanyag folyt - két személy súlyos sérülésekkel beszorult. Az első jelzés és az elsőnek beavatkozó, műszaki mentést végző önkormányzati önkéntes tűzoltóság helyszínre érkezése között 15 perc telt el. A késedelmes riasztást az okozta, hogy a mentőszolgálatra beérkező információ a társszerveken keresztül mintegy 7 perces késéssel jutott el az önkormányzati önkéntes tűzoltósághoz. Annak beavatkozó állománya azonban már normaidőn belül megkezdte a vonulást a baleset helyszínére, és a riasztást követő 7. percben a helyszínre ért.

A vizsgált ügyben látható, hogy a riasztási folyamatban a végrehajtó szervezet csak ötödik volt a sorban. Valamennyi értesített ügyelet eleget tett riasztási kötelezettségének, vagyis továbbadta az információt. A jelzéstől eltelt idő tehát meghatározó abban, hogy mikor jut el az információ a végrehajtó szervezethez.

A megkeresésre a belügyminiszter tájékoztatást adott arról, hogy ez az idő csökkenthető, bár a "Belügyminisztérium lehetőségeinek határán belül megtette a szükséges lépéseket az ügyeletek integrálására, a továbbfejlesztés a kor- 377 mányzati Egységes Digitális Rádiórendszer kialakításának is a függvénye".

A belügyminiszter ettől függetlenül célszerű és végső megoldásnak tartja azt a már megkezdett folyamatot, miszerint a Magyar Köztársaság teljes egészében áttér a 112-es egységes európai rendszerre, vagyis megszünteti a 104, 105 és 107 segélyhívó számokat. A miniszter rámutatott arra is, hogy az egységes hívószám bevezetésével a mentés szempontjából fontos adatokat minden esetben szakember kérdezi meg a bejelentőtől, aki egyben rögzíti és továbbítja is az információkat valamennyi, a folyamatban résztvevő beavatkozó szervezet számára.

A felesleges áttételek tehát megszűnnek.

A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság közvetlen veszélye miatt az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlást tett a belügyminiszternek, hogy tartsa napirenden a tűzoltóságok riasztási útvonalában fennálló áttételek csökkentésének megvalósítását, és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a tűzoltóság riasztása és a káreset helyszínére történő kiérkezés időtartama a lehető legrövidebb legyen.

Tekintettel arra, hogy a probléma az állampolgárok nagy csoportját, sőt a teljes lakosságot érinti, az országgyűlési biztos általános helyettese felkérte a miniszterelnököt, hogy a feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok jövőbeli elkerülése érdekében kiemelt feladatként kezelje a kormányzati Egységes Digitális Rádiórendszer kialakítását.

Egy termőföldet vásárolt magánszemély jogi képviselője a termőföldre vonatkozó elővásárlási és elő-haszonbérleti jog gyakorlásának részletes szabályairól szóló 16/2002. (II. 18.) sz. kormányrendeletnek (a továbbiakban: R.) a hatályba léptető rendelkezését sérelmezte, mert a szerint: "Ez a rendelet 2002. február 22-én lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a földhivatalhoz 2002. február 22- től benyújtott kérelmek esetében alkalmazni kell." Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog, valamint a jogbiztonság elve sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

Osztatlan közös tulajdonban álló péceli, 024/24. helyrajzi számú, aranykorona értékű termőföld meghatározott hányadának tulajdonosa, több tulajdonostársának tulajdoni illetőségét vásárolta meg készpénzfizetés ellenében a 2002. II. 11.  napján kelt és ügyvéd által ellenjegyzett adásvételi szerződésekkel. E szerződések - aláírásuk napján - tartalmilag megfeleltek az elővásárlási jog, valamint azok gyakorlására vonatkozó hatályos jogszabályok rendelkezéseinek.

Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 26. § (2) bekezdésében foglalt szabály szerint a szerződést a földhivatalhoz 30 napon belül kell benyújtani. A vevő jogi képviselője - 2002. II. 25. napján - benyújtotta a földhivatalhoz az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés céljából a kérelmet, és a tulajdonjog bejegyzésének alapjául szolgáló szerződéseket.

378 A jogi képviselő megítélése szerint a hatályos törvényi előírások figyelembevételével 2002. II. 22. napja előtt megkötött szerződés földhivatalhoz való benyújtásának útját állja az R. 8. §-ának kifogásolt szabálya. Panaszos úgy véli, hogy a támadott rendelkezés a már teljesedésbe ment szerződések felbontását eredményezi, s a szerződést kötő feleket beláthatatlan hátránnyal sújtja, ezen túl a jogalanyokat jogorvoslati joguk gyakorlására készteti, mely mind az államigazgatás, mind az igazságszolgáltatás terheit indokolatlanul növeli.

A vizsgálat feltárta, hogy a már említett osztatlan közös tulajdonban álló ingatlan egyes tulajdoni hányadrészeit - tulajdonostársaitól - a vevő megvásárolta 2002. II. 11. napján kelt adásvételi szerződéssel, mely jogügylet az e napon hatályos jogszabályok rendelkezései szerint jött létre. Az Inytv. szabályai alapján az adásvételi szerződést 2002. III. 11. napjáig kellett a földhivatalhoz - a tulajdonjog bejegyzése céljából - benyújtani, azonban a bejegyzésre irányuló kérelem és az alapjául szolgáló szerződés földhivatalhoz történő benyújtása már 2002. II. 25. napján megtörtént. E körülmény teljesen összhangban van a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (Ftv.) 2002. II. 22. napjától hatályos 10. §-ának rendelkezéseivel, mely a termőföld vagy a tanya eladása esetére megállapította az elővásárlásra jogosultak körét, és ezen belül a jog gyakorlására jogosultak sorrendjét, melynek lényege, hogy az Ftv. elővásárlásra vonatkozó rendelkezéseit csak 2002. II. 22. napján vagy azt követően létrejött jogügyletekre kell alkalmazni, a 2002. II. 11. napján létrejöttekre viszont nem. A 2002. II. 18. napján kihirdetett R. pedig 2002. II. 22. napján lépett hatályba, és előírja, hogy "rendelkezéseit a földhivatalhoz 2002. II. 22. napjától benyújtott kérelmek esetében alkalmazni kell". E rendelkezés a termőföldet eladók és az azt 2002. II. 22.  napja előtt megvásárlók közt törvényesen létrejött jogviszonyok utólagos megváltoztatását jelenti.

A vizsgálat megállapította, hogy az R. 8. §-ának idézett rendelkezése ellentétes az Ftv. elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó rendelkezéseivel, úgyszintén az Inytv. 26. § (2) bekezdésében, továbbá a jogalkotásról szóló 1987.  évi XI. törvény 1. § (2) bekezdésében foglaltakkal is.

Az R. törvényekkel ellentétes rendelkezése jogbizonytalanságot, és ezáltal a jogbiztonság követelményével, valamint a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz. Az országgyűlési biztos ezért a miniszterelnöknél kezdeményezte a 16/2002. (II. 18.) sz. kormányrendelet 8. §-a második fordulatának hatályon kívül helyezését. A címzett a kezdeményezést elfogadta, és a Kormány az országgyűlési biztos ajánlásának megfelelően a 137/2002. (VI. 25.) sz. kormányrendeletével a kritikus szabályozást 2002. VI. 25. napjától hatályon kívül helyezte.

379 A panaszos sérelmezte, hogy a feljelentése alapján indult eljárásban a feljelentés- kiegészítést végző nyomozó hatóság nem járult hozzá a feljelentő személyes meghatalmazottjának meghallgatásán a cég jogi képviselője részvételéhez.

A panasz alapján az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el és az ügy körülményeivel kapcsolatban tájékoztatást kért a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjétől.

A tájékoztatás szerint a jogi képviselő részvételétől azért zárkóztak el, mert az ügyvéd nem rendelkezett érvényes meghatalmazással és nem igazolta magát ügyvédi igazolványával. A feljelentés-kiegészítés során alkalmazott hatósági gyakorlatot a Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség nem kifogásolta, a nyomozást - mivel a feljelentett cselekmény nem volt bűncselekmény - megtagadta.

A feljelentés kiegészítést végző hatóság részére a törvény csak a feljelentett személlyel való kapcsolatfelvételt tiltja meg, egyébként bárkitől kérhetnek adatokat, felvilágosítást, sőt vizsgálat tartását is kezdeményezhetik. Azt a kört, amelyben a nyomozó hatóság tevékenykedhet, a Be. 126. § (2) bekezdés sorolja fel, míg a konkrét szabályokat a 40/1987. BM utasítás 415-428. pontja rögzíti.

A Be. - a feljelentett személytől való információszerzés megtiltásán kívül - nem tartalmaz kötelező előírásokat a feljelentés-kiegészítés keretében végzett adatgyűjtés szabályaira. A törvényben felsorolt lehetőségek közül a hatóság a célszerűségre figyelemmel, maga választja ki, hogy milyen forrásból, milyen módon szerzi be a döntéshez szükséges adatokat. A diszkrecionális jogkörrel összhangban, a feljelentés kiegészítéssel összefüggésben az érintettek részére jogorvoslati lehetőség sincs biztosítva, a feljelentő csak a nyomozás megtagadásáról hozott határozat ellen élhet panasszal.

Az általános helyettes megállapította, hogy az ügy előadója nem sértett meg semmilyen jogszabályt, és nem sértette a panaszos vagy megbízottai alkotmányos jogait azzal, hogy elutasította az együttes meghallgatásra vonatkozó kérésüket.

A cég jogi képviselőjének közreműködése és a körülmények tisztázásához nyújtható jogi segítsége az eljáró rendőri szerv részére ugyan hasznos lehetett volna, de mivel a megbeszélés elmaradt, utólag nem állapítható meg, hogy az általa szolgáltatható információk mennyiben befolyásolhatták volna a büntetőeljárás kérdésében való döntéshozatalt.

Az országgyűlési biztos általános helyettese alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot lezárta.

A panaszos sérelmezte, hogy lakókörnyezetében a hatóságok nem találnak megoldást a prostitúció visszaszorítására. Panaszával a rendőrséghez és a Zuglói Önkormányzathoz fordult. A BRFK Hivatala Koordinációs és Panaszügyi Osztá- 380 lya tájékoztatta a panaszost a rendőri fellépés feltételeiről és arról, hogy bejelentését a BRFK XIV. kerületi kapitányságához továbbították. A Zuglói Önkormányzat a panaszra nem válaszolt. A kérelemhez, panaszhoz való jog sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el.

Az Országgyűlési Biztos Hivatalának vezetője levélben kérte a Zuglói Önkormányzat jegyzőjét, hogy tett vagy tervezett intézkedéseiről, illetve a válaszadás elmulasztásának okáról adjon tájékoztatást. A jegyző a hivatalvezető megkeresésére nem válaszolt, ezért a hivatalvezető az aljegyzőhöz címezve sürgette a válaszadást. A sürgetés eredménytelen volt, válasz nem érkezett.

A beadvány nem konkrét jogsértésre - legfeljebb annak gyanújára - utalt, a panaszos által kifogásolt helyzet önmagában nem függött össze alkotmányos jog sérelmével. Az önkormányzat válaszának hiányában - tekintettel arra is, hogy a panaszos beadványai semmilyen konkrét adatot nem tartalmaztak - nem volt megállapítható, hogy a panaszos által körülírt terület a prostitúciós tevékenység szempontjából védett terület-e vagy sem, a feltételezett tevékenység ténylegesen megvalósult-e, illetve az érintett hatóságoktól az üggyel kapcsolatban milyen intézkedéseket lehetett volna elvárni.

A panaszos beadványával kapcsolatos érdemi intézkedésektől függetlenül a kerületi polgármesteri hivatal jegyzője, a beadvány válasz nélkül hagyásával megsértette a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény rendelkezéseit, amelyek szerint a bejelentéseket, panaszokat érdemben meg kell vizsgálni és "az elintézésre hivatott szerv a vizsgálat befejezésekor a tett intézkedésről vagy annak mellőzéséről köteles a bejelentőt (javaslattevőt) írásban haladéktalanul értesíteni". A mulasztás sértette az Alkotmány 64. §-át is, amely kimondja, hogy "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé".

Mindezek mellett az Országgyűlési Biztos Hivatala megkereséseinek válasz nélkül hagyása sértette az országgyűlési biztosnak az Obtv. 18. §-ában meghatározott vizsgálati jogosultságát, ezzel korlátozta az országgyűlési biztost alkotmányos feladata ellátásában.

Az ismételt mulasztások miatt az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a polgármesteri hivatal megsértette a panaszosnak a kérelemhez, illetve panaszhoz való alkotmányos jogát, továbbá az Obtv. sérelmével kapcsolatban a jogállamisággal összefüggésben alkotmányos visszásságot idézett elő. Javasolta, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője fontolja meg a vizsgálattal érintett jegyző ellen fegyelmi eljárás megindítását.

A közigazgatási hivatal vezetője az aljegyző figyelmét felhívta a követendő magatartásra, de a fegyelmi eljárástól eltekintett, mert tájékoztatása szerint a panaszost az aljegyző személyesen fogadta. Az általános helyettes a tájékoztatást tudomásul vette.

381 OBH 2173/2002.

A panaszos a tulajdonában álló gádorosi ingatlan előtti buszmegálló átépítését sérelmezte, és az országgyűlési biztos közreműködését kérte a megálló áthelyezéséhez.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított. Két ingatlantulajdonos fordult kérelemmel a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht.-hez, a megyei közlekedési felügyelethez, valamint Gádoros jegyzőjéhez az ingatlanaik előtt kialakított buszmegállók megszüntetését, illetve áthelyezését kérve. A megkeresett szervektől kapott információk alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az autóbuszöböl kialakításával a megálló közelebb került az ingatlanhoz. A főútvonalakon célszerű autóbuszöblöket létesíteni, mert annak hiányában, a forgalmi sávban megálló autóbusz mögött rövid idő alatt hosszú kocsisor torlódhat fel. A felszálló-sziget kialakítása megkönnyíti - különösen az idősebb, vagy nehezebben mozgó utasok számára - a fel- és leszállást.

A tömör beépítésű területeken zajló autóbusz-forgalom okozta környezeti terhelést az ott lakók tűrni kötelesek. A sűrűn lakott lakókörnyezetben a megállóhelyek ideális kijelölése szinte lehetetlen, mert a megállóhely működésével öszszefüggő jelenségek valakit mindenképpen zavarnak. Az ilyen áthelyezés a problémát rendszerint nem oldja meg, csak a panaszosok személye változik meg.

A helyi önkormányzatokról szóló törvény települési önkormányzati feladatként határozza meg a helyi tömegközlekedés biztosítását. Annak működtetésével óhatatlanul együtt járó zavarás, pedig szükségszerűnek minősíthető, így azt a tulajdonosok tűrni kötelesek. Több tűrésre kötelezett személy esetén az észszerűség és igazságosság követelménye lehet irányadó. A szükségszerű zavarással kapcsolatos tűrési kötelezettség magában foglalja a megálló létéből adódó fokozott terheket is. Nem kifogásolható, ha valamennyi érintett számára elfogadható megoldás hiányában olyan intézkedés történik, amely az egyformán tűrésre kötelezettek lakókörülményeinek összevetése eredményeként a legkevésbé rossz.

A buszmegálló közelségéből adódóan az épületben keletkező esetleges műszaki károsodásról, illetve annak mértékéről igazságügyi műszaki szakértői adhat véleményt, és a panaszos kártérítési keresetet nyújthat be a bíróságon.

A megálló más ingatlan elé helyezése akkor indokolt, ha ott a lakókörülmények jobbak, pl. előnyösebb a fekvése, vagy rendelkezik előkerttel. Az egyformán tűrésre kötelezettek lakókörülményeinek összevetése eredményeként az vizsgálandó, hogy melyik a legkevésbé rossz megoldás. Áthelyezés esetén célszerű a megállót beépítetlen ingatlan, tér, közintézmény stb. elé helyezni, ahol a lakosságot nem zavarja. A közútkezelő és az önkormányzat illetékesei a megálló 382 áthelyezésére irányuló lakossági kérelmet megvizsgálták, de annak teljesítését nem tartották megoldhatónak.

Az érintett szervek a panaszt kivizsgálták, az érintetteket megfelelően tájékoztatták, ezért az országgyűlési biztos az eljárásukkal kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem állapított meg. A körülmények változása járhat azzal, hogy a megálló elhelyezésére alkalmasabb területet találnak, ezért a biztos felkérte Gádoros polgármesterét és a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. igazgatóját, hogy ha ilyen lehetőség adódik, azt vizsgálják meg, és ha nincs akadálya, az áthelyezést végezzék el.

A hodászi Viktória Ápoló-Gondozó Otthon volt lakói az intézmény működését panaszolták az országgyűlési biztoshoz írott beadványukban. Az intézet által nyújtott ellátást, az ott folyó gondozási munka minőségét, az áthelyezések során követett eljárást, valamint az ellátottak vagyonkezelését egyaránt kifogásolták.

A biztos az emberi méltósághoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint a szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal bevonásával végzett vizsgálatában az országgyűlési biztos megállapította, hogy a beadványban írtak egy része nem a panaszosok közvetlen tapasztalatán alapul, hanem közvetett forrásból származik. Az intézményi jogviszony keletkezése és megszüntetése körülményeit két eset kapcsán vizsgálva megállapítást nyert, hogy az egyik panaszos az áthelyezést maga kérte, míg a másik esetben arra a házirend sorozatos és súlyos megsértése miatt került sor. Az első esetben annak ellenére maradt el az áthelyezés dokumentálása, hogy arra valamennyi érdekelttel történő egyeztetés alapján került sor. A másik panaszos esete azonban nem került az otthon érdekképviseleti fóruma elé.

A vizsgálat az érdekképviseleti fórum összeállítását és működését megfelelőnek ítélte, bár jogkörét, intézkedési lehetőségeit nem, illetve hiányosan rögzítették.

A vizsgálatot végző munkacsoport szerint a térítési díjak megállapításával, a térítési díj megfizetésével, nyilvántartásával kapcsolatos kötelezettségének a fenntartó, illetve az intézmény a jogszabályi előírásoknak megfelelően tesz eleget. A fizetésre kötelezettet a megállapított térítési díjról a jogszabályi előírásoknak megfelelően értesítik. Az intézmény rendelkezik a gondozottak pénzének kezelésére vonatkozó szabályzattal is. E szerint és az intézmény által kialakított gyakorlat értelmében, írásbeli meghatalmazás esetén nyílik lehetőség a gondozottak jövedelméből a személyi térítési díjak levonására, a takarékbetétkönyvekbe történő pénzelhelyezésre, az abból történő felvételre, illetve a gyógyszerköltségek levonására, továbbá a különböző fogyasztási cikkek be- 383 szerzésében történő közreműködésre. A letétben való elhelyezésre - a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet értelmében -, a hivatkozott szabályzat alapján van lehetőség. A szabályzat rendelkezései megfelelnek a hivatkozott jogszabályban előírtaknak. E megállapítás vonatkozik a készpénzletétekre is. A pénzkezelési szabályzat megfelelően tartalmazza, hogy milyen esetekben kell a készpénzt - betét formájában - pénzintézetben megőrizni.

A készpénz betétben történő elhelyezése a készpénz átvételétől számított két munkanapon belül megtörténik. A készpénz megőrzéséről páncélszekrényben gondoskodnak.

A takarékbetétkönyvek átvételével, kiadásával, nyilvántartásával és kezelésével kapcsolatos feladatokat a pénzkezelési szabályzatban rögzített módon, az intézményvezető által megbízott dolgozó látja el. A korlátozottan cselekvőképes lakó számára is kifizetik a költőpénzét, a cselekvőképtelen személy esetében - a gondnoka által adott meghatalmazás alapján - az intézmény megbízott dolgozója a lakó számára megküldött költőpénzből a gondnokolt személy kívánságának megfelelő fogyasztási cikkeket beszerzi, és a beszerzést számlával igazolja.

A jogosult költőpénzét hitelesített füzetben tartják nyilván. A költőpénz kezelésének gyakorlata megfelel a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

A panaszos azt is sérelmezte, hogy a szükséges gyógyszerek költségeit kifizettették vele. A vizsgálat megállapította, hogy erre csak térítésköteles gyógyszerek esetében került sor, de ekkor is alkalmazták az előírt költségmegosztást.

Az intézmény által nyújtott ellátás szakszerűségét ellenőrző módszertani intézmény munkatársai a vizsgálati tapasztalataikat összegezve megállapították, hogy az egyéni ápolási és gondozási tervek megfelelő vezetése és rendszeres felülvizsgálata esetén részletesebb képet kaphattak volna az ellátás szakszerűségéről.

Az egyéni gyógyszer-felhasználási lapok vezetése során a gondozott aláírásával igazolja, hogy a leírt gyógyszereket megkapta, azok költségeivel tisztában van.

A panaszosok, konkrétumok megjelölése nélkül hívták fel a figyelmet az intézmény általuk vélt pénzügyi visszaéléseire, a közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkező gondozottak fogpótlásával kapcsolatos eljárás visszásságaira, a lakók takarékbetétkönyveinek felhasználásával végzett vásárlásokra, a fenntartótól az intézeti sportnapra kapott támogatás nem rendeltetésszerű felhasználására, továbbá az intézeti dolgozóknak a gondozottakkal szemben tanúsított erőszakos magatartására is.

A vizsgálat ezeket a panaszokat nem igazolta. A közigazgatási hivatal vezetője felhívta az intézet igazgatójának figyelmét az áthelyezésekkel kapcsolatos eljárás szabályainak maradéktalan betartására, az érdekképviseleti fórum működési szabályzatának kiegészítésére. Utasította az intézmény vezetőjét az ápolási, gondozási tervek felülvizsgálatára és aktualizálására, továbbá külön intézkedést kezdeményezett az intézetben történő foglalkoztatás, az ebből származó munkabér és/vagy munkajutalom ellentmondásainak feloldására.

384 Az országgyűlési biztos a fentieket figyelembe véve a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Közgyűlés elnökét kérte fel, intézkedjék annak érdekében, hogy a jelentésben foglaltakat valamennyi, az önkormányzat által fenntartott szociális intézmény megismerje. Fokozott figyelmét kérte annak érdekében, hogy az önkormányzat által fenntartott szociális intézményekben maradéktalanul tartsák be az ellátottak, hozzátartozóik és az ott dolgozók jogait és érdekeit egyaránt védő garanciális rendelkezéseket. Az érintett a kezdeményezést elfogadta.

A panaszos azt sérelmezte, hogy két kiskorú gyermekét Sülysáp jegyzője 2001 decemberében ideiglenesen nevelőszülőnél helyezte el. A beadvány előterjesztésekor (2002. április) a panaszos gyermekei - miközben az ügyben eljáró hatóságok illetékessége állandóan változott - még mindig ideiglenes hatályú elhelyezettek voltak. Az országgyűlési biztostól gyermekei családba való visszahelyezéséhez kért segítséget.

A vizsgálat a jogbiztonság követelményéhez, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt indult. Sülysáp jegyzője az 1999- ben és 2000-ben született kiskorú gyermekeket 2001. december 21-én kelt határozatával, ideiglenes hatállyal nevelőszülőnknél helyezte el. A szülők Sülysápon albérletben éltek, a határozat indoklási része szerint a ház gondozatlan, elhanyagolt, piszkos volt, a kicsi gyermekek a hideg téli idő ellenére nem voltak megfelelően felöltöztetve, betakarva. A határozat rendelkező része a kiskorúak állandó lakóhelyéül Barcsot tüntette fel. A panaszos és élettársa a határozatot megfellebbezték. Az ügyben másodfokon eljáró Pest Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala 2002. február 1-jén kelt határozatával az első fokon hozott határozatot helybenhagyta.

A sülysápi jegyző - a jogszabályi előírásoknak megfelelően - az iratanyagot áttette Barcs Város Gyámhivatalához, amely megállapította, hogy az anya és a gyermekek barcsi lakóhelye fiktív, a család soha nem élt a városban, illetékessége hiányában az iratanyagot a tartózkodási hely szerint illetékes győmrői gyámhivatalnak küldte meg. Döntése a Gyvt. 124. § (3) bekezdésén alapult. Az eljáró szerv illetékességét lakóhely hiányában a tartózkodási hely határozza meg. A jogszabály azonban csupán tartózkodási helyet - és nem bejelentett tartózkodási helyet - említ.

Gyömrő Város Gyámhivatala első intézkedéseként az eljárási határidejét 30 nappal meghosszabbította. A szülők panasza nyomán a másodfokon eljáró gyámhivatal - helyesen - már megállapította, hogy a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) kormányrendelet az ideiglenes hatályú elhelyezés időtartamát 30 napban maximálja.

Az ideiglenes hatályú elhelyezés időtartama - az államigazgatási eljárás 385 általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 15. § (5) bekezdése alapján - további 30 nappal ideiglenes hatályú elhelyezés esetén nem hosszabbítható meg. A másodfokú gyámhivatal ugyanekkor azt is megállapította, hogy a gyömrői gyámhivatal az eljárás lefolytatására nem illetékes. A további eljárásra illetékesként Barcs Város Gyámhivatalát jelölte meg. Döntését a Gyvt. 124. § (4) bekezdésére alapozta, mely szerint: "belföldi lakóhely hiányában, vagy ha a tartózkodási hely ismeretlen, az eljáró szerv illetékességét az utolsó ismert hazai lakóhely határozza meg". Mivel az anya és a gyermekek tartózkodási helye nem volt ismeretlen, az eljárásra Gyömrő Város Gyámhivatala lett volna illetékes. Nem életszerű, hogy fiktív lakcím alapján az a gyámhivatal járjon el, amely a család életvitelszerű tartózkodási helyétől nagy távolságra van, az ügyintézők nem is ismerhetik ügyfeleik életkörülményeit.

A barcsi gyámhivatal február 22-én kelt határozatával a kiskorúak ideiglenes elhelyezését fenntartotta. Március elején a Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat a gyermekek elhelyezési tárgyalására meghívta a barcsi gyámhivatalt. A gyámhivatal ügyintézője válaszlevelében közölte, hogy az érdemi döntést elősegítő javaslatot nem tud tenni, mert a család soha nem élt a városban, ezért életkörülményeiket nem ismerik.

A gyámhivatal március 25-én a Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat javaslata alapján átmeneti nevelésbe vette a kiskorúakat. A szülők a határozatot megfellebbezték, a gyámhivatal ezt követően saját hatáskörében visszavonta azt, ezzel egyidejűleg azonban nem döntött arról, hogy a gyermekeket ideiglenes hatállyal ismét nevelőszülőhöz helyezi, vagy vér szerinti családjukba visszahelyezi. A gyámhivatal a gyermekek átmeneti nevelésbe vételről szóló határozatának visszavonása utáni időszakot úgy tekintette, mintha azzal az azt megelőző állapot állt volna vissza, jelesül a gyermekeket újból ideiglenes hatályú elhelyezettként kezelte. Ezt bizonyítja, hogy a barcsi gyámhivatal 2002.  június 19-én kelt határozatával - amellyel a kiskorúakat visszahelyezte vér szerinti családjukba - ideiglenes hatályú elhelyezésüket szüntette meg. Azzal azonban, hogy a gyámhivatal az átmeneti nevelésbe vételi határozatot visszavonta, nem állt vissza korábbi állapot. A jogszabályi előírásoknak megfelelően a gyámhivatalnak - az átmeneti nevelésbe vételi határozata visszavonásával egyidejűleg - ismét határozatot kellett volna hoznia kiskorúak ideiglenes nevelőszülőhöz való helyezéséről, majd 30 napon belül határoznia kellett volna az ideiglenes hatályú elhelyezés megszüntetéséről, vagy a gyermekek átmeneti nevelésbe vételéről, illetőleg az esetleges perindításról.

A vizsgálat megállapította, hogy a kiskorúak - jogszabálysértően - mintegy öt hónapig ideiglenes hatályú elhelyezettek voltak. Ennek oka az eljáró gyámhivatalok közötti illetékességi vita, továbbá az volt, hogy a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala tévesen állapította meg a barcsi gyámhivatal illetékességét.

Az elhúzódó hatósági eljárás a jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságot keletkeztetett.

A jogsértések jövőbeli elkerülése érdekében az általános helyettes felhívta az ügyben eljáró Gyömrő Város Gyámhivatala, Barcs Város Gyámhivatala, továbbá 386 a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala vezetőjének a figyelmét a jogszabályok pontos értelmezésre, jogszabályi előírások betartására.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság valamint a szociális biztonság sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az önkormányzat polgármesterét álláspontjának közlésére kérte fel. A válaszból a következőket lehetett megállapítani.

Budapest XIV. kerület, Tatai utcai 3 lakásos ingatlan - amelynek az ingatlan- nyilvántartás szerinti tulajdonosa a Magyar Állam, és a kezelője évtizedek óta a MÁV Budapesti Igazgatósága - kezelését 1959 óta ténylegesen a Bp. XIV.

kerületi Tanács VB. Házkezelési Igazgatósága végezte. Az önkormányzat - az egyes állami vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991.  évi XXXIII. tv. alapján - a Házkezelési Igazgatóság jogutódja, a Fővárosi XIV- XVI. Kerületi Ingatlankezelő Vállalat tényleges kezelésében lévő ingatlan önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezte, de e kérelmét a Vagyonátadó Bizottság elutasította. Ezt követően az önkormányzat az ingatlan tulajdonba adása iránti kérelmét visszavonta, és a korábban gyakorolt kezelői jogról a MÁV javára lemondott. A MÁV Rt. Budapesti Területi Igazgatóság Ingatlangazdálkodási Osztálya 2001. október 17-én levélben arról tájékoztatta a panaszos jogi képviselőjét, hogy a panaszossal nem állnak semmiféle jogviszonyban, ezért a panaszosnak a lakást elhelyezési igény nélkül el kell hagynia. A bérlő az elhelyezés iránt legfeljebb az önkormányzathoz fordulhat. Az önkormányzat nevében a polgármester azt nyilatkozta, hogy a Zuglói Vagyonkezelő Rt. a más tulajdonában lévő ingatlan kezelését a tulajdonos megbízása nélkül nem láthatja el, ezért már többször felkérték a MÁV vezetését az ingatlan tényleges kezelésének átvételére.

A polgármester arról is tájékoztatást adott, hogy a panaszos kereseti kérelemmel fordult a bírósághoz, melyben a lakásbérleménye felújítására vagy cserelakás biztosítására kérte kötelezni az önkormányzatot.

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos lakása a Budapest XIV. kerület, 29834/1. hrsz. alatt felvett 70 ha, 7978 m2 földterületű "vasútállomás" művelési ágú osztatlan ingatlanon található, amelyre a Magyar Állam tulajdonjoga és a Magyar Államvasutak Budapesti Igazgatóságának kezelői joga volt bejegyezve.

A lakóépület tényleges kezelését azonban a Tanács VB. házkezeléssel foglalkozó szervezete végezte, az állami tulajdonban álló ingatlanok kezeléséről szóló 9/1969. (II. 9.) kormányrendelet, majd az azt módosító 26/1987. (VII. 30.) MT rendelet és a 6/1987. (IX. 1.) ÉVM rendelet alapján. Tekintettel arra, hogy az 387 ingatlan egészének rendeltetése a MÁV-hoz kötődött, de a lakóépület nem minősült vállalati bérlakásnak, a lakások kezelését ellátó szervezet az épületben lévő három lakást a tanácsi bérlakásokkal azonos módon kezelte. Az épületben lévő lakások kiutalása és a bérleti szerződések megkötése során a bérbeadó és a bérlő jogviszonyát a MÁV kezelői joga nem befolyásolta. Az állami ingatlanok kezelését rendező jogszabályok előírták valamennyi érintett hatóság számára, hogy az ingatlan-nyilvántartási adatok módosítása iránt kötelesek intézkedni, ha azt tapasztalják, hogy a tényleges kezelő és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett szerv nem azonos. Ezen belül arra is volt jogi lehetőség, hogy a nagyobb ingatlanokat funkciójuk szerint megosszák, és ezzel a tényleges kezelő kezelői joga csak arra a területre kerüljön bejegyzésre, amelyet ténylegesen kezel. Ezen mulasztás feltárása azonban nem tartozik az országgyűlési biztos hatáskörébe, mert az a hatályos Alkotmányunk hatálybalépését megelőzően történt. Az állami vállalat a gazdasági társaságokról szóló törvény értelmében részvénytársasággá alakult, és a törvény erejénél fogva a tulajdonába kapta mindazokat az ingatlanokat, amelyekre a kezelői joga be volt jegyezve. Az önkormányzatok - az egyes állami vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991.  évi XXXIII. törvény értelemében - a vagyonátadó bizottságoktól igényelhették azon ingatlanok tulajdonukba adását, amelyeknek a törvény hatálybalépése napján a jogszerű kezelőjének a tanácsot, a tanács szervét, intézményét, illetve a közüzemét vagy a költségvetési üzemét kellett volna tekinteni. A panaszos ingatlanának önkormányzati tulajdonba adását is kezdeményezte az önkormányzat, de a vagyonátadó bizottság azt megtagadta, mert az ingatlan már nem állami tulajdonban volt, hanem egy 100%-ban állami tulajdonú részvénytársaság tulajdonában. A különböző jogi személyek közötti tulajdonjogi vita ugyan nem tartozik az országgyűlési biztos vizsgálati hatáskörébe, de a jogi helyzet elemzését elvégezte, mert az iratokból azt állapította meg, hogy a vita során a harmadik fél, a bérlők érdekeit figyelmen kívül hagyták. A bérlet polgári jogi kategóriájának szabályozását végző Ptk. a lakásbérletet, mint a bérlet speciális elemét külön törvény szabályozásába utalta. Amit a lakásbérlet kapcsán a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény nem szabályoz, arra a Ptk. szabályai az irányadóak. A lakásbérleti szerződések létrejöttének és megszűnésének feltételeit a törvény tételesen felsorolja. Ezek között nincsen olyan szakasz, amely a bérbeadó és a bérlő között létrejött szerződés megszűnését lehetővé tenné azon az alapon, hogy a bérbeadó személyében változás történt. Megállapítható tehát, hogy az a bérleti szerződés, amelyet a bérlők a bérbeadóval kötöttek, máig változatlan feltételekkel áll fenn, függetlenül attól, hogy az önkormányzat és a Magyar Államvasutak Budapesti Igazgatósága között az ingatlan tulajdonjoga körül milyen vita van folyamatban. A szerződés módosítására közös megegyezéssel bármikor van lehetőség, de egyoldalú módosításra csak a törvényben meghatározott esetben. Amennyiben a lakásbérleti szerződést a bérbeadó önkormányzat, vagy a bejegyzett tulajdonos írásbeli felhívással módosítani kívánná, azzal szemben a bérlő bírósági keresetet indíthat. A jogerős ítélet kihir- 388 detéséig a szerződést a korábbi szabályoknak megfelelően kell alkalmazni. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. tv. szerint a gazdálkodó szervezet eljárásának vizsgálatára az országgyűlési biztos nem jogosult, ezért a MÁV tekintetében az eljárást hatáskör hiányában megszüntette.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat - azáltal, hogy az ingatlanra vonatkozó bérleti szerződést, annak felmondása, és a felmondás jogkövetkezményeinek alkalmazása nélkül a maga részéről megszűntnek tekintette - a bérlők jogbiztonsághoz és szociális biztonsághoz való jogát veszélyeztette. Az eljárás alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott, ezért az országgyűlési biztos a 2002. novemberi ajánlásában felkérte az önkormányzat polgármesterét, hogy a panaszosok lakásbérletével kapcsolatos jogvitába a bérlők képviselőit is vonják be, és a helyzet rendezésére kezdeményezzenek peren kívüli megállapodást. A megállapodás sikertelensége esetén pedig, a lakásbérleti szerződést a törvényes feltételeknek megfelelően mondják fel.

A polgármester az ajánlást elfogadta, és annak eleget tett, mert az önkormányzat a bérlőkkel tárgyalásba kezdett, de a MÁV képviselői az egyeztetésen nem jelentek meg, így az nem járt eredménnyel. Az eljárás a bíróság előtt folytatódik.

A panaszos az országgyűlési biztosokhoz intézett beadványában sérelmezte, hogy két ingatlana elvételével okozott sérelem miatt kért kárpótlást, azonban csak az egyik ingatlan után állapítottak meg részére határozattal kárpótlást, továbbá hogy e határozat ellen 1993. február 3. napján előterjesztett fellebbezését 2002. áprilisáig nem bírálták el. Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elve, valamint a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A panaszos az Esztár településen lévő 31,25 aranykorona értékű, és az ugyancsak Esztár településen lévő 59,12 aranykorona értékű ingatlanai után kért kárpótlást 1991. december 8. napján kelt kérelmében. A kérelmet a Megyei Kárrendezési Hivatal az 1993. január 26-án kelt határozatával csak részben bírálta el, s panaszosnak csak az egyik ingatlana elvételével okozott sérelme miatt állapított meg kárpótlást. Ezért panaszos az elsőfokú határozatot fellebbezéssel támadta meg. A Megyei Kárrendezési Hivatal, valamint annak jogutódja, a Megyei Kárrendezési Iroda saját hatáskörében az ügyet nem intézte el.

A vizsgálat feltárta, hogy az ügyben első fokon eljáró Megyei Kárrendezési Hivatal határidőben (1992. május 8.) való határozathozatali kötelezettségének 389 nem tett eleget, csak később és csak részben bírálta el a kérelmet, a hiányzó bizonyítékok beszerzését két alkalommal való hiánypótlási felhívás kibocsátásával nem kísérelte meg, a bizonyítékok hivatalból való beszerzése iránt sem intézkedett, s elmulasztotta a hozzá benyújtott fellebbezés felettes szervéhez határidőben történő felterjesztését is. A vizsgálat rögzíti, hogy az 1998. április 1.  napjával megszüntetett Megyei Kárrendezési Hivatal mulasztását, annak feladatait átvevő Megyei Kárrendezési Iroda - csak az Országgyűlési Biztosok Hivatalának megkeresését követően - a KKI főigazgatójának utasítására pótolta.

Ezért az ügyben a Megyei Kárrendezési Iroda mulasztását, s azt is meg kellett állapítani, hogy az iroda mulasztásáért egyes köztisztviselők fegyelmi vétség elkövetésével alaposan gyanúsíthatók.

A vizsgálat megállapította, hogy a Megyei Kárrendezési Hivatal, illetve jogutódja mulasztást követett el, eljárásuk kiszámíthatatlanná vált, mely panaszos jogbiztonsághoz való jogának sérelmét eredményezte. A mulasztás panaszos tulajdonhoz való jogával összefüggésben is visszásságot idézett elő azáltal, hogy panaszos az őt megillető további 54 000 Ft névértékű kárpótlási jegyhez csak jelentős késéssel juthatott hozzá. A Megyei Kárrendezési Iroda jogszerűtlen eljárása panaszos jogorvoslati jogával összefüggésben is visszásságot idézett elő, mert panaszos jogorvoslati joga érvényesülésének lehetőségét éveken keresztül úgy korlátozta, hogy a jogorvoslati kérelmet elbírálásra - a jogorvoslati kérelem elintézésére nyitva álló határidő többszörös túllépését követően is - csak a felettes szerv utasítására terjesztette fel.

Arra is tekintettel, hogy a hivatkozott alkotmányos jogokkal összefüggő viszszásságot - a vizsgálat lezárását megelőzően - a Megyei Kárrendezési Iroda 2002. június 25-én kelt határozatával saját hatáskörében megszüntette, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett, azonban kezdeményezte a KKI főigazgatójánál a Megyei Kárrendezési Iroda mulasztásáért felelős köztisztviselőjének fegyelmi felelősségre vonására irányuló eljárás megindítását. A kezdeményezésre válaszolva a KKI főigazgatója arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a mulasztásért felelős köztisztviselő fegyelmi felelősségre vonására irányuló eljárását megindította, s ennek eredményeként a köztisztviselőt a fegyelmi vétség súlyával arányos büntetésben részesítette.

Egy országgyűlési képviselő kifogásolta a 2002. április 19-én érkezett panaszában, hogy az oktatási miniszter a 2002. évi választások első fordulóját kö- 390 vetően nem tett eleget a közoktatásról szóló törvényben szabályozott ágazati irányítási feladatainak. E mulasztása azáltal valósult meg, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel nem adott egyértelmű, világos, félreérthetetlen tájékoztatást az iskolák fenntartóinak és igazgatóinak, továbbá pedagógusainak arra vonatkozóan, hogy az országgyűlési választásokkal kapcsolatos állampolgári jogok gyakorlása során milyen szerepe lehet az iskoláknak. Nem tette meg a szükséges intézkedéseket az oktatási miniszter akkor sem, amikor egyértelművé vált, hogy egyes iskolákban megsértették a tanulók személyiségi jogait, a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó tilalmat, a családi élethez, magánélethez való jogot.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a szülők és a tanulók alkotmányos jogait érintő panasz nyomán nem az egyes iskolákban történteket vizsgálta, mivel az elsődlegesen a fenntartó feladata, hanem a miniszter eljárását, amiről nyilatkozatot kért tőle. Az oktatási miniszter közölte, hogy a beadványban kifogásoltak miatt a minisztériumhoz panasz nem érkezett, az esetekről a tárca is csak a sajtóból értesült. Ennek nyomán 2002. április 12-én és az azt követő napokban több napilapban nyilatkozatot jelentettek meg a következő szöveggel: "Az Oktatási Minisztérium arra kéri a pedagógusokat, hogy ne folytassanak politikai tevékenységet az iskolákban. Minden magyar állampolgár, így a pedagógusok előtt is nyilvánvaló, hogy a választások második fordulójában leadott szavazatuk alapjaiban határozza majd meg Magyarország jövőjét. Az e személyes döntés miatt érzett felelősség üdvözlendő, azonban nem lehet hatással az óvodák, iskolák, kollégiumok nyugodt működésére, nem jelenhet meg a tanórákon, a gyerekekkel történő együttlétek során. A tárca arra kéri a pedagógusokat, hogy a munkatársakkal, szülőkkel folytatott, az országgyűlési választásokkal összefüggő párbeszéd helyszíne ne a közoktatási intézmény legyen." Ezen túlmenően a miniszter az elektronikus sajtóban is többször nyilatkozott a témában hasonló tartalommal. Mindezek alapján úgy látta, mind a tárca, mind személy szerint ő mindent megtett annak érdekében, hogy a közoktatási intézményekben ne kerüljön sor a választók befolyásolására, de még politizálásra sem a gyermekekkel, tanulókkal, szülőkkel érintkező pedagógusok részéről.

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény több rendelkezése (4., 6., 10., 11., 19., 41. §-a) konkrétan is megfogalmazza a tanulóknak és a szülőknek az Alkotmányon alapuló jogait. A panaszos által elküldött újságcikkek az ország különböző területeiről adtak hírt egyes iskolák e jogokat sértő kifogásolt lépéseiről, illetve a kialakult sérelmezett helyzetről.

Az országgyűlési biztos általános helyettesének állásfoglalása szerint a közoktatási törvény említett rendelkezései azt szolgálják, hogy a tanulókat is megillessék azok a szabadságjogok, amelyek a felnőtteket: a véleménynyilvánítás, a lelkiismeret, a meggyőződés szabadsága, a tárgyilagos információhoz való jog, a hátrányos megkülönböztetés tilalma. Emellett a kiskorú, a gyermek védelemhez való joga kiemelten fontossá teszi ezeket a jogokat. A tanulóknak az iskolában példát kell kapniuk arról, hogy ezek a jogok érvényesülnek, az őket nevelők ezeket tiszteletben tartják. Minden olyan lépés, amellyel az iskola vala- 391 mely politikai nézet elfogadására ösztönzi a szülőket, bizonyosan sérti a véleménynyilvánítás, a meggyőződés, a gondolat szabadságát. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a szülő számára a gyermeke érdeke a legfontosabb érdek, ezért az iskola - amely feladata szerint a gyermek nevelését, oktatását végző közszolgáltató szervezet - különösen alkalmas a szabad véleményalkotás korlátozására, ha politikai álláspontot deklarál. A tanulóknak a panaszban, az újságcikkekben leírt - az iskola hatalmi eszközeire alapozó - direkt "ösztönzése" meghatározott politikai párt támogatására ugyancsak sérti az előbbiekben felsorolt szabadságjogokat.

Az, hogy a közoktatási törvény nem szól a politikai pártokról, választási kampányról, nem jelenti azt, hogy erre ne lenne irányadó - minimumként - mindaz, amit a törvény az Alkotmánnyal összhangban a lelkiismereti, véleménynyilvánítási szabadsággal összefüggésben kimond. Nevezetesen mások (tanulók, szülők) meggyőződésének tiszteletben tartása, az ismeretek többoldalú, tárgyilagos közvetítése, és mindenekfölött a gyermek, a tanuló életkori sajátosságainak a figyelembevétele.

Ha nyilvánosságra kerül, hogy az Alkotmányban rögzített jogok sérülnek vagy veszélybe kerülnek az oktatási intézményekben, akkor az ágazatot irányító miniszternek kötelessége, hogy hatáskörében haladéktalanul tegye meg a lehető leghatékonyabb intézkedést. A sajtóban 2002. április 10-én jelent meg, hogy az egyik iskola vezetői a tanulókkal meghatározott választói álláspontra ösztönző levelet küldtek a szülőknek. Erre a hírre az április 12-én kiadott és két országos napilapban másnap már közölt miniszteri álláspont nem tekinthető késedelmes reagálásnak. A választott módszer viszont nem volt megfelelő, legalábbis nem elégséges, figyelemmel arra, hogy nagyon gyors és hatékony intézkedésre lett volna szükség. A miniszternek az ágazat irányítójaként a fenntartókat is fel kellett volna hívnia arra, hogy a törvényben foglalt kötelezettségüknek tegyenek eleget, azaz haladéktalanul intézkedjenek a törvénysértések megszüntetésére.

Erre többféle lehetőség is lett volna.

Az országgyűlési biztosok számos esetben megállapították a jogbiztonság sérelmét akkor, ha a hatáskörrel rendelkező közigazgatási szerv intézkedett ugyan, de a lehetséges jogi eszközök közül nem azt választotta, amely az adott körülmények között valóban eredménnyel járhatott volna. A közszolgáltatást nyújtó intézmények - ilyenek az iskolák is - jogszerű működéséhez különösen fontos, hogy az erre garanciát nyújtó jogi környezet valóságos legyen. Az esetleges egyéb jogorvoslatok ugyanis utólag nem elégségesek a már bekövetkezett sérelem orvoslására. Amikor tehát a minisztérium értesült a konkrét panaszokról a sajtóból, akkor haladéktalanul kezdeményeznie kellett volna a törvényességi ellenőrzési eljárást az illetékes közigazgatási hivatalnál, illetőleg jegyzőnél a közoktatási törvény 93. §-ának (4) és (5) bekezdése szerint. Ez azonban elmaradt, ami visszásságot okozott a jogbiztonság követelményével összefüggésben, és végső soron az előbbiekben említett szabadságjogok tekintetében.

Ez az okszerű intézkedés vélhetőleg azért is elmaradt, mert a miniszteri sajtóközlemény sem utalt arra, hogy a közoktatási intézményben a pártpolitikai tevékenység - amelyet egyébként a miniszter maga is helytelennek tartott - 392 törvénysértő, ami miatt a fenntartónak - szükség esetén a hatóság felhívására - intézkednie kell. A miniszter természetesen politikus, de az adott ágazat irányítójaként mindenekelőtt a jogszabályokat kell betartatnia, és azok kötelező volta miatt arra kell hivatkoznia. (Amint ezt tette a UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága, amely ugyanezen kérdésben a gyermekek jogairól szóló és nálunk is törvénybe iktatott egyezményre utalt.) Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította: az oktatási miniszter a jogbiztonság alkotmányos követelményének megsértésével, közvetve az ifjúság védelemhez való jogával, a véleménynyilvánítási, a lelkiismereti szabadsággal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő viszszásságot okozott azzal, hogy a rendelkezésére álló jogi eszközöket nem alkalmazta akkor, amikor egyes iskolák az országgyűlési választási kampányba bekapcsolódva a szülőkre, a tanulókra gyakorolt hatással az alkotmányos jogokat és ezeknek a közoktatási törvénybe foglalt szabályait megszegték.

A visszásság orvoslására már nyilvánvalóan nem volt lehetőség, ezért felkérte az oktatási minisztert, tegyen intézkedést annak érdekében, hogy a jelentésben feltárt visszásság a jövőben ne ismétlődjék meg. Az oktatási miniszter a kezdeményezést elfogadta. Valamennyi intézményfenntartóhoz és iskolaigazgatóhoz írt levelében ismertette a tárgyra vonatkozó jogszabályokat, az Alkotmánybíróság határozataiban és a vizsgálati jelentésben kifejtett álláspontot.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a vámhatóság egy megalapozatlan névtelen bejelentés alapján átkutatta a lakását. A jogbiztonság, valamint a jó hírnévhez és a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el és felkérte a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokát, az intézkedés körülményeinek tisztázására.

A tájékoztatás szerint - a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvény alapján - a vámhatóság és az adóhatóság a jövedéki szabályok megtartásának ellenőrzése érdekében bárkinek a tulajdonában, használatában lévő, bármely helyiséget ellenőrizhet, amelyről a rendelkezésre álló adatok alapján feltételezhető, hogy ott ásványolajat vagy kereskedelmi mennyiségű egyéb jövedéki termékeket tartanak. A VPOP Jövedéki Igazgatósága által kiadott, 54674/1999. VPOP. II. számú iránymutatás szerint az ellenőrzés egyszerű feltételezés alapján is végrehajtható, elrendeléséhez határozatra nincs szükség, és hatósági tanúknak sem kell a cselekményben részt venniük. Hasonló intézkedés a helyiségellenőrzés, amelyet a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló törvény végrehajtásáról 393 szóló 45/1996. (III. 25.) kormányrendelet tesz lehetővé, a végrehajtás módjának, feltételeinek szabályozása nélkül.

Az Alkotmány 59. § (1) bekezdése alapján "a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog". A magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog az emberi méltósághoz való jog, mint általános személyiségi jog alkotó elemeinek egyik, az Alkotmány által nevesítetten biztosított alakzata. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint valamely alapjog közvetlen és jelentős korlátozása csakis törvényben történhet. Ennek a feltételnek csak a jövedéki törvényben szabályozott ellenőrzések felelnek meg, a vámtörvény végrehajtási rendeletében említett helyiségellenőrzés - amennyiben magánlakásban történik - alkotmányos alapjogot sértő tevékenység.

Az alkotmányos alapjogot érintő ellenőrzések fajtáit, feltételeit, módját, a jogorvoslati jogosultságot és annak fórumrendszerét jogszabályban kell rendezni.

Az általános helyettes megállapította, hogy a vámhatóság a panaszos lakásában végrehajtott intézkedésével sértette a panaszosnak a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos alapjogát, továbbá - mivel az intézkedésre egy kis településen került sor, ahol a helyi lakosok szoros ismeretségben vannak egymással - sértette a jó hírnévhez való jogát is. A vámhatóság eljárása a Jöt. szabályainak megsértésével és a VPOP által kiadott irányelvek figyelmen kívül hagyásával a jogállamiság és jogbiztonság követelményével összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.

Az általános helyettes javasolta a pénzügyminiszternek, hogy gondoskodjon a vizsgálatban érintett hatósági intézkedések - garanciális és jogorvoslati rendelkezésekre is kiterjedő - végrehajtási szabályainak megállapításáról és jogszabályban való kiadásáról.

A vám- és pénzügyőrség országos parancsnokának tett ajánlásában az általános helyettes indítványozta, hogy a panaszok vizsgálata, elbírálása és a válaszadás a hatályos jogszabályok keretei között történjen, továbbá a jogszabálysértő és a belső utasításokkal is ellentétes hatósági intézkedések miatt tett panaszok elbírálása során, minden esetben vizsgálják meg a fegyelmi felelősségre vonás lehetőségét, és erről tájékoztassák a panaszosokat is. A válaszadás határideje még nem telt el.

A IV. kerületi Rendőrkapitányság fogdáján előzetes letartóztatásban levő panaszos az ellene nyomozást folytató XII. kerületi Rendőrkapitányság eljárását 394 sérelmezte. Állítása szerint őrizetbe vételéről nem értesítették a feleségét; az ügyvédjének írt levelet csak egy hónap múlva kézbesítették; továbbá nem tették lehetővé, hogy az áprilisi országgyűlési választásokon szavazhasson. Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való jogot, a védelemhez való jogot, valamint a választójogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.

A megállapított tényállás szerint a panaszost 2001. december 7-én vették őrizetbe a XII. kerületi Rendőrkapitányságon. A kapitányságvezető tájékoztatása szerint a panaszos feleségét december 10-én telefonon értesítették az őrizetbe vételről, ezt azonban nem dokumentálták. Megállapítást nyert ugyanakkor, hogy a panaszos lakásán, december 8-án tartott házkutatás alkalmával az eljáró nyomozók közölték a panaszos feleségével az őrizetbe vétel tényét. Miután az őrizetbe vételi határozatból az derül ki, hogy a panaszos nem kérte hozzátartozója értesítését, az a tény, hogy a rendőrség később elmulasztotta dokumentálni az értesítés megtörténtét, nem eredményezett alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.

A fogva tartott által az ügyvédnek írt levél késedelmes kézbesítése révén a rendőrség eljárása nem okozott visszásságot a panaszos védelemhez való jogával összefüggésben sem. A gyanúsított a büntetőeljárás bármely szakaszában védőt hatalmazhat meg, a védő azonban csak a meghatalmazás birtokában járhat el. A december 12-én írt levél címzettje nem volt a panaszos meghatalmazott védője, a kirendelt védőt pedig telefonon értesítették az eljárási cselekményekről.

Az általános helyettes ugyanakkor megállapította, hogy a panaszos szavazásra vonatkozó nyilatkozatának késedelmes beszerzése által a rendőrség eljárása visszásságot okozott az aktív választójoggal összefüggésben. Az országos rendőrfőkapitány 5/2002. (III. 13.) ORFK intézkedése rögzítette a rendőrségi fogdákban fogva tartott személyek szavazásával összefüggő feladatokat. Az intézkedés 19. és 20. pontjai szerint a választójoggal rendelkező fogva tartottakat írásban nyilatkoztatni kell, hogy kívánják-e gyakorolni a választójogukat, valamint ki kell oktatni a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 89. §-ában foglalt igazolás beszerzésének módjára. A panaszost csak 2002. április 2-án nyilatkoztatták, hogy részt kíván-e venni az április 7-i (és 21-i) országgyűlési választásokon, a nyilatkozatot pedig másnap (április 3-án) küldték meg az illetékes jegyzőnek. Az április 3-án továbbított levél azonban legkorábban április 4-én érkezhetett meg a jegyzőhöz, aki így csak késedelmesen tudta megküldeni az igazolást. A visszásság orvosolhatatlanságára tekintettel az általános helyettes ajánlást nem tett, de - a hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében, az országos rendőrfőkapitány tájékoztatása mellett - felhívta a budapesti rendőrfőkapitány figyelmét az ügyre.

A jogbiztonság követelményével és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha elmulasztja a tényál- 395 lást feltárni, és az ügyfél ezért nem jut hozzá az őt megillető magasabb összegű támogatáshoz.

A panaszos azt sérelmezte, hogy az önkormányzat az otthon ápolt gyermeke után járó ápolási díj összegét csökkentette, mert a gyermek nagykorú lett, és a 18 évet betöltött tartósan beteg személy csak a kisebb összegű ápolási díjra jogosult.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való joggal összefüggő viszszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, amely feltárta, hogy az önkormányzat a panaszos részére 1993 márciusától állapított meg ápolási díjat, amit 2001 áprilisától a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 60%-ára módosított. A panaszos fellebbezésében - a fia állapotára tekintettel - kérte, hogy az önkormányzat továbbra is folyósítsa számára a magasabb összeget. A képviselő-testület a fellebbezést elutasította.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint ápolási díj három esetben folyósítható, melyből két esetben az önkormányzat mérlegelés nélkül köteles az öregségi nyugdíjminimum mindenkori összegével megegyező ápolási díjat kifizetni. A hozzátartozó e támogatásra jogosult, ha önmaga ellátására képtelen, állandó és tartós felügyeletre szoruló súlyos fogyatékos, illetve akkor, ha tartósan beteg 18 év alatti személy gondozását, ápolását végzi. A harmadik esetben - amikor a hozzátartozó a 18. életévét betöltött tartósan beteg személy gondozását végzi - az önkormányzat rendeletben határozhatja meg a támogatás feltételeit, és ennek csökkentett összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 60%-a is lehet.

Az érintett önkormányzat 2001-ig az alanyi jogon járó ápolási díjat folyósította a panaszosnak, majd amikor a gyermek a 18. életévét betöltötte, az említett mérlegelési jogára hivatkozva csökkentette a támogatás összegét. Az országgyűlési biztos vizsgálata kimutatta, hogy az önkormányzat által megküldött dokumentumok között is szerepel két olyan szakértői vélemény, amelyek szerint a panaszos otthon ápolt fia középsúlyos értelmi fogyatékos, tehát az ellátott korától függetlenül, alanyi jogon megilleti a gondozó hozzátartozót a teljes öszszegű ápolási díj.

Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény szerint a tényállás tisztázása során az eljáró közigazgatási szerv feladata és törvényi kötelessége, hogy feltárja a konkrét egyedi ügy eldöntése szempontjából jogilag releváns tényeket és körülményeket. Ezen túl a határozatban azt is indokolni kell, hogy mit, hogyan és miért úgy értékelt a közigazgatási szerv.

Jogszabálysértő, ha a hatóság a tények felderítése nélkül, a mérlegelés indokait nem feltárva hoz határozatot. A vizsgált esetben az önkormányzat a rendelkezésére álló szakértői vélemények ellenében döntött, és tartósan betegként kezelte a panaszos gyermekét. Amennyiben az önkormányzat kétségbe vonta a szakértői véleményeket, akkor tisztáznia kellett volna a tényállást, és további szakértői véleményeket kellett volna kérnie. A támogatásról szóló határozatban - az új szakértői véleményekre hivatkozva - indokolnia kellett volna döntését.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat a támogatásról 396 szóló határozat meghozatala előtt nem derítette fel kellően a tényállást, és nem tisztázta azt a kérdést, hogy a kérelmező gyermekének súlyos fogyatékosként, vagy tartósan betegként van-e szüksége otthoni ápolásra.

Az országgyűlési biztos a feltárt alkotmányos visszásság orvoslása érdekében kezdeményezte, hogy az önkormányzat - a panaszos beleegyezésével - kérjen újabb orvosi szakvéleményt panaszos gyermekének állapotáról, és amenynyiben az ápolt súlyos fogyatékosnak minősül, akkor a jövőre nézve ennek megfelelően állapítsa meg az ápolási díj összegét, és visszamenőleg fizesse ki a teljes és a csökkentett összeg közötti különbözetet.

A polgármester a felhívásra kezdeményezte az újabb orvos-szakértői vélemény beszerzését. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke a 2002.  szeptember 23-án kelt határozatában megállapította a magasabb összegű ápolási díjat, és intézkedett a teljes és csökkentett összeg közötti különbség kifizetéséről.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy a 2001. évi tiszai árvíz során károsodott ingatlanának helyreállításával kapcsolatban az épület bontása nem a bontási engedélyben foglaltaknak megfelelően történt, valamint azt is, hogy az engedélytől való eltérés okát vele nem közölték.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben megállapította, hogy az építési hatósági ügyben - a jogorvoslat igénybevételét és a másodfokú döntést követően - újabb eljárás indult. Az új eljárásban hozott döntés azonban a panaszra semmilyen megoldást nem adott, mivel az árvízkárt szenvedett épület helyreállítását az állam megbízásából végző kivitelező terhére kötelezést nem tartalmaz, és erre az elsőfokú hatóság álláspontja szerint nincs is lehetőség. A kivitelező által benyújtott használatbavételi engedély iránti kérelmet a hatóság elutasította, az új épületrész használatát megtiltotta. A panaszos ezt a határozatot megfellebbezte, így a közigazgatási út másodízben került a másodfokú hatóság hatáskörébe, a kérelem elbírálása folyamatban van. Az elsőfokú hatóság legutóbbi fellebbezéssel támadott döntésének az lett a következménye, hogy a kivitelezőre vonatkozó kötelezés és a végrehajtatás kilátásba helyezésének (munkaterület biztosítása) hiánya miatt a kijavítás nem kezdődött el. A másik oldalon a panaszos továbbra is kifogásolja a munka minőségét, a kijelölt kivitelezőt és legfőképpen a 49,16 m2 alapterületű épületrész irreális összegű (12,5 millió) újjáépítési költségét, és az ehhez kapcsolódó igen magas összegű jelzálogterhelést. A kivitelezés elfogadhatatlan minősége, a lakhatási 397 lehetetlenség és a magas jelzálog miatt a panaszos család nem érzékeli, hogy a súlyos káruk mellett lényegében mit jelent a részükre nyújtott segítség. (Ma is máshol kénytelenek lakni.) Az országgyűlési biztos általános helyettese már az OBH 3857/2001. sz. jelentésben megállapította, hogy a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvényben szabályozott állami feladatvállalás - mint keretszabály - mellett a kárt szenvedett állampolgárok ügyeiben nincs egyértelmű eligazító jogszabály, amely mindenkor teljes bizonyossággal és egyértelműen meghatározza, hogy a katasztrófasegély milyen feltételekkel illeti meg az állampolgárokat. A jogalkalmazási bizonytalanságot fokozza, hogy kormányhatározat rendelkezik állampolgárok jogairól és kötelességeiről, tekintettel arra, hogy költségvetési pénzből használt lakás vásárlására, új lakás építésére, a megrongálódott épület felújítására stb. jogosultak a károsultak, melynek fejében jelzálogjog bejegyzése történik a kérdéses ingatlanra. A kormányhatározattal történő szabályozás következménye, hogy a károsultnak nincs jogszabályban biztosított lehetősége más megoldás kezdeményezésére, ha nem ért egyet a döntéssel, mert a határozat hiánya kizárja a jogorvoslat lehetőségét.

A vizsgált ügyben a helyreállítás az erre biztosított kivitelező útján történt, a panaszos azonban az elvégzett szolgáltatást nem fogadta el, ezért az építésügyi hatóság határozatait megfellebbezte, jelezve kifogásait. A szabálytalanságokat az elsőfokú építésügyi hatóságon túl a közigazgatási hivatal is megállapította.

A döntések értelmében a helyreállítással érintett ingatlanrész nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel, és a hatóság annak használatát is megtiltotta.

A használatbavételi engedély iránti kérelmet, a helyreállítást az állam nevében végző kivitelező cég a panaszosok nevében nyújtotta be, tehát az eljárást nem a panaszosok kezdeményezték, a számtalan kifogást tartalmazó építési kivitelezés a terhükre nem róható, és a kijavítás sem a család feladata.

Az országgyűlési biztos a korább jelentésben foglalt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok megállapításán túl, a jelen vizsgálatban nem tett ajánlást az építésügyi hatóságnak, mivel ismételt fellebbezési eljárásban mód nyílik a feltárt szabálytalanságok kiküszöbölésére, és a megfelelő kötelezés kimondásával a munka szakszerű elvégzésére.

Az országgyűlési biztos a közigazgatási hivatal vezetőjét és a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját kérte fel annak megvizsgálására, hogy a 12,5 millió forint kivitelezési költség és a meghatározott jelzálogterhelés mennyiben felel meg a térségben végzett hasonló újjáépítési, helyreállítási munkálatok során finanszírozott kivitelezési költségnek és jelzálogterhelésnek.

A panaszos ügyében az építési hatósági eljárás folyamatban van, tekintettel arra, hogy a közigazgatási hivatal a használatbavételt elutasító és az épület használatát megtiltó elsőfokú határozatot megsemmisítette, és új eljárást rendelt el. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közölte, hogy a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság döntése alapján a jelzálogterhelés nagyságát úgy számítják, hogy a bejegyzésének alapja a 3,5 millió forintos értékhatár és 398 a tényleges helyreállítási költség különbözete. A válasz is jól mutatja a jogterület szabályozatlanságát, illetve azt, hogy a különböző hatóságok az ügyben minden jogorvoslat biztosítása nélkül kormányhatározat alapján járnak el.

Egy panaszos anya a kiskorú gyermeke kapcsolattartási ügyében a soproni Gyámhivatal elhúzódó eljárását sérelmezte. A panaszos 2002 januárjától jegyzőkönyvi nyilatkozataiban és beadványaiban folyamatosan kérte a Gyámhivatalt, hogy a gyermek apját figyelmeztesse a kapcsolattartást szabályozó bírói ítélet betartására, álláspontja szerint beadványaira a hatóság késedelmesen reagált.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való joga sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A panaszos első beadványa a Gyámhivatalhoz 2002. január 23-án érkezett.

A Gyámhivatal a panaszos és volt férje közös meghallgatását február 13-ra tűzte ki. Ekkor tisztázták az elmaradt kapcsolattartások okait, a felvett jegyzőkönyvben az apát az ügyintéző figyelmeztette, a szülőket felkérte arra, hogy a gyermek érdekét szem előtt tartva működjenek együtt. A Gyámhivatal eljárása a jogszabályi előírásoknak megfelelő volt. A panaszos február 25-én, március 7-én és 12-én kérte ismételten a Gyámhivatal segítségét az anyai kapcsolattartás végrehajtásához. A panaszos jogi képviselője március 21-én javasolta először azt, hogy a kapcsolattartás elősegítésére vegyék igénybe a Kapcsolat Alapítvány szolgáltatásait.

Az ügyintéző e beadványokkal kapcsolatban március 29-én hallgatta meg apát, de arról a panaszost nem értesítette, így egy közös meghallgatáson, a felek közötti egyezség létrehozását sem kísérelte meg. A Gyámhivatal nem utalhatta a Kapcsolat Alapítvány hatáskörébe az anyai kapcsolattartást, tekintettel arra, hogy a gyermek apja a kapcsolattartás újraszabályozását kérte a bíróságtól.

A Gyámhivatal nem tájékoztatta a panaszost az apa meghallgatásáról, továbbá arról sem, hogy a Kapcsolat Alapítvány segítségét a szülők csak önkéntesen, vagy a bíróság döntése alapján vehetnék igénybe. A gyermek apját, a panaszos és jogi képviselője két újabb beadványa után, csak április 25-én figyelmeztette.

Az anya következő beadványát a Gyámhivatal május végén iktatta. Ennek a beadványnak a nyomán is csak a gyermek apját hallgatta meg, a panaszost a meghallgatás időpontjáról, annak eredményéről nem értesítette, kérelméről nem hozott határozatot, eljárását nem hosszabbította meg. A Gyámhivatal az elhúzódó eljárásával megsértette a panaszos jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát.

Az általános helyettes a további jogsértések elkerülése érdekében felkérte a Gyámhivatal vezetőjét, hogy a jövőben fokozottabb figyelmet fordítson az államigazgatási eljárásról szóló törvényben meghatározott ügyintézési határidő betartására, továbbá felhívta a figyelmét arra, hogy a kapcsolattartás végrehaj- 399 tásának elősegítésére a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény lehetőséget ad a gyermekjóléti szolgálat segítségének igénybevételére. Adott esetben a kapcsolattartás végrehajtása során a gyermek védelembe vétele is együttműködésre késztetheti a szülőket.

A Gyámhivatal vezetője a kezdeményezést elfogadta.

Egymástól függetlenül, több panaszos sérelmezte a Pest Megyei Önkormányzat fenntartásában működő, tápiógyörgyei Pszichiátriai Betegek Otthonának az intézetben ellátottak vagyonkezelését érintő eljárását. A panaszok vizsgálata a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jog sérelmének gyanúja alapján indult.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat megindításával egyidejűleg felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a megyei gyámhivatal bevonásával ellenőrizze az otthon ellátottakat érintő vagyonkezelésének, és keresetük kezelésének gyakorlatát.

Az intézet 252 betegeknek nyújt tartós bentlakást, közülük 111 fő áll munkaviszonyban.

Az itt élők közül 40 a cselekvőképességet kizáró, és 66 a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezettek száma. A munkaviszony kereteiben történő foglalkoztatás partnervállalatai az ERFO Ipari és Kereskedelmi Szolgáltató Kft., valamint a Fővárosi Kézműipari Rt.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a foglalkoztatottság ilyen magas szintje pozitívan értékelhető az ellátottak személyiségének kibontakozása szempontjából, az ellenőrzés azonban számos hibát tárt fel. Minden ellátott személyesen megállapodást kötött az érintett cégekkel, az intézmény vezetése azonban nem biztosítja számukra a megszerzett jövedelmet. A vizsgálat szerint az átutalt munkabér egy közös számlára érkezik, és a munkajutalom kifizetése után fennmaradó összeget az intézmény működtetésére fordítják. Erre vonatkozóan azonban a dolgozóktól semmiféle felhatalmazást nem kaptak. Az ilyen szabályozás ellentétes a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény előírásával, amelynek értelmében a munkavállalót megilleti a munkaszerződésben megállapított személyi alapbérnek megfelelő munkabér, másrészt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) rendelkezéseivel. A vizsgálat feltárta, hogy sokszor nem az végzi a tényleges munkát, akivel a munkaszerződést a munkáltató megkötötte, hanem más személy, mert a szerződő fél arra életkora, illetve pszichés állapota miatt nem, vagy csak kevéssé alkalmas. Az intézmény vezetője szerint a kiadott munka megfelelő színvonalú elvégzésének primátusa, illetve a munkáltatókkal kötött együttműködési megállapodás indokolja a kialakult gyakorlatot. Az ombudsman álláspontja szerint, annak ellenére, hogy a foglalkoztatottság minél magasabb szintjére, ezzel egyidejűleg az 400 ellátottak személyiségének mind teljesebb kibontakoztatására való törekvés rendkívül fontos célkitűzés, a jogrend szabta keretek áthágása nem rendelhető e cél elérésének eszköztárába. Az otthon 2001. évi összesített adatai szerint a partnervállalatok 31 025 915 Ft munkabért utaltak át, az intézet azonban csak 4 762 217 Ft-ot fizetett ki "munkajutalom" címén. A bérek fennmaradó részét a gondozott-munkavállalók személyéhez kötött elszámolással a nővérek használják fel. Abból vásárolnak kávét, cigarettát, gyümölcsöt, édességet a lakóknak, és a ruházat pótlását is ebből fedezik.

A vizsgálat megállapítása szerint a foglalkozatásban részt vevő gazdasági társaságok által átutalt munkabérek a tápiógyörgyei Pszichiátriai Betegek Otthona nevén nyilvántartott közös számlára érkeznek. A gondnokokkal az intézmény olyan nyilatkozatot íratott alá, amely szerint hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy a gondnokolt munkakeresményéből a térítési díj fennmaradó részét kiegyenlítse, illetve az otthon, továbbá a foglalkoztató helyiségek fenntartási költségeihez hozzájáruljon. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az intézményi költségvetésből nem fedezhető beszerzéseket ezen összegek felhasználásával (is) végzik. Az intézeti gyakorlat annak ismeretében sem menthető, hogy az intézet vezetője annak okául arra hivatkozott, hogy a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt álló személyek nem tudják beosztani pénzüket, azt napokon belül elköltenék, és ezt követően fenyegetőzve, öngyilkossággal zsarolva, lopással próbálnának pénzt szerezni. Ilyen esetben megoldást hozhat, ha külön indítvány alapján a bíróság az érintett cselekvőképességét a jövedelem 50%-a tekintetében is korlátozza, azaz úgy dönt, hogy a gondnokolt teljes munkakeresményét a gondnok kezelje. A másik megoldás a már említett, az intézetnek adott külön meghatalmazás.

Az otthon működésével kapcsolatban megállapított alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos azt ajánlotta a Pest Megyei Közgyűlés elnökének, hogy intézkedjen a munkaszerződések alapján, az érintetteknek járó, de a vizsgált intézmény által jogtalanul viszszatartott és felhasznált jövedelem kamatokkal növelt összegének visszafizetéséről, továbbá rendeljen el egy, a Pest Megyei Önkormányzat által fenntartott bentlakásos intézményekben zajló foglalkoztatás ellentételezésének szabályszerűségét célzó átfogó vizsgálatot. Egyidejűleg felkérte az intézet igazgatóját, hogy kezdeményezze az intézetben élők foglalkoztatását végző gazdasági társaságoknál az általuk kötött külön munkaszerződések felülvizsgálatát és - a Pest Megyei Gyámhivatal, valamint a megyei módszertani otthon bevonásával történő - átdolgozását, részletezését és pontosítását, különös tekintettel a helyettesítésekre és a bérezésre. A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala vezetőjét felkérte, hogy a rendelkezésére álló valamennyi eszközzel segítse elő, hogy a megyében működő bentlakásos intézményekben zajló foglalkoztatás keretében dolgozó, cselekvőképességüket érintő gondnokság alatt állók minden körülmények között hozzájussanak az őket megillető jövedelemhez.

A címzettek valamennyi hozzájuk címzett ajánlást és kezdeményezést elfogadták.

401 OBH 2760/2002.

A Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára kérte az országgyűlési biztost, hogy folytasson vizsgálatot az egyik általános iskolában a parlamenti választások idején a szülők döntésének és a gyermekek véleményének befolyásolására tett, az alkotmányos jogokat, a közoktatási törvényt sértő igazgatói, pedagógusi intézkedések miatt. A panaszt a főtitkár egyidejűleg a fenntartó önkormányzathoz is elküldte.

Tekintettel arra, hogy az egyes iskolákban történtek kivizsgálása a törvényességi ellenőrzés keretében a fenntartó feladata, az országgyűlési biztos általános helyettese tájékoztatást kért a község polgármesterétől arról, hogy a panaszolt cselekmények kivizsgálása milyen eredménnyel járt, az önkormányzat fenntartóként, valamint az igazgató munkáltatójaként milyen intézkedést tett az ügyben.

A polgármester közölte, hogy a Pedagógusok Szakszervezetétől a beadvány tájékoztatásul érkezett az önkormányzathoz, vizsgálatot nem kértek. Úgy gondolta, hogy az ügyben az országgyűlési biztos tesz lépéseket, és az önkormányzatnak nem kell vizsgálatot folytatni. A közoktatási törvény alapján a közoktatási intézmények törvényességi ellenőrzése a fenntartói irányítás keretében az önkormányzat, és nem az országgyűlési biztos feladata.

Az országgyűlési biztosok több jelentésben is rögzítették, hogy a közszolgáltatást igénybevevők alkotmányos jogainak védelme érdekében különösen fontos, hogy az állami, önkormányzati szervek a számukra jogszabályban meghatározott intézmény ellenőrzési hatáskörüket gyakorolják. Amikor az önkormányzat tudomására jutott, hogy az iskolában a gyermekek és a szülők jogait sértő oktatói, vezetői magatartás fordult elő, akkor a közoktatási törvény említett rendelkezése alapján azt ki kellett volna vizsgálni, és a közoktatási törvény, valamint az önkormányzatra, a közalkalmazottakra vonatkozó szabályok szerint el kellett volna járni, függetlenül attól, hogy ezt bárki kifejezetten kérte vagy sem.

A működés hivatalból történő törvényességi ellenőrzése a fenntartók feladata, és annak elmulasztása sérti a jogbiztonság követelményét, valamint az ifjúság védelemhez való jogával, a véleménynyilvánítási, a lelkiismereti szabadsággal, és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságot okoz.

Az általános helyettes kezdeményezte, hogy az önkormányzat a törvényességi ellenőrzést a közoktatási törvény szerint végezze el, és intézkedjék, hogy a panaszolt sérelem a jövőben ne fordulhasson elő. Az önkormányzat a vizsgálatot lefolytatta, és határozatban rendelkezett a jövőbeli jogszerű eljárásról.

402 OBH 2835/2002.

Egy budapesti panaszos azt sérelmezte, hogy a II. kerületi Önkormányzathoz, a főpolgármesterhez és a főjegyzőhöz benyújtott kártalanítási igényére négy hónapja nem kapott választ.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog és a tisztességes eljárás követelménye sérelmének a gyanúja miatt vizsgálatot indított. Tájékoztatást kért a II. kerületi polgármestertől és a főjegyzőtől. A beszerzett válaszok alapján megállapította, hogy a kártalanítási kérelemről a fővárosi önkormányzat hozott döntést, a kerületi önkormányzat a kártalanítási igényre vonatkozó álláspontjáról azonban nem tájékoztatta.

A polgármester jelezte, hogy a panaszos igényéről az önkormányzatnak nem áll módjában nyilatkozni, mert a panaszos telke azon ingatlanok közé tartozik, amelyeknél nem kizárólagosan a II. kerületi önkormányzat kártalanítási kötelezettsége állapítható meg. A panaszos ingatlanával szomszédos ingatlan kártalanítási ügyében közigazgatási per van folyamatban a kerületi önkormányzat és Főváros Közigazgatási Hivatal között.

A fővárosi önkormányzat döntése alapján a kérelem jogilag megalapozott, azonban a kártalanítási megfizetésére nem a fővárosi önkormányzat, hanem a II. kerületi önkormányzat kötelezhető, mivel a korábbi építési övezeti besorolást - amely a panaszos ingatlanát érintette - a kerületi önkormányzat érdekében módosította erdőövezeti besorolásra.

A fővárosi önkormányzat egyik szakmai véleményében ugyanakkor megfogalmazódott az az elvárás is, hogy a Budai Tájvédelmi Körzet szomszédsága miatt az adott terület ne épülhessen be. A beépítetlen terület megtartása nem csupán fővárosi vagy kerületi, hanem országos érdek is.

A főpolgármesteri hivatal pedig, arról tájékoztatta a panaszost, hogy a kártalanítási igényét a fővárosi közigazgatási hivatalnál terjesztheti elő.

A jogszabály alapján 2000. január 1-jétől kezdődően minden olyan tulajdonost megillet a kártalanítás, akinek az ingatlana rendeltetését, használati módját a helyi építési szabályzat, illetőleg szabályozási terv másként állapítja meg (övezet előírások változása) vagy korlátozza (telekalakítási vagy építési tilalom), és ebből - többek között - a tulajdonosnak kára származik.

Az köteles a kártalanítást megfizetni, akinek érdekében a korlátozás történt.

Ha ezt nem határozzák meg, akkor a kártalanítási kötelezettség a települési önkormányzatot terheli. A kártalanítás a felek megállapodásának tárgya, ha a felek között a kérelem benyújtásától számított egy éven belül nem jön létre megállapodás, akkor kártalanítási eljárást kell lefolytatni, amelyet az ingatlan fekvése szerint illetékes megyei, fővárosi közigazgatási hivatal vezetője folytat le.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint: mivel a korábbi években és jelenleg is a jogelőd Fővárosi Tanács, illetve a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe tartozik az övezeti besorolásról való döntés, míg az ingatlanra vonatkozó építési 403 tilalmat a Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete rendelte el, a kártalanítási igényről való megállapodásban a panaszoson kívül érintett felek legalább a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzat. A jelen esetben a fővárosi önkormányzat egyoldalú, önálló döntéséről van szó, tekintettel arra, hogy kétséget kizáróan nem lehetett arra következtetni, hogy az érintett felek megkísérelték a kártalanításról való megállapodást, amelynek a meghiúsulása teszi lehetővé a közigazgatási hivatalnál a kártalanítási eljárás megindítását. Erről azonban a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője jogosult dönteni az államigazgatási eljárás keretében.

Az országgyűlési biztos eljárási hiányosságnak tekintette továbbá a kerületi önkormányzat részéről azt a mulasztást, hogy az előterjesztett kérelemre egyáltalán nem válaszolt, és megállapította, hogy a mulasztás alkotmányos jogsérelmet okozott a tulajdonhoz való joggal összefüggésben.

Az országgyűlési biztos felkérte a polgármestert, hogy a panaszos kérelmére tegye meg a szükséges intézkedéseket az önkormányzati nyilatkozat megadása érdekében.

Az önkormányzat a kezdeményezést elfogadta. Válaszában ugyanakkor utalt arra is, hogy a hasonló tárgyú - precedens értékű - per közeljövőben várható befejezését követően kerülhet sor a panaszos megnyugtató módon történő kártalanítására. Erről az önkormányzat a panaszost írásban is tájékoztatta. Az országgyűlési biztos a választ tudomásul vette.

Az országgyűlési biztos az intézkedésével egyidejűleg felkérte a főjegyzőt, hogy kísérje figyelemmel a kártalanítási igényekről való önkormányzati testületi döntések előkészítése során a felek közötti megállapodást, különösen, ha felmerülhet a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti véleményeltérés.

A 64 éves, súlyos rákbeteg panaszos azért fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert szabadságvesztés büntetése végrehajtásának megkezdésekor előterjesztett büntetés-félbeszakítási kérelmére nem kapott választ.

Az általános helyettes az emberi méltósághoz és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során a BVOP-tól kért tájékoztatást. A megküldött dokumentumok szerint panaszos felesége már az őrizetbe vétel napján kérte a büntetés félbeszakítását három hónapra. Rosszindulatú daganatos megbetegedése miatt a panaszost a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházába szállították át.

A felesége által beadott kérelemről tájékoztatták, a kérelemhez ő is csatlakozott.

A kérelemmel kapcsolatban a kórház főigazgató orvosa úgy nyilatkozott, hogy 404 panaszos gyógykezelése a büntetés-végrehajtás szervezetrendszerén belül biztosított, ezért a félbeszakítást nem javasolja. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a döntés meghozatala előtt a BVOP Egészségügyi Főosztályának véleményét is kikérte. Az Egészségügyi Főosztály véleménye szerint panaszos súlyos betegségének ténye kétségtelen, mindazonáltal kivizsgálása és gyógykezelése büntetés-félbeszakítás nélkül is biztosítható. A főosztály véleménye alapján az országos parancsnok a kérelmet elutasította. Az elutasító határozatot panaszos aláírásával igazoltan 16 nap múlva átvette. Ezután a panaszos leánya újabb büntetés-félbeszakítási kérelmet nyújtott be. A félbeszakítási kérelmet a BVOP ismételt véleményezésre megküldte a Központi Kórház főigazgató főorvosának. A főorvos a megkeresésre arról tájékoztatta a hatóságot, hogy panaszos a gyógykezelést illetően nem együttműködő, a szükséges vizsgálatoknak nem veti alá magát, ezért a félbeszakítást továbbra sem javasolta.

A BVOP a kérelmet ismételten elutasította. A határozatot panaszos aláírásával igazoltan másfél hónap múlva átvette. Az elutasító határozat ellen panaszos felesége jogorvoslatot kért az Igazságügyi Minisztériumtól. A minisztérium a panaszt mint megalapozatlant elutasította.

Az általános helyettes az illetékes szervek megkeresését követően tájékoztatást kért panaszos egészségi állapotáról is, így tudomására jutott, hogy panaszos egészségügyi statusa jelentősen romlott, állapota miatt a Nagyfai Krónikus Utókezelő Részlegbe szállították át. A Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetből megszervezték sebészeti és urológiai szakvizsgálatát. A vizsgálat során daganatot találtak veséjében is, melynek műtéti eltávolítását javasolták.

A műtétbe panaszos nem egyezett bele.

A fogva tartottak, mivel a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joguk a szabadságvesztés végrehajtása alatt nem korlátozott, jogosultak az egészségi állapotuknak megfelelő egészségügyi ellátásra. A fogva tartottak egészségügyi ellátását elsősorban a fogva tartó büntetés-végrehajtási intézet, illetve a Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza, annak a Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben működő Krónikus Utókezelő Részlege, valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet biztosítja. A büntetés- végrehajtás szervezetrendszerén kivüli, külső ellátás igénybevételére a fogva tartottnak csak akkor van lehetősége, ha gyógykezelése a büntetés-végrehajtás keretein belül nem megoldható. Az általános helyettes megállapította, hogy mindkét félbeszakítási kérelem benyújtásának időpontjában panaszos onkológiai státusza - mivel panaszos a teljes körű kivizsgálásba nem egyezett bele - tisztázatlan volt. Bár panaszos az Alkotmányban deklarált önrendelkezési joga keretében az egészségügyi ellátást visszautasíthatja, a gyógykezelésben való részvételt megtagadhatja, és ebben a jogában csak életveszélyes állapot esetén korlátozható, passzív magatartása mégis odavezetett, hogy a BVOP jogszerűen tagadta meg a félbeszakítási kérelem teljesítését. A BVOP eljárása ebben a vonatkozásban alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem okozott.

Az előterjesztett félbeszakítási kérelmek elbírálása óta panaszos az orvosi vizsgálat elvégzésébe beleegyezett, így onkológiai statusa is tisztázódott. Az 405 orvosi vélemény szerint romló egészségi állapota miatt panaszos megfelelő egészségügyi ellátásához az Országos Onkológiai Intézet és a Szegedi Egyetemi Klinika bevonása szükséges. Ez a körülmény indokolttá teheti a büntetésfélbeszakítás engedélyezését, aminek elmaradása a panaszos emberi méltósághoz és lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogának sérelmét idézheti elő. Az alkotmányos jog sérelmének veszélye miatt az általános helyettes arra kérte a Nagyfai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokát, hogy jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén hivatalból kezdeményezze a félbeszakítást. Az érintett a kezdeményezést elfogadta.

Egy országgyűlési képviselő a Cat Otthon Szociális Gondozó és Ellátó Kht.

fenntartásában működő Cat Otthon Kht. Idősek Otthona gondozottjainak panaszával fordult az országgyűlési biztoshoz. A jogbiztonság elve, a szociális biztonsághoz, valamint a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogok sérelmének veszélye miatt a biztos vizsgálatot indított.

A beadvány szerint "korábban évente egy-egy alkalommal fordult elő, hogy az otthon vezetése kezdeményezte valamelyik lakó gondnokság alá helyezését a kerületi gyámhatóságnál, addig most egyetlen hónap alatt hat ilyen kérelem érkezett, és valamennyi esetben kizáró gondnokság megállapítását kérte a szakorvosi véleményt kiállító kerületi ideggondozó intézet főorvosa. Ez azt jelenti, hogy akit kizáró gondnokság alá helyeznek, azt utána nem lehet tovább az otthonban tartani, pszichiátriai betegek otthonában kell elhelyezni, mert elmeállapota ezt teszi szükségessé." Azt is többen észrevételezték, hogy a gondozottak jóval több térítési díjat fizetnek ellátásukért (főleg azok, akiknek nincs hozzátartozójuk), mint amennyit a jogszabály megenged.

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal bevonásával folytatott vizsgálat megállapította, hogy a gondnokság alá helyezési eljárás megindítását valamennyi esetben az érintett idős ember leépült szellemi állapota indokolta, amelyet a mentálhigiénés ellátás keretében végzett munka során a főnővér, illetőleg az intézmény mentálhigiénés szakembere jelzett az intézményvezetőnek. A vizsgálatok elvégzésére a Szent Margit Kórház Pszichiátriai Gondozó Intézetének főorvosát kérték fel. Az országgyűlési biztos kiemelte, hogy egyes gondozottak esetleges gondnokság alá helyezése - és ezt az intézményvezető nyilatkozata is alátámasztja - helyzetüket nem változtatja meg, figyelemmel arra a körülményre, hogy esetükben nem pszichiátriai betegekről, hanem szellemileg leépült (demens) idős emberekről van szó. Szerződésüket sem eddig, sem ezt követően nem kívánják felbontani, a gondnokság alá helyezett lakók továbbra is az intézményben maradnak. A szakmai vizsgálatot végző Fővárosi Közigazgatási Hivatal a térítési díjak vizsgálata során azonban jogsértő gyakorlatra is felhívta 406 a figyelmet. Jelentésükben rögzítették: "az egyszeri hozzájárulásokkal kapcsolatban azonban megállapítást nyert, hogy az intézmény jogszabálysértő gyakorlatot folytat". Az egyszeri hozzájárulás elnevezést, valamint jogi minősítését a törvény határozza meg. Eszerint, csak és kizárólag az az egyszeri alkalommal befizetett összeg tekinthető egyszeri hozzájárulásnak, amelyet kifejezetten az átlagot meghaladó szintű tartós bentlakásos intézményben történő elhelyezési feltételek megteremtése esetén jogosult megállapítani a fenntartó. Az intézetben élők közül 32 személy fizetett be - felújítási hozzájárulás címén! - 200 000 Fttól - 1 000 000 Ft-ig terjedő összegben egyszeri hozzájárulást. Ezek a személyek azonban olyan 1-2, illetve 3 ágyas szobákban élnek, amelyek a vonatkozó rendelkezésnek nem felelnek meg. Ezért az intézmény gyakorlata a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvének sérelmén túl, sérti az érintettek tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogát is. Tekintettel azonban arra, hogy Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetője az intézmény jogszerű működésének helyreállítása érdekében kötelezte az intézet fenntartóját, hogy a jogszerűtlenül kért egyszeri hozzájárulásokat 120 napon belül - a Hivatalnak is igazoltan - térítse vissza, továbbá kötelezte a jogszerűtlen gyakorlat alapján kötött gondozási megállapodások módosítására is, az intézmény vezetőjénél az országgyűlési biztos külön kezdeményezést nem tett. Felkérte azonban a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy felszólítása teljesítésének végrehajtását kísérje figyelemmel, és a fenntartó által tett intézkedésekről adjon tájékoztatást.

A válaszadásra szabott határidő még nem telt el.

Az Ózdi Városi Önkormányzat Családsegítő Szolgálata családgondozó munkatársa kért segítséget a vakok személyi járadékára jogosult ügyfele megbízásából, mert a benyújtott igényére csak hónapokkal később kapott ellátást.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az Államháztartási Hivatal Családtámogatási Jogi és Ellenőrzési Osztálya vezetőjét vizsgálatra kérte fel.

Az egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról szóló 1999. évi CXXII. törvény 58. § (5) bekezdése rendelkezett arról, hogy a 2001. június 30-át követő időponttal vakok személyi járadékára való új jogosultság nem állapítható meg. A vakok személyi járadékát azonban meg kell állapítani annak a személynek, akinek a jogosultsága 2001. július 1-jét megelőzően keletkezik, és az ellátás megállapítására irányuló kérelmét 2001. június 30-ig benyújtja. A 2001. július 1-jei időpont előtt megállapított vakok személyi járadékát a 2001. június 30-án hatályban lévő jogszabályok alapulvételével - ide nem értve az ellátás mértékére vonatkozó rendelkezést - tovább kellett folyósítani. A fentiek ellenére a pana- 407 szos 2001. június 20-án beérkezett igényét a polgármesteri hivatal hatáskör hiányára hivatkozással - bár ekkor még hatáskörrel rendelkezett - illetékes intézkedésre tévesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Ózdi Kirendeltségéhez továbbította. Végül innen került át a Területi Államháztartási Hivatalhoz (TÁH), ahol a vakok személyi járadékát kérelmező nyilvántartó lap jogszerűen csak a fogyatékossági támogatásra való jogosultságot alátámasztó dokumentumként került csatolásra a 2001. szeptember 13-án benyújtott fogyatékossági támogatás igénybejelentéshez. A TÁH 2001. szeptember hónaptól folyósítja a fogyatékossági támogatást.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Ózdi Polgármesteri Hivatal visszásságot okozott, amikor a panaszos 2001. június 20-án vakok személyi járadéka megállapítására benyújtott igényét tévesen hatáskör hiányára hivatkozással, szintén tévesen a B-A-Z Megyei MEP Ózdi Kirendeltségére továbbította.

De a visszásság ellenére sem tett ajánlást, mivel a vizsgálatot végző Államháztartási Hivatal Családtámogatási Jogi és Ellenőrzési Osztály vezetője utasítására a polgármesteri hivatal az igényléskor hatályos jogszabálynak megfelelően megállapította 2001. július és augusztus hónapra az elmaradt vakok személyi járadékát. A vizsgálat eredménnyel zárult.

A panaszos a Fővárosi Kerületek Földhivatalának eljárását és a hivatal egyes munkatársainak az ügye intézése során tanúsított magatartását sérelmezte. Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elvének, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melyben Fővárosi Földhivatal vezetőjét kérte fel vizsgálatra.

A panaszos az ingatlan tulajdonjogának bejegyzéséhez szükséges iratokat 2001. november 21-én személyesen adta be a földhivatalhoz, míg az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvényben (Itv.) előírt nyilatkozatot csak 2001. november 29-én küldte meg ajánlott levélben a földhivatalnak. A panaszos azt sérelmezte, hogy a földhivatal az általa benyújtott iratokat a nyilatkozat nélkül továbbította a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatala Fővárosi Illetékhivatalához.

A földhivatal a nyilatkozatot csak a Fővárosi Földhivatal vezetőjének - az országgyűlési biztos kezdeményezésére végzett - vizsgálatának megkezdését követően, 2002. szeptember 11-én továbbította az illetékhivatal részére.

A Fővárosi Földhivatal vezetőjének vizsgálata feltárta, hogy a földhivatal munkatársai a törvényi rendelkezések és az ezeken alapuló előírások figyelmen kívül hagyásával jártak el mind az iktatási munkában, mind az illetékhivatallal való kapcsolattartásban. Iktatáskor elmulasztották az ügyfelek által a szerződések mellékleteként beadott okmányok számítógépes rögzítését. A földhivatal illetékcsoportjának ügykezelői "gyakorlatilag nem is tudják, hogy a szerződések- 408 hez csatolt mellékleteket be kell küldeni" az illetékhivatalhoz, az általuk készített listák nem felelnek meg az okmányszerűségnek, azok alapján nem lehet viszszakeresni az iratok felszereltségét, nem tudják biztosítani az okmányok naponkénti és biztonságos eljuttatását az illetékhivatalhoz. Nem megoldott az illetékhivatal részére 8 napon belül kötelezően továbbítandó iratok szállítása, többhetes kimaradás is előfordult. Az illeték kiszabáshoz szükséges iratokat az előírt határidőn belül nem küldték meg az illetékhivatalnak. Az ügyintézők nem ismerik megfelelően a munkájukra vonatkozó törvényi előírásokat. Az ügyfélkiszolgálás színvonala sem megfelelő. A munkaköri leírások nem tartalmazzák a ténylegesen ellátott feladatokat, és a felelősségi viszonyok sem egyértelműek.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a panaszos mulasztott, amikor a bejegyzés iránti kérelmével együtt nem nyújtotta be az illeték megállapításához szükséges egyéb iratokat, a nyilatkozatot és az igazolást.

Azokat a panaszos csak egy héttel később, 2001. november 29-én pótolta. Az ügyfél mulasztása azonban nem menti fel a földhivatalt a törvényi kötelezettsége alól, hogy a pótlólag benyújtott iratot megküldje az illetékhivatalnak. Ennek teljesítését a földhivatal elmulasztotta, és azt csak a vizsgálat megkezdése után teljesítette.

A földhivatal mulasztása a jogbiztonság elvével, és a panaszos tisztességes eljáráshoz való jogával összefüggő visszásságot okozott. A mulasztás miatt az ügyintézőkkel szemben felmerült a fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja, ezért az országgyűlési biztos kezdeményezte a mulasztást elkövető földhivatali köztisztviselők fegyelmi felelősségre vonására irányuló eljárás megindítását.

Tekintettel azonban arra, hogy a földhivatal a vizsgálat lezárását megelőzően - 2002. szeptember 11-én - az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot megszüntette, a biztos nem tett ajánlást.

A Fővárosi Földhivatal vezetője a vétkes köztisztviselőket írásbeli figyelmeztetésben részesítette. A biztos az intézkedést tudomásul vette.

A panaszos a BRFK eljárásának elhúzódását sérelmezte egy közlekedési baleset kapcsán, melynek részese volt. Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el.

A megállapított tényállás szerint 2002. január 31-én a XIII. kerületben ismeretlen személy nekiütközött a panaszos által vezetett gépkocsinak, majd a rendőrök érkezése előtt eltávozott a helyszínről. Emiatt az ismeretlen elkövetővel szemben felmerült a cserbenhagyás vétségének gyanúja, ezért a BRFK-n feljelentés kiegészítést rendeltek el. Ennek keretében március 11-én meghallgatták a panaszost, aki elmondta, hogy a balesetet okozó gépjármű vezetője a helyszínen átadta neki a névjegykártyáját, amit ő a kiérkező rendőröknek megmutatott.

409 A BRFK-n még aznap megtagadták a nyomozást, a határozatot azonban csak április 16-án tudták kézbesíteni a panaszos részére, mert kétszer "ismeretlen" jelzéssel érkezett vissza a tértivevény. A határozat jogerőre emelkedését követően a BRFK az ügy iratait szabálysértési eljárás lefolytatása céljából megküldte a XIII. kerületi Rendőrkapitányságnak. Az ügyet április 30-án általános számon iktatták a Közrendvédelmi Osztályon, és 2002. május 14-én a panaszos által megnevezett személyt adatszolgáltatásra kérték fel. Május 28-án átadták az iratokat az Igazgatásrendészeti Osztálynak, ahol június 4-én iktatták az ügyet szabálysértési számon. Az ügyben először július 8-án, majd - az eljárás alá vont személy kifogása miatt - július 22-én hoztak érdemi határozatot. A jogerős határozatot a szabálysértési hatóság augusztus 8-án küldte meg a panaszos részére.

A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy a szabálysértési feljelentést 2002. február 6-án foglalták írásba, az azonban nem derül ki, hogy pontosan mikor adták át - bűncselekmény gyanúja miatt - a Közlekedésbaleseti Osztálynak. Itt február 20-án rendelték el a feljelentés-kiegészítését, melynek határidejét március 20-ig meghosszabbították. Nem derül ki azonban az sem, hogy a nyomozó hatóság mikor hosszabbította meg a 15 napos határidőt.

A nyomozást megtagadó határozat kézbesítésére két ízben azért nem került sor, mert a borítékon tévesen tüntették fel a panaszos lakcímét, és az elírást csak a harmadik kézbesítés alkalmával korrigálták. Az ügyet - szabálysértési eljárás lefolytatása céljából - április 22-én tették át a XIII. kerületi Rendőrkapitánysághoz, ahol viszont a tényleges szabálysértési eljárás csak június 4-én indult meg. Addig "szabálysértési előkészítő eljárást" folytattak, melyet azonban sem a szabálysértési, sem más törvény nem szabályoz. A szabálysértési eljárást az ügyiratok áttételét és iktatását követően rögtön meg kellett volna indítani, és az 1999. évi LXIX. törvény (Sztv.) 82. § (4) bekezdése alapján 30 napon belül határozatot hozni.

Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálata során megállapította, hogy a nyomozó és a szabálysértési hatóság eljárása visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben.

Ezért ajánlást tett a budapesti rendőrfőkapitánynak, gondoskodjon arról, hogy az irányítása alá tartozó rendőri szervek a szabálysértési feljelentések érkezését követően minden esetben az Sztv. szabályainak megfelelően járjanak el. Emellett felhívta a budapesti rendőrfőkapitány figyelmét a büntetőeljárási törvényben rögzített határidők pontos betartásának, valamint adminisztrációjának szükségességére. A rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, és utasítást adott az ismeretlen személyek által elkövetett szabálysértések miatt indult eljárások egységes rendjének kialakítására.

410 A Mahatma Gandhi Emberi Jogi Egyesület az Országgyűlési Biztos Hivatalához előterjesztett beadványában észrevételezte, hogy a hazánkban élő színes bőrűek - különösen a Népligeti és a Nagyvárad téri metró megálló környékén - állandó atrocitásnak vannak kitéve.

A beadvány alapján felmerült a jogbiztonság követelményének, valamint a rendőrség által biztosítandó közbiztonság sérelmének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el, és tájékoztatást kért a budapesti rendőrfőkapitánytól.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rendőrség eleget tett fellépési kötelezettségének azzal, hogy a beadványban hivatkozott két konkrét esetben nyomozást rendelt el, melyek az ombudsmani jelentés írásba foglalásakor még folyamatban voltak. Megtette a rendőrség a jogszabályban előírt, hatáskörébe tartozó, lehetséges intézkedéseket is annak érdekében, hogy a hazánkban élő színes bőrűek és a Nagyvárad téri, valamint a Népliget metró környékén lakók közbiztonsághoz való jogát biztosítsa. Ez utóbbit az bizonyította, hogy a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Védelmi és Rendészeti Ügyosztályának a forgalmi, városképi szempontból kiemelt jelentőségű aluljárók rendjének, tisztaságának helyreállítására készített programja végrehajtásának részeként a főkapitány 2002. június 20-án kiadta a "fővárosi aluljárók közterületi rendjének helyreállításáról" szóló intézkedését. Az intézkedés szerint a rendőrség állandó rendőri posztos szolgálatot biztosít az Őrs vezér téri, a Blaha Lujza téri, a Deák Ferenc téri, a Nyugati téri és a Baross téri gyalogos aluljárók, valamint a Kőbánya- Kispest gyalogos felüljáró, metró és busz végállomáson. Ezen kívül rendszeres és visszatérő ellenőrzést tart a Határ út, a Kálvin tér, a Ferenciek tere, a Ferenc körút, az Üllői út és az Astória gyalogos aluljárókban. Az intézkedésben foglaltak végrehajtását, illetve a végrehajtás eredményességét a főkapitányság folyamatosan ellenőrzi. Ugyancsak - a nemzeti, a faji, az etnikai megkülönböztetésekkel összefüggő jogsértések megelőzése, megszakítása érdekében - a főkapitány fokozottabb rendőri jelenlétet, valamint gyakoribb ellenőrzést, szervezett akció végrehajtását is elrendelte a vizsgálattal érintett két metró megálló területén és környékén.

Az ügyben - figyelemmel a rendőrség által tett intézkedésekre, továbbá mert a beadvány előterjesztője nem sérelmezett konkrét rendőri intézkedést vagy rendőri intézkedés elmulasztását - az országgyűlési biztos nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének véleményével megegyezően azonban a sajtóban felhívta az állampolgárok figyelmét arra, hogy a szóban forgó jogsértő magatartások megelőzése, az elkövetők azonosítása, felderítése és elfogása szempontjából - a fokozott rendőri jelenléten túl - lényeges az is, hogy a "sértett" személy vagy bárki aki ilyen jelenséget észlel, azonnal kérjen rendőri segítséget, illetve a történtekről minél előbb tegyen bejelentést a rendőrségen, mivel az időmúlás az esetleges rendőri intézkedés és eljárás eredményességét veszélyezteti.

411 OBH 3098/2002.

A panaszos az Országgyűlési Biztos Hivatalához benyújtott levelében a Budapest XVIII. kerületi Önkormányzat, valamint a Fővárosi Önkormányzat eljárásának vizsgálatát kérte egy "névtelen" utca lakói nevében, mert annak ellenére, hogy a családiház-építéseket már 2001-ben befejezték, oda nem jelentkezhetnek be, mivel az utcájuk még nincs elnevezve.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonság sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított, és kikérte az önkormányzat jegyzőjének álláspontját, és a következőket állapította meg: Az önkormányzat az újonnan létrehozott közterületek, utcák elnevezése érdekében egy ad hoc bizottságot hozott létre, amely az azzal szomszédos utcák neveihez hasonló "ősmagyar" hangzású neveket javasolt a testületnek. A képviselő- testület a javaslatot a 2001. március 22-i ülésén elfogadta, és csak a Fővárosi Önkormányzattal folytatott egyeztetés során szerzett tudomást arról, hogy az adott nevek már léteznek a főváros másik kerületében. A határozat ezért ellentétes a közterület- és városrésznevek megállapításáról, valamint azok jelöléséről szóló 9/1989. (1990. I. 31.) Főv. Tan. rendelettel előírtakkal. A bizottság ismét összeállt, és ezúttal személynevek adására tett javaslatot. A képviselőtestület az újabb javaslatot megtárgyalta, és azt a 2002. május 23-i ülésén elfogadta.

A rendelet értelmében a közterületek személyekről való elnevezése ügyében a fővárosi közgyűlés hatáskörébe tartozik a döntés, ezért a határozatokat - sürgős elbírálást kérve - május 27-én megküldték jóváhagyásra a Főpolgármesteri Hivatalnak. A Fővárosi Közgyűlés Várostervezési és Városképvédelmi Bizottságának elnöke a július 2-i levelében azonban arról tájékoztatta a polgármestert, hogy az elbírálás elmaradt, mert a Fővárosi Közgyűlés a 1330/ 1991. (XII. 9.) számú határozatára figyelemmel évente csak egy alkalommal tárgyalja a közterületek elnevezését, amelyet 2002-ben május 30-án már megtett.

Az előterjesztés elbírálására így előre láthatólag csak 2003 májusában fog sor kerülni.

A biztos általános helyettese megállapította, hogy a feltárt mulasztás a jogbiztonságot veszélyeztette, mert az érintettek a lakcím-bejelentési kötelezettségüknek nem tudtak eleget tenni, és az több közszolgáltatás igénybevételében súlyosan korlátozta őket. A közterületek elnevezése testületi szerv hatáskörébe tartozó egyedi államigazgatási ügy, ezért az államigazgatási eljárásról szóló törvény (Áe.) a testületi szerv számára a határidőt úgy szabja meg, hogy a döntést legkésőbb a soron következő testületi ülésen kell meghozni. A Fővárosi Közgyűlés 1991-ben hozott határozata az akkori tömeges névváltoztatások miatt indokolt volt, de az ilyen tömeges közterületi elnevezések napjainkra már nem jellemzőek, és jobbára csak az új, névvel még nem rendelkező közterületek névadása kerül napirendre. Az önkormányzatok eljárásai együttesen az állam- 412 polgárok jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos jogával kapcsolatos visszásságot okoztak. Egyrészt a kerületi képviselő-testület azzal, hogy a hatályos fővárosi rendeletet nem ismerve hibás döntést hozott a nevekről. Másrészt a fővárosi önkormányzat az által, hogy olyan határozatot hozott és alkalmazott, amely ellentétes az Áe. előírásaival. Az általános helyettes a visszásság orvoslására ajánlásában felkérte a főpolgármestert, hogy kezdeményezze az 1991-es határozat módosítását, és a közterületek elnevezésére irányuló indítványok törvényes határidőn belüli megtárgyalását. A Bp. XVIII. kerületi Önkormányzat jegyzőjét pedig felkérte, hogy ügyeljen arra, hogy a bizottságok nem jogi végzettségű tagjai is a megfelelő jogszabályok birtokában és ismeretében hozhassák meg döntéseiket. A jegyző a felhívásnak eleget tett.

A főpolgármester az ajánlást elfogadta, és a közgyűlésnél kezdeményezte a határozat hatályon kívül helyezését. A Fővárosi Közgyűlés az 59/2003. (I. 30.) Főv. Kgy. számú határozatával hatályon kívül helyezte az 1330/1991. (XII. 9.) számú határozatának az évente egy alkalommal történő ülésezésről szóló részét, és a közgyűlés a következő ülésére napirendre tűzte a XVIII. kerületi utcák elnevezését.

A panaszos 2002. május 9-én kérelmet nyújtott be a Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatalhoz, melyben szociális helyzetére tekintettel a családi házán fennálló OTP hiteltartozása megfizetésére adósságkezelési támogatást kért.

A támogatás igénybevételére az önkormányzat rendelete lehetőség adott. A panaszos kérelmét az önkormányzat elbírálta, de az elutasító döntéséről nem hozott határozatot, és az ügyfelet nem tájékoztatta.

Az országgyűlési biztos a jogállamiság elvéből következő tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben a következőket állapította meg: Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 42. §-a rögzíti, hogy a közigazgatási szerv mind az ügy érdemében, mind az eljárás során eldöntendő kérdésekben határozatot hoz. A határozatok meghozatala során a közigazgatási eljárásban az ügyintézési határidő betartásának garanciális jelentősége van abból a szempontból is, hogy a döntés hiánya miatt az állampolgár nem élhet jogorvoslati jogával. A fellebbezés és a bírósági felülvizsgálat jogorvoslati eszközöket ugyanis csak a már meghozott határozat megtámadására lehet igénybe venni. Az önkormányzat határozathozatali kötelezettségét nem befolyásolja, ha a panaszos az önkormányzathoz benyújtott kérelmében esetleg nem valós adatokat szolgáltatott volna.

A vizsgálat által feltárt visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos felkérte Fehérgyarmat polgármesterét, gondoskodjon arról, hogy a képvi- 413 selő-testület az általa alkotott rendelet előírásainak megfelelően haladéktalanul hozzon határozatot a panaszos ügyében, továbbá a jegyzőn keresztül hívja fel a polgármesteri hivatal dolgozóinak a figyelmét az eljárási törvényben rögzített határidők garanciális jelentőségére, és betartásuk fontosságára. A polgármester elismerte a mulasztás tényét, az ajánlásban foglaltakat elfogadta és megküldte a képviselő-testület decemberi határozatát.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztos általános helyetteséhez, mert ortodox zsidó vallását szeretné börtönbüntetésének időtartama alatt is gyakorolni, de az intézetben nem biztosított számára az egyházi előírásoknak megfelelő étkeztetés.

A biztos a szabad vallásgyakorláshoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot, melyben a Fejér Megyei Főügyészséget kérte fel vizsgálat lefolytatására. Az ügyészségi vizsgálat szerint panaszos zsidó vallását, ami az egyház képviselőjének fogadását, kegytárgyak és vallási tárgyú könyvek birtoklását illeti, a pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet házirendjének keretein belül szabadon gyakorolhatta, a kóser étkeztetést azonban az intézet nem biztosította számára. A panaszos a kóser étkeztetés hiánya miatt átszállítási kérelmet nyújtott be, amit az intézet parancsnoka, majd a Büntetés- végrehajtás Országos Parancsnoksága (továbbiakban: BVOP) elutasított.

Az elutasító határozat indokolásában a BVOP azért minősítette alaptalannak a panaszt, illetve a kérelmet, mert panaszos "megfelelő étkeztetése az intézetben biztosított". A panaszos ezt követően a Fejér Megyei Főügyészség vizsgálatát kérte. Az eljáró ügyész vizsgálata során megállapította, hogy kóser étkeztetés biztosítására az intézet keretein belül nincs lehetőség, ezért panaszos más büntetés-végrehajtási intézetbe való átszállítását javasolta. Az ügyészi javaslat alapján panaszost a Budapesti Fegyház és Börtönbe szállították át, ahonnan újabb levelet írt az általános helyettesnek. Levelében a kóser étkeztetés hiányát sérelmezi.

Az általános helyettes megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtása során az elítélttel szemben csak az ítéletben és a törvényben meghatározott joghátrányok alkalmazhatók. Az ítélet és a törvény rendelkezéseinek megfelelően a büntetés végrehajtása alatt az elítélt egyes állampolgári jogai szünetelnek, illetőleg korlátozottak. Az elítélt azon jogai, melyek nem szünetelnek, ill. nem esnek törvényi korlátozás alá, továbbra is gyakorolhatók. A vallásszabadsághoz való jog olyan jog, ami az állampolgárt szabadságvesztés büntetésének végrehajtása alatt is korlátozás nélkül illeti meg. Valamennyi büntetés-végrehajtási intézet alkotmányos kötelessége az intézeti rendszabályok keretei között e jog gyakorlásának lehetővé tétele, az ehhez szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosítása. A szabad vallásgyakorlás keretében az elítélt egyháza lelkészével 414 ellenőrzés nélkül tarthat kapcsolatot; megvásárolhat, és magánál tarthat a vallása gyakorlásához szükséges könyveket és az intézet rendjét nem veszélyeztető vallási kegytárgyakat. A szabadságvesztés végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 147. § (5) bekezdése azt is előírja, hogy az élelmezésnél az intézet lehetőségein belül az elítélt vallási igényét is figyelembe kell venni. Panaszos vallási igényeinek figyelembe vételére a pálhalmai Büntetésvégrehajtási Intézetben nem volt lehetőség. Ez az intézet nagyüzemi konyhát működtet, az ennek megfelelő technikai felszereltséggel. Annak érdekében, hogy az élelmezést érintő vallási előírások betartásra kerüljenek, a jelenlegi konyha mellett egy különálló, elzárható konyhahelyiség kialakítása lenne szükséges, erre a beruházásra azonban az intézet nem rendelkezik megfelelő pénzeszközökkel.

Az elítéltnek a vallásgyakorláshoz való jogát a büntetés-végrehajtás szervezetrendszerén belül biztosítani kell, indokolt esetben tehát át kell szállítani abba a büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol ezt a jogát szabadon gyakorolhatja. Az általános helyettes megállapította, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azzal, hogy a panaszos átszállítási kérelmét - melynek célja olyan büntetés-végrehajtási intézetbe való átszállítás volt, amelyben a kóser étkeztetés biztosítható - elutasította, a vallásszabadsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Az általános helyettes ajánlásban kérte a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát, vizsgálja meg, hogyan lehetne panaszos számára a vallási előírásoknak megfelelő étkeztetést biztosítani, és tegyen intézkedést ennek érdekében. A válaszadási határidő még nem telt el.

Az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában panaszos 1945. január 10.  és 1948. június 20. napja között hadifogolyként elszenvedett személyi sérelmével összefüggő kárpótlási ügyében a Központi Kárrendezési Iroda (KKI) eljárását sérelmezte.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elvének, valamint a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A KKI főigazgatójának írásos tájékoztatása szerint panaszos "az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény alapján 1994. március 7-én kelt és az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz (OKKH) 1994. március 9-én érkezett igénybejelentéssel élt, az 1945.  01. 10. és 1948. 06. 20. között szovjet hadifogságban töltött szabadságvesztés sérelme miatt. A Magyar Honvédség Központi Irattára 1993. december 17-én kelt igazolásában az elszenvedett sérelmet visszaigazolni nem tudta, ezért jogelődünk (OKKH) két alkalommal - 1995. február 27-én és 1995. április 17-én kelt levelekben - kérte az ügyfelet, hogy okiratok hiányában olyan tanúval iga- 415 zolja szabadságelvonásának tényét, akivel a szabadság korlátozáskor együtt volt." Panaszostól "a hiánypótlási felhívásokra válasz nem érkezett, a kérelmező a sérelem elszenvedését a hiánypótlási felhívások ellenére sem bizonyította, ezért 1995. június 5-én kelt határozatban igénye elutasításra került. E határozat 1995. június 16-án átvételre került, melyre ügyfelünk 1995. július 6-án írott, fellebbezésnek címzett, de tartalmát tekintve a Központi Irattár válaszáig türelmet kérő levelet küldött a hivatalba. E fellebbezést jogelődünk tartalma szerint bírálta el, nem tekintette keresetnek, így az nem került továbbításra a bíróság felé.

Álláspontom szerint jogelődünk mulasztott akkor, amikor a kérelmező 1995.  június 6-án kelt fellebbezésnek címzett, a keresetindításra nyitva álló 30 napos határidőn belül 3 példányban benyújtott levelét, annak tartalmától függetlenül nem továbbította a bíróság részére." A KKI főigazgatója a panaszos 2002. augusztus 23-án kelt "keresetét, közigazgatási iratanyagát és a Központi Kárrendezési Iroda ellenkérelmét" továbbította a Fővárosi Bíróságnak.

A vizsgálat megállapította, hogy panaszos kérelmét első fokon elutasító - de a bíróság által felülvizsgálható - határozat ellen az 1995. június 6-án kelt jogorvoslati kérelmet panaszos a törvényes határidőben a jogelőd OKKH-hoz benyújtotta.

Az említett jogorvoslati kérelemnek a bírósághoz való továbbítását az OKKH elmulasztotta. Azt csak a benyújtását követő több mint 7 év (!) elteltével, az országgyűlési biztos megkeresését követően továbbította a KKI a bírósághoz.

A mulasztás panaszos jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogának, valamint jogorvoslathoz való jogának sérelmét eredményezte, mely az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot idézett elő.

Tekintettel arra, hogy a KKI a jogorvoslati kérelmet végül megküldte a hatáskörrel rendelkező illetékes bírósághoz, és az már az ügy tárgyalására a határnapot kitűzte, az országgyűlési biztos az ajánlástól eltekintett, de felhívta a KKI főigazgatóját annak vizsgálatára, hogy a határozattal elutasított kárpótlási ügyek aktáiban találhatók-e további, határidőben el nem intézett jogorvoslati kérelmek, és ha igen, annak okait tárja fel. A KKI főigazgatója a felszólításnak eleget tett, és a biztost tájékoztatta a megtett intézkedéseiről. Az országgyűlési biztos a választ és tett intézkedéseket tudomásul vette.

Az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában panaszos a Központi Kárrendezési Iroda (KKI) Kárpótlási Főosztályának - nyugdíjfelemelési ügyében folytatott - eljárását sérelmezte.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság elve, valamint a jogorvoslathoz való jog megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A KKI főigazgatójának írásos tájékoztatása és a hozzá csatolt közigazgatási iratokban foglaltak alapján megállapítható, hogy panaszos a KKI jogelődjétől 416 - az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivataltól (OKKH) - az 1992. szeptember 5. napján kelt beadványában nyugati hadifogságban töltött idejére tekintettel nyugdíjának rendezését kérte. A panaszos a benyújtott adatkérő lapon úgy nyilatkozott, hogy Németország területén (Kruman) 1944. szeptember 17-től 1946. június 27. napjáig amerikai fennhatóság alatt hadifogolyként volt fogva tartva. A panaszos 1992. október 1-jén kitöltött újabb adatkérő lapjához csatolta Nagykőrös Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala jegyzője előtt, két tanú által tett nyilatkozatot. Panaszos hadifogságban tartásának helyére és idejére vonatkozó tanúnyilatkozatok azonosak panaszos 1992. szeptember 5. napján kelt adatkérő lapján feltüntetettekkel.

A panaszos 1992. szeptember 15-én újabb beadványában a nyugdíjrendezés helyett kárpótlási jegyben való kárpótlás megállapítását kérte. 1992. szeptember 2-án OKKH arról tájékoztatta panaszost, hogy nyugdíjrendezés helyett kárpótlás megállapítására nincs jogi lehetőség, mert a nyugati hadifoglyok kárpótlására az 1992. évi XXXII. törvény hatálya nem terjed ki. E tájékoztatással egyidejűleg OKKH panaszostól azt is kérte, hogy szabadságelvonásának tényét, helyét okirattal igazolja, mert a már hivatkozott saját, illetve az említett tanúk nyilatkozata panaszos fogságba esésének időpontját illetően is eltér attól a történelmi ténytől, hogy az amerikai hadsereg a panaszos által megjelölt települést (Kruman) 1945. IV. 15-én foglalta el. A Magyar Honvédség Központi Irattárától (Irattár) panaszos által beszerzett 411/3139/BÁ. Ny.t. sz. és az OKKH-hoz 1992. december 16-án érkezett - igazolás szerint panaszos "1945. I. 1-től -1945. IX. 1.  közt amerikai hadifogoly volt".

Mivel a hadifogságban töltött idő kezdetére és megszűnésének időpontjára vonatkozó panaszosi, illetve tanúnyilatkozatok eltértek a már hivatkozott irattár által igazolttól, és az említettek is eltértek a településnek az amerikai hadsereg által történő elfoglalása időpontjától, az OKKH a hadifogság kezdetének a település amerikaiak által történő elfoglalásának időpontját tekintette (1945. IV. 15.).

Mivel ettől az időponttól 1945. IX. 1-jéig (az irattár által igazolt időpontig) nem telt el a jogszabályban rögzített több mint 6 hónap, ezért OKKH a kérelmet 1993.  XII. 2. napján kelt 416113/5/1992. számú határozatával elutasította. A panaszos az elutasító határozatot a törvényes határidőben (1993. XII. 22. napján kelt) az OKKH-hoz benyújtott keresettel támadta meg, mely keresetet azonban 8 napon belül az OKKH az illetékes bírósághoz nem továbbította.

A vizsgálat megállapította, hogy a kereseti kérelmet - annak az OKKH-hoz való benyújtását követő - több mint 8 év elteltével a KKI csak azt követően továbbította a bírósághoz, hogy a KKI főigazgatóját az Országgyűlési Biztosok Hivatalának vezetője az ügyben 2002. VII. 22. napján megkereste, bár a panaszos beadványa intézését 2002. évben is többször sérelmezte, mely sérelmekre panaszosnak a KKI Kárpótlási Főosztálya 2002. április 29-én és 2002. május 20-án is reagált anélkül, hogy a KKI az OKKH által is a törvényes határidőben továbbítani elmulasztott jogorvoslati kérelem illetékes bíróság elé terjesztése iránt intézkedett volna.

417 A vizsgálat megállapította, hogy a KKI a kereseti kérelmet a bírósághoz az ügy elintézésére nyitva álló határidő lényeges túllépésével (annak benyújtását követő több mint 8 év (!) elteltével) továbbította, s ezáltal mulasztást követett el.

A mulasztás sérti panaszos jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát, mivelhogy az eljárás kiszámíthatatlanná vált. Ugyanakkor ez az eljárás sérti panaszos jogorvoslathoz való jogát is azáltal, hogy panaszos jogorvoslati joga érvényesülésének lehetőségét több mint 8 éven át korlátozta, mely az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot idézett elő.

Arra is tekintettel, hogy a vizsgálat lezárásának időpontját megelőzően a KKI a kereseti kérelmet már továbbította az illetékes bírósághoz, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett, viszont kezdeményezte a KKI főigazgatójánál olyan intézkedés megtételét, mely alkalmas arra, hogy a jövőben a vizsgált üggyel azonos eset ne forduljon elő. A kezdeményezésben foglaltakat a KKI főigazgatója elfogadta, s tájékoztatást adott az ennek alapján tett intézkedéseiről. Az országgyűlési biztos a kezdeményezésére adott választ és tett intézkedéseket tudomásul vette.

A középiskolai tanulónak érettségije utáni napokban, 2002 júliusában elvesztek személyes iratai, köztük a diákigazolványa is. Az iskola igazgatója nem adott neki új igazolványt, e nélkül pedig nem volt jogosult utazási kedvezményre, amire különösen szüksége lett volna a más városokban tartott egyetemi felvételi vizsgák miatt. A diákigazolványról szóló 30/1999. (II. 15.) kormányrendelet (a továbbiakban: R.) szerint - amire a panaszos is hivatkozott - az igazolványra a tanuló a tanulói jogviszonyának megszűnését követő október 31-ig jogosult.

Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot indított. Megkeresésére a gimnázium igazgatója közölte: azért nem adhatta ki a diákigazolványt az R. fenti rendelkezése ellenére sem, mert a közoktatásról szóló törvény szerint az érettségi vizsga után a tanuló már nem volt az intézménnyel tanulói jogviszonyban. Az elveszett igazolvány pótlásakor az ideiglenes - legfeljebb 60 napra szóló - igazolvány személyi lapján viszont fel kell tüntetni annak az intézménynek a nevét, amellyel a tanuló tanulói jogviszonyban áll, továbbá egyidejűleg igényelni kell az állandó igazolványt is, ugyanezekkel az adatokkal. Az igazgató úgy látta, nem állíthat ki olyan közokiratot, amely adatainak egy része nem felel meg a valóságnak.

A panasz alapján folytatott vizsgálat megállapította: az R. valóban nem rendelkezik arról, hogy hogyan kell a diákigazolvány rovatait kitöltenie a kiadó intézménynek akkor, ha a tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után, de még a jogszabályban előírt érvényességi időben kellene pótolni az elveszett, megsemmisült vagy megrongálódott igazolványt. E mellett az ideiglenes igazolványt 418 csak akkor lehet kiadni, ha a tanuló, hallgató - akinek e jogviszonya már megszűnt - az állandó igazolványt is igényli. Erre a speciális helyzetre a jogalkotónak kell a szükséges rendelkezést megtennie. Nem helyes, nem felel meg a jogbiztonság követelményének, ha a szabályozás alapján eleve megállapítható (bekövetkezhető) esetre a jogalkalmazótól várjuk a joghézagot kitöltő jogértelmezést.

Különösen így van ez, ha az igazolvány kiadását részletesen, a rovatok kitöltését egészen pontosan szabályozták. Tekintetbe véve az ország nagy számú oktatási intézményét, valószínű, hogy több intézményvezetőnek is volt már hasonló gondja ezzel az értelmezéssel, de azért, hogy a jogszabály célja megvalósulhasson, túltette magát a valós jogi aggályokon. Ezt az állapotot nem szabad így fenntartani. A szükséges korrekció érdekében azonban a jogalkalmazónak is tennie kell. Ha az igazgató azt látja, a jogszabály maga akadályozza, hogy bizonyos esetekben végrehajthassák, akkor ezt késedelem nélkül jelezze a törvényességi ellenőrzést gyakorlónak, vagy akár közvetlenül a minisztériumnak.

Különösen fontos ez, ha a tanulók számára az intézmények útján biztosított jogról van szó.

A diákigazolvány juttatásával az állam a gyermekek, fiatalok művelődéshez való alkotmányos joga érvényesülését kívánja segíteni, az esélyegyenlőséget erősíteni. Az országgyűlési biztos általános helyettesének álláspontja szerint az, hogy a tanuló nem kapta meg a diákigazolványát, pedig az R. szerint annak használatára még több mint három hónapig jogosult lett volna, a jogbiztonság követelményét sértve visszásságot okozott a művelődéshez való alkotmányos jogával összefüggésben.

Tekintettel arra, hogy ez a visszásság a szabályozás hiányosságára vezethető vissza, az általános helyettes a jövőbeli hasonló esetek elkerülése érdekében felkérte az oktatási minisztert, minél előbb tegyen intézkedést a jogszabály megfelelő kiegészítésére. A miniszter a javaslattal egyetértett, a jogszabály tervezetét a Kormány elé terjeszti.

A panaszos több falugazdász nevében fordult az országgyűlési biztoshoz azzal a kéréssel, hogy kezdeményezze a jogszabály módosítását a falugazdászok munkajogi helyzetének rendezése érdekében, mert az ellentmondásos. A falugazdász- hálózatról szóló 1163/1998. (XII. 19.) Korm. határozat I/b. pontja szerint a települési önkormányzatok területén működő falugazdászok részben közszolgálati jogviszony, részben más jogviszony, többségükben egyéni vállalkozói jogviszony keretében látják el feladatukat. Ebből a kettősségből számos elvi ellentmondás és egyéni sérelem származik, ezért indokolttá vált a vizsgálat megindítása.

419 A köztisztviselői jogviszonyban állók jogait és kötelezettségeit az 1992. évi XXIII. törvény szabályozza. E törvény - többek között - kimondja, hogy a társadalom közmegbecsülését élvező közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitika-semleges, törvényesen működő, korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező, pártatlan köztisztviselők végezzék. Köztisztviselő az, aki a közigazgatási szerv feladat- és hatáskörébe tartozó ügyeket érdemi döntésre, illetve - felhatalmazás esetén - a döntést kiadmányozza, szakértelemmel foglalkozik a rábízott feladatokkal összefüggő valamennyi kérdéssel. Felelős saját tevékenységéért és munkaterületén a közigazgatási szerv állandó és időszakos célkitűzéseinek érvényesítéséért, a munkaköri leírásban részére megállapított, és a vezető által kiadott feladatokat, a kapott utasítások és határidők figyelembevételével, jogszabályok és ügyviteli szabályok ismeretében és betartásával végzi.

A közszolgálati jogviszonnyal szembeállítva az egyéni vállalkozói jogviszonyt, lényeges eltérés mutatkozik. Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény szerint ugyanis az egyéni vállalkozás gazdasági tevékenység. Ez a gazdasági tevékenység az üzletszerűen - ellenérték fejében, nyereség- és vagyonszerzés céljából, rendszeresen - folytatott termelő vagy szolgáltató tevékenység. Ezt a jogviszonyt összevetve a közszolgálati jogviszonnyal a jogok és kötelezettségek tekintetében a piac törvényei determinálják.

A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a települési önkormányzatok területén működő falugazdászok nagy részét egyéni vállalkozói jogviszony keretében foglalkoztatják, míg mások közszolgálati jogviszonyban állnak. Ez a kettősség a két jogviszony sajátosságából eredően jogellenesnek minősíthető. Míg a közszolgálati jogviszonyban állókra a szigorúbb követelmények vonatkoznak, az azzal járó garantált kedvezményekkel együtt, addig az egyéni vállalkozói jogviszonyban tevékenykedőkre a gazdálkodó szervekre vonatkozó piaci viszonyok a jellemzőek.

Az országgyűlési biztos felkérte a földművelési és vidékfejlesztési minisztert, hogy kezdeményezzen jogszabály módosítást annak érdekében, hogy a települési önkormányzatok területén működő falugazdászokra egységesen a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya terjedjen ki. Az ajánlást a földművelési és vidékfejlesztési miniszter elfogadta.

A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy szülei súlyos fogyatékosságára tekintettel sorkatonai szolgálat elhalasztása végett "katonai családfenntartói igazolást" kért az illetékes települési önkormányzat jegyzőjétől, de azt I. és II. fokon is elutasították. A panaszos beadványához csatolta az ügyében keletkezett 420 I. és II. fokú határozatokat, valamint szülei súlyos fogyatékosságát igazoló Országos Orvos-szakértői Intézet (OOSZI) szakvéleményét.

A panaszos szülei veleszületett süketnéma betegség miatt súlyosan fogyatékosok.

Ezt az OOSZI szakhatósági vélemény is alátámasztja, és megállapítja, hogy a panaszos szülei önálló életvitelre nem képesek, és állapotuk végleges.

A panaszost 2002. év tavaszán sorozásra idézték, és egyben tájékoztatták arról, ha beteg, fogyatékos hozzátartozói vannak, szolgálathalasztást kérhet.

Mivel két fogyatékos személy ellátásáról kell gondoskodnia, kérelemmel fordult az illetékes települési jegyzőhöz a "családfenntartói igazolás" kiadása végett.

Kérelméhez csatolta szülei állapotáról készült OOSZI I. fokú bizottságának szakvéleményét a súlyos fogyatékosság minősítéséről. Ennek ellenére, kérelmét elutasították, mert háziorvosuk egy olyan igazolást adott ki, hogy szülei egészségesek, önállóan ellátják magukat. Ezt követően a panaszos fellebbezéssel élt az elsőfokú határozat ellen, mert a határozat téves háziorvosi szakvéleményen alapult. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal a családfenntartói igazolás iránti kérelemmel kapcsolatos fellebbezést elutasította és az elsőfokú határozatot helybenhagyta, azzal az indoklással, hogy a panaszos nem felel meg a családfenntartói szolgálathalasztás megállapításához a jogszabály által támasztott feltételeknek, tekintettel arra, hogy a kérelmező szülei, önálló havi jövedelemmel rendelkeznek, míg a kérelmező alkalmi munkákból él.

A honvédelmi törvény (Htv.) a honvédelmi kötelezettséget teljesítők szociális érdekvédelmét biztosító egyik rendelkezése a családfenntartói szolgálathalasztás.

A törvény 106. § (1) bekezdése szerint, a "Családfenntartói kötelezettség miatt a sorkatonai szolgálatra való behívását el kell halasztani annak a hadkötelesnek, aki a vele közös háztartásban élő beteg, állandó ápolásra vagy gondozásra szoruló egyenes ági felmenő rokonát egyedül tartja el, ha a rászorulónak eltartásra kötelezhető más hozzátartozója nincs, illetve, ha az ápolást vagy gondozást a más hozzátartozó nem tudja ellátni, és azt egészségügyi, szociális intézmény nem látja el, és a hadköteles behívása az eltartott hozzátartozó létfenntartását veszélyeztetné." Az önálló életvitelre nem képes személy fogalom-meghatározását a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) kormányrendelet határozza meg, amely szerint önálló életvitelre az a személy nem képes, aki két esetet megkülönböztetve, a mindennapi életviteléhez, társadalmi életben való részvételéhez szükséges tevékenységeket testi, illetőleg érzékszervi fogyatékossága vagy az azzal összefüggő kommunikációs képtelenség miatt még a szükség szerinti segédeszköz igénybevételével sem képes más személy közreműködése nélkül elvégezni. AZ OOSZI szakvéleménye alapján a panaszos szülei önálló életvitelre képtelen személyeknek minősültek, mert a mindennapi életvitelhez, társadalmi életben való részvételhez született érzékszervi fogyatékosságuk miatt kizárólag más személy - a jelbeszédet értő fiuk - közreműködésével képesek.

421 A "katonai családfenntartói igazolás" olyan ügydöntő értékű okirat, amely más hatóság, nevezetesen a hadkiegészítő parancsnok sorkatonai szolgálat elhalasztásának engedélyezése kérdésében hozandó döntéséhez szolgál tényállási elemként. A családfenntartói kötelezettség megállapítására szolgáló igazolásnak nem csupán a kérelmező anyagi helyzetére kell kiterjednie, hanem a hétköznapi szóhasználattól tágabb értelemben a Htv. 106. §-ában említett valamennyi tényállási elemre vonatkozóan kell kiadni. A honvédelmi törvény vonatkozó rendelkezéseiből azonban nem olvashatók ki egyértelműen azoknak az eseteknek az elbírálására vonatkozó tényállási elemek, amikor a hadkötelesnek a vele egy háztartásban élő, súlyos fogyatékos, vagyis önálló életvitelre képtelen személyről kell gondoskodnia, ami nem minden esetben esik egybe ezt az állapotot súlyosító önkiszolgálási képesség hiányával.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy azoknak a személyeknek, akik súlyos fogyatékosságuk miatt más személy közreműködése nélkül önálló életvitelre nem képesek, azáltal, hogy a családfenntartói szolgálat elhalasztásának megállapításánál a törvény egyértelműen nem rendezi a jogosultság tekintetében az ő állapotukat tényállási elemként, fennáll a szociális biztonsághoz való joguk sérelmének a közvetlen veszélye.

A megállapított visszásság orvoslása érdekében a honvédelmi miniszternek a következő ajánlást tette, tekintse át a Htv. 106. §-ában a családfenntartói szolgálathalasztás megállapításához szükséges tényállási elemeket abból az aspektusból, hogy a súlyos fogyatékos személyek szociális biztonsághoz való jogának a védelme a Htv. 3. § (1) bekezdés e) pontjának megfelelően érvényesülni tudjon.

A honvédelmi miniszter az ajánlást nem fogadta el, mert álláspontja szerint a törvény megfelelően rendezi a családfenntartói szolgálathalasztás tényállási elemeit, de az adott esetben a panaszos részére szerinte is ki kellett volna állítani az igazolást. A panaszosnak ezt a jogát bírói úton kellett volna érvényesítenie, amit nem tett meg.

A panaszos sérelmezte, hogy az általa tett büntető feljelentés tárgyában nem a Legfőbb Ügyészség, hanem a Somogy Megyei Főügyészség járt el, ez utóbbi ügyészi szerv azonban megtagadta a nyomozást, a határozat ellen benyújtott panaszát pedig, elutasította. Mindezt különösen azért kifogásolta, mivel a panaszos ellen tett feljelentés alapján azonnal nyomozást rendelt el a nyomozó szerv. Kifogásolta továbbá, hogy az ellene indult nyomozást megszüntető határozat indokolásával szemben benyújtott jogorvoslati kérelemnek az ügyészség 422 nem adott helyt. Végül sérelmezte az orvos szakértői vizsgálatra elővezetését foganatosító rendőrök eljárását.

A panasz alapján felmerült a jogbiztonság követelménye, a tisztességes eljáráshoz és az emberi méltósághoz, valamint a szabadsághoz való jog sérelmének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során felülvizsgálatra kérte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét és a Somogy megyei főügyészt.

Az országgyűlési biztos a hatásköre hiányát állapította meg a Somogy Megyei Főügyészség nyomozást megtagadó, a panaszos ellen nyomozást elrendelő, majd az azt megszüntető, valamint a szóban forgó határozatok elleni jogorvoslati kérelmeket elutasító, valamint a Legfőbb Ügyészségnek azon döntése tárgyában, miszerint a panaszos feljelentését a Somogy Megyei Főügyészségre áttette. Rámutatott arra is, hogy az ügyészség egésze működésének törvényességéért a legfőbb ügyész felel, mégpedig közvetlenül az Országgyűlésnek, de az ombudsmannak nem.

Az ombudsman - hatásköre hiányában - a Fonyódi Városi Bíróság elővezető parancsot kibocsátó döntésének indokoltságát sem vizsgálta, az csupán a rendőrség eljárásának jogszerűségére terjedt ki.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Fonyódi Rendőrkapitányság állományához tartozó és a panaszos elővezetését foganatosító rendőrök helytelenül számították ki a rendőri intézkedés kezdő időpontját. A panaszos házához kiérkező rendőrök nem a rendőri jelentésben írott 6 óra 05 perckor kezdték meg elővezetést, hanem 5 órakor, amikor az elővezetési parancsot a panaszosnak bemutatták. A jelentés az elővezetés megszűnésének (befejezésének) időpontját nem tartalmazta, csak a panaszosnak a Kaposvári Igazságügyi Szakértői Intézetben való átvételét igazoló személy - olvashatatlan - aláírását.

A személyes szabadságot korlátozó rendőri intézkedés kezdő és befejező időpontjának pontos meghatározásához, a rendőri jelentésen való pontos rögzítéséhez az elővezetett (előállított), vagyis a rendőri intézkedés alá vont személynek azonban jogos érdeke fűződik. Az országgyűlési biztos mindezek ellenére a konkrét esetben nem állapított meg alkotmányos visszásságot, mert a panaszos személyes szabadságának korlátozása a rendőri intézkedés kezdő és végső időpontjának pontatlan jegyzőkönyvezése ellenére sem haladta meg a törvényben meghatározott lehetséges 12 órát.

Az eljárás módja azonban a jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz és a személyes szabadsághoz való jog sérelmének veszélyét idézte elő. Nem állapított meg alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az elővezetés foganatosításának kora reggeli, 5 órai megkezdésével összefüggésben sem. Rámutatott arra, hogy az intézkedő rendőrök parancsnoka volt abban a helyzetben, hogy megítélje az elővezetés kora reggeli órában való megkezdésének indokoltságát. A parancsnok a szóban forgó rendőri intézkedést megvizsgálta.

Úgy ítélte meg, hogy a panaszos elővezetését foganatosító rendőri intézkedés - tehát a kezdés időpontjára kiterjedően is - jogszerű volt. Ezt nem vitatta az ombudsman azért sem, mert a panaszos főügyészségen előterjesztett 423 jogorvoslati kérelme alapján a Somogy Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal is eljárt, mely ügyészi szerv az ügyben megtagadta a nyomozást.

A panaszos elővezetését foganatosító rendőrök magatartásával, a panaszossal szemben használt kifejezésekkel, hangnemmel, valamint a panaszosnak a kapitányság épületében előállítónak rendszeresített helyiségben való elhelyezésével összefüggésben ugyancsak mellőzte az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság megállapítását. További bizonyítékok beszerzésére ugyanis nem volt lehetősége, a panaszos állításai pedig önmagában nem tették lehetővé alkotmányos joggal összefüggő visszásság megállapítását. A panaszos előállító helyiségében való elhelyezése egyébként megfelelt a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló BM rendeletben foglaltaknak, ami kimondja, hogy "Az előállított személyt előállító vagy biztonságos őrzését szolgáló más helyiségben kell elhelyezni".

Az országgyűlési biztos a vizsgálata során észlelte, hogy a Somogy Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal a panaszos ellen hamis vád miatt indult nyomozás megszüntetéséről szóló határozat rendelkező része szerint a megszüntetés oka "a cselekmény nem közvádas bűncselekmény". Tekintettel arra, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény nem ismer ilyen nyomozást megszüntető okot, a határozatot felülvizsgáltatta a megyei főügyésszel. A nyomozás törvényessége felett ügyészi felügyeletet gyakorló Kaposvári Városi Ügyészség végül hatályon kívül helyezte a szóban forgó nyomozást megszüntető határozat törvénysértő részét.

Az ügyészség rendelkezett az iratoknak a magánvádas eljárás lefolytatására illetékes városi bírósághoz való megküldéséről is. A Somogy Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal az ügyészi határozatban foglaltakat teljesítette. Erről a feljelentőt tájékoztatta.

A visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében az országgyűlési biztos felkérte a Somogy megyei rendőrfőkapitányt, hogy a megyében működő valamennyi városi kapitányságra kiterjedően rendelje el annak vizsgálatát, hogy a rendőri állomány jogszerűen és szakszerűen töltötte-e ki a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésről szóló rendőri jelentés elkészítésére rendszeresített formanyomtatványt. Hívja fel az alárendeltségében működő illetékes állomány figyelmét, hogy a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedések (előállítás, elővezetés) foganatosítása törvényességének megállapíthatósága szempontjából elengedhetetlen a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend betartására.

A főkapitány a jelentésben foglaltakkal egyetértett, az ajánlásokat elfogadta és teljesítette.

424 Az EuroCare Magyarország Egészségügyi Szolgáltató Rt. vezetői beadványukban azt sérelmezték, hogy az AIDS-szűrés a dializált betegek esetében csak a beteg beleegyezésével végezhető el. Beadványukban előadták, hogy a dializált betegeknél az esetleges fertőzés lehetősége és jelentősége nagyobb, mint az átlag betegpopulációban, ezért a szerzett immunhiányos tünetcsoport terjedésének meggátlása érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálat elrendeléséről szóló 5/1988. (V. 31.) SZEM rendeletet személyi körét szeretnék a dialízises betegek csoportjára is kiterjeszteni. Az Alkotmánybíróság a 27/2002. (VI. 28.) AB határozatával azonban a rendeletet alkotmányellenesnek mondta ki, és ezért 2002. december 31-i hatállyal megsemmisítette.

Az EuroCare Magyarország Egészségügyi Szolgáltató Rt. Magyarország egyik vezető nephrologiai hálózata. Dialízisközpontjaikban évente közel 200 000 kezelést végeznek, krónikus betegeik száma elérte a kétezret. Az új beteg a programba kerülésekor kötelező vizsgálatokon és védőoltáson (hepatitis-B ellen) esik át, majd a kezelések folyamán a szakmai irányelveknek megfelelően rendszeres szűrővizsgálatokat végeznek el. A szűrővizsgálatok a beteg érdekében történnek, de a betegtársak és a kezelőszemélyzet védelmét is szolgálják.

A speciális terápiás eljárás technológiájából és a kezeléssel járó eszközös beavatkozásból számos rizikótényező adódik, a kezelésben részesülő betegek fertőzésekkel szemben igen fogékonyak. Jelenleg Hepatitis B, C szűrővizsgálatokat (HbsAg, HCV) felvételkor, majd azt követően félévente kell elvégezniük a betegek körében. AIDS szűrővizsgálatokat (HIV) felvételkor, majd évente lenne indokolt elvégezni. Ez utóbbit azonban nem írhatják elő kötelezően a betegeik számára.

A kezelés metodikájából következően a vérrel történő érintkezés elkerülhetetlen.

Így fennáll a vér- és testváladék útján terjedő fertőzés (HBV, HCV, HIV) veszélye, amely egyaránt érintheti a betegeket és a személyzetet is.

A Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ az Infekciókontroll a művese- állomásokon címmel 2001-ben kiadott Módszertani levele értelmében a dialíziskezelésnél többek között alapvetően a következő fertőzési veszélyekkel kell számolni. "Fennáll a vér- testváladékok útján terjedő (HBV, HCV, HIV) fertőzés veszélye, amely egyaránt érintheti a betegeket és a személyzetet is." A Módszertani levél értelmében a fertőzött betegek dialíziskezelése "A HIV pozitív, illetve AIDS-ben szenvedő betegek dialízis kezelése a Fővárosi Szent László Kórházban történik." Az Alkotmánybíróság a 27/2002. (VI. 28.) AB határozatával a szerzett immunhiányos tünetcsoport terjedésének meggátlása érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálat elrendeléséről szóló 5/1988. (V. 31.) SZEM rendeletet alkotmányellenesnek mondta ki, és ezért azt 2002. december 31-i hatálylyal megsemmisítette, mert "annak számos rendelkezése több alapvető jogot korlátoz. Az alapvető jogok közvetlen és jelentős korlátozásához minden esetben követelmény a törvényi szintű szabályozás. Az Alkotmánybíróság - állandó gyakorlatának megfelelően - a Rendelet egészének formai okból történő meg- 425 semmisítése miatt a Rendelet tartalmi alkotmányellenességét állító indítványi elemeket nem vizsgálta." Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 59. § (1) bekezdése szerint a járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálat célja a fertőző megbetegedések korai felismerése, azok forrásainak felkutatása, valamint a fertőzés veszélyének elhárítása. Az Eütv. 141. § (1) bekezdése értelmében az állam felelős a lakosság egészségi állapotáért. A (3) bekezdés h) pontja szerint az (1) bekezdésben meghatározott felelősség körében az állam kötelezettségét képezi különösen a közérdek védelme az egyéni érdekekkel szemben.

Az Alkotmánybíróság a 48/1998 (XI. 23.) AB határozatában az élethez való joggal és az egészséghez való joggal összefüggésben az állami kötelességekkel kapcsolatban elvi szinten kifejtette, hogy "Az életvédelmet szolgáló alanyi jogok, állami kötelességek, valamint államcélok rendszerének közös gyökere az élethez való jog. Az élethez való jogból az államnak nem csupán az a kötelessége keletkezik, hogy az egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy annak védelméről jogalkotással és szervezési intézkedésekkel gondoskodjék, hanem általában az emberi életet és létfeltételeit is védenie kell.

Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata szerint az állam akkor nyúlhat az alapvető jog korlátozásának végső eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos célok védelme más módon nem érhető el." (64/1991 [XII.17.] AB határozat) Az orvostudomány mai állása szerint az AIDS-es megbetegedés gyógyíthatatlan, halálos kimenetelű, fertőző betegségek közé tartozik. Mivel a dialíziskezeléseknél fokozottan fennáll a HIV-fertőzés veszélye, ezért az országgyűlési biztos megállapította, a művese állomásokon kezelt betegeknek az élethez való jogával, valamint az egészséghez való jogával összefüggésben fennáll a sérelem közvetlen veszélye azáltal, hogy a betegek HIV/AIDS kötelező szűrése nincs biztosítva.

A visszásság orvoslása érdekében az országgyűlési biztos ajánlást tett az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek, hogy az Alkotmánybíróság 27/2002. (VI. 28.) AB határozatával megsemmisített, a szerzett immunhiányos tünetcsoport terjedésének meggátlása érdekében szükséges intézkedésekről és a szűrővizsgálat elrendeléséről szóló 5/1988 (V. 31.) SZEM rendelet helyébe lépő szabályozás kidolgozásánál vegyék figyelembe a dialíziskezelésben részesülő betegek, valamint az érintett egészségügyi dolgozók fokozottan veszélyeztetett helyzetét. A Beszámoló előkészítéséig megszületett az Eütv. módosítása, valamint a szűrővizsgálatok elrendelésére vonatkozó miniszteri rendelet.

426 A jogbiztonsággal és a diszkrimináció tilalmával összefüggő visszásságot okoz az önkormányzat, ha jogi szabályozás hiányában a hajléktalan személyek költségmentesség iránti kérelmét belső szabályzatok, illetve a bírósági eljárásban alkalmazott szabályok analóg alkalmazásával bírálja el.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljárás követelményének, a kérelem előterjesztéséhez való jog sérelmének, valamint hátrányos megkülönböztetés gyanúja miatt vizsgálatot indított, és a fővárosi kerületi önkormányzatok jegyzőitől részletes tájékoztatást kért az okmányok kiadásával kapcsolatos ügyintézés teljes menetéről.

A hajléktalanok más hatósághoz történő átirányításával kapcsolatban a vizsgálat megállapította, hogy egyes fővárosi kerületek okmányirodái a hajléktalan személyeket valóban elküldték, hogy ügyeiket másik önkormányzatnál intézzék.

Ezen az önkormányzatok magatartása alkotmányos visszásságot okoz, mivel azzal sérül a jogállamiság elvéhez szorosan kötődő tisztességes eljárás követelménye, a kérelem előterjesztéséhez való jog, valamint a diszkrimináció alkotmányos tilalma.

A személyazonosító okmányok kiadására irányuló kérelem elbírálását nem akadályozza az eljárási illeték meg nem fizetése, ha a kérelmező költségmentesség iránti kérelmet nyújt be. A hajléktalan személyek számára az ideiglenes személyazonosító igazolványt azonnal kiadják, mivel ők többnyire semmilyen más, a személyazonosságukat igazoló okmánnyal nem rendelkeznek. A bírósági eljárásban a költségmentesség iránti kérelmek elbírálását a 2/1968. (II. 24.) IM rendelet szabályozza. A rendelet tárgyi hatálya azonban nem terjed ki a közigazgatási eljárásokra.

Egyes kerületi önkormányzatok a költségmentesség iránti kérelmek elbírálása során jegyzői intézkedés alapján korlátozták a költségmentesség iránti kérelmek teljesítését.

A biztos általános helyettese a vizsgálat eredményeképpen alkotmányossági aggályának adott hangot, mivel az önkormányzat jegyzőjének belső intézkedése csak az általa vezetett polgármesteri hivatal szervezeti működésére vonatkozóan állapíthat meg szabályokat, az állampolgárok életviszonyait nem szabályozhatja.

A kérelmek elbírálásának megfelelő jogi szabályozás nélkül történő gyakorlata a jogbiztonság alkotmányos elvével és a diszkrimináció tilalmával öszszefüggő visszásságot idézett elő.

A biztos általános helyettese felkérte a belügyminisztert, hogy a hajléktalan ügyfelek fogadásánál tapasztalt alkotmányos jogsérelmek megszüntetése érdekében tegye meg a hatáskörébe tartozó intézkedéseket. Felkérte a minisztert, hogy gondoskodjon a közigazgatási eljárásban a költségmentesség jogi szabályozásáról.

427 A belügyminiszter az ajánlást és a jogalkotási javaslatot elfogadta, és tájékoztatta az általános helyettest, hogy az okmányirodai ügyintézők számára szakmai tájékoztatókat adtak ki az ügyintézés zökkenőmentes és humánus lebonyolításának segítésére. A személyi és tárgyi feltételek minél teljesebb biztosítása érdekében pedig, 2003-ban felülvizsgálják az okmányirodák finanszírozási rendjét, és a rendelkezésre álló pénzeszközök függvényében intézkednek a feladatok ellátása során felmerülő problémák megoldására.

A költségmentesség iránti kérelmek elbírálására vonatkozó jogi szabályozást a belügyminiszter a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályainak aktuális felülvizsgálata során látta megvalósíthatónak, amikor is az új eljárási törvény felhatalmazása alapján a kérdést miniszteri rendeletben lehetne rendezni.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a belügyminiszteri választ elfogadta.

A panaszos a győri önkormányzat lakásügyi eljárásának vizsgálatát kérte, mert amikor a nyugdíjasházi lakásbérletéről fél évvel a beköltözése után lemondott, az általa befizetett 1 millió forintból csupán 389 010 forintot kapott vissza.

Az országgyűlési biztos a jogbiztonság sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított, és a megyei látogatása során kikérte az önkormányzat illetékeseinek álláspontját. A beszerzett dokumentumok alapján a következőket állapította meg: A panaszos az önkormányzat Lakásügyi Bizottságának 2000. februári határozatával nyert felvételt a Rónay utcai nyugdíjasházba. Befizette a belépés feltételeként számára megállapított 1 millió forintot. A lakásba azonban be sem költözött, de a lakbért megfizette. Fél évvel később indoklás nélkül lemondott a nyugdíjasházi lakás bérletéről, ám ekkor az általa befizetett összegből csak 389 010 forintot kapott vissza. Az iratok alapján megállapítható, hogy a panaszost, a lemondást megelőzően tájékoztatták az önkormányzati rendelet előírásairól, és jelezték számára, hogy a lemondás esetén a befizetett összegnek csupán a 40%-a téríthető vissza, és még azt terheli az amortizációs költség is.

A 400 ezer forintból még levonásra kerül 10 990 forint. Az ügyfél a megállapodást aláírta, de 2000. szeptember 23-án kérelemmel fordult az önkormányzat polgármesteréhez méltányos eljárást kérve. A méltányossági kérelmét az önkormányzati rendelet szigorú előírásaira hivatkozással elutasították. Az önkormányzat polgármesterének válasza szerint a lakásügyben a polgármesteri hivatal munkatársai a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el, ezért a vizsgálat a rendelet szabályainak elemzésével folytatódott.

Az önkormányzat által közölt információk szerint a panaszos a nyugdíjasházi lakás leadása előtt ugyan kapott tájékoztatást arról, hogy a rendelet a pénzbeli térítést hogyan szabályozza, de az adott élethelyzetben e tájékoztatást már későn kapta. A rendelet - logikusan - a korábbi gyakorlat tapasztalatai alapján 428 abból indult ki, hogy a nyugdíjasházi elhelyezést főként azok számára biztosítják, akik cserébe önkormányzati bérlakás bérleti jogáról mondanak le, vagy saját tulajdonú lakásuk eladásakor az önkormányzat számára elővásárlási jogot biztosítanak, és a vételárból minimum 1 millió, maximum 2,5 millió forintot a nyugdíjasházi elhelyezés fejében megfizetnek. E kérdést az önkormányzati rendelet 28. § (6) bekezdése szabályozza. Tekintettel arra, hogy az elmúlt évek során mind kevesebb lett az említett feltételeknek megfelelő igénylő, az önkormányzat a nyugdíjasházba történő belépés lehetőségét a rendelet egyéb feltételeinek megfelelő készpénzes befizetők számára is biztosította. A nyugdíjasházi bérleti szerződés tehát különböző feltételekkel jöhet létre, de a bérleti szerződés megszűnésének feltételei csak látszatra azonosak. Az önkormányzati bérlakások elhelyezési igény nélkül történő leadása esetén nem történik tulajdonos változás, és így a rendelet a pénzbeli térítést csupán az önkormányzat tulajdonjogát korlátozó bérleti jog, mint vagyoni értékű jog ellenértékeként határozza meg az ingatlan forgalmi értékének 40%-ában. Valójában megközelítőleg ez az az érték, amiről a bérlő a nyugdíjasházi elhelyezés fejében lemondott, és az onnan történő esetleges távozásakor ezt vissza is kapja. Megállapítható, hogy nem szenved anyagi veszteséget. A készpénzes befizetők esetében azonban a nyugdíjasházi lakásból történő távozásuk esetén a bérleti jog megszerzéséért fizetett összegből legfeljebb annak 40%-át kaphatják vissza. Ez a bérleti jogról lemondókkal szemben 60%-os anyagi veszteséget jelent számukra.

A panaszos kérelme megalapozott volt. A beadvány vizsgálata alapján felmerült annak gyanúja is, hogy a szerződés megkötésekor nem volt tisztában a hatályos rendelet előírásaival, nem kapott teljes körű tájékoztatást. Tekintettel arra, hogy a nyugdíjasházi elhelyezést igénylők a szerződést általában a teljes hátralévő életükre kívánják megkötni, a jogbiztonság alapvető követelménye, hogy számukra annak feltételeiről teljes körű - a szerződés felbontásának feltételeire is kiterjedő - tájékoztatást kell adni. Az önkormányzati rendelet a jogbiztonság alkotmányos alapelvével összefüggő alkotmányos visszásságot eredményezett.

Az országgyűlési biztos a 2002. októberi ajánlásában felhívta a polgármestert, hogy vizsgálja felül az önkormányzati rendelet 31. § (5) bekezdésében előírt pénzbeli térítés mértékét, és kezdeményezze a közgyűlésnél annak olyan módosítását, hogy az a jövőben ne okozzon a készpénzes befizetők esetén feltűnő aránytalanságot.

Az önkormányzat a rendelet kifogásolt részét a 40/2002. (XII. 13.) Ök. rendelettel - az ajánlásnak megfelelően - módosította.

Az országgyűlési biztos 2001 októberében vizsgálta a villamos energia törvénynek és végrehajtási rendeletének a szerződésszegésre vonatkozó szabá- 429 lyait, illetve a szolgáltatónak a szabálytalan vételezés esetén alkalmazott eljárását.

A vizsgálat befejezését követően az ajánlások között szerepelt, hogy az új villamos energiáról szóló törvényben a felemelt díj a szerződésszegés jogkövetkezményeként ne kerüljön alkalmazásra, helyére olyan rendelkezés szülessen, amely a fogyasztó által okozott kárral arányban áll. A végrehajtási rendeletben meghatározott kihasználási óraszámok módosítására tett ajánlás egy életvitelszerű fogyasztás kiszámításának alkalmazását célozták.

A 2001 decemberében megjelent, a villamos energiáról szóló 2001. évi CX.

törvény valóban törölte a szerződés megszegésének következményei közül a felemelt díjat. A törvény végrehajtására 2002 augusztusában kiadott 180/ 2002. (VIII. 23.) kormányrendelettel kapcsolatban a Magyar Energiafogyasztók Szövetségének elnökségi tagja, igazságügyi szakértő tett észrevételeket, és kérte az országgyűlési biztost, hogy alkotmányossági szempontból vizsgálja meg a rendeletben foglaltakat, mert az visszaállította a felemelt óraszámot és a felemelt díjat. Ennek alapján már úgy készültek el a szolgáltatók üzletszabályzatának tervezetei, hogy a felemelt díj minden fogyasztóra alkalmazható legyen, ne csak azokra, akik szerződés nélkül csatlakoznak a villamos hálózatra.

Az igazságügyi szakértő felvetése alapján az országgyűlési biztos szükségesnek tartotta megvizsgálni a korábbi jelentésben megfogalmazott ajánlások teljesülését, és az elkészült üzletszabályzat tervezetnek az új jogszabályokkal való összevetését abból a szempontból, hogy az megfelel-e az alkotmányossági és törvényi követelményeknek. Az ELMŰ Rt. üzletszabályzat tervezetének és az új jogszabályoknak az áttanulmányozása után az országgyűlési biztos megállapította, hogy a villamos energiáról szóló új törvény és végrehajtási rendelete is a felemelt díj helyébe lépő kötbér és pótdíj mértékének megállapítását az üzletszabályzatra bízta. Ugyancsak üzletszabályzatban kell meghatározni a szerződésszegés vagy szabálytalan vételezés során vételezett energiamennyiséget.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a készülő üzletszabályzat a törvényesség és alkotmányosság fontos biztosítéka. Ennek ellenére a pótdíjra és a kötbér mértékére vonatkozóan tartalmaz olyan szabályokat, amelyek mind az új villamos energia törvénnyel, mind a Polgári Törvénykönyvben rögzített alapelvekkel ellentétesek, ezért közvetlenül veszélyeztetik a fent említett alkotmányos jogok érvényesülését.

Az országgyűlési biztos ajánlást tett a felügyeletet ellátó Magyar Energia Hivatal elnökének arra, hogy az elektromos szolgáltatók üzletszabályzatainak jóváhagyása során kötelezze a szolgáltatókat olyan szabályok kidolgozására, amelyek megfelelnek a vizsgálat megállapításaiban kifejtett törvényes és alkotmányos jogelveknek.

A Magyar Energia Hivatal a szolgáltatókat 2003. március 31-ig kötelezte az üzletszabályzatok tervezetének olyan átdolgozására, amely figyelemmel van az ombudsmani ajánlásokra és a kötbérszámítást átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé teszi.

430 OBH 4230/2002.

A panaszos levelében a Pest Megyei Önkormányzat által fenntartott tápiószentmártoni Idősek és Mozgáskorlátozottak Otthonában uralkodó állapotokról számolt be. Sérelmezte az otthon vezetőjének és egyes dolgozóinak a gondozottak irányában tanúsított, sokszor erőszakos magatartását, továbbá hogy a munkaviszonnyal rendelkező gondozottak csak részben kapják meg ebből származó jövedelmüket. Tekintettel arra, hogy a rendelkezésére álló információk a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elve sérelmének gyanúján túl felvetették a tulajdonhoz, az emberi méltósághoz, a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, továbbá a panaszhoz fűződő alkotmányos jogok sérelmének a gyanúját is, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot rendelt el.

Az intézetben korábban (1999. április 7-én) végzett vizsgálata alapján az országgyűlési biztos azt állapította meg, hogy az otthon engedélyezett dolgozói álláshelyeinek száma - 70 százalékos szakképzettségi arány mellett - 61 volt.

Az utóvizsgálat szerint a szakképzettség tekintetében jelentős változás történt.

A gondozottakkal közvetlenül foglalkozó szakképzett dolgozók aránya az intézményben jelenleg 100%. A vizsgálat során azonban megállapítottuk, hogy a valós és szakszerű mentálhigiénés gondozás személyi feltételei továbbra is hiányosak, ugyanis az intézmény jelenlegi létszámkerete nem teszi lehetővé a mentálhigiénés csoport kialakítását. Ennek ténye visszásságot okoz a gondozottak szociális biztonsághoz és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogaival összefüggésben.

Az 1999-es vizsgálat idején az otthonban negyedévente tartottak lakógyűlést, ezzel kiváltva a kötelezően felállítandó érdekképviseleti fórumot. A jelentésben feltárt visszásságra a biztos felhívta a fenntartó figyelmét, de az intézetben az utóvizsgálat idején sem működött a lakók jogszabályban nevesített érdekképviseleti és érdekérvényesítő fóruma. Az országgyűlési biztos ezért a korábbi felhívását nagy nyomatékkal megerősítette és változatlanul fenntartotta.

A panaszos által konkrétan sérelmezett gondozói magatartással összefüggésben megállapítást nyert, hogy az intézet vezetője figyelmeztetésben részesítette és egyúttal más beosztásba helyezte a gondozottal szemben "súlyosan etikátlan és meg nem engedhető magatartást tanúsító" szociális nővért. Ezen a személyeskedésbe, kölcsönös vádaskodásba, végül fizikai bántalmazásba torkolló eseménysorozaton keresztül is jól illusztrálható, hogy miért van szükség a megfelelő mentálhigiénés gondozáson túl egy olyan intézményesített (belső) 431 kontrollra, amelyet egy legitim, érdekvédelmi-érdekképviseleti és az érdekeket érvényesíteni is képes szervezet gyakorolhat csak, célorientált és kiszámítható működése folyamán. A panaszos beadványában sérelmezte azt is, hogy az intézetben munkaviszonyban álló gondozottak csak részben kapják meg ebből származó jövedelmüket. A beadvány ezen kitétele kapcsán felmerült sérelem jogi természetének részletes elemzésétől és megszüntetése mikéntjének megjelölésétől e jelentésében a biztos eltekintett. Ennek oka, hogy a hivatkozott elemzést az ugyanezen tényállás alapján - a fenntartó és a foglalkoztatást nyújtó szerv azonossága mellett - elrendelt vizsgálatát lezáró OBH 2729/2002.  sz. jelentésében már elvégezte.

A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetése érdekében tett ajánlásában felkérte a fenntartó Pest Megyei Önkormányzat elnökét, hogy haladéktalanul gondoskodjon az intézet érdekképviseleti fórumának jogszerű megalakításáról, tevékenysége szabályainak megállapításáról, valamint a fórum folyamatos működtetéséről, a szakszerű mentálhigiénés ellátás személyi feltételeinek megteremtéséről, valamint az OBH 2729/2002. sz. jelentésében tett, az intézetekben szervezett foglalkoztatás átfogó felülvizsgálatát célzó és már elfogadott ajánlás mielőbbi teljesítéséről. A válaszra nyitva álló határidő még nem telt el.

Az országgyűlési biztosok munkalátogatást tartottak Győr-Moson-Sopron megyében. Ennek keretében került sor a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (Fkbtv.) egyes kérdései végrehajtásának vizsgálatára a Győr-Moson-Sopron Megyei Földhivatalnál.

A hivatalból indított vizsgálat célja volt annak feltárása, hogy a részaránytulajdonú földek kiadásának lezárását követően a szövetkezetek használatában lévő önálló helyrajzi számon nyilvántartott árok, csatorna és azok műtárgyai - melyek nincsenek szövetkezet vagy más üzemeltető tulajdonában, és nem tartoznak védett vagy védelemre tervezett természeti területekhez - tulajdonjogának az önkormányzatok tulajdonába adásáról a körzeti földhivatalok az illetékes önkormányzatokat értesítették-e határozattal, illetve hogy a körzeti földhivatalok határozattal értesítették-e az illetékes önkormányzatokat arról, hogy a földkiadás lezárását követően a szövetkezet használatában lévő önálló helyrajzi számon nyilvántartott utak közül - amelyek nem a szövetkezet tulajdonát képezik, s amelyek nem tartoznak védett vagy védelemre tervezett területekhez - mely helyrajzi számú utak kerültek az önkormányzat tulajdonába. A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy az FM Hivatal által a részarány-tulajdonosokat megillető 432 aranykorona értékű - ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas - határozattal kiadott termőföldek ingatlan-nyilvántartási bejegyzése határidőben megtörténike, illetve hogy hogyan alakult azon jogosultak kérelmének teljesítése, akik az Fkbtv. 12/F. §-a alapján 2002. III. 1. napjáig azért nyújtották be termőföldjüknek az állami költségvetés terhére önálló helyrajzi számon való kialakítása és bejegyzése iránti kérelmüket, mert a földkiadási eljárás során részükre korábban határozattal osztatlan közös tulajdonként kiadott termőföldjük tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba ily módon már jogerősen bejegyezték.

A földhivatalban kapott tájékoztatás szerint a szövetkezetek használatában lévő - az Fkbtv. 12/A. §-ában megjelölt - önálló helyrajzi számon nyilvántartott árkok, csatornák, töltések és azok műtárgyai önkormányzati vagy állami tulajdonba vételéről a körzeti földhivatalok határozattal értesítették a jogosultakat, s részükre az említett ingatlanok tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is 2001. év végéig megtörtént. Ugyanez a megállapítás vonatkozik az Fkbtv. 12/D. § (1)-(2) bekezdésében megjelölt utak tulajdonosai határozattal való tájékoztatására és tulajdonjoguk ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére is. Az FM Hivatal által hozott - ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas - határozatokkal részarány-tulajdon fejében kiadott termőföldek tulajdonjogának ingatlan- nyilvántartásba való bejegyzése a körzeti földhivataloknál határidőben megtörténik, elmaradás nem tapasztalható. A vizsgálat feltárta, hogy az Fkbtv. 7/A. § (4) bekezdésében írt, az FM Hivatalnak szóló értesítési kötelezettség teljesítésével - egyes gazdálkodó egységek tekintetében - a körzeti földhivatalok késnek, melynek rövid időn belüli pótlására a földhivatal vezetői ígéretet tettek.

A földhivatalnál arra a kérdésre, hogy az Fkbtv. 12/F. §-ának 2002. I. 1. napjától hatályos szövege szerinti feladat megoldása hol tart - mely szerint az illetékes körzeti földhivataloknak a tulajdonostárs által a törvényes határidőben (2002. március 1-jéig, ezt követően évente március 1-jéig) benyújtott kérelmére tulajdoni hányadának megfelelő aranykorona értékű termőföldet kell a tábla állami költségvetés terhére való megosztása után önálló helyrajzi számon az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni - azt a választ kaptuk, hogy a 2002. III. 1.  napjáig a megyében lévő körzeti földhivatalokhoz benyújtott 8000 kérelmet a körzeti földhivatalok áttekintették, községenként rendezték, azonban e kérelmekben foglaltak teljesítésére - pénzügyi fedezet hiányában - nem került sor.

A földhivatal vezetője arról is tájékoztatott, hogy ez év tavaszán értesítette a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes főosztályát az említett feladat végrehajtásához szükséges költségek mértékéről. A vizsgálat megjegyzi, hogy az Fkbtv. 12/F. §-a az ott megjelölt termőföld részarány magánföldtulajdonosoknak arra biztosít alanyi jogot, hogy igényeljék kérelmük benyújtására megállapított határidő elteltét követő 30 napon belül az osztatlan közös tulajdonban lévő földrészlet állami költségvetés terhére történő megosztását, s e földrészletben lévő tulajdoni hányaduk aranykorona értékének megfelelő aranykorona értékű termőföld tulajdonjogának nevükre önálló ingatlanként való bejegyzését.

433 A vizsgálat megállapította, hogy a már hivatkozott törvényhely szerinti hatáskörükbe tartozó ügyben illetékességi területükön a körzeti földhivatalok - pénzügyi fedezet hiányában - eljárni nem tudtak. Ennek következtében sérült a törvényben meghatározott jogosultak tulajdonhoz való joga, mert tulajdonjoguk Fkbtv. 12/F. § szerinti gyakorlását a pénzügyi fedezet biztosításának elmulasztása kizárta. Ugyanakkor ez a mulasztás sérti a már említett jogosultak jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát is azáltal, hogy a pénzügyi fedezet hiányában hallgató körzeti földhivatalok eljárása kiszámíthatatlanná vált, mely az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot idézett elő.

Az országgyűlési biztos a megjelölt alkotmányos jogokkal összefüggő viszszásság megszüntetése érdekében - arra is tekintettel, hogy a törvény szerinti eljárás lefolytatásának elmaradása nem a megyei vagy a körzeti földhivatalok mulasztásának következménye - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez címzett ajánlásában indítványozta az Fkbtv. 12/F. §-ában megjelölt állami költségvetés terhére megoldandó feladat realizálásához szükséges pénzügyi fedezet soron kívüli biztosítását jelentő intézkedés haladéktalan megtételét.

A miniszter az ajánlást elfogadta. Válaszában kifejtette, hogy az 1993. évi II. törvénynek a 2001. évi CXVIII. törvénnyel való módosítása által meghatározott feladat - melynek megoldatlansága miatt az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság fennáll - országosan több mint 1,2 millió hektárnyi területű termőföld egyes földrészletekre való megosztását jelenti, mely 240 000 kérelmezőt érint, s anyagi kihatása várhatóan 7,2 milliárd forint, melyet a költségvetés nem biztosított.

A miniszter a feladat megoldásához szükséges pénzügyi fedezet biztosítása érdekében megkereste a pénzügyminisztert, s javaslatot dolgozott ki az 1993. évi II. törvény módosítására. Az országgyűlési biztos az ajánlásra adott választ elfogadta. A módosításra a 2002. évi LXII. tv. 81. §-ával került sor, mely 2003. január 1. napján hatályba lépett.

Az országgyűlési biztosok Győr-Moson-Sopron megyei munkalátogatása keretében sor került a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (Fkbtv.) egyes kérdései végrehajtásának vizsgálatára a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Győr-Moson-Sopron Megyei Földművelésügyi Hivatalánál (FM Hivatal) is.

A hivatalból indított vizsgálat célja volt annak feltárása, hogy a részaránytulajdonnak megfelelő termőföld kiadási munka hol tart a megyében; hány aranykorona értékű termőföld vár még kiadásra; mely időpontban várható az utolsó földkiadási határozat FM Hivatal által történő kiadmányozása. A vizsgálat 434 kiterjedt arra is, hogy a 4000 Ft/aranykorona érték szerinti kártalanítás hány aranykorona értékű részarány-tulajdont érintett, illetve hogy az arra jogosult részarány-tulajdonosok a nemzeti földalapból mekkora aranykorona értékű termőföldet igényeltek; továbbá arra is, hogy az FM Hivatal által árverésre bocsátott termőföldek értékesítése hogyan alakult; s hogy az FM Hivatal által vezetett sorsolások ellen a jogosultak éltek-e kifogással (jogorvoslattal).

A vizsgálat feltárta, hogy a földkiadó bizottságok tevékenysége a megyében lévő 82 gazdálkodó egység gazdálkodási területén lévő termőföldek kiadására terjed ki. A földkiadó bizottságok működésük megszűnéséig - 1996. december 31. napjáig - a megye településein elhelyezkedő termőföldekből a részarány föld-magántulajdonosokat megillető 2,8 millió aranykorona értéknek megfelelő földből 1 987 000 aranykorona értékű földet adtak ki. A földkiadó bizottságok tevékenységének megszűnését követően a földkiadási feladatokat a 82 gazdálkodó egység gazdálkodási területén 1997. január 1. napjától az FM Hivatalok vették át, s a földkiadó bizottságok által még ki nem adott részarány-tulajdonnak megfelelő 913 000 aranykorona értékű föld kiadása is feladataikat szaporította.

A Megyei FM Hivatal 1997. január 1. napjától a már említett 913 000 aranykorona értékű termőföldből az elmúlt közel 6 év alatt 883 000 aranykorona értékű földet - ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas határozattal már kiadott, így a továbbiakban 30.400 aranykorona értékű (kizárólag maradványföldekből: a 1992. évi II. törvény 25. §-a alapján keletkezett) részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld vár kiadásra. A 30 400 aranykorona értékű részarány-tulajdonnak megfelelő termőföld határozattal való kiadása a megyében lévő 82 gazdálkodó egységből 29 gazdálkodó egységet érint, mivelhogy további 37 gazdálkodó egység gazdálkodási területét érintően a földkiadási munka teljesen befejeződött, s további 16 gazdálkodó egység gazdálkodási területén már csak a nemzeti földalapnak történő termőföldátadás jelent megoldandó feladatot, ha az adott termőföld fogadására a nemzeti földalap már felkészült.

Az FM Hivatal tájékoztatása szerint az utolsó földkiadási határozat kiadmányozására azon időpontot követő 3-4 hónapon belül kerülhet sor, mely időpontban az említett 30 400 aranykorona értékű föld kiadásával járó pénzeszközöket, mint forrást, a költségvetés biztosítja. A kapott tájékoztatás szerint a hiányzó összeg mintegy 21 000 000 forint, melynek biztosítását az FM Hivatal a felügyeleti szervétől 2002. II. negyedévében írásban is kérte, azonban e kérésének teljesítése a mai napig nem járt eredménnyel.

A vizsgálat során az is megállapítható volt, hogy az Fkbtv. 7/A. § (3) bekezdésében írt jogosultaknak járó aranykoronánkénti 4000 Ft-tal való kártalanítás 643 aranykorona értéknek megfelelő termőföldre terjed ki, mely az FM által határozattal kiadott termőföldek aranykorona értékéhez viszonyítva számottevőnek nem tekinthető. E kártalanítási kötelezettség teljesítését az FM Hivatal eredményesen oldotta meg, mint ahogy az Fkbtv. 12. § (6) bekezdése, illetve az Ámt. 25/A. §-a szerinti földek árverésen való értékesítését is.

A vizsgálat azt is megállapította, hogy a hivatalnál nem fordult elő olyan arra jogosult részarány-tulajdonos által előterjesztett kérelem, mely a nemzeti földalap 435 földkészletéből részarány-tulajdona fejében való földkiadás teljesítésére irányult volna. Ugyanez a megállapítás vonatkozik a földkiadás során az FM Hivatal által végzett sorsolás ellen 48 órán belül benyújtható kifogásra (jogorvoslat) is.

A vizsgálat megállapította, hogy a földkiadási munka végzéséhez szükséges pénzügyi forrás folyamatos biztosításának hiányában az FM Hivatal földkiadási tevékenységének nemcsak a lendülete tört meg, hanem a még ki nem adott 30 400 aranykorona részarány-tulajdonnak megfelelő föld kiadására vonatkozó földkiadási határozatok folyamatos kiadmányozását is hónapok óta lehetetlenné tette. A földkiadási munka továbbfolytatásához szükséges pénzügyi fedezet hiánya miatt a jogosult részarány-tulajdonosok az őket megillető termőföldhöz - földkiadási határozat határidőben való kiadmányozásának hiányában - nem juthatnak hozzá. A mulasztás sérti a jogosult részarány-tulajdonosok tulajdonhoz való jogát, mert tulajdonosi jogaikat földkiadási határozat hiányában konkrét helyrajzi számmal rendelkező termőföldön nem gyakorolhatják. Ugyanakkor ez a mulasztás sérti panaszosoknak a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát is, mivel forrás hiányában az eljárás kiszámíthatatlanná vált, s így az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot idéz elő.

Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos ajánlásában a földkiadási munka és annak során hozandó határozatok kiadmányozásához hiányzó pénzügyi fedezet, soron kívüli biztosítását jelentő intézkedés haladéktalan megtételét indítványozta a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternél. Az ajánlást a miniszter elfogadta, s intézkedett a földkiadási eljáráshoz szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról.

Az ajánlásra adott választ az országgyűlési biztos tudomásul vette.

Az országgyűlési biztosok 2002-ben Győr-Moson-Sopron megyében tartottak munkalátogatást, melyben a "Szentlélek" Templom-és Otthonfenntartó Alapítvány Szent Anna Idősek Otthonának utóvizsgálatára is sor került. Az országgyűlési biztos meggyőződhetett arról, hogy a 2000 januárjában végzett vizsgálat eredményeként megfogalmazott ajánlások hogyan érvényesülnek az otthon napi működésének gyakorlatában. Az otthonban folytatott korábbi vizsgálata során az országgyűlési biztos az általa feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos viszszásságok orvoslása és azok érvényesülését veszélyeztető gyakorlat megszüntetése céljából ajánlással fordult az otthont fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökéhez és az intézet igazgatójához. Kezdeményezte, hogy gondoskodjanak a szakdolgozói létszám folyamatos bővítéséről, az egészségügyi feladatok ellátásához minimálisan szükséges orvosi jelenlét biztosításáról, az intézet érdekképviseleti fórumának működtetéséről, a megfelelő diétás étrend biztosításáról, a jogszabályban előírt betegszoba kialakításáról, a jogszabályban előírt mennyiségű tisztálkodást segítő textíliáról, valamint a tisztálkodáshoz 436 szükséges anyagok és eszközök szükség szerint történő biztosításáról, illetve a panaszok jogszabályban meghatározott feltételekkel történő kivizsgálásáról.

Az utóvizsgálat megállapította, hogy az intézet kialakítása és műszaki megoldásai teljes mértékben megfelelnek a kulturált és magas színvonalú idősotthoni ellátással szemben támasztott szakmai követelményeknek és emberi kívánalmaknak.

Az alapvizsgálat ajánlását szem előtt tartva alakították ki az elkülönítő helyiségeket is. Ezek azonban még mindig nem tölthetik be eredeti funkciójukat, mert a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat egyik időseket ápoló-gondozó otthonának felújítása miatt e szobákat "ideiglenesen", de már évek óta lakják. A helyzet végleges rendezése továbbra is várat magára. A gondozottakkal közvetlenül foglalkozók aránya jelenleg 78%-os. A munkaszervezési megoldásokra, a folyamatban lévő tovább- és átképzésekre figyelemmel, az utóvizsgálat szerint, a minimálisan előírt szakképzett ápolószemélyzet hiánya a gondozottak legmagasabb szintű testi és lelki egészségéhez, valamint szociális biztonságához fűződő alkotmányos jogával összefüggésben nem okoz visszásságot.

Az intézetben - egy rövidesen elkészülő új megállapodás értelmében - heti öt alkalommal (hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt, kedden és csütörtökön délután) napi átlag hat órában áll majd rendelkezésre az intézet belgyógyásztüdőgyógyász orvosa. Ez azonban még mindig nem éri el az előírások megkövetelte minimum szintjét. Az intézet megfelelő készletekkel rendelkezik a jogszabály által előírt mennyiségű tisztálkodást segítő textíliákból, valamint a tisztálkodáshoz szükséges anyagokból és eszközökből. Az utóvizsgálat megállapította, hogy az intézet érdekképviseleti fóruma rendszeresen ülésezik, üléseiket megfelelően dokumentálják. A panaszkezelés kialakított (írásban történő válaszadás) gyakorlata is megfelel az irányadó jogszabály rendelkezéseinek. Az országgyűlési biztos az utóvizsgálat során megállapított visszásság orvoslása érdekében kezdeményezte a Szent Anna Otthon fenntartójánál, hogy gondoskodjon az egészségügyi feladatok ellátásához minimálisan szükséges orvosi jelenlét biztosításáról. Az érintett a kezdeményezést elfogadta.

Az országgyűlési biztos Győr-Moson-Sopron megyei munkalátogatása során helyszíni vizsgálatot tartott Győr és Sopron mint megyei jogú városok okmányirodáinak működésével kapcsolatban.

Az önkormányzatok többsége számára kihívást jelent a 2003. január 1-jétől rájuk háruló újabb feladat ellátása, hiszen alig vannak túl az előző fejlesztésen, alig fejeződött be a műszaki kialakítás, épületvásárlás és az ezzel járó anyagi megterhelés, és máris az újabb munkatársak betanításáról és a munkaegészségügyi előírásoknak megfelelő újabb munkaterület biztosításáról kell gondoskodniuk.

A vizsgált városokban - az ország többi településéhez hasonlóan - 437 sem tudtak egy hosszú távon is fenntartható megoldást találni, mert a feladatok előre nem látható növekedése miatt az önkormányzatok újabb és újabb irodákat alakítottak ki.

Szerencsés volt az az önkormányzat, amely egy nagyobb épület átalakításával, vásárlásával, építésével meg tudta oldani az egyre bővülő okmányiroda elhelyezését. Országos helyzetkép alapján azonban elmondható, hogy alacsony azon polgármesteri hivatalok száma, ahol egy épületben sikerült elhelyezni a teljes okmányirodát, ezért az önkormányzatok többségének a bővülő feladatok végzéséhez az irodákat újabb és újabb épületekben kellett létrehozni.

Győrben a három - 2003. januártól négy - helyszínen működő iroda mellett esetleg további irodák kialakítása is szükségessé válhat.

Sopronban folyik egy újabb iroda kialakítása, mert az okmányirodának helyt adó épület már nem bővíthető.

Az ombudsman álláspontja szerint ilyen körülmények között a folyamatos ügyfélfogadás és ügyintézés, a helyettesítés, az iktatás, a jelentős háttérmunkát igénylő hatósági munka, tehát a naprakész ügyintézés a legjobb munkaszervezéssel is lehetetlen. Az okmányirodák gyors ügyintézését nagyban leronthatja az, hogy ha az állampolgárok az egyes okmányaikat más-más telephelyen szerezhetik be. Teljes körű okmánycsere esetén minden dokumentumért más-más irodán kell sorban állni. Ez az okmányiroda munkáját irányító vezetők számára is jelentős többlet terhet jelent, mert megnehezül a személyes jelenlét biztosítása.

Az okmányirodák feladatkörének további bővítése csak úgy képzelhető el, ha az önkormányzatok megismerhetik a fejlesztés hosszú távú koncepcióját, és arra kellő időben felkészülhetnek. A fejlesztéshez megfelelő költségvetési támogatást kapnak, és folyamatos működés személyi és tárgyi feltételeit is megteremtik.

Az önkormányzatok előre nem látható fejlesztéssel nem terhelhetők. Az ombudsman álláspontja szerint méltányolható az önkormányzatok azon igénye, hogy a 200 ezer forintos szakmai képzést, illetve a folyamatos továbbképzést a Belügyminisztérium finanszírozza.

A közlekedés-igazgatásban a hatósági munkát nehezíti, hogy az önkormányzat okmányirodája köteles hatósági határozattal - fellebbezési jogot biztosítva - bevonni a gépjármű vezetői engedélyt attól a személytől, akit a bíróság jogerős ítéletben eltiltott a gépjárművezetéstől.

Az okmányirodák munkatársai sérelmezték, hogy az okmányirodai munkát a jogszabály nem tekinti képernyő előtti munkavégzésnek, így rájuk nem terjednek ki a jogszabályban biztosított egészségügyi és biztonsági követelmények.

Összegezve a tapasztaltakat, a helyszíni vizsgálatok alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az ügyfélfogadás rendje jól szervezett, az ügyintézés a lehetőségekhez képest gyors, kulturált, és az ügyintézés a több telephelyen folyó munkavégzés ellenére is jól szervezett és zökkenőmentes. Állampolgári jogokkal kapcsolatos visszásságot nem tapasztalt, de az okmányirodák feladatainak előre nem látható bővítésével, a munkafeltételek nem teljes körű központi biztos ításával, a jogszabályok ellentmondásosságával, valamint a képzés és tovább- 438 képzés költségeinek viselésével kapcsolatos problémákra, illetve az ezzel összefüggő megállapításaira azonban fokozottan felhívta a belügyminiszter figyelmét.

Az ellenőrzés kiterjedt a zárkákra, a fürdőkre, az orvosi szobák, a sétálók, az előállító-helyiségek és a fogdaőrök öltözőjének állapotára, felszereltségére.

Négyszemközti kikérdezéssel tájékozódtunk a személyi állomány és a fogva tartottak esetleges panaszairól. A kikérdezett fogva tartottak elmondása szerint a fogdaszemélyzet korrekt módon látja el a feladatát, ellenük semmilyen panasz nem merült fel. Az ellátást, a fogva tartási körülményeket nem kifogásolták.

Nem volt panaszuk a levelezéssel, csomagküldéssel és a látogató fogadással kapcsolatban sem.

A belügyminiszter 22/1988. sz. parancsával kiadott Fogdaépítési Szabályzat alapelvei között szerepel, hogy a fogdába beépítésre kerülő szerkezetek, felszerelési és berendezési tárgyak kialakítása olyan legyen, amely a szándékosan okozott sérülések és egészségrontás elkövetését megnehezíti. A korábbi országgyűlési biztos megállapította, hogy a fogva tartottak biztonságos elhelyezéséhez fűződő alapvető követelményeket sérti, hogy az előállítókban, a fürdőhelyiségben és a zárkákban a rácsok, ablaknyitó berendezések, és a fűtőtestek egy részének elhelyezése közvetlen lehetőséget nyújt önakasztás végrehajtására.

Ajánlotta, hogy a fogdában elkövethető öngyilkosságok lehetőségének csökkentése érdekében a nyílászáró szerkezeteket alakítsák át. Az országos rendőrfőkapitány elfogadta az ajánlást, de álláspontja szerint az átépítésre - anyagi okokból - csak a felújítások, és az új fogdák építése során van lehetőség. Az országgyűlési biztos a válaszokat elfogadta.

A városi rendőrkapitányság épületében kialakítás alatt álló új előállító helyiségek a szabályzat és az ajánlás figyelembevételével készülnek.

Összegezve a vizsgálat tapasztalatait, megállapítható volt, hogy a Győr-Moson- Sopron megyei Rendőr-főkapitányság fogdáiban a jogszabályoknak megfelelő körülményeket biztosítanak a fogva tartottak részére, a fogdaőrök az előírások betartásával, emberségesen látják el feladataikat. A jelentésben összefoglalt észrevételeinkről a megyei rendőrfőkapitányt szóban tájékoztattuk. A vizsgálat alkotmányos jogokat sértő vagy veszélyeztető visszásságot nem tárt fel.

Nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a bv. intézet eljárása, ha - az országos szintű zsúfoltságra is tekintettel - a felújítási mun- 439 kálatok alatt a lehetőségeknek megfelelően biztosítja a fogva tartottak elhelyezését és ellátását.

A Győr-Moson-Sopron megyei munkalátogatás részeként az országgyűlési biztos általános helyettese hivatalból helyszíni vizsgálatot rendelt el a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben, 2002. szeptember 25-én. Ennek keretében elsősorban az élethez, emberi méltósághoz való jog, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, illetve a munkához való jog érvényesülésének vizsgálatára került sor.

A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön befogadóképessége 544 fő; a vizsgálat időpontjában a fogva tartottak létszáma 807 fő volt. A 6,2-8,2 m2 alapterületű zárkákban 2-3 elitéltet helyeztek el emeletes ágyakon. Az épület folyamatban levő felújítása a következő területekre terjed ki: a higiéniás körülmények javítása érdekében a zárkákban külön WC helyiségeket alakítanak ki, ütésálló szaniterelemekkel.

A felügyelőkkel való érintkezés megkönnyítése céljából elektromos kijelzőket építenek be a zárkákba. A biztonság növelése érdekében állapotjelzőket szerelnek fel a zárkaajtókra, valamint biztonsági ablakokat és rögzített bútorokat helyeznek el a zárkákban. A felújítások egyben a személyi állomány munkafeltételeinek javítását is célozzák: új felügyelői irodát és nevelői szobákat alakítanak ki. Az intézet teljes rekonstrukciója a tervek szerint 2004-ben fejeződik be, az anyagi eszközöket a BVOP biztosítja. Az országos problémát jelentő zsúfoltság azonban a felújítással sem szűnik meg, sőt átmenetileg még növekszik is, hiszen a felújítás alatt álló körletekből a már felújított zárkákba kell költöztetni a fogva tartottakat. A helyszíni bejárás alkalmával az általános helyettes munkatársai észlelték, hogy egy, a régi épületrészben levő lakózárkában a WC nem volt függönnyel leválasztva; ennek pótlására a parancsnok-helyettes ígéretet tett.

A fogva tartottak foglalkoztatása egyrészt költségvetési rendszerben (89 fő), másrészt a bv. intézet mellett működő gazdasági társaság keretében (315 fő) történik, az átlagkereset 14 ezer Ft. Munkahely hiányában 297 fő nem dolgozik.

Az intézetben rendszeresen tartanak általános iskolai oktatást, egy éve pedig, gimnáziumi osztályt is indítottak, melyben jelenleg 25 fő tanul. A fogva tartottak által elkövetett öngyilkosságok megelőzése érdekében a bv. intézet parancsnoka 2001. május 21-én utasítást adott ki. Felismerték ugyanis, hogy az öngyilkosságot megkísérelt fogva tartott elkülönítése nem jó megoldás, továbbá hogy az öngyilkosságok megakadályozásában fontos szerepe van a személyzetnek, a pszichológusoknak és a börtönlelkésznek is.

Az intézetben 251 fő dolgozik, a korábbi 10-20 fős létszámhiányt a béremelés hatására sikerült megszüntetni. Ugyanakkor az azonos beosztásban levő közalkalmazottak és hivatásosok bére között kisebb-nagyobb eltérések tapasztalhatóak.

A parancsnok-helyettes elmondása szerint problémát jelent, hogy felügyelői állományba többnyire nem tudnak felvenni az 1996. évi XLIII. törvényben előírt követelményeknek megfelelő, érettségivel rendelkező személyeket.

A pszichikai állapotfelmérés komoly anyagi terhet jelent az intézetnek; a megfe- 440 lelő fizikai állapot fenntartására és javítására pedig csak munkaidőn kívül van lehetőség.

Az általános helyettes vizsgálata során nem tárt fel alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot a bv. intézetben. A parancsnok-helyettes által elmondottakra tekintettel azonban felhívta a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának a figyelmét a törvény betartásával kapcsolatos anyagi és egyéb problémákra.

A jogszabályi előírásokkal ellentétes zsúfoltság mielőbbi megoldása - a költségvetés függvényében - az igazságügy-miniszter feladata.

A biztosok a megyei munkalátogatásuk során hivatalból indítottak vizsgálatot a megyei munkaügyi szervezet működési rendjére, a foglalkoztatás elősegítésével és a munkanélküliek ellátásával kapcsolatos hatósági jogkörbe tartozó feladatokra, valamint a félfogadás rendjére. A vizsgálat megállapította, hogy a szervezet hatáskörébe utalt feladatok növekedése ellenére létszámleépítés történt. A feladatok maradéktalan ellátását azáltal biztosították, hogy az érdemi ügyintézők 90%-a felsőfokú szakképesítéssel rendelkezik. A megye területén működő hat kirendeltség igazodik a megye településszerkezetéhez, a tömegközlekedés adta elérési lehetőségekhez.

A munkanélküliek nyilvántartása gépi adatfeldolgozás keretében történik.

A munkanélküli járadék megállapítása a törvény szerint csak a munkanélküli igazoló lap alapján történhet. Ezt sok esetben a munkáltatók nem adják át a munkaviszony megszüntetésekor a munkavállalónak, így a járadék nem állapítható meg. Erre az esetre olyan jogszerű, de rugalmas gyakorlatot alakítottak ki, hogy a kirendeltség felszólítja a munkáltatót az igazolás kiadására. Amennyiben 8 napon belül nem kapnak választ, azt jegyzőkönyvben rögzítik, és a járadékot folyósítják. Ezzel a hosszú hónapokig tartó peres eljárást előznek meg.

Átgondolt, szervezett keretek között történik a csoportos létszámcsökkentés következtében munkanélkülivé válók ügyeinek intézése, a nyugdíj előtti munkanélküli segélyre való jogosultság megállapítása, valamint a rehabilitáltakkal, első sorban a látás- és hallássérültekkel való törődés.

A vizsgálat eredményét összefoglalva megállapítható, hogy a Győr-Moson- Sopron Megyei Munkaügyi Központ lelkiismeretes, pontos, a munkanélküliek gondjainak mielőbbi megoldásával elismerésre méltó munkát végez. Az országgyűlési biztos a Megyei Munkaügyi Központban végzett vizsgálat alapján megállapította, hogy fellépést, intézkedést vagy ajánlást igénylő, alkotmányos állampolgári jogokkal összefüggő jogsértés nem történt.

A tisztességes eljáráshoz, az emberi méltósághoz való alkotmányos joggal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben 441 okoz visszásságot, ha a nyugdíjkorú, illetve rokkant vagy mozgáskorlátozott állampolgárok a korszerű ügyfélszolgálat hiánya miatt csak különös nehézségek árán tudják igényüket érvényesíteni, tájékoztatást kérni a nyugdíjbiztosítási kirendeltségen.

Az országgyűlési biztosok általános vizsgálatot végeztek Győr-Moson-Sopron megyében. Ennek keretében került sor a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság (MNYI), valamint a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (MEP) ügyfélszolgálati munkájának ellenőrzésére. A MNYI vezetője és munkatársai tájékoztatása, valamint a helyszíni tapasztalatok alapján az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményét a következőkben összegezte.

1. Az MNYI ügyfélszolgálati tevékenysége magas színvonalú, az ügyfélfogadás rendje jól szervezett, kulturált, gördülékeny. Rendkívüli helyzet elé állította azonban az Igazgatóságot (ezen belül a központi ügyfélszolgálati irodát is) a 2002. július 1-jétől lökésszerűen és a továbbiakban is folyamatosan jelentkező nagytömegű méltányossági nyugdíjemelési kérelem átvétele, nyilvántartása, feldolgozása. Ezért az Igazgatóság rendkívüli erőfeszítése ellenére nemcsak az ügyfélszolgálaton, hanem a szakosztályokon is megnőtt az ügyintézési idő.

A vizsgálat visszásságot nem tárt fel, de az országgyűlési biztos felhívta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) főigazgatójának figyelmét, hogy a problémák megelőzése érdekében az Igazgatóságnak segítségre van szüksége.

2. A kihelyezett ügyfélszolgálatok valódi segítséget nyújtanak az ügyfelek kiszolgálásában.

Fokozott figyelmet igényel azonban a körülményeik javítása, technikai ellátottságuk és további helyszínekre tervezett fejlesztésükhöz szükséges feltételek biztosítása.

3. A kirendeltség ügyfélszolgálati tevékenységének vizsgálata eredményeképpen, elsősorban a lift nélküli épület második emeletén való elhelyezés, az akadálymentes, valamint biztonságos igénybevétel lehetőségének, továbbá a korszerű ügyfélszolgálati tevékenység feltételeinek tartós és folyamatos hiányát állapította meg.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz, hogy a nyugdíjkorú, rokkant vagy mozgáskorlátozott állampolgárok a korszerű ügyfélszolgálat feltételeinek hiánya miatt csak különös nehézségek árán tudják igényüket érvényesíteni, tájékoztatást kérni a kirendeltségen.

Az országgyűlési biztos az ONYF főigazgatóját felkérte, hogy intézkedjen a feltárt alkotmányos visszásság megszüntetése, valamint annak jövőbeni elkerülése érdekében. A főigazgató az ajánlást elfogadta, és közölte, hogy a kirendeltség új irodaházban történő végleges elhelyezéséig átmeneti intézkedésként a 2003-as költségvetés biztosíthat alapot az ügyfélszolgálati tevékenység feltételeinek javítására.

A MEP hivatalvezetője és munkatársai tájékoztatása, valamint a helyszíni tapasztalatok alapján az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként megálla- 442 pította, hogy jól szervezett és magas színvonalon működő ügyfélszolgálati munka folyik a MEP-nél, valamint a Soproni Kirendeltségen a kihelyezett ügyfélszolgálatokkal kiegészítve.

A biztos visszásságot nem tapasztalt, de a munkát akadályozó és az ügyfeleknek kényelmetlenséget okozó problémákra felhívta az Országos Egészségbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának figyelmét. A főigazgató jelezte, hogy a problémák felszámolása folyamatban van, az akadálymentesítés, az országos program keretében, 2002-ben a bejáratok és a vizesblokk tekintetében megtörténik.

Történt intézkedés az ügyfélhívó rendszer kiépítésére, és a telefonos elérhetőség javítására is. Az országgyűlési biztos a válaszokat tudomásul vette.

4.5. Kiemelt részletek egyes jelentésekből Részlet az otthont nyújtó gyermekintézmények utóvizsgálatáról készült OBH 2376/2002. sz. jelentésből Az országgyűlési biztos általános helyettese 1998 decemberében zárta le az OBH 550/1998. sz. átfogó vizsgálatát, amely a gyermekvédelmi gondoskodásba vett, otthont nyújtó gyermekintézményekben élő gondozottak alkotmányos jogainak érvényesülésével foglalkozott. Az általános helyettes munkatársai 13 intézményben folytattak helyszíni vizsgálatot. A vizsgálat megindítását az indokolta, hogy az országgyűlési biztos a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben (a továbbiakban: Gyvt.) nevesítetten kapta feladatul a gyermeki jogok védelmét.

Az országgyűlési biztos általános helyettese 2002 áprilisában hivatalból utóvizsgálatot indított annak feltárására, hogy az alapvizsgálat megállapításai alapján tett ajánlások az érintett intézményekben miképp érvényesültek. Az utóvizsgálat abban az öt intézményben folyt, amelyben a legsúlyosabb visszásságokat állapítottak meg.

1. Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményei 1/A. Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Átmeneti Otthona Pest Megye Önkormányzatának Gyermekvédelmi Szakszolgálata Átmeneti Otthonában az OBH 550/1998. számú jelentés összességében megállapította, hogy az átmeneti otthon nem alkalmas feladatának ellátására, a gyermekek alkotmányos jogainak biztosítására. Ezért az országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezte az otthon működésének megszüntetését. Az intézményt fenntartó Pest Megye Önkormányzata a kezdeményezést elfogadta.

A Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (a továbbiakban: Szakszolgálat) és az ideiglenes hatályú beutaltakat befogadó otthon 2000 áprilisában Budapest XII. kerület, Szarvas Gábor u. 20. szám alá költözött. A gondozottak több helyen vannak elhelyezve, ezért az utóvizsgálat három helyszínen 443 történt. A Szarvas Gábor u. 20. szám alatt található a szakszolgálat igazgatósága, itt végzik az adminisztrációs munkát is.

A szakszolgálat területén - külön épületben - működik az ideiglenes hatállyal gyermekvédelmi gondoskodásba helyezetteket befogadó otthon is egy fiú és egy lány szobával. A befogadó otthon nyolc fő befogadására alkalmas, ideiglenes működési engedélye van. A vizsgálat idején három fő volt állományukban.

Az ideiglenes hatállyal gyermekvédelmi gondoskodásba utaltakat általában sikerül a Gyvt.-ben előírt 30 napos határidő alatt végleges gondozási helyükre helyezni, a befogadó otthonban viszonylag rövid időt töltenek.

A befogadó otthon két szobája meglehetősen sivár. A falakon nincs semmilyen díszítés, a bútorok rossz állapotban vannak, a beépített szekrények nem zárhatók, semmi nem utalt arra, hogy egyáltalán használja valaki a szobákat. Az 1998-as alapvizsgálat óta e téren a helyzet nem változott.

A vizsgálat megállapította, hogy a sivár, minden intimitást nélkülöző környezet sérti az ideiglenes hatállyal gyermekvédelmi gondoskodásba utalt kiskorúaknak az egészséges környezethez, továbbá a kiemelt védelemhez és gondoskodáshoz fűződő jogát. A tulajdonhoz való alkotmányos joggal összefüggésben pedig visszásságot okoz, hogy a befogadó otthonban a szekrények zárhatatlanok.

A házirend szabályozza a gondozottak kimenőjét és eltávozási rendjét is. Az ügyeleti naplóban gyakran szerepel "az engedély nélkül távol" bejegyzés. Pest megyéből a gyermekvédelmi szakellátásba utalt szökött kiskorúakat is a Szakszolgálat épületébe viszik be, itt kellene ellátni őket addig, amíg vissza nem kerülnek gondozási helyükre. A vizsgálat idején tizennyolcan voltak szökésben.

Az igazgató tájékoztatása szerint az engedély nélkül eltávozott gondozottak felkutatása érdekében mindent megtesznek, amit a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet előír számukra. Tekintettel azonban arra, hogy a gyermekek személyes szabadságát nem korlátozhatják, ezért nem tudják megakadályozni további szökésüket sem. Már az 1998-as helyszíni vizsgálat megállapította, hogy az otthonban a szökések problémáját nem tudják kezelni. Ekkor még a 15/1998 (IV. 30) NM rendelet nem volt hatályos. Az utóvizsgálat idején a szökésekre már alkalmazták a rendeletben előírtakat, de úgy tűnik, ez nem változtatott azon, hogy a gyermekek személyes kötődések, illetve egyéb kötőerő hiányában továbbra is megszöknek a befogadó otthonból. Az általános helyettes vizsgálata során megállapította, hogy - az alapvizsgálat következtetéseivel megegyezően - az intézmény szökésekkel kapcsolatos megfelelő eljárásának hiánya az élethez való alkotmányos joggal, a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, valamint a személyi biztonsághoz fűződő alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoz, ezért a Pest Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményei igazgatójánál kezdeményezte: - intézkedjen az átmeneti befogadó otthon szekrényeinek zárhatóságáról, a környezet barátságosabbá tételéről; - dogozzon ki módszertani levelet a szökésekkel kapcsolatos eljárásra.

444 A szakszolgálat igazgatója a kezdeményezéssel egyetértett, az engedély nélküli eltávozásokkal kapcsolatos módszertani levél másolatát megküldte az általános helyettesnek.

1/B. Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Gyermekotthona (Érd) A gyermekotthon 2001-ig speciális fiúotthon volt, jelenleg nehezen kezelhető, magatartási problémás fiúkat ellátó gyermekotthonként működik. A gyermekotthon egy kétszintes családi házban működik, a tizenhat gondozottat 2-3 ágyas, kisméretű szobákban helyezték el. A gyermekotthon egész berendezése nagyon szegényes. A szobákban kevés a szekrény, de azok zárhatóak. Minden gondozottnak van a szobájához kulcsa, ha kimennek, bezárják maguk után. Mind a lakószobák, mind a közös helyiségek fala díszítetlen, az egész épület az átmenetiség benyomását kelti. A vizsgálatot végzők a verekedés, a szándékos rongálás következtében több helyen észleltek betört ablakot, erkélyajtót.

A vizsgálat megállapította, hogy a minden otthonosságot nélkülöző környezet - a befogadó otthoni állapotokéhoz hasonlóan - sérti a gyermekvédelmi gondoskodásban élő kiskorúak és az utógondozásban részesülő fiatal felnőttek egészséges környezethez, a kiemelt védelemhez és gondoskodáshoz fűződő jogát.

Az otthonvezető tájékoztatása szerint szervezett szabadidős programra anyagi erőforrások hiányára hivatkozva nem kapnak pénzt. Egy-egy napos kirándulásokat szerveznek, nyaranként Lakitelekre viszik gondozottjaikat. A vizsgálatot végzők szervezett szabadidős tevékenységre utaló bejegyzést az ügyeleti naplóban nem találtak.

A vizsgálat megállapította, hogy a szervezett szabadidős programok elmaradása a művelődéshez való jog, és a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való alkotmányos jog sérelmének közvetlen veszélyét idézi elő.

A kimenőt és az eltávozást az intézmény házirendje szabályozza. A hétköznapi kimenőt a nevelőtanár engedélyezi, tényét az ügyeleti naplóban rögzíteni kell. A házirend 22. pontja szerint: "... Az otthonlakók családhoz, rokonsághoz hétvégére, ünnepnapokra csak akkor engedhetők el, ha a gyámhivatal beutaló határozatban nem tiltja, illetve nem állnak fegyelmi korlátozás alatt.". A vizsgálat megállapította, hogy elfogadhatatlan, és a családhoz való jogot sérti, ha a családi kapcsolatok ápolását az intézmény vezetője feltétételekhez köti, a gondozott és szülei közötti kapcsolattartást, illetőleg annak megvonását fegyelmezési eszközül használja.

Az otthonban hiányoztak a gondozottak lelki problémáinak és viselkedési zavarainak kiküszöbölését elősegítő megfelelő szakmai munka tárgyi és személyi feltételei, mindez a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos joggal összefüggésben okozott visszásságot.

Az utóbbi időben nőtt a szökések száma. A vizsgálat idején három szökött gondozottat tartottak nyilván. Az engedély nélkül távozók felderítésére itt is, mint 445 a budapesti befogadó otthonban alkalmazzák a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet előírásait. Ebben az intézményben igazán tartós szökések nincsenek.

A szökésekkel kapcsolatban az alapvizsgálat által megállapított alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok - ugyanúgy, mint a Szakszolgálat befogadó otthonában - az érdi gyermekotthonban továbbra is fennálltak.

A vizsgálat idején a házirend sehol nem volt az épületben kifüggesztve, ezzel a véleménynyilvánításhoz és a panaszhoz való jog került veszélybe, továbbá sérült a gondozottaknak a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz fűződő joga.

A házirend 18. pontja szerint: "Az otthon területét hétköznapokon 9 órától az ebéd idejéig el kell hagynia azoknak, akik nem dolgoznak, illetve tanulnak. Ezen időszak alatt kötelesek az érintettek idejüket - saját költségükre - munka, illetve tanulási lehetőségek keresésére fordítani és az eredményekről rendszeresen tájékoztatni a nevelőtanárokat, akiktől e tekintetben segítséget is lehet kérni." Ellenőrizhetetlen, hogy a gondozott a délelőtti órákat valóban munka, illetve tanulási lehetőségek keresésével tölti. Tanköteles korúaknál a taníttatási kötelezettség sérül, ha nem járnak iskolába. Az utógondozásban részesülő fiatal felnőttek esetében az utógondozó kötelessége a segítségnyújtás. A már nem tanköteles, de még nem utógondozott növendékek esetében pedig az ifjúság érdekeinek védelme, továbbá a gyermekek kiemelt védelemhez és gondoskodáshoz fűződő joga sérül, ha gyakorlatilag magukra maradnak a tanulási- illetve munkalehetőség keresésében, ezen túlmenően még a délelőtti órákban a gyermekotthon területét is el kell hagyniuk.

Az általános helyettes a Pest Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Intézményei igazgatójánál kezdeményezte: - dolgozzon ki módszertani levelet a szökésekkel kapcsolatos eljárásra; - a gyermekotthon házirendjét az épület mindenki számára jól látható helyén függesztesse ki; - töröltesse a házirendből a gondozottak alkotmányos jogait sértő részeket.

Az igazgató a kezdeményezésekkel egyetértett, gondoskodott az abban foglaltak megvalósításáról, a gyermekotthon vezetőjének munkaviszonyát megszüntette.

A Pest Megyei Közgyűlés elnökének az általános helyettes ajánlotta: terjeszsze a jelentést a fenntartó Pest Megyei Önkormányzat elé azzal az ajánlással, hogy a vizsgálat megállapításai alapján gondoskodjon az intézmény személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáról.

2002 nyarán az érdi gyermekotthonban a bútorok cseréje, a könyvtár bővítése, továbbá a szabadidős programok szervezése már megkezdődött.

1/C. Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Speciális Gyermekotthona (Nagykőrös) Az épületben 2001. május 16-a óta határozatlan időre szóló működési engedélylyel speciális gyermekotthon működik. A tizenöt férőhelyes gyermekotthon tartó- 446 san beteg, illetőleg fogyatékos, beilleszkedési, magatartási vagy tanulási zavarokkal küzdő, különleges ellátást igénylő 8-18 éves fiúkat lát el.

Az otthon speciális jellegéből adódóan nagyon fontos, hogy a magatartási, beilleszkedési, illetve tanulási zavarokkal küzdő fiúk folyamatos iskolába járatását megoldják.

A speciális otthon házirendje megfelelő, az épületben jól látható helyen ki van függesztve, elfogadását a gondozottak aláírásukkal igazolták.

A gyermekotthonnak nagyon jó kapcsolata van a városi rendőrkapitánysággal, a helyi ifjúságvédelmi szakemberekkel, a Károly Gáspár Református Egyetem szociális munkásokat képző főiskolai karával, a nevelési tanácsadóval.

Mind a rendőrök, mind a szociális munkás hallgatók részt vesznek a prevenciós programokban.

A fiúk három-, illetve négyágyas szobákban laknak, amelyeket maguk takarítanak.

Minden gyereknek van szekrénye, ahol személyes holmijait tarthatja.

A helyszíni vizsgálat idején a szobák rendben voltak.

Az otthonban dolgozó pedagógusok és gyermekfelügyelők kiemelt feladatuknak tekintik, hogy gondozottjaik napirendje kiszámítható legyen, megszokják a rendszerességet. Ezért nagy hangsúlyt fektetnek a napirend betartására.

A magatartási, illetőleg beilleszkedési zavarokkal küzdő, esetleg drog- vagy alkoholfüggő fiatalok esetében nagyon fontos, hogy a szabadidejüket hasznosan töltsék el. A szabadidős programokat a pedagógusok szervezik, melyek változatosak, megvalósulásukat az ügyeleti napló is tanúsította. A speciális gyermekotthon dolgozóinak e téren végzett munkája példaértékű.

A gyermekotthonban mind a gondozottak elhelyezési feltételei, mind az ott végzett pedagógiai munka a gyermekvédelmi gondoskodásban élők alkotmányos jogainak érvényesülését szolgálja.

Az otthon speciális jellegéből adódóan pszichésen sérült gyermekeket is gondoz, akiknek helybeli pszichiátriai kezelése megoldatlan, mert a ceglédi kórházban nincs a 14-18 éves korosztály ellátására alkalmas gyermekpszichiáter.

A vizsgálat megállapította, hogy a lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez fűződő jog közvetlen veszélyét jelentheti, hogy a pszichiátriai kezelésre szorulók ellátása gondozási helyük közelében megoldatlan.

A speciális gyermekotthon dolgozóinak munkája során nehézséget okoz, hogy a gyermekek elhelyezésével kapcsolatban mindent, még a legapróbb adminisztratív dolgot is a budapesti központban kell intézni, amellyel nincs számítógépes hálózati kapcsolatuk.

Pszichológus és fejlesztő pedagógus külön nincs az intézményben.

Az általános helyettes felkérte a Pest Megyei Közgyűlés elnökét, hogy terjessze a jelentést a fenntartó Pest Megyei Önkormányzat elé azzal az ajánlással, hogy a vizsgálat megállapításai alapján gondoskodjon: - a speciális gyermekotthonban - a jogszabályi előírásnak megfelelően - önálló pszichológusi státusz biztosításáról; - lehetőség szerint fejlesztő pedagógus alkalmazásáról; 447 - mérje fel annak lehetőségét, hogy a gyermekvédelmi szakszolgálat budapesti központján kívül tud-e anyagi erőforrásokat biztosítani Pest megyében még egy - a gyermekek elhelyezésének jogkörével bíró - regionális központ létrehozására.

A közgyűlés elnöke az ajánlásban foglaltakkal egyetértett, és arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy lehetőség van a gyermekotthonban két fő pszichológus felvételére, fejlesztő pedagógus beállítását is tervezik, szeretnék mielőbb elkezdeni a körzetközpontok kialakítását.

2. Budapest Főváros Önkormányzatának Zirzen Janka Gyermekotthona Budapest Főváros Önkormányzatának Zirzen Janka Gyermekotthonában 1998- as vizsgálat a következőket állapította meg: az épület környezete kiskorú lányok elhelyezésére alkalmatlan volt, nagy volt a szökések száma. Nem biztosították a személyes tárgyak biztonságos elhelyezését, a kisebb növendékek kiszolgáltatottak voltak a nagyobbaknak. A gyerekeket nem vonták be a közvetlenül őket érintő döntések meghozatalába, panaszaiknak nem volt fóruma, pszichés problémáik kezeletlenek maradtak, sorsuk alakulásáról sem kaptak információt. Az otthon a szabadidő és a szünetek eltöltésének lehetőségét nem biztosította, a gyerekek nem jártak rendszeresen iskolába.

Az országgyűlési biztos általános helyettesének kezdeményezésére az intézmény 2000 áprilisában új helyre költözött. A 30 gyermek befogadására alkalmas gyermekotthon határozatlan idejű működési engedéllyel rendelkezik.

A gyermekotthont 2001. augusztus 1-je óta új, megbízott igazgató vezeti. A működési engedély szerint a gyermekotthon 3-18 éves gyermekek gondozását látja el, egy nyolcfős speciális - magatartási, beilleszkedési, tanulási zavarokkal küzdő, illetőleg szenvedélybeteg gyermekek ellátására alkalmas - csoporttal.

Az otthon fejlesztő pedagógusa tíz éve fizetés nélküli szabadságon van, a pszichológusi álláshelyet a gyermekotthon korábbi igazgatója tölti be, aki tartósan betegállományban van. A gondozottak pszichiátriai kezelését jelenleg az OPNI Gyermekpszichiátriai Osztálya látja el. A pszichológus munkaviszonya a közeljövőben megszűnik, akkor lehetőség lesz új szakember felvételére.

A vizsgálat megállapította, azzal, hogy az intézmény egészséges gyermekek ellátására hivatott gyermekotthonként működik úgy, hogy valójában nem mérték fel azt, hogy az ellátottak közül hányat kellene speciális ellátásban részesíteni, még akkor is sérül a gondozottak a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő joga, ha a gyermekotthonnak van speciális csoportja.

Ugyanezt a sérelmet okozza, hogy a pszichológus tartós betegállománya és a fejlesztő pedagógus távolléte miatt a gyermekotthonban megoldatlan a terápiás kezelés és a pedagógiai fejlesztő munka.

A Zirzen Janka és az Esze Tamás Gyermekotthonnak részben közös költségvetése van, ezért nehezen megoldható a mindkét intézményt megfelelően 448 kiszolgáló segítő személyzet biztosítása. Mindez a gondozott gyermekeknek a kiemelt védelemhez fűződő jogával kapcsolatban keletkeztet visszásságot.

A vizsgálat megállapította, hogy a Zirzen Janka Gyermekotthon korábbi elhelyezésével, környezetével, a személyes tárgyak biztonságos elhelyezésével, valamint a gondozottak szabadidejének, szünidejének eltöltésével és az oktatásukkal kapcsolatban megállapított, alkotmányos jogaikkal összefüggő visszásságok az utóvizsgálat idején már nem álltak fenn.

A gyermekotthon házirendje a növendékek panaszhoz és véleménynyilvánításhoz való jogát már megfelelően szabályozza. A házirend 24. pontja annak megsértése esetére - többek között - a következő joghátrányokat helyezi kilátásba: "külső szakkör látogatásának korlátozása, vagy tilalma, ... hétvégi eltávozás megvonása".

A vizsgálat megállapította, hogy a szakkör látogatásának, korlátozása, vagy tilalma a művelődéshez való joggal kapcsolatban visszásságot okoz. A hétvégi eltávozás megvonása pedig - amennyiben az a gyermek szüleivel való kapcsolattartását akadályozza - a családhoz fűződő jogot sérti.

A vizsgálatot végzők a helyszíni vizsgálat idején nem találkoztak a házirend kifüggesztett példányával. A házirend mindenki által való folyamatos hozzáférhetőségének hiánya a véleménynyilvánításhoz és a panaszhoz való jog közvetlen veszélyét keletkeztetheti, továbbá sérül a gondozottaknak a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz fűződő joga is.

Az általános helyettes a megállapított alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok orvoslása érdekében felkérte Budapest Főváros Közgyűlésének elnökét, hogy terjessze a jelentést a fenntartó Fővárosi Önkormányzat elé azzal az ajánlással, hogy a vizsgálat megállapításai alapján gondoskodjon arról, hogy: - a pszichológusi és a fejlesztő pedagógusi státus, ne csupán betöltött legyen, hanem a tevékenységet az arra alkalmazott szakemberek ténylegesen, a gondozottak érdekeinek és állapotának megfelelően végezzék, - intézkedjen annak érdekében, hogy szakértői szerv mérje fel, hogy van-e lehetőség a Zirzen Janka Gyermekotthon önálló költségvetési intézményként való működtetésére; - szakértő bizottság mérje fel a Zirzen Janka Gyermekotthonban elhelyezett kiskorúak állapotát és - amennyiben az indokolt - engedélyezze még egy speciális csoport létrehozását.

A fenntartó az ajánlással egyetértett. A fejlesztő pedagógus 2002 augusztusában munkába állt, a pszichológusi státusz betöltésére a Közgyűlés elnöke ígéretet tett.

Az általános helyettes a gyermekotthon megbízott igazgatójánál kezdeményezte, hogy a gyermekotthon házirendjét az épület mindenki számára jól látható helyén függesztesse ki, továbbá a gondozottak alkotmányos jogait sértő részeket töröltesse a házirendből.

A megbízott igazgató a kezdeményezést elfogadta.

449 3. Budapest Főváros Önkormányzatának Egyesített Csecsemőotthona és Gyermekotthona Budapest Főváros Önkormányzatának Egyesített Csecsemőotthona és Gyermekotthonában az 1998-as vizsgálat megállapította, hogy az otthonban gondozott csecsemőknek a fejlődésükhöz szükséges védelemhez és gondozáshoz fűződő, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben okozott visszásságot a szakemberek hiánya, valamint a személyi és tárgyi környezet ridegsége.

Az általános helyettes utóvizsgálata során nem tárt fel alkotmányos jogokkal összefüggésbe hozható visszásságot.

4. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakképző Iskola és Gyermekotthon 1998-as, lakásotthonokat érintő, helyszíni vizsgálat a következőket állapította meg: hiányoztak a gyerekekkel foglalkozó szakemberek, nem volt megfelelő az otthon által biztosított egészségügyi ellátás. A gyerekeket nem vonták be az őket érintő döntések meghozatalába, panaszaik, kívánságaik előadásának nem volt fóruma. Az otthonban nem biztosították a személyes tárgyak biztonságos elhelyezését, önkényesen alkalmazták a fegyelmezés, illetve a büntetés eszközeit.

A gyerekek közül többen nem jártak iskolába. Az otthon a szabadidő eltöltésének lehetőségét csak igen korlátozott mértékben biztosította, és nem fordított kellő figyelmet a gondozott fiatalok életvitelére (alkohol, drogfogyasztás) sem.

Szép utcai lakásotthon A lakásotthont 1998 augusztusa óta új vezető irányítja. Az intézmény szakemberrel való ellátottsága a jogszabályi előírásoknak megfelelő.

Az otthon 2002. december 1-jéig ideiglenes működési engedélyt kapott, ennek oka, hogy az épület bővítése szükséges ahhoz, hogy a feltételek a jogszabályi előírásoknak megfeleljenek.

Az utóvizsgálat idején a lakásotthonban tizenkét gyermek élt, négy szobában voltak elhelyezve. Mindegyik lakószoba és a közös helyiség is nagyon barátságos, otthonos. Az egész ház tiszta, rendben tartott.

A szabadidős foglalkozások a gyermekek életkorának megfelelőek voltak.

Hétköznap délben a gyermekek az iskolában ebédelnek, a vacsorát az otthonban főzik. Nagy gondot jelent - ezért is szükséges a napi főzés -, hogy a gondozottak napi ötszöri étkezésére fejenként 403 Ft-ot kap az intézmény. Az összes dologi kiadásra pedig havonta 33 000 Ft áll rendelkezésükre. Ebből kell a nyári nyaralást, a gyermekek felruházását, iskolai kirándulását is fedezni.

A ház fenntartásának költségeit és a gyermekek zsebpénzét a fenntartó közvetlenül fizeti. Az otthonvezetőnek - a szűkös anyagi ellátás ellenére - eddig sikerült megoldani mind azt, hogy a ház állaga ne romoljon, mind a gyermekek 450 étkeztetését, felruházását, iskolai kirándulásokon való részvételét, nyári táborozását, nyaralását. A gyermekek napi ötszöri étkezésének biztosítására csak folyamatos nehézségek árán van mód.

Kis János utcai lakásotthon A speciális lakásotthonban az utóvizsgálat idején az engedélyezett nyolc férőhelyen négy, 16 és 22 év közötti fiatalt gondoztak. Ebbe a speciális otthonba többnyire a minden más ellátási formából "kikopott", javítóintézetet, esetleg börtönt is megjárt, enyhébb-súlyosabb magatartási zavaros fiúkat helyeznek. Az intézményben dolgozó pedagógusok, gyermekfelügyelő és gondozók száma és képzettsége megfelel a jogszabályban előírtaknak.

Az otthon épülete igen rossz műszaki állapotban van, a fenntartó ezért tervezi a ház eladását, és a gondozottak más helyre költöztetését.

Ez a lakásotthon is önállóan gazdálkodik az állami normatívából az étkeztetésre és a dologi kiadásokra megkapott összegből. Itt még nehezebb a gazdálkodás, mint a Szép utcai lakásotthonban, hiszen csupán a négy fiatalra eső normatívából gazdálkodhatnak.

A vizsgálat megállapította, hogy a lakásotthonokban élő gondozottak étkezésére és a dologi kiadásokra fordítható összeg nem elegendő az ott élők megfelelő ellátásához. Mindez a lehető legmagasabb szintű testi, lelki egészséghez fűződő joggal összefüggésben visszásságot okoz, ezért az általános helyettes felkérte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökét, hogy terjessze a jelentést a fenntartó megyei önkormányzat elé azzal az ajánlással, hogy az vizsgálja felül az állami gyermekvédelmi normatíva felhasználásának jelenlegi rendszerét, illetve vegye fontolóra a kiegészítő finanszírozás lehetőségét.

A közgyűlés elnöke arról tájékoztatta az általános helyettest, hogy a lakásotthonok élelmezési normájának kiegészítő finanszírozására - anyagi erőforrások hiányában - nincs lehetőség. A közgyűlés döntést hozott a Kiss János utcai lakásotthon értékesítéséről, továbbá a speciális lakásotthonok bútorzatának, textíliáinak és egyes tartós fogyasztási cikkeinek cseréjéről.

5. Árpád Nevelőotthon Az alapvizsgálat a nevelőotthon működésével összefüggésben a következő alkotmányos jogok sérelmét állapította meg: az intézményben hiányzott a szökésekkel kapcsolatos megfelelő eljárás, megoldatlan volt a gondozottak megfelelő felügyelete és ellátása. Elhanyagolt, szegényes és piszkos volt az otthon környezete. Az otthonban nem oldották meg a személyes használati tárgyak biztonságos elhelyezését, lehetetlen volt bármilyen intimszféra kialakítása, nem akadályozták meg a kisebb és gyengébb gondozottak kiszolgáltatottságát, szexuális és egyéb zaklatását, megaláztatását. A gyerekeket nem vonták be a közvetlenül őket érintő döntések meghozatalába, panaszaiknak, kívánságaik előadásának nem volt fóruma. A gondozottaknak nem volt lehetőségük a csalá- 451 di kapcsolataik ápolására sem. Az egészségügyi ellátás dokumentációja rendezetlen volt. A gondozottakat büntetésből tiltották el a szakkörök látogatásától. Az otthon a szabadidő eltöltésének lehetőségét nem biztosította.

Az intézményben gyermekek nevelésére alkalmatlan pedagógus is dolgozott.

Az utóvizsgálat idején az Árpád Nevelőotthon átalakítás alatt állt. 2003. január 1-jétől az intézmény speciális gyermekotthonként működik. A pszichológus végzettségű vezetőt a közelmúltban nevezték ki. A helyszíni vizsgálat résztvevői az átalakítás alatt álló gyermekotthonban nem észlelték az alapvizsgálat során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságokat, ezért az általános helyettes ajánlást nem tett. Ugyanakkor felhívta a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének figyelmét arra, hogy a tizennyolcadik életévüket betöltő gondozottak részéről igény mutatkozik utógondozói ellátásra, ezért kérte, hogy az Árpád Nevelőotthon átalakításának tervei között ezt vegyék figyelembe.

jelentésből Az eljárás megindulása Az elmúlt hónapokban - különösen 2002. július 4. után - az írott és az elektronikus sajtó, valamint a közvélemény sokat foglalkozott a tömegdemonstrációkkal és az azokkal kapcsolatos hatósági döntésekkel vagy mulasztásokkal, elsősorban arra figyelemmel, hogy mind a demonstrációk résztvevői, mind az azon kívül álló személyek körében bizonytalanságot, vitathatóságot okoz az Alkotmányban mindenki számára biztosított egyes alkotmányos emberi jogok értelmezése, illetve érvényesíthetősége és tényleges érvényesülése. ... Az Alkotmány 62. § (1) bekezdésében meghatározott és a gyülekezési jogról szóló 1989.  évi III. törvényben (Gytv.) részletesen szabályozott gyülekezési jog alapvető fontosságú politikai szabadságjog. Mint az Alkotmányban felsorolt bármelyik alapvető jog, a gyülekezési jog sem korlátlan jog. A gyülekezési jog érvényesülése szempontjából kiemelkedő alkotmányossági kérdés, hogy ennek a jognak az érvényesülését hogyan biztosítják az állam erre rendelt szervei. Ugyanígy az is alapvető kérdés, hogy egyéb alkotmányos jogok érvényesülésének biztosítása érdekében a gyülekezési jog milyen korlátozásoknak vethető alá. ... A gyülekezési jog érvényesülésével kapcsolatban több állami szervnek is vannak garanciális feladatai, a gyülekezési joggal való élés szándékával azonban időrendben először a rendőrség találkozik. Valamilyen módon minden, hatáskörét hibátlanul gyakorló állami szerv az alkotmányosság megvalósulásához is hozzájárul, így része az indirekt alkotmánybiztosítékok rendszerének. A közvetett alkotmányos biztosítékok sajátosságai a rendőrségre is jellemzők. Mindazonáltal a rendőrséggel kapcsolatban a legfontosabb követelmény a törvényesség, amely a végrehajtó hatalom működésének meghatározó alkotmányos elve.

A Gytv. szabályozási módja olyan, hogy alkalmazása során a rendőrség nem egyszerűen tételes törvényi előírásokat hajt végre, hanem a gyülekezési jog egészének, lényegének alkotmányos követelményeiről is állást kell foglalnia.

452 Egy olyan szabadságjogi szerkezetű jogot, mint a gyülekezési jog, a jogbiztonság alkotmányos követelményére tekintettel megfelelően operacionalizáltan, azaz egyes elemeiben is mindenki számára racionálisan és rekonstruálhatóan kell alkalmazni, érvényesíteni. E nélkül ugyanis a jogalkalmazás, illetve a jogérvényesítés de facto önkényessé válik, s ebből eredően a hatóság gyakorlata az érintett alkotmányos joggal kapcsolatban az alkotmányos visszásság közvetlen veszélyét idézi elő. ... A fentebb említett megfontolások alapján az Obtv. 16.§ (2) bekezdésében biztosított jogkörömben hivatalból rendeltem el vizsgálatot a gyülekezési jog érvényesülésével összefüggő rendőrségi álláspont és gyakorlat egyes elemeinek tisztázására.

A vizsgálat során elemeztem az Alkotmány gyülekezési szabadságra vonatkozó 62.§ (1) bekezdését és a gyülekezési szabadsággal összefüggésben álló más alapvető jogi szabályait, a Gytv. és a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV.

törvény (Rtv.) előírásait, valamint az Alkotmánybíróság gyülekezési joggal kapcsolatos alapvető 55/2001. (XI. 29.) AB határozatát. A rendőrségi gyakorlat egyes elemeinek megismerése és értékelése végett kérdéseket intéztem az országos rendőrfőkapitányhoz. Álláspontom kialakításakor figyelemmel voltam a gyülekezési jog értelmezésének és gyakorlatának külföldi megoldásaira is. ... A vizsgálat elemei és a vizsgálat szempontjából lényeges álláspontok 1. Az országgyűlési biztos hatáskörének általános megalapozása ... az országgyűlési biztos általában konkrét, egyedi aktusok által okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságok feltárásával foglalkozik, vagyis tevékenysége a jogalkalmazás alkotmányosságának vizsgálatára irányul. Ezen feladatának teljesítése azonban elválaszthatatlan a széles körű jogértelmezéstől, melynek során az ombudsman juthat arra a megállapításra, hogy létező vagy hiányzó jogszabály okoz a hatóság gyakorlatában alkotmányos visszásságot. Az alkotmányos visszásság tényének vagy veszélyének megállapítása megköveteli, hogy az ombudsman az érintett alkotmányos joggal kapcsolatban alkotmány- és jogértelmezést végezzen.

Az országgyűlési biztos hatásköre magában foglalja annak megállapítását, hogy a jogalkalmazás számára az érintett alkotmányos jogokból milyen követelmények adódnak. Az országgyűlési biztosnak éppen az a feladata, hogy a hatóságok törvényes és jogszerű működését az alkotmányosság magasabb szintű mércéjének alkalmazásával biztosítsa. Az országgyűlési biztos nem csak a törvényt és az egyéb jogszabályokat kéri számon a hatóság gyakorlatán, hanem közvetlenül az Alkotmány előírásait is. Sajátos alkotmány-érvényesítő szerepét az is alátámasztja, hogy jogköre az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság kiküszöbölésére irányul, s a visszásságot a jogalkalmazás során kell elhárítania. A visszásság fogalmának sajátosságára és a jogalkalmazás-centrikus értelmezés követelményeire tekintettel az országgyűlési biztos jogosult a gyülekezési jog tartalmának és feltételeinek kifejtésére.

453 2. Az országgyűlési biztos és az Alkotmánybíróság hatáskörének viszonya Az Alkotmánybíróság az 55/2001. (XI. 29.) AB határozatában ... mind a Gytv.

egésze, mind a törvény egyes rendelkezései ... alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította. Ugyancsak elutasította, illetve visszautasította a jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására és megsemmisítésére irányuló, végül a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására előterjesztett indítványokat.

A gyülekezési jog alkotmányosságának alkotmánybírósági vizsgálata nem zárja ki a gyülekezési jog tartalmának értelmezésével kapcsolatos hatáskörömet.

Mindenek előtt azért nem, mert egy alapvető jog alkotmánybírósági és ombudsmani értelmezése céljában és módszerében lényegesen különbözik egymástól. ... Az ombudsman minden esetben alkotmányos visszásságot állapít meg, ha a hatóság jogalkalmazása nem felel meg az alkotmányosság objektív követelményeinek. Ha az ombudsman megítélése szerint az alkotmányosan visszás hatósági döntés vagy mulasztás a jogszabály hiánya, hiányossága, nem egyértelmű rendelkezése vagy feleslegessége miatt következett be, az Obtv.

25. §-a alapján lehetősége van a jövőbeli visszásság elkerülése érdekében jogszabály módosítást, hatályon kívül helyezést, illetve jogalkotást kezdeményezni.

Ez a lehetőség általában akkor is fennáll, ha az érintett jogszabályt az Alkotmánybíróság korábban nem találta alkotmányellenesnek. ... Az országgyűlési biztos eljárási és döntési lehetősége szempontjából állásfoglalást igényel az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 27. § (2) bekezdésének előírása, mely szerint az Alkotmánybíróság határozata mindenkire kötelező. A mindenkire kötelező határozat az Abtv. 1. §-a szerinti hatáskörök gyakorlásával összefüggő érdemi döntés. Az alkotmányossági vitát eldöntő határozat kötelező jellege azonban nem terjed ki annak indoklására. Az indoklás nem kötelező. ... De az alkotmánybírósági határozatok indokolási részének nem kötelező jellegéről kifejtett álláspontom nem jelenti, hogy az országgyűlési biztos függetleníthetné magát az Alkotmánybíróság indokolásában foglaltaktól. ... Az 55/2001. (XI. 29.) AB határozatot érdemi - "határozati" - részét a saját vizsgálatom szempontjából is kötelezőnek tartom. A határozat indokolásából azonban csak azokat az elemeket hasznosítottam, amelyek az országgyűlési biztosi vizsgálat sajátos jogalkalmazás-centrikus követelményeinek megfelelnek, s amelyek a gyülekezési jog alkotmányos értelméről és tartalmáról kialakított felfogásom szerint megalapozottak. Az alkotmánybírósági határozat indokolásának dogmatikai rendszerét - a gyülekezési joggal kapcsolatba hozható más alapvető jogok összefüggéseire tekintettel - újabb elemekkel is bővítettem, éppen az alkotmányos visszásság elhárítására irányuló ombudsmani hatáskör jogértelmezési sajátosságaira figyelemmel.

454 3. Az Alkotmánybíróság gyülekezési joggal kapcsolatos megállapításai ... Az Alkotmánybíróság az 55/2001. (XI. 29.) AB határozat szerint nem állapította meg a Gytv. egészének, illetve egyes rendelkezéseinek alkotmányellenességét.

Ez a körülmény azonban nem jelenti azt, hogy a gyülekezési jogra vonatkozó szabályok alkalmazása során nem merülhet fel alkotmányos joggal öszszefüggő visszásság vagy a visszásság közvetlen veszélye. Az alkotmányos visszásság vagy annak közvetlen veszélye egyébként alkotmányosnak minősített jogszabály esetén már csak azért sem kizárt, mert az Abtv. nem ismeri a valódi - egyebek mellett a német és a spanyol jogban ismert - alkotmányos panasz (Verfassungsbeschwerde, amparo) lehetőségét. A valódi alkotmányos panasz lehetősége - mint önállóan nevesített alkotmánybírósági hatáskör - a külföldi jogrendszerekben éppen azon a megfontoláson nyugszik, hogy egyébként alkotmányos jogszabály alkalmazása során is keletkezhetnek alkotmányellenes helyzetek vagy - az Obtv. terminológiáját használva - alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok. ... Az Alkotmánybíróság által vizsgálható alkotmányjogi panasz és az ombudsman által vizsgálható alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság tehát az alkotmányvédelem két különböző területe.

4. Az országos rendőrfőkapitánynak feltett kérdések és az azokra adott válaszok A) Az országos rendőrfőkapitány álláspontja szerint sem a Gytv., sem más jogszabály nem határozza meg a közlekedés aránytalan sérelmének fogalmát, a rendőrség maga alakította ki azt a szempontrendszert, amely iránymutatásul szolgál a közterületi rendezvények tudomásulvételéhez, illetve megtiltásához.

A rendőrség szempontrendszerének főbb elemei - az országos főkapitány válasza alapján - az alábbiak: A rendezvény megtartásához igénybe veendő közterület, út, úthálózat műszaki paraméterei. ... A forgalom nagysága és összetétele. ... A forgalomirányítás jellege. ... A tömegközlekedés jelenléte. ... Teljes útlezárás esetén a lehetséges terelő útvonalaknak az előzőekben meghatározott szempontok szerinti jellemzői.

Terelőútvonalak hiánya.

... a felsorolt szempontrendszer csak a fő vonalakban ad iránymutatást az illetékes rendőri szerveknek a bejelentett rendezvény tudomásul vételéhez vagy annak megtiltásához. "Minden egyes bejelentéskor külön-külön, egyedileg és konkrétan kell vizsgálni, hogy az egymással konkuráló jogok és érdekek közül melyik az erősebb, melyik szolgálja inkább a demokratikus jogállam érdekeit, hol a határa a gyülekezési jognak mások egyéb jogai és érdekei korlátozásában." B) Az országos rendőr-főkapitány álláspontja szerint a rendőrség rendelkezik azokkal az alapvető személyi és dologi feltételekkel, amelyek a gyülekezési jogukat alkotmányosan gyakorlók jogainak biztosítására, illetve a gyülekezési jog törvénysértő gyakorlásának megelőzésére és következményeinek felszámolására szolgálnak. Ezt annak ellenére igaznak tartja, hogy a rendőrségnek a Gytv.

alkalmazásával összefüggésben is adódnak személyzeti és anyagi problémái.

455 A Gytv. hatálya alá tartozó közterületi rendezvények megtartása, különösen a gyülekezési jog törvénysértő gyakorlása következményeinek felszámolása szempontjából kiemelt jelentőségűnek tartja az ORFK vezetője az országos illetékességgel bíró Készenléti Rendőrséget, valamint a valamennyi területi szervnél létrehozott csapaterőbe szervezett alegységeket. ... Ugyanakkor - szemben a Készenléti Rendőrség állományával - a területi szervek csapatszolgálati alegységeinek állományát az országos rendőr-főkapitány kevésbé tartja alkalmasnak az agresszív, fegyveres vagy felfegyverzett tömeggel szembeni fellépésre, valamint a hosszú ideig elhúzódó vagy nagy területen végrehajtandó feladat ellátására. Ennek okát a szükséges szállító és híradó eszközök, egyéni védőeszközök hiányában, illetve hiányosságaiban jelölte meg a főkapitány. Rámutatott arra is, hogy a területi szervek csapatszolgálati alegységeinek állománya olyan rendőrökből áll, akik járőrök, fogdaőrök, objektumőrök, körzeti megbízottak, vagyis más alaptevékenységük mellett látnak el csapatszolgálati tevékenységet.

Ebből következően rendszeres szolgálatukban leterheltek és más feladatokra való felkészítésük, gyakorlatoztatásuk gondot okoz, sőt sokszor lehetetlen. Megemlítette a főkapitány továbbá, hogy - Pest megye kivételével - minden megyében és az ORFK Repülőtéri Biztonsági Szolgálatánál működik bevetési alosztály. Ezen egységek ugyan nem csapatszolgálati feladatok ellátására jöttek létre, de szükség esetén erre is igénybe vehetők.

Az országos rendőr-főkapitány tájékoztatása szerint a gyülekezési jog törvénysértő gyakorlásának rendőrség által történő megelőzésére - az elmúlt több mint tíz évben - nem merült fel igény. Egyébként ha ez felmerülne, a rendőrségnek előzetes információval kellene rendelkeznie a Gytv.-nyel ellentétes közterületi demonstráció szervezéséről és tartásáról. Ilyen információ beszerzésére a rendőrség az Rtv. 64. §-ában szabályozott bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés módszereit és eszközeit használhatja (pl. informátor vagy bizalmi személy igénybevétele, rendőri jelleg leplezésével való információgyűjtés), tehát rendelkezésre áll a törvényes lehetősége annak, hogy a rendőrség egy esetleges törvénysértő rendezvény megtartásának megelőzése érdekében információhoz jusson.

A rendőr-főkapitány biztosítottnak látja a jogellenesen összegyűlt tömeg rendőrség általi szétoszlatásához szükséges törvényi eszközöket is. Az Rtv. 59. §-a ugyanis felhatalmazást ad a rendőrségnek arra, hogy a jogellenesen összegyűlt, illetve jogellenes magatartást tanúsító tömeg szétoszlatására - előzetes figyelmeztetés után - vízágyút, pirotechnikai eszközt, gumilövedéket, ingerlőgázt, elfogó hálót, lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatást alkalmazzon.

... C) Az országos rendőr-főkapitány tájékoztatása szerint a rendészeti képzésben megfelelő súllyal szerepel a gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatos szakmai, elméleti és gyakorlati ismeretek oktatása. A csapaterő rendőri feladatainak oktatása szerepel a rendészeti szakközépiskolák és a Rendőrtiszti Főiskola tananyagában is. ..., az ORFK Rendészeti Szervek Kiképző Központjának szerve- 456 zésében a már rendőrszakmai végzettséggel rendelkezők is részt vesznek szervezett szaktanfolyamokon, cél- és továbbképzéseken. ... a rendőrség területi és helyi szerveinél, vagyis helyben is folynak a témakört érintő továbbképzések.

A megyei rendőr-főkapitányok éves kiképzési és továbbképzési tervet kötelesek készíteni, melyben elő kell írni és biztosítani kell a közrendvédelmi állomány csapatszolgálati ismereteinek szinten tartását. ... A Készenléti Rendőrség több éve folyamatos és szakmai együttműködésen alapuló kapcsolatot tart a Bajor Készenléti Rendőrséggel. ... D) Tartalmazza az országos rendőr-főkapitányi tájékoztató végül, hogy a közterületen megtartandó rendezvények esetén - amennyiben a bejelentés kötelező és az meg is történt - az illetékes rendőri szerv vezetője dönt arról, hogy igényel- e rendőri jelenlétet, illetve rendőri biztosítást a közrend és a közlekedés rendjének fenntartása. Ha igen, akkor felügyeleti szolgálat vagy csapaterő alkalmazására van-e szükség.

A rendezvény rendőri biztosítását a biztosítás parancsnoka megtervezi és erről biztosítási tervet készít. A terv, illetve melléklete tartalmazza az ellenőrzést igénylő csomópontokat, a lezárt útszakaszokat, a forgalomterelés, illetve a forgalomirányítás feladatait, a közlekedés zavartalanságának biztosítása érdekében teendő intézkedéseket, valamint az esetleg megbomló közrend helyreállítása érdekében végrehajtandó, a tömegoszlatásra vonatkozó elképzeléseket és módszereket. A biztosítási tervet a biztosítás parancsnokának elöljárója hagyja jóvá. A terv összeállításánál tehát kiemelt fontosságú kérdésként kezelik a közlekedés rendjének fenntartását, a forgalom zavartalanságának biztosítását.

A rendőr-főkapitányi tájékoztatás szerint a fővárosban és más nagyobb településen, ahol a tapasztalatok szerint évente több közterületi rendezvényt tartanak, a rendőri szervek kész biztosítási tervvel rendelkeznek. Ezeket - amennyiben szükséges - rövid időn belül, az adott rendezvényre is aktualizálják.

Álláspontom kifejtése ... A gyülekezési joggal kapcsolatban alkotmányos visszásság közvetlen veszélyét idézi elő, ha a hatóság - bármely okból - nincs abban a helyzetben, hogy az alkotmányos jog érvényesülésének, érvényesítésének és biztosításának jogi tartalmát, feltételeit, korlátait megfelelően értelmezze, az adott jog érvényesülését a gyakorlatban garantálja, az esetlegesen jogellenes helyzeteket pedig felismerje és megszüntesse. A gyülekezési joggal kapcsolatos alkotmányos követelmények érvényesülésében a rendőrség elsődlegesen érintett szervezet, s ezen a helyzeten nem változtat az sem, hogy a Gytv. 9. § (1) bekezdése értelmében a rendőrségi tiltó határozat bírósági felülvizsgálatára van lehetőség.

Az utólagos bírósági felülvizsgálat nem mérsékli a korábban államigazgatási jogkörben okozott alkotmányos visszásság súlyát. ... Megítélésem szerint a gyülekezési jog érvényesülésének a hatályos jogszabályok szerinti folyamatában a rendőrségnek - az érintett alapvető jog jellegére, feltételeire és korlátaira vonatkozó - közvetlen és széles körű - ún. eredeti - 457 alkotmányértelmezést kell végeznie. A Gytv. szabályozása, az Alkotmánybíróság alapjog-értelmezése, valamint a rendőrség általánosítás céljával megfogalmazott álláspontja több olyan alapvető kérdést hagy nyitva, amely csak az Alkotmány elvi jellegű előírásai alapján válaszolhatók meg. Az alkotmányos elvek tartalmának megfogalmazása és az azokból levonható következtetések meghatározott esetekre való vonatkoztatása a gyakorlati jogalkalmazás során olyan bizonytalanságokat eredményezhet a gyülekezési jog elismerésével, illetve el nem ismerésével kapcsolatban, amely a jogállami jogbiztonság követelményeinek nem felel meg, az érintett alapvető jogok érvényesülésének alkotmányossági tartalmával és feltételeivel nem áll összhangban. ... A gyülekezési jog a klasszikus emberi jogok egyike, eredeti funkciója a hatalommal szemben valamilyen eltérő szellemi közösség véleménynyilvánítási lehetőségének megteremtése. ... A hatályos nyugat-európai alkotmányok általában a békés gyülekezés szabadságának elvét deklarálják. ... Kétségtelen, hogy a magyar Alkotmány 61. §-a nem tartalmaz előírást a gyülekezési jog korlátozhatóságáról, minthogy azonban a gyülekezési jog a többi alapvető joghoz hasonlóan nem abszolút jog, korlátozhatósága más alapvető jogok érvényesülése érdekében szükségszerű. A korlátozás lehetőségére és mértékére külön utalás nélkül is vonatkozik az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének formai és tartalmi követelménye.

... Az országos rendőrfőkapitány összefoglalójának elemzése alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a gyülekezési jog értelmezésének abban szereplő szempontjai összhangban állnak az alkotmányosság és a törvényesség követelményeivel, de nem elégségesek azok teljes körű és az alkotmányos visszásság veszélyét biztonságosan kizáró megvalósulásához. A Gytv.-ben a gyülekezési jog korlátját nem csak a 8.§ (1) bekezdése jelenti, amely szerint ha a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, illetőleg a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna, a rendőrség - a bejelentésnek a hatósághoz való beérkezésétől számított 48 órán belül - a rendezvénynek a bejelentésben megjelölt helyszínen vagy időben való megtartását megtilthatja. Álláspontom szerint a Gytv. idézett rendelkezése kizárólag önmagában nem értelmezhető. ... A Gytv. 7. §-a felsorolja azokat a tartalmi elemeket, amelyeket a gyülekezési jog jogszerű gyakorlásához szükséges írásbeli bejelentésnek tartalmaznia kell.

Eszerint a bejelentésnek tartalmaznia kell: a) a tervezett rendezvény kezdetének és befejezésének várható időpontját, helyszínét, illetőleg útvonalát; b) a rendezvény célját, illetőleg napirendjét; c) a rendezvényen résztvevők várható létszámát, a rendezvény zavartalan lebonyolítását biztosító rendezők számát; d) a rendezvényt szervező szerv vagy személyek és a szervezők képviseletére jogosult személy nevét és címét. ... Véleményem szerint a Gytv. 7. §-ában foglalt bejelentés alá tartozó tények és adatok érdemi közlése a gyülekezési jog jogszerű gyakorlásának feltétele. Ha a bejelentendő tények és adatok valamelyike hiányzik, akkor a tervezett rendezvény jogszerű megtartásának törvényi feltétele nem teljesül, tehát a rendezvény jogellenes. ... Ha az derül ki, hogy a 458 bejelentés valótlan adatot vagy tényt tartalmaz, a tervezett rendezvény ugyanúgy jogsértőnek minősül, mintha a bejelentést - az adott vonatkozásban - meg sem tették volna. ... A rendezvény tervezett időpontjának, helyszínének, útvonalának, illetve céljának és napirendjének ez a privilegizálása közvetlenül kapcsolódik a 8. § (1) bekezdésében említett megtiltási okokhoz. Helyes értelmezés szerint azonban a bejelentés valamennyi 7. §-ban nevesített elemének jogszerűséget megalapozó jelentőséget kell tulajdonítani. ... Komoly problémát okoz a Gytv. 7. § b) pontja szerint bejelentendő rendezvény célja értelmezése is. A gyülekezési jog szabadságjogi tartalmával összefüggésben alkotmányos elv, hogy a hatóságok nem értékelhetik a rendezvény célját a kívánatosság vagy a politikai helyesség szemszögéből. A gyülekezés céljának mindemellett mégis van jelentősége a gyülekezési jog alkotmányos funkciójára tekintettel. Ha a Gytv. 7. §-a előírja a gyülekezési cél bejelentését, akkor ennek a tudomásulvétel, illetve a megtiltás szempontjából valamilyen jelentőségének lennie kell. Ha a cél a gyülekezés jogszerűsége vonatkozásában teljesen közömbös lenne, akkor annak bejelentését sem lehetne megkövetelni.

Ha bármilyen cél alkalmas a rendezvény jogszerűségének megalapozására, akkor az is elfogadható, ha a szervező nem jelöl meg célt, mondván, hogy a rendezvénynek nincs meghatározott célja. Ez az értelmezés viszont a Gytv. 7. § b) pontjának kiüresítése lenne, s ellenkezne azzal a jogértelmezési követelménnyel, hogy egyetlen jogi előírásnak sem lehet olyan értelmet tulajdonítani, amely azt feleslegessé vagy alkalmazhatatlanná tenné.

A rendezvény céljának értelmezésével összefüggő másik nehéz probléma, hogy mi a helyzet a közvetlenül Alkotmányba ütköző célú rendezvények jogszerűségével kapcsolatosan. A közvetlenül Alkotmányba ütköző cél olyan követelést jelent, amely az Alkotmány alapján nem teljesíthető. Ebben az esetben tehát nem az alkotmányos jogok tartalmának vitatásáról, nem alkotmánysértő rendezvényről van szó, hanem olyanról, amelynek célja az Alkotmány szerint nyilvánvalóan és egyértelműen nem valósulhat meg. ... A gyülekezés kinyilvánított céljának a mindenkit megillető emberi méltósággal összefüggésben is jelentősége van. Az emberi méltóság alapjoga személyhez kötődő jog, s nyilván nem lehet a gyülekezés akadálya, ha egy-egy ember úgy érzi: a rendezvény sérti méltóságát. Ha azonban a rendezvény olyan helyszínen (olyan környezetben) kerül megtartásra, ahol annak célja vagy napirendje, s a rendezvény ebből következő kommunikatív tartalma közvetlenül és okszerűen sokak köztudott tartalmú emberi méltóságát sérti, akkor annak ellenére felvetődhet a megtiltás szükségessége, ha a Gytv. 8. § (1) bekezdésének tilalmi katalógusa ezt nem nevesíti. Az a rendezvény is hatósági tilalom alá esik ugyanis, amely célja alapján a törvény 2. § (3) bekezdésének követelményeivel nem általában, hanem az adott körülmények között nem áll összhangban. Ezt a problémát nem oldja meg maradéktalanul, ha a hatóság egy időben ugyanazon a helyen nem veszi tudomásul két rendezvény megtartását, mert ez a megelőző gyakorlat elsősorban közbiztonsági és rendészeti jellegű. A Gytv. 2. § (3) bekezdésében a mások jogainak és szabadságának védelmével kapcsolatos jogszerűséget 459 érintő követelmény az egyidejűség elkerülésének követelményénél többet jelent, már csak azért is, mert a 2. § (3) bekezdésében megkövetelt jog- és szabadságvédelem olyan esetekben is érvényes, amikor valamely egyéb alapjogok által "védett" rendezvény megtartása - a Gytv. 3. §-a alapján - nem tartozik a törvény hatálya alá, így nem esik bejelentési kötelezettség alá sem.

A gyülekezési jog alkotmányos érvényesülésével kapcsolatos követelmények alapos mérlegelésének nem csak az az akadálya, hogy a feltételek értékeléséhez összetett, nem egy tekintetben az Alkotmánybíróság által "kiolvasztás"-nak nevezett jogértelmezés szükséges. A megfelelő mérlegelésnek van technikai akadálya is. Ez pedig a rendezvény bejelentésének, illetve hatósági megtiltásának a Gytv. 6. §-ában, 8. § (1) és (2) bekezdésében megállapított határidőkben keresendő. ... A rendőrség számára megállapított 48 órás határidő és a bejelentő számára irányadó 3 napos időtartam akkor elég, ha a rendőrség a bejelentés elemeit csak formai szempontból vizsgálja, vagyis arra tekintettel, hogy az előírt tények és adatok a bejelentésben szerepelnek-e. A gyülekezéssel kapcsolatos jog alkotmányossági elemeinek értékelése és a rendezvénnyel érintett más jogok érvényesülésének biztosítása a 48 órás időben érdemben aligha megvalósítható.

... a gyülekezési jog közvetlenül alkotmányossági előfeltételeinek értelmezésében sok a nyitott és reflektálatlan kérdés ahhoz, hogy azokat a rendőrség önmagában, jogalkalmazó hatóságként lezárhassa. A hatóság számára biztosított tág mérlegelési lehetőségben és gyakorlatban nem látom azokat a jogbiztonság szempontjából lényeges normatív elemeket, amelyek a gyülekezési jog gyakorlói és a gyülekezési joggal érintett más személyek jogainak és szabadságának együttes és arányosított érvényesüléséhez szükségesek. A kölcsönös jogok és szabadságok érvényesülésére vonatkozó objektív szempontrendszer részlegessége és esetlegessége miatt mind a gyülekezési jogot gyakorlók, mind az azzal érintettek oldalán fennáll az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság veszélye. Az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság veszélyét az okozza, hogy a bejelentendő rendezvény szervezői és résztvevői nem ismerik a joguk esetleges korlátozására vonatkozó hatósági szempontrendszert, amely alapján a szervezési és adminisztratív előkészületeket a jogszerűség követelményeire tekintettel elvégezhetnék. A jogbiztonság - a rendezvény résztvevői oldaláról különösen a gyülekezéshez való jog, a rendezvényen "kívül állók" oldaláról pedig a szabad mozgáshoz való jog - szempontjából tehát garanciális jelentőségű lenne, ha a rendőrség által követendő szempontrendszer az állampolgárok számára is hozzáférhetővé és megismerhetővé válna, hiszen az állampolgári jogokat közvetlenül érintő kérdésekről van szó, azok pedig csak nyilvános jogszabályban rendezhetőek. ... A gyülekezési joggal kapcsolatos szakmai és gyakorlati ismeretek elsajátításának, illetve oktatásának helyzetét, lehetőségeit megfelelőnek tartom. Az országos rendőrfőkapitány tájékoztatása alapján megállapítható, hogy a rendőrség kellő gondossággal szervezi a Gytv. hatálya alá tartozó rendezvények idő- 460 tartama alatt a közrend és a közlekedés rendjének biztosításából adódó feladatainak maradéktalan teljesítését. ... Az alkotmányos visszásságok elkerülése érdekében megnyugtató, hogy a rendőrség előtt nem ismeretlen az "állandó", kész biztosítási terv. Ezt ugyanis kellő garanciának tartom olyan esetre, amikor a már zajló demonstráció során, esetleg előre nem látott, kiszámíthatatlan helyzetben kell fellépnie a rendőrségnek a megbomlott közrend vagy a közlekedés rendjének a helyreállítása érdekében.

Mindezekkel kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő visszásságot vagy annak közvetlen veszélyét nem állapítottam meg.

Megállapítható, hogy a rendőrség - annak ellenére, hogy az általános pénzügyi és utánpótlási problémák ezen a területen is éreztetik hatásukat - alapvetően rendelkezik azokkal a személyi és dologi feltételekkel, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy eleget tudjon tenni a Gytv.-ből adódó feladatainak, így annak, hogy biztosítsa a gyülekezési jog alkotmányos gyakorlását, megelőzze a gyülekezési jog törvénysértő gyakorlását, illetve annak következményeit felszámolja.

A Készenléti Rendőrség - speciális feladatköréből adódóan - alkalmas a gyülekezési jog alkotmánysértő gyakorlása következményeinek felszámolásából adódó rendőrségi feladatok ellátására. ... Ugyanez azonban nem mondható el a területi szerveknél létrehozott csapaterőbe szervezett alegységekkel kapcsolatban.

... a közterületen megtartott rendezvény rendőri biztosítása, vagy a gyülekezési jog törvénysértő gyakorlása következményeinek felszámolása különösen tartalmaz olyan kockázati elemet, illetve teremthet olyan helyzetet, ahol a csapaterőbe szervezett és így fellépő rendőrök részére nélkülözhetetlen a megfelelő, speciális védőeszköz, felszerelés. Ennek biztosítása pedig a rendőrség, mint munkáltató feladata. Ennek elmulasztása a csapaterőbe szervezett rendőrök életének és testi épségének indokolatlan veszélyeztetését jelenti, vagyis felmerül az élethez és a testi épséghez való jog csorbulásának közvetlen veszélye.

Ugyanezen alkotmányos joggal összefüggésben áll fenn a visszásság közvetlen veszélye amiatt, mert a csapaterőbe szervezett alegységekben szolgálati feladatot ellátó rendőrök - eltérően a Készenléti Rendőrség állományával - csak ideiglenes jelleggel, a rendszeresített beosztásukból eredő feladataik ellátása mellett vesznek részt a gyülekezési jog gyakorlásával összefüggő rendőri tevékenység ellátásában. A csapaterőbe szervezett alegységek hivatásos állományú tagjai nem részesülnek megfelelő és folyamatos kiképzésben, nincs elégséges gyakorlatuk ahhoz, hogy saját életük vagy az állampolgárok védelme érdekében megfelelő biztonsággal lépjenek fel a tömegdemonstrációk esetén.

A nem megfelelően felkészített rendőr pedig az állampolgárokra és saját magára is veszélyt jelent. Ezekre figyelemmel is megállapítottam az élethez és a testi épséghez való jog sérelmének közvetlen veszélyét.

Az Rtv. biztosítja a rendőrségnek azokat az eszközöket, melyek alkalmasak arra, hogy a rendőrség előzetesen szerezzen be olyan információkat, melyekből megállapítható, hogy egy szervezet vagy szerveződés a Gytv. rendelkezéseivel ellentétesen kíván közterületi demonstrációt szervezni és tartani. ... alkotmá- 461 nyos joggal összefüggő visszásság vagy annak közvetlen veszélye nem mutatható ki.

Javaslatok és ajánlások A vizsgálatom során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok közvetlen veszélyének elhárítása, illetve orvoslása érdekében, az Obtv. 25. §-a alapján - javaslom a belügyminiszternek, hogy fontolja meg a gyülekezésről szóló 1989. évi III. törvény olyan jellegű kiegészítésének előkészítését, mely felhatalmazást adna a gyülekezési jog rendőrhatósági megtiltásával kapcsolatban a határozat meghozatala során mérlegelendő körülmények és szempontok végrehajtási jogszabályban történő megállapítására; - javaslom a belügyminiszternek, hogy fontolja meg a gyülekezésről szóló 1989. évi III. törvény bejelentéssel kapcsolatos határidőinek meghosszabbítására vonatkozó törvénymódosítás előkészítését.

Az Obtv. 20. § (1) bekezdése alapján - ajánlom a belügyminiszternek, hogy tekintse át a nagyobb tömeget vonzó tömegdemonstrációk rendőrség általi kezelésére szolgáló - rendőrségen belüli - intézményrendszert, annak tapasztalatait és dolgozzon ki koncepciót a Készenléti Rendőrség alárendeltségében működő, regionálisan szervezett és a gyülekezési joggal kapcsolatos feladatok ellátására szakosodott alegységek létrehozásának lehetőségéről és feltételeiről; - ajánlom az országos rendőrfőkapitánynak, hogy a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvények jogszerűségének a rendőrség gyakorlatában érvényesülő szempontjait egészítse ki a gyülekezés céljának mérlegelését, valamint a gyülekezésben részt nem vevő személyek érintett alkotmányos jogainak érvényesítését szolgáló további szempontokkal; - ajánlom az országos rendőrfőkapitánynak, hogy vizsgáltassa meg valamennyi területi rendőri szervnél csapaterőbe szervezett és így fellépő rendőrök életének, valamint testi épségének indokolatlan kockázata elkerüléséhez szükséges valamennyi technikai felszerelés és egyéni védőeszköz műszaki állapotát, szolgálat ellátásra való alkalmasságát és használhatóságát, továbbá gondoskodjon azok pótlásáról, cseréjéről; - ajánlom az országos rendőrfőkapitánynak, hogy készíttessen ütemtervet a csapatszolgálati feladatot ellátó állomány technikai felszerelése és egyéni védőeszköze állapotának, szolgálat ellátásra való alkalmasságának az előírások szerinti biztosítására és folyamatos fenntartására, illetve mindezek visszatérő ellenőrzésére; - ajánlom az országos rendőrfőkapitánynak, hogy vizsgáltassa meg a területi rendőri szerveknél csapaterőbe szervezett rendőri állomány kiképzési helyzetét, a kiképzési feladatok előírásszerű végrehajtását és tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy csak megfelelően kiképzett és 462 továbbképzett, a szükséges ismeretek és készségek teljes körével rendelkező rendőr láthassa el a Gytv. alapján tartott rendezvény rendőri biztosítását, illetve csak ilyen rendőr vegyen részt a gyülekezési jog gyakorlásával összefüggő rendőri intézkedések foganatosításában.

2002. december 17. Takács Albert sk.

Részlet a telepengedélyezésről készült OBH 3375/2002. sz. jelentésből Az ipari tevékenységből származó zajos, poros, bűzös stb. tevékenységekre vonatkozó panaszok alapján az országgyűlési biztos általános helyettese már 1997-ben átfogó vizsgálatot indított.

A jelentés egyrészt megállapította, hogy a szolgáltatási és ipari tevékenység szabályozatlansága jogbizonytalanságot eredményezett, másrészt, hogy az önkormányzatok hatáskör hiányában a lakossági panaszok ügyében nem tudtak intézkedni.

A problémát fokozta, hogy a telepengedélyezésről szóló 20/1982. (X. 12.) IpM rendeletet 1997. július 2-i hatállyal hatályon kívül helyezték, ezért a biztos a szolgáltató és ipari tevékenységre vonatkozó telepengedélyezési eljárás, valamint a szolgáltatást végzők működésének szabályairól szóló jogszabály megalkotását kezdeményezte.

A Kormány az ajánlásnak eleget tett, és 1999. október 11-én hatályba lépett a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezési eljárásról szóló 80/1999. (VI. 11.) kormányrendelet.

Eszerint a már működő vállalkozások kötelesek 180 napon belül telepengedélyt kérni. A rendeletben szabott határidőt ezt követően többször módosították, először 2001. június 30. napjáig, majd 2002. december 31. napjáig tolták ki azt.

Az országgyűlési biztosokhoz az új jogszabály hatálybalépését követően is sok beadvány érkezett. A panaszosok a szomszédságukban működő zajos, poros, bűzös, erős rezgést okozó, stb. tevékenységet, valamint a hatósági eljárásokat, illetve azok elmulasztását vagy elhúzódását kifogásolták. Érkeztek azonban panaszok az új jogszabály által előírt engedélyezési eljárás miatt is.

Az újabb panaszok ügyében az országgyűlési biztos 2002 nyarán rendelt el vizsgálatot a jogbiztonsághoz, a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz fűződő, továbbá a vállalkozáshoz való jog, valamint az egészséges környezethez való alkotmányos jog érintettsége miatt.

Az országgyűlési biztos az átfogó vizsgálat során figyelembe vette az Alkotmánybíróságnak az 10011/B/1999. sz. határozatában kifejtett álláspontját, a Fővárosi Főügyészségnek a fővárosi kerületi jegyzők által folytatott telepengedélyezési eljárásai törvényességi átfogó vizsgálatának megállapításait, a közigazgatási hivatalok által adott tájékoztatásokat, valamint a korábbi jelentések megállapításait, köztük a vendéglátó-egységek környezetében élőket zavaró zajos, bűzös működést sérelmező panaszok alapján tartott átfogó vizsgálata megállapításait.

463 A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség eljárásával szemben több kifogás merült fel az illetékességi területéhez tartozó jegyzőktől. Ezt támasztja alá a Fővárosi Főügyészség törvényességi vizsgálata is, amikor megállapította, hogy az első fokú környezetvédelmi hatóság rendszeresen a jegyző által megjelölt 15 napos válaszadási határidőn túl, de még a Kvtv. 92. § (1) bekezdésében meghatározott 30 napot is túllépve adta meg szakhatósági állásfoglalását.

Megállapította az országgyűlési biztos, hogy a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőséghez a jegyzők sokszor rendkívül hiányosan küldik meg a kérelmet a szakhatósági állásfoglalás megadásához. A kormányrendeletben felsorolt mellékletek hiányoznak, a kérelmekből nem derül ki, hogy milyen a folytatni kívánt tevékenység környezete. Az országgyűlési biztos ezért szükségesnek látta a kormányrendelet módosítását, illetőleg kiegészítését azzal, hogy a telepengedély iránti kérelem kötelező melléklete legyen egy helyszínrajz is, amelyből kitűnik a telephely környezetében lévő ingatlanok elhelyezése és funkciója. A vizsgálat során felmerült a kérdés, hogy a szükséges költségekre miért nem részesülnek a szakhatóságok az igazgatási szolgáltatási díjból.

A vizsgált panaszok közül többnél az állapította meg az országgyűlési biztos, hogy a jegyzők a környezetben élők panaszára nem indították meg a már működő, telepengedéllyel nem rendelkező vállalkozások esetében a telepengedélyezési eljárást arra hivatkozva, hogy a kormányrendelet 2002 december 31-ig ír elő határidőt a telepengedély megkérésére, és így nincs hatáskörük intézkedni.

A kormányrendelet nem ad arra vonatkozóan útmutatást, hogy van-e jogkövetkezménye a határidő elmulasztásának. Figyelembe véve a kormányrendelet előírásait, mely szerint jogerős telepengedély nélkül a tevékenységet megkezdeni, folytatni, illetve módosítani nem lehet, az országgyűlési biztos arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen vállalkozások szabálytalanul fognak működni.

Ezért az országgyűlési biztos szükségesnek tartotta a kormányrendelet kiegészítését oly módon, hogy a jegyzőnek ezekben az esetekben azonnali hatályú intézkedési kötelezettsége legyen.

Az egyik ügy vizsgálata során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kormányrendelet nem ad lehetőséget az eljáró hatóságok és a közreműködő szakhatóságok számára, hogy a környezet zavaró tevékenységet időbeli korlátok közé szorítsák. Hasonlóan az üzletek működési rendjéről szóló jogszabály módosítási indítványához, szükségesnek vélte a telepengedély alapján gyakorolható tevékenységek esetében is a működtetés időkorlátai megállapíthatóságának szabályozását. A kormányrendelet nem jogosítja fel a jegyzőt arra sem, hogy a telepengedély érvényességét határozott időben (illetőleg ideiglenes jelleggel) állapítsa meg. Az országgyűlési biztos azonban szükségesnel tartotta a rendelet ilyen tartalmú kiegészítését, igazodva a különböző ágazati jogszabályok (Étv., kvtv.) rendelkezéseihez is.

Azokban az esetekben pedig, amikor a környezetvédelmi szempontoknak megfelelő végleges álláspont kialakításához próbaüzem engedélyezése indokolt lenne, a biztos szerint meg kellene adni az ideiglenes telepengedély kiadásának lehetőségét is.

464 Az eljáró jegyzők különböző módon értelmezik a kormányrendelet 7. § (2) bekezdésében foglaltakat, és ezért az eljáró hatóságok nem tekintik ügyfélnek az eljárásba egyébként bevont szomszédokat. A közigazgatási hivatalok tájékoztatása szerint azonban a gyakorlatban a jegyzők általában küldenek határozatot a szomszédoknak.

A Legfelsőbb Bíróság a Kf.IV.39.551/2001/5. sz. ítéletében kifejtette, hogy az ügyfél és a kötelező kézbesítés fogalmát nem lehet azonosnak tekinteni. Építésügyben ügyfél lehet az is, akinek ugyan nem kötelező a határozatot kézbesíteni, de a külön jogszabály értelmében az ügy a jogát vagy jogos érdekét érinti, bár az ingatlana nem közvetlenül szomszédos az építkezéssel érintett ingatlannal.

Az általános és különös jogszabály összevetése, valamint az ágazati minisztérium és a Legfelsőbb Bíróság ítéletében kifejtettek miatt az országgyűlési biztos különösen fontosnak tartotta, hogy a kormányrendelet irányt mutasson arra vonatkozóan, hogy kit kell ügyfélnek tekinteni az eljárásban, kinek a jogát, jogos érdekét érinti a telepengedély.

Megállapította továbbá, hogy számtalan esetben az építésügyi hatóság eljárása miatt keletkeznek a panaszosok problémái.

A kormányrendelet hatálya alá tartozó tevékenységek között számos olyan található, amely jelentős levegőszennyezéssel jár. A levegő védelmével kapcsolatos 21/2001. (II. 14.) kormányrendelet szerint a hatóság bírságot szabhat ki a levegővédelmi előírások, tilalmak megszegőivel szemben. A bírság kiszabása ugyanakkor a telephely környezetében élők problémáját nem oldja meg, életkörülményeikben nem jelent változást.

A levegővédelmi jogszabály mellékletében meghatározott védőtávolságok a nagy volumenű, nagy kapacitású ipari tevékenységet folytatókra vonatkoznak.

A panaszok azonban túlnyomó részben nem a település szabályozási tervében ipari tevékenységre kijelölt övezetben működő vállalkozásokkal kapcsolatosak (kivéve egy-két környezeti hatásvizsgálathoz kötött tevékenységet), hanem elsősorban a lakóövezetben, ezen belül is a "családi házas" övezetben és "lakótelepen" működő telephelyekkel kapcsolatosak.

A vizsgált ügyek mindegyikénél megállapítható, hogy az épületek műszaki állapotának és rendeltetésének vizsgálata minden telepengedély megadása előtt szükséges.

Az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) minden, a beépítésre szánt övezeti kategóriában gyakorlatilag megengedi az ipari tevékenység folytatását. A "homályos" megfogalmazás jogbizonytalanságot eredményez, s mint látjuk, problémát jelent a telepengedélyezési eljárás során is.

Ezért szükséges lenne, ha az OTÉK határozná meg azokat a települési övezeti besorolásokat, ahol a kormányrendelet mellékletében megjelölt és fokozottan zaj- és egyéb zavaró környezeti hatással járó ipari, szolgáltató, raktározási tevékenység nem végezhető.

A határértéket el nem érő zaj, illetve a működéssel szükségképpen együtt járó egyéb jelenségek zavarhatják a telephely környezetében élők pihenését, nyugalmát, ingatlanaik, lakásaik rendeltetésszerű használatát. A kormányren- 465 delet rendelkezései azonban nem adnak lehetőséget a jegyző részére a tevékenység folytatása időtartamának korlátozására. Ezért szükségesnek tartotta az országgyűlési biztos, hogy jogi szabályozás rendelkezzen a telephelyek nyitvatartási idejéről, vagy legalábbis korlátozó intézkedést tehessen szükség esetén az engedélyező hatóság. Zajpanasz esetén az elsőfokú környezetvédelmi hatóság a módosított 12/1983. (V. 20.) MT rendelet szerint jár el. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a zajpanaszok többségében a mért határértékek nem haladták meg a jogszabályban meghatározottakat, és ezért az eljáró hatóságok érdemi, a lakossági panaszokat megszüntető intézkedéseket nem tudtak tenni. A zajbírság kiszabása szintén nem jelent megoldást a lakossági panaszokra.

A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzatok hivatalai nehéz helyzetben vannak a zaj- és légszennyezési panaszok kivizsgálásához szükséges anyagi források tekintetében. A kormányrendelet ezt a kérdést nem is említi, ezért az országgyűlési biztos a jogszabály ez irányú kiegészítésére tett ajánlást.

A jogszabályok a létesítmények zajkibocsátás elleni védelmére többféle hatósági eszközt is tartalmaznak, de a jegyzők ezekkel ritkán élnek. Az országgyűlési biztos ezért felhívta az engedélyező hatóságok figyelmét - a telepengedélyezési eljáráson kívüli, de az ott folytatni kívánt tevékenységhez kapcsolódó - más hatósági eljárások igénybevételére, pl.: a birtokvédelmi eljárás, a vállalkozói igazolvány visszavonásának, illetve cégbírósági törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésének lehetőségére.

A vizsgálat során felmerült az a kérdés is, hogy szükség van-e bizonyos tevékenységek esetén a kormányrendelet minden pontjának alkalmazására, mint a kézműves tevékenységekre (pl. hímzés, kézi szövés). Az országgyűlési biztos megfontolandónak tartotta a tevékenységek további differenciálását, főleg annak felülvizsgálatát, hogy az egyszemélyes vállalkozásoknál szükség van-e a kormányrendeletben részletezett valamennyi eljárási cselekmény elvégzésére, vagy mód van-e egy ún. "egyszerűsített" eljárás alkalmazási lehetőségére.

Több panasz vizsgálata során tapasztalta az országgyűlési biztos, hogy a már működő telephely üzemeltetője megkérte a telepengedélyt, és amikor kiderült, hogy az övezeti besorolás, vagy a szakhatóság állásfoglalása alapján a kérelemben feltüntetett telepen az adott tevékenység nem végezhető, a kérelmező kérelmét visszavonta és a jegyző megszüntette az eljárást. A környezetben élőknek a zaj, por miatti panasza azonban így elbírálatlan maradt. Ezekben az ügyekben intézkedésre hívta fel a jegyzőket, illetőleg a környezetvédelmi hatóságokat.

A tapasztalatokat összegezve megállapította, hogy az eltérő jogértelmezési és joggyakorlati problémák az ipari tevékenységet végző telephelyek környezetében élők számára olyan nagyfokú jogbizonytalanságot eredményeznek, amely csak a jogszabályok módosításával és egymással összhangba hozásával oldható fel. A jogbiztonság hiánya kihatással van a panaszosoknak a tulajdonhoz, valamint az egészséges környezethez főződő alkotmányos jogaira. A rendelet azon hiányossága pedig, hogy nem minden telepengedélyezési eljárást kell 466 megelőznie építésügyi hatósági eljárásnak, továbbá hogy az engedélyező határozatról nem kell - legalább - a szomszédokat értesíteni, a panaszosoknak a jogorvoslathoz fűződő alkotmányos jogaival összefüggésben okoz visszásságot.

Az országgyűlési biztos a telepengedélyezési eljárásról szóló kormányrendelet módosítását, illetőleg kiegészítését kezdeményezte az alábbiak szerint. Felkérte I.) a gazdasági és közlekedési minisztert, kezdeményezze a 80/1999. (VI. 11.) kormányrendelet; 1.) 4. §-ának akként való kiegészítését, hogy a telepengedély kiadására irányuló kérelemben meg kelljen jelölni a telepet magában foglaló ingatlan szomszédjogi (tágabb) értelemben érintett szomszédainak felsorolását; 2.) 5. § (1) bekezdésének módosítását oly módon, hogy a jegyző köteles legyen arról is meggyőződni a települési rendezési tervben meghatározott övezeti besoroláson kívül, hogy az a helyiség, amelyben az adott tevékenységet kívánják folytatni, műszakilag megfelel-e annak; 3.) 5. § (4) bekezdésének módosítását úgy, hogy a más jogszabály rendelkezései alá tartozó szakhatósági állásfoglalások megadására megállapított idők ne ütközzenek egymással; 4.) 7. § (2) bekezdésének oly módon történő módosítását, illetőleg kiegészítését, hogy az ott felsoroltakon kívül a határozatról értesüljön még a helyszíni szemlére meghívott, az engedélyezési eljárással érintett ingatlan, és az azzal szomszédos ingatlan tulajdonosa (haszonélvezője, bérlője), ha a helyszíni szemlén a folytatni kívánt tevékenység ellen tiltakozott, vagy azt feltételhez kötötte.

(5. § (2) bekezdés b.) pont); 5.) 8. § (3) bekezdés d) pontjának módosítását olymódon, hogy a jegyző a telephelyen történő tevékenység gyakorlásának felfüggesztését, illetve korlátozását kötelezően azonnali végrehajthatóság kimondásával tegye meg; a konkrét jogszabályhely kiegészítését a telepengedéllyel nem rendelkező, de működő vállalkozásokkal szembeni szankció, intézkedés megtételének szabályozásával; engedély nélküli működés azonnali hatályú megtiltásával (bezáratás); 6.) a kormányrendelet kiegészítését azzal, hogy igazodva az építésügyi és környezetvédelmi szabályokhoz, ideiglenes, illetőleg meghatározott időtartamú (érvényességű) engedély kiadása is lehetséges legyen; 7.) a kormányrendelet kiegészítését a telep működési idejének ("nyitvatartási idejének") szabályozásával; 8.) a kormányrendelet kiegészítését az ügyintézési határidő (legalább) 60 napban való megállapításával, figyelemmel arra, hogy az eljárásba többek között bevont két szakhatóság (környezetvédelmi, vízügyi) állásfoglalásának megadására 30 nap áll a rendelkezésére; 9.) a kormányrendelet mellékletének kiegészítését a kamionok, tehergépjárművek, munkagépek saját ingatlanon történő tárolása, javítása tevékenységi körrel (biztosítva az engedély beszerzésére való időt); 467 10.) gondoskodjon a telepengedélyhez kötött tevékenységekkel kapcsolatos panaszok elbírálásához szükséges zaj- és légszennyezési vizsgálatok költségei megelőlegezésének és viselésének rendezéséről; II. a belügyminisztert, mint az építésügyi igazgatási ágazatért felelős minisztert, hogy kezdeményezze a 253/1997. (XII. 29.) kormányrendelet (OTÉK) 11-16 §-ainak oly módon történő módosítását, hogy az az övezettől idegen rendeltetésű, funkciójú építmények elhelyezhetőségének lehetőségét a legkisebbre korlátozza, és a lehetőségnek a szabályozási tervben kötelező tartalmi elemként való meghatározása kötelező legyen; III. a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy az ágazatba tartozó jogszabályokban jelenjen meg annak lehetősége, hogy mind hatóságként, mind szakhatóságként a tevékenységgel érintett terület környezetében élők pihenése, egészsége érdekében mód legyen időkorlátot előírni, illetve arra javaslatot adni; IV. az igazságügy-minisztert 1.) a társasházi törvény felülvizsgálatára, a telepengedély alapján gyakorolható tevékenységekre vonatkozó lakóközösségi kikötések érvényesíthetősége érdekében; 2.) a jelentésben alkalmazott jogszabályok eltérő fogalomrendszerének egységesítéséhez szükséges intézkedések megtételére.

V. a közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy megállapításokat ismertessék a közigazgatási területükön működő jegyzőkkel.

VI. a jelentésben említett ügyekben hatáskörrel rendelkező jegyzőket, hogy a panaszok vizsgálatából leszűrt tapasztalatokat, különösen a bevált, helyes megoldásokat, az elfogadott ajánlásokat eljárásuk során alkalmazzák.

A jelentéssel érintett szervek válaszai: 1.) Az ajánlásokkal megszólított jegyzők és a környezetvédelmi hatóság elfogadva az intézkedésre felkérő kezdeményezéseket, tájékoztatták az országgyűlési biztost megtett intézkedéseikről, illetőleg a folyamatban lévő eljárásokról.

2.) A gazdasági és közlekedési miniszter válasza nem érkezett meg. Megjelent azonban az év végén a kormányrendeletet módosító 277/2002. (XII. 21.) kormányrendelet, amely ismételten meghosszabbította, immár 2003. június 30.  napjáig a telepengedély iránti kérelem benyújtásának határidejét. Kiegészítette továbbá a kormányrendeletet azzal, hogy a kormányrendelet hatálybalépésekor már működő vállalkozásokra a jogszabályhelyen megjelölt esetekben a jegyzői intézkedéseket 2003. október 1. napjától lehet alkalmazni, ráadásul nem a telepengedély visszavonása lehet a végső intézkedés, hanem csak a tevékenység megtiltása.

468 Az országgyűlési biztos a kormányrendelet módosításáról szóló jogszabály kiadását úgy értékelte, hogy jogszabály-módosítási javaslatával a gazdasági és közlekedési miniszter nem értett egyet, ezért a javaslat fenntartásáról értesíti a Miniszterelnök Hivatalt vezető minisztert.

3.) A belügyminiszter a jogszabály-módosítási javaslatot nem fogadta el. Az országgyűlési biztos kezdeményezését fenntartva a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjének megküldte jelentését és egyidejűleg arról tájékoztatta, hogy az ajánlásokkal megszólított más tárcák válaszának megismerését követően és azokra figyelemmel teszi meg a belügyminiszteri válaszra is a részletesen kifejtett észrevételét.

4.) Az igazságügy-miniszter válaszában arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a társasházi törvény módosítására irányuló javaslatot továbbította a kormányzati hatáskör-megosztás alapján illetékes belügyminiszternek mint a témában hatáskörrel bíró miniszternek. Egyidejűleg rámutatott arra, hogy ő is szükségesnek tartja a felvetett probléma megoldását.

5.) A környezetvédelmi és vízügyi minisztertől a rendelkezésre álló határidőn belül nem érkezett válasz, ezért az országgyűlési biztos a választ megsürgette.

Az ajánlással érintett gazdasági és közlekedési miniszter késedelmesen adott válaszában arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy az ajánlásokat elfogadta, a jogszabály-módosítás szakmai előkészítése folyamatban van.

A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter válaszában arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy jogszabály-módosítási kezdeményezései alapján a Kormány a 2003. első félévi jogalkotási programjába felvette a telepengedélyezésről szóló kormányrendelet és az OTÉK módosítását. Az országgyűlési biztos a választ elfogadta Részlet a temetések elhúzódásáról készült OBH 2246/2001. jelentésből Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2002. május 14-én utóvizsgálatot kezdeményezett a 2001 áprilisában kiadott ajánlással kapcsolatban annak érdekében, hogy az ország különböző egészségügyi intézményeiben temetetlenül maradt holttestek eltemetésére mielőbb sor kerüljön.

Az egészségügyi miniszter az állampolgári jogok előző országgyűlési biztosának 2001-ben megfogalmazott ajánlása alapján 2001 júniusában azt közölte, hogy a minisztérium által elrendelt vizsgálat idején 30 napot meghaladóan 51 holttestet tároltak a különböző intézményekben. Arról is tájékoztatta az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, hogy 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben az intézmények 30 napot meghaladóan összesen 1281 holttestet tároltak. Részletesen ismertette a mulasztások okait.

2002. március hónapban - híradásokban, egy eset bemutatásával - az ombudsman arról értesült, hogy országosan ismételten számos esetben mulasztották el a különböző intézmények kezdeményezni a halottak időben történő eltemettetését, köztemetését. Tájékoztatta az országos tiszti főorvost, hogy az ismételten felmerült alkotmányos visszásságra való tekintettel az ügyben utó- 469 vizsgálatot rendelt el. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának korábbi jelentését és az egészségügyi miniszter erre vonatkozó válaszát a fővárosi és valamennyi megyei tiszti főorvosnak megküldte azzal, hogy 2002. június 30-ig folytassanak országos utóvizsgálatot, és az eredményről adjanak tájékoztatást.

A fővárosi és a megyei tiszti főorvosok felkérésével történt utóvizsgálat bebizonyította, hogy a megválasztott módszer eredményes volt, mivel az ellenőrzés eljutott valamennyi intézményhez. A tiszti főorvosok alaposan és minden esetben határidőre teljesítették a felkérést, javaslatokat adtak a további szabályozási megoldásokra. A fővárosi és 18 megyei tiszti főorvos együttműködő közreműködésével szemben csak egy megye fogadta kritikusan az állampolgári jogok országgyűlési biztosának vizsgálatát. Ebből a megyéből a regionális szakfelügyelő főorvos készített vizsgálatot, mely kiterjedt arra a megyére is, ahol a 6 évet meghaladó temetés elmaradását tárta fel a 2001-ben zárult vizsgálat. Ebből a megyéből érkezett az a vélemény, hogy téves az állampolgári jogok országgyűlési biztosának értelmezése az egészségügyi intézmények köztemetésre vonatkozó intézkedésére vonatkozón. Ezzel összefüggésben az ombudsman rámutatott, hogy nyilvánvalóan nem az intézmények végzik a köztemetést - mint ahogy ezt 19 tiszti főorvos sem így értette és értelmezte -, de továbbra is fenntartotta álláspontját, hogy a jelzésnek, megkeresésnek innen kell kiindulni, annak érdekében, hogy az információ az önkormányzatokhoz eljusson. Ilyen megyei vélemény és a vizsgálatot érintő minősítés következménye az a 2001. évi intézményvezetői álláspont, mely szerint a feltárt - 6 évet meghaladó - temetetlen állapot esetében sem terhelte mulasztás az intézményt. Az állampolgári jogok korábbi országgyűlési biztosa 2001-ben ezt a választ nem fogadta el.

Az utóvizsgálat módszere eltért az alapvizsgálattól, így a megyékből (fővárosból) közvetlenül érkező javaslatok és problémafelvetések alkalmasak voltak az összegzésre, a következtetésre és kezdeményezésre. A 2001-ben tett ajánlásra a miniszter végeztetett vizsgálatot, így az ÁNTSZ által tett javaslatok, vélemények nem jutottak el az állampolgári jogok országgyűlési biztosához.

Az utóvizsgálat feltárta, hogy temetések elhúzódása, elmaradása évenkénti átlagban lényegében alig tér el egymástól. Az alapvizsgálat nyomán megtett minisztériumi intézkedés ellenére a jelenség nem szűnt meg, arányaiban nem csökkent.

Az egészségügyi miniszter 3 évre vonatkozóan 1281 esetben jelezte a temetések 30 napon túli elhúzódását (1998-ban 375, 1999-ben 438, 2000-ben 468).

Az utóvizsgálat 2001. és 2002. évre kérte az ÁNTSZ vizsgálatát, amely bemutatta, hogy ebben a két évben a temetések 771 esetben húzódtak el (évente átlag: 385). Az ellenőrzés időpontjáig 57 esetben a temetés még nem történt meg. Megállapítható tehát, hogy évente változatlanul 300-400 esetben fordul elő a temetések elhúzódása. A megyei (fővárosi) tiszti főorvosok felvetették azt a kérdést, hogy a halál okát megállapító orvos/intézmény kiadhat-e újabb halottvizsgálati bizonyítványt, amennyiben a hozzátartozó azt átvette, de a temetésről nem intézkedik, tekintettel arra, hogy az önkormányzat részére a köztemetés intézéséhez ez szükséges okmány. Ebben az esetben mennyi idő elteltével intézkedhet az intézmény, ha esetleges felszólítás ellenére hiába vár a hozzá- 470 tartozó, vagy az eltemetésre kötelezett jelentkezésére. Javaslatként merült fel, hogy a köztemetés költségét a társadalombiztosítás viselje, mert ez meggyorsítaná az eljárást. Arra vonatkozóan is javaslat merült fel, hogy jogszabály rendezze a 30 napon túli esetekben a követendő eljárást. Itt kell megjegyezni, hogy 1982 óta lehetséges "Névtelen" megjelöléssel az anyakönyvi bejegyzés, tehát a köztemetés az ismeretlen holttest esetében is lebonyolítható, az ismeretlenség nem indokolja a temetés elhúzódását.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmányban rögzített emberi méltósághoz való jog, és az abból levezethető kegyeleti jog érvényesülésének vizsgálatakor számos alkalommal hivatkozott az Alkotmánybíróság határozataira.

Az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában kezdettől fogva kiemelt jelentőséget tulajdonított az emberi méltósághoz való jognak, amelyet az alkotmányos alapjogok hierarchiájának élére helyezett.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez fűzött Kommentár kifejti, hogy a személyiségi jogok alanya természetesen csak jogképes személy lehet. Ebből is következően nincs mód az elhunyt vagy megszűnt személy személyiségi jogainak érvényesítésére. E megállapításnak nem mond ellent a kegyeleti jogra vonatkozó jogosítványok törvényi szabályozása, mivel az - a gyakorlat felfogásában - az elhunyt természetes személy meghatározott személyiségi jogainak sérelmén keresztül magában foglalja a jogérvényesítésre jogosult személyiségi jogainak, sőt a közérdeknek a csorbulását is.

A kegyeleti jog tágabb értelemben mindenkit megillet, akinek emlékében az elhunyt él. Polgári jogi értelemben az emberi személyiség, az ember jogképessége a halállal megszűnik. A halott emléke, emberi méltósága és jó hírneve azonban a Polgári Törvénykönyv védelme alatt áll, ezek megsértésekor a személyhez fűződő jogok megsértésének esetére biztosított polgári jogi igényeket lehet érvényesíteni.

A temetőkről és a temetkezésről szóló törvény kimondja, hogy a tisztességes és méltó temetés, valamint a halottak nyughelye előtt a tiszteletadás joga mindenkit megillet, amiből következően ugyanezen kötelezettségek mindenkit (személyesen, és mint társadalmi közösséget is) terhelnek. Az országos helyzetkép bemutatta, hogy a tisztességes és méltó eltemetés több esetben sérült.

A vizsgálat megállapította, hogy a több hónapot, több évet meghaladó temetetlen állapot esetenként jelenleg is előfordul. Kirívóan súlyos hiányosság az, hogy a vizsgálatot végző hatóság az egyik megyében közel 50 esetben nem tudta megállapítani a halott elszállításának időpontját, a tényleges tárolás vagy túltárolás időtartamát. (Az e területen érintett regionális szakfelügyelő főorvos ennek ellenére erősen kritikusan fogadta az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jobbító, és problémafeltáró, megoldásra is javaslatot tevő vizsgálatát.) A vizsgálat megállapította, hogy a különböző egészségügyi intézmények, esetenként a temetkezési közszolgáltatók mulasztása, a köztemetésekkel kapcsolatban az önkormányzatoknál tapasztalt eljárások elhúzódása évente több száz esetben eredményezi a temetés elhúzódását vagy elmaradását, mely sérti a tisztességes és méltó temetés jogát. Ez pedig, az Alkotmányban garantált 471 emberi méltósághoz való joggal, és az ehhez kapcsolódó kegyeleti joggal öszszefüggésben visszásságot okoz.

Az ombudsman ugyanakkor elismerőleg azt is megállapította, hogy a megyék és az intézmények mintegy harmadában visszásság nem, vagy alig fordul elő, a temetési ügyeket példamutatóan, a tisztesség és a jog által elvárt módon intézik.

1. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlásában felkérte az egészségügyi, szociális és családügyi minisztert, hogy a tiszti főorvosok felvetései alapján vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a temetések elhúzódása, esetenkénti elmaradása a betegjogi képviselők felkérésével, feladatukká tételével vagy más intézkedéssel a jövőben kiküszöbölhetők legyenek, illetve a rendőrhatósági esetektől eltekintve minimálisra csökkenjenek.

2. Felkérte a belügyminisztert, hogy adjon választ a tiszti főorvosok azon felvetésére, hogy a kiállított és a hozzátartozó részére átadott - és egyes esetekben visszaszerezhetetlen - halott-vizsgálati bizonyítvány ellenére milyen módon állítható ki újabb halott-vizsgálati bizonyítvány annak érdekében, hogy a szükséges köztemetés elvégezhető legyen. Amennyiben ehhez jogszabály-módosítás szükséges, úgy a egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel, valamint az igazságügyi miniszterrel egyetértésben kezdeményezze a 34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet módosítását vagy a megfelelő más szabályozást.

3. Felkérte az ÁNTSZ országos tiszti főorvosát, hogy az utóvizsgálatban bemutatott megyei helyzetképek alapján fontolja meg annak a lehetőségét, hogy éves munkaprogramjában - a megyei és a fővárosi intézetek közreműködésével - szerepeltesse az ellenőrzést annak érdekében, hogy a különböző intézményekben történő tetemtárolás indokolatlanul egy esetben se húzódjon el.

A feltárt mulasztások esetén mindenkor tegye meg a szükséges intézkedést és kezdeményezést, és ezt követelje meg a megyei intézetek vezetőitől is.

4. Felkérte az ÁNTSZ országos tiszti főorvosát, hogy a holttesteknek a különböző intézményekbe való beszállítása és elszállítása időpontjának kimutathatósága érdekében - a fővárosi és a megyei tiszti főorvosok útján - követelje meg az idevonatkozó szabályok maradéktalan betartatását, a nyilvántartások pontos vezetését, a mulasztások esetén pedig tegye meg a szükséges intézkedéseket.

5. Felkérte az ÁNTSZ fővárosi tiszti főorvosát, hogy haladéktalanul intézkedjen a Budapesten, az Újköztemetőben 2001. 09. 04. óta tárolt tetem azonnali eltemettetése, végső soron köztemetése érdekében.

6. Felkérte az ÁNTSZ Baranya megyei tiszti főorvosát, hogy haladéktalanul intézkedjen a PTE ÁOK Igazságügyi Orvostani Intézetében 2001. 12. 21. óta (más közlés szerint 2001. 12. 01. óta) tárolt tetem azonnali eltemettetése, végső soron köztemetése érdekében.

7. Felkérte az ÁNTSZ Győr-Moson-Sopron megyei tiszti főorvosát, hogy haladéktalanul intézkedjen a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban 2001. 12. 27.  óta tárolt tetem azonnali eltemettetése, végső soron köztemetése érdekében.

8. Felkérte az ÁNTSZ Hajdú-Bihar megyei tiszti főorvosát, hogy haladéktalanul intézkedjen a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségügyi Centrum Igaz- 472 ságügyi Orvostani Intézetben tárolt és 2001. 07. 07-én elhunyt tetem azonnali eltemettetése, végső soron köztemetése érdekében.

Az ajánlással és kezdeményezéssel érintettek az alábbi válaszokat adták: 1. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter válaszában közölte, hogy egyetért a hatályos rendelet kiegészítésével annak érdekében, hogy a halott- vizsgálati példány megfelelő határidőben történő megküldésével az önkormányzatot az egészségügyi szolgáltató értesítse.

Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter arról is tájékoztatott, hogy több intézkedéssel, így a köztemetés finanszírozásával kapcsolatos javaslatával a köztemetési költségek 90%-ának visszaigénylési lehetőségével és a köztemetésre vonatkozó hatáskörnek a polgármesterre való telepítésével kívánja elősegíteni a vizsgálatokban feltárt alkotmányos visszásságok kiküszöbölését.

2. A belügyminiszter azt a választ adta, hogy a tiszti főorvosok felvetései alapján javasolt - a halott-vizsgálati bizonyítvánnyal kapcsolatos - jogszabálymódosítással egyetért, majd megküldte az egészségügyről szóló törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról szóló BM-ESzCsM-IM együttes rendelettervezetet. A tervezett szabályozás teljes mértékben összhangban áll a vizsgálatokban feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok kiküszöbölésére tett ajánlással, tekintettel arra, hogy a konkrét határidőkkel behatárolt eljárási cselekmények alkalmasak arra, hogy az információk megfelelő időben eljussanak az önkormányzatokhoz, és ne fordulhasson elő olyan eset, hogy évek múlva kerüljön sor a köztemetésre.

3-4. Az országos tiszti főorvos válaszában közölte, hogy kiemelt munkatervi feladatok között kívánja szerepeltetni az egészségügyi intézmények patológiai osztályainak, tetemtárolóinak és a temetői tetemtárolóknak az ellenőrzését, annak érdekében, hogy határidőn túl ne tároljanak holttesteket, és a különböző hatóságok - önkormányzat, rendőrség - értesüljenek az intézkedési kötelezettségekről.

5. Az ÁNTSZ fővárosi tiszti főorvosa és a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat jegyzője a kezdeményezés eredményeként jelentette, hogy Budapesten az Új Köztemetőben 2001. 09. 04. óta tárolt elhunyt temetése 2002. 11.  13-án megtörtént.

6. A Baranya Megyei ÁNTSZ válaszában közölte, hogy a 2001. 12. 21. óta tárolt elhunyt köztemetése 2002. 07. 10-én megtörtént.

7. Az ÁNTSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Intézete válaszában közölte, hogy a 2001. 12. 27. óta tárolt tetem köztemetése 2002. 07. 15-én megtörtént.

8. Az ÁNTSZ Hajdú-Bihar Megyei Intézete válaszában közölte, hogy a 2001.  07. 07-én elhunyt eltemettetése érdekében intézkedésre kérte fel Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatát. Az önkormányzat egy év elteltével ismételten megkereste az elhunyt fiát, aki már 2001. 07. 13-án átvette a halottvizsgálati bizonyítványt, de a temetés érdekében semmit nem tett. Az eltemettetésről a megyéből visszajelzést az ombudsman nem kapott. Ez abban a megyében fordult elő, ahol az alapvizsgálat szerint 6 évet meghaladóan tároltak 473 elhunytat egy egészségügyi intézményben, és csak az ombudsman kezdeményezésére történt meg a köztemetés.

Részlet a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami felvásárlásával kapcsolatos OBH 5067/2001. sz. jelentésből Több panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában azt sérelmezte, hogy mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészük megvásárlására "vételi ajánlatot" (a Magyar Fejlesztési Bank [MFB] Üzletrész-hasznosító Kft. megbízásából) a Megyei FM Hivatal nem tett. A beadványok alapján a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog, a tulajdonhoz való jog, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó jog megsértésére lehetett következtetni, ezért az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el.

Mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészes panaszosok azt sérelmezték, hogy üzletrészeik megvásárlására a vételi ajánlatok nem terjedtek ki, így üzletrészeik felvásárlása elmaradt. A panaszosok beadványát egyesített eljárásban a bennük foglalt sérelem alapján csoportosítva vizsgáltuk.

Az első csoportba soroltuk azokat a panaszokat, melyben azt sérelmezték, hogy a vételi ajánlat - üzletrészük megvásárlására - azért nem terjed ki, mert 1999. december 31. napját követően léptek ki a szövetkezetből, s váltak kívülálló üzletrész-tulajdonossá.

A második csoportba azok a panaszok kerültek, melyben azt sérelmezték, hogy rájuk az üzletrész megvásárlására vonatkozó vételi ajánlat azért nem terjed ki, mert szövetkezeti üzletrészük szerinti szövetkezetben tagsági viszonyuk 1999. december 31-e előtt ugyan megszűnt, s a szövetkezet jelenleg felszámolás alatt áll, azonban az Ámtv. szerinti átalakulása a szövetkezetnek nem történt meg.

A harmadik csoportba tartozó panaszosok azt sérelmezték, hogy szövetkezetük felszámolás miatt már évekkel ezelőtt megszűnt, a szövetkezetet a cégnyilvántartásból törölték, melynek következtében rájuk a vételi ajánlat nem terjed ki.

Megállapítható volt, hogy az FM Hivatalok által tett vételi ajánlatok nem vonatkoztak: - azon szövetkezetek egyetlen üzletrészesére sem, amely üzletrészeseknek üzletrészt juttató szövetkezete bármely oknál fogva (pl.: felszámolási eljárás miatt) az Ámtv. szerint nem alakult át; - az Ámtv. szerint átalakult azon szövetkezetek által kibocsátott szövetkezeti üzletrészesek tulajdonában lévő üzletrészekre sem, mely szövetkezeteket a "vételi ajánlatok" szerinti időpontban a cégnyilvántartásból már töröltek, továbbá azon szövetkezetek üzletrész-tulajdonosaira sem, mely szövetkezeteket 2001. június 30. napjáig azért nem törölték a cégnyilvántartásból, mert e szövetkezetek az említett időpontban csődeljárás, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt álltak - kivéve - azokat az üzletrész-tulajdonosokat, akikre a "vételi ajánlat" az abban meghatározott időpontig kiterjedt akkor is, 474 ha az üzletrészt juttató szövetkezet csődeljárás, felszámolási vagy végelszámolási eljárás hatálya alatt állt; - az olyan külső üzletrész-tulajdonosokra, akik üzletrészüket szövetkezeti tagként kapták, de a szövetkezetből 1999. december 31. napját követően léptek ki; - a szövetkezeti üzletrész-tulajdonosokra, kivéve a nyugdíjas vagy az olyan szövetkezeti tagot, aki az igénybejelentés időpontjáig nyugdíjassá vált, vagy ha a tag 1999. december 31. napját követően nyugdíjasként lépett ki a szövetkezetből; - arra az üzletrészre, melyhez az üzletrészes jogelődje (az örökhagyó) adásvétel vagy ajándékozás útján jutott.

A vizsgálat rámutatott arra, hogy - a 2001. január 1. napjától hatályos - az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény (Sztv2.) a korábbi alapítású szövetkezetek esetében kizárja, hogy a jövőben üzletrészt bocsássanak ki, továbbá előírja számukra, hogy a már meglévő üzletrészeket öt éven belül vásárolják meg a tulajdonosoktól, és vonják be. Amennyiben valamely szövetkezet ennek a követelménynek nem tesz eleget, és gazdasági társasággá sem alakul át, öt év elteltével a jogszabály erejénél fogva jogutód nélkül megszűnik." (Az Alkotmánybíróság 10/2001. [IV. 12.] AB számú határozatának [AB1. határozat] indokolása: V/1.) A szövetkezetekre vonatkozó alapvető szabályokat az Sztv2. és a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény (Sztv.), valamint az Sztv. hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény (Ámtv.) tartalmazza.

Az AB1. határozat indokolása szerint a szövetkezetek a hatályos magyar jogban a gazdálkodó szervezetek speciális típusának minősülnek (Sztv. 3. §; Sztv2. 3. § (1) bekezdés). (AB1. határozat III/1.) A szövetkezeti üzletrészt először az ipari szövetkezetekről szóló 1971. évi 32.  törvényerejű rendelet módosításáról szóló 1989. évi 12. törvényerejű rendelet intézményesítette. Az Országgyűlés 1992-ben - a szövetkezetek kényszerátalakításának keretében - ezt az intézményt vette alapul és szélesítette ki az akkor működő többi szövetkezeti típusra, a mezőgazdasági és a fogyasztási szövetkezetekre. A - részjegy-tőkével és a termőfölddel csökkentett - szövetkezeti vagyon vagyonnevesítés útján történő felosztásáról az Sztv. hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 3-12. §-ai rendelkeztek. A vagyon nevesítése és felosztása során az Sztv.-ben meghatározott alanyi kör üzletrész juttatására szerzett jogosultságot.

Az Sztv. 6. §-a és 8. § (2) bekezdése meghatározta, hogy a szövetkezeteknek kiket kell vagyonnevesítésben részesíteniük, a 8. § (1) bekezdése pedig lehetővé tette a szövetkezeti közgyűlések számára, hogy üzletrészt juttassanak egy másik meghatározott alanyi kör számára is. (AB1. határozat III/3.) Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány nem zárja ki, hogy a jogalkotó gazdaságpolitikai megfontolások alapján a szövetkezeti üzletrészek megszüntetéséről döntsön, és a vagyoni hozzájárulásokról, részesedésekről 475 egységes szempontok szerint rendelkezzen. Az Alkotmánybíróság a 33/1993.  (V. 28.) AB határozatban kifejtette, hogy az Alkotmány - a piacgazdaság deklarálásán túl - gazdaságpolitikailag semleges, ezért a jogalkotó nagy szabadsággal rendelkezik az állam gazdaságpolitikájának meghatározása terén (ABH 1993, 247, 249-250.). Mindezek alapján a jogalkotó mérlegelheti, hogy az 1992- ben létrehozott szövetkezeti üzletrész jogintézménye az elmúlt évtizedben alkalmasnak bizonyult-e a kívánt jogalkotói cél elérésére. (AB1. határozat III/6.) A vizsgálat feltárta, hogy az AB1 határozat kihirdetését követően a Kormány több határozatot - és egy rendeletet is - alkotott az 1967. évi III. törvény hatálya alá tartozott és az 1992. évi II. törvény szerint átalakult szövetkezetek üzletrésztulajdonosai egyes csoportjai üzletrészének megvásárlására. Az üzletrészek felvásárlása azok 1992. évi kibocsátáskori névértékének megfelelő áron történt úgy, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Üzletrész-hasznosító Kft.-jének megbízása alapján a Megyei FM Hivatalok vételi ajánlatot tettek a 2001. október 31-ig képződött külső üzletrész-tulajdonosok üzletrészeinek, valamint a 2002. március 31- ig keletkezett nyugdíjas és tagi üzletrészesek üzletrészeinek, továbbá a 2002.  szeptember 30-án is csőd, felszámolási eljárás és végelszámolás alatt álló szövetkezetekhez kapcsolódó külső, valamint nyugdíjas üzletrészesek üzletrészeinek megvásárlására.

A vizsgálat hivatkozik az AB1 határozat indokolására, melyben egyebek mellett kifejti, hogy "Az Alkotmánybíróság - korábbi határozataiból kiindulva - jelen ügyben megfogalmazza, hogy a kötelezően (Sztv. 6. §; 8. § [2] bekezdés), valamint a közgyűlés döntésétől függően (Sztv. 8. § [1] bekezdés) vagyonnevesítésben részesülőknek nem volt alkotmányosan védett tulajdoni igényük az üzletrész juttatására, és a vagyonnevesítéssel nem szereztek tulajdonjogot a szövetkezeti vagyon meghatározott hányada felett. A vagyonnevesítésben részesítettek nem tulajdoni szempontok alapján, például tőkebefektetés, vagyoni hozzájárulás ellenértékeként jutottak üzletrészhez." (AB1. határozat IV/1.) Amennyiben a jogalkotó az elmúlt évtized tapasztalatai alapján úgy ítéli meg, hogy a vagyonnevesítés keretében ex gratia juttatott üzletrészekkel nem érte el a kívánt társadalom- és gazdaságpolitikai célt, akkor - az Alkotmánnyal összeegyeztethető - különféle eszközökkel elérheti az üzletrészek megszüntetését.

Az ilyen célú jogalkotást indokolhatja a szövetkezeti üzletrészek megszüntetésével, bevonásával kapcsolatos törvényi rendelkezések hiánya és az is, hogy az üzletrész-tulajdonosok sok esetben - felosztható nyereség hiányában - nem jutottak osztalékhoz. A jogalkotó azonban nem alkothat olyan szabályozást, amely a tényleges értéktől függetlenül az üzletrészek névértékének kifizetésére kötelezi a szövetkezeteket. Az üzletrész ugyanis, ahogyan azt az Alkotmánybíróság az 598/B/1993. AB határozatában hangsúlyozta, "a közös szövetkezeti vagyon része, névértéke a szövetkezet gazdálkodásától függően változhat, és feljogosítja tulajdonosát, hogy az eredményből (ha a nyereséges gazdálkodás eredményeképpen van ilyen) osztalék formájában részesedjék". (AB1 határozat IV/4.) A kötelezően, valamint a közgyűlés döntésétől függően (fakultatív módon való) vagyonnevesítésben részesülteknek nem volt tulajdoni igényük az üzlet- 476 rész-juttatásra, minek következtében ex gratia jutottak üzletrészhez, az államnak nem volt alkotmányos kötelessége sem arra, hogy az üzletrészeket megvásárolja, sem arra, hogy az üzletrészeket az 1992. évi névértéken vásárolja meg.

Ilyen alkotmányos kötelezettség híján is a Kormány úgy döntött, hogy "... indokoltnak tartja a különböző üzletrész-tulajdonosok hátrányos helyzetének megszüntetését piaci eszközök igénybevételével, az üzletrészek állam által finanszírozott megvásárlásával ..." Ez a döntés azt jelentette, hogy a Kormány meghatározta mind a szövetkezeteknek, mind az üzletrész-tulajdonosoknak azt a körét, melyek üzletrészeinek megvásárlására a vételi ajánlat kiterjed, ugyanakkor a Kormány azt is eldöntötte, hogy az üzletrészek megvásárlása milyen áron történik.

A vizsgálat rögzíti, hogy a Kormány említett határozataiban és rendeletében foglalt döntés szerint a különböző termelőszövetkezetek egyes üzletrészesei üzletrészének megvásárlása az üzletrészek kibocsátáskori (1992. évi) névértéken került sor. A vizsgálat megjegyzi, hogy a különböző mezőgazdasági termelőszövetkezetek által kibocsátott üzletrészek kibocsátáskori névértéke és ezen üzletrészek piaci értéke (különösen a felszámolás alatt álló mezőgazdasági szövetkezetek esetében) azonosnak nem tekinthető. A vizsgálat hivatkozik arra, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában a diszkrimináció tilalma nemcsak az alapjogok körében tett hátrányos megkülönböztetést zárja ki, hanem azt is megköveteli, hogy a jognak mindenkit egyenlően (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. (9/1990. [IV. 25.] AB határozat, ABH 1990, 46, 48.) (AB1 határozat V/3.) Az a körülmény, hogy az állam a homogén csoportot alkotó üzletrész-tulajdonosok (szövetkezeti tag és nem szövetkezeti tag üzletrész-tulajdonosok) között úgy tett különbséget, hogy a homogén csoportba tartozók egy részének üzletrésze megvásárlása iránt intézkedett, kényszerítő körülményektől mentes önkéntes elhatározás alapján, míg a homogén csoportba tartozó jogalanyok más része üzletrészeinek megvásárlására (vételi ajánlat útján) kellő alkotmányos indok híján nem intézkedett, ezért eljárása ésszerű indok nélkül önkényes volt, mely sérti az Alkotmány hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezését.

(35/1994. [VI. 24.] AB határozat) Ugyanis a szövetkezeti üzletrészeseknek az FM Hivatal által tett vételi ajánlattal nem érintett csoportjába tartozó üzletrészesek is joggal igényelhetik, hogy az állam egyenlőként kezelje őket, nemcsak a kedvezményezetti kör kialakításakor, hanem a jogosultságok, kedvezmények elosztása alkalmával is. E követelménynek az állam által való érvényre juttatásának elmulasztása az említett alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot idézett elő.

A fennálló alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében az országgyűlési biztos indítványozta a Magyar Köztársaság miniszterelnökénél olyan intézkedés haladéktalan megtételét, mely a még meg nem vá- 477 sárolt üzletrészek teljes körére kiterjedően is a már megvásárolt üzletrészekkel azonos módon való megvásárlását valósítja meg.

A miniszterelnök megbízásából a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterajánlásra adott válaszában kifejtette, hogy: "A Kormánynak a kormányprogram vidék- és agrárfejlesztés c. fejezetének 14.4.11 pontjában megfogalmazott szándéka is a felvásárlás folytatására vonatkozik, a következők szerint: »A szövetkezeti üzletrészek felvásárlását befejezzük. Az alanyi jogú szövetkezeti üzletrészekre megkülönböztetés nélkül vételi ajánlatot teszünk, a felszámolt szövetkezetek üzletrész tulajdonosait kárpótoljuk.« A hivatkozott program végrehajtása érdekében előterjesztés készült, amelyet a Kormány 2002. október 21-22-i ülésén megtárgyalt és elfogadott. Az aláírás előtt álló kormányhatározat szerint: a) az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvényt, ezen belül az üzletrészek bevonására és a szövetkezetek átalakulására vonatkozó rendelkezéseket 2003-ban az FVM és az IM miniszterének felelősségével felül kell vizsgálni, és kezdeményezni kell a törvény módosítását; b) e felülvizsgálat eredményeit is figyelembe véve az érintett minisztereknek javaslatot kell tenniük az alanyi jogon szerzett üzletrészek megvásárlására; c) a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény hatálya alá tartozó és a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény szerint átalakult és az azóta, az igénybejelentések elbírálásáig felszámolt szövetkezetekkel összefüggő, ill. a veszteségrendezésre bevont megszűnt üzletrészekkel kapcsolatban elszenvedett vagyonvesztés részleges megtérítésre kerül.

Az eddig meghozott intézkedések által érintett üzletrészek tekintetében fennálló, 1999. december 31. napjával rögzített határidő megváltoztatásának lehetőségét az a) és b) pontban említett feladatok során látom megvizsgálhatónak ... azon üzletrészek vonatkozásában, melyeket a jelenlegi üzletrészes jogelődje (az örökhagyó) ajándékozás vagy adásvétel útján szerzett, a Kormány jelenlegi álláspontja szerint nem tartja szükségesnek a vételi ajánlat megtételét." Az országgyűlési biztos az ajánlásra adott válaszra reagálva tájékoztatta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy az adásvétel vagy ajándékozás útján szerzett (nem alanyi jogon kapott) üzletrészek 1992. évi névértéken történő megvásárlására vonatkozó indítványát a Kormány álláspontjának ismeretében visszavonja, egyébként az ajánlásra adott válasszal két kivételtől eltekintve egyetért, s ezért a korábbi ajánlásának azt a részét - mely arra vonatkozott, hogy a felszámolt szövetkezetek üzletrészesei üzletrészeinek felvásárlása is történjék meg a kibocsátáskori névértéken, illetve hogy az 1967. évi III. törvény hatálya alá tartozó és az 1992. évi II. törvény szerint át nem alakult szövetkezetek szövetkezeti üzletrészesei üzletrészeinek kibocsátáskori névértékén történő megvásárlására is kerüljön sor, mint ahogy az az átalakult szövetkezetek esetében történt - változatlanul fenntartja. A fenntartott ajánlásra adandó válaszra 478 nyitva álló határidő még nem telt le. (Kapcsolódó ügyiratok: OBH 5098/2001., 5263/2001., 5551/2001., 5790/2001., 1759/2002., 1862/2002.,) Részlet a Fővárosi parkolási rendszerrel kapcsolatos OBH 6267/2001. sz.

jelentésből Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához folyamatosan érkeztek a panaszok, amelyekben a főváros közigazgatási területén érvényben lévő parkolási rendszert és ennek keretében az egyes kerületi önkormányzatoknál benyújtott kedvezményes parkolási engedély iránti kérelmük elutasítását sérelmezték a panaszosok.

Az engedélyek elbírálásának a gyakorlatán kívül Budapest Főváros Közgyűlése Budapest főváros közterületein és erdőterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályozásáról szóló 38/1993. (XII. 27.) Főv. Kgy. rendeletének (a továbbiakban: Főv. Kgy. rendelet) több rendelkezését is kifogásolták.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a jogállamiság elvéhez szorosan kötődő jogbiztonság, a tulajdonhoz való jog, a jogorvoslathoz való jog, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalma sérelmének alapos gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A biztos általános helyettese a panaszok azonos tárgya miatt az ügyeket egyesítette és a vizsgálati megállapításait közös jelentésbe foglalta.

A tényállás tisztázása érdekében levélben kereste meg Budapest Főváros Önkormányzat főjegyzőjét, valamint Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetőjét.

A fővárosi főjegyző arról tájékoztatta a biztos általános helyettesét, hogy a Főv.

Kgy. rendelet átdolgozása és korszerűsítése a Fővárosi Közgyűlés Koordinációs Tanácsnoka vezetésével folyamatban van és a "Fővárosi Parkolás Egyeztető Fórum" több munkacsoportban és széles körű társadalmi egyeztetés mellett végzi a jogszabálytervezet előkészítését. Az érintett önkormányzatoknak a parkolással foglalkozó vezetői mellett a Magyar Autó Klub, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Fővárosi Közlekedésbiztonsági Társaság, valamint Parking Kft. is részt vesz ebben a munkában.

A nagy számú résztvevők és az egymással ellentétes érdekütközések miatt a jogalkotói munka befejezése hosszabb időt vesz igénybe, és ezért várhatóan az önkormányzati választások után, 2003. év elején kerülhet a jogszabálytervezet a Fővárosi Közgyűlés elé.

A Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal vezetője arról tájékoztatta, hogy törvényességi ellenőrzési jogkörében már több alkalommal felhívta Budapest Főváros Önkormányzata főpolgármesterének figyelmét a Főv. Kgy. rendelet hiányosságaira, valamint ésszerű állampolgári beadványok alapján kezdeményezte a rendelet módosítását és a kiegészítését.

A Főv. Kgy. rendeleten kívül folyamatosan vizsgálta továbbá a kerületi önkormányzatok parkolási rendeleteinek a jogszerűségét is, amelyeket a kerületi 479 önkormányzatok a Főv. Kgy. rendeletben kapott felhatalmazás alapján, saját közigazgatási területükre kiterjedő hatállyal alkottak meg.

A közigazgatási hivatal vezetője a tájékoztatásában arra is kitért, hogy a hivatalhoz közvetlenül is több állampolgári beadvány érkezett, amelyeket minden esetben kivizsgáltak, és amennyiben ez indokolt volt részben a Főv. Kgy. rendelet, részben a kerületi önkormányzati rendeletek módosítására tettek javaslatot.

A vizsgálat megindítását követően a biztos általános helyettesének mindenekelőtt állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának van-e hatásköre a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok tulajdonában lévő közterületeken kialakított parkolási rendszer működtetésére vonatkozóan eljárást kezdeményezni, illetve intézkedéseket tenni.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa már több jelentésében is foglalkozott a fővárosi parkolási engedélyek kiadásával, így például a mozgásukban korlátozottak parkolási körülményeivel (OBH 3266/2001.) és egységesen kifejtette az álláspontját arról, hogy az önkormányzat eljárása csak abban az esetben vizsgálható, ha az adott ügyben nem tulajdonosként, hanem hatóságként járt el (Obtv. 16. § [1] bekezdés).

Az Alkotmánybíróság a parkolással összefüggő indítványok vizsgálatánál több döntésében is elemezte az önkormányzati feladat- és hatásköröket, így a 712/B/1996. AB határozatában kimondta, hogy az önkormányzat mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy a tulajdonában lévő területeken belül mely övezetben és időszakban létesít fizetési kötelezettséggel járó parkolóhelyet. Az Alkotmánybíróság csupán azt vizsgálja a jogalkotó széles körű mérlegelési jogosítványa alapján meghatározott rendelkezéseinél, hogy azok nem sértenek-e valamely alkotmányos elvet vagy rendelkezést. Ezekből következik, hogy a parkolási díjkedvezmények mértékére, számításának módjára vonatkozó jogalkotói mérlegelés célszerűségi, igazságossági szempontból való felülvizsgálatára nem rendelkezik hatáskörrel.

A döntései jogszabályi alapjául az Alkotmánybíróság az Ötv. 1. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezést jelölte meg, mely szerint az önkormányzat a helyi közügyekben önállóan jár el, továbbá hivatkozott az Ötv. 63/A. § - 1994. december 11-étől hatályos - törvényi felhatalmazására is, amely egyértelműen kimondta, hogy a fővárosi önkormányzat rendeletében szabályozza a főváros parkolási és parkolás-gazdálkodási rendszerét (...) a közterület-használatot és a közterület rendjét, a közterület-felügyelet szervezetét és feladatát. Az Ötv. 8. § (1) bekezdésében foglalt önkormányzati feladatokból következően pedig a települési önkormányzatok (így a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok) alapvető jogosítványa, hogy a saját közterületének fenntartási, használati rendjét maga határozza meg (46/1997 [IX. 30.] AB határozat; 774/B/2000. AB határozat).

Az Ötv.-n kívül önkormányzati feladatként jelöli meg a Kötv. 8. § (1) bekezdése - többek között - a közúthálózat fejlesztését, fenntartását és üzemeltetését, amely ugyancsak az Alkotmánybíróság értelmezése szerint parkolással össze- 480 függő feladat, mivel a parkolás közterület használatnak minősül, annak egyik sajátos közlekedési célú formája (31/1996. [VIII. 3.] AB határozat).

Az idézett törvényekben meghatározott önkormányzati feladatok ellátására - az azokban foglalt jogalkotási felhatalmazások alapján - állapította meg a fővárosi önkormányzat a Főv. Kgy. rendeletében a parkolás rendjét, a kiemelten védett és védett parkolási övezeteket, a közterület-használat és a közterület rendjét, továbbá a közterület-felügyelet feladatait.

Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a felhatalmazás keretei közötti jogviszonyaikban az önkormányzatok közhatalmi minőségükben járnak el és nem tulajdonosként, ezért a parkolással az önkormányzat és a gépjármű használója között közjogi viszony jön létre (1256/H/1996. AB határozat).

Az alkotmánybírósági döntések egybevetésének eredményeképpen a biztos általános helyettese úgy ítélte meg, hogy az önkormányzatoknak azokban a döntéseiben, amelyekben a tulajdonukban lévő közterületeken lévő várakozási övezetek kialakításáról, és az ehhez fűződő, fizetési kötelezettséggel járó parkolóhelyek létesítéséről határoznak, a tulajdonosi dominancia érvényesül, míg a parkolók használatával keletkezett, az önkormányzat és az igénybe vevő közötti viszonyban hatóságként jár el.

Az országgyűlési biztos hatáskörét érintő egyes kérdések tisztázása mellett figyelemmel kellett lennie arra is, hogy az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a Főv. Kgy. rendelet és az önkormányzati rendeletek egyes rendelkezései alkotmányellenességének a megállapítása iránt, amelyben az Alkotmánybíróság határozatot hozott és ezek a döntések kötelezőek az állampolgári jogok országgyűlési biztosára is.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához megküldött panaszok, valamint az Alkotmánybíróságnak az önkormányzati rendeletek alkotmányossági vizsgálata során a parkolás egyes részkérdéseiben hozott döntései egybevetésével a biztos általános helyettese megállapította, hogy az Alkotmányban foglalt tulajdonhoz való jog, a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló alkotmányos alapjogok tekintetében - amelyekben az eljárása megindításakor felmerült az alkotmányos jogsérelem gyanúja - alkotmánybírósági döntés született.

Az érintett önkormányzati jogszabályok alkotmányellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat az Alkotmánybíróság elutasította.

Ezért a jogalkotásból eredő alkotmányossági visszásság vizsgálatát nem tartotta célszerűnek, mivel a panaszosok által sérelmezett önkormányzati rendelkezések és ezek alkalmazása az Alkotmánybíróság által alkotmányossági szempontból felülvizsgált önkormányzati normákat érintették.

Az önkormányzati anyagi jogszabályok alkotmányosságának az összefoglalása mellett a biztos általános helyettese vizsgálta azokat az eljárásokat is, amelyekben a panaszosok kérelmeit az önkormányzat elbírálta. Álláspontja szerint ezeknek meg kell felelniük a közigazgatásra jellemző általános eljárási szabályoknak.

Megállapította, hogy a panaszosoknak a parkolási engedélyekre vonatkozó kérelme elbírálásakor az önkormányzatok jegyzője vagy a jegyző nevében 481 eljáró más személy az elutasításról a panaszosokat levélben tájékoztatta. Az elutasítás ellen benyújtott, és az önkormányzat polgármesteréhez címzett kérelmet az önkormányzat polgármestere ismételten a jegyzőhöz továbbította.

Véleménye szerint ez az eljárás a jogorvoslati joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot idézett elő, továbbá sértette a jogbiztonság alkotmányos követelményét. A hivatkozott alkotmányos jogok tekintetében kialakított álláspontja megegyezett a közigazgatási hivatal álláspontjával.

Tekintettel azonban arra, hogy a fővárosi parkolási rendszert általánosságban érintő jogi szabályozás felülvizsgálata folyamatban van, és a jogalkotásra felhatalmazottak szándéka is arra irányult, hogy az állampolgárok, a jogi személyek és egyéb szervezetek részéről visszatérően jelentkező sérelmek miatt széles körű társadalmi megegyezéssel, a rendeltetésének és a céljának legjobban megfelelő jogi rendezés szülessen, a biztos általános helyettese ajánlás, illetve kezdeményezés megtételét nem tartotta indokoltnak. Ennek ellenére hangsúlyozta, hogy az új jogszabályoknak a lehető legrövidebb időn belüli megalkotása mindenképpen szükséges.

Felkérte Budapest Főváros Önkormányzatának főpolgármesterét és főjegyzőjét, hogy a Főv. Kgy. rendelet átfogó módosításáról szóló jogszabálytervezetet - az önkormányzati választásokat követően - mielőbb terjessze a Fővárosi Közgyűlés testülete elé.

Felkérte Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának vezetőjét, hogy a fővárosi önkormányzat jogszabály-előkészítői munkáját a továbbiakban is segítse.

Felkérte továbbá, hogy kísérje figyelemmel - a jövőben megalkotásra kerülő Főv. Kgy. rendelet rendelkezéseinek függvényében - a kerületi önkormányzatok rendeletalkotási tevékenységét.

(Kapcsolódó ügyek: 6267/2001., 6620/2001., 1020/2002., 1158/2002., 1265/ 2002., 1384/2002., 1397/2002., 1447/2002., 2099/2002., 2408/2002., 3551/ 2002., 3579/2002.) Részlet a magántervezői tevékenység keretében tervezett épületek építési engedélyezési ügyében készült OBH 4680/2000. sz. jelentésből A panaszos azzal fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy a magántervezői tevékenysége keretében tervezett épületek építési engedélyezési ügyében az illetékes jegyző más építésügyi hatóság kijelölését kérte, mivel ő a város társadalmi megbízatású alpolgármestere. Ezt diszkriminatívnak és törvénysértőnek ítélte, ezért az ügyben az országgyűlési biztos állásfoglalását kérte. A vizsgálat a vállalkozáshoz és a gazdasági verseny szabadságához való jog, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalma megsértésének gyanúja miatt indult.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos magántervező, önkormányzati képviselővé, majd társadalmi megbízatású alpolgármesterré való választása előtt is tervezői tevékenységet folytatott a lakóhelye szerinti városban.

Munkahelye egy másik város polgármesteri hivatala, ahol műszaki ügyintézőként dolgozik. A munkahelyén, építésügyi hatósági illetékességi területéhez 482 tartozó településeken tervezéssel nem foglalkozik, betartva az építészeti-műszaki tervezési jogosultság általános szabályairól szóló 157/1997. (IX. 26.) kormányrendelet (Émtr.) tilalmát. Önkormányzati képviselővé választásakor a panaszos állásfoglalást kért az összeférhetetlenség kérdésében a területi építési kamarától. A kamara azt válaszolta, hogy "az építészeti tervezői jogosultságra vonatkozó szabályok nem tiltják sem a képviselő-testületben tevékenységet végzők, sem a tiszteletdíjas alpolgármesterek részére, hogy az adott területen építészeti, tervezői tevékenységet végezzen". Hasonló tájékoztatást adott a Magyar Építész Kamara (MÉK) is.

A panaszos szerint a kérdés 2000. év közepétől vetődött fel újra. Ekkor a jegyző más első fokon eljáró hatóság kijelölését kérte azokban az építési ügyekben (kb. 8-10 ügy), amelyekben a panaszos volt a létesítmény tervezője. A kijelölés megtörtént. A panaszos amikor értesült a másik hatóság kijelölésére vonatkozó kérelemről, ezt közölte a megbízóival, akik megbízásukat visszavonták azzal az indokkal, hogy az amúgy is bonyolult vagy túlbonyolított, nehézkes engedélyezési eljárás ideje még "X idővel kitolódik".

A panaszos nem egy konkrét ügy eljárását kifogásolta, hanem általában személyére nézve az "összeférhetetlenség kizárási ok fennállásá"-t. Ezért az általa becsatolt iratokon kívül további ügyek iratainak a beszerzését az országgyűlési biztos nem látta szükségesnek.

Megállapította, hogy mind az Alkotmány, mind az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) által megfogalmazott követelmény a törvény előtti egyenlőség, a pártatlan eljárás. Ennek érdekében az Áe. a kizárás intézményével rendelkezik arról, hogy el kell térni az illetékességi szabályoktól, ha az adott szervnél nem biztosítható a részrehajlás nélküli ügyintézés.

A kizárási ok lehet abszolút vagy relatív. Az Áe. nevesíti azokat az abszolút okokat, amelyek esetén kötelező kizárni az adott eljárásból az érdekelt személyt vagy szervet. Bár hasonló célt, a pártatlan eljárást szolgálja, de voltaképpen nem eljárási, hanem összeférhetetlenségi szabály a MÉK által - egyébként helyesen - ismertetett rendelkezés. Az, hogy az építéshatósági feladatot ellátó köztisztviselő az illetékességi területén ne gyakorolhassa magántervezői jogát, éppen azt szolgálja, hogy az ügyintézőnek eleve ne keletkezhessék saját ügye, mivel az abszolút kizárási ok lenne. Ettől azonban teljesen független kérdés, hogy a konkrét építésügyi hatósági ügyben eljáró köztisztviselő - jegyző vagy ügyintéző - úgy ítéli meg, hogy valamilyen okból nem tud teljesen elfogulatlanul, tárgyilagosan eljárni. Az Áe. erről a következőképpen rendelkezik: "Az eljárásban nem vehet részt köztisztviselőként az, akitől az ügy tárgyilagos megítélése nem várható el." Ez az ún. relatív kizárás esete, amikor az eljáró személy vagy szerv érdekeltsége a döntésben közvetett, áttételes.

A köztisztviselő ezt a helyzetet köteles bejelenteni (elmulasztása fegyelmi vétség), megjelölve, miért gondolja, hogy nem várható el tőle a tárgyilagos eljárás.

Önmagában az ilyen bejelentés semmiféle jogsérelmet nem okozhat, mert nincs jogkövetkezménye. (Elmaradása viszont annál inkább. Kiválthat ugyanis pl. egy elfogultságra alapított szomszédi jogorvoslatot, aminek az elbírálása 483 hosszabb ideig tarthat.) Azt ugyanis, hogy a bejelentett ok valóban gátolhatja-e az ügyintézőt a tárgyilagos eljárásban, a felettes szervnek, ez esetben a közigazgatási hivatalnak kell mérlegelnie, és ennek alapján döntenie a kizárásról, a más eljáró hatóság kijelöléséről.

A közigazgatási hivatal a vizsgált konkrét esetben intézkedett a kijelölésről, amiből nyilvánvaló, hogy a kérelemnek azt az indokát, miszerint "a létesítmény tervezője ... a város társadalmi megbízatású alpolgármestere", elfogadta a tárgyilagos eljárást akadályozó okként. Azt azonban nem tartalmazta a kijelölő döntés, hogy miért, hiszen nem utalt a függőségre. Márpedig e nélkül az érintettek nem tudják megítélni, hogy jogszerű volt-e a kizárás. És bár a kijelölés ellen külön jogorvoslatnak nincs helye (csak az érdemi határozat elleni fellebbezésben), és a tervező nem ügyfél, akinek jogorvoslati lehetősége lenne, nem felel meg a törvényesség követelményének, ha a hatóság nem indokolja meg a döntését. Ezt kell tennie még akkor is, ha - mint az ilyen esetekben - mérlegelési jogkörében döntött. A kellő indokolás segíthetett volna abban is, hogy a panaszos a kifogásolt eljárásban ne az ő "emberi, társadalmi, erkölcsi és szakmai lejáratását" lássa, hanem azt, ami: a tisztességes, az alaptalan feltételezéseket, igaztalan vádaskodásokat megelőző, ezért indokolt, a panaszos és megbízója érdekét is szolgáló lépésnek.

Az országgyűlési biztos jelentésében csak vázlatosan ismertette a relatív kizárás indokait ebben az esetben, feltételezve, hogy a panaszos alpolgármesterként bizonyosan ismeri a képviselő-testület, a polgármester (alpolgármester) és a jegyző jogi kapcsolatát, amit alapvetően a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) szabályoz. A képviselő-testület hivatala, amelyet a jegyző vezet, a képviselő-testületnek alárendelt szerv. Feladatait jelentős mértékben a képviselő-testület határozza meg, hiszen a jegyző köteles a testület döntéseit előkészíteni és végrehajtani. A helyi önkormányzatoknak az építési törvényben előírt feladatai jelentős kihatással vannak a jegyző feladatellátására.

A területrendezéssel, különböző (épületekben megvalósítható) tevékenységekkel (állattartás, ipar stb.) kapcsolatos önkormányzati rendeletalkotás előkészítésében (testület elé terjesztésében) a jegyzőnek meghatározó szerepe van. Az előkészítés szakmai munkájában őt és a képviselő-testületet a polgármesteri hivatal (e szakmák szerinti) köztisztviselői segítik.

Az Ötv. szabályai szerint a polgármestert az alpolgármester helyettesítheti, de képviselőként és alpolgármesterként saját jogán is részt vesz a testületi döntésekben.

A döntésben ésszerűen meghatározó szerepe lehet a testületen belül annak az alpolgármesternek (képviselőnek), akinek építészeti-építésügyi felkészültségénél fogva a legmagasabb fokú a hozzáértése, hiszen magántervező és (más településen) építési ügyintéző.

Mindezen túl még a hivatal működési feltételei (pénzügyi lehetőségei) is a képviselő-testülettől függnek, az alpolgármester pedig a polgármestert helyettesítve munkáltatói jogokat is gyakorolhat a jegyző és a hivatal egyes dolgozói tekintetében.

484 A fentiekből kitűnően az önkormányzati képviselő-testületi, a polgármesteri (alpolgármesteri), valamint jegyzői, államigazgatási és polgármesteri hivatali igazgatási feladatok, döntési kompetenciák jelentős mértékben egybekapcsolódnak.

Így nemcsak elfogadható, hanem az Alkotmány és az Áe. előírásainak, a pártatlanság követelményének egyedül megfelelő a jegyző eljárása, ha jelentős ügyben más eljáró hatóság kijelölését kéri. (A relatív kizárási okot mindig a konkrét ügyhöz viszonyítva kell vizsgálni. Az építési ügyek pedig mind az építtető, mind a település szempontjából nagyobb jelentőségűek.) Nem várható el sem a jegyzőtől, sem az építési hatósági hatáskörében eljáróktól, hogy vállalják azt a helyzetet, amelyben ha adnak valamire engedélyt, esetleg az ellenérdekű fél vélelmezze azt, hogy ezt csak az alpolgármester tervező miatt építhetik meg, ha megtagadják az engedélyt, az alpolgármester (vagy megbízója) vélje úgy, hogy valamilyen hivatalon belüli nézeteltérés miatt, és nem az építésügyi jogszabályok alapján utasították el stb.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint tehát a Közigazgatási Hivatal (KH) az ügy lényegét tekintve az Áe.-nek megfelelő döntést hozott a kizárás és a más hatóság kijelölése ügyében. Nem sérült a panaszosnak a vállalkozáshoz való alkotmányos joga sem a vélt hátrányos megkülönböztetés miatt. Ez esetben ugyanis a panaszos helyzetét nem a többi magántervezőével, hanem az olyan alpolgármester magántervezőkével lehet csak összehasonlítani, akiknek építési terveit önkormányzatuk jegyzőjének kellene elbírálnia.

Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott a munkavégzéssel, foglalkozással, vállalkozással összefüggésben a személyek közötti hátrányos megkülönböztetés kérdésével. Megállapította, hogy összehasonlítani, alkotmányosan egy összetartozó csoportként értékelni azonos élethelyzetben lévő, a csoportba azonos ismérvek alapján besorolható helyzetű embereket, foglalkozásokat, vállalkozásokat (vállalkozókat) lehet.

Az országgyűlési biztosok is több korábbi vizsgálatukban foglalkoztak az építésügyi hatósági feladatok ellátásával kapcsolatosan a jegyző sajátos helyzetével (OBH 3735/1998., 8565/1998., 5920/1999. stb.). Ajánlásaikban felhívták a figyelmet arra, hogy szükség lenne az építési hatóság függetlenségének erősítésére, az összeférhetetlenség és a kizárási helyzet csökkentésére. Az ajánlásokat a Kormány, az érintett tárcák elfogadták. Az építési törvény ilyen értelmű módosítása folyamatban van, ezért erre nézve az országgyűlési biztos a jelen ügyben újabb ajánlással nem élt.

Megállapította azt is, hogy bár a sérelmezett döntés törvényes, az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem okozott, e mellett azonban a kizárás alapját jelentő jogszabályhely megjelölésekor a KH ugyanúgy hibázott, mint a polgármesteri hivatal. Mindketten az Áe. 19. § (5) bekezdésére hivatkoztak, holott ez csak arról rendelkezik, hogy milyen eljárást kell követni, ha a szerv vezetőjével szemben merül fel a kizárási ok. Helyesen a 19. § (3) bekezdése rendelkezik magáról az ún. relatív kizárási okról, tehát amikor a felettes szervnek kell arról döntenie, van-e elfogultsági helyzet. A téves utalásnak az is lehetett az alapja, hogy mindkét hatóság az egész szerv kizárására gondolt, hiszen 485 a fent leírt függőségi viszony közvetlenül valóban a jegyzőt érinti. (Ezért helyesebb lett volna, ha a kizárási kérelmet maga a jegyző írja alá, nem pedig a megbízásából az osztályvezető.) Hiba volt továbbá az is, hogy a KH a más illetékes hatóság kijelöléséről az építtetőt (az ügyfelet) nem tájékoztatta a kijelölő döntése megküldésével.

A vizsgálat eredményeként a panaszos alkotmányos jogaival összefüggő viszszásságot az országgyűlési biztos nem állapított meg, ajánlással ezért nem élt.

Felhívta azonban a város jegyzőjének és különösen a közigazgatási hivatal vezetőjének a figyelmét arra, hogy a jelentésben említett hibákat a jövőben kerüljék.

Megküldte a jelentést a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek és a belügyminiszternek is azzal, hogy az abban foglaltakat hatáskörük szerint hasznosítsák (pl. az építési hatóságok, közigazgatási hivatalok tájékoztatásával).

Felkérte a Magyar Építész Kamarát, hogy a kamarai tagoknak adott tájékoztatásban utaljon arra is, hogy az Émtr. 8. §-ában foglalt összeférhetetlenségi szabály mellett - attól függetlenül - adott esetben az Áe. kizárási rendelkezéseinek az alkalmazására is sor kerülhet. (Ezek az esetek előre, pontosan nem határozhatók meg.) A megszólítottak a jelentésben foglaltakat elfogadták.

Részlet a vendéglátóipari egységek zajos működésével kapcsolatos OBH 1377/1999. sz. jelentésből Az országgyűlési biztosokhoz jelentős számban érkeztek olyan panaszok, amelyekben az indítványozók a lakóhelyük közelében - gyakran a lakóházukban - lévő vendéglátóipari egységekből kiáramló hangos zenét, a vendégek hangoskodását, mulatozását kifogásolják, amely zavarja nyugalmukat, éjszakai pihenésüket.

Több esetben problémát jelentett a távozó, gyakran ittas vendégek utcai hangoskodása, randalírozása, esetleges provokatív magatartása is, amely az ott lakókon kívül, az arra járókban is félelmet kelthet. Az ilyen tartalmú, az ország különböző területeiről érkező egyedi panaszok nagy száma miatt az országgyűlési biztos szükségesnek ítélte a probléma átfogó vizsgálatát.

Az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 44/1997. (I. 22.) kormányrendelet az építésügyi hatóság részvételét a tevékenységtől függetlenül kötelezővé teszi, ha az üzletkialakítás építési vagy rendeltetés-módosítási engedély-köteles. Egyébként az építésügyi hatóság csak akkor jár el, ha az üzletben üzemanyagot, veszélyesnek nem minősülő hulladékot értékesítenek. Az első jogi probléma a vendéglátó helyiségek, ingatlan-egységek kialakítási fázisában az építésügyi szakhatósági kontroll hiánya.

Az országgyűlési biztos szükségesnek tartotta a kormányrendelet kiegészítését oly módon, hogy az építési hatóság részvétele az engedélyezési eljárásban kötelező legyen a vendéglátó tevékenység esetén is. Ezáltal az építési hatóság minden esetben vizsgálni tudná, hogy a létesítmény építészetileg meg- 486 felel-e a követelményeknek, ideértve természetesen a zaj- és rezgésvédelmi szempontokat is.

A nyugalmat zavaró jelenségek általában az esti órákban jelentkeznek. Ilyenek természetesen előfordulhatnak napközben is, azonban a zavaró körülmények negatív hatása este a pihenés, alvás időszakában, más zavaró körülmény hiányában fokozottabb.

Az üzlet nyitvatartási idejét a belkereskedelemről szóló törvényben megállapított szempontok figyelembevételével a kereskedő állapítja meg, és azt írásban köteles bejelenteni az üzlet helye szerint illetékes önkormányzat jegyzőjének.

A nyitvatartási idő közigazgatási eszközökkel való korlátozásának lehetőségét a kormányrendelet szabályozza. A hatályos jogszabályok szerint a kereskedő által tetszőlegesen megállapított nyitvatartási idő utólag csak akkor korlátozható, ha az üzlet zajkibocsátása legalább két alkalommal túllépi a határértéket. Az állampolgárok jogainak, érdekeinek védelme utólag valósul meg oly módon, hogy a hatóság a nyitvatartási időt korlátozhatja, vagyis szankciót alkalmazhat.

Az üzletek környezetében lakók éjszakai nyugalmának biztosítására, megóvására nem elegendő a jelenlegi jogi eszköz. Már a zajkibocsátás vizsgálata is felvet több problémát: tapasztalatok szerint az önkormányzatok nem szívesen rendelik meg a költséges, több tízezer forintos vizsgálatot, amelyből a korlátozás vagy a zárva tartás elrendeléséhez kettő kell. A kormányrendelet alapján a zajszintmérési eljárás költsége csak akkor terheli a kereskedőt, ha a mérési eredmény a határértéket túllépi, vagy a hangszigetelési követelmény nem teljesül. Viszszásságot okoz, hogy lakossági panasz esetén nem tisztázott a zajkibocsátási vizsgálat költségeinek megelőlegezése. A vizsgálatok eredménye is kétséges, hiszen gyakran tapasztalt jelenség, hogy amennyiben az üzemeltető előre tudomást szerez a vizsgálatról, az nem a valós zajkibocsátást fogja mutatni.

Emellett ha mindezek után mégis korlátozzák a nyitva tartást, annak betartatása újabb kihívás elé állítja a hatóságot.

A nyitvatartási idő alatt jelentkező problémák utólagos orvoslása igen nehéz.

Helyette hatékonyabbnak és a panaszok megelőzésére alkalmasnak a biztos azt tartja, ha a nyitvatartási időt nem a kereskedő állapítja meg, hanem a működési engedély kiadásakor a hatóság megvizsgálná a körülményeket és a lakókörnyezet érdekeit is szem előtt tartva - figyelembe véve a kereskedő érdekeit is - maga határozna arról. Amennyiben az egység panaszmentesen, a környék nyugalmát nem zavaróan működik, kérhető volna a nyitvatartási idő meghoszszabbítása.

Ez a fajta védelem a lakossági érdekeket helyezi előtérbe, de nem hagyja figyelmen kívül a kereskedőnek a hosszabb nyitvatartási időre vonatkozó érdekét sem.

Utólag szankcionálni, korlátozni valamely tevékenységet, vagy a nyitvatartási időt rövidíteni sokkal nehezebb és kevésbé célravezető, mint az engedély megadásakor szabályozni azt. A szankcionálás helyett az ismertetett panaszokhoz hasonló esetek megelőzésére kell törekedni. A biztos szükségesnek tartotta külön megvizsgálni a vendéglátók teraszainak működését. Az egységeknek ezek az építményen kívüli részei szabadtéri elhelyezkedésükből adódóan foko- 487 zottan zavarhatják a környék lakóit, hiszen a zajok akadálytalanul juthatnak a környezetbe. Emiatt célszerű, ha a teraszok nyitva tartása, az ott lehetséges zenélés időtartama eltér az üzlet zárt részeire vonatkozó előírásoktól.

A működési feltételek betartása és betartatása a vendégekkel az üzletvezetők elsőrendű és folyamatos kötelezettsége. Ez az üzletvezetői kötelezettség a vendéglátó egység érdekeltségi körén belül (udvar, kocsibeálló, utcai parkoló) az éppen érkező vagy távozó vendégekre is kiterjed, hiszen ezek aktuális magatartása a vendéglátó egység működésével közvetlen okozati összefüggésben van. Az üzletvezető határozottsága mellett a gyakoribb rendőri jelenlét és a veszélyesebb csoportok elleni rendőri fellépés bírhatja kulturáltabb magatartásra a vendégeket, bár nyilvánvaló, hogy nem tartózkodhat valamennyi vendéglátóhely mellett a teljes nyitvatartási idő alatt rendőrjárőr.

A zajkibocsátás közigazgatási jogellenessége a határérték-túllépését feltételezi.

A polgári jogviszonyok megsértése azonban megvalósulhat a határértéket el nem érő, de zavarónak minősülő magatartással is. A tulajdonost megillető birtoklási és használati jogot a tulajdonos a Ptk. 100. §-ában meghatározott korlátok között gyakorolhatja. E § - a szomszédjog általános szabálya - úgy rendelkezik, hogy a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné. A szomszédjog általános szabálya felhasználható a környezetszennyező magatartásokkal szembeni védekezésre is.

A Ptk. szerint, ha a birtokost birtoklásában zavarják, birtokvédelem illeti meg.

Akit birtoklásában zavarnak, a jegyzőtől egy éven belül kérheti a zavarás megszüntetését.

A gyakorlat a birtokháborítás fogalmát rugalmasan értelmezi, annak minősítve számos környezeti ártalmat is. A szomszédjog és a birtokvédelem körében a határérték nem bír ügydöntő jelentőséggel, a zavarás tényéből indul ki, vagyis a körülmények vizsgálata során nincs szükség másra, csak ennek a ténynek a megállapítására.

A jogbiztonság alkotmányos követelményének egyik eleme az egységes jogértelmezésen alapuló jogalkalmazás. Az ombudsmani, a hatósági és a bírósági jogalkalmazás összhangjának biztosítása érdekében a biztos megvizsgálta azokat a szempontokat is, amelyeket a bírói gyakorlat a szórakozóhelyek zavaró működése miatt indult perekben irányadónak tartott. A bírósági határozatokból kitűnik, hogy a bíróságok szükségesnek tartják annak vizsgálatát, hogy milyen műszaki megoldásokra, milyen egyéb intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a sérelmes helyzet megszűnjék. Az üzemeltető által betartandó dB. értékek meghatározásával, vagy a nyílászárók állandó zárva tartásával a probléma nem oldható meg. Az ismertetett határozatokban megfogalmazott szempontoknak már az engedélyezési eljárásban is érvényesülniük kellene. Megelőzhetőek a peres eljárások, ha a bírósági határozatokban irányadó szempontokat már az engedélyezéskor vizsgálják. Ha a tervezett tevékenység zajjal jár, szükséges annak vizsgálata, hogy a zaj milyen következményekkel járhat, továbbá fel kell tárni azt is, hogy milyen műszaki megoldásokkal küszöbölhetőek ki (előzhetők 488 meg) a tulajdonosokat szükségtelenül zavaró zajok. Vizsgálni szükséges, hogy az épület, a terem stb. egyáltalán alkalmas-e zenés rendezvények tartására anélkül, hogy zavarná a környéken lakókat. Ennek hiányában az esetleges sérelem csak utóbb, hosszas közigazgatási vagy bírósági eljárással orvosolható (ha egyáltalán orvosolható).

A társasházi törvény értelmében, ha a nem lakás céljára szolgáló helyiség megváltoztatott használata jogszabályban meghatározott engedélyhez kötött tevékenységhez szükséges, az engedély akkor adható ki, ha a hatóság felhívására - 30 napos határidőn belül - a közgyűlés nem hozott tiltó határozatot.

A hatóság csak a közgyűlés tiltó döntését veheti figyelembe. Súlyosan sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, ha erre a hatóság nem figyelmezteti a "hozzájárulást" benyújtó közösséget. Életszerű példa lehet, hogy a lakók az üzletnyitást általában nem kifogásolják, de hozzájárulásukat kikötésekkel adják meg, például a nyitvatartási időre vonatkozóan állapítanak meg feltételeket; miközben a törvény alapján csak a közgyűlés tiltó határozatának van jogi relevanciája.

A lakóközösség védelme és az életszerűség megkívánja a hozzájárulás kikötéseinek érvényesíthetőségét.

Az országgyűlési biztos az alábbi ajánlásokkal, kezdeményezésekkel, illetve javaslatokkal élt. Felkérte a Gazdasági és Közlekedési Minisztert, hogy kezdeményezze a 4/1997. (I.22.) kormányrendelet 18/A. §-ának módosítását úgy, hogy az üzlet nyitvatartási idejét a belkereskedelemről szóló törvényben meghatározott körülmények, és a kereskedő erre vonatkozó kérelmének figyelembevételével az engedélyező hatóság állapítsa meg. A nyitvatartási idő megváltoztatására irányuló kérelmet a kereskedő bejelentése alapján szintén a jegyző bírálja el, és mind a nyitvatartási időt megállapító, mind az azt megváltoztató engedélyezési eljárásba ügyfélként vonja be a szomszédjogi értelemben érintetteket is. A Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszterrel együttműködve gondoskodjon a nyitva tartás korlátozásához, felfüggesztéséhez szükséges zajvizsgálatok költségei megelőlegezésének és viselésének rendezéséről. Vizsgálja felül a nyitva tartás korlátozásának jelenlegi szabályozását, kezdeményezze a kormányrendelet olyan kiegészítését, amely az építmény alkalmasságának megállapítása érdekében minden esetben kötelezővé teszi az építésügyi hatóság közreműködését a vendéglátó tevékenység engedélyezési eljárásában. Zeneszolgáltatáskor a működési engedély iránti kérelem kötelező kelléke legyen egy akusztikai szakértői vélemény arról, hogy a zaj maximális hangerő alkalmazásakor sem lesz zavaró. A vendéglátóhelyek szabadtéren lévő részeinek (teraszainak) működésére vonatkozó szigorúbb keretszabályok kidolgozására.

Az országgyűlési biztos felkérte az érintett jegyzőket, hogy a kormányrendelet alapján ellenőrizzék a kifogásolt üzleteket. Amennyiben az eljárási szabályok lehetővé teszik, gondoskodjanak a végrehajtási eljárás megindításáról, a már kiszabott végrehajtási bírság behajtásáról. Felhívta a jegyzők figyelmét, hogy környezetvédelmi panaszok esetén a Ptk. alapján a lényegesen rugalmasabb bizonyítást igénylő birtokvédelmi eljárás is lefolytatható. A kérelmezők ugyan nem mindig tudják pontosan megnevezni panaszaikat, ezért a beadványokból 489 gyakran nehéz megállapítani, hogy birtokvédelemre vonatkozó kérelemről van szó, azonban az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény értelmében a kérelmet tartalma szerint kell elbírálni. Ha tehát a beadványból az derül ki, hogy a kérelmező az üzlet zavaró, zajos, bűzös működését sérelmezi, a birtokvédelmi eljárás a Ptk. alapján lefolytatható.

A társasházi törvény hatályos rendelkezéseire figyelemmel a biztos szükségesnek tartotta, hogy az engedélyező hatóság felhívásában tájékoztassa a lakóközösséget, hogy a jogszabály alapján csak kifejezett tiltás esetén tagadhatja meg az engedély kiadását. Felkérte az Igazságügyi Minisztert a társasházi törvény felülvizsgálatára a lakóközösségnek a működésre vonatkozó esetleges kikötései érvényesíthetősége érdekében. Felkérte a közigazgatási hivatalok vezetőit, hogy megállapításait jegyzői értekezleten ismertessék a jegyzőkkel.

Az érintettek a kezdeményezéseket, ajánlásokat elfogadták. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára az egyes ajánlásokra érdemben nem reagált, válasza általánosságokra szorítkozott. A minisztérium álláspontját az országgyűlési biztos csak a 4/1997. (I. 22.) kormányrendelet módosításáról szóló 203/2002. (IX. 14.) kormányrendeletből ismerhette meg. Az ombudsmani javaslatok és e rendelet összevetése alapján megállapítható, hogy a minisztérium csak az építésügyi hatóság fokozottabb részvételére és a nyitva tartás korlátozhatóságára irányuló javaslatokat vette figyelembe, bár ezek az ajánlások is csak részben érték el céljukat. A javaslatok figyelmen kívül hagyásának szakmai indokai nem ismertek. Az országgyűlési biztos megállapításait fenntartotta, a 4/1997. (I. 22.) kormányrendeletnek a jelentésben megfogalmazottak szerinti módosítását változatlanul szükségesnek tartja, ezért a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez fordult, aki kifejtette, hogy amennyiben a megtett intézkedések nem járnak a kívánt eredménnyel, akkor előrelépés valamennyi alkotmányos jogot mérlegelő törvényi módosítással érhető el.

490 491 Az Obtv. 25.§-a lehetőséget ad a biztosoknak arra, hogy javasolják a jogalkotásra, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszköze kiadására jogosult szervnél a jogszabály módosítását, hatályon kívül helyezését vagy kiadását. Erre akkor van lehetőségük, ha vizsgálatuk eredményeként úgy ítélik meg, hogy az általuk feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság valamely jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszköze fölösleges, nem egyértelmű rendelkezésére, illetve az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára (hiányosságára) vezethető vissza.

5. számú táblázat Jogszabályra vonatkozó javaslatokra adott válaszok megoszlása 1995. 06. 30 - 2002. 12. 31. között A címzett válasza Javaslatok elfogadta elutasította a válaszra nyitva álló határidő még nem telt le Összesen % Jogszabályalkotásra: törvény 53 21 6 80 8,4 kormányrendelet 46 13 0 59 6,2 miniszteri rendelet 70 23 8 101 10,7 települési önkormány- zat rendelete 14 16 0 30 3,2 fővárosi közgyűlés rendelete 1 0 0 1 0,1 az állami irányítás egyéb jogi eszköze 47 23 4 74 7,8