Egy panaszos azt sérelmezte, hogy a rendőrjárőr előállította, mert Szécsény

belterületén a gépkocsijából kiszállva, nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen ment át

az úttesten, személyi igazolványa pedig az autóban maradt. A panaszos személyesen

ismerte a rendőrrel közösen szolgálatot teljesítő határőr-tiszthelyettest,

ezért - mivel a rendőr nem engedte meg, hogy a gépkocsihoz menjen az

igazolványért - hozzá fordult segítségért. A rendőr ennek ellenére előállította

a városi rendőrkapitányságra, ahol kb. 25 percig az előállító helyiségben fogva

tartották, majd adatainak megállapítása után szabadon engedték. A fogva tartása

miatt tett panaszát az ügyészség elutasította, feljelentése ügyében a nyomozást

megtagadta. Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes

eljáráshoz és a személyes szabadsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt

rendelt el vizsgálatot, és az ügy körülményeivel kapcsolatban tájékoztatást kért

a Legfőbb Ügyésztől.

A panaszossal szemben az I. fokú szabálysértési hatóság a közúti közlekedési

szabályok kisebb fokú megsértése és - egy már hatálytalan jogszabályra

hivatkozva - személyi igazolvánnyal kapcsolatos kötelességszegés szabálysértés

elkövetése miatt 5 000 forint pénzbírságot szabott ki. A szabálysértést megállapító

kormányrendeletet a személyazonosító igazolvány kiadásáról és nyilvántartásáról

szóló 168/1999. (XI. 24.) kormányrendelet hatályon kívül helyezte.

A Rendőrség Szolgálati Szabályzata szerint az igazolás megtagadása vagy

a személyi adatok hitelességének hiánya miatt megkezdett előállítás végrehajtását

mellőzni kell, ha az intézkedés alá vont személy az előállítás közben megfelelően

igazolja magát, vagy személyazonosságát a rendőr megállapította,

ellene bűncselekmény gyanúja nem merült fel, vele szemben kényszerítő eszköz

alkalmazására nem került sor.

237

Az általános helyettes megállapította, hogy a panaszossal szemben alkalmazott

személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés nem volt arányban

az elkövetett csekély súlyú szabálysértéssel, sértette a rendőrségi törvényben

megfogalmazott arányosság, illetve a fokozatosság elvét, ezáltal az intézkedés

formális jogszerűsége ellenére a személyes szabadsághoz fűződő joggal kapcsolatban

alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott. A szabálysértési

hatóság nem vette figyelembe a személyi igazolványra vonatkozó jogszabályok

módosítását, és jogalap nélkül rótta a panaszos terhére a személyi

igazolvánnyal kapcsolatos kötelesség megszegése szabálysértését. A téves

határozatot a kifogás elbírálása során sem változtatták meg, ami sértette a panaszosnak

a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát is. A Nógrád Megyei Ügyészségi

Nyomozó Hivatal a feljelentett cselekmény vizsgálata során nem járt el

kellő körültekintéssel, ezért a nyomozást megtagadó határozatát a megyei főügyészség

megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte.

Az általános helyettes felkérte a Nógrád megyei rendőrfőkapitányt, hogy

tegye meg a vizsgálat során feltárt, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok

orvoslásához szükséges intézkedéseket, elsősorban a személyes szabadságot

korlátozó kényszerintézkedések korrekt, tárgyilagos elbírálásával kapcsolatban,

továbbá felkérte a legfőbb ügyészt, hogy fontolja meg esetleges

ügyészi intézkedés szükségességét a konkrét ügyben megállapított, alkotmányos

jogokkal összefüggő sérelmek orvoslására.

A címzettek az ajánlásokkal egyetértettek; a megyei főkapitány intézkedett az

állomány eligazítására, a legfőbb ügyész az eljárás törvényességi felülvizsgálatát

követően felhívta a megyei főügyész figyelmét a kiszabott bírság visszatérítésére.

A panaszos a kisajátítási ügyében az eljárás elhúzódását sérelmezte. Az országgyűlési

biztos a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot

indított.

A Budapest XI. kerület 2813/6. helyrajzi számú belterületi földrészlet 1993

augusztusa óta panaszos tulajdonában áll. Az ingatlant a korábbi 05K lakóterület

övezetből 1992-ben az akkor hatályos részletes rendezési terv alapján a Budapesti

Városrendezési Szabályzat szerinti 34-es intézményi övezetbe sorolták.

A Budapest XI. Kerületi Önkormányzat a 8/1995. (IV. 11.) sz. rendeletével az

ingatlanra építési tilalmat rendelt el, melyet 1995. november 15. napjától feloldott.

Az ingatlan jelenleg nem áll építési tilalom alatt. A korábban 05K lakóterület

övezeti besorolású ingatlan jelenlegi besorolása 34-es intézményi övezet.

A panaszos 1997 februárjában felajánlotta az önkormányzatnak az ingatlan

eladását, de az önkormányzat tulajdonosi bizottsága az ajánlatát elvetette.

238

A panaszos 2000 áprilisában a közigazgatási hivataltól kérte az ingatlan kisajátítását.

A hivatal 2000. IV. 17-én az önkormányzatot nyilatkozattételre, a panaszost

pedig a kérelem elbírálásához szükséges mellékletek benyújtására hívta

fel. A panaszos 2000 augusztusában a közigazgatási hivatalt arra kérte, hogy

kötelezze az önkormányzatot kisajátítási kérelem benyújtására. A közigazgatási

hivatal a Belügyminisztérium jogértelmezését kérte, majd 2001. februári határozatában

megállapította, hogy megalapozott a panaszos kisajátítási kérelme, de

a kártalanítás összegéről nem hozott döntést. Az önkormányzat a határozatot

a bíróság előtt keresettel támadta meg, de azt a bíróság elutasította.

A vizsgálat feltárta, hogy a közigazgatási hivatal a panaszos kisajátítási kérelme

alapján megállapította, hogy az megalapozott, de a kártalanítás mértékének

megállapítását elmulasztotta, és e célból tárgyalást sem tűzött ki. A vizsgálat

megállapította, hogy ez az eljárás ellentétes a kisajátítási jogszabállyal.

A közigazgatási hivatalnak azzal, hogy a panaszos kérelmét a jogalap tekintetében

megalapozottnak tartotta, és a kisajátítási kérelmet nem utasította el, legkésőbb

e határozat meghozatalának időpontjában a tárgyalás időpontját ki kellett

volna tűznie, és azt követően, 30 napon belül az ingatlan kisajátításáról érdemben

kellett volna döntenie. A közigazgatási hivatal e kötelezettségének teljesítését

elmulasztotta, ami az eljárás elhúzódását eredményezte. A vizsgálat

megállapította azt is, hogy a közigazgatási hivatal hatáskörébe tartozó kisajátítási

ügyben az eljárás indokolatlanul elhúzódott. E mulasztás, illetve az országgyűlési

biztos megkeresésének válasz nélkül hagyása sérti a jogbiztonság követelményét.

Az eljárás a panaszos tulajdonhoz való jogát is sérti, mert gátolja

tulajdonosi jogainak gyakorlását. Az országgyűlési biztos a visszásság megszüntetése

érdekében felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a panaszos

kisajátítási kérelmét haladéktalanul bírálja el. A hivatalvezető tájékoztatta a

biztost, hogy a tárgyalást kitűzte, és azon a végleges kisajátítási határozatot

meghozza. Az országgyűlési biztos a választ tudomásul vette.

A panaszos sérelmezte, hogy szemétszállítási díjat kell fizetniük annak ellenére,

hogy a közszolgáltatást nem veszik igénybe, mivel a háztartásukban keletkező

hulladékot komposztálják, elégetik. Panaszával megkereste a Jász-Nagykun-

Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, de választ nem kapott.

239

A 2001. január 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII.

törvény (Hgt.) alapján a panaszos köteles a hulladékszállítási közszolgáltatásért

járó díjat megfizetni. A díjfizetési kötelezettség alól nem mentesülhet az sem,

aki a kötelező közszolgáltatást nem veszi igénybe. Az országgyűlési biztos általános

helyettese megállapította, hogy a díjfizetési kötelezettséggel kapcsolatban

alkotmányos joggal összefüggő visszásság nem merült fel.

Az általános helyettes megállapította, hogy a rendelet az eltérő űrmértékű

gyűjtőedények elszállítási díját egységesen, az elszállított hulladék mennyiségétől

függetlenül állapítja meg, mely szabályozás ellentétes a magasabb szintű

jogszabályok rendelkezéseivel, és alkotmányos visszásságot okoz. Az Alkotmánybíróság

a 48/2000. (XII. 18.) AB határozatában kimondta, hogy "a szerződött

űrtartalmú szeméttároló edénynek a gyűjtési gyakoriságon alapuló szolgáltatási

díja okkal vélelmezhetően a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás tényleges

egyenértékűségének érvényesüléséhez vezet"

A rendelet szerint szabálysértést követ el, aki e rendeletben foglalt bármely

előírást megszegi. Ebből következően szabálysértés, ha a tulajdonos nem fizeti

meg a hulladékszállítási díjat. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy ez

a rendelkezés alkotmányos visszásságot okoz, mert ellentétes a Hgt.-vel, mely

kimondja, hogy a "hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonost

terhelő díjhátralék adók módjára behajtható köztartozás".

A rendelet a szolgáltató kötelezettségei között szabályozza a hulladék elszállításának

gyakoriságát, azonban a szabályozás nem egységes. A rendelet szerint

ugyanis a hulladékszállítást heti egyszer végzi a szolgáltató, míg a rendelet

melléklete szerint a tárolótartályok ürítése kéthetente történik. Az általános helyettes

megállapította, hogy a normaszövegen belüli ellentét alkotmányosság

visszásságot eredményezett. A közigazgatási hivatal vezetője a panaszos 2000.

október 17-i beadványára csak 2001. február 2-án kelt levelében adott választ.

Késedelme szintén alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okozott.

Az általános helyettes felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi

ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg a rendeletet, valamint azt is,

hogy a panaszbeadványok kivizsgálására vonatkozó határidőt tartsa, és tartassa

be. A hivatalvezető az önkormányzati rendelettel kapcsolatban törvényességi

észrevételt tett, amellyel a képviselő-testület egyetértett, de a törvényességi

észrevételben meghatározott 2002. május 31-i határidőre nem alkotta meg új

rendeletét. A képviselő-testület a rendelettervezetet 2002. év végéig véleményezte,

ám azt még nem fogadták el. Az általános helyettes a rendelet elfogadását

továbbra is figyelemmel kíséri.

A panaszos azt kifogásolta, hogy épülete bővítésére nem kapott engedélyt,

mert a telek nem volt köz- vagy magánútról gépjárművel megközelíthető. Tel-

240

keinek megosztási kérelmeit elutasították, míg mellette az önkormányzati tulajdonút

engedélyezték. Az önkormányzat nem hajtotta végre a rendezési tervekben

szereplő városrendezési elképzeléseket, amely lehetővé tette volna a telkek

megközelítését.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt

vizsgálatot indított, és három külön kérdésre keresett választ. Eleget tett-e az

önkormányzat a településrendezés kapcsán a feladatának? Jogszerűek voltak-e

a hatósági határozatok? A panaszost érte-e hátrányos megkülönböztetés a szomszéd

telek megosztásának engedélyezésével?

A településrendezési döntések kapcsán azt vizsgálta, hogy azok a panaszosnak

az ingatlanaihoz fűződő jogait csorbították-e? Az építési hatósághoz intézett

kérelmei (telekosztás, épületbővítés és átminősítés) a szerzéskor az ingatlanokhoz

fűződő jogok alapján, illetve az önkormányzat rendezési tervei nélkül

vagy ellenére teljesíthetők lettek volna-e? Az elutasítás az ingatlanhoz eredetileg

fűződő jogokból, természetbeni adottságokból következő volt-e, vagy az önkormányzat

településrendezési tevékenységének (korlátozásának vagy mulasztásának)

következménye. A II. számú telekkel nem foglalkozott, csak amennyiben

az I. számúval közös intézkedések érintették, mivel az a szerzés időpontjában

közútról megközelíthető volt. Az I. sz. telek a tulajdonszerzéskor szántó művelési

ágú ingatlan volt. A hozzá fűződő jogok a településrendezési intézkedések

következtében nagyságrenddel kedvezőbbek lettek, mint a szerzéskor voltak.

Megteremtették annak a jogszabályi feltételeit, hogy a panaszosnak 1 db szántó

művelési ágú ingatlanából 3 db építési telke válhasson. Kétségtelen, hogy

a rendezési tervekben szereplő valamennyi elképzelés nem valósult meg, annak

végrehajtása, a kisajátítások, útépítés stb. nem történt meg. Tekintve, hogy

a településrendezési tervek a települések fejlődésének térbeli-fizikai keretét

határozzák meg, több évre (jó esetben több évtizedre) előremutatóan készülnek.

Értelemszerű tehát, hogy csak hosszú távon valósulhat meg a tervekben

előirányzott valamennyi fejlesztés. A tervek rendeltetése elsősorban az, hogy ha

az érintett területen bárki fejleszteni kíván, kijelölje a kereteket, amelyek közt azt

megteheti.

A panaszos ingatlanának megközelítését a szabályozások idegen ingatlanok

rovására biztosították, mert a szántó nem rendelkezett közúti kapcsolattal. Ezen

ingatlanok tulajdonosai nem kívántak élni a rendezési terv által biztosított fejlesztési

lehetőséggel. Ezért a területükből közút céljára le kellett volna jegyezni,

vagy ki kellett volna sajátítani. Erre nem közérdekből lett volna szükség, hanem

a panaszos telkeinek oszthatóságához és építési telkekké minősítéséhez. Az

országgyűlési biztos megállapította, hogy az ingatlanhoz eredetileg fűződő jogok

alapján a településrendezési intézkedések nélkül a telek köz- vagy magánútról

való megközelítése nem volt biztosított, a szántó művelési ágú területén lakóház

nem volt létesíthető. A panaszosnak már a korábbi településrendezési intézkedések

következtében sem hátránya, hanem inkább előnye keletkezett. (Az, hogy

az előny nem volt teljes, nem tekinthető hátránynak.) A szántót beépíthető területté

minősítették, a telekosztás jogszabályi lehetőségét megnyitották. Az ön-

241

kormányzatnak egyik sem volt kötelessége, csak lehetősége, amellyel a panaszos

érdekében élt is. Az országgyűlési biztosok már korábban megfogalmazták

(OBH 2309/1999.), hogy a tulajdonjog tiszteletben tartása nem értelmezhető

bármely hatóságnak vagy közszolgáltatónak az ingatlan értéknövelésére vonatkozó

kötelezettségeként. A legutolsó rendezési terv módosítása, az út ideiglenes

biztosítása teljes egészében megoldotta a telkek megközelítését és osztását.

A településrendezés mint közszolgáltatás körében az önkormányzat eljárásából

vagy mulasztásából eredő, a panaszos alkotmányos jogaival összefüggő

visszásság nem keletkezett.

A hatósági határozatok az építésügyi szabályoknak megfelelőek voltak. A sérelmezett

döntések nem hatósági, hanem az önkormányzat rendeletalkotói és

tulajdonosi döntései voltak. A hatóságok eljárásával vagy mulasztásával összefüggő

- a telkek beépíthetőségét, megoszthatóságát befolyásoló - visszásság

nem keletkezett.

Az országgyűlési biztos ugyanakkor megállapította, hogy a hatóság többször

megsértette az eljárási szabályokat. Ezek a szabálytalanságok nem befolyásolták

érdemben a döntéseket, és a panaszos jogaira sem bírtak befolyással (nem

voltak jogvesztő határidők, a jogorvoslat biztosított volt stb.), ezért az ügyben

kezdeményezéssel nem élt, de felhívta a jegyző figyelmét a jövőben az eljárási

szabályok, határidők fokozott betartására és ellenőrzésére. Azt is megállapította,

hogy az eljárásban keveredett a hatósági és a tulajdonosi szerepkör. Az államigazgatási

és az önkormányzati tulajdonosi döntések elhatárolására, a kérelmezővel

való világos közlésére úgyszintén felhívta a jegyző figyelmét. Azt

azonban nem minősítette mulasztásnak, hogy az önkormányzat az út és a közművek

kiépítésére nem tett ígéretet, és válasza a panaszos számára nem volt

kedvező.

Az önkormányzati tulajdonú telek megosztásával kapcsolatban a vizsgálat

megállapította, hogy azt valóban előbb engedélyezték, mint a panaszosét. Az

önkormányzat ebből a telekből 1 206 m2-t átadott magánút céljára a panaszos

telkeinek oszthatóságához és megközelíthetőségéhez. Az országgyűlési biztos

hátrányos megkülönböztetést az ügyben nem állapított meg, és az eljárás során

a panaszost alkotmányos jogaival összefüggő sérelem nem érte. Nem tekinthető

alkotmányos jog megsértésének, ha az állampolgár helyzete közpénzek

felhasználásával nem az általa várt ütemben változik nagyságrendekkel kedvezőbbre.

A tulajdonnal összefüggő alkotmányos garanciák a meglévő tulajdon

sérthetetlenségét mondják ki, de nincs alkotmányos kötelezettsége sem az államnak,

sem az önkormányzatnak arra, hogy egy adott ingatlan értéknövekedését

a tulajdonhoz fűződő jogok kiterjesztésével megvalósítsa.

Az országgyűlési biztos a vizsgálatát intézkedés kezdeményezése nélkül lezárta,

de felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezési terv keretein belül az ingatlan

értékének növelése - a Ptk. 99. §-ára figyelemmel - a tulajdonos joga, az

ezzel járó terhek viselése pedig kötelessége. A jegyző a jelentésben foglaltakat

elfogadta és intézkedett a megvalósításra.

242

Egy fővárosi kerületi önkormányzati képviselő fordult az országgyűlési biztoshoz

panasszal, mert a Fővárosi Önkormányzat nem intézkedett a Bp. XXII. Ady

Endre úton meglévő 12 db szennyvíz-leeresztő csatornanyílás végleges megszüntetése

ügyében. Csatolta a környéken lakók panaszát, amelyben a leeresztő-

hely környékén lakó állampolgárokat irritáló kellemetlen bűz megszüntetése

érdekében kérték az ő segítségét.

Az országgyűlési biztos általános helyettese az egészséges környezethez és

a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A vizsgálat feltárta, hogy a leeresztő-helyek miatt a folyékony hulladék bűzölög a

közterületen, a nyitott csatornából elviselhetetlen szag árad, és a tartálykocsik

sorokban várakoznak az ürítésre, közben ezzel is szennyezik lakókörnyezetet. A

hatóság és a közszolgáltató válaszai bizonyították, hogy egy korszerű, más helyen

történő leeresztő-hely kiépítésére van műszaki megoldás.

Az Alkotmány szerint, hogy a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk

van az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki

egészséghez. Ezt a jogot az állam többek között az épített és természetes környezet

védelmével valósítja meg. A legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez

való jog magában foglalja azt a jogos igényt, hogy az állampolgárok saját

otthonukban zavartalanul éljenek, környezetszennyező, egészségkárosító tevékenységtől

ne szenvedjenek. Jelen esetben nincs olyan értékelhető körülmény

és konkuráló alkotmányos jog, amely ezt a jogot korlátozhatja.

Az általános helyettes vizsgálata megállapította, hogy Budapest XXII. kerületi

Önkormányzatának évek óta szorgalmazott kezdeményezése ellenére a Fővárosi

Önkormányzat nem tett eredményes intézkedést a sérelmezett leeresztőhelyek

megszüntetésére, mely mulasztás az Alkotmányban deklarált egészséges

környezethez való joggal, valamint a jogállamiság elvéből fakadó tisztességes

eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Az ombudsman ezért felkérte a főpolgármestert, hogy intézkedjen az új leeresztő-

hely kialakítására és kivitelezésére, és a kifogásolt leeresztők mielőbbi

megszüntetésére.

Az általános helyettes fellépése eredményes volt, mert a leeresztőket megszüntették.

243

Egy napilap 2001. február 12-én "A számlázást is felszámítják" címmel jelentetett

meg egy cikket arról, hogy a Fővárosi Vízművek Rt. után a Fővárosi

Csatornázási Művek Rt. is díjat vezet be a mellékmérőkre lebontott számlák kiállításáért.

Az országgyűlési biztos a piacgazdasághoz és a diszkrimináció tilalmának érvényesüléséhez

kapcsolódó jog sérelmének gyanúja miatt hivatalból indított

vizsgálatot, de ahhoz 2001 májusáig folyamatosan érkeztek egyéni panaszok is,

amelyekben a díj bevezetését különböző szempontokból sérelmezték. Kifogásolták,

hogy a szerződés módosítási javaslatára a szolgáltató nem reagált és

olyan személyi adatokat kérnek a szerződéshez, mely az állampolgárok személyes

adatok védelméhez fűződő jogát sértik. Egy panaszos szerint a díj bevezetése

hátrányos megkülönböztetéshez vezet a családi házas ingatlannal rendelkezőkkel

szemben, mert a családi házzal rendelkezőknél nincs mellékvízmérő,

ezért ott nem is kell kiállítani ilyen számlát. Kifogásolták a díj bevezetését, mert

ÁFA törvény alapján minden gazdálkodó szerv köteles számlát kiállítani külön

díj nélkül. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. tv. alapján a szennyvízelvezetés

közüzemi tevékenység. A feleket megillető alapvető jogokat és kötelességeket

a 38/1995. (IV. 5.) kormányrendelt határozza meg. A rendelet alapján

szennyvízelvezetési szolgáltatási ponton a szennyvíz bekötővezetéknek

a fogyasztó felőli végpontját kell értenünk. A közüzemi szolgáltatás tehát a bekötővezetéknek

a fogyasztó felőli végpontját jelenti. Ehhez kapcsolódóan a 8. §

(2) bekezdése alapján a szolgáltató a szolgáltatás díjáról szolgáltatási helyenként

és időszakonként számlát bocsát ki. Ezzel összhangban a 4/1995. (II. 13.)

sz. Főv. Kgy. rendelet akként rendelkezik, hogy a megállapított víz- és csatornadíj

a bekötési mérők alapján történő számlázás költségeit tartalmazza. A rendelkezések

alapján megállapítható, hogy a szolgáltató kötelezettsége számlakiállítás

tekintetében arra terjed ki, hogy bekötési mérőnként külön ellenszolgáltatás

nélkül számlát állítson ki. Az Alkotmánybíróság az 543/B/2000. sz. határozatában

foglakozott a vízszolgáltatók mellékmérőnként kiállított számlázási

gyakorlatával, amelyben megállapította, hogy a vízszolgáltatók esetén a szabályozás

azon a körülményen alapul, hogy a szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége

a "szolgáltatási pontig" áll fenn. Az Alkotmánybíróság már több döntésében

megállapította, hogy a közüzemi szolgáltatások a szolgáltatási kötelezettség és

más sajátosságok ellenére polgári jogi jogviszonyban teljesülnek és megállapította

azt is, hogy a mellékvízmérőn mért vízmennyiség számlázási költségeit

nem jogszabályi előírás, hanem az elkülönített vízhasználóval kötött mellékvízmérős

számlázási szerződés határozza meg. A polgári jog szerint minden olyan

magatartás, amelyet a jogosult a kötelezettől követelhet, illetőleg, amelyet

a kötelezett a szerződés alapján tanúsítani köteles szolgáltatásnak minősül.

Mivel a szolgáltatónak nem tartozik alaptevékenysége körébe a mellékszámlakiállítás,

ezért arra csak ilyen szerződés megkötése esetén köteles. Az ÁFA

törvény a szolgáltatónak csak a számla kiállítását írja elő, de annak ingyenességéről

nem rendelkezik, ezért nyilvánvalóan alaptalan az az igény, hogy a szolgáltatónak

az alaptevékenységén túl is ingyenesen kell a számlát kiállítania.

244

A szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűsége ma már jogelvként jelenik

meg az Alkotmánybíróság gyakorlatában, és alapja az ún. értéktörvény. Az

elemzés alapján a biztos megállapította, hogy nincs hatásköre arra, hogy egy

közszolgáltatóval kötendő szerződés tartalmi elemeit és az abban szereplő díjtételeket

vizsgálja. Amennyiben valaki a mellékszámla kiállításáért kért díj mértékét

aranytalanul magasnak tartja, és azt a szolgáltató monopolhelyzetével

hozza összefüggésbe, úgy a díj mértékének vizsgálatára a Gazdasági Versenyhivatal

jogosult, a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűségének megkérdőjelezése

esetén pedig polgári bíróság járhat el. A biztos elutasította azokat

a panaszokat, amelyek azt kifogásolták, hogy a szolgáltató a szerződés tartalmát

illetően a kezdeményezésük ellenére nem egyeztetett a fogyasztókkal, mert

a vizsgálat során kiderült, hogy a panaszosok semmilyen formában nem kezdeményeztek

egyeztetést a szolgáltatóval. A személyes adatok érintettségével

összefüggő panaszt a biztos a vizsgálat megindításakor továbbította az adatvédelmi

biztoshoz.

A diszkriminációt sérelmező panasz vizsgálata során a biztos megállapította,

hogy a szolgáltatási pont a társas- és a családi házak esetében is a fővízmérő,

azzal a különbséggel, hogy az utóbbi esetében a fővízmérő egyben a ház vízórája

is. Társasházak esetében a lakóknak lehetőségük van azonban arra, hogy

mellékvízmérőt szereltessenek lakásukba, melynek leolvasását a közös képviselővel

egyeztetve megoldják és a fővízmérőre kiállított számlát ezen mérések

alapján elosszák egymás között. A mellékvízmérők célja, a vízfogyasztás mért

megosztása a fogyasztók között. Nem okoz tehát hátrányos megkülönböztetést

az a tény, hogy csak társasházakban, és csak a mellékmérőkkel rendelkező és

a számláikat az alapján fizetőknek kell a külön számlák kiállításáért díjat fizetniük.

A társasházak opcionális lehetősége, hogy a fővízmérőn mért fogyasztást,

mérés alapján osztják meg, vagy valamilyen egyedileg meghatározott egyéb

szempont szerint.

A panaszos azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztos hivatalához,

mert Nagykovácsi község jegyzője mint elsőfokú építésügyi hatóság a - telekszomszédja

által engedély nélkül épített gépkocsi-tároló ügyében hozott - bontási

kötelezettséget előíró határozatának 1996-óta nem szerzett érvényt.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való alkotmányos jog, valamint a jogbiztonság

sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy

a panaszos 1995 novemberében jelentette be a nagykovácsi önkormányzatnak,

hogy a telek-szomszédja által épített melléképület a saját tulajdonában lévő

épület kilátását, és nyugalmukat zavarja. Az építésügyi hatóság határozatában

kötelezte az építtetőt a munkák leállítására, és az eredeti állapot helyreállítására.

A panaszos 1996 májusi sürgetésére a hatóság 1996 augusztusában a szom-

245

szédot az "ingatlanán építési engedély nélkül épített hétvégi háza melletti építmény

bontására" kötelezte, de e határozatát a fellebbezés alapján visszavonta.

Az októberben hozott új határozatban ismét bontást írt elő, de a kötelezett azt

nem végezte el, hanem az ingatlant elidegenítette. A hatóság 1997 július 7-én

az új tulajdonost kötelezte az épület bontására, majd azt is visszavonta, és

a kötelezést továbbra is az építtető, eredeti tulajdonossal szemben tartotta fenn.

A teljesítés ösztönzésére előbb 50 ezer Ft, majd annak eredménytelensége

miatt 1998 júliusában már 100 ezer Ft végrehajtási bírságot szabott ki. A határozatokat

a kötelezett a hatóság által ismert címen nem vette át. Az építésügyi

hatóság a behajtás érdekében jogtanácsost bízott meg. A panaszos többszöri

kérelmére a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal felszólította a jegyzőt a végrehajtás

hatékonyabb módjának alkalmazására. Az önkormányzat a közigazgatási

hivatal adatszolgáltatási felhívására 1998 áprilisában pályázatot nyújtott be a közigazgatási

hivatalhoz a hatóság által a kötelezettek terhére jogerősen elrendelt

bontási határozatok végrehajtási munkálatok költségeinek megelőlegezésére.

A jegyző kérte a közigazgatási hivatalt, hogy a pályázatot továbbítsa a minisztériumnak.

A közigazgatási hivatal tájékoztatta a jegyzőt, hogy a pályázatot közvetlenül

a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz kell benyújtani. A közigazgatási

hivatal 2001 februári ismételt felhívására a jegyző megkereste az új

tulajdonosokat, akik a megbeszélést követően vállalták a bontás saját költségen

történő elvégzését. Azt áprilisban el is végezték, a panaszos azonban a probléma

rendeződése ellenére kérte az eljáró hatóság mulasztásának kivizsgálását.

Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította,

hogy a panasz részben megalapozott. Az építésügyi hatóság a határozatát több

mint öt évig nem hajtotta végre. A vizsgálat annak feltárására irányult, hogy

a végrehajtás késedelmében közrejátszott-e a hatóság mulasztása, illetve indokolatlan

késedelme. A vizsgálat megállapította, hogy az építésügyi hatóság az

eljárása során többször lépte túl indokolatlanul az államigazgatási eljárás általános

szabályairól szóló 1957. évi IV. törvényben meghatározott eljárási határidőket,

és részben ez vezetett arra, hogy az építtető közben az ingatlant elidegenítette.

Ezt követően a végrehajtási eljárás elhúzódásában azonban már a jegyzőtől

független körülmények is közrehatottak. Az építésügyi hatósági eljárások

elhúzódásával kapcsolatos panaszok vizsgálata alapján az országgyűlési biztosok

már több visszásságot állapítottak meg, és azok orvoslása érdekében több

jogszabály-módosítási ajánlást is tettek. A végrehajtási ügyekben rendszeresen

visszatérő problémát a hatóság által a kötelezett költségén elrendelt, de a hatóság

által elvégeztetett munkálatok költségének megelőlegezésével kapcsolatosan

keletkező anyagi lehetőségek hiánya okozta. További nehézséget jelentett,

hogy nem minden illetékes önkormányzat rendelkezett erre a célra igénybe vehető

szakapparátussal, más szervezet, vállalkozás pedig presztízsokokból vagy

nem is vállalt karhatalmi bontásban való részvételt, vagy azt csak a jelentkezők

versenyeztetését követően lehet igénybe venni. A földművelési és vidékfejlesztési

miniszter a neki tett ajánlásra azt a választ adta, hogy az általuk is ismert

problémát egy önkormányzatoktól független építésügyi hatósági szervezet létre-

246

hozása oldhatná meg, de annak kialakítására még nincs lehetőség. Az eljárások

elhúzódását az államigazgatási eljárási szabályok módosításával is lehetne

csökkenteni, e törvény átfogó felülvizsgálata pedig már megkezdődött.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a fentiek alapján megállapította,

hogy az építésügyi hatóság nem tett meg mindent az eljárás elhúzódásának

megelőzésére, és ezzel az állampolgárok tulajdonhoz való jogával kapcsolatos

visszásságot okozott. A megállapított visszásság ellenére az egyedi ügyben

nem tett ajánlást, mert a visszásságot az önkormányzat jegyzője végül rendezte,

csupán felhívta a figyelmét, hogy a jövőben az eljárási szabályokat fokozottan

tartsa, és tartassa be. A visszásságot részben lehetővé tevő jogszabályok módosítására

a korábbi országgyűlési biztosi ajánlásokra, és a kapott válaszokra

tekintettel újabb ajánlást nem tett.

A panaszos üzemképtelen gépkocsiját ellopták, a nyomozást a rendőrség megszüntette,

de a panaszos az erről szóló határozatot nem kapta meg. A jogorvoslathoz

való jog sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános

helyettese vizsgálatot rendelt el, és a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól beszerezte

az eljárás iratait.

A panaszos és sógora napokon keresztül keresték a gépkocsit, végül egy garázsban

megtalálták a szétbontott autó elemeit. Erről tájékoztatták a kerületi

rendőrkapitányságot. A rendőrök a megtalálási helyszíneken helyszíni szemlét

nem tartottak, és az alkatrészeket sem foglalták le. A jármű önkényes elvétele

miatt nyomozást folytató BRFK tanúként kihallgatta a panaszos által megnevezett,

gyanúsítható személyt, aki vallomásában azt nyilatkozta, hogy az autót már

szétdarabolva találta. A rendőrség az ügyben további intézkedést nem tett, a nyomozást

megszüntették, álláspontjuk szerint a nyomozás adatai alapján nem volt

megállapítható az elkövető kiléte. A gépjármű-körözés visszavonására csaknem

egy évvel később intézkedtek. A panaszos a megszüntető határozatot nem

kapta kézhez, annak ellenére, hogy több esetben érdeklődött utána telefonon és

személyesen is.

A nyomozó hatóság a panaszos írásbeli beadványára rendelkezett ugyan a

nyomozás folytatására, de csak a garázs tulajdonosát hallgatták ki, aki hiába

erősítette meg és egészítette ki a sértett által elmondottakat, további eljárási

cselekményre ezúttal sem került sor. A beadvány a nyomozati iratok között nem

volt megtalálható, annak ellenére, hogy a panaszos példányán az ügy előadója

igazolta az átvételt. Az iktatás, szignálás és az aktában való elhelyezés elmulasztásával

a nyomozó hatóság megsértette a 16/1995. (XI. 27.) ORFK utasításban

szabályozott iratkezelési (bűnügyi ügykezelési) előírásokat.

247

Az államhatalom jogállami működése megköveteli azt, hogy az állam nevében

eljáró hatóságok a jogszabályi előírásokat maradéktalanul betartsák. A jogállami

követelményeket sérti az a rendőrségi gyakorlat, hogy az autólopások

ügyében a bűncselekményt a Btk. 327. § szerinti jármű önkényes elvételeként

minősítik azokban az esetekben is, amikor a feljelentett tényállásban erre utaló

körülmény nincs. A minősítést akkor sem módosítják, ha az ellopott jármű nem

kerül meg, és a nyomozást eredménytelenül zárják le.

A felületes és formális nyomozás, a büntetőeljárási és anyagi jogi szabályok

figyelmen kívül hagyása sértette a jogállamisághoz és a jogbiztonsághoz fűződő

alkotmányos jogait. A nyomozást megszüntető határozat kézbesítésének elmaradása

a jogorvoslathoz való jog sérelmének közvetlen veszélye miatt, illetve

a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot

okozott.

Az általános helyettes ajánlotta a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy tegye

meg a szükséges intézkedéseket a megállapított alkotmányos jogokkal összefüggő

visszásságok kiküszöbölésére, a büntetőeljárási és anyagi jogi szabályok

betartásának fokozott parancsnoki ellenőrzésére. A főkapitány az ajánlást elfogadta,

tájékoztatása szerint a gépjárműlopások felderítését végző egység többszöri

átszervezésen ment keresztül, ezért a mulasztások miatti felelősség megállapítására

nem volt mód, de az osztály vezetője felhívta az érintett állomány

figyelmét a törvényességi követelmények szigorú betartására.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog sérelmének lehetősége

miatt indított vizsgálatot, és a következőket állapította meg.

Az Alkotmány 70/E. §-a szerint a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk

van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság

és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz

szükséges ellátásra jogosultak. A Magyar Köztársaság az ellátáshoz

való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével

valósítja meg. A deklarált szociális biztonsághoz való jog csupán az állami kötelezettségvállalásban

megnyilvánuló ellátáshoz való jogot jelenti, nem pedig

alanyi jogot. Az állam ennek a kötelezettségének eleget tesz, ha megszervezi és

működteti a társadalombiztosítást és a szociális támogatások egyéb rendszereit.

A szociális ellátáshoz való jog minimumának alkotmányos követelményére

vonatkozóan az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a "szociális biztonsághoz

való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum

állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz

való jog megvalósulásához." (32/1998. [VI. 25.] AB határozat)

248

A szociálpolitikában az ellátásokat két nagy csoportra lehet osztani, az egyik

típusú ellátás biztosítási alapon jár (ezek közé tartozik a rokkantsági nyugdíj is),

a másik a rászorultság alapján.

A társadalombiztosítás keretében alapvetően biztosítási jogviszony keletkezik,

mely azt jelenti, hogy meghatározott díj fizetése ellenében a biztosítót helytállási

kötelezettség terheli. A társadalombiztosítás rendszere a vásárolt jog elve

alapján működik, ahol a biztosított követelése a kötelezően fizetett járulékon

alapul. A magyar társadalombiztosítás azonban vegyes rendszerű biztosítás,

ahol a biztosítási jogviszony mellett szolidaritási elemek is megjelennek, az ellenszolgáltatásért

szerzett jogosultságon túl szociális szempontok is érvényesülnek.

Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy a "társadalombiztosítást

tehát az államnak működtetnie kell ott is, ahol a »vásárolt jog« elve,

a biztosítási elem egyáltalában nem vagy csak alig játszik szerepet (özvegység,

árvaság stb.), másrészt a társadalombiztosítás ott sem válik tisztán biztosítássá,

ahol meghatározóbb annak a kötelezően fizetett ellenszolgáltatáson alapuló

követelés-jellege". (26/1993. [IV. 29.] AB határozat)

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény szerint

a társadalombiztosítási nyugellátás a nyugdíjjárulék alapját képező kereset,

jövedelem összegéhez és az elismert szolgálati időhöz igazodik. A rokkantsági

nyugdíj megállapításához - a rokkantság tényén túl - szükséges a megfelelő

szolgálati idő megléte, és az is, hogy az érintett rendszeresen ne dolgozzon,

vagy keresete lényegesen kevesebb legyen a megrokkanás előtti kereseténél.

A biztosítási szempontok tehát érvényesülnek a rokkantsági nyugdíj esetén.

Azonban a jogalkotó - a fent leírtaknak megfelelően - érvényesítette a szociális

szempontokat is, hiszen megállapította a jogszabályban a rokkantsági nyugdíj

legkisebb összegét, mely minimális szolgálati idő esetén is garantált. Ha a jogalkotó

a rokkantsági nyugdíj összegét kizárólag a létminimum (egyébként meghatározatlan

összege) alapján állapította volna meg, és figyelmen kívül hagyta

volna a szolgálati időt, akkor nem biztosítási jogviszonyról lenne szó és a vásárolt

jog elvei nem érvényesülnének.

Az olyan ellátások, melyek esetén kizárólag szociális szempontok érvényesülnek,

és rászorultsági alapon nyújthatóak, az ellátórendszer másik nagy csoportjába

tartoznak.

Mivel a rokkantsági nyugdíj a társadalombiztosítás ellátásai közé tartozik és

összege ennek megfelelően a biztosítási és szociális szempontokhoz egyaránt

igazodik, és a magyar ellátórendszer tartalmazza azokat a támogatási formákat

is, melyek nem a biztosítási jogviszony, hanem kizárólag szociális szempontok

alapján járnak, alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot az országgyűlési

biztos nem állapított meg.

249

Jánosháza Cigány Kisebbségi Önkormányzatának egyik képviselője fordult

az országgyűlési biztoshoz, mert Jánosháza Nagyközség Önkormányzatának az

eljárását, működését sérelmezte, illetve azt állította, hogy a polgármester és

a jegyző akadályozzák a munkáját.

Az országgyűlési biztos a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának a hatáskörét

érintő, az önkormányzat működésére vonatkozó panaszt a kisebbségi

biztosnak 2001. március 8-án áttette, de a segélyezési eljárást érintő rész tekintetében

a szociális biztonsághoz, a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz

való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

Megállapította, hogy az önkormányzat a többszöri új eljárásra utasítást követően

2000. december 28-án negyedszerre is meghozta az elutasító határozatát.

A vizsgálat az eljárási határidőket érintően nem tárt fel alkotmányos jogokkal

kapcsolatos visszásságot.

Kirívó mulasztásnak és kifogásolható eljárásnak minősül azonban, hogy

a vizsgált önkormányzati hatósági ügyben az önkormányzat csak negyedszerre

tudott olyan döntést hozni, amely az államigazgatási eljárás szabályainak megfelelt.

Súlyos hibaként róható fel az önkormányzatnak, hogy az első esetben

első- és másodfokon ugyanazon előadó járt el, másodszorra a határozat indokolása

nem tartalmazott tényállást, mellőzte az elutasítás indokait, harmadszorra

pedig a határozat hiányosan tartalmazta a megállapított tényállást és az annak

alapjául elfogadott bizonyítékokat, nem tartalmazta a mérlegelés szempontjait.

Az országgyűlési biztos vizsgálatában megállapította, hogy az önkormányzati

hatósági ügyben az önkormányzat az államigazgatási eljárás szabályainak mellőzésével

hozott határozataival a jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való

joggal összefüggésben visszásságot okozott. Az önkormányzat alkotmányosan

szabályozta az átmeneti segély megállapításának feltételeit, de ennek gyakorlati

alkalmazása a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben érintette a panaszost,

azzal, hogy a mintegy fél év elteltével hozott határozatok a tényállás

teljes felderítésének és bemutatásának hiánya miatt sem a panaszost, sem a felülvizsgáló

szervet nem győzték meg az elutasítás okáról, tehát a rászorultság

megállapításáról vagy annak elutasításáról.

Az ombudsman felhívta Jánosháza Nagyközség Önkormányzata polgármesterének

figyelmét, hogy a hasonló esetek jövőbeni elkerülése érdekében az önkormányzati

hatósági ügyekben mindenkor tartsa be az államigazgatási eljárás

szabályait, és erre hívja fel munkatársai figyelmét is. Az érintett a kezdeményezés

alapján a szükséges intézkedéseket megtette.

250

A Hungária Conkoly Kkt. vezetője sérelmezte, hogy 2001. március 12-én

a BRFK IX. kerületi Rendőrkapitányság rendőrei a zárat megrongálva bementek

a Kkt. irodájába és ott az iratokat szétdobálták, a bútorokat megrongálták, majd

őt és munkatársait megbilincselve a kapitányságra előállították. A panaszos

kifogásolta azt is, hogy emberi tartózkodásra alkalmatlan előállító helyiségbe

helyezték, az intézkedő rendőrök pedig "lecigányozták", köpködték, megfenyegették,

gyógyszereit nem engedték beszedni, és fogva tartásáról hozzátartozóit

nem értesítették.

Felmerült a jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz,

a személyi szabadsághoz, az emberi méltósághoz, az egészséges környezethez

való jog, továbbá a megalázó, embertelen bánásmód tilalma sérelmének

gyanúja, ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el, de azt az általános

helyettes folytatta le. A vizsgálat során a budapesti rendőrfőkapitányt az eljárás

felülvizsgálatra kérte fel.

A főkapitány megállapította, hogy a BRFK IX. kerületi Rendőrkapitányság

rendelt el nyomozást a panaszos és társai ellen, mert alapos gyanú volt arra,

hogy megtévesztéssel megvásárolták egy férfi lakását, majd abból erőszakkal

és fenyegetéssel távozásra kényszerítették és vidékre költöztették. A bizonyítási

eljárás során a Kkt. két irodájában - házkutatást és lefoglalást elrendelő határozat

alapján - házkutatást foganatosítottak 2001. március 12-én. A kényszerintézkedésnél

jelen volt a Kkt. egyik résztulajdonosa, akinek azonban csak az

egyik irodához volt kulcsa. Ezért a másik irodát a rendőrök lakatos segítségével

nyitották ki. A bejárati ajtót azonban a rendőrök ugyanúgy bezárták, ahogy azt

találták. A lakatossal ugyanis a házkutatást követően az ajtóba új zárbetétet

szereltettek be, és visszaszereltették az irodaajtó rácsát is. A házkutatás foganatosítását

a főkapitány szakszerűnek ítélte meg. Ezt bizonyították a házkutatásokról

készült jegyzőkönyvek, melyeket a házkutatást szenvedő aláírt, panaszt

nem jelentett be a végrehajtás módja ellen. A házkutatáson egyébként sem

készpénzt, sem egyéb értéket, illetve fémkazettát nem foglaltak le. Az iroda

berendezési tárgyaiban az eljáró rendőrök anyagi kárt nem okoztak, az irodában

lévő iratokat a szükségesnél nagyobb mértékben nem rakták szét.

A főkapitány megállapította továbbá, hogy a házkutatás foganatosítása közben

az irodában megjelent a Kkt. ügyvezetője és egy másik társtulajdonosa,

akik alaposan gyanúsíthatóak voltak az előzőekben már említett bűncselekmény

251

elkövetésével. Ezért őket bilincs használata mellett előállították a IX. kerületi

Rendőrkapitányságra. A bilincs használatakor az eljáró rendőrök figyelemmel

voltak a Rendőrségről szóló törvényben rögzítettekre. A bilincs használatát

ugyanis a rendőrök szökés megakadályozására, valamint arra alapozták, hogy

a Kkt. ügyvezetője ellen több rendőri szerv is folytatott büntetőeljárást.

Nem találta megalapozottnak a főkapitány a panasz azon részeit, amelyek

szerint a panaszost emberi tartózkodásra alkalmatlan helyiségben helyezték el,

a panaszos előállítása ideje alatt nem juthatott gyógyszereihez, továbbá hogy

a panaszossal szemben kultúrálatlan magatartást tanúsítottak, és etnikai hovatartozásra

utaló kifejezéseket használtak a rendőrök. Az előállító helyiséget

ugyanis 1999-2000-ben újították fel, annak műszaki átvételét az arra illetékes

szervek végezték, és az előállítottak elhelyezésére alkalmasnak minősítették.

A Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló BM rendeletben foglaltaknak

megfelelt az a rendőri intézkedés is, miszerint a panaszos az előállító helyiségben

nem tarthatta magánál gyógyszereit. Ha azonban kérte volna, gyógyszerei

bevételét engedélyezték volna. Ilyen kérelme nem volt, rosszullétre pedig egyáltalán

nem panaszkodott. Ezentúl a bűnügyi őrizetbe vett panaszost orvosi

vizsgálatot követően, orvosi vélemény alapján helyezték el rendőrségi fogdában.

A főkapitányi válasz szerint a panaszost őrizetbe vételekor tájékoztatták jogairól

és nyilatkoztatták arra is, hogy fogva tartásáról kit kíván értesíteni. A panaszos

által megjelölt hozzátartozót a rendőri szerv még az éjszakai órákban

megkísérelte értesíteni, de a megadott címen lévő lakóházba nem tudott bejutni.

A következő napon viszont okafogyottá vált a kiértesítés, mivel a hozzátartók

már a kora reggeli óráktól folyamatosan érdeklődtek a kapitányság ügyeletén az

őrizetbe vett személyről.

A helyettes biztos nem állapított meg alkotmányos joggal kapcsolatos viszszásságot

a kényszerítőeszköz alkalmazásával, az előállítás foganatosításával

összefüggésben, mivel az országgyűlési biztosnak nincs módja, sem lehetősége

további bizonyítékok beszerzésére, az előállítás körülményei ellen a rendőri

intézkedés alá vont személy nem élt jogorvoslati lehetőségével, egyébként pedig

a jogszabály lehetővé teszi az előállított személy bilincs használatával történő

kísérését. Nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot

amiatt sem, hogy a panaszos hozzátartozóit nem értesítették az őrizetbe vételről.

Ez ugyanis először a rendőrségen kívül álló ok miatt maradt el, később pedig

hozzátartozói érdeklődésre a rendőrök a tájékoztatást megadták. Mellőzte

az alkotmányos joggal összefüggő visszásság megállapítását a panasz azon

részeiben, miszerint az előállító helyiség emberi tartózkodásra alkalmatlan volt,

a panaszossal szemben a rendőrök kulturálatlan magatartást tanúsítottak, végül,

hogy a fogva tartott panaszos rosszul léte ellenére nem kapta meg gyógyszereit.

Ezen kérdésekben az zárta ki a visszásság megállapítását, hogy a panaszos

és a főkapitány álláspontja ellentmondott egymásnak. Hatáskör hiányára

hivatkozva - vagyis, mert a házkutatást, lefoglalást elszenvedő személy nem élt

a büntetőeljárási törvényről szóló törvényben biztosított jogorvoslati lehetőségével

- nem állapított meg alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot a ház-

252

kutatások és a lefoglalások végrehajtásának módjával összefüggésben sem, de

felhívta a panaszos figyelmét arra, hogy az ebből adódó, jogosnak vélt kárigényét

polgári bíróság előtt érvényesítheti.

A jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot

sértette, hogy az eljáró rendőrnek a panaszos előállításáról készült jelentése

nem tartalmazta a személyi szabadság korlátozása időtartamát. A rendőri jelentésben

nem szerepelt az sem, hogy a panaszossal szemben eljáró rendőrök

parancsnoka eleget tett-e a Szolgálati Szabályzatban foglalt ellenőrzési kötelezettségének,

vagyis hogy felülvizsgálta-e a kényszerítő eszközök alkalmazásának

szükségességét, jogszerűségét, az arányosság követelményének megtartását.

Az általános helyettes a feltárt visszásságok ellenére sem tett ajánlást, vagy

javaslatot, mert az OBH 1848/2000. sz. jelentésében már javasolta a budapesti

rendőrfőkapitánynak, hogy hasonló mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében

adjon ki belső rendelkezést. A javaslatot a főkapitány közbiztonsági helyettese

teljesítette azzal, hogy kiadta a 2/2001. számú körlevelét, melyben felhívta az

érintett vezetők figyelmét a személyi szabadságot korlátozó intézkedésekről

készített jelentések formanyomtatványainak jogszerű és szakszerű kitöltésére.

Jelen ügyben az ombudsman helyettese felkérte Budapest rendőrfőkapitányát,

hogy ismételten és nyomatékosan hívja fel a parancsnoki és a beosztotti állomány

figyelmét az előállításról készített rendőri jelentések formanyomtatványainak

kitöltésekor követendő eljárási szabályok maradéktalan betartására. A felkérésnek

a főkapitány határidőben eleget tett.

A panaszos sérelmezte, hogy a Soproni Rendőrkapitányság járőrei - véleménye

szerint megalapozatlanul - csendháborítás miatt, testi kényszer alkalmazásával

előállították a rendőrkapitányságra, anélkül, hogy felszólították volna

a szabálysértés abbahagyására.

A jogbiztonság, valamint a jó hírnévhez és a személyes szabadsághoz való

jog sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot

rendelt el és a rendőrkapitányságtól beszerezte az eljárás iratait.

A tényállás szerint a panaszos szomszédja kérte a rendőrség intézkedését,

mert a panaszos lakásából áthallatszó zene miatt a gyermekei nem tudtak aludni.

Az ügyeletes tiszt által a helyszínre küldött rendőrjárőr figyelmeztette a panaszost,

aki lehalkította a tv-készülékét. Az éjszaka folyamán további két esetben

hívták ki a rendőröket, akik végül testi kényszer alkalmazásával előállították

a rendőri intézkedésnek ellenszegülő panaszost, és reggel 06 óra 50 percig

fogva tartották. A rendőrség csendháborítás szabálysértése miatt feljelentést tett

ellene az eljárásra illetékes Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalánál.

A rendelkezésre álló adatok szerint a vizsgált esemény előtt és azután is,

253

a Polgármesteri Hivatal több esetben járt el a panaszos ellen a szomszédja sérelmére

elkövetett birtokháborítás miatt.

A panaszos jogellenes fogva tartás miatt feljelentést tett a Győr-Moson-

Sopron Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál. A Hivatal bűncselekmény hiányában

megszüntette a nyomozást. A határozat ellen benyújtott panaszt a Soproni

Városi Ügyészség elutasította.

A szabálysértésekről szóló törvény és a rendőrségi törvény szerint az eljáró

hatóság az előállítással a személyi szabadságot csak az előállítás céljának eléréséhez

szükséges ideig, de legfeljebb 8 órán át korlátozhatja. A célhoz kötöttség

azt jelenti, hogy az intézkedés a cél érdekében, a cél eléréséig tarthat, azt

követően a további szabadságkorlátozás jogszerűsége megszűnik, a fogva tartottat

szabadon kell engedni. Az előállítás legális célja csak a szabálysértés

megszakítása lehet. Mindezekre tekintettel a személyes szabadság korlátozása

csak az intézkedés szorosan vett befejezéséig, az ügyeletes tisztnek való átadásig,

illetve legfeljebb az előállításról szóló jelentés és a feljelentés elkészítéséig

tarthatott volna. Ezzel szemben a panaszost több mint hat órán keresztül

fogva tartották, ami az adott esetben nyilvánvalóan meghaladta az előállítás céljának

eléréséhez szükséges időtartamot.

Az előállítás céljának eléréséhez szükséges időtartamot meghaladó fogva

tartás sértette a panaszosnak a személyes szabadsághoz való jogát és a rendőrségről

szóló törvényben meghatározott szabályok sérelmével összefüggésben

a jogállamiság fontos elemét képező jogbiztonságot, valamint a panaszosnak

a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát is.

Az általános helyettes ajánlotta a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitánynak,

hogy tegye meg a személyes szabadsághoz fűződő alkotmányos jog

sérelmének jövőbeni elkerüléséhez szükséges intézkedéseket. A megyei főkapitány

az ajánlásnak eleget tett, a parancsnoki és végrehajtó állományt utasította

az előállítási szabályok betartására.

A panaszos sérelmezte, hogy előzetes letartóztatásba helyezett fiatalkorú

gyermekét a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben négy felnőtt zárkatársa

többször megverte, ruháit és különböző tárgyait elvették, és mindannyian természet

elleni fajtalanságra kényszerítették. A cselekmények következtében

a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Panaszolta az emiatt

tett feljelentés alapján folytatott nyomozás elhúzódását is. Az országgyűlési

biztos általános helyettese a jogbiztonság, valamint a tisztességes eljáráshoz

254

való jog és az emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot

rendelt el és az ügy körülményeivel kapcsolatban tájékoztatást kért a büntetés-

végrehajtás országos parancsnokától.

Az Intézet parancsnokának feljelentése alapján a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság

nyomozást rendelt el természet elleni erőszakos fajtalanság bűntette,

kifosztás bűntette és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette

alapos gyanúja miatt. A nyomozást megszüntették, mert az időközben szabadlábra

került gyanúsítottak ismeretlen helyen tartózkodtak. A megszüntető határozatból

nem kapott sem a feljelentő, sem a sértett. A megvizsgált iratokból nem

tűnt ki, hogy a nyomozás elrendelése és a megszüntetés között eltelt öt hónap

alatt a nyomozó hatóság milyen intézkedéseket tett a tényállás tisztázása érdekében,

és miért nem került sor az eljárás első felében még fogva lévő elkövetők

kihallgatására. A kerületi kapitányság mulasztásai sértették a fiatalkorú és törvényes

képviselője jogait a jogorvoslathoz való jog tekintetében, az eljárás indokolatlan

elhúzódása pedig veszélyeztette a jogbiztonság követelményének érvényesülését.

A Helsinki Bizottság Emberi Jogi Tanácsadó Irodája hivatali visszaélés bűntette

miatt feljelentést tett az Intézet állományába tartozó bv. alkalmazott ellen.

Az ügyész a körülmények tisztázását követően a nyomozást bűncselekmény

hiányában megtagadta, mivel a Fővárosi BV Intézetben a telítettség 260 % körül

mozgott és emiatt a fogva tartottak elkülönítésére vonatkozó szabályokat - így

a fiatalkorúak és a felnőttek elkülönítését - nem tudták betartani.

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben - azzal, hogy a 16 éves terheltet

olyan zárkában helyezték el, ahol nála jóval erősebb fizikumú, többségükben

felnőtt fogva tartottak voltak, és a súlyos bántalmazások megakadályozása érdekében

semmilyen megelőző intézkedést nem tettek - megsértették a fogva

tartásra vonatkozó büntetés-végrehajtási és büntetőeljárási jogszabályokat,

továbbá a fiatalkorúak védelmét szolgáló speciális rendelkezéseket. A jogszabályok

által előírt elkülönítési kötelezettség figyelmen kívül hagyása sértette

a jogbiztonság követelményét, továbbá az élethez és emberi méltósághoz való

alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Az általános helyettes ajánlotta a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának,

hogy intézkedjen annak érdekében, hogy a jövőben a fiatalkorúak elkülönítése;

jogaik, emberi méltóságuk és testi épségük biztosítása a jogszabályok

szerint történjen. Javasolta a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy ellenőriztesse

a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményekkel összefüggő nyomozásokban

a büntetőeljárási szabályok betartását, és a nyomozó szervek fordítsanak

nagyobb figyelmet a nyomozások időszerűségére, a gyermeki jogok megóvására

és a hozzátartozók tájékoztatására. Az érintettek az ajánlásokat elfogadták.

A budapesti főkapitány megvizsgáltatta a fiatalkorú fogva tartottak ügyeiben

folyamatban lévő eljárásokat. A bv. országos parancsnoka intézkedett az elhelyezési

szabályok betartására.

255

A Kapuvári Rendőrkapitánysághoz tartozó Beledi Rendőrőrsön a rendőrök

betöréssel gyanúsított fiatalkorúakat bántalmaztak. Az állampolgári jogok korábbi

országgyűlési biztosa a jogállamiság, valamint a tisztességes eljáráshoz

való jog, illetve az emberi méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt hivatalból

vizsgálatot indított, és az ügy körülményeivel kapcsolatban tájékoztatást

kért a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjétől, valamint

az országos rendőrfőkapitánytól.

A tényállás szerint a Kapuvári Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el ismeretlen

tettesek ellen, akik Kisfalud községben, az általános iskolából készpénzt

és műszaki cikkeket, egy üzletből pedig különféle árucikket tulajdonítottak el.

A Beledi Rendőrőrsre több fiatalkorút és egy gyermekkorút állítottak elő. A kihallgatásukat

végző rendőrök illetve a később érkező rendőrkapitány az előállított

fiúkat fenyegették, szidalmazták és ütlegelték. A bántalmazás hatására

a gyanúsítottak a bűncselekmények elkövetését beismerték. A Kapuvári Rendőrkapitányság

- egy sorállományú gyanúsítottra tekintettel - az ügyet áttette

a Győri Katonai Ügyészséghez. Az ügyészség a nyomozást bűncselekmény

hiányában valamennyi gyanúsítottal szemben megszüntette, mivel időközben

a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nyomozásának eredményeként kézre

kerültek a betörések tényleges elkövetői, akiktől az eltulajdonított tárgyak nagy

részét lefoglalták.

A hozzátartozók feljelentést tettek a rendőrök ellen. A Győri Városi Ügyészség

kényszervallatás bűntette miatt vádat emelt a négy rendőr ellen, a bíróság a

vádlottak büntetőjogi felelősségét megállapította. Az üggyel kapcsolatban megjelent

újságcikkek hírt adtak arról, hogy a rendőrök elleni feljelentéseket követően

gyakoribbá váltak a rendőri intézkedések. Az országos rendőrfőkapitánytól

beszerzett adatok az újsághíreket megerősítették. Csaknem háromszorosára

nőtt az őrs illetékességi területén kiszabott helyszíni bírságok száma, egyes

intézkedések pedig kifejezetten a feljelentők vagy hozzátartozóik ellen irányultak.

A zaklatásokra lehetőséget adott, hogy az érintett kapitányságvezetővel

szemben csak kb. két és fél hónappal a feljelentéseket követően került sor a

fegyelmi eljárás elrendelésére.

A rendőrök cselekménye a büntetőjogi tényállás megvalósítása mellett az

élethez és emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben súlyos

visszásságot okozott. A bántalmazást elkövető rendőrök feljelentése után történt

indokolatlan intézkedések a jogállamiság alkotmányos alapelvét sértették. Tekintettel

arra, hogy az illetékes nyomozó hatóság a büntetőeljárást soron kívül

lefolytatta, az elkövetők felelősségét a bíróság is megállapította, továbbá a megyei

rendőrfőkapitány a szükséges személyzeti intézkedéseket végrehajtotta, az

256

ügyben ajánlásra nem került sor, de az országgyűlési biztos általános helyettese

a jelentést azzal a kéréssel küldte meg az országos rendőrfőkapitánynak, hogy

kísértesse figyelemmel a jogsértő cselekmények bejelentését követő esetleges

retorziók előfordulását.

Egy igari panaszos a szomszédságában folyó engedély nélküli környezetszennyező

gépkocsi-mosást, fényezést, javítási munkálatokat sérelmezte, továbbá

azt, hogy az önkormányzat semmilyen hathatós intézkedést nem tesz az

ügy megoldása érdekében.

A biztos általános helyettese a tulajdonhoz és az egészséges környezethez

való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Két helyi lakos 2000 márciusában

fordult a képviselő-testülethez azt sérelmezve, hogy az önkormányzat

nem intézkedett a szomszédságukban folyó engedély nélküli gépkocsi festés

ügyében. A körjegyző felkérte az ÁNTSZ-t, a környezetvédelmi felügyelőséget

az illetékes tűzoltó parancsnokságot ellenőrzésre és helyszíni ellenőrzést tartott

a polgármesteri hivatal egyik munkatársa is, aki megállapította, hogy a telepen

valóban folyik az engedély nélküli autófestés. A tűzoltóság megállapította, hogy

a cég nem tartja be a 35/1996. (XII. 29.) B és a 4/1997. (I. 22.) kormányrendelet

1. sz. mellékletébe foglaltakat, de az eljárás jegyzői hatáskörbe tartozik. A környezetvédelmi

felügyelőség tájékoztatta a jegyzőt, hogy csak egyszer történt

engedély nélküli tevékenység, ezért ismételt helyszíni szemle megtartását nem

tartja indokoltnak, de levélben felhívta a céget az esetleg keletkező veszélyes

hulladék átvételre engedéllyel rendelkező szervezetnek való leadására.

Az ÁNTSZ-vizsgálat szerint a telep rendezetlen volt, foglalkozás-egészségügyi

előírásokat nem tartották be, a védőeszközök hiányoztak, a kézmosó

szennyvize a szabadba távozott, minden tevékenység a szabadtéren folyt.

A felügyelőség veszélyes hulladék bírságot szabott ki - melyet a kötelezett

megfellebbezett -, valamint "veszélyes hulladék kötelezést" adott ki, majd az

ismételt lakossági bejelentésre és a korábbi "veszélyes hulladék kötelezés" tárgyú

határozat végrehajtásának ellenőrzése céljából helyszíni ellenőrzést tartott.

A környezetvédelmi felügyelőség "környezetvédelmi szabálysértés" miatt az

önkormányzatnál feljelentést tett. A simontornyai jegyző a szabálysértési eljárást

lefolytatta, megállapította a környezetvédelmi szabálysértés elkövetését, és

figyelmeztetésben részesítette a cég vezetőjét.

A Tolna Megyei Bíróság a kft. fizetésképtelenségét megállapította, és felszámolását

elrendelte.

A vizsgálat megindulásával egyidejűleg az általános helyettes felkérte a Fejér

Megyei Főügyészséget arra, hogy folytasson le törvényességi felügyeleti eljárást

az érintett hatóságoknál. A vizsgálat több mulasztást állapított meg. A körjegyző,

257

a panaszos közérdekű bejelentésére indult eljárás folyamán megsértette a 1977.

évi I. törvény, és a végrehajtására kiadott 11/1977 MT rendelet több rendelkezését,

így: a közérdekű bejelentést nem foglalta írásba, azt 30 napon belül nem

bírálta el, nem tájékoztatta a bejelentőket. A körjegyző a hatósági ellenőrzések

során feltárt súlyos törvénysértések miatt a szükséges államigazgatási eljárását

hivatalból nem indította meg, így a cég képviselőjét nem kötelezte a telepengedélyeztetési

eljárás megindítására, valamint nem kötelezte határozatban a jogszabálysértő

tevékenység abbahagyására. A cég működési engedélyét viszont

a jegyző jogszabályi feltétel hiányában vonta vissza. A körjegyző nem folytatta le

a szabálysértési eljárást a környezetvédelmi szabálysértésre, és a tűzvédelmi

szabálysértésre sem.

Az ÁNTSZ vezetője a közérdekű bejelentés elbírálását megkezdte, de 30 napon

belül nem folytatta le, a munkavédelmi szabálysértés miatt a szabálysértési

eljárást nem folytatta le. Az ügyész mindkét szervnél felszólalt. A Ptk. 100. §-a

szerint: "A tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan

magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná,

vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné." Ez a rendelkezés a szomszédok

jogainak védelmére vonatkozik. A szükségtelen zavarást minden egyes

egyedi esetben külön kell elbírálni, mert a zavarás egy bizonyos szintjét mindenki

köteles eltűrni. A másokat zavaró tevékenység csak akkor tiltott, ha az

nem szükségszerű. Gyakori, hogy a jegyzők, a környezetvédelmi panaszokat

nem tekintik egyben birtokvédelmi eljárás lefolytatása iránti kérelemnek, pedig

a beadvány tartalmilag nyilvánvalóan arra irányul. A jegyzőknek a környezetvédelmi

panaszok esetén a lényegesen rugalmasabb bizonyítást igénylő birtokvédelmi

eljárást kellene lefolytatniuk. Az Áe. értelmében a kérelmet tartalma szerint

kell elbírálni. Ha valaki a szomszédságában zajló tevékenység zajos, bűzös

és környezetet szennyező tevékenységét kifogásolja, akkor a birtokvédelmi

eljárás lefolytatható. Az általános helyettes megállapította, hogy a jegyző viszszásságot

okozott a tulajdonhoz, valamint az egészséges környezethez való

joggal összefüggésben azzal, hogy hosszú időn keresztül a helyszíni szemlén

kívül érdemi intézkedést nem tett és a panaszos számos beadványából egyikre

sem indította meg a birtokvédelmi eljárást.

A továbbiakban kifejtettek a panaszosnak alkotmányos jogokkal kapcsolatos

sérelmet nem okoztak, de az általános helyettes felhívta a figyelmet bizonyos

hiányosságokra a simontornyai jegyző mint I. fokú szabálysértési hatóság eljárásával

összefüggésben. A jegyző megállapította, hogy a feljelentett személy

elkövette a szabálysértést és intézkedésként figyelmeztetést alkalmazott. Az

elkövetés körülményeire, az elkövető személyi körülményeire tekintettel a hatóság

elegendőnek tartotta a figyelmeztetés alkalmazását. Nem fejtette ki azonban,

sem az elkövetés, sem az elkövető személyi körülményeit, és azt sem,

hogy ezen adatok ismeretéből hogyan jutott arra a következtetésre, hogy a figyelmeztetés

kellően visszatartó erejű lehet. Másrészt a figyelmeztetés a szabálysértési

törvény szerint a legenyhébb intézkedés. A törvény szerint büntetés

helyett figyelmeztetés alkalmazható, ha a szabálysértés az elkövetés körülmé-

258

nyeire tekintettel csekély súlyú és az eljárás alá vont személy személyi körülményeire

is figyelemmel, a figyelmeztetéstől is kellő visszatartó hatás várható. Az

elkövetés ismétlődése vagy folyamatossága kizárják a figyelmeztetés alkalmazásának

lehetőségét. A szabálysértési feljelentésben szerepel az, hogy a feljelentést

a hatóság a környezetvédelmi előírások sorozatos megszegése miatt

teszi. Az olyan szabálysértési eljárás, amikor a határozat rendelkező része érdemi

indokolást nem tartalmaz és egy folyamatosan elkövetett "szabálysértést"

figyelmeztetéssel zár le, a hatóság az eljárást látszólagossá teszi, az alkalmazott

intézkedés pedig rendkívül enyhének minősíthető. Komoly szakmai hiányosság

az, hogy sem a környezetvédelmi felügyelőség, sem pedig a jegyző

nem észlelte, hogy a veszélyes hulladék kísérőjegy nélküli elszállítása alapján

felmerülhet a "környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezése" bűncselekmény

elkövetésének gyanúja. Továbbá a felügyelőségnél a talaj fáradt olajjal

való szennyezése miatt a "környezetkárosítás" bűncselekmény gyanújának is fel

kellett volna merülnie és a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. tv. rendelkezései

alapján büntető feljelentést kellett volna tenni. A biztos általános helyettese felkérte

a simontornyai jegyzőt arra, hogy a környezetvédelemmel összefüggő zaj,

por, bűz és egyéb behatásokkal kapcsolatos panaszokat körültekintően, tényleges

tartalmuk szerint bírálja el, és szükség szerint folytasson le birtokvédelmi

eljárást, valamint kérte, hogy tájékoztassa a panaszost levélben a birtokvédelmi

eljárás bírósági lehetőségéről. A jegyző a kezdeményezést elfogadta.

A panaszos beadványában a Fővárosi Szociális Központ és Intézményei

igazgatójának (a továbbiakban: FSZKI), valamint a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai

és Lakásügyi Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) eljárását sérelmezte.

A panaszos állami gondozott volt, 1970-ben költözött a Budapest XIII. kerület,

Dózsa György út 152. szám alatti Átmeneti Munkásszállóra, mely később a Fővárosi

Szociális Központ és Intézményei Hajléktalanok Átmeneti Szállása lett

(a továbbiakban: Átmeneti Szálló).

Az Átmeneti Szálló igazgatója 2000. szeptember 18-án előzmény és ügyiratszám

nélkül értesítette a panaszost arról, hogy áthelyezi a Budapest X. kerület,

Bánya u. 37. szám alatti szállóra. Az intézkedés ellen a panaszos a Bizottsághoz

fordult, és kérte helyezzék vissza az Átmeneti Szállóra. A beadványra az

Átmeneti Szálló igazgatója válaszolt, válaszában a panaszos kérelmét elutasította.

A panaszos ezt követően a Bizottság és a főpolgármester segítségét kérte.

A kérelem jogosságát a Bizottság és a főpolgármester egyaránt elismerte, az

igazgatót felkérték az eredeti állapot helyreállítására, ennek ellenére a panaszos

ügyében 2001. április 20-áig - az országgyűlési biztoshoz benyújtott panaszá-

259

ig - semmilyen konkrét intézkedés nem történt. Az országgyűlési biztos a jogbiztonság

elve, és a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot

indított, és megállapította, hogy a panaszos 2000. szeptember 20-án benyújtott

fellebbezését a Bizottság és az Ügyosztály egyaránt megküldte intézkedés

céljából az FSZKI igazgatójának. Az FSZKI igazgatója ugyan a panaszos

kérelmének nem adott helyt, de tájékoztatta arról, hogy döntése ellen panasznak

van helye. A fenti intézkedések során a panaszos jogorvoslati joga tehát

nem sérült.

A panaszos a főpolgármesterhez 2000. november 8-án benyújtott jogorvoslati

kérelmére azonban csak közel két hónap múlva - 2001 januárjában - kapott

választ. Ekkor kérelme jogosságát elismerték, de korábbi szálláshelyére való

visszahelyezéséről az FSZKI igazgatója nem intézkedett, ezért egy hónap múlva

a panaszos az FSZKI felügyeleti szervétől ismét segítséget kért. A segítségkérést

követően az ügyosztályvezető még kétszer szólította fel az FSZKI igazgatóját

arra, hogy a panaszost helyezze vissza az Átmeneti Szállóra. Az igazgató

azonban ezt csak azt követően tette meg, amikor tudomást szerzett arról, hogy

a panaszos az országgyűlési biztos segítségét kérte. A panaszos jogorvoslati

kérelme és az Átmeneti Szállásra való visszahelyezése között közel kilenc hónap

telt el. Az elhúzódó eljárással sérült a panaszosnak a tisztességes eljáráshoz

fűződő joga. A biztos a jogsértések jövőbeni elkerülése érdekében felkérte

a Szociálpolitikai Ügyosztály vezetőjét, hogy ellenőrizze, hogy a felügyelete alatt

álló intézmények vezetői a kapott utasításoknak, felkéréseknek az általa meghatározott

határidőre eleget tesznek-e. Az ügyosztályvezető az ajánlást elfogadta.

Az országgyűlési biztos a fogva tartottak panasza alapján indított, 2001 júniusában

lezárt vizsgálata eredményeként megállapította, hogy a BRFK - a 19/1995.

(XII. 13.) BM rendelet 3. § (1) bekezdése ellenére - nem biztosítja a Gyorskocsi

utcai fogdán fogva tartottak számára a szabad levegőn való tartózkodás jogát.

A hatóság eljárása ennélfogva visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető

jogbiztonság elvével, és a fogva tartottak lehető legmagasabb szintű

testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben, ezért a biztos kezdeményezte

a budapesti rendőrfőkapitánynál, hogy fontolja meg annak a gyakorlatnak

a megszüntetését, mely szerint zárkánként, azaz kétfős csoportokban

hajtják végre a sétáltatást.

A budapesti rendőrfőkapitány elutasította a kezdeményezést, mert álláspontja

szerint a hivatkozott BM rendelet 18. § (1) bekezdésének c, pontja értelmében

a bűnüldözési és nyomozati érdekek maradéktalanul csak úgy biztosíthatóak, ha

- figyelembe véve a fogdaőrök létszámát és a rendelkezésre álló sétaudvarok

méretét is - a sétáltatást zárkánként végzik. Az országgyűlési biztos általános

260

helyettese erre tekintettel felkérte a rendőrfőkapitányt, hogy a kezdeményezést

terjessze fel az ORFK-hoz. Az országos rendőrfőkapitány válaszában egyetértett

a budapesti rendőr-főkapitánnyal.

Ezt követően az általános helyettes a kezdeményezést módosított formában

ajánlásként fenntartva a belügyminiszterhez fordult. Az országgyűlési biztos

ugyanis eredeti kezdeményezésében csupán egy megoldási módot javasolt

a fennálló alkotmányos joggal összefüggő visszásság megszüntetése érdekében.

Ezt a megoldást mind a BRFK, mind az ORFK elutasította, de nem tettek

más intézkedést a visszásság orvoslására. A belügyminiszter ugyanakkor az

együttműködés e formáját elutasította, ezért az általános helyettes a korábbi

kezdeményezést visszavonta és 2002 januárjában kiegészítő jelentés keretében

ajánlást tett a belügyminiszternek, mint a visszásságot előidéző szerv felügyeleti

szervének, felkérve, hogy szüntesse meg a változatlanul fennálló, alkotmányos

joggal összefüggő visszásságot. A belügyminiszter az ajánlást elfogadta, és

intézkedett a fogdát érintő felújítási munkálatok gyorsítására, valamint felkérte

az országos rendőrfőkapitányt, hogy a nagyobb létszámú fogva tartott egy részét

bv. intézetben helyezzék el.

Az általános helyettes megküldte a panaszosnak egy Gyorskocsi utcai fogdán

fogva tartott panaszos azonos tárgyú beadványa nyomán, az OBH 6176/2001.

sz. ügyben 2002 januárjában kelt kiegészítő jelentését.

A Létminimum Alatt Élők Társasága az országgyűlési biztoshoz fordult a Budapest

X. ker., Előd utcai hajléktalanszállón ismétlődően előforduló rendőri ellenőrzések

módszere miatt. Beadványuk szerint a rendőrök több esetben az

éjszakai órákban felzavarták és a folyosón sorba állították a szállón lakó hajléktalanokat,

majd mindenkit igazoltattak. Az intézkedések során bántalmazás

is előfordult. A rászorultak szociális gondoskodáshoz való joga és az emberi

méltósághoz való jog sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos általános

helyettese vizsgálatot rendelt el, és tájékoztatást kért a Budapesti Rendőrfőkapitányságtól

és a hajléktalan szállást kezelő Budapesti Módszertani Szociális

Központ és Intézményei vezetőjétől.

A rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a vizsgált egy hónap alatt a BRFK X.

kerületi Rendőrkapitányság rendőrei három alkalommal, öt személlyel szemben

intézkedtek az Előd utcai hajléktalan menedékhelyen. Az intézkedésekre a késő

esti, illetve a hajnali órákban került sor. Az intézkedésekkel szemben az érintettek

nem éltek panasszal. Az előállításokra elfogatóparancs alapján, bűnügyben

történő kihallgatás érdekében, illetve a személyazonosság megállapítása miatt

került sor. A rendőri vizsgálat során nem merült fel olyan tény, mely alátámasztotta

volna, hogy a rendőrök intézkedéseiket megalázó módon végezték.

261

A menedékhely vezetőjének tájékoztatása szerint a rendőrökkel korrekt kapcsolatot

és együttműködést alakítottak ki. A panaszban kifogásolt intézkedésről,

bántalmazásról a menedékhely vezetőjének nem volt tudomása.

A helyi rendőri szervek előtt nem volt ismert, hogy az ORFK és a Hajléktalan

Kamara együttműködési megállapodást kötött, a főkapitány a 30/1999. (VI. 3.)

ORFK Intézkedésben határozta meg a megállapodásból adódó feladatokat. Az

ORFK Bűnmegelőzési Osztály vezetőjének állásfoglalása megállapította, hogy

"általános bűnmegelőzési célból, körözött személyek - általános, konkrét információ

nélküli - felderítése érdekében fokozott ellenőrzés a hajléktalan szállásokon

nem tartható."

A hajléktalanok átmeneti szállásai és éjjeli menedékhelyei csak abban az

esetben felelhetnek meg a rendeltetésüknek, ha képesek ténylegesen megfelelő

szintű védelmet, biztonságot nyújtani a rászorulóknak. Hatástalanná teszi

a szociális erőfeszítéseket, nehezíti az állam alkotmányos kötelezettségeinek

teljesítését, ha a rendőrség ezeket a helyeket a rendőri ellenőrzések állandó

célterületeiként kezeli.

Az általános helyettes megállapította, hogy a hajléktalanszállások és éjjeli

menedékhelyek rendszeres éjszakai ellenőrzése - megfelelő szabályozás hiányában

- közvetlenül veszélyezteti a hajléktalanokat is megillető emberi méltósághoz

való jog és a szociális gondoskodáshoz való jog érvényesülését. Ennek

alapján javasolta az országos rendőrfőkapitánynak, hogy tegye meg a szükséges

intézkedéseket annak érdekében, hogy az alárendelt rendőri szervek megismerjék

és intézkedéseik szervezése, és végrehajtása során betartsák az

ORFK Bűnmegelőzési Osztály állásfoglalását. A Budapesti Módszertani Szociális

Központ és Intézményei vezetőjének ajánlotta, hogy a hajléktalanszállásokon

naplózzák az intézményben történt rendőri intézkedések időpontját, a rendőri

szerv és az intézkedésben érintett személyek adatait. Az országos rendőrfőkapitány

az ajánlást elfogadta, az intézkedéseket végrehajtotta, a Szociális Központ

vezetője nem válaszolt.

A panaszosok a hódmezővásárhelyi József Attila Általános Iskola és a Központi

Általános Iskola, valamint a Szent István Általános Iskola és a Halmay

Zoltán Testnevelés Tagozatos Általános Iskola összevonásával kapcsolatos

önkormányzati döntés miatt fordultak panasszal az Országgyűlési Biztos Hivatalához.

Kifogásolták, hogy a képviselő-testület a döntését az éjszakába nyúló

ülésén hozta meg, és így a döntés valójában a nyilvánosság kizárásával született.

Kifejezték aggodalmukat a magas szintű oktatás csökkenése miatt, illetve

az utazási körülmények megnehezülése miatt is. Az önkormányzat tervei szerint

az alsó és a felső tagozatos tanulók más-más épületben tanulnának. Ezzel

262

szemben olyan kifogások érkeztek, hogy egy családból a gyerekek nem járhatnak

együtt iskolába. Azt is kifogásolták, hogy miért a jól kihasznált iskolákat, és

nem a legalacsonyabb létszámmal működő iskolákat zárják be. Az összevonást

a várható megtakarítás mértékét figyelembe véve sem tartották indokoltnak.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a művelődéshez való alkotmányos

joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste

az önkormányzatot. A válasz szerint a képviselő-testület a csökkenő

gyermekszám miatt kezdett a városi oktatási intézményrendszer átalakításába.

A gyermeklétszám fokozatos csökkenését mutatta, hogy míg 8 évvel korábban

800 gyermek tanult az iskolákban, addig a következő tanévre 400 gyermek beíratása

várható. A városban felesleges 12 általános iskola fenntartása ilyen létszámadatok

mellett. Az önkormányzat az érintett iskolákat értesítette az összevonás

tervéről, és e kérdést megvitatták az iskolákban a nevelőtestülettel, az

iskolaszékkel, a diákönkormányzattal, a szakszervezettel, és a közalkalmazotti

tanáccsal. Az érintettek kérdéseiről, kéréseiről a képviselő-testületet tájékoztatták.

A képviselő-testület az iskolák összevonásáról a 2001. április 6-i ülésén

hozott határozatot, mely szerint a József Attila Általános Iskola és a Központi

Általános Iskola az összevonás után a József Attila Általános Iskola és Központi

Tagozat néven, míg a Szent István Általános Iskola és a Halmay Zoltán Testnevelés

Tagozatos Általános Iskola összevonásával Szent István Általános Iskola

és a Halmay Zoltán Testnevelés Tagozata néven működött tovább 2001. július

1-jétől.

Az országgyűlési biztos általános helyettesének vizsgálata megállapította,

hogy az önkormányzat a költségvetését a törvényes keretek között szabadon

határozza meg, és mint fenntartó nagyfokú önállósággal bír az intézményi

struktúra kialakításában, szervezésében. Döntéseit a csökkenő gyermeklétszám

miatt összességében alacsony kihasználtságú intézmények gazdaságtalan működése

indokolja. Az önkormányzat a kérdést rendező határozatainak meghozatala

előtt intézkedett a törvény szabályainak megfelelően az érintettek véleményének

kikéréséről valamennyi kérdésben, amelyben a törvény szerint

e jogukat gyakorolhatják. Az önkormányzat az iskolák osztályait nem vonta öszsze,

a tagozatos oktatást a teljes egészében átvett nevelőtestület továbbra is

biztosította, és nem csupán a korábbi tanítványaik, hanem az iskola valamennyi

tanulója számára. Az oktatás minősége ezzel nem csökkent, hanem egyes területeken

éppen javult. A közlekedési problémák rendezése érdekében az önkormányzat

javaslatot tett a Tisza Volán Rt.-nek a menetrend módosítására.

A módosított járatok a jelentősebb problémákat rendezték, mert azzal kapcsolatban

nem érkezett további panasz sem az önkormányzathoz, sem az országgyűlési

biztos hivatalához.

A csökkenő gyermeklétszám nem arányosan oszlott meg a város iskoláiban,

de nem lehetett kizárólagos alapja az iskolák összevonásának az, hogy melyik

iskolába járnak kevesebben, mert az iskolák területi elhelyezkedése is befolyásolta

a döntést. A költségek csökkenésének csekély voltát felvető panasszal

kapcsolatosan elmondható, hogy a megtakarítás valójában csak hosszabb tá-

263

von érvényesül, az összevonást követően néha inkább többletköltség keletkezik.

Annak elodázása azonban csak súlyosbíthatja a problémát, és a megtakarítás is

később jelentkezik. A szabad iskolaválasztás jogát nem lehet kiterjesztően értelmezni,

mert az nem biztosítja a gyermekeknek és szüleiknek azt a jogot, hogy

a művelődéshez való alapjogra hivatkozással valamely intézmény változatlanul

hagyását követeljék, ha azt az ingyenes és kötelező általános iskola biztosításának

sérelme nélkül a fenntartó megszüntetésre jelölte ki. Az országgyűlési

biztos intézkedését igénylő Alkotmányban biztosított alapjog nem sérült, ezért az

általános helyettes a vizsgálatot alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság

hiányában megszüntette.

A Pusztacsehin lakó, de dombóvári állandó bejelentett lakhellyel rendelkező

panaszos beadványában sérelmezte, hogy Dombóvár Önkormányzata - arra

való hivatkozással, hogy életvitelszerűen nem tartózkodik a településen - megszüntette

a két kiskorú gyermeke után járó kiegészítő családi pótlék folyósítását.

Sérelmezte továbbá, hogy a pusztacsehi polgármester nem engedte a településre

bejelentkezni. Bejelentkezés hiányában idősebb - iskolakezdés előtt álló -

gyermekét nem tudta óvodába, a kisebbet bölcsödébe íratni.

A beadvánnyal kapcsolatban felmerült a tisztességes eljáráshoz, és a gyermeket

az állam és a társadalom részéről megillető kiemelt védelemhez fűződő

joga sérelmének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos általános helyettese

vizsgálatot indított.

A panaszos beadványa szerint szeretett volna Pusztacsehin tartózkodási helyet

létesíteni, azért ment a polgármesteri hivatalba, hogy az ehhez szükséges

bejelentőlapot kitöltse. Állítása szerint a polgármesteri hivatalban egyértelműen

elutasították a kérelmét. A község polgármesterének telefoni tájékoztatása szerint

a panaszos csak szóban "érdeklődött" a bejelentkezés lehetősége iránt,

kérelmet nem nyújtott be, ezért annak elutasításáról nem készült határozat sem.

A panaszos és a polgármester állításai egymásnak ellentmondottak, ezért a panasz

e részének vizsgálatánál a biztos csak a panaszos beadványában foglaltakra

és a polgármester tájékoztatására hagyatkozhatott.

Az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény előírja, hogy az ügyfél

a kérelmét szóban és írásban egyaránt előterjesztheti. A törvény rendelkezik

arról is, hogy az eljáró szerveknek a kérelmet tartalmuk szerint kell elbírálniuk,

tehát az ügyfél "érdeklődését" nyilvánvalóan bejelentkezési szándéknak kellett

264

volna tekinteni. Az eljáró szerveknek tájékoztatniuk kell az ügyfelet jogairól és

kötelezettségeiről. Az általános helyettes a rendelkezésére álló dokumentum és

információk szerint a panaszos nem kapott tájékoztatást arról, hogy szóban

előadott kérelmét az eljárás megindításának tekintik, arról jegyzőkönyvet nem

vettek fel, a kérelem elutasításáról pedig, nem született határozat. Így a panaszos

jogorvoslati jogával sem élhetett. Mindezzel sérült a panaszos jogállamiságból

eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő joga.

Dombóvár Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

szóló rendelet hatályát a város közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező

és életvitelszerűen ott-tartózkodó magyar állampolgárokra (bevándoroltakra,

menekültekre) terjeszti ki. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) rendelkezik arról, hogy a kiegészítő családi

pótlék folyósításával kapcsolatos eljárásra az a települési önkormányzat illetékes,

amelynek a területén a gyermek szülői felügyeletet gyakorló szülőjének,

gyámjának, az ügyei vitelében akadályozott, illetőleg a cselekvőképességet

érintő gondnokság alatt álló személy gondnokának a lakóhelye van. Az önkormányzati

rendelet előírása tehát a törvény rendelkezéseit szűkítően értelmezi.

Ez ellentétes a jogalkotásról szóló törvény előírásával. Mindezért Dombóvár

Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló rendelete

jogszabálysértő. A panaszos életvitelszerűen nem tartózkodott Dombóváron,

ezért a rendelet szerint megszüntették a gyermekei után járó kiegészítő

családi pótlék folyósítását, ami a jövedelem nélküli panaszosnak jelentős anyagi

kiesést jelent. A kiegészítő családi pótlék elvesztése miatt sérült a panaszos

gyermekeinek a megfelelő testi fejlődésükhöz szükséges alkotmányos joga.

A jogsértések elkerülése érdekében az általános helyettes felkérte Pusztacsehi

polgármesterét, hogy a jövőben az ügyfelek szóban előadott kérelmét,

"érdeklődését" ne annak formája, hanem tartalma alapján bírálják el, ügyfeleiket

jogaikról és kötelezettségükről minden esetben tájékoztassák. Az akár szóban,

akár írásban benyújtott kérelem engedélyezéséről, illetőleg elutasításáról hozzanak

határozatot. Dombóvár polgármesterét felszólította, hogy az önkormányzat

képviselő-testülete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló önkormányzati

rendeletét hozza összhangba a Gyvt. illetékességi szabályaival. Kérte

a polgármestert, hogy saját hatáskörében vizsgálja meg, milyen módon tudná

a panaszos családját úgy segíteni, hogy a kiskorúak ellátásából kiesett kiegészítő

családi pótlék összegét pótolná.

Az érintettek a kezdeményezést elfogadták. Dombóvár város képviselő-testülete

a Gyvt.-t szűkítő rendelkezését hatályon kívül helyezte, a polgármester

saját hatáskörében gondoskodott arról, hogy a kiesett családi pótlék összegét

a panaszosnak kiutalják.

265

A panaszos azt sérelmezte, hogy birtokvédelmi ügyében a jegyző nem hozott

döntést. Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog, valamint a jogbiztonság

követelményének megsértése miatt indított vizsgálatot. A panaszos 2000 augusztusában

élt panasszal a helyi önkormányzatnál, mert szomszédja a telkén

"ipari hulladéktelepet" létesített. A szomszéd nagy mennyiségű használt mosógépet,

autógumit, fémrudakat, különféle műanyag tárgyakat, használt bútorokat,

textil- és egyéb azonosíthatatlan hulladékot halmozott fel. Az ingatlan gazos,

gondozatlan, kezeletlen. A felhalmozott több teherautónyi hulladék az ingatlan

jelentős részét lefedi, a különböző hulladékok miatt fokozott a tűzveszély és

a rágcsálók elszaporodásának a lehetősége. E körülmények a panaszos ingatlanának

értékét csökkenti, és zavarja az ingatlan békés birtoklásában. A jegyző

a 4174/2000. sz. és 2000. augusztus 17-én kelt határozatával kötelezte a panaszolt

ingatlan tulajdonosát, "ingatlana hulladékoktól, gyomoktól, valamint rágcsálóktól

- 15 napon belül - való megtisztítására, majd az ingatlan tisztán tartására".

A jegyző azonban a határozatban foglalt kötelezés teljesítésének elmaradása

ellenére sem rendelte el a határozat végrehajtását. A panaszos ezért

2001. július 9-én kérte az önkormányzatot a haladéktalan intézkedésre. E kérelem

azonban válasz nélkül maradt, mint ahogy az említett határozatban foglalt

kötelezés teljesítésének elmaradása esetén szükséges végrehajtás elrendelése

sem történt meg. Panaszos ezt követően fordult az országgyűlési biztoshoz.

Az országgyűlési biztos az ügyben iratok megküldése és tájékoztatás céljából

több alkalommal megkereste a jegyzőt, majd 2002 júliusában a tényállás tisztázása

érdekében helyszíni szemlét tartott. Álláspontja szerint a beadványban

foglalt panasz alkalmas birtoksértés megállapítására. Mivel a panaszos a kérelmét

a birtoksértő cselekmény megvalósítását követő egy éven belül terjesztette

elő, a jegyző köteles volt az eljárás 30 napon belül történő lefolytatására és

határozathozatalra is. A vizsgálat megállapította, hogy a jegyző a panaszos és

társai által előterjesztett kérelemben foglaltakat nem vizsgálta, s 30 napon belül

való határozathozatali kötelezettségét is elmulasztotta, ezáltal eljárása kiszámíthatatlanná

vált. A jegyző mulasztásával megsértette a jogbiztonság elvét. Ugyanakkor

ez az eljárás veszélyeztette panaszos tulajdonhoz való jogát is. A jegyző

mulasztása az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot

idézett elő. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a jegyző az országgyűlési

biztos által tartott szemléről kapott tájékoztatást követően 2002. július 4. napján

kelt 370-2/2002. sz. határozatában rögzítette, hogy a panaszolt az ingatlanán

"hatalmas mennyiségű használt holmit halmozott fel. Minden kétséget kizáróan

megállapítható, hogy panaszolt udvarának látványa a városképet rontja, esztétikailag

súlyosan zavaró hatású." Továbbá, hogy "a felhalmozott használt ipari

termékek mennyisége eléri azt a mértéket, amelyre a telepengedélyezésről

szóló 80/1989. (VI. 11.) kormányrendelet értelmében tárolásra és raktározásra

való engedélyt kellett volna kérni. A panaszolt pedig, ilyen engedéllyel nem rendelkezik."

A jegyző a panaszoltat a birtokháborítástól eltiltotta, továbbá kötelezte

az engedély nélkül tárolt, használt ipari cikkek tárolásának 3 napon belül való

megszüntetésére. Panaszolt a határozatban foglalt kötelezésnek nem tett ele-

266

get, ezért a jegyző a 370-4/2002. sz. határozatával 20 000 Ft végrehajtási bírság

megfizetésére kötelezte.

Az országgyűlési biztos arra is tekintettel, hogy helyszíni szemlét követően

a jegyző a visszásságot határozatával megszüntette, nem tett ajánlást, de felhívta

a jegyző figyelmét a határidők pontos betartására, és a kötelezést kimondó

határozatában foglaltak érvényre juttatására.

Gödi panaszosok fordultak panasszal az országgyűlési biztoshoz, mert

a szomszédjukban üzemelő gödi Royal Print Nyomda zajos működését sérelmezték.

A nyomdában korábban csak 16.00 óráig végeztek munkát, de új gépeket

szereztek be, és azt követően rendszeressé vált az éjszakai műszak.

A nyugalmukat zavaró zaj miatt a működés korlátozását és a birtokháborítás

megszüntetését kérték. A biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez,

valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érintettsége

miatt vizsgálatot indított, és kért tájékoztatást Göd jegyzőjétől.

A panaszosok első alkalommal 2000. szeptember 15-én jelezték a nyomda

működésével kapcsolatos kifogásaikat a jegyzőnek. Sérelmezték a korai munkakezdést,

a nyomdai gépek éjszakai pihenésüket rendkívül zavaró zaját, és

a nyomda munkarendjének módosítását kérték. A következő hónapokban négy

hasonló tartalmú beadványt juttattak el a jegyzőnek, és a 2001. május 15-i levélben

már a birtokháborítás megszüntetését kérték.

Az államigazgatási eljárási általános szabályairól szóló törvény (Áe.) előírja,

hogy a kérelmet tartalma szerint kell elbírálni. Már a korábbi beadványok tartalmából

is következtetni lehetett arra, hogy a kérelem a birtoklást zavaró körülmények

megszüntetésére, vagyis birtokvédelemre irányul, a 2001. május 15-i

panaszbeadvány azonban már egyértelművé tette azt. A jegyző az első bejelentés

alapján a nyomda tulajdonosát az éjszakai munkavégzés tilalmára levélben

hívta fel. A polgármesteri hivatal álláspontja az volt, hogy a birtokvédelem

iránti kérelem intézése a zajszint-mérés eredményétől függ. A környezetvédelmi

felügyelőség állásfoglalása megerősítette a panasz jogosságát, ezáltal a polgármester

a kötelezéseket tartalmazó határozatában a zavarás tényén túl a műszeres

vizsgálatok alapján tett megállapításokra is hivatkozhatott.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszosok beadványai részben

a jegyző részben a polgármester hatáskörébe tartoztak. Végül a zavaró zaj

megszüntetése érdekében a polgármester tett több intézkedést.

A polgári jogviszonyok megsértése a határértéket el nem érő, de zavarónak

minősülő magatartással is megvalósulhat. A polgári jog számára a határérték

nem bír ügydöntő jelentőséggel. Ennek alapján a jegyző a zajszint-mérés eredményétől

függetlenül is eljárhatott volna. Tartalmuk alapján pedig már a korábbi

267

kérelmek is a birtoklást zavaró körülmények megszüntetésére irányultak, és

nem lett volna akadálya a birtokvédelmi eljárás lefolytatásának. A panaszosok

2000. szeptember 15-én kelt első beadványára így csak több mint egy évvel

később született határozat. A hatóság által az éjszakai munkavégzés tilalmára

vonatkozó levélben kiadott felhívás ellentétes az Áe. előírásaival, mert a szerint

a közigazgatási szerv mind az ügy érdemében, mind az eljárás során eldöntendő

kérdésekben határozattal dönt. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy

az eljárás elhúzódása miatt sérültek a panaszosoknak a vizsgálattal érintett

alkotmányos jogai, de a polgármester 2002. február 4-én kelt kötelezéseket

tartalmazó határozatára tekintettel nem kívánt kezdeményezéssel élni. Felhívta

ugyanakkor a jegyző figyelmét, hogy környezetvédelmi panaszok esetén a Ptk.

alapján a lényegesen rugalmasabb bizonyítást igénylő birtokvédelmi eljárás is

lefolytatható, amelyben a birtokosnak csak azt kell igazolnia, hogy birtoklásában

megzavarták.

A Gellérthegyen kialakult autóbuszos turistaforgalom elviselhetetlen zaj- és

levegőszennyezése miatt 46 kerületi lakos fordult panasszal az országgyűlési

biztoshoz, aki az egészséges környezethez és a lehető legmagasabb szintű testi

és lelki egészséghez való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A Gellérthegyen kialakult zaj- és levegőszennyezéssel kapcsolatos panasz

tárgyában a vizsgálat megállapította, hogy valamennyi érintett hatóság, a kerületi

önkormányzatok és a fővárosi önkormányzat évek óta elmulasztotta meghozni

azokat a döntéseket, amelyek hathatósan kezelné és lehetőség szerint

megszüntetné az egészségre ártalmas zaj- és levegőszennyezést, az ezzel járó

épületromlást. Ez az intézkedés lehetővé tenné az ott élők nyugalmát, éjszakai

pihenését.

A turistaforgalommal és a buszközlekedéssel járó sérelmeket az önkormányzatok

nem vitatták, de a zavaró körülmények végleges megoldását csak távlatokban

vázolták, és még akkor sem elkötelezéssel, hanem csak lehetőségként

felvetve - jelezve a vállalkozói megvalósítást - a Tabánból induló sikló megépítését,

egybekapcsolva azt a Rácz fürdő felújításával. A közel félszáz érintett

panaszos ennél konkrétabb és időben közelebbi eredményt ígérő javaslatokat

tett. Ezek egy része önkormányzati intézkedésekkel, más része a forgalomszervezési

intézkedések gyakorlati kivitelezésével, a Citadella épületállomány vagyonkezelőjének,

a három érintett önkormányzat, azok turisztikai, idegenforgalmi

bizottságainak, szükség esetén a Budapest-Közép-Dunavidéki Regionális

Idegenforgalmi Bizottság intézkedésével megvalósíthatók.

Ezek a következők: A Gellérthegy zöldterületének, növényzetének megtartása,

a lakók egészségi állapotának megvédése, az életfeltételek javítása érdeké-

268

ben a kerületi önkormányzat(ok) döntsenek a területi határok meghatározásával

a pihenőövezet kialakításáról. A Citadellára irányuló turistaforgalom siklóval

vagy más módon történő közlekedés végleges megoldásáig az önkormányzatok

intézkedjenek az ideiglenes forgalomkorlátozásról a járművek súlykorlátozásával,

az éjszakai nyugalom részleges biztosítása érdekében a forgalom időbeli

korlátozásával, kísérleti jelleggel az autóbuszos turistaforgalom megtiltásával és

környezetkímélő kisbuszok indításával a Citadellára.

A "Gellérthegy természetvédelmi terület létesítéséről" szóló miniszteri rendelet

mindezen intézkedéseket alátámasztja, a környezetvédelmi minisztérium intézkedését

is szükségessé teheti. A panaszosok ezért beadványukat a miniszterhez,

valamint az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága elnökének is

megküldték. A természetvédelmi terület és az idegenforgalom érintettsége miatt

az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese a jelentés

megküldésével a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot, az országgyűlési

szakbizottságot, a természetvédelmi igazgatóságot és a regionális idegenforgalmi

bizottságot is tájékoztatta, egyben kérte, hogy Budapest főváros kiemelkedő

jellegére tekintettel vizsgálják meg az esetleges segítségnyújtás lehetőségeit.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a részleges

intézkedések kiadása ellenére ("fekvő rendőr", tempó 30, forgalmi rend) a Gellérthegyen

kialakult, az érintett (kerületi és fővárosi) önkormányzatok által is

ismert, évek óta fennálló zaj- és levegőszennyezés eredményes megoldására

az önkormányzatok nem tettek intézkedést. A sérelmes állapotok érintik a lakók

egészségi állapotát, ingatlanuk állagának veszélyeztetését, ezért a megoldás -

akár átmenti jellegű is - tovább nem halasztható. Az intézkedés elmulasztása az

Alkotmányban deklarált egészséges környezethez és a lehető legmagasabb

szintű testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okoz.

Az ombudsman kezdeményezésében felkérte az érintett önkormányzatokat,

illetve a képviseletükben eljáró főpolgármestert, polgármestereket, hogy hatáskörük

szerint, összehangolt tevékenyéggel, fokozatos lépések bevezetésével

- figyelembe véve a lakosság által tett javaslatokat is, az előkészítő munkákba

történő bevonással - intézkedjenek a Gellérthegyen kialakult zaj- és levegőszennyezéssel

járó autóbuszos turistaforgalom szabályozásáról, a sérelmezett

állapotok megszüntetéséről.

A XI. kerületi Önkormányzat közölte, hogy az ügyben nem kívánnak intézkedni.

A Fővárosi Önkormányzattól a kezdeményezést elfogadó és megoldást

kereső válasz érkezett, melyben a főpolgármester közölte, hogy a 2003. évi

turisztikai szezon kezdetére bevezethető buszforgalom korlátozással, és a későbbi

sikló beruházás megvalósításával lényegesen javulhat, illetve megoldódhat

a jelenlegi sérelmezett állapot. A híradásokból később arról lehetett értesülni,

hogy a sikló megépítése elérhető közelségbe került.

269

Az 1946. november 19-én született, és 1993. november 17. óta rendszeres

szociális járadékban részesülő, valamint az 1946. április 28-án született és

1992. február 1. óta rendszeres szociális járadékban részesülő női panaszosok

azt sérelmezték, hogy a 2001 februárjában benyújtott átmeneti járadék igényüket

a Heves Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Gyöngyösi Kirendeltsége

mind első-, mind másodfokon elutasította. Az elutasítás indoka az volt, hogy

nem érték el az öregségi korhatárt 5 éven belül, ami az átmeneti járadékra jogosítaná

fel őket.

Az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és az ezzel összefüggő törvénymódosításról

szóló, 1996. július 10-től hatályos 1996. évi LIX. törvény (Önytv.) 21. §

(7) bekezdése szerint: "Annak a nőnek, aki 1996. december 31-ig előnyugdíjra,

korengedményes nyugdíjra, átmeneti járadékra jogosultságot szerzett, illetőleg

szerez, az öregségi nyugdíjkorhatára változatlanul 55 év."

A hasonló ügyekben korábban volt jogalkalmazási bizonytalanságok miatt az

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által az igazgatási szerveknek kiadott

leirat(ok) pedig többek között azt tartalmazták, hogy "átmeneti járadékra

jogosultságot szerzett személynek az tekinthető, akinek részére azt megállapították

és folyósították". Ezt 2000. január 1-jétől törvényi szinten is szabályozták,

a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.)

101. § (4) bekezdésében.

Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog és a jogbiztonság

elve sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Megállapította, hogy a jogbiztonsággal

összefüggésben visszásságot okozott az Önytv. 21. § (7) bekezdése,

valamint az 1997. évi LXXXI. törvény 101. § (4) bekezdése összhangjának

hiánya. Míg az előbbi törvény a jogosultság megszerzéséhez köti az alacsonyabb

nyugdíjkorhatárt, az utóbbi törvény a megállapított és folyósított ellátáshoz.

Tekintettel arra, hogy a jogosultság megszerzése és az ellátás folyósítása

nem azonos fogalmak, valamint arra is, hogy a jogosultság nem jelent kötelezettséget,

alkotmányos visszásságot eredményezett, hogy az új szabályozás

azzal szankcionálja a panaszosokat, hogy magasabb korhatár eléréséhez köti

az átmeneti járadékra való jogosultságot.

A feltárt alkotmányos jogsérelem orvoslása érdekében az országgyűlési biztos

ajánlásában javasolta a szociális és családügyi miniszternek - tekintettel

arra, hogy két hatályos törvény összhangjának hiányáról van szó -, hogy rendelje

el azok felülvizsgálatát, valamint vizsgálja meg a konkrét panaszok orvoslásának

lehetőségét.

Kezdeményezte továbbá az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójánál,

hogy vizsgálja felül - különös tekintettel a 60/1992. (XI. 17.) AB

határozatban rögzített előírásokra - az igazgatási szerveknek kiadott leiratai

jogszerűségét.

270

A szociális és családügyi miniszter az ajánlást nem fogadta el, és a konkrét

panaszok orvoslása érdekében kért vizsgálattól is elzárkózott, mivel nem ismerte

el a két jogszabály összhangjának hiányát.

Az országgyűlési biztos a miniszter véleményével nem értett egyet, és ajánlását

változatlan tartalommal az új egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek

megismételte, további indokokkal alátámasztva. Nevezetesen, hogy a fenti

álláspont nem veszi figyelembe azt, hogy a jogegyenlőség szenved csorbát, ha

előnyben részesül az az állampolgár, aki korábban érvényesítette átmeneti járadék

igényét, mint a panaszosok.

Az ajánlás fenntartását az országgyűlési biztos a 43/1995. (VII. 30.) AB határozatban

kifejtettekkel is indokolta, mely szerint az állam ugyan széles körű jogosítványokkal

rendelkezik a gazdasági viszonyok függvényében az ellátásokkal

kapcsolatos változtatásokra, "az egyes változtatások alkotmányossága azonban

függ attól is, nem ütköznek-e más alkotmányos elvekbe és jogokba, nem ellentétesek-

e a jogbiztonság elvével, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, illetve

- ha biztosítási elemet is tartalmazó szolgáltatásról van szó - a tulajdon védelmével".

Az országgyűlési biztos hivatkozott az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok

védelméről szóló Római Egyezmény 1. sz. kiegészítésében megfogalmazottakra

is, mely szerint "minden természetes személynek joga van javai

tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve ha ezt

közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi

jog általános elvei szerint történik". Ezen alapjogok érvényesülésének garanciája

az Alkotmány 13. § (1) bekezdése, mely szerint "a Magyar Köztársaság biztosítja

a tulajdonhoz való jogot". Az állampolgároknak a társadalombiztosítási

rendszerben felhalmozott "javai" pedig a Magyar Köztársaságban is alkotmányos

tulajdonvédelemben részesülnek.

Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter a megismételt ajánlást és

annak indokait sem fogadta el.

Az országgyűlési biztos a miniszter döntését tudomásul vette, de ajánlását nem

vonta vissza. Tekintettel azonban arra, hogy az országgyűlési biztos ajánlása,

kezdeményezése, javaslata a címzettek számára nem kötelező, az eljárást befejezte

és megfontolja a miniszternek tett javaslat Országgyűlés elé terjesztését.

A panaszos a III. kerületi Rendőrkapitányság és a BRFK késedelmes és

szakszerűtlen eljárását sérelmezte a gépkocsija eltulajdonítása miatt tett feljelentését

követően.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való

jogot érintő visszásság gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A panaszos férje

2001. március 10-én feljelentést tett a III. kerületi Rendőrkapitányságon, mert az

Eurocenter parkolójából eltulajdonították a gépjárművét. Az ügyben a BRFK

271

indított nyomozást. A panaszos március 14-én telefonon jelezte, hogy a parkolóban

működő ipari kamera rögzíthette az esetet. A rendőrség a március 26-án

végzett helyszíni adatgyűjtés során megállapította, hogy a felvételeket legkésőbb

március 13-án letörölték, de ezek egyébként sem alkalmasak a gépjárművek

vagy személyek egyedi azonosítására. A BRFK május 10-én kelt határozatában

megszüntette a nyomozást, mert a rendelkezésre álló adatok alapján nem

volt megállapítható az elkövető kiléte, és az eljárás folytatásától sem várható

eredmény. A határozat ellen bejelentett panaszt a II. és III. kerületi Ügyészség

elutasította, mert a nyomozó hatóság a lehetséges nyomozati eljárást lefolytatta,

és az eredményt a videofelvétel beszerzése sem befolyásolta volna kedvezően.

A III. kerületi Rendőrkapitányság vezetője a sértettnek a rendőri mulasztást

kifogásoló panaszát elutasította. A határozatban foglaltak szerint "nem ismeretes

az sem, hogy a cselekmény és a bejelentés ideje között miért telt el 1 óra

19 perc, az Eurocenter hatóságomtól még kényelmes séta esetén is maximum

15 perc. Ez mindössze azért lényeges, mert a jármű önkényes elvétele miatti

feljelentéseket soron kívül veszi fel hatóságom, amennyiben természetesen

a sértett közli a kiemelt bűncselekmény elkövetését." Az ügyben rendőri mulasztást

nem állapítottak meg. A panaszos a beadványában ugyanakkor előadta,

hogy vidékiek lévén, nem rendelkeznek helyismerettel a fővárosban, illetve

mivel temetésre jöttek, először a közelben lakó rokonaikat keresték fel, továbbá

a rendőrségen is várakozniuk kellett, amíg az ügyeletes tiszt fel tudta venni a feljelentésüket.

A BRFK megsemmisítette a III. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének határozatát,

mert a panaszt nem a rendőrségről szóló törvény alapján kellett volna

elbírálni. A panaszost a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról

szóló törvény alapján levélben tájékoztatták. A budapesti rendőrfőkapitány

a rendőri szervek részéről mulasztást nem állapított meg, de felkérte a III. kerületi

Rendőrkapitányság vezetőjét, hívja fel az érintett állomány figyelmét, hogy

a feljelentések felvételekor az esetleges bizonyítékokra akkor is kérdezzenek rá,

ha a sértett erről nem tesz említést.

Az általános helyettes vizsgálata során megállapította, hogy a III. kerületi

Rendőrkapitányság eljárása visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető

tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggésben, ennél

fogva felhívta a rendőrkapitány figyelmét a minden szempontból körültekintőbb

eljárásra. A tisztességes eljárás ugyanis magában foglalja az udvariasság elemi

szabályainak megtartását; ezen szabályok megsértése - az országgyűlési biztos

gyakorlata szerint - megalapozza a tisztességes eljáráshoz való jogot érintő

visszásságot. A rendőrkapitány határozatában szereplő, fent idézett, az ügy

érdemével nem összefüggő kijelentések pedig sértették az udvariasság elemi

szabályait. Ugyanakkor a nyomozást megszüntető határozat törvényessége

nem vonható kétségbe, így a hatóságok eljárása egyéb tekintetben nem okozott

alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.

272

A panaszos azzal fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy a II. kerületi Polgármesteri

Hivatalnál "nem megfelelő elbánásban" részesítik. Egy kétlakásos

lakóépületet épített "papíron" a telekingatlanban tulajdonostársával, a valóságban

a saját pénzéből. A hatóság kérése ellenére nem ad végleges használatbavételi

engedélyt a házra. Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való

jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melyben a kerület jegyzőjétől

kért tájékoztatást és iratokat.

A panaszos beadványában jelezte, hogy az ingatlan ügyeiben több per van

folyamatban. Az országgyűlési biztos ezekben a hatásköre hiányát állapította

meg. Mivel a használatbavételi engedélyezés ügyét kivéve, valamennyi eljárásban

az utolsó kiadott határozat az országgyűlési biztoshoz intézett panasz előtt

több mint egy évvel érkezett a panaszoshoz, a vizsgálatot az országgyűlési biztos

csak a használatbavétel ügyében folytathatta le. Megállapította, hogy a kétlakásos

lakóház építési engedélye két építtető nevére szól, akik az engedély

megkérésének időpontjában a telek tulajdonosai voltak, és közösen kérték

a házra az építési engedélyt. (Ezek egyike a panaszos). A lakásokra az építtetők

ideiglenes használatbavételi engedéllyel rendelkeznek. A végleges használatbavételi

engedélyt azonban a házra kell megkérni, és arra a ház építtetői

egyetemlegesen kötelezettek és jogosultak. Az építési hatóság nem vizsgálhatja

a két építtető által szabályszerűen aláírt építési engedélykérelem mögöttes polgári

jogi tartalmát akkor, ha mindkét építtető egyben a beépíteni szándékozott

telek ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosa. A hatóság a végleges

használatbavételi engedélyt az építési engedély két jogosítottjának - közös kérelmükre

- együtt adhatja meg. Amikor a panaszos végleges használatbavételi

engedélyt kért az építési hatóságtól, levélben azt a tájékoztatást kapta, hogy

a végleges engedély kiadásának részükről nincs akadálya, de a tulajdonostársak

aláírását pótolni szükséges. A levelet követően az eljárás nem folytatódott.

A hatóság eljárása a végleges használatbavétel ügyében nem felelt meg a vonatkozó

anyagi és eljárási szabályoknak. Ha a kérelem nem teljesíthető, úgy azt

határozattal el kell utasítani. Az elutasítás érdemi döntés, azt határozatba kell

foglalni, valamennyi érdekeltet arról értesíteni, és ellene jogorvoslatnak van helye.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos állampolgári jogaival

kapcsolatban visszásság keletkezett, ezért kezdeményezte, hogy a jegyző a végleges

használatbavétel eljárását folytassa le, és határozatban döntsön. Megállapította

azt is, hogy a 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet - bár rendkívül részletekbe

menően szabályoz - nem rendelkezik arról, hogy van-e - és milyen - eljárásnak

helye abban az esetben, ha az épület minden egyes részére van ideiglenes

használatbavétel, de az egészére nem kérik meg a végleges engedélyt.

Arról rendelkezik, ha nincs használatbavételi engedély: hivatalból kötelezni kell

az építtetőt annak megkérésére, és meg kell tiltani az építmény használatát. Mi

273

a teendő akkor, ha a részekre van ideiglenes engedély, de az egészre és végleges

nincs? Jelezte ezért a belügyminiszternek, hogy a rendelet kiegészítését

e kérdésben fontolja meg. A panaszost tájékoztatta, hogy az építkezés finanszírozásával,

tulajdonjogával stb. kapcsolatos jogviták polgári peres eljárásban

rendezhetők. A jegyző a kezdeményezést elfogadta, az eljárást lefolytatta. A belügyminiszter

a jelentést elfogadta és jelezte, hogy a rendelet folyamatban lévő

módosításakor a hiányosságot kiküszöböli.

A Békéscsabai Rendőr-főkapitányság fogdájában előzetes letartóztatásban

lévő két panaszos közös beadványban kifogásolta, hogy a fogdaőrök a fogva

tartottak részére szánt kenyeret fejpárnának használják, az egyik fogdaőr a fogva

tartottak repetáját elfogyasztja, a női fogva tartottakat pedig nem azonos

nemű fogdaőr kíséri a WC-be és a zuhanyozóba.

Az egyik panaszos sérelmezte továbbá, hogy egy esetben a fogdáról nem továbbították

az ügyvédi beszélőre vonatkozó kérelmét, másik esetben pedig az

ügy előadója nem értesítette az ügyvédjét arról, hogy beszélni kíván vele. Elfogadhatatlannak

ítélte meg azt is, hogy a leveleket több hét késéssel kapja meg,

csomagban kapott szivarját nem adták át neki, többször nem tartózkodhatott

szabadlevegőn, az egyik fogdaőr elvette újságait, és azokat olvasta. Ugyanez

a fogdaőr őt és zárkatársát - a másik panaszost - megfenyegette, azt mondta,

hogy "ha nem igyekszünk a cipőnk felvételével, hátba lő", vagy "hátba vág

a gumibottal".

A másik panaszos külön sérelme az volt, hogy egy fogdaőr azt mondta neki,

hogy "szívesen látnám a büdös hulláját a zárkában lógni".

A panasz alapján felmerült az emberi méltósághoz, a legmagasabb szintű

testi és lelki egészséghez, a kérelem előterjesztéshez, a védelemhez, az egészséges

környezethez, a tulajdonhoz való jog, valamint a kegyetlen, embertelen,

megalázó elbánás tilalma sérelmének gyanúja. Ezért az ombudsman általános

helyettese vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte a Békés Megyei

Rendőr-főkapitányság és a Békés Megyei Főügyészség vezetőjét.

Az általános helyettes nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő

visszásságot a panasz azon részében, miszerint az ügyvéddel való kapcsolattartásra

vonatkozó kérelmek továbbítása elmaradt.

274

Nem találta bizonyítottnak az általános helyettes, hogy a fogdában többször

nem biztosították a panaszos szabadlevegőn tartózkodáshoz való jogát, hogy

a fogva tartotti létszám feletti élelmet a fogdaőr elfogyasztotta, a fogva tartottak

élelmezését szolgáló kenyeret pedig fejpárnának használta, végül azt sem, hogy

a panaszos a neki szóló leveleket több hét késéssel kapta meg. A panaszos

ezen állításai ugyanis ellentmondtak a főkapitány tájékoztatójában foglaltaknak.

Nem állapított meg alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot a panasz

azon részében, ami szerint a csomagban kapott szivart a panaszos nem kapta

meg. A szivart ugyanis letéti tárgyak között helyezték el, és szabadulásakor azt

megkapta a panaszos. Másrészt a fogdaőrök a fogdák rendjéről szóló, a panaszos

fogva tartása idején hatályban volt BM rendelet szerint jártak el, mivel

a fogva tartott részére csak kereskedelemben forgalmazott élelmiszer, ruházati

cikk és egyéb - a rendelet mellékletében felsorolt - tárgy továbbítható. A fogda

személyzete úgy döntött, hogy a csomagban elhelyezett szivart házi csomagolása

miatt nem kaphatja meg a panaszos. Ezen döntés megalapozottságát azért

nem vonta kétségbe a helyettes biztos, mivel adott esetben a szolgálatot ellátó

fogdaőr és parancsnoka volt abban a helyzetben, hogy megítélje, a szivar kereskedelemben

forgalmazott volt-e vagy nem. Nem okozott alkotmányos joggal

összefüggő sérelmet az sem, hogy a rendőrségi fogdában nincs rendszeresítve

szolgálat ellátásra női fogdaőr, mint ahogy az sem, hogy férfi fogdaőrök kísérik

akár a fogdán belül, akár a fogdán kívül a női fogva tartottat.

Nem állt összefüggésben a panaszos semmilyen alkotmányos jogával, így

alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság sem keletkezett akkor, amikor

a szolgálatban lévő fogdaőr magához vette és olvasta a panaszos újságait. Annak

ellenére így foglalt állást a helyettes biztos, hogy a fogdaőr elismerte ezen

állítások valódiságát, és cselekményével megszegte a szolgálati viszonnyal

kapcsolatos kötelezettségét. A fogdaőr szóban forgó magatartása ugyanis nem

sértette a panaszos még alkotmányos jogokon kívüli érdekeit sem, mivel ez

olyankor történt, amikor a fogva tartott a fogdában házi munkát végzett, tehát

ő akkor újságot nem olvashatott.

Rámutatott viszont a helyettes ombudsman arra, hogy a fogdaőr megsértette

az Alkotmányban rögzített kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás tilalmát,

valamint az emberi méltósághoz való jogot akkor, amikor a panaszosnak mint

házi munkásnak azt mondta, hogy ha nem siet a vacsora kiosztásával, hátba

lövi, vagy gumibottal hátba vágja.

Ugyancsak a kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás tilalma, valamint az

emberi méltósághoz való jog sérelmét okozta az az eset is, amikor egy fogdaőr

olyan kijelentést tett, hogy "szívesen látnám büdös hulláját a zárkában lógni".

Az alkotmányos joggal összefüggő visszásságok megállapítása ellenére ajánlást

nem tett az általános helyettes. Elegendőnek és megfelelőnek tartotta a Békéscsabai

Rendőrkapitányság, valamint a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

vezetőjének - saját hatáskörben tett - intézkedését. A kapitány a visszásságot

okozó fogdaőrt fegyelmi fenyítéssel sújtotta, a főkapitány pedig felhívta a békés-

275

csabai városi kapitányság vezetőjét a fogva tartottakkal való kulturált, emberséges

bánásmód követelményeinek maradéktalan betartására.

A panaszos sérelmezte, hogy fia őrizetbe vételt meghaladó tartamú fogva

tartásáról, látogatási és csomagküldési jogáról a Debreceni Rendőrkapitányság

csak több hét elteltével tájékoztatta. A panasz tartalmazta azt is, hogy gyermekét

a rendőrségen bántalmazták, rugdosták, ököllel ütötték és megfenyegették,

az emiatt tett feljelentése ügyében pedig a nyomozó hivatal megtagadta a nyomozást.

A határozat elleni panaszát a főügyészség elutasította. Végül kifogásolta,

hogy a fia által írt leveleket több hetes késéssel vagy egyáltalán nem

kapta meg, a rendőrség által folytatott nyomozás elrendelését pedig megalapozatlannak,

a bizonyítási eljárást hiányosnak ítélte meg.

A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság

követelménye, a tisztességes eljáráshoz, az emberi méltósághoz, a lehető legmagasabb

színtű testi és lelki egészséghez, valamint a kegyetlen, embertelen,

megalázó elbánás tilalma sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos

általános helyettese vizsgálatot rendelt el, és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság

vezetőjétől tájékoztatást kért, és vizsgálatra kérte fel.

A helyettes ombudsman hatásköre hiányát állapította meg a beadványban

foglaltak azon részeiben, miszerint a panaszos fiát a rendőrök bántalmazták és

megfenyegették, az emiatt tett feljelentése tárgyában hozott nyomozást megtagadó

határozat, illetve a jogorvoslati kérelmet elutasító határozat megalapozottsága

tárgyában. Ugyancsak hatásköre hiánya miatt mellőzte annak kivizsgálását,

hogy megalapozott volt-e a panaszos fia ellen a nyomozás elrendelése és

a nyomozó hatóság által folytatott bizonyítási eljárás mindenre kiterjedő volt-e,

a beszerzett bizonyítékok kétséget kizáróan bizonyították-e, hogy fia bűncselekményt

követett el.

Az ombudsmani vizsgálat tárgya volt viszont a panaszos értesítésének elmaradása

fia előzetes letartóztatásba helyezéséről, fia gyógyszerrel való ellátása,

a fia által írt levelek késedelmes postázása vagy a postázás elmaradása.

A helyettes biztos megállapította, hogy - különös figyelemmel arra is, hogy

a panaszosnak jelentős érdeke fűződött ahhoz, hogy mielőbb tudomást szerezzen

az őrizetben lévő fia további személyi szabadsága korlátozásáról szóló

döntésről - sérült a panaszos tisztességes eljáráshoz való joga és a jogbiztonság

követelménye akkor, amikor a nyomozó hatóság nem értesítette késedelem

nélkül - csak mintegy három hét elteltével - fia előzetes letartóztatásba helyezéséről.

Az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az idézte elő, hogy

a nyomozást folytató Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán az ügy

vizsgálatára kijelölt vizsgáló figyelmen kívül hagyta a büntetőeljárásról szóló

276

azon törvény rendelkezését, hogy "Az előzetes letartóztatás elrendeléséről

a nyomozás befejezéséig a nyomozó hatóság, késedelem nélkül értesíti a terhelt

által megjelölt hozzátartozót; ennek hiányában a terhelt által megjelölt más

személy is értesíthető". A vizsgáló parancsnoka pedig elmulasztotta a bűnügyek

rendőrségi nyomozásáról szóló BM Utasítás szerinti ellenőrzési kötelezettségét,

vagyis a nyomozás törvényességét és szakszerűségét nem ellenőrizte maradéktalanul.

A biztos rámutatott, hogy az eljáró nyomozó akkor járt volna el helyesen,

ha a panaszos fiának előzetes letartóztatását elrendelő bírósági végzés

alapján - függetlenül attól, hogy a nyomozati iratok visszaérkeztek-e vagy nem

a nyomozó hatósághoz, illetve hogy a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés

ellen fellebbezett-e a panaszos fia, esetleg védője, vagy nem -

nyilatkoztatta volna a fogva tartottat, hogy kéri-e hozzátartozója értesítését vagy

nem, és a nyilatkozatnak megfelelően járt volna el. A nyomozó szerv vezetőjének

pedig észlelnie kellett volna beosztottja mulasztását, és fel kellett volna

hívnia az értesítés pótlására.

Megállapította továbbá, hogy a panaszos fia a rendőrségi fogdában többször

részesült orvosi ellátásban, és gyógyszereket is kapott. A panasz ezen részében

mulasztás, szakmai szabályszegésre utaló adat, így alkotmányos joggal kapcsolatos

visszásság nem merült fel. A panaszos fia által írt levelek továbbításával

összefüggésben kizárta az alkotmányos joggal összefüggő visszásság megállapítását

az, hogy e tárgyban a panaszos közlése és a főkapitányi vizsgálat

eredménye egymásnak ellentmondtak.

A feltárt alkotmányos joggal összefüggő visszásság miatt a helyettes biztos

kezdeményezte a Debreceni Rendőrkapitányság vezetőjénél, hogy - figyelemmel

arra, hogy az esetleges fegyelemsértés óta egy év még nem telt el - fegyelmi

vétség elkövetésének alapos gyanúja miatt a büntetőeljárás előadójával

szemben vizsgálja meg a fegyelmi eljárás keretében való felelősségre vonás

lehetőségét, és annak eredményétől függően tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Ajánlotta továbbá a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének,

hogy hívja fel az irányítása alatt álló illetékes állomány figyelmét a büntetőeljárásról

szóló törvény 93. § (2) bekezdésében foglaltak maradéktalan betartására.

A debreceni rendőrkapitányság vezetője nem rendelt el felelősségre vonást.

Döntését a biztos tudomásul vette, de fenntartotta a jelentésében kifejtetteket.

A kapitányságvezető válaszát azért sem fogadta el, mivel a kezdeményezésre

a Hajdú-Bihar megyei főkapitány is válaszolt. A városi kapitány - mint az állomány

illetékes parancsnoka - a szóban forgó nyomozás előadóját, valamint

annak parancsnokát kioktatta és felhívta figyelmüket a hasonló esetekben

megfelelő eljárásra. A főkapitány eleget tett a neki címzett ajánlásnak is. Intézkedett

egy olyan rendszer kidolgozására és végrehajtására, miszerint a fogva

tartottat a bírói meghallgatásra kísérő rendőri állomány - a letartóztatás elrendelése

esetén - egy formanyomtatványon nyilatkoztatja a hozzátartozó értesítésének

lehetőségére, és ezen nyilatkozatot haladéktalanul továbbítja a fogva

tartott ügyében eljárást folytató nyomozó szervhez a szükséges értesítés elvégzésének

érdekében. Tekintettel arra, hogy a főkapitány álláspontja és tett intéz-

277

kedése megfelelt a neki címzett ajánlás és a városi kapitánynak címzett kezdeményezés

teljesítésének, azt a helyettes biztos elfogadta.

A panaszos beadványában édesanyjának a SOTE II. sz. Belgyógyászati Klinikájáról

az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Radiológiai Osztályára

MR vizsgálatra történt szállítását, illetőleg a vizsgálatról a beteg hosszadalmas

visszaszállítását sérelmezte.

A DELTA Országos Katasztrófa Mentő Csoport ügyvezető igazgatója, Semmelweis

Egyetem ÁOK II. Belgyógyászati Klinika igazgató főorvosa, valamint az

Országos Mentőszolgálat főigazgatója a panaszos által hozzájuk is benyújtott

panaszbejelentését kivizsgálta, és ennek eredményéről tájékoztatta az országgyűlési

biztost a panaszos értesítése mellett.

A Delta Országos Katasztrófa Mentő Csoport, mint "Kiemelkedően Közhasznú

Szervezet" és az OEP között létrejött finanszírozási alapszerződés szerint

végzi a szerződésben rögzített módon a térítésmentes betegszállító egészségügyi

szolgáltatásait.

A mentőszolgálat ügyvezetője a panasz kivizsgálása érdekében meghallgatta

a panaszolt napon érintett szolgálat tagjait, a történtek értékelése során ragaszkodott

a rögzített adatokhoz. Az aznapi szolgálatvezető elmondásából és a rendelkezésre

álló dokumentumokból az derült ki, hogy a II. sz. Belklinika csak az

OPNI-ba történő szállítást rendelte meg a mentőszolgálattól, a visszaszállítást

nem. A mentő a panaszos édesanyjának OPNI-ban történt átadása után további

ütemezett szállítási feladatainak teljesítése érdekében tovább indult. Időközben

17 óra 45 perckor az OPNI MR laborjának ügyeletes nővére felhívta a DELTA

mentőszolgálat telephelyét, és a szolgálatvezetővel beszélve kérte a panaszos

édesanyjának visszaszállítását a II. sz. Belklinikára. A szolgálatvezető ekkor

jelezte, hogy tekintettel a kapacitás hiányukra, a beteg elszállítását csak 6 órán

belül tudnák vállalni. Erre tekintettel a szolgálatvezető javasolta az ügyeletes

nővérnek, hogy próbálja meg egyéb betegszállító szolgálatoknál a beteg elszállítását

megrendelni. A szolgálatvezető ezek után újraértékelte a kiadott szállítási

feladatokat, URH rádión egyeztetett a szolgálatban lévő gépkocsikkal. Újra csak

azt állapíthatta meg, hogy valamennyi szolgálatban lévő gépkocsi esetében

a már megkezdett szállítási feladat teljesítése kötötte le a kapacitást. Ezek után

18 óra 15 perckor egyeztetett a Szamaritánus Mentőszolgálattal, ahonnan cca.

18 óra 30 perckor jeleztek vissza, hogy nincs mozgósítható szabad kapacitásuk.

A szolgálatvezető ezek után 18 óra 37 perckor az Országos Mentő Szolgálatnál

(OMSZ) éppen ügyeletes szolgálatvezetővel egyeztetve a betegszállítási feladatot

átadta. Ezen időközben az OPNI MR labor ügyeletes nővérének hívásakor

szolgálatvezető jelezte, hogy a beteg elszállítását az OMSZ fogja elvégezni.

278

Országos Mentőszolgálat főigazgatója is kivizsgálta a panaszt. Az OMSZ

szállította a panaszos édesanyját az OPNI MR laborjából az ott elvégzett vizsgálatot

követően a SOTE II. sz. Belgyógyászati Klinikára. A mentődokumentáció

tanúsága szerint a betegszállítást kérő első bejelentés 18 óra 40 perckor érkezett

az MR laborból. A 21 óra 28 perces kiérkezés nem minősül késedelmesnek,

mivel a labor dolgozói a szállítást 3 órán belül kérték. Az eset körülményeire

tekintettel a panaszt nem találták megalapozottnak, erről mind a bejelentőt,

mind az Egészségügyi Minisztérium Szervezési Irodáját tájékoztatták.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kettős feladatot lát el. Egyrészről a mentést,

másrészről a betegszállítást. Mindkét feladatkört, mint egészségügyi szolgáltatást

szabályozza az egészségügyről szóló törvény, e feladatok ellátásának

részletes szabályait a mentésről szóló 20/1998. (VI. 3.) NM rendelet, és a betegszállításról

szóló 19/1998.(VI.3.) NM rendelet rögzíti.

Míg a mentés minden esetben az élethez való joggal hozható összefüggésbe,

addig a betegszállítással kapcsolatos panaszok a lehető legmagasabb szintű

testi és lelki egészséghez való jog körében vizsgálhatók. A lehető legmagasabb

szintű testi és lelki egészséghez való jogot az egészségügyről szóló 1997. évi

CLIV. törvényben biztosított beteg jogok töltik ki tartalommal. Így az egyik legalapvetőbb

betegjog az egészségügyi ellátáshoz való jog. Ez pedig annyit jelent,

hogy: minden betegnek joga van - jogszabályban meghatározott keretek között

- az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és

megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátáshoz. A beteg az egészségügyi

ellátásokat a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételek függvényében jogosult

igénybe venni.

Az egészségügyről szóló törvény az egészségügyi ellátások között nevesíti

a betegszállítást is, amely főszabályként abban az esetben vehető igénybe, ha

az egészségügyi ellátás hozzáférhetősége másként nem biztosítható. A betegszállításról

szóló rendelet taxatíve felsorolja a sürgősség igénye szerinti hozzáférhetőséget,

ennek értelmében a legrövidebb időn belül a "3 órán belüli" hozzáférést

megjelölve. A rendelet arra is lehetőséget nyújt a betegszállításra feljogosított

szervezeteknek, hogy: "Amennyiben a betegszállítást végző szervezet

az adott időben nem rendelkezik valamennyi szállítási feladatának teljesítéséhez

szükséges kapacitással, elsősorban a sürgősebb szállítási feladatokat kell

teljesíteni".

A tényállás alapján és a fent kifejtetteket összegezve az országgyűlési biztos

megállapította, hogy a panaszos édesanyjának betegszállításával kapcsolatosan

a feladatot ellátó szervezetek feladatukat jogszabályoknak megfelelően

látták el. Önmagában az a tény, hogy a panaszos édesanyjának a vizsgálatot

követően több órát kellett kényelmetlen körülmények között várakozással töltenie,

nem valósítja meg az Alkotmányban biztosított lehető legmagasabb szintű

testi és lelki egészséghez való jog sérelmét. Az adott esetben az orvosok,

a labor és a mentőszolgálatok személyzete is kellő gondossággal úgy járt el,

ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

279

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy "a rendelkezésre álló személyi

és tárgyi feltételek" javításával, a szolgáltatás (betegszállítás) kapacitásának,

szervezettségének, minőségi színvonalának emelésével ne lehetne és kellene

az egészségügyi ellátásokat ezen a területen is fejleszteni. Ez azonban nem

jogkérdés, hanem részben a nemzetgazdaság teherbíró képességének, részben

a politikai (költségvetési) akaratnak a kérdése.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte, hogy

Hatvan Város Önkormányzata a rendkívüli esőzések miatt életveszélyessé vált

ingatlanának a helyreállításához nem nyújtott támogatást.

A jogorvoslathoz, valamint a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való

jog megsértésének gyanúja miatt indult vizsgálat. A panaszos a 2000. június 2-

án jegyzőkönyvbe foglalt kérelmében a rendkívüli esőzések miatt életveszélyessé

vált ingatlanának helyreállításához az önkormányzat segítségét kérte. Beadványára

tájékoztató levélben kapott elutasító választ.

A panasz előterjesztésekor a költségvetés a vis maior támogatásokra jelentős

összegeket biztosított az önkormányzatoknak, kormányrendeletben meghatározva

a támogatások folyósítását, de alapvetően az önkormányzatok döntésére

bízva az összegek elosztását.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatában

megállapította, hogy az államigazgatási eljárás általános szabályairól

szóló törvény rendelkezéseit az ügyben az önkormányzat nem tartotta be.

A szabályszerű határozat meghozataláról nem gondoskodott, a jogorvoslati

lehetőségről való tájékoztatást elmulasztotta. Az alakszerű határozat mellőzésével

adott tájékoztatás nem felel meg a tartalmi követelményeknek. A határozat

és annak indokolása azt a célt szolgálja, hogy azokat a releváns tényeket tartalmazza,

melyekre a jogalkalmazó szerv a döntését alapozta. A vizsgált esetben

a rendelkezésre álló tényállásból az sem derült ki, hogy a panaszos lakhatási

problémája megoldódott-e, és milyen feltételekkel, annak ellenére, hogy az

önkormányzat megkeresésre küldött válaszában a lakhatás elemi feltételeinek

biztosítását mondta ki elsődleges szempontként.

A mérlegelési jogkörben hozott döntésekből ki kell tűnnie azoknak a preferenciáknak,

melyeket a döntés meghozatala során az eljáró hatóság alkalmazott,

és annak, hogy a kérelmező mely elvárásoknak nem tett eleget és melyek

azok az elvárások, melyeknek eleget téve a későbbiekben eséllyel nyújthatja be

kérelmét. A mérlegelési jogkörre hivatkozva, a pontos tényállás felderítése nélkül

és a döntés indokolását mellőzve nem lehet a kérelmet elutasítani, mert ez

megalapozatlansághoz, sőt önkényes döntésekhez vezethet.

280

A vizsgált ügyre irányadók az OBH 2852/1999. sz. jelentésben tett megállapítások

is. Eszerint 1990-től az önkormányzati törvény az önkormányzatok feladataként

határozza meg a vízrendezést és csapadékvíz-elvezetést, a csatornázást.

A vízgazdálkodási törvény ugyancsak az önkormányzatok feladatai között

említi a csapadékvíz-elvezetést, a helyi vízrendezést és vízkárelhárítást.

Erre vonatkozóan további szabályozást ad a korábban hatályos Országos Építésügyi

Szabályzat és a jelenleg hatályos, az építési követelményekről szóló

kormányrendelet.

A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat eljárása a vis maior támogatással

kapcsolatban a jogorvoslathoz, valamint a jogállamiság elvéből fakadó

jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben viszszásságot

okozott.

Az ombudsman felkérte a Hatvan Város Önkormányzat képviseletében eljáró

polgármestert, hogy a panaszos vis maior támogatással összefüggő kérelme

ügyében hozzon alakszerű határozatot, szem előtt tartva a vis maior támogatásokkal

kapcsolatos kormányrendelet, a szociális törvény, az ezzel kapcsolatos

helyi rendeletek és az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény

rendelkezéseit. A polgármester elfogadta a kezdeményezést, és meghozta

a határozatot.

Egy dunaharaszti panaszos fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte,

hogy a Dunaharaszti Csatornaépítő Társulat által épített szennyvízcsatorna-

gerincvezeték megépítése nem teszi lehetővé azt, hogy ahhoz gravitációs

módszerrel csatlakozzék, hanem csak a nyomott rendszer alkalmazható, melynek

üzemeltetése magasabb költséggel jár. Azt is sérelmezte, hogy hiába fordult

a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalhoz, az nem válaszolt leveleire.

A biztos a tulajdonhoz fűződő jog és a panasz előterjesztéséhez való jog sérelmének

gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszos 1997-ben kötött szerződést

a Dunaharaszti Csatornaépítő Társulattal szennyvízcsatorna kiépítésére.

2000-ben a társulat helyszíni bemérést végzett a gerincvezetékhez való

csatlakozás lehetőségének felmérése érdekében és megállapították, hogy csatlakozni

csak nyomott rendszerrel lehetséges. A panaszos ragaszkodott a gravitációs

rendszerhez lévén, hogy annak üzemeltetése olcsóbb. A probléma megoldása

érdekében a panaszos a polgármesterhez, majd a megyei közigazgatási

281

hivatalhoz fordult segítségért. Ugyanezen a napon a társulat a kedvezmények

biztosításáról tájékoztatta a panaszost.

Dunaharaszti domborzati viszonyai erősen változóak, ezért bonyolult a szennyvízcsatornázás

és egyes pontokon "nyomott csatornát" kell alkalmazni. A D. utcai

csatornaszakasz a vízjogi engedélyben foglaltaknak megfelelően épült meg.

A vízügyi igazgatóság tájékoztatása alapján ez a megoldás széles körben elterjedt

kedvezőtlen domborzati viszonyok esetén. A többletterhet az jelentheti,

hogy az automatikus üzemelés ellenére rendszeres ellenőrzést igényel a szivattyú.

A szennyvízhálózat megépítésére vonatkozó szerződés nem tartalmaz

arra vonatkozóan részleteket, hogy a csatlakozó hálózatnak milyen rendszerűnek

kell lennie, mindössze azt tartalmazza, hogy az utcai hálózatot, valamint

a telkekre történő ún. beállást biztosítják.

A vizsgált esetben a biztos megállapította, hogy a tulajdonhoz fűződő jog nem

sérül azáltal, hogy a panaszos ingatlanának domborzati elhelyezkedése miatt

a szennyvízcsatornázást technikailag máshogyan kell megoldani, mint a település

többi részén, és ehhez a társulat és az üzemeltető kedvezményeket ad.

A panaszos azt is sérelmezte, hogy a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalnak

a fenti üggyel kapcsolatban küldött beadványára hónapok óta nem érkezik válasz.

A panaszos 2000. szeptember 22-én fordult az I. pontban kifejtett panaszszal

a közigazgatási hivatalhoz. Beadványát 2001. február 22-én a közigazgatási

hivatal továbbította a jegyzőnek egy elírással. Az elírás szerint a közigazgatási

hivatal döntés céljából megküldte a jegyzőnek a beadványt, de a levélben döntsön

szó helyett "döntök" szó szerepel, ami félreérthetővé tette a levelet a jegyző

számára, aki így nem is intézkedett.

Végül a biztos megkeresésére a közigazgatási hivatal átnézte az ügyet, és

a panaszost tájékoztatta arról, hogy nincs az ügyben hatásköre. Erre a válaszra

a panaszosnak 14 hónapot kellett várnia.

A panasz előterjesztéséhez való jog kizárólag akkor érvényesül maradéktalanul,

ha a panasszal megkeresett szerv a beadványban foglaltak kivizsgálására

alkalmas cselekményeket elvégzi, a szükségesnek ítélt intézkedéseket megteszi,

és mindezekről, valamint a következtetéseiről és külön vizsgálat nélkül is

megválaszolható kérdésekre adandó válaszokról részletesen tájékoztatja azt,

aki hozzá fordult. Különös jelentősége van ennek azokban az esetekben, amikor

a megkeresett szerv nem ad helyt a beadványban foglaltaknak, vagy éppen

hatáskör hiánya miatt más szervhez teszi át a beadványt. A panaszbeadványokban

szereplő kifogásokra vonatkozó szakmai szabályokban járatlan bejelentő

tévedéseit is csak úgy lehet eloszlatni, ha a megkeresett szerv a fentiekben

megjelölt részletes tájékoztatást megadja. Ezt az értelmezést erősíti a közérdekű

bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I tv. is, mely

szerint az elintézésre hivatott szerv a vizsgálat befejezésekor a tett intézkedésről,

vagy annak mellőzéséről köteles a panasztevőt írásban haladéktalanul értesíteni.

Ha az állampolgár nem az elintézésre hivatott szervnél tesz panaszt,

8 napon belül át kell tenni beadványát, és erről értesíteni kell. A panasz törvény-

282

ben előírt 8 napon belüli áttétel és a 30 napon belüli kivizsgálás nem történt

meg.

A vizsgálat során a biztos megállapította, hogy a közigazgatási hivatal megsértette

a panaszosnak a panasz előterjesztéshez való jogát és miután ez a mulasztás

semmiféle alkotmányos céllal nem volt igazolható, alkotmányos jogokkal

kapcsolatos visszásságot okozott.

A biztos felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy tegye meg a szükséges

intézkedést annak érdekében, hogy a hivatalához érkezett panaszokat,

a törvényes határidőket szigorúan betartva intézzék. A hivatalvezető a kezdeményezést

elfogadta.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a Magyar Posta Rt. Kecskeméti 1. sz. Hivatalának

alkalmazottja 2 tértivevényes küldemény kézbesítését úgy kísérelte

meg a részére, hogy azokat egy értesítőn jelölte meg, ezért az egyik küldeményt

nem kapta meg, és az "nem kereste" jelzéssel került vissza a feladóhoz,

a Bács-Kiskun Megyei Bírósághoz. Ez a kézbesítési szabálytalanság megakadályozta

a panaszost abban, hogy jogait a bíróság előtt gyakorolja. Kérte ezért

a postahivatal vezetőjét, hogy a szabálytalan kézbesítésről adjon igazolást. Ezt

azonban a posta nem teljesítette arra hivatkozással, hogy a mulasztás kétséget

kizáróan nem bizonyosodott be, mert az értesítő egyik félnél sem található meg.

A panaszos az értesítők megőrzésének mellőzését jogsértőnek tartja. Továbbá

a postának a panasza kivizsgálása során követett eljárását is.

Az országgyűlési biztos az üggyel kapcsolatos hatáskörét illetően rögzítette,

azt vizsgálhatja, hogy a közszolgáltató (jelen esetben a posta) eljárása, döntése

az állampolgár alkotmányos jogaival összefüggésben okoz-e visszásságot. A konkrét

szerződéses jogviszonyból eredő vita (történt-e szerződésszegés) elbírálására

azonban a hatásköre nem terjed ki, abban csak a bíróság dönthet. Miután

pedig a bíróság szabálytalanul kézbesített iratával kapcsolatban a panaszos igazolási

kérelemmel élt a Legfelsőbb Bírósághoz, az országgyűlési biztos ebben

a konkrét ügyben sem járhat el. Az igazolási kérelem elbírálása szükségképpen

a postai kézbesítés szabályosságáról való döntést is jelenti, az országgyűlési

biztos hatásköre viszont nem terjed ki a bíróságnál folyamatban lévő ügyre.

Azt azonban általánosságban megállapította, hogy visszásságot okoz a jogbiztonsággal,

a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, ha a hatósági

eljárásban érdekelt fél nem értesül a hatóság intézkedéséről, mert a kézbesítésre

vonatkozó szabályokat a posta megszegi. Ezért kell a lehető legnagyobb

biztonságra törekedni a hivatalos iratok kézbesítése során. Erre az általánosnál

szigorúbb szabályok is vonatkoznak. Az otthon nem talált címzett

részére a küldeményről hagyott értesítő hátrahagyását azonban igazoltatni nem

kell, arra ugyanis ésszerűen nincs is lehetőség, amint azt egy korábbi ombuds-

283

mani jelentés már megállapította. A küldemény postahivatali átvételekor általában

leadott értesítőt okiratként nem kell megőrizni, mert az funkcióját betöltötte

a levél átadásával. Ha azonban az ilyen hivatali kézbesítéskor az alkalmazott

észleli az értesítő szabálytalanságát, akkor a tisztességes eljárás követelménye

szerint a hibát korrigálni kell, hogy ezzel a súlyosabb sérelmet meg lehessen

előzni.

A panaszban kifogásolt egyik ügyben az országgyűlési biztos a posta szabálytalan

eljárását, és ezzel a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét megállapította.

Miután azonban a posta érintett igazgatósága a megelőzés és a felelősségre

vonás iránt intézkedett, ebben az ügyben kezdeményezést a biztos

nem tett.

A vizsgált esetek rávilágítottak a visszásság ismétlődésének veszélyére,

ezért a biztos felkérte a Magyar Posta Rt. vezérigazgatóját, hogy vizsgálja meg,

milyen intézkedéssel csökkenthető ez, és gondoskodjék intézkedésének általános

alkalmazásáról. Kezdeményezte továbbá, hogy nyomatékosan hívják fel

a kézbesítők figyelmét az értesítőkre vonatkozó szabályok betartására, és fordítsanak

nagyobb gondot ennek ellenőrzésére. A vezérigazgató a kezdeményezéssel

egyetértett, annak megfelelően intézkedett.

A panaszos sérelmezte Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának

a települési szilárd hulladékkal összefüggő hulladékkezelési helyi közszolgáltatással

és annak díjával kapcsolatos szabályozását. Kifogásolta, hogy a Nógrád

Megyei Közigazgatási Hivatal felhívásának megfelelően az önkormányzat a rendeletet

nem módosította, és a díj behajtásának megszüntetésével kapcsolatban

nem tett intézkedést a szolgáltató Kft-nél.

A vizsgálat a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének

gyanúja miatt indult. A Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatát

érintő ügy vizsgálata során az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította,

hogy az önkormányzati rendelet gyakorlati alkalmazása alkotmányos

visszásságokat eredményezhet. Az önkormányzat a lakbérekről szóló rendeletében

a bérlő részére nyújtott külön szolgáltatások körében nem szabályozta

a szemétszállítást, de a lakbérhez kapcsolódó, a lakbér összegében foglalt

szolgáltatások körében sem utalt erre. A szemétszállítás fizetésére való kötelezettség

e rendeletből nem vezethető le, ezért bizonytalanságot eredményez

a bérlők körében, annál is inkább, mivel a korábbi szabályozás erre egyértelmű

eligazítást adott. A bizonytalanság annak ellenére is megállapítható, hogy a hulladékszállítással

kapcsolatos önkormányzati rendelet szempontjából ingatlantulajdonosnak

kell tekinteni azt a személyt, akinek a használatában lévő ingatlanon

keletkezik hulladék. A szabályozás azonban csak akkor lehet egyértelmű,

284

ha az alkotmánybírósági döntéseknek megfelelő, az arányosság elvét követő

különszolgáltatás a lakbérben is megjelenik.

Az ombudsman tájékozódott más önkormányzat erre vonatkozó gyakorlatáról,

és megállapította, hogy a vizsgált esettől eltérően a háztartási hulladék elszállítására

vonatkozó szolgáltatást a lakbérrendeletben a külön szolgáltatások

között sorolták fel, és így az arányosság elvének betartásával történő szabályozás

a bérlők esetében nem tette kétségessé, hogy miért és mekkora összeget

kell fizetni a különszolgáltatásért.

Az önkormányzatok az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről

és a későbbiekben megjelent hulladékgazdálkodási törvényekben foglalt

felhatalmazás alapján nagyfokú önállósággal rendelkeznek a települési szilárd

hulladék elszállítási díjának és a díjfizetés alapjának megállapítása során. Ez

azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzatok önállósága és mérlegelési

jogköre korlátlan. Az önkormányzati rendeleteknek ugyanis összhangban kell

lenni az Alkotmányból fakadó követelményekkel. A települési szilárd hulladék

közszolgáltatási szerződés keretében való elszállításának szabályozása során

az önkormányzatok törvényi felhatalmazás alapján polgári jogi jogviszony elemeit

állapítják meg, ezért tiszteletben kell tartaniuk a Polgári Törvénykönyv 1. §

(1) bekezdéséből eredő azon követelményt, amely szerint az önkormányzatoknak,

a gazdasági szervezeteknek és az állampolgárok személyi viszonyait szabályozó

jogszabályokat a törvénykönyvvel összhangban, arra figyelemmel kell

értelmezni. (52/1998. [XI. 27.] AB határozat)

A 48/2000. (XII. 18.) AB határozatban arra mutatott rá az Alkotmánybíróság,

hogy a lakásonkénti szemétszállítási díj nem minden esetben tükrözi a ténylegesen

elvégzett közszolgáltatást, hiszen a lakásonkénti szemétkibocsátás jelentős

különbségekhez vezethet. Az alkotmánybírósági vizsgálat által kifogásolt

önkormányzati rendelet a társasházi és szövetkezeti lakások esetén a kötelezően

fizetendő díjat lakásonként határozta meg.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a díjfizetés átalány-jellegű, a szabályozás

nem tükrözi a kibocsátott és elszállított szemét mennyiségét, így e rendelkezés

nem valósítja meg a szolgáltatás és ellenszolgáltatás tényleges arányosságát.

Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a vizsgált

esetben a hulladékgazdálkodási törvényben meghatározott közszolgáltatás kötelező

igénybevételének szabályai és a lakbérrendelet erre vonatkozó előírásai nincsenek

összhangban, és ez az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvéből fakadó

jogbiztonsággal és tisztességes eljárással összefüggésben visszásságot okoz.

Az ombudsman felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi

ellenőrzési jogkörében az összhang megteremtése érdekében vizsgálja meg az

önkormányzatnak a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési

helyi közszolgáltatásról, valamint a lakásbérlemények lakbéréről és a lakbértámogatásokról

szóló rendeletét. Ennek keretében vizsgálja meg, hogy mit jelent

az önkormányzat gyakorlatában a hulladékszállítási díjhátralék kifizetésére vonatkozó

előfeltétel, mivel ez feltételként a lakbértámogatások között és a helyi

285

rendeletben nem szerepel. A korábbi figyelemfelhívás és az Alkotmánybíróság

döntései alapján vizsgálja meg, hogy a panaszolt esetben az átalány-jellegű díj

megfelel-e a közszolgáltatásra vonatkozó jogszabályoknak. Vizsgálja meg a díjak

idő előtti megállapítására és behajtására vonatkozó önkormányzati gyakorlatot,

és amennyiben szükséges kérte az intézkedés megtételét.

A közigazgatási hivatal az ajánlásban foglaltaknak eleget tett, és mindenre

kiterjedően intézkedett.

Budapest XVI. és XIV. kerület lakói fordultak az országgyűlési biztoshoz, mert

attól tartottak, hogy a rákospalotai Határ út XV. kerületi oldalán épült raktárbázis

"az ingatlanvagyonuk elértéktelenedését vonta magával". Az országgyűlési biztos

a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jog sérelmének veszélye miatt indított

vizsgálatot, és kikérte az érintett önkormányzatok álláspontját.

A biztos megállapította, hogy a raktárbázis arra kijelölt övezetben, a rá vonatkozó

szabályok szerint épült. Az engedélyező határozatot közölték a szomszédos

ingatlanok tulajdonosaival, lakóival. A panaszosok valamennyien vagy

a raktárbázist határoló utca túloldali, vagy az arra merőleges utcák lakói, a panaszolt

ingatlannal közös telekhatáruk nincs. Mivel a tervezett építési munka

a településrendezési tervvel és szabályokkal nem ellenkezett; a jogszabályban

meghatározott követelményeknek megfelelt; a szakhatóságok a hozzájárulásukat

megadták; az építési hatóság az engedélyt nem tagadhatta volna meg akkor

sem, ha a panaszosok tiltakozásáról az engedélyezés folyamatában értesül.

A raktárbázis építési engedélye 2000. április 11-én kelt, azt már a jegyzőhöz

intézett 2001. júliusi első panaszosi beadványra sem lett volna lehetséges módosítani

vagy visszavonni, sem fellebbezésnek tekinteni, mivel egy évnél régebben

kelt, az építtető jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogait sértette volna, de

a panaszos nem is kérte ezeket, és nem terjesztett elő igazolási kérelmet sem

a fellebbezési határidő elmulasztása miatt (feltéve, ha fellebbezett volna). Ha

előterjesztett volna, azt a hatóságoknak el kellett volna utasítaniuk, mivel az

építkezés 2000. november 2-án elkezdődött. Legkésőbb ekkor értesülni kellett

a környezetnek az építkezésről. Megállapítható volt, hogy a panasz nem a beépítés

módjára, magasságára, tömegére, esetleges árnyékoló hatására, a benapozás

vagy a kilátás csökkenésére stb. vonatkozott, hanem a raktárbázis

rendeltetésre és az azzal járó forgalomra. Ennek az adott területen való megvalósíthatóságáról

nem az építési engedélyben, hanem a területrendezési tervekben

és szabályzatokban döntöttek. Az építési engedélyezésben kizárólag

annak megállapítására van mód (ebben a kérdésben), hogy a tervezett konkrét

építmény és rendeltetése az adott övezetben megengedett-e. Az övezeti besorolást

megállapító, jelenleg érvényes fővárosi rendezési terv megalkotását és

jóváhagyását - beleértve a lakosság bevonása törvényben előírt kötelezettsé-

286

gének teljesítését - többször vizsgálták az országgyűlési biztosok is, az eljárás

törvényességéhez nem fért kétség. A terület rendeltetése egyébként sem változott

1959 óta követhetően, az a főváros mindenkori rendezési terve szerint ipari

övezet. 1998. január 1-je óta a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat

és a hozzá tartozó Fővárosi Szabályozási Keretterv szerint MZ, jelentős

zöldfelületű munkahelyi terület. A mai helyzetet meghatározó döntéseket évtizedekkel

korábban hozták meg azzal, hogy működő ipartelep, vasútvonal, ipari

vágányok, darupályák stb. szomszédságában lakótelepek építését tették lehetővé.

A most beépített terület - valamikori mezőgazdasági rendeltetését követően

- mindig is ipari-raktározási használatú volt. A zuglói körvasút és a rákospalotai

körvasút mentén terül el, amelyekből iparvágányok sora ágazik el, a területet

évtizedek óta ezek kapcsolják össze a vasúttal is. A korábbi ipartelep vasbeton

kerítése az út mentén ma is áll. A panaszosok által lakott terület valóban lakóövezet.

Beépülése idején azonban a panaszolt terület mindvégig ipari övezet

volt, ténylegesen is meglévő iparterülettel és az azt kiszolgáló teherforgalommal.

A vizsgálat megállapította, hogy hatóság eljárásából vagy mulasztásából eredő,

a panaszosok állampolgári jogait érintő visszásság nem keletkezett. Szomszédságukban

évtizedek óta ipari besorolású területen ipari létesítmények helyezkednek

el, és ez most sem változott.

A hatóságokhoz intézett beadványokra azok időben, helytálló válaszokat adtak,

eljárási szabálytalanságok nem történtek. Az egészséges környezethez való

jog tekintetében az Alkotmánybíróság következetesen alkalmazott elveit és gyakorlatát

is figyelembe véve az országgyűlési biztos azt vizsgálta, hogy a környezet

védelmi szintje (állapota, a környezetszennyezés szintje stb.) változott-e. Az

eldöntendő kérdés az, hogy az adott jogszabályok (a Fővárosi-kerületi rendezési-

szabályozási tervek jóváhagyásáról) és az adott jogalkalmazás, hatósági

aktus (az építési engedély) következményeként létrejövő állapot visszalépést

jelent-e a korábbi állapothoz képest. Mivel a most beépített terület sem szabályozásában,

sem tényleges használatában nem módosult a korábbiakhoz képest,

visszalépést, a védettség szintjének csökkenését nem állapította meg, így

az egészséges környezethez való joggal összefüggő, hatóság eljárásából vagy

mulasztásából eredő visszásságot sem. Ezért a vizsgálatot lezárta, kezdeményezéssel

nem élt. Felhívta a panaszosok figyelmét, hogy ha ingatlanuk értékének

csökkenését vélelmezik a raktárbázis miatt, káraik polgári peres eljárásban

bizonyíthatók és érvényesíthetők.

A panaszos azt sérelmezte, hogy bár a tanulmányait az egyetemi követelmények

szerint végezte el, mégsem kaphat egyetemi diplomát, és ez az elhelyezkedését,

kinevezését is akadályozza.

287

Az országgyűlési biztos általános helyettesének megkeresésére az ügyben

érintett felsőoktatási intézmény és az oktatási miniszter lényegében egybehangzóan

azt közölték, hogy a panaszos által végzett szak csak főiskolai szinten

létezik, mert az egyetemi szintű képzés engedélyezése - a Magyar Akkreditációs

Bizottság elutasítása alapján - nem történt meg. Önmagában az egyetem

szakalapítási szándékára alapozva, a kedvező döntés reményében nem lett

volna szabad egyetemi szintű képzést indítani. Ezt a hibát az intézmény elismerte,

és úgy próbálta meg orvosolni, hogy a panaszos külföldi intézményben

szerezhesse meg ezt a diplomát.

Az általános helyettes megállapította, hogy a felsőoktatási intézmény viszszásságot

okozott a panaszos fent említett alkotmányos jogaival összefüggésben

azzal, hogy olyan szintű diplomát ígért, amelyet jogszerűen nem adhatott.

A visszásság lehetséges orvoslását illetően az általános helyettes ugyanakkor

azt rögzítette, hogy a felsőoktatási törvény értelmében kizárólag a felsőoktatási

intézmény jogosult oklevelet kiadni a törvényben és a képesítési jogszabályokban

meghatározott feltételek szerint. Erre másnak még különleges méltányosságból

sincs lehetősége. A bíróság is csak kártérítést állapíthat meg, de az oklevél

kiadását nem rendelheti el. Ezekre való tekintettel az általános helyettes

- az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megállapítása mellett - azt

kérte az egyetem rektorától, hogy a lehetséges módon - szakindítás kezdeményezése,

külföldi képzés - segítsen a sérelem orvoslásában.

A rektor a válaszában azt közölte, miután a külföldi képzés nem valósult meg,

az egyetem a tévedését úgy kívánja orvosolni, hogy kezdeményezi az egyetemi

szintű kiegészítő szak alapítását és indítását, ezt a kérelmet be is nyújtotta.

A szakindítás engedélyezése után a korábbi tanulmányokat elismerve a panaszos

is rövid időn belül megkaphatja az egyetemi szintű oklevelet. Az általános

helyettes az egyetem válaszát és intézkedését elfogadta. Az új információ szerint

azonban az engedélyt az egyetem nem kapta meg, ezért tovább kell keresni

a megoldás lehetőségét.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a kaposvári jegyző a birtokvédelemmel

kapcsolatos ügyében érdemben nem döntött.

Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz, a tulajdonhoz és a jogállamiság elvéből

fakadó tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt

indított vizsgálatot, és megállapította, hogy a panaszosnak a szomszédos ingatlanon

kifogásolt terepfeltöltésre, vízelvezetésre, károkozásra vonatkozó

ügyében az önkormányzat nem az államigazgatási eljárás általános szabályai és

az ügyben irányadó, a birtokvédelemre vonatkozó szabályok alkalmazásával járt

el. A panaszos beadványa ügyében határozattal vagy egyezség jóváhagyásával,

288

és annak határozatba foglalásával nem döntött. Az önkormányzat a panaszos

ügyében két ízben, 1998-ban és 2001-ben készített helyszíni jegyzőkönyvet, de

a panasz még mindig nem oldódott meg. A második esetben nem is vettek fel

jegyzőkönyvet, csupán feljegyzést készítettek. Alakszerű és határidőben meghozott

döntés esetén a panaszos nyilatkozhatott volna a panasza rendeződéséről.

Nem fogadható el az önkormányzat álláspontja, hogy a panaszos ügyében

azért nem született határozat, mert az érintettek az ereszcsatornákat a saját

telkükre visszafordították.

Az ombudsman megállapította, hogy az önkormányzat a panaszos birtokvédelmi

kérelme ügyében a döntést elmulasztotta, és ezzel a tulajdonhoz, a jogorvoslathoz,

valamint a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz fűződő joggal

összefüggésben visszásságot okozott.

A biztos felkérte a jegyzőt, hogy a panaszos birtokháborítási kérelme ügyében

érdemben döntsön, és erről az érdekelteket értesítse. A jegyző a határozatot

meghozta, melyben a panaszos kérelmének helyt adott, és a panaszoltakat

kötelezte a vízelvezetés megoldására.

A panaszos Gyál Önkormányzatának eljárását sérelmezte, mert az önkormányzat

új szolgáltatót bízott meg a hulladék elszállításával, és a szemétszállítási

díjak 150-200%-kal megemelkedtek. A panaszos úgy ítélte meg, hogy az

elszállított hulladék mennyisége és a kiszámlázott díj nem állnak egymással

arányban, ezért népi kezdeményezést nyújtottak be az önkormányzathoz a rendelet

újratárgyalása érdekében. A képviselő-testület azonban ülésén nem az

aránytalan szolgáltatási díjat, hanem a szociálisan rászorultak díjcsökkenését

tárgyalta.

Az országgyűlési biztos általános helyettese egyrészt az önkormányzatnak

a népi kezdeményezés iránt benyújtott kérelemmel kapcsolatos eljárását vizs-

289

gálta, másrészt a gyáli Önkormányzatnak a települési szilárd hulladékra vonatkozó

helyi közszolgáltatásokról szóló rendeletét.

A panaszos és több mint 2000 más gyáli választópolgár beadvánnyal éltek

a polgármesteri hivatalhoz, mely tartalma szerint egyértelműen népi kezdeményezés

kiírására irányult. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló

1957. évi IV. törvény kimondja, hogy a kérelmet tartalma szerint kell elbírálni.

A polgármesteri hivatalnak a beadvány áttekintését követően meg kellett volna

állapítania, hogy az adott ügyben nincs hatásköre, és gondoskodnia kellett volna

annak áttételéről a hatáskörrel rendelkező helyi választási irodához. Az általános

helyettes megállapította, hogy az önkormányzat alkotmányos visszásságot

okozott azzal, hogy a beadványt nem tartalma szerint bírálta el, és nem gondoskodott

annak a hatáskörrel rendelkező szervhez történő áttételéről, és a kérelmezők

tájékoztatásáról.

Az önkormányzat több éven keresztül elmulasztott rendeletet alkotni a helyi

népszavazásról és népi kezdeményezésről. Az Alkotmánybíróság az 52/1997.

(X. 14.) AB határozatában kimondta, hogy a népszavazáshoz való jog a népfelség

elvéből következő alkotmányos alapjog. A helyi népszavazással kapcsolatban

pedig megállapította, hogy "a helyi önkormányzáshoz való alapjog megvalósításának

egyik alakzata és ezért alkotmányellenes az a jogi szabályozás,

amely korlátozza, illetve meghiúsítja az önkormányzásnak a népszavazás útján

történő gyakorlását". Az önkormányzat a jogalkotási mulasztással visszásságot

okozott, de az általános helyettes ezzel összefüggésben nem tett ajánlást, mert

a közigazgatási hivatal törvényességi ellenőrzési jogkörében már felhívta mulasztásának

pótlására a képviselő-testületet.

A rendelet vizsgálata feltárta, hogy alkotmányos visszásságot okoz az olyan

szabályozás, amely a 110 és a 120 literes hulladékgyűjtő edény heti egyszeri

ürítési díját azonos összegben határozza meg, mert az ellentétes az arányosság

követelményével. A rendelet alkotmányos visszásságot okozott azzal is, hogy

a díjfizetési kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén keletkező díjhátralékot

nem adók módjára behajtható köztartozásként rendeli végrehajtani.

A helyettes biztos felkérte a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy törvényességi

ellenőrzési jogkörében vizsgálja meg a rendeletnek a hulladékszállítási díj

megállapítására és a díjfizetés elmulasztása esetén alkalmazott eljárásra vonatkozó

szabályait.

A hivatalvezető az ajánlásban foglaltakkal egyetértett, és törvényességi észrevételt

nyújtott be a képviselő-testülethez. A képviselő-testület azt azonban

csak részben fogadta el, ezért a hivatalvezető ismételten törvényességi észrevételt

tett. Az újabb észrevételnek a képviselő-testület eleget tett, és 2002. december

19-én új rendeletet alkotott a hulladékszállításról.

290

A panaszos azt sérelmezte, hogy budapesti lakóháza mellett 20 éve üzemel

egy kovácsműhely, amelynek üzemelése által okozott zaj és rezgés a környék

lakóit évek óta zavarja. A panaszos kifogásolta azt is, hogy több ízben fordult az

illetékes hatóságokhoz, de bejelentései eredménytelenek maradtak, így problémája

jelenleg is fennáll. Kifogásolta továbbá azt is, hogy időközben a jogszabály-

módosítás miatt megindult telepengedélyezési eljárás felfüggesztéséről

nem kapott értesítést.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz fűződő és a jogorvoslathoz való jog

érintettsége miatt vizsgálatot indított, melynek során tájékoztatást kért a Budapest

X. kerületi jegyzőtől és a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőségtől.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a kovácsműhelyt befogadó épületek

ideiglenes jellegűek, erről az építésügyi hatóság nem tájékoztatta a telepengedélyezési

eljárást folytató hatóságot. Megállapította továbbá, hogy az elhúzódó

eljárást elsődlegesen a környezetvédelmi hatóság szakhatósági állásfoglalásának

hiánya okozta.

Az országgyűlési biztos, figyelemmel arra, hogy a szakhatósági állásfoglalás

bevárása kifejezetten a panaszos és a telep környezetében lakók érdekében áll,

a jegyző eljárásával szemben nem állapított meg a vizsgált alkotmányos jogokkal

összefüggésben visszásságot. Ugyanakkor felkérte a jegyzőt építésügyi

szakhatósági állásfoglalása saját hatáskörében történő felülvizsgálatára az ideiglenességre

tekintettel, továbbá a környezetvédelmi hatóságot a szakhatósági

állásfoglalás mielőbbi megadása érdekében.

A jegyző a szakhatósági állásfoglalások megérkezését követően kiadta a telepengedélyt

a vállalkozó részére. Az építésügyi szakhatósági állásfoglalásban

rámutatott arra, hogy az ideiglenes jellegű építmények a szabályozási terv elfogadását

követően véglegesíthetők lesznek. A jegyző panaszos beadványára

indult eljárást elutasító határozattal zárta le, és felhívta a figyelmét a jogorvoslat

lehetőségére.

A környezetvédelmi hatóság az országgyűlési biztost tájékoztatta, hogy a szakhatósági

véleményét megküldte a jegyző részére. A megkeresett hatóságok

válaszait és intézkedéseit az országgyűlési biztos tudomásul vette, az ügyet

lezárta.

A panaszos kifogásolta, hogy lakása akadálymentesítéséhez szükséges kérelme

elutasításának az volt az oka, hogy felesége 1997-ben már saját jogán

291

részesült fűtéskorszerűsítés címén az említett támogatási formában. Egyidejűleg

az üggyel kapcsolatban Mozgáskorlátozottak Tiszazugi Egyesületének elnöke

is beadvánnyal fordult Hivatalomhoz, mert helytelen jogszabályi értelmezésből

adódóan a panaszos számára hátrányos döntés született. A panaszosok

beadványukhoz csatolták az ügyben keletkezett teljes dokumentációt.

A panaszos 2000-ben nyújtotta be a lakás akadálymentesítési támogatás

iránti kérelmét a lakóhelye szerint illetékes mozgássérültek egyesületéhez.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesület a kérelmet a szükséges mellékletekkel

együtt továbbította a Mozgáskorlátozottak Egyesülete Országos Szövetségéhez

(MEOSZ), és javasolta a támogatás megítélését. A MEOSZ nem javasolta

a támogatás nyújtását, mivel a meglévő lakás akadálymentesítése céljából

lakásonként 150 000 Ft támogatás adható és a panaszos házastársa ezt az

összeget már 1997-ben magkapta.

A Tiszazugi Egyesület elnöke ezt követően Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Főügyészséghez fordult. Állásfoglalásuk szerint a MEOSZ eljárása ellentétes

a kormányrendeletben foglaltakkal. Mivel az országos társadalmi szervek (azok

szövetségei) tekintetében a törvényességi felügyeletet a Legfőbb Ügyészség

látja el, ezért a MEOSZ által készített nyilatkozatokat a szükséges ügyészi intézkedés

megtétele céljából a főügyészséghez felterjesztette.

A Megyei Főügyészség felterjesztését követően a Legfőbb Ügyészség Magánjogi

és Közigazgatási Jogi Főosztály Polgári Jogi Osztálya válaszában kifejtette,

hogy a rendelet a támogatást valóban nem az ingatlanhoz, hanem a mozgáskorlátozott

személyhez köti, de a jogosultság feltétele a lakás akadálymentesítése

is. Általában az akadálymentesítés a lakásban lakó és azt használó

minden mozgássérült számára akadálymentesítést jelent. Ezért a Mozgáskorlátozottak

Egyesületeinek Országos Szövetsége által készített és rendszeresített

igénylési formanyomtatványt sem a rendelettel ellentétesnek, sem diszkriminatív

jellegű tartalmúnak nem lehet minősíteni. A kivételes és egyedi eltérések csak

külön kérelem benyújtásával és elbírálásával oldhatók meg. Ezért a Tiszazugi

Egyesület elnöke ismét a MEOSZ-hoz fordult, de a kérelmet ismét elutasították.

Ezt követően a kérelmező "fellebbezés" címén fordult ismét a MEOSZ-hoz,

azonban a Szövetség továbbra sem javasolta a támogatás megítélését.

Legfőbb Ügyészség a panaszos ismételt kérelmére már az alábbiakról értesíttette:

egy lakáson végzett akadálymentesítéshez legfeljebb 150 000 Ft akadálymentesítési

támogatás nyújtható, ezért nincs jogi lehetőség arra, hogy az

újabb támogatási összeget megkapja. A hivatkozott rendelet nem egy személyre,

hanem egy lakásra vonatkozóan mondja ki a korlátozást.

Az országgyűlési biztos a jogszabályokból megállapította, hogy a korábbi

106/1988. (XII. 26.) MT rendelet, valamint a többször módosított 12/2001.

(I. 31.) kormányrendelet akadálymentesítési támogatásról szóló rendelkezései

tartalmilag megegyeznek. A jogszabályok szerint az akadálymentesítésre adható

összeg egy személyre tekintettel csak egyszer vehető igénybe, amelynek

mértékét mindkét jogszabály az ingatlan típusától függően szabályozza. Az állami

támogatás a Mozgáskorlátozottak Egyesülete Országos Szövetségének

292

javaslata alapján folyósítja az erre felhatalmazott pénzintézet, elutasítás esetén

fellebbezésre a jogszabály nem ad lehetőséget.

A rendelet 9. §-a szabályozza az akadálymentesítési támogatást, amelynek

(1) bekezdése a támogatni kívánt célt nevesíti, a (2) bekezdése a támogatás

mértékét szabályozza. A (4) bekezdés második fordulata állítja fel azt a személyhez

kötött jogszabályi korlátot, hogy "Egy személyre tekintettel állami támogatás

csak egy alkalommal vehető igénybe." Ez pedig annyit jelent, hogy egy

mozgáskorlátozott személyre tekintettel, csak egyszer vehető fel a (2) bekezdésben

meghatározott lakásnak megfelelő mértékű támogatás. A jogszabályból

nem olvasható ki az a jogalkotói szándék, amivel a panaszos kérelmét elutasították,

nevezetesen az, hogy a juttatás "nem egy személyre, hanem egy lakásra

vonatkozóan mondja ki a korlátozást".

A jogorvoslathoz való jog lényegi tartalma az érdemi határozatok tekintetében

a más szervhez, vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás

lehetősége.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a beadványban előadottak alátámasztják

azt a helyzetet, hogy a különböző szintű jogalkalmazók egymásnak

ellentmondóan értelmezik az alkalmazandó jogszabályt, és mivel az ügy elbírálására

csak egyetlen társadalmi szervezet (MEOSZ) jogosult, a sérelmet szenvedett

panaszosnak a jogszabály jogorvoslati lehetőséget sem nyújt. A rendelkezésre

álló iratokból kitűnik, hogy az ügyben a mozgáskorlátozottak helyi, valamint

országos egyesülete, továbbá a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség,

valamint a Legfőbb Ügyészség eltérő állásponton van. A fent kifejtettek

alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszost a jogbiztonság

elvével, valamint a jogorvoslathoz való jogával összefüggésben sérelem érte.

A biztos a feltárt visszásság orvoslása érdekében felkérte a Kormányt, hogy

tekintse át a 12/2001. (I. 21.) kormányrendeletnek a mozgáskorlátozottak lakásának

akadálymentesítését célzó rendelkezésének szövegét, és a jogalkotásról

szóló 1987. évi XI. törvény 54. §-a alapján adjon ki elvi állásfoglalást annak érdekében,

hogy a jelentésben feltárt eltérő jogértelmezésből és joggyakorlatból

adódóan senki ne kerüljön hátrányos helyzetbe.

A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter az ajánlást határidőben elfogadta,

és a szükséges intézkedést megtette.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az egyházasdengelegi

önkormányzat nem engedélyezte elhunyt édesanyjának az édesapja sírhelyére

történő rátemetését. A panaszos 2001. július 10-én fordult levélben a Nóg-

293

rád Megyei Önkormányzat Közgyűléséhez a panasza kivizsgálását kérve. A főjegyző

a beadványt áttette a közigazgatási hivatal vezetőjéhez, ahonnan a panaszos

semminemű tájékoztatást nem kapott. Ezért kérte az önkormányzat és

a közigazgatási hivatal eljárásának kivizsgálását.

A vizsgálat az Alkotmányban deklarált, jogállamiságból fakadó tisztességes

eljáráshoz való jog, az emberi méltósághoz való jogból következő kegyeleti jog

és a panasz előterjesztéséhez való jog megsértésének gyanúja miatt indult.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat során megkereste a közigazgatási hivatal

vezetőjét és Egyházasdengeleg jegyzőjét. A beszerzett információk alapján

állapította meg a tényállást. A panaszos édesapja 1994-ben hunyt el, és panaszos

szülei még életükben úgy határoztak, hogy egy sírban akarnak nyugodni,

ezért a sírkőre mindkét szülő nevét felírták az aktuális adatokkal. A sírhely felett

az önkormányzatnak volt rendelkezési joga. 2001 januárjától vált kötelezővé

a sírhelymegváltás. 2001. június 30-án a panaszos édesanyja is elhunyt. Amikor

panaszos a temetést intézni felkereste a Polgármesteri Hivatalt, az ügyintéző

tájékoztatta, hogy a sírhely megváltása kötelező, a megváltás 25 évre szól, és

csak ennek letelte után lehet szó a rátemetésről. A panaszos rögtön elmondta,

hogy ő érdeklődött a rátemetés lehetőségeiről Budapesten a Fővárosi Temetkezési

Intézetnél, és ott azt a felvilágosítást kapta, hogy 25 éven belül bármikor

lehet rátemetni azzal a feltétellel, hogy a sírban csak két koporsó lehet. Az elmondottakat

az ügyintéző nem vette figyelembe. Az elhunyt ekkor már a temető

hűtőjében feküdt, ezért a panaszos nem akarta későbbre halasztani a temetést,

így édesanyját június 3-án egy külön sírba eltemették.

A panaszos csatolta a sírhely megváltásról szóló számlát, a temetkezési

szolgáltatás számláját és a kőfaragó mester átvételi elismervényét 117 420 forintról,

amely az új sírkő állításának és a régi kijavításának a díja volt. A panaszosnak

e magas költséget azért kellett kifizetnie, mert édesanyja rátemetését

az önkormányzat nem engedélyezte. Az édesapja nyughelyéül szolgáló síron

korábban már egyszer állíttatott sírkövet.

A közigazgatási hivatal vezetője az országgyűlési biztos megkeresésére

a vizsgálatot lefolytatta, és megállapította, hogy a polgármesteri hivatal ügyintézője

a rátemetéssel kapcsolatban a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseivel

ellentétesen tájékoztatta az ügyfelet. Megállapította azt is, hogy a közigazgatási

hivatal az ügyben nem kellő körültekintéssel járt el, mert nem győződött meg

arról, hogy a válaszlevelet a panaszosnak elküldték. A közigazgatási hivatal az

ügyintézőt ezért figyelmeztetésben részesítette, a jegyzőt pedig, azzal kereste

meg, hogy intézkedjen a panasszal kapcsolatban.

A jegyző az országgyűlési biztos megkeresésére a történteket azzal indokolta,

hogy a panaszos olyan sírhely felnyitását kérte, amely felett nem rendelkezett,

mivel azt nem váltotta meg.

Nem rendelkezett továbbá az illetékes intézet sírnyitási engedélyével sem.

Véleménye szerint méltányosan járt el az önkormányzat, amikor nem a sorban

következő temetkezési helyet, hanem a panaszos édesapjának sírja mellett

közvetlenül fekvő üres sírhelyet ajánlotta fel megváltásra. Hozzáfűzte még, hogy

294

az önkormányzat a temető rendelet megalkotásával szeretné elérni a rendezett

és esztétikus temetőképet, az eddig kialakult temetkezési gyakorlat, a sírhelyek

közötti foghíjak megszüntetését.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a polgármesteri hivatal ügyintézője

akkor járt volna el helyesen, ha tájékoztatja a panaszost, hogy édesapja

sírhelyét megválthatja, és miután édesanyját is oda temette, a rátemetéstől

számított 25 évig megilleti őt a sírhely feletti rendelkezési jog. Így teljesülhetett

volna a panaszos szüleinek végakarata, és a sírkő állításával, illetve javításával

kapcsolatos költségeket sem kellett volna kifizetni. A sírnyitáshoz szükséges

engedélyt a panaszos - a jogszabályban rögzített feltételek mellett - rövid időn

belül megkapta volna. Nem fogadható el a jegyzőnek a rendezett és esztétikus

temetőképre való hivatkozása, hiszen már egy meglévő sírhely felnyitására került

volna sor, és ez nem jár a temetőkép megváltoztatásával.

A fentiek alapján az országgyűlési biztos mind a polgármesteri hivatal, mind

a közigazgatási hivatal mulasztását megállapította az említett alkotmányos jogokkal

összefüggésben. A vizsgálat ideje alatt a mulasztást a közigazgatási

hivatal vezetője pótolta, ezért ezzel kapcsolatban ajánlást nem tett.

A panaszos a vizsgálat ideje alatt személyesen is megjelent és az Országgyűlési

Biztos Hivatalában előadta, hogy nem kívánja már édesanyjának a másik

sírba történő áthelyezését, de az önkormányzat mulasztása folytán keletkezett

többletköltségeinek megtérítésére igényt tart.

Az országgyűlési biztos az önkormányzat mulasztásával kapcsolatban kezdeményezte,

hogy a jegyző intézkedjen annak érdekében, hogy a polgármesteri

hivatal munkatársai a temetkezési törvényben, és végrehajtási rendeletében,

valamint az önkormányzat rendeletében foglaltak szerint járjanak el, és az elhunytak

hozzátartozóinak megfelelő tájékoztatást adjanak. Terjedjen ki az intézkedés

arra is, hogy amennyiben a hozzátartozók rátemetéssel kívánják az elhunytat

eltemetni, de a sírhely felett nincs rendelkezési joguk, azt - az önkormányzat

temetkezési rendeletében foglaltak szerint - megváltással megszerezhessék.

A kezdeményezéssel az új jegyző egyetértett, a felhívásnak megfelelően intézkedett,

és a panaszos költségeinek megtérítése iránti kérelmét újra megvizsgálták.

Az országgyűlési biztos a jegyző válaszát elfogadta, és az ügyet lezárta.

A panaszos és 57 társa fordult az országgyűlési biztosához, melyben lakcímváltozás,

illetve települési határ megváltoztatása miatt különböző hatóságok

intézkedését kifogásolta.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a jogbiztonsághoz és a tisztességes

eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

295

A Budapest II., Nagykovácsi út 27/A; 27/B; 27/C. számú épületek 1952-ben,

1970-ben és 1978-ban épültek, tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Határőrség

(BM Központi Gazdasági Igazgatósága). A lakások bérlőinek módja lenne

a lakások megvásárlására. Ezen eljárás során azt közölték a lakókkal, hogy

lakcímük - több évtizede - csupán tévedésből szerepel budapesti lakcímként,

az valójában Nagykovácsihoz tartozik. Ingatlanaik azonban Nagykovácsi településtől,

illetve az önkormányzat elérhető szolgáltatásaitól 6 km-re fekszenek.

Úgy vélik, hogy e változással ügyeik intézése (különféle banki és egyéb szolgáltatások)

több időt vesz igénybe, nehezebbé válik majd. Az ügyben újabb

problémaként jelentkezik, hogy az önkormányzati választásokon Remeteszőlős

elnevezéssel - Nagykovácsi községhez tartozó területek részeiből - új település

alakult. Az új település gyakorlatilag a kérdéses lakóépületek és Nagykovácsi

település között fekszik. Ezért az esetlegesen végrehajtandó adatváltoztatási

adminisztráció befejezését követően, szinte azonnal újabb intézkedésekre kerülhet

sor, tekintve, hogy az érintett épületekhez most már Remeteszőlős község

esik a legközelebb, de az is jelentős távolságra.

Az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatában megállapította,

hogy a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban szereplő adatoknak az előzetes

egyeztetés, a megoldás keresése nélkül történő megváltoztatása érintette

a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való

jogot, és azzal összefüggésben visszásságot okozott, mert évekre visszamenőlegesen

változtatta meg a panaszosok lakcímét.

Az általános helyettes felkérte a fővárosi és a Pest megyei közigazgatási hivatalok

vezetőit, hogy vizsgálják ki, a végrehajtott lakcímrendezést mi tette lehetővé,

az érintettek hogyan lettek visszamenőleg nagykovácsi lakosok. Kérte

a hivatalvezetőket, hogy az ügyben hozott valamennyi lakcímrendezési határozatot

vizsgálják felül.

A hivatalvezetők egybehangzóan megállapították, hogy a lakcím-adatok megváltoztatásával

kapcsolatos intézkedés törvényt sértett, mert meghozatalakor az

érintett állampolgárok budapesti lakcímmel rendelkeztek, hosszú időszakra vonatkozóan.

Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény szerint

nem lehet a határozatot módosítani vagy visszavonni, ha az jóhiszeműen szerzett

és gyakorolt jogot sértene. A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal ezért felügyeleti

jogkörben megsemmisítette a Budakeszi Város Önkormányzat Okmányirodájának

a lakcímváltozást érintő hatósági intézkedéseit. A közigazgatási hivatal

felhívta a Budakeszi Okmányirodát, hogy a Bp., II. kerületi Okmányiroda közreműködésével

intézkedjen a lakosok fővárosi lakcímének visszaállítása iránt.

A közigazgatási hivatalvezetők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy végleges

megoldás az lehet, ha területszervezési intézkedéssel a lakott területrész

a fővároshoz kerül.

296

A panaszos Budapest Kőbányai Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Pénzügyi

Irodájának gépjárműadó kivetésével kapcsolatos eljárását sérelmezte.

Állítása szerint az Iroda nem vette figyelembe, hogy személygépjárműve az adókivetés

évében már nem volt a tulajdonában. Kifogásolta továbbá, hogy a Fővárosi

Közigazgatási Hivatal a hozzá benyújtott fellebbezésére, a rendelkezésére

álló törvényes határidőn belül nem hozott másodfokú, jogerős és érdemi határozatot.

A jogbiztonság alkotmányos elvének érvényesülésével, valamint a jogorvoslathoz

fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt indult

a vizsgálat, és abban az országgyűlési biztos általános helyettese rámutatott

arra, hogy a gépjárműadót a társadalmi közkiadásokhoz való arányos hozzájárulás

mellett elsődlegesen az úthasználat indokolja. Ezért szükséges szüneteltetni

az adófizetési kötelezettséget arra az időre, amíg a gépjármű a használt

gépjárművek forgalmazásával foglalkozó vállalkozó birtokában van, és így

a forgalomban rendeltetésszerűen nem vesz részt. Erre az időre nem szükséges

a forgalmazót sem adófizetésre kötelezni, mert nála a gépjármű üzleti forgalom

tárgya. Ezért jogszerűen járt el a Pénzügyi Iroda akkor, amikor törölte

a panaszost 1997. január hónapban terhelő gépjárműadó összeget. A panaszos

1999. április 30-án fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz

a Pénzügyi Iroda 1999. április 15-én kelt fizetési felhívása ellen. Tekintettel

azonban arra, hogy a fizetési felhívás nem minősül hatósági határozatnak, hanem

csupán az ügyfél tájékoztatására szolgál, ellene jogorvoslati kérelem benyújtásának

nincs helye. Az eljárásra irányadó jogszabály szerint a panaszos az

elsőfokú adóhatóságnál csak - az adóigazgatási eljárás alapjául szolgáló -

észrevételt tehet, illetve méltányosságból az adó elengedését, mérséklését vagy

részletekben történő megfizetését kérheti. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal

azonban minderről nem tájékoztatta a panaszost. Csak az országgyűlési biztos

általános helyettesének fellépését követően, 2002. június 17-én vizsgálta meg

a felterjesztett iratokat és adott a panaszosnak - jóllehet részletes és kielégítő,

de kétségkívül elkésett - tájékoztatást. A késedelmet a hivatalvezető a helyi adó

és illeték ügykörökben évek alatt felgyülemlett jelentős mennyiségű hátralékkal

magyarázta. Azonban mindezek ismeretében is fontosnak tartotta az általános

helyettes, hogy rámutasson arra, aligha képzelhető el a hatóság és az ügyfelek

iránti bizalom és az ezen alapuló együttműködés nélkül hatékony közigazgatás.

Az együttműködés pedig nem csupán formai kérdés, hanem annak számos

tartalmi megnyilvánulása van. Egyebek mellett ilyen, ha az ügyfél bízhat abban,

hogy a hatósághoz intézett beadványaira választ kap. Vizsgálata során megállapította,

hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal elhúzódó eljárásával, a jogállamiságból

fakadó jogbiztonság részét képező tisztességes eljárás követelményét

és a panaszos törvényes érdekeit egyaránt megsértve, alkotmányos joggal öszszefüggő

visszásságot okozott. Tekintettel azonban arra, hogy a panaszos

ügyében döntés született ajánlást nem tett, de kezdeményezte a Fővárosi Köz-

297

igazgatási Hivatal vezetőjénél, hogy a hivatalához mint másodfokú hatósághoz

érkező jogorvoslati kérelmek, panaszok, bejelentések határidőben történő kivizsgálása

érdekében tett általános és konkrét intézkedéseikről folyamatosan

számoltassa be a belső szervezeti egységek vezetőit. Az érintett a kezdeményezést

elfogadta.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult, mert sérelmezte, hogy bár

a 2001. évi tavaszi árvíz során károsodott az ingatlana, a Szabolcs-Szatmár-

Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól nem kapott kárenyhítési támogatást.

A vizsgálat a jogorvoslathoz, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz

és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult.

A vizsgálat megállapította, hogy az árvíz okozta kárról készült kárfelmérő

adatlapon rögzített károsodás ténye és a helyreállítás becsült értéke nincs

összhangban azzal a feljegyzéssel, mely szerint a panaszos házát az árvíz nem

érte el. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság által készített feljegyzés önmagában

is ellentmondást tartalmaz, mert megállapítja a házban bekövetkezett

repedéseket, felvizesedéseket, de ezt követően azt írja, hogy a tulajdonos kijelentette,

hogy őket nem érte a tavaszi ár.

Az eljáró katasztrófavédelmi igazgatóság képviselője nem tett eleget kioktatási

kötelezettségének, és nem tájékoztatta a panaszost, hogy a házban bekövetkezett

repedések, felvizesedések akkor is az árvízzel függnek össze, ha a víz

nem az ablakon ömlött be az ingatlanba, hanem a kertben, az udvaron és talajban

felgyülemlett nagy mennyiségű víz okozta a károsodást, amit a Megyei Katasztrófavédelmi

Igazgatóság képviselője meg is állapított.

Az OBH 3857/2001. sz., a 2001. évi tiszai árvízzel összefüggő vizsgálatában

a biztos általános helyettese már megállapította, hogy a törvényben szabályozott

állami feladatvállalás - mint keretszabály - mellett a kárt szenvedett állampolgárok

ügyeiben nincs egyértelmű eligazító jogszabály, amely mindenkor teljes

bizonyossággal és egyértelműen meghatározza, hogy a katasztrófasegély milyen

feltételekkel illeti meg az állampolgárokat. A jogalkalmazási bizonytalanságot

fokozza, hogy kormányhatározat rendelkezik állampolgárok jogairól és kötelességeiről,

tekintettel arra, hogy költségvetési pénzből használt lakás vásárlására,

új lakás építésére, a megrongálódott épület felújítására stb. jogosultak

a károsultak, melynek fejében jelzálogjog bejegyzése történik a kérdéses ingatlanra.

A kormányhatározattal történő szabályozás következménye, hogy amenynyiben

az árvízkárosult nem tud egyetérteni a rá vonatkozó, a lakhatási lehetőséget

biztosító döntéssel, úgy nincs számára jogszabályban biztosított lehető-

298

ség más megoldás kezdeményezésére, lévén, hogy határozattal való döntés

hiányában jogorvoslati lehetősége nincs.

A vizsgált tarpai ügyben nem fogadható el a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei

Katasztrófavédelmi Igazgatóság azon indokolása, hogy a helyreállítási kérelmet

a panaszos nyilatkozatára utasították el, mert ezzel ellentétben áll a Szabolcs-

Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársának helyszíni

tapasztalata. Az iratok tanúsága szerint meg sem kísérelték a panaszos

kioktatását, melyet az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény

a következőképpen határoz meg: Az ügyfelet az államigazgatási eljárásban

megilleti a nyilatkozattétel és a jogorvoslat joga, köteles viszont legjobb

tudomása szerint, jóhiszeműen közreműködni. Mindezek érdekében az eljáró

szerv az ügyfelet jogairól és kötelességeiről tájékoztatja.

A vizsgálat megállapította, hogy a kormány a károsultakat megillető jogoknak

és kötelezettségeknek kormányhatározattal történő szabályozásával, a Szabolcs-

Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kizárólag a kérelemnek

a panaszos nyilatkozatára alapított elutasításával az Alkotmányban

deklarált jogorvoslathoz való joggal és a jogalkotás rendjével kapcsolatos szabályozással

összefüggésben visszásságot okozott.

A jogorvoslathoz való joggal kapcsolatos visszásság megállapításán túl sérült

a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz való jog

követelménye is, mivel az eljáró szerv az ügyfelet jogairól nem megfelelően

tájékoztatta.

Az ombudsman felkérte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóját,

hogy a panaszos ügyét ismételten tekintse át, és ennek megfelelően vizsgálja

felül korábbi álláspontját annak érdekében, hogy a panaszos - hasonlóan

a többi károsulthoz - kárenyhítésben részesülhessen.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság válaszában közölte, hogy a panaszos

kára úgynevezett másodlagos, járulékos árvízkárnak minősül, melyre vonatkozóan

az előzetes felméréseket a települési önkormányzatok végezték.

A tarpai felmérésben a panaszos is szerepel, de a járulékos károk rendezésére

intézkedést még nem kaptak. Az ombudsman ennek alapján további vizsgálatot

folytat.

A TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat (Kossuth Klub) igazgatója sérelmezte,

hogy a TIT-nek nem sikerült elismertetnie a Budapest VIII., Múzeum u.

7. sz. alatti ingatlanra vonatkozó tulajdonjogát, annak ellenére, hogy az épületet

1954 óta folyamatosan és kizárólagosan használja, és az ingatlan bejegyzett

299

korábbi tulajdonosa - a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) - a tulajdonosi

jogait nem gyakorolta, az ingatlant nem birtokolta, nem használta. A TIT viszont

az épülethez hozzáépített, végezte az ingatlan felújításával, karbantartásával,

üzemeltetésével járó munkálatokat, viselte annak költségeit, az ingatlant érintő

közterheket, s a tulajdonost terhelő kötelezettségeket. Az MHSZ tulajdonában

volt ingatlan ingyenesen, az MHSZ "utódszervezetei" (a Magyar Repülőszövetség

és a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Szövetsége) tulajdonába került,

mely utódszervezetek jelentős összegű bérleti díj igénnyel léptek fel az ingatlant

ténylegesen használó, nem nyereségérdekeltségű Kossuth Klubbal

szemben. Az utódszervezetek az ingatlan kiürítése iránt pert indítottak, mely per

jelenleg is folyamatban van. A panaszos megítélése szerint, ha a TIT-et elmarasztaló,

az ingatlanra bejegyzett utódszervezeteknek való átadásra kötelező

ítélet születik, az esetben - az alapvető közművelődési értékeket közvetítő Kossuth

Klub megszűnik, és - súlyosan sérülnek a közéleti, kulturális örökség

fennmaradásához fűződő állampolgári jogok is. Az országgyűlési biztos az ügyben

a tulajdonhoz való jog, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz

való jog megsértése miatt indított vizsgálatot.

Az ingatlan tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba 1939. december 7. napján

gróf Hadik-Barkóczy Endre javára jegyezték be, 1949. december 28-án pedig

"juttatás" jogcímén került az ingatlan a Magyar Szabadságharcos Szövetség

tulajdonába. Ezt követően egy 1974. III. 12-én kelt bejegyzés szerint az ingatlan

tulajdonjoga ugyancsak "juttatás" jogcímén az MHSZ javára került bejegyzésre

az ingatlan-nyilvántartásba. Az ingatlant 1950 közepétől a Magyar Nők Demokratikus

Szövetsége (MNDSZ) használta, mely hamarosan távozott az ingatlanból.

Ezt követően került az ingatlanba a TIT jogelődje a Társadalmi és Természettudományi

Ismeretterjesztő Társulat, mely 1956-ban engedélyt kért az épület belső

átalakítására. Ebben a kérelemben a társulat az ingatlan tulajdonosaként

jelölte meg magát. A Budapest VIII. kerületi Tanács VB Építési Osztálya 1956.

július 23-án kelt határozatával az építési engedélyt megadta.

A VIII. kerületi Tanács VB Pénzügyi Osztályának képviselője és a TIT vezetői

1958. július 1-jén jegyzőkönyvet írtak alá, melynek tárgya, hogy a VIII. ker. Tanács

átadja az ingatlant a társulatnak. A jegyzőkönyv rögzíti, hogy "A 331-610/

1954. PM számú utasítás alapján, valamint annak figyelembevételével, hogy

a Múzeum u. 7. szám alatti épületet 1954. november hónaptól fogva a társulat

kezeli, a VIII. ker. Tanács VB Pénzügyi Osztálya a VIII. ker. Múzeum u. 7. szám

alatti felépítményes ingatlant a társulat részére átadja azzal, hogy az ingatlan

kezeléséről továbbra is gondoskodni köteles. Az említett napon a jegyzőkönyv

mellékleteként készült egy állóeszköz kimutatás is, mely az átadott ingatlan

értékét 1 286 910 Ft-ban tünteti fel. A Fővárosi Kerületek Földhivatalánál nincs

nyoma annak, hogy a jegyzőkönyv szerinti ingatlan kezelői jogának a TIT részére

való átadásáról a hatóság a földhivatalt értesítette volna.

A TIT több esetben (1959-60., 1963-64.) megkísérelte az ingatlanra vonatkozó

jogának a rendezését. Kéréssel fordult a telekkönyvi hatósághoz kezelői

jogának a telekkönyvbe való bejegyzése iránt. A Magyar Honvédelmi Szövetség

300

ugyanis hozzájárulását adta ahhoz, hogy a TIT-et az ingatlan kezelőjeként az

ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék, de tulajdonjogáról nem mondott le. A telekkönyvi

hatóság a TIT bejegyzés iránti kérelmét két esetben is elutasította.

A TIT az ingatlan elbirtoklása iránt is pert indított, ez azonban eredménnyel nem

járt. Ugyancsak eredménytelen volt az ingatlan tulajdonjogának az MHSZ utódszervezetek

részére történő bejegyzését sérelmező ügyészséghez intézett panasza

is.

A jelenlegi tulajdoni helyzet 1990. november 26-a óta áll fenn, amikor is "átszállás"

jogcímén 1/2-1/2 arányban a Magyar Repülőszövetség és a Magyar

Technikai és Tömegsportklubok Szövetsége tulajdonjogát jegyezték be. Ez utóbbi

bejegyzés alapja az MHSZ ügyvezető főtitkárának 1990. szeptember 14-én kelt

nyilatkozata, mellyel az MHSZ Országos Központ képviseletében az 1022/1990.

(II. 14.) MT határozata (H1) rendelkezéseinek végrehajtásaként hozzájárult, hogy

az ingatlan tulajdonjogát 50-50%-os arányban a már említett utódszervezetek

javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék. Az MHSZ vagyonának rendezése

- közte az ingatlan tulajdonjogának átruházása - a H1 végrehajtása során

történt. A honvédelmi miniszter a Kormánynak tett előterjesztésében külön

hangsúllyal emelte ki, hogy az MHSZ ügyvezető főtitkára a szövetségi vagyont

a társadalmilag hasznos MHSZ tevékenységet folytató jogutód társadalmi szervezetek

tulajdonába adta úgy, hogy minden utódszervezet csak az általa végzett

tevékenységet közvetlenül szolgáló - és szövetségi tulajdont képező ingatlanvagyont

kapta meg. A Kormány 1990. október 4. napján a 3388/1990. számú

(H2) határozatával a honvédelmi miniszter előterjesztését tudomásul vette. Ezt

követően 1990. november 20. napján nyilatkoztak az utódszervezetek, hogy az

"ingatlan ingyenes átruházását" tudomásul veszik, s csak ezt követően, 1990.

november 26. napján nyújtották be a tulajdonjog változásának bejegyzéséhez

szükséges iratokat a földhivatalhoz. Ez utóbbi időpontot megelőzően 1990. IX.

18. napján lépett hatályba az elmúlt rendszerhez kötődő társadalmi szervezetek

vagyonelszámolásáról szóló 1990. évi LXXIII. törvény, mely az MHSZ-t is - értékhatárra

tekintet nélkül minden ingatlanvagyonára kiterjedően - vagyonelszámolásra

kötelezte, s ugyanakkor arról is rendelkezett, hogy az elszámolásra

kötelezett a törvény hatályba lépésének napjától az Országgyűlés további intézkedéséig

a törvényben megjelölt vagyontárgyait nem idegenítheti el.

Ugyancsak 1990. IX. 18. napján lépett hatályba az 1990. évi LXX. törvény is,

mely a társadalmi szervezetek kezelő jogának megszüntetéséről rendelkezett.

E törvény egyebek mellett kimondta, hogy a társadalmi szervezetet ingyenes

használati jog illeti meg arra az ingatlanra, melyre vonatkozó kezelői jog e törvény

folytán szűnik meg. Az 1997. évi CXLII. törvény, mely a társadalmi szervezetek

által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről

szól, egyebek mellett rögzíti: e törvénynek a jogosultra vonatkozó szabályait

alkalmazni kell arra az oktatási, kulturális (művészeti, közművelődési), tudományos,

egészségügyi, szociális és ifjúsági célú egyesületre és alapítványra is,

amely a Tv. 4. §-ában meghatározott harmadik személyként vagy ... az ingatlant

ténylegesen használja (a továbbiakban: üzemeltető). Az üzemeltető tulajdon-

301

szerzési igénye kizárja a jogosult vagy a tagszervezet tulajdonszerzési igényét.

A vizsgálat feltárta, hogy a H1 nem rendelkezett arról, hogy mi lesz a sorsa

a megszüntetés alatt álló MHSZ tulajdonában lévő - de az MHSZ kezelésében,

továbbá a használatában nem álló ingatlannak. A H1 arra nézve sem tartalmaz

rendelkezést, hogy ha a megszűnés alatt lévő MHSZ tulajdonában lévő ingatlannak

nem az MHSZ a használója, hanem harmadik személy (TIT), akkor

a harmadik személy az általa használt ingatlanra nézve milyen jogosultságokkal

rendelkezik. Ugyanis az MHSZ tulajdonában álló ingatlan telekkönyvileg bejegyzett

tulajdonosa az MHSZ, azonban ezt az ingatlant 1954 óta a TIT használja.

Az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról

szóló 1990. évi LXIII. törvény (Tv.), melyet az Országgyűlés 1990.

szeptember 10. napján fogadott el, s amely törvény 1990. szeptember 18-án

lépett hatályba, úgy rendelkezik, hogy az MHSZ a vagyonával köteles elszámolni.

Az MHSZ elszámolási kötelezettsége - egyebek mellett - értékhatár nélkül

kiterjedt valamennyi ingatlanára, azaz a H1-ben foglaltaktól eltérően nemcsak

a kezelésében, valamint a használatában álló, hanem a tulajdonában lévő valamennyi

ingatlanra is, függetlenül attól, hogy az ingatlannak ki a használója.

A Tv. 8. §-a pedig kimondja, hogy a 2. § a), b), c) és a d) pontjában foglalt vagyontárgyakat

a törvény hatályba lépésétől az Országgyűlés további intézkedéséig

tilos elidegeníteni vagy megterhelni.

A vizsgálat szerint az ingatlan tulajdonjogának az utódszervezetek részére

történő átadásában közreműködők a Kormány is. Az ingatlan átadásának időpontját

azonosították az MHSZ ügyvezető főtitkára által a vagyonátadásra 1990.

szeptember 14-én aláírt nyilatkozat időpontjával, miáltal az ingatlant úgy tekintették,

hogy az nem tartozik a már hivatkozott 1990. szeptember 18-án hatályba

lépett törvény hatálya alá. Az ugyanezen a napon hatályba lépett 1990. évi LXX.

törvény hatálya alá pedig, azért nem tartozik, mert az MHSZ tulajdonában álló

ingatlannak a TIT kezelői jogának elismertetésére nem volt lehetőség annak

ellenére, hogy az ingatlant a TIT évtizedeken keresztül ténylegesen és kizárólagosan

használta, és jelenleg is használja.

A tények és a H1 rendelkezéseinek összevetéséből kitűnik, hogy az MHSZ

tulajdonú ingatlan tulajdonjogának az utódszervezetek tulajdonba adása nem

felel meg a miniszteri jelentésben kifejtett rendezési elveknek. Ugyanis a rendelkezésre

álló iratokból egyértelműen megállapítható, hogy a Múzeum utcai ingatlan,

amelyet 1954 óta - bár tisztázatlan jogcímen - folyamatosan a TIT

használt, az átadáskor sem volt, s jelenleg sem minősíthető olyan "szövetségi

tulajdont képező ingatlanvagyonnak", mely a tulajdonjogot szerzett utódszervezetek,

a Magyar Repülőszövetség és a Magyar Technikai és Tömegsportklubok

Szövetsége tevékenységét "közvetlenül" szolgálná. Maga az MHSZ sem minősítette

az ingatlant a tevékenységét "közvetlenül" szolgáló vagyonnak, hiszen

1988-ban a TIT-tel kötendő bérleti szerződés, illetőleg tulajdon-átruházás útján

kívánta az ingatlan használati, illetőleg tulajdonosi kérdéseit rendezni. Tény,

hogy az utódszervezetek által - az ingatlan kiürítése iránt - indított per jelenleg

is folyamatban van. A pártállam idejére is visszanyúló, a tényleges helyzet jogi

302

rendezésére vonatkozó szabályozás hiánya miatt a TIT ingatlannal kapcsolatos

jogainak biztosítása nem vezetett eredményre. Tény, hogy a TIT az ingatlant

évtizedek óta, s jelenleg is alapszabályszerű működéséhez szükséges célra

ténylegesen és folyamatosan használja, az épületet üzemelteti, viseli a karbantartással,

felújítással járó költségeket, a közterheket, az ingatlan tulajdonosát

terhelő kötelezettségeket. Az épület rendeltetésszerű használhatósága érdekében

az épületre nagy összegű ráfordítást eszközölt. Többször megkísérelte az

ingatlannal kapcsolatos jogainak rendezését, azonban ez önhibáján kívül nem

járt eredménnyel.

Az MHSZ utódszervezeteknek való tulajdonátadás tudomásulvétele a Kormány

részéről azonban nem járt együtt azzal, hogy a Kormány az ingatlant 1954

óta ténylegesen és jelenleg is használó TIT-nek az ingatlanra vonatkozó jogait is

rendezte volna, mint ahogy az 1997. évi CXLII. törvény rendelkezett az ingatlant

ténylegesen használónak a jogairól. Az említett intézkedés elmaradása a Kormány

mulasztásának a következménye. E mulasztás a jogállamiságból fakadó

jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot idézett elő. Ugyanakkor

az intézkedés hiánya következtében sérült a kiemelten közhasznú szervezet

tulajdonhoz való joga is. Az országgyűlési biztos az említett alkotmányos jogokkal

összefüggő visszásság megszüntetése érdekében kezdeményezte a Kormánynál

olyan intézkedés megtételét, mely a TIT-et - mint az ingatlan tényleges

használóját - olyan helyzetbe hozza, mintha a meghozatalának időpontjában

(1990. október 4.) az ingatlan tényleges használati viszonyait is figyelembe vevő

döntés született volna. Az országgyűlési biztos a jelentést megküldte intézkedés

céljából a miniszterelnöknek, továbbá - tájékoztatás és támogatás céljából -

a nemzeti kulturális örökség miniszterének. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető

miniszter - az országgyűlési biztos kezdeményezésére adott válaszában - kifejtette,

hogy "... ez ügyben a Kormány jogi intézkedést nem tesz, a határozatok

kiegészítése a javasolt módon nem lehetséges".

Az országgyűlési biztos - a kezdeményezésre adott válaszra reagálva -

a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert arról tájékoztatta, hogy "levelében

foglalt válaszától eltérően kezdeményezésem nem a H1, vagy a H2-vel jelölt határozatok

kiegészítésének módját indítványozta, hanem a Kossuth Klub, illetőleg

az épületet ténylegesen használó Budapesti TIT jogi helyzetének rendezését".

... Az említett ingatlannal kapcsolatos kezelői (?) használói (?) jogok rendezése

sem 1954-ben, sem azóta nem történt meg, tehát ezek rendezését kezdeményezte.

Ezért megállapításait és kezdeményezéseit - miniszter úr válaszának

tudomásul vétele mellett - változatlan formában fenntartotta. Megemlítette, hogy

az alkotmányosság szellemében lehetőséget látott az ingatlan védetté nyilvánítására

(2001. évi LXIV. tv. 7. § 6-7. pont, 29-33. §) kisajátítására (2001. évi

LXIV. tv. 87. §), továbbá a kérdés megállapodás alapján (szerződéses úton)

való rendezésére is, mely a számba jöhető megoldások lehetőségét gyarapítja.

A leírtakra, valamint az ügy társadalmi jelentőségére tekintettel kezdeményezése

ismételt megfontolását javasolta.

303

Az országgyűlési biztos a nemzeti kulturális örökség miniszterének tájékoztatás

céljából megküldte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter ajánlásra

válaszoló levelére reagáló levelét, és kérte, vizsgálja meg esetleges közreműködésének

lehetőségét a probléma megoldásában. A nemzeti kulturális örökség

miniszterétől a megkeresésekre válasz nem érkezett.

A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter arról tájékoztatta az országgyűlési

biztost, hogy a kezdeményezésére adott válaszra reagáló levelében foglaltak

alkotmányos visszásságként való minősítését továbbra sem tartja megalapozottnak,

ugyanakkor az országgyűlési biztos levelét annak közérdekű tartalma

miatt a lehetséges állami támogatás indokoltságának megfontolása érdekében

a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez tette át. Az országgyűlési biztos az új

Kormány hivatalba lépését követően a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert

az ügyben azzal kereste meg, hogy elődje álláspontját erősítse meg, s hogy az

ügy jelenlegi állásáról adjon tájékoztatást; a nemzeti kulturális örökség miniszterét

pedig a célból, hogy a már hivatkozott áttevő levélben lehetségesnek tartott

intézkedés megtörténtéről a miniszter adjon tájékoztatást. A Miniszterelnöki

Hivatal közigazgatási államtitkára arról értesítette az országgyűlési biztost, hogy

a Kossuth Klub működési feltételeinek javítása ügyében írt levelét megkapták,

s hogy e levelet illetékességből megküldték a nemzeti kulturális örökség miniszterének.

A nemzeti kulturális örökség minisztere tájékoztatta az országgyűlési biztost,

hogy a minisztérium államtitkári hivatalában az Országgyűlési Biztosok Hivatalának

képviselőivel és a Kossuth Klub igazgatójának részvételével tartott egyeztető

megbeszélésen elhangzottak figyelembevételével kezdeményezte a Múzeum

u. 7. szám alatti épület műemlékké nyilvánítására irányuló vizsgálat megindítását.

E mellett áttekintette az ingatlan kisajátításra vonatkozó lehetőségeket,

megkereste az ÁPV Rt. és a KVI vezetőit csereingatlan rendelkezésre bocsátása

céljából, mert álláspontja szerint a csereingatlannal való kártalanítás minden

érintett fél számára megnyugtató megoldást jelentene. Ez esetben az ingatlan

állami tulajdonba kerülne, s egyúttal az állam a Kossuth Klub kezelésébe adná

azt, melynek következtében a hosszú ideje folyó kiürítési per is lezárható lenne.

A 24/2002. (XII. 25.) NKÖM rendelet 2. §-a - mely 2003. január 3. napján

hatályba lépett - a Múzeum u. 7. szám alatti ingatlant védetté nyilvánította,

s rögzítette, hogy a magyar államot elővásárlási jog illeti meg. A minisztérium

tájékoztatása szerint: az ingatlan kiemelt műemlékek közé sorolásához kezdeményezik

a szükséges törvénymódosítást, továbbá a Múzeum utcai ingatlannak

csereingatlan fejében az állam javára történő megszerzéséhez a miniszterelnök

segítségét kérték.

304

Egy panaszos a Debreceni Vízmű Rt. fogyasztói változás bejelentésével kapcsolatos

eljárását sérelmezte. A vízművek anélkül írta át a főmérőt a panaszos

nevére, hogy az társasházi közös képviselő lenne. A főmérő átírása során

a formanyomtatványon bár a panaszos neve aláírásként szerepel, ő annak valódiságát

megkérdőjelezte, a főmérőt átadó személy aláírása pedig hiányzik.

A vízművek a főmérős számlát 2000 augusztusától a panaszos nevére állítja ki.

A panaszos többször visszaküldte a számlát azzal, hogy azt tévesen postázzák.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a tulajdonhoz

való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A panaszolt 8 lakásos sorház-társasház fő vízfogyasztás-mérője a volt közös

képviselő lakása előtt található. A panaszos ezt a lakást vásárolta meg. A közös

képviselő a társasház egy másik épületében lakik. Az ingatlan megvásárlás

idejétől számítva a panaszos a társasház főmérőjének számláját is kapja

a mellékmérős számláin kívül. Először a panaszos visszaküldte a számlát anélkül,

hogy kifizette volna, majd megtekintette azt a formanyomtatványt is, amely

szerint a nevére átírták a főmérő-órát, de az több szempontból is hiányos volt.

A panaszos ezek után levélben kifejtette, hogy főmérős fogyasztás fizetését

nem vállalta át, miután nem közös képviselője a társasháznak és nem írta alá

az ehhez szükséges formanyomtatványt sem. Ennek ellenére a panaszos folyamatosan

kapta a felszólító leveleket a vízművektől a főmérős tartozás rendezésére

vonatkozóan. A biztos vizsgálatának megindulása után a vízművek

levélben kérte a lakókat arra, hogy a közös képviselő személyét jelentsék be,

melyre a vizsgálat lezárásig nem került sor.

A közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló

38/1995. (IV. 5.) kormányrendelet alapján: a fogyasztó, illetőleg az elkülönített

vízhasználó személyében beállott változást a régi és új fogyasztó, illetőleg elkülönített

vízhasználó együttesen köteles a vízmérőállás megjelölésével a változástól

számított 30 napon belül a szolgáltatónak bejelenteni. A bejelentés elmulasztása

esetén az abból eredő károkért az elköltöző fogyasztó és az új

fogyasztó, illetőleg az elkülönített vízhasználó egyetemlegesen felel. A szabályozástól

eltérően a vízmű elfogadta a főmérő kezelőjének átírását úgy, hogy az

átadó személy nem volt jelen az átíráskor. A szolgáltató levéléből kiderül az,

hogy társasház esetén összemossa a közös képviselő és az ingatlan tulajdonosa,

vagy más jogcímen használója fogalmát. A vizsgált esetben a panaszos az

utóbb megvásárolt lakással - amelyben korábban a közös képviselő lakott -

közös képviselői pozíciót is "vásárolt". A szolgáltató a szolgáltatott vízmennyiség

számláját oly módon bocsátja ki, hogy az egyes lakásokban leolvasott vízmenynyiség

díját bekötési mérőkön mért teljes díjból levonja és a különbözetet a társasház

közös képviselőjének terhére számlázza ki.

A társasházakról szóló 1997. évi CLVII tv. (Ttv.) szerint a közösség egészét

terhelő kötelezettség teljesítéséért a tulajdonostársak tulajdoni hányaduk - vagy

az alapító okiratban, illetve szervezeti és működési szabályzatban - ettől eltérő-

305

en maghatározott mérték - szerint felelnek az egyszerű kezesség szabályai

szerint. Miután a vízmű szolgáltatást nyújtott a Ptk. alapján, azért ellenszolgáltatás

jár, amit a társasházközösség köteles megtéríteni. Közös fogyasztás esetén

értelemszerűen a társasház közösség és nem a közös képviselő a fogyasztó,

de ennek ellenére ő rendezi harmadik személyek felé a társasházi kötelezettségeket.

A közösség egészét terhelő követelés esetében valamennyi tulajdonostárs

köteles a tulajdoni hányadához igazodó részt teljesíteni függetlenül a közösségen

belüli esetleges eltérő elszámolási szabálytól, vagy a közös költséghez történő

hozzájárulás hátralékától. Ez azonban azt is jelenti, hogy a közös képviselő

szerepe kifelé, harmadik személy részéről felmerült követelés esetén odáig

terjed, hogy a rendelkezésére álló közös költségből a követelést kielégítse, de

amennyiben ilyen nem áll a rendelkezésére, az anyagi jellegű kötelezettségeket

nem neki kell viselnie. A közös képviselő csak képvisel, de nem felel az egyének

tartozásaiért, és így nem felel a közüzemi hátralékért sem.

A biztos megállapította, hogy a vízművek a tisztességes eljáráshoz fűződő

joggal összefüggésben alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott

akkor, amikor a fogyasztóváltozás bejelentése során elfogadta az átvállalási

nyilatkozatot úgy, hogy az átadó és az átvevő személy nem voltak együttesen

jelen, valamint azzal a gyakorlatával, hogy a főmérőt kezelő személynek tekintik

azt személyt, aki az elköltöző korábbi lakó - jelen esetben egyben a közös képviselő

- helyére költözik.

A biztos módosított kezdeményezésében felkérte a vezérigazgatót arra, hogy

a főmérős számlát ne a panaszos nevére, hanem a társasház címére küldje

meg, azzal a tájékoztatással, hogy amíg a közös képviselő nevét nem jelölik

meg, bármelyikük rendezheti a főmérőn szereplő fogyasztáshoz kapcsolódó

számlát. Ezen kívül a biztos arra is felkérte a vezérigazgatót, hogy tájékoztassa

a lakókat arról, hogy ha nem tudnak a közös képviselő személyében megállapodni,

úgy lehetőségük van minden egyes lakáshoz önálló bekötési mérő felszerelésére

saját költségen. A vezérigazgató a módosított kezdeményezést elfogadta.

A panaszos azért fordult kérelemmel az Országgyűlési Biztos Hivatalához,

mert Sülysáp Nagyközség Önkormányzatának polgármesteri hivatala a szabálysértési

feljelentése ügyében nem járt el.

Az országgyűlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének veszélye

miatt vizsgálatot indított, és megkereste az önkormányzatot. A panaszos

évtizedek óta vitában állt a szomszédjával, mert az a házának a panaszos telke

felé néző homlokzatán két ablakot létesített. Az átlátás a '60-as évek óta vissza-

306

visszatérő problémát okozott, attól függően, hogy éppen ki lakott a két ablakos

szobában. A panaszos a '70-es években szóbeli megállapodással elérte, hogy

az ablakokba katedrál- (nem átlátszó) üveget helyeztek, és azt napközben nem

nyitják ki. A vita 1997-ben kiújult, mert az ablakok nyáron napközben is nyitva

voltak. A vitát a szomszédok egymás között nem tudták rendezni, ezért a panaszos

1999-ben az önkormányzat előtt birtokvédelmi eljárást indított. A jegyző

2000 májusában kötelezte a szomszédot, hogy építsen az ablakok elé olyan

palánkszerkezetet, amely korlátozza az átlátást. A kötelezés végrehajtása azonban

elhúzódott, és a panaszos bírósági eljárást indított. A panaszos a bírói helyszíni

szemle során elhangzottak alapján úgy érezte, hogy a bíróság sem támogatja,

ezért indulatból az épület nyitott ablakán keresztül tömlővel vizet locsolt

a szomszéd szobájába. A panaszost és családját ezt követően a szomszéd

család egyes tagjai sértegették és megfenyegették. A panaszos 2001. július 2-án

megjelent az önkormányzat hivatalos helyiségében, és jegyzőkönyvbe mondta,

hogy szabálysértési feljelentést kíván tenni a megnevezett szomszédok ellen.

A cselekmény leírásából a becsületsértés és a veszélyes fenyegetés szabálysértés

alapos gyanújára lehet következtetni. A panaszos kifogásolta, hogy

a jegyzőkönyv felvételekor megkérdezték, hogy "Szabálysértési eljárást folytassanak

az ügyben, vagy küldjék a bíróságnak?" Kérte, hogy a beadványát küldjék

a bíróságnak. Érdeklődésére szeptemberben a bíróságon közölték, hogy oda

nem érkezett meg a feljelentése. Az önkormányzat ügyintézője ekkor arról tájékoztatta,

hogy az önkormányzatnál a jegyzőkönyvből nem maradt egyetlen példány

sem, azt a panaszos kapta meg, hogy azt saját maga juttathassa el a bíróságra.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot csak a szabálysértési eljárás ügyében

folytatott, és feltárta, hogy a panaszosnak a szomszédja ellen szóban előadott,

és jegyzőkönyvbe foglalt feljelentését az önkormányzatnál nem iktatták, és ezért

nem is továbbították a bírósághoz. A jegyzőkönyvből nem állapítható meg, hogy

az abban foglalt tényállás alapján az eljárás a bíróságra tartozik, és azt a bíróság

előtti szabálysértési eljárás megindításához készítették. A panaszos a jegyzőkönyv

felvételét követően azonban tudomást szerzett arról, hogy az önkormányzat

a feljelentést nem tudja a bírósághoz továbbítani, és azt a panaszos

maga is megteheti. A vizsgálat megállapította, hogy a feljelentésben foglalt

tényállás minősítése hibás volt, mert abból nem csak a veszélyes fenyegetés,

de a becsületsértés alapos gyanújára is lehet következtetni, amelyben a jegyző

köteles eljárni. Az elzárással büntethető szabálysértések ügyében a bíróság

járhat el, de a törvény értelmében a szabálysértési eljárás a feljelentéssel indul,

és az ügyfél a feljelentését bármelyik hatóságnál megteheti. Az eljáró hatóság,

ha a hatásköre hiányát észleli a feljelentést, és annak mellékleteit átteszi az

eljárásra illetékes szervhez. Az adott ügyben az önkormányzat jegyzője - illetve

kijelölt munkatársa - a jogszabályt helytelenül értelmezte, és a panaszos feljelentéséről

készített jegyzőkönyvet iktatás nélkül átadta a feljelentőnek. Ellentmondás

volt a panaszos állítása és a hatóság nyilatkozata között abban a tekintetben,

hogy a panaszost tájékoztatták-e arról, hogy a jegyzőkönyvet az ön-

307

kormányzat nem továbbítja az eljárásra illetékes bírósághoz. A vitatott kérdésben

a hatóság védekezése nem fogadható el, mert eleve törvényi kötelezettségének

nem tett eleget a feljelentés továbbításának elmulasztásával, de erről

a jegyzőkönyvben sem tett említést. Ezen írásos nyilatkozat hiányában a panaszos

alappal gondolhatott arra, hogy a feljelentését az eljárásra illetékes szervhez

továbbították, és a becsületsértés miatt tett feljelentése ügyében is indul

eljárás.

Az önkormányzat mulasztásával a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmével

kapcsolatos visszásságot okozott. Mivel a panaszos a mulasztásról még

megfelelő időben tudomást szerzett és a feljelentést maga is eljuttathatta a bírósághoz,

ezért további alkotmányos joga nem sérült. Az országgyűlési biztos

a vizsgálatot ajánlás nélkül megszüntette, de felhívta a jegyző figyelmét, hogy

a jövőben a szabálysértési törvény előírásait fokozott figyelemmel tartsa, és tartassa

be. A jegyző a felhívást tudomásul vette.

A menekültként elismert személyek, a kérelmezők, továbbá a befogadottaknak

a menedékjogról szóló törvényben szabályozott szabad mozgáshoz való

jogának szóbeli döntésen, illetve szolgálati titkot képező utasítás alapján elrendelt

további korlátozása a jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való joggal

összefüggő visszásságot eredményez.

Rendkívüli állapot, szükségállapot, illetve vészhelyzet hiányában, az országban

jogszerűen tartózkodó külföldieket a hatályos jogszabályok alapján megillető

mozgásszabadság korlátozása az alapvető jogok védelméhez való joggal

összefüggő visszásságot okoz.

Az országban jogszerűen tartózkodó külföldieknek a legsúlyosabb kényszerítő

eszközök alkalmazását is kilátásba helyező körülmények közötti járműre

szállítása, illetve utaztatása a jogállamisághoz, illetve az alapvető jogok védelméhez

való joggal összefüggő visszásságot okoz.

A több család közös, illetve az egyedülálló nőknek a velük semmilyen rokoni

kapcsolatban nem álló családokkal közös hálóhelyiségben való elhelyezése az

emberi méltósághoz való jogával összefüggő visszásságot okoz.

A diszkriminációmentes elbánáshoz való joggal összefüggő visszásságot okoz,

ha a befogadó állomás lakói 3 napon keresztül nem kapnak meleg ételt.

A szállásépületek, különösen a vizes helyiségek leromlott technikai és higiénés

állapota a legmagasabb szintű testi egészséghez, a muzulmán vallási előírásoknak

megfelelő illemhely hiánya szintén visszásságot okoz.

308

Az ÁNTSZ által előírt közegészségügyi célú intézkedések végrehajtása hatósági

kényszer útján való kikényszerítésének elmulasztása a jogbiztonsághoz

való joggal összefüggő visszásságot okoz és veszélyezteti a legmagasabb

szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését.

A jogszabályban előírt közegészségügyi elkülönítés hiánya a jogbiztonsághoz

való joggal összefüggő visszásságot okoz és veszélyezteti a legmagasabb

szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését.

A gyermekpszichiátriai szakrendelés minimális feltételeinek hiánya veszélyezteti

a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését.

Az orvosi vizsgálatok során a gyermekkorú tolmács közreműködése az emberi

méltósághoz való joggal összefüggő visszásságot okoz.

A pszichiátriai betegeket megillető költőpénznek az egyéni igények figyelmen

kívül hagyásával, illetve a személyre szóló nyilvántartás nélküli felhasználása,

veszélyezteti a tulajdonhoz való jog érvényesülését.

A befogadottak gondnokság alá helyezésére vonatkozó jogszabályok hiánya

az alapvető jogok védelméhez és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot

okoz és veszélyezteti a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez

való jog érvényesülését.

A Magyar Helsinki Bizottság elnökének panasza, illetve a Magyar Országgyűlés

Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság elnökének felkérésére

az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese átfogó vizsgálat

keretében foglalkozott a Debreceni Menekülteket Befogadó Állomáson

(a továbbiakban: befogadó állomás) tartózkodó nem afgán állampolgárokat más

menekültügyi intézményekbe, illetve a többi befogadó állomáson élő valamennyi

afgán állampolgár Debrecenbe költöztetésével. A vizsgálat a költöztetés elrendelését,

végrehajtásának módját, továbbá a befogadó állomáson élő külföldiek

elhelyezési körülményeit is áttekintette.

Az afgán állampolgárok 2001. szeptember 23-i befogadó állomásra költöztetésének

közvetlen előzményeként a belügyminiszter az "Amerikai Egyesült Államokat

ért terrorcselekmények miatt indokolttá vált további biztonsági intézkedések

bevezetése" és azok végrehajtása érdekében kiadott utasítása 4. pontjában

elrendelte, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója

(a továbbiakban: főigazgató) "intézkedjen a veszélyeztetett külföldi állampolgárok

biztonsága, illetve az esetlegesen bekövetkező események miatt kialakuló

káros következmények megelőzése érdekében". A BM utasítás idézett rendelkezésének

végrehajtására adta ki a főigazgató azt a 2010. december 31-ig

szolgálati titokká minősített intézkedést, amelynek értelmében valamennyi menedékjogi

eljárás alatt álló, befogadó állomáson vagy szerződéses szálláshelyen

elhelyezett, magát afgán állampolgárnak valló személyt a befogadó állomásra

kellett költöztetni. A vizsgálatnak a BM utasításban megjelölt, a költöztetés indokául

szolgáló veszélyhelyzetet nem sikerült tényszerűsítenie.

A költöztetéssel érintett külföldiek jogállásukat tekintve három csoportba tartoztak.

A menedékjogi törvény mind a befogadott, mind a menedékjogot kérelmező

tartózkodási helyének szabad megválasztásához való jogát korlátozta,

309

hiszen a menekültügyi hatóság döntésétől függően - életvitelszerűen - valamely

befogadó állomáson, illetve más az említett hatóság által kijelölt szálláshelyen

kellett tartózkodniuk. Ezért az említett külföldieknek a befogadó állomásra, illetve

a más településeken működő intézményekbe költöztetéséről szóló döntés

a tartózkodási hely szabad megválasztásához való alkotmányos joggal összefüggő

visszásságot nem okozott.

A menekültként elismert külföldieket a menedékjogi törvény 17. § (1) bekezdése

alapján a magyar állampolgárokra vonatkozó jogok illetik meg, és kötelezettségek

terhelik. A menedékjogi törvény idézett rendelkezésére figyelemmel

a menekültek költöztetetésének főigazgatói körlevélben történő elrendelése a tartózkodási

hely szabad megválasztásához való joggal összefüggő visszásságot

eredményezett.

A költöztetéskor a menekülteket befogadó állomáson tartózkodó kérelmezők

és a befogadottak legfontosabb kötelezettsége az volt, hogy a kijelölt szálláshelyen

érvényes magatartási szabályokat megtartsák. A befogadó állomáson élő

külföldi az életvitelszerű tartózkodás szabályait akkor szegte meg, ha onnan

24 órát meghaladóan úgy távozott el, hogy azt a szálláshely vezetőjének önhibájából

nem jelentette be. A költöztetés előkészítéseként a főigazgató 2001.

szeptember 22-én szóban elrendelte, hogy a magyarországi befogadó állomásokon

és a szerződéses szálláshelyen élő külföldiek nem hagyhatták el a szálláshelyüket.

A szálláshely elhagyási tilalom a debreceni befogadó állomáson

egészen 2002. október 4-ig volt érvényben, a többi intézményt szeptember 24-

étől a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően hagyhatták el a külföldiek. Az

Alkotmánybíróság 22/1991. (IV. 26.) határozatában kimondta, hogy a jogalkotásról

szóló 1987. évi XI. törvény 17. §-a alapján az állampolgárok jogaira és

kötelezettségeire közvetlen kihatással bíró rendelkezéseket kizárólag jogszabályban

- törvényben vagy rendeletben - lehet rögzíteni. A főigazgató a jogállamiságból

eredő jogbiztonsághoz való joggal összefüggő súlyos visszásságot

okozott azzal, hogy szóban, majd - a belügyminiszter utasítására - szolgálati

titkot képező utasításban rendelte el a menekültként elismert személyek, a kérelmezők,

továbbá a befogadottaknak a menedékjogról szóló törvényben meghatározott

szabad mozgáshoz való jogának további korlátozását.

Az országgyűlési biztos általános helyettese nyomatékosan felhívta a figyelmet

arra, hogy az Alkotmány 8. § (4) bekezdése értelmében, az országban jogszerűen

tartózkodó külföldiek szálláshely elhagyásához való jogát csak rendkívüli

állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején lehet a hatályos jogszabályokban

meghatározott eseteken és mértéken túlmenően korlátozni. A költözéskor

sem rendkívüli állapot, sem szükségállapot de még veszélyhelyzet sem

volt érvényben, így a szálláshely elhagyási tilalom elrendelésével és foganatosításával

a menekültügyi hatóság nem tett az alapvető jogok védelmezésére és

tiszteletben tartására vonatkozó alkotmányos kötelezettségének.

A külföldiek, köztük kisgyermekes családok járműre szállítása, illetve utaztatása

nagy létszámú rendőri, illetve határőri jelenlét mellett zajlott. A költöztetés

módja, így például a rendőri jelenlét, az autóbuszokon tartózkodó határőröknél

310

lévő könnygáz spray, gumibot, bilincs, továbbá a konvojokat kísérő gépkarabélylyal

és éles lőszerrel felszerelt, kutyás járőrök mind azt a benyomást keltették,

mintha olyan, súlyos szabadságkorlátozás alatt álló személyekre felügyelnének,

akik esetében a legsúlyosabb kényszerítő eszközök alkalmazása is indokolt

lehet. Az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű

kötelezettsége, amit az érintett állami szerveknek az országban jogszerűen

tartózkodó kérelmezők és befogadottak szállítási körülményeinek tervezésekor

külön jogszabályi rendelkezés hiányában is szem előtt kellett volna tartaniuk.

A 36/1992. (VI. 10.) AB határozat szerint az "államszervezet akkor működik

demokratikusan, ha a demokratikus jogállamiság és az ahhoz szorosan kapcsolódó

alkotmányos rend fenntartása és működtetése alapvető követelményként

magában foglalja a szabadságjogok tiszteletben tartását és védelmét".

A költöztetéssel érintett külföldiek járműre szállításának, illetve utaztatásának

módja, különösen az intézkedésben közreműködő állománynak a legsúlyosabb

kényszerítő eszközök alkalmazásának is kilátásba helyező eszközökkel történő

felszerelése a jogállamisághoz, illetve az alapvető jogok tiszteletben tartásához

és védelméhez való joggal összefüggő visszásságot okozott.

Debrecenben a befogadó állomásra érkező afgán állampolgárok, köztük kisgyermekes

családok számára újabb megpróbáltatást jelentett, hogy az ismeretlen

helyen maguknak kellett szabad férőhelyet keresniük. A későn érkezők,

különösen azok, akiknek olyan rokonaik vagy ismerőseik sem voltak, akik valamelyik

hálóhelyiségbe hajlandók voltak befogadni őket, kénytelenek voltak máshol

hálóhelyet találni maguknak. Így történt, hogy néhányan az óvoda, mások

egy-egy ablaktalan tároló helyiség ajtajának feltörését követően, az említett

helyiségekbe költöztek be, ahol a földre dobott matracokon aludtak. A befogadó

állomásra érkező külföldiek elhelyezésének szervezetlensége nem minden

esetben okozott olyan sérelmet, ami az érintett külföldit megillető bármely alkotmányos

joggal összefüggésbe hozható. Alkotmányos joggal összefüggő

visszásság hiányában is elfogadhatatlan azonban, hogy egy jogszabályban előírt

ellátást nyújtó állami intézménybe érkező személyeknek maguknak kelljen szabad

hálóhelyet keresniük. A befogadó állomáson két-három család kényszerül

közös hálóhelyiségben élni, ami feszültségekhez, vitákhoz vezetett. A közös

élettérben a családok úgy próbáltak szeparálódni, hogy a hálóhelyiségeket szekrényekkel,

lepedőkkel részekre osztották. A helyszíni bejáráskor körülbelül 40-

45 család élt a befogadó állomáson, családonként átlagosan 3 gyermekkel. Az

egyedülálló nőket általában a kifejezetten erre a célra kijelölt közös, esetleg

valamelyik család által kizárólagosan használt hálóhelyiségben szokták elszállásolni.

A több család közös hálóhelyiségben, illetve az egyedülálló nőknek a velük

semmilyen rokoni kapcsolatban nem álló családokkal közös hálóhelyiségben

való elhelyezése olyan helyzetet teremt, ami az érintett személyeknek emberi

méltósághoz való jogával összefüggő visszásságot okozott.

A főigazgató azon utasítása következtében, amelynek értelmében valamenynyi,

Debrecenben élő nem afgán állampolgárt az ország más településein működő

intézményekbe kellett költöztetni, 41 - az UNHCR pénzügyi támogatásával

311

- a befogadó állomáson foglalkoztatott külföldinek kellett távoznia. Közülük 15

személyt konyhai kisegítőként, a többieket a befogadó állomás takarításával

összefüggő feladatok ellátására alkalmazták. A konyhai kisegítők távozása azt

eredményezte, hogy a debreceni befogadó állomás lakói - mintegy 900 ember -

a 2001. szeptember 23. és 25. közötti napokon nem kaptak meleg ételt, ami

a többi befogadó állomás és az átmeneti szálláshely lakóinak ellátásához képest

a diszkriminációmentes elbánás tilalmával összefüggő visszásságot okozott. Az

említett napokon a napi háromszori étkezés keretében járó élelmet napjában

egyszer, hideg élelmiszercsomag formájában osztották ki a befogadó állomás

lakóinak. A rendelkezésre álló étlapok, illetve a helyszíni bejáráskor osztott élelem

szemrevételezése alapján annak mennyiségét és minőségét a vizsgálat

résztvevői megfelelőnek találták, alkotmányos joggal összefüggő visszásságra

utaló körülményt nem észleltek.

Az intézmény vezetése által elmulasztott karbantartási, állagmegóvási munkák

hiánya nagyban hozzájárult a szállásépületek olyan mértékű leromlásához,

hogy a szállásépületek, különösen a vizes helyiségek olyan leromlott technikai

és higiénés állapotban voltak, ami a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez

való joggal összefüggő visszásságot eredményezett. A muzulmán vallási

előírásoknak megfelelő illemhely hiánya ugyancsak visszásságot okozott. A helyszíni

bejáráskor felújítás alatt álló szállásépületet időközben átadták.

Az ÁNTSZ Debrecen Városi Intézete 1995 óta folyamatosan, azaz gyakorlatilag

havi rendszerességgel tart közegészségügyi ellenőrzést a befogadó állomáson.

Az ellenőrzésekről készült jegyzőkönyvek szerint az ÁNTSZ munkatársai

gyakorlatilag minden alkalommal megállapították, hogy a szállásépületekben

uralkodó állapotok nem felelnek meg a közegészségügyi előírásoknak, sőt az

elvégzendő feladatokat is meghatározták. Miután éveken keresztül semmiféle

változás nem történt, sőt a helyzet egyre rosszabb lett végül az ÁNTSZ 1999.

május 6-án határozattal kötelezte a befogadó állomás vezetőségét a helyzet

javítására. A helyszíni bejárás tapasztalatai, illetve a közegészségügyi ellenőrzések

megállapításaira figyelemmel érthetetlen, hogy az ÁNTSZ miért nem tett

semmit annak érdekében, hogy az általa előírt feladatok elvégzése céljából

hatósági kényszert alkalmazzon. Az Alkotmánybíróság 72/1995. (XII. 15.) AB

határozata szerint a közigazgatásnak alkotmányos kötelessége, hogy a hatáskörét

gyakorolja, ami kiterjed arra is, hogy a közigazgatási szerv az általa előírt

kötelezettség teljesítését akár hatósági kényszer útján, a rendelkezésére álló

szankciók alkalmazásával is biztosítsa. A hatósági kényszer mellőzésével az

ÁNTSZ Debrecen Városi Intézete a jogbiztonság követelményével összefüggő

visszásságot okozott, továbbá veszélyeztette mind a befogadó állomáson élő

külföldiek, mind Debrecen város lakóinak a legmagasabb szintű testi és lelki

egészséghez való jogának érvényesülést.

A befogadó állomásra érkező kérelmező először a menedékjogi törvény 16. §

c) pontjában előírt, és a 24/1998. (II. 18.) kormányrendelet 10. § (1) bekezdésében

felsorolt AIDS, tbc, lepra megbetegedések, akut fertőző betegség, továbbá

tetvesség, rühösség, valamint a felsoroltak tekintetében fennálló fertőzőképes-

312

ség, illetve kórokozó-hordozói minőség feltárására irányuló szűrővizsgálatok

elvégzésekor került kapcsolatba a hazai egészségüggyel. A 172/2001. (IX. 26.)

kormányrendelet 12. § (1) bekezdése értelmében a szűrővizsgálatok - 2002.

január 1-jétől - a felsorolt fertőzéseken túl, a lues, tífusz, paratífusz megbetegedésekre

is kiterjednek. Mind a vizsgálat idején, mind a 2002. január 1-jétől hatályos

jogszabályok értelmében a szűrővizsgálatra kötelezett külföldit addig el

kellett különíteni, amíg az ÁNTSZ igazolta, hogy a felsorolt betegségekben nem

szenved, nem fertőzőképes és nem kórokozó-hordozó. A befogadó állomáson

belüli elkülönítés azonban 2001. júniusától már nem működött. Egészségügyi

elkülönítés hiányában az újonnan érkezők bekerültek a szűrővizsgálaton már

átesett külföldiek közé, vagyis bárkit megfertőzhettek. Az intézményen belüli

egészségügyi elkülönítés hiányában a szűrővizsgálaton még át nem esett külföldiek

egyáltalán nem hagyhatták el a befogadó állomást. A befogadó állomáson,

illetve a szerződéses szálláshelyen tartózkodó kérelmező elkülönítése az

említett személy mozgásszabadságának olyan mértékű korlátozását nem eredményezheti,

amelynek következtében a külföldi nem hagyhatja el az intézményt.

Az intézmény lakóinak száma, a hálóhelyiségek mérete, illetve a helyszíni bejárás

során tapasztalt zsúfoltság ismeretében a jogszabályban előírt egészségügyi

elkülönítés hiánya súlyosan veszélyeztette mind a befogadó állomás lakóinak,

mind dolgozóinak a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joga

érvényesülését, továbbá a jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való joggal

összefüggő visszásságot okozott.

Heti egy alkalommal 2 órában gyermekpszichiáter is rendelt a befogadó állomáson,

de elmondása szerint működése - tolmácsolás hiányában - mindössze

a gyerekekkel való közös játékra korlátozódott. A gyermekpszichiátriai rendelés

körülményei még megközelítőleg sem tesznek eleget a Pszichiátriai Szakkollégium

által kiadott, a pszichoterápiás szakrendelés optimális körülményeiről szóló

állásfoglalásban rögzített feltételeknek, ami veszélyeztetette a gyermekek legmagasabb

szintű testi és lelki egészséghez való jogának érvényesülését.

Az egészségügyi részleg dolgozóinak elmondása szerint él egy nyolc éves

afgán kisfiú a befogadó állomáson, akit a szüleivel a szerződéses szálláshelyről

költöztettek Debrecenbe. Miután a kisfiú Vésén a község általános iskolájában

tanult, és beszél magyarul, többször is előfordult, hogy az orvosi rendelésen

tolmácsként használták. A kisfiú leginkább olyan honfitársai esetében tolmácsolt,

akik nem beszéltek angolul, így még közvetítő nyelv útján, a szolgálatban

lévő tolmács közreműködésével sem tudtak az egészségügyi részleg munkatársaival

kommunikálni. Ezt a gyakorlatot egyrészt a gyermekpszichiáter elfogadhatatlannak

tartotta, másrészt mind az afgán kisfiúnak, mind az általa tolmácsolt

személyek emberi méltósághoz való jogával összefüggő visszásságot okozott.

A felnőtt korú betegeket ápoló pszichiátriai részleg az orvosi rendelőknek

helyet adó emeleti részén működött, ahol a helyszíni bejárás idején 28 személy

- férfiak és nők vegyesen - élt. Miután itt nincs tolmácsolás és nem is volt soha,

a magyar ápolószemélyzet és a betegek évek óta csak gesztikuláció útján

kommunikáltak. Szakszerű foglalkoztatás hiányában, és a szegényes nyelvi

313

kommunikáció következtében a betegek súlyosan hospitalizálódtak, izolálódtak,

szellemi állapotuk leépült. Anyagi fedezet hiányában a pszichiátriai betegek

további foglalkoztatására nincs lehetőség. Azzal, hogy az ápolószemélyzet

a cselekvőképességet érintő gondnokság alatt nem álló betegeknek járó költőpénzt

az egyéni igények figyelembevétele, illetve a pénz felhasználásának személyre

szóló nyilvántartása nélkül költötte el, a tulajdonhoz való joggal összefüggő

visszásságot okozott.

A vizsgálat résztvevőinek megfigyelései szerint a befogadó állomáson dolgozó

szociális munkások a külföldiek személyes problémáinak kezelése, a menekültek

társadalmi beilleszkedésének segítése helyett leginkább a szűrővizsgálatok,

illetve a havi költőpénzre jogosult személyek adminisztrációjával foglalkoztak.

Személyes kapcsolatok hiányában több száz külföldi úgy élt, hogy

a befogadó állomás alkalmazottjainak fogalmuk sem volt arról, hogy ki melyik

épületben, melyik hálóhelyiségben milyen körülmények között lakik, kikkel érintkezik,

a gyerekek óvodába vagy iskolába járnak-e. Így fordulhatott elő, hogy

2001. október 4-én csak a mintegy 150-200 külföldit érintő, rendőri beavatkozást

igénylő konfliktushelyzetben derült ki, hogy az idegenrendészeti intézkedéssel

érintett afgán állampolgár közeli rokonai is az intézményben tartózkodtak.

A vizsgálat résztvevőinek tapasztalatai megerősítették az ENSZ Menekültügyi

Főbiztosa Budapesti Irodájának azt a megállapítását, amely szerint a szállásépületek

bizonyos részeit a befogadó állomás egyes lakói "ellenőrzésük" alatt

tartják. Miután az említett információ a befogadó állomás munkatársai is megerősítették,

érthetetlen, hogy a nem kívánatos jelenséget miért tűrték, annak

megszüntetésére miért nem tettek semmit.

A vizsgálat során feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok

megszüntetésére, illetve jövőbeni megelőzésére az országgyűlési biztos általános

helyettese az 1993. évi LIX. tv. (a továbbiakban: Obtv.) 25. §-ában biztosított

jogkörében eljárva javasolta, hogy a belügyminiszter kezdeményezze a menekültügyi

eljárás részletes szabályairól és a menedékesek okmányairól szóló

172/2001. (IX. 26.) kormányrendelet 12. §-ának a menekültként elismerését

kérők közegészségügyi célú elkülönítésének körülményeire és végrehajtásának

módjára vonatkozó szabályokkal történő kiegészítését. A belügyminiszter intézkedését

kérte a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény hatálya alá

tartozó külföldiek ellátásáról és támogatásáról szóló 25/1998. (II. 18.) kormányrendeletnek

a befogadó állomások vagy annak megfelelő más szálláshelyek

létesítésének minimális feltételeire vonatkozó szabályokkal történő kiegészítését.

A hiányzó feltételek között szabályozni szükséges az egy személyre jutó

légtér, illetve mozgástér nagyságát. A minimális feltételek között biztosítani kell

az egymással rokoni kapcsolatban nem álló személyek nemenkénti, illetve

a családok szeparált elhelyezését, a hideg-meleg folyóvízzel ellátott mosóhelyiséget

és a nemenként elkülönített mosdó és zuhanyzó, illetve WC helyiségeket,

továbbá a havi költőpénz átvételének elmulasztása esetén alkalmazandó szabályokkal

történő kiegészítését.

314

Az Obtv. 21. § (1) bekezdése alapján az országgyűlési biztos általános helyettese

a jövőbeni jogsértések megelőzése érdekében ajánlotta, hogy a BM

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója intézkedései kiadásakor

a fokozott figyelmet fordítson az alapvető jogok védelmére vonatkozó kötelezettségére,

különösen az alkotmányos jogok felfüggesztésének és korlátozásának

garanciáira. Az általános helyettes felhívta a Határőrség országos parancsnokának

figyelmét, hogy a kísérői, illetve személyszállítási feladatok esetén

a végrehajtás körülményeinek, különösen a közreműködő állomány felszerelésének

tervezésekor fokozott figyelmet fordítson az alapvető jogok védelmére.

Az általános helyettes kérte az országos tiszti főorvostól, az Állami Népegészségügyi

és Tisztiorvosi Szolgálat Hajdú-Bihar Megyei és a Debrecen Városi

Intézete akár hatósági kényszer igénybevételével is biztosítsák a közegészségügyi

szabályok betartását a befogadó állomáson.

Az Obtv. 20. § (1) bekezdése alapján az általános helyettes azt ajánlotta,

hogy a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója vizsgáltassa

meg a pszichiátriai elkülönítő lakói hontalanná nyilvánításának feltételeit és kezdeményezze

a gondnokság alá helyezésüket, továbbá intézkedjen annak érdekében,

hogy a befogadó állomás felújításakor a muzulmán vallási előírásoknak

megfelelő illemhelyeket is alakítsanak ki az intézményben.

Az Obtv. 21. § (1) bekezdése alapján az általános helyettes kezdeményezte,

hogy Debreceni Menekülteket Befogadó Állomás igazgatója intézkedjen az intézménybe

érkező külföldiek szervezett elszállásolásáról és számolja fel a szállásépületek

egyes részeit "ellenőrzés" alatt tartó külföldiek tevékenységét,

mentesítse a szociális munkásokat az adminisztrációs technikai feladatok elvégzése

alól, tiltsa meg a jelentésben említett gyermek tolmácsként való használatát,

vizsgálja meg, hogy miként lehetne a gyermekpszichiátriai rendelés

minimális feltételeit és a pszichiátriai elkülönítő lakói szakszerű foglalkoztatásának

lehetőségeit megteremteni. Az általános helyettes kezdeményezte, hogy az

igazgató biztosítsa a pszichiátriai részleg lakóit megillető költőpénz, illetve pénzküldemények

áttekinthető, személyre szólóan nyilvántartott felhasználását, továbbá

gondoskodjon arról, hogy az elszállásolt külföldiek számának megfelelő

mennyiségű és felszereltségű melegítő konyhát alakítsanak ki a szállásépületekben,

végül biztosítsa a kéthetenkénti ágyneműcserét.

A vizsgálattal érintett szervek vezetőinek többsége az általános helyettes ajánlásait

elfogadta, illetve azok többségét időközben végrehajtották.

A BM Bevándorlási és állampolgársági Hivatal főigazgatója nem fogadta el az

általános helyettes azon ajánlását, amelyben, a pszichiátriai betegek hontalanná

nyilvánítása feltételeit, illetve gondnokság alá helyezésük lehetőségének vizsgálatát

kérte. A főigazgató álláspontja szerint a pszichiátriai részleg lakói nem

hontalanok. A pszichiátriai betegek azért nem térhettek még haza, mert a származási

országuk nem rendelkezik az egészségi állapotuknak megfelelő elhelyezést

biztosító intézménnyel. Az ajánlás kézhezvételét követően a befogadó állomás

igazgatója a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal Megyei Gyámhivatalának

vezetőjéhez fordult, akitől vagyonkezelő eseti gondnok kirendelését

315

kérte a betegek számára. A Gyámhivatal joghatóság hiányára, továbbá arra

hivatkozva utasította el a kezdeményezést, hogy esetükben a magyar-jugoszláv

kölcsönös jogsegélyről szóló szerződés 25. Cikkében megjelölt "halasztást nem

tűrő" helyzet nem áll fenn. Az ajánlást az országgyűlési biztos visszavonta.

Kiegészítő jelentésében az általános helyettes rámutatott arra, hogy miután

a vizsgálat idején a pszichiátriai betegek érvényes úti okmánnyal nem rendelkeztek,

az eljáró munkatársaknak az állampolgárságukat nem állt módjukban

ellenőrizni. Amennyiben a pszichiátriai részlegben betegek állampolgársága

tisztázott, érthetetlen, hogy a magyar menekültügyi hatóság miért nem kezdeményezte

Bosznia-Hercegovina Köztársaság illetékes szerveinél a személyi

azonosságuk és állampolgárságuk igazolására alkalmas okmányok kiadását.

A pszichiátriai betegek befogadottként, humanitárius tartózkodási engedéllyel

élnek a Magyar Köztársaság területén. A befogadott jogállású személy a hazájába

"átmenetileg azért nem küldhető vissza, mert ott halálbüntetésnek, kínzásnak,

embertelen vagy megalázó bánásmódnak lenne kitéve, és nincs olyan

biztonságos harmadik ország, amely befogadja". Tény, hogy a magyar-jugoszláv

kölcsönös jogsegélyről szóló szerződés értelmében a "gyámság és gondnokság

tekintetében - amennyiben e Szerződés másképpen nem rendelkezik -

annak a Szerződő Félnek a hatósága jár el, amelynek a gyámság vagy gondnokság

alá helyezendő személy állampolgára". Annak a gondnokság alá helyezendő

külföldinek az esetében azonban, aki hazájában halálbüntetésnek, kínzásnak,

embertelen vagy megalázó bánásmódnak lenne kitéve, az állampolgársága

szerinti állam illetékes hatóságának eljárására nem lehet számítani. Ez

a megállapítás azonban nemcsak az egykori jugoszláv állampolgárok, hanem

- állampolgárságától függetlenül - valamennyi befogadott jogállású külföldi esetében

igaz. Az alapvető alkotmányos jogok természetesen az olyan személyeket

- köztük a külföldieket - is megilletik, akiknek az ügyeik viteléhez szükséges

belátási képességük - pszichés állapotuk vagy szellemi fogyatkozásuk miatt -

hiányzik. Helyettük azonban gondnokuk jár el, aki jogaikat és érdekeiket képviseli,

kezeli vagyonukat és nevükben, illetve helyettük megteszi azokat a jognyilatkozatokat

-, így például az orvosi beavatkozáshoz szükséges nyilatkozatokat

aláírja - amelyre ők nem képesek. A befogadott jogállású külföldiek gondnokság

alá helyezésére vonatkozó jogszabályok hiánya az alapvető jogok védelméhez

és a tulajdonhoz való joggal összefüggő visszásságot okoz és veszélyezteti

a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését.

Az alkotmányos jogokkal összefüggésben feltárt visszásság megszüntetésére

az általános helyettes ajánlást tett a belügyminiszternek és az igazságügyminiszternek,

amelyben kérte, hogy kezdeményezzék olyan jogszabály megalkotását,

amelynek alapján a befogadottak gondnokság alá helyezése ügyében

a magyar hatóságok eljárhatnak.

Az ajánlást a belügyminiszter határidőben elfogadta. Az igazságügy-miniszter

álláspontja kialakítására haladékot kapott.

316

A panaszos a beadványában azt sérelmezte, hogy bár gyermekei után gyermeknevelési

támogatást kap, a Semmelweis Egyetem - ahol szakpszichológus

szakképzésben vesz részt - a költségtérítést nem engedte el.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálata során megállapította,

hogy az egyetemi és főiskolai hallgatók részére nyújtható támogatásokról és

az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló 144/1996. (IX. 17.) kormányrendeletnek

(Tr.) a panaszos által hivatkozott 147/2002. (VIII.23.) kormányrendelettel

megállapított 22. § (4) bekezdése valóban úgy szól, hogy "Az államilag

nem finanszírozott, költségtérítéses képzésben részt vevő, az adott félév első

napján terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési

támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesülő hallgatótól

költségtérítési díj nem szedhető összesen a képesítési követelményekben meghatározott

képzési időt meghaladó legfeljebb két félév időtartamon keresztül."

Ez a jogszabály azonban csak a felsőoktatási intézmények hallgatóira vonatkozik,

és a klinikai szakpszichológus szakképzésben részvevők nem hallgatók.

A vizsgált esetben ugyanis nem a felsőoktatási törvény hatálya alá tartozó

felsőfokú szakképzésről, továbbképzésről, hanem az egészségügyi törvényben

meghatározott szakirányú szakképzésről van szó, amelynek során a "jelölt"

a választott szaknak megfelelő szakterületen munkát végezve sajátítja el a

szükséges ismereteket (munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony keretében).

A nem egészségügyi felsőfokú végzettségűek, a pszichológus oklevéllel rendelkezők

esetében (mint a panaszos is) e képzéssel új felsőfokú szakképesítés

szerezhető meg. Azonban a képzés részeként ebben az esetben is munkát,

szakgyakorlatot kell végezni. Bár az egyetem által nyújtott szakképzésért térítési

díjat fizet a jelölt, ez nem azonos az ún. költségtérítéssel. A hallgatói jogviszonytól

eltérő tartalom, jellemzők miatt a más csoportba sorolás nem önkényes,

ezért az eltérő szabályozás nem ütközik a diszkrimináció tilalmába.

Ugyanakkor felmerült az a kérdés, hogy a klinikai pszichológus-képzés miért

nem tartozik az egészségügyi szakképzésben tipikus központi gyakornoki (ún.

rezidens) rendszerbe, amelynek költségei nem a képzésben résztvevőt, hanem

a költségvetést terhelik. Ezzel kapcsolatban az egészségügyi, szociális és családügyi

miniszter az országgyűlési biztos általános helyettesének a megkeresé-

317

sére azt közölte, hogy e valós probléma megoldására a jogszabály előkészítése

folyamatban van.

Az általános helyettes tehát a konkrét ügyben arra a következtetésre jutott,

hogy az egyetem a panaszos esetében nem sértett jogszabályt, amikor nem

alkalmazta a hallgatókra vonatkozó kedvezményt, és e döntése nem okozott

visszásságot a panaszosnak a művelődéshez való alkotmányos jogával összefüggésben

sem. A konkrét, sajátos jogviszony hiányos szabályozása azonban

a jogbiztonságot sértve már visszásságot okozott az előbb említett alkotmányos

jog tekintetében. A jogszabály (66/1999. [XII. 25.] EüM. r.) ugyanis nem rendelkezik

a jogviszony jellegéről, a térítési díjra vonatkozó szabályokról, csak arról,

hogy azt az intézmény határozza meg. Minthogy pedig a Tr. rendelkezései (pl.

a költségtérítés emelésének korlátai) erre a képzésre nem terjednek ki, a Klinikai

Pszichológiai Tanszékkel kötött tanulmányi megállapodásra csak a Polgári

Törvénykönyv rendelkezései alkalmazhatók. Ez pl. annyit jelentene, hogy a térítési

díj emelésére a másik fél hozzájárulása esetén lenne lehetőség.

Miután az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter a vizsgálódása során

tapasztaltakat összegezve arra a következtetésre jutott, hogy e képzésre

vonatkozó jogszabályokat - a szükséges módosítások érdekében - felül kell

vizsgálni, és ez iránt intézkedett is, a jogszabály-alkotással kapcsolatban az

általános helyettes ajánlást nem tett, hanem csak a tervezett rendezés megvalósításáról

kért tájékoztatást.

A panasz alapját az képezte, hogy a panaszos úgy vélte, ő és a többi, képzésben

részt vevő pszichológus hallgatónak minősül. E tévedésre az egyetem

okot adott akkor, amikor a tanulmányi megállapodásban és a képzésben részt

vevőkhöz szóló iratokban következetesen hallgatóknak nevezte őket. A jogszabályok

ezt nem teszik, mert a "jelölt" meghatározást használják. (A jelentkezők

részére készített tájékoztató azt közli, hogy a pszichológusokra a rezidensi

rendszer nem vonatkozik, de azt nem, hogy ugyanakkor ők nem is az intézmény

hallgatói.) A jogszabályoknak megfelelő, pontos tájékoztatás a közszolgáltatást

nyújtó intézmény kötelessége. Az ezzel kapcsolatos mulasztás a tisztességes

eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott.

Az általános helyettes felkérte az egyetem rektorát, szíveskedjék intézkedni

annak érdekében, hogy a félreértésre okot adó "hallgató" fogalmat a hivatalos

iratokban mellőzzék, továbbá hogy a képzésre jelentkezőknek kellő időben adjanak

tájékoztatást a jogállásukról. A rektor a kezdeményezést elfogadta, intézkedett

a visszásság megszüntetésére.

A panaszos nő a III. kerületi Rendőrkapitányság eljárását sérelmezte, mely

során az intézkedő rendőrök arra kötelezték, hogy volt élettársát - aki bűncse-

318

lekmény elkövetése útján jelentkezett be a lakcímére - engedje vissza az általa

korábban használt, de a panaszos tulajdonában levő ingatlanon található lakrészbe.

A panaszos édesanyja - mint haszonélvező - a birtokvédelmi ügyben

hozott önkormányzati határozatot kifogásolta.

Az országgyűlési biztos általános helyettese a tisztességes eljáráshoz való

jogot, valamint a magánlakás sérthetetlenségéhez való jogot érintő visszásság

gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A rendőrkapitányság vezetőjének tájékoztatása

szerint a panaszos volt élettársa jogi képviselőjével megjelent a III. kerületi

Rendőrkapitányságon, karhatalmi segítséget kérve ahhoz, hogy a kérdéses

ingatlanba - ahol állandó bejelentett lakcímmel is rendelkezik - bejuthasson.

A panaszos kezdeményezte ugyan a kényszerkijelentését az önkormányzatnál,

de az eljárást felfüggesztették. Az erről szóló határozatot a volt élettárs bemutatta

az ügyeletes tisztnek, aki közölte vele, hogy joga van bemenni a lakrészbe.

A helyszínen megjelent rendőrjárőr, valamint két hatósági tanú jelenlétében,

lakatos közreműködésével erre sor is került. A kapitányságvezető a tulajdonosi

panaszt elutasította, mert "az ügyeletes tiszt jogszerűen tájékoztatta a panaszos

volt élettárást arról, hogy a bíróság jogerős döntéséig jogosan használja az ingatlanrészt."

A bíróság időközben jogerősen megállapította, hogy a panaszos

volt élettársa közokirat-hamisítás révén jelentkezett be az adott lakcímre. Az

1993. évi LXVI. 26. § (4) törvény értelmében a lakcím bejelentésével a bejelentő

nem szerez jogot az ingatlan birtoklására. A kényszer-kijelentési eljárás felfüggesztéséről

szóló határozat így semmiképp sem szolgálhatott volna a birtokláshoz

való jog vélelmezésének alapjául.

Az országgyűlési biztos az OBH 1783/1998. jelentésében már megállapította,

hogy az ingatlannal kapcsolatos, a tulajdonos és a lakó közötti polgári jogi jogvita

eldöntése nem tartozik a rendőrség hatáskörébe. A birtokháborítás megszüntetése,

ill. a birtokvédelem biztosítása a Ptk. szerint a jegyző, valamint

a bíróság feladata. A rendőrség - hatósági kényszert alkalmazva - csak a jogerős

határozatok végrehajtásánál működhet közre. Az 1994. évi XXXIV. törvény

(Rtv.) 24. § (1) alapján a magánérdekek védelmében a rendőrség csak kivételesen

járhat el. Mindezekre tekintettel az általános helyettes vizsgálata során

megállapította, hogy a rendőrség eljárása súlyos visszásságot okozott a

magánlakás sérthetetlenségéhez való joggal összefüggésben, ezért ajánlást

tett

a budapesti rendőrfőkapitánynak, hogy vizsgáltassa felül az irányítása alá tartozó

rendőri szervek intézkedési gyakorlatát. A rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta,

és megtette a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek jövőbeni elkerülése

érdekében.

A panaszos édesanyja ugyanakkor birtokvédelemért fordult a III. kerületi Önkormányzat

jegyzőjéhez, mert az ingatlanba visszaköltözött férfi lecseréltette

a zárakat, így ő a haszonélvezői jogait nem tudta gyakorolni. Az ügyben tárgyalást

tartottak, melyen a panaszos ügyfél - betegsége miatt - nem tudott megjelenni.

A jegyző a kérelmet a formai követelményeknek megfelelő határozatban

elutasította. Az 1957. évi IV. törvény (Áe.) nem rendelkezik a tárgyalás elha-

319

lasztásának szabályairól; az ügyfél pedig - ha nem tud személyesen megjelenni

- képviseltetheti magát a tárgyaláson. A döntéssel szembeni tartalmi kifogás

esetén - a határozatban megjelölt módon - keresetet lehetett volna indítani

a bíróságon. Az általános helyettes ennélfogva megállapította, hogy a polgármesteri

hivatal eljárása nem okozott visszásságot a tisztességes eljáráshoz való

joggal összefüggésben.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a szomszédos ingatlanon lévő - és egyben

a telekhatáron húzódó - vízelvezető árok kikövezése még nem történt meg,

holott az önkormányzat jegyzője a birtokvédelmi ügyben hozott határozatában

ezt előírta. A birtokvédelmi eljárást azért kezdeményezte, mert az árokban felgyülemlett

víz az ő ingatlanában nedvesedést okoz. Azt is kifogásolta, hogy

a jegyző őt és a szomszédját a munkálatok elvégzésére egyetemlegesen kötelezte.

A tulajdonhoz való alkotmányos jog és a jogállamiság elvéhez szorosan kötődő

jogbiztonság elve sérelmének alapos gyanúja miatt az országgyűlési biztos

vizsgálatot indított.

Az önkormányzat jegyzőjétől kapott tájékoztatás és a megküldött iratok alapján

az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos ingatlana és a szomszédos

ingatlan közvetlen telekhatárán egy vizesárok (folyóka) húzódik, amelyben

a szomszédos telken eredő rétegvíz folyik el. Ennek a vízhozama változó,

a nyári és az őszi időszakban jelentéktelen, míg a tavaszi időszakban ennél

magasabb szintet ér el. A vizesárok évtizedeken át az ingatlanok telekhatárát

jelentette, majd a zárt deszkakerítés létesítését követően került ki a panaszos

használatából (megközelítése csak a szomszédos ingatlanról lehetséges).

A panaszos kérelmére az önkormányzat jegyzője a birtokvédelmi eljárást folytatott

le, és határozatában a panaszost (és tulajdonostársait), valamint a szomszédos

ingatlan tulajdonosait egyetemlegesen arra kötelezte, hogy a közös telekhatáron

húzódó időszaki vízfolyás medrét burkolják ki. A jegyző a munkák

elvégzésére a határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napos határidőt

állapított meg. A panaszos a határozat ellen keresetet terjesztett elő a városi

bíróságnál, amelyet a bíróság elutasított. A panaszos az önkormányzat jegyzőjéhez

intézett kérelmében az államigazgatási határozat végrehajtását kérte,

mivel a szomszédos ingatlan tulajdonosaival való megegyezés hiányában a vizesárok

kikövezése nem történt meg.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az adott ingatlanok esetében a vízfolyás

azok természetes határa, amely egyben a telkek jogi határa is. A vizesárok

(folyóka) a sövénnyel vagy mezsgyével esik egy tekintet alá. Ezek használatáról

és a fenntartásukkal járó terhekről a Ptk. 103. §-a úgy rendelkezik, hogy

320

ha a földeket kerítés (sövény) vagy mezsgye választja el egymástól, ennek

használatára a szomszédok közösen jogosultak, és a fenntartással járó költség

a szomszédokat olyan arányban terheli, amilyen arányban őket a jogszabály

a kerítés létesítésére kötelezi. Ennek hiányában a költségek őket a határolt

földhosszúság arányában terhelik.

A fenti szabályok megfelelő alkalmazásával a jegyző helyesen kötelezte

egyetemlegesen a tulajdonosokat a vizesárok fenntartásával járó munkálatok

elvégzésére. Ugyanakkor a biztos megállapította, hogy a határozata végrehajtásáról

a jegyző nem gondoskodott, holott ez törvényi kötelezettsége lett volna.

Mulasztása a munkálatok elmaradását eredményezte, ami a panaszos ingatlanának

állagát veszélyeztető helyzetet fenn tartotta.

Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jegyző

mulasztása miatt sérült a panaszosnak az Alkotmányban biztosított tulajdonhoz

fűződő joga, továbbá a jogbiztonság követelménye is. Ezért felkérte a jegyzőt,

hogy a panaszos végrehajtási kérelme alapján tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Az önkormányzat a kezdeményezést elfogadta. Válaszában közölte, hogy

a végrehajtási intézkedés megtétele szükségtelenné vált, mivel az érintett tulajdonosok

a közigazgatási határozatnak megfelelően önként teljesítettek.

Az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága azért fordult az országgyűlési

biztoshoz, mert sérelmezte, hogy a Bakonytel Rt. 2001. november 8. napján fax

útján értesítette az Országos Mentőszolgálat Veszprém Megyei Mentőszervezetét

arról, hogy 2001. november 8-ról 9-re virradó éjszaka 02 és 03 óra között

Veszprém- és vonzáskörzetében a telefonszolgáltatás kb.40 percre szünetelni

fog. Az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága sérelmezte, hogy a Bakonytel

Rt. az elsősegélyhívó számok hívhatóságát a várható szolgáltatásszüneteltetés

időtartamára egyéb formában nem biztosította.

Az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága, a Veszprém Megyei Mentőszervezet,

a Hírközlési Főfelügyelet és a Nyugat-Magyarországi Hírközlési Felügyelet

az országgyűlési biztos vizsgálatához tájékoztatást nyújtottak, illetőleg

a kért vizsgálatokat lefolytatták.

2001. november 8. napján a Bakonytel Rt. (a továbbiakban: telefonszolgáltató)

faxon Országos Mentőszolgálat Veszprém Megyei Mentőszervezetéhez

(a továbbiakban: megyei mentőszervezet) arról tájékoztatta a megyei mentőszervezetet,

hogy 2001. november 8-ról 9-re virradó éjszaka 02 és 03 óra között

Veszprém- és vonzáskörzetében a telefonos kommunikáció lehetősége kb.

321

40 percre szünetel. A szünetelés szoftverfrissítés miatt volt szükséges. A megyei

mentőszervezet főorvosa az ugyancsak faxon küldött válaszlevelében arról

értesítette a telefonszolgáltatót, hogy a tervezett munkálatok elvégzéséhez

szükséges szüneteltetéshez csak abban az esetben tud hozzájárulni, ha a telefonszolgáltató

az elsősegélyhívó számok hívhatóságát a szünetelés idejére is

biztosítani tudja egyéb úton. Megoldási lehetőségként a megyei mentőszervezet

a levélben megjelölt két mobiltelefonszámra vagy egyéb mentőállomások telefonszámaira

való átirányíthatóságot ajánlott fel. A segélyhívószámok átirányíthatóságának

kérdéséről zajló további szóbeli konzultációk szükségessége miatt

a telefonszolgáltatást a telefonszolgáltató végül nem 2001. november 8-ról 9-re

virradó éjszaka, hanem 2001. november 16-ról 17-re virradó éjjel 02:44 órától

03:15 óráig szüneteltette. A szünetelés időtartamára a megyei mentőszervezet

által megjelölt két mobiltelefonszámra irányították át a segélyhívásokat.

Mint azt az országgyűlési biztosok a korábbi eljárásaik során már megállapították,

az állam kizárólagos hatáskörébe utalt egyik tevékenységét, a közcélú

távbeszélő-szolgáltatásnyújtást, állami feladatként koncessziós szerződés útján

koncessziós társaságok látják el, melyek a biztosok vizsgálata szempontjából

közszolgáltatónak minősülnek. Jelen esetben a koncessziós szerződés útján

közcélú távbeszélő szolgáltatást nyújtó Bakonytel Rt. eljárása képezte vizsgálat

tárgyát.

Az ügy összes körülményét figyelembe véve azonban azért volt indokolt a hivatalból

történő eljárás megindítása és lefolytatása, mert a sérelem, vagy annak

veszélye több személyt érintett (a Bakonytel Rt. illetékességi területén a telefonszolgáltatás

igénybevevőit), és megismétlődése (megfelelő szabályozás hiányában)

alapos okkal várható volt.

A Bakonytel Rt. 2001. november 8. napján úgy jelentette be a 2001. november

8-ról 9-re virradó éjjelre tervezett telefonszolgáltatás szünetelését, hogy sem

alternatív elsősegély-hívószámokat, sem pedig az elsősegélyhívó számok átirányításának

lehetőségét nem biztosította. Az a tény, hogy a Bakonytel Rt. illetékességi

területén a szolgáltatás előfizetői a végül 2001. november 16-ról 17-re

virradó éjjel 02:44 óra és 03:15 óra közötti telefonszolgáltatás szünetelésének

idején a segélyhívások lebonyolítására igénybe tudták venni a telefonvonalat,

csupán a telefonszolgáltató és a megyei mentőszolgálat megfelelő egyeztetésén

és együttműködési készségén múlt.

Az egészségügyről szóló törvény 7. § (1) bekezdése alapján minden betegnek

joga van az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető

és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátáshoz. Folyamatosan

hozzáférhető az ellátás, amennyiben az egészségügyi ellátórendszer működése

napi 24 órán keresztül biztosítja annak igénybevehetőségét.

Szükségszerű, hogy a Magyar Köztársaság területén mindenkit egyenlően

megillető egészségügyi szolgáltatáshoz jutáshoz (így a mentéshez is) folyamatosan

elérhető és igénybe vehető kommunikációs eszköz álljon a lakosság rendelkezésére.

A lefolytatott vizsgálat eredményeképpen az országgyűlési biztos

megállapította, hogy a telefonszolgáltatás bármilyen oknál fogva tartó szünete-

322

lésének idejére az elsősegélyhívó számok hívhatóságáról sem a vonatkozó jogszabályok,

sem pedig a Bakonytel Rt. Üzletszabályzata nem rendelkezik. A szabályozás

hiánya azonban azt eredményezi, hogy a telefonszolgáltatás biztosítására

koncessziós szerződést kötő egyes szolgáltatók mérlegelésén múlik, hogy

az esetleges szüneteltetések idejére az elsősegélyhívásokat átirányítják-e más

számokra vagy nem. Ez azonban lehetetlenné teszi a Magyar Köztársaság területén

a mindenkit egyenlő eséllyel megillető egészségügyi szolgáltatáshoz,

a mentéshez való hozzáférést, és ezáltal a szolgáltató illetékességi területén

élők legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogának Alkotmányt

sértő korlátozása veszélyét idézi elő. Megfelelő szabályozás hiányában bizonytalanságot

eredményez, és önkényes eljárásokhoz vezethet a jelenlegi állapot.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogbiztonsághoz való jog és

a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal kapcsolatos

visszásságot okoz, ha a távközlési szolgáltató erre vonatkozó jogszabály hiányában

mérlegelési jogkörében dönthet a telefonszolgáltatás szünetelésének

idejére az elsősegélyhívások más telefonszámokra való átirányíthatóságáról,

illetőleg átirányításáról. Az országgyűlési biztos felkérte a miniszterelnököt, hogy

a visszásság jövőbeni elkerülése érdekében a telefonszolgáltatás átmeneti szüneteltetésének

idejére az elsősegélyhívások kötelező átirányításának szabályozásáról

gondoskodjon. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter tájékoztatta az

országgyűlési biztost, hogy az ideiglenes elérhetőség biztosítása már nem csupán

a szolgáltató jóindulatán, hanem jogszabályban előírt kötelezettségen alapul.

Az országgyűlési biztos a választ elfogadta, és az ajánlását a továbbiakban

nem tartotta fenn.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztosokhoz, mert a gépkocsiját

egy büntetőeljárás során lefoglalták, és bejelentett igénye ellenére a nyomozó

hatóság egy harmadik személy részére adta ki a lefoglalás megszüntetésekor.

A jogbiztonság, valamint a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt az

országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el, és a Kecskeméti

Rendőrkapitányságtól beszerezte az eljárás iratait.

A panaszos egy gépkocsi-kereskedővel megbízási szerződést kötött a gépkocsi

eladására. A gépkocsit - annak eladhatatlanságára hivatkozva - a Kft.-vel

tisztázatlan kapcsolatban lévő személyek a tulajdonos tudta nélkül a telephelyről

elvitték, a tudakozódni próbáló tulajdonosnak a gépkocsi hollétéről félrevezető

tájékoztatásokat adtak. Az autót feketepiaci kereskedelemmel foglalkozó "nepperek"

cserélgették egymás között, a csereüzletek sorába közbeiktatva legális

autókereskedő céget is. A gépkocsi legalizálására hamis szerződéseket hasz-

323

náltak. Az autó végül A. Tibor kecskeméti lakoshoz került, akitől azt ellopták.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság néhány nap alatt megtalálta és lefoglalta

a gépkocsit, majd a lefoglalást megszüntette és a gépkocsit A. Tibornak kiadta.

A panaszos a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányságon feljelentést tett a Kft.

ellen. A gépkocsi kiadásáról rendelkező határozat ellen panasszal élt, amelyet

a Kecskeméti Városi Ügyészség elutasított. Az ismételt panaszt a Bács-Kiskun

Megyei Főügyészség is elutasította. A panaszos a Legfőbb Ügyészséghez fordult.

A Legfőbb Ügyészség Nyomozás Felügyeleti Osztálya megállapította, hogy

a nyomozó hatóság idő előtt, az összes szükséges információ hiányában döntött

a lefoglalás megszüntetéséről, de az ügyben született határozatokat nem változtatta

meg.

A panaszos az ellopott BMW tulajdonosa volt, amelyet kétséget kizáróan igazoltak

a nevére kiállított törzskönyv és a forgalmi engedély adatai. A Be. 102. § (2)

bekezdése alapján a lefoglalás megszüntetésekor a lefoglalt dolgot annak kell

kiadni, aki a bűncselekmény elkövetésekor a dolog tulajdonosa volt, és ezt kétséget

kizáró módon igazolni tudja. A tulajdonjog igazolására elsősorban a gépkocsi

okmányai, a törzskönyv, illetve a törzskönyv kiadásáig a hatályos jogszabályban

felsorolt egyéb okiratok szolgálnak. A nyomozó hatóság határozata nem

adott magyarázatot arra, hogy a panaszos igényével szemben, milyen adatok

alapján állapította meg a hatóság kétséget kizáróan A.Tibor tulajdonjogát.

A vizsgálat során feltárt adatok arra utaltak, hogy a nyomozó hatóság átlépte

a mérlegelési jogkör alkotmányos korlátait, amikor a panaszos nyilatkozatait és

bizonyítékait nem vette figyelembe, míg A. Tibor érdekeit még kétség esetén is

messzemenően támogatta. A Kecskeméti Rendőrkapitányság eljárása sértette

a Be. szabályait; a jogbiztonság sérelmével, illetve a panaszos tulajdonjogának

megsértésével összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.

Az általános helyettes javasolta az országos rendőrfőkapitánynak, hogy az

érintett rendőrkapitányságon vizsgáltassa meg a részrehajló intézkedések okait

és tegye meg az alkotmányos jogok sérelmét eredményező eljárási gyakorlat

jövőbeni elkerüléséhez szükséges intézkedéseket. A panaszos sérelmének orvoslására,

a gépkocsi ismételt lefoglalására már nem volt lehetőség, ezért

a legfőbb ügyészt felkérte, hogy intézkedjék a törvényességi felügyeletet gyakorló,

illetékes ügyészi szervek fokozottabb figyelmének felhívására. A legfőbb

ügyész a kérésnek eleget tett, a főkapitány még nem válaszolt.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordulva Nyírjákó Önkormányzatának

a községi szemétteleppel kapcsolatos eljárását sérelmezte. Az egészséges környezethez

és a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indult vizsgálat.

A panaszos ügyében 2001. október 29-én kiadott jelentésben az országgyűlési

biztos már folytatott vizsgálatot, melynek során megállapította azt, hogy az

324

önkormányzatnak a szigorított feltételek kialakítására nyitva álló idő alatt is gondoskodnia

kell a közegészségügy védelmének megfelelően a hulladéklerakó

működtetéséről. Tekintettel arra, hogy a panasszal érintett önkormányzatot az

illetékes ÁNTSZ kötelezte a szemétlerakó egészségügyi szempontból való rendezésére,

a hatóságok eljárásával kapcsolatban alkotmányos joggal összefüggő

visszásságot az ombudsman nem állapított meg, ezért az eljárást 2001. október

29-én lezárta.

A panaszos ezt követően ismételt beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz,

mert nem fogadta el a vizsgálat megállapításait és ismételt panaszában

továbbra is kifogásolta a nyírjákói szeméttelepen uralkodó állapotokat. Álláspontja

szerint rendszeresen a szeméttelepre hordják a szennyvizet, az ott guberálók

a szeméttelepet felgyújtják, mások illegálisan állati tetemeket helyeznek el,

melytől állandó patkányinvázió van.

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos kérelmére az önkormányzat nem

tett meg minden intézkedést annak érdekében, hogy a hulladék-lerakóhely

a jogszabályi előírásoknak mindenben megfeleljen, és ezt a köztelezettségét

akkor sem teljesítette, amikor a közegészségügyi hatóság erre határozatban

felszólította. Az országgyűlési biztos vizsgálatát tehát az önkormányzat mulasztása

alapozta meg.

A korábbi vizsgálat rámutatott, hogy a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi

XLIII. törvény értelmében azokon a településeken, ahol a törvény hatálybalépésekor

nem működik települési szilárd hulladék-kezelési közszolgáltatás, ott ezt

2000 fő és a fölötti állandó lakos esetén 2002. január 1. napjáig, 2000 fő állandó

lakos alatt 2003. január 1. napjáig kell megszervezni. Az alapvizsgálat azt is

megállapította, hogy a vizsgált esetben az önkormányzatnak a hulladéklerakó

biztonságos és a közegészségügyi szabályokat betartó működtetése akkor is

kötelessége, ha a panaszos tudta, hogy milyen környezetbe költözik. A hulladéklerakóval

kapcsolatban az ÁNTSZ Nyíregyházi Városi Intézete meghatározott

intézkedéseket írt elő a szemétlerakó közegészségügyi hiányosságainak

megszüntetésére (a települési szilárd hulladék takarásáról gondoskodni kell,

a hulladék szél által történő széthordását meg kell akadályozni; rovar- és rágcsálóirtásról

gondoskodni kell; állati hullákat a szemétlerakóban elhelyezni nem

lehet). Az önkormányzatnak a szigorított feltételek kialakítására nyitva álló idő

alatt is gondoskodnia kell a közegészségügy védelmének megfelelően a hulladéklerakó

működtetéséről. Ha csak egy család egészséges környezethez való

joga veszélyeztetésének lehetősége is felmerül, a veszélyhelyzet elhárításáról

gondoskodni kell. Ennek módjáról határozott az ÁNTSZ Városi Intézete megfelelő

határidő biztosításával.

Az országgyűlési biztos az utóvizsgálat során az ÁNTSZ tájékoztatása alapján

megállapította, hogy az önkormányzat nem tett eleget a határozatban előírt

kötelezettségeknek, és az eljárás során olyan hozzáállást tanúsított, amelyből

az ÁNTSZ arra a következtetésre jutott, hogy szankció alkalmazása után sem

fogja teljesíteni az előírtakat.

325

A környezethez való jog alkotmányjogi természetét az Alkotmánybíróság több

határozatában vizsgálta, melynek során kimondta, hogy a környezethez való

jog jelenlegi formájában nem alanyi alapjog, de nem is pusztán alkotmányos

feladat vagy államcél, amelynek megvalósítási eszközeit az állam szabadon

választja meg.

Az Európai Emberi Jogi Egyezményhez az első jegyzőkönyv fűzte hozzá

a "javak békés élvezetéhez" való jogot. Ez a megfogalmazás szélesebb védelmet

nyújt a technikai értelemben vett, polgári jog szerinti tulajdonénál. A tulajdonhoz

való alapvető jog védelmében a minőségi határvonal ma már nem

a tulajdon "korlátozása" és polgári jogi értelemben vett "elvonása" között húzódik.

Az alkotmányossági kérdés az lett, hogy milyen esetekben kell a tulajdonosnak

a közhatalmi korlátozást minden ellenszolgáltatás nélkül eltűrnie, illetve

mikor tarthat igényt kártalanításra tulajdonosi jogai korlátozásáért. Egyre több

tulajdonkorlátozásért jár a kisajátításhoz hasonló védelem, egyre több korlátozást

kell minden ellentételezés nélkül elviselni. Különösen érintik a korlátozások

az ingatlantulajdont, ahol a klasszikus kisajátítás "közérdekűségének" tartalmát

adó közhasznúság vagy közcélúság is megváltozik abban az értelemben, hogy

a tulajdonkorlátozás vagy a tulajdonelvonás gyakran közvetlenül más magánszemélyek

javára szól (és csak a társadalmi problémák megoldása által a "köz"

javára), mint pl. a városrendezés, földreformok, bérlővédelem számos esetében.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat a hulladékgazdálkodással

kapcsolatos feladatkörében nem hajtotta végre az illetékes hatóság

előírásait, ezáltal az Alkotmányban deklarált egészséges környezethez és tulajdonhoz

való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Felkérte az ÁNTSZ Nyíregyháza Városi Intézet tiszti főorvosát, hogy a hulladékgazdálkodásról

szóló 2000. évi XLIII. törvény és az időközben hatályba lépett,

a hulladéklerakás, valamint a hulladéklerakók lezárásának és utógondozásának

szabályairól és egyes feltételeiről szóló 22/2001. (X. 10.) KöM rendelet

alapján a kifogásolt szemétteleppel kapcsolatban, annak egészségügyi szempontból

való rendezése érdekében ismételten folytasson eljárást és szükség

esetén határozatának - a rendelkezésre álló eszközök útján - szerezzen érvényt.

Felkérte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség Igazgatóját, hogy

a nyírjákói szemétlerakóhellyel kapcsolatos körülményeket a jelentésben feltárt

állapotokra tekintettel vizsgálja meg, és amennyiben a hulladékgazdálkodásról

szóló törvény alapján intézkedési lehetőséget lát, azt hivatalból tegye meg.

Az érintettek a kezdeményezést elfogadták és válaszukban közölték, hogy

2003-ban (a hulladékgazdálkodással kapcsolatban a településre vonatkozó

határidőt követően) a megfelelő ellenőrzéseket elvégzik, és hatósági eljárásokat

lefolytatják.

326

A Menhely Alapítvány szociális munkása hajléktalan ügyfele nevében az országgyűlési

biztos segítségét kérte. Beadványában leírta, hogy ügyfele rendszeres

szociális járadék iránit kérelemmel fordult Budapest Főváros Önkormányzata

Főpolgármesteri Hivatalához. Kérelmét az első fokon eljáró hatóság elutasította.

A panaszos a határozatot megfellebbezte, fellebbezésében újabb orvosi

vizsgálat elrendelését kérte. Másodfokon Budapest Főváros Közgyűlése járt el,

és az első fokon hozott határozatot újabb orvosi vizsgálat elrendelése nélkül

helybenhagyta.

A vizsgálat az Alkotmányban rögzített demokratikus jogállamiságból eredő

jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő, és a panaszhoz

való jog sérelmének gyanúja miatt indult.

A panaszost Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal

Igazgatási és Hatósági Ügyosztálya elküldte orvos-szakértői vizsgálatra. Az

orvos-szakértői vélemény szerint azonban a panaszos egészségi állapota nem

romlott olyan mértékben, amely a rendszeres szociális segély folyósítását lehetővé

tette volna számára. Az Ügyosztály a szakvélemény alapján nem tehet

mást, mint elutasította a panaszos kérelmét, eljárása jogszerű volt.

A panaszos a határozat jogszerűségét nem is vitatta, fellebbezést a határozat

ellen azért nyújtott be, mert véleménye szerint egészségi állapota rosszabb volt,

mint ahogy azt a szakértői vélemény megállapította. Ennek az állításnak a valódiságát

csak egy újabb orvosi vizsgálat bizonyíthatta, vagy cáfolhatta volna. Az

államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 66. §

(3) bekezdése szerint: "a felettes szerv, ha az érdemi határozat hozatalához

nincs elég adat, vagy a tényállás további tisztázása szükséges, a határozat

megsemmisítése mellett az ügyben első fokon eljárt közigazgatási szervet új

eljárásra utasíthatja, vagy a tényállás kiegészítése iránt maga intézkedik."

A Közgyűlés azonban csak az Ügyosztály határozatának jogszerűségét vizsgálta,

a fellebbezésben foglalt kérelemnek nem tett eleget, ezzel valójában kizárta

a panaszos panaszhoz való jogát, és megsértette a demokratikus jogállamiságból

eredő jogbiztonsághoz, ezen belül a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát is.

Az országgyűlési biztos felkérte a főpolgármestert, hogy a jövőben - amenynyiben

az ügyfél a fellebbezésében egészségromlása mértékét vitatja - minden

esetben rendeljék el az ügyfél II. fokú orvos-szakértői vizsgáltát.

A panaszos - egyebek mellett - azt kifogásolta, hogy Pécs MJ Város Integrált

Szociális Intézményének igazgatója megtiltotta számára, hogy volt élettársát az

327

intézetben meglátogassa. A vizsgálat a jogállamiságból fakadó jogbiztonság, és

a diszkrimináció tilalma alkotmányos elveinek, valamint az emberi méltósághoz

fűződő alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt indult.

A rendelkezésére álló dokumentumok alapján az országgyűlési biztos megállapította,

hogy a vizsgált intézmény igazgatója 2001. augusztus 29-i hatállyal

megtiltotta a panaszos számára, hogy volt élettársát meglátogassa. A látogatástól

eltiltást tartalmazó levelében arra hivatkozott, hogy a nyolcvanadik életévét

betöltött panaszos volt élettársa személyiségi jogait sértő tevékenységet

folytat, az intézet dolgozóit inzultálja, és esetenként megsérti a házirendet. Megállapította

azt is, hogy az intézet vezetője a panaszost nem tájékoztatta arról,

hogy amennyiben a döntés jogszerűségét vitatja, kérheti annak felülvizsgálatát.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa utalt arra, hogy az Alkotmánybíróság

működése során többször foglalkozott már a diszkrimináció tilalma kérdéskörével.

Ennek során - egyebek mellett - megállapította, hogy "a megkülönböztetés

tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő

méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem

eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok

azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények

elosztásának szempontjait meghatározni." (...) "Az a kérdés, hogy a megkülönböztetés

az alkotmányos határok között maradt-e, csakis a mindenkori szabályozás

tárgyi és alanyi összefüggésében vizsgálható (...). Az egyenlőségnek az

adott tényállás lényeges elemére nézve kell fennállnia. Ha azonban adott szabályozási

koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, ez

a megkülönböztetés tilalmába ütközik, kivéve, ha az eltérésnek kellő súlyú alkotmányos

indoka van."

Mindezeket figyelembe véve kezdeményezte az otthon igazgatójánál, hogy

a panaszos látogatástól való eltiltását haladéktalanul oldja fel. Az érintett az

ajánlást elfogadta, és a látogatási tilalmat feloldotta.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmesnek tartotta,

hogy az önkormányzat készülő zajvédelmi rendeletével kapcsolatban tett

közérdekű bejelentésére, ill. javaslatára a polgármesteri hivataltól választ nem

kapott.

Az országgyűlési biztos a panasz benyújtásának jogával összefüggő visszásság

gyanúja miatt indított vizsgálatot. A panaszos Cegléd polgármesteréhez

címzett levelében arról tájékoztatta a hatóságot, hogy lakókörzetében kora tavasztól

késő őszig motorosok randalíroznak, a megengedett sebességet többszörösen

túllépve közlekednek, motorjaik bőgetésével elviselhetetlen zajt okoznak,

zavarva a lakók nyugalmát. Ősszel ehhez még a gyakori petárdázás is

hozzájárul, végképp lehetetlenné téve a környékbeli lakók pihenését. A panaszos

a polgármester segítéségét és intézkedését kérte annak érdekében, hogy

328

megszűnjön ez az állapot. Javasolta, hogy a város készülő zajvédelmi rendeletében

kifejezetten tiltsák meg és szankcionálják ezeket a cselekményeket. Levelére

a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájától azt a választ kapta, hogy az

általa jelzett probléma rendőrségi hatáskörbe tartozik. Egy hónap elteltével panaszos

újabb levelet kapott a Műszaki Irodától, melyben arról tájékoztatták,

hogy bejelentése túl általános, így konkrét intézkedést a rendőrség sem tud

foganatosítani. A panaszosnak küldött értesítések egyike sem tartalmazott indokolást

vagy részletesebb tájékoztatást.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos által sérelmezett

magatartások a hatályos jogi szabályozás szerint szabálysértésnek minősülnek,

ezen belül pedig, nem csak közlekedési, közbiztonsági szabálysértésnek, hanem

csendháborításnak is, és ez utóbbi esetén a szabálysértési eljárás lefolytatására

a települési önkormányzat jegyzője is jogosult. Az olyan alkotmányos

védelemben részesülő értékek, mint a polgárok egészsége, testi épsége,

egészséges környezete megóvása érdekében az önkormányzat korlátozó, ill.

kötelező tartalmú előírások megalkotására jogosult. Ez a jogosultság az alanyi

jogok védelme oldaláról egyúttal kötelezettséget is jelent, így ilyen előírások

megalkotása a panaszos által jelzett elszaporodó szabálysértések prevenciója

körében - panaszos polgármesterhez címzett levele valójában ezt célozta -

ténylegesen indokolt is lett volna, ez azonban elmaradt.

Az országgyűlési biztos megállapította, a petíciós jog érvényesülésének egyik

formája az, hogy az állampolgárok közérdekű bejelentésekkel, javaslatokkal

fordulhatnak az állami szervekhez. A közérdekű bejelentésekről, javaslatokról

és panaszokról szóló törvény szerint a közérdekű bejelentés - panaszos polgármesterhez

intézett beadványa is ennek minősül - olyan körülményre, hibára

vagy hiányosságra hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése

a közösség érdekét szolgálja. A törvény 11. § (1) bekezdése szerint

a közérdekű bejelentés elintézésére hivatott szerv köteles a bejelentést kivizsgálni,

a vizsgálat befejezésekor a tett intézkedésről vagy annak mellőzéséről

a bejelentőt írásban értesíteni, és az értesítésben állásfoglalásának indokait

közölni. Panaszos közérdekű bejelentésével összefüggésben a polgármesteri

hivatal e kötelezettségének nem tett eleget, eljárása a petíciós joggal összefüggésben

visszásságot okozott.

Az állampolgárok által gyakorolt petíciós jog egyrészt a közvetlen demokrácia

egyik megnyilvánulási formája, másrészt az alapjogok érvényesülésének egyik

biztosítéka is. Érvényesülése a jogállamiság egyik legfontosabb garanciája,

ezért az országgyűlési biztos felkérte a polgármestert, hogy a közérdekű bejelentéseket

az alkotmányos és törvényi előírásoknak megfelelően kezelje, ill.

vizsgálja ki. Az érintett a kezdeményezést elfogadta.

329

A panaszos azt sérelmezte, hogy a salgótarjáni jegyzőhöz - szolgalmi út biztosítására

és faház építésére - benyújtott kérelmére nem kapott választ. Kifogásolta,

hogy egy sportpálya építése során beépítettek egy több telek megközelítésére

is használt utat.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog, valamint a tisztességes eljáráshoz

való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megállapította,

hogy a jegyző adminisztrációs hiba miatt késedelmesen, levélben tájékoztatta

a panaszost, hogy átjárási szolgalmat csak a Ptk. rendelkezéseinek figyelembevételével

lehet alapítani. Ismertette az építésügyi engedély megadásának jogszabályi

feltételeit, és jelezte, hogy az ingatlanok megközelítésével kapcsolatban

akkor várható végleges, megnyugtató megoldás, ha az önkormányzat elkezdi

a rendezési tervében foglaltak végrehajtását.

Az országgyűlési biztos álláspontja szerint az ügyfél a kérelmében egy birtokvédelemre

vonatkozó igényt is megfogalmazott, amelyet azonban a jegyző nem

vizsgált. Mulasztásával megsértette az államigazgatási eljárás azon követelményét,

hogy a kérelmet tartalma szerint kell elbírálni. A jegyző elmulasztotta

a panaszosnak a tulajdona zavartalan birtoklásához szükséges releváns tények

feltárását, és azokat nem tisztázta abból a szempontból sem, hogy van-e helye

jogvédelmi eszközök alkalmazásának, illetve hatósági eljárás lefolytatásának.

E mulasztás miatt sérült a panaszosnak a tulajdonhoz való joga és ez alkotmányos

visszásságot idézett elő. Az országgyűlési biztos ezért felkérte Salgótarján

jegyzőjét, hogy a tényállás tisztázásával, a bizonyítási eszközök igénybevételével

és értékelésével folytassa le a birtokvédelemre irányuló államigazgatási

eljárást. A jegyző az ajánlásnak eleget tett, és az ügyben érdemi határozattal

döntött.

A menekült jogállású jugoszláv állampolgár azért fordult az országgyűlési

biztoshoz, mert diákhitel-kérelmét a Diákhitel Központ Rt. azzal az indokkal utasította

el, hogy a 119/2001. (VI. 30.) kormányrendelet 3. §-a és a Diákhitel Központ

Rt. üzletszabályzatának 11. pontja szerint a hallgatói hitel igénybevételére

csak magyar állampolgár jogosult. Az országgyűlési biztos általános helyettese

a menedékhez, továbbá a művelődéshez való alkotmányos jogok sérelmének

gyanúja miatt indított vizsgálatot.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény

(a továbbiakban: Obtv.) 16. § (1) bekezdése értelmében az országgyűlési biztos

hatásköre a hatóságok, illetve közszolgáltatást végző szervek eljárására, ennek

során hozott határozatára, illetve a hatóság intézkedésének elmulasztására

terjed ki. Az Obtv. a 16. § (1) bekezdésében megjelölt szervtípusok közül mindössze

a hatóság fogalmát értelmezte, és a biztosokra bízta annak eldöntését,

hogy mely szerveket tekintenek közszolgáltatónak. A biztosok minden esetben

330

közszolgáltatónak tekintették a hatóságnak nem minősülő, állami vagy önkormányzati

feladatot ellátó szerveket, különösen azokat, amelyek esetében valamely

szolgáltatást a kérelmező csak korlátozott számú, esetleg egyetlen szervtől

igényelhet. A 119/2001. (VI. 30.) kormányrendelet 1. § értelmében "a hallgatói

hitelrendszer célja, hogy minden fiatal számára esélyt teremtsen a felsőoktatásban

való részvételre, függetlenül az egyén, illetve családja anyagi teherviselő

képességétől, valamint hogy a Kormány hosszú távon biztosítsa az általánosan

hozzáférhető, tömeges és minőségi felsőoktatás fenntarthatóságának feltételeit

a magyar gazdaság fejlesztése érdekében". Az idézett jogszabályi rendelkezés

alapján a Diákhitel Központ Rt. állami feladatot lát el, nevezetesen az Alkotmány

70/F. § (2) bekezdésében biztosított állami támogatás megvalósulásának egyik

formája, továbbá az említett hitel - mint szolgáltatás - folyósítása tekintetében

monopolhelyzetben van. Ezért az országgyűlési biztosok vizsgálati jogköre

a hallgatói hitel igénybevétele, illetve elutasítása vizsgálatára is kiterjed.

A menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: menedékjogi

törvény) 17. § (1) bekezdése értelmében a menekültet, ha törvény vagy

kormányrendelet másként nem rendelkezik, általában a magyar állampolgárokra

vonatkozó jogok illetik meg, és kötelezettségek terhelik. Figyelemmel arra, hogy

a menekült jogállású külföldieket sem a menedékjogi törvény, sem a hallgatói

hitelrendszerről és a Diákhitel Központról szóló 119/2001. (VI. 30.) kormányrendelet

nem zárja ki a diákhitelre jogosultak köréből, ezért arra a magyar állampolgárokra

irányadó feltételek szerint jogosultak. A panaszos diákhitel iránti

kérelmének külföldi állampolgárságára történő hivatkozással történő elutasítása

a menedékhez, továbbá a művelődéshez való joggal összefüggő visszásságot

eredményezett.

Az említett alkotmányos jogokkal összefüggő visszásság megszüntetésére az

országgyűlési biztos általános helyettese kezdeményezte, hogy a Diákhitel Központ

Rt. vezérigazgatója kezdeményezze az Üzletszabályzat 11. pontjának

a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény 17. § (1) bekezdésének

megfelelő kiegészítését, annak érdekében, hogy a menekültek hallgatói hitel

iránti kérelmét a magyar állampolgárokra irányadó szabályok szerint bírálják el,

továbbá saját hatáskörében eljárva intézkedjen a panaszos elutasított kérelmének

a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény 17. § (1) bekezdésének

megfelelő felülvizsgálatáról.

A Diákhitel Központ Rt. vezérigazgatója a kezdeményezést elfogadta, annak

végrehajtására intézkedett.

Az országgyűlési biztoshoz intézett beadványban a Magyar Posta Rt eljárását

sérelmezték. A beadvány szerint a Posta vezetősége az általa folytatott belső

vizsgálatban hazugságvizsgáló készülék felhasználásával kérdezte ki alkalma-

331

zottait. Az előterjesztők véleménye szerint a közszolgáltatást végző részvénytársaság

megsértette dolgozóinak személyiségi jogait, hiszen poligráf alkalmazására

csak büntetőeljárás keretében kerülhet sor.

Az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz való joggal összefüggő viszszásság

gyanúja miatt indított vizsgálatot. Áttekintve a poligráf felhasználásának

lehetőségeiről szóló jogi szabályozást a következő tényeket állapította meg.

A jelenleg hatályos büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvénynek (Be.) csak

a kommentárja szól néhány szót a poligráfos vizsgálat felhasználhatóságáról.

A poligráf büntetőeljárásban való alkalmazásának lehetősége, és annak jogszerűsége

egyébként a Be. 5. § (3) bekezdéséből vezethető le, amely a bizonyítás

és a bizonyítékok értékelése szabadságának elvét határozza meg. Ezt az elvet

erősíti a Be. 61. § (1) és (3) bekezdése is, mely előbbi a bizonyítás eszközeit

csak példálózó jelleggel, és nem taxatíve sorolja fel. E rendelkezésekből, illetőleg

a bizonyítás szabadságának elvéből kiindulva kimondható, hogy bizonyítékká

válhat minden olyan tény, adat, körülmény, amely a bizonyítás során a bizonyítási

eszközből nyerhető. A gyakorlatban azonban a mai napig vitatott, hogy

bizonyos eljárások, így például a poligráfos vizsgálat, ill. az azokból származó

bizonyítékok a bizonyítási eljárás során felhasználhatók-e vagy sem. Az élő

joggyakorlat azt mutatja, hogy a büntetőeljárás folyamán, elsődlegesen a nyomozás

operatív (vizsgálati) szakaszában kerülhet sor poligráf használatára, de

alkalmazásának szükségessége felmerülhet a bizonyítási eljárás során is.

A bírói gyakorlat a hazugságvizsgálat felhasználhatóságát a pszichológiai szakértői

vizsgálat keretében fogadta el (BH 1997.115.). A rendőrségről szóló 1994.

évi XXXIV. törvény 41. § kiegészíti a Be. hiányos rendelkezéseit, amikor kimondja,

hogy a rendőrség a büntetőeljárásban az ügyben érintettet, ha előzetesen

írásban hozzájárul, illetve gyermekkorú vagy fiatalkorú esetében törvényes

képviselőjének írásos hozzájárulásával műszeres (poligráfos) vizsgálat alkalmazásával

ellenőrizheti. Az új Be., az 1998. évi XIX. tv. a nyomozás szabályai között

rendelkezik a poligráf alkalmazhatóságáról. A 180. § szerint a gyanúsított

kihallgatása során felhasználható a poligráf, de a vallomás ily módon történő

vizsgálatához a gyanúsított belegyezése kell. Ilyenkor a vizsgálat jogszerűségét

biztosító eljárási garanciaként szaktanácsadó igénybevétele kötelező. Az új Be.

tehát már konkrétan rendelkezik a hazugságvizsgálatról, de annak alkalmazását

csak a terhelt gyanúsítottá válását, vagyis az alapos gyanú közlését követően,

az érintett beleegyezése mellett teszi lehetővé. Ez a törvény a poligráf felhasználását

fiatalkorú terheltek esetében teljességgel kizárja, az sem a nyomozati,

sem az ügyészi, sem a bírói szakban nem vehető igénybe. A poligráf büntetőeljáráson

kívüli alkalmazhatóságáról egyedül a személy- és tárgykörözésről szóló

2001. évi XVIII. törvény rendelkezik. E törvény 12. § (1) bekezdése az eltűnt

személyek és tárgyak felkutatására, illetve ismeretlen személy, vagy holttest

személyazonosságának megállapítására indult államigazgatási eljárásban (körözés)

teszi lehetővé a rendőrség számára a poligráf alkalmazását, ha ahhoz

a meghallgatni kívánt személy - gyermekkorú vagy fiatalkorú esetében törvényes

képviselője - előzetesen írásban hozzájárult. A poligráf elsődleges bünte-

332

tőeljárási szerepét támasztják alá még a nemzetközileg ellenőrzött termékek és

technológiák termékellenőrzési jegyzékének megállapításáról szóló 31/1998. (V.

15.) IKIM valamint a haditechnikai eszközök és szolgáltatások kiviteléről, behozataláról

illetve reexportjáról szóló 48/1991. (III. 27.) kormányrendeletek. E rendeletek

mellékletükben a poligráfot mint neurofizikai reakciót vizsgáló berendezést

a bűnfelderítő eszközök között nevesítik. A hazugságvizsgálatról más jogszabály

nem rendelkezik.

A poligráf alkalmazhatóságát tehát a hatályos jogi szabályozás konkrét hatóság,

illetve igazságszolgáltatási szerv törvényileg szabályozott eljárásához, eljárásaihoz

köti.

A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 75. § (1) bekezdése kimondja, hogy a személyhez

fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény

védelme alatt állnak. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdése szerint az ember alapvető

jogainak, így a személyhez fűződő jogoknak a tiszteletben tartása és védelme

az állam elsőrendű kötelessége. A Ptk. 76. § szerint a személyhez fűződő

jogok sérelmét jelenti az emberi méltóság megsértése is. A Ptk. két említett

szakaszának együttes értelmezésével határozható meg a személyhez fűződő

jogok, illetve a személyiségi jogok lényeges tartalma, nevezetesen az, hogy

a jogalanyok autonómiájának, önrendelkezésének, méltóságának van egy olyan

magja, amelyet mindenki, még az állam is köteles tiszteletben tartani, ami felett

más nem rendelkezhet. Ezt az általános, mindenkit megillető személyiségi jogot

deklarálja az Alkotmány 54. § (1) bekezdése, kimondva, hogy minden embernek

veleszületett joga van az emberi méltósághoz. Az emberi méltósághoz való jog

általános személyiségi jog, olyan szubszidiárius alapjog, amelyet minden esetben

fel lehet hívni az egyén autonómiájának védelmére. A konkrét esetre vonatkoztatva

ez a védelmezni kívánt autonómia jelenti azt is, hogy az állampolgár

részére biztosítani kell a szabad döntés lehetőségét a poligráfos vizsgálatban

való részvétel kérdésében.

A poligráfos vizsgálat alkalmazását megelőzően a Magyar Posta Rt. üzleti titkai

kerültek nyilvánosságra. A Munka Törvénykönyve (Mt) 103. § (3) bekezdése

alapján a munkavállaló köteles a munkája során tudomására jutott üzemi (üzleti)

titkot, valamint a munkáltatóra, illetve tevékenységére vonatkozó alapvető fontosságú

információkat megőrizni. Amennyiben a munkavállaló e törvényi előírásnak

nem tesz eleget, megszegi a munkaviszonyból származó kötelezettségét.

A munkavállaló vétkes kötelezettségszegése esetén a munkáltatónak

törvényben biztosított joga, hogy azt - a kötelezettségszegés súlyosságától függően

- kártérítési vagy rendkívüli felmondási jogának érvényesítésével szankcionálja,

ehhez azonban előzetes bizonyítási eljárást kell lefolytatnia a kötelezettségszegő

kilétének, a kár bekövetkeztének és mértékének, a kötelezettség

szegés súlyosságának megállapítása érdekében. Ennek a bizonyítási eljárásnak

az alapvető szabályait sem a Mt., sem más speciális jogszabály rendszerint

a kollektív szerződés sem rendezi, így erre az eljárásra is a generális jogszabály,

vagyis a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.

333

A jogosult tehát [Ptk. 75. § (1) bek.] a személyiségi jogainak sértetlenségét

mindenkivel szemben követelheti. A személyiségi jogok körébe tartozó bármely

jog, így a szabad döntéshez, a magántitok és a személyes adatok védelméhez

való jog sérelmét előidéző magatartás jogellenes, az a Polgári Törvénykönyv

által tiltott személyiségsérelmet és egyúttal alkotmányos joggal összefüggő viszszásságot

eredményez. A jogellenességet kizáró okokról a Ptk. 75. § (3) bekezdése

rendelkezik. A Ptk. 75. § (3) bekezdése kimondja, hogy nem sérti a személyhez

fűződő jogokat az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult, feltéve,

hogy a hozzájárulás megadása társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet.

A hozzájárulásnak - ugyanis csak ekkor fogadható el jogellenességet kizáró

okként - önkéntesnek kell lennie. Mivel azonban a Magyar Posta Rt. mint munkáltató

és alkalmazottai, mint munkavállalók között egyfajta függelmi jogviszony

áll fenn - a munkavállaló a poligráfos vizsgálatban való részvétel megtagadása

esetén joggal félhet állásának elvesztésétől, és attól, hogy indokolatlanul gyanúsítottá

válhat - a hozzájárulás megadásának önkéntessége nem vélelmezhető.

Ha pedig a munkáltatók széles köre követné a Magyar Posta eljárását, az öszszességében

súlyos társadalmi érdeksérelmet idézne elő, az általános gyanakvás

és bizalmatlanság légkörét eredményezné, ami sem a munkáltatóknak, sem

a munkavállalóknak nem érdeke. Kizárhatja még a sérelmet előidéző magatartás

jogellenességét jogszabály felhatalmazása is. A Magyar Posta Rt. azonban

hazugságvizsgáló igénybevételére vonatkozó jogszabályi felhatalmazással nem

rendelkezik. A Magyar Posta Rt. által lefolytatott poligráfos vizsgálat jogellenessége

tehát egyik szempontból sem zárható ki. A jogellenesség kizárhatóságának

hiánya felveti azt, hogy a Posta eljárása alkotmányos jogot veszélyeztet.

A munkáltató által lefolytatott, a munkavállaló felelősségének, a felelős kilétének

megállapítását célzó bizonyítási eljárás szabályait, az eljárás garanciáit jelenleg

jogszabály nem rendezi. A poligráfos vizsgálat bizonyító erejére vonatkozó

büntetőeljárási gyakorlat szabályai tehát - a poligráfos vizsgálat eredménye nem

használható fel ügydöntő biznyítékként - kiterjesztően értelmezendők a tekintetben,

hogy bárkinek pusztán a poligráfos vizsgálat eredményén alapuló munkáltatói

felelősségre vonása helytelen, alkotmányos jogot veszélyeztet, és ezen

a tényen a jogorvoslat lehetősége sem változtat. Az országgyűlési biztos megállapította,

hogy a Magyar Posta Rt. a hazugságvizsgáló felhasználásával veszélyeztette

alkalmazottainak személyiségi jogát, és ezáltal az Alkotmány 54. § (1)

bekezdésében deklarált emberi méltósághoz való joggal összefüggésben viszszásságot

okozott. A biztos kezdeményezésben kérte a Magyar Posta Rt. vezérigazgatóját,

tegyen intézkedést a további poligráfos vizsgálatok megszüntetésére,

és gondoskodjon arról, hogy az eddigi vizsgálatokban keletkezett adatokat

töröljék. Az érintett a kezdeményezést elfogadta.

334

A panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, amelyben sérelmezte

az önálló bírósági végrehajtó eljárását. A vizsgálat az Alkotmányban

deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és tisztességes eljáráshoz

való jog megsértésének gyanúja miatt indult.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a bírósági végrehajtó a bíróság

által kiállított végrehajtási lap alapján kezdte meg a végrehajtást, de a megküldött

iratok tanúsága és az országgyűlési biztos megkeresésére küldött válasz

között - mely szerint a végrehajtó mindenben a hatályos törvény alapján járt el -

ellentmondás volt. A végrehajtási eljárás során nem egyedüli irányadó jogszabály

a végrehajtási törvény, hanem az eljárás során kötelezően alkalmazandó

alacsonyabb szintű jogszabályok együttesen képezik a joganyagot. Ha a végrehajtó

eljárását miniszteri rendeletek is szabályozzák, és ezek megsértését jogerős

bírósági végzés megállapította, akkor nem jelentheti ki az önálló bírósági

végrehajtó, hogy mindenben és mindenkor szabályosan járt el. A jogsértést

a bíróság jogerősen megállapította, a panaszos által sérelmezett végrehajtói

cselekményt pedig hatályon kívül helyezte.

Az országgyűlési biztos és általános helyettese vizsgálatának lezárásakor az

érintett szerveknek megfogalmazott kezdeményezéseit, ajánlásait, jogalkotási

javaslatait, álláspontjának kialakítását követően saját hatáskörben adja ki, és

szólítja meg azon intézmények vezetőit, akiktől az alkotmányos visszásság orvoslását

kéri, vagy jelentésében azt állapítja meg, hogy a vizsgálattal érintett

szerv eljárása alkotmányos visszásságot nem okozott. A biztosok személyes

közreműködése, alkotmányos megbízatása a megszólított szerv vezetőjének

eredményes együttműködését célozza meg annak érdekében, hogy a panaszos

sérelme hathatós orvoslást eredményezzen. E személyes közreműködés alól

csak az jelent kivételt, amikor a biztosok a megkeresések kiadmányozására

a kijelölt vezető munkatársaikat jogosítják fel. Ez azonban soha nem jelentheti

a vizsgálat lezárásakor kiadott megállapítás, ajánlás, kezdeményezés, jogalkotási

javaslat kiadmányozását. Az országgyűlési biztosok ezen személyes közreműködése

alapján, a törvény által biztosított megkeresésekkel megszólított

szervek képviselőjétől, a szervezet élén álló vezetőtől is joggal várhatják el a hasonló

személyes közreműködést, együttműködést, és nem csak akkor, ha ezt

a felügyeletet ellátó miniszter útján is kéri az állampolgári jogok országgyűlési

biztosa.

Jelen esetben a konkrét ügyre vonatkozó válasz, a kért dokumentumok megküldése

akkor sem történt meg, amikor a hivatalvezető megkeresését követően

az országgyűlési biztos kérte a kamara elnökét az együttműködésre, és még

akkor sem ért el eredményt, amikor erre a miniszter segítségét kérte. Természetesen

nem hagyható figyelmen kívül, hogy az elnökségi titkár - a konkrét

ügyhöz semmiben nem kapcsolódóan - válaszolt a megkeresésére, a kért dokumentumokat

azonban az elnökségi titkár sem küldte meg.

335

A vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos megállapította, hogy az

önálló bírósági végrehajtó akkor, amikor marasztaló végzés ellenére az állampolgári

jogok országgyűlési biztosának küldött nyilatkozatában eljárását mindenben

megfelelőnek tartotta, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben deklarált

jogállamiságból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben

visszásságot okozott.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökéhez intézett, a konkrét ügyre

vonatkozó megkeresés teljesítésének és a dokumentumok megküldésének

elmaradása sérti az országgyűlési biztosnak az Obtv. 18. §-ában meghatározott

vizsgálati jogosultságát, korlátozza az országgyűlési biztost alkotmányos feladatának

ellátásában, ezáltal a jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben

alkotmányos visszásságot okozott.

Az ombudsman ajánlásában felkérte az igazságügy-minisztert, hogy a Magyar

Bírósági Végrehajtói Kamara elnökéhez 2002. április 26-án kelt megkeresésében

kért és rendelkezésre álló dokumentumok megküldésére hívja fel

a kamara elnökét. Amennyiben ezek a dokumentumok (kamara alapszabálya,

működési és etikai szabályzat, egyéb szabályzat) nem állnak rendelkezésre, úgy

vizsgálja meg a szabályzatok hiányának okát és pótolhatóságának lehetőségét.

Kezdeményezésében felkérte az ügyben érintett önálló bírósági végrehajtót,

hogy törekedjen a vizsgálat során feltárt alkotmányos joggal kapcsolatos viszszásság

kiküszöbölésére mind az ügyféllel való kapcsolatában, mind az állampolgári

jogok országgyűlési biztosával való együttműködés során.

Az igazságügy-miniszer intézkedésére a választ és a kért dokumentumokat

az országgyűlési biztos megkapta. Az önálló bírósági végrehajtó a kezdeményezést

nem fogadta el, és arra hivatkozott, hogy az eljárás során a panaszos beadványát

nem ismerhette meg. Az ombudsman az előzőekre reagálva válaszában

közölte azt a dátumot, amikor az önálló bírósági végrehajtónak a panaszos

beadványát megküldte, ezért tehát nem fogadható el a bírósági végrehajtó védekezése.

Közölte, hogy a kezdeményezését továbbra is fenntartja. A végrehajtó

újabb kifogással nem élt.

A panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, amelyben sérelmezte

az önálló bírósági végrehajtó eljárását.

A vizsgálat az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság

és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult.

A vizsgált ügyben az országgyűlési biztos megállapította, hogy a bírósági

végrehajtó a bíróság által kiállított végrehajtási lapban foglaltak szerint járt el, és

nem állt rendelkezésére olyan végrehajtási lap, amely szerint a panaszos ké-

336

relmére kiállított végrehajtási cselekményt kellett volna végeznie. A bíróság

ítéletében úgy döntött, hogy a peres feleknek együttesen 60 nap áll a rendelkezésükre

arra, hogy a panaszos fizessen vissza az alpereseknek 400 ezer forint

vételárat, az alperesek pedig kiürített állapotban adják a panaszos birtokába

a szóban forgó ingatlant. Ezen kettős kötelezettség ellenére végrehajtási lap

csak az egyik fél kérelmére lett kiállítva tekintve, hogy a panaszos végrehajtási

lap kiállítását nem kérte. A végrehajtási lap előírása értelmében, ha a végrehajtást

kérő a kérelmét nem a nyomtatványon terjesztette elő, illetőleg a nyomtatványt

nem a kellő példányban nyújtotta be, vagy nem megfelelően töltötte ki,

a bíróság a hiányt pótolja, vagy felhívja a végrehajtást kérőt a hiány pótlására,

illetőleg a helyes eljárásra. A végrehajtási törvény azt is szabályozza, hogy

a bíróság a szóban előterjesztett kérelmet a végrehajtható okirat nyomtatvány

kitöltésével foglalja írásba. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a végrehajtási

eljárás szabályai alapján, az előírások betartásával a jogosultnak lehetősége

van az igény érvényesítésére, a szabályozás vagy annak hiánya nem

volt akadálya az eredményes végrehajtásnak. Annak vizsgálata, hogy a panaszos

a bíróságnál milyen kérelmeket terjesztett elő, és azt követően milyen intézkedések

történtek, a törvény értelmében nem képezheti az állampolgári jogok

országgyűlési biztosának vizsgálati lehetőségét.

A végrehajtó az ügyben a szabályoknak megfelelőn végezte munkáját, és

a tényleges végrehajtási cselekményre, így az ingatlan-árverésre azért nem

került sor, mert a panaszos időközben adósságát rendezte, a végrehajtó irodán

a megítélt összeget és a költségeket befizette.

A vizsgálat alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem tárt fel, ezért az

ombudsman a vizsgálatot lezárta.

A panaszos a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara

Országos Elnöksége, az Etikai Bizottság és a Felügyelő Bizottság tevékenysége

ellen nyújtott be panaszt az országgyűlési biztoshoz, mivel álláspontja

szerint közmegbízatása teljesítése miatt ellene a Kamara eljárást indított.

A vizsgálat az Alkotmányban deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz

és tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult.

Az országgyűlési biztos az eljárás során az állampolgári jogok országgyűlési

biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) 18. §-a alapján megkeresést intézett

a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnökéhez,

amelyre választ nem kapott. Megállapította ezért, hogy ez a mulasztás sérti

az országgyűlési biztosnak az Obtv.-ben meghatározott vizsgálati jogosultságát,

korlátozza az országgyűlési biztost alkotmányos feladatának ellátásában, ezáltal

337

az Alkotmányban deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsággal összefüggésben

alkotmányos visszásságot okoz.

Az országgyűlési biztos felkérte a belügyminisztert, hogy törvényességi felügyeleti

jogkörében eljárva intézkedjen annak érdekében, hogy a Személy-,

Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara az állampolgári jogok országgyűlési

biztosa megkeresésére soron kívül válaszoljon. A miniszter az ajánlás

alapján intézkedett, de a válaszadás elmaradásának megállapítása helyett

azt a választ adta, hogy az ügyben a panaszos bírósághoz fordulhat. Erre vonatkozóan

az országgyűlési biztos azt közölte, hogy tisztában van a jogszabályokban

foglalt lehetőségekkel, de a vizsgálat tárgya nem az volt, hogy milyen jogorvoslati

fórum vehető igénybe a vizsgált esetben. A kamara többszöri sürgetésre

sem fejezte be a panaszos ügyében folytatott eljárást, ez ideig érdemi vagy az

eljárást megszüntető határozat meghozataláról nem tájékoztatta a biztost.

Egy cserhátsurányi panaszos azt sérelmezte, hogy a gázbevezetés háromszor

annyiba került neki, mint azoknak a lakosoknak, akik közvetlenül a gázvezeték

kiépítésekor csatlakoztak a beruházáshoz.

Az országgyűlési biztos a tulajdonhoz fűződő jog sérelmének gyanúja miatt

indított vizsgálatot.

Cserhátsurányban és a környező településeken a földgázhálózat 1995-ben

épült meg. A lakosságnak akkor 70 ezer Ft-ot kellett fizetni az elosztó vezeték

kiépítéséért, amelyből 8 500 Ft volt a gázcsonk kiépítése. A panaszos 1998-ban

kötött megállapodást az önkormányzattal földgázzal való ellátásra. A megállapodás

szerint a gázvételezési jogért 100 ezer Ft közműfejlesztési hozzájárulást

kellett fizetni. 2001-ben a panaszos "gázigény bejelentést" tett a MOL Gáz Kft.-

nél, és 125 ezer Ft-ot fizetett. A vizsgálat annak megállapítására irányult, hogy

okozott-e az önkormányzat, vagy a MOL GÁZ Kft. a tulajdonhoz fűződő alkotmányos

joggal kapcsolatos visszásságot azzal, hogy a gázhálózat kiépítéséért

párhuzamosan kértek pénzbeli hozzájárulást.

A magánszemélyek közműfejlesztési támogatásáról szóló 73/1999. (V. 21.)

kormányrendelet 1 § (5) bekezdése alapján közműfejlesztési hozzájárulásnak

az a pénzösszeg számít, amelynek nagyságát a beruházás kezdeményezője

a várható kivitelezési érték alapján a kiszolgálandó ingatlanonként kiszámított.

A rendelet alapján ide tartozik az ún. hálózatfejlesztési hozzájárulás is, amelyet

a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI tv. 17. § (2) bekezdése szabályoz. Ez

alapján viszont hálózatfejlesztési hozzájárulást csak a szolgáltató kérhet.

A MOL GÁZ Kft. jogtanácsosának véleménye szerint az önkormányzat által

szedett összeg a panaszostól kért pusztán a vezetékhez való hozzáférési jog

ellenértéke, amit pedig a MOL GÁZ Kft. szedett az egy "beruházási hozzájárulás"

volt. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Jogi Főosztályának munkatársa

szerint a panaszos és az önkormányzati között született megállapodás

338

pontatlan, mert ha az önkormányzat közműfejlesztési támogatást szedett, akkor

abban benne kell lennie az elosztó vezeték kiépítésének is, és nem szedhet

egyszerre az önkormányzat is és - jelen esetben - a gázközmű vagyon tulajdonosa

is ugyanarra a beruházásra pénzbeli hozzájárulást, akármilyen névvel is

illetik azokat. A minisztérium munkatársa megerősítette, hogy beruházási hozzájárulást

a jogszabályok gáz-ágazatnál nem ismernek.

A vizsgálat során az országgyűlési biztos egymásnak ellentmondó információkat

kapott, így a rendelkezésére álló iratokból és a telefonbeszélgetések során

elhangzottakból annyit tudott megállapítani, hogy mind az önkormányzat, mind

pedig a MOL GÁZ Kft. követelt a panaszostól az elosztóvezeték kiépítéséért

pénzbeli hozzájárulást, de így nem volt egyértelműen megállapítható a fizetési

kötelezettség jogszerűsége. Ennek hiányában viszont nem lehetett egyértelműen

dönteni a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal összefüggő visszásságról

sem. Az országgyűlési biztos áttette további vizsgálatra az ügyet a Magyar

Energia Hivatalhoz.