1. Az ügyészség szervezete a 2000. évben

2. Az ügyészség 2000. évi reformja, az átszervezés indokai

3. Az átszervezés elõkészítése

4. Az ügyészség együttmûködése egyes szervekkel

3. A büntetõjogi ügyészi tevékenység

6. A magánjogi és a közigazgatási jogi ügyészi tevékenység

7. A katonai ügyészség tevékenysége

8. Az ügyészségi informatika

9 . Az ügyészség nemzetközi tevékenysége

10. Az ügyészség személyügyi helyzete

11 . Az ügyészség mûködésének gazdasági feltételei

12. Az ügyészek tudományos tevékenysége és az OKRI

1.számú melléklet A Fellebbviteli Fõügyészség és a Katonai Fellebbviteli Ügyészség létesítéséhez és mûködéséhez szükséges intézkedések és azok ütemezése

2. számú melléklet Az ügyészségi informatika fejlesztésének rövidtávú terve

Statisztikai táblázatok, ábrák

Tisztelt Országgyûlés!

A Magyar Köztársaság Alkotmánya 52. §-ának (2) bekezdésében, valamint a Magyar Köztársaság Országgyûlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat 89. §-ában foglalt kötelezettségem alapján a Magyar Köztársaság ügyészsége 2000. évi mûködésérõl a következõ jelentést nyújtom be.

A Legfõbb Ügyészség sok tekintetben (jogszabályok kezdeményezése, a jogalkotással összefüggõ államigazgatási egyeztetés során történõ véleménynyilvánítás, irányító intézkedések alkalmazása és felügyeleti ellenõrzések tartása) központi közigazgatási szervhez hasonlóan mûködik, feladatkörének lényege mégsem ez, hanem a késõbbiekben részletezendõ büntetõjogi, valamint magánjogi és közigazgatási jogi tevékenység.

A Legfõbb Ügyészség irányítása alatt húsz fõügyészség áll, ezek szervezete a büntetõjogi, a magánjogi és a törvényességi felügyeleti tevékenység alapján tagozódik, apparátusuk ennek megfelelõen

- nyomozás-felügyeleti, illetve büntetõbírósági szakterületre tagozódó büntetõjogi csoportból illetve osztályból, valamint

- magánjogi és közigazgatási jogi osztályból illetve csoportból

áll, kiegészülve a megfelelõ funkcionális szervezeti egységekkel. 1996. január 1-jétõl a fõügyészségek szervezetébe tartoznak az ügyészségi hatáskörbe tartozó nyomozásokat végzõ ügyészségi nyomozó hivatalok is. A Fõvárosi Fõügyészség szervezeti tagozódása - a fõ jogágakon illetve jogterületeken belül, az ügyek nagy számára tekintettel, - összetettebb.

A 114 helyi ( városi és fõvárosi kerületi) ügyészségen önálló szervezeti egységek általában nincsenek. Az ügyészek - szakterületük szerinti beosztásban - a vezetõ ügyésznek, illetve helyettesének alárendelten végzik tevékenységüket.

A hatályos rendelkezések szerint a helyi ügyészség jár el azokban az ügyekben, amelyeket jogszabály vagy legfõbb ügyészi utasítás nem utal más ügyészi szerv hatáskörébe. Ez azt jelenti, hogy a helyi ügyészségek járnak el az ügyek túlnyomó részében, így az ügyészek munkaterhe is ott - elsõsorban a fõvárosi kerületi ügyészségeken, továbbá a Fõvárosi Fõügyészség gazdasági bûnügyekkel foglalkozó osztályán és a megyeszékhelyen mûködõ helyi ügyészségeken - a legnagyobb.

A katonai ügyészi szervezet az egységes ügyészi szervezet integráns része, e szervezetet a legfõbb ügyész irányítja egyik helyettese, a katonai fõügyész útján. A Katonai Fõügyészségnek alárendelten mûködnek a területi katonai ügyészségek. A katonai ügyészek hivatásos katonák is egyben, de az irányítás rendszere folytán tevékenységükben függetlenek a katonai hierarchiától.

Az ügyészi szervezetben öt elsõ fokú, de lényegében fõügyészségi szinten lévõ területi katonai ügyészség mûködik. (budapesti, debreceni, szegedi, kaposvári és gyõri székhellyel)

Az ügyészség szervezeti és mûködési szabályzatának hatálybalépése óta eltelt közel hét év alatt az ügyészi szervezet társadalmi környezete, a bûnözés mennyisége és szerkezete oly mértékben megváltozott, amely elengedhetetlenné tette az ügyészség, szervezetének korszerûsítését, rugalmasabbá, hatékonyabbá tételét, különös tekintettel a gazdasági és a szervezett módon elkövetett bûncselekmények üldözésére, az informatika fejlesztésére, valamint az Európai Unióhoz csatlakozásra való felkészülésre.

Általános, nem csak az ügyészséget érintõ ezredvégi kihívás az információ-technológia fejlettségébõl eredõ változások sora. Kivételes eszközbõl mindennapi munkaeszközzé válik a külsõ és belsõ (szervezeten belüli) hálózatokra kapcsolt számítógép, szükségessé lesz a számítástechnikai adatbázisok készítése és feldolgozása, az informatika igénybevételével folytatott kommunikáció a szervezeten belül, valamint az ügyészség és más állami szervezetek között.

Az elõbbiekben megjelölt igényeken túl a reform mögött az a szándék áll, hogy olyan szervezeti felépítést kell kialakítani, amelyben elválnak egymástól az ügyészség alapfeladatainak ellátását jelentõ tevékenységek és az ezekhez szükséges eszközök biztosításának érdekében végzett munka.

Az alkalmazott eszközök és döntéshozatali mechanizmusok megújítása iránti igény mellett jelentõs feladat az Európai Unióhoz való csatlakozásra felkészülés. A nyelvismeret megszerzése ennek csak az elsõ lépcsõje. További igény a közösségi joganyag (az acquis communautaire) valamint a tagállamok jogi szabályozásának alkalmazására való felkészülés. Az ügyészségnek a csatlakozás pillanatában már rendelkeznie kell az EK önálló gazdaságirányítási jogának ismeretével, valamint azzal a hozzáértéssel, amely az Európai Unióban kialakított, a bûnüldözési együttmûködést szolgáló intézmények és szabályok alkalmazásához szükséges. Ennek egyik feltétele az ügyészek megfelelõ képzése, amely már megkezdõdött.

A rendszerváltozás utáni elsõ évtized a csatlakozástól függetlenül is olyan átrendezõdést idézett elõ a bûnözés struktúrájában, amelyet a büntetõ jogalkotás és jogalkalmazás követni próbál ugyan, de a büntetõjogi eszközök hatékonysága mindeddig nem érte el a társadalom által igényelt színvonalat. 1990-ben a gazdasági bûnözés több, mint 90%-át a deviza- és vámbûncselekmények tették ki, melyek aránya 1999-ben 13,2%-ra csökkent. Rohamosan nõ ezzel szemben az ún. "elektronikus bûnözés": a bankkártya-hamisítás, a számítógépes csalás és - a digitális technika rohamos terjedése folytán - a pénzhamisítás is. Az adó- és társadalombiztosítási csalások aránya is a sokszorosa a réginek, köztük több kiemelkedõ súlyú ügy is elõfordult (olajügyek). Változás jellemzi a gazdasági bûncselekmények körét. A számviteli fegyelem megsértése, a csõdbûntett, a gazdasági társaság vezetõ tisztségviselõjének visszaélése, a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási, befektetési szolgáltatási vagy biztosítási tevékenység, a tõkebefektetési csalás és a piramisjáték szervezése, a pénzmosás és a bankkártya-hamisítás nemcsak új tényállások megtanulását, hanem azok gördülékeny alkalmazását, valamint az ügyészségi szervezet által végzett jogalkalmazói tevékenység centralizált irányítását is szükségessé teszi. A gazdasági bûncselekmények megítélése speciális ismereteket, különleges szaktudást igényel, amely nem mindig áll rendelkezésre. A szervezeti változtatás azonban azzal is indokolható, hogy a - fõleg a gazdasági - bûncselekmények jelentõs része nem korlátozódik az ország egy-egy megyéjére vagy meghatározott területére. Ugyanakkor e cselekmények felderítése terén rendkívül szoros együttmûködés szükséges más szervekkel, például az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal szervezeti egységeivel, a Kormányzati Ellenõrzési Hivatallal, vagy a társadalombiztosítási szervekkel. Ez a kötelezettség nagyfokú rugalmasságot követel meg, hiszen ezekben az ügyekben elengedhetetlenül fontos az eljárás gyors lebonyolítása, a bizonyítékok megfelelõ idõn belüli összegyûjtése.

A szervezeti reform kapcsán nem hagyható figyelmen kívül a jelentõs társadalmi elégedetlenséget okozó, és az állam mûködését alapjaiban veszélyeztetõ korrupció elleni hatékony küzdelem szükségessége sem. A korrupciós bûncselekmények - rejtettségük miatt - a legnehezebben nyomozható és bizonyítható bûncselekmények közé tartoznak. A hiánygazdaság megszûnésével a gazdasági vesztegetések aránya tíz év alatt jelentõsen csökkent, ellenben a hivatali vesztegetéseké 30%-kal nõtt. Ez különösen azért riasztó, mert a gazdálkodással összefüggésben elkövetett közélet tisztasága elleni bûncselekmények számaránya a jelzett csökkenés ellenére is magas.

A ténybeli vagy jogi megítélés szempontjából bonyolult gazdasági és korrupciós bûncselekmények mögött gyakran állhat bûnszervezet. E bûncselekmény-kategória létezésének feltûnõ megnyilvánulása volt például a gépkocsi-lopásokra, vagy a prostitúcióra "szakosodott" bûnözõ csoportok megjelenése. Ilyen ügyekben esetenként az országhatáron túl mutató szervezettség is gyanítható. Még inkább igaz ez a kábítószer-bûnözésre. Az ide tartozó bûncselekmények száma az utóbbi öt évben több mint a négyszeresére nõtt. Emellett fokozódik a kábítószer szerepe más bûncselekmények elkövetésében is.

A bûnözés szerkezetének átrendezõdése, különösen pedig egyes bûncselekmény-típusok együttes, vagy egymáshoz kapcsolódó elkövetése olyan összefüggésekre enged következtetni, amelyek a bûnözésnek, mint "üzletágnak" a létezését jelzik. Ezen különösen veszélyes társadalmi jelenség felszámolása nem csak a büntetõ ügyekben eljáró hatóságok szemléletének és módszereinek, hanem a bûnüldözés struktúrájának részleges, bár jelentõs megújítását is igényli.

A bûnüldözés jelenlegi szervezete elsõsorban az egyes bûncselekmény-kategóriák szerinti specializáció követelményének megfelelõen épül fel. Ez az elv ma már nem lehet elsõdleges és fõleg nem lehet kizárólagos.

A bûnözés kontrollálhatatlanná válásának veszélye csak az állami bûnüldözõ és a törvényesség érvényesülését kikényszeríteni hivatott hatóságok és más szervezetek együttmûködésével küzdhetõ le.

Az ügyészség a rendszerváltozás nehézségein eddig eredménnyel jutott túl, mûködõképessége fennmaradt, jelentõsebb ügyfeldolgozási elmaradásai nincsenek. Az ezredévváltás kihívásaira azonban válaszolnia kell.

Hivatalba lépésem napján, 2000. május 16-án felkértem a Legfõbb Ügyészség vezetõit, hogy írásban tájékoztassanak a vezetésük alatt álló önálló szervezeti egységek által ellátott feladatokról, valamint a saját szervezeti egységükre vonatkozó, illetõleg általánosságban az ügyészi szervezetben általuk szükségesnek vélt változtatásokra irányuló javaslatokról és ezeknek személyi, tárgyi, szervezeti feltételeirõl. Hasonló javaslatokat kértem a fõügyészektõl az elsõ értekezlet alkalmával. Az érintettek a felkérésnek eleget tettek.

Az átalakítási tervek másik forrását az önkéntesen vagy felkérésre végzett szervezeti, illetve szakági áttekintések, elemzések jelentették. Ehhez járultak az Európa Tanács és az ENSZ különbözõ dokumentumai, a legfõbb ügyész személyes tapasztalatai, amelyek elõsegítették a harmadik évezred modern ügyészségével kapcsolatos elvárások pontos megfogalmazását. Az így elkészült koncepciót a Legfõbb Ügyészség szervezeti egységei, a fõügyészségek, továbbá az érdekképviseleti és szakmai szervezetek az elmúlt év szeptemberében véleményezték és további javaslatokat tettek. Ezek figyelembe vételével születtek meg a végsõ döntések.

Az alábbiak a reform mögött meghúzódó legfontosabb szempontokat, a megvalósítást megelõzõ elõkészítõ lépéseket, valamint a tervezett változtatásokat tartalmazzák. Ez utóbbiakat csak vázlatosan érintik, hiszen a reform tényleges megvalósítására 2001-ben kerül sor, ezért annak részleteit a 2001-es évrõl szóló legfõbb ügyészi beszámoló tartalmazza majd.

Az átalakítás célja a modernizálás mellett a profiltisztítás és az arányosabb munkateher-eloszlás a Legfõbb Ügyészség szervezetében a szakmai színvonal további javulása érdekében.

A legfõbb ügyész büntetõjogi helyettesének irányítása alatt mûködõ legfõbb ügyészségi büntetõjogi egységek alapvetõen a büntetõeljárás három szakaszához kapcsolódnak. Ez alól két szervezeti egység kivétel: a Közlekedési Önálló Osztály, valamint a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önálló Osztály.

A profiltisztítás, a hatékonyság növelése és a munkateher egyenletesebb megosztása érdekében a Közlekedési Önálló Osztály a 2000. évben elhatározott reform részeként megszünik. Már az átalakítás elõkészítése során megkérdezettek véleménye egyértelmûen azt mutatta, hogy nincs olyan szakmai indok, amelyre figyelemmel a Legfõbb Ügyészségen önálló osztály keretében kell mûködnie a közlekedési ügyekben eljáró ügyészeknek.

A Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önálló Osztály kiemelt, különleges garanciákkal védett személyi körhöz, a gyermek- és fiatalkorúakhoz kötõdõ szervezeti egység. A fiatalkorúak ügyészeinek 1995. szeptember 1. óta jelentõsen megnõtt a leterheltsége, ezért szükségessé vált a fõügyészségeken a szakág személyi feltételeinek a javítása. A szervezeti keretek a fõügyészségeken az eltelt idõszakban kialakultak: jelenleg a fõügyészségek többségében három vagy annál több ügyészbõl álló gyermek- és ifjúságvédelmi csoport mûködik, illetve három fõügyészségen (Fõváros, Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Pest megye) az ügyészek önálló osztály keretein belül végzik a hatáskörükbe tartozó feladatokat. A feladatok hatékonyabb ellátását ígérõ javaslat nem merült fel, ezért a Legfõbb Ügyészségen az önálló osztályt a tervek szerint a reform nem érinti.

A Büntetõbírósági Fõosztály a reform eredményeként új néven, Büntetõbírósági Ügyek Fõosztályaként mûködik tovább. A fõosztály struktúrája is átalakul a büntetõeljárási törvény logikájának megfelelõen: új szervezeti egységei a Fellebbviteli Ügyek Osztálya és a Törvényességi Ügyek Osztálya.

A reform szerint átalakul a Nyomozás Felügyeleti Fõosztály is: az átalakítást itt a gazdasági, a korrupciós és a szervezett bûnözés elleni hatékonyabb fellépés igénye indokolja. A bûnözés terén az elmúlt idõszakban bekövetkezett változások szükségessé tették az újszerû bûnelkövetési formákhoz igazodó szervezeti egységek létrehozását és azoknak a hagyományos bûncselekményi formákhoz igazodó szervezeti egységektõl való elkülönítését. Fõleg a bonyolult és nehéz jogi megítélésû ügyek fokozott figyelemmel kísérését, a szakmai irányítás összehangolását segíti elõ, ha egy adott szervezeti egység kizárólag meghatározott ügycsoportokra koncentrálhat a nyomozás törvényessége feletti felügyelet során.

A fõosztály új szervezeti tagozódása a 2000-ben körvonalazott reform 2001. évi életbelépésével: Általános Ügyek Osztálya, Kiemelt Ügyek Osztálya, Nemzetközi Jogsegély Ügyek Osztálya.

Ez az átszervezés megfelel a bûnözés jelenlegi szerkezetének, a specializálódás pedig segítheti a hatékonyabb mûködést. Szükséges - és a tervezett változtatásokkal lehetõvé válik - az is, hogy bármely ügy kiemelt ügyként legyen kezelhetõ.

A nyomozás feletti felügyelet azonban nem elégséges az eredményes fellépéshez. Ezért kell létrehozni a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalt.

A legveszélyesebb - legnehezebben felderíthetõ és bizonyítható - gazdasági-korrupciós bûncselekmények, a bûnszervezeti elkövetési módozatok elleni ügyészi nyomozati fellépés csak akkor lehet eredményes, ha minden - jogszabályi, személyi, tárgyi és infrastrukturális - feltétel biztosított.

A bûnüldözés jelenlegi széttagolt struktúrája az egyes bûncselekmény-kategóriák jellegéhez igazodó specializáció elve szerint alakult ki. Az eltérõ jellegû és ezért különbözõ nyomozó hatóságok hatáskörébe tartozó bûncselekményi formák halmazát megvalósító bûnszervezetekkel és elkövetési formákkal szemben az egyes nyomozó hatóságok önállóan, ugyanakkor hatékonyan nem léphetnek fel. Erre a feladatra - a már ismertetett elvi okok mellett - gyakorlati szempontból is a Legfõbb Ügyészség felügyelete alatt álló nyomozó hatóság lehet alkalmas.

A nyomozó hatóság tagjaitól - fõleg pedig a döntési pozíciót betöltõ vezetõktõl - a magas szintû büntetõeljárási és büntetõ anyagi jogi képzettségen kívül kriminológiai-kriminalisztikai szaktudást, gazdasági, magán- és közigazgatási jogban való jártasságot, valamint az ítélkezési gyakorlat minden területének átfogó ismeretét kell megkövetelni. Az új ügyészségi nyomozó szerv személyi állományát elsõsorban a felsorolt követelményeknek megfelelõ ügyészek alkothatják.

A gazdasági-korrupciós és a szervezett bûnözés elleni nyomozások elvárt minõségi szintre emelése igen komoly dologi fejlesztéseket, személyi feltételeket, azaz jelentõs pénzügyi forrásokat és jogszabályi változásokat is igényel, tehát a további lépésekhez költségvetési többlet-támogatás szükséges. A legfõbb ügyész az ügyészségi nyomozás során a titkos információgyûjtés lehetõségének megteremtése, illetve a más nyomozó hatóságok által folytatott titkos információgyûjtés adataihoz való hozzáférés érdekében a szükséges jogszabályok - köztük az Ütv. és az az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésrõl szóló, többször módosított 1994. évi LXXX. törvény (Üsztv.) - módosítását kezdeményezte.

Az új ügyészségi nyomozó szervet fel kell ruházni olyan jogosultsággal is, amely nem csak egyedi ügyben teszi lehetõvé a más hatóság által folytatott titkos információgyûjtés adatainak megismerését és elemzését, hanem módot ad arra is, hogy az új szerv tájékoztatást kérhessen minden olyan adatról és tényrõl is, amelyek ismeretét szükségesnek tartja a hatáskörébe utalt ügyek felderítése céljából.

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal felállításán túl, a reform részeként meg kell erõsíteni a jelenleg mûködõ megyei ügyészségi nyomozó hivatalokat is. Létszámbõvítésre és mindenekelõtt technikai felszereltségük javítására van szükség.

A Büntetés-végrehajtás Felügyeleti Önálló Osztály struktúráját a változás nem érinti, mert a büntetõeljárás szakaszainak logikáját követve szükség van a büntetés-végrehajtás felügyeletét ellátó önálló szervezetre.

A feladatok jellege folytán szükséges, a gyakorlatban már részben meg is valósult az Osztály által közvetlenül ellátott felügyeleti tevékenység kiterjesztése az Országos Rendõr-fõkapitányságra a rendõrség büntetés-végrehajtási tevékenységével összefüggésben. Ezt a rendõrségi fogdák helyzete, a mellékbüntetések, az elkobzás, a pártfogó felügyelet végrehajtása, a bûnmegelõzési ellenõrzés terén tapasztalt országos problémák is indokolják.

Az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) a legfõbb ügyész büntetõjogi helyettesének felügyelete alá kerül, mivel így hatékonyabban segítheti munkájával az ügyészi szervezetet.

A magánjogi és közigazgatási jogi szakág jellemzõje az alkalmazandó jogszabályok rendkívül széles köre. A három - Polgári Jogi, Közigazgatási Jogi és Igazgatásrendészeti, valamint Munkajogi és Gazdasági Ügyi - osztályba szervezett Fõosztály jogterületek szerinti szakosított felosztása célszerû és megfelelõ. Ezen a területen jelentõs változtatás nem volt indokolt.

A reform a szakág kiemelt feladataként a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos ügyészi tevékenység színvonalának további emelését célozta meg. A bûnügyi területhez is köthetõ, de alapvetõen a magánjogi és közigazgatási terület egyik újonnan jelentkezõ, súlyos problémájaként értékelhetõk a környezet sérelmével összefüggõ ügyek. A környezetszennyezés napjaink globális problémájává vált, amelyre az ügyészi szervezetnek is reagálnia kell. A Magánjogi és Közigazgatási Jogi Fõosztályon a Közigazgatási Jogi és Igazgatásrendészeti Osztályra koncentrálódik a jövõben a környezetvédelmi ügyek intézése, ezért elnevezése Közigazgatási Jogi, Környezetvédelmi és Igazgatásrendészeti Osztályra változik. Ezzel párhuzamosan sor kerül az érintett osztály megerõsítésére és az ügyészi szervezet átalakításáról szóló 8/2000. (ÜK. 10.) LÜ utasítás alapján a fõügyészek a fõügyészségeken is kijelöltek egy-egy ügyészt környezetvédelmi ügyek ellátására.

A Közlekedési Önálló Osztály megszûnésének, és az ebbõl következõ, a szervezet egészében a jövõben végbemenõ változásoknak az eredményeként, a közlekedési szabálysértési ügyek a magánjogi és közigazgatási jogi egységekhez kerülnek.

A reform második lépcsõjében a megyei szinten a magánjogi és közigazgatási jogi tevékenységet alapvetõen a fõügyészségekre, illetve a megyeszékhely - nagyobb létszámú - helyi ügyészségére kell hogy koncentrálja a szervezet azzal, hogy indokolt esetben más, szintén nagyobb létszámú ügyészségen is mûködhet ilyen feladatokat ellátó ügyész. Ezzel egyidõben az ügyészség kialakítja a halaszthatatlan ügyészi feladatok - elsõsorban az elõvezetések - szabálysértési törvény által megkívánt ügyészi jóváhagyásának ellátási rendszerét.

A közigazgatási és magánjogi szakági feladatoknak folyamatos - elsõsorban a személyi feltételek létrejöttének függvényében történõ -, a fõügyészségre és a megyeszékhelyen mûködõ városi ügyészségre való telepítésével sem szûnik meg a megyeszékhelyen kívüli helyi ügyészségeken a magánjogi és közigazgatási jogi tevékenység.

A Katonai Fõügyészséget és a területi katonai ügyészségeket illetõ szervezeti változtatás igénye nem merült fel, a Legfõbb Ügyészség katonai fõosztályának elnevezése azonban az ellátott feladatokra pontosabban utaló Katonai Ügyek Fõosztálya elnevezésre változott.

Az ügyészségi szakmai tevékenység személyi és tárgyi feltételeit biztosítani hivatott funkcionális egységek egységes felügyelete eddig hiányzott: a személyügyi és adminisztrációs tevékenység a legfõbb ügyész közvetlen felügyelete alá tartozott, az informatikai tevékenységet a büntetõjogi helyettes, a gazdálkodást pedig a magán- és közigazgatási jogi helyettes felügyelte.

A funkcionális egységek egyik legfontosabb ismérve, hogy feladataikat egymás nélkül nem tudják végrehajtani.

Az irányítási folyamatok optimalizálása, a mûködési folyamatokat irányító vezetõi feladatok, szintek, megoldások egyszerûsítése, egyértelmûsítése érdekében a funkcionális egységek felügyelete közvetlenül a magánjogi és közigazgatási jogi legfõbb ügyész helyetteshez kerül.

A reform eredményeként a Legfõbb Ügyészség Titkársága 2001. január 1-i hatállyal a következõképpen alakul át: A legfõbb ügyészt közvetlenül érintõ feladatok ellátására Kabinetiroda jön létre. Ehhez tartozik a személyi titkár, a Parlamenti Titkárság és az új Sajtóiroda. Az átalakítással összefüggésben növekedni fog a. Parlamenti Titkárság szerepe és jelentõsége.

Jelentõs erõsítésre szorul az ügyészség kommunikációs stratégiája. A szervezeti felépítésében és feladataiban is új Sajtóiroda létrehozását az a szempont motiválja, hogy szükség van a közvélemény pontos és megfelelõ mélységû információkat tartalmazó tájékoztatására, ugyanakkor a társszervekkel való kommunikáció is nélkülözhetetlen. Az ügyészi szervezet nyitottsága azonban a munka hatékonyságát negatívan nem befolyásolhatja. Ezzel párhuzamosan a sajtó munkatársaival való kapcsolattartásra a fõügyészségeken is ügyészeket jelöl ki a szervezet. A fõügyész azon jogosultsága, hogy személyesen is tájékoztathassa a sajtót, továbbra is megmarad.

A megújult kommunikáció részeként és a szervezet közérdekû adatszolgáltatási kötelezettségét is teljesítve, az ügyészség létrehozza a Magyar Köztársaság Ügyészségének internetes honlapját.

Leválik a Titkárságról, de a legfõbb ügyész közvetlen felügyelete alatt marad a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szervezeti egység. Feladata önálló fõosztályként az EU csatlakozáshoz szükséges feladatok ellátása, a PHARE ügyek intézése. 2001. január 1-tõl a többi szervezeti egységgel együttmûködve a Nemzetközi és Európai Ügyek Irodája végzi a már elnyert támogatásokkal és a benyújtott pályázatokkal kapcsolatos tevékenységet is. A Nemzetközi és Európai Ügyek Irodája az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz szükséges felkészüléssel összefüggésben a továbbképzés feltételeinek biztosításában is nagy szerepet kap.

A Nemzetközi és Európai Ügyek Irodájának valamint a Kabinetirodának a létrejötte után, a Titkárság reform elõtt létezõ harmadik komponensének (az Igazgatási Osztálynak) mint önálló szervezeti egységnek a fenntartása nem indokolt. Ugyanakkor célszerûségi szempontok szólnak amellett, hogy azt a Személyügyi és Továbbképzési Fõosztály szervezetébe kellene integrálni.

A többszintû ellenõrzés és tervezés biztosítása érdekében a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Fõosztály tevékenysége a magánjogi és közigazgatási jogi legfõbb ügyész helyettes felügyelete alá kerül. A stratégiai kérdések eldöntése és az összes személyi kérdés a legfõbb ügyész döntési kompetenciájában marad.

A Számítástechnika-alkalmazási és Információs Fõosztály tevékenységét szintén a magánjogi és közigazgatási jogi helyettes felügyeli a fent kifejtett indokok miatt. Az ügyészség információs rendszere a 80-as évekhez képest jelentõs mértékû fejlõdésen ment át, a számítástechnika, és az irodatechnika által nyújtott lehetõségekhez képest azonban, a szervezet lemaradása jelentõs. A reform a szervezeti változtatásokon túl, ennek megoldását is célul tûzte ki.

Az ügyészség ügyviteli nyilvántartási rendszere a leghitelesebb, jelenleg azonban megfelelõ hálózati eszközök hiányában még nem használható ki a kellõ mértékben.

A reform megtervezése során a szervezet a Fõvárosi Fõügyészség és a kerületi ügyészségek speciális helyzetét is figyelembe veszi. Itt a legnagyobb az ügyforgalom és a fõvárosban foglalkoznak a viszonylagosan legbonyolultabb ügyekkel. A fõvárosi kerületi ügyészségek tevékenységére vonatkozó mutatókból kiderült, hogy az V-VIII. és XIII. Kerületi Ügyészség munkaterhe a legnagyobb, a szervezet nagysága miatt nehezebb megoldani a hatékony munkaszervezést. Ezért elkerülhetetlen az említett kerületi ügyészség szétbontása. Ennek eredményeként a tárgyévet követõ év május 1-tõl önálló ügyészségként mûködik a VIII. Kerületi, valamint a V. és XIII. Kerületi Ügyészség.

A reform végrehajtása a már említett 8/2000. (ÜK. 12.) LÜ utasítás 2001. január 1-i hatályba lépésével megkezdõdött. Az ügyészség új szervezeti rendjének megfelelõen a Legfõbb Ügyészség fõosztályainak feladatkörét pedig a kiadott új szervezeti és mûködési szabályzat határozza meg. Ezáltal valósul meg az ügyészi szervezet átalakításának elsõ szakasza.

Az elmúlt évben a legfõbb ügyész személyében változás történt. A korábbi legfõbb ügyész lemondása után az Országgyûlés 2000. év május 2-án dr. Polt Pétert választotta meg legfõbb ügyésszé. Az új legfõbb ügyész 2001. május 16-án lépett hivatalba.

1. Interpellációk és kérdések

2000-ben az Országgyûlésben a képviselõk öt interpellációt intéztek a legfõbb ügyészhez. (Dr. Dán János két alkalommal a makói gabonafelvásárlók ügyében; dr. Kóródi Mária az olajügyben érintett személyek büntetõjogi felelõsségének tisztázása érdekében; Szabó Lukács elõször "Mit tehet meg törvényesen a rendszerváltás óta egy pártvezetõ?", második alkalommal "Mit tehet meg törvényesen a rendszerváltás után a vezetõ kormánypárt vezetõ alelnöke, ha Csurka Istvánnak hívják?" címmel) nyújtott be interpellációt.

Az egyes interpellációkra adott válaszokat az Országgyûlés elfogadta.

Dr. Vastag Pál azonnali kérdéssel fordult a legfõbb ügyészhez, "Milyen, az ügyészségre vonatkozó változtatásokat tart indokoltnak a gazdasági és szervezett bûnözéshez kapcsolódó bûncselekmények hatékonyabb bûnüldözése érdekében?" címmel.

A második félévben a legfõbb ügyész 15 esetben írásbeli választ adott az országgyûlési képviselõk kérdéseire. "Eredményes cégeltüntetõk, eredménytelen nyomozók - avagy a német nyelv nehézségei Magyarországon" címmel Szalay Gábor, "Törvényesek-e a Heves Megyei Cégbíróság, a Fõvárosi Cégbíróság és a Gyöngyösi Városi Rendõrkapitányság eljárásai a Brima Élelmiszergyártó Kft. vonatkozásában?" címmel dr. Lentner Csaba, "Törvényesnek tartják-e az Óbuda Termelõ és Szolgáltató Szövetkezet, illetve a Budapest Bank Rt/2B Kft. között létrejött hitel-jelzálog szerzõdéseket és az ezek hátterében meghúzódó földtulajdon változásokat?" címmel dr. Lentner Csaba, "Törvényesek-e az Óbuda Termelõ és Szolgáltató Szövetkezet földalap kijelölései?" címmel dr. Lentner Csaba, "A tiszti beosztásban dolgozó rendõr tiszthelyettesek elmaradt beosztási illetménypótlékának kifizetésére mikor kerül sor? A kifizetésnek van-e törvényességi vagy pénzügyi akadálya?" címmel dr. Lentner Csaba, "A Sukhran Lilla kft. 3 milliárd forintos köztartozás meg nem fizetése tárgyában a bûncselekmény felderítésének voltak-e, illetve vannak-e akadályai, a büntetõjogi lépések milyen szintre jutottak el, a vádemelés megtörtént-e, ha nem, mi annak az akadálya?" címmel dr. Lentner Csaba, "A Szervezett Bûnözés Elleni Koordinációs Központról szóló T/3038. számú törvényjavaslat 4. §-ában felsorolt bûncselekmények közül hány ügyben indult büntetõeljárás 1997-1998-1999. években és 2000. I. félévében?" címmel dr. Hack Péter, "Megállapíthatók-e pénzügyi visszaélések a Jövõért Alapítványnál és a Gyõri Tanárképzõ Fõiskolán? Behatárolható-e a felelõsök köre? Ha igen, milyen lépéseket tervez legfõbb ügyész úr a törvényes állapot helyreállítása és a konkrét felelõsségre vonás érdekében?" címmel dr. Lentner Csaba, "Folytatott-e, illetve jelenleg folytat-e az Ügyészség politikusok ellen titkos vizsgálatokat?" címmel dr. Karl Imre, "Miért nem halad elõre a vizsgálat az FKGP BAZ megyei elnökével szemben elindított eljárásban?" címmel Keller László, "Hogyan ítéli meg Ön a Vérellátó szolgálat vezetõjének sajátos "vérátömlesztését"? címmel Keller László, "Lehet-e törvényes a zsámbéki polgármester összeférhetetlensége, ha a helyi önkormányzat nem állapítja meg az összeférhetetlenséget?" címmel Keller László, "Miért nem adnak ki körözést Varga Tamás ellen?" címmel Szalay Gábor, "Százötvennégy vonatszerelvény gázolajimport nyomában. Avagy be lehetett-e hozni 1995. januárja és júniusa között 154 517 500 liter gázolajat az országba a közterhek megfizetése nélkül?" címmel dr. Lentner Csaba, "Néhány kérdés Schlett Csaba eladó és Josip Tot és Kaya Ibrahim vevõk között cégek üzletrészei tulajdonjogának átruházására vonatkozó adásvételi szerzõdések ügyében " címmel dr. Dornbach Alajos tett fel írásbeli választ igénylõ kérdést.

A büntetõ anyagi jogi, az igazságügyi szervezeti és az eljárásjogi törvények megalkotásával kapcsolatos ügyészségi álláspont kifejtése céljából az Országgyûlés alkotmány- és igazságügyi, valamint az emberi jogi kisebbségi és vallásügyi bizottsága többször megkereste az ügyészséget.

ba) Az ügyészség részvétele az olajügyek és a szervezett bûnözés között az esetleges korrupciós ügyek feltárására létrejött bizottság munkájában.

A miniszterelnök kezdeményezésére a Legfõbb Ügyészség vizsgálatot végzett az ún. olajügyekben folytatott büntetõeljárások törvényessége tárgyában. A legfõbb ügyész az errõl készült NF. 2287/2000. számú, 2000. március 23-án kelt jelentést az Országgyûlés elnökéhez benyújtotta.

Az ún. olajügyek kivizsgálásával összefüggõ feladatokról szóló országgyûlési határozat alapján részt vettem és felszólaltam a parlamentben a határozati javaslat általános vitáján és több esetben a bizottsági üléseken is tájékoztatást adtam. A bizottság számára nyújtott tájékoztatás lényegében két tárgykört érintett: Egyrészt tájékoztattam a bizottságot az olajügyekkel foglalkozó cégek cégadatainak közlésével kapcsolatos bizottsági felkérés ügyészségi teljesítésének körülményeirõl és eredményérõl. Másrészt beszámoltam azoknak a büntetõeljárásoknak az eredményérõl, amelyek a bizottsági ülésen elhangzott - és egyes közéleti személyiségeket érintõ - kijelentések alapján indultak.

Az elõbb jelzett vizsgálat lefolytatásával egyidõben a 94/1999. (XII.7.) OGY határozat vizsgáló bizottságot hozott létre "az esetleges korrupciós ügyek feltárására az olajügyek és a szervezett bûnözés között".

A bizottság felkérésére annak számos ülésén jelen volt és felszólalt a Legfõbb Ügyészség képviselõje. Az Országgyûlést és a bizottságot szóban, valamint - a 88/2000. (X. 20.) OGY határozatban foglaltakat teljesítve, 2000. december 22-én 2292/2000. szám alatt - írásban tájékoztattam. A jelentés összefoglalta a Fõvárosi Fõügyészség által folytatott nyomozás eredményét, a Békés megyei rendkívüli rendõr halálesetek kivizsgálásának eredményét, valamint a Nógrádi Zsolt által a bizottság elõtt tett kijelentések alapján folytatott nyomozások következményeit.

A Békés megyében bekövetkezett rendkívüli rendõr halálesetek ügyét az ügyészség külön megvizsgálta, amelynek megállapításait a VLÜ 1758/1999. számú jelentés összegezte. Emellett a Fõvárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal nyomozást folytatott a rendkívüli halálesetek ügyében.

bb) Az ügyészségi tevékenység az ún. megfigyelési bizottság munkájában

Az Országgyûlés a 69/1998. (XI. 23.) OGY határozatával vizsgálóbizottságot hozott létre a politikusokról és más közéleti személyiségekrõl, valamint azok családtagjairól az elõzõ parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyûjtés vizsgálatára.

A bizottság által készített jelentés alapján a parlament a 32/2000. (IV. 14.) OGY határozattal a legfõbb ügyészt különbözõ vizsgálatok lefolytatására és annak eredményérõl történõ jelentéstételre kérte fel. Az Országgyûlés határozata alapján a vizsgálatot az ügyészség lefolytatta és az errõl készült jelentést 2000. szeptember 20-án az Országgyûlés elnökéhez eljuttattam. A jelentésben beszámoltam arról, hogy Pokorni Zoltán megfigyelése ügyében az ügyészség vádat emelt hivatali visszaélés bûntette és jogosulatlan adatkezelés vétsége miatt. Jelentésemben kitértem arra is, hogy a nyomozás során vizsgált többi cselekménnyel összefüggésben az ügyészség bûncselekmény hiánya, illetve elévülés miatt nem emelt vádat. Részletesen számot adtam a PINPOINT Kft. mûködésének törvényességét vizsgáló ügyészségi eljárás eredményérõl.

3. A mentelmi jog felfüggesztésének indítványozása

Az Országgyûléssel való kapcsolat fontos eleme az országgyûlési képviselõk Alkotmányban biztosított mentelmi jogának az országgyûlési képviselõk jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvényben és a Házszabályban szabályozottak szerinti felfüggesztésére irányuló eljárás.

A 2000-ben a parlament elé kerülõ, összesen 23 mentelmi ügy között négy olyan található, amelyben a megkeresõ hatóság a legfõbb ügyész volt. Dr. Rapcsák András képviselõ esetén a kisebb vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés vétsége miatt és Szabó Lukács ügyében közlekedési szabálysértés miatt hivatalba lépésem elõtt tett indítványt az Országgyûlés elutasította, vagyis a képviselõk mentelmi jogát fenntartotta. Székely Zoltán képviselõ ellen két esetben tettem menetelmi jog felfüggesztésére vonatkozó indítványt, amelyet az Országgyûlés mindkét esetben elfogadott.

4. A Magyar Köztársaság ügyészsége 1998. és 1999. évi tevékenységérõl szóló beszámoló országgyûlési bizottsági fogadtatása

A Magyar Köztársaság ügyészsége 1998. és 1999. évi tevékenységérõl szóló beszámolót az Országgyûlés Alkotmányügyi Bizottsága 2000. szeptember 11-én tartott ülésén vitatta meg. Az egyes frakciók képviselõi az ügyészség tevékenységét sikeresnek minõsítették. A bizottsági meghallgatáson a legtöbb kérdést a beszámoló által összefoglalt staisztikai adatokkal, az ügyészség nyomozás-felügyeleti tevékenységével, vádképviseleti jogkörével összefüggésben kaptam. A bizottság a beszámolót egyhangúlag elfogadta.

Az állampolgári jogok országgyûlési biztosával és a külön biztosokkal (a továbbiakban együtt: országgyûlési biztosok) a kapcsolat a korábbi évekhez hasonlóan kiegyensúlyozott, korrekt, egymás tevékenységét kölcsönösen segítõ volt. Az országgyûlési biztosok megküldik a Legfõbb Ügyészség részére azokat a vizsgálati jelentéseiket, amelyekbõl törvényességi tapasztalatok nyerhetõk. Az Országgyûlési Biztosok Hivatalához érkezett és az ügyészséghez továbbított törvényességi kérelmeket az illetékes ügyészségek mindenkor fokozott körültekintéssel vizsgálják, és megállapításaikról az országgyûlési biztost tájékoztatják.

A konkrét ügyekben való együttmûködés fõként a közigazgatási és ezen belül is az építési hatósági, valamint a társadalmi szervezetekkel kapcsolatos kérelmek vizsgálatában és a jogsérelmek orvoslásában jelenik meg.

Ha büntetõeljárással érintett személy (rendszerint a terhelt vagy a sértett) él panasszal az országgyûlési biztoshoz, a vizsgálathoz az ügyészség a szükséges iratokat rendelkezésre bocsátja, az országgyûlési biztos által kezdeményezett vizsgálatot lefolytatja, az indokolt intézkedéseket megteszi, továbbá az országgyûlési biztos ajánlásait megválaszolja.

Az ügyészség eljárásai során felmerültek olyan adatvédelmi kérdések, amelyekben a megalapozott és törvényes állásfoglaláshoz az adatvédelmi biztos véleményének megismerésére is szükség volt. Az adatvédelmi biztos álláspontját rendszerint soron kívül juttatta el a legfõbb ügyészhez.

A büntetés-végrehajtási területen is több esetben vizsgáltuk ki az elítélteknek, elõzetesen letartóztatottaknak az állampolgári jogok országgyûlési biztosához megküldött, majd a Legfõbb Ügyészséghez eljuttatott panaszait.

A büntetés-végrehajtás felügyeleti ügyészek 1998 óta az állampolgári jogok országgyûlési biztosának ajánlása alapján vizsgálják a fogvatartottak rendkívüli haláleseteit, továbbá a velük szemben alkalmazott lõfegyverhasználat jogszerûségét.

A bíróságok szervezetérõl és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény által a bíróságok igazgatásának központi feladatai ellátására létrehozott 15 tagú Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak (OIT) tagja a legfõbb ügyész is.

A legfõbb ügyésznek ezáltal lehetõsége van arra, hogy részt vegyen minden olyan ügy eldöntésében, amelyet a törvény a Tanács feladataként határoz meg, felvesse a bíróságok mûködési körében az ügyészséggel és az ügyészi mûködéssel kapcsolatos kérdéseket, reagáljon az ügyészi szervezetet érintõ, a Tanácsban elhangzott megállapításokra.

Az OIT elõtt szereplõ ügyek közül érdemes kiemelni a következõket:

a) A legfõbb ügyész és az igazságügy-miniszter közös indítványára került napirendre az "olajügyek" soron kívüli intézésének elrendelése. Az indítványt a Tanács elfogadta. A vita során dr. Bánk Attila országgyûlési képviselõ azt javasolta, hogy ne csak az Igazságügyi Minisztérium szûkebb jegyzékével összefüggésben, hanem a Legfõbb Ügyészség által összeállított bõvebb jegyzékre vonatkozóan rendeljék el a soron kívüliséget (a különbség azokat az ügyeket érintette, amelyekre a helyi vagy megyei bíróság elnöke már elrendelte a soronkívüliséget). A döntés az OIT 65/2000. (VII.5.) határozatával ennek megfelelõen született meg, a soronkívüliség elrendelésére 93 ügyben került sor.

b) A bírósági és ügyészségi fogalmazók képzésének összehangolását az a felismerés tette indokolttá, hogy a két szervezetnél a titkári kinevezés képesítési követelményei azonosak (jogi diploma, három éves joggyakorlat, jogi szakvizsga), így a fogalmazói joggyakorlat idõszakában van lehetõség a pályára való felkészülés érdekében a másik szervezet munkájának megismerésére. Ezt legcélszerûbben a másik szervnél folytatott néhány hónapos kötelezõ joggyakorlat elõírásával lehetne elérni. Jelenleg ezt a megyei bíróságok és fõügyészségek szintjén valósították meg. Az ügyészség tárgyalásokat folytatott az OIT-vel, a közös képzés központi szabályozására.

Az OIT-vel közösen benyújtott európai uniós felkészítést célzó PHARE pályázat alapján megvalósuló képzési programokban közös rendezvények is szerepelnek bírósági, ügyészségi fogalmazók számára. Ilyen típusú közös regionális rendezvényeknek már vannak hagyományai megyei perbeszédversenyek, konferenciák formájában.

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 21. §-a a legfõbb ügyész részére széles körû felhatalmazást ad az Alkotmánybíróság eljárásának indítványozására. A Legfõbb Ügyészséghez több erre irányuló kérelem érkezett. Amikor annak feltételei megállapíthatók voltak, a legfõbb ügyész az indítványt benyújtotta.

Önkormányzati rendelet alkotmányosságának vizsgálatát kezdeményezte egy ízben a legfõbb ügyész, a rendeletnek az Alkotmányt kirívóan sértõ tartalma miatt. Tiszaújváros Önkormányzatának a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék gyûjtésérõl szóló rendelete többek között azért volt alkotmányossági szempontból kifogásolható, mert megtiltotta és szabálysértéssé minõsítette az elhelyezett gyûjtõedényekbõl a hulladék elvitelét. Ezzel olyan magatartást tiltott meg és rendelt büntetni, amelyet törvény nem tilt. A Ptk. 112. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a tulajdonost megilleti az a jog, hogy tulajdonjogával felhagyjon, a Ptk. 127. §-a pedig úgy rendelkezik, hogy ha a dolognak nincs tulajdonosa, azon birtokbavétellel bárki tulajdont szerezhet. Ilyennek tekinthetõ a tulajdonos által a hulladék gyûjtõedénybe kidobott dolog is.

Törvényességi kérelem vizsgálatát követõen 1999. második félévében indítványozta a legfõbb ügyész az Alkotmánybíróságnál a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésérõl szóló 1998. évi XC. törvény 58. §-a (1) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát.

A költségvetési törvény hivatkozott rendelkezése az életüktõl és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 2. §-ának (1) bekezdése alapján járó egyösszegû kárpótlást állapította meg 30.000 Ft összegben. Az Alkotmánybíróság a 46/2000. (XII.14.) AB határozatában az alkotmányellenességet kimondta, ezért az alkotmánysértõ rendelkezést visszamenõleges hatállyal megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság az elmúlt évben is megkereste a legfõbb ügyészt annak érdekében, hogy az ügyészségre vonatkozó jogszabályokat érintõ alkotmányjogi panasszal vagy egyéb beadvánnyal kapcsolatos szakmai álláspontját közölje. Az ügyészség minden esetben elkészítette részletesen indokolt véleményét és arról tájékoztatta az Alkotmánybíróságot.

a) A Legfõbb Ügyészség és az Állami Számvevõszék kapcsolatára a több éve kialakult - a hatásköri megosztás folytán nélkülözhetetlen -, kölcsönösen gyümölcsözõnek ítélt együttmûködés jellemzõ. Azokban az ügyekben, amelyekben az ügyészséghez benyújtott beadványban a kérelmezõ az Állami Számvevõszék hatáskörébe tartozó olyan jogsértést kifogásol, amelyben az ügyész nem járhat el, a kérelmet a Legfõbb Ügyészség az Állami Számvevõszéknek továbbítja (pl. a helyi önkormányzatok gazdálkodásának ellenõrzésére irányuló kérelem esetében). Az Állami Számvevõszék ügyészi vizsgálatot kezdeményez, ha ellenõrzése során ügyészségi hatáskörbe tartozó törvénysértést tapasztal. Az Állami Számvevõszék megkeresése alapján vizsgálta meg az ügyészség 2000-ben a Nógrád megyei Bátonyterenye és a Somogy megyei Bárdudvarnok településeket érintõ utak tulajdoni helyzetét, feltárva a magánútnak minõsülõ utak közforgalom általi használatának, továbbá önkormányzati tulajdonba adásának jogszabályi lehetõségeit is.

Az Állami Számvevõszék megkeresésére 2000-ben az ügyészségek öt párt ellen nyújtottak be keresetet a bírósághoz.

A pártok mûködésérõl és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény 9. §-ának (1) bekezdése értelmében a pártok kötelesek minden év április 30-áig az elõzõ évi gazdálkodásukról szóló beszámolót (zárszámadást) a Magyar Közlönyben a törvény 1. számú mellékletében meghatározott minta szerint közzé tenni. Négy párttal szemben azért nyújtott be keresetet az ügyész, mert nem tettek eleget a beszámoló közzétételi kötelezettségüknek. A bíróság mind a négy pártot határidõ tûzésével kötelezte az éves beszámoló elkészítésére és a Magyar Közlönyben való közzétételére. Egy párt ellen az ügyész a megszûnés megállapítása iránt indított keresetet, mivel a párt több mint egy éve nem mûködött.

b) Az elmúlt évben a Számvevõszék - ellenõrzési tervének megfelelõen - három vizsgálatot végzett az ügyészi szervezetnél a következõk szerint:

Az elsõ, az ügyészség 1999. évi költségvetése végrehajtásának ellenõrzésérõl készült jelentés megállapította, hogy a Magyar Köztársaság Ügyészségének pénzügyi-gazdasági tevékenységét összességében a törvényi és jogszabályi elõírások szem elõtt tartása jellemezte.

A jelentés az általánosan kedvezõ, pozitív megítélés mellett négy területre kiterjedõen tesz említést (3. sz. füzet) az ügyészség gazdálkodását érintõen, részint kisebb hiányosságokra utalva, részint a korábbi vizsgálatok során feltárt hibák megszüntetésére, pótlására tett intézkedéseket megemlítve.

A másik vizsgálat keretében az Állami Számvevõszék az ügyészség 2001-2002. évi költségvetési tervezési munkáját ellenõrizte, melyet összességében eredményesnek ítélt. A számvevõi jelentés megállapítása szerint az elõzõ évihez viszonyított növekedés fedezetet nyújt a tervezett keresetnövelésen túl a számításokkal alátámasztott mûködési többletekre, a jogszabály módosításokból adódó többlet-kiadásokra, a szervezeti változások miatti létszámfejlesztésekre.

Ez a megítélés egyben erõsítette azon igények jogosságát, amelyeket az ügyészség a tervezõ munka során elõterjesztett.

A harmadik vizsgálat a központi költségvetés területén mûködõ belsõ kontroll-mechanizmusok ellenõrzésére terjedt ki. A Számvevõszék által tett megállapításokat többszöri egyeztetés és vélemény-nyilvánítás után az ügyészség elfogadta, illetve tudomásul vette.

A Legfõbb Ügyészség a kodifikációs tevékenységben - a megelõzõ évekhez hasonlóan - egyrészt a jogszabályok elõkészítésében való közvetlen közremûködéssel, másrészt pedig azok észrevételezésével vett részt.

Közvetlen közremûködésre általában az ügyészség tevékenységét közvetlenül érintõ, az ügyészi jogalkalmazás tárgyát képezõ jogszabályok elõkészítése során került sor.

Ilyen volt például az elmúlt évben, a Büntetõ Törvénykönyvnek (Btk.) a 2000. évi CXXV. törvénnyel való módosításában, vagy a Szervezett Bûnözés Elleni Koordinációs Központról szóló 2000. évi CXXVI. törvény elõkészítésében való közremûködés. Nagyobb számban jelentek meg olyan alacsonyabb szintû jogszabályok, amelyek elõkészítése az ügyészség aktívabb beavatkozását igényelte. Ezek közé tartoznak a bûnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény végrehajtására vonatkozó miniszteri rendeletek (7/2000. (II. 16.) BM-IM együttes rendelet, 8/2000. (II. 16.) BM-IM-PM együttes rendelet), továbbá a Be. 404. §-ában adott felhatalmazás alapján hozott, a büntetõeljáráshoz kapcsolódó különbözõ miniszteri rendeletek.

Az 1999. évi CX. törvény folytatta az 1998. évi XIX. törvénnyel kihirdetett, de eddig hatályba nem lépett Be. egyes intézményeinek és rendelkezéseinek a hatályos büntetõeljárási törvénybe történõ átvételét. Ilyenek pl. a tanúvédelemmel kapcsolatos további rendelkezések, a lakhelyelhagyási tilalom újraszabályozása, ennek keretében a házi õrizet bevezetése, az útlevél elvételére vonatkozó rendelkezések, a távollévõ terhelttel szembeni eljárás vagy a tárgyalásról való lemondás.

Az 1999. évi CX. törvénynek a Be.-t módosító rendelkezései 2000. március 1-jén léptek hatályba és erre tekintettel módosítani kellett azt a hét legfõbb ügyészi utasítást, amelyek a büntetõeljárás különbözõ területein, illetve szakaszaiban rendelkeznek az ügyészi feladatokról. A törvénymódosítások tehát a Legfõbb Ügyészségre az ügyészi szervezeten belüli szabályozás tekintetében is feladatokat hárítanak, ennek az 1/2000. (ÜK. 2.) LÜ utasítás tett eleget.

Az ügyészség nagyszámú egyéb jogszabálytervezetre, illetve törvényjavaslatra is észrevételt tett. Jelentõségüknél fogva említést érdemelnek a korrupció elleni hatékonyabb fellépést célzó, valamint a titokvédelem újraszabályozásával kapcsolatos elõkészítõ munkálatok során készült jogszabálytervezetek, illetve a koncepciók észrevételezése. Ezek a munkálatok az elmúlt évrõl húzódtak át a 2000. évre.

Az Igazságügyi Minisztérium közvetlen megkeresése alapján vettünk részt a Nemzetközi Büntetõbíróság Statútuma ratifikációjának, továbbá a szervezett bûnözés elleni, valamint a korrupcióval szembeni szigorúbb fellépés biztosítását célzó büntetõ anyagi és eljárási jogi törvénymódosítások elõkészítésében.

A törvényességi vizsgálatok során feltárt hiányosságok megszüntetésére irányuló intézkedései között kezdeményezte az ügyészség egyes jogszabályok megváltozatását is, így javasolta a rendõrségi fogdák rendjérõl szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet módosítását.

Részt vett az ügyészség az új büntetés-végrehajtási törvény koncepcióját kidolgozó munkabizottságban, észrevételezte és javaslatokat tett az alacsonyabb szintû büntetés-végrehajtási szabályokra is.

Az egyedi ügyek intézése során szerzett törvényességi tapasztalatok figyelmeztettek arra, hogy a rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) IX. fejezetében a rendõri intézkedések elleni jogorvoslatot szabályozó törvényi rendelkezések nincsenek összhangban a büntetõ-, a szabálysértési és az államigazgatási eljárásokat szabályozó törvények elõírásaival. Mivel ez a körülmény a jogalkalmazásban különbözõ nehézségeket okozott, a Legfõbb Ügyészség kezdeményezte az Rtv. IX. fejezetében szabályozott jogorvoslati eljárásokra vonatkozó rendelkezések felülvizsgálatát.

A központi közigazgatási szervektõl a magánjogi és közigazgatási jogi szakterületen a 2000. évben 572 (az összes észrevételezett jogszabály száma 2000-ben 677) jogszabálytervezet érkezett elõzetes észrevételezésre. Ezek közül a magánjogi és közigazgatási jogi szakág 152 tervezetre (az ügyészség összesen 186 jogszabály tervezetére) tett érdemi törvényességi észrevételt, amelyeket az elõterjesztõ szinte kivétel nélkül elfogadott (32. sz. tábla). Az észrevételezésre érkezõ jogszabályok száma az elõzõ évhez képest csökkenést mutat. Az észrevételezésre érkezõ és az ügyészség által érdemi észrevétellel visszaküldött jogszabályok egymáshoz viszonyított aránya az elõzõ évhez képest azonban lényegében nem változott.

Változatlanul nehezíti a tervezetek elmélyült tanulmányozását és érdemi észrevételezését, hogy a tervezetek elõkészítõi gyakran nem tartják meg a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 31. §-ának rendelkezéseit, miszerint a véleménynyilvánítás határidejét a tervezet elõkészítõjének úgy kell megállapítania, hogy a véleményezõ megalapozott véleményt adhasson és azt a tervezet elkészítésénél figyelembe lehessen venni.

A Legfõbb Ügyészség képviselõi - meghívás alapján - rendszeresen részt vesznek a jogszabálytervezetekre tett észrevételeket egyeztetõ megbeszéléseken.

A közbeszerzésekrõl szóló 1995. évi XL. törvény (Kbt.) 12. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján a Közbeszerzések Tanácsának tagja a legfõbb ügyész által kijelölt személy. A legfõbb ügyész rendelkezése alapján a tanácstagi feladatot a magánjogi és közigazgatási jogi legfõbb ügyész helyettes látja el.

Részt vesz a Közbeszerzések Tanácsának ülésein, véleményt nyilvánít a közbeszerzési eljárást érintõ jogszabályok tervezeteirõl és a Tanács által kibocsátani kívánt ajánlások tervezeteirõl.

A Kbt. 79. §-a (4) bekezdésének a) pontja alapján a Közbeszerzések Tanácsának tagjai jogosultak arra, hogy kezdeményezzék a Közbeszerzési Döntõbizottság hivatali jogorvoslati eljárásának hivatalból való megindítását. Ezt a jogkörét a Közbeszerzések Tanácsának legfõbb ügyész által delegált tagja rendszeresen gyakorolja.

1. Az ismertté vált bûncselekmények számszerû alakulása

Hangsúlyozva, hogy tendenciákat csak több év adatai alapján lehet biztosan felvázolni, azt kell megállapítani, hogy az ismertté vált bûncselekményekre vonatkozó statisztikai mutatókból kirajzolódó, 1983 utáni fokozatos, majd 1990-tõl robbanásszerû emelkedést mutató tendencia 1999-ben megfordult, (1998: 600.621, 1999: 505.716, 2000: 450.673) és azóta csökkenõ irányt mutat (2. sz. tábla).

2. A bûnözés szerkezete

A bûncselekményekre vonatkozó számadatok fontosak ugyan mind a társadalom erkölcsi állapotára, mind pedig a közbiztonságra levonható következtetések szempontjából, nem kisebb jelentõségûek azonban a bûnözés összetételére vonatkozó azon adatok, amelyekbõl a közbiztonságot meghatározó körülményekre vonhatók le következtetések.

A bûnözés szerkezetét illetõen az elmúlt évre is jellemzõ az a mutató, amely szerint az ismertté vált bûncselekmények között a vagyon elleni bûncselekményeknek meghatározó jelentõsége van. 2000-ben az ismertté vált bûncselekmények 69,1 %-a vagyon elleni bûncselekmény volt. 1999-hez képest tehát a vagyon elleni bûncselekményeknek az összbûnözéshez viszonyított aránya lényegében nem változott.

ba) A vagyon elleni bûncselekmények

A 2000. évben az ismertté vált vagyon elleni bûncselekmények száma 311.611 (1999-ben: 358.036) volt. A csökkenés csak részben magyarázható azzal, hogy a Btk.-t módosító 1999. évi CXX. törvény, 2000. március 1-jétõl a vagyon elleni bûncselekmények esetében a bûncselekmény alsó értékhatárát 5.000 forintról 10.000 forintra emelte, ezért ettõl az idõponttól számítottan a korábban bûncselekményként számba vett ilyen ügyeket ma már szabálysértésként bírálják el.

A vagyon elleni bûncselekményeken belül a lopás (2000: 230.830, 1999: 254.147, 1998: 293,759) és a csalás (2000: 27.391, 1999: 52.269, 1998: 119.646) a meghatározó. Amint ez az elõbbi számadatokból is kitûnik, e két bûncselekmény évenkénti elõfordulásának változásai nagyrészt meghatározzák az adott év bûncselekményeinek számát. Éppen ezért az összbûnözés minõségi változásaira vonatkozóan tett megállapításokkal összefüggésben elemzést igényel ezeknek a bûncselekményeknek a természete (tárgyi súlya, elkövetési tárgya, az elkövetés módja stb.) is.

Az ismertté vált csalások azokban az években növekedtek ugrásszerûen, amikor sorozatban elkövetett bûncselekmények (pl. újsághirdetésben nem létezõ külföldi munka ígéretével, ennek elõzetes költségeire hivatkozva több ezer esetben egyenként néhány ezer forintot szerez meg a csaló, és más hasonló ügyek) miatt fejezték be a nyomozást. A csalások 2000. évi alacsonyabb száma azzal kapcsolatos, hogy több százas, illetõleg ezres nagyságrendû sorozatcselekmény nem fordult elõ.

Amíg az ismertté vált lopások és csalások száma jelentõs mértékben csökkent, más vagyon elleni bûncselekményeké emelkedett, így például gyakoribb a szerzõi vagy szomszédos jogok megsértése (2000: 19.020, 1999: 13.623). A "szerzõi és szomszédos jogok megsértése" nevû bûncselekmény aránya az összes vagyon elleni bûncselekményhez képest 1999-ben 3,8 %, 2000-ben 6,1 %. Ez a változás csak részben vezethetõ vissza a vizsgált bûncselekmény elkövetésének számszerû emelkedésére. A módosulás másik oka a vagyon elleni bûncselekmények számának csökkenése. Összességében azonban mindenképpen egyfajta - a vagyon elleni bûncselekmények csoportján belüli - átrendezõdésre utal.

A rablások száma az 1999-es 3.167-rõl 2000-ben 3.494-re nõtt. A 3.494 rablásból 514 cselekmény súlyosabban minõsülõ volt, mert azt jelentõs értékre, fegyveresen, bûnszövetségben vagy bûnszervezet tagjaként követték el. Ide tartoznak a nem ritkán elõforduló, a pénzintézetek (pénzszállítók, posta) továbbá a benzinkutak elleni, rendszerint fegyveres támadások.

A vagyon elleni bûncselekmények körében kedvezõ változások is tapasztalhatóak. Számottevõen csökkent például a betöréses lopások (2000: 71.635, 1999: 81.184), a személygépkocsi lopások (2000: 10.022, 1999: 11.556) és a zsebtolvajlások (2000: 7.782, 1999: 8.561) száma.

A vagyon elleni bûnözés veszélyességét az ilyen bûncselekményekkel okozott kár (elkövetési érték, vagyoni hátrány) összegével is jellemezni lehet. Az elkövetési érték 1999-ben 80,7 milliárd forint, 2000-ben pedig közel 20 %-kal több, 96,5 milliárd forint volt. A két adat közötti különbség nem csak önmagában kifejezve érdekes, hanem azzal az elõbb megjelölt ténnyel összekapcsolva is, hogy a vagyon elleni bûncselekmények száma 2000-ben kevesebb volt, mint 1999-ben, vagyis az egy vagyon elleni bûncselekményre jutó kár az elõzõ évhez képest megnõtt.

bb) A személy elleni bûncselekmények

A személy elleni bûncselekmények között kiemelkedõ jelentõsége van a befejezett emberölésnek, amely immár három éve folyamatosan csökken (2000: 203, 1999: 250, 1998: 287). E bûncselekmények száma 1991 óta nem volt ilyen alacsony és a vizsgált bûncselekmény csoport mennyisége lényegében az 1991 elõtti évtizedek számadatainak nagyságrendjével azonos. A megkísérelt emberölések száma is kevesebb volt a vizsgált évben, mint az azt megelõzõben. (2000: 152, 1999: 164).

A személy elleni bûncselekmények körében a szándékos testi sértés kisebb eltérésekkel évrõl évre azonos számban válik ismertté (2000: 10.901, 1999: 10.748, 1998: 11.031). A testi sértések közül ki kell emelni a 65 halált és a 401 életveszélyt okozó esetet.

bc) Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bûncselekmények

A államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni 10.408 bûncselekménynek változatlanul meghatározó összetevõje az embercsempészés, amely az e csoportba tartozó összes bûncselekmény csaknem felét (5.178) tette ki. Ha ehhez hozzászámítjuk a 735 jogellenes belföldi tartózkodást, akkor jelentõs számú bûncselekményt közvetlen kapcsolatba hozhatunk a hazánkat különben is terhelõ migrációval.

Jelentõségüknél fogva ki kell emelni a korrupciós cselekményeket. A korrupciós bûncselekmények kategóriájába a vesztegetés aktív és passzív alakzatai, a sajtó útján elkövetett vesztegetés, valamint a befolyással üzérkedés tényállásai tartoznak. A vizsgált kategóriába tartozó bûncselekmények száma 1999-ben 610, [ ebbõl 458 hivatali (ezen belül egy sajtó útján elkövetett) vesztegetés, 106 gazdasági vesztegetés, 46 befolyással üzérkedés] . 2000-ben 650 [ ebbõl 401 hivatali (ezen belül egy sajtó útján elkövetett) vesztegetés, 126 gazdasági vesztegetés és 123 befolyással üzérkedés] . A passzív hivatali vesztegetések száma 162, az aktívaké 238 volt. Az ún. gazdasági vesztegetés a passzív oldalon 38, az aktív oldalon 88 esetben vált ismertté. Bizonyos, hogy ezek a számok nem fejezik ki a korrupciós cselekmények valóságos számszerinti elõfordulását. E bûncselekmények nagyszámú felderítetlenül maradásának oka az, hogy a korrupciós bûncselekményeknél a felek mindegyikének a cselekmény titokban tartása az érdeke.

bd) A közrend elleni bûncselekmények

A közrend elleni bûncselekmények száma 2000-ben 76.312. (1999-ben ugyanez a szám 71.063) Ezen bûncselekményi csoport összbûnözéshez viszonyított aránya 16, 9 %, ami nem jelent lényegi változást az 1999-es 14,1 %-hoz képest. E bûncselekmény csoportban a legnagyobb mennyiséget az okiratokkal kapcsolatos bûncselekmények adják (közokirat-hamisítás: 10.448, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás: 1.450, magánokirat-hamisítás 19.221, okirattal visszaélés: 24.604). Ezek a bûncselekmények a közbizalom megingására vezethetnek, veszélyességük tehát túlmegy azon az érdeksérelmen, amit a sértettnek közvetlenül okoznak. Különösen veszélyesek ezek a cselekmények a piacgazdaság viszonyai között, ahol a forgalom és a közteherviselés biztonságának egyik alapját az okiratok és az azokba vetett bizalom képezi. Gyakoriak a külföldi állampolgárok által, hamis útiokmánnyal megkísérelt, vagy megvalósított határátlépési cselekmények is.

Egyes jogszabályi változások a vagyon elleni bûncselekmények körében a bûncselekmények számának csökkenését eredményezték, más változások ellenkezõleg hatottak. 1999. március 1-je óta bûncselekmény az egyedi azonosító jel (többnyire gépkocsi alváz- és motorszám) meghamisítása, amibõl 5.494 vált ismertté. Magas számuk bizonyítja, hogy szükséges volt a cselekményt bûncselekménnyé nyilvánítani.

A közrend elleni bûncselekmények kategóriájába tartozik a következményei folytán mind az egyénre, mind a társadalomra különösen veszélyes kábítószerrel való visszaélés, amely évrõl évre növekvõ számban (1997: 943, 1998: 2.068, 1999: 2.860, 2000: 3.445) fordul elõ. Sajnálatos, hogy a fiatalok bizonyos köreiben terjed a kábítószer fogyasztása és ismétlõdik a kábítószereknek az országon - olykor igen nagy tételben - történõ átszállítása. Leleplezésük jelentõsége nemcsak a büntetõjogi felelõsségre vonás lehetõségének megteremtésében, hanem abban is áll, hogy a kábítószer elkobzása megakadályozza, hogy az forgalomba kerülhessen.

be) A gazdasági bûncselekmények

Az ismertté vált gazdasági bûncselekmények száma 10.968, ami mintegy fele a megelõzõ évinek (20.318). A csökkenést döntõen a bankkártyával kapcsolatban elkövetett visszaélések számának változása okozza, amennyiben az 1999. évi 9.820-szal szemben 825 ilyen bûncselekmény vált ismertté. Közrehatott a csökkenésben a pénzhamisítás jelentõs mértékû (1999: 2.833, 2000: 1.429) visszaesése is, ami a megelõzõ évek nagyarányú felderítéseivel is magyarázható. A nyomozó hatóságok által felderített bûncselekményekkel összefüggésben ugyanis a pénzhamisításhoz szükséges infrastruktúrális háttér is kikerül a lehetséges elkövetõi körök irányítása alól.

Az ismertté vált adó- és társadalombiztosítási csalások száma (2.552) nagymértékben nõtt az 1999. évihez (1.731) képest. Ez bizonyára nem a bûncselekmények számának emelkedésével, hanem az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal Bûnügyi Igazgatósága létrejöttével magyarázható.

Több, nagyobb figyelmet igénylõ gazdasági bûncselekmények száma valamelyest emelkedett (számviteli fegyelem megsértése 1999: 612, 2000: 734, csõdbûntett: 1999: 617, 2000: 748).

c) Az ismertté vált bûnelkövetõk, illetve a bûncselekmények sértettjei

Az elmúlt évben tovább csökkent (1998: 140.083, 1999: 131.658, 2000: 122.860) az ismertté vált bûnelkövetõk száma (3. sz. tábla). Ez csak részben magyarázható a bûncselekmények számának csökkenésével, közrehat ebben a nyomozás eredményességének csökkenése (46,7 %; 3,4 %-kal alacsonyabb az elõzõ évinél). A bûnelkövetõk 9 %-a fiatalkorú, 5.767 (4,7 %) ismertté vált bûnelkövetõ pedig külföldi állampolgár (5. sz. tábla).

259.035 bûncselekményt követtek el természetes személy sérelmére, akik közül 13.066 külföldi állampolgár.

2000-ben az ügyészségi nyomozásra két tényezõ volt hatással. Egyrészt kizárólagos ügyészségi nyomozati hatáskörbe került a vám- és pénzügyõrség hivatásos állományú tagjai, valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal nyomozó hatósága állományába tartozó adónyomozó által elkövetett bûncselekmények nyomozása. Másrészt pedig az ügyészségi nyomozó hivatal - az esetek többségében a Fõvárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal - járt el a 94/1999. (XII. 7.) OGY határozattal létrehozott ún. olajügyeket vizsgáló bizottság tevékenységével összefüggésben keletkezett különbözõ ügyekben (korrupciós cselekmény miatt tett feljelentés, hamis vád és rendõrök által elkövetett különbözõ bûncselekmények gyanúja miatti nyomozások).

a) A feljelentések elbírálása

Az elmúlt évben 6.310 ügyészségi nyomozásra tartozó bûncselekmény miatt tett feljelentést kellett elbírálni (8. sz. tábla). Ebbõl 2376 feljelentés alapján, három napon belül elrendelték a nyomozást. 2.699 feljelentés esetében a feljelentést annak hiányosságai miatt nem lehetett elbírálni, ezért feljelentés kiegészítést rendeltek el, amit maguk az ügyészségi nyomozó hivatalok foganatosítottak. 86 feljelentés elbírálása áthúzódott a következõ évre, így összességében 3.310 feljelentést bíráltak el a nyomozás elrendelésével, 2270 esetben pedig megtagadták a nyomozást.

b) A nyomozások teljesítése

Az ügyészségi nyomozó hivataloknál elrendelt 3.310 nyomozáson túl 376 olyan ügy került ügyészségi nyomozásra, amelyben a nyomozást más nyomozó hatóság rendelte el és annak során felmerült adatok alapozták meg az ügyészségi nyomozati hatáskört.

A nyomozati jogkörrel felruházott szervek munkájának egyik fontos minõségi mutatója a nyomozáseredményességi mutató. A nyomozáseredményességi mutatót úgy számolják ki, hogy az eredményes nyomozások számát elosztják az eredményes és az eredménytelen nyomozások számának összegével és az így kapott számot megszorozzák százzal. Az ügyészségi nyomozóhivatalok nyomozáseredményességi mutatói 1999-ben és 2000-ben a következõképpen alakultak: 1999-ben 71,2 % (ugyanebben az évben az összes nyomozóhatóságra vonatkozóan kiszámított ugyanazen mutató 51,2 %). 2000-ben a nyomozóhivatalok nyomozáseredményességi mutatója 71,96-os, az összes nyomozó szervé pedig 48,3 %-os. Lényeges azonban hangsúlyozni, hogy a fenti mutatók alakulását nagymértékben meghatározza az, hogy a jogszabályok az egyes nyomozószerveknek milyen bûncselekményi kategóriákra vonatkozó nyomozati hatáskört adnak, ez ugyanis feltétlen korlátja a fenti számok összehasonlíthatóságának.

Az ügyészségi nyomozó hivatalok az általuk befejezett nyomozásból 2.219 ügyben tettek vádemelési, 115 ügyben pedig nyomozás megszüntetési javaslatot a hatáskörrel és illetékességgel rendelkezõ ügyészségnek. További 74 esetben a nyomozást a Be.-nek a bíróság elé állításra vonatkozó rendelkezései szerint folytatták és bíróság elé állításra tettek javaslatot.

c) A nyomozott bûncselekmények

Az ügyészség 4.926 bûncselekmény miatt folytatott nyomozást. Ebbõl 3.075 volt az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bûncselekmények száma, ezek elkövetésével 2.355 személyt gyanúsítottak. Az elõbbiekbõl kiemelhetõ a vesztegetés és a befolyással üzérkedés (323 bûncselekmény és 279 terhelt).

Az ügyészségi nyomozásban jelentõs számú a hivatalos személy elleni erõszak miatt indult eljárás. 2000-ben 381 ilyen bûncselekmény miatt 409 terhelt ellen volt folyamatban nyomozás.

Az Országgyûlés olajügyeket vizsgáló bizottsága által folytatott vizsgálatot követõen indított ügyészségi nyomozások tisztázták, hogy a vizsgálóbizottság elõtt megnevezett közéleti személyeket alaptalanul hozták összefüggésbe bûncselekmény elkövetésével. A hamis vád miatt a büntetõeljárás megindult.

A 2000. évben az ügyészségekhez a nyomozó hatóságoktól összesen 291.234 érdemi határozat érkezett, ami lényegében azonos az 1999. évi adattal.

a) A nyomozást megtagadó határozatok felügyelete

Az ügyészségek a 27.838 nyomozást megtagadó határozatot tanulmányozva, 4002 esetben tartották szükségesnek a döntés alapjául szolgáló iratok beszerzését és megvizsgálását. Az iratok ismeretében az ügyész 3.447 (86,1 %) nyomozást megtagadó határozatot tudomásul vett, a további 555 (13,9 %) esetben az ügyészségek valamilyen intézkedést tettek, 311 esetben nyomozást rendeltek el, 116 esetben a nyomozást megtagadó határozatot a nyomozás elrendelése nélkül megváltoztatták, 128 esetben egyéb intézkedésre került sor.

Az elõbbieken túl az ügyészségek 2.988 nyomozást megtagadó határozatot az ellene bejelentett panasz alapján bíráltak felül, 820 esetben (27,4 %) a panasznak helyt adtak, 1778 esetben (59,5 %) pedig elutasították azt, a fennmaradó esetekben pedig egyéb intézkedést tettek.

A nyomozó hatóságok által hozott nyomozást megtagadó határozatok többségét az ügyészi felülvizsgálat törvényesnek találta, azokat hivatalból 427, jogorvoslat alapján 820, együttvéve 1.247 (4,5 %) esetben változtatták meg.

b) A nyomozást megszüntetõ határozatok felügyelete

Az elmúlt évben a nyomozó hatóságoktól az ügyészségekhez 253.437 nyomozást megszüntetõ határozat érkezett, ez mintegy nyolc ezerrel kevesebb a megelõzõ évi számnál.

Az ügyészségek ebbõl 42.803 (a megelõzõ évinél 9,9 %-kal több) határozatot vizsgáltak meg, aminek eredményeként 39.781 (92,9 %) határozatot tudomásul vettek. 3.022 (7,0 %) nyomozást megszüntetõ határozattal kapcsolatban vált szükségessé valamilyen intézkedés megtétele. Ennek keretében 767 esetben elrendelték a nyomozás folytatását, 694 esetben pedig a nyomozást megszüntetõ határozatot a nyomozás folytatásának elrendelése nélkül változtatták meg; 1.561 esetben egyéb ügyészi intézkedés megtételére került sor.

A nyomozó hatóságok nyomozást megszüntetõ határozatai ellen 5.724 (a megelõzõ évinél 6,4 %-kal több) panaszt jelentettek be, amibõl 1.825 (31,9 %) panasznak az ügyész helyt adott, 3.050-et (53,3 %) elutasított, a fennmaradó rész tekintetében pedig egyéb intézkedést tett.

Az ügyészi felülvizsgálat tükrében a nyomozó hatóságok nyomozást megszüntetõ határozatait a megalapozottság és törvényesség jellemzi, a 253.437 nyomozást megszüntetõ határozatból az ügyészségek hivatalból 1.461 és jogorvoslat alapján 1.825, összesen 3.286 határozatot változtattak meg, amely az összes nyomozást megszüntetõ határozat 1,3 %-át teszi ki.

A nyomozás megszüntetések oka a legtöbb ügyben az, hogy a bûncselekmény elkövetõjét nem sikerül felderíteni. A büntetõeljárási törvény 139. §-a (1) bekezdése b) pontjának második fordulatával indokolt nyomozás-megszüntetések száma (a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg az elkövetõ kiléte) 1999-ben 229.906, ami az összes nyomozás megszüntetéseknek majdnem a 75 %-a, míg ugyanez a szám 2000-ben 219.070 (ez az adott évi összes nyomozás megszüntetés 72,6%-a). A két összehasonlított év arányszámai között tehát lényeges eltérés nincs.

c) A nyomozást felfüggesztõ határozatok felügyelete

A nyomozó hatóságok által az ügyészségeknek megküldött 9.959 (a megelõzõ évinél 10,8 %-kal kevesebb) nyomozást felfüggesztõ határozatból az ügyészségek 9.341-et (93,8 %) az intézkedés alapjául szolgáló iratok megvizsgálása nélkül tudomásul vettek, 618 esetben (6,2 %) az intézkedés alapjául szolgáló iratok megvizsgálását tartották szükségesnek. 196 esetben (2%) az iratok megvizsgálása után sem kellett ügyészi intézkedést tenni, 174 esetben (1,7 %) a nyomozás folytatásának elrendelésére került sor, 66 esetben (0,7 %) a nyomozást felfüggesztõ határozatot a nyomozás folytatásának elrendelése nélkül változtatták meg, 182 esetben (1,8 %) pedig egyéb intézkedést tettek.

A büntetõeljárásban résztvevõk a nyomozást felfüggesztõ határozatot is támadhatják jogorvoslattal, amire 222 esetben került sor. Ebbõl az ügyész 69 (31,1 %) panasznak helyt adott, 119-et (53,6 %) elutasított, 34 esetben (15,3 %) egyéb intézkedést tett.

A 9.959 nyomozás felfüggesztésbõl, az ügyészség hivatalból 240, panasz alapján 69, összesen 309 esetben (3,1 %) rendelte el a nyomozás továbbfolytatását, ami azt mutatja, hogy ezeknek a határozatoknak a túlnyomó többsége törvényes volt.

d) A fokozott ügyészi felügyelet

Egyre több az olyan - szerteágazó vagy bonyolult ténybeli és jogi megítélésû - bûnügy, amikor arra van szükség, hogy az ügyész a nyomozást annak elrendelésétõl a befejezéséig minden lényeges nyomozási cselekményre kiterjedõ figyelemmel kísérje, a nyomozás felett fokozott felügyeletet gyakoroljon. Ez ténylegesen gyakran már nem felügyeletet, hanem a nyomozás irányítását jelenti.

A nyomozás törvényessége feletti felügyeletrõl és a nyomozás befejezése utáni ügyészi feladatokról szóló 2/1999. (ÜK. 2.) LÜ utasítás 1999-ben lényegesen kiszélesítette azoknak az ügyeknek a körét, amelyekben az ügyésznek a felügyelet e módját kell gyakorolnia, mert a büntetõ jogszabályok 1999-ben történt módosításai (az 1999. évi CX. és CXX. törvények), a szervezett bûnözés elleni jogalkotási feladatokról szóló 1097/1998. (VIII. 4.) Korm. határozat, továbbá a szervezett bûnözés, valamint az azzal összefüggõ egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXIV. törvény megfelelõ végrehajtása erõteljesebb ügyészi szerepvállalást követelt meg.

Az elõbbieket is figyelembe véve a fokozott felügyelet mellett folytatott nyomozások száma - az 1990-es évek közepétõl kirajzolódó tendenciát figyelembe véve - emelkedik (1996: 3.550, 1997: 3.904, 1998: 5.818, 1999: 6.389,) és ez még akkor is igaz, ha 2000-ben ugyanez az adat az elõzõ évihez képest csökkenést mutat (5.785). A két év adatainak összehasonlításából ugyanis még nem lehet egyértelmûen a tendencia megfordulására következtetni.

e) Jogorvoslat a nyomozás során

A büntetõeljárás nyomozati szakaszában a jogorvoslat lehetõsége lényegében minden, a nyomozás során hozott érdemi határozatra, megtett intézkedésre, illetve bármely, az érintett jogait vagy érdekeit sértõ mulasztásra kiterjed.

Az ügyészségekhez 2000-ben összesen 38.813, a nyomozó hatóságok különbözõ határozatait, intézkedéseit vagy mulasztásait sérelmezõ panasz érkezett, ez 1,7 %-kal kevesebb a megelõzõ évben elintézést igénylõ panaszok számánál (9. sz. tábla).

ea) A nyomozó hatósági határozatok elleni panaszok elbírálása

Változatlanul a bûncselekmény elkövetésével való gyanúsítás miatti panaszok száma a legmagasabb.

A bûncselekmény elkövetésével való gyanúsítás miatt bejelentett 21.397 panaszból az ügyész 649 (3 %) panasznak adott helyt, ami 15,3 %-kal kevesebb a megelõzõ évinél.

Az õrizetbe vétel ellen bejelentett összesen 3.338 panaszból az ügyész 117-nek (3,5 %) adott helyt. Ennél a számnál figyelembe kell venni, hogy már a nyomozó hatóság helyt ad az általa alaposnak ítélt panaszoknak, illetve jogorvoslat nélkül is megszünteti az õrizetet, ha elrendelésének oka már nem áll fenn. Magas számban (3.176) és arányban (95,1 %) került sor az õrizetbe vétel miatt bejelentett panaszok elutasítására, ami azt jelenti, hogy a jogorvoslat alapján megvizsgált õrizetbe vételek túlnyomó többségét az ügyészi felülvizsgálat törvényesnek találta.

A házkutatás miatt az elmúlt évben 964 panaszt jelentettek be. Az ügyész 16 (1,7 %) panasznak adott helyt, ez azt jelzi, hogy az ügyészi megítélés szerint a házkutatások elrendelésére többnyire törvényes okból kerül sor.

A 2.091 lefoglalás miatt benyújtott panaszból az ügyész 200-nak (9,6 %) adott helyt, ami viszonylag magas számú indokolatlan lefoglalásra utal.

Ezzel kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy nagymértékben segítette a jogalkalmazást és jól szolgálta a megkárosított tulajdonos érdekeit a Be. - a lefoglalás megszüntetésével és a lefoglalt dolog kiadásával kapcsolatos - rendelkezésének az 1999. évi CX. törvénnyel történt, a polgári jogi szabályokhoz igazodó módosítása, amely szerint a lefoglalt dolgot elsõsorban annak kell kiadni, aki a bûncselekmény elkövetésekor a dolog tulajdonosa volt.

A törvénymódosítás különösen az ellopott és a nyomozás során lefoglalt olyan gépkocsik kiadásával kapcsolatos döntést könnyítette meg, amelyeknek a bûncselekmény elkövetése és a gépkocsi lefoglalása közötti idõben tulajdonszerzést nem eredményezõ adás-vételek folytán több birtokosa volt.

Az elmúlt évben a nyomozó hatóságok határozatai elleni, összesen 38.813 elintézésre váró panaszból az ügyészségek 4.030 (10,4 %) panasznak helyt adtak, 32.359 (83,4 %) panaszt elutasítottak, míg 2.424 (6,2 %) panasz esetében egyéb intézkedést tettek.

eb) Az ügyészségi határozatok elleni panaszok elbírálása

Az elmúlt évben a felettes ügyészségek 5.512 alsóbb fokú ügyészségi határozatot vizsgáltak felül, ebbõl 53-at (1 %) hivatalból, 2.911-et (52,8 %) panasz, 2.548-at (46,2 %) pedig újabb panasz folytán.

Az ügyészségi határozatok elleni panaszokat is figyelembe véve, az ügyészségeknek az elmúlt évben több mint 44.000 panaszt kellett megvizsgálniuk, ami jelentõs munkaterhe a szervezetnek, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ezeket a panaszokat a Be. 148. § (5) bekezdésében foglaltak alapján nyolc napon belül kell elbírálni.

f) Az ügyészségen tett feljelentések elbírálása

Büntetõ feljelentést az ügyészségen is lehet tenni, arról az ügyésznek kell döntenie. 2000-ben - a megelõzõ évbõl elintézetlen maradt 28 feljelentést is ideszámítva - az ügyészségekre 6.369 feljelentés érkezett. Az ügyészségek 2.698 (42,4 %) esetben nyomozást rendeltek el, 306 (4,8 %) esetben megtagadták a nyomozást, 1.792 (28,2 %) feljelentés kiegészítést rendeltek el, 1.541 (24,2 %) esetben egyéb intézkedést tettek, 32 feljelentés elbírálása pedig áthúzódott a következõ évre.

Az ügyészségeken körültekintõen bírálják el a feljelentéseket, ezt mutatja az, hogy kis arányú (4,8 %) a nyomozás megtagadás és gyakori a feljelentés kiegészítés elrendelése (28,2 %). A hiányos tartalmuk miatt a bûncselekmény alapos gyanúját nem keltõ, de azt teljes mértékben ki sem záró feljelentések ügyében nem tagadták meg a nyomozást, hanem feljelentés kiegészítés során beszerzett további adatokkal zárták ki vagy alapozták meg a bûncselekmény gyanúját.

g) A biztosíték engedélyezése

A külföldön élõ, de Magyarországon bûncselekményt elkövetõ terhelt számára a törvény lehetõvé teszi biztosíték letétbe helyezése iránti kérelem elõterjesztését, amit a vádirat benyújtásáig az ügyész bírál el. A biztosíték a vagyoni jellegû büntetések, intézkedések és a bûnügyi költség fedezete, aminek letétbe helyezése esetén a terhelt elhagyhatja az országot.

Az elmúlt évben 603 (az 1999. évinél 25,8 %-kal, de a megelõzõ öt év mindegyikében elõterjesztettnél kevesebb) ilyen kérelmet nyújtottak be. Ebbõl az ügyész 518-nak (85,9 %) helyt adott, 72 (11.9 %) kérelmet elutasított, 13 kérelmet pedig egyéb módon intézett el.

h) Az elõzetes letartóztatás a nyomozás során

Az ügyészség mindennapos és megkülönböztetett figyelmet igénylõ feladata az elõzetes letartóztatás elrendelésével kapcsolatos eljárás.

A nyomozó hatóságok 8.754 terhelt elõzetes letartóztatásának indítványozására tettek elõterjesztést az ügyészségeknél. Az ügyészségek ebbõl 7.570 (86,5 %) esetben tartották indokoltnak az indítvány benyújtását. A nyomozó hatóság elõterjesztése nélkül 49, összesen tehát 7.619 gyanúsított elõzetes letartóztatásának elrendelését indítványozták a bíróságnál (11. sz. tábla).

A bíróságok 7.086 terhelt elõzetes letartóztatását elrendelték, 108 terhelt esetében lakhelyelhagyási tilalmat, 5 terhelt esetében pedig házi õrizettel járó lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el. A bíróság által elutasított indítványok száma 420 (5,5 %).

Az elõzetes letartóztatással kapcsolatban az ügyészségekre jelentõs munkateher hárul. Folyamatosan figyelemmel kísérik az elõzetes letartóztatás indokainak fennállását és döntenek az idõtartam ismételt meghosszabbításának indítványozásáról. Az említett eljárások garantálják, hogy elõzetes letartóztatások ne húzódjanak el indokolatlanul.

Az elõzetes letartóztatással kapcsolatos további jelentõs feladat a korlátlanul benyújtható szabadlábra helyezési kérelemmel kapcsolatos eljárás. Az elmúlt évben 4.239 szabadlábra helyezési kérelmet terjesztettek elõ, amibõl 700-nak (16,5 %) az ügyész helyt adott, 3.293 esetben pedig indítványozta a bíróságnál annak elutasítását. A bíróságok mindössze 55 esetben tértek el az ügyészi indítványtól és adtak helyt a szabadlábra helyezési kérelemnek.

Az elõzetes letartóztatásnak a büntetõeljárás vádemelési szakaszában való elrendelésére vonatkozó számadatok nem adnak felvilágosítást az egy idõben elõzetes letartóztatásban lévõkrõl, mert azok száma nap mint nap változik. Az eljárás vádemelés elõtti szakaszában 2000. január 1-jén 2.126, december 31-én pedig 2.135 gyanúsított volt elõzetes letartóztatásban, amibõl az a következtetés is levonható, hogy általában 2.100 fõ körül van a vádemelés elõtt elõzetes letartóztatásban lévõk száma.

Az ügyész összesen 2.420 terheltet helyezett szabadlábra, ebbõl 700 gyanúsítottat az erre irányuló kérelemre. 252 terhelt letartóztatása a határidõ lejártával azért szûnt meg, mert a meghosszabbítás nem volt indokolt. Mindezek után 4.037 terelttel szemben került sor elõzetes letartóztatás melletti vádemelésre.

i) Az ügyész eljárása a nyomozás befejezése után

Az ügyész fõ feladatainak egyike a vádemelés, amivel büntetõpert indítva, a bíróság elõtt érvényesíti az állam büntetõjogi igényét.

A vádemelés kérdésében való állásfoglalás és az ennek megfelelõ intézkedés megtétele az ügyészség legnagyobb munkaterhét jelenti. Egyre több az olyan ügy, amelyben nagyszámú bûncselekményt követtek el, és a sok terhelt, a legkülönbözõbb módon és eltérõ személyi kapcsolódásokkal szereplõje az ügynek. Ilyenkor a megalapozott és törvényes vádemelés igen munkaigényes, nagy hozzáértést igénylõ ügyészi feladat.

A tárgyévben 102.881 vádemelési javaslat várt az ügyészségeken elintézésre (7. sz. tábla), ami 5,9 %-kal kevesebb a megelõzõ évinél. Ebbõl 101.490 a tárgyévben érkezett 1.391 pedig a megelõzõ évben maradt elintézetlen.

Az elõbb említett 102.881 ügybõl az év végén 1.612 (1,6 %) maradt elintézetlen, 101.269 ügyben pedig a következõ intézkedések történtek: 70.353, (68,3 %) ügyben 103.972 terhelttel szemben vádat emeltek. Vádat emeltek ezen kívül 564 ügyben a vádlott távollétében, 14.021 ügyben pótnyomozást vagy nyomozás kiegészítést rendeltek el, amibõl 1.260 ügyben a nyomozás kiegészítést az ügyész végezte el. 1.861 ügyben (1,8 %) a vádemelést az ügyész elhalasztotta, 160 ügyben (0,2 %) a nyomozást felfüggesztette, 10.047 ügyben (9,8 %) pedig a nyomozást megszüntette, míg 4.827 ügyben (4,7 %) egyéb intézkedést tett.

ia) A vádemelés elhalasztása

A vádemelés elhalasztása arra szolgál, hogy a büntetõeljárás a bírósági út elkerülésével, büntetés kiszabása vagy bírósági intézkedés alkalmazása nélkül érje el célját, amivel a bíróság munkaterhe is csökken.

A vádemelés elhalasztását a büntetõeljárási törvényt módosító és 1999. március 1-jén életbe lépett 1998. évi LXXXVIII. törvény tette az eljárásjog általános intézményévé. Lényege: ha a vádemelés feltételei három évnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett bûncselekmény esetén állanak fenn és a terhelt kedvezõ jövõbeni magatartása feltételezhetõ, az ügyész, pártfogó felügyelet elrendelése mellett, a vádemelést egy évtõl két évig terjedõ idõre elhalaszthatja. Ha az elhalasztás ideje alatt elkövetett szándékos bûncselekmény miatt vádat emelnek, vagy a gyanúsított a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi, az ügyész vádat emel, egyébként az idõtartam letelte után a nyomozást megszünteti.

A jogintézmény kedvezõ tapasztalatait mutatja, hogy 2000-ben csak 280 terhelttel szemben kellett a vádemelés elhalasztása után vádat emelni. 1.462 terhelt esetében az elhalasztás idõtartama kedvezõen telt el, ezért a nyomozást megszüntették.

ib) A bírósági eljárás egyszerûsítését szolgáló intézmények

A bíróságok tehermentesítését a büntetõ eljárásjog egyéb intézményei is szolgálják, amire a bírósági eljárás módját is meghatározó vádemeléseknél az ügyészségek figyelmet fordítanak. Ezt mutatja, hogy a vádemelések 41,4 %-ában az ügyész nem vádiratot, hanem vádindítványt nyújtott be, ami a bírósági eljárásnak az egyszerûbb, a vétségi eljárás szabályai szerinti indítványozását jelenti, a vádemelések 34,2 %-ában pedig az ügyész olyan indítványt tett, hogy a bíróság az ügyet tárgyalás tartása nélkül bírálja el.

Az ún. bíróság elé állítás is egyszerûsített és gyorsított formája az eljárásnak, amire az ügyek 9,9 %-ában került sor (ez a megelõzõ évinél 51,7 %-kal magasabb arány, és többszöröse a korábbi esztendõk adatainak).

Az 1999. évi CX. törvény az ügyész büntetõeljárási feladatait növelve, de a büntetõeljárás bírósági szakaszát egyszerûsítve, bevezette a tárgyalásról való lemondás intézményét. Erre akkor kerülhet sor, ha a beismerõ vallomást tett terhelt ezt kezdeményezi és az ügyész ezzel egyetért. Ebben az eljárásban a bíróság mellõzi a bizonyítást, ami lényegesen megkönnyíti, gyorsítja és olcsóbbá teszi az eljárást. Az új jogintézmény alkalmazásával kapcsolatban kiterjedtebb tapasztalatok még nincsenek, az elmúlt évben az ügyészségek 62 ügyben tettek az ügy nyilvános ülésen való elbírálására indítványt. Az ügyészségek lehetõségeit a terheltek kezdeményezései behatárolják.

j) Az ügyészségi vizsgálatok

Az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európa Tanács és az Európai Unió több ajánlást tett a bûncselekmények, különösen a súlyos és erõszakos bûncselekmények áldozatainak állami és társadalmi támogatására, az ilyen bûncselekmény következtében elszenvedett jogsértések erkölcsi, egészségügyi és anyagi következményeinek orvoslására, illetve enyhítésére.

Ezeket az ajánlásokat elfogadva hozta meg a Kormány a bûncselekmények áldozatai és hozzátartozóik védelme, káruk megtérülése, enyhítése érdekében teendõ jogalkotási feladatokról és egyéb intézkedésekrõl szóló 1074/1999. (VII. 7.) Korm. határozatot.

Az elõbbieket is figyelembe véve a Legfõbb Ügyészség rendelkezése alapján a fõügyészségek nyomozás felügyeleti és büntetõbírósági szakági feladatként megvizsgálták a sértetti jogok érvényesülését a súlyosabb bûncselekmények (az emberölés, a testi sértés súlyosabb esetei, a kényszerítés, a nemi erkölcs elleni bûncselekmények, az önbíráskodás, a súlyosabb vagyon elleni bûncselekmények) miatt folytatott büntetõeljárások nyomozási és tárgyalási szakaszában. A büntetõeljárás nyomozási szakaszára vonatkozó vizsgálat 11.521 sértettet magába foglaló 5.505 ügyre, míg a tárgyalási szakot érintõ vizsgálat 5.195 sértettet magába foglaló 2.481 ügyre vonatkozott.

A sértetti jogok érvényesülése tárgyában lefolytatott vizsgálat lényeges megállapításai:

A nyomozó hatóságok tevékenysége elsõsorban a büntetõeljárás eredményes és gyors befejezésére irányul és nem tekintik fõ feladatuknak a sértett által elszenvedett kár megtérülésének elõsegítését. Elsõsorban a nyomozó hatóságok túlterheltsége hat közre abban, hogy a sértettek polgári jogi igényének tevõleges támogatása helyett inkább csak az elszenvedett kár megtérítésére vonatkozó nyilatkozatot vagy az arról való tájékoztatást foglalják jegyzõkönyvbe azért, hogy az igény egyéb törvényes úton is érvényesíthetõ legyen.

A nyomozások során törekednek az eltulajdonított dolog felkutatására, lefoglalására és a sértettnek való kiadására. A sértetti érdekeket jól szolgálja a Be-nek, a 2000. március 1-jén életbe lépett, az 1999. évi CX. törvénnyel történt módosítása, amely szerint a büntetõeljárás során lefoglalt dolgot elsõsorban annak kell kiadni, aki a bûncselekmény elkövetésekor a dolog tulajdonosa volt.

Általános, hogy gondot fordítanak a nyomozás során a sértett és az eljárással érintett más személy kíméletére, ugyanakkor elvétve, szakmai hozzá nem értésbõl eredõen az eljárás résztvevõinek emberi méltóságát súlyosan sértõ nyomozási cselekmények is elõfordultak.

Amikor a sértett a büntetõeljárásban tanú is, a nyomozó hatóság az utóbbi minõségének tulajdonít nagyobb jelentõséget, ennek folytán a sértetti pozícióból eredõ jogok háttérbe szorulnak.

A gyakorlatban - annak is betudhatóan, hogy a sértett nem kapja meg a szükséges tájékoztatást az õt megilletõ jogokról -, a sértett jelenléti, irat- megismerési, iratmásolathoz jutási, indítvány- és észrevétel-tételi jogai csak korlátozottan érvényesülnek.

Az országgyûlési biztos egyik ajánlását elfogadva a Legfõbb Ügyészség olyan iránymutatást adott ki a megyei fõügyészségek számára , amelynek értelmében a sértetti minõséghez kapcsolódó jogokat akkor is biztosítani kell, amikor a sértettet tanúként hallgatják ki. A Legfõbb Ügyészség a nyomozó hatóságok országos vezetõit is tájékoztatta intézkedésérõl.

A sértetti jogok érvényesülésének a bírósági tárgyalási szakaszára összességében az volt megállapítható, hogy a büntetõügyekben eljáró hatóságok elsõsorban a terheltet megilletõ garanciális jogok érvényesítésére ügyelnek. A tanúként is kihallgatott sértettnek általában csak azon jogai érvényesülnek, amelyek minden tanút megilletnek.

Az eljárás bírósági szakaszában az ügyész indítványtételi jogának gyakorlása útján, vagy pl. polgári jogi igényt támogató álláspontjának kifejtésével mozdíthatja elõ e jogok érvényesítését, ide értve, hogy felhívja a bíróság figyelmét, ha megítélése szerint a sértettet a joggyakorlás lehetõségérõl tájékoztatni kell.

Az eddiginél következetesebb ügyészi tevékenység szorgalmazása azért indokolt, mert a tapasztalatok szerint az elsõ fokon eljáró bíróságok a sértetti jogok érvényesülését alárendelik a bizonyítás érdekeinek. Az egyes sértetti jogosítványok - így a jelenlét, az iratmegtekintés, a másolat készítésének joga, az indítványtételi, az észrevételezési, a felvilágosítás kérésére irányuló és a polgári jogi igény elõterjesztésének jogosultsága - elsikkadhat, azokra a bíróságok gyakran nem hívják fel a figyelmet. A jegyzõkönyvekbõl pedig csak elvétve követhetõ nyomon, hogy a sértettek esetleges tájékoztatását követõen miként döntöttek, s mit tettek.

Hatályos büntetõeljárási törvényünk a nemzetközi dokumentumokban leírt ajánlások nagyobb részét tartalmazza, de a pótmagánvád intézményének várható bevezetése a már meglévõ lehetõségek következetesebb érvényesülését biztosíthatja.

a) A jogerõs bírósági határozattal befejezett ügyek számának a korábbi években tapasztalt emelkedõ tendenciája a 2000. évben megtorpant. A bíróságok 68.338 ügyben (1999-ben 72.706 ügyben - a csökkenés 4368 ügy - 6 %) és 99.745 vádlottal szemben (1999-ben 106.161 vádlottal szemben - a csökkenés 6.416 vádlott - 6 %) hoztak jogerõs érdemi döntést.

aa) A változásban szerepet játszott, hogy 2000-ben az ismertté vált bûncselekmények, továbbá az elkövetõk, illetve a befejezett nyomozások száma az elõzõ év ilyen adatainál kisebb volt, s ezáltal a megvádolt személyek száma is csökkent (1999. év: 111.100 fõ, 2000. év: 104.680 fõ, a csökkenés: 5,77 %).

ab) A jogerõs bírósági határozattal befejezett ügyek számának csökkenésében közrehatott az is, hogy a két éven túl elhúzódó büntetõeljárások száma tovább nõtt; 14.177 ügyet érintett, s ez az összes ügy 21.04 %-át jelenti. (A növekedés az elõzõ évhez képest is 1, 73 %.)

b) A vádképviselet ellátásával kapcsolatos munkateher a számszerû csökkenés ellenére nem mérséklõdött. Tovább emelkedett a nagy terjedelmû, a jelentõs tárgyi súlyú, a közvéleményt különösen foglalkoztató bonyolult ténybeli és jogi megítélésû ügyek száma és aránya.

ba) A tárgyévben az elsõ fokon tárgyalt ügyek száma 1999-hez képest 1539-cel csökkent, ám ez legfeljebb az évek óta folyamatos növekedés megtorpanásaként értékelhetõ. (1996-ban 37.770, 1997-ben 37.842, 1998-ban 42.442, 1999-ben 45.213, 2000-ben pedig 43.674 volt az elsõ fokú bíróságok által tárgyalt ügyek száma, 13. sz. tábla).

bb) Az ügyészek tárgyalási részvétele a korábbi éveknek megfelelõen alakult (48,10 %), így a 2000. évben is közel minden második ügyben jelen volt az ügyész a tárgyaláson. A bûntetti eljárásban elbírált ügyek száma kisebb mértékben, de tovább csökkent - az 1999. évi 26,78 %-ról 25,82 %-ra -, ami lehetõvé tette az ügyészek számára 2000-ben is a vétségi tárgyaláson való ügyészi részvétel - elõzõ évben már 30 %-ra - megnövekedett arányának megtartását.

bc) A kisebb tárgyi súlyú bûncselekményeket elkövetõ terheltek gyorsabb felelõsségre vonását az ügyészség a 2000. évben elsõdlegesen a bíróság elé állítások fokozott szorgalmazásával biztosította. Az ekként befejezett ügyek száma az 1999-es 4033-hoz képest (ami az adott évi összes, jogerõs bírósági határozattal befejezett ügy 5,55 %-a volt) 6.197-re (az adott évi, összes, jogerõs bírósági határozattal befejezett ügy 9,07%-a) növekedett. A bíróság elé állított vádlottak száma az 1999-es 4842-höz képest (ami a jogerõsen befejezett ügyben szereplõ vádlottak 4,56 %-a volt,) 7.395-re (jogerõsen befejezett ügyben szereplõ vádlottak 7,41 %-a) emelkedett. E számok tehát az elõzõ beszámolási idõszakban már észlelt és jelzett jelentõs növekedést követõen tovább emelkedtek és egy gyors bírói döntést lehetõvé tevõ büntetõeljárási eszköz terjedését jelzik. A bíróság elé állított vádlottak aránya a közlekedési ügyekben ennél magasabb, 11,60 %. (Az elõbbi adatok forrása a büntetõbíróság elõtti ügyészi tevékenységrõl kiállított "V" lap.)

bd) Az 1998. évi LXXXVII. törvény szigorító - s így a büntetés végrehajtásának felfüggesztését tiltó - új rendelkezéseinek a hatása is érzékelhetõ volt a tárgyalás mellõzésével hozott ügydöntõ határozatok és a felelõsségre vont terheltek számának és arányának csökkenésében. Az ilyen ügyek száma 5.093-mal, a terheltjeinek száma 6.017-tel kevesebb az elõzõ évinél. Az elbírált ügyek 27,40 %-ában (1999-ben 32,76 %-ában) a terheltek 22,08 %-ával (1999-ben 26,41 %-ával) szemben tárgyaláson kívül hoztak érdemi döntést a bíróságok.

be) A büntetõeljárási törvénynek az 1999. évi CX. törvénnyel módosított, s 2000. március 1-jén hatályba lépett új rendelkezései - "Eljárás távollévõ terhelttel szemben", illetve "Lemondás a tárgyalásról" - a vádképviseleti munka új módszerekkel történõ ellátását igényelték. Az új jogintézmények elsajátítása és zökkenõmentes alkalmazása, a felmerült jogértelmezést igénylõ kérdések eldöntése többletfeladatot hárított az ügyészi szervezetre. Ezen eljárások hatékonysága, a büntetõeljárások gyorsításában betöltött szerepe még nem ítélhetõ meg. A 2000. évben 150 terhelttel szemben folytatták le - távollétében - a büntetõeljárást; ebbõl - a terhelt kérelmére - 11 esetben került sor utóbb a tárgyalás megismétlésére. A tárgyalásról lemondást 157 terheltet érintõen alkalmazták a bíróságok. (Ld. a beszámolónak a bírósági eljárás egyszerûsítését szolgáló eszközökrõl szóló ib) pontját, a nyomozás törvényessége feletti felügyeletet tárgyaló fejezetben.)

c) Az alkalmazott büntetések megoszlása a korábbi évek arányai szerint alakult. A terheltek 42,72 %-ával szemben pénzbüntetést, 33,42 %-ával szemben szabadságvesztést szabtak ki a bíróságok. Nem változott számottevõen a próbaidõre felfüggesztett (62,25 %) és a végrehajtandó szabadságvesztések (37,75 %) aránya sem (1999: 61,76 - 38,24 %). Közérdekû munka büntetést 0,41 %-al több terhelttel szemben alkalmazott a bíróság mint az azt megelõzõ évben (1999. év 2,6 %, 2000. év 3 %), míg az önállóan alkalmazott mellékbüntetés és intézkedés aránya 1,08 %-kal maradt alatta a megelõzõ évinek (1999: 21,93 %, 2000: 20,85 %) Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt 13 terhelt közül egy terheltet - az ügyészi indítványnak megfelelõen - kizárt a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetõségébõl, s ez már "tényleges" életfogytiglani büntetést jelent.

d) Tovább emelkedett a másodfokú eljárásban elbírált ügyek száma (11.521 - 1999-ben: 11.118) és a felülbírálattal érintett terheltek száma (15.863, 1999-ben: 14.840), ennek ellenére némileg csökkent a bizonyítás felvételének aránya a másodfokú eljárásban. Erre az ügyek 4 %-ában (1999. Év: 4,2 %) került sor.

da) Az elsõ fokú érdemi határozatok ellen bejelentett ügyészi fellebbezések száma és aránya egyaránt emelkedett. 2000-ben 7.037 vádlottal, a fellebbezéssel érintett vádlottak 42,62 %-ával szemben (1999: 6.035, 39,8 %) élt az ügyész ilyen perorvoslattal (14. sz. tábla). A kizárólagos ügyészi fellebbezések (tehát amikor csak az ügyész nyújt be fellebbezést, a terhelt illetve a védõ nem) száma az 1999. évi 4.228-ról (27,90 %) 4.963-ra (30.06 %) emelkedett. E fellebbezések kétharmada (67,02 %-a) továbbra is az alkalmazott joghátrány súlyosítására, illetve a felmentett vádlottak bûnösségének megállapítására (14,91 %) irányult. Az ügyészi fellebbezési gyakorlat differenciálódását mutatja, hogy emelkedett a téves jogi minõsítést (5,68 % - 1999. évben 5,08 %), továbbá az ítélet megalapozatlanságát (7,06 % - 1999. évben 5,78 %) sérelmezõ fellebbezések aránya. Eljárási jogi szabálysértés orvoslására e fellebbezések 1,69 %-a (1999-ben: 0,59 %-a) irányult.

db) Ugyancsak emelkedett a terheltek javára bejelentett ügyészi fellebbezések száma. Felmentés végett 40 vádlott javára (1999-ben 22) jelentettünk be fellebbezést és ugyancsak jelentõsen - 34-rõl 66-ra - nõtt az enyhítést célzó ügyészi fellebbezések száma. Mindez a differenciált és arányos büntetéskiszabási gyakorlat kialakítása érdekében kifejtett ügyészi tevékenység fokozásaként értékelhetõ.

dc) A másodfokú ügyészek a fellebbezések 86,61 %-át fenntartották (1999-ben 85,83 %) és mindössze 13,39 %-át (1999-ben 14,17 %) vonták vissza. A fenntartott fellebbezések arányának emelkedése az ügyészi perorvoslatok megalapozottságának és szakszerûségének javulását jelzi. Erre mutat - de a másodfokú ügyészi tevékenység színvonalának megítélése szempontjából sem közömbös - az ügyészi fellebbezések eredményességi mutatójának 50,62 %-ról 51,64 %-ra történt emelkedése.

dd) Az 1999. évi 699-rõl 1025-re (46,64%) nõtt a hatályon kívül helyezések száma, ami 1999-ben a másodfokú felülbírálattal érintett terheltek 4,71 %-át, 2000-ben pedig már 6,46 %-át érintette. A jelentõs növekedés mellett az ügyészi indítványok eredményessége az 1999. évi 81,60 %-ról 2000-ben 60,20 %-ra csökkent. Figyelemre méltó emellett, hogy a bíróságok (ügyészi indítvány nélkül) további 437 terheltet érintõen helyezték hatályon kívül az elsõfokú bíróság ítéletét.

de) A korábban is magas váderedményesség 94,4 %-ról 96,2 %-ra emelkedett (16. sz. tábla).

e) A büntetõbírósági területen munkatervi feladatként megvizsgáltuk az 1992. II. félévétõl 2000. I. félévéig jogerõs bírói határozattal befejezett azon ügyeket, amelyekben az anyák újszülötteik sérelmére követtek el emberölést.

Az anyák által újszülötteik sérelmére elkövetett emberölési ügyek vizsgálati célja annak megállapítása volt, hogy az ügyészi vádképviselet miként mozdította elõ a megalapozott és törvényes bírósági határozatok meghozatalát, különös tekintettel a Büntetõ Törvénykönyvet módosító 1998. évi LXXXVII. törvény 1999. március 1-tõl hatályos, az újszülöttek megölését enyhébben büntetendõ esetként szabályozó új törvényi tényállására.

A Btk. korábban emberölésként rendelte büntetni az újszülött megölését, amelynek önálló bûncselekményként való szabályozását elsõdlegesen a szülõ nõnek a szülési folyamat során, illetve közvetlenül azután fennálló - sok esetben a beszámítási képességet is csökkentõ - kivételes testi és lelki állapota indokolta. A módosítás összhangot teremtett az európai országok többségének büntetõ anyagi jogi rendelkezéseivel.

E bûncselekmény-kategóriában a vizsgált nyolc év alatt 96 ügyben 98 vádlott bûnösségét állapították meg a bíróságok, az adatok tanusága szerint 1994-tõl ebben némi emelkedés tapasztalható.

A bûncselekmény elkövetését kiváltó okok és körülmények körében meghatározó az a régi felfogás, amely erkölcsileg elítéli a házasságon kívül szülõ nõt, különösen a kisebb (zártabb) településeken. Motiváló szerepe van még a megoldatlan lakáshelyzetnek, a nehéz megélhetési körülményeknek és - különösen a leányanyák esetében - a rendezetlen családi háttérnek. Változatlanul a házasságon kívüli kapcsolatból származó újszülöttek sérelmére követik el leggyakrabban e bûncselekményt.

Még mindig nem eléggé ismertek az állam által biztosított támogatások, kedvezmények. A fiatalkorú és az idõsebb korosztály egyaránt feltûnõen tájékozatlan és közömbös a fogamzásgátlással, illetve a terhesség-megszakítás legális lehetõségeivel szemben.

Az újszülöttek sérelmére elkövetett emberölés miatti vádemelések szakmailag helyesnek bizonyultak. Az ügyészi vádképviselet elõmozdította a megalapozott és törvényes bírósági határozatok meghozatalát.

Az új törvényi tényállás megalkotásának indokoltságát igazolja, hogy annak hatályba lépését követõen a büntetés-kiszabási gyakorlat nem enyhült tovább.

a) A perújítási kérelmek, illetve indítványok számaránya 1999-hez képest, 6,3 %-kal emelkedett. A terheltek és védõik 625 perújítási kérelmet terjesztettek elõ, 5,9 %-al többet, mint a megelõzõ évben. Az ügyész által hivatalból kezdeményezett perújítások száma 11,8 %-al (38-ra) emelkedett és 22 esetben indítványozta az ügyész a perújítási kérelem alapján indult eljárásban a perújítás elrendelését; ez 22,2 %-os növekedés az elõzõ évhez képest.

b) A felülvizsgálati eljárások számának további - folyamatos - növekedése tapasztalható. A Legfelsõbb Bíróság az 1999. évi 173 ügyhöz képest 191 ügyben küldte meg az ügyész és a fél által kezdeményezett felülvizsgálati indítványt nyilatkozattételre.

Az ügyész 36 ügyben (ebbõl 9 esetben a Legfõbb Ügyészség) nyújtott be felülvizsgálati indítványt. A fõügyészségek indítványainak megalapozottságát mutatja, hogy mindössze 5 esetben került sor az indítvány visszavonására, egy közlekedési ügyben pedig az indítvány módosítására. A Legfõbb Ügyészség 39 ügyben - 8 esetben a terhelt vagy védõ álláspontjával egyetértve - indítványozta a megtámadott jogerõs ügydöntõ határozat megváltoztatását.

c) A rendkívüli jogorvoslatok köre 2000-ben a "Jogorvoslat a törvényesség érdekében" elnevezésû jogintézménnyel bõvült.

A jogintézmény alkalmazásának eljárási feltételei lényegében a következõk: A bíróság jogerõs ügydöntõ határozata ellen csak a terhelt javára van helye a törvényesség érdekében jogorvoslatnak, amelynek benyújtására a legfõbb ügyész jogosult. A törvényesség érdekében jogorvoslat kezdeményezésére jogosult többek között a terhelt, a védõ, a fiatalkorú terhelt törvényes képviselõje, a terhelt halála után egyenes ági rokona, stb. A kezdeményezésre jogosultak a törvényesség érdekében jogorvoslat benyújtása végett a Legfõbb Ügyészséghez fordulhatnak. A legfõbb ügyész ezen kívül hatósági észlelés alapján hozzá eljuttatott tájékoztatás alapján is eljárhat.

A Legfõbb Ügyészségen elintézésre váró összes ilyen ügy 2000-ben 26 volt. Ebbõl a Legfõbb Ügyész 7 ügyben tett indítványt, 11 esetben elutasította az arra jogosult kezdeményezését. 2 olyan eset volt, amikor az alsóbb fokú ügyészség kezdeményezése után döntött úgy a Legfõbb Ügyész, hogy nem tesz indítványt és 3 olyan, amikor más hatóság (tehát nem ügyészség) kezdeményezése után hozott hasonló döntést.

A 2000-ben helyi és megyei ügyészségeken elintézésre váró ilyen ügyek száma 4 volt (Békés megyében 3, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 1.)

A Legfelsõbb Bírósághoz benyújtott indítványok száma összesen 7 volt, ebbõl a Legfelsõbb Bíróság 5-öt bírált el. Azok mindegyikének helyt adott.

Azokban az ügyekben, amelyekben jogorvoslati indítvány benyújtására nem volt törvényes indok, ám a kegyelmi avagy a semmissé nyilvánítás iránti eljárás lehetõsége felmerült, az ügyészség - a kezdeményezõ egyidejû értesítése mellett - ezen eljárások lefolytatása iránt intézkedett.

d) A büntetõ jogalkalmazás egységét biztosító jogegységi eljárás lefolytatására az elmúlt évben hat ízben került sor, ebbõl hármat 2000-ben indítványoztak. Öt esetben a legfõbb ügyész által índítványozott jogegységi eljárás alapján hozott határozatot a Legfelsõbb Bíróság jogegységi tanácsa, egy alkalommal pedig észrevételt tett a Legfelsõbb Bíróság elnökének indítványára (a bûncselekmény csoportosan elkövetettnek minõsítésére vonatkozóan lefolytatott eljárásban).

A legfõbb ügyész által kezdeményezett jogegységi eljárásban hozott jogegységi határozatok 2000-ben a következõk voltak:

1. Az 1/2000-es Büntetõ-polgári jogegységi határozat (a helyi bíróságnak a büntetõügy intézésébõl való kizárásáról, ha a büntetõeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 35. §-a (1) bekezdésének a) pontjában szabályozott kizárási ok annak a megyei bíróságnak az elnökével vagy elnökhelyettesével szemben áll fenn, amelynek a területén a helyi bíróság mûködik),
2. az 5/2000. Büntetõ jogegységi határozat, amely a jármû átírásával kapcsolatos ügyintézés során megvalósított közokirat-hamisítás bûntettével összefüggõ joggyakorlat egységessé tételét célozza.
3. Büntetésvégrehajtási kérdésben határozott a jogegységi tanács, amikor az elítéltnek, a bv. intézet fegyelmi határozata elleni fellebbezését elbíráló eljárás során a büntetés-végrehajtási bíró általi kötelezõ meghallgatásáról szóló 4/2000. Büntetõ jogegységi határozatot meghozta.
4. Az egységes jogalkalmazás szempontjából további jelentõs döntéseket jelez a 3/2000. Büntetõ jogegységi határozat (a bíróság illetékességérõl az elõzetes letartóztatás meghosszabbítása, illetõleg az ideiglenes kényszergyógykezelés fenntartása iránti eljárásban)
5. és az 1/2000. Büntetõ jogegységi határozat (a közokirat-hamisítás különbözõ elkövetési magatartásait [Btk. 274. § (1) bek. a) és b) pont] megvalósító elkövetõ cselekményeinek büntethetõségérõl)

a) Az ügyészség - nemzetközi szervezetek által is elismert - büntetés-végrehajtás törvényessége feletti felügyeleti munkája már jóval szélesebb területeket ölel fel, mint a büntetõjogi jogkövetkezmények, büntetõ eljárásjogi kényszerintézkedések végrehajtása feletti felügyeleti tevékenység. Kiterjed az idegenrendészeti õrizet, szabálysértési elzárás, valamint a közösségi szállásokon elhelyezett, jogsértõ külföldi állampolgárok fogvatartása körülményeinek ellenõrzésére is.

A büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyészek egyrészt a jogszabályi változások folytán, másrészt a nemzetközi elvárások teljesítésére is tekintettel mind nagyobb súllyal vesznek részt a jogállami feladatok teljesítésében. Éves viszonylatban 35 %-kal nõtt a büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyek száma.

b) Az ügyészek folyamatosan ellenõrizték az õrizet és az elõzetes letartóztatás, az idegenrendészeti õrizet, valamint a szabálysértési elzárás végrehajtásának törvényességét a büntetés-végrehajtási intézetekben és a rendõrségi fogdákban. Ennek során különös súllyal vizsgálták a fogvatartottak befogadásának alapjául szolgáló iratok szabályszerûségét, az ezekben foglalt rendelkezések végrehajtását, a fogvatartási idõk betartását. A vizsgálatok felölelték a fogvatartás rendjét, a kényszerítõ eszközök alkalmazásának törvényességét, a fogvatartottakat megilletõ jogok biztosítását és kötelességeik teljesítésének megkövetelését.

A 2000. évben is tovább nõtt a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak száma, december 28-án 152 %-os volt az átlagos telítettség, 10.249 férõhelyen 15.588 fogvatartott került elhelyezésre.

c) Ahogyan 1996-tól minden évben, az ügyészség 2000-ben is országos vizsgálatot folytatott a fogvatartottakkal való bánásmód törvényességének helyzetére vonatkozóan. A vizsgálat alapján készült jelentésben a Legfõbb Ügyészség hangsúlyozta, hogy az emberi jogok kiemelkedõ jelentõségére tekintettel a törvényesség biztosítása, valamint a nemzetközi egyezmény végrehajtása érdekében minden érintett hatóságnak következetesen fel kell lépnie a törvénysértõ bánásmód esetén, külön intézkedésekkel kell elõsegíteni annak megelõzését.

A kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelõzésére létrehozott Európai Bizottság Magyarországon másodízben tett látogatásának tapasztalatait összegzõ és a Magyar Köztársaság kormányához 2000. évben eljuttatott jelentésében is elismerte azt a munkát, amelyet az ügyészség ellát a fogvatartottak emberi jogai tiszteletben tartásának ellenõrzése terén a kínzás és a kegyetlen bánásmód megelõzésében.

Az Európai Bizottság ügyészséggel kapcsolatos ajánlásai alapján a Legfõbb Ügyészség a korábban kiadott körlevelében foglaltakat - a hatékonyabb végrehajtás érdekében - felülvizsgálta és új körlevelet adott ki.

d) A korábbi évek gyakorlatával összhangban továbbra is magas az eseti vizsgálatok száma. 2000-ben az ügyészség a büntetés-végrehajtási, valamint a végrehajtásban közremûködõ szerveknél összesen 2098 vizsgálatot tartott, amelynek 35%-a rendõrségi fogdákban végzett vizsgálat volt.

Az ügyészek a határõr igazgatóságok közösségi szálláshelyein negyedévenként ellenõrizték a Magyarországon tartózkodó jogsértõ külföldiekkel szemben alkalmazott jogkorlátozás végrehajtását.

A bv. intézetekben megvizsgálták, hogy a szabadságvesztés félbeszakítása, a rövid tartamú eltávozás, a kimaradás lejárta után, illetve a feltételes szabadság megszüntetését követõen foganatba vették-e a szabadságvesztés büntetés hátralévõ részét.

Azokban a megyékben, amelyekben a legfõbb ügyészi utasítás értelmében esedékes volt, sor került a kényszergyógyítás, valamint a mellékbüntetések foganatosításának törvényességi vizsgálatára, továbbá a büntetõeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének és nyilvántartásának, az elkobzás végrehajtása törvényességének ellenõrzésére.

e) A büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyészek 5218 büntetés-végrehajtási bírói tárgyaláson és meghallgatáson vettek részt. Ez a szám 1999-ben 5538 volt. A változás döntõen arra a két jogszabály-módosításra vezethetõ vissza, amelyek szûkítették a feltételes szabadságra bocsátás illetve az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásának lehetõségét és ezzel egyszersmind a büntetés-végrehajtási ügyészi fellépés színterét is módosították.

1761 büntetés-végrehajtással kapcsolatos írásban elõterjesztett kérelmet, panaszt, beadványt vizsgáltak meg. Ennek többszöröse volt az ügyészek általi meghallgatások során elõterjesztett és feljegyzésben rögzített ilyen ügyek száma.

Az ügyészek megvizsgálták a fogvatartás során bekövetkezett rendkívüli eseményeket (szökés, más bûncselekmény, haláleset, stb.). Mulasztás, visszaélés, bûncselekmény gyanúja esetén a felelõsségre vonás iránt eljártak, a hasonló esetek megelõzése érdekében is intézkedtek.

f) Az ügyészség az elmúlt évben valamennyi büntetés-végrehajtási intézetben és rendõrségi fogdában megvizsgálta az elítéltek és az elõzetesen letartóztatottak elhelyezésének, anyagi és egészségügyi ellátásának törvényességét.

Az elõzetesen letartóztatottak elhelyezésének, anyagi és egészségügyi ellátásának vizsgálatát az is idõszerûvé tette, hogy a fogvatartottak elhelyezése és ellátása részét képezi a tágabb értelemben vett törvényes bánásmód alapvetõ követelményének, melyre a nemzetközi fórumok és a hazai emberi jogvédõ szervezetek is kiemelt figyelmet fordítanak.

A vizsgálat megállapította, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben, valamint a rendõrségi fogdákban az elítéltek és az elõzetesen letartóztatottak elhelyezése, anyagi és egészségügyi ellátása általában megfelel a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek. Az ügyészi ellenõrzések azonban számos eseti hibát, hiányosságot, helyenként elõforduló helytelen gyakorlatot is feltártak.

A rendõrségi fogdák jó része még 1988 elõtt épült. Állapotuk, felszereltségük országosan eltérõ képet mutat. A zárkák kialakítása általában megfelelõen történt, a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló helyiségek felszerelése azonban több helyen hiányos vagy alig használható.

Több fogdában nincs orvosi szoba vagy annak felszereltsége nem megfelelõ. A zárkák egy részében a mozgástér kevés, elõfordult, hogy teljesen hiányzott. Egyes fogdákban a fürdõk állapota, higiéniája nem megfelelõ, általában nem biztosított a zárkán belül a folyóvíz ellátás és nincs a zárkában elkülönített illemhely sem.

A fogvatartottak egészségügyi ellátása körében megállapítható volt, hogy amennyiben az orvos a befogadáskor külsérelmi nyomot észlel a fogvatartotton, a látleletet - megfelelõ jogszabályi elõírás hiányában - általában csak akkor továbbítják az ügyésznek, ha a fogvatartott úgy nyilatkozik, hogy a sérüléseket rendõri bántalmazás során szerezte. Olyan is elõfordult, hogy csak az ügyész kérelmére küldték meg a látleletet.

Amennyiben a rendõrségi fogdákban történõ befogadás során a fogvatartotton külsérelmi nyomot észlelnek vagy azt állítja, hogy bántalmazták, a törvényes bánásmód követelményének alapvetõ és a nemzetközi ajánlásokban is megfogalmazott garanciáját jelenti, ha a látleletet és a felvett jegyzõkönyvet - amint arról a büntetés-végrehajtási intézetekre nézve irányadó jogi szabályozás is rendelkezik- minden esetben megküldik az illetékes ügyésznek.

Figyelemmel arra, hogy a rendõrségi fogdák rendjérõl szóló 19/1995. (XII.13.) BM rendelet a rendõri szerv számára a fentiek szerinti elõírást nem tartalmaz, ezért a Legfõbb Ügyészség a Belügyminisztériumnál a jogszabály kiegészítését kezdeményezte.

Az intézetekben tapasztalható zsúfoltság, valamint a rendõrségi fogdákra és a büntetés-végrehajtási intézetekre egyaránt jellemzõ - a törvényes végrehajtáshoz elengedhetetlen - tárgyi feltételek hiányosságai több esetben eredményezték a fogvatartotti jogok sérelmét.

A feltételek hiánya akadályozhatja a törvényi elõírások hatályosulását, ezért az ahhoz szükséges pénzügyi fedezet biztosítása alapvetõ törvényességi követelmény.

A vizsgálat során feltárt hibák, hiányosságok, helytelen gyakorlat megszüntetése, megelõzése, továbbá a törvényes végrehajtást nehezítõ körülmények javítása, a jogi szabályozás módosítása érdekében több intézkedést tettünk, illetve kezdeményeztünk.

a) A fiatalkori bûnözés alakulása

Az ismertté vált fiatalkorú bûnelkövetõk száma az 1997. évi kisebb tetõzés óta tovább csökkent [1998: 12 866; 1999: 11 540; 2000: 11 081; (21. sz. tábla)]. Hasonló csökkenés következett be a fiatalkorúak részvételével elkövetett bûncselekmények mennyiségében (1998: 25 750; 1999: 22 696; 2000: 19 988).

A fiatalkori bûnözés alakulásának értékelésénél figyelembe kell venni a fiatalkorú bûnelkövetõknek a fiatalkorú lakónépességhez viszonyított arányát. A legutóbbi öt év alatt az elkövetõk aránya kisebb hullámzás mellett számottevõen nem változott, inkább stagnált (1996: 2,26 %; 2000: 2,22 %).

A bûnözés szerkezeti összetételében pozitív változás, hogy fiatalkorúak a korábbi évekhez képest jóval kevesebb befejezett emberölést követtek el (1998: 33; 1999: 32; 2000: 18). Ugyanakkor jelentõs növekedés tapasztalható más erõszakos jellegû bûncselekményeket, valamint a kábítószerrel visszaélést elkövetõ fiatalkorúak számában és arányában.

A rablást elkövetõ fiatalkorúak száma 13,3 %-kal haladta meg az elõzõ évi adatot (1999: 399; 2000: 452). A fiatalkorúak a rablások elkövetésénél gyakran a dolog elvételéhez szükséges erõszaknál jóval nagyobb tettlegességet fejtettek ki, amely esetenként súlyos sérülést okozott a sértettnek. Elõfordult, hogy 15 éves fiú a pénzintézet biztonsági õrét lefegyverezve túszejtéssel valósította meg a rablást.

A legnagyobb arányú növekedés a kábítószerrel visszaélés körében tapasztalható. A kábítószerrel visszaélést elkövetõ fiatalkorúak száma és aránya az utóbbi öt év alatt mintegy tízszeresére emelkedett (1996: 51, illetve 0,38 %; 2000: 456, illetve 4,12 %). A korábbi években inkább fogyasztói típusú elkövetõi magatartások jellemezték a fiatalkorúak kábítószerrel visszaéléseit. Azóta egyrészt megváltoztak a fogyasztási szokások. A büntetõügyekben nyomon követhetõ, hogy fiatalkorúak elõször lágy drogként ismert marihuánát fogyasztottak, majd rátértek az amfetamin származékokra, végül pedig eljutottak a heroinhoz. Másrészt a fiatalkorúak körében is gyakoribbá váltak a társadalomra nagyobb veszélyt jelentõ terjesztõi típusú elkövetési magatartások.

A bûnelkövetõi arányokra és a szerkezeti összetétel változásaira figyelemmel a mennyiségi mutatók csökkenése ellenére a fiatalkori bûnözés intenzitása változatlanul magas, ami további erõfeszítéseket igényel az ügyészi feladatok eredményes teljesítése érdekében.

b) A gyermekkorúak jogsértései

A nem büntethetõ gyermekkorúak által elkövetett jogsértések száma a legutóbbi öt év során kisebb hullámzások mellett alig változott (1996: 3 689; 2000: 3 965). A gyermekkorúak részvételével elkövetett bûncselekmények elõfordulása a beszámolási idõszakban ugyan csökkent, de így is jelentõsen meghaladta az öt évvel korábbi mennyiségi mutatókat (1996: 6395; 1999: 7737; 2000: 7326).

A gyermekkorúak zömmel vagyon elleni bûncselekményeket követtek el (83,93 %). Az erõszakos közösülések gyermekkorú elkövetõinek száma emelkedett (1998: 5; 1999: 10; 2000: 15), az emberöléseké viszont csökkent (1999: 3; 2000: 1).

c) A bûncselekmények kiskorú sértettjei

A büntetõeljárásokban megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a bûncselekmények kiskorú sértettjei. A kiskorúak a kiszolgáltatottságuk következtében gyakran válnak bûncselekmények áldozatává. A kiskorú sértettek száma enyhén emelkedett (1998: 8775; 1999: 9021; 2000: 9056). Ezen belül a gyermekkorú sértettek száma csökkent (1999: 3185; 2000: 2954), a fiatalkorúaké pedig erõteljesebben növekedett (1999: 5836; 2000: 6102).

A kiskorú sértettek sérelmére az elõzõ idõszakokhoz hasonlóan a legnagyobb arányban vagyon elleni bûncselekményeket követtek el (gyermekkorú esetében: 39,98 %; fiatalkorú esetében: 66,9 %). A befejezett emberölések gyermekkorú áldozatainak száma jelentõsen csökkent (1998: 44; 1999: 33; 2000: 20), a fiatalkorú sértetteké kissé emelkedett (1998: 8; 1999: 7; 2000: 9).

A kiskorú veszélyeztetésének bûntettével érintett sértettek száma ezúttal is meghaladta az évek óta tapasztalt ezres nagyságrendet (1999: 1 016; 2000: 1 014). Az elkövetési módok között leggyakrabban a kiskorú súlyos vagy rendszeres bántalmazása, nemi erkölcs elleni magatartás kifejtése, bûncselekmény elkövetésére rábírás szerepelt.

d) Ügyészi fokozott felügyelet

A fiatalkorúak ügyeiben folytatott nyomozások gyakran indokolatlanul elhúzódtak és szakszerûtlennek bizonyultak. Ezzel hozható összefüggésbe, hogy tovább emelkedett a pótnyomozás elrendelések száma és aránya (1999: 755, illetve 7,1 %; 2000: 870, illetve 8,4 %). Hasonló növekedés következett be a nyomozás kiegészítések elrendelése körében (1999: 702, illetve 6,7 %; 2000: 774, illetve 7,5 %). A pótnyomozások és nyomozás kiegészítések okai között leggyakrabban a tényállás felderítetlensége és a fiatalkorúakra elõírt speciális szabályok figyelmen kívül hagyása vagy nem helyes alkalmazása szerepelt. A nyomozások minõségének javítása érdekében bõvíteni indokolt az ügyészi fokozott felügyelet gyakorlásának körét.

A fiatalkorúakkal szemben alkalmazott személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéseknél az általános törvényi okok mellett rendszerint megfelelõen érvényesültek a fiatalkorúakra elõírt külön törvényi feltételek. Az õrizetbe vett, illetve elõzetes letartóztatásba helyezett fiatalkorúak száma tovább csökkent (1999: 1.223, illetve 478; 2000: 1.127, illetve 418). Az elõzetes letartóztatások nagyobb részét az ügyészi indítványoknak megfelelõen a rendõrségi fogdánál és a büntetés-végrehajtási intézetnél kedvezõbb feltételeket biztosító javítóintézetben hajtották végre (414-bõl 250-et, ami 60,8 %). A javítóintézetekben rendszeresen tartott ügyészi ellenõrzések megállapításai szerint a fiatalkorú fogvatartottak jogai, a hozzátartozókkal és a védõkkel való érintkezésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megfelelõen érvényesültek és a bánásmóddal kapcsolatban sérelmek nem merültek fel.

e) A bírósági eljárás mellõzése

A bírósági eljárás mellõzésének lehetõségével a korábbi idõszakokhoz képest szûkebb körben éltek az ügyészek. Csökkent a társadalomra csekély fokban veszélyes cselekményt elkövetõ fiatalkorúakkal szemben alkalmazott ügyészi megrovások száma és aránya (1999: 2 256, illetve 16,21 %; 2000: 1 985, illetve 14,35 %). Mérséklõdött a fiatalkorú helyes irányú fejlõdése érdekében alkalmazott vádemelés elhalasztások száma (1999: 958; 2000: 896).

Mindkét jogintézmény esetében fõként a vagyon elleni bûncselekmények értékhatárainak év közbeni módosításával hozható összefüggésbe a csökkenõ alkalmazás. Az elkövetés és az elbírálás közötti értékhatár-módosítások következtében ugyanis több olyan ügyben kellett szabálysértés címen megszüntetni a nyomozást, amelyben egyébként helye lehetett volna a bírósági eljárás mellõzésének.

f) Az eljárás gyorsítását szolgáló jogintézmények alkalmazása

Vádemelés esetén az ügyészi indítványozási gyakorlat mindenekelõtt az eljárás gyorsítását szolgáló eljárási módokat helyezte elõtérbe az arra alkalmas ügyekben. Az elkövetéstõl számított tizenöt napon belül bíróság elé állított fiatalkorúak száma és aránya az elõzõ években elért fokozatos növekedés után a beszámolási idõszakban közel a kétszeresére emelkedett (1998: 173, illetve 1,12 %; 1999: 293, illetve 2,10 %; 2000: 589, illetve 4,26 %). A gyorsabb bírósági eljárás érdekében a tárgyalás mellõzésére tett ügyészi indítványok száma és aránya az elõzõ évi csökkenést követõen szintén emelkedett (1999: 964, illetve 6,92 %; 2000: 980, illetve 7,08 %).

g) A vádhatósági tevékenység

Az ítélkezési gyakorlatban rendszerint megfelelõen érvényesült az a törvényi rendelkezés, hogy szabadságelvonással járó intézkedést alkalmazni vagy büntetést kiszabni csak akkor lehet, ha az intézkedés vagy a büntetés célja más módon nem érhetõ el. Ennek megfelelõen a bíróságok a fiatalkorú vádlottak 51,9 %-át próbára bocsátották, 8,8 %-ával szemben pedig pénzfõbüntetést szabtak ki.

A szabadságelvonással járó szankciók közül a javítóintézeti nevelés alkalmazása bõvült (1999: 197, illetve 2,10 %; 2000: 239, illetve 2,80 %), a végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt fiatalkorúak száma és aránya viszont csökkent (1999: 711, illetve 7,5 %; 2000: 588, illetve 6,9 %). A változás összhangban áll azzal az alapelvvel, hogy az intézkedés megelõzi a büntetést és, hogy végrehajtandó szabadságvesztés büntetés fiatalkorúval szemben csak végsõ eszközként alkalmazható.

A fiatalkorúak ügyeiben elért váderedményesség tovább javult és változatlanul meghaladta a felnõtt korú terheltekre vonatkozó váderedményességet (fiatalkorúaknál: 1999: 96,8 %; 2000: 98,4 %; felnõtt korúaknál: 1999: 94,4 %; 2000: 96,2 %).

A megelõzõ évhez képest 2000-ben 4.6 %-kal kevesebb (1999: 20.503, 2000: 19.566) közlekedési bûncselekmény vált ismertté. A közlekedési bûncselekmények között a legnagyobb számot minden évben az ittas jármûvezetés képviseli. Az elmúlt évben az ittas jármûvezetések száma 7,5 %-kal csökkent (1999:12.623, 2000:11.669). A közlekedési bûncselekmények körébe tartozó többi cselekmény tekintetében lényeges változás nem következett be.

A Btk.-nak az 1998. évi XXXVII. törvénnyel történt és 1999. március 1-jén életbe lépett módosítása az italtól befolyásolt állapotban való vasúti és légi, valamint közúton gépi meghajtású jármû vezetése mellett a bûncselekmény törvényi tényállásává tette ugyanebben a körben a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatti jármûvezetést is. A módosítás célja a kábítószer hatása alatti jármûvezetés büntethetõvé tétele volt. Az ilyen bûncselekmények bizonyítása terén meglévõ nehézségek ellenére az elmúlt évben 87 ilyen bûncselekmény vált ismertté.

Az ittas vagy bódult állapotban való jármûvezetés minõsítõ körülményei a bûntett elkövetésével okozati összefüggésben bekövetkezõ súlyos testi sértés, maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás, tömegszerencsétlenség és a halál. Az ittas vezetés 2000-ben 355 esetben eredményezte az elõbbiek szerinti testi sértés valamelyikét, 82 esetben pedig halált okozott.

A közlekedési bûncselekmények között igen magas arányban fordul elõ a közlekedés biztonsága elleni bûncselekmény, amit nem a közlekedés résztvevõi, hanem kívülállók követnek el, többnyire a közúti közlekedési jelzés eltávolításával (a közúti jelzõtábla ellopása, garázda jellegû cselekménnyel való megrongálása) vagy a vasút üzemi berendezésének (színesfém vezeték ellopása) megrongálásával. A cselekmény akkor is bûncselekmény, ha nem vezet balesethez. 2000-ben összesen 2.447 ilyen bûncselekmény vált ismertté, amibõl 2.234 csak veszélyeztetõ eredménnyel járt, balesetet nem okozott.

Nagyobb számot képvisel a közlekedési bûncselekmények között a közúti baleset okozása (3.995). Ezek a cselekmények a jellegzetes közúti balesetek, amikor a jármûvezetõ a közúti közlekedés szabályainak megsértésével másnak gondatlanságból súlyos testi sértést vagy halált okoz. Az említett cselekmények közül 3.230 súlyos testi sértést, 195 maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget, 553 halált okozott, 17 cselekmény pedig kettõnél több ember halálához vezetett.

A közlekedés körében, illetve azzal kapcsolatban évrõl évre nagyobb számban fordul elõ segítségnyújtás elmulasztása (1999: 728, 2000: 687) és cserbenhagyás (1999: 827, 2000: 830).

Az alábbi néhány mutató alkalmas a közlekedési ügyek - ügyészi tevékenység szempontjából - speciális vonásainak érzékeltetésére:

A jogerõs bírósági határozattal befejezett közlekedési ügyek száma 2000-ben 15.319 volt. (A jogerõs bírósági határozattal befejezett összes büntetõ ügy száma 2000-ben ennek körülbelül 4,4-szerese) Ez jelentõs visszaesést mutat az 1999-es közlekedési ügyszámhoz képest (17.173)

A nyomozás elrendelésétõl a vádemelésig eltelt idõ a közlekedési ügyek 26,59 %-ában harminc napon belül marad, (az összes bûncselekményre vonatkoztatva ez az arány lényegesen kisebb) és csak a közlekedési ügyek négy százaléka esetén nyúlik túl ez az idõ hat hónapon. A közlekedési ügyek ez utóbbi mutató szempontjából is kedvezõbb képet nyújtanak, mint az összes ügyre kiterjedõ vizsgálódás.

A 2000-ben közlekedési bûncselekménnyel megvádolt 16.013 személy közül 11, 6 %-kal szemben alkalmazták a bíróság elé állítás szabályait. Ez lényeges emelkedést jelent az 1999-es 5,72 %-hoz képest, ugyanakkor pedig azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a közlekedési ügyekben valamivel gyakrabban alkalmazzák ezt a gyorsabb eljárást lehetõvé tevõ formát, mint az összes vádlottal szemben általában véve.

A közlekedési bûncselekmények váderedményessége még az igen jó átlagot (96,2 %-ot) is meghaladta, 98,36 % volt.

A közlekedési bûncselekmények miatt folytatott eredményes nyomozások esetén általános az enyhébb megítélésû bûncselekmények ügyében is a vádemelés.

A közlekedési bûncselekmények elkövetõi körében a büntetési célokat hatékonyan szolgáló pénzbüntetés és nevelõ jellegû intézkedések alkalmazása volt a jellemzõ 2000. évben is. A terheltek 80,34 %-ával szemben pénzbüntetést szabtak ki a bíróságok (az összes terheltnek csak 42,72 %-a kap pénzbüntetést), 5,98 %-ukkal szemben pedig önállóan alkalmaztak mellékbüntetést vagy intézkedést (1999: 5,62 %). Az önállóan alkalmazott mellékbüntetések és intézkedések aránya az összes terhelt számához képest ennél lényegesen magasabb. Az ittas jármûvezetéssel balesetet okozó elkövetõkkel szemben rendszerint szabadságvesztés büntetés kiszabása indokolt. A terheltek 13,03 %-át ítélték a bíróságok szabadságvesztésre és ezen belül 4,08 %k-al nõtt a végrehajtandó szabadságvesztések aránya (1999: 15,73 %, 2000: 19,81 %).

Az ügyészség magánjogi és közigazgatási jogi tevékenysége a jogvédelmi rendszer szerves részeként az Alkotmányban és az Ütv.-ben meghatározott feladatok teljesítésében jelenik meg. Az Alkotmány 51. §-ának (3) bekezdése értelmében: "Az ügyészség közremûködik annak biztosításában, hogy a társadalom valamennyi szervezete, minden állami szerv és állampolgár megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén - törvényben meghatározott esetekben és módon - fellép a törvényesség védelmében."

Az ügyészség a törvényességi felügyeleti funkcióját túlnyomórészt hivatalból végzett vizsgálatokkal és elemzésekkel, kisebb részben az állampolgárok és jogi személyek törvényességi kérelmeinek intézésével, a megsértett jogrend helyreállítása iránti, a törvényben meghatározott intézkedésekkel teljesíti.

A törvényességi felügyeletben a hivatalbóli tevékenység meghatározó jellegét mutatja az ügyészi vizsgálatok száma. Az ügyészségek 2000-ben összesen 4207 szervnél, ezen belül 1307 közigazgatási hatóságnál, 1240 társadalmi szervezetnél, 987 alapítványnál, és 268 szabálysértési bírságoló szervnél folytattak vizsgálatot (22. sz. tábla).

A vizsgálatok alapján az ügyészségek 2777 jogsértõ határozat ellen emeltek óvást, törvénysértõ gyakorlat vagy mulasztásban megnyilvánuló törvénysértés miatt 2627 esetben felszólalással éltek, és kisebb súlyú törvénysértés miatt 1668 jelzést nyújtottak be (23. sz. tábla).

A beszámolási idõszakban érkezett összesen 3497 törvényességi kérelem alapján az ügyészségek 314 óvást emeltek, 167 felszólalást nyújtottak be és 111 esetben jelzéssel éltek.

A törvényességi felügyelet körében végzett egyéb tevékenységet érintõ ügyek száma a jogszabályok változása, elsõsorban a szabálysértésekrõl szóló 1999. évi LXIX. törvényben (Sztv.) meghatározott új ügyészi feladatok folytán az elõzõ évhez képest 2000-ben jelentõsen, 22938-ról 41022-re nõtt.

Az ügyészséghez érkezett polgári jogi tárgyú ügyek száma 15.738 volt. Ezen belül az elsõ fokú ügyészségek 1240 ügyben nyújtottak be keresetet, illetve kezdeményezték fizetési meghagyás kibocsátását, 920 egyéb bírósági (túlnyomó részben cégbírósági) eljárást kezdeményeztek, és 598 esetben éltek fellebbezéssel az elsõ fokú bíróságok határozata ellen.

Az ügyészi vizsgálat a törvényességi felügyeleti tevékenység meghatározó módszere. Alapvetõ célja a közigazgatási hatóságok és az ügyészi törvényességi felügyelet hatáskörébe tartozó más szervek (pl. alapítványok, egyesületek) törvényes mûködésének segítése, a feltárt jogsértések orvoslása, a jogalkalmazást, az egységes jogértelmezést nehezítõ, a jogi szabályozásban esetleg fellelhetõ hiányos vagy pontatlan rendelkezések feltárása. Az ügyészi vizsgálatok alapján a jogsértések orvoslására tett intézkedések mellett a Legfõbb Ügyészség a jogszabályok hiányos, vagy pontatlan rendelkezéseinek kiegészítését, módosítását kezdeményezi az arra hatáskörrel rendelkezõ szervek vezetõinél.

A polgári jogi ügyszakban az ügyészi keresetindításnak és más eljárások kezdeményezésének, illetve a bíróságok elsõ fokú határozatai elleni ügyészi fellebbezésének a jogsértés konkrét ügyben való megszüntetése mellett nem kevésbé jelentõs eredménye, hogy a másodfokú bíróságok döntése segíti az alsóbb fokú bíróságok egységes jogalkalmazási gyakorlatának kialakítását.

A polgári jogi szakági tevékenységben - a korábbi évekhez hasonlóan - az elmúlt évben is megkülönböztetett figyelmet kapott a civil szervezetek bírósági nyilvántartásba vételével, fõként a közhasznúsági nyilvántartásba vétellel kapcsolatos gyakorlat törvényességének elõsegítése. A korábbi években benyújtott ügyészi fellebbezések alapján a Legfelsõbb Bíróság számos jogértelmezési kérdésben iránymutatást adott, ennek eredményeként a gyakorlat egységesebbé vált, ez okból az elmúlt évben az ügyészségek a nyilvántartásba vételt elrendelõ végzések ellen kevesebb fellebbezést nyújtottak be.

A 2000. március 1-jén hatályba lépett, már említett Sztv. az ügyészségnek több új feladatot adott:

- A szabálysértési hatóság az Sztv. 84.§ (3) bekezdése szerint az ott megjelölt eljárást megszüntetõ határozatait köteles az ügyésznek megküldeni. Az ügyészségnek a részére megküldött határozatokat törvényességi szempontból ellenõriznie kell. Ha azokat aggályosnak tartja, be kell szereznie a szabálysértési ügy iratait, s azok vizsgálatát követõen törvénysértés észlelése esetén a megfelelõ ügyészi intézkedést meg kell tennie.

- Az Sztv. 86.§-ában meghatározott esetekben az ügyész panasz alapján jogorvoslati fórumként jár el, a hatósági intézkedések, határozatok törvényességét felülvizsgálja, és törvénysértés esetén a szabálysértési hatóságokat kötelezõ határozatot hoz.

- Az ügyész a szabálysértési hatóságok felettes szervének megkeresése alapján felülvizsgálja törvényességi szempontból azokat az érdemi határozatokat, amelyeket a felettes szerv a felügyeleti jogkörében tartott vizsgálata eredményeként törvénysértõnek tart. Az új rendelkezések szerint ugyanis ilyen esetben a törvénysértést a felettes szerv saját hatáskörében már nem orvosolhatja (Sztv. 37.§).

- Figyelmet érdemlõ változás, hogy az új Sztv. ismét bevezette az elzárás-büntetést, ügyészi feladat a törvényességi felügyelet ellátása ennek végrehajtása felett.

A közigazgatási hatóságok jogszerû mûködése a jogbiztonság egyik fontos eleme és a hatósági eljárások iránti közbizalom feltétele. Az ügyészi törvényességi felügyelet alkotmányos feladata és célja, hogy hivatalból folytatott vizsgálatokkal és az állampolgárok vagy más szervek törvényességi kérelme alapján tárja fel és a bírósági felülvizsgálat útján vagy más módon nem orvosolható jogsértések megszüntetése, a jogszerû állapot helyreállítása végett tegye meg a törvény által hatáskörébe utalt intézkedéseket.

A közigazgatási hatósági ügyekben az anyagi és eljárásjogi szabályok helyes alkalmazását segítõ közremûködés az ügyészi törvényességi felügyeleti szakterület folyamatos feladata. Az ügyészségek 2000-ben a törvényességi vizsgálatok (4.207) közel egyharmadát önkormányzati szerveknél (1.151) és nem önkormányzati közigazgatási szerveknél (156) tartották.

A helyi adók kivetésével és beszedésével kapcsolatos hatósági eljárások törvényességi vizsgálata mellett az elmúlt évben több fõügyészség vizsgálta a szociális ellátásokkal kapcsolatos eljárások törvényességét. A munkanélküliek jövedelempótló támogatása, illetve a rendszeres szociális segély megállapítása gyakran az eljárási rendelkezések kisebb-nagyobb megsértésével történt. A törvénysértõ gyakorlat miatt az ügyészségek felszólalással éltek, illetve a jogszabálysértõ határozatokat - mert pl. a kérelmezõ nem volt jogosult a megállapított szociális ellátásra - óvással támadták meg.

A magasabb szintû jogszabállyal ellentétes helyi önkormányzati rendeletek miatt a fõügyészségek az érintett önkormányzatok törvényességi felügyeletét ellátó közigazgatási hivatalok vezetõit keresték meg.

a) Az ügyészi törvényességi felügyeleti tevékenységben kiemelt feladat a környezetvédelmi hatóságok eljárásainak és határozatainak folyamatos törvényességi szempontú elemzése, a környezetkárosítók elleni jogszerû hatósági fellépés támogatása.

Az ügyészi szervek - elsõsorban hivatalból végzett vizsgálatokkal - rendszeresen ellenõrzik a környezetvédelmi hatóságok tevékenységének jogszerûségét.

Az ügyészség intézkedéseivel a jogszabálysértések orvoslása mellett a határozottabb hatósági fellépés és jogalkalmazási gyakorlat kialakítását is szolgálta.)

A Balaton-parti településeken a lakosság nyugalmát zavaró zajhatások megelõzésére és megszüntetésére tett önkormányzati hatósági intézkedések jogszerûségét vizsgálta az elmúlt évben a Somogy Megyei Fõügyészség. A helyi rendeletalkotásra is figyelemmel a jegyzõk többféle jogi megoldás közül választhatják ki a zajhatások megszüntetésének leghatékonyabb módját. A hatóságok gyakran ellentétes érdekek egyeztetésére, a lakosság csendre vágyó, illetve az idegenforgalmat kiszolgáló, de zajos vendéglátó üzletek igényei közötti kompromisszumokra törekedtek. Intézkedéseik alapvetõ célja a határértékek betartatása volt, amely azonban nem minden esetben jelentette a zajhatások megszüntetését."

A nehezen összeegyeztethetõ érdekeknek szerepe van abban, hogy a hatósági fellépés nem kellõen határozott. Elõfordult, hogy a jegyzõ egyáltalán nem reagált a panaszbeadványban foglaltakra. Zajbírságot csak Siófokon és Balatonfenyvesen szabtak ki, jóllehet az ellenõrzõ mérések eredménye szerint más településeken is indokolt lett volna annak alkalmazása. Hatékony jogi eszköz volna az üzletek mûködésének korlátozása is, a jegyzõk azonban csak kivételesen élnek ezzel a lehetõséggel.

A veszélyes hulladékkal kapcsolatos hatósági tevékenységet vizsgálva több fõügyészség tapasztalata megegyezik a korábbiakban már észleltekkel: a jogsértõ magatartás bírságolásának hatékonyságát több körülmény is rontja. A másodfokú eljárások, a közigazgatási határozatok elleni perek rendkívül elhúzódnak, gyakran késedelmes a végrehajtás iránti intézkedés, elõfordul, hogy el is marad, mert a kötelezett ellen addigra már felszámolási eljárást indítanak. Nem mindig következetes a kötelezést tartalmazó határozatok végrehajtásának ellenõrzése sem, több esetben az ügyészség figyelem-felhívására történt intézkedés a végrehajtás iránt.

Az ügyészségi szakágak jó együttmûködését tükrözik a törvényességi felügyeleti szakág büntetõeljárás kezdeményezései, amelyeket a környezetvédelmi hatóságok tevékenységének ellenõrzése során észleltek alapoznak meg.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fõügyészség egy szennyvíztisztító telep mûszaki vezetõje ellen, illetve több gazdálkodó szervezet vezetõje ellen büntetõjogi felelõsségre vonást indítványozott - polgári peres eljárás indítása mellett -, mert veszélyes hulladékot, mérgezõ anyagokat felelõtlenül juttattak élõvízbe, termõtalajra. Hasonló bûncselekmények miatt a Zala, illetõleg Békés Megyei Fõügyészség is eljárt, továbbá számos szabálysértési eljárást is kezdeményeztek az ügyészi szervek környezet- és természetkárosítás miatt.

b) Az állampolgári bejelentések, kérelmek és hatósági megkeresések is gyakran elindítói az ügyészi vizsgálatnak, tipikusan lakókörnyezetet súlyosan zavaró, veszélyeztetõ környezetszennyezések miatt.

Az Országgyûlés környezetvédelmi bizottságának elnöke több megkeresésében környezetvédelmi tárgykörben vizsgálat tartását kérte az ügyészségtõl, jellemzõen veszélyes hulladék engedély nélküli elhelyezésével, veszélyes hulladéklerakó létesítésével, illetve veszélyes hulladék minõsítésével kapcsolatban.

Az eljáró ügyészségek az illetékes környezetvédelmi hatóságoknál megvizsgálták, hogy azok a szükséges intézkedéseket megtették-e a környezet veszélyeztetésének feltárására, ellenõrzési kötelezettségüknek eleget tettek-e, a helyszíni szemlérõl megfelelõ tartalommal készítettek-e jegyzõkönyvet, a döntés alapjául szolgáló tényállást feltárták-e, a szükséges kötelezést tartalmazó határozatokat kiadták-e.

Az észlelt eljárási hiányosságokat az ügyészségek felszólalásban, illetve jelzésben kifogásolták, indítványozták az érintett ügyekben a tényállás megfelelõ feltárását, a helyszíni szemlérõl pontos és részletes jegyzõkönyv készítését, ellenõrzés tartását, továbbá a hatósághoz érkezett fellebbezés késedelem nélküli felterjesztését. Óvást nyújtott be az ügyészség a veszélyes hulladék átvételét és kezelését engedélyezõ határozat ellen, mert a döntés meghozatalát nem elõzte meg a tényállás teljes körû felderítése és így a határozat megalapozatlan volt.

c) Az elmúlt évben az ügyészségek 44 keresetet nyújtottak be a bíróságokhoz a környezetszennyezõ, -károsító tevékenységtõl eltiltás, illetõleg a környezetszennyezéssel, természetkárosítással okozott kár megtérítése érdekében. Az eljárások alapjául szolgáló magatartások jellemzõen talajszennyezés, veszélyes hulladék jogellenes elhelyezése, élõvizek mérgezése, védett természeti értékek: állatok, növények pusztítása.

Az ügyészi kereset alapján hozott és jogerõre emelkedett bírósági ítéletek túlnyomó többségében helyt adtak a keresetnek.

E.) A szabálysértési eljárásokkal kapcsolatos ügyészi tevékenység

Az Sztv. jelentõsen átalakította a szabálysértési eljárást. A változás egyik, talán legfontosabb eleme az, hogy az egyfokú közigazgatási hatósági eljárás felülvizsgálatát a bíróság hatáskörébe utalta. A módosítás folytán a magyar szabálysértési jog megfelel az emberi jogok és alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló római Egyezménynek, és ez az összhang az ügyészség hathatós közremûködésével valósult meg.

A szabálysértési ügyekben a bírósági felülvizsgálat mellett az ügyészségek törvényességi felügyeleti jogkörükben jelentõs számú határozatot hivatalból vizsgálnak meg. Elõvezetés ügyészi jóváhagyása iránt a hatóságok 18.021 megkeresést terjesztettek az ügyészség elé (az elõzõ évben 22.222-t). Az ügyész az elõvezetés jóváhagyását 1.506 ügyben (az elõzõ évben 728 esetben) megtagadta, mert az elõvezetés jogszabályban írt feltételei nem voltak meg (26. sz. tábla). Az elõvezetés jóváhagyása iránti megkeresések számának csökkenése azzal magyarázható, hogy az új szabálysértési törvény hatálybalépése elõtti hónapokban a meg nem fizetett pénzbírságnak elzárásra történõ átváltoztatását az akkor hatályos jogszabályok nem tették lehetõvé, így az elzárás végrehajtása céljából történõ elõvezetés nem jöhetett szóba.

Az Sztv-nek az ügyészi hatáskört bõvítõ rendelkezései folytán - nevezetesen, hogy az eljárást megszüntetõ egyes határozatokat az ügyészség részére meg kell küldeni - az elmúlt évben az ügyészségekhez 21.520 szabálysértési megszüntetõ határozat érkezett, az ügyészségek elbíráltak 773 panaszt, ezek alapján 107 határozatot hatályon kívül helyeztek (25. sz. tábla).

A szabálysértési hatóságoknál tartott vizsgálatok száma - a jogszabály változásából eredõen - az elõzõ évi 395-rõl jelentõsen: 268-ra csökkent. Vizsgálatokat az év második felében az ügyészségek elsõsorban az önkormányzatoknál és a rendõrségnél tartottak azzal a céllal, hogy segítsék a törvény helyes és egységes alkalmazását. A vizsgálatok és egyéb ügyészi tevékenység útján szerzett tapasztalatok szerint a jogalkalmazók számára különösen az Sztv. egyes új rendelkezéseinek értelmezése, az Sztv. hatálybalépése elõtt és után elkövetett szabálysértések elbírálásánál a régi és az új Sztv. párhuzamos alkalmazásának kötelezettsége, és a végrehajtás szabályozásának hiányosságai okozták a legtöbb gondot. Az óvás benyújtására okot adó jelentõsebb jogsértések között elõfordult, hogy a szabálysértési hatóságok az elévülés ellenére, bizonyítottság hiányában, továbbá olyan cselekmény miatt hoztak marasztaló határozatot, amely nem valósít meg szabálysértést, vagy hatáskörüket túllépve bûncselekménynek minõsülõ ügyben döntöttek, mert nem ismerték fel a bûncselekménnyé minõsítõ körülményeket.

A jogalkalmazásban tapasztalható bizonytalanságra utal az is, hogy az elõzõ évi 779-hez képest jelentõsen: 962-re emelkedett az ügyészségekhez szabálysértési ügyekben benyújtott törvényességi kérelmek száma.

E kérelmek aránya a más tárgyú beadványokkal összehasonlítva kiemelkedõen nagy, és az összes (3.497) törvényességi kérelem kb. 27%-át teszi ki.

Az Alkotmánybíróság 29/2000. (X.11.) AB határozata 2000. március hó 1. napjára visszamenõleges hatállyal megsemmisítette az új szabálysértési törvénynek azt a rendelkezését, amely szerint a 2000. március 1. elõtt elkövetett szabálysértések a régi törvény szerint bírálandók el. Ez a rendelkezés is hozzájárult a törvényességi kérelmek számának növekedéséhez.

Az önkormányzati rendeletekben (Ör.) meghatározott szabálysértési tényállások alapján alkalmazott felelõsségre vonások körében volt tapasztalható, hogy a szabálysértési tényállást meghatározó rendelkezések alkotmányellenesek, vagy ellentétesek voltak az önkormányzatok rendeletalkotási tevékenységére vonatkozó szabályokkal. Olyan cselekményt határozott meg az Ör. szabálysértésként, amely magasabb szintû jogszabályban már meghatározott szabálysértésnek minõsült, a cselekmény nem volt jogellenes; vagy az Ör. az Sztv-vel volt ellentétes. Ezekben az esetekben az ügyészség kezdeményezte a Közigazgatási Hivatal vezetõjénél önkormányzati rendelet szabálysértést meghatározó rendelkezéseinek megváltoztatására irányuló intézkedés megtételét.

A cégek törvényességi felügyeletét a cégbíróság látja el a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény (Ctv.) alapján. A törvényben meghatározottak szerint az ügyész közremûködik a cégbírósági eljárásban: keresetindításra, valamint nemperes - törvényességi felügyeleti és törlési - eljárás kezdeményezésére jogosult.

Az ügyészségek az elmúlt évben cégügyekben összesen 936 esetben indítottak keresetet és kezdeményeztek nemperes eljárást.

Az ügyész keresetet indíthat a törvényben meghatározott határidõn belül a cég- vagy változásbejegyzõ végzés hatályon kívül helyezése iránt a végzésben foglalt adatok tartalmának jogszabályba ütközése miatt, és - határidõ nélkül, de erõsen korlátozott feltételek mellett - a céget létesítõ okirat, illetve az arra vonatkozó módosítás érvénytelenségének megállapítása iránt.

Az ügyészségek 2000-ben 124 keresetet indítottak a jogellenes állapot megszüntetése végett, amelyek egyben segítették az egységes cégbírósági gyakorlat kialakítását is.

A cégjegyzékbe bejegyzett adatok törvénysértõ jellege és a cég törvényes mûködésének biztosítása érdekében az ügyészségek az elmúlt évben 606 törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztek.

Az eljárás célja, hogy a forgalom biztonsága érdekében a cégjegyzékben szereplõ adatok feleljenek meg a valóságnak és a cég mûködése során tartsa be a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, illetve a létesítõ okiratában foglaltakat.

Törlési eljárásra szolgáltat okot, ha a cég a székhelyén, a telephelyén, fióktelepén, illetve a képviseletre jogosult személyek útján elérhetetlen. Az erre irányuló eljárásban lehetõvé teszi a jogszabály a cég törlését végelszámolási, felszámolási eljárás lefolytatása nélkül. Az eljárás célja a cégnyilvántartás közhitelességének a biztosítása.

A megyei fõügyészségek 216 esetben kezdeményeztek törlési eljárást.

A törlési eljárás után gondot okoz, hogy a jelenleg hatályos rendelkezések alapján nem oldható meg az a helyzet, amikor a hivatalból törölt cég után esetleg vagyon marad. Az így megmaradt, "uratlanná" vált vagyon tulajdoni helyzete rendezetlen.

A törlési eljárás feltételeinek meghatározása a korábbi jogi helyzethez képest kétségtelenül egyértelmûbb, azonban ez a szabályozás túlságosan erõsíti az eljárás formai jellegét. A cégek vagy képviselõik elérhetetlensége már akkor megállapítható, ha a cégbíróság végzése "ismeretlen" vagy "ismeretlen helyre költözött" jelzéssel érkezik vissza. Ez a gyakorlat alkalmat ad a cégek tartozásuktól való szabadulására, "fantommá" válására.

Megfontolandó, hogy nem volna-e indokolt a törlési eljárás teljes körû újraszabályozása úgy, hogy a cég törlés folytán való megszûnése egyszerûsített felszámolási eljárás keretei között megoldható legyen. Mindkét kérdést illetõn a Legfõbb Ügyészség kezdeményezte a törvényi szabályozás kiegészítését.

Az ügyészségek az elmúlt évben is a kialakult gyakorlatnak megfelelõen hivatalból folytatott ügyészi törvényességi vizsgálatokkal segítették, hogy a munkáltatói eljárások és intézkedések megfeleljenek a jogszabályi elõírásoknak.

a) Az ügyészségek országosan vizsgálták a hivatásos önkormányzati tûzoltóság tagjainak szolgálati viszonyával összefüggõ munkáltatói intézkedések törvényességét.

A munkáltatói intézkedésekben kisebb számban elõfordult jogszabálysértések figyelmetlenségbõl és a jogszabály téves értelmezésébõl eredtek.

b) A fegyelmi felelõsségre vonás alkalmazása jellemzõen arányos és törvényes volt. Ennek is tulajdonítható, hogy csak csekély számban éltek a fegyelmi fenyítés ellen jogorvoslattal. Kártérítési felelõsség érvényesítése iránt kevés számú eljárás indult. Az eljárásjogi rendelkezéseket - eseti hibáktól eltekintve - általában helyesen alkalmazták. A kártérítés mértékének meghatározásánál érzékelhetõ volt, hogy az a jövedelmi viszonyokat figyelembe véve általában igen méltányosan történt.

c) A külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésével kapcsolatos hatósági tevékenység körében a Csongrád megyében végzett ügyészi vizsgálat megállapításai szerint a foglalkoztatottak között meghatározó a fizikai munkát végzõk aránya. Legtöbben a mezõgazdaságban helyezkedtek el, majd ezt követi az építõipar, és jelentõs még a kereskedelemben elhelyezkedõk száma.

A vizsgálat a hatóságnál kifogásolta az államigazgatási eljárás szabályainak megsértését, nevezetesen a tényállás hiányos felderítését, valamint az eljárás indokolatlan elhúzódását eredményezõ késedelmes eljárási cselekményeket.

d) A Legfõbb Ügyészség javasolta a 8/1999. (XI.10.) SzCsM rendelet több, az egységes jogalkalmazást zavaró rendelkezésének módosítását. Például annak a jogszabályban történõ meghatározását, hogy a kérelem elbírálásánál mit kell az országos átlagos személyi alapbérnél lényegesen alacsonyabb személyi alapbérnek tekinteni, valamint arra vonatkozó eljárási rendelkezés felvételét, hogy a foglalkoztatás meghiúsulása esetén a hatóság milyen intézkedést tehet. A javaslattal a Gazdasági Minisztérium egyetértett.

e) Több megyei fõügyészség vizsgálta, hogy az egyes gazdálkodó szervezetek megtartják-e a Munka Törvénykönyvének a munkaszerzõdések megkötésére, módosítására és a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó szabályait, valamint azt, hogy a munkáltatók miként tesznek eleget a munkavédelemrõl szóló törvényben elõírt kötelezettségüknek és a balesetekkel kapcsolatos jogszabályi elõírásoknak.

A vizsgálat megállapításai szerint gyakran volt tapasztalható a munkaviszony létesítésénél és megszüntetésénél az írásbeliség hiánya, a törvényben elõírt alaki és kötelezõ tartalmi követelmények megsértése, a jogorvoslatról történõ tájékoztatás elmaradása, a kollektív szerzõdés egyes rendelkezéseinek jogellenessége.

A munkavédelem területén az ügyészségek kifogásolták a munkavédelmi oktatásra vonatkozó kötelezettség teljesítésének elmaradását, az elõírt írásbeli dokumentációk hiányos vezetését.

Az alapítványok és a társadalmi szervezetek mûködésének törvényességi felügyeletét a Polgári Törvénykönyv, illetve az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján az ügyészség látja el. Fontos társadalmi érdek fûzõdik a civil szervezetek törvényes mûködéséhez, mivel ezek a szervezetek jelentõs közösségi feladatokat látnak el, számottevõ vagyonnal gazdálkodnak, és tevékenységük közhasznúsági fokozatától függõen különbözõ kedvezményekben részesülnek.

E körülményekre tekintettel az ügyészség megkülönböztetett figyelmet fordít a civil szervezetek nyilvántartásba vételével, mûködésével és a megszüntetésükkel kapcsolatban felmerülõ kérdések törvényes megoldására.

A civil szervezetek bírósági nyilvántartásba vételével, közhasznúsági fokozatba sorolásával kapcsolatos végzések ellen benyújtott ügyészi fellebbezések, illetve azok alapján hozott bírósági határozatok jelentõsen hozzájárultak ahhoz, hogy az alapítványok, egyesületek mûködésüket a törvény elõírásainak megfelelõ alapító okirat, alapszabály alapján kezdjék meg, illetve folytassák. A nyilvántartásba vétellel kapcsolatos végzések ellen benyújtott ügyészi fellebbezések száma a beszámolási idõszakban az elõzõ évi 825-rõl 542-re csökkent. A viszonylag nagy mértékû eltérés oka a közhasznúsági nyilvántartásra vonatkozó jogi szabályozás hatályba lépésével összefüggõ, ilyen irányú ügyészi aktivitás korábbi években tapasztalható rendkívüli mértékû megnövekedésében illetve ennek, az azóta kialakult joggyakorlat viszonylagos egységessé válása utáni lecsökkenésében keresendõ.

Fontos követelmény, hogy a nyilvántartásba vett civil szervezetek mûködése megfeleljen a törvényeknek és saját belsõ szabályzataiknak. Ennek a célnak a szolgálatában az ügyészség - a korábban kialakított gyakorlatnak megfelelõen - folytatta a civil szervezetek egy-egy csoportjának országos vizsgálatát.

Az országos vizsgálatok mellett a fõügyészségek a saját munkatervük és törvényességi kérelmek, más szervektõl érkezõ megkeresések alapján is számos civil szervezet mûködését ellenõrizték.

A civil szervezeteknél folytatott vizsgálatok száma 1999-hez képest mintegy 20%-kal növekedett (az alapítványoknál 747-rõl 987-re, egyesületeknél 1.042-rõl 1.240-re). A növekedést nagyobbrészt az ügyészségek által hivatalból indított vizsgálatok számának növekedése okozta.

Általános tapasztalat, hogy a civil szervezetek egy része vagyon hiányában, illetve a tagság érdektelensége miatt ténylegesen nem mûködik, a bírósági nyilvántartásból való törlésüket azonban nem kérik. Az ügyészségek az elmúlt évben összesen 327 alapítvány és 475 társadalmi szervezet ellen nyújtottak be keresetet, túlnyomó többségében a megszûnés megállapítása iránt. A keresetek száma évek óta folyamatosan emelkedik.

A magánjogi és közigazgatási jogi szakterületen a törvényességi kérelmek intézése az állampolgári jogérvényesítés egyik rendkívüli eszköze. Ez a jelleg abból fakad,, hogy a más módon már nem orvosolható jogsérelem az ügyészség beavatkozása (pl. óvás) útján esetleg megszüntethetõ. Az állampolgárok, jogi személyek többnyire a hatóságoktól elszenvedett saját jogsérelmeiket kifogásolják, emellett azonban sok esetben a közérdek védelme érdekében is megkeresik az ügyészségeket.

A beszámolási idõszakban a törvényességi kérelmek száma az elõzõ évhez képest számottevõen, 2.807-rõl 3.497-re emelkedett. Ezen belül a törvényességi kérelmek száma a legmagasabb a szabálysértési ügyekben (962), az építési (351), a más hatósági ügyekben (450), a társadalmi szervezetekkel (352) és földügyekkel (320) kapcsolatban volt. (27. sz. tábla).

A törvényességi kérelmek alapján az ügyészségek a jogsértõ határozatok ellen 314 óvást emeltek, 167 esetben a mulasztásban megnyilvánuló törvénysértés, illetve törvénysértõ gyakorlat miatt felszólalást nyújtottak be, és kisebb súlyú törvénysértés megszüntetése végett 111 esetben jelzéssel éltek (28. sz. tábla).

A törvényességi kérelmek többsége nem volt megalapozott. Ezekben az esetekben az eljáró ügyészség a kérelmezõ részére írásban részletesen megindokolt tájékoztatást adott.

Az állampolgárok nemcsak írásban, hanem személyesen is gyakran fordulnak az ügyészi szervekhez jogvédelemért vagy jogi felvilágosításért. Valamennyi ügyészség az erre kijelölt idõszakban fogadja az állampolgárokat, és a szóban nyomban el nem intézhetõ kérelmeket jegyzõkönyvbe foglalás után körültekintõen megvizsgálja.

Az ügyészségek magánjogi és közigazgatási jogi szakterületen 2000-ben az alábbi témák országos vizsgálatát végezték:

a) A kulturális célú társadalmi szervezetek mûködésének törvényességi vizsgálata

A vizsgálat annak megállapítására irányult, hogy a társadalmi szervezetek az alapszabályukban meghatározott kulturális célok érdekében milyen konkrét tevékenységet fejtenek ki, ezen kívül milyen egyéb tevékenységet folytatnak, s ez összhangban van-e az alapszabályukban meghatározott célokkal, figyelemmel a gazdasági vállalkozási tevékenységre is.

A vizsgálat 627 társadalmi szervezet mûködésének ellenõrzésére terjedt ki. A megállapítások alapján az ügyészségek 788 intézkedést (102 óvás, 428 felszólalás, 252 jelzés 6 figyelmeztetés) tettek. A vizsgálat során feltárt jellemzõ hibák voltak:

- kooptálást lehetõvé tevõ alapszabályi rendelkezés,

- határozatképtelen közgyûlésen határozat hozatala,

- éves költségvetés készítésének, különbözõ szabályzatok készítésének elmulasztása,

- könyvvezetési, beszámoló készítési elõírások megsértése,

- közhasznú szervezeteknél a közhasznúsági jelentés készítésének elmulasztása,

- hiányos jelentés készítése.

A vizsgálatot számos társadalmi szervezetnél azért nem lehetett lefolytatni, mert a szervezet ténylegesen már nem mûködött. Az ügyészek e vizsgálat alapján 88 keresetet nyújtottak be a megszûnés megállapítása és a bírósági nyilvántartásból való törlés iránt.

A vizsgált társadalmi szervezetek közül 164 közhasznú, 32 pedig kiemelkedõen közhasznú jogállású szervezet volt.

A közhasznú jogállást elnyert, illetve azért folyamodó szervezetek alapszabályukban sokféle olyan közhasznú tevékenység folytatását vállalják, amelyek egy részét késõbbi mûködésük során nem tudják teljesíteni.

Az egyesületi célok teljes körû megvalósítását gyakran korlátozzák a szûkülõ anyagi lehetõségek. Néhány esetben elõfordult, hogy az egyesület tartozásaiért nem tudott helytállni, ellene peres eljárás indult. Esetenként a hitelezõk (APEH, áramszolgáltató, vízmûvek) peren kívül állapodtak meg az adós társadalmi szervezettel a tartozás átütemezésében.

Viszonylag magas azoknak az egyesületeknek a száma, amelyek az anyagi feltételek hiányában, illetve a tagság érdektelensége miatt abbahagyják mûködésüket.

b) A gyermekvédelmi alapítványok mûködésének törvényességi vizsgálata

A gyermekvédelmi alapítványok mûködése országos törvényességi vizsgálatának alapvetõ célja annak elemzése volt, hogy a gyermekvédelmi alapítványok és közalapítványok vagyonfelhasználása összhangban van-e a kitûzött közérdekû célokkal, továbbá, hogy a mûködésük megfelel-e a jogszabályoknak és az alapító okirat rendelkezéseinek.

A bíróságok megközelítõleg 1500 gyermekvédelmi alapítványt vettek nyilvántartásba, ezek közül a vizsgálat 504 alapítványra terjedt ki, ebbõl 27 volt a közalapítvány. Az alapítványok közül 89 közhasznú, 12 kiemelten közhasznú szervezetként szerepel a bírósági nyilvántartásban.

A vizsgált alapítványok fõként az egy-egy betegségcsoportban szenvedõ gyermekek gyógyintézeti ápolásának, gondozásának anyagi támogatására, hátrányos helyzetû gyermekek segítésére, nevelõotthonban élõ gyermekek személyiségének fejlesztésére, a nevelõotthon családias jelleggel való mûködtetésének elõsegítésére jött létre.

Az alapítványok közül 23 tart fenn különbözõ intézményeket, közöttük drogterápiás otthont, rehabilitációs védõotthont, szociális és pszichés veszélyeztetettségben élõ, illetve krízishelyzetben lévõ gyermekek és kismamák átmeneti otthonát.

Az alapítványok az alapításkor általában nem rendelkeztek jelentõs vagyonnal. A vagyongyarapodás részben önkormányzatok, gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek adományaiból származott, az utóbbiaknál növekvõ arányú a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával történõ adományozás. Jelentõs bevételhez jutottak az alapítványok pályázatok útján is. A központi költségvetésbõl pályázat útján elnyert támogatást szigorú feltételekkel kapták. A felhasználás ezekben az esetekben szerzõdés alapján történt és annak teljesítését a folyósítók rendszeresen ellenõrizték. Néhány alapítvány PHARE támogatáshoz is hozzájutott pályázat útján, és több alapítvány kapott jelentõs támogatást külföldi jogi személyektõl.

A vagyonfelhasználás alapvetõ szabályait az alapító okiratok általában megfelelõen tartalmazzák. A tényleges vagyonfelhasználás a kitûzött alapítványi célokra történt, az alapítói céloktól eltérõ vagyonfelhasználás csak kivételesen fordult elõ, ezekben az esetekben az ügyészség a szükséges intézkedést megtette.

Ugyanakkor a vizsgálat az alapító okiratok tartalmát illetõen kifogásolta többek között, hogy a szabályozás lehetõséget adott az alapítónak a kuratóriumban döntõ befolyás szerzésére, az összeférhetetlenségre, a kuratórium döntéshozatalára és a vagyonfelhasználásra vonatkozó szabályozás pedig hiányos volt. Az alapító okirat hibáinak megszüntetésére az ügyészségek felhívták az alapítókat.

Az alapítványok mûködésében gyakori hiba volt, hogy a kuratórium az alapító okirattal ellentétesen döntött, a vagyonfelhasználásra vonatkozóan törvénysértõ határozatot hozott, az éves beszámoló készítési, könyvvezetési kötelezettséget elmulasztotta, a közhasznúsági beszámoló nem volt teljes. A feltárt törvénysértések miatt az ügyészségek az alapítvány kezelõ szerveihez 515 intézkedést (42 óvás, 294 felszólalás, 178 jelzés, 1 figyelmeztetés) nyújtottak be. Három esetben büntetõeljárást kezdeményeztek magánokirat-hamisítás vétségének alapos gyanúja, gépkocsi üzemanyagköltség és amortizáció szabálytalan elszámolása miatt.

c) A bûnmegelõzési alapítványok törvényességének vizsgálata

Az ügyészségek 255 rendõrséget támogató bûnmegelõzési alapítvány mûködésének törvényességét vizsgálták meg. E tárgykörben a fõügyészségek már korábban is több vizsgálatot folytattak és kifogásolták, hogy sok esetben az alapítvány tevékenysége összefonódott a támogatott rendõri szerv tevékenységével, továbbá, hogy a rendõri szerv vezetõi számos esetben akkor is bekapcsolódtak a döntéshozatalba, ha nem voltak a kuratórium tagjai.

A rendõrség munkáját támogató, bûnmegelõzési, közbiztonsági alapítványok többsége az 1990-es évek elején jött létre. A vizsgált alapítványok általában a megyei vagy helyi rendõri szervek mûködéséhez szükséges személyi, tárgyi feltételek javítását szolgálták.

Az alapítványok a gyakorlatban a rendõri munka ellátásához feltétlenül szükséges technikai eszközök beszerzését, számítógépes ellátását, a rendõrök szakmai továbbképzését, tanulmányútjait támogatták, tevékenységük elsõdlegesen a rendõrség szûkös költségvetési forrásainak kiegészítésére irányult.

A vagyontárgyak egy része a rendõri szerv tulajdonába került, más esetben csak használatba kapta azokat. Használatba adás esetén az üzemeltetést általában az alapítvány finanszírozta. A használatba adott vagyontárgyakról írásbeli megállapodás általában nem, pontos nyilvántartás is csak kivételesen készült.

Az alapítványi támogatások között jelentõs volt a személyre szóló juttatás, pl. jutalmat osztottak, túlóradíjat folyósítottak, továbbtanuláshoz tandíjtámogatást, szociális támogatást, beiskolázási segélyt adtak. A kezdeti idõszakban a jutalmazásra szánt összeget az érintett rendõri szerv számlájára utalták át és az illetékes vezetõ osztotta szét. A fõügyészségek intézkedései folytán ezt a gyakorlatot megszüntették.

A vizsgálat eredményeként az ügyészségek 313 intézkedést tettek. Óvást nyújtottak be, amiatt, ha az alapító jogkörét elvonva a kuratórium módosította az alapító okiratot, a kuratórium jelölte ki a tagjait, határozatképtelen üléseken hoztak határozatot. Felszólalás benyújtására került sor különbözõ mulasztásban megnyilvánuló törvénysértések, illetve törvénysértõ gyakorlat miatt, így pl. a kuratóriumi üléseket nem tartották meg az alapító okiratban elõírt gyakorisággal, nem döntöttek a vagyonfelhasználásról, az éves beszámoló készítési, illetve könyvvezetési kötelezettségüknek nem tettek eleget.

d) Az erdészeti hatósági tevékenység törvényességi vizsgálata az állami erdészeti szolgálat területi igazgatóságainál és az országos erdészeti hatóságnál

Az Állami Erdészeti Szolgálatnál az erdõgazdálkodók nyilvántartásba vételét, az egyes engedélyezési és kötelezési eljárásokat és az erdészeti hatóság bírságolási tevékenységét ellenõrzõ törvényességi vizsgálat tapasztalatai szerint mind az anyagi jogszabályok alkalmazása körében, fõleg azok téves értelmezésébõl eredõen, mind az eljárási jogi rendelkezések érvényesülésénél - többnyire a jogi szakértelem hiányával magyarázhatóan - fordultak elõ jogszabálysértések.

Az erdõgazdálkodók nyilvántartásánál - részben a jogi szabályozás pontatlansága miatt is - a legtöbb gondot az erdõgazdálkodói jogosultság el-lenõrzése jelenti, fõként, ha az erdõterületnek több tulajdonosa van.

A nem teljesen rendezett, továbbá az ingatlan-nyilvántartáson át nem vezetett tulajdonviszonyokból eredõen az erdészeti igazgatásnak az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy az erdõtulajdonosok egy részét nem ismerik, jelentõs nagyságú erdõterületekre nincs bejegyzett erdõgazdálkodó, így mivel azokon jellemzõen nem folyik erdõgazdálkodás, fennáll a veszélye annak, hogy szabad prédává válnak.

Ennek meggátolására az erdészeti hatóságok minden lehetséges eszközzel próbálják az erdõterületek tulajdonosait felkutatni, és az erdõgazdálkodó kijelölésére intézkedni. A földhivataloktól történõ adatbeszerzés azonban jelentõs többletköltséggel jár, amit az erdészeti hatóságok nem, vagy csak nagy nehézségekkel tudnak finanszírozni. Megfontolandó volna jogszabállyal lehetõséget adni az erdészeti hatóságoknak, hogy hivatali feladataik ellátása céljából az ingatlan-nyilvántartási adatokhoz díjmentesen hozzáférjenek.

A fakitermelés és az erdõterület igénybevételét engedélyezõ határozatok esetenkénti megalapozatlansága a kérelmek hiányosságaira és a szakhatóság bevonásának elmulasztására vezethetõ vissza.

Az erdõgazdálkodási bírság alkalmazása körében a fizetésre kötelezettek megjelölésénél és a bírságolás szubjektív feltétele (felróhatóság) tisztázásánál bizonytalanság volt tapasztalható. Gondot okoz, hogy a jogszabályok nem minõsítik az erdõgazdálkodási bírságot a behajtás szempontjából adótartozásnak. Ezért a bírság befizetésének elmulasztása esetén csak az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény végrehajtási szabályai szerint lehet eljárni, ami azonban a jelentõs összegû hátralékoknál eredményt nem hoz.

A vizsgálat alapján a fõügyészségek az erdészeti hatóságokhoz

- 57 óvást nyújtottak be a határozatoknak a tényállás tisztázása, a szakhatóságok megkeresése hiányából eredõ megalapozatlansága, az erdõgazdálkodási bírság alapjának, összegének téves megállapítása miatt,

- 11 felszólalással éltek a különbözõ eljárásjogi mulasztások, illetve jogszabálysértõ gyakorlat miatt, valamint

- 9 jelzésben kifogásoltak az ügyekben tapasztalt kisebb jelentõségû jogszabálysértéseket.

A másodfokú eljárásban észlelt jogszabálysértések miatt az Erdészeti Hivatal elnökéhez a Legfõbb Ügyészség nyújtott be felszólalást és jelzést.

A vizsgált szervek - köztük az Erdészeti Hivatal is - az intézkedésekkel egyetértettek.

e) A helyi adók kivetésével és beszedésével kapcsolatos elsõ és másodfokú hatósági eljárások és határozatok törvényességének ellenõrzése a települési önkormányzatok adóhatóságainál

Az ügyészségek megvizsgálták a helyi adók kivetésével és beszedésével kapcsolatos elsõ és másodfokú hatósági eljárások és határozatok törvényességét 433 települési önkormányzati adóhatóságnál és valamennyi közigazgatási hivatalnál.

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) alapján, annak keretei között az önkormányzatok illetékességi területükön helyi adókat vezethetnek be. A helyi adót szabályozó rendeletek különbözõ okokból kifogásolhatók voltak, például a magasabb szintû jogszabállyal ellentétes szabályokat rögzítettek részben amiatt is, hogy nem kísérték figyelemmel a jogszabály - gyakori - változását és rendeletüket nem módosították. Az adó törvénysértõ megállapítását eredményezte, hogy a helyi rendelet az egyes adónemeket csak határozott idõre vezette be, és annak letelte után, az alapul szolgáló jogszabály hiányában is kivetették az adót.

Az adóhatósági eljárásokban tapasztalt gyakori mulasztások voltak, hogy az adóhatóságok

- nem éltek indokolt esetben hiánypótlással,

- nem alkalmaztak a késedelmes bevallások miatt mulasztási bírságot,

- túllépték az ügyintézési határidõt,

- határozatai esetenként hiányosak és emiatt megalapozatlanok is,

- a jogerõs határozattal megállapított helyi adó önkéntes befizetésének hiánya esetén nem éltek az adótartozások végrehajtása iránti haladéktalan intézkedésekkel, illetve nem tették meg a lehetséges valamennyi intézkedést a végrehajtási eljárásokban.

A másodfokú hatóságok határozatai között is elõfordult megalapozatlan döntés, észlelhetõ volt határidõ túllépés, megtörtént, hogy a tévesen hozzájuk megküldött jogorvoslati kérelmek áttétele iránt nem intézkedtek.

A vizsgálatok alapján az ügyészségek 179 óvást nyújtottak be a törvénysértõ és megalapozatlan határozatok ellen, 295 felszólalással éltek a feltárt eljárási hiányosságok, mulasztások miatt, 158 jelzésben kifogásolták az ügyekben tapasztalt kisebb jelentõségû jogszabálysértéseket. Büntetõeljárást kezdeményeztek a Btk. 249.§-ának (2) bekezdésébe ütközõ zártörés vétsége miatt, kettõ fegyelmi eljárást kezdeményeztek, mert az adóhatóság 1.516 adózó esetében helyi rendelet hiányában állapított meg adót, illetve az adóhatóság több adóbevallást nem bírált el, 1999. évben az adóhátralékosokkal szemben végrehajtás iránt nem intézkedett, adómérséklés, valamint fizetési könnyítés iránti kérelmeket nem intézte el.

A magasabb szintû jogszabállyal ellentétes önkormányzati rendeletek miatt az ügyészségek a közigazgatási hivatal vezetõjénél 12 esetben kezdeményezték a hatáskörébe tartozó törvényességi ellenõrzés lefolytatását.

f) A hivatásos önkormányzati tûzoltóság tagjai szolgálati viszonyával összefüggõ munkáltatói intézkedések törvényességi vizsgálata

A szolgálati viszony létesítése és módosítása körében a törvényben elõírt eljárási szabályok egyebek mellett garanciális célokat is szolgálnak és ennek megfelelõen jogvita esetén a bizonyítás fontos eszközei. Ezért az ügyészségek helyenként kifogásolták, hogy a kiállított okiratok hitelessége kétségbe vonható volt, vagy az okirat nem volt fellelhetõ. A figyelmetlenség következményének kell tekinteni pl. azt, ha a kinevezés elfogadásának igazolását jelentõ aláírások hiányoznak az okiratról, vagy a szolgálati viszony közös megegyezéssel való módosítása esetén a hivatásos állomány tagjának beleegyezése a hiányos okiratokból nem állapítható meg.

A szolgálati viszony megszüntetése körében olyan jogellenes munkáltatói intézkedéseket, amelyek súlyos joghátrányt okoztak volna, a vizsgálat nem tapasztalt.

A jogszabálysértések orvoslása végett az ügyészségek 23 óvást, 51 felszólalást nyújtottak be, és 51 esetben jelzéssel éltek.

A szolgálatteljesítés beosztásánál törvénysértõ gyakorlat nem alakult ki. Az ún. vonuló tûzoltók 24/48 órás szolgálat-teljesítése utáni díjazás azonban egészében nem felelt meg a törvényes elõírásoknak. Ezt az állapotot a hivatásos állomány - feltehetõen a délutáni és éjszakai pótlékra való jogosultságra vonatkozó ismerete hiányában - hosszabb idõn keresztül tudomásul vette.

g) Az ügyészség által a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény alapján kezdeményezett törvényességi felügyeleti eljárások tapasztalatainak elemzése

A fõügyészségek elemezték az 1997. évi CXLV. törvény (a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló törvény, a továbbiakban Ctv.) szerinti, az ügyész által a hatálybalépés, (1998. június 16.) és 2000. június 30. napja között kezdeményezett törvényességi felügyeleti eljárások tapasztalatait.

Az elemzés idõszakában a Ctv. 52. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti felhatalmazás alapján az ügyészségek 1.790 törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztek.

A cégtörvényességi eljárások döntõ többsége a Ctv. 50. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján indult (873 ügy), mert a cégek mûködésük során nem tartották be a szervezetükre és mûködésükre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, illetve a létesítõ okiratban foglaltakat. Jellemzõen ilyen ügyek voltak, amelyekben a cégek nem helyezték letétbe éves beszámolójukat (mérlegüket, egyszerûsített mérlegüket), a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. törvény (Át.) 21.§-ának (1) bekezdése alapján az állami vagyonkezelõ szervezet által átutalt privatizációs ellenértékhányad felhasználása során a törvényi kötelezés ellenére a cég azzal alaptõkén felüli vagyonát nem növelte és nem bocsátott ki dolgozói részvényeket.

A Ctv. 50. §-a (1) bekezdésének b) pontja is - a cégjegyzékbe bejegyzett adat a bejegyzést követõen keletkezett ok folytán vált törvénysértõvé - jelentõs számban szolgált alapul az ügyészi eljárás kezdeményezéséhez (647 ügy). Tipikus eset a cég székhelyének, telephelyének, a cég képviselõjének címváltozása, vagy más ok miatti elérhetetlensége.

A fõügyészségek eljárást kezdeményezõ okiratai kevés kivétellel helyes jogszabályi hivatkozást, jogszerû indítványokat tartalmaztak. A cégbíróságok az ügyek túlnyomó többségében az ügyészi indítványnak megfelelõ döntést hoztak.

Az egységes ügyészi szervezet részét képezõ katonai ügyészség sajátos szervezeti rendben végzi büntetõjogi és büntetõjogon kívüli ügyészi feladatait. Az elsõ fokú területi katonai ügyészségek megyei fõügyészségi jogkörben tevékenykednek, irányításukat a Katonai Fõügyészség látja el, melynek vezetõje a katonai fõügyész, a legfõbb ügyész egyik helyettese.

A katonai büntetõeljárás intézménye a tárgyi hatáskörbe utalt katonai és köztörvényi bûncselekmények szakszerû és gyors elbírálását, a személyi hatáskörbe utalt szervezetek, zömében a fegyveres erõk fegyelmi helyzetének megóvását szolgálja. A katonai igazságszolgáltatás szerveinek hatáskörét az 1990-es évek elején jelentõsen szûkítették, azóta azonban az idõszerûségi mutatók és a szakszerûség javításának szükségessége miatt a jogalkotók azt minden törvényhozási ciklusban bõvítették. A hatásköri rendelkezések jelenleg a szakmai szempontok szerint is indokolt, optimális arányban jelölik ki a polgári és a katonai büntetõ bíráskodás, az ehhez igazodó ügyészi tevékenységek közötti határvonalat.

A katonai ügyészség büntetõjogi feladatait a Be.-ben írt eltérések figyelembe vételével az általános szabályok szerint végzi. A katonai büntetõeljárásban az általános nyomozóhatóság a katonai ügyészség. A kisebb súlyú katonai vétségek esetében a parancsnok által folytatott nyomozások felett a katonai ügyészség felügyeletet gyakorol vagy azokat saját hatáskörébe is vonhatja.

A területi katonai ügyészségek kizárólagos vádhatósági jogköreiket az elsõ fokon eljáró fõvárosi és további négy, kijelölt megyei bíróság katonai tanácsai elõtt gyakorolják. A másodfokú vádképviseletet és egyéb perorvoslati feladatokat a Legfelsõbb Bíróság elõtt a Katonai Fõügyészség látja el.

A katonai büntetõeljárást a tárgyidõszakban érintõ leglényegesebb törvényi változás (1999. évi CX. törvény 99. § ) 2000. március 1-jétõl módosította a hatásköri szabályokat. E szerint katonai büntetõeljárásnak van helye fegyveres erõk (honvédség és határõrség) tényleges állományú tagja által elkövetett bármely bûncselekmény miatt. Az ezzel az aktussal a fegyveres erõk tekintetében ismét teljessé váló katonai igazságszolgáltatási hatáskör ezen kívül magában foglalja továbbá a rendõrség, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és a büntetés-végrehajtás hivatásos állományú tagjai által elkövetett katonai bûncselekményeket, az utóbbi két szervezet esetében a szolgálattal összefüggésben elkövetett köztörvényi bûncselekményeket is.

A katonai szövetséghez tartozás következménye, hogy 2000. március 1-jétõl katonai büntetõeljárás hatálya alá tartozik a szövetséges fegyveres erõk kötelékében szolgáló és magyar joghatóság alá tartozó katona köztörvényi bûncselekménye is, ilyen eljárásra azonban eddig alig került sor. A Btk. 1999. évi módosítása (1998. évi LXXXVII. tv.) tette lehetõvé az eljárást azon esetekben is, amikor a feljelentett cselekményt szövetséges fegyveres erõ katonájával szemben vagy egyébként más állam katonai kötelékében, pl. békefenntartó alakulat tagjaként a magyar katona fenti büntetõjogi fogalma alá tartozó személy követi el.

A katonai ügyészségek sajátos mûködési területükön ellátják az ügyész magánjogi és közigazgatási feladatait - elsõsorban a törvényességi vizsgálatok terén -, s a bûnmegelõzés érdekében egyéb tevékenységet is folytatnak.

A büntetõ jogszabály változása miatt 2000-ben jelentõsen megnövekedõ munkateher ellenére a katonai ügyészség a jelenlegi szervezeti és mûködési feltételei mellett képes a büntetõjogi és a büntetõjogon kívüli ügyészi feladatok hatékony, a színvonalas statisztikai mutatókat is megõrzõ ellátására itthon és immár a külföldön állomásozó magyar alakulatok vonatkozásában is.

A katonai ügyészségeken 2000-ben iktatott 3.520 büntetõjogi ügyirat között az új büntetõ feljelentések száma (2.827) mintegy negyedével nõtt (125,6 %), és az elõzõ évrõl folyamatban maradt (248) ügyekkel együtt meghaladta a háromezret. A befejezett büntetõ ügyekben 3.569 feljelentett (116 %) 4.322 bûncselekménye (115,6 %) ügyében járt el a katonai ügyészség. Az év végén elintézetlen ügyek száma (290) továbbra is az egyhavi ügyérkezésnek felelt meg (35-36. sz. táblák).

A növekedés a feljelentettek (509 fõ) és a bûncselekmények számában (590) egyaránt a várakozásoknak megfelelõen jelentkezett. A katonák köztörvényes, - ezen belül alapvetõen magánéleti - bûncselekményeire is kiterjesztett hatáskör következtében ezen bûncselekmények száma (2.448) összességében kiemelkedõen, 58,2 %-kal emelkedett.

A kiemelt köztörvényes bûncselekmények között nem nõtt a kábítószerrel visszaélések (74) és a lõszerrel, lõfegyverrel, robbanóanyaggal visszaélések (32) száma. A vesztegetések száma azonban mintegy harmadával (53-ról 89-re) növekedett. A lopások aránya változatlan (432), az okiratokkal történt visszaélések száma (349) azonban kisebb csökkenést mutatott.

A nyomozások adatai szerint a szándékos bûncselekményekkel okozott 155,8 millió Ft kár mértéke az éves inflációs ráta alatt, csak 4,1 %-kal haladta meg az elõzõ évit.

Az 1.874 katonai bûncselekmény 14,2%-kal volt kevesebb az elõzõ évinél és az összes bûncselekmény 43,4 %-át jelentette. A zömében vétségi eljárásra tartozó katonai bûncselekmények 77,3 %-a szolgálati kötelességszegés és kibúvás volt, 10,2 %-a pedig függelemsértés.

Az elöljárók bûncselekményeinek száma (235) mintegy negyedével nõtt és a katonai bûncselekmények 12,7 %-át adta. A tipikusan sorkatonák által elkövetett szolgálati visszaélések és az alárendeltek megsértésében megnyilvánuló hatalommal visszaélések száma (387) ötödével csökkent.

A fegyveres erõkön belül a határõrségnél jobban (36,1 %-kal) a honvédségnél kisebb mértékben (3,2 %-kal) nõtt a feljelentett bûncselekmények száma. Az összes feljelentés 68,8 %-a ezen testületek tagjai ellen irányult és összesen 2.029 fõt érintett.

Ugrásszerû növekedés volt tapasztalható a büntetés-végrehajtási testület állománya által elkövetett (74,2 %) bûncselekmények körében, ami a szolgálattal összefüggésben elkövetett cselekmények miatti feljelentések megháromszorozódásának következménye.

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében a 30 hivatásos állományú taggal szemben tett 20 feljelentés az elõzõ évi négyszerese.

Örvendetes, hogy jelentõsebb mértékben csökkent a feljelentett rendõrök (29,7 %-kal) és a katonai büntetõeljárásra tartozó rendõri bûncselekmények (25,7 %-kal) száma.

A közel harmadával több civil (197 fõ) feljelentett bûncselekményeinek 73,4 %-os emelkedése tovább erõsítette a közös bûnelkövetésben megnyilvánuló kedvezõtlen jelenségeket.

A katonai ügyészség az év során 2.785 büntetõ ügyet fejezett be érdemben. Ezek közül 189 ügyben (7,8 %) a nyomozás megtagadásáról hoztak határozatot, míg az elõzõ évhez képest 439-cel több, összesen 2245 ügyben nyomozást folytattak. Ezek negyedében a bûntetti eljárás szabályai szerint kellett eljárni (38. sz. tábla).

A nehezebb ténybeli és jogi megítélésû ügyek számának és az összes ügy mennyiségének növekedésével jellemezhetõ ügyforgalom ellenére a nyomozásokat az ügyek közel kilenctizedében (85,7 %) továbbra is a két hónapos alaphatáridõn belül befejezték. A hat hónapon túli nyomozások száma ebben az idõszakban 8-ról 47-re (2,1 %) nõtt, amelyben jelentõs szerepe volt a március 1-je (a kizárólagos katonai ügyészségi nyomozati hatáskörre vonatkozó új szabályok hatályba lépésnek napja) után a más hatóságoktól áttett, addig több hónapos idõtartamban folytatott nyomozásoknak is (49 sz. tábla).

A katonai ügyészségek által az elmúlt évben nyomozott ügyek 66 %-ában vádemelés történt. A katonai ügyészi eljárásban a nyomozás eredményessége 77 %-os volt. (2000-ben az ügyészségi nyomozóhivatalok nyomozáseredményességi mutatója 71,96-os, az összes nyomozó szervé pedig 48,3 %-os.)

Az elõzõ évhez képest negyvennel kevesebb ismeretlen elkövetõ (559 fõ) ellen tettek feljelentést. Közülük azonban az eljárás során minden második személyt (48,3 %) felderítettek. Ennek eredményeként 10,3 %-kal több, összesen 2.417 személlyel szemben állapították meg a feljelentett 4322 bûncselekmény elkövetését, míg a tavalyinál (316 fõ) némileg kevesebb, 281 bûncselekmény elkövetõje (6,5 %) maradt ismeretlen (33. és 35. sz. tábla).

1999-hez képest 2000-ben lényegesen csökkent a sorállományú katonák száma. A Magyar Honvédség állományába tartozó tíz feljelentett személy közül hét a sorállományú katonák közé tartozik. A Magyar Honvédség állományába tartozó személyek által elkövetett és a katonai ügyészségek által nyomozott bûncselekmények száma azonban mégsem csökkent, hanem nõtt, amely többek között arra vezethetõ vissza, hogy a magánéleti bûncselekmények kizárólagos katonai ügyészi nyomozati hatáskörbe kerülése folytán nõtt az összes ilyen hatáskörbe tartozó feljelentett bûncselekmények száma.

A számában mintegy harmadával növekedett nyomozás feletti felügyeletek során a katonai ügyészségek következetesen törekedtek a sértettek és a terheltek, valamint a védõk büntetõeljárási jogainak maradéktalan érvényesítésére.

A személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedések az ügyek számának növekedésével arányosan, 18,8 %-kal emelkedtek, s az ismert elkövetõk 7,6 %-át, összesen 183 gyanúsítottat érintettek. A letartóztatásra irányuló, többségében katonai fegyelmi okra (Be 340. § ) alapított 143 katonai ügyészi indítvány nagy részét az illetékes bíróságok megalapozottnak találták, azoknak 135 gyanúsítottal szemben adtak helyt (39. sz. tábla).

Az elõzetes letartóztatások indokoltságát szem elõtt tartó nyomozati tevékenységek során az érintettek több mint harmadát (57 gyanúsított) még a 2 hónapos nyomozási alaphatáridõben, 84,4 %-át 3 hónapon belül szabadlábra helyezték. 9 hónapnál hosszabb letartóztatás a nyomozások során nem volt (40. sz. tábla).

A jogalkotó új jogintézményként a sorállományú katona esetében a szoros felügyeletet, hivatásos katona esetében a lakhelyelhagyási tilalmat vezette be, mint az elõzetes letartóztatás alternatíváját, ezek alkalmazására azonban az eltelt rövid idõben még nem került sor.

A nyomozott ügyek 65,8 %-ában (1477 ügy) a területi katonai ügyészségek vádat emeltek és ez 2255 gyanúsítottat érintett. A vádemeléssel érintett gyanusítottak száma az elõzõ évhez képest 14,2 %-kal emelkedett. (Ld. 48. és 49. tábla)

Az illetékes katonai tanácsok az év során a vádemeléssel bírósági szakba került ügyekben 1972 személy büntetõjogi felelõsségérõl döntöttek. Ennek során 1885 vádlottat elítéltek, amely az 57 személy felmentése mellett a vádemelési és a vádképviseleti tevékenység 97,1 %-os eredményességérõl tanúskodik (45. sz. tábla).

Az ítélkezés gyorsítását szolgáló törvényi eszközök kihasználásával sikerült tovább növelni az elkövetéstõl számított 15 napon belül lehetséges bíróság elé állításos (277 vádlott), illetve a tárgyalás mellõzéses ügyek (448 vádlott) számát.

Annak ellenére, hogy a bírósági határozatok nagy többsége (87,6 %) elsõ fokon jogerõre emelkedett, a bõvülõ hatáskör már az év során éreztette hatását a fellebbezéssel érintett ügyek (169) és vádlottak (235), mintegy 8 %-kal növekvõ számában. A katonai ügyészek 134 vádlott ügyében éltek a rendes perorvoslat eszközével.

A Katonai Fõügyészség az elsõ fokon fellebbezett ügyek 95,6 %-át 8 napon belül továbbította a Legfelsõbb Bíróságnak, ahol összesen 132 bûnügyben érintett 171 vádlott terhére vagy javára bejelentett fellebbezésrõl döntöttek (43. sz. tábla).

Az ítélkezés adatai szerint a büntetések négyszeresen (79,3 %) haladják meg az intézkedések számát, ezen belül a legsúlyosabb, a szabadságvesztés büntetést a vádlottak 23,5 %-val, 443 vádlottal szemben alkalmaztak.

A szabadságvesztés büntetések azonban a büntetés kiszabásának elveit módosító törvényi rendelkezés (az 1998. évi LXXXVII. tv.-nek a határozott ideig tartó szabadságvesztés középmértékére vonatkozó rendelkezést bevezetõ 18.§-a) hatályba lépése óta nem szigorodtak.. A szabadságvesztés büntetések száma és aránya (3,3 %-kal), ezen belül a végrehajtandó büntetés (12 %-kal) egyaránt tovább csökkent, és az elõzõ évhez hasonlóan nõtt a felfüggesztett szabadságvesztés (12,6 %-kal) és abszolút mértékben emelkedett a pénzbüntetésre ítélések aránya. A pénzbüntetés - 53 %-os arányával - tipikus büntetési nemmé vált. Intézkedésben a vádlottak egyötöde, önálló mellékbüntetésben 2,3 %-a részesült.

A honvédség sorállományának csökkenése is közrehatott abban, hogy mintegy 10 %-kal mérséklõdött az elítélt sorkatonák száma (767 fõ). Ugyanakkor ilyen arányban nõtt a különbözõ állományviszonyú jogerõsen marasztalt tisztek száma (158 fõ), akiknek mintegy fele honvédtiszt volt. Az egyéb állománykategóriába tartozó elítéltek száma és aránya lényegében változatlan maradt.

A fentebb hivatkozott statisztikai adatok igazolják, hogy a katonai ügyészségek sikeresen törekednek eljárásukban a katonai rend és fegyelem szempontjából kiemelkedõen fontos idõszerûségre, gyorsaságra, és mindez nem megy az eredményesség rovására, és nem jár a garanciális jogok és általában a törvényesség sérelmével.

A Legfelsõbb Bíróság leterheltsége és a rendszeres ítélkezési szünetek következtében a katonai büntetõeljárások idõtartamának jelentõsebb részét az elsõ fokú bírói döntéstõl a jogerõs határozatok kihirdetéséig eltelt idõ teszi ki, ezért a kiszabott joghátrány mértéke miatt a vádlottak terhére bejelentett fellebbezések - az idõmúlás, mint objektív enyhítõ körülmény miatt - sok esetben eredménytelenek maradtak. Különösen a sorkatonák által elkövetett katonai bûncselekmények esetében tipikus, hogy a fellebbezések elbírálására a leszerelést követõen kerül sor, ezért az elsõ fokú határozathozatal idején a büntetési céloknak még megfelelõ, egyébként méltányos büntetéseket is - az ügyészi indítványoktól eltérõen - az idõmúlás következtében rendre enyhítik, illetve az akkor megalapozott, súlyosítás végett bejelentett ügyészi fellebbezéseket is vissza kell vonni.

Az érintett fegyveres erõk és szervezetek szolgálati rendjében a bûncselekmények elkövetése nehezen leküzdhetõ zavart okoz, ezért a katonai büntetõeljárásban feltétlenül indokolt az elbírálás idõtartamának a lerövidítése. A statisztikai adatokban is megmutatkozó további javulás az Országos Ítélõtábla Katonai Tanácsának tervezett bevezetésétõl és - különösen a nemzetközi katonai szerepvállalásra tekintettel - a kisebb súlyú katonai bûncselekmények fegyelmi jogkörben történõ elbírálása törvényi lehetõségének megteremtésétõl várható.

Az 1956-ban elkövetett emberiség elleni illetve háborús bûntett miatt folyamatban lévõ ún. sortûz-ügyekben a tárgyévben folytatódtak a Katonai Fõügyészség által 1999-ben kezdeményezett - a Legfelsõbb Bíróság joggyakorlatában változást eredményezõ - felülvizsgálatok során megismételni rendelt másodfokú tárgyalások. Ezek közül a Tiszakécskén és Kecskeméten történt, emberiség elleni bûntettnek minõsülõ fegyverhasználatok ügyeiben a vádlottakat a katonai ügyészi indítványoknak megfelelõen, jogerõsen marasztalták. A többi hasonló bûnügyben az eljárások bírói, egy esetben nyomozati szakban tovább folytatódnak.

A büntetõjogi ügyteher évközi növekedése mellett a tavalyihoz képest 27-tel kevesebb, összesen 167 vizsgálatot végeztek el a különbözõ szintû katonai ügyészi szervek, ugyanakkor alig kevesebb, 53 ügyészi intézkedést foganatosítottak. Emellett 32-vel több, összesen 232 vizsgálatot, közöttük fegyelmi (139) kártérítési (7) eljárásokat kezdeményeztek az arra illetékes szerveknél (50. és 52. sz. táblák).

A katonai ügyészség az országos bûnügyi tapasztalatok alapján vagy az egyébként aktuális jelenségekkel kapcsolatban a Legfõbb Ügyészség munkatervéhez kapcsolódva, illetve helyi tervezés alapján az alábbi fõbb vizsgálatokat írta elõ, illetve végezte el.

A honvédség kezelésében lévõ, használaton kívüli ingatlanokkal kapcsolatban megnövekedett õrzés-védelmi feladatokat többségében sorkatonák, fegyver nélküli katonai vagyonvédelmi szolgálat során látják el. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese által feltárt adatok alapján 1999-ben indított büntetõeljárás tapasztalatai szerint egyes szolgálati helyeken az átlagosnál rosszabbak voltak az elhelyezési körülmények, ezért a területi katonai ügyészségek az ilyen szolgálatba vezényelt katonák anyagi és közegészségügyi ellátása színvonalát, a járandóságok biztosítását soron kívül vizsgálták. A feltárt problémák többsége az alakulatok közismerten szûkös anyagi lehetõségeire volt visszavezethetõ.

A Budapesti Katonai Ügyészség a büntetés-végrehajtás törvényességének ügyészi felügyelete körében rendszeresen ellenõrzi a Magyar Honvédség Katonai Fogházában az elõzetes letartóztatottak és a jogerõsen elítéltek jogainak gyakorlati érvényesülését. A tapasztalatok szerint a fogvatartottak alapvetõ jogait nem sértették, ugyanakkor kevés a foglár és az elítéltek munkával való ellátása sem megoldott.

A hadköteles és hivatásos katonákkal szemben lefolytatott fegyelmi eljárások törvényességének vizsgálata visszatérõ elem a katonai ügyészi munkában, amelynek célja a parancsnoki jogalkalmazási gyakorlat egységesítése, irányítása és a hatáskör hiányában fegyelemsértésként elbírált bûncselekmények feltárása. A megállapítások lényege szerint a védekezéshez szükséges garanciális jogokat az illetékes elöljárók a fegyelmi eljárások során biztosították, azonban a fegyelmi eljárási szabályok értelmezési gondokat okoznak a parancsnoki jogalkalmazásban. E körben kiemelt jelentõségû volt a kiszabott fogságfenyítések végrehajtása törvényességének ellenõrzése.

Évente visszatérõ feladatként vizsgálta a katonai ügyészség a lõfegyverek, lõszerek, robbanóanyagok, robbantószerek biztonságos tárolásával és felhasználásával, a sorkatonák járandóságainak biztosításával, a munka- és balesetvédelemmel kapcsolatos elõírások betartását.

A területi felelõs rendszerben dolgozó katonai ügyészek az alakulatoknál rendszeresen, az elõzõ évhez hasonló magas számban tartottak fogadóórákat és jogi ismeretterjesztõ elõadásokat, illetve vettek részt a parancsnoki fegyelmi elemzõ és értékelõ értekezleteken (50. sz. tábla).

a) A Katonai Fõügyészség a Legfõbb Ügyészség munkatervébe felvett feladat alapján, az egységes országos gyakorlat fenntartása, az ismeretlen elkövetõk személyének felderítése érdekében végzett nyomozati cselekmények ellenõrzése céljából vizsgálta a nyomozás megtagadásával és megszüntetésével befejezett, illetve az elsõ fokon jogerõre emelkedett bûnügyek törvényességét. A vizsgálat tapasztalatai szerint az eljárások idõszerûek és megalapozottak voltak. Néhány esetben a parancsnokok még mindig a rendõrséget, s nem a katonai ügyészséget értesítik a rendkívüli eseményekrõl, ezek kisebb késedelemhez is vezettek. A halaszthatatlan nyomozati cselekmények eredményes elvégzése érdekében jobban ki kell használni a katonai ügyészi ügyeleti szolgálatok adta lehetõségeket is.

b) A Katonai Fõügyészség a területi katonai ügyészségeken rendszeresen végzett ellenõrzések keretében ezúttal a Debreceni Katonai Ügyészségen tartott vezetésvizsgálatot, amelynek megállapításai kedvezõek voltak.

Az elmúlt évek fejlesztésének következtében a Magyar Köztársaság ügyészségein - 2000-ben - több mint ezer számítógép és 40 lokális hálózat mûködött.

A belsõ és külsõ kommunikációs kapcsolatok európai szintûvé tétele és az országos telematikai hálózat kiépítése megköveteli, hogy a személyi feltételekben is lényeges változás következzék be.

A növekvõ feladatok ellátása feltétlenül létszám bõvítést igényel. A magas szintû ismeretekkel rendelkezõ munkatársak felvétele azonban rendkívüli nehézségekbe ütközik, mert a külsõ információ-technológiai piac anyagi megbecsültsége és az ügyészség - törvény által meghatározott, - belsõ jövedelmi viszonyai között jelentõs eltérés mutatható ki.

Napjainkra ez a probléma az üzemszerû mûködést biztosító munkatársak nagymértékû leterheltségét vonta maga után, amelynek állandósulása nem kívánt hatásokkal járhat.

Információ-technológiai téren jelentõs elõrelépésként értékelhetõ, hogy a 2000. október hó 4. napján közzétett ajánlati felhívásunk nyomán szerzõdéskötésre került sor az új évezred elvárásainak megfelelõ ügyészségi informatikai központ kiépítésére és egy országos telekommunikációs hálózat létrehozására a központi adatbázis eléréséhez, ügyészségenként egy munkaállomással. Ez összesen 150 db új munkaállomás telepítését jelenti az ügyészi szervezetben.

Kivételes eszközbõl természetes munkaeszközzé kell válnia a külsõ és belsõ - szervezeten belüli - hálózatokra kapcsolt számítógépnek. Minél hamarabb meg kell valósulnia és a napi munkában kell mûködnie a számítástechnikai kommunikációnak a szervezeten belül, valamint az ügyészség és más állami szervezetek között.

Ezt fel- és elismerve a Kormány 2000. évi döntésével tartalékkeretébõl pótlólagos költségvetési forrást biztosított az ügyészségnek a központi adatforgalom minimális technikai hátterének megvalósításához. A szervezet több millió Euro értékû PHARE-támogatást nyert el az informatika fejlesztéséhez, és pályázat készül a fejlesztési terv befejezését lehetõvé tevõ további PHARE-támogatásra is.

A központi költségvetés a 2000. évi PHARE támogatás társfinanszírozása keretében az ügyészségi alkalmazottak továbbképzésére 800 ezer Euro-nak megfelelõ pénzügyi keretet biztosított. Az ügyészségi alkalmazottak egyéni tudásszintjének emelése az egyetlen lehetséges útja annak, hogy az ügyészség hasznosítani tudja az információs rendszereibe eddig befektetett és a jövõben befektetendõ hatalmas összegeket.

Az egységes, Európai Számítógép-használói Jogosítvány létjogosultságát és bevezetésének szükségességét az ügyészi szervezetben igazolja, hogy az Európai Unió és az ECDL Alapítvány tervei szerint 2001-ig minden európai országban elismertté válik az ECDL bizonyítvány.

A közérdekû információk szolgáltatását az ügyészség tavaly is maradéktalanul teljesítette, lényegében a korábbi években regisztrált mennyiségben és minõségben (1999: 249, 2000: 232). Emellett megjelentek azok az évek óta megszokott statisztikai kiadványok (összesen 15 kötet), amelyek a közvélemény mellett tájékoztatást adnak az Országgyûlés elnökének és alelnökeinek, az Országgyûlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottságának, a parlamenti pártok frakcióvezetõinek, valamint az országgyûlési biztosoknak a bûnözés, a bûnüldözés, a vádképviselet, az ügyészségi ügyforgalom aktuális adatairól.

Az ügyészség 2000-ben is megjelentette, s valamennyi országgyûlési képviselõnek megküldte az elmúlt évek legfontosabb bûnözési, bûnüldözési és igazságszolgáltatási adatait tartalmazó, rövid összeállítást. Ennek angol nyelvû változatát a szervezet a külkapcsolatok felvétele során hasznosítja.

A szervezet kialakította és folyamatosan fejleszti a Magyar Köztársaság ügyészségének honlapját is, amely szintén a tájékoztatás színvonalát hivatott magasabb szintre emelni.

A központilag ellenõrzött és jóváhagyott információs rendszereink változatlanul részesei a Kormány Országos Statisztikai Adatgyûjtési Programjának (OSAP).

A személyes adatok védelmérõl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. tv. 13. §-ának (3) és 20. §-ának (4) bekezdésében foglalt kötelezettségeit az ügyészség maradéktalanul teljesítette és tájékoztatta az adatvédelmi biztost, hogy az ügyészséghez az elmúlt évben 215 személyes adattal kapcsolatos kérelmet nyújtottak be. Ezek közül 171 nem a jogosulttól származott, ezért az ügyészség azokat elutasította.

Az ügyészség nemzetközi kapcsolataiban a 90-es évek elején elkezdõdött, majd az évtized második felében robbanásszerûvé vált növekedés 2000-ben stabilizálódott. A növekedéssel egyidejûleg a kapcsolatok új struktúrája alakult ki: az ügyészség az ezredfordulón sokrétû, kiterjedt és sokféle szintet magába foglaló nemzetközi kapcsolatrendszert mondhat magáénak. Noha változatlanul rendkívül jelentõsek a legfelsõ szintû találkozók, mind kiterjedtebbek az alsóbb szintû szakmai kontaktusok, beleértve a vidéki fõügyészségek által kiépített és ápolt nemzetközi kapcsolatokat is. E mind szélesebbé váló bázison 2000-ben itthon és külföldön az elõzõ év kiugróan magas számával közel azonos számú - köztük egyre több fiatal - ügyész kapcsolódott be a szakmai és tudományos kapcsolatok "nemzetközi vérkeringésébe", hozzájárulva ezzel a változó világban a magyar ügyészség ismertségéhez és elismertségéhez, segítve a hatékony bûnügyi együttmûködéshez olyannyira szükséges jó szakmai és kollegiális kapcsolatok kiépítését.

Az ügyészség a harmadik évezredben címmel az ügyészségi szervezeti reformot felvázoló program nem hagyott kétséget afelõl, hogy a harmadik évezred kihívásaira az ügyészség által adandó válasz nem nélkülözheti a tág horizontú megközelítést, az ügyészi munka nemzetközi aspektusainak figyelembe vételét. E téren különösen fontos tekintetbe venni azt, hogy az ezredfordulón mind a szélesebb értelemben vett Európában, mind az Európai Unión (EU) belül az ügyészségek nemzetközi együttmûködésének merõben új, az eddigiektõl minõségileg különbözõ formái látszanak kirajzolódni.

A nemzetközi kapcsolatok ugyanakkor a magyar külpolitika tartós törekvéseivel összhangban alakultak. Ez évben is prioritást élvezett az EU tagországainak ügyészségeivel való - a csatlakozásra felkészülés által vezérelt - jó kapcsolatok fenntartása és elmélyítése. Változatlanul nagy jelentõséget tulajdonítunk a jó munkakapcsolatok ápolásának és lehetséges továbbfejlesztésének a szomszédos országokkal, mivel a nemzetközi jogsegélyforgalom jelentõs része ezekkel az országokkal bonyolódik. A nemzetközi szervezett bûnözés és a korrupció elleni harcban vitt globális szerepe folytán fontosnak tartjuk a jó szakmai kapcsolatokat az Amerikai Egyesült Államok illetékes szerveivel.

A nemzetközi aktivitás köre magában foglalja a felsõ és alsóbb szintû két- és többoldalú találkozókat, a különbözõ kormányközi és egyéb nemzetközi szervezetek munkájában való - elsõsorban szakértõi - közremûködést, a nemzetközi tudományos közéletben való ügyészi részvételt, illetve a nemzetközi bûnözés elleni hatékony fellépés érdekében a jó nemzetközi munkakapcsolatok és kollegiális viszony elõmozdítását és fenntartását. A nemzetközi kapcsolatok minõségének egyik emelõje az a számos tanulmányút és tapasztalatcsere-látogatás, amelyet a fõként az EU-hoz tartozó országok, illetve nemzetközi szervezetek ajánlanak fel elsõsorban nyelveket jól beszélõ ügyészeknek.

Az itt felsoroltak keretében a 2000. év folyamán a külföldi munkatalálkozóknak és egyéb rendezvényeknek 122 - a teljes ügyészi létszám közel 10 %-át kitevõ - magyar ügyész résztvevõje volt. Hasonlóan magas volt azoknak az ügyészeknek a száma, akik a nemzetközi szakmai érintkezés magyarországi eseményeinek résztvevõi voltak.

A fenti tendenciák és fõbb vonások által jellemzett nemzetközi kapcsolatok körében kiemelést érdemelnek a következõk:

Hivatalba lépése után a legfõbb ügyész elsõ külföldi útja 2000. májusában Strasbourgba vezetett, ahol részt vett az Európa Tanács által Milyen ügyészséget Európának a XXI. századra? címmel szervezett konferencián. E konferencia az Európa Tanács történetében elsõ ízben hozta össze Európa legfõbb ügyészeit, fórumot teremtve a 43 tagország valamennyi legfõbb ügyésze számára.

A legfõbb ügyész ugyancsak részt vett 2000. szeptemberében az említett konferenciának az olaszországi Casertá-ban tartott utókonferenciáján, amelynek speciális témája a szervezett bûnözés elleni küzdelem volt. A rendezvény alkalmat adott az olasz maffia-ellenes ügyészség vezetõjével való személyes kapcsolatfelvételre és az együttmûködés lehetséges további irányainak számbavételére is.

A legfõbb ügyész meghívottként résztvevõje volt az EU tagországok legfõbb ügyészei számára évente megrendezett EUROJUSTICE elnevezésû konferenciának. A 2000. októberében Spanyolországban lezajlott konferencia nyilvánvalóvá tette, hogy az EU állam- és kormányfõinek 1999 õszén Tamperében tartott csúcstalálkozója nyomán az EU tagországok ügyészségei között az igazságügyi együttmûködés új formáinak kiépítése rendkívül felgyorsult és elõrehaladt. A konferencia evidenciaként kezelte, hogy az EU tagállamokat összekötõ igazságügyi hálózat (Judicial Network) kontaktpontjai az ügyészséghez telepítendõk, továbbá a tagállamok által egymáshoz akkreditált összekötõ magisztrátusok (liaison magistrates) intézménye nem más, mint az ügyészi együttmûködés kiemelkedõen fontos eszköze.

A leglátványosabb fejlemény a tamperei csúcs által elhatározott EUROJUST elnevezésû EU intézmény felállításának elõrehaladott volta. A tamperei döntés értelmében 2001 végéig létrehozandó EUROJUST - amelybe a magyarhoz hasonló igazságszolgáltatási rendszerrel rendelkezõ tagországok ügyészt delegálnak - fõ feladata a konkrét ügyekben folytatott nyomozások és vádemelések uniós szintû koordinációja lesz. Az EUROJUSTICE konferencia záródokumentuma felhívta a csatlakozásra váró országokat, hogy minél hamarabb építsék ki kapcsolataikat az EUROJUST-tal.

A legfõbb ügyész szintén résztvevõje volt a francia EU elnökség alkalmából a francia Semmítõszék és a Semmítõszék melletti fõügyészség által az igazságügyi együttmûködésrõl 2000. decemberében Párizsban rendezett kollokviumnak.

A közép-európai régió és a szomszédos országok közötti kapcsolatok továbbfejlesztése jegyében két felsõ szintû hivatalos látogatásra került sor. A legfõbb ügyész 2000. októberében eleget tett M. Hanzel szlovák legfõbb ügyész meghívásának, továbbá az osztrák Igazságügyminisztérium illetékesének meghívására 2000. decemberében hivatalos látogatást tett Ausztriában.

A legfõbb ügyész a közép- és kelet-európai országok legfõbb ügyészei számára az Európa Tanács által Bulgáriában szervezett konferencián legfõbb ügyész helyettesi szinten képviseltette magát. Hasonlóképpen legfõbb ügyész helyettes vett részt elõadóként Szlovákiában az ügyész és az ombudsman viszonyáról rendezett konferencián.

Az ENSZ égisze alatt az Amerikai Egyesült Államok kormánya szervezésében Washingtonban tartott Korrupcióellenes Világkonferencia állásfoglalásainak végrehajtása érdekében és a szervezett bûnözés témakörében a legfõbb ügyész hivatalba lépése után röviddel - amerikai kezdeményezésre - megbeszélést folytatott az amerikai nagykövettel, amelynek nyomán számos ügyész speciális képzésben részesült az év során itthon és külföldön, 2001-ben pedig sor kerül a legfõbb ügyész amerikai látogatására.

A nemzetközi szervezetek munkájában való szakértõi ügyészi közremûködés szempontjából elsõsorban az Európa Tanács érdemel kiemelést. A korábbi évek gyakorlatának megfelelõen az Európa Tanács bûnügyi problémákkal foglalkozó bizottsága (CDPC) 2000-ben is igénybe vette magyar ügyész közremûködését (az ügyészségnek a büntetõ igazságszolgáltatás rendszerében elfoglalt szerepérõl elfogadott ajánlás kidolgozásában). Magyar ügyész elõadója is volt továbbá az Európa Tanács casertai konferenciájának. Számos ügyész fejtett ki szakmai tevékenységet az Európa Tanács és az Európai Bizottság Polip II. elnevezésû, szervezett bûnözés- és korrupcióellenes horizontális programjában, amely két konferenciát, 8 szemináriumot és ennél is nagyobb számú, EU-tagországokba tett tanulmányutat foglalt magába. E program célja az EU tagországok és a közép- és kelet európai országok között folyó bûnügyi együttmûködés megerõsítése, egymás jogi szabályozásának és gyakorlatának megismerése és fejlesztése volt. A 2000 végén elhatározott Polip III. program célja az igazságügyi hálózat (Judicial Network) létrehozása a 43 tagország között.

Az Európa Tanáccsal való együttmûködés speciális területe a kínzás és embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelõzésére alakult Bizottsággal (CPT) való legfõbb ügyészségi kapcsolat. 2000-ben a Bizottságnak az elõzõ év végi magyarországi látogatása nyomán tett ajánlásai végrehajtását a Legfõbb Ügyészség koordinálta valamennyi érintett minisztériumnál és egyéb szervnél. Aktív közremûködésének is köszönhetõen a Kormány idõben eljuttatta a Magyarország válaszát tartalmazó jelentését az Európa Tanácsnak.

Az ENSZ-szel való együttmûködés keretében az UNICRI-nak a sértettek helyzetét vizsgáló programjához az ügyészség adta a magyarországi koordinátort. Az ENSZ-szel való együttmûködés speciális szakmai területe a Jugoszlávia területén elkövetett bûncselekmények ügyében eljáró Nemzetközi Törvényszék megkereséseinek teljesítése. A legfõbb ügyész 2000. márciusában hivatalos munkalátogatáson fogadta Carla del Ponté-t, a Nemzetközi Törvényszék fõügyészét.

A bilaterális kapcsolatok igen széles körûek: tudományos konferenciák, szemináriumok, tanulmányutak, tapasztalatcsere-látogatások. Ezek szervezõi közül kiemelést érdemelnek a német tartományok igazságügyminisztériumai, a Német Alapítvány a Nemzetközi Együttmûködésért, a francia bírák és ügyészek posztgraduális képzését végzõ Ecole Nationale de la Magistrature, a holland Igazságügyminisztérium, a trier-i Európai Jogi, valamint Bírói Akadémia. Az általuk felajánlott nagyszámú lehetõséget elsõsorban fiatal, nyelveket beszélõ ügyészek veszik igénybe, akik gyakran referátumokkal, elõadásokkal járulnak hozzá e rendezvények sikeréhez. A bilaterális kapcsolatokban új jelenség a fõügyészségek valamely EU-tagország (pl. Hollandia, Franciaország, stb.) egy-egy régiójának fõügyészségével kiépített kapcsolata. A határmenti fõügyészségek hagyományosan jó munka- és kollegiális kapcsolatokat tartanak fenn a szomszédos országok határmenti ügyészségeivel.

A Katonai Fõügyészség nemzetközi kapcsolatai gazdagítják az ügyészi szervezet kapcsolatrendszerét. A katonai fõügyész a 2000. évben a hagyományos kétoldalú katonai ügyészi kapcsolatok keretében a Svájci Államszövetségben és a Szlovák Köztársaságban tett hivatalos látogatást, illetve Budapesten hivatalos látogatáson fogadta a görög katonai igazságszolgáltatási delegációt, valamint az Amerikai Egyesült Államok katonai jogi szolgálatának vezetõjét. A katonai fõügyész magas szinten képviseltette magát Washingtonban a hagyományosan megrendezésre kerülõ Nemzetközi Katonai Büntetõjogi Konferencián.

Az Ügyészek Országos Egyesületének tevékenysége a nemzetközi és tudományos kapcsolatok szélesítésének és elmélyítésének egyik katalizátora. Az Ügyészek Nemzetközi Egyesületének létrehozásában játszott kezdeményezõ szerepe, illetve az évente immár hagyományosan megrendezett - tudományos tanácskozást is magába foglaló - budapesti Kriminálexpo oly mértékben hozott nemzetközi téren ismertséget és jó személyes kapcsolatokat a magyar ügyészeknek, hogy abból az ügyészség hivatalos kapcsolataiban is gyakran profitál. Az Ügyészek Nemzetközi Egyesülete Végrehajtó Bizottságának magyar tagja is van, egy katonai fõügyészségi ügyész, a magyar Ügyészek Országos Egyesületének alelnöke személyében.

A Katonai Fõügyészség közremûködött - elõadók biztosításával - az Alkotmány- és Jogpolitikai Intézet (COLPI) által szervezett regionális katonai igazságszolgáltatási programban Lettországban, Moldáviában és Azerbajdzsánban.

A bûnözés nemzetközi jellege a korábbi idõkhöz hasonlóan, az elmúlt évet is jellemezte, ami változatlan intenzitású nemzetközi együttmûködést tett szükségessé.

Az együttmûködés megnyilvánulása a kölcsönösen jelentõs számú jogsegély; a Legfõbb Ügyészség 360 (1999-ben 361) ügyben kért jogsegélyt külföldi hatóságoktól, míg a Legfõbb Ügyészséghez külföldi hatóságoktól 322 (1999-ben 281) ilyen kérelem érkezett. A Lengyel, a Cseh és a Szlovák Köztársasággal a jogsegélyforgalomban a fõügyészségek közvetlenül érintkeznek, ezért az elõbbi számok az általuk bonyolított jogsegélyeket nem foglalják magukban. A megyei illetve a fõvárosi fõügyészségekhez külföldi hatóságtól érkezett megkeresések száma 2000-ben 415 volt, a megyei (fõvárosi) fõügyészségektõl külföldi hatósághoz irányuló megkereséseké pedig 659.

A jogsegély-kérelmek túlnyomórészt hagyományos eljárási cselekmények (tanúkihallgatás, okiratok beszerezése) elvégzésére irányulnak, de gyakori a pénzintézetek által kezelt adatok beszerzését célzó kérelmek száma is.

A jogsegély másik területe a büntetõeljárásnak a külállam részére történõ átadása, illetve a külállamtól az ilyen eljárás átvétele.

Az elmúlt évben külföldi hatóságtól történt átvétel alapján indult 120 ügyben fejeztük be a büntetõeljárás vádemelés elõtti részét, egyben 72 feljelentést és 63 folyamatban lévõ nyomozást adtunk át külföldi hatóságoknak. Továbbra is arra törekszünk, hogy a nem magyar állampolgár által Magyarországon elkövetett bûncselekmény miatt a büntetõeljárást lehetõleg itt folytassuk le, aminek gyors befejezésére lehetõséget ad a biztosíték letétbe helyezésének kiterjedt alkalmazása, továbbá a bíróság elé állítás és a bírósági út elkerülésével alkalmazott megrovás, amihez elkobzás is kapcsolódhat.

A jogsegély körébe tartozó legnagyobb számú intézkedés a kézbesítés. Ez azzal magyarázható, hogy a Magyarországon külföldiek sérelmére elkövetett bûncselekmények külföldön élõ sértettjeinek a hatóságok különbözõ iratait kézbesíteni kell. A kézbesítések száma a megelõzõ években 10 ezer fölött volt, ami jelentõs költséggel járt. Miután a Németországi Szövetségi Köztársasággal és az Osztrák Szövetségi Köztársasággal kötött megállapodás lehetõvé teszi közvetlen postai úton való kézbesítést, a Legfõbb Ügyészség általi iratkézbesítések száma az elmúlt évben mintegy felére (5.500) esett vissza, ami jelentõs munka és költségmegtakarítást eredményezett.

A 2000. év az uniós csatlakozásra felkészülés szempontjából az áttörés évének tekinthetõ. Komoly elõkészítõ munka nyomán jelentõs programok zajlottak le, továbbá megteremtõdött az esély a felkészülésbe való szélesebb körû, az ügyészség tényleges szerepével és az uniós bûnügyi együttmûködésben reá háruló feladatokkal összhangban álló bekapcsolódásra.

Ahhoz, hogy az ügyészség a csatlakozás idejére képessé váljék a közösségi és uniós joganyag, az acquis communautaire tagállamtól elvárt szinten történõ alkalmazására, három tényezõ kulcsfontosságú:

- az ügyészek munkájához általában, különösen pedig az acquis alkalmazásához az európai normáknak megfelelõ infrastrukturális feltételek megteremtése,

3. - az ügyészek általános nyelvtudási szintjének emelése.
4. E területeken a következõk történtek:

a) 2000. februárja és novembere között lezajlott az ügyészek szisztematikus jogi felkészítését célzó elsõ Phare projektum végrehajtása, amelynek keretében 400 ügyész részesült képzésben. E célra az Európai Bizottság még 1997-ben 500.000 ECU-t irányzott elõ, jóllehet technikailag a BM átfogó Phare programjának részeként. Szakmai szempontból azonban a projekt önálló volt: a Legfõbb Ügyészség a képzést nyújtó uniós tagországbeli partnerrel - a francia bírák és ügyészek képzését végzõ Ecole Nationale de la Magistrature-rel - együtt dolgozta ki a képzés koncepcióját és tematikáját, illetve szervezte a gyakorlati lebonyolítást.

A képzés több szintet foglalt magába. 400 ügyész általános alapképzésben részesült a közösségi jogról és az uniós keretekben folyó bûnügyi együttmûködésrõl. Erre kétirányú speciális képzés épült. A büntetõ szakági specializáció keretében 120 ügyész részletes ismereteket szerzett az EU harmadik pillére keretében folyó bûnügyi együttmûködésrõl, illetve közülük további 80 ügyész mélyebb ismeretekre tett szert az EU tagországok büntetõ igazságszolgáltatási rendszerérõl és a szervezett bûnözés elleni küzdelem speciális eszközeirõl és módszereirõl. A közigazgatási-magánjogi szakági specializáció keretében 40 ügyész szerzett mélyebb közösségi jogi ismereteket.

Mindez 16 - túlnyomórészt egyhetes - szeminárium és 4 csoportos tanulmányút keretében bonyolódott le, amelyet jelentõs mennyiségû magyar nyelvre fordított szakmai anyag egészített ki. A program keretében összesen 45 ügyész tett egyhetes tanulmányutat Olaszországban, Franciaországban és Németországban, illetve az Európai Közösségek Bíróságán Luxemburgban.

Összességében a feszített ütemû képzés igen sikeres volt. Eredményeként az ügyészi állomány közel egyharmada tett szert továbbfejleszthetõ európai jogi ismeretekre, továbbá minden megyei fõügyészségen számos ügyész szerzett a napi munkában hasznosítható speciális szakismeretet az európai bûnügyi együttmûködés, illetve a közösségi jog területén.

A 2000. évben a Legfõbb Ügyészség - az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) Hivatalával közösen - további Phare támogatásra pályázott az ügyészek európai uniós jogi felkészítésének folytatása érdekében. E pályázat már elõirányozza magyar ügyészek (ún. nemzeti trénerek) kiképzését is abból a célból, hogy az ügyészek az európai uniós ismereteket a magyar jogrendszer kereteiben elhelyezni tudó kollégáiktól is megkaphassák. Távlatilag mindenképpen kívánatos, hogy az ügyészség rendelkezzék olyan saját elõadó gárdával, amely az európai uniós jog ügyészi szempontból releváns elméletét és gyakorlatát oly mélységben ismeri, hogy azt képes oktatni mind a hazai ügyészi kar, mind a csatlakozásra felkészülésnek még kevésbé elõrehaladott stádiumában levõ környezõ oszágok ügyészei számára. A megpályázott támogatás elnyerése döntõ fontosságú ahhoz, hogy az uniós csatlakozás várható idõpontjára a teljes magyar ügyészi kar felkészült legyen az acquis alkalmazására.

Az egyes szakterületekre specializálódott ügyészek meghívás alapján más szervek Phare programjaiban is részt vesznek. 2000-ben ilyen volt pl. a Belügyminisztérium szervezett bûnözéssel foglalkozó programja, amelyben néhány meghívott ügyész elsõsorban német és olasz kollégákkal folytatott konzultáció-sorozat formájában mûködött közre.

Az év során megindultak az elõkészületek A jog uralmának megszilárdítása elnevezésû Phare horizontális program beindítására is. A program keretében érdekeltek vagyunk Az ügyészek jogállása és szerepe címet viselõ modulban, amelyet Hollandia gondoz, továbbá A sértettek, bírák, ügyészek, védõk és laikus elemek biztonsága címû modulban, amely Olaszország és az Egyesült Királyság vezetésével valósul meg.

Meghívás alapján az ügyészség rendszeresen képviselteti magát a TAIEX (A Technikai Segítségnyújtási Információcsere Hivatalát [ angol rövidítéssel TAIEX Hivatalt] az Európai Bizottság a Fehér Könyv alapján hozta létre a jogharmonizációs lépések elõsegítése céljából.) rendezvényein csakúgy, mint a Grotius program keretében szervezett tanácskozásokon.

b) Az uniós csatlakozásra felkészülés másik fontos területe az európai standardoknak megfelelõ, korszerû infrastrukturális feltételek megteremtése az ügyészi szervezetben. Ez közelebbrõl az ügyészségi számítógépes informatikai hálózat létrehozásának szükségességét jelenti, amely lehetõvé teszi az információcserét nem csupán az ügyészségen belül, valamint az ügyészség és az érintett valamennyi magyar szerv között, de kompatibilitása folytán bekapcsolja az ügyészséget az információcsere európai hálózatába is.

E célból a Legfõbb Ügyészség 1999 õszén az 1998-as sikertelen pályázat után ismét Phare támogatásra pályázott, összhangban azzal az 1997-es kormányhatározattal, amely felkérte a legfõbb ügyészt, hogy tegyen lépéseket az ügyészség informatikai rendszerének - lehetõleg Phare támogatással történõ -kiépítése érdekében. Az Európai Bizottság 2000. májusi döntése értelmében az ügyészség a Phare támogatást elnyerte, az errõl szóló Pénzügyi Emlékeztetõ aláírása szeptemberben megtörtént. Az év hátralévõ részében a végrehajtás technikai elõkészületei zajlottak. A megfelelõ Phare tendereztetés 2001 nyarára megtörténik: a projektet 2002 végére kell befejezni. Az ügyészség elsõdleges érdeke a gyors befejezés, a rendszer mielõbbi teljes kiépítése és használatba vétele. A program tartalmazza mintegy 1300 ügyész kiképzését is a rendszer használatára.

A teljes kiépítettség érdekében a Legfõbb Ügyészség 2000 nyarán további Phare támogatásra sikertelenül nyújtott be pályázatot. Mivel a rendszer teljes kiépítése az ügyészségi reform egyik sarkköve, 2001-ben a Legfõbb Ügyészség ismét pályázni fog Phare támogatásra.

Addig is az ügyészség minden tõle telhetõt megtesz, hogy a rendelkezésre álló Phare és hazai források felhasználása megfeleljen az EU Bizottság által támasztott igen szigorú követelményeknek, és hogy a meglévõ forrásokból minél nagyobb részben teremtõdjék meg az ügyészi munka napjainkra létkérdéssé váló informatikai támogatottsága.

c) Az uniós csatlakozásra felkészülést szolgálta a Phare finanszírozásban, technikailag ugyancsak a BM programjának részeként a 2000. január-november között megvalósult nyelvoktatási projekt. Ennek keretében országosan 17 csoportban összesen 194 ügyész nagyobb részben angol, kisebb részben német nyelvi oktatása zajlott. A projekt elsõsorban a nyelvtudás alapjainak tömeges megszerzését célozta, de a kellõ alapokkal már rendelkezõ ügyészeknek speciális jogi szaknyelvi képzést is nyújtott.

A nyelvi képzés sikerének köszönhetõen a különösen a középgenerációhoz tartozó ügyészek idegennyelv-ismerete javult. 2000 végén legfõbb ügyészi döntés született arról, hogy a képzés a 2001. évben ügyészségi finanszírozással folytatódjék, figyelemmel arra is, hogy ilyen célra Phare támogatás már nem vehetõ igénybe. Megjegyzendõ, hogy az ügyészek fiatalabb generációja többnyire már rendelkezik egy vagy több idegen nyelv ismeretével, így számukra a szaknyelvi képzés bír jelentõséggel.

A nemzetközi kapcsolatok és ügyek példátlan méretû növekedéséhez, az ügyészi szervezetben újdonságot jelentõ Phare projektek kidolgozásához, illetve a végrehajtásához szükséges személyi és dologi feltételek 2000-ben változatlanul rendkívül szûkösek voltak. Ahhoz, hogy ennek ellenére a 2000. év mégis eredményes volt, nagyban hozzájárultak azok a korrekt és kooperatív munkakapcsolatok, amelyeket az Európai Bizottság Delegációjával, a Miniszterelnöki Hivatal Segélykoordinációs Titkárságával, az Igazságügyminisztériummal, a Belügyminisztériummal, a Külügyminisztériummal, az OIT Hivatalával és más szervekkel az ügyészség közös céljainak érdekében sikerült kialakítani.

d) Az EU tagországok ügyészségeinek az EU harmadik pillére keretében megvalósuló bûnügyi együttmûködésben vitt kulcsszerepével ellentmondásban áll aza tény, hogy a Legfõbb Ügyészség 2000-ben nem kapott meghívást - szakértõi minõségben sem - azokra az elõkészítõ megbeszélésekre, amelyek Magyarország csatlakozási tárgyalásokon képviselendõ álláspontjának és érvrendszerének kialakítását voltak hivatva szolgálni az acquis-nak megfelelést, illetve az acquis átvételét illetõen.

Hasonlóképpen nem volt lehetõsége az ügyészségnek a harmadik pilléres joganyag bilaterális átvilágításának munkálataiban sem részt venni. Így fordulhatott elõ, hogy az átvilágításról készült belügyminisztériumi jelentésben az "ügyész" szó elõ sem fordul, a dokumentum csupán a magyar jogi terminológiában egészen mást jelentõ "igazságügyi tisztviselõket" említi. Semmilyen formában nem mûködhetett közre a Legfõbb Ügyészség az Európai Unió Közösségi Vívmányainak átvételérõl szóló nemzeti program rendszeres felülvizsgálatában sem.

A 2000. év során e területen is az áttörés jelei mutatkoztak. A legjelentõsebb ilyen szempontból a 2319/2000. (XII. 21.) Korm. határozat a Európai Unióhoz való csatlakozásnak a magyar jogrendszert érintõ egyes kérdéseivel kapcsolatos feladatokról, amely legalább két területen - az EK Szerzõdés 234. cikke szerinti elõzetes döntési eljárás, illetve a harmadik pilléres igazságügyi/igazságszolgáltatási együttmûködéssel összefüggõ feladatok és intézkedések területén - a Legfõbb Ügyészség bevonását is elõírja az elõkészítõ munkába.

Az ügyészség széleskörû európai kapcsolatainak és a napi munkához kapcsolódó nemzetközi kontaktusainak köszönhetõen tisztában van annak a feladatnak a tartalmával és nagyságával, amelynek a csatlakozás megtörténtekor eleget kell tennie. Elsõdleges szakmai érdeke tehát, hogy a magyar jogalkotást segítse a hazai és nemzetközi ügyészi gyakorlat, valamint az EU tagállamokkal való igazságügyi/igazságszolgáltatási együttmûködés tapasztalataival. Az ügyészségi szakmai potenciált és speciális ügyészségi EU ismereteket tehát a Legfõbb Ügyészség az illetékes kormányszervek rendelkezésére bocsátja annak érdekében, hogy az igazságügyi/igazságszolgáltatási együttmûködés belsõ jogi szabályozása minél inkább megfeleljen a magyar nemzeti érdekeknek, egyben hazai és európai dimenziókban egyaránt hatékonyan szolgálja a bûnözés elleni küzdelmet.

A Magyar Köztársaság ügyészségének személyügyi helyzetét az elmúlt évben is az elõzõ évtized második felében kialakult folyamatok jellemezték: az ügyészi hivatás tekintélye - a társadalom véleményformáló többsége által értékelt szakmai és etikai szempontok alapján - állandó; a létszámhiány - természetes és a szervezet szempontjából objektív okokra visszavezethetõen - elviselhetõ mértékû; az utánpótlási helyzet - a pályakezdõ és a pályázatokra jelentkezõ jogászok között egyaránt - kedvezõ.

Az ügyészi szervezet munkaerõ megtartó képessége változatlanul jó. Az ügyészi kinevezések száma (91) közel kétszerese a szolgálati viszony megszûnések számának (52). A jelentõsen megnõtt létszámú titkári és fogalmazói állományban szintén alacsony a munkaerõmozgás. 2000-ben 58 ügyészségi titkári és 66 ügyészségi fogalmazói kinevezés mellett 3 titkári és 11 fogalmazói szolgálati jogviszony szûnt meg. Ezek az arányok megfelelnek az utóbbi évek tendenciáinak.

Az ügyészi létszámhiány az elõzõ évhez képest 4,6%-ról 8,4%-ra emelkedett. Ezt a viszonylag magas eltérést az okozta, hogy a beszámolási idõszakban a büntetõeljárási törvény módosításával kapcsolatban 92 ügyészi álláshely létesítésére kapott a szervezet lehetõséget, aminek betöltése - a természetes okokra visszavezethetõ létszámmozgásokkal párhuzamosan - folyamatosan történik.

2000-ben az ügyészi szervezet vezetésében alapvetõ változás következett be: a május 16. napján hivatalba lépett új legfõbb ügyész mellett június 5-i hatállyal két legfõbb ügyész helyettes személye változott meg.

Öregségi nyugállományba vonulás miatt nyolc megyei fõügyész munkavégzés alóli felmentésére került sor a második félév folyamán. Szolgálati viszonyuk 2001-ben szûnik meg; utánpótlásuk - eredményes pályázatok elfogadását követõen - megtörtént.

Ugyancsak a fõügyészi állományt érintette, hogy a Fejér megyei fõügyész 70. életéve betöltésére való tekintettel nyugállományba vonult. Sikeres pályázat alapján helyét betöltötték.

A 2000. évben átlagos mértékû, a folyamatos utánpótlást biztosító fogalmazói felvételre került sor. A több mint 200 pályázatból, illetve egyéni kérelembõl 65 fogalmazó nyert kinevezést. (1999-ben a hasonló mennyiségû pályázatból 76 fogalmazó kinevezésére került sor.)

A kinevezett fogalmazók körében - az 1999. évi kinevezésekhez képest - a férfiak javára változott a nemek aránya. A pályázók számát figyelembe véve megállapítható, hogy évek óta változatlanul nagy az érdeklõdés az ügyészi pálya iránt, annak ellenére, hogy az ügyésszé válás feltételei megszigorodtak. (Az egyetem elvégzését követõen, majdnem öt év elteltével kerülhet sor ügyészi kinevezésre.)

2000-ben az ügyészi szervezet továbbképzése elsõsorban az európai uniós felkészülésre és a szakmai ismeretek bõvítésére irányult.

A képzés súlypontja a Belügyminisztérium programcsomagjának részeként elfogadott, az ügyészek európai uniós jogi képzésére szolgáló, mintegy 16 szemináriumból és 4 külföldi tanulmányútból álló programsorozat, továbbá a 20 ügyészségi szervezésû nyelvtanfolyam volt, amely összességében mintegy 580 ügyészt, titkárt, fogalmazót érintett.

Mivel a Phare szerzõdés szerinti programokat február és december között kellett lebonyolítani, így a korábbi évekkel összehasonlítva kevesebb egyéb témájú tanfolyamot szerveztünk. Az ügyészség oktatási központjában öt, 3-5 napos tanfolyamot szerveztek: szakágat vezetõ fõügyész-helyettesek, nyomozás felügyeleti, magánjogi és közigazgatási jogi, büntetés-végrehajtási felügyeleti szakügyészek részesültek ilyen továbbképzésben. A bentlakásos tanfolyamokat egynapos szakmai konferenciák egészítették ki.

Az OIT, a Belügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, továbbá más hazai és külföldi intézmények rendezvényein mintegy 120 ügyésznek volt módja 2-5 napos - továbbképzést is szolgáló - konferencián, tanácskozáson, szemináriumon részt venni. Külön említést érdemel a Pénzügyminisztérium és az Európa Tanács Pénzmosás Elleni Bizottsága szervezésében magyar bírák, ügyészek részére rendezett nemzetközi konferencia, amelyen 10 ügyész; a Brit-Magyar Jogász Egyesület és az OIT közös szervezésû emberi jogi szemináriuma, amelyen 13 ügyész; a Német Alapítvány a Nemzetközi Jogi Együttmûködésért, a TAIEX és a Legfõbb Ügyészség közös szervezésében a határokat átlépõ bûnözés idõszerû kérdései, a környezet büntetõjogi védelme, az Internet-bûnözés témakörében tartott nemzetközi konferencia, amelyen 30 magyar ügyész vehetett részt. Sikeres volt az a szemináriumsorozat is, amelyet az USA kormányzat pályázatának elnyerésével, amerikai szakértõk közremûködésével az ügyészi etikáról és a korrupció elleni küzdelemrõl tartottak 35 ügyész és ügyészségi nyomozó számára. A korrupció és a szervezett bûnözés elleni harc témakörében - a Belügyminisztérium koordinációjában - Phare pályázat keretében további programoknak volt jelentõs számú ügyész résztvevõje.

A külföldi ösztöndíjas tanulmányutakon, tapasztalatcseréken, konferenciákon való részvétel ma már az ügyészek továbbképzésének fontos része. Kétoldalú kormányközi és ügyészségi kapcsolatok, nemzetközi intézmények, Európa tanácsi rendezvények, európai uniós felkészülést célzó programok alapján váltak lehetõvé külföldi utazások. 90 ügyésznek volt alkalma külföldön tanulmányúton, rendezvényen elmélyítenie ismereteit és képviselni az ügyészi szervezetet.

Az idegennyelv-tudással rendelkezõk arányának emelkedése módot nyújt arra, hogy a külföldi programokra a korábbinál szélesebb körbõl történjék a kiválasztás. Ehhez jelentõsen hozzájárultak azok a nyelvtanfolyamok, amelyeket a Phare COP '97 keretében, külön alprogramként szervezhetett az ügyészség: 20 ügyészségi nyelvtanfolyam volt angol és német nyelvbõl, különbözõ nyelvi szinteken, Budapesten és 7 megyeszékhelyen. Összesen 160 ügyész (titkár, fogalmazó) kapott bizonyítványt a képzésben való részvételrõl. Ezek a tanfolyamok 2001-ben saját költségvetési keretbõl folytatódnak. 2000-ben a legfõbb ügyészségi ügyészek 32%-a, a területi ügyészségeken dolgozó ügyészek (titkárok, fogalmazók) 36%-a rendelkezett idegennyelv-tudással, ugyanakkor csak a fogalmazókat tekintve ez az arány már 68%.

A szakmai továbbképzés része az ügyészek posztgraduális tanulmányainak támogatása is. A tudományosan megalapozott speciális ismeretek segítik a magas színvonalú ügyészi munka végzését.

A tárgyév végéig az ELTE Jogi Továbbképzõ Intézet kétéves szakjogász tagozatának közlekedési szakán 10, jogi informatikus szakán 7, környezetvédelmi szakán 6 ügyész szerzett diplomát. A legnagyobb számú beiskolázás a gazdasági büntetõjogi szakjogász tagozatra történt. 2000. decemberéig 35 ügyésznek adtak ki diplomát, 15 további ügyész befejezte tanulmányait, 24 pedig folytatta azokat. 7 ügyész szerzett Európa jogi szakjogász diplomát, további 15 folytatja tanulmányait.

2000-ben az ügyészek 12%-a szerzett speciális szakjogász képesítést vagy ilyen tanulmányokat folytatott. Mintegy 25 ügyész (titkár, fogalmazó, OKRI munkatárs) vett részt tudományos fokozat megszerzését célzó szervezett továbbképzésben.

2000-ben az ügyészek háromnegyede volt részese szervezett továbbképzésnek.

A katonai ügyészi szervezet mûködésének személyi feltételei az elmúlt évben is biztosítottak voltak. Ezt az évet is - a megelõzõ négy-öt évhez hasonlóan - a kiegyensúlyozottság, a stabilitás jellemezte. Létszámhiány sem az ügyészi, sem pedig az egyéb állománykategóriákba tartozóknál nem volt. Az évközi minimális létszámmozgás (egy fõ ügyész és öt fõ egyéb alkalmazott) nem volt befolyással a katonai ügyészség folyamatos, zökkenõmentes munkavégzésére.

Mintegy öt évvel ezelõtt kezdett kialakulni az az ügyészi, tisztviselõi és ügykezelõi állomány, amely a velük szemben támasztott szakmai követelményeknek szinte kifogástalanul megfelel. Ennek eredménye az is, hogy az évközi hatásköri változások következtében lényegesen megnövekedett munkateher ellenére az eredményes és színvonalas katonai ügyészi munkát folyamatosan biztosítani lehetett.

2000-ben is alapvetõ feladat volt elsõsorban az ügyészi, majd a tisztviselõi és ügykezelõi állomány szakmai ismereteinek bõvítése, továbbképzése. A különbözõ tanfolyamok és továbbképzések valamelyikén a teljes katonai ügyészi állomány részt vett. (Például közlekedési bûncselekményeket, a közigazgatási ügyköröket, a büntetés-végrehajtási szakterületet, EU integrációt felölelõ stb. tanfolyamokon.)

A szervezet tovább folytatta az ügyészek posztgraduális képzését, melynek eredményeként valamennyi elsõfokú katonai ügyészségen legalább egy-egy katonai ügyész rendelkezik gazdasági büntetõjogi szakjogász diplomával. Jelenleg két katonai ügyész folytat tanulmányokat az ELTE Jogi Továbbképzõ Intézet környezetvédelmi, illetve Európa jogi szakjogász képzésein, további két ügyész pedig intenzív angol nyelvtanfolyamon vesz részt.

Az ügyészség személyügyi helyzetét az 53-56. sz. tábla mutatja be.

Az ügyészi szervezet szakmai feladataihoz szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítására a 2000. évben 12.191 millió forint eredeti elõirányzat állt rendelkezésre (57. sz. tábla).

Ez az összeg év végére 13.773,2 millió forintra változott a pótelõirányzatok és zárolások egyenlegének következtében.

A pénzügyi fedezet lényegében a gazdálkodás minden területén biztosította a mûködési feltételeket a korábbi évek szintjén, de az ellátási színvonal javítására nem adott lehetõséget.

A költségvetési beszámoló vagyonmérleg adatai alapján az év közben elvégzett beruházások és felújítások eredményeként az ügyészség tárgyi eszközeinek nettó értéke az év végére együttesen közel 3,3 milliárd forintra nõtt, amelybõl a 2000. évi gyarapodás 537,7 millió forint. A növekedés megoszlása épületenként a következõ: Veszprémi Városi Ügyészség - az elõzõ évek felhasználására is figyelemmel - 100,8 millió forint, a Debreceni Városi Ügyészség 32,6 millió forint, a Fõvárosi Fõügyészség Akadémia u. 13. sz. alatti épülete 226,8 millió forint, az OKRI 76,8 millió forint; a különbözõ épület-felújítások összege 100,7 millió forint.

Az immateriális javak értéke az év folyamán 6 millió forinttal csökkent, mivel az éves értékcsökkenés meghaladta az új beszerzések értékét.

A gépek, berendezések és felszerelések értéke 120,2 millió forinttal növekedett, fõként az ingatlanokhoz kapcsolódó beszerzések miatt. A gépjármûvek nettó értéke 19,4 millió forinttal csökkent annak következtében, hogy a beszerzett új jármûvek értéke kevesebb volt az elszámolható éves amortizáció összegénél. Az éves költségvetésben tervezhetõ beruházási elõirányzat növekedéseként a folyamatban lévõ beruházások állománya az elõzõ évihez viszonyítva 236 millió forinttal nõtt.

A költségvetés módosított elõirányzatának jelentõs hányadát (75,2 %-át), továbbra is a személyi jellegû kiadások és a munkáltatót terhelõ járulékok tették ki, míg a dologi, a felújítási és beruházási feladatokra, valamint átadott pénzeszközökre 3.417,6 millió forint (24,8 %) fedezet állt rendelkezésre, ami az elmúlt évben azonos jogcímen felhasználható összeget 608,2 millió forinttal haladta meg.

A személyi juttatások pénzügyi feltételei körében meg kell említeni, hogy a helyi ügyészségi ügyészek 10 %-os beosztási pótlékának fedezetére engedélyezett 185,3 millió forint összegû pótelõirányzat kedvezõen hatott az átlagkeresetek alakulására és az érintettek közérzetére.

A jubileumi jutalom, segély és albérleti hozzájárulás, valamint az étkezési költségtérítés összege az elõzõ évi 166 millió forinttal szemben 180.2 millió forint összegû felhasználást jelentett.

Az ügyészségi alkalmazottak lakáshoz jutásának feltételeit 17,9 millió forintos támogatás folyósításával segítette az ügyészi szervezet. Az e célra elkülönített alap bevételi forrása az elmúlt évben a korábban folyósított kölcsönök törlesztõ összege volt.

Kölcsönre átlagosan 365 ezer forint jutott, ami ugyan az elõzõ évit 70 ezer forinttal meghaladta, de a különbség lényegesen kevesebb a piaci lakásárak növekedésénél és a más költségvetési szervek által biztosított összegeknél.

Az épület-felújítási elõirányzatot kedvezõtlenül érintették a természeti csapások miatt szükségszerûen végrehajtott központi elvonások. A 20 millió forintos csökkentés a pécsi ügyészségi irodaház felújítása 2000. évi ütemének egy esztendõvel való elhalasztását eredményezte. Tovább folytatódott a Markó u. 16. sz. alatti Igazságügyi Palota felújítása, melyre - az elõzetes számításoknak megfelelõen - közel 100 millió forint felhasználás történt.

Ezen a több esztendõn át tartó munkán felül a Fõvárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal saját kezelésû épületének további korszerûsítésére, az egyre fokozódó biztonsági követelmények miatt összesen mintegy 3 millió forintot kellett fordítani.

A kisebb összegû, jellemzõen kárelhárítási, kármegelõzési célú beavatkozásokon kívül a Szerencsi, az Ózdi, a Békéscsabai Városi Ügyészségek és a Pest Megyei Fõügyészség épületein történt jelentõsebb mértékû felújítás, összességében mintegy 22 millió forint felhasználásával.

A központi és az intézményi beruházási keret terhére megvalósuló építési beruházások lebonyolítása - különös tekintettel az ugyanezen keretbõl finanszírozott, a rendeltetésszerû mûködéshez elengedhetetlen hírközlési, informatikai, egyéb gyengeáramú eszközök, valamint az elsõ készletek beszerzésére - általában több esztendõn keresztül történik.

Az elõzõ években kezdõdött és 2000-ben befejezõdött beruházások közül a szervezet a Veszprémi Városi Ügyészségre 75,7 millió, a Debreceni Városi Ügyészségre 52,3 millió, a Fõvárosi Fõügyészség új Akadémia utcai székházára 361,1 millió forintot használt fel.

A tárgyévben indult és várhatóan 2001-ben fejezõdik be a nyíregyházi új ügyészségi székház, valamint a Pápai Városi Ügyészség új irodaházának építése. E két - önkormányzati segítséggel megszerzett telken - megkezdett építkezésre 362,5, illetve 11,5 millió forintot használt fel az ügyészség.

Irodatechnikai eszközökre - írógépek, diktafonok, iratmegsemmisítõk, másológépek - informatikai, távközlési eszközökre és mûszaki színvonalat növelõ más beruházásokra összesen 68,4 millió forintot használt fel az ügyészség.

Mindezek eredményeként az említett városokban érzékelhetõen javultak az ügyészek elhelyezési körülményei és munkafeltételei.

Az ügyészek megbecsült résztvevõi a jogi tudományos közéletnek. A Jogtudományi Közlönyben, a Magyar Jogban, a Belügyi Szemlében és más szakmai tudományos folyóiratokban rendszeresen jelennek meg cikkeik, tanulmányaik. Az ügyészek és az OKRI kutatói közül 26-an rendelkeznek tudományos fokozattal.

Az egyetemek állam- és jogtudományi karain, a Rendõrtiszti Fõiskolán és néhány más felsõoktatási intézményben, illetõleg posztgraduális karon, közel 60 ügyész oktat, vezet szemináriumot, speciális kollégiumot.

Az OKRI Magyarország egyetlen, a bûnözés okaival, a megelõzés lehetõségeivel és a bûnüldözés aktuális elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó kutatóintézete. Munkáját tudományos tanács segíti és ellenõrzi, amelyben helyet foglalnak a Magyar Tudományos Akadémia, az egyetemek jogi karai és a bûnüldözéssel közvetlenül vagy közvetve érintett központi közigazgatási szervek magas rangú képviselõi. Az Intézet a magyarországi bûnmegelõzés szervezetének tudományos háttérintézménye. Az új jogalkotási munkálatok egyik mûhelye és vitafóruma. Megállapításait a különbözõ fõhatóságok rendszeresen használják.

Az OKRI-ban - a teljesség igénye nélkül - a következõ fõbb kutatásokra és rendezvényekre került sor:

a) Magyarországon elõször végeztük el a büntetõ eljárás összes szakaszának költség-elemzését.

b) A bûnmegelõzés témakörében - a Belügyminisztérium, valamint a Fõvárosi Önkormányzat anyagi támogatásával - elkészült Budapest V., IX. és XXII. kerületei helyi bûnmegelõzési modelljeinek kialakítása.

c) Folytattuk a felderítés és a nyomozás hatályos jogi szabályozásának elemzõ vizsgálatát, ennek során különös figyelmet szenteltünk az ügyészi hatáskörökre.

d) Lezárult a "Vizsgálat a büntetõeljárás alternatívájaként alkalmazott gyógyító-megelõzõ kezelés eredményességérõl kábítószer-bûncselekmények esetén" c. kutatás, melynek kutatási beszámolóját az érintett szervek is megkapták.

e) Elkészült "A nemzetközi büntetõjogi együttmûködés rendszerének sajátosságai, különös tekintettel az Európai Unió III. pilléres együttmûködési rendszerére " címû kutatási beszámoló.

f) Befejezõdött "A büntetõeljárás alá vont és a letartóztatott személyek jogai a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság és az Európai Emberi Jogi Bizottság jogértelmezésének és esetjogának a fényében" c. kutatás, melynek zárójelentése publikálásra került.

g) A Legfõbb Ügyészség felkérésére javaslatok készültek a mentelmi jog és a büntetõeljárási szabályok összhangjának megteremtésére, a hatóság és a hivatalos személy tekintélyének és becsületének jogi védelmére, valamint a magánnyomozás hatályos szabályozásának értékelésére.

h) Holland irányítással, finn, olasz, magyar, ENSZ-UNICRI és EUROPOL közremûködéssel nemzetközi kutatásban veszünk részt. Résztanulmánnyal közremûködtünk a szervezett bûnözés elleni küzdelem nemzetközi összefüggései és a hazai helyzet tanulmányozásában. A kutatás 2001-ben zárul le.

i) A Gallup Intézettel kötött megállapodás alapján eset- és résztanulmányok elkészítésével közremûködtünk az Igazságügyi Minisztérium által kezdeményezett és az ENSZ által finanszírozott korrupciós kutatási programban.

j) Lezárult a "Nõk a börtönben" c. empirikus kutatás.

k) Javaslat készült a mûkincsek és a kulturális javak hatékonyabb védelmét szolgáló jogszabály-változtatásokra, illetve a szükséges végrehajtási rendeletek kiadására.

l) Tovább folyt a környezetvédelem büntetõjogi és közigazgatási eszközeinek tanulmányozása. E tárgyban az európai megoldásokat összefoglaló tanulmány készült.

m) Az OKRI fennállásának 40. évfordulója alkalmából tartandó, ünnepi üléssel egybekötött tudományos konferenciára került sor "A szegénybûnözéstõl a pénzmosásig" címmel.

n) A tilburgi egyetemmel közösen 2000. szeptember 25-26-án nemzetközi konferenciát rendeztünk a szervezett bûnözésrõl.

* * *

Az elmúlt évben - amint azt az adatok is alátámasztják - az ügyészség helyt állt a bûnözés elleni küzdelemben; hatékonyan felügyelte és szükség szerint irányította a nyomozó hatóságok tevékenységét, közremûködött az igazságszolgáltatás feladatának eredményes ellátásában; hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozással Magyarország is részesévé váljék a szabadság, biztonság és igazságosság egységes európai térségének; ennélfogva teljesítette a Magyar Köztársaság Alkotmányában elõírt kötelezettségét.

Ezért kérem a Tisztelt Országgyûlést, hogy beszámolómat fogadja el.

Budapest, 2001. augusztus

Az Országos Ítélõtábla és a fellebbviteli feladatokat ellátó ügyészi szervek felállításával, valamint az igazságszolgáltatási reform folytatásával kapcsolatos feladatokról szóló 102/1999. (XII.18.) OGY határozat 4. a) pontja alapján a Fellebbviteli Fõügyészség és a Katonai Fellebbviteli Ügyészség létesítéséhez és mûködéséhez szükséges intézkedések és azok ütemezése a következõ:

1. A Fellebbviteli Fõügyészség tervezett létszáma 115 fõ, ebbõl 54 ügyész, a Katonai Fellebbviteli Ügyészség létszáma 11 fõ, ebbõl 5 ügyész. Az ügyérkezésre figyelemmel 2003. január 1-jétõl 2004. december 31-éig a két fellebbviteli fõügyészség 70 %-os létszámmal mûködik.

2. Az 1. pontban foglalt létszám tehát 2003. január 1-jétõl a Fellebbviteli Fõügyészségen 81 fõ, a Katonai Fellebbviteli Ügyészségen 8 fõ.

3. A 89 fõs létszám bérvonzata és dologi szükséglete a Fellebbviteli Fõügyészség vonatkozásában 414 millió forint, ezt megelõzõen a mûködési feltételek megteremtése további 737 millió forintot igényel. A Katonai Fellebbviteli Ügyészség vonatkozásában 55 millió forint, amelyet a 2003. évi költségvetésben kell biztosítani.

4. A 3. pontban megjelölt létszám elhelyezésére a Fõvárosi Fõügyészség volt Budapest, V. Markó u. 27. szám alatti épületének III. emelete elegendõ. (Az elhelyezés tárgyában az Igazságügyi Minisztérium a Kormány számára többvariációs külön elõterjesztést készít.)

5. A Fellebbviteli Fõügyészség és a Katonai Fellebbviteli Ügyészség létrehozásához a Magyar Köztársaság ügyészi szervezetérõl szóló 143/1997. (IX.30.) KE határozat módosítása szükséges. A határozat-tervezet benyújtására a Köztársaság elnökéhez 2002. augusztusában kerül sor.

6. A 2. pontban említett álláshelyek betöltéséhez az Üsztv. szerint szükséges pályázatok kiírására 2002. szeptember-október hónapjában kerül sor.

Az informatikai stratégiai tervnek megfelelõen az elmúlt évben megkezdtük az ügyészségi telekommunikációs hálózat kiépítését.

Az országos informatikai hálózat megvalósítása komplex feladatok ellátását teszi majd lehetõvé az ügyészség valamennyi szervezeti egységére kiterjedõen, mert biztosítja az elektronikus adatkapcsolat kialakításának lehetõségét más állami szervekkel és az Európai Unió szervezeteivel.

A megvalósuló hálózat fõ jellemzõi az alábbiakban foglalhatók össze:

- on-line elérési lehetõség az ügyészségi alkalmazások, országos nyilvántartások, statisztikai rendszerek frissítéséhez, lekérdezéséhez, adatszolgáltatás belsõ és - jogszabályok hatálybalépését követõen - külsõ felhasználóknak,

- külsõ adattárak elérésének biztosítása (más állami és egyéb szervezetek nyilvántartásai, EU joganyagok, adatbázisok),

- országos elektronikus levelezés (belsõ-külsõ),

- belsõ információk közzétételéhez Intranet rendszer,

- nyilvánosság tájékoztatása Interneten,

- az ügyészségi munkát hatékonyan segítõ irodai informatikai környezet biztosítása.

A 2159/2000.(VII.11.) Korm. határozat 800 millió forint támogatást biztosított a bûnüldözés és az igazságszolgáltatás hatékonyságát segítõ Büntetõjogi Központi Nyilvántartás on-line mûködtetéséhez szükséges országos ügyészségi hálózat létrehozásához.

A kormányzati támogatás fedezetet nyújt a fejlesztés elsõ fázisának megvalósítására, amelynek célja:

- a büntetõjogi szakterület összesített adatállományának mûködtetéséhez szükséges szerverpark kialakítása,

- országos ügyészségi ISDN hálózat létrehozása,

- a központi adatbázisok eléréséhez egy munkaállomás és nyomtató telepítése 131 ügyészségi telephelyen,

- a zárt hálózat védelmét, menedzselését, mûködtetését biztosító ügyészségi informatikai központ kiépítése,

- az infrastruktúra elhelyezéséhez és mûködtetéséhez a Számítóközpont épületének bõvítése.

A terv megvalósulása kiváltja a központi nyilvántartás off-line mûködtetéséhez hetenként forgalmazott több száz mágneses adathordozót és papír alapú output terméket.

Biztosítja a naprakész nyilvántartási adatbázis létrehozását, a lekérdezési lehetõséget ügyészi és - a jogszabályi háttér megteremtése után - nem ügyészi szervek számára, ezzel nagymértékben növelve a bûnüldözés hatékonyságát.

A projektet 2000. október 4-én közzétett nyílt közbeszerzési pályázat kiírásával indítottuk.

A tender eredményeként a Legfõbb Ügyészség 2001. január 9-én szerzõdést kötött a hálózat létrehozására.

A megvalósítás forrásigénye 760 millió forint.

A 2001. és 2002. évi informatikai fejlesztések:

Az országos hálózat alapkiépítését követõ további fejlesztés forrása a 2000. évben elnyert Phare támogatás.

A fejlesztés e fázisának célja:

- hálózati szolgáltatások bõvítése,

- országos elektronikus levelezés (belsõ-külsõ),

- belsõ információk közzétételéhez Intranet rendszer,

- telekommunikációs kapcsolatok sávszélességének növelése,

- lokális hálózatok (LAN) létesítése ,

- strukturált hálózat kiépítése minden 20 fõnél több érdemi munkatársat foglalkoztató ügyészségen,

- szerverek, hálózati nyomtatók telepítése, munkaállomások számának növelése.

A megvalósításhoz szükséges forrás összetétele:

2,5 millió Euro

673 millió forint + 168 millió forint (ÁFA) társfinanszírozás.

A Phare tender kibocsátására, az elõzetes tervek szerint, 2001. I. félévében kerül sor.

A Phare szabályoknak megfelelõ bonyolítás eredményeként, várhatóan 2001. augusztusában lehet a nyertes pályázóval a szerzõdést megkötni. A fejlesztés második fázisának megvalósítása a 2002. év második felében fejezõdik be.