vissza

Visszásságot okoz a jogállamiság elvébõl levezethetõ jogbiztonság követelményével összefüggésben a rendõrség eljárása, ha a tanúként kihallgatott személyt az elkövetett bûncselekmény alapos gyanújának közlése nélkül veszik õrizetbe.

A panaszos képviseletében eljáró ügyvéd sérelmezte, hogy védencét - miután tanúként idézték és hallgatták ki - anélkül vették õrizetbe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendõr-fõkapitányságon, hogy az alapos gyanú fennállását korábban közölték volna vele. Gyanúsítotti kihallgatására csak másnap került sor. A panaszos folyosón várakozó, meghatalmazott védõje számára pedig nem tették lehetõvé, hogy az eljárásban részt vegyen. A védõ ezt követõen panasszal élt az õrizetbe vétel és a rendõrség eljárása miatt a B-A-Z Megyei Fõügyészségen, továbbá feljelentést tett az Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál jogellenes fogvatartás és hivatali visszaélés miatt.

Az országgyûlési biztos a jogbiztonság elvét és a védelemhez való jogot érintõ visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el. Az Ügyészségi Nyomozó Hivatal a nyomozást - bûncselekmény alapos gyanújának hiányában - megtagadta. Az indoklás szerint a jogellenes fogvatartás bûntette csak szándékosan, a hivatali visszaélés pedig csak célzatosan követhetõ el, ezek a tényállási elemek azonban nem állapíthatóak meg. Nem volt jogsértõ, hogy a tanúkihallgatás alatt a jogi képviselõt nem engedték részt venni az eljárásban, hiszen a tanúnak nem lehet védõje.

A határozat ellen benyújtott panaszt a Megyei Fõügyészség, majd a Legfõbb Ügyészség elutasította. A fõügyészség álláspontja szerint az õrizetbe vétel alaki és tartalmi feltételei fennálltak, a kényszerintézkedés elrendelésének ugyanis nem törvényi feltétele a gyanúsított kihallgatása. Ugyanakkor megállapították, hogy jelen esetben téves nyomozó hatósági intézkedésként került sor az õrizetbe vétel elrendelésére a gyanúsítotti kihallgatást megelõzõen. A fõügyészség a vonatkozó büntetõeljárási szabályok helyes értelmezését elõsegítõ nyomozó hatósági gyakorlat kialakítása érdekében átiratot intézett a Miskolci Városi Ügyészséghez. A rendõrségtõl kapott felvilágosítás szerint a továbbiakban azt a gyakorlatot követik, hogy a gyanúsított õrizetbe vételét megelõzõen közlik a bûncselekmény alapos gyanújának fennállását, és felhívják a figyelmét a védõválasztás jogára. Ezt követõ 24 órán belül kerül sor az õrizetbe vett gyanúsított kihallgatására.

Az országgyûlési biztos a 2001. április 10-én lezárt vizsgálata során megállapította, hogy a Megyei Rendõr-fõkapitányság eljárása visszásságot okozott a jogbiztonság követelményével összefüggésben. A Városi Ügyészség, illetve a Megyei Rendõr-fõkapitányság ugyanakkor megtette a szükséges intézkedéseket a fõügyészségi átiratban foglaltak érvényesítése érdekében. Az õrizetbe vett gyanúsított védelemhez való jogát nem korlátozták; a nyomozást megtagadó ügyészségi határozatok törvényessége pedig nem vonható kétségbe. Mindezekre tekintettel a biztos ajánlást nem tett, de felhívta a megyei rendõrfõkapitány figyelmét a büntetõeljárási szabályok pontos követésére és a gyanúsítottakat megilletõ jogok gyakorlásának biztosítására.

Szolnoki lakos a város köztisztasággal és a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggõ tevékenységrõl, a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelezõ igénybevételérõl szóló rendelet alkalmazásával kapcsolatban nyújtott be panaszt. Sérelmezte, hogy a szolgáltató a város területén lévõ hobbi telke után egész évre szóló hulladékszállítási díj megfizetésére kötelezi, holott az ingatlan használata alapján csak az lenne reális, ha legfeljebb 8 hónapra kellene hulladékszállítási díjat fizetnie. Kifogásolja, hogy míg másutt figyelembe veszik a díj megállapításánál az ingatlan tényleges használatát, Szolnokon erre nincs lehetõség.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a helyi önkormányzatok a települési szilárd hulladék összegyûjtésével kapcsolatos kérdések szabályozásában nagyfokú önállósággal rendelkeznek. Ennek során szabadon állapíthatják meg a hulladékszállítás ellátásának rendjét és módját, a szolgáltató és a tulajdonos ezzel összefüggõ jogait és kötelezettségeit. A hulladékgazdálkodásról szóló törvény által adott felhatalmazás alapján minden település önkormányzata külön-külön állapíthatja meg rendeletében a hulladékszállítás rendjét és módját, az alkalmazott díj mértékét, az esetleges kedvezményeket. Ennek következtében jelentõs mértékben eltérhet egymástól az egyes településeken rendszeresített szolgáltatás módja, a díj mértéke és az alkalmazott kedvezmények köre. Az a körülmény, hogy valamely önkormányzat nem biztosít olyan kedvezményeket, amelyeket más önkormányzat megad az ingatlan tulajdonosoknak, önmagában nem alkalmas alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásság megállapítására. A díjkedvezmények megállapítása során az önkormányzat nagyfokú mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag az is Alkotmánnyal összhangban álló megoldás, ha egy önkormányzat egyáltalán nem állapít meg díjkedvezményt, miközben mások kedvezményeket adnak. A szolgáltatás díjának meghatározásánál az önkormányzatoknak figyelembe kell venniük a szolgáltatás - ellenszolgáltatás arányosságának polgári jogi alapelvét. A hulladékgazdálkodásról szóló törvény külön is kimondja, hogy a közszolgáltatás díját az elvégzett közszolgáltatással arányosan külön jogszabályban meghatározott módon figyelembe véve kell megállapítani. A Szolnok Megyei Jogú Város Közgyûlésének rendelete értelmében a város üdülõterületén, illetve hobbitelkes körzetében a hulladékot nem az egyes ingatlanokról szállítja el a szolgáltató, hanem a körzetenként elhelyezett konténerekben gyûjti. Tekintettel arra, hogy a hulladékszállítás módjának és rendjének meghatározásában az önkormányzat szabadon dönthet arról, hogy a településen vagy annak egyes részein milyen hulladékszállítási módot alkalmaz, így a gyûjtõkonténeres szállítási mód rendszeresítése alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot nem eredményez.

A panaszos sérelmezte, hogy a birtokán tetten ért kukorica-tolvajokkal szemben az intézkedõ rendõrök nem tették meg a szükséges intézkedéseket, és feljelentése alapján a Veszprémi Rendõrkapitányságon nem indítottak eljárást.

Az országgyûlési biztos a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot érintõ visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el. A panaszos 1996-ban bejelentést tett a Balatonalmádi Rendõrõrsre, és intézkedést kért a kukoricaföldjén tetten ért és visszatartott tolvajokkal szemben. A kiérkezõ rendõrök azt állapították meg, hogy a kukorica a feljelentettek telkérõl származik, ezért annak lefoglalására nem intézkedtek, az érintettekkel szemben pedig nem indítottak eljárást. A panaszos ezt követõen a veszprémi ügyészségtõl kérte, hogy a feljelentése alapján rendeljenek el nyomozást, és vizsgálják ki az eljáró rendõrök által elkövetett szabálytalanságokat. A Veszprémi Rendõrkapitányság által készített jelentés szerint a kukorica jogosan került vissza az érintett tulajdonába, akivel szemben sem bûncselekmény, sem szabálysértés nem állapítható meg.

A panaszos 1997 decemberében a megyei rendõrfõkapitánynál tett újabb panaszt. 1998-ban tájékoztatták, hogy az eljárás során bizonyítást nyert, hogy a feljelentett személyek egyike édesanyjának a telkén szedték a kukoricát, ezért nem került sor velük szemben büntetõeljárás elrendelésére. A rendõrjárõrök az elõírásoknak megfelelõen, szakszerûen intézkedtek.

A Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányságtól beszerzett iratok között ugyanakkor szerepel a veszprémi rendõrkapitány 1998 februárjában kelt jelentése, melyben leírta, hogy a megismételt panasz kivizsgálása során több eljárásjogi hiányosságot állapítottak meg. A rendõrök nem készítettek jelentést a helyszíni eljárásról, a panaszos bejelentését nem vették feljelentésnek, továbbá a kukoricát nem foglalták le a büntetõeljárás szabályai szerint. A parancsnoki jelentés rögzítette, hogy büntetõeljárás keretei közt kellett volna dönteni a nyomozás elrendelése vagy megszüntetése tárgyában. Ezt azonban nem hozták a panaszos tudomására.

Az országgyûlési biztos 2001. március 5-én lezárt vizsgálata során megállapította, hogy a Veszprémi Rendõrkapitányság eljárása a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggõ visszásságot okozott. A rendõrség súlyos mulasztást követett el azzal, hogy a panaszos feljelentése nyomán nem indított büntetõ- vagy szabálysértési eljárást, és az ügyben egyáltalán nem hozott alakszerû határozatot. A rendõrség azonban a mulasztás észlelését követõen, 1998 februárjában még megindíthatta volna az eljárást, de az ügyben akkor sem tett semmilyen intézkedést.

Az országgyûlési biztos mindezek alapján ajánlást tett a megyei rendõrfõkapitánynak, hogy a hasonló jogsértések megelõzése végett gondoskodjon arról, hogy az irányítása alá tartozó rendõri szervek a feljelentett bûncselekmények esetén indítsák meg a szükséges eljárást, és tegyék meg az egyéb indokolt intézkedéseket.

A rendõrfõkapitány az ajánlást elfogadta és intézkedett, hogy a rendõrségi állomány megismerje az ügyet.

A panaszos beadványában sérelmezte, hogy a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet sándorházai alegységében "embertelen körülmények" között helyezik el az elõzetes letartóztatásban lévõket. Sérelmezte, hogy a zárkák túlzsúfoltak, és kifogásolta a higiénés körülményeket is. Az országgyûlési biztos az emberi méltósághoz, és a legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jog sérelmének a gyanúja miatt helyszíni vizsgálatot rendelt el.

A vizsgálat idõpontjában 868 férfit tartottak fogva az intézetben, így a telítettség 161 százalékos volt. A létszámtöbblet ellenére csak egyes részlegekben volt tapasztalható olyan jellegû zsúfoltság, amely a fogvatartottak alkotmányos jogait sértette, mivel a fogvatartottak nagy része napközben a különbözõ munkahelyeken dolgozik. A külsõ körletek tágasak, az udvaron sportolásra is van lehetõség. Az intézet befogadó, felkészítõ, illetve szállítási részlegeiben a zárkák túlzsúfoltak. A részlegekben esetenként 25-30 fogvatartottat helyeznek el. Harminc fõre egy WC jut. Az emeletes fekvõhelyek kb. félméteres térközzel voltak elhelyezve, közöttük a szabad mozgásra nem volt lehetõség. A fogvatartottak személyes tárgyaikat a zárkán belül - szekrények hiányában - nem tudták elhelyezni. A fogvatartottak többsége az ágyán tartotta a holmiját. Az elhelyezési körülmények csak kivételesen indokolt szükséghelyzetben, egy-két napos tartózkodás esetén fogadhatók el. A túlzsúfolt körülmények között a felkészítési-befogadási eljárás hatályos szabályozása a fogvatartottakat az elviselhetõnél és a szükségesnél jóval hosszabb idõtartamra embertelen, megalázó helyzetben tartja.

A befogadási eljárás, orvosi illetve pszichológusi vizsgálatok, munka-alkalmassági vizsgálat, befogadó bizottság eljárása kb. tíz napot vesz igénybe. A 6/1996. (VII.12.) IM rendelet szerint a fogvatartott maximálisan 30 napot tölthet a felkészítõ részlegben, amely további 30 nappal meghosszabbítható.

A felkészítõ részlegben tapasztalt zsúfoltság és a zárka felszerelési hiányossága az embertelen, megalázó bánásmód tilalmába ütközik. Az országgyûlési biztos a alkotmányos visszásság orvoslására ajánlotta az igazságügy-minisztert, hogy amennyiben a felkészítõ-befogadó részlegekben a szabadságvesztés és az elõzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII.12.) IM rendelet fogvatartási elõírásai nem biztosíthatók, abban az esetben korlátozza a felkészítési eljárás idõtartamát.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnokát felkérte, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az intézet befogadó-zárkáiban a rendkívüli zsúfoltság megszüntetésére és minden zárkában, a jogszabályban elõírt felszerelés biztosítására. A miniszter nem tartotta indokoltnak a jogszabály módosítását, de a körülmények javításának szükségességével egyetértett. A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka az ajánlást elfogadta, és intézkedett, hogy a befogadási eljárás idõtartama ne haladja meg az egy hetet, a fogvatartási körülmények közelítsenek a jogszabályi elõírásokhoz, illetve a zárkákat szereljék fel a megfelelõ berendezésekkel.

A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyûlési biztosához, mert az Állami Pénz és Tõkepiaci Felügyelet bevonta az ingatlan-, pénzügyi lízing tevékenységet folytató cégének engedélyét és az ÁPTF feljelentése alapján a BRFK V. kerületi Rendõrkapitánysága nyomozást indított ellene. Az országgyûlési biztos a jogbiztonság követelménye, illetve a tulajdon védelméhez való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el.

A panaszos tulajdonában lévõ Menthon Ingatlan Lízing Kft. lakáslízing elõszerzõdéseket kötött magánszemélyekkel. A Kft. a szerzõdésekben vállalta, hogy az ügyfelek által lízingelni kívánt lakásokat megvásárolja. Az ügyfelek az elõszerzõdés megkötésekor 275 ezer forint elõleget fizettek, azonban a Kft. nem vásárolta meg a lakásokat és az ügyfeleknek sem fizette vissza az elõleget. Az ÁPTF a Kft. felügyeleti engedélyét visszavonta és bûncselekmény alapos gyanúja miatt feljelentést tett a panaszos ellen. A feljelentés alapján a BRFK V. Kerületi Rendõrkapitánysága közokirat hamisítás és 18 rendbeli csalás bûntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el.

Az ÁPTF a panaszos tevékenységére vonatkozó engedély visszavonásáról a hatályos pénzügyi jogszabályoknak és az államigazgatási eljárás szabályainak megfelelõ határozatban döntött. A panaszos beadványai alapján több ügyészi fórum is foglalkozott az üggyel. A bûncselekmény gyanújával kapcsolatos adatok mérlegelését a büntetõeljárásról szóló törvény a nyomozó hatóságok, illetve az ügyészség, vádemelés esetén pedig a bíróság hatáskörébe utalja. Ennek megfelelõen az országgyûlési biztos nem mérlegelheti a nyomozás elrendelése vagy megtagadása ügyében figyelembe vett, vagy a nyomozás során felmerült bizonyítékokat. Csak azt állapíthatja meg, hogy a hatóság a jogszabályoknak, végsõ soron az Alkotmánynak megfelelõen járt-e el, a hatóságok intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása okozott-e alkotmányos visszásságot.

Az országgyûlési biztos a 2001 márciusában készült jelentésében alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot lezárta.

A panaszos a beadványában a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben lévõ fogvatartási körülményeket sérelmezte. A napi szabad levegõn tartózkodás rendszerint elmarad, ha van is séta, a jogszabályban elõírt idõtartamot nem tartják be, a fogvatartottak számára a heti egyszeri fürdés lehetõségét sem biztosítják. A panaszosnak krónikus bõrbetegsége miatt az orvos külön egészségügyi fürdõt rendelt, amit hónapok óta nem tesznek lehetõvé. Epe betegsége is folyamatos orvosi kezelésre szorulna, de gyógyszereit sem kapja meg, epe tájéki fájdalmainak erõsödése ellenére szakorvosi vizsgálatra nem viszik. A büntetés-végrehajtási intézetben a könyvtár nem vehetõ igénybe, oda sem olvasás, sem könyvkölcsönzés céljából nem lehet bemenni.

Az országgyûlési biztos az emberi méltósághoz, a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez és a mûvelõdéshez való joggal összefüggõ visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megállapította, hogy a bv. intézetben a zárkák a föld felszíne alatt vannak, így a természetes fény sem a hivatásos állomány, sem a fogvatartottak számára nem biztosított. Az intézet az 1980-as évek elejéig az országban utolsóként ún. kübli rendszerrel mûködött. A közmûvesítettség napjainkban már teljes, de a csatorna és a vízrendszer elavult, így az intézet a heti egyszeri melegvizes fürdést sem minden esetben tudja biztosítani. A jogszabályban elõírt normatíva szerint az intézet 55 fõ fogvatartására alkalmas, valójában a fogvatartotti létszám ennek négyszerese, így az egy fogvatartottra jutó szabad mozgástér a zárkákban csak 0,8 m². A zsúfoltság miatt az intézet nem tudja teljesíteni a napi sétára vonatkozó elõírást. Az épület emberi tartózkodásra alkalmatlan, az alapvetõ létfeltételek hiánya miatt sérelmet szenved mind a hivatásos állomány, mind a fogvatartottak emberi méltósághoz, lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való joga. Az országgyûlési biztos már 1997-ben javasolta az intézet bezárását. A javaslatnak megfelelõen folyamatban van az új Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet terveinek kivitelezése, amely várhatóan 2002 decemberében be is fejezõdik.

A vizsgálat idején a könyvtár használata valóban korlátozott volt. A könyvtárosi feladatokat egy nevelõ teljesítette, aki nevelõi munkakörének ellátása mellett nem tudta a könyvtárat is nyitva tartani. A fogvatartottaknak törvényben foglalt joguk, hogy a büntetés-végrehajtási intézet könyvtárát önképzési, mûvelõdési célokból igénybe vegyék, a büntetés-végrehajtási intézeteknek pedig kötelessége a könyvtár nyitva tartása, az ezzel kapcsolatos mulasztás a mûvelõdéshez való joggal összefüggésben visszásságot okoz.

A panaszos egészségügyi problémáival többször jelentkezett orvosi vizsgálatra. Az orvos a panaszos epe tájéki fájdalmaira és bõrbetegségére gyógyszeres kezelést írt elõ, valamint elrendelte, hogy a fogvatartott számára napi rendszerességgel biztosítsák a melegvizes fürdést. A gyógyszeres kezelés ellenére a panaszos epe tájéki fájdalmai erõsödtek, azonban a panaszost szakorvosi kivizsgálásra nem vitték el. A szakorvosi vizsgálat elmaradása a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A megállapított alkotmányos joggal összefüggõ visszásságok orvoslása érdekében az országgyûlési biztos 2001 februárjában felkérte a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokát, hogy fordítson fokozottabb figyelmet a fogvatartottak kielégítõ egészségügyi ellátásának biztosítására, és arra hogy - a feladatellátás jobb megszervezésével - biztosítsa a fogvatartottak számára a könyvtár használatát. Az országgyûlési biztos ajánlását az érintett elfogadta.

A panaszos az országgyûlési biztoshoz intézett beadványában Solymár Nagyközség Önkormányzatának idegenforgalmi adó kivetésével kapcsolatos eljárást sérelmezte, mert a hatóság a megismételt eljárást nem zárta le.

Az országgyûlési biztos általános helyettese a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított és az alábbiakat állapította meg.

A panaszos 1992. évben nyújtott be adóbevallást a tulajdonában álló solymári ingatlanról, de abban nem tüntette fel az épület alapterületét. Bevallását 1994-ben megismételte, de mivel az alapterületet ezen sem közölte, az ügyintézõ hivatalból töltötte ki a nyomtatványt. Az alapterületet 48 m²-ben határozta meg, és 1992-94. évekre visszamenõlegesen kivetette az adót. A panaszos fellebbezése folytán a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal a határozatot megsemmisítette és az elsõ fokú hatóságot új eljárás folytatására utasította. A panaszost ekkor felszólították az építményadó-bevallás kitöltésére, melyen már feltüntették az alapterületet. A bevallás alapján vetették ki az adót az 1993-96. és 1997. évekre vonatkozóan, mellyel szemben a panaszos kifogással élt. Ennek részben helyt adva a határozatot kiegészítették. Mindezek után 1998. végéig folyamatos levelezésben volt a hivatal a panaszossal.

Az országgyûlési biztos általános helyettesét a jegyzõ arról tájékoztatta, hogy a panaszos ügyének végleges rendezése érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket.

A vizsgálat megállapította, hogy az ügyfél tisztességes eljáráshoz, így az idõben történõ közigazgatási határozathozatalhoz való joga nem tehetõ függõvé attól, hogy a közigazgatási szerv milyen idõpontban hajlandó dönteni a hatáskörébe utalt ügyben. A közigazgatás szervnek alkotmányos kötelessége, hogy hatáskörét gyakorolja, azaz illetékességi területén a hatáskörébe utalt ügyben az erre megszabott idõ alatt érdemi döntést hozzon. Az ügyfélnek ugyanakkor alapvetõ érdeke fûzõdik e döntés mielõbbi meghozatalához.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a polgármesteri hivatal több mint 2 éven át nem folytatta le az új eljárást. Ezzel a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggõ visszásságot idézett elõ. A kérelemhez való joggal összefüggésben okozott alkotmányos visszásságot a hivatal azzal, hogy a panaszos levelére nem adott választ.

Az országgyûlési biztos általános helyettese felkérte a jegyzõt, hogy hívja fel a munkatársai figyelmét a hatályos jogszabályok fokozott megtartására. A jegyzõ az ajánlást elfogadta.

A pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthon egyik lakója fordult az országgyûlési biztoshoz azt sérelmezve, hogy az otthonban nem mûködik érdekképviseleti fórum, a lakók a panaszhoz való jogukat nem gyakorolhatják és a bánásmód sem megfelelõ. Az országgyûlési biztosnak már az OBH 2454/1998. számú - az idõskorúakat ápoló-gondozó otthonokban élõ személyek emberi és állampolgári jogai érvényesülésének helyzetét érintõ - átfogó vizsgálatában is szerepelt a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthon. A jelentés már akkor megállapította, hogy az otthonban nem mûködik mentálhigiénés csoport és érdekképviseleti fórum.

Az országgyûlési biztos újabb vizsgálatot rendelt el és megállapította, hogy a házirend - azt kivéve, hogy a panaszhoz való jog gyakorlásának jogosultjai közül hiányzik a lakók jogait és érdekeit képviselõ társadalmi szervezetet - a jogszabálynak megfelelõen tartalmazta a panaszhoz való jog gyakorlásának módját, és az érdekképviseleti fórum tagságát, mûködését. A gondozottak gyakorolhatták a panaszhoz való jogukat, és az érdekképviseleti fórum is betöltötte a szerepét. Ezért az országgyûlési biztos a panasz és kérelem elõterjesztéséhez való joggal összefüggésben visszásságot nem állapított meg.

A vizsgálat azonban azt is feltárta, hogy az intézmény a mentálhigiénés ellátás szempontjából sem a létszámnormáknak, sem a képesítési elõírásoknak nem felelt meg. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és mûködésük feltételeirõl szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet szerint a mentálhigiénés ellátást 170 gondozott esetén 4 szociális, mentálhigiénés munkatársnak, 1 mentálhigiénés csoportvezetõnek és 2 foglalkoztatás szervezõnek kellene ellátnia, a vizsgált otthonban ezzel szemben a fizikoterápiás asszisztens és 2 általános ápolói végzettséggel rendelkezõ nõvér végezte az ellátást. A bentlakásos otthonokban a konfliktushelyzetek kialakulásának megelõzése érdekében mentálhigiénés ellátás keretében egyéni és csoportos megbeszélést is biztosítani kell. Az otthonban a mentálhigiénés csoportok munkájában csupán 20-25 lakó vett részt aktívan. Az otthon dolgozóinak elmondása szerint a nõvérek a testi gondozáson túl aktív részesei a mentálhigiénés ellátásnak is. A teljes ellátásra szoruló fekvõknél pedig elsõsorban a nõvérek feladata a mentálhigiénés gondozás.

A mentálhigiénés ellátás elégtelenségét jelenti, hogy 18 általános ápolói végzettségû nõvér feladata, hogy az ápolási munkáik mellet egyéni beszélgetések keretében 170 lakó mentálhigiénés gondozását is biztosítsák. Az intézmény dolgozói szupervízión nem vettek részt, külsõ szakember nem segítette a munkájukat.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthonban a szakszerû mentálhigiénés ellátás személyi feltételei nem voltak adottak, és a mentálhigiénés gondozás jogszabályban felsorolt összetevõinek egy része a vizsgálat idején nem mûködött. Mivel ez az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében biztosított lehetõ legmagasabb szintû lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A feltárt alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság orvoslása érdekében az országgyûlési biztos kezdeményezte, hogy az otthon vezetõje a mentálhigiénés ellátás színvonalának javítása érdekében kérjen szakmai segítséget a megyei módszertani intézménytõl, továbbá a mentálhigiénés ellátás személyi feltételeinek biztosítása érdekében alakítson ki megfelelõ számú és szakképzettségû szakemberbõl álló mentálhigiénés csoportot.

Az ajánlást az érintett elfogadta.

A gyermekvédelmi gondoskodásban élõ panaszos a Fõvárosi Önkormányzat Menyecske utcai Gyermekotthona nevelési módszereit és intézkedéseit kifogásolta, mert az otthonban dolgozó gyermekfelügyelõk agresszíven és megalázóan bántak a gyerekekkel, testileg, lelkileg fenyítették õket, és nem volt ritka a bántalmazás sem. Sérelmezte, hogy a gyermekotthonban az egyéni szükségleteket, igényeket nem vették figyelembe, akadályozták a vallásának, lelkiismereti meggyõzõdésének gyakorlásában. A felmerült alkotmányos jogokra tekintettel az országgyûlési biztos 1999 nyarán vizsgálatot indított. A panaszos és az öccse 1992-tõl élt a Menyecske utcai gyermekotthonban. 1999 májusában áttért az iszlám hitre, de az ebbõl adódó életforma változás nehezen volt összeegyeztethetõ a gyermekotthon házirendjével. Súlyos konfliktusai voltak a nevelõtanárával és az igazgatónõvel. Az igazgató és a gyermekotthon családgondozója felelõsségre vonták, amiért külsõ szervezeteknél, fórumoknál panasszal élt.

Az intézmény vezetõje 2000 januárjában a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól az éves felülvizsgálat elõrehozását kérte, mivel megítélése szerint az iszlám hitre áttért kiskorú nem tartja be a házirend egyetlen szabályát sem, öntörvényûen és elkülönülten él az otthonban. Az igazgató semmi ésszerû megoldást nem látott a probléma kezelésére. A gyámhivatal éves felülvizsgálatát követõen a gyám a szabad vallásgyakorlást úgy biztosította, hogy a panaszost külön szobában helyezte el. A heti étkeztetésekre fordítható összegeket kézhez kapta, így vallásának megfelelõ étkezése megoldhatóvá vált. Ettõl kezdve az iszlám közösséggel való kapcsolatát sem akadályozták. 2000 februárjában csak a gyámi tanácsadó közvetítése után engedte el a panaszost nevelõtanára pszichológushoz. A panaszos 2001-ben nagykorú lett, az otthonból kiköltözött, míg kiskorú öccse továbbra is a gyermekotthonban él.

A fenntartó által az országgyûlési biztos felkérésére 2001 februárjában a testi fenyítésekkel kapcsolatban folytatott meghallgatások során egyedül a panaszos öccse jelentette ki, hogy bántalmazták. A fenntartó szerint a többi meghallgatott gyermek reakcióiból, az általuk használt szófordulatokból jutottak arra a következtetésre, hogy a testi fenyítés többszöri elõfordulása valószínûsíthetõ. A helyszíni vizsgálat során 1999-ben a biztos munkatársai is hasonló következtetésre jutottak. Az egyik gyermekfelügyelõ elismerte, hogy mint minden családban, itt is elcsattant egy-egy pofon. Az igazgatónõ 1998-ban két gyermekfelügyelõt szóbeli és írásbeli figyelmeztetésben részesített. A fegyelmi határozat rövid indoklása szerint a gyermekfelügyelõk a csoportjukban élõ gyermekek körében meg nem engedhetõ pedagógiai módszert alkalmazva akartak eredményt elérni. A fenntartó az akkori felelõsségrevonás mértékével nem értett egyet, sokkal határozottabb intézkedést tartott volna szükségesnek. Az otthonban alkalmazott fegyelmezési módszerek közül a meggyõzés, a szóbeli ráhatás a jellemzõ, de sajnálatos módon a nevelõk egy része fegyelmezési eszköznek használja az edzésekrõl való átmeneti eltiltást. Elfogadhatatlan fegyelmezési eszközöket is alkalmaztak, mint pl: "a kicsiknél egyértelmû fegyelmezési eszköz, ha nem adhat puszit a nevelõnek, továbbá, ha a gyermek átmenetileg nem tegezheti és nem szólíthatja keresztnevén a nevelõjét." A gyermekotthon házirendje többek között a következõ fegyelmezési eszközöket rögzíti: kártérítésre kötelezés; kedvezményekbõl kizárás, emelt zsebpénz csökkentése, külföldi vagy belföldi utazásból kizárás, külsõ szakkör látogatásának korlátozása vagy tilalma; hétközi kimenõ, illetve rövid vagy hosszú hétvégi eltávozás megvonása. A fenntartó azt állapította meg, "hogy az intézmény egészére a gyermekekkel szembeni nem megfelelõ pedagógiai módszerek alkalmazása, testi, lelki bántalmazása nem jellemzõ. Valószínûsíthetõ, hogy a két nevelõ esetében elõfordult a testi fenyítés alkalmazása".

A fenntartó a felmerült problémák megszüntetése és ismételt elõfordulásuk megelõzése érdekében több intézkedést is kezdeményezett. A gyermekotthonnak rendszeres pszichológiai kezelést kellett volna biztosítania a panaszos és öccse számára. Ezért az intézmény vezetõjét írásban szólították fel, hogy biztosítsa a kiskorú kerületi ideggondozóban történõ pszichológiai gondozását. Az intézmény vezetõjét írásban utasították, hogy a jövõben a testi fenyítés alkalmazásának legkisebb gyanúja esetén is sokkal szigorúbban járjon el a gyermekotthon dolgozóival szemben. A gyermekvédelmi gondoskodás rendszerében élõ gyermekek érdekeinek védelmében felülvizsgálják a gyámi tanácsadók tevékenységét és munkájuk hatékonyságát.

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos által kifogásolt gyermekotthoni nevelési módszerek és fegyelmezési eszközök több alkotmányos jogot is sértettek. A gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való joga sérült a gyermeknek, amikor az iszlám hitre történõ áttérését követõen az intézmény vezetõje és a gyermek nevelõje nem segítette elõ a vallásának megfelelõ étkezés biztosítását és a vallási közösségével való kapcsolattartás lehetõségét. A gyermek szabad vallásgyakorlásával kapcsolatos problémák - a gyámi tanácsadó közvetítésével - az átmeneti nevelésbe vétel éves gyámhivatali felülvizsgálatát követõen oldódtak meg.

A testi, lelki fenyítés, a fegyelmezés, büntetés önkényesen alkalmazott eszközei sértették a gyermekek megfelelõ testi, szellemi és erkölcsi fejlõdéséhez, az emberi méltósághoz, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogokat. Veszélyeztették továbbá a legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez, valamint a mûvelõdéshez való alkotmányos jogok érvényesülését is. A panaszhoz való jog sérült, amikor a gyermekotthon igazgatója és a családgondozója olyan megjegyzéseket tettek, amelyek közvetve alkalmasak voltak a gyermek felelõsségre vonására, megfélemlítésére, amiért a kiskorú panasszal élt külsõ szervezeteknél, fórumoknál. A gyermekotthon vezetõjének kötelessége, hogy minden eszközzel elõsegítse a gyermek panaszhoz való jogának érvényesülését, feladata továbbá, hogy elhárítson minden akadályt, amely ebben a kiskorút gátolja, akadályozza. A gyermekek testi, szellemi, erkölcsi fejlõdéséhez, valamint a legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jog sérelmét okozta, hogy a gyermekotthonban nem biztosították a panaszosnak és az öccsének a rendszeres pszichológiai kezelését. A család nélkül felnövõ, legtöbbször halmozottan hátrányos helyzetû gyermekek esetében helyrehozhatatlan következményekhez vezet, ha lelki problémáik megoldásához nem kapnak megfelelõ segítséget.

A feltárt visszásságok miatt az országgyûlési biztos a 2001 májusában kelt jelentésében a Fõváros Önkormányzat Menyecske utcai Gyermekotthona igazgatójánál kezdeményezte, hogy tegyen intézkedéseket a testi fenyítések és lelki bántalmazások megakadályozására. Lépjen fel az ilyen fegyelmezési eszközöket alkalmazó munkatársaival szemben. Módosítsa a gyermekotthon házirendjét, tájékoztassa az otthonban élõket azon intézményekrõl, amelyekhez panasszal fordulhatnak jogaik védelmében. Az érintett a kezdeményezéseket elfogadta.

A fõpolgármester-helyettest felkérte, hogy vizsgálja meg az önkormányzat fenntartása alá tartozó gyermekotthonok házirendjét, fegyelmezési gyakorlatát, a gyermekek panaszhoz és kérelemhez való jogának érvényesülési lehetõségét, vizsgálja felül a gyámi tanácsadók tevékenységét, munkájuk hatékonyságát és határozza meg a gyámi tanácsadók létszámát.

A fõpolgármester-helyettes az ajánlásokat elfogadta, válaszában közölte, hogy a gyámi tanácsadók esetszámának meghatározása 2001 júniusában már folyamatban volt, a feladat megfelelõ ellátásához szükséges álláshelyeket a fenntartó 2001 második felétõl biztosítja. Felkérte a szociális és családügyi minisztert, hogy az országgyûlési biztos általános helyettese által hivatalból indított, az otthont nyújtó gyermekintézményben élõ gondozottak alkotmányos jogai érvényesülésének feltárását tartalmazó átfogó vizsgálat OBH 550/1998. számú jelentésének - a miniszter által elfogadott ajánlásai - végrehajtásáról, annak gyakorlati megvalósulásáról adjon tájékoztatást. A kért tájékoztatást a miniszter megadta.

Az Életfa Környezetvédõ Szövetség egy füzesabonyi lakos panaszát továbbította az országgyûlési biztoshoz, aki a szomszédjában található szállítási vállalkozás zavaró mûködését sérelmezte. Hasonló tárgyú panasz érkezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Füzesabonyi Csoportjának vezetõjétõl is, aki 15 érintett személy nevében fordult az Országgyûlési Biztosok Hivatalához. A vizsgálat során a panaszolt vállalkozás vezetõitõl is érkezett panaszbeadvány, ezért a biztos a telephely környezetében élõket megilletõ alkotmányos jogok mellett a vállalkozók alkotmányos jogai érvényesülését is vizsgálta.

Az országgyûlési biztos a tulajdonhoz, az egészséges környezethez, a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez, valamint a vállalkozáshoz való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot, melynek során tájékoztatást kért az intézkedéseikrõl a füzesabonyi jegyzõtõl és az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelõségtõl. Az országgyûlési biztos munkatársa 2000. októberében helyszíni vizsgálatot tartott. A telephely és az érintett lakóterület a 33-as számú fõút, a vasút és két utca által határolt területen fekszik. A vállalkozás mûködése leginkább a két szomszédos egyirányú utcában lakókat érinti. A közeli útkeresztezõdéseknél 5 tonnás súlykorlátozást jelzõ táblákat, behajtani tilos és egyirányú forgalmi út jelzõtáblákat helyeztek el. Az így kialakított forgalmi rend azzal járt, hogy a vállalkozás 5 tonnánál nagyobb össztömegû jármûvei nem hajthatnak ki a telephelyrõl, illetve nem is térhetnek oda vissza. A gépjármûvezetõk az esetleges áthajtásokkal közlekedési szabálysértést követtek volna el.

A forgalomtechnikai intézkedésekre a lakosságot érõ környezeti terhelés csökkentése érdekében került sor. A Környezetvédelmi Felügyelõség vizsgálatai szerint sem a teleprõl, sem pedig a közlekedésbõl származó zaj nem haladja meg a határértéket. Emiatt a környezeti zaj szempontjából a korlátozások nem voltak indokoltak. A nehézgépjármûvek száma nem olyan mértékû, amely állandó zajt okozna. Az önkormányzat a fokozatosság elvének figyelembevételével kívánt eljárni, amikor elõször sebességkorlátozó táblát helyezett ki. A következõ intézkedés már az 5 tonnánál nagyobb jármûvek teljes kitiltása volt.

A vállalkozás jogának tartalmát az Alkotmánybíróság már több határozatában értelmezte. "A vállalkozás alapjogát érintõ állami korlátozások alkotmányossága eltérõ mérték alapján minõsül aszerint, hogy az állam a vállalkozás gyakorlását, vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e." (1105/B/1993. AB határozat) A vállalkozás szabadsága nem korlátozhatatlan. A súlykorlátozó táblák kihelyezése a foglalkozás /vállalkozás/ gyakorlásának korlátozásával járt, mert a vállalkozásnak csak az 5 tonnánál kisebb jármûvei közlekedhetnek az adott utcákon.

A jogkorlátozás akkor okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot, ha az nem az alkotmány által megengedett célra irányul, vagy ha túllépi az alkotmányos cél által megkívánt mértéket, azaz aránytalan. Az önkormányzat intézkedése az alkotmány által elismert célra, a környezet védelmére irányult. A cél megengedettsége mellett azonban azt is meg kell vizsgálni, hogy a korlátozás a céllal arányos-e.

Az 5 tonnánál nagyobb jármûvek teljes kitiltása aránytalan sérelmet okozott a vállalkozásnak, figyelemmel a környezeti zajvizsgálat határérték alatti zajszintet megállapító eredményeire, valamint a viszonylag kis számú jármûparkra. Az önkormányzat aránytalanul súlyos terhet jelentõ forgalomkorlátozása a vállalkozás szabadságával összefüggõ visszásságot okozott.

A 12/1983. (V.12.) MT rendelet egyébként a már meglevõ út forgalma által okozott, az új létesítményekre megengedett zaj-, illetõleg rezgésterhelési határértéket jelentõsen túllépõ zaj, illetve rezgés esetén írja elõ, hogy az üzemeltetõnek forgalomszervezési és egyéb intézkedéseket kell tennie. A konkrét esetben nem merült fel a határérték jelentõs túllépése.

A környezeti terhelés csökkenthetõ a nehézgépjármûvek áthaladásának kizárásával. Ez a törekvés megvalósíthatónak látszott egy szervizút megépítésével, de arra mégsem került sor, ezért helyezte ki az önkormányzat a korlátozó táblákat.

Az országgyûlési biztos az összes körülmény alapján úgy vélte, hogy a vállalkozás mûködése nem zavarhatta olyan mértékben a lakókat, amely ilyen szigorú, a vállalkozás mûködésére lényegesen kiható korlátozás elrendelését tette volna szükségessé. A jelentés emiatt állapította meg a vállalkozáshoz való joggal összefüggésben a visszásságot. Nem vitatta az önkormányzat jogosultságát a közút forgalmi rendjének kialakítására, az összes körülményre figyelemmel mégis úgy vélte, az önkormányzat intézkedése a konkrét esetben aránytalan sérelmet okozott.

A panasz szerint a teherautók esõs idõben szinte "szétpasszírozzák" az utcákat. Az utcák állagának megóvása úgy is biztosítható lenne, ha a vállalkozó - megfelelõ ösztönzés esetén - vállalná és végre is hajtaná a rendszeres útkarbantartást. A forgalom teljes korlátozása akkor lenne indokolt, ha egy szakértõi vizsgálat a közlekedés és a házakban történt állagromlás közötti okozati összefüggést állapítana meg. A lakók szerint az épületekben a forgalom hatására következett be állagromlás, de emiatt az érintettek kártérítési igénnyel léphetnek fel.

Az országgyûlési biztos megítélése szerint a probléma forgalomtechnikai változtatásokkal véglegesen nem oldható meg, alapvetõ megoldást csak a lakókörnyezetet teljesen elkerülõ szervizút megépítése jelenthet.

Az országgyûlési biztos a 2001. május 7-én kelt jelentésében javasolta a füzesabonyi polgármesternek, hogy a jelentés megállapításait terjessze a képviselõ-testület elé. A biztos rámutatott, hogy a probléma csak a felek hatékony együttmûködésével, kölcsönös engedményekkel oldható meg, ezért kezdeményezte, hogy az önkormányzat és a vállalkozó a lakók képviselõinek bevonásával tegyenek kísérletet egyezségkötésre. A testület intézkedjen a rendelkezésre álló adatok alapján aránytalannak tekinthetõ korlátozás módosítására. A biztos felhívta a figyelmet, hogy a szervizút teljes megépítéséhez hiányzó összeg megszerzése pályázatokon való részvétellel is lehetséges. A polgármester azonban válaszában tájékoztatta a biztost, hogy a vállalkozó az önkormányzat forgalomszabályozásról rendelkezõ határozata miatt közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt bírósághoz fordult. Az országgyûlési biztos hatásköre kizárt, ha panaszolt ügyben bírósági eljárás van folyamatban, vagy jogerõs ítélet született, ezért az országgyûlési biztos a kezdeményezését visszavonta, és a további vizsgálatot hatáskör hiányában megszüntette.

A panaszos azt kifogásolta, hogy a levelezõ hallgatók utazási kedvezményét 1999-ben megszüntették, az már csak a lakóhelyérõl az egyetemre közlekedéshez illeti meg õt, de ez is hátrányosan. A kedvezményes jegyet ugyanis az egyetem székhelyéig, Pécsig kell megváltania, holott neki csak a budapesti konzultációs központba kell utaznia. Sérelmezte azt is, hogy a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) megszüntette a debreceni kihelyezett tagozatot, amelynek mûvelõdés szervezõi szakán a panaszos levelezõ hallgatóként már két évet elvégzett, és e változás miatt a tanulmányait Budapesten kellett folytatnia. A debreceni hallgatónak ez nagyobb közlekedési költséget jelent, továbbá több szabadságot kellene igénybe vennie a konzultációkra utazáshoz. Erre azonban nincs módja, ezért szükségképpen felkészületlenebb a vizsgákon, mint társai.

Az országgyûlési biztos a mûvelõdéshez való jog sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított, és mindkét tárgyban tájékoztatást, nyilatkozatot kért az oktatási minisztertõl. A diákigazolványt és a hallgatók utazási kedvezményét érintõ kérdésére 1999. július 13-án választ kapott, de a kihelyezett tagozat megszüntetésérõl csak többszöri sürgetésre 2001. július 24-én érkezett meg a miniszter válasza.

Az utazási kedvezmény ügyében az országgyûlési biztos már 1999 júniusában közölte a panaszossal, hogy egy egyszerû intézményi igazolással lehetõsége van arra, hogy csak a budapesti konzultációs központig váltson kedvezményes jegyet, és így a tévedés okozta hátrányt soron kívül orvosolták.

Az utazási kedvezmények sérelmezett változásának lényege az volt, hogy a levelezõ tagozaton tanulók a havi bérletekre nem kapnak kedvezményt, és a menetjegy-kedvezmény is csak a lakóhely és az oktatási hely közötti utazásra illeti meg õket. Annak mértéke azonban a távolsági autóbusz igénybevétele esetén magasabb a korábbinál. A jogszabály változtatást az indokolta, hogy a levelezõ rendszerû oktatás szórványos intézménylátogatást, csak konzultációt jelent, ezért a napi iskolalátogatás támogatását szolgáló bérlet-kedvezménynek az oktatás támogatása tekintetében nem volt szerepe. Az új rendszerben a kedvezmény erõsebben kötõdik az adott oktatási formában szükséges iskolalátogatáshoz.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a panaszt nem közszolgáltató vagy hatóság intézkedése okozta, hanem a jogszabály módosítása. Az országgyûlési biztos a miniszter válasza alapján leszögezte, hogy az utazási kedvezmény változása nem okozott visszásságot a panaszos alkotmányos jogaival kapcsolatban.

A panasz további részét illetõen az országgyûlési biztos megállapította, hogy a JPTE Bölcsészkara (utóbb a Felnõttképzési és Emberi Erõforrás Fejlesztési Intézet) mûvelõdésszervezõi szak debreceni kihelyezett tagozatának 1998. szeptemberi megszüntetése összefüggött azzal, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) a vizsgálata során a képzés olyan hiányosságait állapította meg, amely miatt a záróvizsgáztatási és oklevélkiadási jog felfüggesztését javasolta az oktatási miniszternek. A miniszter végül 1998 januárjában a kihelyezett képzés további indítását nem engedélyezte, a tanulmányaikat folytatók esetére úgy rendelkezett, hogy õk szigorlatot, záróvizsgát csak az egyetem nappali tagozatán oktató tanárok elõtt tehetnek. Egyúttal a miniszter felkérte a MAB-ot, hogy a kihelyezett konzultációs központokban a képzés színvonalát ismételten vizsgálja meg. A JPTE az új akkreditációs eljárás megindításakor szüntetett meg egyes konzultációs helyeket, a hallgatókat máshová, így Budapestre irányítva.

Az országgyûlési biztos a hatáskörében azt vizsgálhatta, okozott-e visszásságot az alkotmányos jogokkal összefüggésben az intézmény ilyen egyoldalú lépése? Bármely tartós jogviszonyban elõfordulhat, hogy annak változatlan fenntartása valamelyik résztvevõ lényeges, jogos érdekét sértené, és ezért indokolt a módosítás. Ha ez a jogviszony a felsõoktatási hallgatói jogviszony, akkor a változás jogszerûségével kapcsolatos bizonytalanság veszélyeztetheti a mûvelõdéshez való alkotmányos jog érvényesülését. A panaszok és a vizsgálatok azt mutatják, hogy e tekintetben a garanciák még nem kielégítõek. Amíg pl. a polgári jog területén - megegyezés hiányában - a változtatásra a bíróság jogosult (Ptk. 241. §), a hallgatói jogviszonyban az intézmény ezt egyoldalúan megteheti. (A hallgató az intézményt és a szakot választhatja meg, és ezt tanulmányainak ideje alatt meg is változtathatja. E jog gyakorlása egyébként az intézmény oldalán a szervezeti változtatás szükségességével járhat.)

Az intézmény és a hallgató közötti viszony nem polgári jogi jogviszony, még a költségtérítéses képzés esetén sem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a másik fél helyzetét nem kell figyelembe venni. Erre a közigazgatási jog adhat szabályokat. Így pl. a közelmúltban kormányrendelet korlátozta a költségtérítés emelésének mértékét a képzési idõn belül (147/2000. (VIII.23.) Korm. r.). A felsõoktatási törvény (1993: LXXX. tv.) módosítása pedig szigorította a székhelyen kívüli képzés feltételeit, ami a stabilitást, a szolgáltatás biztonságát szolgálja.

Az országgyûlési biztos a vizsgálatát összegezve azt állapította meg, hogy a jogbiztonság sérelme révén visszásságot okoz a hallgató mûvelõdéshez való alkotmányos jogával összefüggésben, ha a felsõoktatási intézmény nem tájékoztatja a kihelyezett tagozatra jelentkezõt arról, hogy a képzést esetleg egyoldalú döntéssel más településre helyezheti át. És bár az eddigi intézkedések, az intézmények tapasztalatai nyomán valószínû, hogy a kezdeti hibák megszûnnek, felkérte az oktatási minisztert, vizsgálja meg, milyen intézkedéssel biztosítható, hogy a fent említett tájékoztatás megtörténjen, és ennek megfelelõen tegye meg a szükséges lépéseket.

A miniszter a válaszában ismertette mindazokat az intézkedéseket, jogszabály-módosításokat, amelyek a székhelyen kívüli képzés biztonságát szolgálják. Közölte továbbá, tervezik a hallgatói jogviszonyt érintõ szabályozás keretében annak az elõírását kormányrendeletben, hogy a hallgatót érintõ ügyekben a hallgatóra nézve hátrányos intézkedés megfelelõ elõkészítés, igazolt tájékoztatás nélkül nem tervezhetõ, illetve csak felmenõ rendszerben vezethetõ be helyi szabályozás esetén is. Ha ezt a jogszabályt megalkotják, akkor a tanulmányok ideje alatt hátrányos változtatás jogszerûen nem történhet, ez pedig szükségtelenné teszi az elõzetes figyelemfelhívást. A biztos ezért a miniszteri választ elfogadta.

A panaszos a Vám- és Pénzügyõrség Fõvárosi Parancsnokságának eljárását sérelmezte. A beadvány szerint a panaszos nõvére - néhai özv. T.J.-né - hazatelepült férjétõl örökölt egy 1981-ben gyártott VW gépkocsit. A meghatalmazottként eljáró panaszos kérte a gépkocsi hagyaték jogcímén történõ vámmentes vámkezelését. A vámhivatal a vámáru-nyilatkozatot behozatali korlátozásokra hivatkozva visszautasította, a gépkocsit közvetlen vámfelügyelet alá vette és vámraktárban helyezte el. A raktározási költségek a vámárú vámértékét felemésztették, ezért a vámhivatal a gépkocsi értékesítésérõl határozott.

Az országgyûlési biztos a jogbiztonsághoz, illetve a tulajdon védelméhez fûzõdõ jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A Vám- és Pénzügyõrség országos parancsnokának tájékoztatása és a beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a vámkezelés visszautasítása ügyében a vámhatóság a hatályos jogszabályok alapján járt el. A 7. sz. Vámhivatal tájékoztatta az örököst és meghatalmazottját arról, hogy a belföldi forgalom számára négy évesnél öregebb gépkocsik nem vámkezelhetõk. A panaszos által vámkezeltetni kívánt gépkocsi ekkor 16 éves volt. A határozatban tájékoztatták a panaszost a rendelkezésére álló választási lehetõségekrõl. A gépkocsit vámbiztosíték nyújtása mellett külföldre visszaszállíthatta, vagy ellenszolgáltatás nélkül felajánlhatta volna az állam részére.

A vámkezelés jogszerû visszautasítása mellett jogszabályt sértett a vámhatóság, amikor a törvényes zálogjog biztosítása érdekében elrendelte a gépkocsi közvetlen vámfelügyeletét és vámraktárban történõ elhelyezését. A gépkocsit az örökösök jóhiszemûen szerezték meg, ezért velük szemben a közvetlen vámfelügyelet jogsértõ volt és szükségtelenül korlátozta a tulajdonhoz való jogukat és ezzel alkotmányos visszásságot okozott.

A késedelmes határozat miatt a raktározási költségek indokolatlanul növekedtek. A panaszos a II. fokú határozat ellen nem élt keresettel, ezért az a kézbesítés napján jogerõre emelkedett. A Vám- és Pénzügyõrség Fõvárosi Parancsnoksága a II. fokú határozat késedelmes meghozatalával sértette az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény rendelkezését, ezáltal a jogbiztonsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott.

Az országgyûlési biztos 2001. áprilisában a Vám- és Pénzügyõrség országos parancsnokát felhívta, hogy a visszásságok jövõbeni elkerülése érdekében tegye meg a hatáskörébe tartozó szükséges intézkedéseket, különösen az ügyfelek tájékoztatásának, jogi útbaigazításának javítása és az eljárási szabályok betartása tekintetében. Az országos parancsnok az ajánlásokat részben elfogadta, utasította a vámszerveket a jogszabályok betartására és intézkedett az ügyfelek tájékoztatásának javítására.

A panaszos a Szarvasi Városi Bíróságnak a gyermek-elhelyezési perben elhúzódó eljárását, és a Békés Megyei Rendõr-fõkapitányság gyermekbántalmazással kapcsolatos feljelentés ügyében hozott nyomozást megszüntetõ határozatát sérelmezte. A panaszos fia (K.J.) édesanyja beadványát kiegészítette azzal, hogy a Szolnoki Igazságügyi Orvosszakértõi Intézet a rendõrség által kért szakvéleményt csak hosszú idõ múlva készítette el.

Az országgyûlési biztos általános helyettese 2000. február 29. kelt levelében a megyei rendõr- fõkapitányság nyomozást megszüntetõ határozata ellen benyújtott panaszt - mivel a sérelmezett jogerõs határozat közlése és a panasz benyújtása között több mint egy év telt el - és a Szarvasi Városi Bíróság elhúzódó eljárásával és a Szolnoki Igazságügyi Orvostani Intézet késedelmes szakvéleményével kapcsolatos panaszt hatáskör hiányában elutasította. A szarvasi gyámhivatal és a szarvasi rendõrkapitányság eljárásának vizsgálatára azonban hivatalból indított vizsgálatot, mert a beadvánnyal kapcsolatban felmerült a jogbiztonsághoz, és a tisztességes eljáráshoz fûzõdõ jog sérelme. Vizsgálatra kérte fel a Békés Megyei rendõr- fõkapitányság vezetõjét, aki megállapította, hogy a Szarvasi Rendõrkapitányság eljárása jogszerû volt.

A szarvasi gyámhivatal tevékenységét - az általános helyettes kérésére - a Békés Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala vizsgálta. A szarvasi gyámhivatal 1998. júniusa óta ismeri K. J. családi problémáit, K. J. ugyanis ekkor kérte, hogy gyermekeit ideiglenesen nála helyezze el a gyámhivatal. A gyámhivatal ekkor bizonyítási eljárást folytatott le, és megállapította, hogy a gyermekek veszélyeztetettek, mivel a velük egy háztartásban élõ nagyszülõ ellen a kiskorúak bántalmazása miatt büntetõeljárás folyt, de családjukból való kiemelésük nem volt indokolt. A gyermekek nem voltak olyan veszélyhelyzetben, amely indokolta volna, hogy azonnali hatállyal annál a vér szerinti apánál helyezze el õket a gyámhivatal, akikkel évek óta nem volt semmilyen kapcsolatuk.

A gyámhivatal megállapította, hogy a gyermekeket korábban már védelembe vették, a család életét a gyermekjóléti szolgálat folyamatosan figyelemmel kísérte. A kapott vélemények szerint a gyermekek érdekében a védelembe vételen túl más hatósági intézkedés nem volt szükséges.

A Szarvasi Rendõrkapitányság bûnügyi osztálya a kiskorú veszélyeztetésének alapos gyanúja miatt indult nyomozást megtagadta, mivel a feljelentés kiegészítése során olyan adat nem merült fel, miszerint a szülõk a kiskorúak nevelése terén olyan súlyos kötelességszegést követtek volna el, mellyel a gyermekek fejlõdését veszélyeztették volna.

K. J. gyermekei ideiglenes hatályú nála való elhelyezésére való kérelmét 1999 októberében megismételte, a szarvasi gyámhivatal a kérelemrõl nem hozott határozatot. Mulasztásukat a megyei gyámhivatal megállapította.

Az országgyûlési biztos 2001 májusában kelt jelentésében megállapította, hogy a szarvasi gyámhivatal eljárása a gyermekek alkotmányos jogait nem sértette. Azzal, hogy K. J. -nek a gyermekei ideiglenes elhelyezésére vonatkozó második kérelmét figyelmen kívül hagyták sérült az ügyfél tisztességes eljáráshoz fûzõdõ joga. Idõközben a gyermekek K. J. gondozásába kerültek, ezzel okafogyottá vált a gyermekek ideiglenes elhelyezésére vonatkozó kérelme, így a biztos a szarvasi gyámhivatalnak nem tett ajánlást. Felhívta az gyámhivatal vezetõjének figyelmét arra, hogy a jövõben fokozottan ügyeljen a kérelmek határidõben való elbírálásáról.

A panaszos kifogásolta, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal a polgári szolgálat engedélyezésére irányuló kérelmek elbírásánál bizonyítást folytat a lelkiismereti ok meglétének igazolására, emiatt aránytalanul sok az elutasító határozat. Megküldte a közigazgatási hivatal vezetõjének a panaszára küldött válaszát is. Az országgyûlési biztos az emberi méltósághoz, a lelkiismereti és vallásszabadsághoz, a tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalma sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A helyszínen személyes megbeszélést is folytatott a hivatal vezetõjével, a polgári szolgálattal kapcsolatos engedélyezési eljárást végzõ fõosztályvezetõvel és munkatársaival.

Az országgyûlési biztos a panasszal kapcsolatos vizsgálattal egy idõben hivatalból összehasonlító vizsgálatot indított a Heves Megyei Közigazgatási Hivatalnál is a szóban forgó engedélyezési eljárásra vonatkozóan. Továbbá konzultációt folytatott e tárgyban a Budapest Fõvárosi Hadkiegészítõ parancsnokával és jogtanácsosával.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal sérelmezett határozatait a másodfokon eljáró Szociális és Családügyi Minisztérium helyben hagyta, de az azzal szemben benyújtott keresetek alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság megállapította, hogy a vizsgált tárgyban nem a kérelmezõn van a bizonyítási teher.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a polgári szolgálatra irányuló kérelem csak akkor utasítható el, ha a lelkiismereti okra való hivatkozás alaptalansága állapítható meg. Mivel azonban a panaszolt ügyekben eljáró hivatal a bírósági ítéletek figyelembevételével idõközben kiküszöbölte a visszásságot eredményezõ gyakorlat hibáit, az országgyûlési biztos nem tett ajánlást. A Heves Megyei Közigazgatási Hivatalnál folytatott vizsgálat alkotmányos jogot sértõ vagy veszélyeztetõ visszásságot nem állapított meg.

A fõpolgármester-helyettes állásfoglalást kérõ levelébõl és állampolgári panaszok alapján jutott az országgyûlési biztos tudomására, hogy a fõvárosban és Bicskén 1975-1997. között hetes otthonként mûködõ intézmények jelenleg a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) szerint a gyermekek átmeneti otthonaként mûködnek. Ezekben az intézményekben legfeljebb kilenc hónapig maradhatnak a gyerekek, ezt követõen dönteni kell arról, hogy visszatérhetnek-e a családjukba, vagy további egészséges fejlõdésük érdekében gyermekvédelmi gondoskodásba vételüket kell kezdeményezni. A biztos általános helyettese 1999 szeptemberében a gyermekek családhoz, és kiemelt védelemhez fûzõdõ joga sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot, amely megállapította, hogy az átmeneti otthonként mûködõ hat intézményben 395 kiskorút gondoznak, akiket a gyermekjóléti szolgálatok javaslata alapján vesznek fel, ha azt a kiskorú törvényes képviselõje kéri, vagy abba beleegyezik. Az otthonok igazgatóinak tájékoztatása szerint a felvételi kérelem idején a családok problémái általában halmozottan jelentkeznek. A gondozott gyermekek döntõ többségénél a felvételi kérelem egyik indoka a család rossz anyagi- vagy lakáshelyzete.

A gyermekek átmeneti gondozását a Gyvt. az alapellátások között nevesíti, amely legfeljebb kilenc hónapig tarthat. A törvény szerint az alapellátásnak hozzá kell járulnia a gyermek családjából történõ kiemelésének megelõzéséhez. Ezt a prevenciós munkát az 1975-1997. között hetes otthonként mûködõ gyermekotthonok mindig is alapfeladatuknak tekintették, ugyanakkor olyan feladatokat is felvállaltak, amik már a szakellátás körébe tartoznak, mint a tanulási és/vagy magatartási gondokkal küzdõ gyermekek nevelése, gondozása. A hetes otthonok elsõdleges feladata a válsághelyzetbe került családok gyermekeinek befogadása volt. Ez az elhelyezési forma a szülõket ösztönözte arra, hogy körülményeiken igyekezzenek változtatni. Gyermekeiket minden hétvégén és szünetben el kellett vinni az otthonból, gondoskodniuk kellett ellátásukról. A gyermek után járó juttatásokat megkapták, azt gyermekeik érdekében kellett felhasználniuk. A szülõk életvezetési tanácsot is kaphattak. A volt hetes otthonokban dolgozó szakemberek több éves tapasztalata szerint a család intenzív gondozása nagyon fontos volt, mert ezzel sok esetben meg tudták elõzni azt, hogy a gyermeket ki kelljen emelni a családból. Természetesen, ha a gyermek érdeke úgy kívánta, akkor kezdeményezték az állami gondoskodásba vételt. A hatályos jogszabályok szerint, ha a szakemberek a gyermekeket elhanyagoló olyan szülõi magatartást tapasztalnak, amely indokolja a gyermekvédelmi gondoskodásba vétel kezdeményezését, akkor errõl értesítik az illetékes gyermekjóléti szolgálatot. Szakmai megbeszélést hívnak össze, melyen részt vesz az átmeneti otthon vezetõje, pszichológusa, családgondozója, a gyermek nevelõje, a gyermekjóléti szolgálat és gyámhivatal munkatársa, a szülõ. A megbeszélésen megpróbálnak olyan megoldást találni, amely a gyermek érdekét a leginkább szolgálja. Amennyiben nincs más lehetõség a gyámhivatal a gyermeket átmeneti vagy tartós nevelésbe veszi.

A vizsgálat megállapította, hogy a Gyvt-ben nevesített gyermekek átmeneti gondozását ellátó gyermekek átmeneti otthona és a törvény hatályba lépése elõtt hetes otthonként mûködõ intézmények feladata és tevékenysége csak részben azonos. Azzal, hogy a jogalkotó a közel negyedszázadon át jól mûködõ hetes otthonokat a Gyvt-bõl kihagyta és belekényszerítette az intézményeket egy olyan ellátási formába amelynek csak részben tudnak megfelelni.

A rendelkezésre álló statisztikai adatok szerint a hetes otthonokban nevelkedõ gyermekek jelentõs részének felvételét a szülõk anyagi- és/vagy lakásgondjai miatt kérik. Abban az esetben, ha a szülõ önhibáján kívül nem tudja a törvényadta határidõn belül megoldani gondjait és ezért gyermeke nem térhet vissza családi környezetébe hatósági intézkedést kell kezdeményezni. A hatósági intézkedés többnyire a gyermek átmeneti nevelésbe vétele, amivel a jogalkotó még azzal is " bünteti " a szülõt, hogy gyermekét teljesen az állam gondoskodására kell bíznia, törvényes képviseleti jogát pedig szünetelteti. Mindezzel a gyermekek családhoz való és kiemelt védelemhez fûzõdõ alkotmányos és emberi joga sérül.

Az országgyûlési biztos 2001 januári jelentésében a szociális és családügyi miniszternek ajánlotta, hogy a Gyvt. a gyermekek átmeneti otthona gondozási forma mellett a hetes otthoni ellátást is nevesítse. A miniszter az ajánlást nem fogadta el, a Kormány elé terjesztés elõtt szóbeli egyeztetést tartott szükségesnek, amelyen a minisztérium és a biztos képviselõje megállapították, hogy a Gyvt. módosítása ugyan nem nevesíti a hetes gyermekotthonokat, de a jelenleginél rugalmasabban szabályozza a gyermekek átmeneti gondozását. Az egyeztetés eredményeként az SzCsM munkatársai javaslatot tesznek a Fõvárosi Önkormányzatnak arra, hogy vizsgálja felül a korábban hetes otthonként mûködõ intézményeit, hogy a jövõben azokat hátrányos helyzetû gyermekek kollégiumaként, esetleg tehetséggondozó kollégiumként, vagy gyermekek átmeneti otthonaként mûködtesse.

A panaszos 1996-ban férjétõl elvált, közös kiskorú fiukat a bíróság nála helyezte el. A beadvány szerint 1998 végétõl az apai kapcsolattartások alkalmával a gyermeket az apa nagybátyja több alkalommal természet elleni erõszakos fajtalanság eltûrésére kényszerítette. A panaszos ezt jelezte a kiskunhalasi gyámhatóságon, a rendõrkapitányságon pedig feljelentést tett a gyermek nagybátyja ellen. A panaszos sérelmezte, hogy a gyámhivatal a bejelentéssel kapcsolatban nem járt el elég körültekintõen, mert a rendõrség "szõnyeg alá söpörte" az ügyet.

Az országgyûlési biztos 1999 novemberében a tisztességes eljáráshoz, és a gyermek megfelelõ testi, lelki fejlõdéshez való joga sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Az ügy kivizsgálására felkérte a Bács-Kiskun Megyei Gyámhivatal és a megyei rendõr-fõkapitányság vezetõjét. A kecskeméti ügyészség és a rendõrkapitányság valamint a kiskunhalasi gyámhivatal vezetõinek tájékoztatását és az ügyben keletkezet iratok másolatának megküldését kérte.

A panasz rendõrségi eljárást sérelmezõ részével kapcsolatban a biztos általános helyettese a beszerzett iratok, és a megyei rendõr-fõkapitány vizsgálata alapján megállapította, hogy a rendõrség eljárása a jogszabályoknak megfelelõ volt, ezért a panasz rendõrségi eljárást sérelmezõ részét lezárta.

A gyámhivatal tevékenységének vizsgálata során az általános helyettes megállapította, hogy munkájuk során szinte kizárólag a szülõk kapcsolattartási konfliktusának rendezésére törekedtek, és figyelmen kívül hagyták a panaszosnak a gyermek szexuális zaklatására utaló jelzéseit. A panaszos 1999 januári kapcsolattartás módosítására irányuló kérelmében szerepelt, hogy a kisfiú az apai kapcsolattartás után panaszkodott arra, hogy az apa munkahelyén bántalmazták. A jegyzõkönyv felvételekor a panaszos már nem említette a bántalmazást, az ügyintézõ pedig tudomást sem vett a beadványnak errõl a részérõl. A panaszos a kapcsolattartás felfüggesztésére irányuló kérelmében már konkrétan az apa nagybátyját nevezte meg gyermeke bántalmazójaként. Utal arra is, hogy a férfi ellen büntetõ-feljelentést tett. A gyámhivatal ezt is figyelmen kívül hagyta, tevékenysége során csak azt akarta elérni, hogy a panaszos az egyezség szerinti kapcsolattartást tartsa be. Az apát csupán figyelmeztette, hogy a kapcsolattartások során törekedjen a gyermek megfelelõ biztonságos felügyeletérõl. 1999 szeptemberében felkérte a pszichiátert a gyermek vizsgálatra, de nem tért ki arra, hogy vizsgálata során a gyermeket ért esetleges szexuális inzultust is próbálja felderíteni. Erre vonatkozólag a rendõrségtõl is csak decemberben kért tájékoztatást. A konkrét esetben nem bizonyosodott be az, hogy a gyermeket szexuálisan bántalmazták volna. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ilyen cselekményre utaló információkat a gyámhivatal figyelmen kívül hagyhatja. A panaszos többször hivatkozott arra, hogy azért nem engedi el az apához a gyermeket, mert az apai kapcsolattartások idején szexuálisan bántalmazzák. Célszerû lett volna már az elsõ, a gyermek bántalmazására utaló jelzésnél ezt a szülõkkel tisztázni, esetleg szakértõ segítségét igénybe venni. A gyámhivatal a büntetõ-feljelentésrõl való tudomásszerzés után is csak mintegy hat hónappal kért tájékoztatást a rendõrségtõl. A szülõk közötti konfliktus rendezéséhez mindenképpen szükséges lett volna a gyermekjóléti szolgálat szakembereinek segítségét igénybe venni. A gyermekvédelmi törvény szerint ez a gyermekjóléti szolgálat egyik alapfeladata. Munkájuk eredménytelensége esetén a gyermeket védelembe kellett volna venni. A védelembe vételi határozatban a szülõk számára magatartási szabályokat írhattak volna elõ. A gyámhivatal szülõk közötti egyezség létrehozására irányuló kísérleti formálisak és eredménytelenek voltak. Sem a panaszos figyelmeztetésével, sem a pénzbírság kiszabásával nem értek el eredményt. Csak a megyei gyámhivatal felkérésére - a panaszos országgyûlési biztoshoz benyújtott beadványának vizsgálatával összefüggésben - jelezte a gyermek veszélyeztetettségét az illetékes jegyzõ a gyermekjóléti szolgálatnak. Jelzése ekkor már elkésett volt, hiszen a gyermek apja ekkorra már lemondott a gyermekével való közvetlen kapcsolattartásról, a továbbiakban már csak tájékoztatást kért a gyermek sorsának alakulásáról.

Az idõmúlásra tekintettel az általános helyettes a vizsgálatot lezáró 2001. július 17-i jelentésében a konkrét ügyben ajánlást nem tett. A gyermekek megfelelõ testi, lelki fejlõdése és családi kapcsolathoz való jogának érvényesülése érdekében felhívta a kiskunhalasi gyámhivatal figyelmét, hogy ha a jövõben kapcsolattartási ügyek konfliktus kezeléséhez vegyék igénybe a gyermekjóléti szolgálat segítségét. Ha az alapellátásban a családnak nyújtott segítség eredménytelen, fontolják meg a gyermek védelembe vételének szükségességét. Amennyiben a tudomásukra jut, hogy a gyermek bármilyen jellegû bántalmazása miatt feljelentést tettek haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot az eljáró nyomozóhatósággal.

A Szegedi Fegyház és Börtönben fogvatartott panaszos sérelmezte, hogy az Alföldi Bútorgyártó Kft-nél végzett munkájáért a minimálbérnél jóval alacsonyabb összeget kap. A kft. semmilyen szerzõdést nem köt az elítéltekkel.

Az országgyûlési biztos a hátrányos megkülönböztetés tilalmát és az egyenlõ munkáért egyenlõ bérhez való jogot érintõ visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el.

A panaszos 1999. márciustól októberig állt alkalmazásban az Alföldi Bútorgyártó kft. székösszeállító üzemében. Egy hónapig összeszerelõ munkakörben, betanulóként 22,7 Ft-os óradíjért foglalkoztatták, ezt követõen pedig óránként 38 Ft-ban állapították meg a munkadíját, amit júniusban 40 Ft-ra emeltek.

Az igazságügy-miniszter tájékoztatása szerint az elítélteknek a büntetés-végrehajtás keretében való foglalkoztatása nem a Munka Törvénykönyve által szabályozott munkaviszonynak minõsül. Az elítélt ugyanis a büntetés-végrehajtásról szóló jogszabályok alapján köteles a számára kijelölt munkát elvégezni, ennélfogva közte és a munkáltató között nem jöhet létre szabad elhatározáson alapuló munka- vagy megbízási szerzõdés. A fogvatartottak munkáltatásának célja az elítélt testi és szellemi erejének fenntartása, szakmai gyakorlat megszerzésének, illetve fejlesztésének biztosítása, valamint a szabadulás után a társadalomba való beilleszkedés elõsegítése. Az elítélt a munkájáért nem munkabért, hanem munkadíjat kap, amit - az általános bérezési elveket figyelembe véve - a teljesítmény, a ledolgozott idõ, illetve ezek kombinációja alapján kell megállapítani. A teljes munkaidõben foglalkoztatott elítélt havi alapmunkadíjának - a 6/1966. (VII. 12.) IM rendelet értelmében - el kell érnie a minimálbér egyharmadát. A munkadíj mértéke azért kisebb a munkabérnél, mert azt az elítélt a bv. által nyújtott természetbeni ellátáson felül kapja. Az elítélt az általa végzett munkáért megkapta a jogszabályban elõírt összeget.

Az országgyûlési biztos 2001. május 8-án lezárt vizsgálata során nem tárt fel alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot. Az Alkotmánybíróság az 50/1996. (X. 30.) AB. határozatában kifejtette, hogy alkotmányellenes megkülönböztetés csak akkor állapítható meg, ha összehasonlítható helyzetben levõ személyek közt tesz a jogalkotó olyan különbséget, mely alapjogsérelmet okoz, illetve azzal az egyenlõ méltóság alkotmányos követelményét sérti. A fogvatartottak jogi helyzete azonban lényegesen eltér a szabad munkavállalókétól, ezért munkáltatásukra is speciális szabályok vonatkoznak.

A panaszos védõügyvéd beadványában vitatta természet elleni fajtalanság és más bûncselekmények miatt elõzetesen letartóztatott védence - P.R. - fogvatartásának indokoltságát. Sérelmezte, hogy öngyilkossági kísérletét követõen megbilincselve szállították másik büntetés-végrehajtási objektumba, illetve cselekménye miatt fegyelmi határozattal magánzárkába helyezték. A panasz alapján az országgyûlési biztos vizsgálatot rendelt el a jogbiztonság, valamint a legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jog sérelmének gyanúja miatt és tájékoztatást kért a büntetés-végrehajtás országos parancsnokától.

P.R. elõzetes letartóztatását a Fõvárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai objektumában töltötte. Az intézet vezetése a zsúfoltság miatt úgy döntött, hogy átszállítják a Fõvárosi Büntetés-végrehajtási Intézet I. sz. objektumába. P.R. a szállítás napján bal alkarját borotvapengével kb. 3 cm hosszban megsebezte. A szándékos önkárosító cselekményt elismerte, nyilatkozatát két fogvatartott tanúként igazolta. Sebének ellátását követõen átszállították a másik objektumba.

A cselekmény miatt az intézet parancsnoka fegyelmi eljárást rendelt el. A vizsgálat megállapította, hogy a sérülést P.R. szándékosan okozta és ezzel fegyelemsértést követett el. A fegyelemsértés miatt négy nap magánelzárással sújtották. A határozat tartalmazta, hogy fellebbezéssel fordulhat a büntetés-végrehajtási bíróhoz. P.R. a fenyítés ellen nem fellebbezett, a magánelzárást - orvosi vizsgálatát követõen - végrehajtották.

A védõ több beadványt küldött védence ügyében az intézet parancsnokának. Beadványaira csak késedelmesen kapott írásbeli választ. A késedelem okát a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka kivizsgáltatta és intézkedett a hasonló esetek elkerülése érdekében. Utasítására az intézet parancsnoka - tekintettel arra, hogy a védõ és védence szóban megfelelõ tájékoztatást kapott - figyelmeztetésben részesítette a mulasztást elkövetõ bv. tisztet.

A szabadságvesztés és az elõzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII.12.) IM rendelet alapján az elõzetes letartóztatott más intézetbe szállításáról való döntés az ügyészség, illetve a bíróság hatáskörébe tartozik. Az átszállítás ellen P.R. azért tiltakozott, mert a másik intézetben lévõ meg nem nevezett fogvatartottak részérõl atrocitásokra számított. Kérelmére tájékoztatták az elhelyezési lehetõségekrõl, valamint az esetleges személyi problémáinak elõterjesztési lehetõségeirõl. A támadások elkerülése érdekében egyszemélyes zárkában helyezték el.

P.R. önkárosító cselekménye a testi épségét veszélyeztette, de azt nem öngyilkosság szándékával, hanem az átszállítás elleni tiltakozásként, illetve annak akadályozására követte el. Cselekménye sértette az intézet rendjét is, ezért fegyelmi felelõsségre vonása indokolt és jogszerû volt. Az eljárás során a fegyelmi eljárás rendjére vonatkozó szabályokat betartották, a kiszabott fenyítés arányban volt a fegyelemsértés súlyával, a fogvatartott tájékoztatást kapott a jogorvoslat lehetõségérõl. A fenyítés ideje alatt megfelelõ orvosi felügyelet alatt állt.

Az intézkedések nem sértették a fogvatartott alkotmányos jogait. A védõ beadványaira adott írásbeli válaszadás késedelme nem volt jelentõs, az országos parancsnok intézkedését követõen a mulasztás elkövetõjének felelõsségét megállapították és a sérelmet orvosolták.

A fentiek alapján az országgyûlési biztos alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg, ezért a vizsgálatot 2001. április hónapban lezárta.

A Szegedi Fegyház és Börtönben fogvatartott panaszos meghatalmazott védõje sérelmezte, hogy ügyfelét 1999. szeptember 15-én - minden magyarázat, indoklás nélkül - egyszemélyes zárkába helyezték, és rendkívül szigorú - a különleges biztonságú körlet elõírásainak megfelelõ - biztonsági intézkedéseket alkalmaztak vele szemben. Ennek keretében megvonták tõle a sportolás és a tanulás lehetõségét, a megkezdett tanfolyamokat nem fejezhette be, sem istentiszteleten, sem szabadidõs-közösségi programban egyáltalán nem vehetett részt. Megszigorították a hozzátartozókkal való kapcsolattartása feltételeit, valamint mind a szabad levegõn tartózkodás, mind a beszélõre való elõállítás, ill. telefonálás alkalmával megbilincselték. A panaszost egy hónap múlva a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönbe szállították át, mellyel összefüggésben - az ügyvédnõ szerint - felmerült a bûncselekmény gyanúja is.

Az országgyûlési biztos a jogbiztonság elvét és a kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód tilalmát érintõ visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el. A IV. biztonsági csoportba sorolt panaszos 1999. szeptember 15-én egyszemélyes zárkába került. Az egyszemélyes körletrész mûködésének szabályait az intézet-parancsnok 1999. szeptember 17-én kiadott intézkedése rögzítette. Eszerint a körletrészre a IV. biztonsági csoportba sorolt fogvatartottak közül - egyéni, parancsnoki elbírálás alapján - azok az elítéltek kerülhetnek, "akiknek elõélete, elkövetett bûncselekménye, büntetési ideje, illetve viselkedése miatt okkal lehetet arra következtetni, hogy az intézet rendjét súlyosan sértõ cselekményt, szökést követ el, saját vagy mások életét, testi épségét sértõ vagy veszélyeztetõ magatartást fog tanúsítani vagy ilyen cselekményt már elkövetett." A fogvatartottak egyszemélyes zárkába helyezésérõl való rendelkezést - nevelõi és pszichológusi vélemény alapján - kéthavonta felülvizsgálják.

A bv. országos parancsnokának tájékoztatása szerint a hosszú büntetést töltõ fogvatartottakkal kapcsolatos helyi problémák megoldása és az intézet biztonságának javítása érdekében döntöttek az egyszemélyes körletrész kialakításáról, ill. az ún. rotációs szállítási módszer bevezetésérõl. Ezáltal egyes, a büntetés-végrehajtás szempontjából potenciálisan veszélyes fogvatartottakat folyamatosan az ország különbözõ fegyház fokozatú bv. intézeteibe szállítják át. A panaszossal szemben mindkét intézkedés alkalmazása indokolt volt. Átszállítását követõen felmerült a gyanú, hogy az intézkedést egy bv. alkalmazott személyes okból kezdeményezte. A Csongrád Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal 1999 novemberében büntetõeljárást indított az ügyben.

Az országgyûlési biztos 2000 decemberében az OBH 4724/1999. számú jelentésében már megvizsgálta a Szegedi Fegyház és Börtön egyszemélyes körletrészén fogvatartottak helyzetét, és megállapította, hogy az egyszemélyes körletrészen elhelyezhetõ fogvatartottak köre megegyezik a különleges biztonságú körletre helyezhetõ elítéltekével. A körletrész mûködésének szabályozása is alapvetõen a 6/1996. (VII. 12.) IM rendeletben meghatározott különleges biztonságú körletre vonatkozó elõírásokból indul ki, ugyanakkor nem biztosítja minden tekintetben a szükséges garanciákat. Az IM rendelet alapján, az intézet biztonságának fenntartása érdekében a parancsnok elrendelheti, hogy az elítélt látogatójával rácson keresztül vagy zárt fülkében beszélhessen, továbbá dönthet a fogvatartott mozgását korlátozó eszköz - bilincs - alkalmazásáról is. A parancsnoki intézkedés ugyanakkor kimondja, hogy "az egyszemélyes körletrészen való elhelyezés nem jelenthet fegyelmezõ eszközt, csupán biztonsági intézkedés, ezért az ide helyezett fogvatartottak jogait minden tekintetben biztosítani kell. A speciális fogvatartásnak azonban lehetnek negatív hatásai, amelyeket lehetõség szerint csökkenteni kell." A körletrészre nagyon szigorú biztonsági elõírások vonatkoznak, mind a fogvatartottak mozgatását, egymással való érintkezését, mind a külvilággal való kapcsolattartását illetõen. A fogvatartott az intézetben folyó kulturális, vallási, szabadidõs és sporttevékenységekben nem vehet részt, - a napi egy órás séta kivételével - gyakorlatilag nem hagyhatja el a zárkáját, annak berendezési tárgyaihoz nem férhet hozzá. A zárka berendezési tárgyai azonosak a különleges biztonságú zárka felszerelésével.

Az országgyûlési biztos a korábbi jelentésére figyelemmel a 2001. január 15-én lezárt vizsgálata során megállapította, hogy az egyszemélyes zárkákat tartalmazó körletrész kialakítása a Szegedi Fegyház és Börtönben - melynek keretében az elítéltek meghatározott csoportjára nézve a bv. intézet parancsnoka írt elõ határozatlan idõtartamú, jogkorlátozó intézkedéseket - visszásságot okoz a jogállamiság és a belõle levezethetõ jogbiztonság elvével összefüggésben. A bv. intézetek parancsnokai az IM rendelet alapján jogosultak az intézetben különleges biztonságú körletet kialakítani, valamint egyes fogvatartottakat ilyen körletre helyezni; nincs hatáskörük azonban egyéb, a jogszabályokban nem szereplõ biztonsági célú elkülönítésrõl rendelkezni. A Szegedi Fegyház és Börtön parancsnokának intézkedése olyan elõírásokat tartalmaz, amelyek közvetlen kihatással vannak az állampolgárok jogaira és kötelezettségeire, így azokat csakis jogszabályban lehet rögzíteni.

Az országgyûlési biztos ezért ajánlást tett az igazságügy-miniszternek, hogy amennyiben szükségesnek tartja, rendeletben szabályozza az egyéb, biztonsági célú elkülönítés alkalmazásának feltételeit. Az igazságügy-miniszter tájékoztatta a biztost, hogy az országos parancsnok haladéktalanul intézkedett a helyi intézkedés hatályon kívül helyezése, és a jogszabálysértõ gyakorlat megszüntetése iránt, továbbá új parancsnoki intézkedést adott ki a biztonsági elkülönítés részletszabályainak egységes meghatározása érdekében.

A Csongrád Megyei Fõügyészség által megküldött iratokból megállapítható, hogy a panaszos Sátoraljaújhelyre való átszállítására a BVOP rendelkezése nyomán jogszerûen került sor, ezzel kapcsolatban alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot a biztos nem tárt fel.

A panaszos a Pilisvörösvári Polgármesteri Hivatal "törvénytelen, összefonódásokkal terhelt, szövevényes" ügyintézését sérelmezte. Kifogásolta az ügyben eljáró ügyintézõ magatartását, aki véleménye szerint nem volt "pártatlan". Az országgyûlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének alapos gyanúja miatt indított vizsgálatot, melynek során közigazgatási hivatal vezetõjétõl kért tájékoztatást a panaszos ügyének elbírálásáról. Felkérte a polgármesteri hivatal szabálysértési elõadójának magatartásával kapcsolatban az álláspontjának kifejtésére. A hivatalvezetõ arról értesítette a biztost, hogy a közigazgatási hivatal már két alkalommal folytatott vizsgálatot az ügyben. E szerint a panaszos az öröklés útján megszerzett ingatlanát nem használta életvitelszerûen, így az évek óta lakatlanul áll, és gondozatlan, elhanyagolt állapotban volt. Az ingatlant csak a szomszédos ingatlannal közös bejáróról lehetett megközelíteni, de a panaszos a szomszédos ingatlan tulajdonosával és családjával perben állt és évek óta rossz viszony volt közöttük. A felek vitatták a két ingatlan közötti telekhatárt, mert a szomszédok szerint a panaszos az õ ingatlanrészükre helyezte el a kerítést és ezzel 6 m² területet jogosulatlanul használt. A pert a panaszos elveszítette, mert a bíróság arra kötelezte, hogy a vitatott területet adja vissza a szomszéd birtokába, aminek azonban nem tett eleget.

A panaszos a szomszédja ellen szabálysértési feljelentést tett, melyben a közös bejáratuk eltorlaszolását és bizonyos vasoszlopok, T elemek (vasrácsok) eltûnését állította. A helyszíni szemle alkalmával bebizonyosodott, hogy a bejáraton a szomszéd nem tárolt árut. Az ügyintézõ és a szomszéd megtalálták a vasoszlopokat a panaszos hóval befedett udvarán. Ezek már elrozsdásodott állapotban voltak és használati értéket nem képviseltek. Az iratok tanúsága szerint a panaszos visszavonta a feljelentését. Ingatlanát 2000. tavaszán eladta, a házat azóta a tulajdonos elbontotta, és újat épített helyette.

A közigazgatási hivatal mindkét ellenõrzése során vizsgálta az eljáró ügyintézõ magatartását. Az ügyintézõ határozottan cáfolta a panaszos által sérelmezett lekezelõ bánásmódját, és az ügyben a panaszosnak hátrányt okozó elfogultságát. A vizsgálat egyéb adatai sem támasztották alá az ügyintézõnek a panaszos által kifogásolt magatartását.

A közigazgatási hivatal vezetõje a vizsgálatok alapján megállapította - amivel az országgyûlési biztos is egyetértett -, hogy a pilisvörösvári polgármesteri hivatal eljárásában mulasztás nem történt. A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal által lefolytatott vizsgálat és a tényállás teljes körû feltárását követõen az országgyûlési biztos arra a következtetésre jutott, hogy a polgármesteri hivatal eljárása a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben nem okozott visszásságot, ezért a 2001. február 28-án kelt jelentésében az eljárást megszüntette.

A panaszos azért fordult az országgyûlési biztoshoz, mert gyermekkorú fiát a Gödöllõi Rendõrkapitányságra elõállították és bûncselekmény alapos gyanúja miatt szülõi jelenlét nélkül kihallgatták. A panasz alapján az országgyûlési biztos a jogbiztonság, valamint a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el és a Gödöllõi Rendõrkapitányságtól beszerezte az ügy iratait.

A tényállás szerint Csömörön leégett egy épülõfélben lévõ családi ház tetõszerkezete. A tûzoltóság megállapította, hogy a tüzet két iskolás korú fiú szándékos gyújtogatása okozta. A beszerzett adatok alapján a csömöri Általános Iskolából elõállították a gyermekkorú tanulókat. A rendõrök a két fiút a Gödöllõi Rendõrkapitányságra vitték. A szülõk távollétében a Bûnügyi Osztály vezetõje eseti gondnok kirendelését kérte a gyámhivataltól. A kirendelt gondnok jelenlétében a gyermekkorúakat meghallgatták. Mindketten elismerték és egybehangzóan elmondták, hogy a tüzet õk okozták, amikor a lakatlan ház padlásterében gyufával játszottak. A meghallgatást követõen a fiúkat visszavitték Csömörre - kérésüknek megfelelõen - az iskolájukhoz. A nyomozást büntethetõséget kizáró ok (gyermekkor) miatt megszüntették.

A szülõk panasszal éltek a rendõrkapitányságon az intézkedés ellen. Sérelmezték, hogy gyermekeiket a távollétükben hallgatták meg, illetve azt hogy bántalmazással, fenyegetéssel bírták rá õket a cselekmény beismerésére. A bántalmazás miatt feljelentést tettek. A Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Btk. 227. §-ba ütközõ kényszervallatás bûntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A Gödöllõi Rendõrkapitányság vezetõje - a rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 93. § (2) bekezdésére tekintettel - vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat eredményeként a panaszt elutasította. A szülõk fellebbezésére a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság vezetõje a Gödöllõi Rendõrkapitányság határozatát megsemmisítette és új eljárást rendelt el. A megismételt eljárásban a rendõrkapitány a panaszt elbírálás végett megküldte a Gödöllõi Városi Ügyészségnek. Az ügyészség az elõállítás tekintetében helyt adott a panasznak. Álláspontjuk szerint a gyermekkorúak által elkövetett tényállásszerû cselekmény - alany hiányában - nem bûncselekmény, így nem lett volna mód az elõállításukra sem. Meghallgatásukkal kapcsolatban ugyanakkor megállapították, hogy az a törvényi elõírásoknak megfelelõen történt, mivel a meghallgatás - a törvényes képviselõk sikertelen értesítését követõen - a gyámhatóság által kirendelt gondnok jelenlétében történt.

A kényszervallatás miatt elrendelt nyomozást a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal - mivel nem volt megállapítható a bûncselekmény elkövetése - megszüntette.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a kapitányság rendõrei az elõállítással megsértették a rendõrségrõl szóló törvény, továbbá a gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetésérõl szóló 1991. évi LXIV. törvény rendelkezéseit, ezáltal a jogbiztonsággal összefüggõ visszásságot okoztak. Tekintettel arra, hogy az ügyészi szervek intézkedései a keletkezett jogsérelmet részben orvosolták, az ügyben ajánlást nem tett, azonban 2001 júniusában kelt jelentésében felhívta a Pest megyei rendõrfõkapitány figyelmét, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében a kiskorúakat érintõ eljárásokban fordítson megkülönböztetett figyelmet a jogszabályi elõírások betartatására.

A panaszos azért fordult az országgyûlési biztos, mert sérelmezte az önkormányzat eljárását a csapadék- és belvíz-elvezetési ügyében.

A vizsgálat az Alkotmányban biztosított panaszhoz, tulajdonhoz és egészséges környezethez való jog megsértésének gyanúja miatt indult.

A belvíz és csapadékvíz elvezetés hiányosságaival kapcsolatban több településrõl érkezett panasz. Az országgyûlési biztos már az OBH 5923/1999. számú ügyben felkérte az Országos Vízügyi Fõigazgatóság vezetõjét annak kivizsgálására, hogy az országos vízügyi felügyelet a feladat ellátását hogyan ellenõrzi, illetve annak elmaradása esetén milyen intézkedéseket tett. Az országos képet adó jelentésben a biztos több kezdeményezést, ajánlást tett a települési önkormányzatoknak és a regionális vízügyi igazgatóságoknak, illetve a feltárt visszásságok megoldása érdekében a miniszterelnökhöz fordult.

A gödi önkormányzatot érintõ vizsgálatban a korábbi jelentéssel egybehangzóan rámutatott, hogy az 1990. LXV. törvény az önkormányzatok feladataként határozta meg a vízrendezést, a csapadékvíz elvezetést és a csatornázást. A vízgazdálkodási törvény emellett az önkormányzatok feladatai között említi a vízkár elhárítását is.

A vizsgálat megállapította, hogy Göd Város Önkormányzata a feladatának eleget kívánt tenni, a beruházást megkezdte, és a rendelkezésére álló anyagi lehetõségekhez mérten az folyamatban is van. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a panaszos a beadványaira késve kapott választ. A közérdekû bejelentésekrõl, javaslatokról és panaszokról szóló törvény az eljárási határidõ szempontjából nem olyan szigorú mint az államigazgatási eljárásról szóló törvény, de ha 30 napon belül a panasz érdemben nem válaszolható meg, úgy annak okairól, és a válasz várható idõpontjáról kell a panaszost értesíteni.

A vizsgált ügyben ez nem történt meg, ezért az országgyûlési biztos megállapította, hogy a késedelmes eljárás az Alkotmányban deklarált panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. A vízrendezés és a csapadékvíz-elvezetés megoldatlansága, illetõleg a beruházás elhúzódása az Alkotmányban garantált tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszás helyzetet teremtett, mivel az épületek állaga a csapadékos idõjárást követõen idõrõl-idõre veszélybe került.

Az országgyûlési biztos felhívta a gödi jegyzõt az eljárási határidõk pontos betartására és betartatására. Felkérte a polgármestert, hogy a belvíz megelõzése érdekében az önkormányzat a megkezdett beruházást - a költségvetés függvényében - a lehetõ legrövidebb idõn belül fejezze be, és a mélyen fekvõ terület csapadékvíz elvezetésére is fordítson fokozott figyelmet.

Az önkormányzat a kezdeményezést elfogadta. Válaszában közölte, hogy a 2001. évi költségvetésükben elkülönített pénzeszközökbõl az érintett terület belvízelvezetõ rendszere elsõbbséget élvez, és arra törekednek, hogy a beruházás az egész településen mielõbb megvalósuljon.

A panaszos vadász és a vadászati jog gyakorlásával, illetve átmeneti szüneteltetése esetén követett kamarai gyakorlattal kapcsolatos sérelmei miatt fordult az országgyûlési biztoshoz. Azt kifogásolta, hogy a Magyar Vadászkamara Komárom-Esztergom megyei területi szerve tájékoztatja a helyi rendõrkapitányságot mindazon vadászati joggal rendelkezõ személyekrõl, akik az adott évben február 28-ig nem váltják ki az éves vadászati jegyüket. Ezen értesítés alapján a rendõrség az érintett személy fegyvertartási engedélyét 1 évi idõtartamra visszavonja, és annak visszaadását ismételt elméleti és gyakorlati vizsga eredményes letételéhez köti. Ezzel együtt belügyminiszteri rendelet alapján igazgatási szolgáltatási díjat számolnak fel a fegyvertartási engedély meghosszabbítása címén.

Az országgyûlési biztos a jogbiztonság, a hátrányos megkülönböztetés tilalma sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. A panasz mellékletei között szerepelt az ORFK Közbiztonsági Fõigazgatóság Igazgatásrendészeti Fõosztály Rendészeti Osztályának állásfoglalása, amely a hivatkozott BM rendeletre figyelemmel nem látott lehetõséget a sérelem orvoslására.

Az országgyûlési biztos megkeresésére a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára is hasonlóan válaszolt. A kifogásolt eljárás megváltoztatására csak a fegyvertartást szabályozó 115/1991. (IX.10.) Kormányrendelet módosításával látott lehetõséget.

Az országos rendõrfõkapitány szerint a fegyvertartási engedélyek megújításával kapcsolatos gyakorlattal a Belügyminisztérium egyetértett és az ORFK gyakorlatát az ügyészség elfogadta. Elismerte azonban, hogy a 14/1991. (X.31.) BM rendeletben nem egyértelmû az engedélyek megújításáért fizetendõ díj megállapítása. A megújítás végrehajtásánál a fegyverek számától függ a fizetendõ díj összege, a fegyverek jellegétõl pedig a hatáskör megállapítása.

A rendõrség által felismert ellentmondásra, illetve értelmezési nehézségre tekintettel az országos rendõrfõkapitány iránymutatást adott ki, amely egyértelmûvé tette, hogy mely típusú fegyver tartásának megújítását mely rendõri szervnél kell kérni. Ez kiegészült a 174-29/1997. számú Módszertani Útmutató VI. fejezetével. Mindkét okmány a 242/1996. (XII.27.) Korm. rendelettel módosított 115/1991. (IX.10.) Korm. rendelet egységes értelmezésére és végrehajtására szolgál. Tényként kell elfogadni, hogy a fegyvertartási engedély visszavonásával és a fegyver szállításával, majd huzamosabb ideig történõ tárolásával kapcsolatban a rendõrségnek komoly anyagi terhei származnak. Nem kifogásolható az a gyakorlat, hogy ezt a költséget áthárítják az ügyfelekre.

Az országgyûlési biztos egyetértett az országos rendõrfõkapitánnyal abban, hogy a 14/1991. (X.31.) BM rendelet módosításra szorul, és elfogadta azt az érvet, hogy azzal meg kell várni a készülõ fegyvertörvényt. Annak várhatóan több újszerû és az eddigieknél szigorúbb rendelkezése lesz, ezért a végrehajtása tárgyában készülõ jogszabályoknak azokhoz kell igazodniuk. A vizsgált területet egyébként a rendõrség folyamatosan figyelemmel kíséri. Ezt bizonyítja a 6/1999. számú ORFK intézkedés, amely a jelentõs kárt okozó orvvadászatot hivatott visszaszorítani. Az országgyûlési biztos visszásságot nem állapított meg, de felhívta az országos rendõrfõkapitány figyelmét, hogy változatlanul tartsa napirenden az általa is indokoltnak tartott jogszabály-módosítások elõkészítését, majd beterjesztését. Az új jogszabályok kerüljék a kifogásolt ellentmondásokat és értelmezési nehézséget okozó pontatlanságokat. Ennek érdekében a jelenleg alkalmazott Módszertani Útmutató hasznos anyaga is kerüljön a jogszabályba.

A panaszos az országgyûlési biztoshoz írott levelében sérelmezte, hogy a Nagykovácsi Vízközmû Kft. rendelkezésre állási díjat vezetett be. Kifogásolta annak mértékét és azt is, hogy az új szolgáltató a fogyasztók hozzájárulása nélkül vette át a szolgáltatást, pedig lehet, hogy a lakosság szívesebben maradt volna az elõzõ szolgáltatónál, mivel az nem alkalmazott rendelkezésre állási díjat. Panaszolta még, hogy az ingatlant õsztõl tavaszig nem is használja, a rendelkezésre állási díjat azonban erre az idõre is fizetnie kell.

Az országgyûlési biztos a jogbiztonság sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A szolgáltatást 1998. december 31-ig az Érd és Térsége Vízközmû Kft. nyújtotta, majd azt a Nagykovácsi Vízközmû Kft. vette át. Az önkormányzat ekkor vezette be a rendelkezésre állási díjat

A rendelkezésre állási díjat kifogásoló panaszokkal az országgyûlési biztosok már több alkalommal foglalkoztak (OBH 5673/1999, 4090/1999, 3667/1999), ezért a biztos ezen ügy elbírálása során is irányadónak tartotta a jelentések megállapításait. A rendelkezésre állás lényege az, hogy a szolgáltató a ténylegesen elhasznált víz mennyiségétõl, idõbeli megoszlásától függetlenül felel azért, hogy a fogyasztót a víz használatában semmi se akadályozza. A szolgáltatás lényege, hogy a fogyasztó saját döntésétõl függõen, bármikor hozzájuthat a vízhez, holott annak tényleges igénybevételét egy sor olyan körülmény befolyásolja, amelyhez szakértelem, felszereltség, munkaerõ szükséges, ezekkel pedig a fogyasztó nem rendelkezik. A fogyasztónak is költségeket jelentene a "rendelkezésre állás" mint szolgáltatás által lefedett tevékenységek biztosítása, ha arról maga próbálna gondoskodni. Tehát a vízszolgáltatáshoz, de minden egyéb közüzemi szolgáltatáshoz kapcsolódnak olyan tevékenységek, munkafolyamatok, melyeket akkor is el kell végezni, ha a fogyasztó éppen nem veszi igénybe a szolgáltatást, pontosan azért, hogy a fogyasztónak az állandó igénybevétel lehetõségét a szolgáltató biztosíthassa.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy nem okoz alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot a képviselõ testület, ha árhatósági hatáskörében rendelkezésre állási díjat vezet be.

A panaszos sérelmezte azt is, hogy túl magas a rendelkezésre állási díj mértéke. Ezen pontnál a panaszos arra kérte az országgyûlési biztost, hogy egy árhatóság által, önkormányzati rendeletben megállapított díj mértékét vizsgálja felül. Az elemzés során a biztos megállapította, hogy erre nincs hatásköre.

A vizsgált esetben 1999. január 1-ig az Érd és Térsége Vízközmû Kft. látta el a szolgáltatói feladatokat, majd a szerzõdést az önkormányzat felmondta, és ettõl fogva a Nagykovácsi Vízközmû Kft. látja el vízzel a települést.

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. alapján az egészséges ivóvíz biztosítása a helyi önkormányzat feladata és nem a lakosságé. A panaszos figyelmen kívül hagyta azt, hogy a viziközmû lakossági részvétellel történõ megépítése nem jelenti azt, hogy a beruházás után a szolgáltatás szabályozásában is részt kellene vennie, ezért a beadvány ezen részét mint nyilvánvalóan alaptalant a biztos elutasította.

Az elemzés annak megállapítására is irányult, hogy a panaszos fordult-e a szolgáltatóhoz panasszal annak érekében, hogy számoljon el a beszedett rendelkezésre állási díjak sorsával. Az adatgyûjtés során az országgyûlési biztos megállapította, hogy a panaszos nem fordult a szolgáltatóhoz a helyzetet tisztázása érdekében, így a jogorvoslati lehetõségét nem merítette ki, ezért az országgyûlési biztos a hatásköre hiányát állapította meg, és a panaszt 2001. január 10-én elutasította.

A Budapest XVI. kerület gyámhivatalának vezetõje kifogásolta, hogy egy gyermekotthonban élõ középsúlyos értelmi fogyatékos gyermeket a kijelölt intézmények helyhiányra hivatkozva nem fogadtak. A panaszos a konkrét üggyel más hasonló sorsú gyermekek elhelyezési problémájára is fel akarta hívni a figyelmet.

Az országgyûlési biztos a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlõdéséhez, valamint az ifjúság védelméhez való alkotmányos joga sérelmének gyanúja miatt 2000 januárjában vizsgálatot indított, és az üggyel kapcsolatban tájékoztatást kért az illetékes fõpolgármester-helyettestõl.

A gyermekvédelmi gondoskodásban élõ gyermekrõl a 4. sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértõi Bizottság megállapította, hogy a kiskorú nem oktatható, de képezhetõ, ezért a gondozási helyének megváltoztatását, fogyatékosok ápoló-gondozó intézetében történõ képzését javasolták. A bizottság és a gyám gondozási helynek három alkalmas intézményt is javasolt, de azok vezetõi jelezték, hogy a gyermeket helyhiány miatt nem tudják fogadni.

A fõpolgármester-helyettes 2000 januárjában arról tájékoztatta a gyámhivatalt, hogy a fõváros egészségügyi gyermekotthonaiban nincs a gyermek korának, nemének és állapotának megfelelõ férõhely, de várhatóan még az elsõ félévben elhelyezést tudnak biztosítani a számára. A gyermeket a gyámhivatal 2000 júniusában az állapotának megfelelõ intézménybe elhelyezte.

A fõpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint a fõváros egészségügyi gyermekotthonaiban a tárgyi és személyi feltételek a kiskorú fogyatékosok ellátásának felelnek meg, de a gondozottak több mint ötöde tizennyolc éven felüli. Csak ritkán szabadulnak fel férõhelyek. A megfelelõ otthonba történõ továbbhelyezésük súlyos nehézségekbe ütközik, mivel a fogyatékos gondozottak ellátását biztosító Fõvárosi Önkormányzati intézmények a fõvárostól távol mûködnek. Ezeknek az intézményeknek a befogadóképessége igen korlátozott, ezért a fenntartó a létszámbõvítést, az intézmények Budapesthez közelebbi elhelyezését tûzte ki célul. A Fõvárosi Önkormányzat a fogyatékos emberek ápolását, gondozását biztosító intézmények létszámát folyamatosan bõvíti, mûködési körülményüket javítja. Ezen igyekezetüket azonban a rendelkezésre álló anyagi lehetõségek erõsen befolyásolják, korlátozzák.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a fogyatékos kiskorú elhúzódó elhelyezése a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlõdéséhez, valamint az ifjúság védelméhez való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozott.

A gyámhivatalok feladatát az átmeneti nevelésbe vett gyermekek elhelyezésével kapcsolatban kormányrendelet szabályozza. A tartósan beteg vagy fogyatékos, beilleszkedési, magatartási vagy tanulási zavarokkal küzdõ, valamint a kora miatt sajátos szükségletekkel bíró gyermek számára olyan gondozási helyet kell kijelölni, amely képes biztosítani a speciális ellátását. A kijelölési kötelezettség azonban nem eredményezi automatikusan a gyermekek megfelelõ elhelyezését. A szociális törvény hatálya alá tartozó egészségügyi gyermekotthonban elhelyezést a szakértõi és rehabilitációs bizottság szakvéleménye és a beutaló határozat alapján csak üres férõhelyekre biztosítanak. A gyámhivatal köteles a gyermek sajátos szükségleteinek megfelelõ gondozási helyet kijelölni, az érintett intézmény azonban csak üres férõhely esetén tudja a gyermeket fogadni. A jogszabály szerint, ha az ellátásra vonatkozó igény a beutaló határozat megküldését követõen férõhely hiányában nem teljesíthetõ, az intézményvezetõ nyilvántartásba veszi a jogosultat, és a beérkezés sorrendjében gondoskodik az elhelyezésérõl. Az egészségügyi gyermekotthonok tizennyolc éven felüli gondozottainak megfelelõ otthonba történõ továbbhelyezése sem kötelezettség. A jelenlegi helyzet megváltozása, a férõhely hiány csökkentése csak a tartósan beteg, fogyatékos kiskorúak sajátos igényeit biztosító intézmények megfelelõ fejlesztésétõl, új férõhelyek kialakításától várható.

A Szociális és Családügyi Minisztérium a gyermekvédelmi törvény tervezett módosításában már egyértelmûvé teszi, hogy a gyermekvédelmi szakellátás keretében biztosított otthont nyújtó ellátás során milyen egészségi és személyiség állapotú gyermeknek kell különleges ellátást, illetve speciális ellátást biztosítani, ezért az országgyûlési biztos jogszabály alkotására vonatkozó ajánlást nem tett. A helyzet javítása érdekében a törvény módosítása mellett azonban fontosnak tartotta az igények, a jelenlegi lehetõségek és nehézségek pontos ismeretét, valamint az ezekhez kapcsolódó fejlesztési tervek részletes kidolgozását.

Az országgyûlési biztos 2001 augusztusában felkérte a fõpolgármestert, hogy mérje fel mennyiben és milyen módon biztosított a fõvárosi fogyatékos, tartósan beteg kiskorúak különleges ellátása, milyen arányban várakoznak intézményi elhelyezésre. A feltárt igényekre és a jogszabályi elõírásokra figyelemmel dolgozzon ki koncepciót a tartósan beteg, fogyatékos kiskorúak speciális ellátását biztosító intézmények továbbfejlesztésére.

Felkérte továbbá a szociális és családügyi minisztert, hogy készítsen országos szintû felmérést a tartósan beteg, fogyatékos kiskorúak speciális igényeit biztosító intézményi ellátásról, a várakozók arányáról, a várakozási idõ hosszáról. Tájékoztassa, hogy milyen intézkedéseket kezdeményeznek a feltárt problémák megoldására, és hogyan kívánják a gyermekvédelem és a szociális ellátás területén az önkormányzatok intézményfejlesztési feladatait támogatni, elõsegíteni.

Az érintettek az ajánlásokat határidõben elfogadták. A miniszter a felmérést elkészítette.

A panaszos a zuglói Gárdonyi Géza Általános Iskola szülõi közössége, diákjai és tantestülete nevében fordult panasszal az országgyûlési biztoshoz az önkormányzatnak az iskola megszüntetésével kapcsolatos tervei miatt. Kifogásolta, hogy a döntés során nem vették figyelembe a nagy hagyományokkal rendelkezõ iskola kiemelkedõ teljesítményét és kiegyensúlyozott mûködését. Az iskola kiválasztását sem szakmai, sem anyagi indokok nem igazolják. Kifogásolta még, hogy az önkormányzat az iskolák körzethatárát már februárban, a végleges döntés és a beiratkozások lezajlása elõtt megváltoztatta, és abban már a Gárdonyi nem is szerepelt.

Az országgyûlési biztos a mûvelõdéshez való alkotmányos joggal összefüggõ visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és megkereste az önkormányzatot. A válasz szerint a képviselõtestület az intézmény megszüntetésérõl a 129/2000. (III.10.) sz. határozattal döntött, és a határozat végrehajtásáról készített beszámolót a 2000. szeptember 19-i ülésén elfogadta.

Az országgyûlési biztos vizsgálata megállapította, hogy önkormányzat az iskolák körzethatárának megváltoztatásával kijelölte azokat az iskolákat, amelyek kötelesek a tanulókat felvenni, de a szülõk az iskolaválasztási szabadságukkal élve dönthettek másik iskola mellett. Annak megítélésére, hogy valamely tanulónak az iskola megszüntetése okozott-e aránytalan terhet, néha csak utólag van lehetõség, ezért az országgyûlési biztos a következõ tanévre történõ beiratkozásokat is figyelemmel kísérte. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a tanulók négyötöde a kerület többi általános iskoláiba, egyházi iskolába, vagy hatosztályos gimnáziumba iratkozott be. Többen azonban kerületen kívüli iskolát választottak. Az iskolában folyó testnevelés tagozatos képzést a kerület másik iskolája, a Német Imre Általános Iskola folyamatosan biztosítja.

Az országgyûlési biztos az utólagos ellenõrzés alapján megállapította, hogy az önkormányzat döntése a tanulóknak és szüleiknek nem okozott aránytalan terhet, és ezzel az önkormányzat az eljárásában alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem okozott, ezért a vizsgálatot a 2001. május 15-i jelentésével megszüntette.

A nemzetbiztonsági hivatal egy hivatásos állományú tagjának panasza alapján az országgyûlési biztos az OBH 5403/1998. számú jelentésében a végzett munka mennyisége és minõsége szerinti jövedelemhez való alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot állapított meg, ezért ajánlásokat tett a polgári titkosszolgálatokat felügyelõ tárca nélküli miniszternek, aki azokat teljesítette. Hivatali munkája során viszont tudomására jutott az ombudsmannak, hogy a korábbi vizsgálata során a panaszos ügyintézõi gépjármûvezetõi engedélyét bevonták, amit késõbb írásbeli kezdeményezésére sem kapott vissza, sõt írásban választ sem kapott kérelmére. Az országgyûlési biztos a jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz, a kérelem vagy panasz elõterjesztéshez való jog, továbbá a diszkrimináció tilalma sérelmének gyanúja miatt hivatalból indított utóvizsgálatot, melynek során a tárca nélküli minisztert felülvizsgálatra kérte fel. A minisztertõl kapott válasz alapján megállapította, hogy a gépjármûvezetõi engedély iránti kérelem szóbeli elbírálásával, és a döntésrõl adott szóbeli tájékoztatással sérült a jogbiztonság követelménye, továbbá a panaszos tisztességes eljáráshoz és a kérelem elõterjesztéshez való joga.

Az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot annak ellenére megállapította az ombudsman, hogy a mulasztás nem érintette a kérelem tárgyában hozott döntést, mivel - bár látszólag formai követelmény - fontos tartalmi elõírásokkal járó jogszabályi rendelkezés az, hogy az érintett kérelmére a jogszabályban meghatározott esetekben írásban kell válaszolni. Az biztos rámutatott arra is, hogy nem fogadható el a Nemzetbiztonsági Hivatal eljáró tagjának az a magatartása, hogy a hivatásos állományú dolgozó kérelmére írásban nem, csupán szóban válaszol.

Az országgyûlési biztos a megállapított alkotmányos joggal összefüggõ visszásság ellenére nem tett ajánlást, mivel elegendõnek és megfelelõnek tartotta a polgári titkosszolgálatokat felügyelõ tárca nélküli miniszter saját hatáskörében tett azon intézkedését, hogy felhívta a Nemzetbiztonsági Hivatal fõigazgatójának figyelmét a hasonló mulasztások jövõbeni elkerülésére.

A panaszos sérelmezte, hogy korábbi üzleti partnere feljelentése alapján a rendõrség - elõzetes letartóztatás mellett - megalapozatlan büntetõ eljárást indított ellene. Vállalkozásának iratait lefoglalták, de a védekezését alátámasztó iratok a rendõrségre történt beszállítás során eltûntek.

Az országgyûlési biztos általános helyettese a jogbiztonsághoz, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog és a védelemhez való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el, és a Budapesti Rendõr-fõkapitányságtól beszerezte az eljárási iratokat.

A panaszos egy társasház lakásainak megvásárlásával kapcsolatos sikertelen üzleti, elszámolási vita után csalás gyanúja miatt feljelentést tett üzlettársa ellen. A nyomozást a BRFK Vizsgálati Fõosztálya megszüntette. A panaszos üzlettársa ugyancsak feljelentést tett a panaszos ellen, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bûntettének gyanúja miatt. A Budapesti Rendõr-fõkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya házkutatást tartott a panaszos lakásán és irodájában, majd a panaszost elõállították, õrizetbe vették és két nappal késõbb letartóztatták.

A panaszos és védõje kérték az elõzetes letartóztatás megszüntetését. A védõ a kérelemhez csatolta azokat a bizonylatokat, amelyek alkalmasak voltak a gyanúsításban szereplõ kb. 50 millió forint eltulajdonításának cáfolatára. A panaszos elõzetes letartóztatását a Fõvárosi Bíróság megszüntette. A bíróság megállapította, hogy az elõzetes letartóztatás elrendelése óta lefolytatott nyomozás adatai, különösen a becsatolt bizonylatok a sikkasztás bûntettének alapos gyanúját nem támasztják alá. Mivel a bûncselekmény jogi minõsítése enyhébb lett, a bûncselekmény súlya az elõzetes letartóztatás fenntartását nem indokolta. A panaszos sérelmezte, hogy fogva tartása alatt, a rendõrség épülete elõtt, õrizetlenül parkoló gépkocsijának csomagtartójából eltûnt a pilótatáskája, valamint az abban lévõ iratok. Panaszát a BRFK GVO vezetõje a panasztétel után két héttel kivizsgáltatta. A vizsgálat eredményérõl egy hónappal késõbb írásban tájékoztatta a Fõvárosi Fõügyészséget. Az elõállítást végzõ nyomozók jelentései szerint a panaszban leírt táska nem volt a gépkocsiban. A panasz kivizsgálásának eredményérõl a panasztevõt nem értesítették.

A hatóság nem gondoskodott a panaszos felügyelet nélkül maradt gépkocsijának biztonságba helyezésérõl, ezzel megsértette a Be. 94. §-ában meghatározott kötelezettséget. A hatóság azon gyakorlata, hogy az egyes házkutatási helyszíneken feltalált cégiratokat tételes jegyzékbevétel nélkül, bezsákolva elszállították, és csak hetekkel a gyanúsított letartóztatását követõen vizsgálták át a panaszos védelemhez való jogát sértette. Az eljárás kezdetén a panaszos, és védõje nem rendelkeztek részletes információval a lefoglalt iratokról. A panaszos részére csak két hónappal a letartóztatás elrendelése után vált ismertté, hogy ügyének megítélése szempontjából lényeges iratok nem szerepelnek a bûnjeljegyzékben. A büntetõeljárás indokolatlanul elhúzódott. A nyomozás elrendelése után három évvel, a felügyeletet gyakorló ügyész kifogásolta, hogy a nyomozó hatóság az ügyészi rendelkezéseket nem hajtotta végre, egyes tényállási elemek tekintetében érdemi nyomozati cselekményeket nem végeztek el, a nyomozás során ismertté vált tények és bizonyítékok ellenére megalapozatlanul fenntartották a terhelt cselekményének minõsítésével kapcsolatos koncepciójukat. A büntetõeljárás objektivitását, a valóságnak megfelelõ tényállás megállapítását, a terhelõ és mentõ, valamint a büntetõjogi felelõsséget súlyosító és enyhítõ körülmények megállapítását szolgáló eljárásjogi szabályok megsértése jelentõs mértékben megnehezítette a terhelt védekezését, ezáltal a védelemhez való joggal összefüggésben alkotmányos visszásságot okozott. A nyomozás elhúzódása egyúttal a jogbiztonság követelményét is sértette. A biztos általános helyettese a 2001. októberi jelentésében felkérte a budapesti rendõrfõkapitányt, hogy tegye meg a visszásságok jövõbeli elkerüléséhez szükséges intézkedéseket, és gondoskodjon a lefoglalásra vonatkozó eljárásjogi szabályok betarttatásáról. A fõkapitány az ajánlásokat elfogadta, a javasolt intézkedéseket megtette.

A panaszos sérelmezte, hogy a székesfehérvári önkormányzat annak ellenére nem biztosított számára lakást, hogy kérelmében igazolta, kiskorú gyermekei allergiás betegségét a jelenlegi lakásának egészségre ártalmas állapota okozza.

Az országgyûlési biztos az egészséges környezethez való jog és a gyermeki jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Ennek során megkereste az önkormányzat polgármesterét és a gyermekjóléti szolgálat vezetõjét. A polgármester az országgyûlési biztost tájékoztatta, hogy a panaszos igényét az 1998. november 24-én benyújtott kérelme alapján nyilvántartásba vették, és megállapították, hogy jogosult önkormányzati bérlakásra. A városban azonban sok, hasonlóan rossz körülmény között élõ, alacsony jövedelmû család várja az önkormányzattól lakáshelyzete megoldását. Az elmúlt években lezajlott lakásprivatizáció miatt az önkormányzati bérlakás állomány nagymértékben lecsökkent. Az önkormányzati tulajdonban maradt lakásokból évente csak 6-8 db bérlakás üresedik meg. Ezeknek is csak az egy része használható fel a lakáskérelmek teljesítésére, mivel az önkormányzatot kötelezõ elhelyezési feladatok is terhelik.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az egészségtelen lakáskörülmények következtében a panaszosnak és családjának a környezete egészségügyi szempontból nem megfelelõ, a kiskorú gyermekek allergiás betegségének a gyógyítását hátráltatja. Mindezek a körülmények együttesen az egészséges környezethez való jog sérelmét okozták. A jogsérelem megállapítása mellett ugyanakkor vizsgálta az egészséges környezethez való jog érvényesítésének a lehetõségeit is. A jogérvényesítés lehetséges eszközeit a jogszabályok határozzák meg.

Az önkormányzati rendelet a bérlakáshoz jutás feltételeit a kérelmezõk vagyoni, jövedelmi és családi körülményeit figyelembe véve állapította meg. A kérelem teljesítésének feltétele azonban az, hogy az önkormányzat megfelelõ számú, szociális jelleggel bérbe adható önkormányzati tulajdonú lakással rendelkezzen. A szociális jelleggel bérbe adható lakások hiánya pedig nem a jog, hanem a gazdaság körébe tartozó kérdés.

Az országgyûlési biztos az egészséges környezethez való joggal összefüggõ visszásságot nem állapított meg, mivel a székesfehérvári önkormányzat a jogszabálynak megfelelõen járt el a panaszos kérelmében. Az önkormányzat, a korlátozott lehetõségei ellenére is törekszik a panaszos lakáshelyzetének mielõbbi megoldására.

A vizsgálat a gyermeki jogokkal összefüggésben kiterjedt a panaszos gyermekeirõl való önkormányzati gondoskodásra is, és megállapította, hogy a Családsegítõ Központ és a Gyermekjóléti Szolgálat a családgondozás keretében folyamatosan segítséget nyújtanak a gyermekek nevelkedéséhez. A gyermekek családban történõ nevelkedését segítõ ellátást - a gyermekvédelmi rendszeren keresztül - a család megkapja.

A vizsgált alkotmányos állampolgári jogokkal összefüggésben az országgyûlési biztos a 2001. január 22-én kelt jelentésében visszásságot nem állapított meg, ezért az ügyben ajánlást, kezdeményezést nem tett.

A panaszos azért fordult az országgyûlési biztoshoz, mert elveszett okmányainak pótlása a Bp. III. kerületi Önkormányzat Okmányirodájában csak több munkanapját igénybevevõ ügyintézés, és többszöri sorbaállás után sikerült, mert az annak kiadáshoz szükséges alapiratokról, beszerzésükrõl nem kapott megfelelõ tájékoztatást. Az országgyûlési biztos a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

Az okmányirodák 2000. január 1-jétõl vették át és kezdték meg egyes, korábban redõségi hatáskörbe tartozó okmányok kiadását. A panaszos sérelmesnek tartotta, hogy három hivatalban (rendõrség, okmányiroda, anyakönyvi hivatal) kellett az ügyét elintéznie, a félfogadási idõk mindenütt úgy voltak megállapítva, hogy emiatt munkahelyérõl el kellett jönnie, vagy szabadságot kellett kivennie. Minden hivatalban csak hosszabb sorbaállást követõen jutott az érdemi ügyintézõ elé. Rajtuk kívül - elõzetes telefon-érdeklõdésre - senki nem tudott pontos felvilágosítást adni a szükséges kellékekrõl és alapiratokról. A polgármester tájékoztatása szerint a kerületi okmányiroda 4 fõ okmányügyintézõvel kezdte meg mûködését, ami a kerület 135-140 ezres lakosságához mérten alacsonynak bizonyult. A dolgozók felkészítésének színvonala, a Belügyminisztérium által biztosított technológia, az anyagi és tárgyi eszközök elégtelensége, az okmányirodák elhelyezésének megoldásához szükséges teljes információhiány eredményezte, hogy a hatósági munka nem tudott zökkenõmentesen megindulni. A mûködéssel kapcsolatos problémákat többször jelezték a Belügyminisztériumnak.

2000. október 25-tõl a nagyrészt önkormányzati forrásokból létrehozott új irodában fogadták az ügyfeleket, és sor került a félfogadási idõk meghosszabbítására is. 2001. január 1-jétõl növelték az iroda dolgozóinak létszámát, akik mindent elkövettek a torlódások elkerülésére. A polgármester tájékoztatását az országgyûlési biztos elfogadta, és a hasonló panaszok miatt indított vizsgálatok tapasztalatait is figyelembe véve megállapította, hogy az új típusú hatósági tevékenység beindításával együttjáró nehézségek ellenére az állampolgárok alkotmányos jogai nem szenvedtek sérelmet. Alkotmányos jogokkal való kapcsolat hiányában a rossz munkaszervezés vagy az ügyfelek elégedetlenségét kiváltó egyéb körülmények nem alapozzák meg az országgyûlési biztosok eljárását sem.

Az önkormányzatok az okmányirodák mûködésével - elsõsorban a felek tájékoztatásával, az ügyintézés zavaraival - kapcsolatos panaszokat folyamatosan orvosolták, a hatósági tevékenység színvonalát folyamatosan javították, ezért az országgyûlési biztos általános helyettese további intézkedést nem tartott szükségesnek, a vizsgálatot alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásság hiányában 2001. decemberében lezárta.

A panaszos sérelmezte, hogy a rendõrség nem kézbesítette részére az ellene folytatott nyomozás megszüntetésérõl szóló határozatot. A panasz alapján az országgyûlési biztos a jogbiztonság követelménye, illetve a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el és a XIII. Kerületi Rendõrkapitányságtól beszerezte az eljárás iratait.

A panaszos és társai ellen üzletszerûen elkövetett csalás vétsége miatt nyomozást rendelt el a BRFK XIII. Kerületi Rendõrkapitánysága. A tényállás szerint a gyanúsítottak MATÁV dolgozóknak adták ki magukat és különbözõ összegekért magánszemélyek részére telefonvonal beszerelését vállalták, amit a szomszédos lakások telefonvonalaira való illegális rákötéssel oldottak meg. Az egyik gyanúsított a bûncselekmények elkövetését beismerte és a panaszosra is terhelõ vallomást tett. A panaszost a Pesti Központi Kerületi Bíróság elõzetes letartóztatásba helyezte. Gyanúsítotti kihallgatása során a bûncselekmények elkövetését tagadta, a szembesítések nem vezettek eredményre, ezért egyéb bizonyítékok hiányában a nyomozó hatóság megszüntette az ellene folytatott nyomozást. Az eljárás alá vont személyek egyikével szemben a Budapesti V-VIII-XIII. Kerületi Ügyészség vádindítványt tett. A panaszos idõközben elköltözött, lakcímének megváltozásáról a nyomozó hatóságot nem értesítette, ügyének alakulásáról évekig nem érdeklõdött.

A nyomozást megszüntetõ határozatot postai úton megküldték a panaszos rendõrség által ismert lakcímére. A kézbesítés nem járt eredménnyel, a tértivevény "a címzett ismeretlen helyre költözött" jelzéssel érkezett vissza a nyomozó hatósághoz. Az ügy vizsgálója a sikertelen kézbesítésrõl nem szerzett tudomást, mert az ügyrend szerint az iratok postázását a segédhivatal végezte. A Be. 116. § (3) bekezdése szerint "a határozatot azzal kell közölni, akire rendelkezést tartalmaz; a terhelttel közölt határozatot a védõvel is". A vizsgált ügyben a terhelt védõje nem szerepelt a kézbesítési listán, így a nyomozó hatóság a megszüntetõ határozatot neki meg sem kísérelte kézbesíteni.

Az országgyûlési biztos általános helyettese 2001. októberi jelentésében megállapította, hogy a megszüntetõ határozat kézbesítésének elmaradása a jogorvoslathoz való jog sérelmét, illetve a jogbiztonság elvét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot érintõ visszásságot okozott. Az általános helyettes a belügyminisztert felkérte, hogy fontolja meg a bûnügyek rendõrségi nyomozásáról szóló 40/1987. BM számú utasítás kézbesítésre vonatkozó szabályainak megfelelõ kiegészítését. A belügyminiszter az ajánlást nem fogadta el, mert álláspontja szerint a rendõrség iratkezelési szabályzata alapján az elõadónak, illetve az ügykezelõnek az irattározás elõtt ellenõriznie kell az iratokat. Az általános helyettes a miniszter álláspontját tudomásul vette és felhívta az érintett budapesti rendõrfõkapitány figyelmét az iratkezelési szabályok betartására.

A panaszos azt sérelmezte, hogy annak ellenére kell szemétszállítási díjat fizetnie, hogy a háztartásában keletkezett hulladékot komposztálja, elégeti, illetve a nem hasznosítható anyagokat évente 2-3 alkalommal elviszi a szeméttelepre. A panasszal kapcsolatban az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy nem merül fel alkotmányos jog sérelme a szemétszállítási díj megfizetési kötelezettséggel kapcsolatban. Ugyanis, mind az egyes helyi közszolgáltatások kötelezõ igénybevételérõl szóló 1995. évi XLII. törvény, mind pedig az azt 2001. január 1-jével hatályon kívül helyezõ hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény, és annak végrehajtására kiadott 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet alapján is kötelezõ a hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevétele és az azzal kapcsolatos díj megfizetése akkor is, ha valaki a közszolgáltatást nem veszi igénybe.

A gyulai önkormányzat 33/1998. (XII. 18.) számú rendeletével kapcsolatban azonban alkotmányos jog sérelmének gyanúja merült fel, ezért szükségessé vált a rendelet vizsgálata. A rendelet 4 különbözõ ûrtartalmú szeméttároló méretet határoz meg, de a szemétszállítás díját lakásonként havonta 600 Ft (+áfa) összegben állapítja meg. A biztos vizsgálata szerint a rendelet a szemétszállítási díj meghatározásakor, a magasabb szintû jogszabályokban megfogalmazottakkal ellentétesen nem veszi figyelemben a lakásonként kezelt és a kukák nagyságából megállapítható tényleges hulladék mértékét.

Megállapította a biztos, hogy a rendelet nem tartalmazza a nyilvánosan meghirdetett pályázatot elnyert közszolgáltatást végzõ szolgáltató megnevezését. Ez a ellentétes a 2000. évi XLIII. törvény azon szakaszával, mely kimondja, hogy a települési önkormányzat képviselõ-testülete önkormányzati rendeletben állapítja meg a közszolgáltató megnevezését.

Végül megállapította a biztos, hogy a rendelet köztisztasági szabálysértésnek minõsíti, ha a tulajdonosok a rendelet elõírásainak, nem vagy csak részben tesznek eleget. A 2001. január elsejével hatályba lépõ hulladékgazdálkodásról szóló törvény a rendeletalkotással kapcsolatos felhatalmazásában már nem tünteti fel a szabálysértéseket. A meg nem fizetett szemétszállítási díj költsége a eszerint a tulajdonost terhelõ díjhátralék, amely adók módjára behajtható köztartozás. A rendeleti szabályozás ezért a magasabb szintû jogszabállyal ellentétes.

A feltárt alkotmányos visszásságok jövõbeni elkerülése érdekében az országgyûlési biztos felkérte a közigazgatási hivatal vezetõjét, hogy törvényességi ellenõrzési jogkörében vizsgálja meg, hogy a rendelet - különös tekintettel a szemétszállítási díj megállapításának rendjére, valamint a szabálysértési rendelkezésekre és a közszolgáltató megnevezésére - megfelel-e a törvény és a végrehajtására kiadott kormányrendelet elõírásainak. Ha az önkormányzati rendelet és a magasabb szintû jogszabályok közötti összhang hiányzik, úgy kezdeményezze az önkormányzat rendeletének módosítását.

A beszámoló elõkészítésének lezárásáig a válaszadási határidõ még nem telt le.

A Vas Népe 2000. június 14-ei számában megjelent olvasói levélben - Lidérces szombat éjszakák - a levél írója arról panaszkodott, hogy házuk közelében egy volt raktárhelyiséget diszkóvá alakítottak át, amely hétvégeken este tíz órától hajnali ötig mûködik. Az ezzel járó zaj a környék lakóinak hétvégi pihenését zavarja. A lakók a szórakozóhely zavaró mûködése miatt tiltakoztak a polgármesteri hivatalnál, amire a hatóság bizonyos munkák elvégzésére kötelezte az üzembentartót, de a zaj mértéke továbbra is elviselhetetlen maradt. Az országgyûlési biztos hivatalból indított vizsgálatot.

A kõszegi jegyzõ tájékoztatta a biztost, hogy a mûködési engedély az üzemeltetõ számára a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 4/1984. (I. 23.) EüM rendeletben elõírtak alapján meghatározta a hangnyomásszint megengedett mértékét. Ennek mértéke a szórakozóhely lakóterületi elhelyezkedése miatt 06,00-22,00 óra között 50 dB, éjszaka 40 dB.

A lakossági panaszokat követõen a polgármesteri hivatal felkérésére zajkibocsátási határérték teljesítését ellenõrzõ mérést végeztek, amely megállapította, hogy a létesítmény zajkibocsátása megfelel az elõírásoknak. Tekintettel arra, hogy a lakossági panaszok a vendégek közterületi rendzavarásával kapcsolatban továbbra is fennmaradtak, a jegyzõ a városi rendõrkapitánytól kérte a környék fokozott rendõri ellenõrzésének elrendelését. A kapitányságvezetõ tájékoztatása szerint a diszkó környékén péntek és szombat este a járõrszolgálat rendszeres ellenõrzést folytat, minden bejelentésre reagálnak és intézkednek. A létesítményben nem került sor olyan rendõri intézkedésre, amely indokolta volna, hogy az üzemeltetés korlátozása vagy megszüntetése iránt javaslatot tegyen a jegyzõnek. A diszkó környékén történt jogsértések esetén a büntetõ, illetve szabálysértési eljárásokat minden esetben lefolytatták.

Az üzemeltetõ 2000. év elején hang-gátló fal építésére kért engedélyt, ami 2000. április 5-én jogerõssé és végrehajthatóvá vált. A hang-gátló fal elkészültét követõen újabb lakossági panaszbejelentés nem érkezett, az üzemeltetõ hatósági felszólításra megkérte a használatbavételi engedélyt. A létesítményt 2000 májusától új bérlõ üzemelteti, aki fokozottan figyel a mûködtetéssel járó zaj csökkentésére.

A jegyzõ az országgyûlési biztos megkeresésére 2001. július 6-án arról adott tájékoztatást, hogy a szórakozóhely mûködése miatt az elmúlt évben sem érkezett újabb panaszbejelentés az önkormányzathoz.

Az országgyûlési biztos a 2001. augusztus 23-án kelt jelentésében megállapította, hogy az önkormányzat a panaszokat kivizsgálta, mûszeres mérést rendelt el, amely a jogszabályoknak megfelelõ hangerejû mûködést állapított meg. A hang-gátló fal megépítése, valamint az új üzemeltetõ és a rendõrség fokozott figyelme az ittas vendégekre csökkentette a mûködéssel kapcsolatos zajt. Mindezekre tekintettel az országgyûlési biztos a zajpanasz miatt a pihenéshez való joggal összefüggõ visszásságot nem állapított meg, vizsgálatát ajánlás nélkül lezárta.

A Sopronkõhidai Fegyház és Börtönben fogvatartott panaszos sérelmezte, hogy a börtönösök mindenben hátrányosabb helyzetben vannak, mint a fegyházasok. 18 órakor bezárják õket; a beszélõ idõtartamát nemrég 60 percre csökkentették. Kifogásolta a reggeli minõségét. A zárka takarításához a tisztítószereket a fogvatartottaknak kell beszerezniük, mosniuk nem szabad, a saját törülközõ használata tilos. Az intézet boltjában az árak naponta változnak. A szabadulás idejére tartalékolt pénzösszeghez nem lehet hozzányúlni, de nem is kamatozik. Nem megfelelõ az egészségügyi ellátás, nem kapnak vitamint, a térítésmentes fogpótlást méltányosságból senkinek sem biztosítják. A biztonsági ellenõrzések alkalmával elõfordul, hogy az õrök leverik a szekrények pántját, és ezzel esetenként anyagi kárt is okoznak. Körszállítás esetén indokolatlanul korlátozzák a szállító zárkákba bevihetõ tárgyak körét (pl. a tárgyalási iratokat nem lehet bevinni). A jogaikat nem ismerik, csak a kötelességeiket, a bv. érvényes házirendjét nem kapják meg.

Az országgyûlési biztos a védelemhez és a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jogokat érintõ visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el. A 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet alapján a fegyház fokozatú elítéltek zárkáinak ajtaját zárva kell tartani, a börtön fokozatúakét a reggeli létszámellenõrzéstõl az esti létszám ellenõrzésig nyitva kell hagyni. Este 6 órától a szolgálat átadás-átvétel miatt valamennyi zárka ajtaját bezárják, ezt követõen a fogvatartottak takarodóig a zárkán kívül is tartózkodhatnak. A látogatási idõ minden elítélt esetén azonos, havonta minimum fél óra, amit a parancsnok meghosszabbíthat. A fogvatartottakkal a befogadásukat követõen ismertetik az intézet házi- és napirendjét, melyekbõl minden zárkában megtalálható egy példány. Az intézet könyvtárában minden elítélt számára hozzáférhetõk a fogvatartottak jogaira és kötelességeire vonatkozó jogszabályok.

Az intézetben a felvágottakat és más romlandó élelmiszereket a beszállítástól a kiosztásig hûtve tárolják, az elõírásoknak megfelelõen. Az intézet vegyesboltjában az árlistát ki kell függeszteni, az árak nem magasabbak a soproni boltok átlagos árainál. A zárkák takarításához szükséges tisztítószereket rendszeresen biztosítják az intézetben. A fogvatartottak ruházatát, ágynemûjét központilag mossák. Csak kis méretû saját frottír törölközõt tarthatnak maguknál, a nedves frottír anyag ugyanis alkalmas lehet rácstörésre. Csak az orvos által engedélyezett gyógyszert, vitamint, tápszert tarthatnak maguknál a zárkában. A térítésmentes fogpótlás biztosítása méltányossági alapon - az intézet anyagi lehetõségeit figyelembe véve - a parancsnok által engedélyezhetõ, így e tekintetben nem áll fenn kötelezettsége az intézetnek. Az elítélt szabadulása idejére a mindenkori alapmunkadíjnak megfelelõ összeget kell tartalékolni. Ezt intézeti letétben helyezik el, ezért nem fizethetõ utána kamat, de kezelési költség sem számítható fel.

Az IM rendelet alapján a zárkában levõ szekrényét az elítélt saját költségére lakattal lezárhatja, de az egyik kulcsot köteles átadni az intézetnek. A zárkaszekrényt az elítélt jelenlétében a parancsnok vagy az általa megbízott személy ellenõrizheti, amit a fogvatartott köteles lehetõvé tenni. Biztonsági okból a szekrény az elítélt távollétében is kinyitható az intézetnek leadott kulccsal. A parancsnok engedélyével pedig erõszakkal is feltörhetõ. Az elítélt távollétében tartott bizottsági ellenõrzésrõl jegyzõkönyvet kell felvenni, tételesen felsorolva a szekrényben talált tárgyakat. Az erõszakkal felnyitott szekrény helyreállítását az intézet költségén kell biztosítani. Az országos parancsnok intézkedése értelmében a fogvatartottak megõrzésesként történõ szállításakor az elítélt letéti zsákjában mindazon tárgyak elhelyezhetõk és szállíthatók, amelyeket az IM rendelet melléklete szerint a birtokában tarthat (a televízió és a hangszer kivételével). A Sopronkõhidai Fegyház és Börtön parancsnokának 2000 júliusában kiadott utasítása rögzíti, hogy a fogvatartott a szállító zárkában konkrétan milyen tárgyakat tarthat magánál. A BVOP tájékoztatása szerint a korlátozást elsõsorban az indokolja, hogy a fogvatartott nem tudja lezárni a zárka szekrényeit, ezért értéktárgyainak és személyes adatainak védelme nem biztosítható, így csak egyedi, elõzetes engedély alapján lehetséges, hogy a fogvatartott a szállító zárkában magánál tartsa a tárgyalásra való felkészüléshez szükséges iratokat.

Az országgyûlési biztos a 2001. január 30-án lezárt vizsgálata során megállapította, hogy a szállító zárkában tartható tárgyak körének korlátozása visszásságot okoz a védelemhez való joggal összefüggésben. Az országos parancsnok intézkedése szerint a megõrzésre szállított elítélt mindazon tárgyakat magával viheti, melyeket egyébként a birtokában tarthat, de az intézkedés nem határozza meg pontosan a szállító zárkába is bevihetõ tárgyak körét. A sopronkõhidai parancsnok utasítása viszont tételesen felsorolja, hogy a fogvatartott mely tárgyakat tarthatja magánál a szállító zárkában, nem említve ezek között az iratokat.

A védelemhez való jog magában foglalja, hogy a vádlott rendelkezzen a védekezéshez szükséges eszközökkel. Amennyiben nincs anyagi lehetõsége ügyvéd meghatalmazására és nem kötelezõ a védõ kirendelése, saját magának kell ellátnia a védelmét. Ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy akár a szállító zárkában, akár a tárgyaláson tanulmányozhassa a rendelkezésére álló iratokat, és jegyzeteket készíthessen az elhangzottakról. Mindezekre tekintettel a biztos ajánlást tett a bv. országos parancsnokának, hogy a védelemhez való jog teljes körû érvényesülésére figyelemmel határozza meg a szállító zárkákba bevihetõ tárgyak körét. Az országos parancsnok válaszában foglaltak szerint a kifogásolt intézkedés egyedinek tekinthetõ, ezért utasította a Sopronkõhidai Fegyház és Börtön parancsnokát, hogy minden korlátozást szüntessen meg a szállító zárkába bevihetõ tárgyak tekintetében.

A fogvatartás egyéb körülményeire vonatkozó panasz esetén nem állapítható meg alkotmányos joggal összefüggõ visszásság.

A panaszos a Tolna Megyei Neutron Beavatkozó Alosztály mûveleti parancsnoka sérelmezte, hogy szolgálati panaszt nyújtott be a Tolna Megyei Rendõr-fõkapitányság vezetõjéhez, de a panaszára az ügyintézési határidõ többszörös eltelte után sem kapott választ.

Az országgyûlési biztos általános helyettese a panaszhoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megállapította, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) hatályba lépése óta a rendõrség hivatásos állománya vonatkozásában problémát jelent a terrorelhárító beosztás ismérveinek meghatározása, és az ahhoz kapcsolódó szolgálati kedvezmények, így a szolgálati idõ kétszeres szorzóval történõ számítása és a 14 nap pótszabadság alkalmazása. A Hszt. 251. §-a szerint a belügyminiszter határozza meg a rendõrség hivatásos állományára vonatkozó szabályok hatálya alá tartozó beosztásokat, "terrorelhárító" beosztásról, annak ismérveirõl azonban a belügyminiszter irányítása alá tartozó szerveknél rendszeresített hivatásos beosztások meghatározásáról szóló 11/1997. (II. 18.) BM rendelet nem rendelkezik. A Rendõrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet 71. § -a szerint ugyanakkor a rendõrség feladatai közé tartozik a terrorcselekmények megelõzése és felszámolása (elhárítás), ezt a feladatot látják el a Készenléti Rendõrség Különleges Szolgálatok Parancsnoksága Terrorelhárító Szolgálatának tagjai is. A jogszabályi hiányosság gyakorlati nehézséget okozott a beavatkozó alosztályok tagjai szolgálati idejének és pótszabadságának meghatározása során, hiszen az ORFK 21/1992 intézkedése szerint a beavatkozó alosztályok feladatai között szerepel a terrorcselekmények felszámolása. A Hszt azonban az említett szolgálati kedvezményeket kizárólag a terrorelhárítónak minõsített beosztásban lévõk részére biztosítja. Miután a hivatásos beosztások meghatározásáról szóló rendelet terrorelhárítónak minõsített beosztást nem ismer, a megyei rendõr-fõkapitányságok beavatkozó alosztályainak felszámolói - így a panaszos is - szolgálati panasszal éltek, melyben kérték a terrorelhárítókat megilletõ kedvezmények rájuk való kiterjesztését. A panaszos szolgálati panaszát a megyei fõkapitány elutasította, és azt egy hónap eltelte után a Hszt 194. § (2) bekezdésére hivatkozással, elbírálás végett az Országos Rendõr-fõkapitánysághoz terjesztette fel. Az Országos Rendõr-fõkapitányság szakmai egyeztetést kezdeményezett az érintett megyei szervek vezetõivel, mivel a panasz alapját joghézag képezte. A szakmai egyeztetés egy hónap múlva sem vezetett eredményre, így az ORFK a szolgálati panaszok elbírálásának határidejét 30 nappal meghosszabbította - errõl a panaszost nem értesítette -, majd az eljárást az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) rendelkezéseire hivatkozással felfüggesztette, errõl azonban határozatot nem hozott. A szakmai álláspont kialakítása után, 2000. október 16-án a panaszos szolgálati panaszát az ORFK is elutasította. A Hszt 194. §-ában foglalt elõírás szerint, ha a döntést hozó elöljáró a panasznak nem ad helyt, haladéktalanul köteles azt felterjeszteni az elöljáró parancsnokhoz. A panaszos esetében ez csak egy hónap múlva történt meg. Az elöljáró parancsnok az elbírálási határidõ meghosszabbításáról a panaszost nem értesítette, a felfüggesztés tárgyában határozatot nem hozott, bár a Hszt a szolgálati panasz elbírálása során az eljárás felfüggesztésének intézményét nem ismeri.

Az általános helyettes 2001 júliusában megállapította, hogy a megyei rendõr-fõkapitány és az elöljáró parancsnok eljárása a panaszhoz való joggal összefüggõ visszásságot okozott. A biztos a Belügyminiszter figyelmét hívta fel a visszásságot elõidézõ jogszabályi hiányosság megszüntetésének szükségességére. Felkérte továbbá a Tolna Megyei Rendõr-fõkapitányság vezetõjét a Hszt szabályainak maradéktalan betartására, egyúttal felszólította az Országos Rendõr-fõkapitányt az Áe. szolgálati panaszok elbírálása során való alkalmazhatóságáról szóló állásfoglalás kiadására. Az érintettek a biztos ajánlását elfogadták.

A panaszos gyermeke a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Fõiskolai Karán a szociálpedagógia szakon 2000. június 9-én eredményes záróvizsgát tett, de diplomáját mégsem kaphatta meg, mert nem volt középfokú állami nyelvvizsgája. A panaszos ezt az eljárást azért kifogásolta, mert a hallgatók csak 1999-ben szereztek tudomást arról, hogy állami nyelvvizsgát kell tenniük, és nem elegendõ az intézményi vizsga. Sérelmezte a panaszos azt is, hogy gyermekét a fõiskola törölte a hallgatók soraiból, emiatt nem kap diákigazolványt és a gyermek után az árvajáradékot sem folyósítják számára.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a felsõoktatási törvény felhatalmazása alapján kormányrendeletben kiadott képesítési követelmény a hallgatók számára attól függetlenül kötelezõ, hogy idõközben az oktatási miniszter már kezdeményezte a jogszabály módosítását. E kezdeményezést azonban - hogy a szociálpedagógus szakon a nyelvvizsga követelményeket az intézmény határozhassa meg - a Kormány nem fogadta el. Az országgyûlési biztos nem folytathat bizonyítási eljárást arra nézve, hogy az intézmény milyen tájékoztatást adott a diplomához elegendõ belsõ nyelvvizsgáról. A panaszos által rendelkezésére bocsátott iratok, valamint az oktatási miniszternek a felkérésére lefolytatott vizsgálata alapján azonban azt megállapította, hogy a fõiskola tanulmányi és vizsgaszabályzata nem tett említést az állami nyelvvizsga-követelményrõl a szociálpedagógus szakon a záróvizsgára bocsátás feltételei között. E hiányosságnak egyik oka - más hasonló panaszok tapasztalata alapján is -, hogy a felsõoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (Ftv.) 95. § (4) bek. b) pontja szerint a záróvizsgára bocsátás feltétele "az intézmény által elõírt nyelvismeret megszerzésének igazolása". Ez a törvényszöveg - mivel nem utal a képesítési követelmények szabta korlátra - alkalmas annak az álláspontnak az alátámasztására, hogy az intézményi tanácsnak van hatásköre ebben a kérdésben. Ezt az értelmezést követte az említett szabályzat is, mert a záróvizsgára bocsátás feltételeként a szociálpedagógus szakon a fõiskola tanterve által elõírt idegennyelv-vizsgák letételét írta elõ. A fõiskola 2001. szeptember 1-jétõl úgy módosította a szabályzatát, hogy az a záróvizsgára bocsátás feltételeit nem sorolja fel, hanem csak utal az egyes szakok képesítési követelményeire, ezzel elkerüli az ellentmondás lehetõségét.

A sérelmet kiváltó másik ok az volt, hogy a 97/2000. (VI.22.) Korm. rendelet a nappali tagozatos hallgatók esetén csak arra adott lehetõséget, hogy a nyelvvizsga bizonyítványt a záróvizsgára bocsátás feltétele helyett a záróvizsga részének minõsítse az intézményi tanács a 2001. július 31-ig terjedõ idõszakra. Ennek alapján tájékoztatta a panaszos gyermekét a fõigazgató úgy, hogy ha a hiányzó nyelvvizsga bizonyítványt bemutatja, a diplomáját 2001. július 31-ig kaphatja meg. A kormányrendelet rendelkezése persze nem azt jelentette, hogy addig (2001. július 31-ig) kell a nyelvvizsga bizonyítványt megszerezni, de arról valóban nem rendelkezett sem jogszabály, sem intézményi szabályzat, hogy ez a "türelmi idõ" meddig tarthat, és mi a "hallgató" jogállása ez idõ alatt. Ez a hiányosság hozzájárult ahhoz, hogy a panaszos gyermekének hallgatói jogviszonyát az intézmény megszüntette a hallgatói névsorból való törléssel. Erre az Ftv. 28. § (1) bekezdése szerint azonban csak 2 év szünetelés után van lehetõség, ha a hallgató nem iratkozott be. A záróvizsga részének ilyen halasztása nem ez az eset. Az intézmény ezzel a jogsértõ intézkedésével visszásságot okozott a panaszos gyermekének a mûvelõdéshez való alkotmányos jogával összefüggésben. Minthogy pedig a hallgatói jogviszonyhoz kapcsolódott az árvaellátás, ennek megszüntetésével sérelmet szenvedett az ifjúság létbiztonsághoz való alkotmányos joga is.

A visszásságok újabb elõfordulásának megelõzése érdekében az országgyûlési biztos felkérte az oktatási minisztert, kezdeményezze az Ftv. 95. § (4) bekezdés b) pontjának olyan módosítását, amely egyértelmûvé teszi az intézmény hatáskörét a diploma nyelvismereti elõfeltételének meghatározását illetõen. Felkérte továbbá az oktatási minisztert, vizsgálja meg a 97/2000. (VI.22.) Korm. rendelet 1. §-ában lehetõvé tett kedvezmény miatt kialakult bizonytalan helyzetet, és kezdeményezze a vizsgahalasztás következményeinek rendezéséhez szükséges szabályozást. A konkrét ügy rendezésére pedig kezdeményezte a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Wargha István Fõiskolai Kar fõigazgatójánál, hogy haladéktalanul intézkedjék a panaszos gyermeke hallgatói jogviszonyának visszaállítására, a törlés idõpontjára visszamenõleges hatállyal. Kérte, hogy a többi, a hallgatói névjegyzékbõl hasonló okból törölt hallgató ügyét is vizsgálja meg, és ugyanezen elv alapján intézkedjék.

A miniszter a kezdeményezéseket elfogadta. Javaslatot tett a törvény módosítására. Továbbá elõbb körlevélben hívta fel az intézmények figyelmét az említett kormányrendelet alapján lehetséges nyelvvizsga-kedvezménnyel kapcsolatos intézményi szabályozás szükségességére, majd pedig az Ftv. módosítási javaslata is kitért a hallgatói jogviszony szüneteltetésének szabályozására. Erre annál inkább szükség volt, mert ez az eset rávilágított arra, hogy a hallgatói jogviszony szüneteltetése és az árvaellátásra jogosultság - idõközben módosított - szabályait összhangba kell hozni. A két illetékes miniszter egyeztette a benyújtott törvénymódosítást. Az Ftv. módosításáról az Országgyûlés a megalkotta a 2001. évi XCI. törvényt. Az egyetem végül is helyreállította a hallgató jogviszonyát úgy, hogy az szünetel a nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésével lehetséges diplomakiadásig. A panaszos a leánya után az árvaellátást arra az idõre megkapta, amelyre a törvény szerint megillette.

A panaszos a szigetvári önkormányzat a lakossági szemétszállítási díjat megállapító rendeletével kapcsolatban sérelmezte, hogy annak ellenére kell szemétszállítási díjat fizetnie, hogy a háztartásában nem keletkezik elszállítást igénylõ hulladék. Az éghetõ hulladékot eltüzelik, a más hulladékot komposztálnak, és az elõbbi módszerekkel nem hasznosítható hulladékot pedig egy használaton kívüli kútba dobják.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy mind az egyes helyi közszolgáltatások kötelezõ igénybevételérõl szóló 1995. évi XLII. törvény, mind pedig az azt 2001. január 1-jével hatályon kívül helyezõ hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény, és annak végrehajtására kiadott 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet alapján is kötelezõ a hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevétele és az azzal kapcsolatos díj megfizetése akkor is, ha valaki a közszolgáltatást nem veszi igénybe. Nem okoz alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot az, hogy panaszosnak fizetnie kell a közszolgáltatás díját annak ellenére, hogy a lakásában keletkezett hulladékot megsemmisíti, feldolgozza, illetve egy használaton kívüli kútban elhelyezi.

A rendelet a szemétszállítási díj megfizetésére differenciált rendszert alkotott, amely figyelembe veszi a lakások nagyságát és az abban lakó személyek számát, valamint az alkalmazott szemétgyûjtõ tartály nagyságát és az elszállítások gyakoriságát is. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy ez a szabályozás törekszik a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányosságának biztosítására, ezért az alkalmazott díjrendszer alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem eredményez. A rendelet értelmében a szemétszállítási díjat negyedévenként számlázzák, befizetése a szolgáltató által kiállított számla alapján a negyedév közepén esedékes. A hulladékszállítási díj részleges elõre fizetésének elõírása ellentétes a kormányrendelet azon rendelkezésével, mely szerint a közszolgáltatás igénybe vevõje a közszolgáltatási díjat a teljesített közszolgáltatás alapján, számla ellenében meghatározott idõszakonként utólag köteles megfizetni.

Az országgyûlési biztos a feltárt visszásság jövõbeni elkerülése érdekében felkérte a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal vezetõjét, hogy törvényességi ellenõrzési jogkörében vizsgálja meg, hogy Szigetvár Város Önkormányzat képviselõ-testületének a lakossági szemétszállítás díjának megállapításáról szóló rendelete összhangban van-e a hatályos magasabb szintû jogszabályokkal.

A közigazgatási hivatal vezetõje az ajánlást elfogadta és megállapította, hogy a rendeletnek a szemétszállítási díj számlázásra és befizetésére vonatkozó szabályai valóban jogsértõek, ezért felhívta a jegyzõt, hogy intézkedjen arról, hogy a képviselõ-testület a jogsértõ rendelkezést módosítsa. Az önkormányzat 2001. július 12-én módosította a rendeletét.

A panaszos azért fordult az országgyûlési biztoshoz, mert a Fõvárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban a szigorúan titkossá minõsített, ún. "megfigyelési" ügyben a mentességre való figyelmeztetés nélkül, tanúként kihallgatták és az ügy minõsítése miatt nem volt lehetõsége arra, hogy a tanúvallomásában elhangzottakról szabadon beszélhessen. Emiatt tett panaszát az ügyészség nem bírálta el. Sérelmezte azt is, hogy kihallgatása hat órán keresztül, szünet nélkül tartott. A panasz alapján az országgyûlési biztos vizsgálatot rendelt el a jogbiztonság elve, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog, a jogorvoslathoz való jog és a szabad véleménynyilvánításhoz való jog sérelmének gyanúja miatt.

A biztos a fõvárosi fõügyésztõl kért tájékoztatást, amely szerint a panaszos nem kérte a kihallgatás megszakítását sem étkezés, sem pihenés céljára. Ilyen kérelem esetén az ügyész a kihallgatást megszakította volna, hiszen az számára is megterhelõ volt.

A mentességre figyelmeztetés sérelmezett elmaradása a fõügyész szerint a tanú jogait nem sértette. A panaszosnak a kihallgatás befejezése után tett panaszát - amelyben az elhangzott kérdésekre és összefüggésekre vonatkozó kifogásait fogalmazta meg - a nyomozó hatóság nem bírálta el. A fõvárosi fõügyész tájékoztatása szerint a bizonyítás körébe tartozó nyomozati cselekmény elrendelése miatt nincs helye panasznak, az e fogalmi körbe sorolható panasz elbírálására így nincs szükség. Az ügyészségrõl szóló törvény szerint a panasz (kérelem) elbírálása akkor mellõzhetõ, ha azt nem jogosult terjesztette elõ, illetõleg az ügyész a törvényben biztosított jogorvoslati kérelmet már elbírálta, vagy ha a panaszt a sérelmezett határozat közlésétõl számított egy éven túl nyújtották be, és a késedelmet alapos indokkal nem igazolták.

Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény részletesen szabályozza az ügyészség büntetõjogi tevékenysége körében államtitokkörbe tartozó adatokat. A nyomozás egészének titkosítása sérti a törvény elõírásait, különösen a védekezéshez való jog tekintetében megnehezíti az eljárási garanciák érvényesülését, ezáltal veszélyezteti a jogállamiság lényegi elemének tekintett jogbiztonságot is. A titoktartalmat nélkülözõ információk államtitokká, szolgálati titokká minõsítése sérti mindazokat, akiket a hatóságok az állampolgári alapjogaikban ily módon korlátoznak.

A biztos általános helyettese 2001. novemberében megállapította, hogy a panaszos által tett tanúvallomás államtitokká nyilvánítása és a titoktartásra kötelezés jogszerûtlen volt és sértette a panaszos alkotmányos jogát a szabad véleménynyilvánításhoz. A legfõbb ügyészt felkérte, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a vizsgálat során feltárt visszásságok orvoslásához. A legfõbb ügyész válaszában - elvi egyetértése mellett - közölte, hogy a minõsítést az erre jogosult feljelentõ végezte és az eljárás során nem volt mód az államtitkot képezõ és a nyílt iratok fizikai elkülönítésére. A panasz elbírálásával kapcsolatos mulasztásra felhívta a fõvárosi fõügyész figyelmét. Az általános helyettes a legfõbb ügyész válaszát elfogadta.

A panaszos a Veszprém Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás intézkedését sérelmezte, mert az kötelezte õt a szigligeti ingatlanán található gyomfertõzés megszüntetésére.

Az országgyûlési biztos az egészséges környezethez való jog és jogbiztonság érintettsége miatt indított vizsgálatot, és megkereste az Állomás igazgatóját is. A kapott információk szerint a földmûvelésügyi tárca 1999-ben országos gyommentesítési programot hirdetett meg az elhanyagolt parlagterületek nagy száma és a vonalas létesítmények állapotát is veszélyeztetõ gyomok terjedése miatt. Az allergén gyomok pollenjei egészségkárosodást, a szétszóródott gyommagvak pedig gazdasági kárt okoznak. A program végrehajtása az Állomás feladatkörébe tartozott. A panaszost az Állomás ennek keretében kötelezte a szántó mûvelési ágú osztatlan közös tulajdonban lévõ ingatlanán a helyszínen észlelt gyomfertõzés megszüntetésére. A hatóság a határozat azonnali végrehajtását rendelte el. A panaszos a határozat ellen fellebbezett, és vitatta a kérdéses földterületre vonatkozó tulajdonjogát, és jelezte, hogy egészségi állapota miatt már egyáltalán nem tudja a földet megmûvelni. A másodfokú eljárásban az Állomás igazgatója a fellebbezést elutasította, és 2000 szeptemberében a közérdekû védekezést elvégeztette.

Az országgyûlési biztos a tulajdoni bejegyzések alapján megállapította, hogy a panaszos és két testvére öröklés jogcímen szereztek az ingatlanon tulajdonrészt. A panaszosnak a tulajdonjogát vitató közlése megalapozatlan, mivel a telekkönyvi adatokat az ellenkezõ bizonyításig valósnak kell tekinteni.

A növényvédelemrõl szóló jogszabály kimondja, hogy a termelõ köteles a károsítók ellen védekezni és a terjedésüket megakadályozni. Termelõ alatt a földtulajdonnal rendelkezõket is érteni kell, ezért a föld tulajdonjoga önmagában megalapozza a károsítók elleni védekezési kötelezettséget. A panaszos érvei, miszerint a területen növényeket nem termeszt, és ezért õt védekezésre sem lehet kötelezni, megalapozatlanok.

Az országgyûlési biztos álláspontja szerint a konkrét ügyben nem lehet figyelmen kívül hagyni a környezetvédelmi szempontokat sem, mivel az Alkotmány elismeri mindenki jogát az egészséges környezethez. Mindezekre tekintettel az országgyûlési biztos a jogbiztonság követelményével összefüggésben nem állapított meg visszásságot, mert az Állomás a jogszabályoknak megfelelõen járt el. Az egészséges környezethez való alkotmányos joggal összefüggésben sem keletkezett visszásság, mivel a közérdekû védekezést a tulajdonos mulasztását követõen az Állomás saját maga végeztette el.

Az országgyûlési biztos a vizsgálatot a 2001. április 26-i jelentésével lezárta.

A panaszos az országgyûlési biztoshoz fordulva a miskolci önkormányzatnál mûködõ okmányiroda eljárását sérelmezte, mert az személyazonosító igazolvány kiadása iránti kérelmét szóban utasították el arra hivatkozva, hogy 2008-ig érvényes személyi igazolvánnyal rendelkezik, mely kiváló állapotban van, tehát nem szorul cserére. Kifogásolta, hogy az új okmánnyal lehetõsége lenne útlevél nélkül is Svájcba vagy Horvátországba utazni.

A vizsgálat a jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt indult. Az országgyûlési biztos általános helyettese rámutatott, hogy az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény fõszabályként azt írja elõ, hogy az államigazgatási szervnek vagy államigazgatási ügy intézésére feljogosított más szervnek az érdemi határozatát a kérelem elõterjesztésétõl, illetõleg az eljárás hivatalból történt megindításától számított harminc napon belül meg kell hoznia.

A vizsgálat megállapította, hogy az igazolvány kiadásáról és nyilvántartásáról szóló kormányrendelet úgy rendelkezik, hogy a körzetközponti jegyzõ elsõ fokú hatósági jogkörében eljárva dönt a személyazonosító igazolvány kiadásáról, kiadásának megtagadásáról. Ezen szabályozás azt jelenti, hogy az ügyben a körzetközponti jegyzõnek határozattal kell dönteni.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának jegyzõje a jogorvoslathoz, valamint a tisztességes eljáráshoz fûzõdõ joggal kapcsolatban alkotmányos visszásságot okozott azzal, hogy a panaszosnak a személyazonosító igazolvány kiadásával kapcsolatos kérelme ügyében nem hozott határozatot, ezért felkérte

a jegyzõt, hogy az okmányiroda útján gondoskodjon a panaszos kérelmének haladéktalan elbírálásáról, és a határozat kézbesítésérõl.

A jegyzõ a kezdeményezést elfogadta, és a határozatot meghozta.

A szabad véleménynyilvánításhoz és közérdekû adatok megismeréséhez való joggal, a diszkrimináció tilalmával és az esélyegyenlõség biztosításának állami célkitûzésével összefüggõ visszásságot okoz, ha a televíziós mûsorok feliratozása és a jelnyelvi tolmácsolás - a jelnyelv elismerésének hiánya és a bizonytalan normatív tartalom miatt - nem garantált, és ez által a siketek nyelvi jogai sérelmet szenvednek.

A panaszosok azt sérelmezték, hogy a jelnyelv törvényi szintû elfogadásának hiánya miatt a siketek és a nagyothallók az élet minden területén hátrányos megkülönböztetést kénytelenek elszenvedni.

Az országgyûlési biztos már 1998-ban is folytatott vizsgálatot a siketek nyelvi jogai és a televíziós mûsorok feliratozásával kapcsolatos rendelkezések ügyében. Az akkori OBH 5920/1996. számú jelentés megállapította, hogy a siket személyek esélyegyenlõségének javításában kulcsszerepe van a siketek nyelvi jogainak, és ezen belül a siketek jelnyelve elismerésének. A siketek nyelvi jogaira, illetve a siketek jelnyelvének elismerésére vonatkozó szabályozás hiánya a diszkrimináció mentes elbánáshoz való joggal és az esélyegyenlõség állami célkitûzésével összefüggésben okozott visszásságot. Kezdeményezte, hogy a Kormány intézkedjen a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. tv. módosításra.

A korábbi vizsgálat óta az Országgyûlés elfogadta az Országos Fogyatékosügyi Programról szóló 100/1999. (XII.10.) OGY. határozatot. Annak értelmében a fogyatékos emberek számára a kommunikáció lehetõségét a közszolgáltatások során is érvényesíteni kell. Az Országos Fogyatékosügyi Program szerint indokolt legalább napi egy hírmûsor híreinek siketek által is megérthetõ - feliratozással és/vagy jelnyelvi tolmács segítségével történõ - kijelzése valamennyi országos televízió mûsorszolgáltatásaiban. A fogyatékos személyek számára a közszolgáltatások minden területén biztosítani kell a hozzáférés lehetõségét, így például a hivatalos ügyek intézése, illetve a hétköznapi együttmûködés és kommunikáció során. Az Országos Fogyatékosügyi Program értelmében a kommunikáció területén elõirányzott feladatok közül a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést 2003. január 1-jéig, a hírmûsorok kijelzését 2001. január 1-jéig kell megoldani. Az Országos Fogyatékosügyi Programot azonban csak egy országgyûlési határozat tartalmazza, mely nem jogszabály, csupán az országgyûlés feladatkörébe tartozó tervek megfogalmazására szolgál.

A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény kívánt módosítása nem történt meg, jelenleg is csupán a közszolgálati mûsorszolgáltatókkal és a közmûsor szolgáltatókkal összefüggésben fogalmazza meg azt, hogy az említettek különös figyelmet fordítanak az életkoruk, szellemi és lelki állapotuk, társadalmi körülményeik következtében súlyosan hátrányos helyzetû csoportok számára fontos információk elérhetõvé tételére. A testi állapotuk miatt hátrányos csoportok azóta kikerültek a különös figyelmet igénylõ csoportok közül. A jogszabály sem a feliratozásra, sem a jelnyelvi tolmácsolásra, sem ezek mértékére nem ír elõ konkrét kötelezettséget. A jelenlegi jogi szabályozás tehát nem tartalmazza azokat a garanciákat, melyek bevezetésére - a siketek és nagyothallók esélyegyenlõségének érdekében - a korábbi ajánlás irányult. A bizonytalan normatív tartalom így továbbra sem garantálja a feliratozás, illetve jelnyelvi tolmácsolás megvalósulását, és így az esélyegyenlõséget sem. Nem került sor a siketek nyelvi jogainak, és ezen belül a jelnyelvnek az elismerésére sem. Az országgyûlési biztos a közérdekû adatok megismeréséhez, a diszkrimináció mentes elbánáshoz való joggal és az esélyegyenlõség állami célkitûzésével összefüggésben visszásságot állapított meg. Kezdeményezte, hogy a Kormány a szaktárcák közremûködésével dolgozza ki a siketek nyelvi jogait, a jelnyelv használatát és a jelnyelvi tolmácsolást érintõ jogszabályokat, kezdeményezze - a siketeknek szóló jelnyelvi tolmácsolásra és a feliratozásra vonatkozó konkrét tartalmú kötelezettségek beillesztése érdekében - a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. tv. módosítását.

A beszámoló elõkészítésének befejezéséig nem érkezett válasz a kezdeményezésre.

A panaszos az országgyûlési biztoshoz fordulva a Budapest VII. Kerületi Gyámhivatalnak a gyermekével való kapcsolattartási ügyében tanúsított eljárását sérelmezte. A biztos a gyermeki jogok sérelmének gyanúja miatt 2000 augusztusában vizsgálatot indított.

A panaszos elõadta, hogy a volt felesége nem tartja be a bírói ítéletben foglaltakat, a láthatást szándékosan akadályozza, emiatt évek óta nincs rendszeres kapcsolata gyermekével. A gyámhivatal nem tesz semmit a jogerõs ítélet érvényesítéséért. A panaszos soron kívüli intézkedést kért a végrehajtás érdekében, mert álláspontja szerint a gyámhivatal vezetõje az ügyében elfogult volt. A gyámhivataltól beszerzett dokumentumok szerint a szülõk apai kapcsolattartásra vonatkozó egyezségét a Budapest II.-III. Kerületi Bíróság 1997 szeptemberében hagyta jóvá. Az apa már decemberben jelezte az akkor illetékes I. Kerületi Gyámhivatalnak, hogy az anya nem biztosítja számára a láthatást. A gyámhivatal az anya többszöri figyelmeztetését követõen 1998 áprilisában az iratanyagot illetékességbõl áttette a Budapest VII. kerület Gyámhivatalához. A hatóság a kapcsolattartást folyamatosan akadályozó anyát már több alkalommal pénzbírsággal sújtotta, valamint az 1999. október 25-én kelt végrehajtási bírságot kiszabó határozatában felkérte a gyermekjóléti szolgálatot, hogy a gyermek veszélyeztetésének megelõzése érdekében segítse elõ a szülõk válását követõen kialakult konfliktus feloldását. A szolgálat a tapasztalatairól azóta nem jelzett vissza a gyámhivatalnak. Az ítélet a kapcsolattartás helyszínéül a Kapcsolat Alapítványt jelölte meg, de ott sem jött létre a rendszeres láthatás, és a végrehajtási bírságok kiszabása sem járt eredménnyel.

A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhivatal a kapcsolattartás végrehajtása érdekében a láthatást folyamatosan akadályozó anyát többször pénzbírsággal sújtotta, a gyermekvédelmi törvény értelmében pedig felkérte a gyermekjóléti szolgálatot, hogy nyújtson segítséget a szülõknek a kapcsolattartási konfliktusok feloldásában. A szolgálatot azonban egyszer sem kérte fel arra, hogy a tevékenységérõl tájékoztassa. Erre csak a vizsgálat megindítását követõen - 2001 januárjában - került sor.

A gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény lehetõséget ad a gyámhivatalnak arra, hogy a kapcsolattartást meghiúsító, és ezzel a gyermekét veszélyeztetõ szülõi magatartás miatt a gyermeket védelembe vegye. A védelembe vételre nem került sor. A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhivatal eljárása során nem vett igénybe minden lehetséges jogi eszközt annak érdekében, hogy a kapcsolattartás megvalósuljon, ezért a gyermeknek a kapcsolattartáshoz, egészséges fejlõdéshez való joga feltételezhetõen sérült.

A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhivatal azzal, hogy a gyermekjóléti szolgálattól a legutóbbi döntésének kivételével visszajelzést nem kért, és ennek alapján az önkormányzat jegyzõjét nem kérte fel annak a védelembe vétel lehetõségének a megvizsgálására, az Alkotmányban garantált gyermeki jogokkal kapcsolatos sérelem veszélyét idézte elõ.

Az országgyûlési biztos a 2001. március 5-én kelt jelentésében kezdeményezte a Budapest VII. kerület Erzsébetváros Gyámhivatal vezetõjénél, hogy kísérje figyelemmel a gyermekjóléti szolgálat visszajelzését, és szükség esetén kezdeményezze a gyermek védelembevételét, továbbá tegyen meg minden intézkedést a kapcsolattartás eredményes végrehajtása érdekében. A Gyermekjóléti Szolgálat vezetõjénél pedig azt kezdeményezte, hogy a gyermekvédelemmel kapcsolatos gyámhivatali felkérés esetén soron kívül értesítse az illetékes hatóságot, ha jegyzõi vagy gyámhivatali intézkedések megtétele válik szükségessé. A címzettek a kezdeményezést elfogadták.

A panaszos Apaj Község Önkormányzatának eljárását sérelmezve fordult az országgyûlési biztoshoz. A beadvány szerint a szomszédja engedély nélkül szennyvíztárolót épített közös bejárójuk elé, ami egyrészt akadályozza az udvarba tehergépjármûvel történõ bejárást, másrészt nem zárt rendszerû, ezért környezetszennyezõ. Problémájával több alkalommal írásban megkereste a polgármesteri hivatalt, de a polgármester és az építési elõadó elzárkóztak a megoldás elõl.

Az országgyûlési biztos elõször 2000. szeptember 14-én kereste meg a jegyzõt, majd válasz hiányában november 30-án már soron kívüli tájékoztatást kért. 2001. február 26-án ismételt helyszíni szemlérõl érkezett feljegyzés, amelybõl kiderül, hogy a panaszos 2000. év elején fordult az önkormányzathoz (beadványát március 1-jén érkeztették). Márciusban helyszíni szemlét tartottak, errõl nem készült feljegyzés. Az ismételt szemlére 2001. február 20-án került sor, amely a felek közötti egyezség létrejöttét javasolja.

Tekintettel arra, hogy a többszöri megkeresésre sem érkezett megfelelõ válasz ahhoz, hogy az eljárás lezárható legyen, az országgyûlési biztos a Pest Megyei Közigazgatási Hivatalt vizsgálat lefolytatására kérte fel. A közigazgatási hivatal munkatársai Apaj község jegyzõjével és mûszaki elõadójával 2001. július 26-án helyszíni vizsgálatot folytattak le. Ennek során megállapították, hogy a szennyvíztároló valóban engedély nélkül épült, de az zárt rendszerû, tehát nem környezetszennyezõ és a hatályos építésügyi elõírásoknak megfelel. Felsõ borítása lehetõvé teszi az udvarba történõ beállást tehergépjármûvel. A vizsgálat során a jegyzõ arról tájékoztatta a közigazgatási hivatal munkatársait, hogy a községben a szennyvízcsatorna kiépítése folyamatban van, annak befejezéséig a tároló használatban maradhat. A közigazgatási hivatal fõosztályvezetõje tájékoztatta a biztost, hogy az érintett ingatlanok jogi helyzete rendezetlen, mivel több lakóház helyezkedik el egy helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon, melynek így közel ötven tulajdonosa van. Bár az önkormányzat szorgalmazta, a tulajdonosok között a használat vonatkozásában még nem jött létre megállapodás.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy Apaj község jegyzõje a 2000. március 1-jén érkeztetett kérelemmel kapcsolatban nem hozott határozatot, így nem biztosította a panaszos jogorvoslathoz való jogát. Tekintettel azonban arra, hogy a felettes szerv a szükséges vizsgálatot lefolytatta és tisztázódott az ügyfél panasza, kezdeményezést e körben nem tett.

Az országgyûlési biztos 2001. október 2-án kelt jelentésében a feltárt visszásságok orvoslására kezdeményezte, hogy az önkormányzat a beérkezõ beadványok kivizsgálása érdekében az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény rendelkezéseinek betartásával a jövõben folytasson le eljárást és hozzon határozatot. Felkérte a polgármestert, hogy hívja fel munkatársai figyelmét arra, hogy az országgyûlési biztos megkeresésre válaszoljanak. Az önkormányzat az ajánlást elfogadta.

Az országgyûlési biztos egy a Hajdú-Bihari Naplóban megjelent cikkbõl szerzett tudomást az ár- és belvíz okozta károk enyhítésére vonatkozó állami támogatással kapcsolatos problémákról, és a tulajdonhoz való jog, valamint a diszkrimináció tilalma megsértésének gyanúja miatt hivatalból indított vizsgálatot. A cikk szerint Szerep községben 134 károsult nem vehette igénybe azt a támogatást, amelyet a költségvetés a helyreállítások érdekében biztosított a hasonló kárt szenvedett települések részére.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a vizsgálattal egyidõben a község önkormányzata a költségvetési támogatást megkapta, a kárenyhítési igények teljesültek.

A késedelem okainak feltárására irányuló vizsgálatban az érintett szervek közül kettõ azt állította, hogy az önkormányzat nem nyújtotta be határidõben a kárenyhítésre vonatkozó igényeket. A Hajú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerint az önkormányzat az igényeket 2000. augusztus 14-én küldte meg, az önkormányzat azonban azt közölte, hogy azokat már 2000. május 10-én átadta az Igazgatóság Püspökladányi Kirendeltségének. Az önkormányzat ragaszkodott ahhoz, hogy a kárfelméréseket idõben megküldte, és azt dokumentálni is tudja. Az önkormányzat szerint a kötelezettségét határidõben teljesítette, és annak ellenére, hogy az önkormányzathoz nem érkezett meg a katasztrófavédelmi szervek által hivatkozott körlevél, 2000. május 10-én a dokumentumot a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság kirendeltségének átadták.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az intézkedésre kötelezett szervezetek, hatóságok nem megfelelõ együttmûködésébõl adódóan szenvedett több hónap késedelmet a támogatások megállapítása és folyósítása. A késedelmes benyújtás miatt a település akár támogatás nélkül is maradhatott volna, mivel a kárenyhítés utólagos biztosítása csak pótigénylés alapján, más települések igényének lemondását követõen, vagy takarékosabb megoldás esetén lett volna lehetõség.

Az érintett szervek nem megfelelõ együttmûködése következtében a kárenyhítés elhúzódása átmenetileg veszélyeztette az alkotmányos jogok érvényesülését, így a tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Tekintettel arra, hogy a település a kárenyhítést utólag megkapta, az ügyben az országgyûlési biztos általános helyettese nem élt ajánlással, de felhívta a polgármestert és a Hajú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját az eljárási határidõk pontos betartására, és betarttatására, továbbá a felhívások, körlevelek megfelelõ dokumentálására.

A Hatvan, Grassalkovich úti panaszos a lakóházától néhány méterre lévõ 3. számú fõúton zajló, az autópályadíj bevezetését követõen jelentõsen megnövekedett teherforgalom káros környezeti hatásait sérelmezte.

Az országgyûlési biztos az egészséges környezethez és a legmagasabb szintû testi egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Tájékoztatást kért a Heves Megyei Állami Közútkezelõ Közhasznú Társaság ügyvezetõ igazgatójától az útdíj bevezetését követõen a forgalmi adatokban történt változásokról, a Grassalkovich úton elvégzett burkolatjavítási munkálatokról, és arról, hogy látnak-e lehetõséget a forgalom zavaró hatásainak forgalomtechnikai intézkedésekkel való csökkentésére.

A pályadíj bevezetése óta a városban több forgalomtechnikai intézkedés történt. Körforgalmi csomópontot alakítottak ki a 3. számú fõút és a boldogi bekötõ út csatlakozásánál. Korszerû közúti csomópontot alakítottak ki a 3. számú fõút és a Turai összekötõ út csatlakozásánál. Leálló sávokat építettek a 3. számú fõút mentén. Összehangolták az összes hatvani közúti jelzõlámpát, az automatikát kicserélték, az útburkolatot és a kiemelt szegélyt 1998-ban felújították. Az igazgató nem látott lehetõséget a forgalom zavaró hatásainak forgalomtechnikai intézkedésekkel történõ további csökkentésére. További forgalomcsökkenést az jelentene, ha megépülne a 32. és a 21. számú fõút összekötése, de annak mintegy 2 Mrd Ft a költsége.

A forgalmi adatokat tanulmányozva megállapítható, hogy Hatvanban mintegy 12 %-kal nõtt a forgalom az útdíj bevezetését követõen. Különösen megnõtt a tehergépjármû forgalom, megközelítõleg 30 %-kal.

A szabvány szerint 1 irányban 2 sávú utaknál a megfelelõ forgalomnagyság 2464 egységjármû/óra, az eltûrhetõ pedig 3360 Ej/óra. Hatvanban az útdíj bevezetése elõtt a forgalom nagysága 1828 Ej/óra volt, azt követõen pedig 2043 Ej/óra. A mért adatok szerint a megnövekedett forgalom sem éri el a megfelelõ forgalomnagyság értékét. Ennek ellenére a panaszos lakóházától néhány méterre zajló forgalom nyilvánvalóan jelentõsen zavarja a lakók nyugalmát.

Az országgyûlési biztos az OBH 2511/2000. számú ügyben már vizsgálta az autópályadíj bevezetését követõen a párhuzamos utak megnövekedett forgalma által okozott káros hatások enyhítésének lehetõségeit.

Az országgyûlési biztos a korábbi vizsgálat megállapításaira, illetve az abban megfogalmazott ajánlásra tekintettel a konkrét ügy kivizsgálásáról 2001. március 7-én készült jelentésében külön ajánlással nem élt, de figyelemfelhívásként a jelentést megküldte az érintett minisztereknek is. A korábbi ügyben tett ajánlást a megszólítottak elfogadták, és a választ az országgyûlési biztos az ajánlása teljesítésének tekintette.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben fogvatartott panaszos sérelmezte, hogy zárkatársai bántalmazzák, személyes használati tárgyait elveszik, és a bv. hivatásos állománya semmit sem tesz ez ellen.

A panasz alapján az országgyûlési biztos az emberi méltósághoz és a tulajdonhoz való joggal összefüggõ visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, és az intézettõl bekért iratok alapján megállapította, hogy a panaszos elhelyezését a vele kapcsolatban kialakult gyakori konfliktusok miatt befogadása óta 11 alkalommal változtatták meg. A befogadást követõ három hónap elteltével a panaszos egyik zárkatársa jelentette az egészségügyi szolgálat ápolójának, hogy a panaszos több napja fájlalja a fülét. A fogvatartott jelzését követõen a panaszost megvizsgálták, és megállapították, hogy dobhártyája berepedt. Az orvosi vizsgálaton a panaszos elmondta, hogy sérülése zárkatársa által történt bántalmazás következménye. Négy nap múlva, a fegyelmi eljárás megindulását követõen a panaszos a vallomását, mely szerint sérülése bántalmazás következménye, visszavonta. Ezt követõen az intézet parancsnoka a fegyelmi eljárást megszüntette.

A fogvatartottak tulajdonjogának védelme a fogvatartás idõtartama alatt, a fogvatartottnál engedéllyel tartható személyes tárgyak tekintetében - ugyanúgy mint a fogvatartottól a befogadás során átvett és letétbe helyezett tárgyak tekintetében - a büntetés-végrehajtási intézet kötelessége. A tulajdonjog védelme a fogvatartottakat egymással szemben is megilleti. A személyes tárgyak eltulajdonításának a megelõzése érdekében a büntetés-végrehajtási intézetnek azt is biztosítania kell, hogy a fogvatartottak által használt szekrények zárhatóak legyenek. Ebben a büntetés-végrehajtási intézetben a fogvatartottak által használt szekrényeknek csak egy része zárható. Ez a hiányosság a tulajdonhoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz. A fogvatartottak testi épségének, emberi méltóságának biztosítása az õrzés idõtartama alatt szintén a büntetés-végrehajtási intézet kötelessége. Bár a panaszos az orvosi kivizsgálása során tett vallomását - mely szerint sérülése a zárkatársa általi bántalmazás következménye - visszavonta, az elõzményeket figyelembe véve alappal merül fel annak a gyanúja, hogy ezt megfélemlítés miatt tette. Az élethez és emberi méltósághoz való jog alapján az intézetnek - miután a panaszost kérelmére 11 alkalommal helyezték mindig újabb és újabb zárkába - ki kellett volna vizsgálnia, hogy mi az elhelyezés megváltoztatására irányuló kérelmek tényleges oka. Tekintettel arra, hogy ez nem történt meg, és a megindított fegyelmi eljárást az ügy tényleges kivizsgálása nélkül megszüntették, az országgyûlési biztos 2001 márciusában megállapította, hogy az intézet eljárása az élethez és emberi méltósághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Az országgyûlési biztos a megállapított visszásságok orvoslása érdekében felkérte a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát, hogy gondoskodjon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben a fogvatartottak által használt valamennyi szekrény zárhatóságáról, valamint vizsgálja meg az intézet parancsnokának a fogvatartotti bántalmazások elszaporodása miatti felelõsségét. Az érintett az országgyûlési biztos ajánlását elfogadta, majd megállapította, hogy a fogvatartotti bántalmazások elszaporodása miatt a bv. parancsnokát felelõsség nem terheli.

A panaszos sérelmezte, hogy a miskolci önkormányzat rendelete szerint egyes szervek jármûvei a feladataik ellátásig várakozhatnak a védett övezetben, míg a mozgáskorlátozottak csupán 1 órát. Véleménye szerint ez hátrányos megkülönböztetéshez vezet.

Az országgyûlési biztos az önkormányzat rendelete alapján feltárta, hogy a védett övezetben külön behajtási engedély nélkül közlekedhetnek a megkülönböztetõ jelzéssel rendelkezõ jármûvek, a figyelmeztetõ jelzéssel rendelkezõ, valamint a rendeletben felsorolt közszolgáltatók jármûvei, az igazolvánnyal rendelkezõ mozgássérültek jármûvei és az ellenõrzésre jogosult szervek jármûvei. Ezek a jármûvek a feladatuk ellátásáig tartózkodhatnak a védett övezetben, kivéve a mozgáskorlátozottakat, akik esetén a várakozás nem haladhatja meg az egy órát.

A biztos megállapította, hogy a diszkrimináció tilalmának sérelmét csak az jelenti, ha a jogalkotó azonos helyzetû csoportok között tesz indokolatlanul különbséget. A rendeletben felsorolt közszolgáltatást végzõ vagy sürgõsségi feladatot ellátó szervek a feladatuk ellátásig tartózkodhatnak a védett övezetben, és ez a kör nem hasonlítható össze a lakosság mozgáskorlátozott tagjainak körével, hiszen nem azonos cél miatt van szükségük a behajtás lehetõségére. Megállapította továbbá, hogy a jogalkotói szabadság részét képezi a méltányosság eseteinek, a kedvezményezetti körök meghatározásának lehetõsége. Az önkormányzat a rendelet megalkotásakor több módon is kedvezményeket biztosított a mozgáskorlátozott gépkocsivezetõk számára, ezzel hozzájárulva a mindennapos közlekedési nehézségeik megoldásához.

Az országgyûlési biztos 2001. május 9-én kelt jelentésében alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg.

A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) egyik hallgatója azt sérelmezte, hogy az egyetem az általa végzett, államilag elismert bizonyítványt adó nyelvvizsgáztatásért 2000. évtõl vizsgadíjat szed az államilag finanszírozott képzésben résztvevõ hallgatóitól, pedig a vizsga megléte a diploma megszerzésének feltétele. Mivel a panasz alkotmányos jogokat érintett, az országgyûlési biztos az ügyben vizsgálatot indított. Tájékoztatást és véleményt kért az egyetem rektorától, továbbá az oktatási minisztertõl.

A vizsgálat megállapításai szerint az egyetem szakjainak többségénél két szakmai ismeretanyaggal bõvített középfokú nyelvvizsga kell a diploma megszerzéséhez. A hallgatókat arra korábban sem kötelezték, hogy a nyelveket az egyetemen tanulják, és a nyelvvizsgát ott tegyék le. Vizsgázhattak az Idegennyelvi Továbbképzõ Központban (Rigó utca), vizsgadíjat fizetve, de a BKE nyelvi intézetében letett szigorlatukat is állami nyelvvizsgának ismerték el, amivel térítésmentesen teljesíthették a szóban forgó követelményt.

1999-tõl a nyelvvizsga megszerzésére vonatkozó lehetõség úgy változott meg, hogy bármely arra alkalmas szervezet nyelvvizsga-központot akkreditáltathat, ahol bárki vizsgázhat, államilag elismert vizsgabizonyítványt szerezhet. Az akkreditált vizsgaközpontok általában egyetemeken, fõiskolákon mûködnek. Ilyen vizsgáztatásra akkreditációt kapott a BKÁE és a Budapesti Gazdasági Fõiskola nyelvvizsgaközpontja. Nem indokolható, hogy aki olyan felsõoktatási intézménybe jár, amely egyúttal vizsgaközpont is, az ingyen tehessen nyelvvizsgát, míg a többi, más intézményekben tanuló hallgató - akinek ez ugyanúgy képesítési feltétel -, fizesse a vizsgadíjat. Ha viszont a BKÁE kiterjesztené az ingyenességet valamennyi ott vizsgázó hallgatóra, akkor nem tudná fenntartani a központot. A BKÁE nem okozott az alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot azzal, hogy mint nyelvvizsga-központ a nyelvvizsgáért saját hallgatóitól is vizsgadíjat kér, erre ugyanis minden vizsgaközpont jogosult. A díj elengedése a 71/1998. (IV.8.) Korm. rendelet szerint csak lehetõség.

A felsõoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 31. § (3) bekezdése szerint azonban az államilag finanszírozott felsõfokú képzésben részt vevõ hallgatók számára a tandíjon felül csak olyan szolgáltatás igénybe vételéért állapítható meg díj, amely nem kapcsolódik a képesítési követelményekben, illetve a tantervekben foglalt tanulmányi kötelezettségek teljesítéséhez. Mivel pedig az államilag elismert nyelvvizsga képesítési követelmény, visszásságot okoz a tulajdonhoz és a mûvelõdéshez való alkotmányos joggal összefüggésben, ha az államilag finanszírozott képzésben résztvevõ hallgató a képesítési követelményben elõírt feltétel szabályszerû teljesítéséért külön díjat köteles fizetni.

Az oktatási kormányzat - a miniszter tájékoztatása szerint - már az országgyûlési biztos vizsgálata alatt a vizsgadíjakra pénzügyi fedezetet bocsátott az intézmények rendelkezésére, és ezzel a panasz alapján feltárt visszásságot orvosolta, ezért a biztos a konkrét ügyben nem tett ajánlást, de figyelemmel a sajtóban - az intézkedés végrehajtásának bizonytalanságairól megjelent - híradásokra felkérte a minisztert, hogy soron kívül intézkedjen a díjtérítés kifizetése érdekében. A miniszter 2001-re vonatkozóan a szükséges intézkedést megtette. Az általános helyettes rámutatott arra, hogy a probléma általános rendezését és a jogbiztonságot szolgálná, ha a térítésre jogosultságot jogszabály határozná meg. A miniszter szerint a költségvetés a nyelvvizsgadíj állami támogatását csak 2001. és 2002. évre garantálta. Emiatt a vizsgadíj megtérítésére nem vállalható jogszabályi rendelkezés. 2005-tõl azonban az emelt szintû érettségivel a nyelvismeret megszerzése alapvetõen már a közoktatásban megvalósulhat. A biztos álláspontja szerint, ha a költségvetési támogatás a következõ években csökkenne, úgy az alkotmányos joggal összefüggõ visszásság ismét elõállhat. Az országgyûlési biztosok ezért ennek veszélyére a beszámolóban hívják fel az Országgyûlés figyelmét.

Az országgyûlési biztos hivatalból indított vizsgálatot egy névtelen beadvány alapján a Csongrád Megyei Önkormányzat fenntartásában mûködõ kisteleki Napsugár Otthonban. A panaszos szerint az intézetben lakókat és a dolgozókat megfélemlítik, megszégyenítõ, embertelen bánásmódot, terrorisztikus intézkedéseket alkalmaznak velük szemben.

Az országgyûlési biztos 2000 novemberében a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetõjét kérte fel helyszíni ellenõrzésre. A 2001 márciusában lefolytatott helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a panaszban foglalt kifogások alaptalanok. Az intézmény vezetõje külön szabályozott fogadóórát tart, az ÁNTSZ Szeged Városi Intézete rendszeresen ellenõrzi a intézeti (konyhai, mosodai) berendezések mûködését és higiéniai állapotát. Nem volt bizonyítható az sem, hogy a lakók étkeztetése nem megfelelõ. A vizsgálat megállapította, hogy az étkeztetés keretében biztosított élelmiszer-nyersanyagok energia és tápanyag tartalma az 1/2000 (I.7.) SzCsM rendelet által meghatározott normát meghaladta. Megfelelõnek ítélte a gyógyszerezés, a gyógyszer- és egészségügyi nyilvántartás rendjét is.

Figyelemmel arra, hogy az országgyûlési biztoshoz az intézetbõl a közigazgatási hivatal vizsgálata alatt is érkezett névtelen beadvány, az országgyûlési biztos munkatársai is végeztek helyszíni vizsgálatot, az otthonban élõk és az ott dolgozók emberi kapcsolatainak minõségérõl, az intézmény légkörérõl. Az otthon szép környezetben lévõ új, emeletes épület, amely erre a célra épült, és minden olyan építészeti megoldás megtalálható, amely szükséges a megfelelõ ellátás biztosításához. Rendelkezik felvonóval, folyosói tágasak, a fürdõszobákat, mellékhelyiségeket tolókocsival is igénybe lehet venni, így az akadálymentes közlekedés biztosított. A 100 férõhelyes otthonban 40 apartman található, amelyekben emelt szintû szolgáltatást nyújtanak. A hagyományos részen két, illetve négy-ötágyas szobák vannak, de a jogszabályban elõírt 6 m² lakóterület minden gondozott számára biztosított. Az épület külsõ és belsõ kialakítása igényes, a folyosók szépen dekoráltak, többnyire a gondozottak saját kézimunkáival. Tisztaság és rend van mindenhol. A szobák bútorzata egyszerû, praktikus, kényelmes és jó állapotú. A lakók azokat személyes tárgyaikkal, fényképeikkel, képeikkel, kézimunkáikkal és emléktárgyaikkal díszítik. A házaspárokat közös szobában helyezik el, és lehetõség szerint igyekeznek az elhelyezéssel kapcsolatos egyéni kívánságokat is teljesíteni. Az otthonban három mentálhigiénés szakember dolgozik. Munkájukat három fõ csoportba rendezik: évente szervezik a nagy ünnepeket, havi rendszerességgel megtartják a születés- és névnapokat; fõ tevékenységük azonban a heti beosztás alapján mûködõ foglalkoztatás, torna, énekkar, szervezése és mûködtetése. Szintentartó foglalkozásokat is szerveznek, amellyel igyekeznek megtartani a lakók írás-olvasás készségét, gondozni memóriájukat, megakadályozni korábban meglévõ készségeik romlását. A megkérdezett idõsek az ennivaló mennyiségével és minõségével, az egészségügyi ellátással elégedettek voltak, jelezték, hogy jól érzik magukat az intézményben. A személyzet emberségesen bánik velük, és magas szintû ellátást biztosított számukra. Az idõsek jókedvûen beszélgettek a vizsgálatot végzõkkel. Panaszt az intézet vezetõjére, a nõvérekre nem kívántak tenni. Egybehangzóan állították, hogy problémáikat a nõvérekkel, mentálhigiénés csoport vezetõjével vagy a lakóbizottsággal, esetleg az élelmezési bizottsággal mindig el tudják intézni. Az országgyûlési biztos 2001. május 31-én kelt jelentésében az általa kért és a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal által végrehajtott vizsgálat, továbbá saját helyszíni ellenõrzése tapasztalatai, illetve a rendelkezésére álló intézeti dokumentumok alapján megállapította, hogy az intézet mûködése során az Obtv-ben megjelölt, az országgyûlési biztos fellépését igénylõ alkotmányos jogsértés nem történt.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a Sopronkövesdi Önkormányzat rendelete a szemétszállítási díjat egységesen, házanként határozza meg, ezért ugyanannyit fizet az egyedül lakó kisnyugdíjas, mint a több keresõképes személybõl álló család.

Az országgyûlési biztos általános helyettese az önkormányzat 14/1996 (XII.5.) ÖR. számú rendeletének a szemétszállítási díj számítására vonatkozó részét vizsgálta meg. Feltárta, hogy a rendelet 2001. februári módosítását követõen a szemétszállítási díj mértékét a szeméttárolók ûrtartalma szerint állapítják meg. A szolgáltató a kukákat hetente egy alkalommal üríti. Az általános helyettes a díjszabással kapcsolatban nem állapított meg visszásságot, mert az megfelel a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII.23.) Korm. rendelet elõírásainak.

Azt azonban megállapította, hogy a rendelet a szemétszállítási díj megfizetésének rendjét nem szabályozza, így az ellentétes a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvénnyel és a kormányrendelettel.

A kedvezmények és mentességek körét mind a rendelet, mind az önkormányzat és a közszolgáltató között létrejött megállapodás tartalmazza. A törvény szerint a képviselõ-testület önkormányzati rendeletben állapítja meg az esetleges kedvezmények eseteit vagy a szolgáltatás ingyenességét. A képviselõ-testület egyes kedvezményeket nem a rendeletben, hanem a polgári jogi megállapodásban rendezett.

A rendelet szerint a "szolgáltatás ellátására vonatkozó részletes szabályokat az önkormányzat és a szolgáltató által kötött szerzõdés rögzíti". Az általános helyettes megállapította, hogy ez ellentétes a törvény elõírásaival, mert az önkormányzatnak rendeletben kell megállapítani a közszolgáltatás ellátásának rendjét és módját, a közszolgáltató és az ingatlantulajdonos ezzel összefüggõ jogait és kötelezettségeit - beleértve az egyes ingatlanfajtákra vonatkozó speciális szabályokat -, a szolgáltatásra vonatkozó szerzõdés egyes tartalmi elemeit.

Az országgyûlési biztos a feltárt alkotmányos visszásságok orvosolása érdekében felkérte a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal vezetõjét, hogy törvényességi ellenõrzési jogkörében vizsgálja meg, megfelel-e az önkormányzati rendelet a törvény és a végrehajtására kiadott kormányrendelet elõírásainak. Ha azt állapítja meg, hogy az önkormányzati rendelet és a magasabb szintû jogszabályok közötti összhang hiányzik, úgy kezdeményezze az érintett önkormányzatnál a rendelet módosítását.

A válaszadásra nyitva álló határidõ még nem telt le.

A panaszos, egy Budapest XII. Kerületi Önkormányzat tulajdonában lévõ lakás volt bérlõje fordult kérelemmel az országgyûlési biztoshoz, mert az önkormányzat a határozott idejû lakásbérleti szerzõdésének lejártát követõen bírósági végrehajtást kezdeményezett ellene a lakás kiürítése érdekében. Az országgyûlési biztos a szociális biztonság, a család egységét és a gyermekek védelmét deklaráló elvek sérelmének veszélye miatt vizsgálatot indított. A panaszos korábbi kérelme ügyében 1997-ben folytatott vizsgálatának tapasztalatai, valamint az önkormányzat polgármesterétõl kapott tájékoztatás alapján a következõket állapította meg:

A panaszos ügyében folytatott OBH 157/1996. számú vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat jogszabálysértõen járt el a lakáspályáztatás ügyében, mert a pályáztatás jogszabályi feltételeit nem állapította meg. A panaszos 1995-ben pályázaton elnyerte egy Budapest XII. kerületi bérlakás határozott idejû bérleti jogát, de ennek érdekében térítés nélkül le kellett adnia a határozatlan idejû bérleti szerzõdés alapján használt bérlakását. Kérte, hogy a lakást határozatlan idõre utalják ki számára, de e kérelmét az illetékes bizottság elutasította. A panaszos a szerzõdést mégis aláírta, mert a bérbe adói nyilatkozatban az önkormányzat garantálta, hogy a három év lejárta után elõbérleti jog illeti meg.

A panaszos akkor fordult ismét az országgyûlési biztoshoz, amikor az önkormányzat hivatalosan közölte, hogy a három év lejárta után nem kívánja továbbra is bérbe adni a lakást, ezért azt adja le. A panaszos jelezte, hogy õt elõbérleti jog illeti meg. Tájékoztatták azonban, hogy az elõbérlet csak akkor illeti meg a bérlõt, ha a bérbe adó a lakást továbbra is bérbe kívánja adni. A konkrét esetben az önkormányzatnak azonban más szándékai vannak. Ezt a panaszos is tapasztalta, mert ekkor már több ingatlanközvetítõ cégtõl is felkeresték, és a tulajdonos megbízásából a lakást felmérték.

Az országgyûlési biztos megkeresésére a polgármester jelezte, hogy az önkormányzat a panaszos számára ideiglenes elhelyezést ajánlott fel addig, amíg arra végleges megoldást nem találnak.

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos kérelme megalapozott. Az önkormányzat a lakások bérbeadására vonatkozó rendeletét szubjektív mérce alapján alkalmazza, ha a határozott idejû bérleti szerzõdéssel rendelkezõ bérlõk esetében a határozott idõ lejártát követõen a további bérbeadásról nem a lakástörvény elõírásai, illetve a szociális célú lakás bérbeadás feltételeinek megléte, vagy annak hiánya alapján dönt, hanem egyéb, nem részletezett érdekek alapján. A jogbiztonság alkotmányban garantált elvét sértette meg az önkormányzat azzal, hogy a rendelet módosítását követõen nem ismeri el magára nézve kötelezõnek a korábbi rendelete alapján készült bérbe adói nyilatkozatában foglaltakat. E nyilatkozatban az önkormányzat garantálta, hogy a bérlõt a 3 év lejárta után további 3 évre elõbérleti jog illeti meg, ha a szociális feltételeknek megfelel.

A panaszos nem fogadta el az önkormányzat ajánlatát egy másik önkormányzat tulajdonában lévõ lakás bérletére, mert a kerületbõl történõ elköltözésével az önkormányzat már semmiféle kötelezettséggel nem tartozna vele szemben. A felajánlott lakás nem volt megfelelõ cserelakásnak tekinthetõ a három kisgyermekes család számára. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat visszaélt azzal, hogy az ingatlan tulajdonosaként az e tulajdonra vonatkozó jogszabály megalkotására is jogosult.

A vizsgálat feltárta, hogy az önkormányzat eljárása a jogbiztonsághoz, illetve a jogorvoslathoz való joggal összefüggõ visszásságot okozott, ezért az országgyûlési biztos felkérte a képviselõ-testületet, hogy fontolja meg - a 24/1993. (XII.23.) Ör. számú rendeletének 24. § (4) bekezdésében - a polgármesternek adott indokolatlan mérlegelési jogkör törlését.

A képviselõtestület nem fogadta el az ajánlást, ezért a biztos - felettes szerv hiányában - fontolóra vette a rendelet alkotmányossági vizsgálatának indítványozását. Elõbb azonban felkérte a belügyminisztert, hogy a megyei közigazgatási hivatalok útján vizsgáltassa meg, hogy az önkormányzatok milyen módon szabályozzák a határozott idejû bérleti szerzõdések lejáratának esetét. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzatok döntõ többsége az elõbérleti jog kérdését a rendeletében szabályozta.

Az országgyûlési biztosok személyében idõközben bekövetkezett változásra is tekintettel az eljárás újabb elemmel bõvült. A hivatalba lépõ országgyûlési biztos a panaszos és az önkormányzat között elmérgesedett vitának a rendezésére új módszerként a nemzetközi ombudsman gyakorlatban elterjedt közvetítõi szerepre vállalkozott. Az önkormányzat képviselõinek és a panaszos, valamit jogi képviselõjének személyes meghallgatását követõen kísérletet tett a felek között megállapodás elõmozdítására.

A mediátori szerepben felvállalt békítés eredménye a beszámoló elõkészítésének lezárásakor még nem állapítható meg.

Az országgyûlési biztos a sajtóból szerzett tudomást arról, hogy 2000. október 22-én egy építkezés területén talált fel nem robbant lõszer mentesítéséhez kihívott tûzszerész járõr parancsnoka a gránát tároló helyiségbe szállítása során ismeretlen okból bekövetkezett robbanás következtében életét vesztette. A baleset körülményeinek vizsgálatát a rendõrség azonnal megkezdte. A baleset elõtt a tûzszerész járõrparancsnok szállításhoz elõkészítette az aknagránátot, a társát fedezékbe küldte, majd miután a rendõrség kiürítette a környéket, a parancsnok kézben vitte a gránátot a tároló helyiségbe, ahol a robbanás bekövetkezett. A tûzszerész-balesettel kapcsolatban az országgyûlési biztos az országgyûlési biztos általános helyettese által a korábbi években folytatott vizsgálatokra tekintettel rendelt el újabb vizsgálatot.

Az általános helyettes 1997 nyarán az OBH 6883/1997. számon hivatalból indított vizsgálatot annak felderítésére, hogy a tûzszerészek élethez és emberi méltósághoz, valamint a személyes szabadsághoz és biztonsághoz való joga különleges feladatuk ellátása során miként érvényesül. A jelentésben tett ajánlások teljesülésének ellenõrzésére az általános helyettes az OBH 4908/1999. számon utóvizsgálatot tartott, és annak során az 1. Honvéd Tûzszerész és Aknakutató Zászlóalj, Budapest, Váci úti laktanyájában helyszíni ellenõrzést végzett A vizsgálatokról készült jelenésekben tett ajánlások alapján a tûzszerész munkával összefüggõ új kormányrendeletet adtak ki. Eszerint megszûnt a sorkatonák tûzszerészként történõ alkalmazása, az ilyen feladatokat kizárólag hivatásos katonák végzik szerzõdéses katonák segítségével, akik többnyire gépjármûvezetõk. Kialakult a megfelelõ nemzetközi tapasztalatcsere rendszere, fõként a balkáni békefenntartás keretében. Az állománytábla módosításával rendszeresítették a pszichológusi beosztást, amelyet azóta be is töltöttek.

A további ajánlások arra irányultak, hogy tovább bõvítsék, illetve legalább töltsék fel az alakulat létszámát a pihenési lehetõség jobb biztosítása érdekében, javítsák a tûzszerészek jövedelemszintjét, fejlett és kielégítõ számú híradástechnikai eszközökkel biztosítsák a megfelelõ kapcsolattartást a mentesítést végzõ járõr és a parancsnokság között, végül a robbanótestek biztonságos szállítása érdekében szerezzenek be korszerû gépjármûveket. A minisztérium egyetértõ válaszában kifejtette, hogy ezeknek a feladatoknak a végrehajtására minimálisan két évre van szükségük. Az országgyûlési biztos a választ elfogadta.

A 2000. október 22-i baleset ügyben az országgyûlési biztos tájékoztatást kért a Magyar Honvédség parancsnokától és a vezérkari fõnöktõl. Beszerezte az államigazgatási eljárásról készült rendõrségi határozatot és a kirendelt igazságügyi tûzszerész szakértõ véleményét, és helyszíni vizsgálatot is tartott.

A vizsgálat megállapította, hogy a II. világháborús aknagránát gyártásakor nem minden esetben tartották be a technológiai fegyelmet, így alkatrészek maradhattak ki, ami lehetõvé tette a töltetben a vegyi átalakulást. Emiatt a balesetet védõfelszerelés sem akadályozhatta volna meg. A baleset után a zászlóalj parancsnoka azonnal elrendelte, hogy a jövõben az elõtalált robbanószerek csak a helyszínen semmisíthetõk meg. Amennyiben ez csak más mûszaki eljárás és rendszabályok bevezetésével foganatosítható, az ügyeletes tûzszerész parancsnok intézkedését kell kérni. A tûzszerész szakértõ megállapította, hogy a balesetben áldozata tevékenységében hiányosságok és mulasztások nem voltak, feladatát az 1997-ben kiadott és azóta hatályos MÜ/31. Tûzszerész Szakutasítás elõírásai szerint akarta végrehajtani.

A szakértõ ugyanakkor kitért arra is, hogy a szakutasítás 126. és 188. pontja nem zárja ki a robbanószerkezet veszélyességi fokának téves megítélését. Ezért nem ért egyet a szakutasítás azon részével, amely a robbanótestek helyszíni kezdésének metodikáját szabályozza. Végül megállapította, hogy a baleset bekövetkezése miatt más személyt sem terhel felelõsség.

A szakértõ megállapításait támasztotta alá a BRFK V. Kerületi Rendõrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztályának határozata, amely az ügyben lefolytatott államigazgatási eljárást zárta le. A határozat szerint a halál oka a robbanás során elszenvedett szívrepedés és fõér-repedés következtében kialakult heveny idegrázkódtatás volt. Az elhunyt tûzszerész szervezetében méreg, kábítószer és gyógyszer nem volt, és alkoholos befolyásoltság alatt sem állt. Az eljárás során bûncselekmény gyanújára utaló adat vagy körülmény nem merült fel. A rendõrségi vizsgálattal kapcsolatban az országgyûlési biztos nem tárt fel alkotmányos visszásságot, mivel az megfelelt a vonatkozó jogszabályoknak. A helyszíni vizsgálat során az országgyûlési biztos meggyõzõdött azokról a kedvezõ változásokról is, amelyek a korábbi vizsgálat után következtek be. Megállapította azonban azt is, hogy több területen még nem történt lényeges javulás. Változatlan a létszámhiány a hivatásos állománynál és az még jelentõsebb a szerzõdéses állománynál. Nem történt meg a szükséges technikai fejlesztés sem. Nem áll rendelkezésre megfelelõ biztonságos öltözet és a helyszíni robbantáshoz szükséges biztonsági berendezés. A nemzetközi, azon belül a NATO kapcsolatok hasznosítása egyelõre csak a tapasztalatcserére szorítkozik, de nem hasznosul a technikai fejlesztés gyorsításánál.

A vizsgálat megállapította, hogy a megfelelõ tûzszerész technika hiánya miatt a honvédségnél továbbra is sérül a tûzszerész katonák élethez való joga, folyamatos túlterheltségük és kiemelt pótlékuk nem megfelelõ kifizetése miatt csorbul a pihenéshez és a végzett munka mennyiségéhez és minõségéhez igazított jövedelemhez való joga, az országgyûlési biztos ezért a honvédelmi miniszternek a következõ ajánlásokat tette. Dolgozza át a pótlékrendszert, mert az nem alkalmas a tûzszerész pálya vonzóbbá tételére. (Ugyanis most nem a teljes szolgálati idõre, hanem csak akkor kaphat a tûzszerész többletjuttatást, ha a konkrét mentesítési munkát végzi, a robbanószer közvetlen közelében.) Gondoskodjon a szerzõdéses állomány jobb anyagi- és elhelyezési körülményeirõl, a létszámhiány csökkentése érdekében. Tegyen gyors és hatékony intézkedést a tervezett technikai korszerûsítés érdekében. Rendelje el a Magyar Honvédség MÜ/31. Tûzszerész Szakutasítás sürgõs és alapos felülvizsgálatát és korszerûsítését. Ennek keretében körültekintõen kell szabályozni a helyszíni robbantások biztonságos végrehajtását, a polgári lakosság fokozott védelmére is tekintettel. A technikai feltételek biztosításán túl új szabályozásra is szükség van a különösen súlyos, rombolóhatása miatt helyszínen meg nem semmisíthetõ robbanószer biztonságos szállítása érdekében.

A honvédelmi miniszter az ajánlásokkal egyetértett, de jelezte, hogy azokat a tárca költségvetésének függvényében fogja végrehajtani. A költségvetéstõl független ajánlásokkal kapcsolatban a szükséges intézkedéseket saját hatáskörében vagy a vezérkari fõnök utasításával megtette.

Mozgáskorlátozott panaszosok sérelmezték, hogy nem részesültek fogyatékossági támogatásban, mivel a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlõségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény és a súlyos fogyatékosság minõsítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet szerint nem minõsültek súlyos fogyatékosnak. Az említett jogszabályok szerint mozgásszervi fogyatékosként fogyatékossági támogatásra az jogosult, aki a mozgásrendszer károsodása, illetõleg funkciózavara miatt helyváltoztatása a külön jogszabályban meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerû használatát igényli, ezen állapota tartósan vagy véglegesen fennáll, továbbá önálló életvitelre nem képes vagy mások állandó segítségére szorul. A gyermekkoruk óta mozgássérült panaszosok fogyatékossági támogatás iránti kérelmét azért utasították el, mert nem használták a felsorolt segédeszközök valamelyikét, illetve az általuk használt segédeszköz a jogszabály mellékletében nem szerepelt.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az említett törvény a mozgássérültek esetén a jogszabályban felsorolt segédeszközök valamelyikének állandó és szükségszerû használatához köti a támogatás megállapítását. A támogatás jogalkotó által deklarált célja azonban az, hogy a havi rendszerességgel járó összeg a súlyosan fogyatékos személyek esélyegyenlõsége érdekében a fogyatékosság miatt fennálló társadalmi hátrányokat és többletköltségeket kompenzálja. A támogatás tehát a súlyos fogyatékos állapotra és az ebbõl eredõ társadalmi hátrányokra tekintettel jár. A segédeszköz használata valóban feltételezi a fogyatékos állapot fennállását, azonban nem minden súlyos fogyatékos használja feltétlenül a felsorolt segédeszközöket, pedig azonos társadalmi és anyagi nehézségekkel kell megküzdenie.

A vizsgálat megállapította, hogy azok a mozgássérültek, akiknek mozgásrendszere súlyosan károsodott, és önálló életvitelre képtelenek vagy mások állandó segítségére szorulnak, tehát fennáll náluk a biológiai károsodás és az ebbõl fakadó társadalmi hátrány is, de valamely oknál fogva nem használják a jogszabályban felsorolt segédeszközöket, nem részesülhetnek a támogatásban. Ennek alapján megállapítható, hogy a jogalkotó indokolatlanul és önkényesen tett különbséget a sérülés, a fogyatékosság mértéke és az ebbõl fakadó társadalmi hátrányok szempontjából homogénnek tekinthetõ csoporton belül és rekesztette ki a támogatásból a mozgássérültek azon részét, akik a jogszabály mellékletében felsorolt segédeszközöket nem használják.

Az országgyûlési biztos kifejtette, hogy a jogszabály a diszkrimináció tilalmával, az esélyegyenlõség biztosításának állami célkitûzésével, az emberi méltósághoz és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben okozott visszásságot azon mozgáskorlátozottak tekintetében, akik súlyosan fogyatékosok, de segédeszköz használatának hiányában nem részesülhetnek a fogyatékossági támogatásban, ezért kezdeményezte, hogy a jogalkotó dolgozza ki a jogszabály olyan módosítását, amelyben a fogyatékossági támogatás feltételei között nem szerepel a meghatározott segédeszközök használata.

Az érintett az ajánlást elfogadta.

A panaszos azért fordult az országgyûlési biztoshoz, mert a Tiszafüredi Polgármesteri Hivatal sem az 1998-ban benyújtott beadványára, sem a 2000 áprilisában írott levelére nem válaszolt. E levelekben azt sérelmezte, hogy az önkormányzat nem értesítette a nagynénje házának értékesítésekor, amely egy gondozási szerzõdés alapján került az önkormányzat tulajdonába. Korábban jelezte a Gondozási Központ vezetõjének, hogy az ingóságok közül igényt tartana a régi családi fényképekre és levelekre. Ígéretet kapott arra, hogy idõben értesítik, de ez nem történt meg. A nagynénje 2000 áprilisában bekövetkezett halálát követõen a fényképek és a levelek nem jutottak a birtokába.

Az országgyûlési biztos Tiszafüred jegyzõjétõl kért tájékoztatást. A jegyzõ válasza, valamint a csatolt iratok és a panaszos elõadása alapján megállapította, hogy az önkormányzat a panaszos nagynénjét 1995. augusztus 30-án helyezte el a Platán Nyugdíjas Otthonban. Ott gondozták az önkormányzattal kötött tartási-gondozási szerzõdés alapján a 2000. március 30-án bekövetkezett haláláig. A szerzõdés alapján a lakása az önkormányzat tulajdonába került. Az otthonba költözésekor a lakásban található ingóságokról leltár készült, amely tartalmazta a családi fényképeket és iratokat is. A panaszos arra kérte az otthon vezetõjét, a lakóház értékesítésekor értesítsék, hogy a családi iratokat és fényképeket átvehesse. Ilyen értesítést azonban nem kapott sem az intézmény vezetõjétõl, sem a gondnoktól. Késõbb egy látogatás alkalmával tudta meg, hogy a háznak már új tulajdonosa van, aki azt teljesen kiürítve vette birtokba. A panaszos ekkor fordult panasszal a jegyzõhöz, de nem kapott választ. A temetés alkalmával a panaszt a megbízott jegyzõnek megismételte, de ezután sem értesítették. Az országgyûlési biztos megkeresésére Tiszafüred új jegyzõje arról tájékoztatta, hogy 1998-ra visszamenõleg a polgármesteri hivatalban a panasszal kapcsolatban semmiféle iratot nem talált. Ilyen panaszbeadvány iktatásra sem került. Az Otthon vezetõjét is megkereste, de ott csak az elhunyt temetésével és gondnokoltságával kapcsolatos iratanyag állt rendelkezésre. A panasz idején hivatalban lévõ jegyzõ idõközben elhunyt, a hivatal vezetésével megbízott aljegyzõk pedig már nem ott dolgoznak. Az Otthon iratai szerint az elhunyt ügyeit kirendelt gondnok intézte. Hagyatéki eljárást nem folytattak, mert az elhunyt után sem ingatlanvagyon, sem leltározás alá esõ egyéb vagyontárgy nem maradt. A gondnok nem emlékezett arra, hogy családi iratok vagy fényképek lettek volna az ingóságok között, és nem volt tudomása arról, hogy az elhunytnak hozzátartozója van.

Az országgyûlési biztos megállapította, a panaszos sérelmét az okozta, hogy az Otthon vezetõje nem tájékoztatta arról, kihez fordulhat kérelmével, és a panaszos igényérõl sem a gondnokot, sem a gyámhatóságot nem értesítette. Nagyobb gondosság mellett az ügy minden szereplõje tudhatott volna a panaszos igényérõl, akinek kérését a kegyeleti jog érvényesülése szempontjából teljesíteni kellett volna. A fényképek és iratok holléte nem állapítható meg, azokról a panaszosnak végleg le kell mondania. Megállapította, hogy a korábbi jegyzõ a panaszos levél iktatásának és a panasz kivizsgálásának elmulasztásával a jogbiztonsághoz való joggal és a panaszjoggal összefüggõ visszásságot okozott. A Gondozási Központ vezetõje az emberi méltóságból fakadó kegyeleti joggal összefüggõ visszásságot okozott azzal, hogy a panaszost nem megfelelõen tájékoztatta, és annak igényérõl sem a gondnokot, sem a gyámhatóságot nem értesítette. Az országgyûlési biztos felkérte a jegyzõt a jogszabályok megfelelõ alkalmazására. A Nyugdíjas Otthon vezetõjének felhívta figyelmét arra, hogy az elhunytak hozzátartozóit megfelelõen tájékoztassa arról, hogy a kegyeleti jog gyakorlásával kapcsolatos kérelmükkel hova fordulhatnak.

A felhívást az érintettek elfogadták, az országgyûlési biztos az ügyet lezárta.

A panaszos az országgyûlési biztoshoz fordulva sérelmezte a Lajoskomárom Nagyközség Önkormányzatának a helyi környezet védelmérõl, a közterületek és ingatlanok rendjérõl, a település tisztaságáról szóló rendeletének a díjfizetéssel kapcsolatos szabályait, illetve a közszolgáltatást végzõ Rt-nek a szemétdíj megfizetésére vonatkozó intézkedését.

Az országgyûlési biztos általános helyettese a jogbiztonsághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálat eredményeképpen rámutatott, hogy a 43/1997. (VII.1.) AB határozat szerint lényeges követelmény, hogy a közszolgáltatás díja az általány jellegtõl a ténylegesen ellátott szolgáltatás ellenértékéhez közelítsen, a jogalkotó az érintett csoportokhoz tartozók körülményeit megfelelõ figyelemmel, körültekintéssel és méltányossággal értékelje. A jóhiszemûség és a tisztesség polgári jogi elve erõsíti az önkormányzatokkal szemben azt a követelményt, hogy amikor a szemétszállítási díj meghatározásakor a díj összegét nem a tényleges szemétkibocsátáshoz, és az elszállított szemét mennyiségéhez, hanem az azt tükrözõ más mutatóhoz (pl. a szobák és más helyiségek száma, nagysága, a lakásban élõ személyek száma, kiürített tartóedények száma, ûrmérete stb.) kötik, fokozottan törekedjenek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékûségének megvalósítására. Az Alkotmánybíróságnak a témára vonatkozó döntéseiben megfogalmazott követelmények megvalósítása különbözõ módszerekkel is lehetséges. A gyakorlatban több önkormányzat is alkalmaz az alkotmányos követelményeknek megfelelõ megoldást. A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szabályairól szóló 242/2000. (XII.23.) Kormányrendelet 5. §-a szerint a települési hulladék kezeléséért közszolgáltatási díjat kell fizetni annak, aki a jogszabályok rendelkezései szerint a települési hulladék gyûjtésére és a közszolgáltatónak való átadására kötelezett. A rendelet 8. § (5) bekezdése szerint nem tagadhatja meg a közszolgáltatás megfizetését az, aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve hogy a közszolgáltató számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állást igazolja. Az ismertetett jogszabályhelyek értelmében nem mentesülhet a díjfizetés alól az, aki a közszolgáltatást nem veszi igénybe. Az arányosság elvének rendeleti szabályozása azonban elengedhetetlen követelmény.

A panaszosnak a díjfizetési kötelezettségét vitató kérelmét visszásság hiányában el kellett utasítani, de a rendeletnek a mûanyagzsák alkalmazására vonatkozó elõírásai kifogásolhatók. Az ugyanis lehetõvé teszi a 120 literes kuka mellett 2 db mûanyag zsák kihelyezését is, de nem rendelkezik arról, hogy a zsák önállóan is alkalmazható-e. Nem tartalmazza a zsák beszerzési forrását és árát. Azt csak az eljárásban megkeresett közszolgáltató közölte.

A vizsgálat megállapította, hogy a rendelet nem szabályozta az ingatlantulajdonost megilletõ kedvezmények eseteit vagy a szolgáltatás ingyenességét. Az önkormányzat a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggõ visszásságot okozott azzal, hogy nem törekedett a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékûségének tiszteletben tartása elvérõl az Alkotmánybíróság határozatában kifejtettek megvalósítására.

A jogbiztonság követelményével kapcsolatos visszásságot idéz elõ a rendelet azzal, hogy a szemétszállítás díját nem határozza meg, hanem azt a vállalkozási szerzõdés rendezi.

A szolgáltatás - ellenszolgáltatás arányosságának követelménye alapján a hulladékszállítási díjnak közületek, illetve vállalkozások esetén is az elszállított szemét mennyiségéhez kell igazodni. Az egyedi díjmegállapítás e követelmény érvényesítésére nem alkalmas, alkotmányosan nem indokolható eltéréseket is eredményezhet. A hulladékgazdálkodási törvény alapján a hulladék elszállítására és elhelyezésére szervezett közszolgáltatás igénybevétele kötelezõ, a díj mértékét pedig hatósági árként az önkormányzatnak rendeletben kell megállapítani mindenkire nézve, aki a közszolgáltatást köteles igénybe venni. Az e körbe tartozóknál tehát a díj nem lehet alku tárgya. Az önkormányzati rendelet elõírása tehát a hulladékgazdálkodásról szóló törvény, mint magasabb szintû jogszabály rendelkezésével is ellentétes. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a világos, érthetõ és megfelelõen értelmezhetõ normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény.

Az országgyûlési biztos általános helyettese felkérte a közigazgatási hivatal vezetõjét, hogy kezdeményezze a lajoskomáromi önkormányzat helyi környezet védelmérõl, a közterületek és ingatlanok rendjérõl, a település tisztaságáról szóló 6/2000. (VI.1.) számú rendeletének felülvizsgálatát és módosítását. Javasolta, hogy az önkormányzat a rendelet módosításával biztosítsa a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányosságának fokozottabb érvényesülését azon tulajdonosok esetékben, akik a rendeletben szabályozott ûrtartalomnál kevesebb hulladékot bocsátanak ki. A rendeletben szabályozzák a mûanyag zsák szolgáltatási díját, ezzel is biztosítva annak önálló igénybevételét. Rendeletben szabályozzák a szemétszállítási díj mértékét.

A közigazgatási hivatal az ajánlást elfogadta, és tájékoztatta az országgyûlési biztos helyettesét arról, hogy az önkormányzat 2001. december 6-án módosította a rendeletét.   

A panaszos 2000 õszén azért fordult az országgyûlési biztoshoz, mert a szomszédja által fenntartott kacsatelep kora tavasztól késõ õszig tartó üzemelése miatt büdös van, az ingatlanán lévõ kútjukban jelentõsen csökkent a vízszint, a telepen elhullott állatokat panaszos kútja közelében lévõ gödörbe temetik el, ezért attól fél, hogy a kút vize elfertõzõdik. Több alkalommal kért segítséget az önkormányzattól, azonban érdemi elõrelépés nem történt. A panaszos 1996 tavaszán már ugyanezen kacsateleppel kapcsolatban fordult az országgyûlési biztoshoz, de az OBH 4433/1996. számú eljárást az országgyûlési biztos általános helyettese megszüntette, mert a kunfehértói jegyzõ arról tájékoztatta, hogy a kacsatelep akkor megszûnt.

A megkeresett Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelõség közölte, hogy a megkeresésig a kacsateleprõl nem rendelkezett információval. A panasz kivizsgálása céljából a felügyelõség munkatársai, az önkormányzat és az ÁNTSZ képviselõi, valamint a hatósági állatorvos helyszíni szemlét tartottak. Megállapították, hogy a kacsatelep 1993 óta üzemel, de az üzemeltetõ mûködési engedélyt nem tudott bemutatni. A helyszíni szemle idõpontjában a telepen 8500 kacsa volt. A vízellátást fúrt kútról biztosítják, de a tulajdonos vízjogi engedélyt ahhoz nem tudott felmutatni. A telep 50 -70 méterre található a környezõ lakóházaktól, de a kacsák bûze a lakóházaknál a vizsgálatkor nem volt érzékelhetõ. Az ÁNTSZ és az állategészségügyi képviselõ álláspontja szerint az elhullott állatok elföldelése nem felel meg az elõírásoknak, mert az szennyezi a környéken lakók egyedi vízellátó rendszerét. A megyei tisztifõorvos közegészségügyi szempontból kifogásolta a kacsatartó telepnek a lakóépületektõl való kis távolságát.

A jegyzõ 2001. június 5-én birtokvédelemi határozatban kötelezte a telep tulajdonosát, hogy a kacsatenyésztést szüntesse be, mert helyszíni bejárás során megállapította, hogy a panasz jelentõs részben jogos, a kacsatartás tapasztalt módja alkalmas a környezet szennyezésére. Ebben a körben külön kiemelte az elhullott állatok szabálytalan elföldelését, de mindezen túl a telep tulajdonosának tevékenysége sérti a Kunfehértó község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervérõl szóló 11/1998. (X. 20.)Kt. rendeletét, mivel a rendelet szerint a településnek az adott részén nem megengedett az üzemi állattartás, pedig az ilyen nagyszámú kacsa tenyésztése is annak minõsül.

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos 1995-tõl folyamatosan kérte az önkormányzat segítségét a fennálló állapotok megszüntetésére, de az önkormányzat csak a 2001. június 5-i határozatában döntött a kérelemrõl. Ezzel a jegyzõ megsértette az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvénynek az ügyintézési határidõkre vonatkozó szabályait, valamint a saját rendeletében foglaltakat.

A feltárt alkotmányos visszásság orvoslása érdekében az országgyûlési biztos 2001. július 12-én kelt jelentésében kezdeményezte, hogy a jegyzõ fokozott figyelemmel tartsa, és tartassa be az államigazgatási eljárás és az önkormányzati rendelet elõírásait.

A felhívással a jegyzõ nem értett egyet, de az országgyûlési biztos megismételte korábbi álláspontját arra vonatkozóan, hogy az önkormányzat tudott a jogszabálysértõen mûködõ kacsatelep létérõl, mert azt mind a panaszos, mind a kacsatelep tulajdonosa megerõsítette.

Az önkormányzat ezt követõen elfogadta a kezdeményezést.

Az országgyûlési biztoshoz intézett beadványában a panaszos Pilisszántó község jegyzõjének idegenforgalmi adó ügyében tanúsított eljárását sérelmezte. Kifogásolta egyrészrõl az adó kivetésének jogszerûségét, másrészrõl azt, hogy a méltányossági kérelmét az önkormányzati hatóság nem bírálta el.

Az országgyûlési biztos a beadvány alapján 2001. június 6-án vizsgálatot indított. 2001. augusztus 8-án kelt jelentésében rögzített álláspontja szerint az önszervezõ helyi hatalomgyakorlás szervezeti kereteit megteremtõ önkormányzatok alapvetõ feladata - a közhatalom helyi közügyekben való gyakorlása mellett - a helyi közszolgáltatások biztosítása. E feladatnak a helyi sajátosságokhoz és igényekhez igazítható ellátása - melynek során nélkülözhetetlen a helyi közösségek kezdeményezõkészsége, áldozatvállalása is - elengedhetetlenné teszi az önkormányzatok önálló gazdálkodása feltételeinek megteremtését. A gazdasági önállósulás egyik eszköze a helyi adók rendszere. Ez a települési önkormányzat számára lehetõséget teremt a helyi szuverén adóztatási jog gyakorlására, s ezzel együtt a helyi adópolitika kialakítására. Pilisszántó község jegyzõje tájékoztatta az országgyûlési biztost, hogy a panaszos a 2000. adóévben nem terjesztett elõ méltányossági kérelmet, de ha olyat elõ is terjesztett volna, azt érdemi határozat nélkül el kellett volna utasítania. A képviselõ-testület ugyanis azt az álláspontot alakította ki, hogy akinek Pilisszántó területén a helyi idegenforgalmi adó fizetési kötelezettség alá esõ ingatlana van, azt adófizetési kötelezettség terheli, és méltányossági lehetõséget az adózó részére nem biztosít. Az adózás rendjérõl szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) alapelvei sorában rögzíti, hogy az adóhatóság köteles méltányosan eljárni, és ha a törvényekben, illetve e törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az adótartozást mérsékli, illetve fizetési könnyítést engedélyez. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény értelmében a helyi adóval és az önkormányzat költségvetése javára más jogszabályban megállapított minden adóval kapcsolatos eljárásban az e törvényben és az Art-ben foglaltakat kell alkalmazni. Az Art. szerint az adóhatóság a magánszemély kérelme alapján az õt terhelõ adótartozást, valamint a bírság- vagy pótléktartozást mérsékelheti vagy elengedheti, ha azok megfizetése az adózó és a vele együtt élõ közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti. Minthogy a helyi adót az önkormányzat állapítja meg, az Art. annak a feltételrendszernek a kialakítását is a helyi jogalkotó testületre bízza, amely az adókötelezettséget megállapítja. Az önkormányzati adóhatóság tehát a méltányossági ügyekben az önkormányzati rendeletben meghatározott normatív feltételek alapján mérlegelhet. Fontos, garanciális rendelkezés, hogy az adómérséklés feltételei között jelentõs szerepet játszik a kötelezett vagyoni, jövedelmi, szociális körülményeinek a megítélése. Az Art. kötelezõvé teszi, hogy az adóhatóság a döntés meghozatala elõtt, a szociális körülmények megítélésére hivatott, szociálpolitikai feladatot ellátó szakigazgatási szervek álláspontját az üggyel kapcsolatban megismerje.

Az Alkotmánybíróság 566/H/1994. AB határozatában elvi éllel rögzítette: "Az Alkotmány 70/I. §-a az arányos közteherviselés általános kötelezettségét határozza meg, amely szerint a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelõen a közterhekhez hozzájárulni. E hozzájárulás módját és mértékét az irányadó külön törvények, illetõleg a helyi adó tekintetében a törvényi keretek között az önkormányzati rendelet határozza meg. Az Alkotmánybíróság több határozatában [pl. 61/1992. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1992. 280, 283.] rámutatott arra, hogy amíg a közterhekhez való hozzájárulás az Alkotmányból eredõ alapvetõ kötelezettség, addig az adómentességre és adókedvezményre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ez vonatkozik az adótartozás elengedésével és mérséklésével kapcsolatos méltányosság alkalmazására is, ehhez sincs senkinek alkotmányon alapuló alanyi joga. A jogalkotó mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy mit tart olyan jelentõségû körülménynek, amely alapján - az Alkotmány, illetve törvény keretei között - a méltányosság gyakorlását lehetõvé teszi."

Az országgyûlési biztos megállapította: Annak ténye, hogy Pilisszántó Község Önkormányzatának Képviselõ-testülete annak elvi lehetõségét is kizárta, hogy az önkormányzati adóhatóság méltányosságot gyakoroljon, visszásságot okoz az általa vizsgált alkotmányos jogokkal összefüggésben, ezért ajánlást tett a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetõjének, hogy vizsgálja meg, hogy Pilisszántó község helyi adó rendelete megfelel-e a hatályos jogszabályok elõírásainak. Az ajánlást az érintett elfogadta, és 2001. július 26-án kelt levelében arról adott tájékoztatást, hogy felülvizsgálta a Pilisszántó Község Önkormányzatának Képviselõ-testülete által alkotott 12/1999. (XII.15.) számú, az idegenforgalmi adóról szóló rendeletét. A felülvizsgálatot követõen, 2001. szeptember 30-i határidõ kitûzésével felhívta Pilisszántó Község Képviselõ-testületét, hogy módosítsa a rendelet törvénysértõ rendelkezéseit.

A képviselõ-testület az építményadóról szóló 7/2001(XII.21.) számú rendeletével hatályon kívül helyezte az országgyûlési biztos által kifogásolt rendeletét.

A panaszos azért fordult az országgyûlési biztoshoz, mert a Bp. XIX. Hofherr Albert utca forgalma olyan mértékû, hogy a zaj elviselhetetlen, a házak repedeznek. Az utca lakói többször fordultak a Fõvárosi és a kerületi önkormányzathoz, hogy szüntessék meg az utca gyûjtõút jellegét, vagy legalább egyirányúsítsák azt, de eddig ez nem történt meg. Az utca tömegközlekedés által is igénybevett, nagy része fõútvonalként kijelölt, gyûrû irányú gyûjtõút. A fõváros közút-hálózatában kiemelt I. rendû fõutakat, az Üllõi utat és az 5. sz. fõutat köti össze, kapcsolódási lehetõséget biztosítva a XX. kerülethez, és az 5. sz. fõúthoz. A kerületi közúthálózatról érkezõ forgalom gyûjtése mellett jelentõs átmenõ, teher- és nehéz-teherautó forgalmat bonyolít le. Az utca részben családi házas, részben egyéb intézményi, üzemi munkahelyi övezeteket érint. Egy részén a vasúti sínekkel párhuzamosan fut, és a kispesti vasútállomás, a Bozsik Stadion, több ipartelep megközelítését is biztosítja.

A panaszosnak a polgármesterhez írt levelére a Polgármesteri Hivatal Város-gazdálkodási Irodája válaszolt. A tájékoztatás szerint "A kért vizsgálat eredménye az, hogy a Hofherr A. u. gyûjtõút funkcióján forgalomtechnikai eszközökkel nem lehet változtatni, mivel nem kívánatos a forgalom a környék belsõ utcáin való megjelenése. Fentiekbõl is kitûnik, hogy a közúthálózati rendszerbõl kiemelten egy-egy utca forgalomcsillapítása nem kezelhetõ. A Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottságunk jelenleg az egész kerületre kiterjedõen a forgalomszervezést érintõ észrevételek, javaslatok feltérképezését kezdeményezte döntés-elõkészítõ anyag elkészítése céljából, ahová természetesen az Önök észrevételét is továbbítjuk. Egyéb iránt kérésüknek helyt adva, vizsgáljuk annak lehetõségét, hogy felhívjuk a vasúti átjárónál várakozó jármûvezetõk figyelmét a motorok leállítására, csökkentve a forgalom által kibocsátott zaj és levegõszennyezést." Az 1995-2000 közötti panaszok iratait a jegyzõ szintén megküldte hivatalom kérésére. Ezek alátámasztják azt a tényt, hogy a probléma sok éves és egyre fokozódó mértékû. A panaszokat a kerületi polgármesteri és a Fõváros Fõpolgármesteri hivatalok kivizsgálták, és meg is válaszolták. Érdemben a helyzet nem változott. A Hofherr Albert utca hosszú évek óta fõútvonal, és az is maradt. A XIX. Kerületi Polgármesteri Hivatal a vasúti átjáróban elhelyeztette a várakozó gépkocsivezetõk figyelmét a motorok leállítására felhívó táblát. Az egész kerületre kiterjedõ forgalomszervezésre vonatkozó döntés-elõkészítõ anyaghoz a forgalomszámlálást a napokban befejezték.

Az országgyûlési biztosokhoz az ország szinte valamennyi településérõl érkeznek hasonló panaszok. A falvakon átvezetõ országos fõutak mentén, a határátkelõhelyek közelében lévõ kistelepüléseken vagy a nagyvárosok fõútvonalain, belvárosaiban, ipartelepek vagy bevásárlóközpontok, vasúti átjárók, szintbeni útkeresztezõdések, repterek környezetében élõk panaszkodnak, fõként a teherforgalom okozta zaj-rezgés ártalmakra, levegõszennyezésre. A lefolytatott vizsgálatok azt állapították meg, hogy térben-idõben változó nagyságú, de igen nagy volumenû beruházások szükségesek ahhoz, hogy a jelenlegi helyzeten javítani lehessen. Az országos autópálya-hálózat megvalósítása, a településeket elkerülõ utak megépítése, a közúti szállítás vasúti-víziútra terelése stb. rendkívül nagy mértékû beruházásokat igényel. Így van ez Budapesten is. Több panasz érkezett a fõváros fõútvonalainak zsúfoltságára és az azzal járó következményekre is. Ahogy a város beépítettsége és a motorizáció mértéke nõ, úgy növekszik a környezet terhelése és a panaszok száma.

Az országgyûlési biztos OBH 5417/1998. számon már 1998-ban hivatalból indított vizsgálatot a jelenlegi panasszal szinte mindenben megegyezõ ügyben a XVIII. Sallai utcában a teher-gépjármûforgalom növekedése miatt. A Sallai utca ugyancsak az Üllõi utat köti össze a Nagykõrösi úttal, csak a városhatárhoz közelebb.

Részletek a jelentésbõl: "A teherforgalom szabályozására egy olyan forgalmi vizsgálattal megalapozott, átfogó javaslat elkészítését rendelte meg a Fõvárosi Önkormányzat, amellyel az egész térség teherforgalma kezelhetõvé válik. Erre a feladatra a Közlekedési Ügyosztály öt tervezõ cégtõl kért árajánlatot, 1998. december 1-i tervezési véghatáridõvel. A Közlekedési Ügyosztály a tervezési szerzõdésben elõírta az érintett önkormányzatokkal és útkezelõkkel való egyeztetést is. Az ügyosztály felvette a kapcsolatot a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium illetékes Fõosztályával is. 1999. januárjában készült el a "XVIII. ker. Sallai utca nehéz-teherforgalom korlátozása" címû vizsgálati anyag és javaslat, amelybe a tervezõ az érintett kerületekkel és a Sallai utcai lakók képviselõivel folytatott egyeztetések eredményét is beépítette. Megállapították, hogy "a területeken áthaladó összes jármû forgalom mértékéhez képest a lakóterületeken a legmagasabb a tehergépjármû forgalom. A tanulmány a korlátozási lehetõségek vizsgálata során megállapította, hogy a teherforgalmi korlátozások kimunkálásakor nincs reális lehetõség alternatív útvonalak direkt kijelölésére, mivel ekkor a kitiltott forgalom a kijelölt útvonalon okoz hasonló problémákat. A vizsgálat fontos megállapítása volt az, hogy "A probléma forgalomtechnikai változtatásokkal véglegesen nem megoldható, alapvetõen csak a hálózatfejlesztés jelenthet megoldást. Az M0 autóút hiányzó szakaszának kiépítése, a külsõ kerületi körút megvalósítása."

Az országgyûlési biztos 1999-ben a tárgyalások és egyeztetések alapján megállapította, hogy a Sallai utca nehéz-teherforgalmi korlátozására készített javaslatot sem a XVIII., sem a XIX. kerület nem fogadta el. Az alternatívák közül a legelfogadhatóbbnak a Nagykörösi út - Üllõi út - Határ út - Nemes utca - Királyhágó utca útvonal mutatkozott. A nagy forgalom káros hatásai miatt a Nagykörösi út lakói ugyanolyan elkeseredett panasszal fordultak a fõjegyzõhöz, mint a Sallai utca lakói. A Nemes és a Kisfaludy utca esetében a XVIII. kerület részönkormányzata sem járult hozzá ezen utcák további teherforgalmi terheléséhez. A Nagykörösi úti lakossági tiltakozás miatt a teherforgalom meglévõ hálózaton történõ más elosztására reális lehetõség jelenleg nincsen. A hosszas egyeztetések folyamán bebizonyosodott, hogy a Sallai utcai lakók problémáját a mai úthálózaton megoldani nem lehet, segítséget csak a régióban történõ, új utak építését is magával hozó, hosszú távú fejlesztések (M0 keleti szektor, Körvasút menti feltáró út, Ipartelepi feltáró út) adhatnak.

A Hofherr Albert utca vonatkozásában a Fõpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályának állásfoglalása gyakorlatilag ugyanazt tartalmazta, mint amit a korábbi biztosi vizsgálat is megállapított a térségre, ezért azt el kellett fogadnom: "A Hofherr Albert utca 2x1 sávos, jó kiépítettségû, tömegközlekedés által járt, jelzõtáblával kijelölt fõútvonal. Az utca a Nagykõrösi út - Ady Endre út - Üllõi utat összekötõ igen jelentõs haránt irányú útvonal, mely ebbõl adódóan a környezõ utcákhoz képest jelentõs forgalmat bonyolít le, megkímélve a velük párhuzamosan futó egyéb lakóutcákat. A térségben az átmenõ forgalom a Hofherr Albert utcában érint viszonylag a legkevesebb lakóterületet. Az utcából az átmenõ forgalom kitiltásával vagy korlátozásával az feltehetõen más, hasonló vagy még kedvezõtlenebb adottságú útvonalra terelõdne át, és ott hasonló gondok jelentkeznének. Így a fõútvonal hálózaton értelmetlen lenne bármilyen forgalomkorlátozás bevezetése, hisz pont az a cél, hogy a forgalom itt, és ne a lakó-pihenõ területeken bonyolódjon le. A probléma megoldását a dél-pesti kerületek között létesítendõ gyûrû irányú útvonal, az M0 autópálya továbbépítése, vagy az ún. "munkáskörút" megépítése jelentené, mely a régióban alternatív útvonalat tudna biztosítani az átmenõ forgalom számára. Az ilyen jellegû útvonal megépítése igen fontos lenne, de sajnos a közeljövõben elsõsorban anyagi okok miatt nem várható."

Elfogadtam a XIX. kerület jegyzõjének érveit is, amely szerint a kerület 1996-ban elkészített közlekedési intézkedési tervében megállapítja, hogy a kerület fõúthálózatának szinte mindegyik elemének kapacitása kicsi, és ez a Hofherr Albert utcára is igaz A gyûjtõ utak nagyrészt lakóút paraméterû, szûk beépítésû utcákon lettek kialakítva, amelyek zavarják a lakókörnyezetet.

Alapvetõ közlekedési problémát jelent a kerület számára a fõvárosi úthálózat-fejlesztések elmaradása. A Hofherr Albert utca átmenõ forgalmára közvetlen hatással bíró alapvetõ közlekedési beruházások váratnak magukra, mint az M0 autópálya M5 és 4. számú fõút közötti szakaszának megépítése, a Határ út - Kõér u. irányú körvasút menti körút kialakítása, a Lajosmizsei vasútvonal szintbeli vasúti keresztezõdéseinek (elsõsorban az Ady Endre úton való) megszüntetése. Az út tehermentesítésére a végsõ megoldást a Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Tervében szereplõ haránt irányú kapcsolatok kiépítése, vasúti-közúti keresztezõdések jelzõlámpás, külön szintû fejlesztése jelentené, mely a Fõvárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozik."

A fentiek alapján megállapítható, hogy a fõváros közúthálózata elavult, a rázúduló forgalmat a környezet jelentõs terhelése nélkül nem képes lebonyolítani. Új utak építése nélkül a forgalomszervezési intézkedések lényegében az adott nagyságú forgalomnak a meglévõ utakon való "újraosztását" jelentik, jelenthetik. Mint a korábbi, és a jelenlegi vizsgálatból is kitûnik, a Budapestre be- és kivezetõ sugár irányú útvonalak forgalmának haránt irányú összeköttetése több útvonalon azonos - megoldhatatlan - problémát jelentve zajlik. Nem beszélve itt magukon a - szintén lakott területeken áthaladó - sugár irányú utakon zajló, nagyságrenddel nagyobb forgalom okozta gondokról. Alternatív, kijelölhetõ útvonalak - olyanok, amelyeken a meglévõknél súlyosabb helyzetet ne keletkeztetne a forgalom odaterelése - nincsenek.

Megállapítható az is, hogy ha a város átmenõ forgalom alóli tehermentesítésére valamennyi elkerülõ út megépülne, a fõútvonal-hálózatra, azon tömegközlekedésre és teherforgalomra azután is számítani kell. A környezet terhelése jelentõsen csökkenthetõ, de a fõútvonalak melletti területek zaj- és levegõszennyezettsége minden körülmények között magasabb lesz, mint a város egyéb területein. A fentiekben kifejtettek szerint a fõútvonal-hálózat kialakítása nem ötletszerûen történik, feltételezhetõ, hogy a Hofherr Albert utca fõútvonal jellege hosszútávon megmarad.

A vizsgálat alapján megállapítottam, hogy a panaszosnak az Alkotmány 18. § és 70/D. §-aiban deklarált, az egészséges környezethez való joga folyamatosan sérül, éppúgy mint a gépjármûvek közlekedésébõl adódó környezeti ártalmakkal érintett más állampolgároké. E jogaival kapcsolatosan azonban jogszabályi hiányosságból vagy hatóság intézkedésébõl, illetve mulasztásából származó alkotmányos visszásságot nem állapítottam meg.

Az Alkotmánybíróság többször, részletesen kifejtett álláspontja, szerint "A korlátozás nem alkotmányellenes akkor, ha elkerülhetetlen, vagy ha arra kényszerítõ ok szolgáltat alapot, s a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt céllal arányban van [7/1991. (II.28.) AB]"

A 28/1994. (V.20.) AB határozat szerint a környezethez való jog sajátossága abban áll, hogy alanya valójában az 'emberiség' és a 'természet' lehetne, az egyes ember számára azonban közvetlenül kikényszeríthetõ alanyi jogot nem biztosít. A környezethez való jognak az Alkotmánybíróság 996/G/1990. AB határozatában (ABH 1993. 535.) megállapított sajátosságaiból következõen azonban az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát rombolni engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje. Ennek kapcsán hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy "a természetben okozott károk véges javakat pusztítanak, sok esetben jóvátehetetlenek, a védelem elmulasztása visszafordíthatatlan folyamatokat indít meg. E sajátosságok miatt a környezethez való jog védelmének eszközei között a megelõzésnek elsõbbsége van, hiszen a visszafordíthatatlan károk utólagos szankcionálása nem tudja helyreállítani az eredeti állapotot. (...) Mindezeket a szempontokat általánosságban is és egyedi esetekben is az események, felismerések, a gazdasági és társadalmi körülmények fejlõdésének folyamatában kell értékelni. Így lehet eldönteni, hogy az Alkotmány által egyenlõ mértékben védett és azonos feltételekkel korlátozható alapjogok közül a konkrét esetben melyeket lehet a társadalom szempontjából jelentõsebbnek, az ügy szempontjából döntõ jelentõségûnek tekinteni. (...) A legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetõségeihez igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a legkedvezõbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez.

Megállapítható, hogy a fõútvonal-hálózat - és benne a Hofherr Albert utca - nem önkényesen került kiválasztásra. Nyilvánvaló, hogy a városlakók élete és jogai biztosításának elengedhetetlen feltétele a teherszállítás, a tömegközlekedés, a gépkocsi használat, és a fõútvonalak mindezek által való igénybevétele rendeltetésszerû használatnak minõsül. Az elkerülõ utak a különbözõ szintû tervek szerint készülnek. Az út tehermentesítésére a végsõ megoldást a Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Tervében szereplõ haránt irányú kapcsolatok kiépítése, vasúti-közúti keresztezõdések jelzõlámpás, külön szintû fejlesztése hozza majd meg. Az M0 autópálya M5 és 4. fõút közötti szakaszának megépítése, a körvasút menti körút kialakítása, a Lajosmizsei vasútvonal szintbeli vasúti keresztezõdéseinek megszüntetése. Elkészülésük a nemzetgazdaság teherbíró képessége, az állam és a társadalom lehetõségeihez igazodva több évtizedet jelenthet.

Megállapítható, hogy az önkormányzatok a rendelkezésükre álló eszközökkel a lehetõség szerinti intézkedéseket megtették (táblakihelyezés, forgalomszámlálás, szakvélemények, tervek készíttetése, alternatívák keresése stb.), a panaszokat mindenkor érdemben megválaszolták - más kérdés, hogy a panaszt orvosolni, a kérést teljesíteni nem volt módjuk. Mindezekre tekintettel a konkrét ügyben a panaszosnak az egészséghez, az egészséges környezethez való állampolgári jogával összefüggésben sem a vonatkozó jogszabályi rendelkezések, sem az azokon alapuló hatósági eljárások és intézkedések tekintetében alkotmányos visszásságot nem állapíthattam meg, és intézkedést sem kezdeményezhettem.

A panaszosnak az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt, a tulajdonhoz való jogával kapcsolatos visszásságot szintén nem állapítottam meg. A panaszos 2000 márciusban vásárolta családi házát. Az általa benyújtott iratokból is kitûnõen az utcában a forgalmi helyzet akkor már több év óta változatlan volt. Az a vásárlást megelõzõen a panaszos által megtapasztalható volt, annak ismeretében döntött az ingatlan megvétele mellett. A 2000 márciusa óta tett hatósági és közszolgáltatói intézkedések (táblakihelyezés, forgalom-számlálás) a helyzetet javították, nem rontották, tehát a tulajdonjoghoz fûzõdõ visszásság nem állapítható meg. Ezért az itt és másutt is felmerülõ nagy számú és súlyos probléma folyamatos figyelemmel kísérése és a további állapotromlás lehetõség szerinti megakadályozása mellett jelen vizsgálatomat intézkedés kezdeményezése nélkül lezártam.

Végezetül a konkrét panaszos és minden más - a közlekedési vagy bármely egyéb mai, modern környezeti ártalomnak folyamatosan kitett - panaszos figyelmébe ajánlom, hogy a környezet-tudatosság erõsítése, az egyre súlyosbodó környezeti ártalmakkal szembeni védekezés hosszú távra szóló össz-társadalmi feladat. A folyamat felgyorsítása részben a társadalom értékrendjének és szemléletének megváltozásától, részben a helyi, regionális és országos társadalmi és politikai intézményrendszertõl remélhetõ.

Budapest, 2001. október 26.

A panaszos a résztulajdonában lévõ ingatlanon folyó ipari (anyagmozgató) gépeket gyártó tevékenységgel kapcsolatban sérelmezte a Bp. XV. kerületi jegyzõ eljárásának elhúzódását és az intézkedési kötelezettségének elmulasztását.

Az országgyûlési biztos a tulajdonnal és a jogorvoslati joggal összefüggõ visszásság gyanúja miatt indított vizsgálatot. A beszerzett iratokból megállapította, hogy a panaszos és a kerületi önkormányzat 1/5-4/5 arányú osztatlan közös tulajdonában álló ingatlanon, a panaszos lakóháza mellett az önkormányzat által bérbe adott mûhelyben felvonójavító és karbantartó üzem mûködik. A jegyzõ a panaszos birtokvédelmi kérelmét azzal elutasította el, hogy a zajos állapot már több mint egy éve fennáll. A panaszos az ÁNTSZ-hez fordult segítségért, amely megállapította, hogy a lakóház közvetlen közelében mûködõ, zajosnak minõsülõ gépekkel dolgozó üzem közegészségügyi szempontból kifogásolható, és intézkedést kért a jegyzõtõl. A jegyzõ tájékoztatta a panaszost, hogy a jelzett telephelyre és tevékenységre telepengedély nem adható ki, és kötelezte a mûhely üzemeltetõit környezetvédelmi szakhatósági hozzájárulás benyújtására. A vállalkozók jogi képviselõje emiatt cserehelyiség biztosítására nyújtott be igényt, de az önkormányzat olyat nem tudott biztosítani, mert nem rendelkezett a célra alkalmas hasonló alapterületû helyiséggel. A jegyzõ az országgyûlési biztos megkeresésére jelezte, hogy személyi felelõsségre vonást kezdeményezett a hivatalán belül, mert az ügyben 2000 szeptembere óta nem történt hatékony intézkedés. A vállalkozók idõközben engedély nélküli építkezésbe kezdtek, és ezért az ügyben bírósági eljárás van folyamatban.

A vizsgálat megállapította, hogy a mûhelyben 1992 óta engedély nélkül folytatják a kifogásolt tevékenységet, bár az már akkor is engedélyköteles volt. Az 1999-ben hatályba lépõ telepengedélyezési eljárásról szóló új kormányrendelet kötelezte azokat a vállalkozókat, akik tevékenységüket a rendelet hatálybalépésekor már mûködõ telepen végezték, hogy 180 napon belül kérjenek engedélyt. A kormányrendelet által megszabott határidõt azonban többször módosították, elõször 2001. június 30-ig, majd 2002. december 31. napjáig tolva ki a telepengedély megkérésének határidejét. A panaszos beadványa alapján a jegyzõnek ellenõriznie kell, hogy a sérelmezett tevékenység telepengedélyhez kötött tevékenység-e, illetve az megfelel-e a feltételeknek.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a jegyzõ azon mulasztásával, hogy több mint egy évig a jogszabályban elõírt feltételek fennállását nem vizsgálta meg, és a panaszos kérelmére nem hozott határozatot, visszásságot okozott a tulajdonhoz, valamint a legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez fûzõdõ joggal összefüggésben. A határozat meghozatalának hiánya a jogorvoslati jogosultság alkotmányos jogát is sérti, mert az érdekeltek nem élhettek e jogukkal.

Az országgyûlési biztos a visszásság megszûntetése érdekében 2001 novemberében felkérte a Bp. XV. kerületi Önkormányzat jegyzõjét, hogy folytassa le a telepengedélyezési eljárást, intézkedjen, hogy a jövõben a polgármesteri hivatalban az eljárási és az anyagi jogi szabályokat egyaránt tartsák be, továbbá adjon tájékoztatást a megindított fegyelmi eljárás eredményérõl. A válaszadási határidõ a beszámoló elõkészítésének lezárásáig nem telt le.

A panaszos az országgyûlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy a Heves Megyei Földmûvelésügyi Hivatal (FM Hivatal) a vásárolt részarány-tulajdonának megfelelõ aranykorona értékû termõföldet a kérelemben megjelölt helyen még nem adta ki.

Az országgyûlési biztos a tulajdonhoz való jog, valamint a jogbiztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot. Az iratokból megállapította, hogy a panaszos 2000 májusában 56 aranykorona értékû termõföld részarány-tulajdont vásárolt, melyet az ostorosi Mg. Tsz. tulajdoni különlapján tartanak nyilván. Az FM Hivatalhoz a vásárlás napján kérelmet nyújtott be, melyben egy megjelölt földrészletbõl részarány-tulajdonának megfelelõ értékû termõföld kiadását kérte. Az FM Hivatal 2001. márciusi tájékoztatása szerint ügyében még nem készült határozat.

Az országgyûlési biztos vizsgálata 2001. áprilisban megállapította, hogy panaszos jogalap nélkül ragaszkodik ahhoz, hogy az FM Hivatal a részarány-tulajdonának megfelelõ értékû termõföldet az általa megjelölt földrészletbõl adja ki. Az FM Hivatalnak a földkiadási kérelmet a részarány-tulajdon helyének sorsolás útján történõ meghatározására vonatkozó szabályok szerint kellett volna a törvényben írt ügyintézési határidõn belül teljesítenie. Ezt azonban az FM Hivatal elmulasztotta, amivel a panaszos tulajdonhoz való jogának, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogának a sérelmét okozta. Az országgyûlési biztos az alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásság megszüntetése érdekében ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas határozat haladéktalan meghozatalát kezdeményezte az FM Hivatal vezetõjénél. Az érintett a kezdeményezésben foglaltakkal nem értett egyet, és eljárást felfüggesztõ határozatot hozott, az ügy iratait pedig felterjesztette a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi és Térképészeti Fõosztályához.

A felügyeleti szerv válaszában jelezte, hogy jogszabály eltérõ rendelkezése hiányában a sorsolást illetõen nincs lehetõsége az FM Hivatalétól eltérõ álláspontot képviselnie, illetve hogy az FM Hivatal által részleges sorsolás lefolytatására kerül sor, a részarány-tulajdonú földek kiadására kijelölt földek 60 %-áig terjedõen.

Az országgyûlési biztos sem az FM Hivatal vezetõjének a kezdeményezésre adott válaszával és intézkedésével, sem a felügyeleti szervnek az elõbbiekre tett észrevételével és intézkedésével nem értett egyet, ezért - 2001 augusztusában - kiegészítõ jelentésében arról tájékoztatta az FM Hivatalt és a felügyeleti szervet, hogy kezdeményezését - ajánlásként - változatlan formában fenntartja, és hogy kezdeményezi a felügyeleti szerv már hivatkozott intézkedésének saját hatáskörben történõ visszavonását. A felügyeleti szerv az ajánlásra adott válaszában rögzítette, hogy a kezdeményezéssel érintett intézkedését visszavonta, és utasította az FM Hivatalt, hogy a peres eljárással érintett földrészletek kivételével a részarány-tulajdonú földek kiadására kijelölt földrészletek 100 %-áig terjedõen folytassa le a nyilvános sorsolást.

Az országgyûlési biztos az ajánlásként fenntartott kezdeményezésére és az újabb kezdeményezésére adott választ tudomásul vette.

Az országgyûlési biztos 2001 elején rádióriportból értesült arról, hogy Ópályiban egy 13 éves fiú saját maga kérte a gyermekvédelmi gondoskodásba vételét. Jobb körülmények közé akart kerülni, ahol tanulásra is lehetõsége van. Az országgyûlési biztos a gyermek oktatáshoz, a testi, szellemi, erkölcsi fejlõdéshez való alkotmányos jogának érintettsége miatt hivatalból indított vizsgálatot. Az 1988-ban született fiú családjában négy kiskorú gyermek él, az anya háztartásbeli, az apa munkanélküli. Saját lakásuk nincs, a szüleik házából használnak egy helyiséget. A fiú betegsége miatt 1996-tól folyamatosan kórházi kezelésre szorult, egy súlyos mûtéten is átesett. 2001. január 18-án hiányos öltözetben, éhesen, egyedül kereste fel a Polgármesteri Hivatalt, intézeti elhelyezését kérve annak érdekében, hogy tanulhasson és jobb körülmények közé kerülhessen. A gyámügyi elõadó azonnal felkereste a szülõket, akik nem tudtak a gyermek hollétérõl. A fiú a hivatalba érkezõ anyjával nem is akart hazamenni. A jegyzõ a gyermeket saját kérésére - figyelembe véve a család körülményeit - ideiglenes átmeneti gyermekotthonban helyezte el. A szülõk fellebbezését a Közigazgatási Hivatal elutasította. A Gyermekjóléti Szolgálat nem tudott a gyermek veszélyeztetettségérõl, mivel az nem járt iskolába. A gyermekvédelmi szolgálat sem kapott jelzést arról, hogy a családban súlyos problémák vannak, így annak megszüntetésére sem tett intézkedést.

A jegyzõ szerint a gyermek elhúzódó betegségérõl tudott a hivatal, de a veszélyeztetettségérõl nem. A szülõk gondoskodtak három gyermekük rendszeres iskolába járásáról, csak az érintett gyermeket nem íratták be az iskolába. Az iskolaigazgató a jegyzõnek írt levelében utalt a gyermek hosszantartó betegségére, amelyrõl a háziorvos is régóta tudott. A gyermek sem óvodába, sem iskolába nem járt. Beiskolázására az igazgató-helyettes és a jegyzõ véleménye szerint is szülõi elhanyagolás miatt nem kerülhetett sor.

A tanulási képességet vizsgáló szakértõi bizottság 2001. február 26-án megfogalmazta a tankötelezettség teljesítésére vonatkozó javaslatát. A gyermek a kijelölt oktatási intézményben az illetékes gyermekvédelmi hatóság döntésétõl függõen bentlakóként vagy magántanulóként tanulhat. A jegyzõ a gyermeket saját kérésére ideiglenes hatállyal gyermekotthonban helyezte el, a gyermek érdekeit érvényesítette.

A jegyzõ a tájékoztató levelében többször is hangsúlyozta a szülõk felelõsségét, hogy szándékosan nem tettek eleget a beiskolázási kötelezettségüknek. A szülõknek a közoktatási törvény alapján valóban kötelességük, hogy biztosítsák a gyermekük tankötelezettségének vagy képzési kötelezettségének teljesítését. Ennek ellenõrzése azonban a törvény szerint a jegyzõ feladata, amit õ nem teljesített. Fel kellett volna hívnia a szülõk figyelmét a beiskolázási kötelezettségük elmulasztására, és azt szabálysértési eljárás vagy szükség szerint büntetõeljárás kezdeményezésével kikényszeríteni.

A szülõk feltehetõleg nem ismerték fel annak fontosságát, hogy a beteges gyermeküknek speciális képzésre van szüksége. A gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság nem észlelte idõben a kiskorú veszélyeztetettségét. A megküldött dokumentumok alapján egyértelmûen megállapítható, hogy a gyermekjóléti szolgálat semmilyen formában nem segítette a családot.

A gyermekvédelmi törvény szerint a gyermek veszélyeztetettsége esetén a háziorvos is köteles jelzéssel élni a gyermekjóléti szolgálatnál, amelynek a gyermekek veszélyeztetettségének megelõzése érdekében észlelõ és jelzõ rendszert kell mûködtetnie. Ezekre azonban nem került sor. A jegyzõnek intézkednie kellett volna a gyermek védelembe vétele iránt, ha megállapítja, hogy a családgondozás a veszélyeztetettségét nem oldja meg.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a gyámhatóság, a gyermekjóléti szolgálat, a háziorvos és az iskola a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlõdéshez való alkotmányos jogát sértette azzal, hogy nem észlelte annak veszélyeztetettségét, és nem kezdeményeztek megfelelõ intézkedéseket annak megakadályozására. Másrészt azzal, hogy a jegyzõ és az iskola nem intézkedett a kiskorú beiskolázására. A jövõbeni visszásságok megelõzése érdekében az országgyûlési biztos 2001 áprilisában felkérte a gyermekjóléti szolgálat vezetõjét, hogy a gyermekek veszélyeztetettségének megelõzése érdekében mûködtesse a veszélyeztetettséget észlelõ és jelzõ rendszert, szervezze meg és hangolja össze a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatokat ellátó munkáját. Szükség szerint a már kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében folytasson családgondozást a családban jelentkezõ mûködési zavarok és konfliktusok ellensúlyozására. A jegyzõt pedig arra hívta fel, hogy biztosítsa a gyermekjóléti szolgálat vezetõjének és munkatársainak folyamatos továbbképzését. A község háziorvosánál és házi gyermekorvosánál kezdeményezte, hogy amennyiben a gyermekek veszélyezettségét észlelik, úgy azt haladéktalanul jelezzék a gyermekjóléti szolgálatnak és szükség szerint más, a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatokat ellátó szervnek és személynek. A polgármesternek javasolta a mulasztások miatt a jegyzõ és az iskolaigazgató fegyelmi felelõsségre vonását, és az eddigi beiskolázási gyakorlatok áttekintését. A gyámhivatal vezetõjét felkérte, hogy szervezzen továbbképzéseket és szakmai konzultációkat a kistelepülésen dolgozó gyermekjóléti szolgálatok munkatársainak, és nyújtson módszertani segítséget munkájuk szakszerû ellátásához. Az érintettek a kezdeményezésekkel egyetértettek. A polgármester az iskola igazgatóját figyelmeztetésben részesítette, a jegyzõ fegyelmi felelõsségre vonásától azért tekintett el, mert a jegyzõi tisztséget már más személy tölti be.

Az országgyûlési biztos 2001 januárjában újsághírbõl értesült arról, hogy egy átányi férfi bezárta az élettársát, annak lányát, férjét és gyermekeit az általuk lakott önkormányzati lakásba, majd azt felgyújtotta. Az életveszély-okozás miatt a férfit õrizetbe vették, ellene büntetõeljárás indult. A biztos a gyermekek testi, szellemi, erkölcsi fejlõdéshez való jogát sértõ alkotmányos visszásság lehetõsége miatt hivatalból indított vizsgálatot. Az önkormányzat jegyzõje és gyermekjóléti szolgálata a gyermekvédelmi gondoskodás keretében akkor került kapcsolatba a családdal, amikor a jegyzõ - a gyermekjóléti szolgálat javaslatára - 2000 októberében védelembe vette az egyik kiskorú gyermeket. A 2001. január 23-án történt tûzesetrõl a gyermekjóléti szolgálat értesítette a gyámhatóságot. A gyermekjóléti szolgálat vezetõje szerint a tûzesettel kapcsolatban a jelzõrendszer nem mûködött. Hivatalos jelzést a rendõrségtõl vagy a tûzoltóságtól sem a szolgálat, sem a gyámhatóság nem kapott. A jegyzõ szerint a családgondozó a helyszíni látogatásakor a gyermekek közvetlen veszélyeztetését nem tapasztalta, orvosi kezelésre nem volt szükségük. A tûzoltó parancsnokság levelébõl értesültek arról, hogy a felgyújtott házban tartózkodó személyek közvetlen életveszélyben voltak.

A gyermekjóléti szolgálat az esetet követõen rendkívüli gyermekvédelmi támogatás kiutalására tett javaslatot a két, önkormányzati lakásban élõ család számára. Javasolta az önkormányzatnak az ablakok beüvegeztetését, továbbá a kiskorú gyermekek védelembe vételét, valamint a család ruhaadománnyal való ellátását és folyamatos gondozását. A polgármester a gyermekjóléti szolgálat javaslatára 10, illetve 15 ezer Ft rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban részesítette a családokat. A polgármester a gyermekjóléti szolgálatnak írt levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az állam és az önkormányzat a családot támogatja, de nekik is el kellene gondolkodniuk a kötelességeiken, mert rajtuk kívül ezt senki nem teljesítheti. A jegyzõ a gyermekeket védelembe vette, és kötelezte a szülõket a családgondozóval történõ együttmûködésre. A jegyzõ véleménye szerint a gyermekek a tûzeset során átmenetileg rendkívüli élethelyzetbe kerültek, a gyermekek tartós veszélyeztetettségét azonban nem tapasztalták, ezért más hatósági beavatkozás nem volt indokolt.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlõdéshez való alkotmányos joga sérült. Egyrészt azzal, hogy a gyermekek veszélyeztetettségének megelõzésére és megakadályozására a gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat csak a tûzesetet követõen kezdeményezett kellõ súlyú intézkedéseket. Másrészt azzal, hogy nem mûködött jól az észlelõ- és jelzõrendszer. A tûzesetet követõen a gyermekjóléti szolgálat és a jegyzõ saját hatáskörében megfelelõ és szakszerû intézkedéseket tett.

Mivel az intézkedések elmulasztásából adódó alkotmányos visszásságot a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság saját hatáskörében megszüntette és orvosolta, így ezzel kapcsolatban a biztos kezdeményezéssel nem élt. 2001 áprilisban az észlelõ- és jelzõrendszer jobb mûködtetése érdekében a Gyermekjóléti Szolgálat vezetõjénél kezdeményezte, hogy a gyermekek veszélyeztetettségének megelõzése érdekében mûködtesse hatékonyabban a veszélyeztetettséget észlelõ- és jelzõrendszert, szervezze meg és hangolja össze a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatokat ellátó szerveket és személyeket. Szükség szerint szervezzen számukra konzultációs fórumokat, ahol megvitathatják és konkrétan meghatározhatják az észlelõ- és jelzõrendszer hatékony mûködtetésének formáit, mechanizmusát. A körzeti megbízottakat figyelmét felhívta, hogy haladéktalanul jelezzék a gyermekjóléti szolgálatnak, ha gyermekek veszélyeztetettségét észlelik. Az érintettek a kezdeményezéseket elfogadták.

A Berettyóújfaluban lakó panaszos azt sérelmezte, hogy a város önkormányzata nem takaríttatja ki a telke melletti belvízelvezetõ árkot, a város más részeirõl is ide vezeti a vizet, továbbá nem gondoskodik a megfelelõ belvízrendezésrõl. Mindez veszélyezteti a lakóházát és a hozzá tartozó gyümölcsöskertet is. Mivel a panaszban ismertetett helyzet összefügg a panaszos alkotmányos jogaival, az országgyûlési biztos vizsgálatot indított, amelyben közremûködésre felkérte a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságot is.

A város jegyzõje a biztos megkeresésére közölte, hogy a panaszos családi háza valóban olyan telken készült el, mely egy belvízelvezetõ csatorna közvetlen szomszédságában fekszik. A belvizes idõszakban e csatornában a víz szintje megemelkedett, ami azzal járt, hogy a teleknek a meder - nem a ház - felöli oldalán a füves területen néhány centiméteres vízállás alakult ki. A meder vízszállító képessége egyébként a természetes feliszapolódás miatt csökkent. E mellett azonban a jegyzõ által nem ismert személyek a vízelvezetõ csatorna medrét "áttöltötték" (elzárták), és amikor a hatóság (a jegyzõ) kezdeményezte ennek a megszüntetését a szabadabb vízfolyás biztosítására, akkor ez "lakossági ellenállásba ütközött". Késõbb a belvíz súlyosabb kártételének megakadályozására az önkormányzat már különbözõ intézkedéseket tett (homokzsákos töltés, gépi tisztítás), hogy a panaszos ingatlanát és a környékbeli többi ingatlant megvédje a belvíztõl.

A Vízügyi Igazgatóság a 2001 augusztusában tartott helyszíni szemlét követõen közölte: Jogos a panaszos azon igénye, hogy a csatorna felújítása megtörténjen. Az önkormányzat eredményes pályázata lehetõvé tette, hogy a munka megkezdõdjön. A Vízügyi Igazgatóság képviselõje a helyszíni szemlén meg is gyõzõdött errõl. Az önkormányzat tájékoztatása szerint 2002 tavaszáig a beruházás befejezõdik. A panaszt kiváltó belvízelvezetést tehát megnyugtatóan rendezik.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a panaszos konkrét sérelmét az önkormányzat orvosolja, ezért abban nincs szükség ajánlásra. A panaszos tájékoztatására megküldte az azonos témájú vizsgálatáról készült OBH 2852/1999. számú jelentését, amelyben kifejtette álláspontját többek között a jegyzõ hatósági jogkörérõl és a környezet mesterséges átalakításának hatásairól is.

A vizsgált ügyben a panaszos esetétõl elvonatkoztatva az országgyûlési biztos megállapította, hogy a jegyzõ a vízügyi vagy építési hatósági jogkörét - a képviselõ-testület, vagy a lakosság véleményétõl, esetleges ellenállásától függetlenül - köteles a jogszabály elõírásai szerint gyakorolni. A jogszabály ugyanis olyan közérdeket kíván érvényre juttatni, amely nem függhet az egyes csoportok aktuális érdekeitõl. Az adott esetben az intézkedés késedelmét az okozta, hogy a lakosság egy része a csatornát úttal keresztezte, de azt csak a vonatkozó építési szabályok megtartásával és a vízügyi hatóság engedélyével tehette volna. A jegyzõ a hatásköre gyakorlásának elmulasztásával a jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot okozott.

Az országgyûlési biztos felkérte a város jegyzõjét, hogy a jövõben a hatósági jogkörében járjon el, ha pedig valamely ügyben összeférhetetlenséget állapítana meg, mert például az õt alkalmazó önkormányzatot kellene köteleznie, akkor kérje a közigazgatási hivataltól másik eljáró szerv kijelölését.

A jegyzõ a kezdeményezéssel egyetértett.

A bejegyzés alatt álló Pogányért Polgári Kör Érdekvédelmi Egyesület elnöke az országgyûlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy a pécs-pogányi sportrepülõtér nyilvános kereskedelmi repülõtérré fejlesztése veszélyezteti lakókörnyezetüket, a tervezett beruházásról a polgármestertõl nem kaptak megfelelõ tájékoztatást annak ellenére, hogy a környezetvédelmi szakhatóság a repülõtér fejlesztésére már ki is adta a környezetvédelmi engedélyt.

Az országgyûlési biztos a jogbiztonsághoz, a tulajdonhoz, valamint az egészséges környezethez való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

Az elsõ fokú környezetvédelmi hatóság a pécsi önkormányzat részére 2000. szeptember 20-án környezetvédelmi engedélyt adott ki a Pogány község közigazgatási területén fekvõ Pécs-Pogány sportcélú repülõtér regionális szerepkörrel bíró polgári közforgalmú nemzetközi repülõtérré való fejlesztéséhez. A környezetvédelmi hatóság tájékoztatása szerint a határozata jogerõre emelkedett. A repülõtér fejlesztésével összefüggõ tájékoztatás hiányosságai miatt 360 pogányi lakos levélben kérte a polgármestert, hogy adjon tájékoztatást a repülõtér fejlesztésével összefüggõ kérdésekrõl.

A pécs-pogányi repülõtér önkormányzati tulajdonba adásáról és kereskedelmi repülõtérré fejlesztésérõl rendelkezõ 2122/1998. (V.6.) Korm. határozat szerint "a Kormány elõzetesen egyetért a repülõtér nyilvános, kereskedelmi repülõtérré való fejlesztésével. A fejlesztéssel összefüggésben - a hatósági engedélyezési eljárásokat megelõzõen - el kell végezni a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 43-44. §-aiban elõírt vizsgálati elemzést, amelynek eredményérõl az Országos Környezetvédelmi Tanács állásfoglalásának ismeretében a Kormányt tájékoztatni kell. Felelõs: közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter. Határidõ: 2001. június 30."

A vizsgálat feltárta, hogy az elsõ fokú környezetvédelmi hatóság a környezetvédelmi engedélyt annak ellenére kiadta, hogy a Kormány csak elõzetes egyetértését adta a repülõtér nyilvános kereskedelmi repülõtérré fejlesztéséhez, továbbá hogy a feladat megvalósításáért felelõs minisztereknek - a hatósági engedélyezési eljárásokat megelõzõen - 2001. június 30. napjáig kell az elõírt feladatokat elvégezni, és az a határozat kiadásáig még nem történt meg. A környezetvédelmi hatóság e feltétel teljesítésének hiányában adta ki a környezetvédelmi engedélyt a repülõtér fejlesztéséhez, amely fellebbezés híján jogerõssé vált.

A vizsgálat megállapította, hogy a környezetvédelmi hatóságnak a kormányhatározatban foglalt rendelkezés mellõzésével lefolytatott eljárása és határozata jogbizonytalanságot idézett elõ, amely alkotmányos joggal összefüggõ visszásságot okozott.

Az országgyûlési biztos a 2001 áprilisában kelt jelentésében a visszásság megszüntetése érdekében törvényességi óvás benyújtását kezdeményezte a Baranya megyei fõügyésznél az elsõ fokú környezetvédelmi hatóság jogerõs határozata ellen, és a Pogány Község Önkormányzata polgármesterénél olyan intézkedések megtételét, amelyek biztosítják a repülõtér fejlesztésével összefüggõ folyamatos lakossági tájékoztatást.

Az országgyûlési biztos a polgármester válaszát tudomásul vette. A fõügyész a kezdeményezésre adott válaszában kifejtette, hogy álláspontja szerint a környezetvédelmi hatóság eljárása és határozata nem törvénysértõ, ezért ügyészi óvás benyújtására nincs lehetõsége. Az országgyûlési biztos a választ tudomásul vette, de álláspontját fenntartotta. A fõügyész erre kifejtette, hogy nem tartozik a megyei fõügyészség hatáskörébe annak vizsgálata, hogy a miniszterek a jelentéseiket határidõben a Kormány elé terjesztették-e. Az országgyûlési biztos a kezdeményezését továbbra is fenntartotta, ezért a fõügyész az országgyûlési biztos kezdeményezését felterjesztette a Legfõbb Ügyészségre.

A Legfõbb Ügyészségrõl a beszámoló lezárásáig még nem érkezett válasz.

A panaszos az országgyûlési biztoshoz intézett névtelen beadványában az Egressy Gábor Ipari Szakközépiskolában az érettségi utáni szakképzésben történõ továbbtanulás felvételi vizsgához kötését sérelmezte. Kifogásolta, hogy mivel az iskolában nem mûködik diákönkormányzat, a diákok fokozottan kiszolgáltatott helyzetben vannak.

Az országgyûlési biztos a 2001. április 11-én kelt jelentésében megállapította, hogy a vizsgálat nem igazolta azt a kifogást, hogy az érettségi utáni technikusi képzésre az arra történõ felvételin rosszul szereplõ diákok számára az iskola csak egyetlen 1 éves irányítás-technikusi minõsítést adó évfolyamot indított. A közoktatási törvény értelmében az iskola meghatározhatja a tanulói jogviszony létesítésének tanulmányi feltételeit. A felvételi követelményeket pedig a felvételi tájékoztatóban, a tanév rendjében meghatározott idõben köteles nyilvánosságra hozni. A vizsgálat megállapította, hogy az igazgató megfelelõen tájékoztatta a szülõket a számítástechnikai technikus képzés beiskolázási feltételeirõl. Az iskolában elektronikai mûszerész és irányítástechnikai mûszerész szakon érettségit szerzett tanulók az érettségi utáni 13. évfolyamon, az írásbeli felvételi eredményétõl függõen tanulhatnak tovább a mûszaki számítástechnikai technikus, illetve az ipari elektronikai technikus és a finommechanikai és automatizálási technikus szakon. Errõl már az iskolába jelentkezéskor tájékoztatják a szülõket és a tanulókat. Az irányítás-technikus minõsítést adó képzés pedig évek óta folyik az iskolában. Nem felelt meg a valóságnak az az állítás sem, hogy az iskola diákönkormányzata nem mûködik. Az iskola szervezeti és mûködési szabályzata, a nevelési és oktatási intézmények mûködésérõl szóló, 11/1994 (VI.8) MKM rendelet 4. § (2) bekezdésének d) pontja értelmében rögzíti a diák-önkormányzati szerv, a diákképviselõk, valamint az iskolai vezetõk közötti kapcsolattartás formáját és rendjét. Az iskolai élet szervezésén, az iskolai diákújság készítésén és szerkesztésén túl a diákok részt vesznek a Zuglói Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat munkájában is.

Mindezek alapján az országgyûlési biztos megállapította, hogy az iskola a tanulói jogviszony létesítésének tanulmányi feltételei meghatározásakor nem sértette meg a diákok alkotmányos jogait. Ezért a konkrét ügyben ajánlást nem tett és az eljárást lezárta.

A Miskolc, Szabadságharc utcai panaszosok a Szabadságharc utcában zajló közúti forgalom mértékét sérelmezték. Elõadták, hogy a megnövekedett autóbusz- és személygépjármû forgalom károsítja egészségüket, környezetüket, emellett vagyoni kárt is elõidéz.

Az országgyûlési biztos a tulajdonhoz és a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot.

Az önkormányzat a forgalom csökkentése érdekében a Szabadságharc utcában a tömegközlekedési jármûvek forgalmát 22,00-05,00 óra között kitiltotta, de egyéb forgalom korlátozást nem rendelt el. A közgyûlés az önkormányzat költségvetésében biztosította a közlekedési vállalat részére a kilométertöbbletbõl adódó üzemeltetési költség fedezetét és az út kezelõje részére az új járati útvonalon kiépítendõ megállóhely 6 millió Ft-os költségét.

A panaszosok kifogásolták, hogy a forgalom jelentõs része annak ellenére az arra minden szempontból alkalmatlan Szabadságharc utcán zajlik, hogy az Avasi lakótelep forgalmának lebonyolítására megépült a 2x2 sávos Ifjúság útja.

A Szabadságharc utca Miskolc város önkormányzatának tulajdonában és kezelésében van, így a 12/1983. (V.12.) MT rendelet értelmében az üzemeltetõnek forgalomszervezési és egyéb intézkedéseket kell tennie, ha a forgalom által keltett zaj jelentõsen túllépi az új utakra érvényes határértékeket. A forgalomszervezési intézkedés célja ugyanis a határértéket jelentõsen túllépõ zaj csökkentése. Az utcában végzett zajmérés szerint a közlekedés nappal 70 dB, éjjel 63 dB zajterhelést okoz. A túllépés jelentõsnek minõsíthetõ, nappal: 10 dB, éjjel 13 dB.

Az országgyûlési biztos vizsgálata annak megállapítására irányult, hogy a zajcsökkentés érdekében milyen forgalomszervezési intézkedés történt, és az mennyiben alkalmas a veszélyes mértékû zaj csökkentésére. A beadványban említett vagyoni károk miatt vizsgálatot nem folytatott, abban az érintettek kártérítés iránt keresetet nyújthatnak be a bíróságon.

A Közgyûlés a tömegközlekedési jármûvek 22,00-05,00 óra közötti kitiltásáról döntött, egyéb korlátozást nem tett. Ez az intézkedés nem járt a Szabadságharc utca forgalmának lényeges csökkenésével, mert az autóbuszok az adott idõszakban amúgy is ritkán, vagy egyáltalán nem közlekednek A személygépjármûvek forgalmának semmiféle korlátozására nem került sor.

A biztos megállapította, hogy az intézkedés az éjszakai zajterhelést alig csökkenti, és a nappali zaj csökkentésére egyáltalán nem alkalmas.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a közgyûlés forgalomtechnikai intézkedése a zajterhelés számottevõ mérséklésére nem alkalmas, ezért az érintett lakóknak a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jogával összefüggésben visszásságot okoz. A jelentés azonban rámutatott arra is, hogy a teljes forgalom más útvonalra történõ átterelése sem jelentene megoldást, mert az csak a panaszosok személyében eredményezne változást, magát a problémát nem oldaná meg.

Az országgyûlési biztos 2001. május 16-án kezdeményezte, hogy a polgármester a jelentés megállapításait terjessze a közgyûlés elé, és kezdeményezte, hogy a közgyûlés kíséreljen meg olyan optimális forgalommegosztáson alapuló megoldást kidolgozni, amely érdemben csökkenti a Szabadságharc utcai lakosok zajterhelését.

A közgyûlés a Szabadságharc utca forgalmi rendjének kérdését ismételten megtárgyalta, és úgy döntött, hogy a korábbi határozatát változtatás nélkül fenntartja.

Az országgyûlési biztos általános helyettes a beszámoló készítésének idõpontjában a lakossági panasz további vizsgálatának lehetõségeit mérlegelte.

A panaszos a Magyar Alapítványi, Egyesületi és Magánoktatási Intézmények Egyesülete nevében fordult az országgyûlési biztoshoz azt kifogásolva, hogy a helyi önkormányzatok különbözõ módon értelmezik a nem önkormányzati oktatási intézményekben is kötelezõ egészségügyi alapellátás biztosítására vonatkozó jogszabályokat.

Az országgyûlési biztos az ifjúság kiemelt védelemhez, a testi, lelki egészséghez fûzõdõ alkotmányos jogának, valamint a jogbiztonság sérelmének lehetõségére tekintettel indított vizsgálatot, melyben kikérte az egészségügyi minisztert álláspontját. A becsatolt iratokból és a miniszter válaszából megállapította, hogy egyes önkormányzatok a nem általuk fenntartott óvodákba járó gyermekek iskola-egészségügyi ellátására nem jelöltek ki személyzetet, és arra a fenntartóval sem kötöttek szerzõdést. A helyi önkormányzatokról szóló törvény a minisztert a helyi önkormányzatok által fenntartott intézmények mûködése szakmai követelményeinek rendeleti szabályozására jogosítja. Néhány önkormányzat szerint az iskola-egészségügyi ellátást szabályozó 26/1997. (IX.3.) NM rendelet az önkormányzatokat csak az általuk fenntartott intézmények esetében kötelezi az ellátás szervezésére, az oktatási intézmények egészségügyi ellátását a fenntartók kötelesek biztosítani.

A vizsgálat megállapította, hogy a panasz megalapozott, mert a jogalkalmazók körében a vonatkozó jogszabályok értelmezésében és az abban foglalt kötelezettségek kötelezettjeinek személyében vita keletkezett. A vonatkozó jogszabályok rendelkezése tehát nem egyértelmû, azaz félreérthetõ. Az egészségügyi alapellátási kötelezettségen belül nem egyértelmû, hogy az egyes feladatok végrehajtásáért, így az egészségügyi ellátásért, annak megszervezéséért és finanszírozásáért mely szervek felelõsek. Az egyik jogszabályban az intézmény, vagy annak vezetõje a kötelezett, a másikban a fenntartó. Az Ötv. az önkormányzatok kötelezettségeit rendezi, de a részletszabályok kidolgozására a minisztert kötelezi. E felhatalmazás félreérthetõ, mert csak az önkormányzatok által fenntartott intézményekre vonatkozik. Az adott önkormányzat jegyzõje az önkormányzatok által fenntartott intézményeken csak az oktatási intézményeket érti, és abból kizárja az egészségügyi intézményeket. Így az önkormányzat jogértelmezésén múlik, hogy a településen mûködõ nem önkormányzati intézményben megszervezik és finanszírozzák az iskola-egészségügyi ellátást, vagy csupán ellenõrzik meglétét, és amennyiben annak hiányát állapítják meg, úgy megtagadják a mûködési engedély kiadását. Az iskola-egészségügyi ellátás hiánya alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a visszásság a jogszabály nem egyértelmû rendelkezésére, illetve az adott kérdés jogi szabályozásának hiányára vezethetõ vissza. A biztos javasolhatja a jogalkotásra jogosult szervnek a jogszabály módosítását, hatályon kívül helyezését vagy kiadását. Az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX.3.) NM rendelet kiadására a mûvelõdési és közoktatási miniszterrel egyetértésben került sor, ezért annak módosítására az egészségügyi miniszter és az oktatási miniszter együttesen jogosult.

Az országgyûlési biztos 2001. november 9-én felhívta a Kormányt, hogy a több szaktárcát érintõ jogszabály alkalmazása körül felmerült értelmezési vitát rendezze, és szükség esetén a végrehajtási jogszabályok módosítására intézkedjen.

A Miniszterelnöki Hivatalt vezetõ miniszter a szaktárcák egyeztetett álláspontja alapján közölte, hogy a feladat ellátása a fenntartó személyétõl függetlenül az önkormányzatokat terheli, de a vonatkozó jogszabályok egyértelmûsítésétõl nem zárkóztak el.

Az országgyûlési biztos a választ az ajánlása teljesítésének tekintette, és az érintetteket tájékoztatta.

A panaszos a debreceni Ibolya utcai Óvoda megszüntetésével kapcsolatos közgyûlési döntés miatt fordult az országgyûlési biztoshoz. A közgyûlés a 2001. márciusi döntéssel nem csupán kifejezte szándékát az óvoda 2002 -ben történõ jogutód nélküli megszüntetésérõl, mivel a közeli beíratásokra tekintettel 7-rõl 4-re csökkentette az óvodai csoportok számát. Az országgyûlési biztos a mûvelõdéshez való jog érintettsége miatt vizsgálatot indított.

Az önkormányzat a jogutód nélküli megszüntetés kérdésében a végleges döntés elõtt kikérte ugyan az intézmény érdekvédelmi szervezeteinek véleményét, de az óvodai csoportok számáról végleges döntést hozott, mivel azt úgy csökkentette, hogy új gyermekek felvételére a vélemények kikérésekor már nem volt mód. A panaszos kifogásolta, hogy az óvoda megszüntetésre történõ kiválasztását sem szakmai, sem anyagi indokok nem igazolják.

Az országgyûlési biztos a 2001. május 31-én kelt jelentésében megállapította, hogy az önkormányzat a költségvetését a törvényes kertek között szabadon határozza meg, és nagyfokú önállósággal bír az intézményi struktúra szervezésében. Döntését a csökkenõ gyermeklétszám miatt alacsony kihasználtságú intézmények gazdaságtalan mûködése indokolja. Az országosan tapasztalható oktatási-nevelési intézmény átszervezés, összevonás vagy megszüntetés gazdasági és demográfiai okok természetes következménye, és önmagában nem tekinthetõ jogellenes magatartásnak egy intézmény megszüntetése, ha az alapító betartja az arra vonatkozó garanciális szabályokat.

A vizsgálat feltárta, hogy a közgyûlés 2001. március 8-án az Ibolya utcai Óvoda megszüntetése ügyében nem csupán szándéknyilatkozatot tett, hanem kötelezõ érvényû határozatot is hozott azzal, hogy a következõ nevelési évre vonatkozó beíratások elõtt a mûködtethetõ óvodai csoportok számának korlátozásával az új gyermekek felvételét megtiltotta. E határozat az intézmény átszervezésével, feladatának megváltoztatásával, valamint költségvetésének meghatározásával és módosításával összefüggõ döntésnek minõsül, és ezért e döntése elõtt ki kellett volna kérnie az intézmény alkalmazotti közössége és a szülõi szervezet véleményét. Az önkormányzat az új óvodai csoport indításának megakadályozásával, és annak megszüntetésével a 2002-es nevelési évben 63 gyermek számára kell másik óvodai elhelyezésrõl gondoskodni. Az önkormányzat a gyermekek elhelyezésére az Ibolya utcai Óvoda megszüntetését követõen is megfelelõ számú férõhellyel rendelkezik. Az önkormányzat az elõkészítõ eljárásában nem tartotta be maradéktalanul a közoktatási törvényben elõírtakat, és ezzel közvetve a mûvelõdéshez való alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okozott.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az önkormányzat az intézmény jogutód nélküli megszüntetése elõtt a véleménynyilvánítás lehetõségét biztosította, így a garanciális szabályoknak eleget tett, ezért a visszásság rendezésére ajánlást nem tett. Az önkormányzat polgármesterének figyelmét azonban felhívta, hogy az önkormányzat a közoktatási intézmények átszervezésével összefüggõ döntései elõtt a jövõben minden esetben szerezze be az intézmények érintett közösségeinek a véleményét.

Az önkormányzat jegyzõje nem értett egyet azzal a megállapítással, hogy az indítható csoportok számának korlátozásával kapcsolatos döntés kötelezõ érvényû lett volna, mert a közgyûlés a határozatban csak a szándékát fejezte ki.

Az országgyûlési biztos általános helyettese 2001. július 11-i levelében jelezte, hogy fenntartja azt az álláspontot, hogy az intézmény a felvételi korlátozást kötelezõ érvényûnek tekintette, ezért a jövõben a hasonló döntések elõtt kérjék ki az érintettek véleményét.

Mozgáskorlátozott panaszosok sérelmezték, hogy a Fõvárosi Közterületi Parkolási Társulás és a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. munkatársai a parkolási engedéllyel rendelkezõ mozgáskorlátozottak autóira rendszeresen parkolási díj és pótdíj megfizetésére kötelezõ felszólítást helyeztek el annak ellenére, hogy a parkolási engedély alapján õk díjfizetés nélkül várakozhatnak. A felszólítást azzal indokolták, hogy az autóban elhelyezetett parkolási engedély valódiságát, érvényességét és használatának jogosságát nem lehet ellenõrizni, ezért a parkolási engedélyt azonosítatlannak tekintették. A panaszosokat az ügyfélszolgálaton arról tájékoztatták, hogy amennyiben az elsõ figyelmeztetés után a társulás ügyfélszolgálati irodáján bemutatják a parkolási engedélyüket, és nyilvántartásba vetetik magukat, úgy a továbbiakban nem kapnak fizetési felszólítást.

A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeirõl szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendeletben szabályozott parkolási engedély a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.15.) KPM-BM együttes rendeletben meghatározott díjmentes parkolás kedvezményének igénybevételére jogosítja a mozgáskorlátozottakat. Az államigazgatási eljárásról szóló törvény szerint a hatósági bizonyítványt és igazolványt ellenkezõ bizonyításig mindenki köteles elfogadni, a bejegyzett adatok és jogok más bizonyítására az ügyfél nem kötelezhetõ. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a társulások kötelesek lettek volna a parkolási engedélyeket ellenkezõ bizonyításig valódinak elfogadni, és a díjmentesség igénybevételéhez nem kérhettek volna a panaszosoktól egyéb bizonyítást.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a Fõvárosi Önkormányzatnak, mint a közszolgáltatás nyújtása során eljáró társulás meghatalmazójának biztosítania kellett volna, hogy a meghatalmazottja ne járhasson el jogszabálysértõ módon. Ne kötelezze az ingyenes parkolásra jogosító engedéllyel rendelkezõ mozgássérülteket további bizonyításra, mert ha a parkolási engedély valódiságával, érvényességével és használatának jogosságával kapcsolatban kétség merül fel, úgy a bizonyítási kötelezettség a társulásokat vagy az önkormányzatot terheli.

Az a körülmény, hogy a társulások ezt a jogszabálysértõ gyakorlatot több hónapig követhették, és az önkormányzat felszólítása ellenére sem hagytak fel vele, a jogbiztonság követelményével és a pozitív diszkrimináció alkotmányos célkitûzésével összefüggésben okozott visszásságot.

Az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság jövõbeni elkerülése érdekében az állampolgári jogok országgyûlési biztosa kezdeményezte, hogy a Fõvárosi Önkormányzat gondoskodjon arról, hogy a meghatalmazott Fõvárosi Közterületi Parkolási Társulás és a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. a jogszabálysértõ gyakorlatot szüntesse meg, és teremtse meg annak feltételeit, hogy a parkolási engedélyek valódisága - például a sorszámozott parkolási engedélyek nyilvántartásának segítségével - ellenõrizhetõ legyen.

A válaszadási határidõ a beszámoló lezárásáig nem telt el.

Egy lengyel állampolgár a Nagykövetsége útján fordult panasszal az országgyûlési biztoshoz, mert elõzetes letartóztatásba helyezését, és annak fenntartását sérelmezte, továbbá, hogy a rendõrség errõl nem értesítette haladéktalanul a nagykövetséget. Kifogásolta az eljárás elhúzódását, a rendõrségi fogdában való orvosi ellátását, illetve, hogy zárkatársai vele szemben tanúsított magatartása miatt a rendõrség nem intézkedett.

Az országgyûlési biztos a jogbiztonsághoz, a tisztességes eljáráshoz, valamint a lehetõ legmagasabb színtû testi és lelki egészséghez való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el. Állásfoglalásra kérte fel a BRFK VI.-VII. kerületi Rendõrkapitányság vezetõjét, iratokat kért be a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól, továbbá szóbeli tájékoztatást kért a panaszos ellen folyamatban volt nyomozás elõadójától.

A vizsgálat megállapította, hogy az elõzetes letartóztatással kapcsolatos panasz vizsgálatára nincs hatásköre, mert azt a bíróság rendelte el és hosszabbította meg. A BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2001. április 12-én tájékoztatást kért a BRFK VI.-VII. kerületi Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztály vezetõjétõl arról is, hogy miért csak késedelmesen értesítették a nagykövetséget az elõzetes letartóztatásról, történt-e rendõri intézkedés a panaszos zárkatársai által tanúsított jogsértõ magatartás miatt? A Hivatal felhívta a nyomozó hatóságok figyelmét, hogy tegyenek eleget a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvény végrehajtására kiadott 64/1994. (IV. 30.) Korm. rendelet 45. §-ában meghatározott értesítési kötelezettségüknek, vagyis a nyomozás elrendelésérõl, felfüggesztésérõl vagy megszüntetésérõl, valamint a külföldivel szemben alkalmazott személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésekrõl tájékoztassák a hivatalt. A VI.-VII. kerületi kapitányság bûnügyi osztályvezetõje arról tájékoztatta a hivatalt, hogy a panaszos ellen - a 2001. január 10-én 23 óra 20 perckor történt elõállítását követõen - közokirat-hamisítás bûntette miatt indult nyomozás, mert útlevelében a vízum érvényességi ideje át volt javítva, és alapos gyanú volt arra, hogy a javítást (hamisítást) õ végezte. A kapitányság készenléti szolgálatban volt vizsgálója azonnal megkísérelte faxon értesíteni a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségének Konzuli Osztályát, de az nem sikerült, a fax számot csak késõbb, a Konzulátus képviselõjével folytatott személyes megbeszéléskor tudták meg. Ekkor tudták értesíteni a nagykövetséget az állampolgárukkal szemben elrendelt nyomozásról, és a bíróság által elrendelte elõzetes letartóztatásról. Értesíteni kívánták a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalát is, de az értesítést - téves címzés miatt - az Országos Rendõr-fõkapitányságra küldték. A panaszost a rendõrségi fogdában bántalmazó és tõle személyes tárgyakat eltulajdonító zárkatársaival szemben a kapitányság bûnügyi osztályvezetõje 2001. április 19-én, rablás miatt nyomozást rendelt el.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a BRFK VI.-VII. kerületi Rendõrkapitányság ügyben eljáró elõadója, valamint annak parancsnoka megsértette a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot akkor, amikor elfogadta és belenyugodott abba, hogy a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége Konzuli Osztályán a telefon nem volt fax-fogadására alkalmas állapotban. A visszásságot az okozta, hogy az ügyintézõ és parancsnoka figyelmen kívül hagyta a kormányrendeletben foglaltakat, valamint a magyar és a lengyel állam közötti konzuli egyezményt, amely szerint "A fogadó állam illetékes hatóságai késedelem nélkül értesítik a küldõ állam illetékes konzuli tisztviselõjét a küldõ állam állampolgárának letartóztatásáról, vagy személyes szabadságának bármilyen más korlátozásáról."

Az országgyûlési biztos rámutatott arra is, hogy az ügyintézõt és parancsnokát nem mentesítette a mulasztás alól az, hogy tévedés miatt az Országos Rendõr-fõkapitányságra küldték a lengyel állampolgárságú panaszos ellen foganatosított rendõri intézkedésekrõl szóló értesítést. A bûnügyek rendõrségi nyomozásáról szóló 40/1987. számú BM Utasítás (NYUT) 660. pontja ellentétes a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló 1993. évi LXXXVI. törvény végrehajtására kiadott 64/1994. (IV. 30.) Korm. rendelet azonos témakört érintõ szabályával, mert ez utóbbi szerint a nyomozó hatóságnak a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala útján kell a külföldi konzuli védelmét ellátó külképviseletet tájékoztatnia. A NYUT szerint errõl a BM ORFK-n keresztül a Külügyminisztérium Konzuli Fõosztályát kell értesíteni. A jogalkotásról szóló törvény elõírja, hogy alacsonyabb szintû jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintû jogszabállyal, az országgyûlési biztos megállapította, hogy a NYUT sérti a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot. A biztos rámutatott, hogy az Országos Rendõr-fõkapitányság sem volt figyelemmel a jogbiztonság követelményére, amikor a VI.-VII. kerületi kapitányság hozzá érkezett értesítését nem továbbította a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak. Az eljárási szabályok szerint az ORFK-nak hivatalból kellett volna vizsgálnia a hatáskörét és illetékességét, és ha azok hiányát állapította meg, az értesítést továbbítania meg kellett volna az Állampolgársági Hivatalnak.

A biztos a panaszos rendõrségi fogdában való bántalmazása és tõle való lopás ügyében nem állapított meg visszásságot, mert a VI.-VII. kerületi Rendõrkapitányság a rablás alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el.

Az országgyûlési biztos a 2001. június 12-én kelt jelentésében a visszásságok orvoslása érdekében a belügyminiszternek javasolta, hogy vizsgálja felül a NYUT "Külföldi állampolgárságú személyeket érintõ eljárási szabályok" címû fejezetét. Az országos rendõrfõkapitánynak azt javasolta, hogy a nem magyar állampolgár ügyében, a rendõrségi nyomozó hatóságokra háruló értesítési kötelezettség megfelelõ teljesítése érdekében belsõ rendelkezésben határozza meg a követendõ eljárási szabályokat és annak végrehajtását visszatérõen ellenõriztesse. A címzettek a javaslatokat elfogadták. A miniszter szerint a jogszabály-módosítással kapcsolatos tevékenység elkezdõdött, az országos fõkapitány bûnügyi helyettese pedig kiadta a javaslatban megfogalmazott körlevelet.

A biztos felhívta a budapesti rendõrfõkapitányt, hogy a büntetõeljárás elõadójával és annak parancsnokával szemben vizsgálja meg a fegyelmi eljárás keretében való felelõsségrevonás lehetõségét. A fõkapitány a fegyelmi eljárást elrendeltette, de azt végül felelõsségre vonás nélkül szüntetette meg. A biztos a panasznak az eljárás elhúzódását érintõ részében visszásságot nem állapított meg, mert rámutatott arra, hogy a VI.-VII. kerületi rendõrkapitányság a nyomozást a törvényben biztosított két hónap alatt - nyomozási határidõ hosszabbítás nélkül - befejezte, a nyomozás iratait 2001. március 9-én küldte meg az illetékes ügyészi szervnek. Nem merült fel mulasztásra, vagy szabályszegésre utaló adat a rendõrségi fogdában való orvosi ellátással összefüggésben sem, mert a panaszos a rendõrségi fogdában többször részesült orvosi, és indokolt esetben szakellátásban, a szükséges gyógyszereket pedig megkapta.

A panaszos azért kért segítséget az országgyûlési biztostól, mert a Hajdú-Bihar Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz 2000. szeptember 12-én benyújtott kérelmére több mint fél évig nem kapott választ. Kérelmét végül 2001. június 27-én a Szociális és Családügyi Minisztérium utasította el. A panaszos a gyermeke számára kért méltányosságból árvaellátást, mivel az apa a haláláig nem szerezte meg a jogosultsághoz szükséges szolgálati idõt.

Az országgyûlési biztos a jogbiztonsághoz, valamint a szociális biztonsághoz való jog sérelmének lehetõsége miatt indított vizsgálatot, és megállapította, hogy a panaszos 2000. július 26-án nyújtott be árvaellátási igényt a gyermeke részére a Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz, mert a gyermek édesapja 2000. március 31-én elhunyt. Az Igazgatóság az igényt elutasította, mert az elhunyt a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idõt nem szerezte meg, és ennek alapján a hozzátartozója számára hozzátartozói nyugellátás nem állapítható meg.

Az országgyûlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az Igazgatóság mindent megtett a beadványban közölt szolgálati idõ bizonyítása érdekében, de nem járt eredménnyel, ezért az elutasítás jogszerûen történt. A panaszos ezt követõen méltányossági alapon kérte az árvaellátás megállapítását. Az Igazgatóság a kérelmet illetékességbõl az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság Méltányossági Ellátási Osztályára továbbította elbírálásra.

A 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet szerint kivételes árvaellátás akkor állapítható meg, ha az elhunyt jogszerzõ az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíj megállapításához életkora szerint elõírt szolgálati idõnek legalább a felével rendelkezik. A panaszolt esetben 4 év szolgálati idõ lett volna szükséges, de az elhunyt csak 3 év 178 nap szolgálati idõt szerzett. A 23/1997. (Tb. K.9.) ONYF utasítás III/9. c./ pontja szerint "az ONYF fõigazgatója a törvényben biztosított személyes (diszkrecionális) jogkörében eljárva - a kérelemben szereplõ, szokásostól eltérõ, tényszerûen igazolt körülmény, pl. súlyos családi tragédia, az egyéni élethelyzet objektív okok miatti súlyos romlása, vagy egyéb különösen méltányolandó körülmény esetén az utasításban foglaltaktól eltérõen is dönthet. A Fõigazgatóság 2000. október 19-én a debreceni jegyzõt környezettanulmány készítésére kérte fel. Az azonban csak az ismételt megkeresést követõen 2001. január 5-én érkezett meg, és különös méltánylást érdemlõ körülményt igazolt. A Fõigazgató azonban már nem hozott döntést, mert a feladat ellátása 2001. január 1-jétõl a Szociális és Családügyi Minisztérium hatáskörébe került át. A panaszos kérelmét ott csak 2001. áprilisban iktatták. Az új feladat ügyviteli rendjének kialakulatlansága, valamint a hatáskör változásról rendelkezõ 75/2001. (V.9.) Korm. rendelet késedelmes megalkotása miatt a minisztérium a panaszos kérelmét csak a 2001. június 27-én kelt határozatával utasította el.

Az országgyûlési biztos vizsgálatát követõen a SzCsM az ügyet felülvizsgálta és az elutasító határozatot visszavonta, a panaszos rendkívül indokolt körülményeire tekintettel méltányossági alapon 2001. január 1-tõl havi 15 000 Ft árvaellátást engedélyezett.

A Minisztérium intézkedésével a jogsérelem orvoslást nyert, így a vizsgálat eredménnyel zárult.

Az országgyûlési biztos vizsgálata azt is feltárta, hogy az 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) a kivételes nyugellátás engedélyezését 2001. január 1-jétõl a szociális és családügyi miniszter hatáskörébe utalta, a megállapításra vonatkozó 75/2001.(V.9.)Korm. rendelet késedelmesen került kiadásra, és ez az igények elbírálásában lemaradást, nagymértékû hátralékot eredményezett. E rendelet tovább szûkítette a különös méltánylást érdemlõ körülmények körét, és a korábbi mérlegelési jogosultsággal a szociális és családügyi miniszter már nem rendelkezik.

Az országgyûlési biztos ezért javasolta a pénzügyminiszternek, hogy fontolja meg a rendelet olyan módosítását, amely lehetõséget adna a szociális és családügyi miniszternek, hogy diszkrecionális jogkörben méltányosságot gyakoroljon.

A válaszadás határideje a beszámoló elõkészítésének befejezéséig nem telt el.

A panaszos azzal fordult az országgyûlési biztoshoz, hogy szomszédja engedély nélküli építkezést folytatott, így ingatlanának benapozottsága csökkent, a kerítése föld-feltöltés alá került, és a csapadékvizet az õ telkén át vezették el. 1998 áprilisában a Séi Építésügyi Igazgatási Társulásnál eljárást kezdeményezett a szomszédja ellen, de az 2001 õszéig sem vezetett eredményre. A biztos a tulajdonhoz, és a tisztességes eljáráshoz való jog megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot, amit a Vas Megyei Közigazgatási Hivatal tájékoztatása és a benyújtott iratok alapján folytatott le. A panaszos szerint a szomszédja az elmúlt években az ingatlanán hatósági engedély nélkül bõvítést végzett, és ezt 1998. április 6-án a jegyzõnek be is jelentette.

Az országgyûlési biztosnak nem volt lehetõsége a panasz érdemében állást foglalni, mivel a rendelkezésre álló adatokból nem volt megállapítható sem az építkezés ténye, sem az ellenkezõje, az esetleges építés ideje és engedélyhez kötöttsége, továbbá az sem, hogy a fennálló állapot mennyiben van kihatással a panaszos telkére, illetve a szomszédjogokra. Az ügyben I. fokú eljárás volt folyamatban, így a biztos a tulajdonhoz való joggal összefüggésben megállapítást nem tett.

Megállapította azonban az 1998 április óta folyó, le nem zárt hatósági eljárásról, hogy abban az I. fokú hatóság hónapokig nem hozott határozatot, csak levelezett a panaszossal. Eljárása és döntései alkalmatlanok voltak az ügy tisztázására és jogszerû lezárására. A II. fokú hatóság 1998 áprilistól 2001 végéig háromszor rendelt el új eljárást ugyanabban az ügyben, ugyanakkor semmilyen eljárást nem kezdeményezett a szakmai és eljárásjogi tévedések és hibák miatt az I. fokú hatóságnál. Tekintettel arra, hogy a megsemmisítõ és új eljárásra utasító határozat ellen bírósági felülvizsgálati lehetõség nincs, a panaszos nem élhetett a bírósági jogorvoslat lehetõségével. Sérti a jogbiztonságot és a tisztességes eljáráshoz való jogot, ha egy közigazgatási szerv a hatáskörébe és illetékességébe tartozó ügyben évekig még a tényállást sem tisztázza, akkor is ha a kérelmet végül el kell utasítani.

A biztos megállapította azt is, hogy a panaszos maga is közrehatott az eljárás elhúzódásában, mert többször hivatkozott a birtokában lévõ, az építés tényét és idejét igazoló bizonyítékokra, de azokat nem bocsátotta a hatóságok rendelkezésére, és azt az országgyûlési biztosnak sem adta át.

Az országgyûlési biztos a 2001. októberi jelentésében felhívta a közigazgatási hivatal vezetõjét, hogy intézkedjék az eljárás azonnali lezárására, továbbá vizsgálja ki az I. fokon eljárók felelõsségét a négy éve húzódó ügyben, és szükség szerint hatáskörében intézkedjék.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az országgyûlési biztosok korábbi ajánlásaikban felhívták a figyelmet az építésügyi törvény által biztosított lehetõséggel kapcsolatos aggályokra. E lehetõség meghatározott építésügyi hatósági jogkörök ellátására történõ kijelölésre vonatkozik. A kijelölés vissza nem vonható, a kijelölt hatóság szakmai alkalmasságát, az elõírt feltételek meglétét stb. nem ellenõrzi senki, illetve ha igen, a megállapításoknak nincsen következménye. Mivel az erre vonatkozó ajánlásokat az illetékes miniszterek elfogadták, és az Étv. ilyen értelmû módosításának tervezete is elkészült, ezért ebben a kérdésben a biztos újabb ajánlással nem élt.

A közigazgatási hivatal vezetõje a kezdeményezést elfogadta, utasította az I. fokú hatóságot a határozathozatalra, amelyet az teljesített. A hivatalvezetõ jelezte, hogy a jövõben fokozott figyelmet fordít a hasonló esetek elkerülésére.

A panaszos az országgyûlési biztoshoz fordult, mert sérelmezte, hogy a 2001. évi tiszai árvíz során károsodott ingatlanának helyreállításához sem a közigazgatási hivataltól, sem a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságtól, sem a BM Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóságtól (OKF) nem kapott megfelelõ segítséget.

A jogorvoslathoz való jog, a jogalkotás rendjével kapcsolatos szabályozás, illetve a jogbiztonság követelménye megsértésének gyanúja miatt indult vizsgálat.

A panaszos azt látva, hogy a kár megtérítésére nem számíthat, csak a szolgáltató utján történõ felújításra kap lehetõséget, aláírta az építménykár helyreállítására vonatkozó megállapodást. Amikor azonban azt észlelte, hogy az ingatlan mûszaki állapotában jelentõs romlás következett be, a megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz - statikai és épületdiagnosztikai szakértõi vélemény csatolásával - benyújtott új kérelmében a helyreállítás helyett az épület bontását és újjáépítését kérte. Kérelmére a vizsgálat lezárásáig nem kapott választ.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a megkeresett hatóságok válasza és eljárása nincs összhangban az ügyben érintett jogszabályokkal, illetve jogszabálynak nem minõsülõ, de a panaszos szempontjából az elbírálás alapját képezõ kormányhatározatokkal. A vizsgálat megállapította, hogy a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvényben szabályozott állami feladatvállalás, mint keretszabály mellett a kárt szenvedett állampolgárok ügyeiben nincs egyértelmû eligazító jogszabály, amely meghatározná, hogy a milyen feltételekkel illeti meg katasztrófasegély az állampolgárokat.

A vizsgálat megállapította, a Kormány visszásságot okozott azzal, hogy a károsultakat megilletõ jogokat és kötelezettségeket kormányhatározattal szabályozta. További visszásságot okozott az OKF a válaszában kifejtett álláspontjával és az ott felvázolt gyakorlattal, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság (továbbiakban: bizottság) döntésére alapított elutasítással, illetve a közigazgatási hivatal azon álláspontjának fenntartásával, mely szerint az 1033/2001. (IV.12.) számú kormányhatározat értelmében a panaszos a kára megtérítésére nem jogosult. Ezen túl sérült a jogállamiság elvébõl fakadó jogbiztonság követelménye is, mivel az érintett hatóságok az ügyben alkalmazandó kormányhatározatban foglaltakat nem alkalmazták, illetve olyan álláspontra helyezkedtek, hogy a kormányhatározatot a bizottság döntése módosította, és az elutasítást erre alapozták.

Az országgyûlési biztos általános helyettese felhívta a Kormány figyelmét, hogy amennyiben a vis maior károk helyreállítására vonatkozó eljárást nem az önkormányzatok útján kívánja megoldani, úgy az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok kiküszöbölése érdekében célszerû a megfelelõ szintû jogszabály mielõbbi kiadása. Felkérte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságot és a bizottságot, hogy a panaszos kérelmét haladéktalanul bírálják el. Felkérte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóját és a közigazgatási hivatal vezetõjét, hogy soron kívül intézkedjenek az eljárás lefolytatásáról.

A Miniszterelnöki Hivatal válasza szerint az igazságügy-miniszter a megfelelõ szabályozás elõkészítését figyelemmel fogja kísérni. Az OKF válasza szerint az árvízkárt szenvedett ingatlan helyreállíthatóságáról két, egymásnak ellentmondó szakvélemény készült, és az építésügyi hatóság a bontást megtagadta. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az érdemi döntés meghozatalához felkérte a megyei mérnök kamara elnökét, a bizottság elnökhelyettese pedig az Építésügyi Minõségellenõrzõ Innovációs Kht-t, független szakértõi vizsgálat lefolytatására. A panaszos azonban ahhoz nem járult hozzá, ezért a meglévõ szakvélemények alapján hozott döntés szerint a panaszos ingatlana helyreállítható, bontás és újjáépítés nem rendelhetõ el. A károsult az építési szolgáltatás formájában történõ helyreállítástól elzárkózott, a költözést nem vállalta. A bizottság lehetõsége ezzel kimerült a panaszos kárának enyhítésére. A károsult a vita eldöntését kérheti a bíróságtól, de továbbra is jogában áll a helyreállítási szolgáltatás elfogadása. A közigazgatási hivatal vezetõje úgy foglalt állást, hogy a helyreállítási, újjáépítési vagy lakásvásárlási támogatási megállapodást azonnal megkötik a panaszosokkal, amint a független szakértõi intézet szakvéleményét megkapják, és azt a panaszos is elfogadja. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közölte, hogy az OKF az ügy jelentõségére tekintettel azt saját hatáskörébe vonta. A hatóságok a problémát a panaszos együttmûködésének hiányában látták, a panaszos viszont azt sérelmezte, hogy a 4 éve felépült és súlyosan károsodott, 5,6 millió forint felújítási költséget igénylõ ingatlanát számára át nem látható és el nem fogadható technikai megoldással kívánják felújítani, és így egy élet munkájának megsemmisülését kell elszenvednie. Számára csak az újjáépítés vagy a pénzbeli térítés lenne elfogadható.

Az árvíz sújtotta térségben a befejezéséhez közeledõ újjáépítés és helyreállítás a vizsgált esetben nem vezetett eredményre. A panaszos és családja a 4 éve felépült, súlyosan károsodott és egyre romló mûszaki állapotú házában várja sorsának jobbrafordulását.

A ferencvárosi gyámhatóság eljárását sérelmezõ panaszos írta, hogy a kiskorú unokahúga szülei között 1992-ben házassági bontóper és házassági vagyonjogi megosztási per indult. A jogvita tárgya a férj telkére a házaspár által közösen épített ingatlan tulajdonjoga volt. Csak az apa volt tulajdonosként bejegyezve. Az anya 1993-ban elhunyt, és a gyermek gyámja az anyai nagyanya lett. A vagyoni érdekeinek érvényesítésére a gyámhatóság eseti gondnokot rendelt ki. 2001 júliusáig a bíróság nem tartott tárgyalást a gyermek érdekeinek érvényesítésére.

Az országgyûlési biztos a jogbiztonság és a tulajdonjoghoz fûzõdõ jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A gyámhatóság a nagyszülõ bejelentésére megtette a szükséges intézkedéseket, kikérte a bíróságtól a házassági bontó- és vagyonmegosztási per iratait, a nagyszülõt a kiskorú gyámjául rendelte. Az apa tulajdonában álló ingatlanról adó- és értékbizonyítványt kért, a gyermek hagyatéki igényének érvényesítésére eseti gondnokot rendelt. Az eseti gondnok kirendelése elõtt azonban nem tájékozódott arról, hogy e tevékenységét az ténylegesen el tudja-e látni. Az ügyvéd a kirendelését követõ három hónapon belül - anélkül, hogy a gyermek érdekében bármit is tett volna - felmentését kérte, ezért 1994 júliusában új eseti gondnokot rendeltek ki. Az eseti gondnoknak a kirendelését követõ fél év multán jelentést kellett volna tennie a tevékenységérõl, de annak az új eseti gondnok nem tett eleget. A gyámhatóság nem figyelmeztette a mulasztására, és a felmentésére is csak több mint másfél év múlva került sor. Ezen idõ alatt az eseti gondnok csupán a hagyatéki tárgyaláson vett részt, a kiskorú érdekeit egyéb vonatkozásban nem képviselte. A harmadikként kirendelt eseti gondnok is felmentését kérte, maga helyett a kiskorú szüleinek bontóperében a jogi képviseletet ellátó ügyvédet javasolta, aki a gyermek képviseletét 2000 novemberéig el is látta. A jelentési kötelezettségének õ sem tett eleget, csak a gyámhatóság felszólításaira adott tájékoztatást. 1997 áprilisában az eseti gondnok arról adott tájékoztatást, hogy a kiskorú tulajdonjogának megállapítására irányuló pert megindította. A gyámhatóság háromszori felszólítására az ügyvéd csak 1998 júniusában reagált. Telefonon adott tájékoztatást az ügy állásáról, írásbeli jelentést csak szeptemberben küldött. A gyámhatóság felszólításainak az eseti gondnok szórványosan tett eleget. A gyámhatóság a 2000 márciusi újabb tájékoztatás kérésére nem kapott választ, és csak a bíróságtól tudta meg, hogy az a keresetlevelet az ügyvéd mulasztása miatt idézés kibocsátása nélkül elutasította. Az eseti gondnok a gyámhatóság megkereséseire már nem is reagált, ezért 2000 novemberében elmozdították a tisztségébõl. Az új kirendelõ határozat az új eseti gondnokot felszólította a kiskorú hagyatéki igényét érvényesítõ per megindítására, de annak teljesítését már nem ellenõrizte. A kiskorú ügyével csak 2001 augusztusában, az országgyûlési biztos vizsgálatának megindítását követõen kezdett el újra foglalkozni.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az illetékes hatóság 1996 júniusától 2001 augusztusáig a kiskorú hagyatéki igényének érvényesítése érdekében csak formális tevékenységet végzett. Az eseti gondnokokat kirendelõ határozataiban foglaltak teljesítését nem ellenõrizte. Az eseti gondnokok a félévenkénti jelentési kötelezettségüknek nem tettek eleget. A hatóság nem járt el körültekintõen az eseti gondnokok kiválasztásánál. Mulasztásukkal megsértették a gyermek jogbiztonsághoz és tulajdonhoz fûzõdõ jogát.

Az országgyûlési biztos az idõmúlásra tekintettel nem kezdeményezett fegyelmi eljárást a gyámhatóságnál. Az eseti gondnoki mulasztást elkövetõ ügyvédek ellen pedig azért nem, mert már nem tagjai az ügyvédi kamarának. A visszásságokra tekintettel kezdeményezte, hogy a ferencvárosi jegyzõ kísérje fokozott figyelemmel a kiskorú vagyoni jogának védelmére megtett gyámhivatali intézkedéseket, és hívja fel a gyámhivatal vezetõjének figyelmét a határozatokban foglalt feladatok teljesítésének ellenõrzésére. A jegyzõ a kezdeményezést elfogadta.

OBH 4368/2001.

Az országgyûlési biztos általános helyettese a haderõ-reformmal kapcsolatos sajtóértesülések alapján hivatalból rendelt el vizsgálatot az MH Alföldi Kiképzõ Központ szabadszállási laktanyájában. Az országgyûlési biztos általános helyettese már 2000. január 13-án tartott helyszíni vizsgálatot e laktanyában, és a vizsgálatról készült OBH 1/2000. számú jelentésben felkérte a honvédelmi minisztert, hogy intézkedjen az infrastrukturális hiányosságok felszámolására, és a betöltetlen két orvosi helyre nevezzen ki orvosokat.

Az általános helyettes 2001. július 19-én elõzetes bejelentés után felkereste a szabadszállási laktanyát, megtekintette a sorkatonák körleteit, az egészségügyi blokkot, az étkezõt, a pincelõteret és a múzeumot.

Megállapította, hogy az egészségügyi létszámban további negatív változás történt. Az orvoshiány állandósult, és a három orvosi hely egyikére pszichológust rendszeresítettek. A vizsgálat idején azonban csak egy nyugállományú orvos volt, aki azonban a munkavállalását nem tekinti hosszú távúnak. Az orvoshiányt központi vezényléssel sem pótolják. A vizsgálatot megelõzõen mindez azért nem okozott komolyabb problémát, mert volt a laktanyában két sorállományú orvos, de azóta leszereltek. A laktanya épületei meglehetõsen elöregedtek, bár nem túl régiek. A tisztasági karbantartás minden évben megtörténik, de többre nem jut a pénzbõl. Különösen a vizesblokkok használódtak el, ennek a nyomai az épületek homlokzatán is láthatók. A korábbi ajánlás hatására több épületben is kijavították a lépcsõket, csökkentve a csúszásveszélyt. A fûtést 700 fõ részére központi fûtéssel biztosítják, a többiek olajfûtéses helyiségekben kapnak elhelyezést. A gázkazán alkalmas lenne az egész laktanya fûtésére, csak ki kellene építeni a csõ és radiátor hálózatot. Ha a fejlesztésre megkapnák a pénzt, az hosszú távon megtérülne. A tisztálkodási lehetõség szûkösen biztosított, minden körletben van zuhanyozó és WC, ezen kívül a laktanyában van központi fürdõ is. Összességében az állapotok nem változtak lényegesen a 2000 januári vizsgálat óta. Az egészségügyi egységben 24 férõhely van az emeleten és 12 az elkülönítõben. A környezet tiszta és kultúrált. Csupán 3 középfokú felkészültségû felcser van. A fizioterápiás kezelési helyiség érintésvédelmi kifogások miatt nem használható. Az orvos a bevonuló sorkatonák egészségi állapotával kapcsolatban tájékoztatta a biztost, hogy többségük megfelel az alkalmassági besorolásnak, de elõfordul, hogy szemmel láthatóan fizikailag alkalmatlan katonákat is át kell venniük. Hetekbe telik, mire sikerül az alkalmatlan katonát leszerelni.

Az országgyûlési biztos általános helyettese felkérte a honvédelmi minisztert, hogy vizsgálja meg a központi fûtés mielõbbi kiépítésének lehetõségét, haladéktalanul gondoskodjon az orvosi helyek betöltésérõl, fontolja meg a középszintû egészségügyi szakdolgozók állománytáblájának felülvizsgálatát.

A miniszter nem tekintette hátrányosabb helyzetûnek azokat a sorkatonákat, akik maguk kezelik az olajkályhás fûtési rendszert azokkal szemben, akik központi fûtéses körletben kaptak elhelyezést. Az általános helyettes a nyilvánvaló diszkriminációra tekintettel nem fogadta el a választ. Ajánlását fenntartotta a miniszter azon válasza vonatkozásában is, amely ismételten arra hivatkozott, hogy a csapatorvosi helyek folyamatos feltöltésére nem találnak megoldást.

Az országgyûlési biztos általános helyettese szerint az alkotmányos visszásság mindaddig fennáll, amíg a kiképzõ központ állománya nem kapja meg a megfelelõ folyamatos orvosi ellátást, ezért az ajánlását is fenntartotta és jelezte, hogy 2002-ben utóvizsgálatot fog tartani.

OBH 4418/2001.

A Magyar Gyógyszerész Kamara fordult panasszal az országgyûlési biztoshoz az Országos Tisztifõorvosi Hivatal azon intézkedése ellen, amelyben a tisztifõgyógyszerész a gyógyszer árréssel kapcsolatosan a Kamara által kiadott Tájékoztató és Támogató aláírások címet viselõ dokumentumoknak a gyógyszertárakból történõ haladéktalan visszavonásáról intézkedett.

Az országgyûlési biztos az Alkotmányban deklarált véleménynyilvánításhoz és panaszhoz való jog megsértésének gyanúja miatt indított vizsgálatot. A biztos a fõvárosi és megyei tisztifõgyógyszerészektõl tájékoztatást kapott a kamara által kezdeményezett aláírásgyûjtésrõl. Meggyõzõdött arról, hogy az aláírásgyûjtés miatt semmiféle fennakadás nem történt a gyógyszerkiadással, a gyógyszerekrõl való tájékoztatással és minden egyéb gyógyszerészi feladattal összefüggésben. Az országgyûlési biztos az országos vizsgálat lefolytatása során csupán egyetlen szóban elõadott panaszról értesült. Az országban mûködõ mintegy 2100 gyógyszertárat és az egy panaszt figyelembe véve megállapította, hogy az országos tisztifõgyógyszerész intézkedése indokolatlan és kirívóan aránytalan. Az Alkotmány értelmében mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé. Az Alkotmányban biztosított véleménynyilvánításhoz és a panaszhoz való jogot az országos tisztifõgyógyszerész az általa hivatkozott miniszteri rendelet alapján nem korlátozhatja. A miniszteri rendelet alapján nem állapítható meg, hogy a Kamara írásba foglalt érdekvédõ tiltakozása gyógyszertári forgalmazásnak minõsülne. A rendelet forgalmazható termékek gyûjtõnév alatt az egészségügyi témájúnak minõsített kiadványokról szól, mint az egészségmegõrzési, prevenciós lap, melyet szükségszerûen megelõz egy szakmai lektorálás. A petíciós jog gyakorlása azonban elõvizsgálathoz nem köthetõ, ezért az miniszteri rendelet nem vonatkozik a kamarai tiltakozás aláírásgyûjtõ ívére. Az Alkotmánybíróság több határozatában, így a 13/2001. (V. 14.) AB határozatban is megfogalmazott felfogása szerint ... "minden alkotmányos alapjog tekintetében fontos kérdés, hogy azokat lehet-e, illetve milyen feltételekkel lehet megszorítani, korlátozni. A véleménynyilvánítási szabadság és a sajtószabadság esetén ez a kérdés kiemelt jelentõséget kap, mivel ezen szabadságok a demokratikus társadalom alapvetõ értékei közé tartoznak. A szabad véleménynyilvánítás jogának kitüntetett szerepe ugyan nem vezet arra, hogy ez a jog korlátozhatatlan lenne, de mindenképpen azzal jár, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie."

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az országos tisztifõgyógyszerésznek a gyógyszerek árrésével kapcsolatos, a gyógyszertárakban kihelyezett aláírásgyûjtõ íveknek a haladéktalan visszavonására irányuló intézkedése az Alkotmányban deklarált szabad véleménynyilvánítással és a panaszhoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okozott. Az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság a vizsgált esetben azért értékelendõ súlyosan, mivel a kezdeményezéssel szemben kiadott aránytalan korlátozó intézkedés az aláírásgyûjtést jelentõ szabadságjog gyakorlását teljes mértékben megszüntette, és a kitûzött érdekképviseleti kezdeményezés nem vezethetett eredményre.

Az aláírásgyûjtés teljes megszûnésére tekintettel, valamint arra a lényeges körülményre figyelemmel, hogy a Magyar Gyógyszerész Kamara és az Egészségügyi Minisztérium rövid és hosszú távú feladat-meghatározással megállapodást kötött a gyógyszertárak biztonságos mûködését szavatoló intézkedésekrõl, az országgyûlési biztos az ügyben ajánlással nem élt, de felhívta az országos tisztifõgyógyszerésznek a figyelmét, hogy intézkedései során mindenkor tartsa tiszteletben az alkotmányos jogok érvényesülését.

A Tököli Bv. Kórházban ideiglenesen elhelyezett elítélt férje sérelmezte, hogy kisfia születésérõl csak napokkal késõbb tájékoztatták, a feleségével nem beszélhetett telefonon, újszülött fiát pedig nem láthatta a bv. kórházban. Csupán a havi egyszeri beszélõt biztosították számukra, ekkor 19 naposan, 5 percre láthatta a gyermekét egy üvegen keresztül. Az intézet nem adott semmilyen felvilágosítást a gyermek állapotáról, ellátásáról, ráadásul a kisfiú nem az anyjával együtt van elhelyezve. A panaszos kifogásolta, hogy felesége nem viselheti az asszonynevét a bv. intézetben.

Az országgyûlési biztos általános helyettese a gyermeknek - a családja, az állam és a társadalom részérõl - a megfelelõ testi, szellemi és erkölcsi fejlõdéséhez szükséges védelemre ill. gondoskodásra való jogát, valamint a szülõknek a gyermeküknek adandó nevelés megválasztásához való jogát érintõ visszásság gyanújára tekintettel vizsgálatot rendelt el.

A panaszos fia 2001. július 3-án született meg a Bv. Központi Kórházában. Az eseményrõl a kórház fõigazgatója - az apa külön kérelmére - tájékoztatta írásban a panaszost, aki a levelet július 6-án kapta meg. A BVOP tájékoztatása szerint a kórház nem rendelkezik a betegek számára rendszeresített, nyilvános távbeszélõ készülékkel, ezért a fogvatartottak a Fiatalkorúak Bv. Intézetében található készüléket vehetik igénybe. A kórház házirendje alapján a befogadott betegeknek 30 nap eltelte után, a fõorvos engedélyével, hetente egyszer van lehetõségük a telefon használatára. A házirend szabályozza a soron kívüli látogatás rendjét is, melyre - az egészségügyi szempontok mérlegelésével - munkanapokon, munkaidõben kerülhet sor.

A Bv. törvény szerint a bv. szerv által a fogvatartottról vezetett nyilvántartásnak tartalmaznia kell a fogvatartott személyazonosító adatait, vagyis az asszonynevét is. A vizsgálat során kiderült, hogy a fogvatartott asszonyneve nem szerepel a nyilvántartásokban, ezért a bv. országos parancsnoka intézkedett, hogy ez az adat is bekerüljön a nyilvántartásba.

2001. szeptember 18-án az általános helyettes két munkatársa helyszíni vizsgálatot tartott Tökölön, a Bv. Központi Kórházában, ahol személyesen is beszéltek a panaszos feleségével és más fogvatartottakkal. A kórházban összesen 297 férõhely van, jelenleg 215 beteg van elhelyezve, az egyes osztályok telítettsége azonban eltérõ.

Az ún. roomingin kórtermet 1995-ben hozták létre a Nõosztályon, az anyák és gyermekeik együttes elhelyezése céljából. A kórteremben két anya, ill. gyermek közös elhelyezését tudják biztosítani. A házirend értelmében a roomingin kórteremben - írásbeli kérelmére - az az anya helyezhetõ el, aki pszichésen kiegyensúlyozott, bizonyos intelligencia-szinttel rendelkezik és megfelel a higiénés elvárásoknak. Az engedélyt - a nõosztályt vezetõ fõorvos szakmai véleménye alapján - a fõigazgató fõorvos adja meg. A vizsgálat idején a kórterem telített volt, a többi kilenc anya - köztük a panaszos felesége is - azonban csak a szoptatás idején - naponta hatszor, ill. négyszer 35 percig - lehetett együtt gyermekével.

A tököli kórházban született és elhelyezett gyermekek láthatását a bv. országos parancsnokának, valamint a Központi Kórház fõigazgató fõorvosának új intézkedései szabályozzák 2001. szeptember 1-tõl. Az OP intézkedés alapján a terhes nõt nyilatkoztatni kell arról, hogy ki(ke)t kíván értesíttetni a gyermek születésérõl, ill. a továbbiakban - a gyermek vonatkozásában - kivel kívánja a kapcsolatot tartani. A kórház feladata, hogy a gyermek születésérõl haladéktalanul, táviratban értesítse a nyilatkozatban megjelölt személyt. A kapcsolattartásra jogosult személy(ek) részére a soron kívüli látogatás lehetõségét biztosítani kell, valamint rendszeres - heti egyszeri - látogatásra is jogosultak. Az újszülötteket - 6 hetes korukig - csak üvegen keresztül lehet megnézni. A fõigazgató fõorvos intézkedése szerint a látogatás helye a kórház nõosztályán erre a célra kialakítandó helyiség, a látogatás idõtartama minden vasárnap egy óra. A gyermekek számára a megfelelõ ruházatot, babaápoló szereket és játékokat a kórház biztosítja, így ezek csomagban nem küldhetõk be. A panaszos részére ezt követõen engedélyezték a soron kívüli látogatást, és szeptember 16-án végre kézbe vehette a fiát.

Az országgyûlési biztos általános helyettese 2001. szeptember 25-én lezárt vizsgálata során megállapította, hogy a vonatkozó jogi szabályozás hiánya sértette az apa és a bv. kórházban született gyermeke alkotmányos jogait. A Csjt.-ben és a gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezményben foglalt kapcsolattartás joga mind a gyermeket, mind a különélõ szülõt megilleti, ez a szülõnek kötelessége is. A gyermeket nevelõ személy pedig köteles biztosítani a zavartalan, személyes és közvetlen kapcsolattartást. A kiadott intézkedések eredményeként az apa panasza orvoslást nyert, és hetente egyszer láthatja a bv. kórházban elhelyezett gyermekét.

Az általános helyettes megállapította továbbá, hogy egyes anyák és gyermekük együttes elhelyezésének hiánya sérti az érintett gyermekek megfelelõ testi, szellemi és erkölcsi fejlõdéséhez szükséges védelemre, ill. gondoskodásra való jogát, továbbá hátrányos megkülönböztetést jelent a számukra. Az anya - gyermek körlet kialakítási lehetõségeinek vizsgálatára az országos parancsnok bizottságot hozott létre. Mindezekre tekintettel az országgyûlési biztos általános helyettese ajánlást tett az igazságügy-miniszternek, hogy kísérelje meg a körlet létrehozásához szükséges pénzügyi fedezet megszerezését.

Az igazságügy-miniszter az ajánlást elfogadta és jelezte, hogy 2002. elsõ félévében, a feltételeknek leginkább megfelelõ Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet II. Egységében tervezik kialakítani az anya-gyermek körletet. A munkálatok kb. 20 millió Ft-ra becsült összege az IM költségvetésébõl kigazdálkodható.

A kórház tüdõosztályán egy zárt sétaudvar, a nõosztályon pedig egy szintén zárt terasz található, de a fogvatartottak többsége részére nem tudják biztosítani a kötelezõen elõírt, napi egy óra szabad levegõn tartózkodás lehetõségét. A fõigazgató tájékoztatása szerint kialakítandó sétaudvar terve már elkészült, a pénzügyi fedezet is megvan, de az építési munkálatok még nem kezdõdtek meg.

Az általános helyettes a helyszíni vizsgálat eredményeként megállapította, hogy visszásság keletkezett a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való joggal összefüggésben azáltal, hogy a Bv. Központi Kórházában nem tudják biztosítani a szabad levegõn való tartózkodás lehetõségét azon fogvatartottak számára sem, akiknek az egészségi állapota ezt megengedi. A fõigazgató tájékoztatására tekintettel az általános helyettes ajánlást nem tett, de felhívta az országos parancsnok figyelmét a munkálatok mielõbbi elvégzésének szükségességére. Az országos parancsnok tájékoztatása szerint a fogvatartottak 2001. november 20-tól kezdhették meg a sétaudvar használatát.

Országgyûlési képviselõ fordult az országgyûlési biztoshoz, segítségét kérve a Nagyrév községben az árvízkárok elhárításával összefüggésben keletkezett károk elhárításához és végleges megoldásához. Az országgyûlési biztos általános helyettese a tulajdonhoz való jog sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A Tisza áradása az utóbbi két évben súlyos károkat okozott Nagyrév községben. Elõször belvízkárok keletkeztek, majd a magas parton átcsapó víz házakat is romba döntött. A nagy erõkkel folyó védekezés során a felvonuló munkagépek és az erõsen megterhelt szállítójármûvek tönkretették az utakat, és az okozott rezgéssel a lakóházakat is károsították.

Az országgyûlési biztos általános helyettese megállapította, hogy az önkormányzat és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kezdeményezése ellenére elmaradt a másodlagos árvízkárok felbecslése, és annak az érdemben döntés céljából megfelelõ fórum elé terjesztése. Az önkormányzat már 2001. március 12-én jelezte, hogy a magántulajdonban keletkezett másodlagos, ún. rezgéskárok közel 14 millió forintot tesznek ki. Erre azonban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól semmilyen választ nem kaptak. A Vízügyi Igazgatóság 2001. április 1-jén a megkezdett másodlagos kárfelméréseket leállította, így az önkormányzat csak a 14 millió forint bejelentéssel élt, de a várt intézkedés elmaradt. A kárfelmérés leállításával, és a kárenyhítés elmaradásával szemben a károsultaknak nem volt jogorvoslati lehetõsége.

Az általános helyettes az OBH 3857/2001. számú ügyben már rámutatott arra, hogy a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetérõl és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrõl szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtására nincs megfelelõ jogszabály, amely a kárt szenvedett állampolgárok ügyeiben egyértelmû eligazítást adna, mindenkor teljes bizonyossággal és egyértelmûen meghatározná, hogy a katasztrófasegély, illetve jelen esetben a vizek kártételeinek helyreállításával összefüggésben jelentkezõ másodlagos károk helyreállítására vonatkozó kárenyhítés milyen feltételekkel illeti meg az állampolgárokat. A megállapítással egybehangzóan az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság a vizsgálat során közölte, hogy a készülõ Nemzeti Katasztrófavédelem Stratégiája ajánlásokat, javaslatokat fogalmaz meg a bekövetkezett súlyos veszélyek, természeti csapások, katasztrófák következményeinek felszámolásához szükséges finanszírozási rendszerre. Elfogadása esetén egyszerûbb és egyértelmûbb támogatási rendszer lesz kialakítható.

A polgármester a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. tv. értelmében az árvíz- és belvízvédekezéssel kapcsolatos államigazgatási feladat- és hatáskörében megteszi az árvíz és belvíz által okozott, valamint a védekezéssel összefüggésben keletkezett károk helyreállításhoz szükséges intézkedéseket. A kárfelmérés költsége, a szakértõi díj 9 millió forintot tesz ki, az önkormányzat azonban az évi 100 millió forintos költségvetésébõl annak megelõlegezésére nem képes. A 800 fõs település lakosságának 50 %-a munkanélküli, és õk a nyugdíjas emberekhez hasonlóan nem tudják a költségeket vállalni és megelõlegezni.

Az Országos Vízügyi Fõigazgatóság a másodlagos károk jelentkezését az épületek korára, azok építési anyagára, a nem megfelelõ alapozásra, a talajvíz szintjére, illetve annak ingadozására stb. vezette vissza. Az adatokból viszont az állapítható meg, hogy a rezgéskárok a nagy erõkkel folyó védekezési munkálatokkal összefüggésben a szállítójármûvek miatt keletkeztek, mivel azok az ingatlanokban egyidõben és hasonló mértékben jelentkeztek.

A vizsgálat megállapította, hogy a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság az árvízvédekezés során felvonuló munkagépek, erõsen megterhelt szállítójármûvek okozta rezgéskárok felmérésének leállításával, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pedig az önkormányzat által jelzett másodlagos kárra vonatkozó igénybejelentés elbírálásának elmulasztásával a tulajdonhoz és jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott, mert azzal a lakóépületek helyreállítását megakadályozták.

Az országgyûlési biztos általános helyettese felkérte Nagyrév Község Önkormányzatát, hogy kezdeményezze a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Vízügyi Igazgatóság eljárását a leállított kárfelmérések folytatására, és kérje ismét a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság döntését a károk megtérítésére. Felkérte továbbá a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját és a Vízügyi Igazgatóság igazgatóját a szükséges intézkedések megtételére.

A közlekedési és vízügyi miniszter közölte, hogy a kezdeményezés alapján a minisztérium illetékes fõosztálya eljárt a Vízügyi Igazgatóságnál a korábban leállított kárfelmérések folytatása érdekében, de a Vízügyi Igazgatóság a kezdeményezést nem fogadta el, és közölte, hogy a kárfelméréseket nem folytatja, mivel azt korábban sem õk rendelték el. A korábbi kárfelmérésekre való hivatkozás az önkormányzat részérõl nem megfelelõen történt. A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölte, hogy jogszabályi felhatalmazás hiányában nem intézkedhet.

Az országgyûlési biztos általános helyettese a kezdeményezését és ajánlását fenntartva ismételten kérte a miniszter, a Megyei Vízügyi Igazgatóság és a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság intézkedését.

A válaszadásra nyitvaálló határidõ még nem telt le.

A panaszos azt sérelmezte, hogy nem részesült a súlyos mozgáskorlátozottaknak adható személygépkocsi szerzési támogatásban. A közigazgatási hivatal a kérelmet elutasította, mert az ügyfél a kérelemhez nem csatolta a munkaviszonyról vagy tanulói jogviszonyról szóló igazolást és a gépjármû vezetésére való alkalmatlanságot megállapító szakértõi véleményt, pedig ezek a támogatás megállapításának jogszabályi feltételei közé tartoznak.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a kérelem elutasítása a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeirõl szóló 164/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján történt, mert aszerint, ha a súlyos mozgáskorlátozott kérelmezõ a szakértõi bizottság véleménye szerint gépjármû vezetésére alkalmatlan és szállítását érvényes vezetõi engedéllyel rendelkezõ nagykorú gyermeke, testvére vállalja, csak abban az esetben adható a támogatás, ha a gépjármûre munkaviszony vagy tanulói jogviszony fenntartása miatt van szükség.

A vizsgálat kiterjedt a felnõtt mozgáskorlátozottakat megilletõ kedvezmények feltételeire is. Ezek összevetése alapján megállapította, hogy a rendelet a jogosítvánnyal nem rendelkezõ súlyos mozgáskorlátozottak esetén két különbözõ feltételrendszert tartalmaz, attól függõen, hogy ki vállalja a szállítást. Azt vállalhatja a szülõ, házastárs vagy élettárs, illetve nagykorú gyermek vagy testvér. Ha a súlyos mozgáskorlátozott személy szállítását az utóbbiak vállalják, teljesülnie további két feltételnek is. A mozgássérült személy gépjármû vezetésére való alkalmatlanságát szakértõi bizottságnak kell megállapítani, és a gépjármû használatára munkaviszony vagy tanulói jogviszony fenntartása miatt legyen szükség. Ha a szállítást szülõ, házastárs vagy élettárs vállalja, a feltételek között nem szerepel e két további feltétel.

A diszkrimináció tilalma nem csak az alapvetõ állampolgári jogokra irányadó, hanem e tilalom - amennyiben a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot - kiterjed az egész jogrendszerre, ideértve azokat a jogokat is, amelyek nem tartoznak az emberi jogok, illetõleg az alapvetõ állampolgári jogok közé. Az Alkotmánybíróság 9/1990. (IV. 25.) AB határozat szerint "A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlõként (egyenlõ méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékû figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni."

Az országgyûlési biztos leszögezte, hogy azok a súlyos mozgássérültek, akik jogosítvánnyal nem rendelkeznek és ezért a gépkocsi használatához családtagjuk segítségét kénytelenek igénybe venni, a támogatás célja és állapotuk szempontjából homogén csoportnak tekinthetõek. A jogalkotó mégis különbséget tett közöttük aszerint, hogy ki vállalja a mozgássérült személy szállítását. Ha a szállítást a gyermeke vagy testvére vállalja, a jogalkotó szigorúbb feltételeket szab. Ez a különbségtétel alkotmányos indok hiányában önkényes. Sérti az emberi méltóságot, ha a jogalkotó az érintetteket nem kezeli egyenlõ méltóságú személyként, nem azonos figyelemmel és méltányossággal értékeli a súlyos mozgáskorlátozottak egyéni szempontjait.

Az országgyûlési biztos a diszkrimináció tilalmával, az esélyegyenlõség biztosításának állami célkitûzésével, az emberi méltósághoz és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggõ visszásságot állapított meg azon mozgáskorlátozottak hátrányára, akiknek szállítását gyermekük, testvérük vállalja, mert nekik a támogatáshoz szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük. Az országgyûlési biztos felkérte a szociális és családügyi minisztert, hogy kezdeményezze a kormányrendelet olyan módosítását, amely a mozgáskorlátozottak számára azonos feltételek mellett juttat támogatást. A válaszadásra nyitvaálló határidõ a beszámoló lezárásáig nem telt el.

A panaszos azt sérelmezte, hogy egyik magyar nemzetiségû, szlovák állampolgárságú tanítványa azért nem részesülhetett a határon túli diákok számára adományozható ösztöndíjban (ami szükséges az állami finanszírozású képzésre felvételhez), mert nem a szülõföldjén, hanem Magyarországon szerzett érettségi bizonyítványt. Az ösztöndíjra 2001-ben kiírt pályázat feltételei között kizáró okként szerepelt a magyarországi középiskolai végzettség. A panaszos az említett kizáró okot - más hasonló helyzetben levõ diákokra is tekintettel - azért tartja súlyosan jogsértõnek, mert amikor a szlovák állampolgárok Magyarországra jöttek tanulni, akkor még nem számíthattak arra, hogy kizárják magukat a honfitársaik által pályázható állami ösztöndíj lehetõségébõl. A panaszos álláspontja szerint diszkriminációt jelent a pályázók közötti különbségtétel aszerint, hogy hol végezték a középiskolát.

Az országgyûlési biztos általános helyettese a panaszos által hivatkozott alkotmányos jogok (jogbiztonság, diszkrimináció tilalma) sérelmének veszélyére vizsgálatot indított, és megállapította, hogy a panaszos már az oktatási miniszterhez is fordult a sérelmével. A miniszter a pályázat kizáró feltételét azzal indokolta, hogy az itt középiskolába járó tanulók esetén csekély a valószínûsége annak, hogy a fiatalok a diploma megszerzése után visszatérnek országukba. A magyar állami ösztöndíj célja pedig - amint azt a pályázati kiírás is tartalmazza - éppen a szülõföldi értelmiség képzésének és utánpótlásának támogatása.

Az országgyûlési biztos a vizsgálat megkezdése elõtt arra keresett választ, hogy a hatóság (ide tartozik a minisztérium is) eljárása, intézkedése valamely alkotmányos joggal összefüggésbe hozható-e. Az Alkotmány 70/F. §-a rendelkezik a mûvelõdéshez való jogról, ami azonban a szövegbõl is nyilvánvalóan csak a magyar állampolgárokat illeti meg. E jog megvalósulása érdekében az állam elsõsorban intézményrendszert köteles fenntartani, e mellett a gazdaság (az állami költségvetés) lehetõségeitõl függõen a hallgatókat anyagi támogatásban részesíteni. A felsõoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény is csak a magyar állampolgár alanyi jogaként határozza meg, hogy a felsõoktatási intézményben tanulmányokat folytasson. A külföldi állampolgár felsõfokú tanulmányainak állami támogatása tehát nem tekinthetõ alkotmányos jognak, továbbá más jogszabály sem biztosított ilyen jogot a nem magyar állampolgárnak, ezért ezzel összefüggésben a jogbiztonsággal kapcsolatos sérelem lehetõsége sem merülhet fel. Ugyanezen okból nem valósulhat meg alkotmányellenes diszkrimináció sem, amint ezt a panaszos állította.

Bár az elõbb említettek miatt alkotmányellenesség nem lehetséges, az országgyûlési biztos általános helyettese - a panaszos téves jogértelmezésének megvilágítására - a jelentésében röviden ismertette az Alkotmánybíróságnak a jogbiztonság tartalmára (kellõ felkészülési idõ a változásra) és a diszkriminációra vonatkozó álláspontját.

Tekintettel arra, hogy a panaszolt sérelem alkotmányos joggal nem függött össze, az országgyûlési biztos általános helyettese visszásságot nem állapított meg, és az eljárást intézkedés nélkül lezárta.

A Magyar Energiafogyasztók Szövetségének elnökségi tagja a villamos energia törvénynek és végrehajtási rendeletének a szerzõdésszegésre vonatkozó szabályait és a szolgáltatónak a szabálytalan vételezés esetén alkalmazott eljárását kifogásolta. A felemelt díj nincs arányban a szolgáltatónak okozott kárral. Helytelenítette a szolgáltató azon jogosultságát, hogy a fogyasztóval szemben hatóságként léphet fel és bírság fizetésére kötelezi, illetve hogy az új és a korábbi fogyasztót egyetemlegesen kötelezi, ha a mérõóra befolyásolása merült fel. Felvetette, hogy a szolgáltató több esetben lejárt hitelesítésû mérõt használ, a mérõ átírásakor nem száll ki a helyszínre, és a visszaélésekre is hamarabb fény derülne havonkénti mérõóra ellenõrzés esetén. Hiányolta a fogyasztók megfelelõ tájékoztatását.

Az országgyûlési biztos a hatályos jogszabályok, a készülõ törvénytervezet és a panasz összevetése alapján feltárta, hogy a villamos energia termelésérõl, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. tv. (továbbiakban VET) 50. §-a a fogyasztó szerzõdésszegése esetére a felemelt díj fizetést ír elõ. A helyszínen felvett jegyzõkönyv és a mérõóra vizsgálati eredménye alapján a szolgáltató maga állapítja meg a kár mértékét és a büntetést is. Ha a fogyasztó szabálytalanul vételezi a villamos energiát, azzal a szolgáltatónak kárt okoz, és köteles azt megtéríteni. A VET által elõírt felemelt díj azonban nemcsak a kár megtérítését szolgálja, hanem a jogsértõ magatartás büntetését is. Ez a jogosultság ellentétes az Alkotmányban rögzített ártatlanság vélelmét deklaráló alapelvvel, mely szerint senkit nem lehet bûnösnek tekinteni addig, amíg bûnösségét jogerõs bírói ítélet meg nem állapította. A szolgáltató nem szabálysértési hatóság és nem büntetõ bíróság, hanem egyenjogú és mellérendelt szerzõdõ fél.

A törvény tervezete is említi a felemelt díjat, mint a szerzõdés megszegésének egyik következményét. A felemelt díj az ártörvényben meghatározott hatósági ár négyszerese. Ez nem fogadható el kártérítésnek, mert nem arányos az okozott kárral, ezért a szolgáltató oldalán jogalap nélküli gazdagodást jelent. A fogyasztó csak az általa okozott kár megtérítésére kötelezhetõ, a más által okozott kár megfizetésére nem. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a felemelt díj megállapítására vonatkozó rendelkezés, és a szolgáltatónak az egyetemleges felelõsséget megállapító gyakorlata ellenkezik az Alkotmánynak a jogbiztonságot és az ártatlanság vélelmét garantáló szabályaival.

Ha a szabálytalan vételezés idõtartama nem állapítható meg, úgy a 34/1995. (IV.5.) Korm. rendeletben foglaltak szerint a szolgáltató a fogyasztást a megelõzõ egy évre veszi figyelembe, és azt a háztartásban lévõ fogyasztókészülékekre kalkulált kihasználási óraszám segítségével állapítja meg. Az egy éves törvényi vélelem alkalmazása nem kifogásolható, mert ellenbizonyításra van mód. A kihasználási óraszámok számítását a Közüzemi Szabályzat rögzíti. A háztartási fogyasztás esetén ez havi 125 óra, de ettõl eltérõ a hõtárolós villamos vízmelegítõ és a hõtároló helyiségfûtõ berendezés esetén, amelynél az havi 240 óra, de fûtõ berendezés esetén az csak fûtési idényben alkalmazható. Az adott lakásban lévõ háztartási készülékek összteljesítményét havi 125 óra használati idõtartammal veszik figyelembe.

A vizsgálat megállapítása szerint a számítás módja nem életszerû, mert egyetlen háztartásban sem használják a tûzhely lapját és sütõjét is egyidejûleg minden nap öt órát, és ez minden háztartási gépre vonatkozik. Egy átlagos lakás havi áramfelhasználása 150 - 170 kWh havonta. A közüzemi szabályzat szerint a felemelt díj a példa szerinti háztartásban havonta 117 600 Ft, és a felemelt díjat egy évre visszamenõleg köteles megfizetni, azaz 1 441 200 Ft-ot.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a közüzemi szabályzatnak a kihasználási óraszámokra vonatkozó rendelkezése és a szolgáltató ezen alapuló számlázási gyakorlata visszásságot okoz az Alkotmányban rögzített jogbiztonsághoz való joggal és a tulajdonhoz való joggal összefüggésben, mert a fogyasztót olyan összegû számla fizetésre kötelezi, ami a fogyasztás ellenértékét kirívóan nagy mértékben meghaladja. A biztos álláspontja szerint a felemelt díj abban az esetben sem érvényesíthetõ, ha a fogyasztásmérõ hitelessége lejárt, mire a szerzõdésszegést felderítette, mert a károkozásban a szolgáltató maga is közrehatott azzal, hogy a fogyasztásmérõ hitelesítésérõl nem gondoskodott.

A vizsgálat feltárta, hogy nem megfelelõ a fogyasztásmérõk hitelesítési nyilvántartása, és e tevékenységet sem az Országos Mérésügyi Hivatal, sem a Magyar Energia Hivatal nem ellenõrzi. Az országgyûlési biztos megállapította, hogy az ezt ösztönzõ szabályozás hiánya a jogbiztonsághoz való joggal összefüggõ visszásságot okoz.

A Ptk. szerint a felek a szerzõdés teljesítését érintõ körülményekrõl kötelesek egymást tájékoztatni. Ennek keretébe tartozik, hogy a szolgáltató a tudnivalókról tájékoztassa a fogyasztót. Mivel az áramszolgáltató monopolhelyzetben van, a hálózatok üzemeltetõinek átláthatóvá kell tenni a gazdálkodásukat, és biztosítaniuk kell az adatok nyilvánosságát.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a tervezet nem tartalmaz erre vonatkozóan rendelkezést, és ez a hiányosság sérti a jogbiztonsághoz és a közérdekû adatok megismeréséhez fûzõdõ alkotmányos jogot. A visszásság kiküszöbölhetõ az áramszolgáltatás területére kidolgozandó fogyasztóvédelmi szabályokkal, amelyre pozitív példát nyújt a távfûtési törvény, ahol a fogyasztóvédelmi szabályok külön fejezetben találhatók.

A feltárt alkotmányos visszásságok orvoslására az országgyûlési biztos ajánlásban felkérte a gazdasági minisztert, úgy módosítsa a villamos energiáról szóló törvény tervezetét, hogy a felemelt díj a szerzõdésszegés jogkövetkezményeként ne kerülhessen alkalmazásra, helyére olyan szabályozás kerüljön, amely a fogyasztó által okozott kárral arányban áll; rögzítse a korábbi és az új fogyasztó egyetemleges kötelezésének tilalmát; a tervezetben fogyasztóvédelmi szabályok is kerüljenek megfogalmazásra; és a 34/1995. (IV.5.) Kormány rendelet 17. §-ában meghatározott kihasználási óraszámok úgy módosuljanak, hogy egy életvitelszerû fogyasztás alapjául szolgáljanak;

Felkérte a Magyar Energia Hivatal fõigazgatóját, hogy felügyeleti jogkörében ellenõrizze a szolgáltatóknak a mérõórák hitelességére vonatkozó nyilvántartását, és amennyiben szükséges, tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy a szolgáltató a jövõben megfelelõ nyilvántartással és hiteles fogyasztásmérõ állománnyal rendelkezzék.

A gazdasági miniszter és a Magyar Energia Hivatal elnöke az ajánlást elfogadta. Az új villamos energia törvény már nem tartalmazta a felemelt díjat, helyette kötbér fizetésérõl rendelkezik, és elõírja, hogy közüzemi szolgáltatást csak hiteles fogyasztásmérõ alapján lehet végezni. A kihasználási óraszámoknak az életvitelszerû fogyasztáshoz való módosítása, és a szociális villamos energia ellátás igénybevételének részletes szabályai a végrehajtási rendeletben kerülnek megfogalmazása. Az országgyûlési biztos kérte a közigazgatási államtitkárt, hogy a végrehajtási rendelet tervezetét tanulmányozásra küldje el. A Magyar Energia Hivatal elnöke felszólította valamennyi áramszolgáltatót, hogy számoljon be a mérõórák hitelességének állapotáról. A felmérés a beszámoló elõkészítésének lezárásáig nem fejezõdött be.

Az országgyûlési biztos az ajánlását elfogadottnak tekintette.

2001. május végén a Legfelsõbb Bíróság jogerõs ítéletével zárult le az a több évig húzódó jogvita, ami a Gyermekrák Alapítvány és az APEH között zajlott a személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlása körül. A bíróság nem vizsgálta - mert ez nem is feladata - az adójuk 1 %-áról rendelkezõ állampolgárok és az általuk támogatni kívánt rákbeteg gyermekek és családtagjaik alkotmányos jogait, illetve azt, hogy az alkotmányos jogokkal összefüggésben fennáll-e a sérelem vagy ennek közvetlen veszélye, ezért az országgyûlési biztos hivatalból vizsgálatot indított a személyi jövedelemadójuk 1%-áról rendelkezõ állampolgárok és a támogatni kívánt gyermekek alkotmányos jogainak védelme érdekében.

I. A vizsgált alkotmányos jogokkal összefüggésbe hozható visszásság közvetlen veszélyének a gyanúja elsõsorban arra vezethetõ vissza, hogy a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény az azonos tevékenységet ellátó kedvezményezettek között a jogosultság tekintetében eltérõ idõhatározást állapít meg, holott az alapítvány tevékenységével elérni kívánt cél tekintetében a "kiemelten közhasznú" minõsítéssel bírósági nyilvántartásba vett szervezet a törvény erejénél fogva azonos tevékenységi kört lát el mint a közalapítvány. A hátrányos megkülönböztetés tilalma éppen a jogegyenlõség megvalósulását és az esélyegyenlõtlenségek kiküszöbölésének a követelményét hivatott biztosítani, amely alapjog a jogállamiság elvébõl fakadó jogbiztonsághoz való jog garanciális szabályán nyugszik.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy félreértelmezhetõ a törvény azon rendelkezése, hogy a kiemelten közhasznú szervezetek és a közalapítványok között kizárólag a várakozási idõ tekintetében tesz különbséget, illetve ezen kiemelten közhasznú szervezeteket külön nem nevesíti, és ez a jogbiztonsághoz való alkotmányos jog sérelmét idézi elõ.

II. A jogszabály félreértelmezhetõsége miatt keletkezõ jogbizonytalanság az adójuk 1 %-áról rendelkezni jogosultak tulajdonjogból fakadó rendelkezéshez való jogát közvetlenül érinti. A társadalom tagjai által a magánvagyonukból közérdekû célokra létrehozott "non profit", humanitárius, egészségügyi, szociális feladatokat ellátó szervezetek (közhasznú társaságok, egyesületek, alapítványok) létrehozását is szolgálja az egyesülési jog, és létrehozásukat ösztönzi az adójog a "közhasznú" és a "kiemelten közhasznú" kategóriák elismerésével, valamint a nekik nyújtott adókedvezményekkel. Az ilyen, nagyfokú társadalmi igényt és támogatottságot élvezõ szervezetek mûködésének anyagi alapját, finanszírozási forrását biztosítja a személyi jövedelemadóból nekik felajánlható 1 % is.

Az élethez, az egészséghez, a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogokkal kapcsolatos kötelezettségeit az állam csak azáltal képes teljesíteni, hogy az állampolgárokra mint magántulajdonosokra (tõke- és munkajövedelem-tulajdonosokra) különbözõ közterheket ró, adók, vámok, illetékek, járulékok formájában. Ezeket a közterheket kötelezõ erõvel beszedi, és a költségvetési újraelosztás keretében felhasználja. A tulajdonhoz való jog és a magántulajdon szabadsága tehát az állampolgárok jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelõ közteherviselési kötelezettségével összhangban és együttesen érvényesül és értelmezhetõ. Az egyes (adózó) állampolgárnak azonban a költségvetési újraelosztásba közvetlen beleszólási lehetõsége nincs. Ez alól jelent egy nagyon szûk, de annál jelentõsebb kivételt a személyi jövedelemadó kétszer 1 %-a feletti rendelkezési jog gyakorlása, melynek segítségével az állampolgár saját maga, közvetlenül szabhatja meg, hogy azt az állam hova, milyen célra fordítsa.

Az adó összege teljes egészében az államot illeti ugyan, de a kétszer 1 % feletti közvetlen rendelkezés szabadságát mintegy "visszaruházta" az egyes polgárokra. A rendelkezés szabadsága egyébként a magántulajdon legfontosabb, legteljesebb részjogosítványa, az adója 1 %-a felett az adózó ezt a részjogosítványt gyakorolhatja. Ennek a részjogosítvány-gyakorlásra vonatkozó jogi szabályozásnak tehát olyannak kell lennie - minden részletében -, amely hiánytalanul és hibátlanul biztosítja a törvényi felhatalmazás alapján e jogot gyakorló rendelkezõ állampolgárok valóságos akaratának maradéktalan érvényesülését, konkrétan a felajánlott összegnek a célbavett és abból részesíteni kívánt személyekhez való eljutását. A közkiadások finanszírozásához szükséges pénzalap elõteremtése (ennek keretében az adók meghatározása), miként annak elosztása is az Alkotmányból és más jogszabályokból fakadó közhatalmi jogosultság. A személyi jövedelemadó meghatározott részének a törvényben megjelölt kedvezményezettekhez juttatása révén a magánszemély adózó maga dönt adórészének közhasznú felhasználásáról. Ezt a jogosultságot az adóztatás közhatalmi jogát és az állami költségvetés megállapításának hatáskörét gyakorló Országgyûlés törvényben ruházta át a magánszemély adózóra.

A jogbiztonsághoz való jog sérelmének a közvetlen veszélyével összefüggésben és annak következményeként megállapítható, ha a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó törvényi felhatalmazás alapján gyakorolt rendelkezési joga azáltal nem érvényesülhet, mert a jogszabály hiányos, illetve félreértelmezhetõ, ez magában hordozza a rendelkezõ nyilatkozat megtételére jogosult adózó személyeknek az Alkotmányban biztosított tulajdonjogból fakadó rendelkezési jogának sérelmét, illetõleg a sérelem közvetlen veszélyét.

III. Az I. és II. pontban kifejtetteknek az a következménye, hogy meghiúsulhat az elérni kívánt cél, az adózó állampolgárok akarata szerint a közfeladatot ellátó szervezeteken keresztül ténylegesen támogatni kívánt személyeknek pedig több alkotmányos joga is sérülhet. Veszélyeztetett alapjogok különösen a szociális biztonsághoz való jog, az élethez és az emberi méltósághoz való jog, a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jog.

Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése egyrészt "minden ember" számára garantálja az élethez való jogot, másrészt - a 8. § (1) bekezdésével összhangban - "az állam elsõrendû kötelességévé" teszi az emberi élet védelmét. Az élethez való jog alkotmányos védelme az államra nézve "objektív életvédelmi kötelezettséget" jelent, aminek teljesítéséhez köteles olyan jogi megoldásokat alkalmazni és olyan állami és társadalmi intézményeket mûködtetni, amelyek az ember életben maradását, az élet fenntartását és meghosszabbítását, az emberi méltósággal összeegyeztethetõ életkörülményeket biztosítják és elõmozdítják. Ennek az elvárásnak minden tekintetben megfelel a személyi jövedelemadó 1 %-ának erre a célra történõ felajánlási lehetõsége.

Az élethez, ezen belül az emberhez méltó élethez való joggal szoros összefüggésben az állam kötelessége "a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jog" biztosítása is. Ennek részeként a lehetõ legmagasabb szintû egészségügyi intézményi és orvosi ellátáshoz való jog érvényesülése elõmozdítható a "célzott" anyagi juttatások jogszabályi feltételeinek megteremtésével is. A legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez mérten az állam olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a legkedvezõbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez. Ilyen "jogi környezet" részének tekintendõ az SZJA 1 %-ának a törvényben meghatározott célra történõ és a törvényi feltételeknek megfelelõ, egyes kedvezményezettek javára szóló felajánlása is.

A felajánlásokból nyújtott támogatás már azzal is hozzájárul a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jog megóvásához, hogy csökkenti a rákbeteg gyermekes családok megélhetési gondjait. A súlyos betegséggel szükségszerûen együttjáró többletkiadások és ugyanakkor a gondozó családtagok keresetkiesése együttesen gyakran okozza az ilyen családok helyzetének szociális elnehezülését, olykor ellehetetlenülését. "A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik." (Alk. 17. §) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; ... betegség, rokkantság, ... esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak." Ezt az ellátást elsõsorban a társadalombiztosítás és a szociális intézmények rendszere valósítja meg (Alk. 70/E. §). Szociális intézményeket azonban egyházak, alapítványok és más társadalmi szervezetek is létesíthetnek, és az alapítványok (és más civiltársadalmi szervezetek) hozzájárulhatnak az állami intézmények finanszírozásához is. Mind az egészségügyi, mind a szociális ellátásnak közvetlenül az állampolgárok (a "civiltársadalom") által történõ részleges finanszírozásának is egyik módja a jövedelemadó 1%-ának ilyen célokra való felajánlása.

Az I. és II. pontban kifejtettekkel összhangban, és mintegy annak folyományaként az országgyûlési biztos megállapította, hogy az adójuk 1 %-áról rendelkezõ állampolgárok akarata ellenére a címzettekhez el nem juttatott pénzek hiánya súlyos sérelmet okozhat, illetõleg veszélyeztetheti a ténylegesen támogatni kívánt személyek Alkotmányban biztosított élethez és emberi méltósághoz való jogát, a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jogát, valamint a szociális biztonsághoz való jogát.

Az országgyûlési biztos a vizsgálat eredményét összegezve 2001. szeptember 24-én megállapította, hogy amikor az állam lehetõvé teszi, hogy a magánszemély saját döntése alapján támogathasson befizetett adójából közhasznú feladatokat is ellátó szervezeteket, a hatályos jogi szabályozás hiányosságai folytán a rendelkezõ állampolgárok valóságos akarata nem minden esetben érvényesülhet. Ennek következtében fennáll a jelentésben kifejtett alkotmányos jogokkal összefüggésben a sérelem közvetlen veszélye, mind az adójuk 1 %-áról rendelkezõ állampolgárok, mind a kedvezményezett "kiemelten közhasznú" szervezetek, mind a ténylegesen támogatni kívánt állampolgárok tekintetében. Hatályos jogunkból ugyanis jelenleg hiányzik az adójuk 1 %-áról rendelkezõ állampolgárok és az általuk támogatni kívánt személyek egyes alkotmányos jogait védõ garanciális szabályozás arra az esetre, ha a közöttük közvetítõ szervezetek érdekkörében merül fel olyan jogi hiba, amely akadályozná a felajánlott adórészhez való hozzájutásukat. Mivel az érintett alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság az adott kérdés jogi szabályozásának hiányosságára vezethetõ vissza, az országgyûlési biztos az alkotmányos jogokkal összefüggésben a jelentésben feltárt visszásság jövõbeni elkerülése érdekében indítványozta az Országgyûlésnek az 1996. évi CXXVI. törvény megfelelõ kiegészítését. Az Országgyûlés a 2001. évi CXIV. törvénnyel 2002. január 1-jei hatállyal módosította a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvényt.

A panaszos a szilvásváradi Táltos Vígadó zajos, a család nyugalmát rendkívül zavaró mûködését sérelmezte. Az országgyûlési biztos a tulajdonhoz való jog, az egészséges környezethez való jog, valamint a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez való jog érintettsége miatt indított vizsgálatot. Az országgyûlési biztost megkeresésére a szilvásváradi jegyzõ tájékoztatta arról, hogy a Táltos Vígadó mûködése normalizálódott, megítélése szerint a Vígadó mûködésével kapcsolatban hatósági beavatkozásra nincs szükség. A késõ esti órákban végzett ellenõrzések alkalmával nem volt zeneszolgáltatás, vagy az az utcára nem hallatszott ki. Élõzene szolgáltatás csak szombati napokon van, az egyéb napokon szolgáltatott gépi zene diszkrét.

A vendéglátóipari egység környezeti zajkibocsátásáról 2001 augusztusában szakvélemény készült. A vizsgálatot az esti és az éjszakai idõszakban végezték. A szakvélemény megállapította, hogy a létesítmény zajkibocsátása fõként az élõ zenébõl és a hozzákapcsolódó éneklésbõl ered, de a vizsgált nap szolid, csendes napnak számítható, mert nem tartottak különleges rendezvényt, illetve csoportos vendégfogadásra sem került sor.

A szakvélemény szerint az egység zajkibocsátása a vonatkozó elõírásoknak nem felelt meg, mert bár nappali idõszakban a vizsgálat határérték túllépést nem regisztrált, illetve csak kis mértékût, addig éjszaka a zajkibocsátás mértéke a határértéket jelentõsen meghaladta. A legnagyobb mértékû határérték túllépés 16,7 dB volt.

A 4/1997. (I.22.) Korm. rendelet feljogosítja a jegyzõt, hogy a lakosság nyugalmának megóvása érdekében megtiltsa a mûsoros elõadás, zene, tánc rendezését. Jogában áll még a nyitvatartás korlátozása, illetve kötelezõ zárvatartási idõszak elrendelése is, ha megállapítható a zajterhelési határérték figyelmeztetés ellenére történõ ismételt túllépése. A helyszínem mért zajkibocsátás a 12/1983. (V.12.) MT rendelet alapján veszélyes mértékû, mert alkalmas a környéken lakók éjszakai pihenésének, nyugalmának zavarására. Ennek alapján mindenképpen indokolt a jegyzõi fellépés. Az egység mûködése nem járhat mások jogainak, érdekeinek sérelmével akkor sem, ha a település egyébként nagy látogatottságú idegenforgalmi központ.

A BH1988. 32. szerint a hatósági engedély alapján tevékenykedõ üzemek, üzletek is kötelesek gondoskodni arról, hogy a szomszédos ingatlanok használatát szükségtelenül ne zavarják. Az a körülmény, hogy az üzleti tevékenységet államigazgatási engedélyek, illetve hatósági engedélyek birtokában végzik, nem zárja ki a szomszédjogi szabályok megszegésének megállapíthatóságát.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a veszélyes mértékû zaj miatt szükséges hatósági eljárás elmaradása a vizsgálattal érintett alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásságot okozott, ezért 2001. október 25-én felkérte a jegyzõt, hogy a szakvélemény megállapításaira figyelemmel alkalmazza a kormányrendelet elõírásait.

A kezdeményezésre válasz a beszámoló készítéséig nem érkezett.

A Világgazdaság újságírója fordult az országgyûlési biztoshoz amiatt, hogy a diákhitel igénylésekor csak a Diákhitel Központ által kijelölt bankot lehet folyósítási intézetnek megjelölni, nem lehet szabadon megválasztani a számlakezelõ bankot. Kérte az országgyûlési biztost, vizsgálja meg, hogy ez az eljárás sérthet- e állampolgári jogokat.

A diákhitel igényléséhez vásárolható csomagban található szerzõdéstervezet a Postabankot jelöli meg számlavezetõnek, bár a jogszabály errõl nem rendelkezik. Ha az igénylõ diák ezt nem fogadja el, úgy a szerzõdés nem jön létre. A panaszolt kikötés a Diákhitel Központ Rt. által meghatározott általános szerzõdési feltételek részét képezi. Ha egy diák a blanketta szerzõdésen a saját bankját jelöli meg mint számlavezetõt, akkor a Diákhitel Központ a kérelmet elutasítja.

A vizsgálat arra keresett választ, hogy éri-e alkotmányos jogaival összefüggõ sérelem a diákhitelre alanyi jogot szerzett hallgatót azért, mert az általános szerzõdési feltételek között a Postabankot kell elfogadnia számlavezetõnek. A Ptk. szerint jogszabály a szerzõdés kötését kötelezõvé teheti. Jelen esetben az általános szerzõdési feltéteket a rendelet értelmében a Diákhitel Központ Rt. üzletszabályzatában állapítja meg. Az általános szerzõdési feltétel a Ptk. szerint csak akkor válik a szerzõdés részévé, ha alkalmazója lehetõvé tette, hogy a másik fél azt megismerje és kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta. Ebbõl az következik, hogy ha a diák nem fogadja el a Postabankot számlavezetõnek, akkor ez a kikötés nem válhat a szerzõdés részévé. Kérdés azonban, hogy ilyen esetben a Diákhitel Központ Rt. jogosult-e a hitelkérelem elutasítására.

A Ptk. 205-206. §-ában foglaltak szerint a felek a szerzõdés megkötésénél együttmûködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. Ha a szerzõdéskötési kötelezettség esetében a szerzõdési nyilatkozatok eltérnek egymástól, a felek kötelesek álláspontjaik egyeztetését megkísérelni. Ha a felek a szerzõdéskötési kötelezettség körében nem állapodnak meg és a kérdést jogszabály, vagy más rendelkezés sem rendezi, akkor a szerzõdést a szerzõdés céljának és tartalmának figyelembevételével a bíróság állapítja meg. Ez azonban általában hosszadalmas eljárásban történik, és a diákhitel célja éppen az, hogy a diák számára esélyt teremtsen a továbbtanuláshoz, és ennek költségeit az adott félévben támogassa.

Az országgyûlési biztos megállapította, hogy a panaszolt esetben a felek eltérõ nyilatkoztainak az egyeztetését segítheti a pénzforgalomról és a bankhitelrõl szóló 39/1984. (XI.5.) MT rendelet 4. §-a, mely szerint, ha jogszabály másként nem rendelkezik a jogi személyek és a magánszemélyek szabadon választhatják meg, melyik erre felhatalmazott hitelintézettel kötnek bankszámla szerzõdést. A diákhitelrõl szóló jogszabály nem rendelkezik másként, ezért a diáknak joga van megválasztani azt a hitelintézetet, amellyel bankszámla szerzõdést köt. Sérti a jogbiztonság követelményét, és az oktatáshoz való alkotmányos alapjogot a Diákhitel Központ, ha a hitelre egyébként alanyi jogot szerzett diák kérelmét az eltérõ nyilatkozata miatt úgy utasítja el, hogy az egyeztetést meg sem kísérelte, és emiatt a diák az adott félévben a feltételek hiánya miatt nem tud részt venni a képzésben.

Az alkotmányos jogokkal összefüggõ visszásság orvoslását jelentené, ha az álláspontok egyeztetéseképpen létrejönne a szerzõdés a diák eltérõ nyilatkozatával is. Ennek elõsegítése érdekében kérte fel az országgyûlési biztos a Diákhitel Központ Rt. vezérigazgatóját, hogy vegye fontolóra a hallgatói hitel általános szerzõdési feltételeinek olyan módosítását, amely a hallgató számára akkor is lehetõvé teszi a hitel folyósítását, ha számlavezetõ bankként a szerzõdésben más bankot jelöl meg.

A beszámoló elõkészítésének lezárásáig a válaszra nyitvaálló határidõ még nem telt el.

Az elmúlt hetekben a médiumokban különbözõ híradások jelentek meg a végrehajtott, illetve várható kilakoltatásokkal, valamint az azokat kisérõ rendõri intézkedésekkel kapcsolatosan. Az ügynek szomorú aktualitást adnak az utcán meghalt hajléktalanokról szóló hírek. Az országgyûlési biztosoknak e tárgykörben végzett korábbi vizsgálatai, valamint az aktuális ügyekbõl levonható tapasztalatok alapján az esetrõl az alábbi álláspontot alakítottuk ki.

A kilakoltatás társadalmi megítélésében lényeges különbség mutatkozik aszerint, hogy ki a végrehajtást kérõ, és mi a kilakoltatás indoka. A közvélekedés a magántulajdonban lakók ellen irányuló kilakoltatást - az érintettek sorsát átérezve - tudomásul veszi. Az országgyûlési biztosok a magántulajdonban lakók jogainak védelmében számos intézkedést kezdeményeztek (így a kényszerbérlõk, a magántulajdonba került szolgálati, vagy vállalati bérlakások bérlõi, a volt házmesterek stb. jogainak védelmében). Ajánlásokat tettek az ingatlan-végrehajtás szabályainak módosítására a lakáshitel törlesztésével elmaradt, adósságcsapdába került állampolgárok lakhatásának védelmében. Az érintettek elhelyezésérõl ezen ügyek jelentõs részében is az önkormányzatok gondoskodtak.

Az önkormányzati tulajdonú lakásokban élõk ellen irányuló végrehajtás azonban ellentmondásos, hiszen a lakásgazdálkodás a hatályos jogszabályok szerint éppen az önkormányzatok feladata. Az önkormányzat által kezdeményezett végrehajtással kapcsolatos közvélekedés attól függ, hogy a kilakoltatást a kötelezettségek nem teljesítése, az ott tartózkodás jogellenessége, vagy az önkényes lakásfoglalás indokolta.

Az országgyûlési biztosoknak a kilakoltatással kapcsolatos panaszok vizsgálata során kialakult, és leszögezett álláspontja szerint a végrehajtás jogszerûségérõl végsõ soron a bíróságok jogosultak dönteni. Az önkényes lakásfoglalókkal szemben alkalmazható hatósági eljárás ellen a kötelezett is fordulhat bírósághoz. A bíróságoknak a hatályos jogszabályok alapján hozott döntése kényszerintézkedés igénybevételével is végrehajtható. Aki azt megakadályozza, törvénysértést követ el, és felelõsségre vonható.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a bérbeadók tulajdonhoz való alkotmányos jogának védelme közvetlen összeütközésbe kerülhet a kiköltözésre kötelezett bérlõk és családtagjaik élethez, egészséghez és szociális biztonsághoz való alkotmányos alapjogaival. Az állam és a helyi önkormányzatok - Alkotmánybíróság által kimunkált - objektív életvédelmi kötelezettségébõl fakad, hogy a lakástulajdonosok alanyi jogainak direkt és a kilakoltatottak alkotmányos alapjogainak indirekt védelme közti jelenlegi szakadékot áthidalják.

A kilakoltatások a vizsgált esetek többségében tulajdonjogi és lakásbérleti szempontból jogszerûen folytak, az ellentmondás az alkotmányos jogok szintjén vetõdött fel. Ennek tisztázása érdekében fordult az állampolgári jogok országgyûlési biztosa és a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyûlési biztosa 1998-ban az alkotmánybírósághoz az alkotmány értelmezését kérve.

Az alkotmánybíróság az elmúlt évben hirdette ki a 42/2000. (XI. 8.) AB határozatát, mely szerint az alkotmányban szereplõ szociális biztonsághoz való jognak nem része a hajlékhoz való jog. Ugyanez a határozat kimondta, hogy az állam köteles az állampolgár számára szállást biztosítani, ha annak hiánya az életét veszélyezteti. A határozatban megfogalmazott "szálláshoz való jog" a család egységéhez és a gyermekek kiemelt védelméhez fûzõdõ alapjogokkal együttesen az államot és a helyi önkormányzatot a hajléktalanná vált családok esetében - különösen téli idõszakban - családos szállás biztosítására kötelezi. E feladat a gyermekvédelmi törvénybõl is következik, amely elõírja, hogy gyermek a családból kizárólag anyagi okok miatt nem emelhetõ ki, utcára pedig egyáltalán nem tehetõ.

Az AB határozat ugyanakkor nyilvánvalóan nem zárta ki a jogalkotás lehetõségét és szükségességét a hajlékhoz való jog rendezése kérdésében. A mai magyar jogrendszerben a jogszabályok mindegyike valamilyen mértékû aktivitást vár el magától az állampolgártól is a saját és családja lakásgondjának megoldása érdekében. Az állam felelõssége a lakáshozjutás, a lakásfenntartás, és -megtartás támogatásának szabályozása mellett arra is kiterjed, hogy a lakhatási lehetõségüket elvesztett, vagy azzal soha nem is rendelkezõ személyek, különösen családok számára a szállás lehetõségérõl gondoskodjon. Álláspontunk szerint az állam köteles megfelelõ jogszabályokkal, intézkedésekkel, és a pénzügyi feltételek biztosításával az önkormányzatokat arra ösztönözni, hogy létrehozzák a szociális törvény által elõírt családok átmeneti szállásának országos hálózatát. A megoldás módjának meghatározásában azonban az állam és a helyi önkormányzatok nagyfokú önállósággal, és a gazdasági, pénzügyi lehetõségeiktõl függõ szabadsággal bírnak. Hangsúlyozzuk, hogy az önkormányzatok a gazdasági, pénzügyi helyzetükre hivatkozva nem mentesülhetnek a szállás biztosítási kötelezettségük alól. A családok átmeneti szállása azonban mind az önkormányzatok, mind pedig a kilakoltatott család számára csak ideiglenes megoldást jelenthet. A tömeges hajléktalanság megszüntetését, azaz a tartós megoldást az állam és az önkormányzatok csak a bérlakások számának - nemrég megkezdett - radikális növelésével, a szociális célú bérbeadás arányainak növelésével érhetik el. A hajléktalan családok lakhatásának tartós rendezése azonban megoldhatatlan az érintettek aktív közremûködése nélkül.

Az aktuális helyzetben az egyedi ügyektõl függetlenül kell megállapítani, hogy a télen végrehajtott kilakoltatás az állampolgárok életét közvetlenül veszélyeztetheti, ezért az ilyen esetben végrehajtott kilakoltatás ellentétes az Alkotmánybíróság határozatában foglaltakkal. Indokoltnak tartjuk az elmúlt években kialakult gyakorlathoz hasonlóan a téli idõszakra a kilakoltatások felfüggesztését, és egyidejûleg olyan megoldások felkutatását, melyek a tulajdonosi, bérbeadói jogok hatékony védelmével egyidejûleg biztosítják a hajléktalanság veszélyének kitett állampolgárok alapvetõ jogainak védelmét is. A hajléktalanság veszélyének kitett családok jogaival és elhelyezési lehetõségeivel kapcsolatosan az országgyûlési biztosok átfogó, részletes vizsgálatba kezdtek.

E közlemény kiadását az aktuális ügyek kapcsán a különbözõ sajtószervektõl érkezõ megkeresésekre tekintettel tartottuk szükségesnek.

Budapest, 2001. december

tovább