vissza

Alkotmány 57. § (5) bekezdés: A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.

A jogorvoslathoz való jog alkotmányos alapjog fontos garanciát nyújt az állampolgárok számára az őket ért sérelmek orvoslására, illetve a téves vagy a jogellenes döntések megváltoztathatóságára. Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott az alkotmányossági követelményeket kielégítő jogorvoslat ismérveivel. A 22/1995. (III. 31.) AB határozat szerint az Alkotmánybíróság "jogorvoslat" szó alatt azt a jogot érti, amelyet az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szabályoz. Jogorvoslattal élhet mindenki, akinek "jogát vagy jogos érdekét" a döntés sértheti. A "sérti" kifejezés pedig azt jelenti, hogy a jogorvoslat szabályainak azt kell az állampolgár számára lehetővé és a jogorvoslati fórumra nézve kötelezővé tenniük, hogy az orvoslásra vonatkozó kérelmet hibás döntés esetén teljesítsék. Az Alkotmánybíróság szóban forgó határozata szerint ahhoz, hogy valamely jogorvoslati forma funkcióját alkotmányosan tölthesse be, az érintetteknek meghatározott feltételekhez kötött alanyi joggal kell rendelkezniük arra, hogy az általuk állított jogsérelmet a jogorvoslati fórum érdemben és rájuk kiható hatállyal bírálja el.

Az Alkotmány alapján nincs alanyi jogosultság minden hatósági ügyben hozott döntés elleni közigazgatási jogorvoslatra. Ez utóbbi hiányában az állampolgárok a hatóságokkal szemben bírói úton érvényesíthetik jogos vagy jogosnak vélt érdekeiket. A bírósági eljárások vizsgálatára azonban az országgyűlési biztosnak nincs hatásköre. Kimondhatja viszont azt, hogy visszás az olyan eset, amikor az önkormányzat jegyzője határozatában nem hívja fel az ügyfél figyelmét a bírósági jogorvoslat lehetőségére. Az olyan eset is visszás, amelyben a határozatot hozó szerv - törvénysértően - úgy tájékoztatja az ügyfelet, hogy döntése ellen jogorvoslatnak - bírósági felülvizsgálatnak - nincs helye.

A jogorvoslati jog az arra jogosultat viszont csak a jogszabályban meghatározottak szerint illeti meg. Ezért minden esetben felmerül a jogorvoslatoz való jog sérelmének közvetlen veszélye, ha a jogszabály nem pontosan tartalmazza azt, hogy a hatóság határozatáról kit kell értesíteni. Az pedig, ha a jogszabály eleve kizárja, hogy a hatóság közölje határozatát azzal a személlyel, akinek a valóságban jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy a döntést ismerje és esetleg jogorvoslattal éljen, alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okoz.

Magában hordozza a szóban forgó jog sérelmének közvetlen veszélyét az is, ha az állampolgár beadványa alapján a hatóság egyáltalán nem jár el, vagy egyáltalán nem határoz, továbbá ha határozatában a jogorvoslati lehetőségre nem oktatja ki az ügyfelet, vagy a határozatot szakszerűtlenül - tértivevény vagy postakönyvben való rögzítés nélkül -, esetleg egyáltalán nem kézbesíti. Sőt az is, ha az első sikertelen kézbesítést követően nem ismétli azt meg, hanem a határozatot az ügy irataival együtt irattározza.

Megállapítjuk az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot minden olyan esetben is, amikor az eljáró szerv indokolatlanul hosszú idő múlva, nem a törvényes határidőben hozza meg határozatát, vagy nem alakszerű határozatot hoz, esetleg az állampolgár beadványát nem tartalma szerint bírálja el.

A beszámolási időszakban előfordult az is - bár nem új jelenségként -, hogy a közigazgatási szerv határozatát nem indokolta. Ekkor sem mellőzhető a jogorvoslati jog sérelmének megállapítása.

Ugyancsak kifogásolható az olyan eljárás, amikor a hatáskörrel rendelkező szerv nem maradéktalanul alkalmazza az irányadó jogszabályi rendelkezéseket.

A gyermeki jogok sajátosságai miatt évek óta kiemelt gondossággal vizsgáljuk az olyan eseteket, melyek a kiskorúak ellátásával kapcsolatosak. 2000-ben rámutattunk arra, hogy súlyosan sérül a kiskorút is megillető jogorvoslati jog, ha a gyámhatóság egyéves ügyintézés után - a szabályozásra való hivatkozással - a gyermektartás díj állam általi megelőlegezésének megállapítását elutasítja.

A jogbiztonság érvényesülése érdekében a jogalkotó meghatározza a jogorvoslatok benyújthatóságának határidejét. Ez azt jelenti, hogy a határidő elmulasztása - kivéve, ha az arra jogosult kétséget kizáróan dokumentálni tudja, hogy önhibáján kívüli okok miatt nem cselekedett határidőn belül - a jogorvoslathoz való jog elvesztésével jár. Amennyiben azonban az elsőfokú hatóság az időben benyújtott jogorvoslati kérelmet nem terjeszti fel másodfokú elbírálásra, valamint ha az eljárást úgy folytatja tovább, hogy korábbi határozatát nem vonja vissza, visszásság keletkezik az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével kapcsolatban.

2000-ben - új, de nem általános hibaként jelentkezett az, hogy - a közigazgatási szerv úgy zárta ki határozatában a jogorvoslat lehetőségét, hogy nem jelölte meg azt a jogszabályhelyet, melyre ezt a kijelentését alapozta. Az alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság megállapítása ilyen esetben sem mellőzhető.

Ugyancsak egyedi eset volt az, amelyben az egyik önkormányzat jegyzője évekig nem hajttatta végre saját határozatát, és ezzel sértette meg a jogorvoslathoz való jogot.

Az előzőekkel ellentétben nem kifogásoltuk az olyan eseteket, amelyekben az állampolgár által sérelmezett hatósági eljárások megfeleltek a jogszabályoknak, az eljáró szervek biztosították az érintettek jogorvoslati lehetőségét, de azt a jogosultak nem vették igénybe. Hivatalunk igen sok ilyen - az ügy érdemét érintő - panasszal foglalkozik.

OBH 8565/1996. számú ügy utóélete

A beérkezett panasz szerint az önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálata (GAMESZ) a Mogyoródi patakon építési engedély nélkül gázló építését kezdte meg, amelyet a panaszos akadályozott, ezért 10 000 forint szabálysértési bírsággal sújtotta a jegyző.

Az országgyűlési biztos általános helyettese az ügyben megállapította, hogy a szabálysértési hatóságok, az önkormányzat képviseletében közfeladatot ellátók és a Közlekedési Felügyelet eljárása megsértette a panaszos állampolgári jogait, nem felelt meg a jogállamiság, a jogbiztonság a tisztességes eljáráshoz való jog követelményeinek, a panaszos alkotmányos jogaival kapcsolatosan visszásságot okozott, ezért felkérte

- a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy a megváltozott tulajdoni viszonyoknak, hatósági-döntési jogosítványoknak és a jogállamban elfogadott általános jogfelfogásnak megfelelően gondoskodjon a közterületek, utak, járdák, terek építésére, bontására, burkolatbontásra stb-re vonatkozó ágazati szabályok módosításáról. Biztosítsa, hogy a szabályozás a jogalkotásról szóló törvénynek megfelelően vegye figyelembe az út menti ingatlantulajdonosok jogait, jogorvoslathoz való jogát, hogy a fogalom-meghatározások egyértelműek és közérthetőek legyenek;

- a Közlekedési Főfelügyelet főigazgatóját, hogy addig is, amíg az új jogszabályok megszületnek, gondoskodjon róla, hogy az állampolgárok (vagy más) tulajdonát is érintő közlekedési célú területeken való építés kizárólag e más jogok figyelembevételével történhessen. Eljárásaiban a "meglévő út" minősítést csak akkor használja, vagy fogadja el használatát másoktól, ha az út ténylegesen létezik. (Eredeti terepviszonyok megváltoztatása akkor is súlyosan érintheti a mellette fekvő ingatlan tulajdonosi jogait, ha nem jár egyúttal szilárd burkolat kiépítésével);

- a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy másodfokú szabálysértési hatóságtól a jövőben - még az 1968. évi I. törvény alapján folytatott eljárásokban - fokozottan követelje meg a tényállás tisztázása kötelezettségének, a bizonyítás elveinek érvényesülését;

- Fót polgármesterét, hogy vizsgálja meg a jegyző és a nevében eljárók, valamint a GAMESZ részéről az ügyben intézkedők szerepét, és vizsgálatának eredményéről tájékoztassa a képviselőtestületet. A testület, a jegyző és más hatósági feladatot ellátók, a tulajdonolt és irányított szervezetek működéséről, egymás közötti viszonyairól szóló (elsősorban szervezeti, működési) szabályzatban gondoskodjon a hasonló esetek előfordulásának megakadályozásáról. Szolgáltasson legalább erkölcsi elégtételt a panaszosnak.

OBH 10661/1997. számú ügy utóélete

Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz való jog, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye sérülésének veszélye miatt indított eljárást az OBH 10661/1997. számon több, út építésének engedélyezésére irányuló eljárással kapcsolatos panaszok alapján.

Valamennyi ügyben megállapítható volt, hogy az engedélyező hatóságok eljárása megfelelt a jogszabályoknak. Ugyanakkor az utak építésének és a forgalom részére való átadásának hatósági engedélyezéséről szóló 8/1970 (XI. 13.) KPM-ÉVM együttes rendelet előírásaiból következően az utak mentén lévő ingatlanok tulajdonosai az út építési, átalakítási eljárásából, amennyiben az ingatlanok területét az nem érinti, ki vannak zárva. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a hivatkozott jogszabály megfosztotta az út építésével érintett ingatlantulajdonosokat a jogorvoslat igénybevételének lehetőségétől, ezért az OBH 10661/1997. számú átfogó vizsgálat alapján kezdeményezte a jogszabályból adódó visszásság megszüntetését.

A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a kezdeményezést elfogadta és arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy megkezdődtek az új jogszabály előkészítési munkálatai. Ennek során különös figyelemmel kísérte a kezdeményezés sorsát, amelynek normaszövegét 2000. szeptember 19-én tartott közigazgatási egyeztetésen pontosították. Az új jogszabály - 15/2000. (XI. 16.) KöViM rendelet - megjelent, az ajánlás elérte célját.

A közlekedési és vízügyi miniszteri rendelet - feltehetően elírás miatt - nem tartalmazza pontosan az útépítési engedélyezési határozatról értesítettek teljes körét. A 16. § normaszövegéből hiányzik ugyanis azon ingatlantulajdonosok megjelölése, akik a miniszteri rendelet 2. § (2) bekezdése értelmében érintett tulajdonosnak minősülnek.

A válaszadásra nyitva álló idő még nem telt el.

OBH 1783/1998.

A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert bérelt lakásának zárait a tulajdonos kicseréltette és a rendőrség nem nyújtott segítséget a lakásba való bejutáshoz. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot rendelt el a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.), valamint a jogorvoslathoz való jog (Alk. 57. § (5) bek.) sérelmének gyanúja miatt. A sérelmezett eljárás vizsgálata érdekében a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjétől kért tájékoztatást.

A panaszos által bérelt lakás tulajdonosa - a panaszos távollétében - telefonon rendőri segítséget kért a X. kerületi Rendőrkapitányságtól. Bejelentése szerint a tulajdonát képező lakásba ismeretlen személy behatolt. A helyszínre érkező rendőrjárőr előtt tulajdonjogát igazolta, személyi igazolványát bemutatta. A rendőrök megalapozottnak vélték a tulajdonos bejelentését, és az ügyeletes tiszt utasítása alapján lakatost hívtak a helyszínre. A tulajdonos, valamint a szomszédok jelenlétében felnyittatták a lakást. A tulajdonos a felnyitott zárat a lakatossal kicseréltette.

A panaszos három nappal később az eredeti állapot visszaállításához kért segítséget a rendőrségtől, és bemutatott egy felmondás érvényességének megállapítására indított perben keletkezett bírósági részítéletet. A rendőrök tájékoztatták, hogy panaszával a jegyzőhöz kell fordulnia. A kapitányság munkatársai nem követtek el jogsértést azzal, hogy a panaszosnak nem nyújtottak segítséget a lakás felnyitásához. A rendőrségről szóló törvény szerint a magánérdekek védelme csak akkor tartozik a rendőrség hatáskörébe, ha a törvényes védelem az adott körülmények között más módon nem biztosítható, vagy ha a rendőri segítség nélkül a jog érvényesíthetősége meghiúsulna vagy számottevően megnehezülne. A vizsgált esetben ilyen körülmények nem álltak fenn.

A panaszos a X. kerületi Önkormányzat jegyzőjétől kérte az eredeti birtokállapot helyreállítását. A jegyző határozatával a tulajdonost az eredeti állapot helyreállítására kötelezte, és eltiltotta a további jogsértő magatartástól.

A panaszos feljelentést tett a lakás tulajdonosa ellen birtokháborítás és magánlaksértés miatt. A feljelentést nem bűnügyi, hanem általános számra iktatták. Az ügy vizsgálója megkísérelte a panaszos felkutatását, de a panaszos nem lakott a per alatt álló lakásban, ismeretlen helyen, vidéken tartózkodott. A nyomozóhatóság a panaszos feljelentését érdemben nem bírálta el, az ügyet irattárba helyezte, mert álláspontja szerint a Btk. 176. § (1) bekezdésébe ütköző magánlaksértés gyanúja a tulajdonossal szemben csak abban az esetben lett volna megállapítható, ha a panaszos ténylegesen a lakásban lakik. Az ügyben panasszal megtámadható büntetőeljárási vagy államigazgatási határozat meghozatalára nem került sor.

OBH 2824/1998.

A panaszos kifogásolta, hogy nyomozást megtagadó határozat elleni panaszára a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség nem válaszolt, a Budapesti III. Kerületi Rendőrkapitányságon folyamatban volt szabálysértési eljárást befejező határozatot részére nem kézbesítették, a másodfokú szabálysértési hatóság mulasztása miatt pedig a cselekmény elévült.

Az ügyben a jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot rendelt el az országgyűlési biztos. Annak során tájékoztatást kért a III. kerületi rendőrkapitánytól.

Az ombudsman megállapította, hogy a panaszos 1996. március 14-én büntető-feljelentést tett egy lakótársa ellen, garázdaság miatt a III. kerületi Rendőrkapitányságon. A kapitányság a nyomozást bűncselekmény alapos gyanújának hiányában 1996. április 4-én megtagadta és az iratokat a szabálysértési hatósághoz áttette. A megtagadó határozat ellen a panaszos jogorvoslattal élt, de arra választ nem kapott. A III. kerületi Rendőrkapitányság lefolytatta a szabálysértési eljárást és elsőfokú határozatában - garázdaság szabálysértésének elkövetése miatt - a feljelentett személyt figyelmeztetésben részesítette. A panaszos részére a határozatot nem kézbesítették. Az elkövető a határozatot megfellebbezte, amiről a panaszos szintén nem tudott. A másodfokú szabálysértési hatóság az eljárást elévülés miatt megszüntette, az elsőfokú határozatot hatályon kívül helyezte. Ez ellen a panaszos az Országos Rendőr-főkapitánysághoz fordult. Az országos rendőri szerv a másodfokú határozatot megalapozottnak tartotta, bár megállapította, hogy az érdemi másodfokú határozat késedelmes meghozatala miatt évült el a cselekmény. A határidő mulasztásával kapcsolatos okok kivizsgálására felkérte az illetékes szakmai parancsnokot.

A III. kerületi Rendőrkapitányság az ombudsmant nem tájékoztatta a nyomozást megtagadó határozat ellen benyújtott panasz sorsáról. Az ombudsman azt valószínűsítette, hogy a nyomozás megtagadás ellen benyújtott panasz alapján nem történt intézkedés, amely a Büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezésein túl sértette a jogállamiság alkotmányos elvéből eredő jogbiztonság követelményét, valamint a panaszos panaszhoz való jogát.

Megállapította az országgyűlési biztos, hogy azzal, hogy a panaszossal nem közölték az elsőfokú határozatot, elzárták jogorvoslati jogosultságától. Ezzel is sérült a jogállamiság elvén alapuló jogbiztonság követelménye, valamint a panaszos jogorvoslathoz való joga. A Budapesti Rendőr-főkapitányság mint másodfokú szabálysértési hatóság - azzal, hogy több mint egy év elteltével hozott határozatot - ugyancsak megsértette a szabálysértésekről szóló törvényt és a jogállamiság alkotmányos követelményéből fakadó jogbiztonság elvét, valamint a tisztességes eljárás követelményét.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta a Budapest III. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének, hogy a feltárt visszásságok jövőbeli elkerülése érdekében tegyen megfelelő intézkedéseket. Ajánlotta továbbá a budapesti rendőrfőkapitánynak, valamint a III. kerületi rendőrkapitánynak, hogy fontolják meg a vizsgálatban feltárt mulasztások és hibák miatt az érintettek elleni fegyelmi eljárás megindítását. Az ajánlásokkal a címzettek egyetértettek, és azokat a fegyelmi felelősségrevonás kivételével - amire elévülés miatt nem volt lehetőség, továbbá mert az esetleges felelősök már nem dolgoztak a kapitányságon - teljesítették.

OBH 3760/1998.

A lefoglalt gépkocsi kiadásának évekig tartó elhúzódása, a feloldásra irányuló kérelmek válasz nélkül hagyása, a vámeljárás és az államigazgatási eljárás szabályainak megsértése alkotmányos visszásságot okoz az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, illetve a tulajdon védelméhez (Alk. 13. § (1) bek.) és a jogorvoslathoz való joggal (Alk. 57. § (5) bek.) összefüggésben.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 3887/1998.

A panaszos az állampolgári jogok országgyűlési biztosához intézett beadványában leírta, hogy magánszemélytől használt személygépkocsit vásárolt, amiről később kiderült, hogy bűncselekmény elkövetéséből származik. Miután erről a panaszos tudomást szerzett, a gépkocsit beszolgáltatta a helyi rendőrkapitányságon. A panaszos a sérelmére elkövetett csalás miatt feljelentést tett a nyomozó hatóságnál, a panaszos feljelentése tárgyában azonban nyomozás nem indult.

A panasz alapján a jogbiztonsággal és a jogorvoslathoz való joggal összefüggő visszásság gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, melynek során vizsgálatra kérte a Legfőbb Ügyészséget.

A személygépkocsi tulajdonosa lopás büntette miatt feljelentést tett a lakóhelye szerinti rendőrkapitányságon, amely továbbította azt a nyomozás lefolytatására jogosult Budapesti Rendőr-főkapitányságnak. Tíz nappal később a panaszos tett bejelentést a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságon, mely szerint tudomására jutott, hogy az általa magánszemélytől vásárolt gépkocsi bűncselekményből származik. A bejelentés alapján a gépkocsit lefoglalták. Ezt követően a panaszos ismeretlen tettes ellen csalás büntette miatt feljelentést tett. A két feljelentés egyesítése a Büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (továbbiakban: Be.) 32. § (2) bekezdésének rendelkezése ellenére elmaradt, így a panaszos feljelentése tárgyában határozat nem született. A személygépkocsi eredeti tulajdonosa által tett feljelentés alapján indult nyomozás során a panaszost csupán egyéb érdekeltnek tekintették, feljelentése alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság intézkedést nem tett, a nyomozás elrendeléséről vagy annak megtagadásáról nem határoztak. A Be. 121. §-a szerint a büntetőeljárás feljelentés, bejelentés vagy a nyomozóhatóság észlelése alapján indul. A Be. 126. §-a úgy rendelkezik, hogy a feljelentés beérkezésétől számított három napon belül a nyomozás elrendeléséről vagy megtagadásáról kell határozni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság e határozathozatali kötelezettségének nem tett eleget, így az Alkotmány 2. §-ában deklarált jogállamisággal és jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

A panaszos a lopás büntette miatti feljelentés tárgyában hozott nyomozó hatósági határozat ellen panaszt nyújtott be. Panaszában sérelmezte, hogy az ugyanebben az ügyben általa csalás miatt tett feljelentés alapján eljárás nem indult, illetve arról ő értesítést, határozatot nem kapott. A panaszt a Budapest II. és III. Kerületi Ügyészség elutasította. Bár a panaszos - a jogszabályi rendelkezések ismeretének hiányában - a feljelentése alapján várt hatósági intézkedések elmaradását egy ugyanazzal az üggyel kapcsolatos másik határozat elleni panaszban sérelmezte, kérelme a feljelentése ellenére elmaradt nyomozóhatósági intézkedések pótlására irányult. Az ügyészségnek a panasz alapján meg kellett volna vizsgálnia, hogy a nyomozó hatóság tett-e, és ha igen, akkor milyen intézkedéseket a panaszos feljelentése tárgyában. A II. és III. Kerületi Ügyészség eljárása tehát az Alkotmány 64. §-ában biztosított panaszhoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott. Tekintettel azonban arra, hogy az említett hatóságok eljárási hibáit a Legfőbb Ügyészség orvosolta, az országgyűlési biztos az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok tárgyában ajánlást nem tett.

OBH 5167/1998.

Teljes szöveg: 3.10. fejezetben.

OBH 5547/1998.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 6053/1998.

I. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az ügyészségi nyomozó hivatal a védő indítványainak elutasításáról nem határozati formában dönt.

II. Önmagában nem okoz alkotmányos visszásságot a nyomozás elhúzódása, mivel adott körülmények között szükséges és megalapozott lehet a több hónapig tartó eljárás.

A panaszos sérelmezte, hogy fia - aki a rendőrség hivatásos állományú tagja - ellen a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal nyomozást rendelt el és előzetes letartóztatásba is helyezte őt a bíróság. Kifogásolta az eljárás elhúzódását, a nyomozás során lefoglalt értékekről készült bűnjegyzék hiányosságát, továbbá hogy az ügyész nem engedélyezte fiának a hozzátartozóival való kapcsolattartást. Elfogadhatatlannak tartotta azt is, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben fia nem fejezhette be a fogvatartása előtt megkezdett fogkezelést, végül azt, hogy az ügyészségi nyomozó hivatal fia ügyvédjének több beadványára nem válaszolt.

A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság, valamint a tisztességes eljáráshoz, az emberi méltósághoz és a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez és jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot folytatott. Annak során vizsgálatra kérte a fővárosi főügyészt és nyilatkozattételre kérte a panaszost.

A panasz és mellékletei alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a több hónapig tartó előzetes letartóztatás elrendelése és meghosszabbítása vizsgálatára nincs hatásköre, mivel azt a bíróság rendelte el. A nyomozás elrendelésének megalapozottságát nem vonta kétségbe - ezért alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot sem állapított meg -, mivel az országgyűlési biztos nem büntetőügyben eljáró hatóság, nincs lehetősége az ilyen ügyben hozott határozatok ténybeli alapjának vizsgálatára és a bizonyítékoknak a nyomozó hatóságok helyett történő további mérlegelésére.

Megállapította az iratokból továbbá, hogy a panaszos fia fogvatartásának kezdete és az ügy bíróság elé kerülése között mintegy 6 hónap telt el. Ez az időintervallum azonban önmagában nem volt alkalmas alkotmányos joggal összefüggő visszásság megállapítására, különös figyelemmel a vádiratbeli, vád tárgyává tett cselekmények számszerűségre és a különböző tényállásokra. Azok felderítése, bizonyítása ugyanis időigényes volt. Utalt az országgyűlési biztos arra is, hogy már több jelentésben rámutatott arra, hogy a nyomozás elhúzódása önmagában nem okoz alkotmányos visszásságot, mivel adott körülmények között szükséges és megalapozott lehet a több hónapig tartó eljárás.

A fővárosi főügyész arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a panaszos fiával szemben nyomozást folytató Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal az eljárás során foganatosított lefoglalásról, házkutatásról jegyzőkönyvet készített és nem mulasztotta el a bűnjeleket a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezeléséről és nyilvántartásáról szóló jogszabály szerinti bűnjeljegyzéken sem feltüntetni. Annak gyanúja pedig nem merült fel, hogy olyan tárgyat is lefoglaltak volna, amely nem szerepelt a bűnjeljegyzéken, a panaszos fia fogvatartásának idejére pedig az ügyészi szervek semmiféle korlátozást nem írtak elő kapcsolattartási lehetőségeivel összefüggésben.

A főügyész válaszát elfogadta az ombudsman, a panaszos által sérelmezett lefoglalással és bűnjeljegyzékkel, valamint kapcsolattartási lehetőségeivel összefüggésben nem állapította meg a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét.

A főügyész megállapította továbbá, hogy a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a panaszos fiának meghatalmazott védője által írásban előterjesztett több indítványa elutasításáról nem hoztak határozatot. Ezzel megfosztotta a panaszost és a védőt a jogorvoslati jogtól. Erre figyelemmel az ombudsman megállapította, hogy a panaszos fia ellen folyamatban volt nyomozás ügyésze a jogorvoslathoz való alkotmányos joggal összefüggő visszásságot okozott. Ajánlást azonban nem tett, mert a fővárosi főügyész a vizsgálat során, saját hatáskörben felismerte az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot és felelősségre vonta a visszásságot okozó ügyészt. A hasonló jellegű mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében azonban az állampolgári jogok országgyűlési biztosa felkérte a Fővárosi Főügyészség vezetőjét, hogy hívja fel az alárendeltségében működő ügyészek figyelmét a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend betartására.

Az országgyűlési biztos a panaszosnak azon részében mellőzte a vizsgálatot, mely a büntetés-végrehajtási intézetben elhelyezett fia orvosi ellátását érintette. A mellőzés oka az volt, hogy a panaszos nem eleget az ombudsman nyilatkozattételre való felhívásának, anélkül pedig megalapozottan nem lehetett a vizsgálatot lefolytatni.

OBH 6490/1998.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában előzetes letartóztatásban volt panaszos szerint kirendelt védője nem foglalkozott kellő hatékonysággal ügyével és nem tartotta vele a kapcsolatot. Sérelmezte továbbá, hogy nem vehetett részt élettársa temetésén, és a sírját sem látogathatta meg, a rendőrségi fogdában pedig nem kapta meg a megfelelő gyógyszereket, pedig közgyógyellátási igazolványa is volt.

A panasz alapján felmerült a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye, a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez, valamint a védelemhez való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét és a megyei ügyvédi kamara elnökét.

A főkapitányság vezetője megállapította, hogy a főkapitányság a panaszos ellen őrizetbe vétele, majd előzetes letartóztatása mellett folytatott nyomozást, az élettársa sérelmére elkövetett emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt. A rendőrségi fogdába való elhelyezését megelőzően a panaszost az ügyeletes orvos megvizsgálta. Az orvos a panaszoson külsérelmi nyomot észlelt, de betegségre sem panaszkodott, rendszeres gyógyszer szükségletről nem nyilatkozott. A rendőrségi fogdában a panaszost kilenc alkalommal vizsgálta meg orvos. Indokolt esetben a megfelelő gyógyszert kiírta számára, amit - az orvosi utasításnak megfelelően - minden esetben megkapott.

A panaszos a fogdából négy levelet írt hozzátartozóinak, és többet küldött önkormányzatnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, polgármesteri hivatalnak és ügyvédjének. Volt olyan kérelme is, melyben kérte a főkapitányság vizsgálati osztálya vezetőjének engedélyét ahhoz, hogy részt vehessen élettársa temetésén. A kérelem alapján az osztályvezető személyesen meghallgatta a fogvatartottat, melyet követően úgy döntött, hogy a temetésen nem vesz részt. A kérelmét visszavonta, illetve az írásba foglalt kérelmet magánál tartotta. A panaszos olyan kérelmet nem terjesztett elő, mely szerint az lett volna a szándéka, hogy meglátogassa élettársa sírját. Nem volt írásban nyoma annak sem, hogy a panaszos kérte volna a nyomozó szervet ügyvédi beszélő megszervezésére.

A főkapitány megállapította azt is, hogy a panaszos tudta kirendelt védője nevét, mivel első gyanúsítotti kihallgatásán azt közölte vele a nyomozó. A panaszos a kirendelt védőt elfogadta. Ezt a nyilatkozatát külön aláírta a gyanúsítotti kihallgatásáról készült jegyzőkönyvben. A nyomozó szerv - egy kivételével - minden eljárási cselekményről értesítette a védőt. A kivétel az az alkalom volt, amikor a panaszos kérte soron kívüli kihallgatását, és tudomásul vette, hogy a kihallgatását foganatosító nyomozó az adott körülmények között nem tudta a védőt értesíteni. A kirendelt védő egyébként a panaszos gyanúsítottá nyilvánításakor és az előzetes letartóztatást megelőző bírói meghallgatásán jelen volt.

A megyei főkapitány végül megállapította, hogy a fogdába való befogadásakor a panaszostól csak egy nadrágszíjat vettek át, nem tartott magánál sem TB-kártyát, sem közgyógyellátási igazolványt.

A Megyei Ügyvédi Kamara elnöke rögzítette, hogy a panaszos kirendelt védője az ügyvédekről és a büntetőeljárásról szóló törvények vonatkozó előírásai, valamint az ügyvédi etikai szabályzat szerint járt el a panaszos ügyében. Ezért a védővel szemben további vizsgálatot nem indított. Tájékoztatójához azonban mellékelte a panaszos kirendelt védője által készített igazoló jelentést. Abból kitűnt, hogy a panaszos védője a kirendelésnek annak ellenére eleget tett, hogy kirendelését megelőzően már kérte, hogy a kamara mentesítse pártfogói és büntető kirendelések jövőbeli teljesítése alól.

A főkapitánynak és a kamara elnökének tájékoztatója alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos a rendőrségi fogdában többször részesült orvosi ellátásban és gyógyszereket is kapott. A panasz ezen részében mulasztásra, szakmai szabályszegésre utaló adat nem merült fel. Nem vonta kétségbe azt sem, hogy előállításakor a panaszosnál nem volt közgyógyellátásra jogosító igazolvány.

Írásbeliség hiányában azt sem lehetett bizonyítani, hogy a panaszos nem önként állt el azon szándékától, hogy részt vegyen élettársa temetésén, illetve hogy kérte volna élettársa sírjának meglátogatását, valamint hogy a főkapitányság gondoskodjon ügyvédi beszélő megszervezéséről. Ezekre tekintettel az ombudsman mellőzte a panaszosnak a jogbiztonság követelménye, a tisztességes eljáráshoz és a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez, valamint a védelemhez való joga sérelmének megállapítását.

Elfogadta a főkapitánynak azt a megállapítását is, hogy a főkapitányság Vizsgálati Osztálya eleget tett védő-kirendelési kötelezettségének.

Nem fogadta el viszont azt, hogy a nyomozó hatóság védő-értesítési kötelezettségét - azon kívül, amikor a panaszos kért soron kívüli kihallgatást - teljesítette. Az ügyvédi igazoló jelentés szerint ugyanis csak akkor értesítette őt a nyomozó szerv, amikor a panaszos gyanúsítotti kihallgatását már foganatosították. Ezért megállapította az ombudsman, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogot és közvetlenül veszélyeztette a panaszos védelemhez való jogát is. Tekintettel azonban arra, hogy a panaszos gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőri szerv értesítette a kirendelt védőt és lehetővé tette a panaszosnak, hogy védőjével felvegye a kapcsolatot, továbbá hogy a védő megismerje a gyanúsítotti jegyzőkönyvben foglaltakat, ajánlást nem tett. A hasonló jellegű mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében azonban felkérte a főkapitányság vezetőjét, hogy hívja fel az alárendeltségében működő nyomozó hatóságok állományának figyelmét a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend maradéktalan betartására.

A panaszos védelmére kirendelt védő feladat ellátásával kapcsolatban az ombudsman nem tárt fel alkotmányos joggal összefüggő visszásságot. Ezt arra alapozta, hogy a védőn kívül álló ok - értesítésének elmaradása - miatt nem vett részt a panaszos első gyanúsítotti kihallgatásán és azon sem, melyet a gyanúsított kezdeményezett. Nem volt felróható a védő terhére az sem, hogy nem volt jelen az iratismertetésen és a panaszos ügyészi meghallgatásán, mivel távolmaradása okáról előzetesen tájékoztatta a nyomozót és az ügyészt. A kamara elnökének sem tett ajánlást az ombudsman.

OBH 7018/1998.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz írt levelében sérelmezte, hogy előzetes letartóztatásának tartama alatt nem engedélyeztek beszélőt a számára, levelezését, kapcsolattartását korlátozták, valamint első gyanúsítotti kihallgatásán nem oktatták ki a jogaira. A panaszos sérelmesnek tartotta továbbá, hogy a kihallgatásokon nem az általa elmondottakat vették jegyzőkönyvbe, ügyvédet kérése ellenére sem rendeltek ki számára, valamint a rendőrség által foganatosított lefoglalásról nem kapott jegyzőkönyvet, így a jogorvoslathoz való jogával nem élhetett.

A panasz alapján az országgyűlési biztos alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt vizsgálatot indított, eljárása során vizsgálatra kérte a Legfőbb Ügyészséget. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos ellen a Pest megyei Rendőrfőkapitányság 97/1998. bü. számon több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást. A nyomozás során a panaszos előzetes letartóztatására került sor, melyet a Budapesti Fegyház és Börtönben hajtottak végre. Az előzetes letartóztatás időtartama alatt a fogvatartott egyes állampolgári jogai szünetelnek, más állampolgári jogai pedig - attól függően, hogy az ügy milyen eljárási szakban van - az ügyész illetve a bíróság rendelkezésének függvényében korlátozhatók. A panaszos által sérelmezett levelezés korlátozása, illetve a látogatások ellenőrzése - az előzetes letartóztatás időtartama alatt - a bűnüldözési szervek részére a büntető eljárás eredményessége céljából törvényerejű rendeletben biztosított eszköz, aminek alkalmazása az Alkotmány rendelkezéseivel összhangban áll, így nem okoz alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.

A panaszos nevelőjének feljegyzéséből az derül ki, hogy panaszos 1998 szeptembere és novembere között azért nem volt beszélőn, mert azt nem is kérte. A panasz beszélők engedélyezésének elmaradását sérelmező része alaptalan. A panasznak a rendőrségi eljárást érintő része szerint a panaszost első kihallgatása alkalmával nem oktatták ki jogaira. A panaszos által sérelmezett kihallgatásról készült jegyzőkönyv szerint a terheltet megillető jogokról a nyomozó hatóság tájékoztatást adott, melynek megtörténtét a panaszos aláírásával igazolta. Az iratok tanúsága szerint tehát a panasz ezen része is alaptalan. Azzal kapcsolatban, hogy a kihallgatásokról felvett jegyzőkönyvek nem a panaszos által elmondottakat tartalmazzák, sem a panaszos, sem védője nem tett észrevételt az illetékes ügyészségnél. A jegyzőkönyveket a panaszos és védője egyaránt aláírták.

A panaszos sérelmezte, hogy az alapos gyanú közlését követően nem rendeltek ki részére védőt, annak ellenére, hogy meghatalmazott védője nem volt. A panaszos gyanúsítotti kihallgatására és őrizetbe vételére 1998. április 14-én került sor. A nyomozó hatóság a panaszos részére 1998. április 15-én a Budakörnyéki Ügyvédi Irodán keresztül védőt rendelt ki, így a panasznak ez a része szintén alaptalan.

A panaszos sérelmezte, hogy a nyomozás során foganatosított lefoglalásról jegyzőkönyvet nem kapott, így ezzel kapcsolatban jogorvoslati jogával sem élhetett. A vizsgálat során az országgyűlési biztos megállapította, hogy a lefoglalásról készült jegyzőkönyvnek a panaszossal való ismertetése valóban elmaradt. Az ügyben eljáró Pest Megyei Rendőr-főkapitányság mulasztása az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében deklarált jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott, tekintettel azonban arra, hogy a Legfőbb Ügyészség a visszásság orvoslása érdekében a szükséges intézkedéseket már megtette, az országgyűlési biztos ajánlást nem tett.

OBH 7415/1998. számú ügy utóélete

A szülők képviseletében eljáró ügyvéd sérelmezte, hogy a panaszosok kiskorú gyermekének halála miatt a Budapesti V. Kerületi Rendőrkapitányság által lefolytatott államigazgatási eljárás, majd az V. Kerületi Ügyészségen tett feljelentése nyomán megindult büntetőeljárás során a hatóságok az állampolgári jogegyenlőséget sértő módon, szakszerűtlenül és késedelmesen jártak el. Az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatot folytatott, melynek eredményeként megállapította, hogy a rendőri és az ügyészi szervek mulasztásai visszásságot okoztak a jogállamiság és a jogbiztonság követelményéből eredő tisztességes eljáráshoz való joggal, ill. a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben. Az országgyűlési biztos ezért 1999 augusztusában ajánlást tett a legfőbb ügyésznek és az országos rendőrfőkapitánynak.

A legfőbb ügyész az ajánlást elfogadta, és megtette a szükséges intézkedéseket a mulasztást elkövetők felelősségének kivizsgálása érdekében, valamint felhívta a főügyészek figyelmét a törvényes eljárási rend maradéktalan betartására. Az országos rendőrfőkapitány azonban elhárította a rendőrségi eljárás indokolatlan elhúzódása miatti felelősséget. Álláspontja szerint ez a felelősség az orvosszakértői intézetet terheli, ahonnan csak 14 hónap elteltével küldték meg a kért szakvéleményt; az esetleges egyéb mulasztások miatt pedig - az elévülésre tekintettel - felelősségre vonás már nem kezdeményezhető. Az országgyűlési biztos az eljárási késedelem tényleges okának megállapítása érdekében tovább folytatta a vizsgálatát, melynek keretében megbízta a munkatársát a Legfőbb Ügyészség által újra elrendelt nyomozás iratainak tanulmányozására, valamint tájékoztatást kért az államigazgatási eljárás során szakértőként kijelölt SOTE Igazságügyi Orvostani Intézet vezetőjétől.

Az intézet igazgatója elismerte, hogy munkatársa rendkívül késedelmesen terjesztette elő a szakvéleményét, ennélfogva szigorú írásbeli figyelmeztetésben részesítették. Az igazgató válaszát az országgyűlési biztos elfogadta, de felhívta a figyelmét, hogy a jövőben kövesse nyomon az általa véleményadással megbízott szakértők tevékenységét. Az eljárás elhúzódásáért az elsődleges felelősség azonban az V. Kerületi Rendőrkapitányságot terheli, az ügyiratokban ugyanis nem volt nyoma annak, hogy a rendőrség a szakvélemény előterjesztésére megállapított határidő lejártakor a szakértőt felszólította volna a feladata teljesítésére. Elmulasztották azt a kötelességüket is, hogy a kijelölt szakértői intézet vezetőjéhez forduljanak vagy más szakértő intézetet keressenek meg. A végül több mint egy év elteltével meghozott, eljárást megszüntető elsőfokú határozat ellen a panaszos fellebbezést nyújtott be, melyet a Budapesti Rendőrfőkapitányságra továbbítottak. A másodfokú hatóság ezt követően a XIV. - XVI. Kerületi Ügyészség kérésére megküldte az ügy iratait, de nem rendelkezett az államigazgatási eljárás felfüggesztéséről, ami az Áe. 37. § (1) alapján kötelező lett volna. Az ügyben nem született másodfokú határozat.

OBH 806/1999.

A panaszos - a horgászok érdekvédelmi egyesülete nevében - azt sérelmezte a beadványában, hogy a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény (Hhtv.) az állami horgászjegy kiadásának feltételeként az egyesülési szabadságjog lényegét, az önkéntességet megsértve a horgászat feltételeként "horgászszervezeti" tagságot ír elő. Aki állami horgászjegyet akar kapni, az horgászegyesületbe kényszerül, köteles éves tagdíjat fizetni. A sérelem még súlyosabb azért, mert az egyesületek - szintén kényszerből - szövetséget "hoztak létre", és a szövetségi tagdíjat is az egyesületi tagokkal fizettetik meg. E mellett a panaszos a szövetségek működésével kapcsolatban is panaszt tett. Az országgyűlési biztos a panaszost tájékoztatta arról, hogy a Hhtv. rendelkezésének alkotmányosságát az Alkotmánybíróság vizsgálhatja, ezért a panaszt e részében - indítványként való elbírálásra - áttette az Alkotmánybírósághoz. A társadalmi szervezetek, így az egyesületek és szövegségeik működésének törvényességi felügyeletét az ügyészség látja el, ezért a panaszt további eljárásra a legfőbb ügyésznek küldte meg. (A Legfőbb Ügyészség megállapításairól részletesen tájékoztatta a panaszost.) Az országgyűlési biztos külön is felhívta a panaszos figyelmét az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 10. §-a alapján rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségre, mely szerint, ha úgy tapasztalja, hogy az egyesület vagy a szövetség alapszabályt sértő módon állapítja meg a tagdíjat, maga, illetőleg egyesülete is bírósághoz fordulhat, kérheti az ilyen döntés megsemmisítését.

A panaszos által csatolt iratokból megállapítható volt, bár az egyesületi tagok nem tartják jogszerűnek, hogy a horgászengedélyt csak a szövetségi tagdíj befizetése után adja ki az ezzel megbízott egyesület, jogorvoslati kérelmet mégsem nyújtottak be a másodfokú hatósághoz, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 16. § (1) bekezdése értelmében az országgyűlési biztos csak akkor jár el, ha a panaszos a jogorvoslati jogát már kimerítette. Ennek elmulasztása tehát az ügy vizsgálatát általában kizárja. Tekintve, hogy a probléma sok embert érint, továbbá a jogorvoslati kérelem hiánya maga is jelezhet visszás helyzetet, az országgyűlési biztos a vizsgálatot mégis lefolytatta. Megállapította, hogy mivel a horgászjegyet kiadó egyesület nem jogosult a kérelem elutasítására, továbbá az érintettek a jogorvoslat kockázatát nem is vállalták, mert az eljárás befejezéséig nem jutottak volna hozzá a horgászjegyhez, az ügyfél (egyesületi tag) kérésére az egyesület azt igazolta, milyen feltétel nélkül nem adná ki az engedélyt. A másodfokú - minisztériumi - eljárás hiányában pedig az sem derülhetett ki: jogszerű-e, ha az egyesület a tagdíjfizetéshez köti az állami horgászjegy kiadását. A törvényi feltétel ugyanis a horgászszervezeti tagság.

Az országgyűlési biztos mindezek alapján arra a következtetésre jutott, az állami horgászjegy kiadásának az a módja, hogy azt az egyesület vagy a szövetség végzi, jogszerű ugyan, de rendezetlen az az eljárás, ha a kiadást meg kellene tagadni. Ez pedig az érintettek alkotmányos jogaival (jogbiztonság, jogorvoslati jog) összefüggésben visszásságot okoz. Ajánlásában felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, vizsgálja meg, milyen intézkedés szükséges ahhoz, hogy a horgászjegy iránti kérelmet elutasító döntést a sajátos eljárási mód esetén is jogszerűen hozhassák meg, és vizsgálata eredménye alapján tegye meg a szükséges intézkedést. Kérte továbbá, gondoskodjék arról, hogy a halászati hatósági eljárásban közreműködők a törvényben előírt feltételek szerint adják ki a horgászjegyet, a jogsértő gyakorlat megszüntetésére hívja fel a figyelmüket, és ennek megtörténtét a hatóság ellenőrizze.

A miniszter a válaszában ismertette a hatósági eljárásra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, és megállapította, hogy az a horgászjegy kiadásának megtagadását is szabályozza. (A horgász panasza nyomán a halászati felügyelő az ügy kivizsgálása után vagy határozattal elrendeli a jegy kiadását, vagy elutasítja a kérelmet.) Álláspontja szerint az okoz problémát, hogy a törvényt az érintettek sem ismerik kellően. Annak érdekében, hogy ez a helyzet változzék, a minisztérium körlevélben utasította a megyei halászati hatóságokat, tájékoztassák az állami horgászjegy kiadásával foglalkozó megbízottakat az eljárásról, és a horgászok számára ilyen értelmű tájékoztatót függesszenek ki. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ezt az intézkedést megfelelőnek ítélte az állampolgár alkotmányos jogai védelme érdekében.

OBH 1192/1999.

A panaszos azért fordult segítségért az Országgyűlési Biztosok Hivatalához, mert - állítása szerint - a volt hadiárvákat megillető egyösszegű térítés iránti kérelmét érdemben nem bírálták el. Az országgyűlési biztos a vizsgálatot a jogbiztonsághoz, a jogorvoslathoz, valamint a szociális biztonsághoz való jog sérelmének gyanúja miatt indította meg.

A vizsgálat során rövid úton megkereste a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságot és a Budapest Főváros VII. Kerületi Önkormányzat jegyzőjét. Megállapította, hogy a panaszos 1997. október 14-én kérelemmel fordult a Budapest Főváros VII. Kerületi Önkormányzat jegyzőjéhez, melyben mint volt hadiárva, kérte az egyösszegű térítés megállapítását.

A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény végrehajtásáról szóló 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint a hadigondozási igényjogosultság megállapítása kérelemre indul, s bizonyítási kötelezettséget a kérelmező számára ír elő.

Fenti rendelet 5. § (4) bekezdés értelmében, amennyiben a tényeket a kérelmező nem tudja bizonyítani, a jegyző hivatalból felkérheti a nyugdíjfolyósító szervet, hogy - a kérelmező korabeli adatainak pontos feltüntetésével - a folyósított pénzellátás megszüntetését (szüneteltetését) igazolja.

Miután a panaszos az eljárás megindításakor jogosultsága igazolására nem csatolt be semmiféle dokumentumot, az elsőfokú hatóság 1997. október 27-én felhívta adat- és iratpótlásra.

Tekintettel arra, hogy a panaszos nem reagált a felhívásra, az elsőfokú hatóság az eljárást megszüntette.

A panaszos a megszüntető határozat ellen benyújtott fellebbezésben előadta, hogy iratok nincsenek a birtokában, és kéri a hatóságot, hogy a dokumentumok beszerzésében legyen a segítségére.

Az elsőfokú hatóság a fellebbezést követően az ügyet nem terjesztette fel másodfokú elbírálásra, hanem ismét felhívta a panaszost az iratkutatáshoz szükséges adatközlésre. Az adatok birtokában felkérte a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságot a dokumentumok felkutatására, és ezek után terjesztette fel az iratot - késve és hiányosan - másodfokú elbírálásra.

A Közigazgatási Hivatal a határozatával az elsőfokú határozatot megsemmisítette és új eljárás lefolytatását rendelte el.

Az új eljárás során 1999. március 23-án kelt határozattal a panaszos kérelmét elutasították. A döntést azzal indokolták, hogy kérelmének elbírálásához nem csatolta be az édesapja elhunytának idejére vonatkozó igazolást, így hadi eredetű halála nem bizonyított és az iratkutatás sem zárult eredménnyel.

E határozat ellen panaszos ismét fellebbezett, amelyben arra hivatkozott, hogy édesapja elestekor hét éves volt, s így semmilyen igazolása nincs. Édesanyja hadiözvegyi ellátásban részesült.

A másodfokú eljárás során megállapították, hogy a fellebbezés megalapozatlan, s az elsőfokú hatóság határozatát helybenhagyták.

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazolása szerint a panaszos édesanyjának hadigondozási ellátást folyósítottak, a jelzett iratelőzményt azonban időközben selejtezték, így az ellátás típusára és a folyósítással kapcsolatos időpontokra adatot nem leltek fel az irattárban.

Az 1933. évi VII. tv. 17. § (1) bekezdés alapján a hadiözvegy és a hadiárva ellátást együtt folyósították, mivel ezen törvény végrehajtási utasításának 134. pontja szerint a járandóság az életben lévő szülő járadékától elválaszthatatlan. Az országgyűlési biztos felkérte a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságot, hogy vizsgálja felül a rendelkezésére álló adatokat. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2000. február 3-án kelt igazolása szerint a panaszos után, aki 1937. március 24-én született, 1953. február 28-ig folyósítottak hadiárva-ellátást. A hadiárva-ellátás beszüntetésére 1953. március 1-től édesanyja halála miatt került sor. Az ügyirat gyámkirendelésre vonatkozó határozatot nem tartalmazott.

A panaszos hadiárva-ellátásának folyósítását tehát nem nagykorúsága miatt szüntették meg, még 1 hónapig járt volna az ellátás. A vizsgálat megállapította, hogy a jogbiztonság és jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott az elsőfokú hatóság akkor, amikor az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 65. § (2) bekezdése alapján - a fellebbezési határidő leteltétől számított 8 napon belül - az ügyiratot nem terjesztette fel másodfokú elbírálásra, illetve - miután az eljárást folytatta - a határozatát nem vonta vissza. Az országgyűlési biztos megállapította azt is, hogy a szociális biztonsággal összefüggésben okozott visszásság fő oka a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiadott téves igazolás volt.

Az országgyűlési biztos a választ és a tett intézkedést elfogadta. A vizsgálat eredménnyel zárult.

OBH 1515/1999.

Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével és az abból levezett tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben visszásság közvetlen veszélyét rejti magában a büntetés-végrehajtási intézet azon intézkedése, amikor a fegyelmi eljárásra vonatkozó garanciális jellegű rendelkezéseket figyelmen kívül hagyja, a jogorvoslatot pedig a panaszos részére nem biztosítja.

A panaszos a számára kijelölt munka ellen - gerincproblémáira hivatkozva - kifogást jelentett be, ezért orvosi vizsgálatra küldték. A röntgenvizsgálat napján a panaszost munkába indulásra szólították fel, amit ő megtagadott, ezért vele szemben fegyelmi eljárást rendeltek el. Az osztályvezető a fenyítésről nem készített határozatot. Feltehetően ezt a hibát próbálta orvosolni az intézet jogtanácsosa, aki az osztályvezető nevében két hónappal később elkészítette az I. fokú, feddés fenyítést kiszabó határozatot. A panaszos a fenyítés ellen panaszt jelentett be az intézet parancsnokánál, aki azt elutasította. A panaszossal szemben - a munkára való kivonulás megtagadása miatt - rövid időn belül ismét fegyelmi eljárást indítottak. A fenyítésről ezúttal sem készült határozat. Az intézet parancsnoka a fegyelemsértések gyakoriságára hivatkozva határozatot hozott az enyhébb büntetés-végrehajtási szabályok alkalmazásának felfüggesztéséről. A határozat megalapozatlan volt, nem tartalmazott rendelkezést arra nézve, hogy az érintett milyen formában szerezhet tudomást a határozatról és hiányzott belőle a jogorvoslati jogra történő figyelmeztetés is.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka az ajánlásnak eleget tett. Megállapította az ügyben mulasztó bv. dolgozók felelősségét, de fegyelmi büntetést nem alkalmazott az érintettekkel szemben, mert az elkövetési idő óta több mint egy év eltelt, illetve munkaviszonyuk időközben megszűnt.

OBH 1546/1999.

Teljes szöveg: 3.10. alfejezetben.

OBH 2432/1999.

A panaszos sérelmezte, hogy volt férje ellen az APEH Bűnügyi Igazgatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Nyomozó Hivatalához tett büntető feljelentését bejelentésnek minősítették és nem kapott szabályszerű határozatot arról, hogy a beadványában foglaltak nem alapozták meg bűncselekmény alapos gyanúját. Kifogásolta azt is, hogy az APEH Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága - kérelme ellenére - nem tájékoztatta őt volt férje adózásával összefüggő adatokról.

A panasz alapján felmerült a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja. Ezért az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. Annak során vizsgálatra kérte a megyei főügyészt, valamint áttanulmányozta a panaszt és mellékleteit.

A megkeresésre a legfőbb ügyész helyettese válaszolt, aki megállapította, hogy a panaszos feljelentését az APEH nyomozó hivatala valóban a büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) szabályainak mellőzésével, a büntetőeljárás megindítását elmulasztva bírálta el, és nem hozott határozatot a feljelentés elutasításáról, továbbá nem biztosította a panaszos jogorvoslathoz való jogát sem. Ezért a megyei főügyészség utasította a nyomozó hivatalt a törvényes eljárás lefolytatására.

A tájékoztatását az ombudsman elfogadta. Megállapította, hogy az APEH Bűnügyi Igazgatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Nyomozó Hivatala ügyben eljáró előadója, valamint annak vezetője - figyelemmel arra is, hogy a feljelentőnek jogos érdeke fűződött ahhoz, hogy feljelentése tárgyában a nyomozó hatóság akár a nyomozás megtagadása, akár a nyomozás elrendelése útján állást foglaljon - megsértette a jogállamiság és a jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogot. Ugyancsak a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban okozott visszásságot az ügyintéző, mert nem hozott nyomozást megtagadó határozatot, a nyomozást irányító vezető pedig azzal, hogy ennek meghozatalára nem adott utasítást. Ezen mulasztásokkal megsértették a jogorvoslathoz való jogot is, hiszen határozat hiányában nem biztosították a feljelentő Be. szerinti panaszjogát.

A panasz mellékleteiből az ombudsman megállapította továbbá, hogy az APEH Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága - figyelemmel az adózás rendjéről szóló törvény vonatkozó előírásaira - helyesen járt el akkor, amikor a panaszos kérelmére nem szolgáltatott ki olyan adatokat, melyek a panaszos volt férje adózásával függtek össze, és valószínűsítették volna a volt férj tényleges vagyoni helyzetét. Ezen adatok ugyanis adótitoknak minősülnek, az adóhatóságot pedig a hivatali eljárása során tudomására jutott minden irat, adat, tény, körülmény tekintetében titoktartási kötelezettség terheli. Az adóhatóság tájékoztatta a panaszost arról is, hogy ha az általa kért adat bírósági eljárásban való felhasználáshoz szükséges, a bíróság megkeresésére a kért tájékoztatást megadják. Az adóhatóság szóban forgó eljárása tehát nem okozott alkotmányos joggal összefüggő visszásságot.

Az ombudsman a nyomozó hivatal által okozott alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok megállapítása ellenére ajánlást nem tett, mivel azok megszüntetésére a megyei főügyészség a vizsgálat során intézkedett. Tekintettel azonban arra, hogy az adóhatóság nyomozó szervei alig másfél éve működtek, a hasonló jellegű mulasztások jövőbeni elkerülése érdekében felhívta az APEH elnökének figyelmét a megállapított alkotmányos visszásságokra, egyben ajánlotta, hogy országos célvizsgálat keretében állapítsa meg, hogy a hatáskörükbe tartozó bűncselekmények miatt tett feljelentések alapján az APEH nyomozó szervei a Be. vonatkozó szabályainak megfelelően járnak-e el. Az ajánlásnak a címzett eleget tett, 12 ügyben tárta fel a Be. szabályainak a mellőzését. Azok utólagos pótlására intézkedett, melynek végrehajtását utóellenőrzés keretében szintén megvizsgálta. Az ajánlás elérte célját.

OBH 3145/1999.

A panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte Halásztelek Nagyközség Önkormányzatának a birtokvédelmi ügyével, valamint helyi adóval kapcsolatos eljárását.

Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz való jog, valamint a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményének érintettsége miatt vizsgálatot indított, melynek során vizsgálatra kérte fel a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a panaszos több beadványára a polgármesteri hivatal nem válaszolt. Megállapította továbbá azt is, hogy a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal által végzett vizsgálat alátámasztotta a panaszos sérelmét, tehát azt, hogy ügyében érdemi döntés nem született, illetve a meghozott határozatok törvényességi szempontból kifogásolhatóak. A mérlegelési jogkörben hozott döntésekből ki kell tűnnie azoknak a preferenciáknak, melyeket a döntés meghozatala során az eljáró hatóság alkalmazott, és annak, hogy a kérelmező mely elvárásoknak nem tett eleget, és melyek azok az elvárások melyeknek eleget téve a későbbiekben eséllyel nyújthatja be kérelmét. A mérlegelési jogkörre hivatkozva, a pontos tényállás felderítése nélkül és a határozat indokolásának hiányában nem lehet a kérelmet elutasítani, mert ez megalapozatlansághoz, sőt önkényes döntésekhez vezethet. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogorvoslathoz való joggal, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos követelményével összefüggésben visszásságot okozott az önkormányzat azzal, hogy az államigazgatási eljárásról és az adózás rendjéről szóló törvényt megsértette, és ennek következtében a határozata nem volt alkalmas az elutasítás lényeges indokainak megismerésére.

A jegyző és a polgármester a kezdeményezést elfogadta és a szükséges intézkedéseket megtette.

OBH 3284/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 3465/1999.

A panaszos kifogásolta, hogy a sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt a Kaposvári Rendőrkapitányságon tett feljelentése tárgyában nem történt semmiféle intézkedés. Az országgyűlési biztos az ügyben vizsgálatot rendelt el, és a következőket állapította meg:

A panaszos megegyezett a háza eladására vevőként jelentkező házaspárral, hogy 30 napon belül kifizetik a vételárat. Mivel erre nem került sor, a panaszos elállt a szerződéstől, és a Kaposvári Városi Bírósághoz fordult, ugyanis a házaspár időközben jogellenesen beköltözött a házba. A bíróság elsőfokon helyt adott a keresetnek, és kötelezte az alpereseket a lakás kiürítésére, valamint kártérítés fizetésére. A másodfokú tárgyaláson az alperesek hamis adásvételi szerződést mutattak be, mely szerint a vételár kifizetése megtörtént. Miután a panaszos értesült róla, hogy a "szerződés" alapján a földhivatal bejegyezte a házaspár tulajdonjogát, 1998 májusában feljelentést tett csalás bűntettének kísérlete és magánokirathamisítás vétsége miatt a Kaposvári Városi Rendőrkapitányságon. Ezt követően a másodfokú polgári peres eljárást - a büntetőeljárás befejezéséig - felfüggesztették. A Kaposvári Rendőrkapitányság vezetője végül az országgyűlési biztos megkeresésére küldte meg a 2000. január 25-én kelt, nyomozást megtagadó határozatot. A panaszos ügyvédje a határozat ellen panaszt nyújtott be a Kaposvári Városi Ügyészséghez, amit alaposnak találtak, és elrendelték a nyomozás lefolytatását.

Mindezek alapján az országgyűlési biztos felkérte a legfőbb ügyész helyettesét a nyomozás törvényességének felülvizsgálatára. A legfőbb ügyész helyettese megállapította, hogy az ügyben 1998. május 21-től 2000. január 25-ig semmilyen intézkedést nem foganatosított a rendőrség. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Kaposvári Rendőrkapitányság mulasztása súlyos visszásságot okozott a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság, ill. a tisztességes eljárás követelményével összefüggésben. Az 1973. évi I. törvényben (Be.) rögzített eljárási határidő rendkívül jelentős túllépése sértette a panaszos jogorvoslathoz való jogát is, hiszen a polgári pert a büntetőeljárás befejezéséig felfüggesztették. Az országgyűlési biztos ezért ajánlást tett a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság vezetőjének, felkérve, gondoskodjon róla, hogy az irányítása alá tartozó rendőri szervek a büntetőeljárások lefolytatása során tartsák és tartassák be a törvényes eljárási rendet, illetve határidőket; ezek súlyos megsértése esetén pedig alkalmazzanak fegyelmi felelősségre vonást. A megyei rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, és arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a mulasztást elkövető vizsgálót megrovásban, a revíziós feladatát elmulasztó osztályvezetőt pedig figyelmeztetésben részesítették.

OBH 3536/1999.

Teljes szöveg: 3.9. alfejezetben.

OBH 3575/1999.

A panaszos az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult, mivel birtokvédelmi ügyében sérelmezte Tomajmonostora község jegyzőjének határozatát. A vizsgálat a jogorvoslathoz való jog megsértésének gyanúja miatt indult. A panaszos az ügyben keletkezett iratokat csatolta.

A vizsgálat megállapította, hogy a jegyző határozata nem tartalmazta a bírósági felülvizsgálat lehetőségéről való tájékoztatást. Ezzel a jogorvoslathoz való alkotmányos joggal kapcsolatban visszásságot okozott.

A jegyző a kezdeményezést elfogadta, és a szükséges intézkedéseket megtette.

OBH 3597/1999.

A panaszos sérelmezte, hogy a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatával (RSZVSZ) kötött megállapodás alapján a Szegedi és a Nagyfai Bv. Intézetekben végzett "hírszerző-felderítő" munkáért neki járó juttatásokat nem kapta meg. Kifogásolta továbbá, hogy a Budapesti Fegyház és Börtönben két esetben alaptalanul indítottak ellene fegyelmi eljárást, melyek során nem vehetett igénybe ügyvédet; az egyik fegyelmi üggyel kapcsolatban pedig a készenléti szolgálat tagjai súlyosan bántalmazták. Az országgyűlési biztos az ügyben vizsgálatot rendelt el, melynek keretében a büntetés-végrehajtás országos parancsnokától a fegyelmi eljárásra vonatkozó iratok megküldését; a belügyminisztertől és a fővárosi főügyésztől pedig a hatáskörükbe tartozó vizsgálatok lefolytatását kérte.

A megállapított tényállás szerint a panaszos a Szegedi és a Nagyfai bv. intézetekben másfél évig titkos hírszerző-felderítő munkát végzett a Belügyminisztériumhoz tartozó RSZVSZ egyik tisztjének megbízásából, aki ezért pénzt és egyéb kedvezményeket ígért a fogvatartottnak. A panaszos hiába kérte többször is a neki járó juttatásokat, csak néhány csomagot kapott. A BM által lefolytatott vizsgálat nyomán megállapították, hogy az RSZVSZ munkatársa a panaszossal való szolgálati célú együttműködése során fegyelemsértést követett el, az elévülésre tekintettel azonban nem indítható ellene fegyelmi eljárás. A panaszos és a védelmi tiszt nem kötöttek írásbeli megállapodást, így a Szolgálattal szemben nem lehet megalapozottan anyagi követelést támasztani.

A panaszost később átszállították a Budapesti Fegyház és Börtönbe, ahol a felügyelővel szembeni tiszteletlen magatartása miatt fegyelmi eljárás indult ellene, és kiétkezés-csökkentés fenyítésben részesítették. A fogvatartott fellebbezett a döntés ellen, de az intézet parancsnoka helyben hagyta a határozatot. Ezt követően a személyzet tagjának megsértése miatt 20 napi magánelzárást szabtak ki a panaszosra; a büntetés-végrehajtási bíró - a panaszos fellebbezése nyomán - 15 napra csökkentette a fenyítés tartamát. A fogvatartott állítása szerint az üggyel kapcsolatban a készenléti szolgálat tagjai súlyosan bántalmazták, de a Budapesti Katonai Ügyészség elsőfokon, a Katonai Főügyészség pedig másodfokon - bűncselekmény alapos gyanújának hiányában - megtagadta a nyomozást a hivatali visszaélés és hivatalos eljárásban való bántalmazás miatt tett feljelentése alapján.

A vizsgálat eredményeként az országgyűlési biztos megállapította, hogy az RSZVSZ az adott ügyben nem hatóságként járt el, közte és a panaszos között szerződéses kapcsolat állt fenn, melynek vizsgálata nem tartozik az országgyűlési biztos hatáskörébe. Kiderült azonban, hogy a fegyelmi eljárások folyamán sérült a panaszos védelemhez való joga. A BVOP által megküldött iratokon ugyanis a fogvatartott nem igazolta aláírásával, hogy az ellene indított fegyelmi eljárásokban nem bíz meg jogi képviselőt. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos felhívta a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnokának a figyelmét arra, hogy a fegyelmi eljárások lefolytatása során minden esetben ügyeljenek az eljárási garanciák betartására, és biztosítsák a fogvatartottak számára az őket megillető jogok gyakorlásának lehetőségét.

OBH 3737/1999.

Egy kilétének eltitkolását kérő panaszos sérelmezte, hogy Őr Község Polgármesteri Hivatala a településen engedélyezte "antennatorony és bázisállomás építését" a Pannon GSM Távközlési Rt.-nek, amelyről egyébként a havonta megjelenő helyi újságból felháborodva szerzett tudomást.

I. Az országgyűlési biztos általános helyettese az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében meghatározott alkotmányos jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított.

A Hírközlési Főfelügyelettől kapott felvilágosítás és a bekért iratok alapján az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a rádiótelefon-rendszerekhez tartozó eszközöket és berendezéseket meghatározott helyekre kell telepíteni. Ennek oka egyrészt, hogy technikailag behatárolt az a frekvenciasáv, amelyen egy rádiós rendszer gazdaságosan üzemeltethető, másrészt a frekvencia szűkös erőforrás, amelynek felhasználását szigorúan szabályozzák minden országban. A mobil készülékek hatótávolsága korlátozott, ezért egy földrajzi terület "lefedettsége" csakis a megfelelő helyekre telepített bázisállomások segítségével valósítható meg.

Az Őr községben kifogásolt létesítményre az Észak-magyarországi Hírközlési Felügyelet a hatályos jogszabályok alapján 1999. július 14-én adta meg az engedélyt a szolgáltatónak. Az érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos tulajdonosok a határozat ellen - a lehetőség ellenére - nem éltek jogorvoslattal, ezért az augusztus 24-én jogerőre emelkedett.

2. A bázisállomások telepítését az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat, az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos "Frédéric Joliot-Curie" Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet által készített hazai szabvány szerint sugáregészségügyi tervbírálat előzi meg. Az üzembehelyezéskor pedig helyszíni mérésekkel is ellenőrzik a bázisállomás környezetét, amelyről szakvéleményt készítenek a sugáregészségügyi hatóságoknak.

OBH 3631/1999.

Teljes szöveg: 3.9. alfejezetben.

OBH 4036/1999.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 4050/1999.

Egy előzetes letartóztatott védőjének beadványa szerint a Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányságon folyamatban volt büntetőeljárásban a nyomozó hatóság nem hozott szabályszerű határozatot bizonyítási indítványa elutasításáról. Sérelmezte azt is, hogy az ügyben a Budapesti V., VIII. és XIII. kerületi Ügyészséghez többször benyújtott panaszára nem kapott választ, előzetes letartóztatásban lévő ügyfele pedig kórházi kezelése során meg volt bilincselve.

A beadvány alapján az alkotmányos emberi jogok sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos vizsgálatot folytatott. Ennek során felülvizsgálatra kérte a legfőbb ügyészt, a bv. országos parancsnokát és a budapesti rendőrfőkapitányt, továbbá tájékoztatást kért a Budapesti V., VIII. és XIII. kerületi Ügyészség vezetőjétől.

A legfőbb ügyész megállapította, hogy a panaszos védencével szemben előzetes letartóztatása mellett indult büntetőeljárás. Az előzetes letartóztatás elrendelése, majd meghosszabbításai ellen a védő fellebbezett, de azokat a Fővárosi Bíróság elutasította. Időközben a védő kérte védence szabadlábra helyezését, amit azzal indokolt, hogy védence egészségi állapota romlott. A kérelmet a kerületi ügyészség - az Országos Haematológiai és Immunológiai Intézet osztályvezető főorvosának véleményét figyelembe véve - elutasító indítvánnyal küldte meg a bíróságnak. A bíróság sem a kérelemnek, sem az annak elutasítása miatt bejelentett fellebbezésnek nem adott helyt.

A fogvatartott állapotáról a kezelést végző intézmény 1999. augusztus 26-i véleménye - ami augusztus 30-án érkezett a kerületi ügyészséghez - azt tartalmazta, hogy a kezelés az alapbetegség csekély mértékű javulását eredményezte, annak mellékhatásaként azonban csontvelő-elégtelenség lépett fel. Erre figyelemmel a védő 1999. augusztus 26-án előterjesztett szabadlábra helyezési kérelmének a kerületi ügyészség szeptember 2-án kelt határozatában helyt adott, a gyanúsított előzetes letartóztatását megszüntette. A legfőbb ügyész úgy foglalt állást, hogy a gyanúsított egészségi állapotának romlásáért az eljáró szervek nem voltak felelősek. Amikor ugyanis az ügyészség tudomást szerzett arról, hogy a fogvatartott egészségi állapota gyorsan romlik, arról ismétlődően tájékozódott, majd elrendelte szabadlábra helyezését.

A Fővárosi Főügyészségen nem volt nyoma annak, hogy oda a védő több panaszt nyújtott be. Az 1999. július 20-án érkezett védői panasz tárgyában a főügyészség még a megérkezése napján felhívta a kerületi ügyészséget a büntetőügy véleménnyel ellátott iratainak felterjesztésére. A kerületi ügyészség ügyben eljáró ügyésze azonban mulasztást követett el, mivel csak ismételt sürgetésre, 1999. szeptember 10-én tett eleget a felterjesztésnek.

Megállapította a legfőbb ügyész azt is, hogy a védő valóban nyújtott be bizonyítási indítványt a VIII. kerületi Rendőrkapitánysághoz 1999. április 12-én, de azt április 27-én, indokolt határozatban elutasították. Az elutasító határozat, valamint a nyomozó hatóság mulasztásai ellen előterjesztett panaszokat a kerületi ügyészség indokolatlanul késedelmesen, csak 1999. szeptember 10-én bírálta el. A kerületi vezető helyettes ügyész a késedelmesen intézkedő ügyész ellen fegyelmi eljárást indított, melynek eredményeként a legfőbb ügyész hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel sújtotta, egyben állásából felmentette a mulasztó ügyészt.

A bv. országos parancsnoka megállapította, hogy a panaszos védence a Fővárosi BV Intézetben - alvászavar és időszakosan jelentkező jobb bordaív alatti fájdalmon kívül - betegségre nem panaszkodott, az intézetben nem merült fel későbbi súlyos betegségének még a gyanúja sem. Ennek ellenére több vizsgálaton vett részt, melynek során nem zárták ki a bal oldali vesekövet, valamint a máj és a lép megnagyobbodását. Ezért a panaszos védencét a bv. intézetben előjegyezték orvosi vizsgálatra, de azon nem jelent meg, a panaszai alapján később javasolt fül-orr-gégészeti és belgyógyászati kivizsgálásba pedig a fogvatartott nem egyezett bele. A fogvatartott egészségi állapota a gyógyszeres kezelés ellenére nem javult. Ezért 1999. augusztus 3-án sürgősséggel beutalták a BV Központi Kórházba, ahonnan haladéktalanul kihelyezték az Országos Hematológiai és Immunológiai Intézetbe további kivizsgálásra és kezelésre.

A bv. országos parancsnoka szerint a panaszos védencének egészségügyi ellátásában és gyógykezelésében a bv. intézet egészségügyi szolgálata nem mulasztott. Véleménye szerint a fogvatartott súlyos vérképzőszervi betegségének kimenetelét a kórisme néhány héttel korábban történő megállapítása sem akadályozhatta volna meg.

A parancsnok rögzítette továbbá, hogy a fogvatartottnak külkórházban foganatosított őrzésekor a bv. dolgozók a vonatkozó előírásoknak megfelelően jártak el. A fogvatartottal szemben a bilincs használata indokolt volt. Szakszerűnek és törvényesnek minősítette a bilincs használatának módját is. A fogvatartottat ugyanis - figyelemmel személyiségére, előéletére, az általa elkövetett bűncselekményre, fogvatartása alatt tanúsított magatartására - III. biztonsági csoportba sorolták, és az erre irányadó szabályok alapján rendelték el a fogvatartottnak mozgást korlátozó eszközzel való ágyhoz rögzítését úgy, hogy az az egészségügyi ellátását ne zavarja. Mozgása (WC-re távozás, látogató fogadása) esetére patent és vezetőbilincs alkalmazását jelölték meg. Az orvosi vélemények ugyan egyszer sem indokolták a biztonsági intézkedések enyhítését, mégis folyamatosan enyhítettek rajta, nagyobb mozgásteret engedtek a fogvatartott számára.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője megállapította, hogy a panaszt előterjesztő védő panasszal élt védencének 1999. április 7-én történt előállítása miatt. Az előállítás, a bilincs használata indokolt és jogszerű volt. Az őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított a rendőrségi fogdában megfelelő orvosi ellátásban és gyógyszeres kezelésben részesült. A fogdai egészségügyi személyzet mulasztást nem követett el, szakmai szabályszegésükre utaló adat sem merült fel. Az ORFK Egészségügyi és Pszichológiai Egyesített Központ osztályvezető főorvosának véleménye pedig az volt, hogy - az orvosszakértői tapasztalatok alapján - nagy valószínűséggel akkor sem lett volna megmenthető az időközben elhunyt fogvatartott élete, ha betegségét korábban ismerték volna fel.

A főkapitány megállapította azt is, hogy a védő 1999. április 13-án kelt levelében valóban tett bizonyítási indítványt, amit a nyomozó hatóság április 27-én elutasított. A határozatot azonban a szakszerűtlenül, tértivevény nélkül postázták, a kézbesítését a posta könyvben nem dokumentálták. Tekintettel azonban arra, hogy időközben - a gyanúsított halála miatt - a nyomozást megszüntették, a mulasztás orvoslására a főkapitány nem intézkedett. Utasította viszont a Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjét, hogy hívja fel az érintett állomány figyelmét a határozatok szabályszerű kézbesítésére.

Az ombudsman megállapította, hogy a Budapesti V., VIII. és XIII. kerületi Ügyészség ügyben eljáró ügyésze azzal, hogy indokolatlanul késedelmesen bírálta el a védő bizonyítási indítványát elutasító határozat, valamint a nyomozó hatóság mulasztásai ellen előterjesztett panaszt - figyelemmel a gyanúsítottnak a panasz mielőbbi elbírálásához fűződő érdekére is -, megsértette a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot. A jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelménye sérelmének közvetlen veszélyét hordozta magában az, hogy a bv. intézetben orvosi vizsgálatra előjegyzett (visszarendelt) fogvatartottat nem nyilatkoztatták írásban, illetve a nyilatkozat aláírásának megtagadása esetén két tanúval nem igazoltatták, hogy a fogvatartott az orvosi vizsgálaton - akár ő kérte előjegyzését, akár az orvos rendelte őt vissza - nem kívánt megjelenni. Végül megállapította az ombudsman a jogorvoslathoz való jog sérelmének közvetlen veszélyét is, mert a Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányság a védő bizonyítási indítványát elutasító határozatot szakszerűtlenül - tértivevény vagy postakönyvben való rögzítés nélkül - kézbesítette.

A megállapított alkotmányos emberi jogokkal összefüggő visszásságok megszüntetése érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa javasolta a bv. országos parancsnokának, hogy fontolja meg olyan, a büntetés-végrehajtási intézetben hivatásos szolgálati viszonyban lévő, felügyeletet (őrzést) ellátó dolgozók, valamint a fogvatartottak számára is garanciát jelentő belső rendelkezés kiadását, amely kötelezővé tenné annak dokumentálását, hogy a fogvatartott nem kívánja igénybe venni az orvosi ellátást.

Az ügyészi és a rendőri szervek vezetői felé nem élt ajánlással az országgyűlési biztos, mert megfelelőnek tartotta a legfőbb ügyész és a budapesti rendőrfőkapitány saját hatáskörben tett intézkedéseit a visszásságok jövőbeli elkerüléshez. A bv. országos parancsnoka az ajánlásnak eleget tett, belső intézkedést adott ki, mely 2000. május 1-jén lépett hatályba. Az eljárás eredményes volt.

OBH 4063/1999.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy a Földkiadó Bizottság (Bizottság) földkiadást teljesítő határozatát a Fejér Megyei FM Hivatal megsemmisítette, azonban határozata ellen jogorvoslati lehetőséget számára nem biztosított.

Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz való jog (Alk. 57. § (5) bek.), a tulajdonhoz való jog (Alk. 13. § (1) bek.), valamint a jogállamiságból eredő jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.

A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható volt, hogy a Bizottság panaszos és 13 társa részére a 90/1994. számú határozatával földkiadást teljesített, majd e határozatát a 90/1/1994. számú határozatával módosította.

A hivatkozott bizottsági határozatokkal kapcsolatban a községi jegyző levelében közölte az FM Hivatallal, hogy a bizottság határozatát 1997 márciusában adta ki 1996. novemberi dátummal, illetve hogy a módosító határozat pedig 1997. III. 12-én készült el. A jegyző közölte azt is, hogy a bizottság 1997. I. 1. napja után - hatáskör hiányában - határozatot már nem adhat ki, és csatolta az említett határozatok ellen nála benyújtott fellebbezést is.

A másodfokon eljáró FM Hivatal a Bizottság fellebbezéssel támadott törvénysértő határozatát az új eljárásra való kötelezés mellőzésével megsemmisítette a 379/1997. számú határozatával, melynek rendelkező részében az is olvasható, hogy "Jelen határozat ellen jogorvoslatnak, bírósági felülvizsgálatnak nincs helye."

A panaszos az FM Hivatal 379/1997. számú határozata ellen panasszal élt az FM Hivatalnál, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) Földügyi és Térképészeti Főosztályánál is. Az FVM-nek a legfőbb ügyészhez intézett kérésére a Fejér Megyei Főügyészség által végzett törvényességi vizsgálat megállapította, hogy a panaszolt másodfokú határozatban foglalt döntés jogszerű, azonban a jogorvoslatról való tájékoztatás - miszerint a határozat ellen jogorvoslatnak, bírósági felülvizsgálatnak helye nincs - törvénysértő. Ezért a megyei főügyész az FM Hivatal határozatának a jogorvoslatra vonatkozó rendelkezése és annak indokolása ellen óvást nyújtott be a határozatot hozó FM Hivatalhoz.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az FM Hivatal a panaszolt határozatában a jogorvoslati jog kizárásáról szóló rendelkezésével sértette panaszos jogorvoslathoz való jogát, mely visszásságot idézett elő.

OBH 4346/1999.

Mezőkövesdi vállalkozó panasszal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézműves Kamara eljárása és intézkedései ellen, mivel a panaszos vállalkozói igazolványát a Kamara visszavonta. Sérelmezte, hogy a döntésről nem volt tudomása, a határozatot nem kézbesítették, ellene jogorvoslattal nem élhetett.

Az országgyűlési biztos a vállalkozáshoz és a jogorvoslathoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított melynek során megkereste a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézműves Kamarát és az APEH Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságát.

A vizsgálat megállapította, hogy a vállalkozói engedély visszavonásáról szóló határozatot a panaszos részére megfelelő módon kézbesítették, azt a panaszos fia átvette. A sérelmes határozat ellen a panaszos nem élt fellebbezéssel. Fellebbezést csak az APEH törlési határozata ellen nyújtott be, ez azonban nem érinthette a Kamara döntését, ebből következően az APEH a törlési határozaton kívül nem hozhatott más intézkedést. A Kamara a határozat megfellebbezése esetén, a tagdíjbefizetés egyidejű teljesítésével dönthetett volna az engedély visszaadásáról, mert erre az eljárási szabályok szerint módja lett volna. A kézbesítést követő 15 napon belül azonban sem fellebbezésre, sem tagdíjbefizetésre nem került sor. A közigazgatási hatáskörben eljáró Kamara egy éven belül a döntését pedig csak akkor vonhatta volna vissza, ha az alaphatározata jogszabálysértésen alapul. A panaszosnak a tagdíjfizetéssel kapcsolatban elszámolási vitája is volt a Kamarával. A vizsgálat során egyetlen olyan dokumentum sem volt fellelhető, amely a panaszos és a Kamara között utólag bizonyíthatóan mutatta volna, hogy a panaszosnak beszámítási igénye van, erre vonatkozóan milyen munkát végzett el, mekkora összeg volt a megállapított ellenérték és az miként viszonyult a tagdíj összegéhez. A panaszos - Kamara által elismert - követelése a tagdíj összegéből csak ily módon vonható le. A panaszos egyetlen beadványt sem készített a Kamara részére ebben a tárgyban, de olyan szerződés, megállapodás sem került elő, amely szerint a Kamara különböző ellenértékkel meghatározott feladatokkal bízta volna meg a panaszost. A tagdíja mértékét a törvényben szabályozott módon állapították meg, annak csökkentésére a Kamarának nem volt lehetősége. A korábbi szabályozás a kötelező kamarai tagságról rendelkezett, ehhez rendelte a tagdíj mértékét, így ennek utólagos vizsgálatára nincs lehetőség. A szabályozás lényegesen módosult, a kötelező kamarai tagság megszűnt, így a jövőre vonatkozóan az önkéntes tagság és az ehhez kapcsolódó tagdíjfizetés hasonló vitára nem adhat alkalmat. A panaszos a fellebbezési jogával nem élt. Fellebbezés benyújtásával a sérelmes döntés az utólagos tagdíjfizetéssel, illetve a fellebbezésben előterjesztett beszámítási igény elbírálásával orvosolható lett volna. A panaszos jogorvoslathoz való alkotmányos joga és a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye nem sérült.

OBH 4486/1999.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 4487/1999.

A panaszos építési ügyekben fordult az országgyűlési biztoshoz, aki a fent leírt jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított, a fóti jegyzőtől tájékoztatást és az iratok megküldését, majd a folyamatban lévő ügyek lezárásáról újabb tájékoztatást kérve. Megállapította, hogy a panaszos és szomszédja között 1993 óta tartó rossz viszony áll fenn. Miután mindketten engedély nélkül és/vagy szabálytalanul bontottak-építkeztek ingatlanaikon, a jegyző (nevében eljáró többször változó személy) mint építési hatóság mindkettőjük ügyeiben eljárt. Közvetlen szomszédokként fellebbezési joggal rendelkeztek a különböző eljárásokban kiadott határozatok ellen, ezzel a panaszos általában élt is. A jegyző az 1993 óta tartó, több építési engedélyezési, rendészeti, végrehajtási ügyet 22 oldalon foglalta össze.

A megállapított főbb hiányosságok: a több, különböző építési ügyben érkezett beadványt véletlenszerűen iktatták egyik vagy másik előzményhez; határozati formát igénylő döntéseket szóban vagy levélben közöltek, ha egyáltalán a döntések megszülettek; jelentősen túllépték az ügyintézési határidőket; fellebbezést nem terjesztettek fel, új eljárást nem folytattak le; jogerős, de végre nem hajtott építésrendészeti határozatok végrehajtására nem intézkedtek; nem dokumentálták az érdekeltek értesítésének az idejét, módját, ezért sem követhették a különböző eljárási, végrehajtási határidők elteltét. A jelenlegi - a vizsgálatot is végző - jegyző 1997 óta van hivatalban. Ezalatt több, a polgármesteri hivatal szervezetére és működésére vonatkozó intézkedést tett vagy kezdeményezett az önkormányzat testületénél. Ezek részint eredményre vezettek a panaszos ügyeiben is, de 1999-ig újabb, a korábbiakkal azonos hibákat ismét elkövettek. A jegyző az önkormányzat különböző alkalmazottai által elkövetett törvénytelenség, tévedés, hiba okait feltárta, intézkedési tervet készített az ügyek lezárására, és a törvényesség érdekében magához vonta azokat. A felelősöket megnevezte, velük szemben ezekben az ügyekben azért nem járt el, mert alkalmatlanságuk vagy egyéb okok miatt már korábban távoztak a polgármesteri hivatalból. Az országgyűlési biztos ismételt megkeresésére a jegyző további 12 oldalon - iktatószámokkal és dátumokkal - az építési ügyek lezárultáról adott tájékoztatást. Kivétel a szomszéd ingatlanán álló használaton kívüli kémény ügye, amelyben a panaszos keresete alapján bírósági per van folyamatban, ezért abban a biztos a hatásköre hiányát állapította meg. A további, fent típusonként összefoglalt ügyekben ajánlást nem tett, mert törvényes lezárásuk megtörtént, és mert a jegyző saját hatáskörében a szükséges intézkedéseket megtette.

A jegyző a jelentést, a kezdeményezést és a figyelmeztetést elfogadta.

OBH 4526/1999.

A panaszos beadvánnyal fordult az országgyűlési biztoshoz, mert sérelmezte Tiszacsege Nagyközség Önkormányzatának a belvízkárral, valamint az átmeneti segély kérelmével kapcsolatos ügyintézését.

Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz és a szociális biztonsághoz való jog megsértésének gyanúja miatt vizsgálatot indított, melynek során megkereste az önkormányzatot.

A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos ingatlanának helyreállítása, illetve szociális helyzetének javítása érdekében az önkormányzattól segítséget kért. Mindkét beadványára rövid levélben kapott tájékoztatást azok elutasításáról. A vis maior támogatásokra a költségvetés jelentős összegeket biztosított az önkormányzatoknak, kormányrendeletben meghatározva a támogatások folyósítását, de alapvetően az önkormányzatok döntésére bízva az összegek elosztását. A szociális törvényben szabályozott átmeneti segély is hasonló mérlegelési jogosítványokat biztosít az önkormányzatnak, ezért a két támogatási kérelem elutasításának körülményeit az országgyűlési biztos együttesen vizsgálta. A vizsgálat megállapította, hogy az államigazgatási eljárás rendelkezéseit az ügyben az önkormányzat nem tartotta be. A szabályszerű határozat meghozataláról nem gondoskodott, a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást elmulasztotta. Az alakszerű határozat mellőzésével adott tájékoztatás nem felel meg a tartalmi követelményeknek. A határozat és annak indokolása azt a célt szolgálja, hogy azokat a releváns tényeket tartalmazza, melyekre a jogalkalmazó szerv a döntését alapozta. A mérlegelési jogkörben hozott döntésekből ki kell tűnnie azoknak a preferenciáknak, melyeket a döntés meghozatala során az eljáró hatóság alkalmazott, és annak, hogy a kérelmező mely elvárásoknak nem tett eleget és melyek azok az elvárások, melyeknek eleget téve a későbbiekben eséllyel nyújthatja be kérelmét. A mérlegelési jogkörre hivatkozva, a pontos tényállás felderítése nélkül és a határozat indokolásának hiányában nem lehet a kérelmet elutasítani, mert ez megalapozatlansághoz, sőt önkényes döntésekhez vezethet. Mindezekre tekintettel az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogorvoslathoz és a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okozott az önkormányzat azzal, hogy a vis maior támogatás és az átmeneti segély iránti kérelmek ügyében nem hozott alakszerű határozatot, és ennek következtében az nem volt alkalmas az elutasítás lényeges indokainak megismerésére.

A polgármester és a jegyző a kezdeményezést elfogadta, és a szükséges intézkedéseket megtette.

OBH 4897/1999.

A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy lakásába több személy erőszakkal behatolt, és "gyermekestől, bútorostól az utcára szórták". Külön sérelmezte, hogy a "kilakoltatást követő napon feljelentést tett a XVIII. ker. Önkormányzatnál", és azt követően is többször kért birtokvédelmet, azonban nem kapott.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített, a jogorvoslathoz való alkotmányos joggal és az Alkotmány 2. §-ában kimondott tisztességes eljáráshoz fűződő joggal összefüggő visszásságok gyanúja miatt vizsgálatot indított, és panaszos ügyében állásfoglalás és iratok megküldése céljából megkereste a Budapest XVIII. ker. Önkormányzat jegyzőjét.

A jegyző által csatolt iratok alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy az ingatlan - közös költség és OTP tartozás miatt - a panaszos és családja által lakottan árverezésre került.

A panaszos személyesen, majd a jegyzőkönyvi meghallgatások során ismételten kérte a jegyző segítségét az új tulajdonossal szemben, aki - ismeretlen személyekkel együtt - ingóságai nagy részét kipakolta, a bejárati ajtó zárját lecserélte, ahhoz részére kulcsot nem biztosított.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy súlyos mulasztást követett el a jegyző, amikor a panaszos ténylegesen előterjesztett birtokháborítási panaszára nem vitte végig a birtokvédelmi eljárást, nem hozott olyan határozatot, amelyben kötelezte volna a panaszos birtoklását megzavaró árverési vevőt az eredeti állapot visszállítására.

A panaszost a birtokvédelem az árverési vevővel szemben is megillette, aki lakottan vásárolt ingatlant. A jegyzőnek érdemi határozatában a behatolás előtti birtokállapotot kellett volna visszaállítania, meg kellett volna állapítania a birtokháborítás tényét, és el kellett volna tiltania a végrehajtást kérőt a további birtoksértéstől. [Polgári Törvénykönyv 191. § (3) bek.]

OBH 5280/1999.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett levelében sérelmezte, hogy Apc község képviselő-testülete fűtés-korszerűsítési támogatás iránti kérelmét elutasította, a döntés azonban indokolást nem tartalmazott.

A panasz alapján az országgyűlési biztos a jogbiztonsághoz való joggal összefüggő visszásság miatt vizsgálatot indított, vizsgálata során tájékoztatást kért a község jegyzőjétől.

A panaszos 1999-ben benyújtott fűtés-korszerűsítési kérelmét elutasító határozat sem indokolást, sem a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást nem tartalmazott. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áe.) 43. §-a meghatározza a közigazgatási szerv határozatának kötelező tartalmi kellékeit. Ezek a tartalmi kellékek tulajdonképpen eljárási garanciák, melyeknek betartása elengedhetetlen feltétele az Alkotmány 2. §-ában deklarált jogállamiság részét képező jogbiztonsághoz való jog érvényesülésének. Az eljárási garanciák biztosítása, az azokra vonatkozó előírások betartása teszi kiszámíthatóvá és ezzel alkotmányossá a közigazgatási szervek - jelen esetben az önkormányzat - jogalkalmazói tevékenységét. Az Alkotmány 57. §-a valamennyi állampolgár számára biztosítja a jogorvoslathoz való jogot. A jogorvoslati lehetőség kimerítéséhez nemcsak a jogorvoslat léte, hanem annak ismerete is szükséges, ezért e tekintetben a közigazgatási szerveket - az Áe. rendelkezéseinek megfelelően - tájékoztatási kötelezettség terheli. Mindezek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy Apc község képviselő-testülete a határozat indokolásának és a jogorvoslat lehetőségéről való tájékoztatásnak az elmulasztásával az Alkotmány 2. §-ában deklarált jogállamisággal és az Alkotmány 57. §-ában foglalt jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

OBH 5824/1999.

Teljes szöveg: 3.8. alfejezetben.

OBH 5920/1999.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert az önkormányzattól vásárolt ingatlanára nem kapott építési engedélyt, és az elutasítással végződő eljárás is csaknem két évig húzódott. A biztos a benyújtott iratok alapján a fent felsorolt alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt indított vizsgálatot.

A panaszos Balassagyarmat Önkormányzatától vásárolt ingatlanra kért építési engedélyt a jegyzőtől mint építési hatóságtól.

Az engedélyezési eljárás során derült ki, hogy a telken több működő közművezeték megy át, és a szintén az Önkormányzattól vásárolt szomszéd telken az adásvételt követő időben épült áruház parkolójából a csapadékvizet is ide kötötték be a jegyző engedélyével.

A panaszos építési engedélykérelme és egyéb beadványai nyomán az Önkormányzat több ajánlatot közölt a panaszossal, beleértve a visszavásárlást, cseretelek adást, az épületnek változatlan méretekkel, de az 5 helyett 10 m-es előkerttel való elhelyezhetőségét, a vezetékre szolgalmi jog alapítást, az áttervezés költségeinek átvállalását és korlátozási kártalanítást. Egyezség azonban nem született. Az egyezkedések közben az építési engedélyezési eljárás állt. Az 1998 elején kelt kérelmet (közbeni hiánypótlások után) 1999 augusztusában utasította el a jegyző azzal, hogy az épület a tervezett helyen nem valósítható meg.

Az elutasítást a közigazgatási hivatal is jóváhagyta.

Az önkormányzat mint eladó (nevében időnként a jegyző) és a jegyző mint építési hatóság eljárása, döntései keveredtek a panaszolt ügyben. Az önkormányzat és a panaszos közötti polgári jogi viszonyból - eladó és vevő - eredő jogvita keveredett a hatóság és a kérelmező ügyfél közötti közigazgatási jogvitával. Az építési engedélyezés ügyében az építésügyi jogszabályok alapján az érdemi döntés helyes volt, az kizárólag az elutasítás lehetett. Ugyanakkor a másodfokú hatóság nem észrevételezte az önkormányzat érdekeltsége miatt a hatósági és tulajdonosi szerep keveredését, az összeférhetetlenséget nem vizsgálta, és azt sem, hogy az áruház telkéről a csapadékvizet jogszerűen nem más ingatlanán kellett volna bekötni a csatornahálózatba; az építési engedély ügyében 60 napon belül határozni kellett volna, nem másfél év múlva.

Megállapítható volt, hogy ez a szerepzavar, a funkciók keveredése az építési igazgatásban általánosnak mondható. Az önkormányzati vagyontömeget különböző források a nemzeti összvagyon kb. egynegyedére becsülik. Az ingatlanvagyon körében - főként egyes sajátos ingatlanfajtákat tekintve - ez a nagyságrend még nagyobb, pl. üzletek, közterületek, kül-belterületi földek stb. Az önkormányzatok tulajdonosként mindezen ingatlanokon, illetve azok szomszédságában folyó építkezésekben érintett ügyfelek. Az építéshatósági ügyekben érintett tulajdonosként, építtetőként, szomszédként olyan eszköz áll(hat) rendelkezésükre érdekeik érvényesítésére, amely más ügyfélnek nem - legyen az az állam (vagy szerve), másik önkormányzat, vagy bárki más, beleértve az állampolgárokat is.

Az önkormányzatok a város érdekében vagy gazdasági kényszerből a városrendezési tervek készítőiként, a városi közművek tulajdonosaként, ingatlanuk eladójaként lépnek fel. Jogalkotói, tulajdonosi, bevételi kényszerrel szorított városüzemeltetői szerepkörben hoznak döntéseket - jogosan. Ezekben a szerepeikben azonban a polgári jog szabályai szerint és/vagy pénzzel rendezhető esetek, illetve eladói pozícióik előnyösebbé tétele érdekében a hatósági jogalkalmazást igénybeveszik, illetve befolyásolják. A jegyző építési hatóság, ugyanakkor az önkormányzat alkalmazottja és a költségvetésének összeállításáért felelős személy. Az országgyűlési biztoshoz érkezett más panaszokban már többször felmerült ez a probléma (OBH 3735/1998., 4918/1998., 8565/1996., 2954/1998. stb.).

A hatósági hatáskör a közhatalom államilag kikényszeríthető gyakorlására való feljogosítottságot jelent. Ezt a közhatalmat senki nem használhatja saját tulajdonosi pozíciójának kedvezőbbé tétele, tulajdonosi kötelezettségei nem teljesítésének, elodázásának stb. érdekében. Az építésügyi igazgatási eljárásban a nem önkormányzat ügyfél (tekintet nélkül az önkormányzattal egyező vagy ellenérdekűségére) tulajdonosi, építtetői, szomszédi stb. jogai sem lehetnek többek vagy kevesebbek azért, mert az önkormányzattal más, nem közigazgatási jogviszonyban is áll. Nem építhet jobb vagy rosszabb feltételekkel, ha önkormányzattól vette a telkét, mintha magánszemélytől vette volna. Nem "húzható" az eljárás az ügyében évekig. És nem lehet a személyes biztonsága sem kisebb pl. az önkormányzati iskola tanulójaként, mert esetleg az építésügyi hatóság ott nem kötelezi a tulajdonost, kvázi önmagát az életveszély elhárítására.

Megállapítható volt tehát, hogy az önkormányzatok és a jegyzők egymáshoz viszonyított sajátos helyzete folytán az építési hatóságok eljárásukban tevőlegesen vagy mulasztással visszásságot idézhetnek elő az állampolgároknak a törvény előtti egyenlőséghez fűződő jogával összefüggésben. A jogállamiság alkotmányos alapelvéből fakadó követelményeket, a tisztességes eljárás lényegét a közigazgatásban az államigazgatási eljárásról szóló törvény (Áe.) alapelvei rögzítik, ezek megsértése visszásságot okoz. Az elhúzódó eljárás az állampolgár jogorvoslati jogát is sértette, amivel csak késedelmesen élhetett. A törvény előtti egyenlőségnek pedig nemcsak a bírósági eljárásban kell érvényesülnie, hanem a közigazgatásban is, amint ezt az Áe. kimondja, kiegészítve még azzal, hogy az ügyfelek ügyeit "minden megkülönböztetés és részrehajlás nélkül" kell intézni. Ez az egyenlőség azonban az adott ügyben a panaszos számára nem volt biztosítva, hiszen az önkormányzattal folyó le nem zárt adásvételi ügye miatt az építéshatósági ügye másfél évig húzódott, amely a panaszos kizárólagos ügyféli (nem vevőkénti) pozíciója esetén kizárt.

A kezdeményezéseket a megszólítottak elfogadták. Az építésügyi törvény ilyen értelmű módosítása folyamatban van.

OBH 238/2000.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte az Egri Földhivatal eljárását, mert a hozzá 1999. IV. 20-án benyújtott kérelmet nem intézték el.

Az országgyűlési biztos az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdésében deklarált tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.

A panaszos beadványából és a csatolt mellékletekből kiolvasható, hogy a panaszos, néhai apósának tulajdonát képezte a hevesaranyosi 347,. illetve a 378. helyrajzi számú ingatlanok egynegyed része. Erre a területre sportpályát építettek, majd 1963-ban a térképen, 1969-ben a telekkönyvben érvényesítették a tényleges állapotot birtokvalósítás jogcímén és feltüntették a magyar állam tulajdonjogát, valamint a községi tanács kezelőjogát.

A Földhivatal által a panaszoshoz intézett tájékoztatás szerint: az eljáró telekkönyvi előadó hibát követett el, mivel nem vizsgálta az eltérő tulajdoni viszonyokat, hanem egyeztetés nélkül a panaszolt ingatlanokat az állam tulajdonába átjegyezte az új 2. sz. betétben, 8. helyrajzi számmal, sportpálya megnevezéssel. Erre alapozva a panaszos kérelme arra irányult, hogy az eredeti állapotot állítsák vissza, vagy ennek hiányában a Földhivatal fizessen részére kárpótlást. A panaszos azt is megemlítette, hogy a kárpótlási ügyben eljáró bíróságtól azt a tanácsot kapta, hogy kérje a Földhivataltól a tulajdonjog helyreállítását. A Heves Megyei Földhivatal tájékoztatása szerint nyilvánvalóan kezelhetetlen a panaszosi kérelem, érdemi eljárásra nem alkalmas, problémája kárpótlási igény volt, és hogy a panaszos beadványára válaszoltak, illetve őt személyesen tájékoztatták.

Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy panaszos 1999. IV. 20-án írásban benyújtott kérelmét a Földhivatal nem intézte el, a 30 napos ügyintézési határidőt jelentősen túllépte, az ügyben határozatot nem hozott.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a Földhivatal mulasztásával sértette a panaszos pártatlan és tisztességes eljáráshoz való jogát, s ezen keresztül a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát is, miáltal eljárása alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot idézett elő.

OBH 327/2000.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 548/2000.

Az országgyűlési biztos - megyei inspekció keretében, hivatalból - helyszíni vizsgálatot folytatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában és a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamarában. A vizsgálat tárgya a kirendelt védői tevékenység volt, ami részben utóellenőrzésnek minősült, mivel a témakörben 1996-ban már folytatott átfogó vizsgálatot az ombudsman.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rendőrségi fogdában problémát okozott a kirendelt védő és a fogvatartott gyanúsított közötti kapcsolattartás. A bv. intézetekkel szemben a rendőrségi fogdában ugyanis nem volt lehetőség arra, hogy a gyanúsított és védője - akár kirendelt, akár meghatalmazott - telefonon érintkezzen. Gondot jelentett az is, hogy a kapcsolattartás tárgyi feltételei szűkösek voltak. A vizsgált megyei főkapitányság fogdájában 1999-ben például megszüntették a két ügyvédi beszélőnek kijelölt helyiség egyikét. Egy beszélő helyiség működtetése - figyelemmel arra is, hogy csak munkaidőben beszélhetett a védő védencével - megnehezítette a szóban forgó kapcsolattartást. Ellentétes volt a jogszabályi rendelkezésekkel továbbá az, hogy a főkapitányság fogdájában az ügyvédi beszélő helyiséget úgy alakították ki, hogy a védőt és védencét plekszi üveg választotta el. Nem szűnt meg az országgyűlési biztos által még 1996-ban, az OBH 6564/1996. számú jelentésben feltárt azon alkotmányos joggal összefüggő visszásság sem, mely szerint a kirendelt védő a nyomozás során készült iratokból csak saját költségén kaphatott másolatot.

Megállapította az ombudsman továbbá, hogy ügyvédi ügyeleti rendszert még munkaszüneti napokra sem vezetett be a megyei ügyvédi kamara. A már hivatkozott OBH 6564/1996. számú jelentésben ennek hiányát ugyan már észlelte, és ajánlást tett az ügyeleti rendszer megszervezésére.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa összességében rámutatott, hogy a kirendelt védő intézménye Bács-Kiskun megyében sem töltötte be kifogástalanul rendeltetését, korábbi ajánlásait pedig a címzettek nem teljesítették maradéktalanul. Megállapította továbbá, hogy az ügyvédi ügyelet hiánya - figyelemmel a kirendelt védővel rendelkező fogvatartott gyanúsított azon érdekére is, hogy pihenő- vagy munkaszüneti napon történő bíróság előtti meghallgatásakor legyen védője - a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményének, valamint a tisztességes eljáráshoz való jognak a sérelmét okozta, ezenkívül a védelemhez való jog közvetlen veszélyét is magában rejtette. Ugyanezen alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság közvetlen veszélyét jelentette az ügyvédi beszélő üvegfallal való leválasztása.

Rámutatott az országgyűlési biztos arra is, hogy azokban a rendőrségi fogdákban, ahol nem alakították ki annak lehetőségét, hogy a fogvatartott védőjével telefonon is beszélhessen, csorbult a fogvatartottnak a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményéhez, valamint a védelemhez való joga. Tekintettel a fogvatartott azon érdekére, hogy védőjével a lehető legtöbb alkalommal beszéljen, és beszélő azért ne maradhasson el, mert a rendőrség munkaidejében nincs üres helyiség, ugyancsak a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményét sértette az egy ügyvédi beszélő helyiség.

Nem állapított meg alkotmányos jogal összefüggő visszásságot az ombudsman amiatt, hogy a kirendelt védő a nyomozás során készült iratokból csak saját költségén kaphatott másolatot. A megállapítást azért mellőzte, mert az OBH 6564/1996. számú jelentésében az igazságügy-miniszternek tett, a témát érintő ajánlásának - bár a törvény hatálybalépésének időpontja 2003. január 1. - eleget tett az 1998. évi XIX. törvény.

Az ügyben feltárt visszásságokra való tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy minden fogvatartást végrehajtó rendőri szerv biztosítsa a fogdában a fogvatartott számára a telefon használatot és az üvegfal nélküli ügyvédi beszélőt annak érdekében, hogy a védő-fogvatartott kapcsolattartása sem időben, sem egyéb ok miatt ne szenvedjen csorbát, illetve a kapcsolattartást ne befolyásolja a rendőrségi munkarend. A Bács-Kiskun Megyei-főkapitányság vezetőjének azt ajánlotta, hogy gondoskodjon a főkapitányság fogdája típusának megfelelő számú ügyvédi beszélő kialakításáról és működtetéséről, a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara elnökének pedig, hogy haladéktalanul gondoskodjon - már törvényben is kötelezően előírt - ügyvédi ügyeleti rendszer bevezetéséről. A megyei főkapitány a másodszori levélváltást követően az ajánlást elfogadta, ezért azt - az ügyvédi beszélő helyiségek számának növeléséhez szükséges pénzügyi források mielőbbi biztosítása érdekében - felterjesztette az országos főkapitányhoz. Az országos főkapitány a telefonhasználattal és az időbeli korlátozás nélüli védő-fogvatartott közötti kapcsolattartással összefüggő ajánlások teljesítéséről a válaszadásra nyitva álló 30 napon belül gondoskodott. A fogdák biztonsági szempontjaira hivatkozva nem tartotta azonban megszüntethetőnek az ügyvédi beszélőkre felszerelt plekszi ablakokat. Ez utóbbi ajánlást fenntartotta az országgyűlési biztos, melyet követően az országos főkapitány azt úgy fogadta el, hogy elrendelte a rendőrségi fogvatartás átalakításával kapcsolatos előkészítő munkák megkezdését. Az ügyvédi kamara is megszervezte és bevezette az ügyeleti rendszert. Az eljárás eredményes volt.

OBH 1034/2000.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult azt sérelmezve, hogy a Somogy Megyei Orvosi Kamara Etikai Bizottsága által elsőfokon hozott határozata ellen benyújtott fellebbezésére a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Országos Etikai Bizottságától (OEB) több mint fél év elteltével sem kapott érdemi választ.

Az országgyűlési biztos az jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye, illetőleg a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. Ennek során megkereste a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságát. A kapott válasz alapján megállapította, hogy a panaszos az elsőfokon hozott határozatot a számára fellebbezésre nyitva álló határidő alatt megfellebbezte. A fellebbezésében foglalt állításait ezt követően több levélben megismételte. Utolsó fellebbviteli kérelmét 1999. október 27-i dátummal küldte el a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának.

A dokumentumok tárgyalásra készen, 1999. november végére kerültek az OEB elé, azonban 1999. decemberében már nem ülésezett a bizottság, így csak 2000. január 26-án tárgyalták az ügyet. A meghozott döntésről a panaszost ajánlott, tértivevényes levélben értesítették. A tértivevényes küldemény 2000. február 1-től február 20-ig volt a Kaposvári Postahivatalban, majd visszaküldték a feladónak azzal, hogy a címzett nem kereste. Ezt követően a Magyar Orvosi Kamara központi adminisztrátora - erre vonatkozó belső szabályzat hiányában - a visszaküldött levelet irattározta.

Az országgyűlési biztos vizsgálata során megállapította, hogy a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága a határozat másodszori kézbesítésének elmulasztásával előidézett, a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményéből levezetett tisztességes eljáráshoz, és a jogorvoslathoz való alkotmányos jogot érintő visszásságot a határozat 2000. május 29-ei újbóli kézbesítésével a vizsgálat időtartama alatt orvosolta.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke a kezdeményezést elfogadta. Tájékoztatta az országgyűlési biztost arról is, hogy a Kamara Iratkezelési Szabályzatában végrehajtották a változtatásokat, azonban az - a MOK legutóbbi testületi ülésének határozatképtelensége miatt - csak 2001-ben léphet hatályba. Az országgyűlési biztos eljárása eredményes volt.

OBH 1103/2000.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte, hogy az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz (OKKH) 1997. IX. 30-án benyújtott kárpótlás iránti kérelmét még 2000 februárjában sem bírálták el.

Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz való jog (Alk. 57. § (5) bek.), valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.

Az országgyűlési biztos megkeresésére a KKI főigazgatója által megküldött iratokból megállapítható, hogy panaszos az R. 3036192. számú borítékban benyújtott kárpótlási kérelmét 1997. X. 1. napján iktatták az OKKH-ban. A panaszos kérelme arra irányult, hogy részére kárpótlást állapítsanak meg édesapja életének a munkaszolgálatban töltött ideje alatt való elvesztésével okozott sérelemért.

A panaszos a részére 1999. II. 1. napján kibocsátott hiánypótlási felhívásban foglaltakat 1999. II. 8. napján teljesítette. Az Országgyűlési Biztosok Hivatala vezetőjének megkeresésére a KKI 2000. IV. 5-én kelt levelében arról adott tájékoztatást, hogy panaszos kérelmét elbíráló határozatokat már postázták, az eljárás elhúzódásáért panaszostól elnézést kértek, továbbá, hogy az eljárás elhúzódásáért felelős köztisztviselőt felelősségre vonták.

Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy az ügyintézési határidő meghosszabbítására, illetve az eljárás felfüggesztésére nem került sor. Ezért a panaszos ügyében a hatályos jogszabályok rendelkezései szerint a 6 hónapos ügyintézési határidő megtartásával legkésőbb 1998. IV. 1. napjáig határozatot kellett volna hozni, ehhez képest a határozat meghozatalára 2000. IV. 3. napján - a törvényben meghatározott ügyintézési határidő 2 éves túllépésével - került sor.

OBH 1553/2000.

A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy súlyos betegsége ellenére az Országos Orvosszakértői Intézet Orvosi Bizottsága munkaképesség-csökkenésének mértékét III. csoportos 67 százalékra vélelmezte mind az első, mind állapot rosszabbodás miatt kért újabb felülvizsgálatakor is. A panaszos jogorvoslati lehetőségével nem tudott élni, mivel a magyar-jugoszláv szociálpolitikai egyezmény hatálya alá tartozó rokkantsági nyugdíj igényét a nyugdíjbiztosító nem bírálta el határozattal.

A panaszos rendszeres szociális segélyt kapott, a biztosítónál kötött szerződése szerint pedig csak II. csoportos rokkantság esetén jogosult járadékra.

Az országgyűlési biztos a panasz alapján a szociális biztonsághoz, valamint a jogorvoslathoz való jog sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A vizsgálat során megkereste a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságot és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot.

Megállapította, hogy az 1956. március 3-án született, letelepedési engedéllyel rendelkező jugoszláv állampolgárságú panaszos 1999. március 10-én rokkantsági nyugdíj igényt nyújtott be az elbírálásra jogosult Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz. A kérelem előterjesztését követően a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosító Igazgatóság 1999. március 17-én felkérte az igénylőt az eredeti jugoszláv munkakönyve benyújtására, ezzel egyidőben felkérte az igénylő lakóhelye szerinti Csongrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságot az orvosi vizsgálat lebonyolítására. Az I. fokú orvosi bizottság 1999. április 9-én kelt szakvéleménye szerint az igénylő munkaképesség-csökkenésének mértéke 67 százalékos (rokkant) volt.

A panaszos, valamint a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazolása szerint a táppénzjogosultsága 1999. április 30-án megszűnt, így 1999. május 1-jétől, egyéb jogszabályban előírt feltételek megléte esetén (szükséges szolgálati idő) jogosult rokkantsági nyugdíjra.

A panaszos Magyarországon szerzett szolgálati ideje 5 év 121 nap, munkakönyve alapján külföldön szerzett szolgálati ideje 17 év 53 nap. Az utóbbi igazolására, valamint a nyugdíjrész megállapítására a külföldi nyugdíjszerv jogosult.

A külföldi szervvel való kapcsolattartásra, a szükséges levelezés bonyolítására csak az Országos Nyugdíjbiztosítási főigazgató jogosult.

A külföldi szervtől az első megkeresésre - sürgetést követően - 2000. április 13-án érkezett válasz, de az nem a megállapító határozat volt. A kért hiánypótlást a panaszos által történő benyújtást követően az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2000. május 30-án továbbította.

A fentiekkel párhuzamosan az Igazgatóság a munkáltatónál ellenőrzést végzett, mert a munkabérközlést az igénylő maga írta alá. Az igényt elbíráló határozatot az Igazgatóság csak a külföldi nyugdíjszerv végleges válaszát követően hozhatta meg.

A rendelkezésre álló adatok alapján a magyar nyugdíjbiztosítót terhelő 5/22-ed nyugdíjrész 3489 forint, melyet 1999. május 1-jétől lehetett visszamenőleg megállapítani és folyósítani, de csak akkor, ha a jugoszláv nyugdíjbiztosító megállapította a panaszos nyugdíj jogosultságát.

A panaszos 1999. augusztusban, majd 2000. január 27-én benyújtott állapotrosszabbodási kérelmét az orvosi bizottság 1999. szeptember 9-én és 2000. május 9-én elbírálta, ismét III. csoportos rokkantságot vélelmezett.

Tekintettel azonban arra, hogy a külföldi nyugdíjbiztosító véglegesen még nem válaszolt, az Igazgatóság határozatot nem hozott, így a panaszos nem élhetett jogorvoslati lehetőségével.

Ásotthalom község Polgármesteri Hivatala Igazgatási Irodája a 2000. február 9-én kelt határozatával a panaszos részére 2000. január 1-jétől 13 280 forint rendszeres szociális segélyt állapított meg a szociális törvény alapján azzal az indokkal, hogy a panaszos egyedülálló, egészségi állapota miatt munkát vállalni nem tud. Rendszeres jövedelme és létfenntartását biztosító vagyona nem volt. Vélhetően szolgálati időn alapuló rokkantsági nyugdíjra jogosult, munkaképesség-csökkenése 67 százalékos, azonban az ügyintézés nemzetközi egyezmény alapján történik, amely több hónapig elhúzódik.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat eredményeként a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem állapított meg, mivel a nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó nyugdíj igény elbírálása objektív okok miatt húzódott el, és a panaszos rendszeres szociális segélyben részesült.

A jugoszláv nyugdíjbiztosító a panaszos rokkantsági nyugdíjigényét (nyugdíjrészt) elbíráló határozatának megérkezéséig, mely feltétele a magyar nyugdíjrész megállapításának, az országgyűlési biztos a vizsgálatot felfüggesztette és felkérte a külügyminisztert, hogy vizsgálja meg a diplomáciai vagy konzuli úton történő segítségnyújtás lehetőségét.

A külügyminiszter válasza szerint megkezdték a magyar-jugoszláv konzuli konzultáció előkészítését.

Időközben a jogosultság elbírálásához szükséges adatok megérkeztek Jugoszláviából és a Nyugdíjbiztosító 2000. július 13-án határozattal megállapította a panaszos magyar nyugdíjrészét. A határozat tartalmazta a jogorvoslatról szóló tájékoztatást is.

Tekintettel arra, hogy a hosszadalmas eljárást csak részben indokolta a nemzetközi szerződések hatálya alá tartozó nyugdíj-megállapítások objektív okok miatti elhúzódása, az országgyűlési biztos ajánlásában felkérte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) főigazgatóját, hogy az ügyintézési idő rövidítése érdekében vizsgálja meg a nemzetközi szerződések hatálya alá tartozó nyugdíj-megállapítások rendjét, egyszerűsítésének lehetőségét.

A konkrét vizsgálat eredménnyel zárult.

OBH 3914/2000.

III. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljárással és az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében rögzített védelem jogával összefüggésben visszásságot okoz az is, ha a rendőrség épületében nincs a fogvatartott által használható telefon, ezzel megakadályozzák, hogy a személyes szabadságában korlátozott személy értesíthesse hozzátartozóját, esetleg más személyt (védőt).

A Népszabadság 2000. augusztus 8-án megjelent "Incidens a Kossuth téren" című cikke arról számolt be, hogy augusztus 4-én, 17.00 órakor a Kossuth téren tartott rendezvényről két férfit előállítottak a kerületi kapitányságra. Az egyik előállított úgy nyilatkozott, hogy rendzavarás szabálysértés elkövetőjeként hallgatták meg és csak a hajnali órákban hagyhatta el a kapitányságot. Az előállítás ideje alatt védővel nem találkozhatott és hozzátartozóival sem beszélhetett még telefonon sem.

A cikk alapján a személyes szabadsághoz, védelemhez, tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a jogbiztonság követelménye sérelmének gyanúja miatt az országgyűlési biztos - hivatalból - vizsgálatot rendelt el. Annak során felülvizsgálatra kérte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét és iratot szerzett be a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságtól.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője megállapította, hogy 2000. augusztus 4-én 18 óra 20 perc körüli időben a budapesti Kossuth téren, a hivatalba lépő köztársasági elnök beiktatása alkalmából tartott ünnepségen a hivatalából távozó köztársasági elnök arcképét ábrázoló transzparenst kezében tartó állampolgárra egy másik személy hangosan, trágár kifejezéseket használt. Ezért a biztosítási feladatot ellátó rendőrök figyelmeztették a két férfit, hogy fejezzék be a rendzavarást. A felszólítottak ennek eleget tettek, de a rendőrök távozását követően ismét szidalmazták egymást és dulakodtak is. A dulakodás közben a transzparenst nem tartó férfi letépte a képet a tábláról. Ekkor a rendőrök visszamentek és közölték velük, hogy a rendzavarás szabálysértés továbbfolytatása miatt előállítják őket a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságára. Ez meg is történt, melynek az előállított személyek nem álltak ellen.

A főkapitány megállapította továbbá, hogy az előállított személyek az előállítás ideje alatt valóban nem beszélhettek telefonon hozzátartozóikkal, mivel az V. kerületi Rendőrkapitányságon nincsenek meg azok a technikai feltételek, melyek azt lehetővé tették volna. Elismerte a főkapitány azt is, hogy egyik előállított személynek sem volt az előállítás ideje alatt védője, ügyvédi meghatalmazást ugyanis nem csatoltak be és ilyen indítványt sem tettek.

A főkapitányi tájékoztató szerint először azt a személyt hallgatták meg elkövetőként, aki a transzparensről a képet letépte. Ezt követte a transzparenst tartó személy meghallgattása, aki nem tett vallomást és a jegyzőkönyvet sem írta alá. Arra hivatkozott, hogy csak a Német Nagykövetség által javasolt ügyvéd jelenlétében hajlandó nyilatkozni. A jegyzőkönyv lezárását követően ezen álláspontját megváltoztatta, vallomást tett. Így meghallgatását a rendőri szerv újra kezdte, ami 23 óra 50 perctől 00 óra 45 percig tartott. Meghallgatásukat követően mindkét előállított személyt szabadon bocsátották, előállításuk időtartama nem haladta meg a törvényben megengedett 8 órát. A rendőri szerv a meghallgatásokat követően az iratokat megküldte a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak. A főkapitány összességében úgy foglalt állást az ügyben, hogy az előállítás és annak végrehajtása során követett eljárás, valamint a szabálysértési eljárás alá vont személyek meghallgatása megalapozott, jogszerű és szakszerű volt.

A beszerzett iratokból az ombudsman azt állapította meg, hogy a transzparenst tartó személy panaszt tett a rendőri szerv vezetőjéhez amiatt, hogy előállítása után több órán át fogvatartották, nem telefonálhatott és a mellékhelyiségbe sem engedték ki. A panaszt a kerületi kapitányság vezetője 2000. augusztus 31-én elutasította, azzal az indokkal, hogy a panaszos által sérelmezett rendőri intézkedés sorozat megalapozott, maga az előállítás - aminek időtartama a törvényes határidőt nem haladta meg - jogszerű volt. Jogszabály nem tette kötelezővé hozzátartozójának és jogi képviselőjének értesítését sem. Nem tartotta alaposnak a kapitányságvezető a védelemhez való jog csorbulása sérelmezését sem, mert a szabálysértésekről szóló törvény nem tette kötelezővé az eljárás alá vont személy jogi képviselő útján való védelmét. Szólt az elutasító határozat arról is, hogy a panaszos meghallgatásai alkalmával nem említette, hogy szeretne a mellékhelyiségbe menni.

Az országgyűlési biztos nem vitatta, hogy jogszerű és megalapozott volt a két személynek az előállítása és szabálysértési eljárás alá vonása. Nem vonta kétségbe azt sem, hogy csak a szükséges ideig tartott személyi szabadságuk korlátozása. Ezért ezekkel kapcsolatban nem állapította meg a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljárással összefüggő visszásságot. Nem állapított meg alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot amiatt sem, hogy az előállított részére nem engedélyezték a mellékhelyiség használatát, mivel azt utólag nem lehetett tisztázni, hogy ilyen kérése volt-e. Törvénysértőnek minősítette viszont azt, hogy az Rtv. alapján panasszal élő személy az előállítás ideje alatt hozzátartozóival, illetve védőjével nem beszélhetett még telefonon sem. Az Rtv. vonatkozó rendelkezése alapján ugyanis az előállított fogvatartottnak minősül, ezért részére kötelező lett volna biztosítania, hogy egy hozzátartozóját vagy más személyt - aki akár lehet védő is - értesítsen. A rendőrségnek ez a kötelezettsége attól függetlenül fennállt, hogy az előállított nem terjesztett elő ilyen kérelmet. Ezeket figyelmen kívül hagyta a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságnak az előállított személyeket meghallgató nyomozója, valamint parancsnoka. Ezért - figyelemmel az előállított személyek és a hozzátartozóik jogos érdekeire - megsértették a jogállamiság és az abból eredő jogbiztonság követelményét, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot.

Az országgyűlési biztos megvizsgálta a 2000. március 1-jén hatályba lépett szabálysértési törvény rendelkezéseit is. Rámutatott, hogy azon kívül, hogy a törvény meghatározza, ki lehet védő a szabálysértési eljárásban, és hogy ki hatalmazhat meg védőt, a jogszabály nem szól arról, hogy ha az eljárás alá vont személyt meghallgatása alkalmával fogva tartanak, akkor védőt választhat - aki az Sztv. szerint nem feltétlenül jogi szakember -, de ha nem él ezen lehetőségvel, az a meghallgatásának nem akadálya. A törvény szóban forgó hiányosságai miatt az ombudsman - tekintettel az eljárásban meghallgatott, de a szabad mozgásában és a tartózkodási hely megválasztásában korlátozott személy érdekeire is - megállapította a jogállamiság és az abból származó jogbiztonság követelményével, valamint a tisztességes eljárással és a védelem jogával összefüggő visszásságot. Ugyanezen alkotmányos követelmények és jogok csorbulását amiatt is megállapította, hogy a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságon a fogvatartottak részére nem rendszeresítettek telefont, ami akadályozta az előállított személyeket a hozzátartozó vagy a védő értesítésében, és általában is korlátozza a fogvatartottat abban, hogy védőjével időbeli korlátozás nélkül kapcsolatot tarthasson.

Az ügyben feltárt visszásságokra tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlotta a belügyminiszternek, hogy fontolja meg a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvénynek a védővel, valamint az eljárás alá vont személy vallomását megelőző kötelező figyelmeztetéssel kapcsolatos rendelkezéseinek olyan jellegű kiegészítését, melynek alapján a szabad mozgásában és tartózkodási hely szabad megválasztásában korlátozott személynek lehetősége nyílik védő meghatalmazására, továbbá melynek alapján az eljárás alá vont személyt meghallgatása előtt figyelmeztetni kell a védő választási jogára. Ajánlotta továbbá a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjének, hogy mielőbb gondoskodjon arról, hogy a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság rendelkezzen olyan telefonnal, amely lehetővé teszi a fogvatartott számára a telefonhasználatot annak érdekében, hogy a védő-fogvatartott kapcsolattartása emiatt ne szenvedjen csorbát, illetve hogy a rendőri szerv biztosítani tudja a bármilyen minőségben fogvatartott részére a törvényben előírt értesítési lehetőséget. Kezdeményezte azt is, hogy a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság vezetője saját hatáskörében vizsgálja felül az ügyben rendőri intézkedések elleni panaszt elutasító határozatát és változtassa meg annak azon részét, amely az előállított személy értesítési lehetősége biztosításának mellőzésével kapcsolatos, végül hívja fel az alárendeltségében működő illetékes állomány figyelmét az előállított személyt jogszabályok alapján megillető jogok maradéktalan biztosítására. A budapesti rendőrfőkapitány és az V. kerületi rendőrkapitány az ajánlást és a kezdeményezést elfogadta. A miniszter a jogszabály kiegészítésével csak részben értett egyet. Nem fogadta el azt, hogy a szabálysértési törvény sorolja fel azokat az eseteket, amikor kötelező a védelem. Az ombudsman azonban ajánlását fenntartotta, válasza újragondolására kérte a belügyminisztert. Ez utóbbira való reagálás határideje még nem telt le.

OBH 4147/2000.

A panaszos azért fordult az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának Hivatalához, mert fedélzetmester férje - 2000. február 18-áról 19-ére virradóan - a Buda folyami motoros hajóról ismeretlen körülmények között eltűnt, feltehetően a Dunába fulladt, és a rendőrhatóság nem tett meg mindent hozzátartozója felkutatására, valamint többszöri kérése ellenére intézkedéseiről írásban nem értesítette. Nem tudott belenyugodni abba, hogy az országos körözés eredménytelen, s az eljárás az előadó tájékoztatása szerint évekig húzódhat, holott a Magyar Hajózási Részvénytársaság (MAHART) csak a rendőrségi eljárás lezárása után intézkedik az eset munkahelyi balesetként történő elbírálására.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, illetve az ennek részét képező tisztességes eljáráshoz való alkotmányos jogok sérelmének gyanúja miatt vizsgálatot indított. A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetőjének véleményét és iratok megküldését kérte.

A kapitányságvezető tájékoztatása szerint a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság nem tett eleget az eltűnt személyek felkutatására irányuló államigazgatási eljárás elintézési határidejének megállapításáról szóló 136/1994. (X. 26.) Korm. rendelet előírásainak, mely szerint az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 15. §-ának (1) bekezdése alapján "Az eltűnt személyek felkutatására irányuló hatósági eljárásban az érdemi határozatot a kérelem előterjesztésétől, illetőleg az eljárás hivatalból történő megindításától számított 90 napon belül kell meghozni."

A kapitányságvezető tájékoztatójában foglaltak és a megküldött iratok alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy rendőrhatóság csak az országgyűlési biztos megkeresését követően, a kapitányságvezető utasítására intézkedett, s a körözés további fenntartása mellett, a válaszlevéllel egyidejűleg - 2000. szeptember 27-én - hozta meg az államigazgatási eljárást megszüntető határozatát, és biztosította ezzel a panaszos részére a jogorvoslat lehetőségét.

OBH 4829/2000.

A panaszos az országgyűlési biztoshoz intézett beadványában sérelmezte a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatalnak a kisajátítást megelőző előmunkálatok végzését engedélyező határozatát, mert ellene a jogorvoslat lehetőségét kizárta.

Az országgyűlési biztos a jogorvoslathoz való jog (Alk. 57. § (5) bek.), a tulajdonhoz való jog (Alk. 13. § (1), valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.) megsértésének gyanúja miatt indított az ügyben vizsgálatot.

A megállapított tényállás szerint a közigazgatási hivatal 2000. IX. 19-én kelt határozatával a Bihartordai Önkormányzat jegyzőjének kérésére engedélyezte, hogy panaszos ingatlanán a földhivatal telekalakítási munkálatok részeként mérési munkákat végezzen, s ennek kapcsán az ingatlanra bemenjen. A határozat rendelkező részében rögzítésre került, hogy "E határozat jogerős, ellene jogorvoslatnak helye nincs", továbbá hogy "E határozat azonnali végrehajtását rendelem el". A határozat indokolásában nem került megjelölésre az a jogszabályhely, melyre a közigazgatási hivatal a határozata elleni jogorvoslat kizárására vonatkozó döntését alapította.

Az országgyűlési biztos vizsgálata feltárta, hogy a hivatkozott 1976. évi 24. törvényerejű rendeletben nincs olyan jogszabályhely, melyre a hivatal a kisajátítás feltételei fennállására vonatkozó döntését alapította, illetve nem jelölte meg azt a jogszabályhelyet, melyen a jogorvoslat kizárására vonatkozó rendelkezése alapszik.

A vizsgálat megállapította, hogy a közigazgatási hivatal határozata sérti panaszos jogorvoslathoz való jogát, s ezen keresztül a jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való jogát is, mely az említett alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot idézett elő.

Az élethez és az emberi méltósághoz való jogot - figyelemmel az Alkotmánybíróság vonatkozó határozataira - az egyéb alapjogok forrásául és feltételéül szolgáló, az emberrel veleszületett, sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapjognak tekintettük, illetve tekintjük.

2000-ben az élethez való jog különböző feltételeiről való gondoskodás miatt ritkábban állapítottunk meg visszásságot, mint a korábbi években. Fennállt viszont az élethez való joggal összefüggő visszásság olyan esetben, amikor az életveszélyes folyószakasz, tó mellett nem helyezték ki a fürdőzést tiltó táblát.

Az élethez való jog közvetlen veszélyét rögzítettük akkor, amikor a gyógykezelt beteg nem kapott tájékoztatást arról, hogy a számára megvalósított terápia miatt nincs autóvezetésre alkalmas állapotban. Ugyanezen jog biztosításának közvetlen veszélyeként értékeltük azt, amikor az arra illetékes hatóság szakszerűtlenül, nem körültekintően járt el a háborús lövedékek rejtegetésére vonatkozó bejelentésre. Az élethez való jogot közvetlenül veszélyezteti az is, amikor a beteg nem a legrövidebb időn belül részesül egészségi állapotának megfelelő gyógyellátásban.

Sérül az emberi méltósághoz való jog, ha a bv. intézetben elhelyezett fogvatartottak és az ott dolgozók elhelyezési, valamint élet- és munkakörülményei nem felelnek meg a minimális alkotmányos követelményeknek sem.

Súlyosan sérül az élethez és az emberi méltósághoz való jog akkor, amikor a büntetés-végrehajtási intézet személyi állománya nem akadályozza meg, hogy a fogvatartottat társai ne bántalmazzák.

Nem mellőzhető az emberi méltósághoz való joggal összefüggő visszásság megállapítása olyan esetben sem, ha pánikbetegségben szenvedő elítéltet indokolatlanul helyezik magánzárkába, továbbá ha az elítéltet fegyelmi büntetésként a jogszabályban meghatározott maximális időtartamot meghaladóan tartják elkülönítve.

Az elmúlt évekhez hasonlóan honvédségi kiképzőközpontokban és más katonai objektumokban is végeztünk vizsgálatokat. A meglévő infrastrukturális körülmények szoros összefüggésben vannak az ott elhelyezett és szolgálatot teljesítő állampolgárok emberi méltóságával. Alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot okoz, ha a sorkatonák körletének felszereltsége annyira hiányos, hogy a tisztálkodási és a mellékhelyiségek használatának lehetőségét nem tudják biztosítani. Hasonló helyzet alakul ki, ha a hivatásos és szerződéses állomány annyira alacsony létszámú, hogy az veszélyezteti a feladatok biztonságos ellátását.

A rendőrök által törvényesen alkalmazható kényszerintézkedés is sértheti az emberi méltósághoz való jogot. Visszás ugyanis az olyan kényszerintézkedés alkalmazása, amelyet az elérni kívánt cél nem indokol. Ilyen esetben az Alkotmány 54. § (2) bekezdésében rögzített kegyetlen, megalázó, embertelen elbánás tilalmát is megállapítjuk.

A gyermekek sajátos, kiszolgáltatott helyzetéből adódóan mindig megkülönböztetett figyelemmel vizsgáljuk a gyermekbántalmazással kapcsolatos eseteket. A gyermekek bántalmazásakor - a gyermeki jogok alapvető sérelmén túl - sérül az élethez és emberi méltósághoz fűződő joguk is. A sérelem okozója nemcsak a bántalmazást elkövető személy lehet, hanem a védőnő, a tanár, az orvos, az ügyész, és a rendőr is, amennyiben a tudomására jutott eseményt nem jelzi annak a hatóságnak, amelyik a gyermek érdekében eljárhatna.

Az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben visszásság keletkezik akkor is, ha a mozgáskorlátozottak és a gyermekkocsival közlekedők számára a tömegközlekedés nem akadálymentes, vagy a segítés céljára létesített berendezésekhez nem férhet hozzá minden rászoruló.

Az emberi méltóság sérülhet úgy is, hogy az önkormányzat a szociális juttatások kifizetését egy arra a célra alkalmatlan helyre, és egy napra korlátozza.

Az elmúlt évben külön, önállóan nevesített jogként jelent meg gyakorlatunkban az emberi méltósághoz való jogból eredő önrendelkezési jog. Az önkormányzatok olyan tartalmú rendelete ugyanis, amely szerint a hulladékelszállítás díját előre kell megfizetni, alkalmas az önrendelkezési joggal összefüggő visszásság megállapítására.

Az emberi méltósághoz fűződő jog kortól független. Ezért az ismeretlen szülőktől származó csecsemő emberi méltósághoz való joga csorbul, ha a hatóság mulasztása miatt hosszú ideig nem kap nevet, hanem őt számmal regisztrálják.

Az emberi méltósághoz való jog alapján kifogásoltuk azt, ha egy pszichiátriai betegek otthonában a lakószobák ajtaját állandóan nyitva tartották, vagy ha a súlyos beteget kulcsra zárt szobában, felügyelet nélkül hagyták, végül ha nem voltak nemenként elkülönített mellékhelyiségek, vagy azok nem zárhatók.

Nem okozott viszont visszásságot az emberi méltósághoz fűződő joggal kapcsolatban az, ha egy - a higiéniai előírásokat figyelmen kívül hagyó - a célra alkalmatlan és engedély nélkül működő hajléktalanszállót, a hajléktalanok elhelyezéséről való egyidejű gondoskodás után, bezártak. Az sem, ha a beteg önrendelkezési jogának korlátozása a beteg érdekében hozott orvosszakmai döntésen alapult.

OBH 10037/1997., 4717/1998., 178/2000., 971/2000.

Mozgáskorlátozott panaszosok azt sérelmezték, hogy a közhasználatú épületekben, közterületeken, egészségügyi és sportlétesítményekben, a metrón a közlekedés számukra esetenként lehetetlen, és általánosan nem akadálymentes. Különösen így van ez a rámpával át nem hidalható szintkülönbségek esetén.

Az országgyűlési biztos az OBH 434/1998. számú, "A mozgáskorlátozottak emberi és állampolgári jogai érvényesülésének helyzetéről..." szóló átfogó vizsgálatában már megállapította, hogy a közhasználatú épületekben a mozgáskorlátozottak akadálymentes közlekedése általában nem biztosított. Ennek a vizsgálatnak a tapasztalatai azonosak az átfogó vizsgálatban megállapítottakkal. Az országgyűlési biztos azokra vonatkozóan már részletes ajánlásokat tett (lásd ott). Mivel a megszólítottak az ajánlásokat elfogadták, és a szükséges jogszabály-módosítások előkészítése, egyeztetése folyamatban van, ezért újabb ajánlást e körben nem tett.

Az akadálymentesség szempontjából sajátos a közlekedésben a budapesti földalatti vasút (MILL.FAV) helyzete. Ennek állomásait eredeti kiépítésük szerint lépcsőn lehet megközelíteni, amely sem a mozgáskorlátozottak, sem a gyerekkocsival közlekedők számára nem akadálymentes. Az állomások megközelíthetősége érdekében a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) korlátlifteket szerelt fel. A mozgássérült panaszosok szerint ez a rendszer a tömegközlekedésben való részvételüket nagyon kevéssé segíti.

Az épített környezet védelméről szóló törvény szerint: "Akadálymentes: az épített környezet akkor, ha annak kényelmes, biztonságos, önálló használata minden ember számára biztosított,..." Ezért a biztos nem csak a mozgáskorlátozottak, hanem a "minden ember számára" való akadálymentességet vizsgálta. A babakocsival közlekedők a közlekedésben sok hasonló problémával szembesülnek, hiszen a járdán parkoló kocsiktól éppúgy nem férnek el, mint a kerekesszékkel közlekedők, éppúgy a balesetveszélyes úttestre kényszerülnek, jelentősebb szintkülönbségek áthidalására nem képesek.

Az ügyben a biztos a Fővárosi Önkormányzatot, mint a budapesti tömegközlekedés közszolgáltatóját kereste meg. A tájékoztatás szerint a korlátliftek telepítésére - a mozgáskorlátozottak kezdeményezésére - a Deák téri, Széchenyi fürdői és a Mexikói úti állomásokon került sor, a többi állomás szűk lejárata lehetetlenné tette még ezt is. A korlátliftek használói egyben "liftkezelők" is. A lift használata vizsgatételhez és egy kulcs birtoklásához kötött. Ez részben hatósági előírás, részben az illetéktelen kezelést kívánják így kizárni. A korlátliftek konstrukciójából adódóan nem szükséges külön kezelőszemélyzet beállítása. Kulcsnélküli üzemre való áttervezése, átalakítása és külön személyzettel való üzemeltetése a BKV szerint olyan jelentős költségvonzatú, amelyhez forrással nem rendelkeznek. A kulcs megszerzésének feltételeit a mozgáskorlátozottak szervezeteivel közölték, a számukra készülő írott sajtóban is meghirdették. Ennek ellenére legfeljebb napi egy-két utazást regisztrálnak.

Az országgyűlési biztos kérdésére a BKV megállapította, hogy a korlátliftek jelen állapotukban nem alkalmasak a babakocsik biztonságos szállítására, azokat a kerekes székkel közlekedők egy részének használhatóan fejlesztették ki. A biztonsági berendezések jelenlegi kialakítása (üzemelés közben lehajló korlát, folyamatosan nyomva tartandó nyomógomb) gyakorlatilag lehetetlenné teszi a korlátlifteken babakocsi szállítását. Alkalmassá tételük a biztonsági berendezések módosítását igényelné, valamint a liftet csak vizsgát tett és kulccsal rendelkező személy kezelheti. Ebben a rendszerben minden, a liftet használni kívánó személynek vizsgával és kulccsal kellene rendelkeznie. Ez kivitelezhetetlen.

Az esélyegyenlőségről szóló törvény szerint a kihirdetésekor már működő közlekedési rendszereknek, tömegközlekedési eszközöknek, utasforgalmi létesítményeknek fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig kell az akadálymentesség feltételeinek megfelelniük, így a földalatti vasút állomásainak is. Tekintetbe véve a megvalósításhoz szükséges anyagi fedezetet, a műszaki feltételek bonyolultságát, az országgyűlési biztosnak a törvény határidőre vonatkozó előírását el kellett fogadnia, erre ajánlást nem tett.

Kezdeményezte azonban, hogy a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint a közlekedési és hírközlési miniszter vizsgálja felül a korlátliftek üzemeltetésére és használatára vonatkozó előírásokat. Változtassák meg azokat úgy, hogy lehetséges, illetve biztosított legyen a közforgalomban a felvonók (korlátliftek) kezelői vizsga nélküli közhasználata.

A főpolgármester a jelentést elfogadta. A szükséges jogszabályváltozás és anyagi lehetőségeik függvényében a Főváros a felkérésnek eleget tesz.

A korlátliftek emelőgépnek való minősítésük miatt a gazdasági miniszter hatáskörébe tartoznak. Mivel a széles körben való használhatóságukat kívánta elérni az ajánlás, és az emelőgépként kétséges, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert kérte fel a biztos, hogy az érintett tárcák bevonásával oldja meg a kérdést.

A válaszadásra nyitva álló határidő még nem telt le.

OBH 8271/1997.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 2686/1998.

S. R. fiatalkorú elítéltet a Hajdú-Bihar Megyei Büntetésvégrehajtási Intézetben zárkatársai bántalmazták, ennek során súlyosan megsérült. Édesanyja panasza alapján az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el. A történtekről tájékoztatást kért a legfőbb ügyésztől és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság Vizsgálati Osztályától.

S. R.-t a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság szabadságvesztés büntetésre ítélte. Büntetése letöltésére 1998. március 18-án jelentkezett a Hajdú-Bihar Megyei Büntetésvégrehajtási Intézetben. A jogszabályi előírásoknak megfelelően egy olyan zárkában helyezték el, amelyben rajta kívül három másik fiatalkorút tartottak fogva. Bántalmazása már az intézetbe kerülése után néhány nappal megkezdődött. Zárkatársai eleinte csak pofozták, ököllel ütlegelték, B. K. nevű zárkatársa az étkezéshez rendszeresített bicskával szurkálta a combját és a fejét, majd fajtalanságra kényszerítették és megerőszakolták. Március 29-én folyosótakarítás közben is ütlegelték. Takarítás és fürdés után a zárkájukba mentek, ahol kb. 5 perc múlva S. R. elvesztette az eszméletét. A mentők kórházba szállították, ahol sürgős műtéti beavatkozásra került sor (az édesanya beadványa szerint a fia bordája eltört és lépe összeroncsolódott). A beteget, állapotának stabilizálását követően szállították át a Büntetés-végrehajtás Tököli Központi Kórházába. A büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka a Debreceni Városi Ügyészségen feljelentést tett a sértett zárkatársai ellen.

A büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény 11. § (4) bekezdése alapján a személyi állomány tagja köteles megakadályozni, hogy a fogvatartottak egymást bántalmazzák, sanyargassák, vagy egyéb, az emberi méltóságot sértő magatartást tanúsítsanak. S. R. több napon át tartó, súlyos következményekkel járó bántalmazása - a megfélemlített sértett panaszának hiányában is - megakadályozható lett volna, ha nagyobb figyelmet fordítanak az agresszív természetű B. K. és társai ellenőrzésére.

OBH 3041/1998.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 3228/1998.

Teljes szöveg: 3.12. alfejezetben.

OBH 7287/1998.

A panaszos az országgyűlési biztos általános helyetteséhez intézett beadványában a fogvatartottak szállítása és ehhez kapcsolódó ideiglenes elhelyezése során uralkodó körülményekről szerzett tapasztalatait írta le. A panasz szerint a körszállítások lebonyolításánál 40-50 személyt helyeznek el olyan zárkákban, amelyeknek a befogadóképessége 10-15 személy, és hiányzik belőlük a vizesblokk.

A panasz alapján az emberi méltósághoz való joggal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt az általános helyettes vizsgálatot indított, a vizsgálat során tájékoztatást kért a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokától.

A körszállítás a fogvatartottak hetenkénti gyakorisággal végzett - bv. intézetek, illetve egyéb intézmények közötti - szállítása. A körszállításra váró elítélteket Budapesten a Budapesti Fegyház és Börtönben gyűjtik össze. Itt egy-egy szállítási napon átlagosan kb. 1000 fő várja a továbbszállítást. A zárkák, melyekben az elítéltek várakoznak zsúfoltak, bennük sem mosdó, sem mellékhelyiség nincs.

Az Alkotmány kimondja, hogy minden embernek veleszületett joga van az élethez és emberi méltósághoz (Alk. 54. §), valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez (Alk. 70/D. §). Mindkét jog - a teherbíró-képességhez mérten - az állam kötelességévé teszi azon körülmények biztosítását, melyek e jogok érvényesülésének feltételeit képezik. A büntetés-végrehajtási intézeteken belüli fogvatartás esetén e körülményeket a 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet határozza meg. Ennek 135. § (2) bekezdése kimondja, hogy a zárkákban folyó vízzel ellátott mosdót és elkülönített WC-t kell kialakítani. A rendelet az előbbi előírás alól csak az ön- és közveszélyes elítéltek tartózkodására kialakított zárkák esetében tesz kivételt.

OBH 100/1999. és OBH 3787/2000.

Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben.

OBH 287/1999. számú ügy utóélete

A rendőrtiszt panaszost bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vették. A gyanúsítottat egyenruhában helyezték el a BRFK Gyorskocsi utcai fogdájában, más bűncselekmények miatt fogvatartottak közé.

1998. május végén a panaszost kihallgatásra átszállították a BRFK Teve utcai objektumába. A panaszos kezeit a zárkája előtti folyosón hátrabilincselték és a fejére egy szemnyílás nélküli csuklyát húztak. Az átszállítás során a fejét a két lába közé kellett hajtania. A BRFK-n, egy irodahelyiségben két órán keresztül ebben a testhelyzetben volt, amikor átvezették a felismertető szobába és levették a fejéről a csuklyát. Felismertetésre nem került sor. A panasz alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatot rendelt el és tájékoztatást kért a legfőbb ügyésztől és az országos rendőrfőkapitánytól. Megállapította, hogy a rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet nem tartalmaz olyan elkülönítési előírást, amely a fegyveres erők vagy fegyveres testületek - egyenruhás vagy polgári ruhás - hivatásos állományú tagjainak esetében az általános rendelkezésektől eltérne. Az átkísérésre a rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet 34. § (1) bekezdése szerint a Rendőrség Szolgálati Szabályzata 82. §-ának rendelkezéseit kell alkalmazni. A csuklya nem szerepel a rendőrségi törvényben felsorolt kényszerítő eszközök között és alkalmazásának szabályai sincsenek megállapítva, ezért használata a megalázó bánásmód (Alk. 54. § (2) bek.) tilalmába ütközik, továbbá megállapítható a jogállamiság és annak nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonság (Alk. 2. § (1) bek.) sérelme is..

Az országos rendőrfőkapitány az ajánlást elfogadta, a csuklya használatát megtiltotta. A belügyminiszter ugyancsak elfogadta az ajánlást és a 4/2000 (I. 31.) BM rendelettel módosította a rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendeletet. A legfőbb ügyész helyettese szerint a panaszos egyenruhában történő fogdába helyezése nem tekinthető megalázó bánásmódnak, emellett azonban a jogszabály módosítására irányuló ajánlással egyetértett. Az országgyűlési biztos általános helyettese a belügyminiszter intézkedését és az országos rendőrfőkapitány válaszát elfogadta, a legfőbb ügyész helyettesének álláspontját tudomásul vette.

OBH 1185/1999., OBH 1888/1999., OBH 2458/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 1332/1999. és OBH 6829/1996.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 2112/1999.

A panaszos azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. (a továbbiakban: intézet) kezelésében lévő Farkasréti Temetőben, ahonnan el akarta hozni hozzátartozói urnafülkében nyugvó hamvait, 8610 forintot kértek a hamvak kiadásáért. Kifogásolta továbbá, hogy az urnák elhelyezésekor erről a költségnemről nem tájékoztatták, és nem térítették vissza az urnafülke megváltási díjából visszajáró részt. A panaszos ahhoz kérte az országgyűlési biztos segítségét, hogy a jogtalanul felszámított költségeket kamataival együtt térítse meg az intézet.

Az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatra kérte fel a Fővárosi Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget. A fogyasztóvédelmi felügyelőség arról tájékoztatott, hogy felkérésére az intézet vezérigazgatója vizsgálatot tartott, és levélben tájékoztatta a panaszost a 8610 forintos költség részletezéséről, és arról, hogy visszaküldték az urnafülke megváltási díjának időarányos részét, azaz 225 forintot. Elnézést kért, hogy figyelmetlenségükkel gondot okoztak a panaszosnak.

A panaszos újabb beadványában továbbra is sérelmezte a szolgáltatás díját és azt, hogy sem a szülei temetésének a megrendelésekor, sem később, a használati jog hosszabbításakor ilyen költségekről nem tájékoztatták. Továbbra is kérte, hogy az intézet a jogtalanul felszámított költségeket kamatostul térítse vissza.

A panaszos újabb levelére az országgyűlési biztos megkereste az intézet megbízott vezérigazgatóját, és kérte, hogy küldje el az érvényes árjegyzéket, mellékelve a szóban forgó szolgáltatás 1999. március 8-án érvényes árait is. A vezérigazgató elküldte az 1999. évi árjegyzék azon részét, amely a hamvak temetőből való kiadásának ÁFA-s árát tartalmazzák. Ez valóban 8610 forint.

Tájékoztatott arról is, hogy a fogyasztókat személyes megjelenésükkor vagy telefonon történő érdeklődésükkor tájékoztatják a kívánt szolgáltatás díjáról, és arról is, hogy amennyiben igénylik, a megváltási díj időarányos részét visszatérítik. A megrendeléseket felvevő dolgozók többszáz oldalas árjegyzékből végzik a munkájukat, ennek az árközlésnek a fogyasztók rendelkezésére bocsátása technikailag nem kivitelezhető.

Ennek elkerülése érdekében ajánlásban felkérte a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. vezérigazgatóját, hogy a fenntartásában lévő temetőkben függessze ki a legfontosabb szolgáltatások árjegyzékét, azzal a tájékoztatással, hogy a fogyasztó a részletes árjegyzéket kérésére megtekintheti, továbbá, hogy a megváltási ár időarányos részét visszakérheti. Gondoskodjon arról, hogy a sírhely megváltási díjának megfizetésekor a fogyasztót tájékoztassák arról is, hogy amennyiben a sírhely (urnafülke) használati jogának megszűnésekor a hamvakat kikéri, annak szolgáltatási díját külön meg kell fizetni.

Az ajánlást a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. vezérigazgatója elfogadta, és a következő intézkedéseket tette: A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott legfontosabb szolgáltatások hatósági árait a temetők irodájában kifüggesztik azzal a figyelmeztetéssel, hogy amennyiben az ügyfél a sírhelyet annak lejárata előtt kiüríti, az időarányos sírhelyhasználati díj részére visszajár, a részletes árjegyzéket pedig kérésére megtekintheti. A sírhely megváltásakor kiadandó számla ügyfélpéldányának hátoldalán lévő tájékoztató szöveget kiegészítik azzal, hogy a sírhely, urnafülke kiürítése esetén az időarányos sírhelydíj visszajár, de az exhumálás, illetőleg urnakivétel szolgáltatása külön díjazás mellett történik.

OBH 3080/1999.

4. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való joggal kapcsolatban - figyelemmel a bv. dolgozók érdekeire - a visszásság közvetlen veszélyét rejti magában, ha a bv. intézetben a fogvatartottak és a bv. dolgozók gyógyítása ugyanabban az ambuláns helyiségben történik.

A Szeged-Nagyfa Büntetés-végrehajtási Intézetből két éven belül hét egyéni panasz érkezett az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. A panaszosok sérelmezték a fogvatartás körülményeit, az orvosi ellátást, az élelmezést, a fenyítés alkalmazását, az enyhébb végrehajtási szabályok és a büntetés-félbeszakítás engedélyezésének gyakorlatát.

A panaszok alapján felmerült több alkotmányos jog sérelmének gyanúja, ezért az országgyűlési biztos átfogó vizsgálatot rendelt el, amelyet kiterjesztett a büntetés-végrehajtási intézetben dolgozók élet- és munkakörülményeinek, alkotmányos és emberi jogainak ellenőrzésére is. A vizsgálat során a hivatal munkatársai helyszíni vizsgálatot végeztek az intézetben, átvizsgálták a vonatkozó dokumentumokat, interjúkat készítettek az elítéltekkel és a dolgozókkal. Ezenkívül az országgyűlési biztos a panaszokban megfogalmazott konkrét sérelmekkel kapcsolatban felülvizsgálatra kérte a legfőbb ügyészt és a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát, valamint tájékoztatást kért a nagyfai bv. intézet parancsnokától.

Az ombudsman megállapította, hogy Nagyfán 1990-től működik Büntetés-végrehajtási intézet. Elítéltek, egészségügyi utókezelésre szoruló fogvatartottak és külföldi férfi idegenrendészeti őrizetesek elhelyezésére szolgál. Funkcióváltáskor azonban a jelentősebb átalakításokon kívül más nem történt az épületekben. Ezért a fogvatartottak fokozat - fegyház, börtön, fogház - szerinti elkülönítése nem megoldott. Az ellenőrzéskor 147 százalékos volt az intézet telítettsége.

A fogvatartottak elhelyezésére szolgáló épületek állapota rossz volt, a fürdőhelyiségek, illemhelyek, konyha és étkező vakolata pergett, sőt nedvesek, penészesek, dohosak, a körletek lelakottak voltak. A lefolyók eldugultak, a fűtés korszerűtlen volt, több helyen fel sem melegedett a radiátor. Az intézmény vízhálózatából folyó vizet az ÁNTSZ 1999 augusztusában emberi fogyasztásra alkalmatlannak ítélte, lajtoskocsiból kaptak ivóvizet a fogvatartottak és a dolgozók. Az elhelyezési épületek elektromos hálózata és szerelvényei nem feleltek meg a villamossági, tűzvédelmi, érintésvédelmi, villámvédelmi szabványnak. Az épületegyüttes egy egysoros kerítéssel volt körül véve. A négy őrtoronyból csak kettőben volt őrszolgálat. Ezekre, különösen az épületek és az infrastruktúra leromlott állapotára tekintettel az ombudsman megállapította, hogy a fogvatartottak és az ott dolgozók legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint az egészséges környezethez való joga súlyosan sérült, ami több vonatkozásban magában hordozta az élethez és az emberi méltósághoz való jog közvetlen veszélyét is. Ezért ajánlotta az igazságügy-miniszternek és a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának bizonyos épületrészek teljes felújításig történő bezárását, illetve haladéktalan felújítását, a lakóegységek hiányzó felszerelési-berendezési tárgyainak pótlását.

A fogvatartottak ellátásával és foglalkoztatásával kapcsolatban az országgyűlési biztos megállapította, hogy az intézetben az orvosi ellátás jó volt, az elítéltek gyógykezelését túlnyomórészt meg tudták oldani helyben, de ha szükséges volt, külső kórházi vizsgálatot vagy ellátást is igénybe vettek. Az egészségügyi részleg megfelelő szakorvosi és nővéri létszámmal, főállású gyógyszerésszel működött. Az előírt kezeléseket és gyógyszereket a fogvatartottak hiánytalanul megkapták. Az intézetben naponta hatféle menü készült. Azok összeállításánál figyelembe vették a munkavégzéssel, egészségi állapottal, vallási szokásokkal összefüggő speciális igényeket és a kalória mennyiségre vonatkozó miniszteri rendelet előírásait. Az adagok mennyiségét, minőségét rendszeres ellenőrzés alá vonták. A rászorulók pótélelmet is igényelhettek. Tisztálkodószert, élelmiszert és egyéb alapszükségleti cikket a fogvatartottak saját letéti pénzükből maguk vásárolhattak az intézményen belül működő üzletben. Csomagot és pénzt csak postán kaphatott az elítélt, látogatótól készpénzt nem fogadhatott el, eltávozásról csomagot nem hozhatott magával.

A fogvatartottak munkáltatását is jónak ítélte meg az országgyűlési biztos. A munkaképes elítéltek 70 százaléka dolgozott az intézeten belül és azon kívül létesített munkahelyeken. Általános iskolai oktatásban a vizsgálatkor negyvenöten vettek részt. Ezenkívül indítottak szakköröket, tanfolyamokat is a fogvatartottak számára.

A szabad levegőn való tartózkodás és a szabadtéri sportolás lehetőségei megfelelőek voltak. Ezért az ombudsman nem állapított meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot a Nagyfán elhelyezett fogvatartottak ellátásával és foglalkoztatásával kapcsolatban.

Az intézet házirendjével, fegyelmezési gyakorlatával, az elítéltek kapcsolattartási és panasz előterjesztési lehetőségeivel összefüggésben az országgyűlési biztos megállapította, hogy Nagyfán késedelmesen készült el az új házirend, amely 2000. január 1. helyett csak 2000. május 3-án lépett hatályba. A módosításra miniszteri rendelet kötelezte a bv. intézeteket, de Nagyfán csak az országos parancsnok áprilisi helyszíni ellenőrzésekor derült fény a mulasztásra. Az országgyűlési biztoshoz ezzel kapcsolatban benyújtott panasz tehát megalapozott volt. Ezért meg állapította az országgyűlési biztos, hogy sérült a fogvatartottaknak a jogbiztonság követelménye érvényesüléséhez és a tisztességes eljáráshoz való joga, hiszen jogos érdekük fűződött ahhoz, hogy a házirend szabályai már 2000. január 1-től harmonizáljanak a jogszabállyal. Ajánlást mégsem tett, mert a mulasztást időközben pótolták.

A házirend tartalmát az ombudman nem kifogásolta. A fogvatartottak jogi helyzetére (fokozat szerint, utókezelt, magánelzárás fenyítést töltő, stb.) tekintettel öt különböző házirend készült. Mindegyik részletesen tartalmazta a viselkedési, higiéniai, öltözködési előírásokat, az intézeten belüli tartózkodás és mozgás szabályait, a munkavégzés feltételeit, a panasz, kérelem, jogorvoslat rendjét, a szabadidő eltöltése és a vallásgyakorlás lehetőségeit, a kapcsolattartás különböző formáit, a vásárlások rendjét, a fenyítések és jutalmazások formáit. Az idegenrendészeti őrizetesek számára hat idegen nyelvű fordítást és rájuk vonatkozó speciális útmutatót is készítettek. Az országgyűlési biztos a házirendekben rögzített előírásokkal összefüggésben nem állapított meg alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot. Nem állapít meg alkotmányos joggal összefüggő visszásságot az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásának és a büntetés félbeszakítási kérelmek elbírálásának gyakorlatában sem.

Az intézet személyi állományának helyzetéről azt állapította meg az országgyűlési biztos, hogy nehéz körülmények között dolgoznak, ennek ellenére az erkölcsi-fegyelmi helyzet kielégítő volt a vizsgált időszakban. A vizsgálat időpontjában 8 állás volt betöltetlen. A dolgozók átlagéletkora 36 év volt. A helyszíni vizsgálatot megelőző 12 hónapban átlagosan havi 199,6 órát töltöttek szolgálatban az idegenrendészeti, a fogvatartási ügyek és a biztonsági osztály dolgozói. Illetményüket a hivatásos dolgozók és a közalkalmazottak egyaránt kevesellték. Az elhelyezés leromlott állapota és az infrastruktúra számtalan hiányossága a dolgozókat is sújtotta. A dolgozók közül többen jogosan kifogásolták, hogy a fogvatartottak és az intézet állományának orvosi ellátására egy ambuláns vizsgáló- és kezelőhelyiséget rendszeresítettek. A hivatásos állomány egyik tagja azt sérelmezte, hogy beiskolázási segélyt legutóbb csak az kapott, akinek három vagy több gyermeke iskolás.

Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a rendeltetésszerű használatra alkalmatlan öltöző épülete és felszereltsége miatt sérült az intézetben dolgozó közalkalmazottak és hivatásos testületi tagok emberi méltósághoz és egészséges környezethez való joga. A fogvatartottak és a bv. dolgozók közös helyiségben történő gyógyítása a dolgozók emberi méltósághoz való joga, a beiskolázási segélyezés gyakorlata pedig a diszkrimináció tilalma sérelmének közvetlen veszélyét rejtette magában. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokát ajánlásban kérte a feltárt visszásságok mielőbbi megszüntetésére.

A címzettek az ajánlásokkal egyetértettek, de pénzügyi lehetőségek hiányában valamennyit nem látták teljesíthetőnek. Válaszuk hasonló volt a tekintetben, hogy a nagyfai bv. intézetnek - a karbantartási kereten felül - 2001-2002. években 35685 millió forintot biztosítottak a szennyvíztisztító telep átépítésére, a körletek vizesblokkjainak felújítására, a zárkák kialakítására, az elítéltek rendelkezésére álló konyha, az ivóvíz hálózat és a szolgálati öltözők, valamint a szolgálati lakások felújítására. Az országos parancsnok a személyi állomány orvosi ellátásának helyiségbeli elkülönítésére nem, de szervezési intézkedéssel, időbeni elkülönítésére utasította az intézet parancsnokát. Az iskolakezdési támogatás diszkriminációmentessé tételét a közel jövőben nem találta megoldhatónak. Az országgyűlési biztos csak részben fogadta el a válaszokat. Nem értett egyet a beiskolázási segélyezéssel, valamint a lakóegységek fürdőhelyiségeinek és a kórházi részleg betegelkülönítő helyiségéhez tartozó fürdőszobának a biztonságos használatával, továbbá az állomány részére megfelelő öltöző kijelölésével kapcsolatos ajánlásra adott válaszokkal. Ezért ezutóbbi ajánlásait az országgyűlési biztos fenntartotta. Újabb válasz még nem érkezett, de a határidő sem telt még le.

(Az OBH 3080/1999. számú jelentéssel befejezett további ügyek: OBH 5488/1999., 5676/1999., 785/2000., 2012/2000., 2200/2000., 2782/2000.)

OBH 4623/1999.

Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha az ápoló-gondozó otthon házirendje az önrendelkezési jog gyakorlásához szankciót, nevezetesen az intézményi jogviszony megszüntetésének lehetőségét fűzi.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 4908/1999.

Az országgyűlési biztos általános helyettese 1997 nyarán hivatalból indított vizsgálatot annak felderítésére, hogy a tűzszerészek élethez és emberi méltósághoz, valamint a személyes szabadsághoz és biztonsághoz való alkotmányos joga különleges feladatuk ellátása során miként érvényesül. A vizsgálat 1997. augusztus 18-án jelentéssel zárult, amelyben több ajánlás is szerepel.

Az országgyűlési biztos általános helyettese 1999-ben ellenőrző vizsgálatot rendelt el, az érintett alkotmányos jogok érvényesülése érdekében tett ajánlások teljesítésével kapcsolatban. A vizsgálat során ismételten revíziót tartottak a tűzszerész zászlóalj Budapest Váci úti laktanyájában.

Az ellenőrző vizsgálat során az általános helyettes megállapította, hogy a tűzszerész zászlóaljnál az elmúlt időszakban tett intézkedések jelentős mértékben javították az alkotmányos jogok érvényesülésének feltételeit. A helyzet teljes rendezéséhez azonban további lépések szükségesek.

- A megsemmisítő és begyűjtő helyek hiánya, valamint a helyszínen fel nem robbantott lőszerek elavult, a biztonsági követelményeknek meg nem felelő, megkülönböztető jelzés nélkül közlekedő járművekkel történő szállítása visszásságot okoz.

- A védőeszközök korlátozott száma és rossz minősége, az aknakutató műszerek hiánya visszásságot okoz.

- A híradástechnikai eszközök hiánya, így különösen a telefonvonalak csekély száma és a rádiótelefonok használhatóságának időbeli korlátozottsága visszásságot okoz.

- A különleges tűzszerész feladatok ellátásához elengedhetetlenül szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek megfelelő képzés keretében történő közvetítésének elmaradása sérti a tűzszerészek alkotmányos jogait.

- A hivatásos és szerződéses állomány létszáma alacsony, ezért megkérdőjelezi a mentesítési feladatok biztonságos ellátásának feltételeit. A visszásság abban is jelentkezik, hogy a létszámhiány miatt a pihenéshez való jog is csorbul.

- A veszélyességi pótlék ügyében további vizsgálatot tartott szükségesnek az általános helyettes, erről külön jelentés készítését tervezte.

Ezt követően a Magyar Honvédség parancsnoka több részletben tájékoztatta az országgyűlési biztost a tett intézkedésekről, az alábbiak szerint:

A tűzszerészek részére újabb járművek, védőruhák és aknakutató műszerek beszerzésére intézkedett 2000. évre, kiegészítve további számítógépekkel. Hasonló intézkedés történt a személyi állomány elhelyezési körülményeinek javítása érdekében, a Honvéd Folyami Flottillával közös bázisukon. Ezek az intézkedések azt is szolgálják, hogy a tűzszerész szakmát vonzóbbá tegyék, ezáltal felszámolják vagy legalább enyhíthetik a létszámhiányt. Kezdeményezték a tűzszerészképzés felvételét az Országos Képzési Jegyzékbe.

A járőrökkel való kapcsolattartás, valamint a külső és belső híradás feltételei javultak új rádiótelefonok beszerzésével; az ellenőrzési feladatok ellátása érdekében egy személygépkocsi került kiutalásra.

Egy fő Szlovákiában volt tűzszerész tapasztalatcsere-látogatáson, zászlóalj folyamatosan képviselteti magát az SFOR kötelékében, ez is segíti a nemzetközi tapasztalatcserét.

Nem javultak az elhelyezés körülményei, ezért úgy tervezik, hogy ezen a gondon az alakulat más objektumban való elhelyezésével változtatnak. E tárgyban még döntés nem született.

A legutóbbi szervezeti változások következtében a tűzszerész zászlóalj átkerült az Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság alárendeltségébe.

OBH 5327/1999.

Az RTL Klub Fókusz című műsorának 1999. november 16-i számából értesült az állampolgári jogok országgyűlési biztosa arról, hogy Debrecenbánkon úgy a szülők, mint a diákok körében nagy vihart kavart a helyi általános iskola igazgatójának magatartása. A műsorban megszólaltatottak - egyebek mellett - arról számoltak be, hogy az iskola igazgatója rendszeresen bántalmazza a diákokat, szitkozódik, durva kijelentésekre ragadtatja magát.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatának megindításával egyidejűleg megkereste az intézményt fenntartó Debrecen MJ Város jegyzőjét, és mint fenntartót felkérte az ügy valamennyi vonatkozását érintő tényfeltáró vizsgálat lefolytatására.

A fenntartótól kapott tájékoztatás alapján megállapította, hogy 1999. november 25-én Debrecen MJ Város Közgyűlésének 264/1999. (XI. 25) Kh. számú döntése alapján fegyelmi eljárás indult a Diószegi Sámuel Általános Iskola igazgatója ellen. A kijelölt vizsgálóbiztos javaslatára a Közgyűlés 298/1999. (XII. 9) Kh. számú határozatával, az eljárás alá vont vezetőt - távolléti díjának 50%-ának visszatartása mellett - az eljárás befejeztéig állásából felfüggesztette. A fegyelmi eljárás során bebizonyosodott, hogy a fegyelmi eljárás alá vont iskolaigazgató több esetben is vétkesen megszegte a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségeit. Az eljáró fegyelmi tanács ezért az előmeneteli rendszerben történő várakozási idő egy évvel történő meghosszabbítása fegyelmi büntetésben részesítette.

Figyelemmel arra, hogy a fenntartó az esetről történő tudomásszerzést követően haladéktalanul fegyelmi eljárást kezdeményezett, és kötelezettségeinek vétkes megszegése miatt fegyelmi büntetéssel sújtotta az ügyben érintett iskola igazgatóját, az országgyűlési biztos a konkrét ügyben ajánlást nem tett, és eljárását megszüntette.

OBH 5481/1999.

A panaszos az állampolgári jogok országgyűlési biztosához intézett beadványában a Szent János Kórház idegorvosi szakrendelésén elszenvedett bánásmódot sérelmezte. A panaszost agyérgörcsszerű rosszullétek miatt a szakrendelésen orvos megvizsgálta, akarata ellenére CT-vizsgálatot végeztek rajta, erőszakkal gyógyszereket, injekciót kapott. A panaszos sérelmezte, hogy erőszakkal vitték fel a pszichiátriára.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert felmerült az Alkotmány 54. §-ában foglalt emberi méltósághoz, a 70/D. §-ában foglalt lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint az egészségügyi törvényben foglalt betegjogok sérelmének a gyanúja, ezért megkereste a Szent János Kórház főigazgatóját, tájékoztatást kért a panasz kivizsgálásáról és az azzal kapcsolatos állásfoglalásáról. Munkatársa a panaszost telefonon meghallgatta, továbbá a panaszos által tanúként megjelölt személyeket.

A kórház főigazgatója tájékoztatása szerint a panaszost a háziorvos utalta be az intézet szakrendelőjébe. A háziorvos nem jelölt meg diagnózist. A koponya CT-vizsgálatát feltétlenül szükségesnek ítélték meg, mivel az megerősíthette vagy kizárhatta volna a feltételezett diagnózisokat. A koponya CT-vizsgálatára nem tudták azonnal elküldeni, mert ehhez a hozzátartozót kellett megvárni. Mivel a Neurológiai Osztályról valószínűleg eltávozott volna, bevezették a Psychiátriai Osztály kezelőjébe, ahol körülbelül fél órát töltött. A fiát telefonon értesítették, megérkezése után együtt mentek föl az emeleti II. Neurológiai Osztályra. A beteg korábbi pszichiátriai kezeléséről nem volt tudomásuk.

A testi kényszer alkalmazásáról a főigazgató arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a beteg a szakrendelőből kiszaladt az udvarra. A testi kényszer alkalmazásának oka az volt, hogy a beteget nem tartották pszichésen beszámíthatónak. A koponya CT-vizsgálata kóros eltérést nem igazolt, ezt követően a beteg önkényesen elhagyta a Neurológiai Osztályt. A kórház álláspontja szerint súlyos orvosszakmai hiba lett volna a panaszost a CT-vizsgálatot is magában foglaló, megfelelő magas szintű szakellátás nélkül elbocsátani. Külön kiemelték azt a tényt, hogy közeli hozzátartozót haladéktalanul értesítették, és a panaszolt CT-vizsgálat már az ő jelenlétében történt.

A panaszos fia szerint haza érkezését követően telefonon kereste meg az idegorvosi szakrendelés ügyeletes orvosa, és kérte, hogy menjen be a kórházba az édesanyjához. Édesanyjával is beszélt telefonon. Amikor beérkezett a kórházba, édesanyját gyógyszerektől kába állapotban találta. A CT-vizsgálat eredménye végül negatív lett, édesanyja szemfenékvizsgálatot kért, de ezt a kérését nem teljesítették, ezért a CT-vizsgálat után együtt átmentek a szemészetre, ahol megcsinálták a vizsgálatot. Végül kora este hagyták el a kórházat, ahonnan édesanyja gépkocsit vezetett hazáig.

Az országgyűlési biztos vizsgálata a panaszos ellen alkalmazott testi kényszer jogszerűségének vizsgálatára terjedt ki. A kórház úgy foglalt állást, hogy a beteg tudata beszűkült volt, helyzetét nem tudta reálisan értékelni. Annak megítélése, hogy a beteg beszűkült tudati állapotban volt-e, olyan orvosszakmai kérdés, amelyben az országgyűlési biztos nem foglalhat állást.

Az egészségügyi törvény (1997. CLIV. tv.) értelmében a beteg minden olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában súlyos vagy maradandó károsodás következne be, csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban utasíthat vissza. A törvény értelmében a cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteg esetén az ellátás nem utasítható vissza. Felmerül a kérdés, hogy a beteg ebben az esetben jogilag cselekvőképtelennek vagy korlátozottan cselekvőképesnek minősül-e. A cselekvőképtelenség és a korlátozott cselekvőképesség jogi fogalmát a Ptk. II. fejezete adja meg, ennek értelmében gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az, aki olyan állapotban van, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik.

Ilyen helyzetben nem marasztalható el a kórház azért, mert szakmai meggyőződésből a beteg vélt vagy valós érdekében nem engedte el az általa szükségesnek tartott vizsgálatok lefolytatása nélkül. A testi kényszer alkalmazására is ennek érdekében került sor, ezért az országgyűlési biztos ezt külön nem vizsgálta. Az egészségügyi törvény részletesen kifejti a betegek jogait, a beteg önrendelkezéshez való jogát helyezi középpontba. Az önrendelkezéshez való jog a legalapvetőbb emberi jogból, az emberi méltósához való jogból fakad. Ennek a jognak a gyakorlása során, a döntésért való felelősséget átteszi a betegre, a megfelelő tájékoztatás birtokában a döntés felelőssége a beteget terheli. A kórház felelőssége ebben a helyzetben a megfelelő tájékoztatás nyújtásával megteremteni annak a feltételét, hogy a beteg megalapozott döntést tudjon hozni, és a betegek önrendelkezéshez való joga szakmailag megengedhető lehető legteljesebb mértékben érvényesüljön.

A vizsgáló orvos helyesen járt el, amikor a panaszos fiát értesítette, és behívta édesanyjához a kórházba. Súlyos mulasztást követett el azonban azzal, hogy nem figyelmeztette a panaszost vagy fiát arra, hogy az éhgyomorra beadott két ampulla Seduxen után a panaszos nincs autóvezetésre alkalmas állapotban. Azzal, hogy ilyen állapotban vezetett, nemcsak maga, hanem fia és más emberek életét is veszélyeztette. Az országgyűlési biztos megállapította az Alkotmány 54. §-ban foglalt élethez való joggal összefüggésben a visszásság közvetlen veszélyét. Ezért az országgyűlési biztos ajánlást tett a kórház főigazgatójának, hogy a jövőre nézve tegye meg az ilyen és hasonló ügyben a szükséges intézkedéseket. A főigazgató az ajánlást elfogadta és a szükséges intézkedést megtette.

OBH 5717/1999.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 1996 júliusában fejezte be az OBH 2255/1996. számú vizsgálatát "A betegek emberi és állampolgári jogainak érvényesülése a pszichiátriai fekvőbeteg-intézetekben és pszichiátriai otthonokban" címmel. Ezt követően számos beadvány érkezett a hivatalhoz, amelyekben a pszichiátriai betegeket ápoló-gondozó otthonokban történő ellátást, a személyi és tárgyi feltételek hiányát, a gondozottakkal való bánásmódot, a vagyonkezelés gyakorlatát kifogásolták.

A pszichiátriai betegek egészségi állapotuknál fogva alkotmányos jogaik érvényesítésére nem, vagy csak korlátozott mértékben képesek, ebből a szempontból kiszolgáltatottabbak más embertársaiknál. Ezért van szükség ellátásuk, gondozásuk speciális szabályozására, a fokozott garanciarendszer kiépítésére, és ezek érvényesülésének időről időre történő ellenőrzésére.

A tárgyban érkezett 10 panaszt az országgyűlési biztos egyesítette és a korábbi vizsgálat tapasztalatait is felhasználva igyekezett feltárni a beadványokban megfogalmazott sérelmek valóságalapját. Ennek érdekében 1999 áprilisában az országgyűlési biztos helyszíni vizsgálatra kérte fel a közigazgatási hivatalokat. Ellenőrzésük arra irányult, hogy a fenntartó az érintett szociális intézményt a működési engedélynek és a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények működésének engedélyezéséről szóló 161/1996. (XI. 7.) Korm. rendeletben, valamint a személyes gondoskodást nyújtó intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 2/1994. (I. 30.) NM rendeletben foglaltaknak megfelelően működteti-e. A közigazgatási hivatalok megállapításaikról 1999. novemberéig tájékoztatták az állampolgári jogok országgyűlési biztosát. Ezt követően a még tisztázatlan kérdésekre a vizsgált otthonok igazgatóinak válaszát kértük. A vizsgálat idején hatályban lévő 2/1994. NM rendelet előírásainak nem megfelelő működési feltételekből fakadó alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot több esetben is észleltük, de ezek orvoslására azért nem tettünk ajánlást, mert a 2000. január 22-től hatályos 1/2000 SZCSM rendelet előírásai új jogi környezetet teremtettek.

Az országgyűlési biztos jelentése a közigazgatási hivatalok ténymegállapításait, észrevételeit, az intézmények igazgatóitól kapott felvilágosításokat tartalmazza. A jelentés megállapításai a vizsgálat idején hatályos jogszabályi rendelkezések figyelembevételével a vizsgált időszak tényein, adatain alapulnak.

A vizsgálatban szereplő 6 intézmény: a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona (továbbiakban kiskunhalasi otthon), a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Pszichiátriai és Értelmi Fogyatékos Betegek Otthona (továbbiakban bárándi otthon), a Békés Megyei Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona (továbbiakban mezőkovácsházi otthon), a Debrecen Megyei Jogú Város Terápiás Háza (továbbiakban debreceni otthon), a Fővárosi Önkormányzat Szentgotthárdi Pszichiátriai Betegek Otthona (továbbiakban szentgotthárdi otthon), a Heves Megyei Önkormányzat Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona (továbbiakban füzesabonyi otthon).

Az alapító okiratokban megjelölt alaptevékenység, alapfeladat szerint a vizsgált otthonok között szerepelnek pszichiátriai és szenvedélybetegeket ápoló-gondozó otthonok (Füzesabony, Szentgotthárd), pszichiátriai és fogyatékos betegeket ápoló-gondozó otthonok (Kiskunhalas), pszichiátriai és szenvedélybetegeket valamint fogyatékos betegeket ápoló-gondozó otthonok (Mezőkovácsház), ápoló-gondozó otthoni ellátást, valamint fogyatékos betegek ellátását nyújtó otthonok (Debrecen), fogyatékos betegeket ápoló-gondozó otthon, valamint ápoló-gondozó otthoni ellátást és rehabilitációs intézményi ellátást nyújtó otthon (Báránd).

A vizsgált otthonok mindegyikében legalább száz vagy e létszám feletti gondozottat ápoltak.

Az országgyűlési biztos az intézményi jogviszony keletkezésével összefüggésben a következő hiányosságokat állapította meg: A mezőkovácsházi otthonban több gondozott esetében hiányzik a pszichiátriai betegek otthonába szóló beutaló határozat, ami a gondozottak szociális biztonsághoz való alkotmányos jogával kapcsolatban visszásságot okoz. A vizsgált otthonokban - a debreceni Terápiás Ház kivételével - a vizsgálat idején hatályban lévő 2/1994. NM rendeletben előírt előgondozási tevékenységet nem végeztek, ami a gondozottak szociális biztonsághoz fűződő alkotmányos jogával kapcsolatban visszásságot okozott. A 2000. január 22-én hatályba lépett 1/2000. SZCSM rendelet értelmében a fővárosi, megyei önkormányzatok által fenntartott szociális intézmények 2001. január 1. napjáig nem kötelesek alkalmazni e rendelet előgondozásra vonatkozó szabályait. Az új rendelet értelmében az országgyűlési biztos a vizsgált időszakra vonatkozóan az alkotmányos jogot érintő visszásságot megállapította, a jövőre nézve azonban ajánlással nem élt. A kapott tájékoztatás szerint a kiskunhalasi, valamint a szentgotthárdi otthonokban tervezik az előgondozás megvalósítását.

A tárgyi feltételekkel kapcsolatban országgyűlési biztos a következő hiányosságokat állapította meg: A szakosított ellátásra szolgáló épületek - a füzesabonyi otthon és a mezőkovácsházi otthon kivételével - eredetileg nem szociális ellátást nyújtó, illetve nem pszichiátriai betegek ellátását biztosító intézménynek épültek. Az eredeti funkciókra, valamint a régi épületek rossz állapotára való tekintettel sok szempontból nem felelnek meg a jogszabályi előírásoknak. A fenntartók átalakításokkal, átépítésekkel próbáltak meg megfelelő körülményeket teremteni a gondozottaknak. A bárándi otthonban az épületek elhelyezkedése, belső szerkezeti megosztása, illetve az épületek állagmegóvása, felújítása az alapellátás megvalósítása szempontjából kifogásolható. A vizsgált otthonok mindegyikében biztosították a folyamatos fűtést és melegvíz-szolgáltatást.

A mezőkovácsházi otthonban, valamint a kiskunhalasi otthonban az ellátási formák elkülönítése nincs megoldva, ami a gondozottak lehető legnagyobb testi és lelki egészséghez, a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogával kapcsolatban visszásságot okoz.

A kiskunhalasi otthon kivételével egy otthonban sem alakítottak ki a jogszabályi előírásoknak megfelelő gondozási egységeket. A bárándi, a debreceni és a füzesabonyi otthonban az egy főre jutó mozgástér nem éri el a jogszabályban előírt mértéket. Ezekben, valamint a szentgotthárdi és a kiskunhalasi otthonokban a lakószobákban négynél több gondozottat is elhelyeztek. A vizsgálat idején hatályban lévő 2/1994. NM rendelet értelmében a bentlakásos intézményekben az egy főre jutó légtér minimum 6-8 m2, és a lakószobában legfeljebb négy személy helyezhető el. Négynél több személyt egy lakószobában csak kivételesen lehet elhelyezni, azonban ekkor is biztosítani kell számukra a 6-8 m2 nagyságú mozgásteret. Ennek a rendelkezésnek a rendelet hatálybalépésekor már működő intézményeknek nem kell megfelelniük, de a rendelet hatálybalépésekor nyújtott szolgáltatásaik feltételei és minősége nem romolhat. Az 1/2000. SZCSM rendelet előírásai értelmében az említett feltételnek az e rendelet hatályba lépésekor jogerős működési engedéllyel rendelkező intézményeknek 2002. december 31-ig kell hogy megfeleljenek.

A szentgotthárdi, a bárándi otthonokban a jogszabályban meghatározott számú, nemenként elkülönített zuhanyzó/kád, valamint WC nincs. A bárándi otthonban az, hogy nincs egészségügyi elkülönítő és az orvosi szoba, a gondozottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogával összefüggésben visszásságot okoz.

A bárándi és a mezőkovácsházi otthonban a vizsgálat megállapította, hogy a portaszolgálat vagy más ellenőrző rendszer kialakításának elmulasztása veszélyezteti az otthon lakóinak életét és testi épségét, továbbá visszásságot okoz a gondozottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogával összefüggésben.

A vizsgált otthonok mindegyikének saját főzőkonyhája van. A gondozottak napi háromszori főétkezést kapnak, amelyek közül az ebéd mindenhol meleg étel, diétás étrendre van lehetőség. A bárándi otthon kivételével minden otthonban üzemel büfé, ahol a gondozottak megvehetik az alapvető élelmiszereket és tisztálkodószereket.

A füzesabonyi, a bárándi, a kiskunhalasi és a debreceni otthonokban a jogszabályban előírt mennyiségű ruházatot vagy a tisztálkodáshoz szükséges textíliát, illetve tisztálkodószereket nem tudják hiánytalanul biztosítani. Ezek hiánya a szociális biztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben okoz visszásságot. A vizsgált otthonok közül kizárólag a szentgotthárdi otthonban biztosították a vizsgálat idején hatályban lévő 2/1994. NM rendeletben előírt orvosi jelenlétet. Az előírt orvosi jelenlét hiánya a gondozottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogával kapcsolatban okozott visszásságot.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy a gondozottak tulajdonhoz való alkotmányos jogával összefüggésben visszásságot okozott a füzesabonyi, a bárándi és a kiskunhalasi otthonok vagyonkezeléssel kapcsolatos gyakorlata, amely szerint az érintett gondozottak erre vonatkozó írásbeli meghatalmazása nélkül kezelik a gondozottak költőpénzét. A gondozottak tulajdonhoz való alkotmányos jogával összefüggésben visszásságot okoz a bárándi otthon vagyonkezeléssel kapcsolatos azon gyakorlata is, amely szerint az otthon meghatalmazás nélkül veszi át a gondozottak nyugdíját, továbbá nem rendelkezik meghatalmazással a gondozottak letétjének kezelésére, valamint a gondozottak költőpénzének kiadását, felhasználását sem dokumentálják megfelelően. A vagyonkezeléssel kapcsolatban súlyos visszásságot okoz az is, hogy a gondnokság alatt álló gondozottak pénzét látraszóló betétkönyvben helyezték el, és ezeket a betétkönyveket az otthon kezeli, ahelyett hogy a gondozottak pénzét gyámi fenntartású betétkönyvekben helyeznék el és a betétkönyveket a gondnokok kezelésébe adnák.

A vizsgálat megállapítása szerint a gondozottak tulajdonhoz való alkotmányos jogával összefüggésben visszásságot okozott a kiskunhalasi otthon azzal, hogy a költőpénzek kifizetésével hátralékba került. Volt olyan gondozott, akinél a költőpénz összegének maradványa a havi zárás után meghaladta az öregségi nyugdíjminimum havi összegét. Az 1/2000. SZCSM rendelet nem rendelkezik a személyes letétben elhelyezhető készpénz havi összegéről. Az új rendelet ismeretében az országgyűlési biztos a vizsgált időszakra vonatkozóan az alkotmányos jogot érintő visszásságot megállapította, de a jövőre nézve ajánlással nem élt.

A vizsgálat megállapítása szerint a gondozottak tulajdonhoz való alkotmányos jogával összefüggésben visszásságot okoz a debreceni otthon vagyonkezeléssel kapcsolatos gyakorlata, amely szerint 9 gondnokság alatt álló gondozott betétkönyvét az otthon azért őrzi, mert ezeket a gondnokok többszöri felszólítás ellenére sem vették át.

A mezőkovácsházi, a kiskunhalasi otthonban fegyelemsértés esetén büntetés a kimenőmegvonás. Az otthonoknak az a gyakorlata, amely szerint kimenőmegvonást büntetésként, és nem a gondozott ön- és közveszélyes állapotára tekintettel alkalmazzák, valamint elmulasztják az eseti orvosi szakvélemény beszerzését, a gondozottak emberi méltósághoz és a szabad mozgáshoz, a tartózkodási hely szabad megválasztásához fűződő alkotmányos jogával kapcsolatban visszásságot okoz.

A bárándi otthonban a Betegek Önkormányzatának javaslata alapján azok a gondozottak, akik alkoholfogyasztásuk következtében fegyelemsértő magatartást tanúsítanak, egy hónapig nem kezelhetik saját maguk a költőpénzüket. Ilyen esetekben az intézmény megvesz a gondozott részére mindent, amire szüksége van, kivéve az alkoholt. A vizsgálat megállapítása szerint az otthon említett gyakorlata a gondozottak tulajdonhoz való alkotmányos jogával kapcsolatban visszásságot okoz. A vizsgálat megállapítása szerint a szentgotthárdi otthon Magatartási Kódexének szabályai, szankciói, valamint a Fegyelmi Bizottság által alkalmazott büntetések - így a kimenőmegvonás, a csoportos kimenő, a megfigyelőbe történő elhelyezés - a gondozottaknak a szabad mozgáshoz, a tartózkodási hely szabad megválasztásához, a pénzbüntetés, a tulajdonhoz való, a pizsamára vetkőztetés az emberi méltósághoz való alkotmányos jogával összefüggésben visszásságot okoznak.

A vizsgálat idején hatályban lévő 2/1994. NM. rendelet értelmében a debreceni, a bárándi, a kiskunhalasi, és a szentgotthárdi otthonok jogszabályi követelményeknek nem megfelelő házirendje - figyelemmel a gondozottak törvényes érdekeire - a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal kapcsolatban visszásságot okozott. Az országgyűlési biztos az 1/2000. SZCSM rendelet értelmében, a vizsgált időszakra vonatkozóan az alkotmányos jogot érintő visszásságot megállapította, de a debreceni és a szentgotthárdi otthonok esetében a jövőre nézve ajánlással nem élt. A füzesabonyi, a mezőkovácsházi, a debreceni otthonokban a házirend fenntartó általi felülvizsgálatára - az országgyűlési biztos vizsgálatának befejezésekor, a rendelkezésre álló adatok alapján - legalább két éve nem került sor. A bárándi otthon házirendjét a fenntartó 1994. november 11-én hagyta jóvá. Az időközben megváltozott jogszabályi környezetre, valamint a gondozottak törvényes érdekeire tekintettel indokolt a házirend rendelkezéseinek felülvizsgálata. Az 1/2000. SZCSM rendelet értelmében a szociális intézménynek a rendelet hatálybalépésétől számított négy hónapon belül felül kell vizsgálnia a házirendjét.

A bárándi, a debreceni, a füzesabonyi és a mezőkovácsházi otthonokban a érdekképviseleti fórum jogszabályban előírt működésének hiánya - figyelemmel a gondozottak törvényes érdekeire - a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonsághoz, valamint a panaszhoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben okozott visszásságot.

A vizsgálat az 1/2000. SZCSM rendelet rendelkezéseivel összefüggésben megállapította, hogy az megváltoztatta a házirend kötelező tartalmi elemeit. Az e rendelet hatálybalépésekor működő intézményeknek a rendelet hatálybalépésétől számított négy hónapon belül felül kell vizsgálni, illetve el kell készíteni a szervezeti és működési szabályzatukat, a házirendet, a szakmai programot, valamint az e rendelet és más jogszabályok által meghatározott belső szabályzatokat. A rendelet nem rendelkezik az előgondozásról. Ezt a feladatot a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI. 24.) SZCSM rendelet szabályozza, oly módon, hogy a fővárosi, megyei önkormányzatok által fenntartott szociális intézmények 2001. január 1. napjáig nem kötelesek alkalmazni e rendelet előgondozásra vonatkozó szabályait. Azoknak a rendelet hatálybalépésekor már működő intézményeknek, amelyekben a férőhelyek száma a 100 főt meghaladja, egy éven belül kell elkészíteniük a gondozási tervet, azoknak az intézményeknek pedig, amelyekben a férőhelyek száma a 100 főt nem éri el, hat hónapon belül. A még nem működő intézménynek a gondozási tervet az ellátás igénybevételét követően egy hónapon belül kell elkészíteniük. A jogszabály kötelező módon előírja, hogy szakosított ellátást nyújtó intézményekben 20-50 fős gondozási egységeket és 10-20 fős gondozási csoportokat kell kialakítani. A jogszabály értelmében a bentlakásos intézményekben ki kell alakítani közösségi együttlétre, tevékenységre, valamint mentális gondozásra, látogatók fogadására szolgáló alkalmas helyiséget (20 m2).

A rendelet 3 váltás fehérneműt, hálóruhát és 3 váltás textíliát ír elő, amelyet az otthon biztosít azoknak a gondozottaknak, akik nem rendelkeznek megfelelő mennyiségű és minőségű ruhaneművel, illetve textíliával.

A jogszabály rendelkezik az egészségügyi ellátásról, és ennek keretén belül a gyógyszerekkel való ellátásról. A jogszabály 52. §-a meghatározza a térítésmentesen biztosított gyógyszereket, ami ezen a körön kívül esik, azért a gondozottnak - a meghatározott feltételek szerint - 2000. július 1-től fizetniük kell.

A vizsgálat megállapítása szerint a vizsgált otthonokban - a szentgotthárdi otthon kivételével - nem volt biztosított a korábbi rendeletben előírt orvosi, illetve szakorvosi jelenlét. Az új rendelet a hatályon kívül helyezetthez képest lényegesen kevesebb kötelező orvosi jelenlétet határoz meg. A vizsgálat megállapítása szerint az orvosi jelenlétre vonatkozó új rendelkezések - különös tekintettel arra, hogy a rendelet nem ír elő szakosított ellátás esetén kötelező szakorvosi jelenlétet - a gondozottak lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogával kapcsolatban visszásságot okoznak.

Az általa vizsgált intézetek működésével kapcsolatban megállapított, alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok orvoslására 37 egyedi ajánlást tett az országgyűlési biztos. Az érintettek valamennyi ajánlást elfogadták. Az egyedi ajánlásokon kívül, a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményekben - közöttük a pszichiátriai betegeket ápoló-gondozó otthonokban - élő gondozottak alkotmányos emberi jogainak mind teljesebb érvényesülése és védelme érdekében 19 megyei és a fővárosi gyámhivatalnak tett ajánlást az országgyűlési biztos. A megyei gyámhivatalok vezetőit felkérte, hogy eljárásuk során maradéktalanul biztosítsák a gondozottak Alkotmányban biztosított jogainak érvényesülését, megkövetelve a jogszabályok előírásainak betartását, továbbá gondoskodjanak arról, hogy a gyámhatóságok a gondnokok tevékenységével kapcsolatos feladataikat a jelenleginél nagyobb körültekintéssel, a mindenkori jogszabályi előírásoknak megfelelően, a beutaltak érdekeinek maximális figyelembevételével lássák el. A hozzájuk intézett ajánlást valamennyi gyámhivatal vezetője elfogadta.

A szociális és családügyi miniszternek tett ajánlásában az országgyűlési biztosa felkérte a minisztert, hogy a 171/1998. (X. 15.) Korm. rendelet 5. § ab) pontjában meghatározott feladatkörében vizsgálja felül az 1/2000. (I. 22.) SZCSM rendeletnek a szakosított ellátást nyújtó bentlakásos szociális intézményekben az orvosi jelenlét meghatározására vonatkozó rendelkezéseit, majd a korábbi előírásoknak megfelelően módosítsa azokat. A miniszter válaszában arról tájékoztatta az országgyűlési biztost, hogy a korábbi jogszabályban előírt orvosi jelenlét túl magas óraszámban határozták meg, így az intézmények jelentős része nem tudta azt biztosítani. Egyebek mellett ezért nem kerülhetett sor végleges működési engedélyek kiadására. A közigazgatási hivatalok és az intézmények jelzései alapján módosították az orvosi óraszámokat amellett, hogy az ápoló-gondozói, mentálhigiénés-foglalkoztatási létszám normatívát emelték meg. Tájékoztatást adott arról is, hogy a változtatás összhangban van a fogyatékos személyeket, pszichiátriai-szenvedélybetegeket ellátó rehabilitációs intézmények átalakításával is, amelynek során a kitagolási-kihelyezési program keretében az önálló életvitelre részben képes személyek új típusú elhelyezésben részesülnek. Mindezek figyelembevétele mellett azonban az országgyűlési biztos javaslatát elfogadva 2000 júliusától módosult az 1/2000 (I. 7.) SzCsM rendelet. Bővült az intézmények által biztosítandó alapgyógyszerek köre, figyelemmel a pszichiátriai betegek gyógyszerszükségletére, és módosultak az orvosi óraszámok is. Az érintett intézményekben 100 férőhely alatt heti 8 óra, 100-200 férőhely között heti 12 óra, 200 férőhely felett heti 4 óra és 1 fő az előírás. A szakképzettségi követelmények között pedig megjelent az ideg-elmeszakorvosi képesítés.

OBH 6024/1999.

Teljes szöveg: 3.2. alfejezetben.

OBH 6038/1999.

Az országgyűlési biztos általános helyettese 1996/1997-ben hivatalból átfogó vizsgálatot végzett az alkotmányos jogok honvédségen belüli érvényesülése tárgyában, és erről elkészítette az OBH 7459/1997. számú jelentést. Az utóvizsgálat keretében 1998 decembere és 1999 között az általános helyettes és munkatársai ellenőrzést végeztek a három kiképzőközpontban és az egyik repülőezrednél. A helyszíni tapasztalatok birtokában személyesen egyeztettek a Honvéd Vezérkar logisztikai főigazgatójával. Az utóvizsgálat az átfogó vizsgálatnál szűkebb körre korlátozódott, csupán a jellemzően előforduló, jelentős tömeget érintő kérdésekkel foglalkozott.

A vizsgálat során megtekintették a sorkatonák életterét, beszélgettek parancsnokokkal, sor- és hivatásos katonák csoportjaival, a sorkatonákat kérdőíven is kikérdezték. A parancsnokokkal a tapasztalatokat utólag egyeztették. Az együttműködés zavartalan volt.

A sorkatonák elhelyezési és életkörülményei tekintetében:

- az elhelyezésre és az ellátásra vonatkozó részletes szabályok elavultak;

- továbbra sincs az elhelyezési és életkörülményeket érdemben szabályozó kihirdetett jogszabály;

- az állampolgárok és az országgyűlési biztos számára is hozzáférhetetlen rendelkezések széttagoltak, többszörösen módosítottak, a szakterületen dolgozók számára is alig használhatók;

- sok esetben még az elavult és nehezen megismerhető előírások teljesítésére sincs kellő anyagi fedezet;

- a honvédség belső ellenőrzési rendszere az előírások betartását a gyakorlatban nem képes hatékonyan biztosítani.

A kalocsai agyhártyagyulladással kapcsolatos vizsgálat után tett ajánlás alapján továbbra is indokolt a sorkatonák napi C-vitaminpótlásának biztosítása, az ellenállóképesség védelme érdekében.

Annak ellenére, hogy már a korábbi jelentés is utalt rá, fennmaradt az a gyakorlat, hogy a sorkatonákat minden módon igyekeznek a laktanyában tartani, szabadidőben is. Az újonnan bevonultakat pedig még a laktanyán belül is korlátozzák a szabadidő alatti mozgásukban.

A segélyhelyen fekvő betegeket gyakran veszik igénybe munkavégzésre. Ételhordót cipelnek, hideg időben pizsamában viszik ki a szemetet a kukákhoz. Mivel a segélyhelyen történt elhelyezés a gyógyulást szolgálja, még akkor sem indokolt a munkavégzésre történő igénybevétel, ha egyébként a beteg állapota azt megengedi.

A parancsnokok is elismerték azon panaszok jogosságát, amelyeket a sorkatonák azért terjesztettek elő, mert az őr- és ügyeleti szolgálat ellátása után nem biztosítják részükre a pihenőidőt, a hivatásos katonák panaszát pedig azért, mert nem kapják meg a túlszolgálatért járó szabadidőt.

Az átfogó jelentésben kifogásolt azon önkényes eljárás, amely a más kereső foglalkozás engedélyezésével volt kapcsolatos, lényegében nem módosult, bár a honvédelmi miniszter azóta kiadta a 16/1997. (VII. 15.) HM rendeletet. Nem történt meg ugyanis annak értelmezése, hogy mi tekintendő a hivatásos szolgálattal összeférhetetlen munkahelynek, illetve munkavégzésnek.

Több panasz hangzott el amiatt, hogy a hivatásos katonák a fizikai alkalmassági követelményeknek egyre nagyobb számban nem felelnek meg. Ennek egyik oka, hogy a szolgálati törvény (Hszt.) 1996. szeptember 1-jei hatálybalépésekor viszonylag idősebb és jelentős szolgálati idővel rendelkező hivatásos katonák voltak az állományban. Azóta sem biztosítják azonban a fizikai felkészüléshez szükséges időkedvezményt és kondicionálási lehetőséget.

Az országgyűlési biztos általános helyettese az vizsgálatot jelentéssel zárta, a következő ajánlásokkal:

2. Szabályozással és a gyakorlat kialakításával biztosítsa, hogy a katonák napi élelmezése folyamatosan tartalmazza a C-vitaminszükségletet.

6. Gondoskodjon a feladatok és feltételek olyan összhangjának megteremtéséről, amelyekben a jogszabályok és egyéb előírások biztosítják a pihenőidőre és a szabadidőre vonatkozó előírások maradéktalan betartását.

Az ajánlásokat a honvédelmi miniszter lényegében elfogadta, és a szükséges intézkedéseket megtette, az alábbiak szerint:

1-2. A sorkatonák elhelyezési és életkörülményeinek felülvizsgálata a honvédség stratégiai felülvizsgálatának első időszaki kiemelt kérdésköre. Ennek során az egy főre jutó elhelyezési területeket mintegy kétszeres mértékre kívánják növelni. Folyik az elhelyezési normák átdolgozása, benne a bútorzat követelményei is szerepelnek. A fűtés és melegvízszolgáltatás tekintetében a folyamatos ellátás követelmény minden laktanyában. Ennek teljes megvalósításáig az olajkályhák normáit kétszeresére emelték, ezzel a fűtési órák jelentős mértékben nőttek. 2000. március 1-jével 20%-kal emelték a sorkatonák élelmezési normáját. Elrendelték a kétnaponkénti zöldfőzelék és gyümölcs biztosítását. November 1-je és április 30-a között a sorkatonák részére multivitamin tablettát adnak. A ruházat korszerűsítése folyamatban van, a pótlásra intézkedett, a helyi panaszok egy része azt mutatja, hogy erre a közvetlen elöljáró ellenőrzési és intézkedési mulasztása lehet a magyarázat. Az életkörülményekkel kapcsolatos hiányosságok kiküszöbölése 2003-ig tartó folyamat. Mindezekkel kapcsolatban utasította a Magyar Honvédség parancsnokát a fokozott ellenőrzésre.

3. A sorkatonák laktanyában való tartózkodását nem tartja büntetésnek, de az ezzel kapcsolatos visszaélések kivizsgálására és megszüntetésére utasította a vezérkari főnököt. Ugyanakkor indokolt fenntartani az elöljárók részére nevelési, aktivizálási célból a pozitív megkülönböztetés lehetőségét.

4-5. Az ajánlás e két pontját fenntartás nélkül elfogadta, megfelelő intézkedésre utasította a Magyar Honvédség parancsnokát.

6. A honvédség stratégiai felülvizsgálatát kezdeményezte, ennek keretében az ÁPV Rt. részére átadott volt honvédségi objektumok őrzését kívánja a polgári őrzésre bízni.

7. Az erre vonatkozó rendelet alanyi joggá tette a munkavégzési engedély megadását, elutasítás esetén a bírói út is rendelkezésre áll.

8. A fizikai alkalmassági követelményét szükségesnek tartja, bár az átdolgozás valóban indokolt. A hivatásos katona számára ez a továbbképzési és előmeneteli feltételekhez tartozik. A rendszer korrekcióját nem törvényi szinten tervezi. A szolgálati megterhelésre figyelemmel a napi 1 órás kötelező testnevelés megvalósulásának ellenőrzésére a vezérkari főnököt utasította.

9. A sorkatonák körében kialakult bizalmi rendszer sommás elítélése nem megalapozott. A honvédelmi miniszter szerint az nem hajtható végre, hogy a bizalmiakat a napi kiképzési tevékenységtől teljesen függetlenítsék. A sorkatonai szolgálat 6 hónapra való csökkentése pedig még szorosabb kiképzési fegyelmet igényel.

10. A honvédelmi ágazat folyamatban levő átalakításának szerves része az ellenőrzési intézményrendszer kialakítása.

Az országgyűlési biztos a miniszteri választ, a vezérkari főnök feljegyzésére is figyelemmel, elfogadta. Erről őt levélben tájékoztatta azzal, hogy a vizsgálatot további információk birtokában zárja le.

OBH 1/2000.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben

OBH 181/2000.

I. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével összefüggésben, figyelemmel a dolgozók, továbbá a hatóság ügyfeleinek törvényes érdekire is, visszásságot okoz, ha az APEH ügyfélszolgálati munkatársait nem látják el a napi helyi sajtóval.

Az Országgyűlési Biztos Hivatala 1999. november 24-26. között általános vizsgálatot tartott Bács-Kiskun megyében, amelynek keretében az állampolgári jogok országgyűlési biztosának utasítására ügyfélszolgálati ellenőrzés történt az APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának ügyfélszolgálati osztályán. Az adóhatóság és az adózók kapcsolatának korszerűsítését célzó 7001/1994. (AEÉ 3.) APEH irányelv szerint gondoskodni kell arról, hogy a munkatársakat ellássák a legfontosabb napi helyi sajtóval. Az ügyfélszolgálati osztályvezető tájékoztatása szerint ez nem történik meg. Az ügyfélszolgálati munkatársak napi, helyi sajtóval történő ellátásának elmulasztása sérti az Irányelv előírásait és - figyelemmel a dolgozók, továbbá a hatóság ügyfeleinek törvényes érdekire is - visszásságot okoz a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével összefüggésben. Az igazgatóság földszintjén kialakított ügyféltérben a kulturált várakozást nem biztosították. Mindössze egy írópult, két szék, egy asztal és két pad áll a az ügyintézésre várakozó ügyfelek rendelkezésére. Az előtérben három - irodából nyíló - ablakon keresztül folyik az ügyfelek tájékoztatása, a szükséges nyomtatványok átvétele és kiadása adó- és járulékigazolás ügyekben, valamint az adószám kiadása és a járulékazonosító kiadása témakörében. Az ablakoknál a sorban állás folyamatos, bevallási időszakban szinte elviselhetetlen a zaj és a tülekedés. Az ablakok mögötti két irodában összesen kilencen dolgoznak. A irodák zsúfoltak. Az itt üzemelő öt korszerűtlen mátrix nyomtató üzemhangja, a telefonok folyamatos csörgése, valamint az ablakoknál folyó ügyfélfogadás egyidejűsége hátráltatja a hatékony, ügyfélcentrikus munkavégzést. A vizsgálat által feltárt állapot visszásságot okoz a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvével, valamint az ügyfelek és a dolgozók emberi méltóságához fűződő alkotmányos jogával összefüggésben. Az ellenőrzés alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Igazgatóság ügyfélszolgálati tevékenységének ellátása - nagyrészt az Igazgatóság jelenlegi elhelyezésnek körülményei következtében - nem felel meg teljes körűen az Irányelv előírásainak. A megfelelő ügyfélkapcsolatok érdekében az igazgatóságon a külön intézkedés nem szükséges. A tárgyi feltételek javítása érdekében indokolt és szükséges az ügyfélszolgálati munkatársak ellátása a legfontosabb napi, helyi sajtóval, továbbá elegendő számú szék és írásra alkalmas asztal vagy pult elhelyezése az ügyféltérben. A technikai feltételek megteremtése körében, a várakozásból adódó torlódás elkerülése miatt szükséges a tájékoztató rész ellátása elegendő terminállal, és indokolt az elavult, zajos mátrix nyomtatók lecserélése is. A feltárt alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok orvoslására az országgyűlési biztos ajánlást tett az APEH elnökének. Felkérte, hogy gondoskodjon a kulturált ügyfélszolgálati tevékenységet biztosítani hivatott tárgyi és technikai feltételek megteremtéséről. Az érintett az ajánlást elfogadta és haladéktalanul intézkedett a tárgyi feltételek megteremtéséről.

OBH 207/2000.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 553/2000.

Több sajtócikk alapján, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatalból vizsgálatot rendelt el a BRFK nyomozói által, egy XV. kerületi középiskola - diákjai védelmében fellépő - tanárnőjével szemben alkalmazott kényszerintézkedés ügyében, a jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság elve, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog (Alk. 2. § (1) bek.), az emberi méltósághoz való jog (Alk. 54. § (1) bek.) és a személyes adatok védelméhez való jog (Alk. 59. § (1) bek.) sérelmének gyanúja miatt.

Az eset körülményeinek megállapítása érdekében a budapesti rendőrfőkapitánytól beszerezte az intézkedés kivizsgálása során keletkezett iratokat.

A tényállás szerint a BRFK Akció Osztályának munkatársai egy körözés alatt álló nő lakóhelyét keresték. A körözött személy leánya az iskola tanulója volt, ezért a címet az iskola által kezelt adatokból, ennek sikertelensége esetén a tanuló követésével kívánták megállapítani.

Az iskolai nyilvántartás alapján közölt cím - ahonnan a körözött nő már elköltözött - a rendőrök előtt ismert volt, ezért a polgári ruhás rendőrök azt kérték a tanároktól, hogy mutassák meg nekik a nő lányát, a konspirált módon történő követés érdekében. A tanárok a kérést nem teljesítették, ezért a nyomozók az iskolából távozó tanulók igazoltatásába kezdtek.

Az igazgató és a tanárok előtt kétséges volt az intézkedés jogszerűsége, sőt az is, hogy valóban rendőrök voltak az intézkedők, ezért az egyik tanárnő az utcán igazoltatott lányok segítségére sietett. Az egyik rendőr a tanárnő beavatkozását testi kényszerrel megakadályozta. A tanárnő védekezés közben arcul ütötte a nyomozót, aki könnygázsprével a nő arcába fújt. Ezt követően a tanárnőt megbilincselték és átvonszolták az úttest túloldalán lévő gépkocsihoz. Előállították aXV. kerületi Rendőrkapitányságra, ahonnan kb. három óra múlva bocsátották el.

A BRFK Központi Ügyeleti Főosztály vezetője feljelentést tett a tanárnő ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál.

Az adatvédelmi biztos a vizsgálattal összefüggésben, állásfoglalásában megállapította, hogy a személyazonosság megállapítását szolgáló - személyes adatok megismerését, kezelését is jelentő - rendőri intézkedésre jogszerűen csak a célhozkötöttség követelményének betartásával kerülhet sor.

Az oktatási miniszter az ajánlásokkal nem értett egyet. Az adatvédelmi biztos az adatvédelmi jellegű ajánlásait fenntartotta, de erről szóló levelére az oktatási miniszter nem válaszolt.

Az igazságügyminiszter a Be. javasolt módosításával a gyermekkorúak tekintetében egyetértett, de fiatalkorúak ügyében a hatályos rendelkezés fenntartását szükségesnek tartotta. Az országgyűlési biztosok a választ tudomásul vették.

Az országos rendőrfőkapitány az ajánlásokat elfogadta. A területi rendőri szervek vezetőinek több utasítást adott, amelyek végrehajtása elősegíti a hasonló esetek elkerülését. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a választ elfogadta.

OBH 557/2000.

Az országgyűlési biztos a sajtóból szerzett információt egy budapesti toronyház földszintjén lévő helyiségben működő hajléktalanszállón és környékén tapasztalható közállapotokról. A cikk szerint a társasház lakói hónapok óta kénytelenek elviselni az engedély nélkül működő szálló összes következményét. Ezért az országgyűlési biztos a tulajdonhoz való jog, az emberi méltósághoz való jog, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogok sérelmének veszélye miatt hivatalból indított vizsgálatot.

A vizsgálat feltárta, hogy a Budapest, XI. Bartók Béla út 106-110. szám alatti társasház földszintjén lévő helyiség tulajdonosa, az Agria Rent Kft. játéktermet kívánt nyitni, de ahhoz a társasházi tulajdonosok többsége nem járult hozzá. A tulajdonos ezt követően döntött úgy, hogy a helyiséget hajléktalanszállóként működteti. A társasház lakói tiltakoztak a hozzájárulásuk nélkül működő szálló látogatóinak közerkölcsöt és köztisztaságot sértő magatartása ellen, és kérték az önkormányzattól, hogy a szállót zárassa be. Az önkormányzat lakossági bejelentés alapján az eljárást megindította, és felszólította az üzemeltetőt, hogy biztosítsa az üzemeltetéshez szükséges feltételeket, illetve kérjen működési engedélyt.

Az önkormányzat azonnal megtette a jogszabályban előírt kötelező intézkedéseket. Az elvégzett helyszíni vizsgálatok alapján megállapította, hogy a vitát kiváltó nappali melegedő, illetve hajléktalanszálló nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért felszólította az üzemeltetőt a jogszabályoknak megfelelő működés feltételeinek biztosítására, majd az erre adott határidő eredménytelen elteltét követően a tulajdonost a tevékenység megszüntetésére kötelezte. Az önkéntes teljesítés hiánya esetére kényszervégrehajtást rendelt el. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal az engedély nélkül működő intézmény további működését betiltotta. A hajléktalanok ellátására három budapesti helyszínen két éjjeli menedékhelyet és egy nappali melegedőt jelölt ki. A kényszervégrehajtás napján végzett helyszíni ellenőrzés megállapította, hogy a hajléktalanszálló megszűnt, és a helyiségben az ÁNTSZ a kényszerfertőtlenítést elvégeztette. A hajléktalanok a helyiséget önként elhagyták.

OBH 919/2000.

A Blikk 2000. február 12-i, "Három hónapja az orvostani intézetben fekszik Ricsike teteme" című sajtóhíradás alapján az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el, mert az 1999. november 18-án elhalálozott gyermek eltemetésére nem került sor. Ez idő alatt a holttestet az Igazságügyi Orvostani Intézet tetemtárolójában helyezték el. A vizsgálat az Alkotmányban biztosított emberi méltósághoz való jog érintettsége miatt indult, melynek során az országgyűlési biztos megkereste a Heim Pál Kórházat és az Igazságügyi Orvostani Intézetet.

Az országgyűlési biztos az Alkotmányban rögzített élethez és emberi méltósághoz való jog érvényesülésének vizsgálatakor számos alkalommal hivatkozott az Alkotmánybíróság határozataira. Az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában kezdettől fogva kiemelt jelentőséget tulajdonított az élethez és az emberi méltósághoz való jognak, amelyet az alkotmányos alapjogok hierarchiájának élére helyezett. A vizsgálat megállapította, hogy a temetőkről és a temetkezésről szóló kormányrendelet szabályozza a halott eltemetésére vonatkozó határidőket. A kormányrendelet fő szabályként kimondja, hogy a halottvizsgálati bizonyítvány kiállításától számított legfeljebb 96 órán belül kell a temetést elvégezni. Az ügyet a rendőrhatóság is vizsgálta, majd a boncolási jegyzőkönyv (1999. november 25.) elkészülte után engedélyezte a hagyományos módon történő eltemettetést. 1999. november 25. és 2000. március 14. között eltelt mintegy négy hónap időtartam alatt - az anya jelentkezéséig - az Igazságügyi Orvostani Intézet az elhalálozás helye szerinti kerületi önkormányzatot a köztemetés ügyében nem kereste meg. Olyan dokumentumot sem csatolt, amely azt igazolta volna, hogy az anyát írásban megkereste annak érdekében, hogy a temetést vállalja vagy nem.

A vizsgálat megállapította, hogy a gyermek több hónapon át tartó temetetlen állapota sérti a hozzátartozó kegyeleti jogát és ezen keresztül az Alkotmányban garantált emberi méltósághoz való jogot. A hozzátartozó hónapokig nem jelentkezett, tehát a boncolást követően a rendeletben előírt határidők eltelte után az Intézetnek intézkedni kellett volna a hozzátartozó nyilatkozatának beszerzésére. Az anya nyilatkozatát követően - amennyiben az eltemettetést nem tudja vállalni - kezdeményezni kellett volna a köztemetést. Az 1999. október 1-jétől hatályos temetkezési törvény és az idevonatkozó kormányrendelet előírást tartalmaz arra az esetre, ha a hozzátartozók nem intézkednek. A törvény szellemében az önkormányzatoknak közegészségügyi és szociális szempontból feladatai vannak. Az országgyűlési biztos OBH 1925/1999. számú vizsgálata feltárta, hogy egy csecsemő elhalálozását követően egy éven túl nem intézkedtek az eltemettetésről. A felelősség megállapítását kezdeményezte a jelen ügyben is érintett Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatójánál, aki válaszában közölte, hogy munkatársait felelősség nem terheli. Kezdeményezését ajánlásként fenntartva az egészségügyi miniszterhez fordult. A válasz az volt, hogy az Igazságügyi Orvostani Intézet a konkrét esetben "egy szívességi ügyintéző" volt és utalt arra, hogy az Intézettel egy épületben működik a Pathologiai Intézet. A válasz a felelősség megállapítása érdekében megadta a vizsgálat további irányát, tehát a Pathologiai Intézet mulasztásának vizsgálatát. Ezért kezdeményezését kiterjesztette a Pathologiai Intézet igazgatójára. A Pathologiai Intézet igazgatója úgy foglalt állást, hogy a halottkezelés minden vonatkozásban az Igazságügyi Orvostani Intézet munkatársainak a feladata. A válasz tehát visszautalt a kezdeményezéssel eredetileg érintett Igazságügyi Orvostani Intézethez, illetve munkatársaihoz. A feltárt alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság ellenére a felelősség megállapítására tett ajánlás nem vezetett eredményre. Ezen a ponton az állampolgári jogok országgyűlési biztosának lehetősége megáll. Az országgyűlési biztos eszköztelen a legjobb célt szolgáló ajánlás eredményes végrehajtásának elérésére. Az ügyben pozitív fejlemény csak annyi volt, hogy a miniszter felhívta az egyetem rektorát arra, hogy az egyetem dolgozza ki a szükséges szabályokat a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Az Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója a kezdeményezést nem fogadta el, és közölte, hogy a rendőrhatóságtól nem kaptak olyan határozatot, amely a boncolási jegyzőkönyv elkészítése után a temetést engedélyezte. Az igazgató csak a kezdeményezésre adott válaszában közölte, hogy az ügyben a BRFK orvosszakértői vizsgálatot is elrendelt, ami indokolta a temetés elhúzódását. Az országgyűlési biztos válaszában a rendőrségtől kapott határozat másolatával bizonyította, hogy a vitatott határozatot az Intézet megkapta, azt aláírással és pecséttel is ellátta, tehát az igazgató állítása nem felelt meg a valóságnak, ti. annak, hogy ilyen határozatot nem kaptak. Ezt követően, az orvosszakértői vizsgálatra tekintettel - mely indokolta a temetés elhúzódását - az országgyűlési biztos a kezdeményezést visszavonta, hangsúlyozva azt, hogy a visszavonás az intézet korábbi hiányos tájékoztatása miatt és nem az országgyűlési biztos hibájából történt. Az egészségügyi miniszter az ajánlással egyetértett és válaszában közölte, hogy a szabályzat felülvizsgálata megtörtént, azt az intézményi tanács elé terjesztik. Az országgyűlési biztos a vizsgálatról készült jelentést és az azt követő válaszokat tájékoztatás céljából megküldte az oktatási miniszter részére, mivel az Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója egyben a Semmelweis Egyetem rektora.

OBH 2147/2000.

Teljes szöveg: 3.7. alfejezetben.

OBH 2511/2000.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 2759/2000.

Az országgyűlési biztos a Blikk napilap 2000. május 30-i számában megjelent, "Továbbra sincs fürdést tiltó tábla a tivadari parton" című cikkében foglaltak miatt hivatalból indított vizsgálatot. A cikk szerint a község szabad strandján nem helyeztek el fürdeni tilos jelzést, holott az elmúlt 10 évben nyolcan fulladtak a Tiszába, legutóbb május utolsó hétvégéjén két személy. A cikk arról számolt be, hogy a község polgármestere szerint a tiltójelzés elhelyezése nem az önkormányzat feladata, ugyanakkor a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság álláspontja szerint ez az önkormányzat feladata. Arról is hírt adott a cikk, hogy mindig június közepén jelölik ki bójákkal a tivadari strand területét.

Az országgyűlési biztos eljárása során tájékoztatást kért a tivadari jegyzőtől, a vásárosnaményi rendőrkapitányságtól és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól.

Az országgyűlési biztos a rendelkezésére álló adatokból megállapította, hogy a baleset a 6/1995. (III. 22.) BM rendelet szerint tiltott helyen történt (híd 100 m-es körzetén belül). Megállapította továbbá, hogy jogszabály erejénél fogva meghatározott helyeken tilos fürdeni, a tiltó tábla kihelyezésére tehát a jegyző nem köteles. A BM rendelet szerint új fürdőhely kijelöléséről a települési önkormányzat jegyzője határoz. A vizsgált esetben a folyó magas vízállása, valamint a folyón levonuló ólom- és nehézfém-szennyeződés miatt a fürdőhely kijelölési eljárás csak május hónapban kezdődött meg. A Felső-Tisza-vidéki vízügyi igazgatóság válaszában rámutatott arra, hogy a folyóvizek - így a Tisza is - természetüknél fogva veszélyesek. A biztonságos fürdőzés határa változó vízhozam esetében naponként is eltérhet, ezért a kijelölt szabadvízi fürdőhelyeken is - üzemeltetési időn belül - azt mélyvizet jelző táblákkal és úszó láncsorral naponta jelölik. A vízügyi igazgatóság válaszából arra a következtetésre jutott az országgyűlési biztos, hogy a vízállás és a partszakasz változása (a vízállás változásával megváltoznak a sebességi viszonyok és a part geometriája is) miatt minden évben szükség van az új fürdőhely kijelölésére. Az eljárás időpontját pedig több, előre nem látható körülmény befolyásolhatja. Így nem lehet minden esetben a BM rendeletben előírt határidő lejártáig (a tárgyév április 15-ig) a szükséges eljárást lefolytatni. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a körülmények figyelembevételével az eljárást később folytassák le. Tehát hiába jelöli ki az egyik évben a szabadvízi strand határát a jegyző, a folyók természetéből adódóan minden évben meg kell ismételni a kijelölési eljárást, ezért a BM rendelet 7. § (2) bekezdésében foglalt azon előírás, hogy a kijelölés visszavonásig tart, folyó vizek esetében nem alkalmazható, illetőleg számtalan hatályos, esetleg más helyre (kis eltéréssel, de az adott évre meghatározó, azonban a következő évre alkalmazhatatlan és így még veszélyhelyzetet is teremtő) szóló kijelölés van érvényben.

A konkrét ügyben az országgyűlési biztos megállapította, hogy a tivadari jegyző által 1999-ben kijelölt szabadvízi strand területe messze volt az amúgy is fürdésre tilos Tisza szakasztól, ahol a baleset történt. Megállapította továbbá, hogy az emberi felelőtlenség okozta baleset bekövetkeztében sem a jegyzőnek, sem a vízügyi hatóságnak közrehatása nem volt, így a vizsgált alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszáság gyanúja nem igazolódott be.

A vizsgálat alapjául szolgáló cikk azon állítása, miszerint a baleset környékén az elmúlt tíz évben nyolcan fulladtak a Tiszába, a vásárosnaményi rendőrség tájékoztatása szerint nem igazolódott be. A baleset ügyében az államigazgatási eljárásban történő vizsgálat befejeződött, mivel bűncselekményre utaló jel nem volt megállapítható. Az emberi élet védelme különösen veszélyes helyzetben azonban indokolttá teheti a tiltó táblák kihelyezését meghatározott, követhető sűrűségben a folyók különösen veszélyes szakaszain.

Az országgyűlési biztos rámutatott arra, hogy a jogszabály nem egyértelmű, alkalmazása több anomáliát tartalmaz. A kijelölési eljárásban meghatározott szakhatóságok működnek közre. Ez a jogszabályhely azt sugallja, hogy a jegyzőnek fel kell ismernie a vízterület veszélyességét, azaz neki kellene kezdeményeznie az eljárást, amelybe a szakhatóságokat bevonja. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a vízterület veszélyességét annak kezelője, az egészségre ártalmasságot pedig az ÁNTSZ helyi intézete (ezek a szervezetek rendelkeznek megfelelő szakképzettséggel) tudja csak megállapítani. Ezért a jogszabályhely által meghatározott eljárás kezdeményezésének alanyát és kötelezettségét szabályozni kellene. Megállapította továbbá az országgyűlési biztos, hogy a BM rendelet nem tesz különbséget a szabadvízi fürdőhely kijelölése és üzemeltetése között. Ezért nyilatkozhatta a polgármester a vizsgálat alapját képező újságcikkben, hogy nem az önkormányzat feladata a tiltó tábla kihelyezése. Hiszen az üzemeltető csak az üzemeltetés alatt felelhet a kijelölt fürdőhely biztonságáért, jelen esetben pedig még nem fejeződött be a kijelölő eljárás.

OBH 3324/2000.

A panaszos 93 éves (nem egyeneságbeli) rokona érdekében kereste meg az Országgyűlési Biztos Hivatalát, és beadványában a Szent Margit Kórház Geriátriai Osztályának eljárását sérelmezte. Beadványában előadta, hogy az idős hölgy 1974-ben eltartási szerződést kötött. A panaszos nem az eltartást kifogásolta. Azért fordult az országgyűlési biztoshoz, mert szerette volna idős rokonát elvinni a Szent Margit Kórház Geriátriai Osztályáról, ahová az eltartók befektették. Elintézte, hogy a MAZSIHISZ Szeretet Kórházban fogadják a nénit, de a Margit Kórházból nem engedték eltávozni, arra való hivatkozással, hogy a kórház szerződést kötött az eltartókkal a néni 90 napig tartó benntartására. A panaszos előadta azt is, hogy a néni a kórházban semmilyen kezelést nem kapott, járókeretét, műfogsorát elvették tőle, az elmúlt meleg időszakban nem itatták. Gyakran találták mosdatlan állapotban.

Az országgyűlési biztos vizsgálatot indított, mert a beadvány alapján felmerült az Alkotmányban biztosított személyes szabadsághoz, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, emberi méltósághoz fűződő jogokkal összefüggésben a visszásság gyanúja, ezért felkérte az intézmény fenntartó Budapest főváros főpolgármester-helyettesét a beadvánnyal kapcsolatos vizsgálat lefolytatására.

Az idős asszonyt háziorvosi beutaló alapján vették fel a kórház VI. Belgyógyászati Osztályára (Geriátria). A beteget eltartója jegyeztette elő, mivel a beteg nagyfokú zavartsága miatt otthoni ellátása nem volt biztosítható. Az orvosi dokumentáció alapján megállapítható volt, hogy a beteg előrehaladott korából (93 esztendő) eredő, az érelmeszesedéshez kapcsolódó emlékezet-kiesései voltak, emiatt állandó felügyeletre, ápolásra és gondoskodásra szorult. Ilyen körülmények között a kórháznak fokozott felelőssége van. Ez megnyilvánult abban is, hogy a korábban soha nem látott rokonok megjelenésekor kérésükre nem járultak hozzá a beteg elbocsátásához és egy másik intézetbe történő átszállításához, illetve ehhez az eltartó hozzájárulását kérték.

Felvételekor a néni hozzátartozóként a hosszú évek óta vele közös háztartásban élő eltartóját jelölte meg, akinek eltartási szerződésben vállalt kötelezettsége is volt a beteg ellátása és gondozása.

A panaszos kifogásolta, hogy a kórház az idős asszony érdekében gyógyító tevékenységet nem folytatott, a fizikai állapotának feljavítását elősegítő kezelést nem kapott, vallási szokásainak tiszteletben tartását nem biztosították, és meglátásuk szerint rokonuk állapota csak rosszabbodott a kórházi kezelés során. A beteg orvosi dokumentációját áttekintve az idős asszony kezelése a szakmai elvárásoknak megfelelt, a szükséges kezeléseket, ápolást megkapta.

Az eltartói jogviszony nem korlátozódik pusztán egy vagyonjogi megállapodásra, hanem a Ptk. 586. § (3) bekezdése értelmében a tartási kötelezettség kiterjed a gondozásra, a gyógyíttatásra, az ápolásra és az eltemettetésre is. Jogszabály felhatalmazása alapján a kórház által megállapított térítési díj a VI. Belgyógyászati (Geriátriai) Osztályon napi 1500 forint volt. Erre tekintettel jött létre a szerződés a kórház és a betegként felvett idős asszony, valamint eltartója között. A kórház a térítési díj ellenében köteles az ápoltat megfelelő orvosi, egészségügyi, ápolási ellátásban részesíteni, étkeztetéséről gondoskodni, az ápolt állapotáról a hozzátartozóit igény szerint tájékoztatni. A szerződést a kórház képviselői, valamint a beteg és eltartója írta alá.

A panasztevő kifogásolta, hogy a beteg "vallási szokásainak tiszteletben tartása sem volt biztosított". Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény úgy rendelkezik, hogy a beteget megilleti a vallási meggyőződésének megfelelő egyházi személlyel való kapcsolattartásnak és vallása szabad gyakorlásának joga. Ezzel kapcsolatosan a beteget tájékoztatták, és az osztályra járó Müller atya az idős asszonyt is felkereste.

A kórház főigazgatója a panaszost személyesen is fogadta, tájékoztatta az idős asszony felvételének körülményeiről. Javasolta, hogy amennyiben a beteget más intézményben kívánják elhelyezni, ezt az eltartóval beszéljék meg, az áthelyezésnek semmiféle akadályát a maga részéről nem látta. Ezt követően az idős asszonyt eltartója egyetértésével és kíséretében áthelyezték a MAZSIHISZ Amerikai úti Szeretetkórházába, ahol néhány nappal később elhunyt.

Az országgyűlési biztos vizsgálata során a vizsgált alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot nem állapított meg, ezért az ügyet további vizsgálat nélkül lezárta.

OBH 3591/2000.

Az országgyűlési biztos állampolgári panasz alapján indított vizsgálatot Balatonfüred Város Képviselő-testülete által a környezetvédelemről alkotott rendelet alkalmazásával kapcsolatban.

A panaszos azt sérelmezte, hogy a települési szilárd hulladék összegyűjtését és elszállítását végző részvénytársaság a 14 lakásos üdülő minden üdülőegysége után szemétszállítási díjat számláz annak ellenére, hogy az üdülőben összegyűlő hulladék mennyisége jelentősen alatta marad a rendelet által vélelmezett üdülőegységenkénti 110 literes mennyiségnek.

Balatonfüred Város Képviselő-testülete környezetvédelemről alkotott rendeletének alkalmazásával kapcsolatban 2000. évben az országgyűlési biztos általános helyettese már korábban vizsgálta azt a kérdést, hogy a rendelet alkalmazása eredményez-e alkotmányos visszásságokat. A vizsgálatról készült OBH 2707/1999. számú jelentésben az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz az olyan szabályozáson alapuló gyakorlat, amely a ténylegesen képződő szemét mennyiségétől független számítási alapra - pl. az ingatlanra - támaszkodik, mivel ez lehetetlenné teszi a szolgáltatás valódi értékének megállapítását.

A vizsgálat alapján ajánlást tett a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének arra, hogy kezdeményezze a rendelet megfelelő módosítását.

A közigazgatási hivatal vezetője a rendelet szemétszállítási díjat megállapító rendelkezései tekintetében nem fogadta el az ajánlást, és nem tett törvényességi észrevételt. Elismerte, hogy a díj megállapítása során a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyensúlya elvének érvényesülni kell, azonban úgy vélte, ez a jelenlegi technikai feltételek mellett nem valósítható meg. Álláspontja szerint az Alkotmánybíróság gyakorlata lehetővé teszi átalánydíj alkalmazását, csupán azt követeli meg, hogy ez esetben a jogalkotók fokozottabban törekedjenek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségének megvalósítására. Úgy vélte, hogy az elszállított szemét mennyiségétől függetlenül a díj megállapításánál más szempontok is fontosak lehetnek. A szolgáltató kizárólag kétféle módon, 110 literes szabványos gyűjtőedény és 4,2 m3-es konténer alkalmazásával képes a hulladékot elszállítani, és a díjmegállapítás ehhez a technikai szinthez igazodik. Álláspontja szerint nem alkotmányos követelmény a szolgáltatással teljes összhangban álló díj megállapítása, miután az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény (Kötv.) a szolgáltatási díj megállapítása tekintetében jogszabályi korlátozás nélküli mérlegelési jogkört biztosít a helyi önkormányzatok számára.

Az országgyűlési biztos általános helyettese álláspontját fenntartotta.

Ezt követően Balatonfüred Város Képviselő-testülete a rendeletének egyes előírásait, melyek az előbbi tárgykört nem érintették, módosította.

A rendelet alkalmazásával kapcsolatos további alkotmányos jogokat érintő visszásságok gyanúja miatt újabb állampolgári panasz alapján ismételt vizsgálat vált szükségessé.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat során a következőket állapította meg:

Az önkormányzatok a Kötv.-ben foglalt felhatalmazás alapján nagyfokú önállósággal rendelkeznek a települési szilárd hulladék elszállítási díjának és a díjfizetés alapjának megállapítása során. Felhatalmazásuk azonban nem korlátlan. Rendeletalkotásuk során figyelemmel kell lenniük elsősorban azokra az alkotmányos követelményekre, melyeket az Alkotmánybíróság a téma kapcsán különböző határozataiban kifejtett. A szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűségének tiszteletben tartása az önkormányzatokkal szemben is olyan alapvető követelmény, melyet a szemétszállítási díj meghatározására irányuló rendeletalkotáskor nem hagyhatnak figyelmen kívül. Az igazi arányosságot az olyan tartalmú rendelkezés valósítja meg, amely a díjtétel megállapítását az elszállított hulladék mennyiségéhez igazítja. Lényeges követelmény, hogy a közszolgáltatás díja az átalányjellegtől a ténylegesen ellátott szolgáltatás ellenértékéhez közelítsen. Amikor az önkormányzat átalánydíjat állapít meg, és a díj összegét nem a tényleges szemétkibocsátáshoz és az elszállított szemét mennyiségéhez, hanem más mutatóhoz (pl. a kiürített tartóedények száma, űrmérete stb.) köti, fokozottan kell törekedni a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányosságának megvalósítására.

Az alkotmánybírósági határozatok alapján megfogalmazott, előbbiekben ismertetett követelmények megvalósítása különböző módszerekkel lehetséges, e követelmények figyelmen kívül hagyása azonban alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot eredményez. Nem fogadható el ezért a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének az az álláspontja, hogy a Kötv. jogszabályi korlátozás nélküli mérlegelési jogkört biztosít az önkormányzatoknak a szolgáltatási díj megállapítása tekintetében.

A rendelet szerint a díjmegállapítás alapja az ingatlanonként (több lakó- vagy üdülőegységet tartalmazó épület esetén egységenként) heti két alkalommal kiürített szabványos 110 literes gyűjtőedény. E szabályozás átalányjellegű, amely a közigazgatási hivatal vezetőjének közlése szerint is alapvetően a szolgáltatás technikai szintjéhez igazodik. A ténylegesen teljesített szolgáltatásnak, tehát az elszállított hulladék mennyiségének a díjazás szempontjából nincs jelentősége azok esetében, akik nem bocsátanak ki heti két alkalommal 110 liter hulladékot, hanem ennél lényegesen kevesebbet. A rendelet alkalmazása feltűnő aránytalanságot idézhet elő a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között, és ezért alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoz azok esetében, akiknek a lakó- vagy üdülőegységenkénti heti szemétkibocsátása jelentősen alatta marad a rendelet által megállapított átalánynak. Ebből az okból ugyanis a rendelet díjcsökkentésre nem ad lehetőséget.

A díj mértékének megállapításánál a szolgáltató technikai felszereltségét figyelembe lehet és kell is venni, ez azonban nem lehet a díjmegállapítás döntő szempontja, és nem eredményezheti az alkotmányos követelmények érvényesülésének csorbulását. Az alkotmányosság érvényesülése olyan elsődleges igény az önkormányzati szabályozással szemben, amelyet nem előzhet meg a szolgáltató technikai felszereltsége. Alapvetően helytelen tehát az a szemlélet, amely a díjazás mértékét elsősorban a szolgáltató felszereltségi szintjéhez igazítja. A piacgazdaság és a tulajdoni formák egyenrangúságának alkotmányos követelménye alapján nincs lehetőség a szolgáltató körülményeit egyoldalúan figyelembe vevő szabályozás alkotására és alkalmazására.

Az előbbieken túl alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot eredményez a rendeletnek az az előírása is, amely lehetővé teszi, hogy a szolgáltató a szolgáltatásért járó díj egy részét a szolgáltatás teljesítése előtt követelje. Az Alkotmány értelmében az emberi méltósághoz való jog minden ember vele született joga. Ez a jog magában foglalja az önrendelkezés szabadságához való alkotmányos alapjogot. Az önrendelkezési jognak pedig fontos eleme a cselekvési szabadság, melynek értelmében az egyén jogosult arra, hogy maga döntsön polgári jogi szerződéseinek tartalmáról.

A szerződési szabadság joga jogszabállyal korlátozható, ez esetben azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy a korlátozás ne legyen önkényes, egyoldalú és aránytalan. A Ptk. alapján a szolgáltatásért járó ellenszolgáltatást általában a szerződés teljesítése után lehet követelni. A felek ettől eltérően is megállapodhatnak. A hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevétele törvény alapján kötelező, és jogszabály állapítja meg a közszolgáltatási szerződés egyes tartalmi elemeit is. Ebben az esetben, amikor az állampolgár szerződési szabadsága egyébként is jelentősen korlátozott, fokozottan kell ügyelni arra, hogy a további korlátozások ne hozzák egyoldalúan hátrányos helyzetbe az állampolgárokat. A kötelező közszolgáltatás díjának részben vagy egészben történő előre fizetésére vonatkozó önkormányzati rendeleti előírás aránytalanul, alkotmányos okból nem indokolható módon korlátozza a szerződési szabadságot, ezért alkalmazása az önrendelkezési joggal kapcsolatos alkotmányos visszásságot eredményez.

A rendelet a közszolgáltatási polgári jogi jogviszony igénybevételének elmulasztását és más, a közszolgáltatási szerződés részét képező kötelezettségek elmulasztását is szabálysértéssé minősíti. A rendeletalkotó figyelmen kívül hagyta, hogy az önkormányzat számára az Alkotmány és az önkormányzati törvény alapján adott rendeletalkotási jog nem jelenti azt, hogy a helyi önkormányzat bármely jogellenes magatartást szabálysértéssé nyilváníthat. A Kötv. hatálya alá tartozó közszolgáltatás a polgári jogi jogviszonyok körébe tartozik. Az ezzel kapcsolatos jogvitákra a Ptk. és a Pp. szabályait kell alkalmazni. Ezen a körülményen az sem változtat, hogy a szerződés létrehozása törvény alapján kötelező, s annak egyes tartalmi elemeit az önkormányzat meghatározhatja. A szabálysértés intézményének rendeltetésével összeegyeztethetetlen, hogy a jogalkotó valamely közjogi védelmet igénylő közérdek nélkül önmagában a polgári jogi jogviszonyból eredő kötelezettség elmulasztását szabálysértéssé nyilvánítsa. Az ilyen szabálysértési tényállások gyakorlati alkalmazása ezért a jogállamisággal kapcsolatos visszásságot eredményez.

A rendelet szabálysértési előírásai az előbbiek mellett a jogállamiságból eredő jogbiztonsággal összefüggő alkotmányos visszásságot is előidéznek azáltal, hogy a szabálysértési tényállások konkrét tartalmát nem állapítják meg. Az egyes szabálysértési rendelkezések között átfedések is vannak, ezért nem állapítható meg egyértelműen, hogy mely cselekmény vagy mulasztás minősül szabálysértésnek. A jogbiztonság az állampolgárok és a jogalkalmazók számára is világos, értelmezhető, megismerhető és alkalmazható jogszabályok alkotását követeli meg. E követelményeket a rendelet szabálysértési rendelkezései nem elégítik ki.

Az országgyűlési biztos a megállapított visszásságok megszüntetése érdekében ajánlást tett a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének. Felkérte a hivatal vezetőjét, hogy kezdeményezze a rendelet megfelelő módosítását.

A Közigazgatási Hivatal vezetője az ajánlásban megfogalmazott javaslatok többségével egyetértett, és törvényességi felhívásban tett indítványt a rendelet módosítására. Nem osztotta azonban azt az álláspontot, hogy a szolgáltatást megelőző díjfizetés elrendelése alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot okoz.

Az országgyűlési biztos ajánlását e tekintetben is fenntartotta, figyelemmel arra, hogy a 2001. január 1-jén hatálybalépett 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet 8. § (4) bek. szerint a közszolgáltatás díját meghatározott időszakonként utólag kell megfizetni.

A fenntartott ajánlásra ez ideig válasz nem érkezett, a válaszadási határidő még nem telt el.

OBH 3685/2000.

Egy megyei napilapban megjelent írás szerint egy környékbeli lakos sérelmezte, hogy bár évente felkereste a polgári védelem illetékesét, a polgármesteri hivatalt és a rendőrséget, de sehol sem intézkedtek a bejelentésére. Mindenütt elmondta, hogy gyermekkorában társaival együtt találtak, majd elástak nyolc darab ágyúba való lövedéket, és a helyszínt is megjelölte.

A hivatalból elrendelt vizsgálat során az országgyűlési biztos a rendelkezésére bocsátott dokumentumok alapján megállapította, hogy a rendőrségre történt hivatkozás nem megalapozott. A polgári védelem illetékese viszont valóban több évvel korábban tudomást szerzett a bejelentésről, és erről a helyi jegyzőt is tájékoztatta, de egyikük sem intézkedett a tűzszerészek értesítésére. A mulasztók a bejelentőt arra oktatták ki, hogy neki kell a rendőrségnél bejelentést tennie.

Az újságcikk megjelenésének napján a tűzszerészek, rendőri biztosítás mellett, a bejelentő jelenlétében átvizsgálták a helyszínt, de egyetlen veszélyes tárgyat sem találtak. Az élet és testi épség tényleges veszélyeztetés tehát nem állapítható meg.

A válaszadásra nyitva álló határidő a beszámoló készítésének időpontjáig nem telt el.

OBH 3974/2000.

Teljes szöveg: 3.3. alfejezetben.

OBH 4027/2000.

Az RTL Klub 2000. augusztus 9-én sugárzott Híradó műsora arról tájékoztatta a nézőket, hogy másfél hét alatt két halálos baleset történt a Szegedről Kiskundorozsmára vezető útkereszteződésben, utolsó alkalommal egy hétéves kisfiú halt meg. A hír alapján felmerült annak gyanúja, hogy a szóban forgó útkereszteződésben való közlekedés közvetlenül veszélyezteti az állampolgárok jogbiztonsághoz, valamint a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez, az élethez, továbbá a gyermekek védelemre és gondoskodásra való jogát. Ezért - a megelőzés érdekében - az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot rendelt el. Annak során tájékoztatást kért a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjétől, Szeged Megyei Jogú Város jegyzőjétől, valamint az illetékes ügyintézőtől.

A főkapitányság vezetője arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy folyamatosan elemzik, értékelik a bekövetkezett baleseteket előidéző okokat, közreható külső tényezőket. Tapasztalataikat, észrevételeiket a közút kezelője hasznosította, és anyagi lehetőségeihez képest a szükséges munkálatokat ütemezte, majd kivitelezte. Ezenkívül a főkapitányság a veszélyeztetett útvonalakra fokozott rendőri jelenlétet biztosított, 1997-ben a Jerney utcai kereszteződés 50 méteres körzetében megállási tilalmat rendelt el, a kereszteződésben lévő gyalogos átkelőhelyen pedig 1998-ban "Gyermekek" veszély jelző táblát helyezett ki. 2000-ben ismét felvették a kapcsolatot a szegedi önkormányzattal és a közútkezelő közhasznú társasággal. 2000. augusztus 11-én, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere, a Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. ügyvezető igazgatója, a dorozsmai részönkormányzat soros elnöke és a szegedi rendőrkapitány új megállapodást kötött. Abban egyeztek meg, hogy - 2000. szeptember 10-ig - jelzőlámpás csomópontot telepítenek a Jerney utcai útkereszteződésbe, járdaszigeteket építenek a Bölcs utca és a templom melletti áruház között, valamint nyomógombos jelzőlámpát helyeznek ki az Orczy István Általános Iskola előtti gyalogos átkelőhelyen, a szóban forgó útkereszteződést pedig sárga színű "különösen veszélyes hely" útburkolati jellel látják el.

A jegyző a főkapitánnyal megegyezően számolt be a Szegedről Kiskundorozsmára vezető útkereszteződés közlekedésének, elsősorban a gyalogosforgalomnak a biztonságosabbá tétele érdekében tett intézkedésekről, megállapodásokról. Az önkormányzat ügyben érintett ügyintézője pedig elmondta, hogy a lakosság által támogatott nyomógombos jelzőlámpát már kihelyezték az útkereszteződéshez közeli Orczy István Általános Iskola előtt lévő gyalogos átkelőhelyen.

Az ombudsman megállapította, hogy az ügyben érintett hatóságok eljárása a jogszabályoknak megfelelt, megtették azokat az intézkedéseket, melyek feltétlenül szükségesek voltak ahhoz, hogy a kiskundorozsmai lakosok jogbiztonsághoz és a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez, valamint az élethez, továbbá a gyermekek védelemre és gondoskodásra való joga sérülésének közvetlen veszélye csökkenjen. Ezért alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot nem állapított meg. A vizsgálatot ajánlás nélkül fejezte be.

OBH 4056/2000.

A Szegedi Fegyház és Börtönben fogvatartott panaszos sérelmezte, hogy a jogosan kiszabott 30 nap magánelzárást követően még 5 hónapig tartották egyszemélyes zárkában, ahol nem volt vezetékes víz. A vízfogyasztását napi öt literre korlátozták, ebből kellett megoldania az ivást, a mosakodást és a mosást is. Az ügyben az országgyűlési biztos vizsgálatot rendelt el, melynek eredményeként - a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka által megküldött iratok alapján - a következőket állapította meg:

A panaszos rövid tartamú eltávozásról nem tért vissza a bv. intézetbe. Miután elfogták, fegyelmi eljárás indult ellene, ezzel egyidejűleg elrendelték az elkülönítését is. A fogvatartottat fegyelmi tárgyaláson 30 nap magánelzárásra ítélték, melynek végrehajtására 1999. december 23. és 2000. január 22. közt került sor. Februárban - szökés veszélye miatt - egyszemélyes zárkába helyezték a panaszost; elhelyezését rendszeresen felülvizsgálták, majd júniusban megszüntették. Zárkájában - a magánelzárás végrehajtására kialakított zárkákhoz hasonlóan - folyóvíz nem volt, ezért az intézetparancsnok úgy rendelkezett, hogy az itt fogvatartottak naponta háromszor 5 liter ivóvizet kapjanak. Augusztusban újabb fegyelmi eljárást indítottak a panaszos ellen, és elrendelték az elkülönítését, ami augusztus 1-én 13 órától augusztus 17-én 10.30-ig tartott. A fogvatartottat feddés fenyítésben részesítették a nevelővel szemben tanúsított tiszteletlen magatartás miatt.

OBH 4568/2000.

Megállapítható az Alkotmányban deklarált az élethez való joggal (54. § (1) bek.), valamint ezzel szoros összefüggésben a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal (70/D. §) összefüggésben a sérelem közvetlen veszélye, ha a megyei egészségügyi szolgáltatóknál tapasztalt hiányos személyi és tárgyi feltételek, továbbá a megfelelő finanszírozás hiánya miatt a beteg nem kaphatja meg a legrövidebb időn belül a tényleges állapotának megfelelő ellátást.

Teljes szöveg: 3.4. alfejezetben.

OBH 4627/2000.

Megállapítható az Alkotmányban deklarált az élethez való joggal (54. § (1) bek.), valamint ezzel szoros összefüggésben a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való joggal (70/D. §) összefüggésben a sérelem közvetlen veszélye, ha a megyei egészségügyi szolgáltatóknál tapasztalt hiányos személyi és tárgyi feltételek, továbbá a megfelelő finanszírozás hiánya miatt a beteg nem kaphatja meg a legrövidebb időn belül a tényleges állapotának megfelelő ellátást.

Az Országgyűlési Biztos Hivatalához benyújtott panaszok nagy részében azt sérelmezték, hogy a mentő késedelmesen érkezik meg a hívásra. A beérkezett panaszokon túl a sajtóban, a médiában és a szakmai fórumokon elhangzottak is jelezték, hogy a mentőszolgálat működése az ellehetetlenülés határán van a finanszírozás elégtelensége és az alacsony bérekből fakadó létszámhiány miatt.

Az országgyűlési biztos hivatalból vizsgálatot indított, mert az élethez, valamint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jogokkal, ezen belül az egészségügyi ellátáshoz való joggal összefüggésben felmerült a sérelem közvetlen veszélye. Vizsgálata arra irányult, hogy feltárja Heves megyében a mentés és a sürgőségi ellátás megvalósulását.

A mentés és sürgősségi ellátás Heves megyei gyakorlatának megismerése érdekében az országgyűlési biztos munkatársai helyszíni vizsgálatot folytattak az Országos Mentőszolgálat Egri Központjában, valamint a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház és Rendelőintézetében.

A helyszíni vizsgálat tapasztalatait összegezve az országgyűlési biztos megállapította, hogy a mentőszolgálat működésével kapcsolatos problémák egy része abból fakad, hogy a mentőautóban több órán át "utaztatják" a beteget, mire rátalálnak az állapotának megfelelő befogadó kórházra. A mentők, még ha tartani tudnák is az Európai Uniós normát (a mentőnek 15 percen belül a helyszínre kell érkeznie), nem tudják garantálni, hogy a beteg a legrövidebb időn belül megkapja a tényleges állapotának megfelelő ellátást, ennek pedig az az oka, hogy a megyében az egri kórházat leszámítva nincsenek megfelelő diagnosztikai centrumok. A konkrét ügyben vizsgált atkári férfi tragikus története azért volt figyelemfelkeltő, mert a beteg feltalálási helyéhez legközelebb eső gyöngyösi városi kórházban nincs traumatológiai osztály és nincs megfelelő diagnosztikus részleg (CT) sem. Hatvanban hiába van traumatológiai osztály, mert a pontos diagnózis (törés helye, esetleges gerincvelő-sérülés) megállapításához szükséges rétegfelvétel elkészítéséhez nincs CT. Egerben viszont mikor már megállapították a pontos diagnózisit (van traumatológia és van CT), kiderült, hogy idegsebészeti beavatkozásra van szükség, idegsebészet azonban csak Miskolcon van.

A több kórházat megjárt és végül Miskolcon meghalt beteg esete (OBH 4568/2000.) pontosan rámutatott arra, hogy a mentők hiába végzik a szabályoknak megfelelően munkájukat, ha a vidéki kórházak tragikusan rossz felszereltsége nem teszi lehetővé, hogy feladataikat megfelelően ellássák; továbbá ha a rosszul megállapított területi ellátási elv következtében a Budapesthez közelebb lévő Hatvan környéki betegeket is Miskolcra kell vinni, ha idegsebészeti ellátásra van szükségük. Ezek az anomáliák vezettek és vezethetnek bármikor azelőbbihez hasonló tragédia megismétlődéséhez.

Az országgyűlési biztos a vizsgálat tapasztalatai alapján megállapította, hogy a rossz és hiányos tárgyi és személyi feltételek ellenére Heves megyében a mentés és a sürgősségi ellátás kizárólag a két intézmény vezetése között kialakult jó együttműködésnek köszönhetően működőképes. Ugyanakkor megállapította azt is, hogy a megyei egészségügyi szolgáltatóknál tapasztalt a személyi és tárgyi feltételek, továbbá a megfelelő finanszírozás hiánya miatt a vizsgált alkotmányos jogokkal összefüggésben - élethez való jog, legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog - fennáll a sérelem közvetlen veszélye.

Az egészségügyről szóló törvény deklarálja a mentés igénybevételéhez való jogot, ami a Magyar Köztársaság területén állampolgárságra vagy egészségbiztosítási jogviszony fennállására való tekintet nélkül mindenkit megillet. A sürgősségi ellátás pedig a mentés szerves része, ami annyit jelent, hogy a beteg a legrövidebb időn belül (ún. "arany óra") megkapja az állapotának megfelelő ellátást, ennek elengedhetetlen feltétele a sürgősségi osztályok, más néven diagnosztikai centrumok létrehozása. Az egészségügyi törvény (1997. évi CLIV. tv.) meghatározza az állam felelősségét a lakosság egészségi állapotáért, egyben az állam kötelezően ellátandó feladataként azt is meghatározza, hogy az ehhez szükséges feltételrendszer kialakításával lehetővé váljon a közösségek és az egyének számára egészségi állapotuk megőrzése, védelme és fejlesztése, valamint szükség esetén a lehetséges mértékű helyreállítása. Az állam kötelezettségét képezi különösen az egészségügyi ellátórendszer, az egészségügyi ellátási kötelezettség és felelősség meghatározása, az egészségpolitika céljait szolgáló finanszírozási, fejlesztési és információs rendszer kialakítása és fejlesztése, ideértve az egészségügyi szolgáltatások minőségének biztosítását és ellenőrzését is.

Az országgyűlési biztos a feltárt alkotmányos jogokkal összefüggésbe hozható visszásságok orvoslása érdekében a következő ajánlásokat tette:

1. az egészségügyi miniszternek:

2. az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának:

A miniszternek az ajánlására adott részletes válaszát az országgyűlési biztos elfogadta és a választ egyben ajánlása elfogadásának tekintette. Az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának a Szervezeti és Működési Szabályzat vonatkozásában adott válaszát az orzsággyűlési biztos elfogadta azzal, hogy az ajánlásnak a Szolgálati és Működési Szabályztat megalkotására vonatkozó részét továbbra is fenntartotta.

OBH 5062/2000.

A Nógrád Megyei Hírlap 2000. október 6-i és 7-i "Blokád Salgótarjánban", illetve "Volt egy csütörtök, de ilyen ne legyen még egyszer" címmel megjelent híradások alapján az országgyűlési biztos az emberi méltósághoz való jog megsértésének gyanúja miatt hivatalból indított vizsgálatot Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának a szociális juttatások kifizetésével kapcsolatos, közel 3000 embert érintő intézkedése miatt. A segély jogosultjai egy napra korlátozva, a várakozás szempontjából alkalmatlan épületben vehették fel a juttatásokat és ez tumultust okozott. A személyi jogosultság ellenőrzése időt vett igénybe, néhány hangoskodó sokallta az egyeztetési időt.

Az országgyűlési biztos vizsgálata megállapította, hogy az önkormányzat döntését nem előzte meg a megfelelő felmérés, szervezés, így az intézkedés az érintettekre nézve megalázó volt. Az Alkotmánybíróság a 35/1994. (VI. 24.) AB határozatában kimondta, hogy: "Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes." A vizsgálat megállapította, hogy a szociális juttatások kifizetésének egy a kifizetésre alkalmatlan helyre és egy napra való korlátozása az Alkotmányban deklarált emberi méltósághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okozott. Az országgyűlési biztos a visszásság megállapítása ellenére kezdeményezést nem tett, mert az önkormányzat - az eset tanúságait levonva - gyorsan és hatékonyan intézkedett a hasonló helyzetek elkerülésére, az érintettektől pedig a sajtónyilvánosság igénybevételével elnézést és megértést kért.

tovább