Budapest, 2000. december

Az Országgyûlés a vallásszabadság alapvetõ jogának szem elõtt tartásával a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt a következõképpen módosítja:

1. § A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (a továbbiakban: tv.) 8. §-a a következõ (3)-(4) bekezdésekkel egészül ki:

"(3) E törvény egyházak nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályainak alkalmazása szempontjából vallásnak olyan világnézet minõsül, mely természetfelettire irányuló, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére irányulnak, valamint az erkölcsöt és az emberi méltóságot nem sértõ sajátos magatartás-követelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja.

(4) E törvény egyházak nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályainak alkalmazása szempontjából nem tekinthetõ vallási tevékenységnek különösen az, amely elsõdlegesen és meghatározóan

1. politikai és érdekérvényesítõ,
2. pszichikai vagy parapszichikai és gyógyító,
3. gazdasági-vállalkozási (anyagi haszon elérése céljából folytatott),
4. nevelési-oktatási,
5. kultúraközvetítõ,
6. szociális és egészségügyi,
7. sport, gyermek- és ifjúságvédelmi

tevékenység."

2. § (1) A tv. 9. § (1) bekezdésének felvezetõ szövege helyébe a következõ rendelkezés lép:

"(1) Az egyházat - kizárólagos illetékességgel - a Fõvárosi Bíróság (a továbbiakban: bíróság) nyilvántartásba veszi, ha"

(2) A tv. 9. § (2)-(3) bekezdése helyébe a következõ rendelkezések lépnek:

"(2) A célkitûzése vagy meghatározó gyakorlata szerint nyilvánvalóan nem vallási tevékenységet folytató csoport egyházkénti nyilvántartásba vételét - ha e törvény másként nem rendelkezik - meg kell tagadni, illetve - ügyészi keresetre, peres eljárásban - a nyilvántartásból törölni kell.

(3) Az egyház alapszabályának vagy belsõ törvényének, szabályzatának (a továbbiakban: alapszabály) tartalmaznia kell az egyház nevét, székhelyét és szervezeti felépítését. Az egyház elnevezése a már nyilvántartásba vett egyház elnevezésével nem lehet azonos vagy összetéveszthetõ."

3. § A tv. 10. § (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

"(2) A bejelentéshez csatolni kell az érvényes alapszabályt és a 9. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti nyilatkozatot, továbbá az egyház legfõbb vallási tanainak az illetõ egyház magyarországi legfelsõbb szerve által jóváhagyott összefoglalását. Közölni kell továbbá az egyház képviseletére jogosult személy(ek) nevét."

4. § A tv. 11. §-a helyébe a következõ rendelkezés lép:

"11. § (1) Meg kell tagadni az egyház nyilvántartásba vételét, ha az alapítók nem tettek eleget a
9. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban, a 9. § (3) bekezdésében, valamint a 10. §-ban foglalt elõírásoknak.

(2) Az egyház nyilvántartásba vételét elrendelõ, az azt megtagadó, valamint a nyilvántartásból való törlésérõl rendelkezõ határozat ellen az érintettek és az ügyész fellebbezéssel élhetnek."

5. § (1) A tv. 13. § (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

"(2) Az egyház az alapszabályában az önálló képviseleti szervvel rendelkezõ szervezeti egységét jogi személyiséggel ruházhatja fel."

(2) A tv. 13. §-a (3) bekezdésének negyedik mondata helyébe a következõ rendelkezés lép:

"A nyilvántartásba vételre egyebekben az egyházak nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokat kell - a (4) bekezdésben meghatározott eltéréssel - megfelelõen alkalmazni."

(3) A tv. 13. §-a a következõ (4) bekezdéssel egészül ki:

"(4) Egyház önálló képviseleti szervvel rendelkezõ szervezeti egysége vagy vallásos célra létesülõ önálló szervezete (egyházi jogi személy) létrehozható az e törvény 8. § (4) bekezdés e)-g) pontjaiban meghatározott tevékenységek elsõdleges folytatása céljából is."

6. § A tv. 15. § (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

"(3) Az egyházakat azonos jogok illetik és azonos kötelezettségek terhelik. Törvény az egyházak társadalmi szerepéhez kapcsolódó jogok és kötelezettségek vonatkozásában eltérõen is rendelkezhet."

7. § A tv. 16. § (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:

"(2) A 13. § (2) bekezdése szerinti egyházi jogi személy törvénysértése esetén az ügyész pert indít az adott egyházi jogi személy ellen."

8. § (1) A tv. 20. § (2)-(4) bekezdései helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

"(2) A bíróság az ügyész keresete alapján törli a nyilvántartásból azt az egyházat vagy a 13. § (3) bekezdése szerinti egyházi jogi személyt, amelynek tevékenysége a 8. § (2) bekezdésébe ütközik, ha e tevékenységet a felhívása ellenére sem szünteti meg.

(3) Az e törvényben szabályozott keresetindításhoz az ügyész az egyház, illetve egyházi jogi személy vezetõitõl az egyház törvényes mûködésével kapcsolatos iratok és adatok rendelkezésre bocsátását, illetõleg megküldését, továbbá felvilágosítás adását kérheti. Az egyház, illetve egyházi jogi személy vezetõje az ügyészi felkérésnek köteles eleget tenni.

(4) A bíróság az ügyész keresetére megállapítja az egyház megszûnését és törli a nyilvántartásból, ha tevékenységével felhagy és vagyonáról nem rendelkezik."

(2) A tv. 20. §-a a következõ (5) bekezdéssel egészül ki:

"(5) Ha a jogsértés az egyház szervezeti egységének vagy a 13. § (3) bekezdése szerint létesült önálló szervezetének mûködése során fordul elõ, a (2) bekezdés szerinti felhívásról a bíróság az egyház magyarországi legfelsõbb szervét is értesíti."

9. § A már nyilvántartásba vett egyházak (egyházi jogi személyek) székhelye szerinti megyei bíróság a nyilvántartásba vételre vonatkozó iratokat e törvény hatálybalépésétõl számított 30 napon belül megküldi a Fõvárosi Bíróságnak.

10. § (1) E törvény a kihirdetését követõ harmincadik napon lép hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban lévõ ügyekben is alkalmazni kell. Az e törvény hatálybalépése elõtt nyilvántartásba vett egyházak ellen a tv. 20. §-ában meghatározott pert az ügyész legkorábban a törvény kihirdetését követõ 6. hónap után indíthatja meg.

(2) A 12. § (2) bekezdésében a "9. § (2) bekezdésében" szövegrész a "9. § (3) bekezdésében" szövegrészre változik.

A vallásszabadság alapvetõ jog, mely az emberi jogok között kitüntetett helyet foglal el. Az Alkotmány fokozott védelemben részesíti e jogot, azon alapjogok közé sorolva, melynek gyakorlása még rendkívüli illetve szükségállapot idején sem korlátozható. Az Alkotmány illetve az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján a vallásszabadság azon jogok közé tartozik, mely csak más alkotmányos jog vagy alkotmányos érték érdekében korlátozható, amennyiben a korlátozás az elérni kívánt célhoz szükséges és mértéke a céllal arányos.

A lelkiismereti és vallásszabadságról valamint az egyházakról szóló törvény (a továbbiakban: törvény) elõkészítése a nyolcvanas évek végén kezdõdött, még az Állami Egyházügyi Hivatal keretében. Az Országgyûlés végül is 1990 elején fogadta el - akkor - alkotmányerejû törvényként. A törvény módosításához az Alkotmány jelenlegi rendelkezése szerint a jelenlévõ országgyûlési képviselõk kétharmadának szavazata szükséges.

A törvény alapvetõen hozzájárult a lelkiismereti és vallásszabadság jogának biztosításához és így a vallási közösségek, vallásfelekezetek, egyházak (a továbbiakban: egyházak) szabad mûködéséhez. Bár a törvény alapjaiban kiállta az idõk próbáját, az elfogadása óta eltelt évtized megmutatta hiányosságait is. Alapvetõ, strukturális változtatásra tehát nincsen szükség, de a törvény kisebb léptékû kiigazítására igen, hogy a vallásszabadság jogával - különösen az egyházi státusszal - való visszaélések megelõzhetõk, kiszûrhetõk és kezelhetõk legyenek.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésének 1178-as (1992. február 5.) és 1412-es (1999. június 22.) ajánlása fölhívja a figyelmet arra, hogy "szektatörvények" nem kívánatosak, mivel a vallásszabadság csorbításához és a kisebb vagy újabb vallási közösségek marginalizálásához, mûködésük korlátozásához vezethetnek. Az ajánlások szorgalmazzák, hogy a meglévõ jogi eszközöket vessék be a tagállamok a "vallási, ezoterikus vagy spirituális csoportok illegális tevékenysége" ellen, továbbá, hogy támogassák olyan szervezetek létrejöttét, melyek segítséget tudnak nyújtani "vallási, ezoterikus vagy spirituális csoportok áldozatai és az áldozatok családtagjai számára, különösen a kelet- és közép-európai országokban". Az Európai Unió Parlamentjének 1996. február 29-én kelt állásfoglalása arra szólítja föl a tagállamok kormányait, hogy "kellõ megfontoltsággal adományozzák az adókedvezményt és jogi védelmet biztosító vallási szervezeti státuszt, illetve indokolt esetben vonják azt meg a titkos vagy büntetendõ gyakorlatot folytató csoportosulásoktól". Az állásfoglalás szintén a meglévõ jogi eszközök bevetését szorgalmazza a törvénytelen tevékenységet folytató "kultuszok" ellen, és szorgalmazza a jelenséggel kapcsolatos információcsere fokozását.

Az egyházak státuszával kapcsolatban feszültségek alapvetõen két szempontból léptek föl:

- egyfelõl egyházként nyilvántartásba vetették magukat olyan csoportok, melyek alapvetõen nem vallási tevékenységet folytatnak. Kiszûrésükre a törvény jelenlegi rendelkezései nem biztosítanak megfelelõ eszközöket. Ugyanakkor az egyedi törvénysértések kezelésére a továbbiakban is a meglévõ jogi eszközöket kell igénybe venni.

- másfelõl a nagyon is különbözõ egyházak egy jogi kategóriába helyezése visszásságokat eredményez mind a szimbolikus, társadalmi státusz, mind a testre szabott szabályozás vonatkozásában. Ahogy a jog nem kezelhet azonos társadalmi valóságokat különbözõképpen (ez diszkrimináció lenne), úgy a nagyon különbözõ valóságok azonos kezelése is helytelen. Az elmúlt évtized során számos olyan jogszabály született, mely az egyházak társadalmi valóságában megnyilvánuló különbségeket figyelembe vette. Az Alkotmánybíróság több határozatában kimondta, hogy az egyházak egyenlõkként való kezelése nem zárja ki az egyes egyházak tényleges társadalmi szerepének figyelembevételét (4/1993. (II. 12.) AB hat., 970/B/1994 AB hat.). Az egyházak azon jogai tekintetében, melyek tehát a vallás szabad (közösségi) gyakorlásához kapcsolódnak, nem tehetõ különbség, míg a társadalmi szerepükhöz kapcsolódó jogok és támogatás biztosítása során az állam tehet különbséget - természetesen az ésszerûség követelményének szem elõtt tartásával, azaz nem önkényes módon, hanem olyan objektív alapon, mely a különbözõ egyházak társadalmi szerepének eltérésében tetten érhetõ.

Az Alkotmány és a nemzetközi emberi jogi egyezmények mindenki számára biztosítják a szabad vallásgyakorlás jogát. Ez magában foglalja nem csak az egyéni és magánkörben történõ vallásgyakorlás, de a meggyõzõdés közösségi, nyilvános kifejezését is. Míg a vallás szabad gyakorlatáról szóló 1895. évi XLIII. tc. a szabad, nyilvános, közös vallásgyakorláshoz még megkövetelte az adott felekezet elismertségét, az Alkotmány ma ilyen megkötés nélkül védi a vallásszabadságot. Az egyházi státusz tehát semmiképpen nem feltétele a közösségi vallásgyakorlásnak: az egyházak státuszának és a közösségi vallásgyakorlás szabadságának semmi köze nem lehet egymáshoz. A státusz hiánya nem érintheti a mûködés szabadságát, így az egyházi státuszhoz tehát nem kapcsolhatók olyan jogok, melyek vallásszabadság érvényesülésének elengedhetetlen tényezõi. A törvény nem is az egyházak alapítását szabályozza, hanem nyilvántartásba vételüket, mellyel jogi személyiséget nyernek.

A javaslat az egyházak nyilvántartásba vételénél figyelembe veendõ szempontok és a nyilvántartásból való törlésénél követendõ eljárás új szabályozása mellett rendezi a különbözõ egyházi jogi személyek státuszát, megszüntetve az e területen kialakult jogbizonytalanságot, rendezi az ügyészség szerepét a törvénysértõ tevékenységet folytató egyházak elleni perekben és tisztázza az egyházak egyenjogúságának kérdését.

Az 1. §-hoz

A törvény eddig nem határozta meg sem pozitív, sem negatív szempontok alapján, hogy mit tekint, illetve mit nem tekint vallási tevékenységnek. A törvény szabálya nem a vallás tudományos fogalmának leírására törekszik és nem korlátozza a vallásszabadság alapvetõ joga által alkotmányos védelem mellett folytatható vallási tevékenységet, hanem körülírja azokat a jellemzõket, melyek arra érdemesítenek egy csoportot, hogy fokozott védelem és különbözõ sajátos jogok birtokába jusson. Természetesen a sajátos státusz elnyerésének hiánya nem akadálya az e törvény adta keretek közé nem illeszthetõ vallás szabad gyakorlásának sem, amennyiben az ilyen vallás nem folytat törvénytelen tevékenységet. A nyilvánvalóan nem vallási jellegû csoportok számára az egyházi jogi személyiséget nem szabad hozzáférhetõvé tenni. A (4) bekezdésben felsorolt tevékenységeket természetesen másodlagos jelleggel vallási közösségek is folytathatják, ezek a tevékenységek azonban nem minõsülnek a törvény értelmében vett vallási tevékenységnek. Az olyan szervezetek, melyek elsõdlegesen ilyen tevékenységet folytatnak, azaz nem a vallási tevékenységük az elsõdleges, nem mûködhetnek egyházként. Az elsõdlegesen nem vallási tevékenységnek minõsülõ tevékenységet folytató csoportok más szervezeti formában mûködhetnek.

A nyilvántartásba vételi gyakorlat egységességének biztosítására szükséges, hogy az országban csak egy bíróság foglalkozzon ezzel a speciális szakismereteket igénylõ kérdéssel. Szemben a cégek és a társadalmi szervezetek nyilvántartásba vételével, egyház nyilvántartásba vételére ritkán kerül sor, és a nyilvántartásba vételét kérõ szervezet vallási jellegének megítélése speciális szakismeretet igényelhet (amennyiben ennek megítélése jogvitát vált ki, a bíróság megfelelõ szakismerettel rendelkezõ személyt rendelhet ki szakértõként a polgári peres eljárás szabályai szerint).

A célkitûzése vagy meghatározó gyakorlata szerint nyilvánvalóan nem vallási tevékenységet folytató csoport egyházkénti nyilvántartásba vételét a bíróságnak meg kell tagadnia. Amennyiben ilyen csoport mégis egyházként nyilvántartásba került volna, ügyészi keresetre, peres eljárásban a nyilvántartásból törölni kell.

A korábbi szabályoknak megfelelõen az egyház alapszabályának vagy belsõ törvényének, szabályzatának tartalmaznia kell az egyház nevét, székhelyét és szervezeti felépítését. Az egyház elnevezése a már nyilvántartásba vett egyház elnevezésével nem lehet azonos vagy összetéveszthetõ.

A hittételek (vallási tanok összefoglalása) csatolásának követelménye nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a bíróság a 8. §-ban meghatározott követelmények és tilalmak fennállása ügyében határozni tudjon. Ugyanakkor a hitelvek nyilvánosságra hozatalának követelménye elõsegíti a társadalmi nyilvánosságot is.

Amennyiben az alapítók nem tesznek eleget a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos formai követelményeknek, úgy a nyilvántartásba vételt meg kell tagadni. Az alapítók - a hiányosságok értelemszerû pótlása mellett - fellebbezéssel élhetnek e határozat ellen, de fellebbezéssel élhet az ügyész vagy más érintett is (így adott esetben olyan más egyház, melynek a 9. § (3) bekezdésében biztosított névkizárólagossághoz való jogát az új egyház nyilvántartásba vétele sértené).

A törvénymódosítás egyértelmû szóhasználattal megkülönbözteti az egyházat és az egyéb egyházi jogi személyeket. Az egyházi jogi személyek közül csak az egyházak vallásos célra létesülõ önálló szervezetei kerülnek bírósági nyilvántartásba. Az egyházak önálló képviseleti szervvel rendelkezõ szervezeti egységei, melyek az egyházak belsõ rendelkezései alapján rendelkeznek jogi személyiséggel, bírósági nyilvántartásban nem szerepelnek, ezeket az egyház saját belsõ joga ruházza föl jogi személyiséggel. Az ilyen jogi személyeket az egyház tartja nyilván megfelelõ formában és szükség esetén az egyház ad igazolást a jogi személyiség létérõl vagy a képviseletre jogosult személyérõl.

Az egyházi jogi személyek másik csoportja az egyház vallásos célra létesülõ önálló szervezete, melynek jogi személyisége a bírósági nyilvántartásba vétellel keletkezik. A nyilvántartásba vételre az egyházak nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokat kell megfelelõen alkalmazni (így ezen egyházi jogi személyek nyilvántartásba vétele is a Fõvárosi Bíróság kizárólagos illetékességébe tartozik).

Az egyházi jogi személyiség e két lehetséges formája közül az egyház választja ki a számára megfelelõbbet szervezetei számára, azaz a - törvényi feltételek teljesítése esetén - az egyház dönt arról, hogy egyes szervezeteit szervezeti egységként maga ruházza föl jogi személyiséggel, vagy önálló szervezetként a bíróságon nyilvántartásba veteti õket. Ilyen egyházi jogi személynek minõsülõ szervezetek vagy intézmények nem csak szigorúan vett vallási célra hozhatók létre, hanem közcélok ellátására is, azonban olyan célokra, melyek sem vallási, sem közcélnak nem minõsülnek (így a gazdasági vagy a politikai tevékenység) egyházi jogi személy nem hozható létre.

Az egyházak, mint sajátos jogi személyek magától értetõdõen egyenjogúak. A vallásszabadság mértékében és az ehhez kapcsolódó jogok tekintetében az állam nem tehet különbséget. A vallási és világnézeti kérdésekben semleges állam nem illetékes a különbözõ vallások és egyházak közötti különbségtételre, különösen nem hittételeik alapján. Azonban a jogalkotó nem hagyhatja figyelmen kívül az egyházak között ténylegesen meglévõ társadalmi (azaz "külsõ" jellegû) különbségeket. Az ilyen különbségtételt az Alkotmánybíróság - az egyházak egymástól eltérõ társadalmi szerepét figyelembe véve - nem ítélte alkotmányellenesnek. Az új rendelkezés az Alkotmánybíróság korábbi határozatainak megfelelõ formában a fennálló helyzet pontosabb megfogalmazása, mely egyértelmûvé teszi, hogy van lehetõség arra, hogy a különbözõ ágazati törvények az egyházak közötti különbségeket megfelelõen figyelembe vegyék, ugyanakkor egyértelmûvé teszi azt is, hogy csak a vallási közösségek társadalmi szerepéhez kapcsolódó kérdésekben tehet a jogalkotó közöttük különbséget, míg például hitelvi alapon, vagy a vallásszabadsághoz kapcsolódó kérdésekben nem. E két szféra elkülönítése a jogalkotó felelõssége, melyet végsõ soron az Alkotmánybíróság ítél meg. Az egyházak társadalmi szerepe szempontjából adott esetben figyelembe vehetõ lehet az egyházi szervezet mûködésének ideje, mérete, tevékenysége vagy szerepvállalása közfeladatok átvállalása terén.

Amennyiben olyan egyházi jogi személy követ el törvénysértést, mely bírósági nyilvántartásban nem szerepel, úgy az ügyész ezen egyházi jogi személy ellen indít pert. Az egyház, illetve a 13. § (3) bekezdése szerinti egyházi jogi személy törvénysértése esetén követendõ eljárást a törvény 20. §-a tartalmazza.

Egyház vagy egyházi jogi személy peres eljárás nyomán történõ törlése csak olyan egyházi jogi személyek esetében képzelhetõ el, melyek bírósági nyilvántartásban szerepelnek.

A törvény gondoskodik az ügyészség feladatának ellátásához legszükségesebb adatok hozzáférhetõségérõl, anélkül, hogy az egyházakat általános jelleggel a törvényességi felügyelet körébe vonná.

Az eddigi szabályozást fenntartva a bíróság törli a nyilvántartásból az olyan egyházat, mely tevékenységével felhagyott, abban az esetben is, ha ezt a megszûnõ egyház maga nem is kéri. A rendelkezés kiegészül azzal, hogy a bíróság a törlést ügyészi kereset alapján teszi meg.

Amennyiben az eljárás egyház jogi személyiséggel rendelkezõ szervezeti egysége vagy egyház vallásos célra létesülõ önálló szervezete ellen folyik, a bíróság ezt az egyházi jogi személyt hívja fel a jogsértõ tevékenység megszüntetésére, azonban e felhívásról az egyház magyarországi legfelsõbb szervét is értesíti.

Az egyházak és egyházi jogi személyek egységes nyilvántartása végett a megyei bíróságok a vonatkozó adatokat megküldik a Fõvárosi Bíróságnak.

A hatálybaléptetõ és átmeneti rendelkezések megfelelõ felkészülési idõt biztosítanak mind a nyilvántartásba vételi eljárás alatt álló, mind a már nyilvántartásban szereplõ egyházak számára.