*Az eltérés alapvetõ oka, hogy a társas vállalkozások nagyobb összegû kamattámogatást kaptak - területegységre vonatkoztatva is -, mint a hitellehetõségekkel kevésbé élõ egyéni gazdaságok.

1. táblázat

A költségszerkezet eltéréseit vizsgálva megállapítható, hogy a személyi ráfordítások területegységre vetített összege (a korrekció elvégzése után is) 45%-kal nagyobb a társas vállalkozásoknál, mint az egyéni gazdaságok esetében. Ugyanilyen irányú, de csaknem háromszoros nagyságú különbség mutatkozott a számvitelben egyéb költségnek nevezett tételnél is (ide sorolhatók pl. a földbérleti díjak, bankköltségek, biztosítási díjak). Hatszorosan nagyobb terhet viseltek a társas vállalkozások az ún. egyéb ráfordítások formájában (ahová pl. a várható veszteségek, illetve a várható kötelezettségek fedezetére képzett céltartalékok, a költségvetéssel, a helyi önkormányzatokkal elszámolt adók, illetékek stb. tartoznak).

Mindezen összetett és részben ellentétes irányba mutató különbözõségek hatásai úgy összegzõdtek, hogy az egyéni gazdaságok (korrigált) üzemi eredménye 5460 Ft/ha értéket mutatott a társas vállalkozások közel 3900 Ft/ha-jával szemben. Az utóbbi szektorban a pénzügyi mûveletek veszteségei (közel 9000 Ft/ha) az összes további eredménymutatót (szokásos vállalkozási eredmény, adózás elõtti, adózott, illetve mérleg szerinti eredmény) már a negatív tartományba vitték, míg az egyéni gazdaságoknál csak a mérleg szerinti eredmény lett negatív.

Az elmondottakból következik, hogy a jövedelmezõségi mutatók tekintetében (bár "jövedelmezõség"-rõl itt egyáltalán nem indokolt beszélni) az egyéni gazdaságok vezetnek, kivéve az össztõke jövedelmezõségi mutatóját, amely azért alakult kedvezõbben a társas vállalkozásoknál, mert számításakor a fizetett kamatok összege "eredménynövelõ" tényezõként szerepel.

Az egyéni és a társas vállalkozási szektor jövedelmezõségének összevetésébõl egyelõre nem vonhatók le hosszabb távon is érvényes következtetések. A gazdálkodás eredményességében (eredménytelenségében) mutatkozó különbségek nem számottevõek. Az üzemi eredménynél pl. 1560 Ft/ha elõny jelentkezik az egyéni gazdaságok javára. Ha - tegyük fel - az egyéni gazdaságoknál hektáronként ugyanannyi egyéb költség jellegû adó és illeték merülne fel, mint a nagyüzemi szektorban, akkor - a fajlagos üzemi eredményt tekintve - máris az utóbbiak javára billenne a mérleg. Hasonlóképpen, minden olyan természeti vagy piaci hatás, amely az eltérõ termelési és tõkestruktúra következtében nem egyformán érinti a két szektort, átrendezheti a korábban kialakult pozíciókat.

1. Az élelmiszeripar szerkezetének, pénzügyi és vagyoni helyzetének alakulása
1. Az élelmiszertermelés alakulása

A megelõzõ két évben tapasztalt csökkenés, illetve stagnálás után 1999-ben az élelmiszeripar növelte termelését. Az 5 fõnél többet foglalkoztató vállalkozások adatai alapján az ágazat éves bruttó termelési értéke mintegy 1340 milliárd Ft volt, az 1998. évit 70 milliárd Ft-tal (5,2%-kal) haladta meg. Az árváltozás hatását kiszûrve, a termelés volumen-növekedése 2,6%-ot tett ki. Ez a viszonylag szerény mértékû emelkedés ugyanakkor pozitív tendenciaváltást jelez, mindenekelõtt a termékek legfõbb piacát jelentõ hazai fogyasztás terén, amelynek hátterében a foglalkoztatottság és a reáljövedelmi pozíciók javulása áll.

Az 1999. évi termelés negyedévenkénti alakulásának volumenindexei az 1998. év azonos idõszakához viszonyított változást jellemzik:

I. negyedév	98,2
II. negyedév	104,2
III. negyedév	100,6
IV. negyedév	108,4
Összesen:	102,6

Az I. negyedév adatában egyértelmûen tükrözõdik az orosz gazdasági-piaci válság hatása, amelynek következtében 1998. év utolsó hónapjaitól kezdõdõen a magyar élelmiszeripar több szakágazatában drasztikus termelés-visszafogásra került sor. Az éves mutató szempontjából meghatározó volt a IV. negyedévi - ezen belül a novemberi és a decemberi, 12%-ot megközelítõ - növekedés, amely összefügg a belföldi értékesítés év végén tapasztalt, hasonló mértékû fellendülésével.

A termelés korábbinál kedvezõbb alakulása ellenére, az ipar ágazati szerkezetében az élelmiszeripar részaránya tovább mérséklõdött: az 1998. évi 16,7%-ról 1999-ben 15,1%-ra csökkent. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a feldolgozóipar 14 ágazata közül - értékben - tavaly csupán a villamosgép-, mûszergyártás kibocsátása múlta felül az élelmiszeriparét.

Az élelmiszeripari szakágazatok termelésének alakulása jelentõs eltéréseket mutatott. Közülük az átlagot lényegesen meghaladó növekedést ért el a bortermelés, a húsfeldolgozás és tartósítás, a desztillált szeszes italok, a malomipari termékek, az üdítõitalok, a sör és a dohánytermékek gyártása, míg csökkent a termelés volumene baromfihús feldolgozásban és tartósításban, a hús- és baromfihús-készítmény gyártásban, a gyümölcs- és zöldségfeldolgozásban, a haszonállat-eledel (takarmány), a fûszerek és ételízesítõk, valamint a jégkrém gyártásában.

2. Belföldi értékesítés

Élelmiszeriparunk döntõ jelentõségû értékesítési piaca továbbra is a belföldi piac. Az itt jelentkezõ igények kielégítése alapvetõ fontosságú az ágazat értékesítési pozícióinak megõrzése, illetve javítása szempontjából. A hazai piacon ugyanis a konkurens import élelmiszerekkel is fel kell venni a versenyt, bár ezek részesedése egyelõre 10% alatti.

1999-ben az élelmiszeripar belföldi értékesítése 5,8%-kal növekedett, ami meghaladta az egy évvel korábbi 4,2%-os ütemet. Az átlagos növekedés azonban jelentõs szakágazati eltéréseket takar, 20%-nál nagyobb mértékben emelkedett a húsfeldolgozás és -tartósítás, a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, a szeszes italok, a bortermelés és a dohánytermékek értékesítése. Csökkent viszont a baromfihús feldolgozása és tartósítása, a hús- és baromfihús-készítmény gyártása, a takarmány, a cukor és a jégkrém belföldi értékesítése.

A belföldi értékesítés alakulásával kapcsolatban említést kell tenni az élelmiszeripar korlátozott árérvényesítõ-képességének problémájáról. Elsõsorban a nagy kereskedelmi szervezetek árpolitikája következtében az élelmiszerárak az utóbbi években általában nem követték az inflációt. Különösen nagy volt az eltérés 1999-ben, amikor a 10%-os általános inflációval szemben az élelmiszerek áremelkedése csupán 2,9%-ot ért el (szeszes italok és a dohánytermékek 11,5%). Ez kedvezõ ugyan a fogyasztók számára, de egyre nehezebben elviselhetõ nyomást jelent az élelmiszereket elõállító vállalkozások és rajtuk keresztül a mezõgazdasági árutermelõk gazdálkodására.

3. Létszám, keresetek és termelékenység

Az élelmiszeriparban foglalkoztatottak száma - beleértve az egyéni vállalkozókat és a segítõ családtagokat - 2,2%-kal csökkent 1999-ben az 1998. évihez képest. Ugyanakkor a legalább 5 fõt foglalkoztató vállalkozásoknál az alkalmazásban állók létszáma az elmúlt évben 2,8%-kal lett kevesebb, szemben az ipar egészében tapasztalható 0,8%-os létszámnövekedéssel. Az intézményi statisztika megfigyelési körébe tartozó, az adatszolgáltatásban résztvevõ élelmiszeripari vállalkozások statisztikai állományi létszáma 132,5 ezer fõrõl 128,8 ezer fõre csökkent. A csökkenés a fizikai foglalkozásúak körében volt jelentõsebb. A létszám csökkenése a nagyobb vállalkozások esetében az átlagot meghaladó arányú volt (mintegy 6,5%).

Az élelmiszeripar egészében a havi bruttó átlagkereset összege 73 476 Ft, a nettó átlagkereset 47 993 Ft volt 1999-ben. Ez éves viszonylatban 15,3%-os bruttó keresetnövekedésnek felel meg, ami csekély mértékben marad el az ipar átlagától. A korábbi évekhez hasonlóan a legmagasabb az átlagkereset a dohánytermék szakágazatban, míg a legalacsonyabb a kenyér- és a friss tésztafélék gyártásában.

 

Kedvezõ változást jeleznek az adatok az élelmiszeripar termelékenységére vonatkozóan. Az egy fõ alkalmazásban álló dolgozóra jutó termelés - a megelõzõ két évben tapasztalt csökkenés után - 1999-ben 5,8%-kal emelkedett.

4. Vállalkozási és tulajdonosi struktúra

Az élelmiszeriparban a privatizáció folyamata a 90-es évtized végére gyakorlatilag lezárult. A még értékesítésre váró állami tulajdonú részvények (üzletrészek) az ágazat tõkeszerkezetén belül jelentéktelen, 1% alatti arányt képviselnek.

A kettõs könyvvitelt vezetõ 2976 vállalkozás összesített adatai alapján az élelmiszeripari jegyzett tõke 1999. január 1-jei tulajdonosi szerkezetének alakulása:

1. táblázat

1999 végén az élelmiszeripari jegyzett tõke mintegy 63%-a volt külföldi tulajdonban. A vállalatok modernizálásához, technológiai és technikai átalakításukhoz, a piaci verseny feltételeinek való megfelelésükhöz szükséges tõke a nemzetközi szakmai befektetõk bekapcsolódása nélkül nem állt volna rendelkezésre. Ennek pótlására a hazai tulajdonosi réteg kialakulását célzó privatizációs technikák (kárpótlási jegy, E-hitel, MRP) sem voltak alkalmasak, és megfelelõ tõkeerõvel rendelkezõ, valóban életképes vállalkozások csak viszonylag kis számban jöttek létre. Ugyanakkor a finanszírozási nehézségekkel küzdõ, tartozásaikat rendszertelenül fizetõ, súlyosan eladósodott, csõdközelben lévõ, illetve felszámolásra kerülõ cégek jelentõs része éppen ebbe a tõkehiányos vállalkozási körbe tartozik (pl. Vasi Húsipari Rt, Budai Hengermalom Kft, SOLAMI Rt, MiZo Baranyatej Rt).

A privatizáció lezárultával a tulajdonosi struktúra átalakulása nem fejezõdött be, hanem új lendületet vett. Az újabb változások már kizárólag piaci és üzleti alapon, állami közremûködés nélkül, az ismert nemzetközi tendenciákkal analóg módon mennek végbe. Jellemzõ formái: az irányítási jog megszerzése a másik vállalat felett, a cégfelvásárlás és az egyesülés. A tõke- és tulajdon-koncentráció fokozódása a termelõ-kapacitások koncentrálódását, a mûszaki-technológiai fejlõdés felgyorsulását, hatékonyabb üzemméretek kialakulását, egyúttal a vállalaton belüli és vállalatközi szakosodás lehetõségeinek jobb kihasználását vetíti elõre és elõmozdítja a szakágazatok többségében meglévõ felesleges kapacitások leépítését is.

A kétségkívül tapasztalható negatív példák ellenére, a piaci részesedés növelése - és a jól szervezett, nagy kereskedelmi társaságokkal szembeni eredményes fellépés - ma már csak a megfelelõ pénzügyi hátteret megteremtõ koncentráció útján lehetséges. A versenyben maradásnak a jövõben ez várhatóan az egyik alapvetõ feltétele lesz.

Az 1990-es évek elsõ felében tapasztalt intenzív mennyiségi növekedést követõen a bejegyzett és mûködõ vállalkozások száma 1995-rõl 1998-ra 10318-ról 8215-re csökkent. Az elmúlt évben azonban ismét növekedett az élelmiszeripari vállalkozások száma és december 31-én 8361 volt.

1. táblázat

Az élelmiszeriparban tehát 146-tal gyarapodott a vállalkozások száma a múlt év folyamán úgy, hogy az egyéni vállalkozásoknál csökkenés (-130), a társas vállalkozásoknál pedig növekedés (+276) történt. Az év végi 8361 vállalkozás közül egyéni vállalkozás 4001, társas vállalkozás 4360. Utóbbiak fõbb gazdálkodási formák szerinti megoszlása a következõ:

A pénzügyi, gazdálkodási és piaci okokból leginkább kiszolgáltatott egyéni vállalkozói kategóriában az 1995-ben regisztrált vállalkozásoknak már csupán kétharmada mûködik.

1. Beruházások és a termelés mûszaki feltételei

Az élelmiszeriparban nélkülözhetetlen szerkezetátalakítás és modernizáció a beruházási, mûszaki fejlesztési tevékenység és az erre fordítható pénzforrások jelentõs bõvítését tette szükségessé. Az utóbbi tíz évben a hazai élelmiszer-feldolgozásnak elsõsorban azon szakágazatai szolgáltak példával a gyorsütemû technológiai és mûszaki megújulásra, amelyekben a tulajdonosok - távlati üzletpolitikai céljaik érdekében átmenetileg akár a profitról is lemondva - pótlólagos tõkebefektetésre tudtak vállalkozni és programszerû, esetenként több évre kiterjedõ fejlesztéseket hajtottak végre.

Az ilyen típusú vállalati innovációs és beruházási politika elsõsorban azokra a szakágazatokra jellemzõ, amelyek privatizációjában a nagy tõkeerejû külföldi szakmai befektetõk meghatározó arányban vettek részt (pl. üdítõital-, édesség-, keményítõ-, finomított olaj-, cukor-, sör- és dohánytermék-gyártás). Ezek mellett azonban jelentõs korszerûsítések történtek számos egyéb - vegyes tulajdonszerkezetû - szakágazat területén is, különösen a piacvezetõ szerepre törõ, vagy azt már elért cégeknél. Ilyen példákat kínál a baromfihús-készítmények, a tejtermék, a tésztafélék, a szeszes italok gyártása, a húsfeldolgozás és -tartósítás, a tea és kávé feldolgozása. Gyakoribbá váltak a számottevõ fejlesztések a kis- és középvállalatok körében is (bortermelés, gyümölcs- és zöldségfeldolgozás, tejfeldolgozás speciális szegmenseiben mûködõ kisebb vállalkozások). Ezeket a kezdeményezéseket kormányzati támogatással is indokolt ösztönözni.

Az élelmiszer, ital- és dohánytermék-gyártás területén megvalósult beruházások folyó áras alakulását mutatja 1998-ra és 1999-re vonatkozóan a táblázat.

1. táblázat

*elõzetes, tartalmazza az egyéni becsült adatokat is

A folyó áron mért közel 5%-os növekedés azt jelenti, hogy továbbra is folytatódott az élelmiszeripari beruházások növekedése. Figyelemreméltó, hogy a gépesítési beruházások aránya az elõzõ évi 68%-ról 1999-re 75%-ra nõtt.

A beruházási célok között a kapacitások bõvítése helyett egyre nagyobb szerepet kap a piaci alkalmazkodóképesség javítása, a versenyképesség fokozása, a minõségi, élelmiszerbiztonsági, higiéniai és környezetvédelmi követelményeknek megfelelés. Mindezek közvetlenül összefüggenek az európai integráció elõkészületeivel. A további fejlesztésekhez az elõcsatlakozási programok keretében elnyerhetõ uniós támogatások mellett a nemzeti költségvetés forrásaira is szükség lesz.

A vidékfejlesztési politika részeként továbbra is a prioritások közé sorolandó a helyi vagy kistérségi jelentõségû feldolgozók létesítése, illetve korszerûsítése, ha azok megfelelnek az élelmiszerbiztonsági, higiéniai, környezetvédelmi normáknak. Emellett a kistérségi feldolgozók létesítésének feltétele, hogy az alapanyagokat gazdaságosan hasznosítsák, és valós szükségletet elégítsenek ki.

1. Az élelmiszeripar pénzügyi, gazdálkodási és vagyoni helyzete

Az élelmiszereket, italokat és dohánytermékeket gyártó szervezetek 1999. évi pénzügyi, gazdálkodási és vagyoni helyzetérõl a beszámoló készítésének idõszakában még nem állnak rendelkezésre az értékeléshez szükséges teljes körû információk. Ezért az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Informatikai Igazgatóságán készült, reprezentatív felmérésen alapuló, elõzetes adatokat tartalmazó feldolgozásból kiindulva foglalhatók össze a változások tendenciái és a fontosabb következtetések. A felmérés összesített adatai szerint az értékesítés nettó árbevétele 3,2%-kal növekedett az 1998. évihez viszonyítva, ami kevesebb mint harmada az egy évvel korábban mért növekedésnek. Az exportárbevétel 10,2%-kal csökkent, az egy évvel korábbi 2,9%-os növekedéssel szemben.

A ráfordítások közül az anyagi jellegûek 11,6%-kal csökkentek, a személyi jellegûek 7,5%-kal emelkedtek.

Az év végén rendelkezésre állt összes eszköz értéke 10,1%-kal haladta meg az elõzõ évit, amelyen belül a befektetett eszközök és a forgóeszközök értéke közel azonos arányban emelkedett. A befektetett eszközök közül a tárgyi eszközök értékének növekedése 9,4% volt, míg a befektetett pénzügyi eszközöké 14,8%-ot ért el. Az eszközállomány változása a szakágazatok között jelentõs szóródást mutatott.

A saját tõke 10,9%-kal, ezen belül a jegyzett tõke 8,4%-kal emelkedett, amit az egy évvel korábban regisztrált 10,2%-os saját, illetve 4,8%-os jegyzettõke-növekedéssel összevetve, az élelmiszeripar új befektetéseket vonzó szerepének stabilizálódását jelzi, összhangban az elsõdleges privatizáció lezárultával.

Az ágazat tõkeellátottsága - a saját tõke összes forráson belüli aránya - lényegében nem változott (46,3 illetve 46,6%). A magyar élelmiszeripart hosszú évek óta jellemzõ tõkehiány tehát változatlanul súlyos gondot jelent a vállalatok jövedelmezõ gazdálkodása és fejlõdési lehetõségei szempontjából.

Az élelmiszeriparban a kötelezettségek állományának növekedése 8,3% volt, ami az elõzõ évben kimutatott 18,3%-tól jelentõsen elmarad. A hosszú lejáratú kötelezettségek ezen belül alig növekedtek (+0,2%), szemben a rövid lejáratú kötelezettségekkel, amelyek 9,6%-kal nõttek. A kötelezettségeknek így több mint 87%-át a rövid lejáratúak képezik, ami az ágazat jövedelmezõségére kedvezõtlen hatással van.

Az élelmiszeripar átlagában 26%-kal csökkent az üzemi eredmény. A pénzügyi és a rendkívüli eredmény javulása mérsékelte a kiesést, az adózás elõtti eredmény 15%-kal maradt el az 1998. évitõl. Az árbevétel-arányos jövedelmezõség 2,94%, az eszközarányos jövedelmezõség pedig 4,07% volt 1999-ben. Az elõzetes adatok szerint az egy évvel korábbihoz képest mindkét mutató kismértékû romlást mutat. Ugyanakkor a nyereséges élelmiszeripari társaságok száma 3,1%-kal nõtt, a veszteséges társaságoké 6,8%-kal csökkent. Ez a tendencia a jövedelemdifferenciák növekedésére utal. Már most látható, hogy 1998. évhez képest több szakágazatban csökkent az adózás elõtti eredmény (pl. a baromfihús- feldolgozásban, a gyümölcs- és zöldségfeldolgozásban, a tejfeldolgozásban, a takarmánygyártásban és az italgyártásban). Negatív elõjelû az adózás elõtti eredmény a baromfiiparban, a cukoriparban, a gyümölcs- és zöldségfeldolgozásban, valamint a tejfeldolgozásban.

1. Terület- és vidékfejlesztés

A kormány programja - összhangban az Európai Unió elveivel és gyakorlatával - kiemelten kezeli a különbözõ okok miatt meglévõ területi különbségekbõl, a vidék viszonylagos elmaradottságából eredõ feszültségeket. Ez olyan komplex gazdaságfejlesztési és társadalompolitikai elvek alkalmazását jelenti, amelyek jelentõs szerepet biztosítanak a különbségeket mérséklõ területfejlesztési, vidékfejlesztési politikának. A kormány vidék-centrikus területfejlesztési politika mellett kötelezte el magát, amelynek vezérlõ elvei:

• a területi egyenlõtlenségek mérséklése, az elmaradott térségek felzárkóztatása;
• a hátrányos helyzetû, ezért fokozottan fejlesztendõ térségek problémáinak mérséklése érdekében a foglalkoztatás-, a gazdaságfejlesztés-, az oktatás-, a szociális-, az ipar-, továbbá a környezetpolitika eszközeinek összehangolása;
• a források összehangolásával a vidéki lakosság élet- és munkakörülményeinek, a helyi gazdaság- és infrastruktúra fejlesztésének elõsegítése;
• a befektetések, ezek között a külföldi befektetések ösztönzése az elmaradott térségekben.

A kormányprogramban foglaltak végrehajtása több tárcát is érint, de meghatározó jelentõségû a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium koordináló szerepe.

1. A területfejlesztési és vidékpolitika átfogó célja, a célok megvalósítását szolgáló intézményrendszer

A területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl szóló 1996. évi XXI. törvény az EU regionális politikájával összhangban rögzítette a területfejlesztés célját, átfogó feladatait. A törvény meghatározta a területfejlesztés új intézményrendszerét, az önkormányzati társulások, a megyei és a regionális fejlesztési tanácsok, az Országos Területfejlesztési Tanács feladat- és hatáskörét.

Átfogó célként a területi egyenlõtlenségek komplex fejlesztések révén történõ mérséklése jelenik meg. A megvalósítás során csökkenteni kell a különbségeket a fõváros és a vidék, a városok és a községek, a fejlett és az elmaradott térségek, illetve települések között. Stratégiai cél a válságba jutott ipari térségekben a szerkezetátalakítás felgyorsítása, az agrárgazdaságból élõ térségekben a vidék átfogó, komplex fejlesztése, továbbá a tartós munkanélküliséggel sújtott térségekben a foglalkoztatás feltételeinek megteremtése.

A törvény hatályba lépését követõen a területfejlesztés intézményrendszere kiépült, illetve megerõsödött országos, megyei és kistérségi szinten. A megyei területfejlesztési tanácsok jelentõs szerepet játszottak az önkormányzatok és a gazdasági szereplõk fejlesztési elképzeléseinek összehangolásában, a megyei területfejlesztési koncepciók és programok kidolgozásában.

A törvény alapján a megyei területfejlesztési tanácsok által önként létrehozott regionális fejlesztési tanácsok azonban nem feleltek meg az EU követelményeinek, célrendszerének és struktúrapolitikájának. A területfejlesztési törvényt módosító 1999. évi XCII. törvény az Országos Területfejlesztési Koncepcióban meghatározott 7 tervezési-statisztikai régiónak megfelelõen létrehozta a Regionális Fejlesztési Tanácsokat, amelyek a következõk: Nyugat-Magyarországi, Közép-Dunántúli, Dél-Dunántúli, Közép-Magyarországi, Észak-Magyarországi, Észak-Alföldi, Dél-Alföldi.

A regionális fejlesztési tanácsok feladatait alapvetõen a régió gazdaságának és infrastruktúrájának fejlesztése képezi, amely nem csorbítja a megyei területfejlesztési tanácsok törvényben meghatározott feladatkörét. A regionális fejlesztési tanácsokat feladataik ellátásában munkaszervezetek segítik, amelyek összehangolják a régió stratégiai és operatív programjait.

A törvény lehetõvé teszi, hogy önkéntes megállapodás alapján közös térségi feladatok ellátására a megyei területfejlesztési tanácsok, illetve a regionális fejlesztési tanácsok ún. térségi tanácsot hozzanak létre.

2. Területfejlesztést szolgáló támogatások

A területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveit, a kedvezményezett területek besorolási feltételeit az Országgyûlés a 30/1997. (IV. 18.) OGY határozatával fogadta el.

Több tárcánál mûködnek a területfejlesztést közvetve vagy közvetlenül szolgáló támogatási források. A területfejlesztésen belül a vidékfejlesztésnek kiemelt jelentõséget tulajdonít az FVM. A tárca kezelésében rendelkezésre álló célelõirányzat részben központi, részben decentralizált döntési körbe tartozik. A területfejlesztés központi eszközei közül különösen a területfejlesztési célelõirányzat (TFC) alkalmas mezõgazdasági pályázatok támogatására. Ezen pénzeszköz decentralizált részének felhasználására a megyei területfejlesztési tanácsok jogosultak. A megyei területfejlesztési tanácsok a területfejlesztési koncepciók és programok figyelembevételével döntenek a hatáskörükbe utalt pénzeszközök pályázati rendszer keretében történõ felhasználásáról és a fejlesztések megvalósításáról.

A Vidékfejlesztési (területfejlesztési) Célelõirányzat 1999. évi felhasználásáról szóló 40/1999. (III. 3.) Korm. rendeletben a pályázati rendszer számos agrárgazdasághoz kapcsolódó célt tartalmaz, valamint a mezõgazdasági pályázók több jogcímre nyújthattak be pályázatot a megyékhez decentralizált keretre:

• Munkahelyteremtõ és megtartó beruházásoknál:
• Mezõgazdasági termékfeldolgozáshoz;
• Állattartó telepekhez;
• Halászati termékek feldolgozásához;
• Ültetvénytelepítéshez;
• Agrárgazdasági eszközbeszerzéshez;
• Új típusú szövetkezetek fejlesztés beruházásaihoz;
• Vállalkozásokat segítõ termelõ infrastrukturális beruházásoknál:
• Halastavak létesítéséhez;
• Mezõgazdasági termékek feldolgozásához;
• Állattartó telepekhez;
• Falusi turizmus infrastrukturális beruházásaihoz;
• Üzleti tervek kidolgozásához;
• Tájjellegû egyedi termék és biotermék elõállításához;
• Falusi turizmus fejlesztéséhez;
• Az agrárgazdaság fejlõdését szolgáló egyéb beruházáshoz.

A célelõirányzat központi pályázati lehetõségeit a következõ mezõgazdasági fejlesztések esetén lehetett igényelni:

• Belvizes területek nem szántóföldi hasznosítása;
• Biomassza energetikai célú felhasználása;
• Ökológiai szemléletû kistérségi programok készítése;
• Mezõgazdasági alapanyagokra építõ energiaellátás;
• Mezõgazdasági alapanyagok hagyományostól eltérõ felhasználása;
• Legalább 100 munkahelyet teremtõ fejlesztések.

Tekintettel arra, hogy a területfejlesztési támogatással létrehozandó beruházások megvalósulása 2-3 évet vesz igénybe, a megítélt támogatások eredményeinek érdemi értékelésére csak ezt követõen kerülhet sor.

1. A megyei területfejlesztési tanácsok agrár-támogatási forrásai

A vidékfejlesztési (területfejlesztési) célelõirányzat megyékre decentralizált kerete 1999-ben 5,8 milliárd Ft volt, melybõl a pályázatos rendszer keretében az agárgazdasághoz kapcsolódó fejlesztések széles köre részesült támogatásban. A támogatási összegbõl 48%, közel 2,8 milliárd Ft volt a mezõgazdasági célú felhasználás. Az elfogadott 545 pályázat keretében - a források felhasználásával - a fejlesztések eredményeként közel 14 milliárd Ft értékû beruházás valósult meg, 2227 új munkahelyet teremtve, és elõsegítve további több mint 8 ezer meglévõ munkahely megõrzését. A támogatások legnagyobb hányada - 75% - munkahelyteremtõ és megõrzõ beruházások megvalósítását szolgálta, 10% a programkészítéseket, 7% pedig az infrastruktúra fejlesztését. A feldolgozottsági fok növeléséhez jelentõsen hozzájárulhat, hogy a támogatások 27%-a mezõgazdasági termékfeldolgozáshoz kapcsolódott.

1. táblázat

A megyei területfejlesztési tanácsok döntési körébe utalt decentralizált források korlátozott volta, valamint a nagy számú pályázat nem tette lehetõvé, hogy a 40/1999. (III. 3.) Korm. rendeletben engedélyezett támogatási felsõ határnak megfelelõ támogatást megkapják a pályázók. Azzal az elvi lehetõséggel sem tudtak élni, hogy a kedvezõtlen adottságú területeken további 10%-pont támogatást adjanak.

A pályázatok száma és az azokra megítélt támogatás nagyságrendje megyénként jelentõs eltérést mutatott. A differencia okai többrétûek, függnek az adott megye forrásának nagyságától, attól hogy mennyire meghatározó a mezõgazdaság szerepe a gazdaságban, illetve attól is, hogy a területfejlesztési tanácsok döntéseikben mennyire tartották preferáltnak a mezõgazdasághoz kapcsolódó beruházások segítését. Egyes megyékben kiemelten kezelték a mezõgazdasághoz kapcsolódó pályázatokat, míg máshol inkább az infrastrukturális célok megvalósítását segítették. Volt olyan megye, ahol a források zömét mezõgazdasági célokra használták fel (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 80%), de olyan is ahol erre a célra alig jutott (Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4%). A differenciálódás a létesített új munkahelyek alapján is megfigyelhetõ. Kedvezõ jelenség, hogy az új munkahelyek fele az Észak-Alföldre (egyharmada Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére) jutott, tehát olyan helyekre, ahol a foglalkoztatási feszültségek igen élesen jelentkeznek.

A decentralizált keretekbõl agárgazdasági fejlesztési beruházásokra adott támogatások hatásai a mezõgazdaságban még nem mérhetõk fel, mivel a szerzõdések jelentõs hányada decemberben került megkötésre. A támogatások nagyságrendje alapján megállapítható, hogy a vidékfejlesztési célelõirányzatnak csak egyes körzetekben volt érezhetõ hatása az agrárgazdaságra, ezen belül a mezõgazdasági termelõk jövedelemviszonyaira. Aránya összességében a mezõgazdasági támogatásokat tekintve nem jelentõs. Az egy hektár mezõgazdasági területre vetített támogatási összeg országos átlagban 450 Ft, az egy fõ mezõgazdasági foglalkoztatottra vetített érték pedig nem érte el a 10 ezer Ft-ot. A támogatások általában kiegészítõ hatásúak, hozzájárulva az ágazat fejlesztéséhez, korszerûsítéséhez, a termékstruktúra váltásához, de a források korlátozottsága miatt szignifikáns változás indukálására nem képesek.

A támogatási keret felhasználása tevékenységi körök szerint nézve azt mutatja, hogy a célelõirányzat 1999-ben gyakorlatilag az ágazati termelés teljes tevékenységi körét érintette:

• a mezõgazdasági termékfeldolgozás területén támogatott fejlesztések a fa és fûrészáru-, hús-, gyümölcs-, zöldség-, tejtermék-, szõlõ-, malomipari termékfeldolgozás, hûtõtárolók létesítése;
• az eszközbeszerzésen belül elsõsorban a szántóföldi növénytermesztésben használatos erõ- és munkagép beszerzések;
• az új típusú szövetkezetek fejlesztési beruházásainál új gépek vásárlása, tárolókapacitások bõvítése, telepfelújítások;
• a falusi turizmus fejlesztésére pályázók között meghatározó részarányt képviseltek a magánszemélyek, a családi vendégfogadók;
• a kistérségi programok elkészítésének támogatására elsõsorban önkormányzatok pályáztak;
• kaptak támogatást a mezõgazdasági termeléshez közvetetten kapcsolódó fejlesztések pl. a termékcsomagolást, vadgazdálkodást végzõk, valamint a termelõket segítõ inkubátorházak, agrárcentrumok is.

1. Központi területfejlesztési támogatási források

A vidékfejlesztési (területfejlesztési) célelõirányzatból 1999-ben központi pályázati rendszerben 2,3 milliárd Ft felhasználására született döntés. Ebbõl a forrásból 41 pályázat részesült támogatásban, közülük 21 pályázat volt agrár célú, amelyek a források 67%-át kapták. Az agrár célú központi támogatás több mint 46%-a a mezõgazdasági alapanyagokra épülõ energianyerés, 44%-a a biomassza energetikai célú felhasználásának segítésére került felhasználásra. A támogatási keret 90%-ot meghaladó része az alternatív energiaforrások fejlesztését szolgálta. Az ökológiai szemléletû kistérségi programok 40%-a tartalmazott kifejezett agrárgazdasági célokat. Nem volt agrár pályázat a legalább 100 munkahelyet teremtõ fejlesztési kategóriában. A támogatások segítségével 3218 millió Ft agrárberuházás megvalósulása várható.

1. táblázat

A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 1999. évi CV. törvény 23. § (10) bekezdés b) pontja oly módon módosította a területfejlesztés 1999. évi elõirányzatát, hogy abból a piacra jutás támogatására 1822,3 millió Ft-ot átcsoportosított.

1. A legkedvezõtlenebb helyzetû megyék többlettámogatása

Az ország legkedvezõtlenebb helyzetû megyéinek - ahol az egy fõre jutó GDP nem érte el az országos átlag 70%-át - felzárkóztatása érdekében a 2345/1996. (XII. 11.) Korm. határozat az érintett megyék számára többlettámogatásokat rendelt el, melybõl az agrárgazdaság is részesedhet. Ebbe a körbe 1999-ben 3 megye tartozott: Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg.

Az 1999. évi költségvetésrõl szóló törvény felhatalmazása alapján a Kormány a 2104/1999. (V. 5) számú határozatában állapította meg a megyék részére elkülönített többlettámogatásokat. Ez Borsod-Abaúj-Zemplén megye esetében 4,6 milliárd Ft-ot jelent, aminek 16%-a (728 millió Ft) a mezõgazdaságba került. Nógrád megye 2,3 milliárd Ft (411 millió Ft - 17,5% mezõgazdaságra), Szabolcs-Szatmár-Bereg megye pedig közel 4,1 milliárd Ft (1,3 Mrd Ft - 32% mezõgazdaságra) többlettámogatást kapott 1999 évi feladatainak végrehajtásához. Ez összesen több mint 11 Mrd Ft többlettámogatás, melynek 22%-át, azaz 2,4 milliárd Ft-ot mezõgazdasági fejlesztések, beruházások támogatására fordítottak.

1. táblázat

A többlettámogatási források 2616 mezõgazdasági projekt megvalósítását segítették. A mezõgazdasághoz kötõdés aránya megyék szerint jelentõsen eltérõ. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az összes projekt 88%-a, a másik két megyében mintegy 6%-a volt mezõgazdasági jellegû. A támogatás segítségével összességében mintegy 16 milliárd Ft fejlesztés valósult meg. Jellemzõen kisvállalkozási projektek kerültek támogatásra. Egy projekt fejlesztési költsége átlagosan 6 millió Ft volt, ebbõl a támogatás mintegy 1 millió Ft-ot tett ki.

1. Mezõgazdasági termelõk és vállalkozások forrásszerzési korlátai

A területfejlesztési célelõirányzat rendelkezésre álló forrásai szûkösek, a termelõk részérõl jelentkezõ igényt nem lehetett kielégíteni. Ugyanakkor több tényezõ is hatással volt arra, hogy a mezõgazdasági termelõk - a tanácsok támogató egyetértése ellenére - sokszor sikertelenül pályáztak a megyei forrásokra, vagy egyáltalán nem is adtak be pályázatot. A fõbb okok a következõkben foglalhatók össze:

• a mezõgazdaság közismerten alacsony jövedelemtermelõ képessége, a pályázók rossz likviditási és gazdasági körülményei miatt nem tudták a szükséges saját erõt biztosítani;
• a mezõgazdaság speciális helyzetéhez viszonyítva relatíve alacsony a támogatás mértéke, a többi ágazathoz képest rosszabb piaci viszonyok miatt (magas kockázati tényezõk, hosszú megtérülési idõ stb.) a kereskedelmi bankok nem látnak perspektívát a társfinanszírozásban;
• 1999-ben a pályázók - a korábbi évekkel ellentétben - az agrárgazdasági célokat szolgáló keretekbõl egyes beruházási jellegû fejlesztésekhez nem kaptak támogatást (pl. átcsoportosításokból eredõ keretzárolás miatt), így ezt a részt is saját forrásból kellett volna elõteremteniük;
• a pályázók jelentõs része nem tudta a kritériumként támasztott 12%-os belsõ megtérülési rátát produkálni;
• a klasszikus értelemben vett mezõgazdasági termelõk közül sokan nem tudtak megfelelni a munkahely megtartása esetén szabott feltételnek (termékváltás), illetõleg nem tudtak garanciát vállalni új munkahelyek létesítésére (a családi gazdaságok általában nem szándékoznak külsõ munkaerõt bevonni a termelésbe);
• hitelfelvétel esetén a szükséges hitelfedezet felmutatása is nehézséget jelentett, mert csak kevés termelõ rendelkezik nem lakás céljait szolgáló tehermentes ingatlannal.

1. A vidékfejlesztési politika alapelvei, stratégiája és irányai
0. Célkitûzések és megalapozásuk

A vidékfejlesztési politika - mint integrált tevékenység - jogi keretét a területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl szóló 1996. évi XXI. törvény és az agrárgazdaság fejlesztésérõl szóló 1997. évi CXIV. törvény adja. Az integráció a gyakorlatban 1999-ben indult meg. Az új Kormány gazdaságpolitikájában elõtérbe került a vidékfejlesztés, teret adva annak a felismerésnek, hogy a hatékony vidékfejlesztési politika hozzájárul az EU-konform mezõgazdasági fejlesztéshez, ugyanakkor a prosperáló mezõgazdaság meghatározó a vidéki népesség életkörülményeinek javításában. Az új kormányzati struktúra kialakításával a területfejlesztés átkerült a földmûvelésügyi miniszter feladat és hatáskörébe és az intézményi korszerûsítés során 1999 januárjában a tárca keretében megalakult a Vidékfejlesztési Programok Fõosztálya.

1999-ben meghatározásra és lehatárolásra kerültek Magyarország vidéki térségei, megfogalmazódtak a vidékfejlesztési politika alapelvei, a vidékfejlesztés stratégiája és irányai.

• integrált, multifunkcionális megközelítés: a gazdasági hatékonyság növelése, a természeti környezet védelme, az életminõség javítása több szektor együttes, összehangolt közremûködésével;
• központi irányítás helyett alulról jövõ kezdeményezések ösztönzése, partneri kapcsolaton alapuló együttmûködéssel;
• helyi erõforrásokra alapozott fejlesztés: tájgazdálkodás, hagyományápolás, helyi értékek õrzése, továbbfejlesztése;
• a helyi jövõkép kialakításához, a programozási gyakorlat elsajátításához a lakosság informálása, képzéséhez állami segítségnyújtás biztosítása.

A vidékfejlesztés stratégiájának fõbb elemei:

• versenyképes gazdaság megteremtése, minõségi termékek elõállítása;
• megfelelõ életfeltételek biztosítása a vidéki népesség számára.

A vidékfejlesztés irányai:

• a vidéki népesség elszegényedésének megakadályozása, életkörülményeinek javítása, polgárosodásának elõsegítése a humán erõforrások fejlesztésével;
• a rendszerváltást követõen munkanélkülivé vált, a megélhetési küszöb alatti méretû földtulajdonnal rendelkezõ, szakképzetlen, hátrányos helyzetû vidéki népesség helyzetének megoldása;
• a kedvezõ agroökológiai potenciállal rendelkezõ termõterületeinken versenyképes termelési struktúra kialakítása;
• a kedvezõtlen adottságú területeken az extenzív és az ökológiai gazdálkodás, illetve az alternatív foglalkoztatás ösztönzése;
• a vidéki népesség helyi kultúrájának, hagyományaik megõrzésével a vidéki társadalom identitástudatának, összetartó képességének erõsítése.

A szakterület kidolgozta a vidékfejlesztési alprogramokat és a 2134/1999. (VI. 11.) Korm. határozat alapján beépítette a magyar gazdaság Átfogó Fejlesztési Tervébe.

1. Az önálló vidékfejlesztési célelõirányzat

Az 1999. évi költségvetési törvényben a vidékfejlesztési célelõirányzat szerkezetében és mûködésében gyakorlatilag az elõzõ években mûködõ területfejlesztési célelõirányzattal volt azonos, célkitûzéseiben területfejlesztési és vidékfejlesztési elemeket is megjelenítve.

2. Felkészülés az EU-csatlakozásra

Az EU elõcsatlakozási folyamat részeként 1999. januárjában zajlott le Brüsszelben a vidékfejlesztés átvilágítási tárgyalási fordulója, melynek alapján meghatározásra kerültek az Acquis Átvételének Nemzeti Programja (ANP) vidékfejlesztéshez kapcsolódó feladatai:

• kedvezõtlen adottságú területek lehatárolása;
• Magyarország agrárstruktúra- és vidékfejlesztési (SAPARD) tervének elkészítése;
• kistérségek agrárstruktúra- és vidékfejlesztési programjainak készítése;
• kistérségi vidékfejlesztési helyi tervezõ és programszervezõ szakmai háttér létrehozásának és mûködtetésének támogatása,
• felkészítõ tanfolyamok szervezése;
• intézményi fejlesztés (FVM megyei hivatalok, vidékfejlesztési regionális irodák) az elõcsatlakozási és a csatlakozást követõ agrárstruktúra- és vidékfejlesztési támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátása.

1999-ben fontos feladatot jelentett Magyarország SAPARD Tervének a vidékfejlesztési területeihez kapcsolódó részek elkészítése. A terv koordinátora - a 2307/1998. (XII. 30.) Korm. határozat alapján - a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. A SAPARD elõcsatlakozási forrás célja, hogy a csatlakozás elõtt álló országokban segítse az agrárágazat szerkezetátalakítását, a vidékfejlesztést. Az EU által - a SAPARD támogatás keretében - felkínált lehetõségek közül Magyarország SAPARD Tervének prioritásai a megyék és a régiók által készített agrárstruktúra- és vidékfejlesztési stratégiák, valamint a szakmapolitikai megfontolások eredõjeként kerültek meghatározásra.

A Terv támogatásra javasolt és a 2349/1999. (XII. 21.) Korm. határozat alapján jóváhagyott intézkedései:

• Agrárstruktúra-fejlesztési intézkedések: mezõgazdasági vállalkozásokkal kapcsolatos beruházások, mezõgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és értékesítésének fejlesztése, termelõi csoportok felállítása;
• Agrár-környezetvédelem: agrár-környezetvédelmet és tájfenntartást szolgáló termelési módszerek;
• Vidékfejlesztési intézkedések: szakképzés, falvak megújítása és fejlesztése, vidéki értékek védelme, a tevékenységek diverzifikálása alternatív jövedelemszerzések érdekében, a vidéki infrastruktúra fejlesztése és javítása;
• Szakmai segítségnyújtás.

Hazánk EU-csatlakozásának egyik jelentõs dokumentumaként az agrárstruktúra- és vidékfejlesztés feladatait az elkövetkezõ hét évre meghatározó SAPARD tervezet 1999 végén Brüsszelben benyújtásra került. A dokumentum az ország adottságaira alapozva, az átvilágítási tárgyalások során vállalt kötelezettségeket figyelembe véve jelöli ki az agrárgazdaságban a szerkezetátalakítási és vidékfejlesztési célokat és ehhez rendeli hozzá a pénzügyi és intézményfejlesztési eszközöket. A dokumentum elfogadását követõen válik a terv érvényes programmá.

1. Kistérségi integrált vidékfejlesztési programok

A vidékfejlesztési intézkedések megvalósításának egyik hatékony módszere a kistérségi integrált vidékfejlesztési programok mûködtetése. Ezért 1999-ben az agrártámogatások keretében kistérségek számára vidékfejlesztési programok készítésére többfordulós pályázatot hirdetett a minisztérium.

Az elsõ forduló célja a kistérség jövõképének felvázolása, valamint a tervezés és a megvalósítás szakmai és civil hátterének bemutatása. A második forduló célja a kistérség helyzetelemzésének és stratégiai programjának elkészítése. A harmadik forduló célja a kistérség operatív programjának elkészítése.

A pályázati felhívásra önkéntes alapon, helyi kezdeményezéssel mintegy 200 kistérséggé szervezõdött 2900 település (az ország 90%-a) nyújtotta be pályázatát. A pályázatokat 38 tagú Tárcaközi Bizottság bírálta el és sorolta felkészültségük alapján "A", "B", és "C" kategóriába. A minisztérium - a kategória-besorolásnak megfelelõen - 1-1 hetes, differenciált képzési programokat szervezett, amelyek során EU ismereteket és a programozási gyakorlatot sajátították el a kistérségi menedzserek.

A képzési programokat követõen 1999-ben 66 "A" kategóriás kistérséggel kötött szerzõdést a minisztérium a Helyzetelemzés és a Stratégiai program, valamint 49 "B" kategóriás kistérséggel a Helyzetelemzés munkarészek elkészítésére. A szerzõdések keretében a kistérségek a Helyzetelemzés és Stratégiai program elkészítéséhez (a kistérséget alkotó települések száma, népessége és összterülete alapján) 2,5 millió Ft, 3,5 millió Ft, illetõleg 4,5 millió Ft hozzájárulást kaptak, 1999-ben összesen 300 millió Ft értékben az Európai Harmonizációs Keretbõl.

A kistérségi vidékfejlesztési programok a helyi adottságokra alapozva, helyi összefogással készülnek, komplex szemlélettel, integrált tartalommal. Túllépnek a közvetlen mezõgazdaság (élelmiszergazdaság) keretein, más ágazatokhoz tartozó feladatokat is magukba foglalnak (pl. infrastruktúra, vízügyi, környezetvédelmi fejlesztések). A tervezett fejlesztések összehangolását a munkaközi szakmai, regionális és társadalmi egyeztetések biztosítják, egyidejûleg lehetõség nyílik a különbözõ ágazati fejlesztések forráskoordinációjának megtervezésére is. A program - keretként - a tervezett fejlesztések és a pénzügyi források összehangolásával a hatékonyságot biztosítja.

A brüsszeli átvilágítási tárgyalások alapján az ANP-ben elõirányzottaknak megfelelõen 2000-ben folytatódik a kistérségi programok tervezése és a kistérségek felkészítése a SAPARD támogatás fogadására.

A 7 évre szóló program megvalósításának kulcskérdése az erõs civil háttér megteremtése. A kistérségekben döntõen a kistérséget alkotó települési önkormányzatok összefogásával és pénzügyi támogatásával létrejött civil szervezetek (többnyire önkormányzatok szövetségei) irányításával és felelõsségével folyik a program-készítés. Az ANP-ben elõirányzottaknak megfelelõen meg kell erõsíteni a programok készítésének és megvalósításának garanciáját biztosító helyi szakmai szervezeti hátteret.

Az uniós pénzeszközök elérésének feltétele az azok fogadására alkalmas intézményrendszer kialakítása. Ezzel összhangban folyamatban van a SAPARD vidékfejlesztési támogatások elnyerésére benyújtásra kerülõ pályázatokat befogadó, bíráló és a kapcsolódó helyszíni elõ- és utóellenõrzéseket végzõ Vidékfejlesztési Regionális Irodák felállítása.

1. 11.5. Terület-és településrendezés.

A területrendezés és a településrendezés a térségek és a települések területének felhasználására az infrastruktúra-létesítmények összehangolt elhelyezésére, tehát a környezet épített elemeinek mûszaki és ökológiai szempontú térbeli rendjére vonatkozóan tesz javaslatot és dolgoz ki szabályokat. Javaslatait és szabályozórendszerét a területrendezési és településrendezési tervekben jeleníti meg, amelyek elfogadásuk, illetve jóváhagyásuk révén az adott térségre vonatkozóan kötelezõ érvénnyel bíró jogszabályként funkcionálnak. A kormányzat feladatai a területrendezés vonatkozásában konkrétabbak, illetve közvetlenek, míg az önkormányzati kompetenciába tartozó településrendezés vonatkozásában áttételesek, segítõek.

A terület-és településrendezés jellemzõen törvényileg szabályozott, közcélú tervezési tevékenység. A területrendezési terveket az Országgyûlés vagy az érintett megyei közgyûlés a településrendezési terveket az érintett települési önkormányzat hagyja jóvá jogi hatályú rendelkezéssel.

A területrendezés törvényi alapját Magyarországon elõször a területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl szóló 1996. évi XXI. törvény teremtette meg.

A törvény és az egyéb jogszabályi elõírások szerint végzett terület-, illetve településrendezési tervezés állami, valamint szaktárcai feladatainak irányítását az FVM területfejlesztési helyettes államtitkára a Terület-és Településrendezési Fõosztály szervezetén keresztül látja el. A Fõosztály e munkaterület közvetlen irányítása mellett, az egyes szakminisztériumok illetékes fõosztályaival tartott folyamatos munkakapcsolaton keresztül biztosítja az ágazatközi együttmûködés feltételeit, mind a koncepciókialakítás és tervezés, mind a végrehajtás folyamatában.

Az 1999. évi feladatok között kiemelt jelentõségû volt a Balaton Kiemelt Üdülõkörzet Területrendezési Terve és az Országos Területrendezési Terv. A tervek készítésének célja az ország, illetve a térség távlati térszerkezetének, az országos közlekedési- és közmû hálózatok helyének, az urbanizált, mezõgazdasági, illetve természeti területek rendszerének meghatározása, valamint a területek használatának, és a természeti erõforrások megõrzésének átfogó szabályozása az ország távlati érdekeinek figyelembevételével. Az Országos Területrendezési Terv kidolgozását nagymértékben sürgette, hogy a társadalmi, gazdasági rendszerváltozásnak a területi fejlõdést, változást és az országos léptékû területhasználatot már konkrét módon is befolyásoló következményei vannak. Ilyen az országos térszerkezet egészének és a határ menti - fõleg a nyugati határ menti - térségek helyzetének átalakulása, a szuburbanizálódási-agglomerálódási folyamat felgyorsulása.

Az Országos Területrendezési Terv további fontos feladata az is, hogy biztosítsa az ország bekapcsolódását az európai térszerkezetbe. Ehhez segítséget nyújt a terv kidolgozásával párhuzamosan készülõ, az Európai Unió területére kiterjedõ Európai Területfejlesztési Perspektíva (ESDP) címû, a területi folyamatok értékelését és a területi tervezés irányelveit tartalmazó munka, amelyet Európa jelentõsebb, területi tervezéssel foglalkozó szervezetei egyre szélesebb körben általános kiindulási alapnak tekintenek.

Az erõsödõ nemzetközi együttmûködés a terület-és településrendezés szakterületén is érezteti hatását. A hagyományosan jól mûködõ magyar-osztrák együttmûködés mellett új lendületet vettek a magyar-szlovák kapcsolatok és jelentõs elõrehaladás tapasztalható a magyar-román és a magyar-ukrán határ menti együttmûködésre vonatkozó tárgyalásokban. A készülõ tervek és egyeztetési tapasztalatok alapján megfigyelhetõ a szomszédos országok egymás közötti kapcsolatainak erõsödése is.

A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervének készítése 1999-ben is folyt. A kiemelt üdülõkörzetek közül a már említett Balaton, a Velencei-tó, a Tisza-tó, a Duna-Dráva, valamint a Duna-Ipoly térségének területrendezési terve elkészült. A Balaton mint kiemelt üdülõkörzet területrendezési tervének kormány-, illetve parlamenti elõterjesztése idõközben megtörtént. A többi kiemelt üdülõkörzet területrendezési terve folyamatosan kerül az Országgyûlés elé az Országos Területrendezési Terv elfogadását követõen.

A településrendezési tervek készíttetése önkormányzati feladat és mint ilyen, az önkormányzatoknak több évtizede törvényben elõírt kötelessége. Ez nagy terhet ró fõleg a kisebb önkormányzatokra (több száz településnek mindmáig nincs rendezési terve), ezért szükséges a feladat kormányzati támogatása, vagy olyan feltételrendszer állítása (pl. bármiféle központi támogatás elnyerésének feltétele a rendezési tervek megléte), amely ösztönzi a képviselõtestületeket törvényben elõírt feladataik teljesítésére. A direkt állami támogatásra eddig nem nyílt mód, de 1999-ben, a rendszerváltás óta elõször pályázhattak a hátrányos helyzetû települések a vidékfejlesztési célelõirányzatból vissza nem térítendõ támogatásra településrendezési terveik elkészítéséhez a költségek 30%-áig. Az önkormányzatok településrendezési tevékenységét az FVM a tervek készítéséhez és érvényesülésükhöz a szükséges jogszabályok megalkotásával és karbantartásával, valamint segédletek kiadásával, ellenõrzésével és szakmai tanácsadással segíti.

2. 11.6. A Területi Fõépítészi Irodák tevékenysége

A területfejlesztésrõl és területrendezésrõl szóló 1996. évi XXI. törvény és az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló 1997. évi LXXVII. törvény alapján a Kormány jogszabályban meghatározott egyes területfejlesztési, területrendezési, illetõleg építésügyi feladatait a területi fõépítész útján látja el. Az irodák az új kormányzati struktúrában az FVM felügyelete alá kerültek. A 8 regionális központban mûködõ iroda olyan építésügyi feladatokat lát el, amelyek fokozottan igénylik a konkrét helyismeretet és a szereplõkkel való közvetlen kapcsolattartást. Tevékenységüket részben önálló gazdálkodási jogkörrel végzik. Ennek keretében véleményezik a terület- és településrendezési terveket, szakmai állásfoglalásokat készítenek, a fejlesztési tevékenység részeként bekapcsolódnak a vidékfejlesztés programjába, a falumegújítás szakmai támogatásába a helyi kezdeményezések felkarolásával.

Az irodák tevékenységének döntõ hányadát a terület és településrendezési tervek véleményezése (48%), állásfoglalások, vélemények készítésével kapcsolatos munkák (33%), pályázatok értékelése (11%) és tervek tervtanácsi tárgyalása (8%) jelenti.

Az 1999. évi tevékenységet tekintve kiemelendõ, hogy az Irodák szervezésében és mûködtetésében - 1999. augusztus 31-i hatállyal a földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendelete alapján megalakultak, illetve újjáalakultak a területrendezési, településrendezési és építészeti-mûszaki területi tervtanácsok.

1. Agrárdiplomácia, agrárgazdaság EU harmonizációja, várható versenyesélyei, a csatlakozási tárgyalások
1. Nemzetközi kapcsolatok

Az Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetésének intenzív agrárdiplomáciai tevékenysége következtében 1999-ben tovább bõvültek a nemzetközi kapcsolatok. Ezek eredményeként új projektek indultak. Az agrárdiplomáciai offenzíva részét alkotja a gazdasági és kereskedelmi együttmûködések fejlesztése és bõvítése is. A külgazdasági diplomáciai tevékenység 1999-ben a Gazdasági Minisztérium irányításával történt, 2000-tõl ez a tevékenység a Külügyminisztérium hatáskörébe került át.

A magyar agrárgazdaság nemzetközi kapcsolataiban továbbra is elsõdleges prioritást élveznek az EU-csatlakozással összefüggõ feladatok. Emellett különleges hangsúlyt kap az USA-val kialakított agrár együttmûködés továbbfejlesztése. Kétoldalú megállapodások keretében nyitott Magyarország Japán, Kína és további délkelet-ázsiai országok (Thaiföld, Vietnam, Laosz) irányába. A három legnagyobb világkereskedelmi térség mellett fontos célországnak tekintettük a latin-amerikai (Brazília, Kuba, Mexikó, Peru) és észak-afrikai (Marokkó, Tunézia, Algéria) országokat. A hosszú távú kereskedelem- és termelésfejlesztés érdekében miniszteri szintû látogatások keretében felvettük a kapcsolatot a korábban valós súlyukhoz képest alulértékelt államokkal (Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, Mongólia) is.

1999-ben lezárult az EU csatlakozási tárgyalások átvilágítási szakasza, aminek célja az Európai Unió részérõl a magyarországi helyzet megismerése, a szabályozási gyakorlatban meglévõ különbségek, a csatlakozással kapcsolatos problémák feltárása volt. A megbeszélések során a magyar mezõgazdaság kedvezõ elbírálást kapott. A tárgyalásokon kihangsúlyoztuk, hogy 2002-2003-ra agrárgazdaságunk minimális átmeneti mentesség igénye mellett felkészült lesz a teljes integrációra. A mezõgazdaságra vonatkozó magyar tárgyalási álláspontot, az ún. pozíciós papírt 1999 novemberében átadtuk az EU Bizottság részére. 1999. év végén pedig Magyarország SAPARD tervét nyújtottuk át az EU Bizottságnak. 1999-re a magyar-EU borkereskedelmi megállapodás meghosszabbítására a külgazdaság-politikáért akkor felelõs Gazdasági Minisztérium vezetésével nehéz tárgyalások után került sor oly módon, hogy a kedvezményes vámmal szállítható kontingensek növekedtek. A három vámkontingens összesen 334 ezer hl bortermék bevitelét tette lehetõvé 70%-os vámkedvezménnyel). Az FVM anyagi támogatásával Brüsszelben megnyílt a Magyar Régiók Képviseleti irodája.

Súlyponti kérdés volt az EU mindenkori soros elnöki tisztségét betöltõ tagországgal (1999-ben Németországgal és Finnországgal) való együttmûködés. A miniszteri szintû találkozók elõsegítették az intenzívebb agrárgazdasági kapcsolatok kiépítését és a mielõbbi csatlakozáshoz nélkülözhetetlen támogatások megszerzését. Külön kiemelést érdemelnek a spanyol, az angol, a holland és az osztrák mezõgazdasági miniszterekkel folytatott tárgyalások.

A külgazdasági együttmûködésben a nemzetközi szervezetekkel (FAO, OECD, WTO) ápolt kapcsolatok elmélyítése alapvetõ érdekünk. Az OECD Mezõgazdasági és Kereskedelmi Bizottság Vegyesbizottságának elnöki tisztét, immár negyedik éve, az FVM munkatársa tölti be, s a tárca képviselõi aktívan részt vettek a vegyesbizottsági üléseken. Ehhez kapcsolódik a harmadik "Nemzetközi Agrárpiaci Kilátások" címû nemzetközi konferencia megrendezése Budapesten az FVM közremûködésével.

Megkülönböztetett jelentõséget tulajdonítunk a FAO Konferencia 30. ülésszakával kapcsolatos programsorozatnak. Magyarország a jövõben fokozottabban bekapcsolódhat a különbözõ FAO programokba. Jó együttmûködést alakítottunk ki a FAO Alregionális Irodájával.

Az építésügy területén szoros kapcsolatot tartottunk fenn az UNESCO-val a Világ Kulturális és Természeti Örökségének Védelmérõl szóló Egyezmény keretében.

Nemzetközi kapcsolataink továbbfejlesztését és integrációs törekvéseink elõsegítését szolgálja az európai nemzetközi szervezetekben való részvételünk. Így az Európai Területfejlesztési Perspektíva irányelvei alapján készítjük el a Nemzeti Fejlesztési Terv erre vonatkozó fejezeteit. Folyamatosan részt veszünk az ENSZ-EGB Településügyi Bizottságának, valamint az Európai Tanács Területfejlesztésért Felelõs Miniszterek Konferenciája Fõtanácsadói Testületének munkájában. A SAPARD program elõkészítése során együttmûködés alakult ki az Európai Vidékfejlesztési és Falumegújítási Munkaközösséggel.

1999-ben a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács (C.I.C.) székhelyét Magyarországra helyezték át.

Döntés született a mezõgazdasági szakattaséi hálózat bõvítésérõl, aminek következtében attasé kiküldésére kerül sor Franciaországba.

A kétoldalú tárgyalások eredményeként tovább bõvült az ágazati külgazdasági kapcsolatrendszer. Az USA és Magyarország között 1999-ben aláírásra került az együttmûködés kereteit rögzítõ "szándéknyilatkozat". Az elmúlt évben együttmûködési megállapodásokat kötöttünk Marokkóval, Hollandiával, Bulgáriával, Macedóniával és Peruval. Mûszaki-tudományos megállapodás aláírására került sor Romániával.

A magyar mezõgazdasági termékek piacra jutási esélyeit növelik azok a megállapodások, amelyeket az állategészségügy és a növényvédelem területén írtunk alá Oroszországgal, Macedóniával és Brazíliával. Állategészségügyi egyezményt kötöttünk Argentínával.

A nemzetközi együttmûködés részét képezik a magyar agrárszakemberek és szakértõk külföldi tanulmányútjai, valamint a farmgyakornok program. Kiemelést érdemel a fiatal szakemberekre vonatkozó külföldi farmgyakorlatok bõvülése. 1999-ben mintegy 330 fõ kapott támogatást, amelynek keretében az USA, Németország, Ausztrália, Svájc, Izrael, Dánia, Hollandia, Írország és Japán fogadott magyar farmgyakornokokat. Külföldi tapasztalatcserén (pályázati rendszer keretében) 600 fõ vett részt EU tagországokban.

A szomszédos országokkal kialakított gazdasági-kereskedelmi kapcsolataink fejlesztését elsõsorban a CEFTA együttmûködés szolgálja. A mezõgazdasági és élelmiszeripari termékek szállítását akadályozó, a magyar exportot többnyire hátrányosan érintõ védõ intézkedéseket vezettek be egyes partnerországok (Lengyelország, Románia). Ezek mérséklése, illetve feloldása jelentõs feladatokat rótt az agrárdiplomáciára. Az érintett tagországokkal a lehetséges kompromisszumos megoldásokat kerestük.

A CEFTA Vegyesbizottság elnöki funkcióját 1999-ben Magyarország töltötte be. A Vegyesbizottság ülésének és az Agrárminiszterek Találkozójának Budapest volt a színhelye. A Vegyesbizottság határozatával megalakult az Agrárkereskedelmi Albizottság, amelynek elsõdleges feladata az agrárkereskedelmet befolyásoló intézkedések hatásának értékelése. A bizottság tevékenysége katalizátor szerepet tölthet be az áruforgalom bõvítésében.

A CEFTÁ-n kívüli környezõ országokkal - Ukrajna, Moldova, Horvátország, Bosznia-Hercegovina - exportorientált gazdaságpolitikára törekszünk. A délszláv államokat távlatilag meghatározó felvevõ piacként tartjuk számon. Agrárdiplomáciai tevékenységünket az említett országok, illetve országcsoportok mellett további FÁK tagállamokkal (Oroszország, Kazahsztán, Kirgisztán) is erõsíteni kívánjuk.

A szomszédos országokkal kialakított együttmûködés jelentõségének növekedése lehetõséget teremtett a magyar nemzeti kisebbségek gazdasági helyzetének javítására is. A határon túli magyarok szakmai szervezeteit anyagilag is támogatásban részesítettük. A határon átnyúló együttmûködési programok különleges szerepet kaptak. Így a magyar-osztrák, magyar-osztrák-szlovák, magyar-osztrák-szlovén, magyar-szlovák, valamint a magyar-román határmenti kapcsolatok érdemelnek említést. A jövõben az FVM, a Phare programokat koordináló tárca nélküli miniszterrel és a KÜM-mel történõ együttmûködésben - Phare forrásokat is bevonva - további határmenti programok elõkészítését tervezi Horvátországgal és Ukrajnával.

2. Az agrárgazdaság EU-harmonizációja
1. Agrárgazdasági integráció

A csatlakozási tárgyalások egyik legkritikusabb, legszélesebb és legtöbb problémát felvetõ területe Magyarország esetében is - a Közösség korábbi kibõvítéseihez, valamint a többi tagjelölt országhoz hasonlóan - a mezõgazdaság. A tárgyalások, valamint a tagságra való felkészülés során a szûkebb értelemben vett szakmai kérdések mellett meghatározó szerepet játszanak az általános politikai összefüggések.

Magyarország és az EU mezõgazdasági politikája és szabályozási gyakorlata között még jelentõs különbségek vannak. Mindez megnyilvánul a piaci folyamatok befolyásolásában, a termelõknek nyújtott támogatásokban, a strukturális célkitûzésekben. Az igen részletes, a mai magyar gyakorlattól számos elemében eltérõ közösségi szabályozás átvételére való felkészülés rendkívüli erõfeszítéseket kíván meg a magyar államigazgatástól. Agárgazdaságunk jövõje, hosszú távú fejlõdése szempontjából meghatározó az ágazat szereplõinek felkészítése a közösségi szabályozás alkalmazására, az egységes belsõ piac kihívásaira.

Az Európai Unió agrárpolitikájának alapját az úgynevezett "európai mezõgazdasági modell" képezi, amelyben a versenyképesség és hatékonyság mellett hasonló súlyú meghatározó tényezõ a környezetvédelem, a tájvédelem és a foglalkoztatottság biztosítása. Ezen a modellen alapulnak a Közös Agrárpolitika célkitûzései és gyakorlati intézkedései. Magyarország elfogadja az európai mezõgazdasági modellt, és ennek megfelelõen integrált mezõgazdasági-vidékfejlesztési-területfejlesztési politikát folytat. A különbségek részben anyagi eszközeink korlátozottságából adódnak, másrészt abból, hogy Magyarországon még tart az agrárgazdasági struktúraátalakítás és intézményfejlesztés, amelyen az EU- tagországok nagyrészt már túl vannak.

2. A Berlini Csúcsértekezlet

Az Európai Unióban történtek közül agrárgazdaságunk szempontjából az Európai Tanács 1999. március 26-27-i berlini döntéseit ítélhetjük a legjelentõsebbnek, amely lezárta az AGENDA 2000-rõl szóló vitákat. Ezzel 2006-ig kitûzte a Közös Agrárpolitika fõbb irányait, meghatározta a strukturális politikák reformját, 7 éves idõszakra rögzítette a közös költségvetés sarokszámait, amelyben már a bõvítésre szánt összegek is szerepelnek.

A Közös Agrárpolitika reformja kapcsán az Európai Unió lépéseket tett a világpiaci viszonyokhoz való alkalmazkodás, az agrárágazat problémáinak rendezése, illetve a bõvítésre való felkészülés irányába. A politikusok a jelenlegi agrártámogatások és kedvezmények továbbvitelét tartották szem elõtt. A bizottsági javaslatban szereplõ versenyképesség növelési, szerkezetátalakítási elképzelések mérséklõdtek, mivel a tagországok nem merték vállalni a nagyobb mértékû átalakulás hatásait.

Pozitívumként értékelhetõ, hogy a reform megszületése formailag zöld utat adott az érdemi csatlakozási tárgyalások megindításához. Az Európai Unió közös mezõgazdasági tárgyalási álláspontja kidolgozásának egyik alapfeltétele ugyanis a KAP szabályozás hosszabb távra érvényes rögzítettsége. További fontos elem számunkra, hogy az AGENDA 2000 keretében elkülönített pénzalapok kerültek létrehozásra a csatlakozást megelõzõ segítségnyújtásra, illetve a csatlakozás finanszírozására.

Az agrárpolitikában is tekintettel kell lennünk arra, hogy a jelenlegi reform csak átmenetileg kezeli a problémákat. Részben a csatlakozási folyamatban, de döntõen tagságunk idején a KAP további átalakítása várható, erõteljesebben fognak érvényre jutni a világpiaci viszonyokhoz való alkalmazkodás szempontjai.

3. Csatlakozási tárgyalások

Magyarország EU-csatlakozási folyamata 1998. március 31-tõl a csatlakozási tárgyalások fázisába lépett. A csatlakozási tárgyalások elsõ szakasza az ún. acquis screening, amely megfelel az EU teljes joganyaga (ún. vívmányok: rendeletek, irányelvek, döntések, bírósági határozatok stb.) áttekintésének, átvilágításának abból a szempontból, hogy Magyarország mennyiben vette át azokat saját jogrendjébe, illetve a csatlakozás után hogyan fogja tudni alkalmazni azokat.

A közösségi joganyag csaknem fele a mezõgazdasági fejezethez kapcsolódik. Ennek megfelelõen az átvilágítás nyolc fordulóban 1998. szeptembere és 1999. novembere között zajlott le. Az átvilágítási folyamat során a magyar tárgyaló delegáció minden esetben érvényesíteni tudta a kormánytól kapott mandátumot. Kis számú átmeneti mentességi igénnyel léptünk fel és mindenhol jeleztük tárgyalási igényünket, ahol a magyar mezõgazdasági termelést, illetve a támogatási lehetõségeket a csatlakozás után behatároló kvótákról, bázisterületekrõl volt szó.

Az átvilágított terület a KAP rendszerén belül mûködõ piaci rendtartásokra vonatkozik, amelyet túlnyomórészt rendeletek szabályoznak, így nem harmonizációra van szükség, hanem a csatlakozás idõpontjától alkalmaznunk kell a jogszabályokat.

Az EU követelményeinek néhány eltérési kérelem kivételével eleget tudunk tenni, ehhez azonban jelentõs erõfeszítés szükséges a jogharmonizáció, az intézményfejlesztés és a gazdaságfejlesztés területén. Alapvetõ érdekünk, hogy a közösségi szabályozás technikai elemeinek (termelõi nyilvántartások, statisztika, árfigyelõ rendszer, a támogatások kifizetõ rendszere stb.) kiépítését a lehetõ leggyorsabban megkezdjük és azokat a csatlakozást megelõzõen is alkalmazzuk.

A magyar mezõgazdasági tárgyalási álláspont 1999. novemberében került átadásra, legfontosabb alapelvei:

• A mezõgazdaság területén Magyarország átfogó átmeneti idõszak nélküli csatlakozásra törekszik, a szûk területekre vonatkozó mentességi igények alapvetõen a termelõk felkészülését szolgálják, nem érintik a Közös Agrárpolitika (KAP) rendszerének mûködését;
• A csatlakozás idõpontjáig megteremtjük a KAP mûködtetési feltételeit;
• Igényt tartunk minden olyan támogatási formára, amelyet a csatlakozáskor az Európai Unió tagállamainak gazdái, illetve agrárgazdasága élveznek, beleértve a közvetlen termelõi kifizetéseket. E vívmányok elfogadása egybeesik az EU által támasztott csatlakozási követelménnyel;
• A Közös Agrárpolitika keretében alkalmazott termeléskorlátozó intézkedések, mennyiséghez kötött támogatások bázisaként olyan értékek elfogadása a cél, amelyek tényleges mozgásteret jelentenek az érintett szektorok számára.

1. Az EU által hangsúlyosan kezelt területek

Az Országjelentés, illetve az EU további hivatalos és nem hivatalos megnyilatkozásai (Csatlakozási partnerségi dokumentumok, a Közösségi Vívmányok Átvétele Nemzeti Programjának (ANP) értékelése, a PHARE támogatások prioritásai, a Közösségi Tárgyalási Álláspont tervezete, a Társulási Bizottság ülései, az átvilágítási tárgyalások, a közösségi tisztségviselõkkel folytatott tárgyalások stb.) alapján egyértelmûvé váltak azok a területek, amelyeknek az EU megkülönböztetett figyelmet fog szentelni:

Állategészségügy, élelmiszerbiztonság

Az elmúlt évek közösségbeli botrányai (kergemarha kór, dioxin) e területre irányították a közvélemény figyelmét. Az EU mindent megtesz annak érdekében, hogy az állatbetegségek terjedésének megakadályozását, illetve az élelmiszerek fogyasztókra való veszélytelenségét szavatoló rendszer hatékonyságát bizonyítsa, a hatósági munka megtépázott tekintélyét helyreállítsa. Ennek részeként a tagjelöltektõl teljes körû garanciákat kérnek. Kiemelten kezelik a külsõ határok védelmét, az élelmiszerhigiéniai, állatvédelmi elõírások betartását.

A közös piaci rendtartások mûködtetése

A közös piaci rendtartások közül az EU kiemelt figyelmet szentel azoknak, amelyeknél erõteljesek a közösségi korlátozó intézkedések, vagy amelyeknél jelentõs mértékû a kifizetett közösségi támogatás (szántóföldi növények, szarvasmarha, tej, juh, cukor, szõlõ-bor).

Az EMOGA kifizetések rendszere

A Európai Mezõgazdasági Orientációs és Garancia Alapból folyósított támogatások esetében teljes körû intézményi és pénzügyi garanciákat követelnek meg a kifizetések közösségi szabályok szerinti lebonyolítása és az igénybevétel jogosságának ellenõrzése terén, amihez az Integrált Igazgatási és Ellenõrzési Rendszer EU elõírásoknak megfelelõ kiépítése, mûködtetése szükséges. Az Orientációs alapból folyósított (vidékfejlesztési) támogatások esetében további követelmény az EU szabályoknak megfelelõ programozási, projekt elbírálási rendszer kialakítása is.

Nemzeti támogatások

Annak ellenére, hogy a csatlakozásig nem vagyunk kötelesek a közösségi szabályok alkalmazására, az EU folyamatosan figyelemmel fogja kísérni a magyar agrártámogatási rendszer fejlõdését, minden lehetséges eszközzel ösztönözve a folyamatos alkalmazkodást.

A KAP szabályozások mûködtetéséhez szükséges adatok (statisztikák, egyedi nyilvántartások)

Mind a közös piaci rendtartások, mind a horizontális szabályozások esetében az EU megkülönböztetett figyelmet szentel annak, hogy a tagjelölt a csatlakozásig képes legyen a statisztikai és egyéb adatok szolgáltatására, illetve felállítsa a megkövetelt nyilvántartásokat.

A hatósági munka koordinálása a nemzeti intézményekben

Az EU kiemelten figyelemmel fogja kísérni a meglévõ hatósági szervek tevékenységének, mûködési rendszerének a közösségi követelményeknek megfelelõ átalakítását, a tevékenységek összehangolását (döntõen FVM intézmények, emellett vámszervek, Kincstár, stb.).

2. Intézményfejlesztés

Az EU a KAP átvétele alapfeltételének tekinti a szükséges intézményrendszer teljes körû kiépítését, mûködõképességének bizonyítását. Az intézményfejlesztés elmaradása az EU-támogatások lehívásának jogi és adminisztratív akadályát képezi. A KAP mûködtetése érdekében a meglevõ intézmények jelentõs fejlesztésére, illetve újak létrehozására is szükség van. Elõtérbe kell helyezni azokat a fejlesztéseket, amelyek a csatlakozást segítik, illetve amelyekkel kielégíthetõk az EU elõcsatlakozási szakaszban felmerülõ igényei. A tárgyalások során valószínûleg szükség lesz arra, hogy az EU-val elfogadtassunk egy, a hazai lehetõségeket, illetve a csatlakozás igényeit figyelembe vevõ fejlesztési ütemtervet.

Az elmúlt idõszakban az FVM intézményfejlesztési munkája jelentõs eredményeket hozott. E célra a költségvetési források mellett jelentõs PHARE támogatás is felhasználásra került. Létrejött és megerõsödött az Agrárintervenciós Központ. Továbbfejlõdött az állategészségügyi, a növény-egészségügyi intézményrendszer. Lépések történtek az EU vidékfejlesztési programok kezelését végzõ intézmények kiépítése érdekében is. Jelentõs az elõrehaladás az ingatlan-nyilvántartásban. Az FVM mind a létszámfejlesztés, mind a személyi állomány továbbképzése terén intézkedéseket tett.

3. Jogharmonizáció

A jogharmonizáció területén ki kell emelni az élelmiszerek, valamint a takarmányok és a borok elõállítására vonatkozó jogszabályokat, amelyeknél a magyar jogi keretek szinte automatizmust biztosítanak az újonnan alkotott közösségi rendelkezések átvételére (Magyar Élelmiszerkönyv, Magyar Takarmánykönyv, Borkönyv). Az átvilágítás során 1999-re vállalt jogharmonizációs elmaradások közül az Országgyûlés elfogadta a növényvédelemrõl szóló törvényt, és várhatóan sor kerül a bortörvény módosítására is.

4. A Közösségi Vívmányok átvétele

A kormányzat és ezen belül az agrárágazat azon feladatait, amelyeket a csatlakozásig meg kell tenni az ún. "A Közösségi Vívmányok Átvételét Szolgáló Nemzeti Program" (ANP) foglalja össze. Az átvilágítási tárgyalásokon elhangzottaknak megfelelõen az ANP jelentõs költségvetési és humán erõforrás-bõvüléssel számol az ágazat területén. Az ANP keretében az agrárgazdasági vonatkozású feladatok kezelésére - jellegüknél fogva - részben horizontálisan, (pl. állat- és növényegészségügy, intézményi rendszer, minõségbiztosítás, emberi erõforrás, földnyilvántartás, élelmiszeripar, agrár-környezetvédelem, vidékfejlesztés), részben pedig vertikálisan, azaz az egyes alágazati szektorok agrárpiaci rendtartásainak szabályozása mentén kerül sor. Az ANP ezáltal lefedi az integrációs folyamat részeként bevezetendõ intézkedések egészét.

5. SAPARD Program

A SAPARD Program az Európai Unió elõcsatlakozási támogatása a jelölt országok számára, amelynek keretében Magyarország a 2000-2006 közötti idõszakban évente 38,054 millió eurót (árfolyamtól függõen 9,5-10 milliárd Ft) kap az agrárgazdasági szerkezetátalakítás, valamint a vidékfejlesztés feladatainak megoldásához.

A Kormány a SAPARD Program keretében nyújtott közösségi agrár- és vidékfejlesztési támogatások igénybevétele érdekében tett intézkedésekrõl, az intézményi háttér megteremtésérõl szóló 2349/1999. (XII. 21.) Korm. határozatában hagyta jóvá a SAPARD Program keretében támogatandó intézkedéseket. A mezõgazdaság fejlesztését szolgálja: a mezõgazdasági vállalkozásokkal kapcsolatos beruházások, a mezõgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és értékesítésének fejlesztése, a termelõi csoportok felállítása érdekében nyújtott támogatások köre. Kiemelten kezeli a program a szakképzésnek, valamint az agrár-környezetvédelmet és tájfenntartást szolgáló termelési módszerek elterjesztésének támogatását. A vidékfejlesztési típusú intézkedések körét a falvak megújítása és fejlesztése, a vidéki értékek védelme, a tevékenységek diverzifikálása alternatív jövedelemszerzések érdekében, továbbá a vidéki infrastruktúra fejlesztése és javítása keretében nyújtott támogatások képezik.

Magyarország SAPARD Tervét 1999. december 29-én, határidõre benyújtottuk az Európai Unió Bizottságához. A tervrõl az év folyamán több egyeztetés történt. Az EU vidékfejlesztési (STAR) bizottsága 2000. szeptember 13-án megtartott ülésén döntést hozott arról, hogy Magyarország SAPARD Tervét elfogadásra az EU Bizottság elé terjeszti. A program bonyolításához szükséges intézményrendszer kialakítása a 2188/2000. (VIII. 31.) Kormányhatározat alapján folyik.

6. Kommunikációs stratégia

A sikeres EU-integrációs folyamatban fontos feladat a mezõgazdaság szereplõinek felkészítése. A cél, hogy a mezõgazdaságban és élelmiszeriparban dolgozók, valamint a vidéken élõ, szélesebb értelemben vett agrárnépesség meg tudjon felelni az elvárásoknak.

Ennek figyelembe vételével, a KüM támogatásával a közvélemény-felkészítési program keretében készült el 30 ezer példányban "A magyar mezõgazdaság és az Európai Unió" címû kiadvány. Országos ismertetése az érdekképviseletek, kamarák és az FVM hivatalokon keresztül történik. További összefoglalás az EU agrárpolitikájáról a Magyar Mezõgazdaság mellékleteként 18000 példányban megjelent kiadvány.

Mindkét kiadvány kiadásának célja, hogy:

• növelje a magyar közvéleménynek az EU és Magyarország kapcsolataival összefüggõ ismeretek és megértés szintjét;
• ismertesse a magyar agrárintegrációs politika fõ elemeit;
• bemutassa az EU csatlakozás elõnyeit, hasznát és értelmét;
• rövid összefoglaló tájékoztatást adjon az EU Közös Agrárpolitikájának alapjairól, mûködésérõl, ismertetve a fõbb termékekhez kötõdõ szabályozást is.

Az FVM több EU szakértõjének és harmonizációs munkacsoportjának bevonásával készült el a 16 füzetbõl álló ismeretterjesztõ sorozat. Ennek egy-egy füzete ismerteti:

• az EU fõbb politikáit: agrárpolitika, vidékfejlesztési politika;
• az egyes termékek piacszabályozását, pl. gabona, cukor, tej, hús stb.;
• a horizontális intézkedéseket (állategészségügy, növény-egészségügy, agrár-környezetvédelem stb.).

1. Kapcsolattartás a csatlakozásra készülõ országokkal

Kiemelkedõ jelentõségûek a többi csatlakozni szándékozó országgal folytatott konzultációk és egyeztetések. Erre a CEFTA országok együttmûködése is lehetõséget nyújt. 1999 szeptemberében Budapesten került sor a CEFTA országok agrárminisztereinek találkozójára, amelynek a témája az EU integráció volt. E mellett számos kétoldalú vezetõi és szakértõi egyeztetésre is sor került (pl. lengyel, lett, szlovák).

1. Oktatás, kutatás, szaktanácsadás
1. Középfokú szakképzés és agrár-felsõoktatás

1999-ben kiemelkedõ feladatot jelentett a hazai szakképzési struktúrának a Kormányprogramban megfogalmazott célkitûzések szerinti idõarányos fejlesztése. Ennek a tevékenységnek legfontosabb irányai a következõk voltak:

• a szakképzés fejlesztését szolgáló jogalkotói munka, az EU csatlakozásra való felkészülés részeként az oktatás-képzés terén szükséges jogharmonizáció elõkészítése;
• az EU csatlakozás jegyében az agrárszakképzési struktúra korszerûsítése, beleértve a szakképesítések kölcsönös elismerésével kapcsolatos szabályozási háttér megteremtését is;
• a szakképzés tartalmi fejlesztésére nemzetközi szakmai és pénzügyi támogatással létrehozott projektekben való aktív részvétel.

A szakképzés megújításához illeszkedõen a korszerûsített Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti szakképzõ osztályok indításához szükséges központi programok elkészültek. Az új szakképesítések tanügyi dokumentumai (tankönyvek, módszertani kiadványok stb.) a tankönyvbíráló bizottságok véleményének kikérése után folyamatosan jóváhagyásra kerültek.

1999 folyamán szoros együttmûködésben az érdekelt középiskolákkal, felsõoktatási intézményekkel, szakmai szervezetekkel, valamint a Magyar Akkreditációs Bizottsággal megjelentek (illetve elõ lettek készítve) az OKJ-be újonnan bekerült szakképesítések - különösen az akkreditált iskolai rendszerû felsõfokú szakképzések - szakmai és vizsgakövetelményei. Egyúttal megkezdõdött az újabb építésügyi, területfejlesztési szakképesítések dokumentumainak kiadása is.

Folytatódtak a felsõoktatási integráció elõkészítésének és a felsõoktatásról szóló törvény módosításának munkálatai. Az agrár-felsõoktatási intézmények "szétdarabolása" nem lett volna célszerû, de a kormányzat felsõoktatási integrációs döntését is számos érv támasztotta alá. Ezért az agrártárca érdekeit és az agrárintézmények érdekeit is szem elõtt tartó lehetõ legjobb megoldás született. Eredménynek ítélhetõ, hogy agrárszakképzést folytató kar nem szûnt meg, és három, alapvetõen agrárterületi képzést folytató intézmény is létrejött (Szent István Egyetem, Tessedik Sámuel Fõiskola, Nyugat-magyarországi Egyetem). Ugyancsak fontosnak tartjuk azt a "Megállapodás"-t, amely a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és az Oktatási Minisztérium között jött létre az agrár-felsõoktatással és a középfokú szakképzéssel kapcsolatos kérdésekrõl. A megállapodás tartalmi megvalósítása elengedhetetlen.

A felsõoktatási integrációhoz illeszkedõen megkezdõdött az agrárcentrumok kialakítása, és hatékony mûködésük elõkészítése az új agrárprofilú egyetemi, fõiskolai karok létrehozását szolgáló feladatok végrehajtása.

1999-ben elfogadásra került a tangazdaságok, tanüzemek minõsítési rendszere, és elkészült a "Tangazdaságok, tanüzemek szerepe, fejlesztésének lehetõségei az agrárszakképzés rendszerében" címû tanulmány, amelynek célja, hogy az agrár felsõ- és szakoktatási intézmények tangazdaságai, tanüzemei a régiók szakmai központjaiként mûködjenek.

Elkészültek a szakmai megalapozó dokumentumok a tangazdaságok, tanüzemek minõségorientált mûködtetéséhez szükséges költségvetési feltételek megteremtéséhez, a kiemelten közhasznú társaságok létrehozásához; az agrárszakképzés számára fontos és átvételre felajánlott szakképzõ iskolák FVM fenntartásba vételéhez.

A közel 9000 tanulót érintõ tanév végi és az õszi iskolarendszerû szakmai vizsgák zavartalanul zajlottak, sem a kiadott központi írásbeli tételekkel, sem a vizsgabizottságok mûködésével kapcsolatos panasz, bejelentés nem érkezett. Az iskolarendszeren kívüli, tanfolyamos felkészítés utáni vizsgákat egész évben folyamatosan jelentették be a vizsgáztatásra jogosult intézmények, közel 300 vizsgaengedély került kiadásra.

Március közepétõl április végéig 21 szakmai tanulmányi verseny megrendezésére került sor, amelyen 396 tanuló vett részt.

Az agrár-szakképzõ intézmények a szakmai és gazdálkodói ismeretek átadásával, az elmaradottabb régiókban élõk képzettségi szintjének emelésével jelentõs szerepet töltenek be a vidék fejlesztését szolgáló kormányzati törekvések megvalósításában. Ezért a tárca megkülönböztetett figyelmet fordított arra, hogy az FVM központi iskolái, illetve az arra alkalmas önkormányzati fenntartású agrár-szakképzõ intézmények új szakmai pedagógiai módszerekkel - iskolarendszeren kívüli formában - a gazdák legszélesebb köre számára nyújtsanak segítséget a korszerûbb és hatékonyabb gazdálkodást szolgáló ismeretek elsajátításához.

1. Agrárkutatás és fejlesztés

Az agrárgazdasági kutatások és fejlesztések fölött több szervezet gyakorol felügyeletet (MTA, OM és FVM). Az agrár-kutatóhelyek 1999-ben is jelentõs szervezeti és szerkezeti változásokon mentek keresztül, amelyek több esetben a gazdálkodási forma megváltozását is jelentették. Az átalakítások célja a kutatási funkcióktól eltérõ tevékenységek szervezeti elkülönítése, saját érvényesítési pályára irányítása volt. Ennek megfelelõen a költségvetési kutatóintézetek az állami kutatási feladatkörökrõl leválasztották a nem kutatási célú kereskedelmi, szolgáltatási tevékenységeket és az intézet szervezetébõl elkülönítették azokat, s bérbeadás formájában hasznosították.

A végrehajtott intézkedések eredményeként az agrárkutató-, fejlesztõ intézmények többsége a nehézségek ellenére is fennmaradt és a kutatók elhivatottsága, szakmai elkötelezettsége alapján joggal remélhetõ, hogy a jövõben is kitartanak az agrárium érdekeit szolgáló, az EU-harmonizációs törekvésekkel összefüggõ célkitûzések mellett.

A magyar agrárkutatás nemzetközi megítélése jó, az intézetek jelentõs része sikerrel vett és vesz részt nemzetközi programokban. A társulási megállapodást követõen az EU K+F programjaiban és egyéb tevékenységében növekedett a részvételünk, de a közös kutatásba való még fokozottabb bekapcsolódás - éppen az agrárkutatás jó nemzetközi megítélésének köszönhetõen - az elkövetkezendõ években teljesedhet ki.

A hazai agrárkutatás elismert eredménye, hogy a köztermesztésben levõ növények döntõ, és a köztenyésztésben levõ állatok egy részét képviselõ fajtákat hazai kutatóintézetekben nemesítették és tartják fenn. A tenyészállomány fejlesztésében, a takarmányozás kutatásában, továbbá a hús- és tejtermelés biológiai alapjainak fenntartásában az állattenyésztési kutatóintézetek szerepe meghatározó. Értékes szabadalmak születtek, fontos környezet- és tájvédelmi, illetve gazdaságelemzési tanulmányok készültek, s több fajta és termesztéstechnológia külföldön is elterjedt.

A mezõgazdasági és élelmiszeripari termelés fejlesztésében, az új technológiák bevezetésében, a külföldi módszerek és fajták adaptálásában, illetve honosításában kutatóintézeteink élenjárnak. Élelmiszeripari gyártási és tárolási technológiák kerültek kidolgozásra, táplálkozás-élettanilag értékes, magas feldolgozottsági fokú termékek születtek. Fontos környezet- és tájvédelmi, illetve agrárökonómiai elemzések készültek.

A kutatóintézetek részt vállaltak és részt vállalnak a vidékfejlesztésben, s a tájtermelés rangjának helyreállításában. Nagy szerepük van a hungarikum jellegû termékek ismételt termesztésbe vonásában, az ökológiai adottságoknak legmegfelelõbb fajták nemesítésében és kiválasztásában.

Az agrár tárca felügyelete alá tartozó intézetek eredményei éppen úgy nélkülözhetetlenek az agrárgazdaság fejlesztéséhez, mint az agráregyetemeken folyó kutatómunka, valamint a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó intézetekben és a nem állami intézményekben folyó kutatómunka eredményei. Ezek a kutatások egymáshoz kapcsolódnak, de nem helyettesíthetik egymást. Szükséges kiemelni azt a jó együttmûködést, ami a tárca és a Magyar Tudományos Akadémia között kialakult. Az együttmûködés kereteit jelenleg is érvényben levõ megállapodás szabályozza. Az MTA kezdeményezésére kormányszinten elfogadott, évenként megrendezésre kerülõ Magyar Tudomány Napja rendezvénysorozat jó lehetõséget nyújt az agrár-kutatóhelyek eredményeinek bemutatására, népszerûsítésére. 1999. november elején a már harmadik alkalommal megrendezésre került rendezvénysorozatba az agrár intézetek is a kialakult gyakorlatnak megfelelõen kapcsolódtak be.

1999-ben az agrártámogatási rendszeren belül egy új jogcím, a mûszaki fejlesztés támogatása került elfogadásra, amely többek között a megújuló energiaforrások és bio-hajtóanyagok fejlesztését is elõsegítette. Az agrártárca továbbra is mûködtetni kívánja az agrár kutatás-fejlesztési feladatok megvalósítására irányuló pályázati rendszereket. Továbbra is szükséges, hogy fennmaradjon az agrár K+F intézmények eszközbeszerzéseinek támogatása jogcím, amely a kialakult gyakorlatnak megfelelõen pályázat útján vehetõ igénybe. Hasonlóképpen szükséges fenntartani az 1999-ben elsõ alkalommal meghirdetett a nemesítés, technológiafejlesztés támogatására, valamint találmányok hasznosításának elõsegítésére elnevezésû pályázati rendszert.

2. Szaktanácsadás és a gazdálkodás eredményességét segítõ ismeretátadás

A minisztérium a szaktanácsadó rendszert olyan formában mûködteti, hogy azok a termelõk, akik regisztráltatták magukat (és éves - agrártevékenységbõl származó - árbevételük a 30 millió Ft-ot nem haladja meg), költségvetési támogatás mellett vehetik igénybe a minisztérium által vezetett Szaktanácsadói Névjegyzékben szereplõ szaktanácsadók szolgáltatását arra a feladatra, amelyet - gazdaságuk mûködésének javításához - szükségesnek ítélnek.

A támogatás mértéke és felsõ határa változó. 1999 során mintegy 2000 gazdálkodó vette igénybe a szerzõdésen alapuló szaktanácsadói szolgáltatást. Az éves árbevétel növekedésének függvényében a támogatás mértéke csökkent, ugyanakkor növekedett a támogatás felsõ határa.

Új eleme a több éve mûködõ szaktanácsadó rendszernek, hogy 1999-tõl az önfenntartás szintjén mûködõ családi gazdaságok esetében a támogatás mértéke 100%. Ez azt jelenti, hogy az éves 500 ezer Ft árbevételt el nem érõ gazdálkodók - a számukra, igény szerint szervezett - elõadások, bemutatók, csoportos konzultációk keretében juthatnak hozzá a szükséges gazdálkodási ismerethez. Az elmúlt év során 707 rendezvényen több mint 25 ezer gazda vett részt.

A Szaktanácsadói Névjegyzékbe kérelem útján lehet felvételt nyerni. A Névjegyzék azoknak a szaktanácsadóknak fõbb adatait tartalmazza, akik megfelelõ - felsõfokú - végzettséggel, gyakorlattal, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkeznek és nem folytatnak az agrárgazdasággal összefüggõ kereskedelmi, ügynöki tevékenységet. 1999 végén a Szaktanácsadói Névjegyzékben mintegy 600 szaktanácsadó szerepel, ebbõl 360 egyéni vállalkozó, a többi valamilyen társasági formában mûködik (BT, Kft, KHT, oktatási intézmény, kutatóintézet stb.).

A gazdálkodás eredményességét segítõ ismeretátadás támogatása pályázatos rendszerben mûködik, ennek keretében 1999-ben:

• a gazdálkodók számára szervezett programokra (tanfolyamok, bemutatók) elfogadásra került 280 pályázat, amelyek támogatási összege 100 millió Ft volt;
• a gazdálkodást segítõ szakmai kiadványok elkészítéséhez 95 elfogadott pályázat keretében 94 millió Ft támogatási összeg járult hozzá;
• a szaktanácsadók munkáját segítõ számítógépes információs rendszer továbbfejlesztésére, a szolgáltatások bõvítésére 10 millió Ft került felhasználásra.

1. Agrárinformatika

A statisztikai és információs adatszolgáltatás egyre jobban kielégíti a vele szemben támasztott igényeket. Kezd beérni az a folyamatos munka, ami 1997-ben kezdõdött, és elsõsorban azoknak az EU kompatibilis rendszereknek a kiépítését célozta, amelyek elengedhetetlenek az uniós csatlakozáshoz. Az elsõ eredmények már rendelkezésre állnak, míg további részük - a statisztikai és információs rendszerek kiépítésének viszonylag nagy idõigénye miatt - a csatlakozásig hátralévõ években válik felhasználhatóvá.

Az EU meghatározó információs rendszerei közül a Statisztika, Tesztüzemi Rendszer, a Piaci Információs Rendszer és a Mezõgazdasági Számlák fejlesztése területén folyamatos volt az elmúlt években az elõrehaladás. Ugyanakkor lassabban indulnak az Integrált Igazgatási és Ellenõrzõ Rendszer fejlesztésének munkálatai. Mivel az utóbbi segítségével juthatnak hozzá a tagországok a termelõi kompenzációs támogatásokhoz, a nagy informatikai hátteret igénylõ rendszer kialakítását a tárca 2000-ben felgyorsítja.

A mûholdas távérzékelésen alapuló szántóföldi növénymonitoring 1997. óta üzemszerûen mûködik. A térinformatika és a távérzékelés ezzel az agrárirányítás döntés-elõkészítõ mechanizmusának nélkülözhetetlen részévé vált. A korszerû technika a belvíz és árvíz helyzet objektív feltérképezésében is fontos szerepet kap. Az EUROSTAT Compendiumban szereplõ egyes modulok végrehajtásában a távérzékelés és térinformatika terén elért hazai eredmények és lehetõségek is jól hasznosíthatók. Az agrárinformatika, ezen belül az agrárstatisztika számára is jelentõs fejlõdést biztosít az a földügy és térképészet területén folyó, az Acquis átvételével összefüggõ munka, amely a földhivatali információtechnológiai- és szolgálatfejlesztésre építve országos szinten kiemelt feladatokat hajt végre. (Pl. a térképi alapok korszerûsítése, az Integrált Igazgatási és Ellenõrzési Rendszer majdani adatkiszolgálási-, ellenõrzési feladatai, a mezõgazdasági összeírásnál is hasznosított országos légi felvételezés végrehajtása.)

1. Agrárstatisztika

1999 egyik legnagyobb agrárstatisztikai feladata a 2000. évi általános mezõgazdasági összeírás (AMÖ 2000) elõkészítése volt A Központi Statisztikai Hivatal az 1999. évi XLVI. törvény elõírásai alapján 2000. március 31-i eszmei idõponttal 2000. április 1-21. között hajtotta végre az AMÖ-t. A 2000. évi összeírás a teljes körû mezõgazdasági adatfelvételek sorában a hatodik volt. Az ezt megelõzõ hármat 1971-ben, 1981-ben és 1991-ben bonyolították le.

A magyar mezõgazdaság helyzetérõl korrekt és hiteles információkat nyújtó átfogó és részletes helyzetfelmérés azért volt különösen fontos a gazdaságirányítás, a gazdálkodók, továbbá a tudományos kutatás és oktatás számára, mivel az 1990-es évek társadalmi, gazdasági átalakulása alapjaiban érintette a mezõgazdaságot, megváltoztak a tulajdoni, földhasználati viszonyok, átalakult a termelés és erõforrásainak szerkezete.

Az összeírás során 2,1 millió háztartást (a háztartások közel kétharmada) kerestek fel a számlálóbiztosok. Közülük 960 ezer bizonyult a gazdaság méretét elérõ adatszolgáltatónak, további 835 ezer ennél kisebb földterülettel vagy állatállománnyal rendelkezett, 300 ezer pedig semmilyen mezõgazdasági tevékenységben nem volt érintett. A gazdasági szervezetek körében 8200 szervezet folytatott valamilyen mezõgazdasági tevékenységet. (1991-ben 2600 gazdasági szervezetet és 1396 ezer kistermelõi gazdaságot regisztrált az összeírás.)

Az agrárbeszámoló készítésének idõpontjában rendelkezésre álló elõzetes adatok alapján megállapítható, hogy a gazdasági szervezetek 27%-a nem rendelkezik termõterülettel, az egyéni gazdaságok több mint 70%-a 1 hektárnál kisebb területen, a gazdaságcsoport által használt termõterület kevesebb mint 8%-án gazdálkodik.

Az elmúlt évtizedben folytatódott az egyéni gazdaságok számának csökkenése, megszûntek a szövetkezetekhez kötõdõ háztáji gazdaságok, továbbá nincs illetményföld-használat, csökkent az állatállomány és az állattartók száma, egyre több háztartás hagyta abba vagy csökkentette a mezõgazdasági tevékenységét. Ugyanakkor növekvõ számban jelentek meg a 10 hektárnál nagyobb gazdaságok. Míg 1991-ben 1 ezer, 2000-ben már 50 ezer egyéni gazdaság földterülete haladta meg a 10 hektárt.

Az AMÖ-vel közel azonos nagyságrendû feladat az EU követelményeknek megfelelõ szõlõ-, gyümölcs összeírás, amelynek törvényi elõkészítése folyamatban van, megvalósítására 2001-ben kerül sor.

Az FVM az elmúlt másfél évben - az EU elvárásoknak megfelelõen - a KSH-val együtt részletes feladatmegosztás alapján aktívan bekapcsolódott az EUROSTAT szakmai munkabizottságainak tevékenységébe. Az egységes piacszabályozás adatszolgáltatás igényére való felkészülésre az intézményfejlesztés keretében twinning program szakmai támogatásával kerül sor.

2. Tesztüzemi Rendszer

Magyarországon az 1996. évben kezdõdött meg a Tesztüzemi Rendszer szervezése és mûködtetése az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézetben. A rendszer tényszerû könyvelési adatok felhasználásával elsõsorban a gazdaságok pénzügyi-, vagyoni helyzetének alakulásáról gyûjt adatokat. Ezek felhasználásával készült el az agrárbeszámolónak a mezõgazdasági vállalkozások pénzügyi és vagyoni helyzetével, a keresetek és a jövedelmek alakulásával foglalkozó fejezete.

Az összegyûjtött és feldolgozott adatokat az AKII kiadvány formájában évente megjelenteti, ez nagy mértékben igazodik az EU Bizottság "Eredmény-beszámolójához", lényegében minden olyan információt tartalmaz, amellyel a vizsgált üzemek gazdálkodása jellemezhetõ.

1997-ben 6 megyére terjedt ki az adatgyûjtés (Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Somogy és Vas megyék) és 500 üzemet fogott át. A vizsgált üzemkör az 5 hektárnál nagyobb területen gazdálkodó, vagy 5 számosállatnál többet tartó egyéni gazdaságokból és gazdasági szervezetekbõl áll. Az üzemek a mezõgazdasági tájkörzetek szerinti elhelyezkedésük, méretük és termelési profiljuk figyelembevételével kerültek kiválasztásra. A rendszer építése során 1998-ban tovább bõvült az adatszolgáltatásban résztvevõ megyék köre (Pest, Bács-Kiskun, Tolna, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala, Baranya), és így már 12 megyében folyt a munka 7 könyvelõiroda közremûködésével. Mindez mintegy 1200 üzem adatszolgáltatását jelentette. 1999-ben további két megyével - Heves és Gyõr-Moson-Sopron megyék - bõvült a hálózat, és ez már 1400 gazdaságot jelent.

A rendszer teljes kiépülése 2001-ben várható. A mûködtetéshez 2000-2100 üzem (350-400 jogi személyiségû gazdasági társaság és szövetkezet, valamint 1600-1800 egyéni gazdaság) kiválasztására, illetve az adatszolgáltatásban történõ önkéntes közremûködésére van szükség. A rendszer így mintegy 3%-os reprezentációs fokot ér el, ami meghaladja az EU átlagát.

3. Piaci Információs Rendszer

A piaci információs rendszerek fõ feladata a piaci átláthatóság megteremtésének elõsegítése. Az információk a felhasználók szerint két csoportba sorolhatók:

• a piaci szereplõk igényeit kielégítõ információs rendszerek,
• a központi irányítás (vagyis a kormányzati szervek és a csatlakozás után az EU Bizottság VI. Fõigazgatósága) igényeit szolgáló piacstatisztikai adatszolgáltató rendszerek.

Magyarországon elsõsorban a piaci szereplõk információs igényeit kielégítõ rendszerek kiépítése területén történtek meg a kezdeti lépések az elmúlt években, és e rendszer 1999-ben is tovább fejlõdött. Ugyanakkor a majdani csatlakozás utáni brüsszeli igényeknek még csak részelemeiben tud megfelelni a hazai rendszer.

Magyarországon a médián keresztül széles kör számára elérhetõ Piaci Információs Rendszer az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézetben mûködik. Az információs rendszer fõbb célcsoportjai és jellemzõi a következõk:

• az elmúlt három évben kifejlesztett és megerõsödött egy EU konform Piaci Információs Rendszer a búza, a kukorica, a vágósertés, a vágómarha és a tej ágazatokra. Az adatgyûjtés és a bulletin megjelentetése kéthetente (a tej esetében havonta) történik;
• a korábbi években kialakított információs rendszer a zöldség-gyümölcs, a vágott virág fogyasztói és nagybani piacain folyó kereskedelemrõl tájékoztat. Az árakat naponta, illetve hetente két alkalommal gyûjtik. Az adatok feldolgozása folyamatos, és naponta megjelennek a magyar televízió képújságában. A heti összefoglaló adatok nyomtatott médiumokon keresztül jelennek meg;
• a Piaci Információs Rendszer részeként mûködik a sertésállomány alakulásának elõrejelzõ rendszere.

1. Mezõgazdasági Számlák Rendszere

A Mezõgazdasági Számlák Rendszerét (MSZR) az EU agrárpolitikai információ igényeihez igazodva alkották meg. A rendszer a mezõgazdasági tevékenységrõl, mindenekelõtt a jövedelemtermelés nagyságáról és annak összetevõirõl ad átfogó, és további részletes elemzésekre is lehetõséget adó képet.

Legfõbb célja a termelés folyamatának és az általa képzett elsõdleges jövedelmek elemzése, a mezõgazdasági termelõk jövedelmi helyzetének leírása. A számlarendszernek szisztematikus, összehasonlításra alkalmas és lehetõleg minél teljesebb áttekintést kell adnia a gazdasági tevékenységekrõl, mely az elemzések, az elõrejelzések és a politikai intézkedések alapjául szolgál. Ez az ágazat-specifikus makroelszámolási rendszer összehasonlítható módon integrálja és szintetizálja a mezõgazdaságról rendelkezésre álló adatok (termelés, árak, folyó termelõi felhasználás, adók és támogatások, munkavállalói jövedelmek, kamatok, bérleti díjak, értékcsökkenés stb.) sokszor nehezen összevethetõ halmazát.

Az MSZR magyarországi kidolgozása, az erre alapuló modellek és szimulációk fejlesztése az EUROSTAT által megszabott irányelvek szerint 1996 õsze óta folyik egy munkacsoport keretében, melynek tagjai a Központi Statisztikai Hivatal, a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, és az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet. 1999-tõl kezdõdõen az MSZR fejlesztése a KSH koordinációjával történik. A rendszer már most megteremti annak lehetõségét, hogy negyedévenként elõrejelzések, becslések készüljenek. Lehetõséget kínál arra is hogy, a késõbbiekben a prognózisokon túl különbözõ hatásvizsgálatok is készülhetnek a segítségével.

1. Jogalkotási tevékenység

A Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetése az 1999. év során is nagy súlyt helyezett a magas színvonalú jogalkotói tevékenységre. Ennek keretében 11 törvény, 32 kormányhatározat, 18 kormányrendelet, 16 együttes rendelet és 98 FVM rendelet készült, a jogszabályok részletes felsorolását a melléklet tartalmazza.

A legfontosabb jogszabályok közül kiemelést érdemel, hogy elkészült az általános mezõgazdasági összeírásról szóló 1999. évi XLVI. törvény, mely alapján a Központi Statisztikai Hivatal 2000-ben végrehajtotta a mezõgazdasággal foglalkozó gazdaságok, illetve népesség adatainak összeírását. A törvény erejénél fogva az adatszolgáltatás kötelezõ volt. Az összeírás kiterjedt többek között a mezõgazdasági tevékenység formájára és a termelés céljára, a gazdaságban munkát végzõk foglalkoztatási jellemzõire, a gazdasághoz tartozók nemére, életkorára, iskolai végzettségére, gazdasági aktivitására, jövedelemszerzõ tevékenységére, a gazdaság földterületére, a földterület aranykorona értékére, a földhasználat jogcímére, a földhasználat mûvelési ágak szerinti jellemzõire stb. A törvény alapján megfelelõ és átfogó képet kaphatunk a mezõgazdaság és az abban dolgozók jelenlegi helyzetérõl. A mezõgazdasági összeírás szorosan összefügg az Európai Unióhoz való csatlakozási harmonizáció követelményeivel.

A szõlõtermesztésrõl és a borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvény módosítására az Európai Unió és Magyarország közötti bormegállapodás meghosszabbítása érdekében volt szükség.

A termõföldrõl szóló 1994. évi LV. törvényt módosító 1999. évi XLVIII. törvény intézményesítette a földhasználati nyilvántartást. Ennek lényege, hogy aki egy hektárt meghaladó mértékben bármely jogcímen termõföldet használ, köteles azt bejelenteni az illetékes körzeti földhivatalnak. A módosítást mindenekelõtt az tette szükségessé, hogy a földhasználati viszonyok nem voltak áttekinthetõk, nem volt olyan nyilvántartás, ami a földhasználatot rögzítette volna. A szerzési korlátozások kijátszására irányuló, legtöbbször valamilyen használati jogcímmel palástolt törekvések (zsebszerzõdések) láthatóvá tétele, másfelõl az agrártámogatások igénybevételének feltételét jelentõ földhasználat megbízható igazolása érdekében szükség volt olyan hiteles, hatóság által vezetett nyilvántartásra, amely bármely jogcímen történõ földhasználatot regisztrál.

Az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. VI. törvény módosításáról készült 1999. évi LXXXVII. törvény az eddigi piacszabályozási mechanizmusokon változtatott. A módosítások érintették a garantált ár definícióját, illetve a törvény megkülönbözteti a kötelezõen meghirdetendõ és a meghirdethetõ garantált áras termékek körét. Új piacszabályozási eszközökkel bõvült a rendelet. A legfontosabb változtatás azonban az irányár meghirdetését érintette. Ennek alapján a miniszternek lehetõsége van önállóan is irányárat meghirdetni, ha a terméktanácsok erre nem tudtak javaslatot tenni. Bevezetésre került az intervenciós ár fogalma. Ez az irányárral együtt alkalmazható, ha a mindenkori piaci ár (amelyet az irányárhoz viszonyítanak) eléri az intervenciós árat, akkor automatikusan életbe lépnek a piacszabályozási eszközök.

A területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról szóló 1999. évi XCII. törvény az EU csatlakozás jegyében született. A módosítás a jelenlegi megyei közigazgatási rendszer továbbfejlesztésének egyik fontos állomása. A törvény alapján lehetõség van az ország területén tervezési-statisztikai régiók létrehozására. E régiók mûködéséhez szükséges intézményi hátteret teremtette meg a törvény, amely létrehozta a Térségi Fejlesztési Tanácsokat és a Regionális Fejlesztési Tanácsokat.

Az 1999-ben elõkészített jogszabályok között az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításának célja elsõsorban a vitatott hatásköri kérdések és fogalmak tisztázása, az építésügyi hatósági rendszer további korszerûsítése, valamint az utóbb kiadott jogszabályokkal való összhang megteremtése, és az egyes elõírások pontosítása volt.

A tárca 1999-ben jelentõs jogalkotási tevékenységet folytatott a miniszteri rendeletek szintjén. Ezek közül jelentõsebbek:

• az agrárpiaci törvényben elõírt (búza, kukorica, sertés, marha) garantált árakat meghirdetõ jogszabályok, illetve a különbözõ exporttámogatási rendeletek;
• az árvíz és belvízkárok enyhítésére két rendelet készült. Ezek szorosan kapcsolódtak a Kormány által elõírt és az elmúlt évben végzett feladatokhoz;
• az Európai Unióhoz való csatlakozás jegyében született meg a zöldség-, gyümölcstermelõi, -értékesítõ szervezetekrõl szóló 25/1999. (III.5.) FVM rendelet, ami összhangban van az EU szabályozásával;
• a kiemelkedõ kodifikációs feladatok közé tartozott az állatok védelmérõl és kíméletérõl szóló 1998. évi XXVIII. törvény kilenc végrehajtási rendeletének elkészítése, a géntechnológiai tevékenység szabályozása, továbbá az élelmiszertörvény végrehajtási rendeletei közül az élelmiszerek elõállításának élelmiszerhigiéniai feltételeit szabályozó rendelet.

1. Agrárgazdasági PHARE programok

A Phare keretében megvalósuló segélyprogramok jelentõs segítséget nyújtanak az EU csatlakozást megalapozó harmonizációs feladatok megoldásában. Ennek elõsegítése érdekében döntött 1999. májusában a tárca vezetése az Agrárgazdasági Phare Iroda létszámfejlesztésérõl (8 fõrõl 15 fõre).

Az FVM felelõsségi körébe tartozó 1995-ös és 1998-as agrárgazdasági Phare programok 1999. évi teljesítése, illetve a fõbb eredmények az alábbiakban foglalhatók össze:

• Elkészült az a szoftver, amely biztosítja a fõvárosi kerületek földhivatalában a Phare támogatással elkészült, jogi dokumentumokat kezelõ informatikai rendszer, illetve a svájci finanszírozással megvalósult térképészeti informatikai rendszer közötti kommunikációt.
• A késõbbi tagosítási programok elõkészítéseként befejezõdött az az informatikai fejlesztés, amely lehetõvé teszi, hogy a kialakított informatikai rendszerbe betölthetõek legyenek a kárpótlási földadatok.
• Elkészült a megyei földhivatalok informatikai fejlesztésének terve, a kapcsolódó eszköz és szoftver igény.

• Elkészült egy szakértõi tanulmány a kifizetõ ügynökség kialakításának stratégiájáról.
• Az agrárgazdaság európai integrációjának makro-ökonómiai hatásait elemzõ tanulmány készült.
• A csatlakozási tárgyalásokra való minisztériumi felkészülést külföldi agrárpolitikai tanácsadók segítették, továbbá ugyancsak az ismeretek bõvítését szolgálta, hogy folytatódott a minisztériumi EU munkacsoportok és titkáraik tanulmányútjainak finanszírozása.

• Elkészült két karantén üvegház (Pécs, Kecskemét) megépítésének tender dokumentációja.
• A növény-egészségügyi intézményrendszer laboratóriumi eszközparkjának jelentõs modernizálására került sor a Phare források felhasználásával Budapesten, a megyeszékhelyeken és a határ-szolgálatoknál.

• Elkészült a sertéspestis elleni védekezés országos készenléti terve.
• Megtörtént azoknak az informatikai eszközöknek a megyei állategészségügyi intézetekhez való szállítása, amelyek megteremtették a lehetõségét a szarvasmarha információs rendszer országos kiterjesztésének és mûködtetésének. Ezen felül a budapesti központtól a határkirendeltségekig az intézményrendszer minden szintjére kihelyezésre kerültek az állategészségügyi információs rendszer kompletté tételét szolgáló informatikai eszközök.

• A Piaci Információs Rendszer fejlesztése folyamán kialakult az AKII-ban az a piaci adatokat feldolgozó kapacitás, amely a meghatározó termékek hazai és nemzetközi piaci helyzetérõl képes naprakész információkat nyújtani.
• Folytatódott a Tesztüzemi Rendszer módszertanának fejlesztése és további három megyével bõvült a hálózat.
• Az agrárstatisztika továbbfejlesztése során segítséget nyújt a program egy új gazdaságregiszter kialakításához. Továbbfejlesztették a standard fedezeti hozzájárulás számításának módszertanát.
• Folytatódott a Mezõgazdasági Számlák Rendszerének fejlesztése. Ezen új információs rendszer segítségével modellezhetõ az egyes ágazatokban elérhetõ jövedelmezõség és az agrárpolitikai döntések várható hatása.

• Megszületett a Spanyol Kormánnyal a megállapodás egy vidékfejlesztési szakértõ egyéves magyarországi tartózkodásának Phare finanszírozására. A szakértõ 1999. szeptemberében kezdte meg a minisztériumi részlegek felkészítését.
• Októberben aláírásra került a Német Szövetségi Köztársaság Kormányával a megállapodás a német intézményfejlesztési szakértõ egyéves budapesti mûködésérõl. A szakértõ a magyarországi vidékfejlesztési programok kivitelezésének intézményrendszere kialakításában segíti a minisztériumot.

• A Német Szövetségi Köztársaság, a Francia Köztársaság és a Magyar Köztársaság Kormányai között 1999 novemberében létrejött a megállapodás arra vonatkozóan, hogy az elkövetkezõ huszonkét hónap folyamán szakértõk fogják segíteni a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot a kifizetõ ügynökség létrehozásában, az agrár-információs rendszer EU harmonizált fejlesztésében és a piacszabályozási rendszerek átvételében.

1999. december 22-én került aláírásra az 1999. évi Phare országprogramról a pénzügyi megállapodás, amely két projektre

• a megyei földhivatalok számítógépesítése,
• a növényvédelmi szolgálat fejlesztése

összesen 8,9 millió euró Phare támogatást irányoz elõ. Az ezen források felhasználásával finanszírozott projektek kivitelezésére várhatóan 2001-ben kerül sor.

1. Az agrárgazdaság intézményi struktúrája

Az FVM és a fejezet intézményrendszerének elsõdleges feladata a versenyképes mezõgazdasági termelési színvonal stabilizálásának és hatékony fejlesztésének elõsegítése, a környezetkímélõ gazdálkodás elõmozdítása, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozás megfelelõ elõkészítése.

A kiemelt feladatok végrehajtása érdekében a rendelkezésre álló források felhasználásával az intézményrendszer ellátta a mezõgazdaság, a vadgazdálkodás és halászat, az élelmiszeripar, az erdõgazdálkodás és az erdõvédelem, a mezõgazdasági termékforgalmazás, a növényvédelem és agrárkörnyezet-gazdálkodás, az állategészségügy, a termõföld minõségi védelme, a térképészet és földügy, a mezõgazdasági minõsítés, a mezõgazdasági célú vízhasznosítás, a vidékfejlesztés, a területrendezés, a településrendezés és az építésügy hatósági és szakigazgatási feladatait, továbbá az ágazathoz kapcsolódó kutatás és fejlesztés feladatait, a szakirány szerinti középfokú képzési tevékenységet.

Továbbra is jelentõs feladat volt az Európai Unióhoz való csatlakozás elõkészítésének folytatása, valamint a támogatási rendszerek kidolgozása és mûködtetése.

A minisztérium és intézményrendszere 1999. évi feladatait 114213,7 millió Ft kiadás teljesítésével valósította meg. Ennek forrása az elõzõ évi maradványon túlmenõen 70617,9 millió Ft költségvetési támogatás és 41967,6 millió Ft saját bevétel volt. A tényleges kiadás 9056,1 millió Ft-tal kevesebb az eredeti elõirányzatnál és 30516,9 millió Ft-tal kevesebb a módosított elõirányzatnál.

A fejezet engedélyezett összes átlaglétszáma 15745 fõ, a tényleges átlaglétszám 15733 fõ volt.

Az intézményrendszerben 1999-ben szervezeti változás nem volt. Súlyponti feladatot jelentett a rókaveszettség elleni védekezés egész Dunántúlra való bõvítése, továbbá a Brucella mentesítés, az Aujeszky-féle betegség elleni védekezés kiterjesztése a kisüzemi tartású állományokra. Rendkívüli kiadást okozott az árvíz következtében kialakult köz- és állategészségügyi járványhelyzet elhárítása, valamint a friss zöldség-gyümölcs helyszíni minõségellenõrzésének országos szintû bevezetése.

További, külön feladatot jelentett a dioxin mérgezés miatti élelmiszer vizsgálatok bevezetése, valamint az étkezési és takarmánybúza értékesítés elõtti minõségmegállapító vizsgálata.

Az intézményrendszer 160 fõs létszámcsökkentést hajtott végre. A kiesõ létszámot jobb munkaszervezéssel, részmunkaidõs és megbízásos jogviszonyban foglalkoztatottak alkalmazásával pótolták.

1999-ben az intézményrendszerben sem szervezeti, sem lényeges feladatváltozás nem volt. A növényvédelemrõl szóló törvénynek megfelelõen elkezdõdött a szolgálati központ kiépítése. Az alapfeladatok közül továbbra is kiemelt figyelmet kapott az EU integrációra való felkészülés, az információs és monitoring rendszer fejlesztése. Egyedi feladatot jelentett a nyár folyamán elrendelt gyommentesítési program.

A megyei földmûvelésügyi hivatalok mint a minisztérium területi szervei egyre több és bonyolultabb igazgatási és hatósági feladatot látnak el. 1999. évi tevékenységük az eredeti alapfeladatokon túl a vadászati és halászati tevékenységre, a vízügyi feladatokra, az agrártámogatással kapcsolatos jogszabályi feladatokra, a földkiadások lebonyolítására, a tiszai árhullám okozta kártérítések bonyolítására, a falugazdász hálózat mûködtetésére is irányult.

Az Állami Erdészeti Szolgálat összevont szervezetben látja el az éves erdõtervezési, erdõadattár-bõvítési, és karbantartási, az erdészeti statisztikai és elemzési feladatokat, valamint az erdõfelügyelõségi szakhatósági tevékenységet.

Az intézményeknél szervezeti változásra, feladatátcsoportosításra nem került sor.

A fõépítészi irodák 1999. január 1-jével feladat-átcsoportosítás révén kerültek a fejezethez. Az elõzõekben 8 önálló iroda az év elejétõl egy, részben önálló intézményként mûködik.

Feladataiban változást jelentett a településrendezési és építészeti tervek meghatározott körére bevezetett tervtanácsi véleményezési kötelezettség, a területrendezésben való részvétel, a regionális területfejlesztési tanácsok munkájának segítése.

20 megyei (fõvárosi) földhivatal, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet tartozik ebbe az intézményi körbe.

A földügyi szakigazgatás egységei 1999-ben az ingatlan-nyilvántartással, földhasználattal, földvédelemmel, földértékeléssel, földminõsítéssel, földméréssel és térképészettel kapcsolatos hatósági és szervezetszerû feladatokon túl ellátták a termõföld-tulajdon rendezésével (földkárpótlás, részarány-tulajdon rendezés) összefüggõ munkákat, valamint kiemelt feladatként a Fõvárosi Földhivatalnál a tulajdonosi szerkezetváltás folytán keletkezett ügyirathátralék felszámolásának döntõ hányadát.

A Földmérési és Távérzékelési Intézet mint a földügyi szakigazgatás intézményrendszerének központi országos illetékességû szervezete, hatósági jogkörében ellátta az államhatárral kapcsolatos, a nemzetközi szerzõdésekben és kétoldalú megállapodásokban a tárgyévre meghatározott földmérési és nyilvántartási feladatokat. Teljesítette a központi adat- és térképtárral összefüggõ, a Földrajzi névtár vezetésére vonatkozó, az alappont hálózatokat és az állami topográfiai térképeket érintõ ellenõrzési feladatait.

A Földmérési és Távérzékelési Intézetnél 1999-ben prioritással ellátandó feladatként került elrendelésre az országos szántóföldi monitoring és termés-elõrejelzési program, melynek fedezetéhez a minisztérium 220,0 millió Ft forrást biztosított az intézet részére többlettámogatás keretében. Az intézmények az elõzõeken túl elvégezték a Nemzeti Kataszteri Program végrehajtása keretében esedékes feladatokat is.

A korábbi években és a tárgyévben megvalósult fejlesztések hatására - a földhivatalok megerõsítésével kapcsolatos kormányhatározatban elrendelt létszámfejlesztés megvalósításával - a földügyi szakterület feladatellátásának személyi és tárgyi feltételei, a hivatalok mûködõképessége stabilizálódott. Megkezdõdhetett a megyei és körzeti földhivatalok teljes körû bevonása a Fõvárosi Földhivatal irányítása alatt mûködõ Fõvárosi Kerületek Földhivatala ügyirathátralékának gyorsított felszámolásába.

A 4 szakigazgatási intézmény a köztermesztésben és tenyésztésben alkalmazható állat- és növényfajták állami elismerésével és minõsítésével, fajtafenntartással, génkészletek képzésével és megõrzésével, tenyésztés-szervezéssel, takarmányvizsgálattal és a forgalomba kerülõ bor és borászati termékek engedélyezésével, minõségvizsgálatával összefüggõ feladatokat lát el.

Az intézmények körében szervezeti változás, feladatátcsoportosítás nem volt. Új feladat az OMMI-nál a Géntechnológiai tevékenységrõl szóló 1998. évi XXVII. törvény és az 1/1999. (I. 14.) FVM rendeletben elõírt tevékenység, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozás keretében az egységes sertésazonosítási és nyilvántartási rendszer kialakításának elõkészítése.

A Központi Kárrendezési Iroda ellátta a politikai üldözöttek kárpótlása, a vagyoni kárpótlás, az árverési ügyek, a bírósági felülvizsgálati eljárások, valamint a kárpótlási értékpapírok megsemmisítésével kapcsolatos szakmai feladatokat.

Az intézet az engedélyezett létszámmal mûködött, amely december 31-én 331 fõs záró létszámot jelentett.

A földmûvelésügyi miniszter 108/1997. (XII. 19.) FM rendeletének megfelelõen a központ 1998-ban kezdte meg mûködését. Az intézmény az agrárpiaci szabályozásra hozott kormányzati rendelkezések végrehajtására került kialakításra. Kezdetben feladatát az agrártermékek exportjának engedélyezésével, a többletexport támogatására kiírt pályázatok elbírálásával, a támogatási ígérvények kiadásával, az egyszerûsített export pályázatos támogatási rendszer vámokmányainak ellenõrzésével és az exporttámogatások igénybevételéhez szükséges igazolások kiadásával és a cukorrépa intervenciós támogatásának lebonyolításával kapcsolatos tevékenységek adták. E feladatkör 1999-ben a piaci intervenciós pályázatok és készletek, valamint a letéti számla kezelésével tovább bõvült.

Az FVM döntése értelmében az AIK-nak fel kell készülnie a közös agrárpolitika (KAP) szabályozási rendszerének mûködtetésében való részvételre. Ezen feladatok ellátásának megszervezésére új egység jött létre a szervezeten belül. A munkát segítik a külföldi szakértõk és intézmények bevonásával megvalósuló ún. twinning programok.

Az AIK mûködése hozzájárult a jogtalan élelmiszergazdasági támogatási igények kiszûréséhez, amelyhez alapvetõ volt az ellenõrzési rendszer megerõsítése.

1999-ben a szervezet-fejlesztés eredményeként új mûködési struktúra alakult ki, számottevõen bõvült a létszám, év végére 88 fõt ért el.

Az intézményi körbe 5 középfokú szakoktatási intézet, 4 középfokú gyakorlóiskola, az Agrárszakoktatási Intézet, a Lovas Tanüzem, a Pannon Lovas Akadémia és Mezõgazdasági Szakközépiskola, valamint a Nagykovácsi Mezõgazdasági Szakképzõ Intézet tartozik.

Az intézetek ágazati szakmai középfokú, szakmunkásképzõ és szakiskolai oktatást, képzést folytatnak, valamint tanfolyami továbbképzést, felnõttoktatást és szaktanácsadást látnak el. Szakmai munkájuk során végrehajtják a mezõ- és erdõgazdaság, az élelmiszeripar gazdasági ágazat, az elsõdleges faipar és fafeldolgozás, valamint a földmérés és térképészeti gazdasági ágazat tekintetében a földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszterre ruházott szakképzési feladatok elõkészítését és operatív végrehajtását.

E körbe a Magyar Mezõgazdasági Múzeum és az Országos Mezõgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ tartozik.

Az intézmények a mezõgazdasági muzeális értékû tárgyak, dokumentumok gyûjtését, õrzését, tudományos feldolgozását, bemutatását, szakkönyvek és folyóiratok beszerzését, kiállítások szervezését, valamint szakkönyvtári tevékenységek koordinálását végzik.

Az év során az Országos Mezõgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ költségvetési támogatást kapott az Európai Unióhoz való csatlakozás Nemzeti Programja keretbõl, melyet EU-gyûjtemény számítógépes bõvítésére, állománygyarapításra, jogszabály-fordításra, rendezvények, konferenciák szervezésére fordított.

Az intézményi körbe 10 önállóan és 3 részben önállóan gazdálkodó központi költségvetési intézmény tartozik.

Az intézmények mezõgazdasági, élelmiszeripari, erdészeti, faipari, agrárgazdasági és biotechnológiai, mûszaki kutatásokat és kísérleti fejlesztéseket végeznek, tevékenységükben mind jelentõsebb hangsúlyt kap az ország tájegységeinek megfelelõ fajta és technológiai kutatás-fejlesztés.

A hivatalok feladatai több új jogszabály hatálybalépését követõen megnõttek:

• a mezõgazdasági õstermelõ igazolvány kiadása és nyilvántartása a 227/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet alapján;
• a mezõgazdasági termelõk agrártámogatás igénybevételével összefüggõ adatszolgáltatásáról és nyilvántartásba vételérõl a 236/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet alapján az adminisztrációs feladatokat teljes egészében a hivatalok végzik a falugazdászok bevonásával. 1999-ben mintegy 165 ezer gazdálkodó adatait vették nyilvántartásba;
• a hivatalok munkatársai több rendkívüli intézkedést igénylõ ügyben tevékenyen közremûködtek. A kedvezõtlen idõjárás, ár és belvizek, viharkárok helyszíni felmérésével segítették a gyors kármegállapítást és a kárenyhítésre adható támogatások elosztását;
• a kedvezõtlen piaci helyezetek (pl. nagysúlyú sertések értékesítése érdekében a falugazdászok közremûködésével begyûjtött pontos, naprakész információ hozzájárult a gazdálkodókat érintõ negatív hatások megszüntetéséhez;
• a mezei õrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény június 1-jei hatálybalépését követõen a megyei hivatalok tanfolyamokat szerveztek a mezõõrök számára, elkészítették a hivatalos okmányokat, valamint a nyilvántartáshoz szükséges számítógépes programot.

Az FVM 1999. január 1-jétõl újra kialakította a falugazdász hálózatot, és azt saját hatáskörébe vonva beintegrálta a megyei földmûvelésügyi hivatalok szervezetébe. 1999 decemberében 650 falugazdász dolgozott, ami azt jelenti hogy országos átlagban 5 településre jut egy felsõfokú végzettséggel és szakmai tapasztalatokkal rendelkezõ falugazdász.

A falugazdászok feladata rendkívül sokrétû. Ellátják az agrártámogatáshoz kapcsolódó teendõket, informálják a gazdákat a piaci viszonyokról, az intézkedésekrõl, elvégzik a termelõk regisztrációját, kiállítják, érvényesítik az õstermelõi igazolványokat, szaktanácsot adnak, szervezik a gazdák továbbképzését, közremûködnek a részarány-földkiadás lezárásában, részt vesznek a termésbecslések készítésében, az elemi károk felmérésében, segítséget nyújtanak a beszerzõ és értékesítõ szövetkezetek létrehozásában, ellenõrzik az agrártámogatások felhasználását stb.

A kedvezõ tapasztalatok alapján indokolt a hálózat bõvítése, hogy átlagosan két-három településre jusson egy falugazdász.

Az Iroda számára meghatározó volt az a szervezeti változás, mely szerint 1999. április 26-tól a Miniszteri Kabinet irányítása és felügyelete alá tartozik. Feladata alapvetõen a minisztériumhoz és a tisztségviselõkhöz érkezõ írásos lakossági megkeresések (közérdekû bejelentések, javaslatok, panaszok) vizsgálatára, intézésére és megválaszolására, valamint a személyesen megjelenõ ügyfelek tájékoztatására, ügyeik intézésére terjed ki, ez egészül ki az országgyûlési biztos jelzései alapján elvégzendõ feladatok összehangolásával.

Az iroda 1517 fõ ügyfélnek adott személyes tájékoztatást, kb. 6 ezer fõ ügyfél telefonon kapott jogi és szakmai felvilágosítást, tájékoztatást. 3014 írásos beadvány érkezett az Irodához, amely az elõzõ évhez képest több mint háromszoros növekedést mutat.

A társaság, mint az ágazat versenysemleges nonprofit szervezete, kormányhatározat alapján 1996. június 1-jével jött létre. A nyugat-európai országokban több évtizede eredményesen mûködõ közösségi marketing szervezetekhez hasonlóan számos eszközzel és akcióval támogatja a hazai termelõk stratégiai piacépítését, a magyar agrárgazdaság imázsának, a termelõk piaci pozíciójának javítását.

A közösségi marketing az EU és a WTO által elfogadott piacvédelmi és egyúttal exporttámogató eszköz, amelynek kedvezményezettjei a termelõk. A tevékenység célja a termelõk segítése abban, hogy áruik eljussanak a megfelelõ kereskedelmi csatornákba és kedvezõ áron értékesíthetõk legyenek.

A közösségi marketing alapvetõen a kis és közepes termelõk, vállalkozók érdekeit szolgálja, hiszen azok anyagi és szervezeti feltételei nem, vagy alig teszik lehetõvé, hogy külön-külön végezzék azt a sokrétû és különleges szakmai ismereteket követelõ tevékenységet, amely ma már számukra is a piacrajutás vagy a piacon maradás feltétele.

A közösségi marketing tevékenység bel- és külföldi - egymásra épülõ - akciók sorozatából áll. Az AMC azonos fontosságot tulajdonít a termelõk belföldi- és exportpiacokon történõ támogatásának. A két terület mintegy fele-fele arányban szerepel a programokban.

A hazai akciók egyrészt a piacvédelmet, a magyar termékek népszerûsítését szolgálják, annak elérését, hogy a fogyasztók szívesebben vásárolják a magyar árut, mint az import élelmiszereket, másrészt a korszerû és egészséges táplálkozást biztosító hazai termelésû élelmiszerek vásárlására ösztönzik a lakosságot.

A külföldi akciók Magyarország élelmiszertermelõinek jó hírét, a magyar termékek ismertségét és elismertségét kívánják erõsíteni.

Az AMC 1999-ben 170 közösségi marketing projektet hajtott végre, 9 belföldi és 17 külföldi kiállítási részvételre került sor, ahol a magyar termékek szépen szerepeltek. A hazai kiállításokon kb. 350 élelmiszertermelõ vett részt. Egy-egy regionális kiállításon alkalmanként 40-60 vállalat is részt vett, zömében kis- és közepes méretû vállalatok, amelyek e segítség nélkül aligha tudnának bemutatkozni az országos nyilvánosság elõtt.

A nagy monopolszervezetek által uralt élelmiszerpiacon a magyar kis- és közepes méretû vállalatok közül ma már 20-40 cég rendszeresen részt vesz külföldi élelmiszeripari kiállításokon és vásárokon is, így lehetõsége nyílik a külföldi partnerekkel való közvetlen kapcsolatteremtésre.

Az FVM 1999. június 1-jén alapította meg a társaságot, melynek feladata az ország mezõgazdasági szerkezet-átalakításával, a vidékfejlesztési tevékenység megerõsítésével összefüggõ feladatok ellátása.

Az új és bõvülõ feladatok, a mezõgazdaság szerkezetátalakításához kapcsolódó programok és projektek olyan formában valósuljanak meg, amelyek eredményei elõsegítik az egyes területek fejlõdésének általános eredményei mellett a vidékfejlesztés konkrét megvalósítását is.

Az FVM stratégiájából adódóan, a területfejlesztés rendszeréhez és kialakított szervezetéhez illeszkedõen, a stratégiai elképzeléseknek megfelelõen Magyarország legrászorultabb helyein a magas szakmai színvonalon elõkészített programokat és azok gyakorlati érvényesülését jelentõ projekteket kell megvalósítani.

Stratégiailag ez a szerep integrálja a felülrõl és alulról építkezés elõnyeit, amely szakmailag a konkrét mûszaki fejlesztési eredmények felhasználását, a megfelelõ térségekben történõ megvalósítás megszervezését, hatékonyan mûködõ vállalkozás kialakítását és finanszírozási feladatok megtervezését jelenti. A megvalósítás során (Magyarországon és kapcsolatrendszerében) az Agrárinnovációs Kht, a meglévõ eredményeket projektek formájában adja át az arra leginkább rászoruló, optimális eredményeket ígérõ területeknek.

A növénytermesztési szerkezetváltás, valamint a munkaigényes és nagy jövedelmet biztosító zöldség- és gyümölcskultúrák komplex kialakítása nélkülözhetetlenül fontos. A telepítéstõl az ahhoz kötõdõ öntözõ és tápanyagellátó rendszeren túl a tárolás és feldolgozás komplex rendszerét is figyelembe kell venni a fejlesztési programok kidolgozásánál.

A Kht. a feladatok megoldása során folyamatosan keresi a hátrányos, elmaradott térségekben történõ fejlesztések lehetõségét, preferálja a helyi adottságok és források mellett a területi különbségek csökkentésének általános érdekeit:

• az agrárszféra innovációs képességének javítását, a kutatási, fejlesztési, tudományos eredmények számbavételét, elemzését;
• az új termelési, technológiai rendszerek adaptálását;
• az innovációs eredmények mûködõ, üzleti vállalkozásban történõ megszervezését;
• az egyes innovációs tevékenységeket folytató, illetve felhasználó vállalkozások mûködési feltételeinek javítását;
• a hasonló innovációs eredményeket hasznosító vállalkozások együttmûködésének, integrációjának elõsegítését;
• a jól mûködõ innovációs szervezetek további mûködési feltételeinek javítását további befektetõk valamint kockázati tõke bevonásával.

1. Célok, intézkedések

Az agrárgazdaság fejlesztésérõl szóló 1997. évi CXIV. törvény, a Kormányprogram agrárpolitikai fejezete, valamint az ezekre épülõ, az FVM által kidolgozott agrárgazdasági és vidékfejlesztési stratégia egymással szoros összhangban, részletesen tartalmazza az agrárágazat koncepcionális, stratégiai és taktikai céljait.

1. a termelés versenyképességének, a termékek minõségének javítása;
1. a lakosság megfelelõ ellátása;
1. a mezõgazdaságban dolgozók részére a más szektorokban dolgozókéval arányos befektetett tõke- és munkajövedelem-szerzési esély biztosítása;
1. gazdaságos, exportorientált termelés feltételeinek megteremtése;
1. megfelelõ foglalkoztatás- és jövedelemszerzés ösztönzésével a vidék lakosságmegtartó-képességének javítása;
1. a természetes környezet megõrzése, az agrárgazdaság fenntartható fejlõdésének biztosítása;
1. az emberi erõforrások fejlesztése és az agrár-innováció segítése.

1. a döntõen magántulajdonon alapuló tulajdonviszonyok megteremtését elõsegítõ birtokpolitika kialakítása;
1. a gazdálkodói együttmûködés fejlesztése a mezõgazdasági termelésben, értékesítésben és feldolgozásban;
1. az agrárjövedelmek növelése és stabilizálása;
1. a kisegítõ foglalkoztatást, jövedelemszerzést és önellátást szolgáló magángazdaságok kialakítása;
1. az agrárrendtartás révén az agrárolló záródása.

1. az EU-konform intézményi, agrártámogatási és vidékfejlesztési rendszer létrehozása;
1. a termelõk kezdeményezésével létrehozott, az agrárgazdaság versenyképességét elõsegítõ intézmények (pl. szövetkezések, integrációk) támogatása;
1. a kedvezõtlen adottságú agrártérségek támogatása, a megfelelõ termelõi jövedelem biztosítása érdekében;
1. a termõföld és erdõvagyon minõségének megõrzése, illetve javítása;
1. az agrár-innováció és emberi erõforrások fejlesztési támogatása;
1. az EU-hoz való csatlakozás támogatása;
1. az adó- és járulékrendszer közelítése az EU gyakorlatához.

Az agrárgazdaságban célul kitûzött stabilitás megteremtése érdekében hatékonyabb mezõgazdaságot kell felépíteni, amelyhez az agrárágazatok versenyképességét biztosító mennyiségi és minõségi megújításra van szükség. A Kormány feladata olyan feltételek megteremtése, amely a terület- és vidékfejlesztés kereteibe szervesen beágyazódva, a környezetvédelmi feladatokkal összhangban hatékonyan szolgálják az agrártermelés fejlõdését, a jó minõségû versenyképes termékek elõállítását.

A rendkívül szélsõséges idõjárás 1998-tól óriási károkat okozott az egész magyar nemzetgazdaságnak, de különösen az agrárgazdaságnak. A mezõgazdaság és az élelmiszeripar területén a kedvezõtlen idõjárási körülmények mellett radikális ár-pozícióvesztés, cserearány romlás következett be. Viszonylag rövid idõtávon belül, majdnem egy idõben jelentkezett az aszály, a hatalmas területeken pusztító belvíz, az ismétlõdõ árvíz, amihez a tartósan nyomott világpiaci árak és az orosz piac kiesése járult. Ilyen körülmények között különösen jó eredmény, hogy a mezõgazdaság teljesítménye nem esett vissza az elõzõ évi szinthez képest, az élelmiszeriparé pedig növekedett. Ugyanakkor jelentõs mértékben tovább nyílt az agrárolló, elmaradtak a mezõgazdasági beruházások, a kedvezõtlen világpiaci árak miatt csökkent az agrárgazdaság hagyományosan pozitív külkereskedelmi egyenlege, a termelõk - bár gazdasági méret és tulajdonosi forma szerint erõsen differenciáltan - jövedelem-pozícióvesztést szenvedtek el és az agrárgazdaságban foglalkoztatottak bére is jelentõsen elmaradt a nemzetgazdasági átlagtól. Ebben szerepe volt az elmúlt évtized elmaradt fejlesztéseinek, mind a struktúraváltás, mind a termelés, feldolgozás, kereskedelem és intézményfejlesztés területén.

A célok között megfogalmazott gazdálkodói-, és jövedelmezõségi stabilitás elérése - különös tekintettel az EU csatlakozás várható kihívásaira - az eddigiek mellett a Kormány részérõl további számos intézkedést és új fejlesztési programok kidolgozását tette és teszi szükségessé.

Az ágazat 1999. évi helyzetérõl szóló jelentés a követelményeknek megfelelõen - az FVM szakterületeire kiterjedõen - részletesen beszámol a megtett intézkedésekrõl, az elért eredményekrõl. A leírtakon túlmenõen nagy jelentõségû, hogy a célok és intézkedések megvalósítására az elmúlt idõszakban számos konkrét program készült. Így többek között:

1. a kertészeti termelés és feldolgozás integrált fejlesztésére;
1. a versenyképes gyümölcstermelési vertikum kiépítésére;
1. a szántóból kivonásra kerülõ területek hasznosítására;
1. a szarvasmarha-ágazat továbbfejlesztésére;
1. a mezõgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és értékesítésének szerkezetátalakítására;
1. a vidéki területek adaptációjára;
1. a regionális tanácsoknál a regionális programok kidolgozására;
1. a mezõgazdasági célú vízkár elhárítási létesítmények rekontsrukciójára;
1. a mezõgazdasági vízgazdálkodásra;
1. a biotermékek elõállítására;
1. a mezõgazdasági terület szerkezetátalakítására, valamint a növényolaj motor hajtóanyag gyártására.

A fentieken túlmenõen számos további program segítette és segíti a kitûzött célok megvalósítását, mint pl. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program, az Acquis Átvételének Nemzeti Programja agrárfejezete, a SAPARD Program, az FVM Informatikai Stratégiai Terve, - a Gazdasági Minisztérium koordinálásában készülõ - magyar gazdaság Átfogó Fejlesztési Terve.

A Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a Kormányprogramhoz, az Agrártörvényhez, valamint az EU vonatkozó rendeleteihez igazodóan - a támogatási elvek több évre szóló meghirdetésének szándékával - alakította ki az agrárszabályozást. Ennek fõbb elvei és eredményei:

1. A szabályozás elveiben:

• a közvetlen termelõi támogatások mértékének és összegének növelése,
• a családi gazdaságok pozitív diszkriminációjú támogatása,
• a derogációs igényekhez kapcsolódó szelektív beruházáspolitika,
• a tõkeszegény és új induló gazdaságok fejlesztési lehetõségének megteremtése,
• a minõség javítását és a feldolgozási szint növelését szolgáló fejlesztések elõtérbe helyezése,
• a többszörösen hátrányos térségek (öt megye) kiemelt fejlesztése.

1. A szabályozás eszközeiben:

• végleges, vagyoni biztosítékot nem igénylõ tõkejuttatás,
• államilag garantált hitelek,
• hitelfelvételhez kapcsolódó kamattámogatás,
• alanyi jogon biztosított támogatás igénylés.

1. A szabályozás eredményeiben:

• a kedvezõ csatlakozási lehetõséget biztosító termõalapok (ültetvény) és termelõeszközök (mezõgazdasági gép) kiemelt fejlesztése,
• az amortizálódott kapacitásokat is pótló beruházási színvonal megtartása,
• a kezdõ fiatal agrárvállalkozók indulási lehetõségének megteremtése,
• a reorganizációs kivásárlások újraindítása,
• a termelési feltételeket javító vízháztartás szabályozás bevezetése állami szerepvállalás növelésével a tõkeszegény családi és kisvállalkozások fejlesztési lehetõségének biztosítása (gazdahitel),
• a nehéz anyagi helyzetbe került kis- és középvállalkozások pénzügyi, gazdasági konszolidálását és kibontakozását lehetõvé tevõ hitelkonstrukció kialakítása,
• a termelés, feldolgozás, értékesítés összehangolására a termelõk által alapított új típusú szövetkezések támogatása.

A mezõgazdasági termelés támogatás útján történõ hatékonyabb szabályozásának egyik fontos eszközeként bevezetésre került a termelõk regisztrálásának rendszere. A termelõk legfontosabb adatainak rögzítése amellett, hogy naprakész információkat szolgáltat az agrártermelõk körérõl, a kincstári Országos Támogatási Monitoring Rendszerrel együtt lehetõvé teszi az agrártámogatások felhasználásának folyamatos nyomon követését is.

Az FVM a rendelkezésére álló eszközök felhasználásával aktív piacszabályozásra törekedett a piaci feszültségek levezetésével, a kiegyensúlyozott hazai élelmiszerellátás feltételeinek biztosításával, az exportlehetõségek kihasználásával.

A tárca a mezõgazdasági termelõk likviditási gondjainak enyhítésére, az agrárhitelek átütemezésére, a piaci zavarok megelõzésére megállapodást kötött a szakmai érdekképviseletekkel. A megállapodásnak csaknem minden lényeges pontja teljesült.

Az 1998-ban elkezdett munka folytatásaként továbbra is intenzív volt a minisztérium agrárdiplomáciai és piacfeltáró tevékenysége.

Az FVM saját és a Kormánytól kapott forrásai segítették a rendkívüli kárt szenvedett területek rászoruló gazdálkodóit.

Állatgyógyszereket és parazita-ellenes készítményeket juttattak el Kárpátalja katasztrófa sújtotta területeinek állategészségügyi megsegítésére.

Az agrármarketing tevékenység erõsítésével segítséget kaptak a termelõk a hazai és külpiaci megjelenéshez.

Jelentõs elõrelépés történt az elmaradott földügyi adminisztrációs munkák gyorsításában.

Az önkormányzatokkal és a Tej Terméktanáccsal együttmûködve tovább bõvült és jelentõs pénzügyi támogatást kapott az iskolatej program, amelynek eredményeképpen 1999-ben már hat megyében és egy városban jutottak tejhez az iskolás gyermekek.

Nagy eredmény volt az Általános Mezõgazdasági Összeírás sikeres elõkészítése és megvalósítása. A felmérés konkrét eredményein túl ez alapvetõen szükséges a fejlõdõ tesztüzemi rendszer eredményeinek felhasználásával együtt az országos és a regionális Standard Fedezeti Hozzájárulás értékek meghatározásához. Mindez végsõ soron lehetõséget ad a magyar sajátosságokhoz igazodó gazdaságtipológia EU metodika szerinti kidolgozásához és a gazdasági mérethatárok besorolásához.

Az elõttünk álló EU csatlakozás, az agrárgazdaság pillanatnyi helyzete és az eddig elért eredmények az agrárkormányzat számára - már rövid távon is - fontos feladatokat határoznak meg. Célunk az európai mezõgazdasági modellbe partnerként illeszkedõ, versenyképes, multifunkcionális, értékes hagyományait és a hungarikumokat megõrzõ magyar mezõgazdaság kialakítása, amely:

• a jó adottságú területeken hatékony fejlesztéssel versenyképes termelési színvonalat stabilizál;
• kihasználja komparatív elõnyeit;
• biztosítja a belföldi piac és a feldolgozóipar magas színvonalú ellátását jó minõségû és választékú élelmiszerekkel és alapanyagokkal;
• lehetõséget ad az értékesítési és a helyi termelési adottságokhoz igazodó termelési és üzemszerkezet kialakításához;
• a kedvezõtlen adottságú, versenyképes gazdálkodást lehetõvé nem tevõ területeken ösztönzi a más irányú hasznosítást, pl. erdõsítés, halastavak létesítése;
• a gazdálkodóknak hosszabb távon stabil és kiegyensúlyozott gazdálkodási és jövedelemszerzési lehetõségeket biztosít, az agrárszabályozásban erõsíti a termelõk pozícióját;
• szervesen illeszkedik a terület- és vidékfejlesztési rendszerekbe, az EU gyakorlatnak megfelelõ komplex programok megvalósításával;
• eséllyel tartja meg pozícióját a hazai piacon folyó minõségi és árversenyben;
• a termék-elõállítás minõségének és a kapcsolódó marketing tevékenységnek további javításával növeli az agrárgazdasági export eredményességét, az agrárgazdaság nettó exportárbevételének hatékony növelését;
• felkészül az EU csatlakozással járó kihívásokra, kiépíti a szükséges jogi és intézményi hátteret;
• növeli a vidék lakosságmegtartó képességét;
• környezetkímélõ, a talaj és a vízkészletek megóvását biztosító gazdálkodást folytat;
• támogatja a fiatal gazdák versenyképes termelésre irányuló kezdeményezéseit, a termelõk érdekvédelmi pozícióját javító szövetkezéseket;
• az agrárgazdaság információs rendszereinek bõvítésével folyamatosan javítja a termelõk, feldolgozók és kereskedõk piaci és szakmai tájékozottságát.

Az elmúlt idõszak tapasztalatai alapján a következõkben rendkívüli feladatként jelentkezik a belvizes területek rendbetétele, az elhanyagolt vízelvezetõ rendszerek pótlása. A vízrendezési és vízgazdálkodási szakterületen az egész Kárpát-medencére kiterjedõ egységes vízgazdálkodási program kidolgozását kezdeményeztük, amelyhez megnyertük a FAO támogatását is.

Az agrárgazdaság fejlõdése az eddigieknél élénkebb mezõgazdasági beruházási tevékenységet kíván. Célunk: a mezõgazdasági beruházás aránya - alapvetõen beruházási projektek keretében - tartósan érje el a nemzetgazdasági mutató 10%-át. Sürgetõ feladat az elavult állattartó telepek rekonstrukciója, az elöregedett, korszerûtlen fajta-összetételû ültetvények cseréje, új bekötõ utak kiépítése, a meglévõk felújítása.

A kibontakozási és gazdahitel-programok keretében, valamint az agrárhitelezés korszerûsítése kapcsán a vissza nem térítendõ kamattámogatás, garanciaalap, lízing, faktoring és a kockázati tõke eszközrendszerét is alkalmazni kívánjuk.

Az agrárgazdaság versenyképességét igénylõ szerkezetváltás, a birtokpolitika érvényesülése megkívánja a Nemzeti Földalap intézményének mûködtetését.

A regionális infrastruktúra területén az épített környezet, a leromlott lakóépületek és iparterületek fejlesztése, illetve a környezetvédelmi és a kapcsolódó szennyvíz elvezetési szakterületek kapnak prioritást.

A piacrajutási támogatási rendszert hatékony, versenyképességet növelõ rendszerré kell átalakítani. Ennek hasznos eszköze lehet a támogatási rendszeren belül, az FVM által kezdeményezett, agrár logisztikai célelõirányzat bevezetése. Ez az EU támogatási gyakorlatát is figyelembe véve, vegyes finanszírozást tenne lehetõvé, és csatlakozásunk után lehetõséget ad az EU strukturális alapjainak fogadására.

Az EU csatlakozás harmonizációs lépései között a feladat nagyságrendjét tekintve, az Általános Mezõgazdasági Összeíráshoz mérhetõ a szõlõ-gyümölcsterületek részletes felmérése. A törvényi elõkészítés folyamatban van, az összeírásra a KSH koordinációjában az FVM szakintézményei, illetve a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa bevonásával 2001-ben kerül sor.

Az EU csatlakozás agrárgazdasági vonatkozásai az elkövetkezõ idõszak feladatainak talán legfontosabb területét jelentik. Ezért volt kiemelkedõ jelentõsége a magyar tárgyalási pozíció kidolgozásának és hivatalos átadásának. A dokumentum, amely tartalmában kijelöli az elõttünk álló feladatokat, a következõ fontos alapelveket rögzíti:

• Magyarország a mezõgazdaság területén átfogó átmeneti idõszak nélküli csatlakozásra törekszik, minimális számú átmeneti mentességi igény mellett.

• Magyarország az egyenrangú tagság elvébõl adódóan egyrészt igényt tart minden olyan támogatási formára, amelyet a csatlakozáskor az EU többi tagállamának gazdái, illetve agrárgazdasága élveznek, másrészt vállal minden, a tagságból eredõ kötelezettséget.

• Magyarország a Közös Agrárpolitika keretében alkalmazott termeléskorlátozó és támogatási intézkedések bázisaként olyan mennyiségek elfogadását kéri, hogy azok lehetõséget biztosítsanak olyan mértékû mezõgazdasági termelés fenntartására, amely:
• tükrözi a tényleges termelési viszonyokat és azok továbbfejlesztési lehetõségeit,
• biztosítja a kedvezõ adottságú területek kihasználását,
• lehetõvé teszi a mezõgazdasági termelés speciális szerepének betöltését a vidéki életben,
• biztosítja a környezet- és tájvédelmi célkitûzések végrehajtását,
• hosszú távra fedezi a belsõ fogyasztást,
• lehetõvé teszi a kivitelt azon termékekbõl, amelyek esetében az ország többet képes gazdaságosan megtermelni, mint saját szükséglete.

A Magyar Köztársaság Kormánya a nemzetgazdaság kiegyensúlyozott fejlõdésének megalapozása érdekében az ágazatokat átfogó, széleskörû nemzeti konszenzuson alapuló Széchenyi Tervet állít össze. Az agrárgazdaság nemzetgazdaságon belüli súlya, az EU csatlakozással elõttünk álló feladatok nagysága mindenképpen indokolja, hogy a vidék fejlesztésének megalapozása érdekében a tárca ehhez kapcsolódóan kidolgozza az agrárium, a magyar mezõgazdaság és élelmiszeripar, valamint a vidék felemelésének komplex programját. Az ország négyötödét kitevõ vidék és a tõle elválaszthatatlan mezõgazdaság és élelmiszeripar fejlesztése a polgári Kormány programjának egyik meghatározó része. Hazánk sikeres EU csatlakozásának elengedhetetlen feltétele, hogy a vidék hátrányos helyzete megváltozzon, a széles értelemben vett agrárgazdaság töltse be hagyományos húzó ágazati szerepét, csökkenjen a különbség a nyugati és a keleti országrészek között.

A stratégiai célok sikeres megvalósítása szükségessé teszi, hogy az agrár- és vidékfejlesztés a következõ évek költségvetéseiben prioritást nyerjen. Az agrárgazdaság fejlesztésérõl szóló törvény garanciát nyújt arra, hogy az agrárágazat céljaira és a vidékfejlesztés támogatására a központi forrásból folyósított összegek évrõl-évre reálértékben növekedjenek.

A kormányprogram szellemében készült és konszenzussal elfogadott stratégiában foglalt feladatok megoldása érdekében kéri a Kormány, hogy a második alkalommal összeállított beszámoló jelentést az Országgyûlés fogadja el, és támogassa a célok megvalósítását.

1. AGRÁRJOGALKOTÁS 1999-BEN

     TÖRVÉNYEK

     KORMÁNYHATÁROZATOK

     KORMÁNYRENDELETEK

     EGYÜTTES RENDELETEK

     FVM RENDELETEK

2. A TESZTÜZEMI RENDSZERBEN ALKALMAZOTT MUTATÓK ÉS FOGALMAK ÉRTELMEZÉSE

3. TÁBLÁZATOK

4. ÁBRÁK