ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ

Dr. Áder János
a Magyar Országgyûlés elnöke részére

HELYBEN

A Házszabály 85. §. (2) bekezdése alapján benyújtom a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.

1. §

A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény 10. § (4) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

"(4) Volt hadiárva, akit szülõje halála miatt, volt hadigyámolt, akit szülõje hadirokkantsága miatt, volt hadigondozott családtag, akit unokája, gyermeke vagy testvére halála miatt hadiárvaként, hadigyámoltként, illetve hadigondozott családtagként az 1933. évi VII. tc. alapján hadigondozásba vettek, továbbá aki okirattal bizonyítja, hogy ezen ellátások valamelyike iránti igénye fennállt."

2.§

E törvény a kihirdetés napját követõ 15. napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévõ ügyekben is alkalmazni kell.

A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény 10. § (1) bekezdésében írtak szerint csak azok a hadiárvák jogosultak egyösszegû térítésre, akiknek pénzellátását 1944. december 22-ét követõen politikai okokból megszüntették, vagy szüneteltették, illetve ilyen ellátás iránti kérelmét politikai okból elutasították.

A jogi szabályozás tehát napjainkban nem teszi lehetõvé azon hadiárvák egyösszegû térítésben való részesítését, akik csak elhalt szülõjük holttá nyilvánító végzésével rendelkeznek, és nem tudják bizonyítani, hogy a jogszabály által írt idõponttól kezdve a korabeli helyi jegyzõség, illetve körjegyzõség felnõtt hozzátartozóik részére hadiárva ellátást folyósított volna.

A törvény végrehajtása során tapasztalt ellentmondások és az Alkotmány 70/A. §-ában szabályzott hátrányos megkülönböztetés megszüntetése miatt indokolt, hogy azon volt hadiárvák, volt hadigyámoltak, volt hadigondozott családtagok is megkapják az egyösszegû térítést, akik nem tudják bizonyítani hadigondozásba vételüket. Az, hogy a hadigondozásba vétel dokumentuma nem áll a kérelmezõ rendelkezésére, több okból elõfordulhat, így például leggyakoribb eset, hogy az eltelt negyven-ötven év alatt ez a dokumentum elveszett, megsemmisült, de azon személyek sem tudják a gondozásba vételüket okirattal bizonyítani, akiknek a gondozásba vételét politikai okból elutasították.

A 10. § (1) bekezdése alapján ezen személyeket is megilleti az egyösszegû térítés.

A hátrányos megkülönböztetés a volt hadiárvák, volt hadigyámoltak és a volt hadigondozott családtagok csoportja, illetve a hadirokkantak, és a hadiözvegyek csoportja között áll fenn a jelenlegi törvényben, mivel az elsõ csoportba tartozóktól többlet bizonyítást követel az érvényben lévõ törvény, ami alkotmányellenes.

A nyár folyamán egy felmérést készítettem annak kiderítése érdekében, hogy Magyarországon hány fõ olyan hadiárva él, akiknek kérelme ellenére a fent írt jogszabályi feltételek hiányában eddig határozattal nem lehetett megállapítani az egyösszegû térítést.

Ezért felkértem valamennyi jegyzõt és körjegyzõt, hogy tájékoztasson: településén hány fõ ilyen személy található. A beérkezett és feldolgozott adatok tanúsága szerint (1.750válaszlevél érkezett, azaz a kiküldött levelek 75,53%-ára kaptam választ) 12.928 olyan hadiárva él jelenleg a választ adó településeken, aki nem részesült egyösszegû térítésben.

Az ismertetett adat tükrében 100%-os felderítettség esetén statisztikailag 17.117 fõvel számolhatunk. Ha ezt a számot az egyösszegû térítés tervezett összegével, 50.000 forinttal beszorozzuk, akkor megközelítõleg 856 millió forintot kapunk. E "csekély" összeg biztosításával az állam végre teljesíthetné morális kötelezettségét a tragikus sorsú hadiárvákkal szemben. A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésérõl szóló törvényjavaslathoz benyújtott T/1658/303. számú módosító javaslatom ennek az összegnek a biztosítására irányul. Ez az önálló indítvány és az említett módosító javaslat tehát kiegészítik egymást.

Budapest, 1999. november 1.