A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA

J/1466. számú
Jelentés

az Országgyûlés részére

a holtágak megmentésével, rehabilitációjával, védelmével és hasznosításával kapcsolatos feladatokról szóló 24/1997. (III. 26.) OGY határozat végrehajtásáról

Elõadó: Katona Kálmán
közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter

Budapest, 1999. július


I. Bevezetés, elõzmények

A magyarországi holtágak legtöbbje - és különösen, mint egy gyöngyfüzér a Tisza mellettiek - még jelenlegi állapotukban is Európa vizes élõhelyeinek kiemelkedõ értékét jelentik. Megõrzésük nemzeti érdek.

A holtágakkal kapcsolatos problémák az utóbbi években rendkívüli mértékben megnövekedtek, a gondok felerõsödtek. Ennek oka kettõs:

- a holtágakat az utóbbi évtizedekben - különbözõ célokra - egyre fokozottabb mértékben vették igénybe;

- a holtágak feliszapolódása az elmúlt 100-150 év után olyan mértékû lett, hogy a holtágak állapota, használata és hasznosíthatósága bizonytalanná vált.

Az 1960-90 közötti évtizedekre tehetõ mind a mezõgazdaság nagyfokú kemizálása, mind a közvetlenül a holtágak partján létesített üdülõövezetek tömeges elterjedése annak felismerése nélkül, hogy ez milyen hatással lesz a holtágakra. Ezek, valamint egyes helyeken a tömeges viziszárnyas nevelés, õshonos növénytársulások elpusztítása és tájidegen fajok telepítése együttesen a felgyorsuló állapot- degradációhoz vezetett.

Egyidejûleg kellene tehát megoldást találni az elmúlt évszázad - de különösen az utolsó 35-40 év - során felhalmozódott, de csak az utóbbi 5-10 évben világossá vált vízminõségi és környezeti hátrányok, problémák felszámolására (vagy legalább részbeni megoldására) a hasznosítási igények kielégítésére, valamint az egész rehabilitációs folyamat finanszírozására.

A vízügyi szolgálat, felismerve és nyomasztó teherként érezve a vagyonkezelõi jog, valamint a természetes vízkészletek feletti rendelkezési jog gyakorlójaként a holtágak összetett problémakörét, az elmúlt évek során számos vizsgálatot folytatott a holtágakkal kapcsolatban.

Az érintettekkel közös munkálatok olyan állapotba jutottak, hogy eredményeikrõl szélesebb körben kellett tájékoztatást adni, a továbbhaladáshoz pedig ki kellett lépni a szûkebb szakmai körökbõl. Indokolta ezt az is, hogy a kérdésekre már nem a vízügyi válaszok a meghatározóak és az elkövetkezõ teendõk pénzügyi vonzata is meghaladja az ágazat kereteit és illetékességét is.

II. A holtágak csoportosítása

A szakértõi vizsgálatok egyetértenek azzal a természetvédelmi szempontú csoportosítással, hogy alapvetõen az alábbi holtág típusok különböztethetõk meg:

Elsõ és talán legfontosabb csoportjuk - amit a természetvédelmi szakemberek "szentély" típusú holtágaknak neveznek - természeti értéküknél fogva állami tulajdonban tartandók, kezelésükkel pedig a KöM területileg illetékes szervezetét kell megbízni.

Másik csoportba tartoznak azok a holtágak, amelyeknek csak egy része, szakasza képvisel kiemelkedõ természeti értéket, többi területükön a különbözõ hasznosítási formákat összehangoló, ún. "bölcs hasznosítás" folyhat.

Harmadik csoportként a természeti értékek szempontjából "értéktelen" holtágak határozhatók meg. Ezek jóléti, rekreációs hasznosítása célszerû, de gazdasági hasznosításuk is szóba jöhet, amelyet az állam gazdasági célú támogatási konstrukcióival (FVM, KöM) támogathat.

A negyedik csoport az esetleg megszûnõ gazdasági célra is alkalmatlan holtágak csoportja, melyek egyéb hasznosítása ha költséges is, azért nem kizárt.

III. A holtágak helyzete

A holtágak területén át nem gondolt használat, rablógazdálkodás folyik, aminek következménye néhány éven belül a ma még létezõ természeti és gazdasági értéket jelentõ vizek elvesztése. E holtágak azonban ma elsõsorban az adott térség érdekeltjeinek használatában vannak. Értékük elsõsorban a szûkebb térség számára hasznosítható.

Az eddigi vizsgálatok rávilágítottak arra a tényre, hogy a holtágak megmentése csak konkrétan és egyedileg történhet. A helyi "erõknek" fel kell ismerniük az érdekeiket, majd azok ütköztetésével helyileg kell megkeresni a konszenzust, amely a holtág további sorsának alakulásához vezet. Ez alól a fentiek szerint csak azok a holtágak, holtág részek a kivételek, amelyek olyan természeti értékkel rendelkeznek, amelyek megõrzése nemzeti érdek. Itt az állam érdekérvényesítõ szerepének kell megjelennie.

Mindezek ismeretében született a felismerés arról, hogy az államnak fel kell vállalnia azt a feladatot, hogy a holtágak hasznosítási formáinak kereteit, valamint megmentésükre a finanszírozási konstrukciót megteremtse és ennek alapján támogatható legyen a rehabilitáció.

Ennek érdekében a Kormány részére jelentés készült 1996 júliusában, amely bemutatta és összefoglalta a holtágakkal kapcsolatos problémákat, a megoldásukra irányuló erõfeszítéseket.

Ezt követõen - országgyûlési képviselõi önálló indítvány eredményeképpen a Környezetvédelmi Bizottság H/3624. számú indítványa nyomán a Mezõgazdasági Bizottságban megfogalmazott és módosító javaslatokkal pontosított - országgyûlési határozat született.

IV. Az Országgyûlés határozataAz Országgyûlés a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, továbbá a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgtv.) egyes rendelkezéseinek érvényesülése érdekében szükségesnek tartva összehangolt intézkedések meghozatalát a magyarországi holtágak védelmére - amelyek Európa vizes élõhelyeinek kiemelt értékeit képviselik - 24/1997. (III. 26.) OGY határozatával felkérte a Kormányt, hogy

1. a teljes egészében védettségre javasolt ún. "szentély" típusú holtágakat az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvénynek megfelelõen a Kincstári Vagyonkezelõ Igazgatóság 1997. december 31-ig, illetve folyamatosan a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságoknak adja át vagyonkezelésbe;

2. az érintett minisztériumok közremûködésével 1997. március 31-ig tárcaközi bizottság jöjjön létre a holtágak országos állapotfelmérésére - ideértve állami nyilvántartásainak állapotát is -, minõsítésére, a holtágakkal kapcsolatos hatályos joganyag részletes megvizsgálására, a törvények és jogszabályok szükséges módosítására, valamint a holtág-rehabilitáció általános és átfogó irányelveinek kidolgozására; a tárcaközi bizottság javaslatait - amelyek kiterjednek az egyes feladatok lehetséges finanszírozási lehetõségeire - 1997. szeptember 30-ig jelentés formájában az Országgyûlés elé kell terjeszteni;

3. a tárcaközi bizottság vezetõje a megalakulást követõen tájékoztassa a bizottság munkaprogramjáról az Országgyûlés Környezetvédelmi Bizottságát, valamint a Mezõgazdasági Bizottságot.

V. A határozat végrehajtása

A 24/1997. (III.26.) OGY határozat 2. pontjának megfelelõen 1997. március 27-én megalakult a tárcaközi bizottság. (Összetételét az 1.sz. melléklet tartalmazza.)

Az alakuló ülésen kijelölték a bizottság feladatait, munkamódszerét, munkarendjét. Az OGY határozat 3. pontjának megfelelõen a tárcaközi bizottság vezetõje 1997. június 11-i levelében tájékoztatta munkaprogramjáról az Országgyûlés Környezetvédelmi, valamint Mezõgazdasági Bizottságát.

Az OGY határozatnak megfelelõen a bizottság hat részfeladatban jelölte meg teendõit. Ezek a következõk:

1. a "szentély" típusú holtágak megállapítása és átadása a nemzeti park igazgatóságoknak;

2. a Duna-völgyi holtágak tiszaiakhoz hasonló állapotfelmérése;

3. a holtágak rehabilitációs irányelveinek megfogalmazása, amely útmutatóul szolgál mind a tervezésnél, mind a támogatások odaítélésénél;

4. a hatályos joganyag áttekintése annak érdekében, hogy a helyi erõk többségi akaratot érvényesítõ összefogásának és az állam indokolt támogatásának jogszabályi lehetõségei adottak-e;

5. az ingatlan-nyilvántartási állapot tisztázásának lehetõvé tétele és gyorsítása, ami elengedhetetlen feltétele a szükséges beavatkozások szervezhetõségének;

6. finanszírozási lehetõségek tisztázása, illetve feltételek megteremtése vagy annak elõkészítése, hogy a feladatellátás anyagi háttere biztosított legyen.

ad. 1. A "szentély" típusú holtágak megállapítása és az átadás elõkészítése

Hosszú elõkészítõ munka eredményeképpen a tárcaközi bizottság az 1997. június 13-i ülésén - elsõ ütemben harminckilenc - holtág "szentély" típusú holtággá nyilvánításáról döntött (felsorolásuk a 2. sz. mellékletben). Ezen - a vízügyi igazgatóságok kezelésében nyilvántartott - kincstári vagyontárgyak vagyonkezelõi jogának a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságok részére történõ átadása a KVI irányításával megtörtént.

ad. 2. A Duna-völgyi holtágak állapotfelmérése

A Duna-völgyi holtágak állapotfelmérése befejezõdött. Ezután lesz mód az itteni "szentély" típusú holtágak kijelölésére és elfogadására. Ezzel egyidõben az átadás második üteme is megkezdõdhet, aminek befejeztével az OGY határozat 1. pontja teljesül.

A tárcaközi bizottság a Duna-völgyi holtágak helyzetét vizsgálva megállapította, hogy a természeti értékek védelme szempontjából fontos a mellékágak megismerése és a rehabilitáció körébe való bevonása. A bizottság az illetékes tárca figyelmét felhívta a mellékágak kiemelt kezelésére a folyószabályozási feladatok meghatározásánál és végrehajtásánál.

ad. 3. A rehabilitáció irányelvei

A bizottság, többszöri részletes vitát követõen 1997. szeptember 15-i ülésén elfogadta a holtágak fenntartását és rehabilitációját szolgáló irányelveket, amelyek a 3. sz. mellékletben találhatók.

A bizottság szerint egy-egy konkrét rehabilitáció csak úgy valósulhat meg, a rehabilitációhoz szükséges állami forrásokhoz csak akkor lehet hozzájutni, ha ezeket az irányelveket értelemszerûen figyelembe veszik, illetve betartják. Az irányelv tehát a rehabilitáció szakmai kereteit határozza meg, ami azzal a következménnyel jár, hogy azt minden rehabilitációt végzõ, illetve tervezõ szervezettel meg kell ismertetni és használatát kötelezõvé kell tenni.

ad. 4. Hatályos joganyag áttekintéseAz ország szigorodó gazdasági feltételeinek, valamint a holtágak jelenlegi állapotának a figyelembevételével, azok megmentése csak úgy lehetséges, ha hasznosításukra olyan gazdálkodó szervezetek alakulnak, illetõleg vállalkoznak, amelyekben a holtágak tulajdonosai, illetve vagyonkezelõi és a holtág járulékos hasznait élvezõk egyaránt részt vállalnak a vagyonkezelési, karbantartási költségekbõl.

A holtágakat kezelõ, hasznosító gazdálkodó szervezetek létrehozásának érdekében megindult vizsgálatok mintaterületeken szervezett társadalmi fórumok keretében, illetve jogi és közgazdasági háttér-tanulmányok segítségével folytak.

A hatályos joganyag felülvizsgálatát annak érdekében kellett elvégezni, hogy azok alkalmazásával lehetõség van-e a holtágak megmentésére az elõbbiekben vázolt társadalmi összefogással és állami támogatás juttatásával.

A holtágakat kezelõ, hasznosító szervezetek mûködési alapelveit, a létrehozásuknál figyelembe veendõ körülményeket az alábbiakban lehet összefoglalni:

- figyelembe véve a holtág elsõdleges funkcióját, a közvetlen érdekeltek legszélesebb köre legyen a fenntartási, tervezési folyamatba és kötelezettségekbe bevonható,

- egyetértés alakuljon ki a közös, társadalmi jellegû célok megvalósítását illetõen, tehát a gazdálkodói és jóléti használat vonatkozásában,

- azoknál a holtágaknál, amelyeknél a belvíz-befogadás (tározás), csapadékvíz befogadás (záportározás) vagy esetleg árvíztározási funkció is van - tehát valamilyen vízgazdálkodási funkciót is betölt a holtág - a gazdálkodó szervezet létrejöttekor ezek prioritását figyelembe kell venni,

- érvényesíteni lehessen a tájvédelmi, természetvédelmi érdekek prioritását ott, ahol ezt törvény vagy rendelet szabályozza,

- mobilizálható legyen az önkormányzatok elsõrendû felelõssége a közigazgatási területükre esõ holtágak programjának, vonzásterületük rendezésének kialakításában, a területi érdekeltség szervezésében,

- biztosítható legyen az arányos részesedés mind a gazdálkodási terhek, mind a használatokból származó elõnyök vonatkozásában.

Fenti elveket is figyelembe véve a gazdálkodó szervezet alapítási lehetõségek jogi és közigazgatási szabályozásának feltárásánál két olyan mûködési formát lehetett azonosítani, amelyek a holtág-fenntartó, illetõleg arra vállalkozó gazdálkodó szervezeteknél szóba jöhetnek:

A/ Az egyik a vízgazdálkodási, pontosabban a vizitársulati forma (Vgtv. IX. fejezet, illetve a 160/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet).

Ennek a formának alapvetõ elõnye, hogy

- minõsített (2/3-os) többségi határozattal történõ megalakítás után az érdekeltek teljes körére kötelezõ a tagsági viszony (kényszertagság) és természetesen a fizetési kötelezettség,

- a társulat jogosult a pályázat keretében elnyerhetõ állami támogatás igénybevételére (a pályázatok jó része társulat-specifikus),

- biztosítható a szakszerû mûszaki beavatkozás szakmai háttere.

B/ A másik a nonprofit típusú közhasznú társaság, amely az A/ változathoz képest szabad társulási forma, viszont éppen az önkéntes, laza szervezõdés kereteinél fogva nem annyira alkalmas a többségi akarattal elhatározott pozitív cselekvési szándékok végrehajtatására.

Megítélésünk szerint ott, ahol a jogi személy használók (önkormányzatok, gazdálkodó szervezetek) vannak meghatározó többségben, a közhasznú társaság, másutt a vízitársulat alkalmas a holtág-hasznosításra.

A bizottság jogi, pénzügyi, közgazdasági albizottsága úgy ítéli meg, hogy a holtágakkal kapcsolatos vagyonkezelõ, hasznosító tevékenység törvényi szabályozást nem igényel, a jelenleg hatályos törvények, jogszabályok lehetõvé teszik a megfelelõ gazdálkodó szervezetek, társaságok létrehozását. Ennek részletes ismertetését és indokrendszerét a 4.sz. melléklet tartalmazza.

ad. 5. Az állami nyilvántartás állapotáról

A holtágak tulajdonosi viszonyai nagyon tarka képet mutatnak, egy-egy holtág területe több tulajdonos között oszlik meg. Gyakran bizonytalan a birtokhatár, a vízparti területeket felparcellázták, így szabad part a közcélú hasznosításra és a fenntartási tevékenység végzésére szinte nem is maradt. A magán-, az önkormányzati és az állami tulajdon egymás mellettisége a jellemzõ. Az állami tulajdon jelenlegi kezelõje általában a területileg illetékes vízügyi igazgatóság.

Az ingatlanok teljes körû nyilvántartását a földhivatalok végzik. Az általuk vezetett ingatlan-nyilvántartás kiterjed valamennyi ingatlanra, függetlenül annak rendeltetésétõl, valamint attól, hogy az ingatlan kinek a tulajdonában, kezelésében vagy használatában áll.

A mezõ- és erdõgazdasági mûvelés alatt álló föld nyilvántartása mûvelési áganként, a mûvelés alatt nem álló földterület nyilvántartása pedig mûvelés alól kivett területként történik. A holtágak az ingatlan-nyilvántartásban ennek megfelelõen, mûvelés alól kivett területként jelennek meg.

Az ingatlan-nyilvántartás közhiteles nyilvántartás, amely hitelesen tanúsítja a feltüntetett adatok, továbbá a bejegyzett jogok és tények fennállását. A holtágakkal kapcsolatos állapotfelmérésnek tehát ezekbõl az adatokból kell kiindulnia, szükség esetén ezt kell összevetni a szaknyilvántartások adataival. Az állapotfelméréskor nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a földprivatizáció folyamata még nem zárult le.

A kárpótlás vonatkozásában az árverésen elkelt ingatlanok helyszíni kitûzése és birtokba adása 97 %-ban megtörtént, ezt a változást az ingatlan-nyilvántartáson 70%-ban vezették át. Kedvezõtlenebb a helyzet a részarány-tulajdon esetében. A mintegy 1.800.000 részarány-tulajdonosra vonatkozóan csak 1.000.000 átvezetésre alkalmas határozat került a földhivatalhoz, amelynek a 89 %-át át is vezették. Mindezek a folyamatok elsõsorban a külterületi ingatlanokat, így a holtágak környezetét érintik. Az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett tulajdonos változáson túl az ingatlan-nyilvántartási térképek változásával is számolnunk kell, az újonnan kialakuló ingatlanok miatt.

Összefoglalva megállapítható tehát, hogy az ingatlanok nyilvántartása technikailag korszerû formában jelenik meg, de a tartalom a tulajdonos változások nagy száma miatt gyorsan változik.

ad. 6. Elvi finanszírozási kérdésekA "szentély" típusú holtágak "életben tartására", rehabilitációjukra a költségvetésbõl lehet keretet biztosítani.

A többi, nem "szentély" típusú holtág rehabilitációjának pénzügyi alapjait a fenntartására létrejött és arra vállalkozó társulat tagi hozzájárulásai és az állami támogatás képezheti. Az állam részarány-tulajdonosként vagy az állami célfeladatok ellátásában érdekelt félként járulhat hozzá az elõzetes mûszaki-gazdasági elemzések és hatástanulmányok keretében megtervezett, a 3. sz. mellékletben ismertetett irányelveket figyelembevevõ, valamint az érdekelt hatóságok jóváhagyásával elõterjesztett feladatok megoldásához.

A halászati-horgászati hasznosításban lévõ holtágak esetében az élõhelyi rehabilitációs programok az FVM halgazdálkodási tevékenységekre vonatkozó költségvetési elõirányzatából is támogathatók. A pályázati úton ilyen célra elérhetõ támogatás lehetõségét a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény hosszú távra is biztosította.

A megyei területfejlesztési tanácsok - azokban a térségekben, ahol a holtágak integráló, a terület fejlõdését elõsegítõ szerepet tölthetnek be - szintén szóbajöhetnek.

Ennek indoka a holtágak hosszú távú megõrzéséhez, a további állagromlás lassításához vagy megállításához fûzõdõ, kiemelt fontosságú, regionális és állami területfejlesztési érdekeltség. Itt kívánjuk jelezni, hogy a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások 1997. évi felhasználásának részletes szabályairól szóló 80/1997. (V.14.) Korm.rendelet 2. c) pontjában nevesítetten szerepel a holtágak rekonstrukciója.

A Pénzügyminisztérum indokoltnak tartja, hogy a tulajdonviszonyok tisztázása, valamint a holtágak teljes körû felmérése, számbavétele után kerüljön sor a konkrét hasznosítási, rekonstrukciós feladatok meghatározására, a teljes ráfordítási igény prognosztizálására, azok ütemezésére, a finanszírozási konstrukció pontosabb kialakítására.

A különbözõ forrásokból történõ támogatások összehangolása érdekében a tárcaközi bizottságban résztvevõk közösen kiírt rehabilitációs pályázatának elbírálását célszerûen a tárcaközi bizottság feladatává kell tenni. Ez megteremtené az - egyébként esetleg szétaprózódott, elkülönülten megjelenõ - anyagi eszközök optimális és okszerû felhasználását.

Hangsúlyozni kell, hogy a különbözõ állami pénzforrások igénybevétele csak úgy történhet, hogy a helyi sajáterõ rendelkezésre áll. Ez a társulatok esetén az érdekeltségi hozzájárulás, továbbá az érintett önkormányzatok forrásai lehetnek, de a jogi és a természetes személyek saját forrásait is számításba lehet venni.

A rehabilitáció támogatásának feltétele az elõzetes szakmai minõsítés szerinti kategóriának megfelelõ beavatkozás illetve engedély, valamint a 3. mellékletben ismertetett irányelvek betartása és figyelembevétele.

ad. 7. A tárcaközi bizottság további feladatai

A Duna-völgyi "szentély" típusú holtágak, valamint a Tisza-völgyi "szentély" típusú holtágak második és ezzel teljessé váló csoportjának kijelölését és vagyonkezelésbe adását követõen a bizottság további feladata a jövõben a rehabilitáció állami támogatásának elbírálása és koordinálása lehet.


1.sz. melléklet

A Kormány holtágakkal foglalkozó tárcaközi bizottságának összetétele, tagjai

(1997.)

FM

halászat

Dr. Pintér Károly fõosztályvezetõ-h.

 

mezõgazdaság

Dr. Székely Bertalan fõtanácsos

 

ingatlannyilvánv.

Dr. Fenyõ György fõosztályvezetõ
(1997. okt. 27-tõl Apagyi Géza fõov.)

KTM

környezetvédelem

Balázs László fõosztályvezetõ-h.

 

természetvédelem

Csikai Csaba titkár

 

területrendezés

Szendrõné dr. Font Erzsébet fõov.

PM

vállalkozásfejl.

Dr. Vasas Gyula fõtanácsos

 

költségvetés

Mellen Sándor fõtanácsos

KVI

 

Krúdy Geyza osztályvezetõ

IKIM

 

Péteri László fõtanácsos

BM

 

Kállai István fõtanácsos

KHVM

vízgazdálkodás

Kovács Pék Ildikó tanácsos

 

jog

Dr. Sztrányay Miklós tanácsos

 

vízkárelhárítás

Dr. Váradi József

A tárcaközi bizottság elnöke

Dr. Váradi József

Állandó meghívottak: WWF

Haraszthy László igazgató

KTM

Dániel Pál fõov.-h.


2. sz. melléklet

"Szentély" típusú holtágak elsõ csoportja
1997. június 13.
Tisza holtágai

1. Helmec-szegi-Holt -Tisza (Tarpa)

2. Nagy-szegi-morotva (Gulács)

3. Boroszló-kerti-Holt-Tisza (Gulács, Panyola)

4. Foltos-kerti-Holt-Tisza (Jánd)

5. Mese-szegi-Holt-Tisza (Tiszakerecseny)

6. Ladányi-(Kertalja-Tóháti)-Holt-Tisza (Mezõladány)

7. Rózsás-dûlõi-Holt-Tisza (Benk, Mátyus)

8. Palló-szögi-Holt-Tisza (Cigánd, Dombrád)

9. Apát-szögi-Holt-Tisza (Ibrány, Tiszakarád, Tiszatelek)

10. Marót-zugi-Holt-Tisza (Gávavencsellõ)

11. Remete-zugi-Holt-Tisza (Gávavencsellõ)

12. Morotva-tó (Tímár)

13. Szög-legelõi-Holt-Tisza (Tiszaeszlár, Tiszanagyfalu, Tokaj)

14. Tiszadobi-Holt-Tisza (Tiszadob)

15. Csatlói-Holt-Tisza (Kõtelek, Tiszaroff, Tiszasüly)

16. Gói-tói-Holt-Tisza (Kõtelek, Tiszabõ, Tiszaroff)

17. Szórói-(Karcsai)-Holt-Tisza (Besenyszög, Tiszapüspöki)

18. Feketevárosi-Holt-Tisza (Besenyszög, Szajol, Szolnok)

19. Labodári-Holt-Tisza (Sulymostó-I) (Felgyõ)

20. Sulymos-tói-Holt-Tisza (Sulymostó-II) (Felgyõ)

21. Sas-éri-Holt-Tisza (Szeged, Sándorfalva)

Túr holtágai

22. Ricsei-erdõi-Holt-Túr (Túrricse)

23. Túr-erdõi-Holt-Túr-ágak (Sonkád)

24. Malom-szegi-Túr-holtmeder (Csaholc, Kölcse, Sonkád)

Bodrog holtágai

25. Alsóberecki-Holt-Bodrog (Alsóberecki, Sátoraljaújhely, Vajdácska)

26. Szögi-Holt-Bodrog (Sátorpatak)

27. Csizmárvíz (Bodrogolaszi, Sárospatak)

28. Fekete-tó (Olaszliszka, Szegi)

Hernád holtágai

29. Vider-bereki-Holt-Hernád (Göncuszka)

Sebes-Körös holtágai

30. Kisasszony-zugi-Holt-Körös (Körösladány, Köröstarcsa)

Hármas-Körös holtágai

31. Német-zugi-Holt-Körös (Gyomaendrõd)

32. Kisfoki-Holt-Körös (Gyomaendrõd)

33. Borzai-Holt-Körös (Mezõtúr, Szarvas)

34. Aranyosi-Holt-Körös (Szarvas)

35. Õzén-zugi-Holt-Körös (Kunszentmárton, Öcsög, Tiszaföldvár)

36. Gyiger-zugi-Holt-Körös (Kungyalu, Öcsög)

37. Brena-zugi-Holt-Körös (Kunszentmárton, Szelevény)
(Kezelõje jelenleg az ATIVIZIG)

38. Malom-zugi-Holt-Körös (Kunszentmárton, Szelevény)

39. Iriszlói-Holt-Körös (Nagytõke, Szelevény)


3. sz. melléklet

A holtág-rehabilitáció általános és átfogó irányelvei
A holtágak megõrzését és rehabilitációját szolgáló általános elvek

BevezetõAz Országgyûlés a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, továbbá a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény egyes rendelkezéseinek érvényesülése érdekében 24/1997. (III. 26.) OGY határozatban szükségesnek tartotta, hogy összehangolt intézkedések történjenek "vizes élõhelyként kiemelt értékeket képviselõ holtágak" védelmére.

Az országgyûlési határozat 2. pontja foglalkozik a holtág-rehabilitáció általános és átfogó irányelveinek kidolgozásával.

A rehabilitáció, eltérõen a szó eredeti latin kifejezésétõl holtágainknál ha árnyaltan is, de módosul.

A holtág-rehabilitáció

- a kialakult káros elöregedési folyamatok megállítását, a keletkezett károk helyreállítását,
- a kialakult természeti értékek megõrzését, fenntartását, fejlesztését
- a fennmaradt és létrejött természeti értékek használatának, megõrzésének szabályozását, új területhasználati és szabályozási tervek kidolgozását,
valamint az üzemeltetéssel összefüggõ feladatok megoldását

jelenti.

Minden holtág-rehabilitáció megtervezése elõtt környezet és természetvédelmi szempontból minõsíteni kell a holtágat. A minõsítés függvényében meg kell határozni a rehabilitáció célját.

Az országgyûlési határozat szellemében a holtágak rehabilitációját magába foglaló irányelvek fejezetei, - összhangban a természet védelemrõl szóló 1996. évi LIII. törvény elõírásaival - az alábbi fejezeteket tartalmazza:

1. A holtágak megõrzésével, rehabilitációjával kapcsolatos általános elvek.

2. A szentély jellegû és az országosan védett holtágak megõrzésének, rehabilitációjának elvei.

3. A különbözõ hasznosítási lehetõségek összehangolása (az un. bölcs hasznosítás) és rekreációs célokat szolgáló holtágak megõrzésének és rehabilitációjának elvei.

4. Az egyéb hasznosításra tervezett holtágak megõrzésének, rehabilitációjának elvei.

1. A holtágak megõrzésével, rehabilitációjával kapcsolatosáltalános elvek

1.1. A komplementer elv elfogadásaA környezetvédelem egy feladat- és eszközrendszer, amely az ember és környezete kapcsolatának kialakításával a környezeti elemeket ért káros folyamatok mérséklésével, megszüntetésével, a fejlesztések környezeti feltételeinek biztosításával foglalkozik.

A természetvédelemnek alapvetõen, nem az ember által létrehozott és szabályozott rendszerek védelme, hanem az evolúció folyamata által létrejött önfenntartó és önirányító (önszabályzó) rendszerek megóvása, helyreállítása a tárgya.

A vízgazdálkodás a felszíni és felszín alatti meglévõ vízkészletek védelmével, a vizek hasznosításával, a hasznosítás lehetõségeinek megõrzésével és kártételeinek elhárításával foglalkozik.

A környezetvédelem, a természetvédelem és a vízgazdálkodás egymáshoz való viszonyát a komplementer elv alapján lehet helyesen megítélni. Programunk leglényegesebb elve tehát azt jelenti, hogy a környezetvédelem, a természetvédelem és a vízgazdálkodás egymást kiegészítõ olyan szakmai területek, amelyeknek tevékenységét, stratégiáját, intézkedéseit - az egyenrangúság tiszteletben tartása mellett - szorosan össze kell hangolni, mert csak ez a három szakterület együttes tevékenysége hozhat létre elvitathatatlan eredményeket.

1.2. A holisztikus elv elfogadása

A természeti értékek általában olyan összehangolt rendszert alkotnak, amelyek elemei önmagukban nem õrizhetõk meg, hanem csak teljes, mûködõképes rendszerek formájában tarthatók fenn. Ezért elvként kell elfogadni, hogy a szabályozott folyók, a szabályozáskor visszamaradt holtágak, a hullámterek, töltések és a mély árterek, a 100-150 évvel ezelõtti területek mai olyan fennmaradt unikális területei, ahol az egymás melletti élõhelyek és természeti értékek egy olyan összefüggõ rendszert, a mellékfolyók ártereikkel egy olyan hálózatot alkotnak, amelyek egy folyton változó, egységes egésznek tekinthetõ életteret hoztak létre az országban.

1.3. Az értékmegõrzés, a természet és környezetbarát táj, és területhasználati módok alkalmazásának elve

A program keretében megvalósuló rehabilitációs feladatoknál arra kell törekedni, hogy minden holtág rehabilitációs feladatmegoldásánál valósuljon meg egy optimális vízterület használat és tájhasználat, egy természeti gazdálkodás, a közösségi, természetvédelmi, és az emberi kultúrkörnyezet kiszolgálására szánt területek helyes aránya.

Az értékmegõrzés szándékát minimálisan a természeti terület-i kategória kinyilvánításában kell megjeleníteni. Leghatékonyabb megoldásként - a nemzetközi gyakorlatban bevált - szennyezés és zavarmentes ("laissé passé" azaz békén hagyni) területhasználatokat kell a holtágakon és partszegélyeik mentén minél nagyobb arányban megvalósítani.

1.4. A károk megelõzésének, a szennyezések mérséklésének, megszüntetésének elve

A károk megelõzése mindenkor gazdaságosabb megoldás a kárelhárításra fordított költségeknél. Ezen túlmenõen vannak olyan esetek - különösen a természeti értékek területén - amikor az eredeti értékek már semmilyen ráfordítással nem állíthatók helyre.

A rehabilitációs feladatok kulcskérdése tehát, hogy a tervezett beavatkozások a természetvédelmi erõforrások olyan igénybevétele mellett valósuljanak meg, ahol alapelv:

- a természeti értékek védelmének elsõdlegessége,

- a beavatkozások környezeti hatásvizsgálata,

- az illegális szennyvízbevezetések megszüntetése,

- a meglévõ, már tisztított szennyvizek bevezetése esetén, az átvezetések kialakítása, vagy a III. tisztítási fokozat megépítése,

- a fenntartási, karbantartási, és üzemeltetési feladatoknál olyan eszközök és technológiák, eljárások alkalmazása, amelyek mûködtetésével a tápanyagok visszapótlása mérsékelhetõ, esetenként megszüntethetõ,

- a vízgyûjtõn olyan technológiák, eljárások, viselkedésnormák alkalmazása, amelyekbõl a feltöltõdés és a diffúz szennyezés minimálisra csökkenthetõ, vagy kiküszöbölhetõ,

- a közösségi érdekek elsõdlegessége kerül elõtérbe,

- a rehabilitált területek folyamatos kezelése, a helyreállított állapot fenntartása valósul meg.

1.5. A rehabilitációból, a fenntartásból és az üzemeltetésbõl származó anyagok kezelésének, hasznosításának elve

Az Európában honos rehabilitációs beavatkozások során, nem keletkezhetnek olyan "melléktermékek", amelyek újabb, esetleg meg nem oldható környezeti károkozással járnak.

A holtág-rehabilitáció tervezési és kiviteli munkái keretében tehát csak olyan eljárások és technológiai megoldások alkalmazhatók, amelyek következtében a keletkezett anyagok (fenékiszap, nád, sás, stb.) elhelyezése, hasznosítása, feldolgozása az élõ és élettelen környezetet nem veszélyezteti, kárt nem okoz. A felszíni vizek védelmérõl a környezetvédelmi, vízgazdálkodási és a természetvédelmi törvények is rendelkeznek.

Ahol indokolt, a szakszerû üzemeltetési feladatok megvalósíthatósága érdekében - a meglévõ jogszabályi feltételek között - védõövezeteket, védõzónákat kell kijelölni, használatukat a kijelölési határozattal szabályozni kell.

1.6. A partneri viszony és a helyi kezdeményezések támogatását szolgáló területfejlesztési elvek

Napjainkban, amikor az állami szerepvállalás és a pénzügyi finanszírozás a nemzetgazdaság minden területén lecsökkent, a rehabilitációs célok megvalósítása érdekében elengedhetetlen az önkormányzatok, helyi szervezetek, egyesületek, embercsoportok kezdeményezõ készségének megismerése, számbavétele.

A közmegegyezés alapja, hogy minden embernek joga van az egészséges életfeltételeket biztosító környezethez, ugyanakkor jogai mellett kötelessége - a jövõ nemzedéke iránt érzett felelõsségébõl fakadóan - mindent megtenni az aktuális környezetvédelmi feladatok megoldása érdekében.

A közös környezeti, természetvédelmi és rekreációs feladatok sikeres megvalósítása érdekében minden egyénnek, csoportnak, szervezetnek biztosítani kell a jogot ahhoz, hogy a jogszabályi lehetõségeken belül véleményét kifejthesse és részt vehessen a közös tervek és célok megvalósításában.

2. A "szentély" tipusú országosan védett és a helyi védelem alatt álló holtágak megõrzésének, rehabilitációjának elvei

2.1. A "szentély" tipusú és országos védelem alatt álló holtágak rehabilitációjával kapcsolatos elvek

A különleges védettséget élvezõ "szentély" tipusú és országos védelem alatt álló holtágak fennmaradásával, fenntartásával és rehabilitációjával kapcsolatos alapelveket és irányelveket az 1996. évi LIII. törvény, kezelési tervek elkészítése keretében szabályozta. A kezelési terveket a szakhatóságok állásfoglalása alapján a természetvédelmi szervezeteknek kell elkészíteni.

2.2. A helyileg védett holtágak rehabilitációjával kapcsolatos elvek

A helyi, azaz a települési önkormányzat - fõvárosban a fõvárosi önkormányzat - illetékességi területén védelem alá helyezett holtágak fennmaradásával, rehabilitációjával kapcsolatos feladatokat, az országos, és a regionális területrendezési és a megyei tervekkel összhangban "fenntartási tervekben" kell szabályozni. A tervek jóváhagyásához az illetékes államigazgatási szervek szakhatósági állásfoglalását be kell szerezni.

3. Az ún. bölcs hasznosítású holtágakmegõrzésének és rehabilitációjának elvei

3.1. A tervezés szakmai irányelvei

3.1.1. A holtág-környezet és a természeti elemek ökológiai megismerésének elve

A holtágak és közvetlen környezetük rehabilitációjakor beavatkozunk a természetnek, tõlünk független rendjébe. Ennek az élõ és élettelen természetnek "része maga az ember, mint biológiai lény is", aki semmilyen módon nem tudja magát függetleníteni azoktól az anyagi rendszerektõl, amelyek az élet kialakulását - benne az emberi életlehetõségeit - megteremtették.

A holtág egy kicsiny - de a nagy egész bonyolultságát magába hordozó - része a földi természetnek. A holtág ökológiai minõsítése elõtt meg kell ismerni a rendszernek, és az arra hatást gyakorló környezetnek sajátosságait, élõvilágát, valamint a rendszert fenntartó biológiai folyamatokat (így például szukcesszió, evolució). Meg kell határozni azokat a legsérülékenyebb elemeket, amelyek megõrzését a rehabilitáció során kiemelten biztosítani kell.

A tûrõképességre "rossz szóval" a terhelhetõségre a környezetállapot értékelés ad választ, amely a tervezett beavatkozások "helyességének, jóságának" minõsítését szolgálja.

3.1.2. A konzervációbiológia elveinek érvényesítése, alkalmazása

A holtágak víztere és a kapcsolódó partszegélyek ökológiai megismerése, minõsítése és értékelése szolgál alapul azokhoz a döntésekhez, amelyek egy vizsgált holtágon a tervezett beavatkozások "mélységét", azaz a lényegét határozzák meg.

A beavatkozások módszerének kiválasztása során meg kell határozni az elérendõ állapotot, és az ehhez szükséges eszközöket.

Egy holtágon nem tervezhetõ olyan beavatkozás, amely a természeti értékek maradandó pusztulásához vezet. Ott, ahol meghatározó a természeti értékek védelme, a tervezésnek a konzerváció irányában kell elmozdulnia, melynek célja a holtág egy adott állapotban való megõrzése.

A konzerváció (állapotban tartás) az ökológiai és természetvédelmi szempontból értékes biotópok megõrzésével, fenntartásával kapcsolatos beavatkozások sorozata.

Azokon a holtágakon, ahol a "terhelhetõség vizsgálatok" biztosítják az integrált hasznosítást, és azokon belül a természeti értékek megõrzését, meg kell határozni a használatok prioritási rendjét, amelynek érvényesítésére biztosítani kell a használati zónák elkülönítését.

A rehabilitáció a sérült, degradálódott, de az eredeti természeti rendszer alapelemeit, vázát még õrzõ élõhelyek és rendszereik helyreállítása.

A holtágak értékmegõrzõ és gazdasági funkciójának helytelen értékelése, és az elhibázott vízhasználatok a holtágak és környezetük idõ elõtti elöregedéséhez, esetenként pusztulásukhoz vezetett.

A rekonstrukció keretében a korábbi, helytelen beavatkozások vagy vízhasználatok következtében kialakult helyzetet (egy természeti rendszerétõl megfosztott, kvázi víztároló földmedencét) akarunk egy kedvezõ célállapot irányába befolyásolni, fejleszteni.

A rehabilitációs, rekonstrukciós, konzervációs beavatkozások során meghatározó szerepet kell biztosítani a természeti folyamatoknak (így például önszabályozó mechanizmusok, természetes migráció).

Az adott helyre jellemzõ életközösségek kialakulásához szükséges az emberi eredetû behatásoktól (szennyezés, zavarás) mentes területek megfelelõ aránya. Ezekre a területekre konkrét javaslatot az ökológiai értékeléseknek kell adni (hol, milyen és mekkora nagyságú területnek kell érintetlenül maradnia).

3.1.3. A biodiverzitás megõrzésének és visszaállításának elve

A biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség a föld fejlõdéstörténete során alakult és formálódott mai formájára. A folyók és partjai mentén létrejött zöldterületeken a holtágak és holtmedrek rehabilitációja során csak olyan beavatkozások tervezhetõk, ahol a holtmedrek élõvilágában:

- a populációk (népesség) szintjén a genetikai sokféleség biztosítható,

- az élõlénytársulások fajgazdagsága, változatlansága fennmarad.

A rehabilitációs feladatok megoldásának minimális követelménye egy optimális élõlény összetételû vizes élõhely kialakítása, amely az élõlény együttesek optimális tér- és idõbeni, és mennyiségi eloszlása, a zónáció és a mozaikosság biztosíthatósága jellemez.

3.1.4. A vízgazdálkodási adottságok és a feladatok megoldásának elve.

Víz nélkül földi élet és egészséges környezet nem képzelhetõ el. A holtágakon és azok vízgyûjtõjén elvégzett minden beavatkozás hatással van a vízminõségre, a vízháztartásra, a helyi ökológiai rendszerekre.

A holtágak morfológiai értékeit vízgazdálkodásban betöltött szerepét meg kell õrizni. Ahol erre lehetõség van, a bölcs hasznosítás keretein belül bõvíteni kell a lehetséges tározókapacitást.

A mentett oldali holtágak belvíztározási funkcióit értékelni kell. A belvíztározással és a vízgyûjtõ hasznosításával járó diffúz szennyezéseket és tápanyagterhelést mérsékelni kell, mert a belvíztározás nem okozhatja a holtágak pusztulását.

A szennyezõ anyagok és tápanyagok holtágba kerülését meg kell akadályozni a szennyvizek összegyûjtésével, elvezetésével és tisztításával. A tisztított szennyvizek holtágba vezetése esetén azokból a tápanyagot ki kell vonni, azaz harmadfokú szennyvíztisztítást kell végezni.

A holtágak természetközeli és természetes vízminõsége megtartása érdekében a parti sávok biológiai szûrõként mûködõ növényzetének megtelepedését, életfeltételeiket és idõszakos letermelésüket biztosítani kell.

A szerves anyagokban feldúsult - és szennyezõanyagként mûködõ - laza fenékiszap vízminõséget befolyásoló káros következményeit mérsékelni kell. ahol ennek biológiai eszközei nem vezettek eredményre a fenékiszap meghatározott részét el kell távolítani.

A vizes élõhelyi és hidrológiai funkciók megtartásával olyan vízhasználatok engedélyezhetõk, amelyekkel a holtágak tápanyagban feldúsult vize hígítható, kicserélhetõ, egyidejûleg a vízmozgás is biztosítható.

3.1.5. A hasznosítások integrált megvalósításának elve

A holtágak megismerése, helyzetük és állapotuk értékelése a holtágak ökológiai felmérése alapján készített minõsítés szerint történhet meg.

A hasznosítási lehetõségek megtervezése, a környezeti hatásmechanizmusok megismerésének és az ökológiai rendszerek igénybevételének és megújuló képességének ismerete alapján tervezhetõ meg. A vizsgálati eredmények, a minõsítések és hatásmechanizmusok és következtetések alapján integrált - de soha nem komplex - hasznosítások tervezhetõek a jövõben a holtágakon.

3.1.6. Az épített települési környezet és a természetes holtágkörnyezet harmóniája és kialakításának elveA harmonizáció elve annak a meglévõ állapotnak elfogadásán alapszik, hogy a holtágak partszegélyei az elmúlt évtizedekben beépültek, helyenként üdülõterületek, máshol lakóterületek létesültek. Ezeket a létesítményeket már megszüntetni nem lehet, de a felújításokat, átalakításokat a jövõben úgy kell megoldani, hogy egységes szabályozás mellett esztétikus, tájba illõ épületek váltsák fel a korábban épült létesítményeket.

Az építési korlátozások bevezetése, a meglévõ beépítések szigorú szabályozása mellett az engedély nélküli építmények helyzetét a vonatkozó jogszabályok alapján rendezni kell. Fel kell lépni azok ellen, akik vétenek a szennyvíz- és a hulladékelhelyezésre vonatkozó szabályok ellen.

3.1.7. A táj, mint értékhordozó közeg védelme és védelmének elveA vizes élõhelyeink a földfelszín térben lehatárolható olyan egyedi (unikális) részei, amelyeknek máig megõrzött természeti jellege van, az emberi kultúra jól és kevésbé jól megvalósított létesítményeivel együtt nemzetközi jelentõséggel bíró, jellegzetesen magyar tájat alkotnak.

A tervezés során a táj harmóniáját megbontó káros környezeti elemek (nem kívánatos mesterséges létesítmények) megszüntetésével, átalakításával az alföldi táj harmóniáját vissza kell állítani, az egyedi tájértékeknek minõsülõ természeti, történelmi, kultúrtörténeti, természeti értékeket helyre kell állítani, a területhasználatokat a tájértékek figyelembe vételével kell újraszabályozni.

3.2. A holtág rehabilitáció megvalósításához kapcsolódó elvek

3.2.1. A jogszerûség elveA különleges és egyedi természeti értékek megismerésével együtt a meglévõ jogszabályok alkalmazásával és korszerûsítésével biztosítani kell a holtágak és védõterületeik jogszerû használatát, védelmének fokozását. Az önkormányzatoknál meglévõ terület és településrendezési tervek felülvizsgálatával - ahol nincs új település rendezési terv - elkészítésével kell a holtágak védelmét, rehabilitációját biztosítani.

3.2.2. A külsõ szennyezõ források megszüntetésének, a szennyezések mérséklésének elveA holtágakon tervezett beruházások költségráfordításai elõtt felül kell vizsgálni a holtágak és partszegélyeik környezetállapotát, környezetminõségét. Meg kell szüntetni a lokális szennyezéseket (illegális szennyvízbekötéseket, hulladéklerakókat). A szennyezõ fizet elve következetes alkalmazásával mérsékelni kell - amennyiben szükséges, meg kell szüntetni - a vízgyûjtõrõl a holtágba kerülõ szennyezéseket.

3.2.3. A felszín alatti és a felszíni vizek, ökológiai értékek vízminõségvédelmének megtartása, a védõzónák kialakításának elve

A helyi önkormányzatokról, a vígazdálkodásról, a környezetvédelemrõl, valamint a természetvédelmrõl törvények más-más megközelítésben, de tartalmazzák a felszín alatti és a felszíni vizek (benne a holtágak) és védelmét szolgáló védõövezetek (pufferzónák) kialakításának szükségességét. A törvényi elõírások, és végrehajtási rendeleteik alkalmzásával kell kialakítani az elengedhetetlenül szükséges ökológiai és környezetvédelmi védõzónákat.

Az ökológiai értékek megóvása, a biotópok és a természeti értékek megújulása érdekében az "összefüggõ érintetlen területeket" mint terület és vízhasználati kategóriát be kell vezetni a tervezésbe (az érintetlen területek aránya a teljes terület 20 %-ánál kisebb terület nem lehet).

3.2.4. Etikai korlátozások betartásának elve

A védett növények, állatok, élõhelyek, természetes tájak elpusztítása ma még nem gazdasági, hanem nevelési és etikai kérdés. El kell tehát érni, hogy a holtág program országgyûlési jóváhagyása adjon lehetõséget olyan nevelési programok indítására, társadalmi önszervezõdések kialakítására, amelyek a természeti értékek megõrzésének, a velük való gazdálkodásnak a társadalmi ellenõrzését tudja megvalósítani.

3.2.5. A rekreációs hasznosítások mértéktartó és arányos megvalósításának elve

A holtágak egy elképzelt zöldfolyosó védelme alatt lévõ, természeti értékeket hordozó területei országunknak. Az erõszakos célú hasznosítások tehát minden esetben sértik a vízterületek mozaikosságára, a zónációra vonatkozó elveket.

Azért, hogy ezek a sérülések ne okozzanak számottevõ kárt a természetes élõhelyekben, a rekreációs célra használt területeket térben elkülönítetten, átmeneti zónák kialakításával kell megtervezni és kivitelezni.

Az agresszív beavatkozásnak minõsülõ kotrások, mederszabályozások mindenkor a helyi életterek (biotópok) megbontásával, idõleges megszüntetésével járhatnak. A beavatkozásokat úgy kell megtervezni és kivitelezni, hogy a víztájak, életterek, egymáshoz való viszonya lényegesen ne változzon meg.

3.3. Az üzemeltetési feltételek biztosításának elve

Minden rehabilitációs jellegû állami támogatás odaítélésének kritériuma az üzemeltetésre szakosodott szervezetek megléte.

3.3.1. Üzemeltetõ szervezetek

Jogszerûen üzemelõ szervezetekre van szükség. Az alkalmazott szervezeti formát (vizitársulat, közhasznú társaság esetleg egyesület) a helyi kezdeményezés alapján kell megválasztani, a munkák irányításához szakértõket kell bevonni. A tervek minõsítéséhez a kivitelezés megoldásához szakértõkbõl álló (természetvédelmi, vízügyi, környezetvédelmi szakemberek, ökológusok, tudományos szakértõk) pártatlan ellenõrzõ bizottságot kell létrehozni és mûködtetni.

4. Az egyéb és ipari hasznosításra tervezett holtágak megõrzésének, rehabilitációjának elvei

Az egyéb célra hasznosított holtágak kategóriájába azok a területek tartoznak, ahol a megelõzõ idõszak igénybevétele és a korábbi beavatkozások eredményeként a holtág jelleg sérült, a természeti, és tájképi értékek károsodtak, vagy egyes holtágrészeken (víztájakon) megsemmisültek. Ide tartoznak a halastavak, hûtõtározók, állattartásra igénybevett holtágak, stb.

4.1. Állapotfelmérés és környezeti hatásvizsgálat elve

Az egyéb gazdasági, ipari felhasználás a holtág megmaradt biológiai változatosságát megszüntetheti. Ezért szükséges egy állapotfelmérés, amely bemutatja a valós állapotot és bizonyítja, hogy értékvesztés és károkozás az átalakítás és használat során nem történik. Az állapotfelmérés tájékoztat a holtág ökológiai és környezet állapotáról, az elkészített környezeti hatásvizsgálat választ ad a tervezett hasznosítás, és a várható a használat következményeinek szabályozási feltételeire.

4.2. Célorientált fejlesztés, átalakítás elve

A vízminõségi adottságok és a lehetõségek meghatározzák a hasznosítások irányait, valamint a víz- és területhasználatokat. A globális és az aktuális vízminõségi állapotok ismerete alapján lehetõség van a beavatkozások következményeinek prognosztizálására, a fejlesztési, a fenntartási és élõhely szabályozási feladatok megtervezésére.

4.3. Rekultivációs kötelezettség elve

A gazdasági, esetenként az ipari célú felhasználás idõleges lehet. A fejlesztési, használati tervekben meg kell, hogy jelenjen egy fejezet, amely a tevékenység megszûnésével, a szükséges rekultivációról, rehabilitációról rendelkezik.

4. sz. melléklet

A holtágakkal kapcsolatos hatályos joganyagról

Jogrendszerünkben két olyan jogintézményt találunk, amelyek helyi közfeladatok ellátását (közös társadalmi szükségletek kielégítését) az érdekeltek bevonásával megoldhatóvá teszik.

Ezek a következõk:

1. a vízgazdálkodási társulat, közelebbrõl a tárgyalt kérdéskört illetõen ennek a társasági közcélú szakfeladatokat ellátó fajtája: a vízitársulat (Vgtv. 35. (1) bek. b/ pontja); és

2. a közhasznú társaság (az 1993. évi XCII. tv. 3. -ával a Polgári Törvénykönyv (Ptk) VI. fejezetébe 57-60. -ként beiktatott, a társadalom közös szükségleteinek kielégítését nyereség és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló speciális jogi személy).

ad. 1. A vízitársulat jellemzõi

A vízgazdálkodási társulat egy szakmai célszervezet, amelyet vízgazdálkodási közfeladat (Vgtv. 1. sz. melléklet 11. pont) ellátására az abban területileg érdekelt - a társulat feladatának mûszaki hatásterületén (az érdekeltségi területen) érintett ingatlannal rendelkezõ természetes vagy jogi személyek (érdekeltek) szabad társulási akaratából, érdekeltségi jellegû minõsített (2/3) többségi szavazattal önkéntesen hoznak létre.

Ennek egyik fajtája - a vízitársulat - az érdekeltségi területén (Vgtv. 1. sz. melléklet 7. pont) helyi vízrendezési és vízkár-elhárítási közfeladatokat lát el; a már megalakult társulat - járulékos feladatkörben közcélú mezõgazdasági vízhasznosítási létesítményeket hozhat létre, továbbá azokhoz kapcsolódó talajjavítási tevékenységet, nem közmûves (saját mûveivel végrehajtott) vízszolgáltatást végezhet, és az alapszabályban meghatározott közfeladatait elõsegítõ vállalkozási tevékenységet is folytathat. A vízgazdálkodási (vízi-) társulat tehát egy külön szabályozott (Vgtv. 34-44. -ok) célhoz kötött szakmai (mûszaki-gazdasági) szervezet; kizárólagosan ezekre a feladatkörökre létesíthetõ és csak ezek ellátására mûködtethetõ jogi személy; körülhatárolt mûködésû gazdálkodó szervezet (Ptk. 685. c/ pont).

A jogrendszerben elfoglalt helyét, jellegét illetõen hasonlósági (analógiás) alapon, mondhatni azt is, hogy sajátos (sui generis) szakmai célú társulás, quasi meghatározott célra körülhatárolt funkcióval rendelkezõ mintegy "gazdasági társaság".

A társulat legfõbb strukturális jellemzõ vonásai a következõkben foglalhatók össze:

a/ alapvetõen egynemû (vízgazdálkodási természetû) közfeladat és ehhez automatikusan (ex lege) kötõdõ érdekeltség;

b/ az alapszabályban körülhatárolt feladataihoz mûszakilag tartozó területi (ingatlan) - érdekeltség (tárgyi vonatkozás), és az e vonatkozás által egyértelmûleg kifejlõdõ érdekelti kör (személyi vonatkozás), - tehát tárgyilag és alanyilag egyaránt adott a zártkörû érdekeltség, amelybõl nem maradhat ki egyetlen érdekelt sem, viszont kizárólag ez a kör lehet érdekelt tag a társulatban (külsõ tagok részvétele kizárt);

c/ az alapszabály szerinti feladat költségviseléséhez a mûszaki (pl. terület, mennyiség egység) jellemzõkbõl egységesen képezett egységes társulati érdekeltségi egység;

d/ az a/ és b/ pontok alatt említett elemekbõl, a c/ pont alattiak szerint képzett érdekeltségi hozzájárulás, ex lege beálló érdekeltségi hozzájárulási kötelezettség az érdekelt (a társulat tagja) részére (Vgtv. 34. (4), (5) bek.).

A társulat tehát a (területi) érdekeltek meghatározott (min. kétharmados) többsége által önkéntesen (szabad akaratukból) alakul meg, de ezzel a társulat megalakításában részt nem vett kisebbségi érdekeltek is a társulat tagjává, és az érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére ipso facto kötelezetté válnak (kényszer tagság).

A vízitársulati jogi forma tehát évtizedek során bevált módon és kielégítõen megoldhatja a holtág-problémát is, azonban a jelenlegi szabályozási feladatok értelemszerû alkalmazásával, mert a megoldandó konstrukció:

a/ elsõsorban vízgazdálkodási jellegû közfeladatokra vonatkozik (Vgtv. 34. (1) bek.), amelyek a vonatkozó új törvények szellemében a környezeti és természeti (ökológiai) igények figyelembevételével hajtandók végre;

b/ a közérdek mértékéig a társulati költségeket a területi (ingatlan érdekeltségbe beletartozó tagjaira való értékarányos áthárításával (Vgtv. VI. 41. (1) bek.) teremti elõ.

Kiegészítõ vízjogi szabály: a közérdek mértékét meghaladó társulati többletköltségeket az igénylõk kötelesek megtéríteni. Vízitársulat hiányában ezeket államigazgatási eljárás keretében a helyi önkormányzat jegyzõje veti ki érdekeltségük arányában az érdekeltekre (közcélú érdekeltségi hozzájárulás - Vgtv. 8. .).

Ami a Vgtv-hez kapcsolódó kiegészítõ szabályokat illeti a Vgtv-ben adott felhatalmazások alapján a vízgazdálkodási társulatra vonatkozó végrehajtási rendelkezéseket és részletszabályokat a vízgazdálkodási társulatról szóló 160/1995 (XII.26.) Korm. rendelet tartalmazza.

A tárcaközi bizottság megalakítása óta jelent meg a Magyar Közlönyben a védõidomok védõterületek, védõsávok tekintetében a 123/1997. (VII.18.) Korm. rendelet, valamint a vízminõségi kárelhárításról szóló 132/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet.

ad. 2. A közhasznú társaság jellemzõiA közhasznú társaság, mint közhasznú - a társadalom közös szükségleteinek kielégítését nyereség és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló - tevékenységet rendszeresen végzõ jogi személy a vízitársulatnak vázolt típus-kötöttségeibõl következõ korlátokat nem állít fel.

Nyilvánvalóan semmiféle jogértelmezési akadálya nem lehet annak, hogy a holtágakkal kapcsolatos közösségi tevékenységek teljes körét "a társadalom közös szükségleteinek kielégítését szolgáló tevékenységének" tekintsük, s arra közhasznú társaság szervezõdhessék. Ebben a társaságban való részvételnek, továbbá a területi ingatlan érdekeltség sem megkívánt feltétele.

A vízitársulattal szemben ennél a társaságnál nem áll fenn az ex lege érdekeltségi automatizmus, azaz

- a feladat-érdekeltek társasági tagként való kényszerû (ex lege) bevonásának lehetõsége és

- az ebbõl automatikusan következõ, kötelezõ jellegû érdekeltségi hozzájárulási kötelezettség behajthatósága sem.

A közhasznú társaság személyi (társasági) köre nyitott, tagként ingatlan-érdekeltség nélkül is bárki beléphet, aki a társaság tevékenységébõl fakadó érdekeket (elõnyöket) magáénak tekinti, - viszont a társasági költségek viselésében való érdekarányos részvétel (a hozzájárulás) sem a közvetlen (automatikus) jogszabályi kötelezettségen, hanem a társasági viszonyból következõ kötelezettségvállaláson, tehát lényegében önkéntes vállaláson alapszik.

Ezeknél fogva a közhasznú társaságnak e célokra való alapítása jogszabályi akadályba nem ütközik, de megalapozott mûködése kizárólag az érdekelt tagok feltétlen és fegyelmezett kötelezettség teljesítésén (fizetési fegyelmén) alapszik. A feladatok ellátásával felmerülõ összes költségek viselésének vállalása, a tagi törzsbetéten felül terhet jelentõ "egyéb vagyoni értékû szolgáltatás", ami e társulat mûködésének szükségszerû velejárója, mivel társadalmi feladataiból nyeresége nem képzõdik, viszont azok költsége folyamatosan jelentkezik és általában jelentõs mértékû.


4. sz. melléklet

A holtágakkal kapcsolatos hatályos joganyagról

Jogrendszerünkben két olyan jogintézményt találunk, amelyek helyi közfeladatok ellátását (közös társadalmi szükségletek kielégítését) az érdekeltek bevonásával megoldhatóvá teszik.

Ezek a következõk:

1. a vízgazdálkodási társulat, közelebbrõl a tárgyalt kérdéskört illetõen ennek a társasági közcélú szakfeladatokat ellátó fajtája: a vízitársulat (Vgtv. 35. (1) bek. b/ pontja); és

2. a közhasznú társaság (az 1993. évi XCII. tv. 3. -ával a Polgári Törvénykönyv (Ptk) VI. fejezetébe 57-60. -ként beiktatott, a társadalom közös szükségleteinek kielégítését nyereség és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló speciális jogi személy).

ad. 1. A vízitársulat jellemzõi

A vízgazdálkodási társulat egy szakmai célszervezet, amelyet vízgazdálkodási közfeladat (Vgtv. 1. sz. melléklet 11. pont) ellátására az abban területileg érdekelt - a társulat feladatának mûszaki hatásterületén (az érdekeltségi területen) érintett ingatlannal rendelkezõ természetes vagy jogi személyek (érdekeltek) szabad társulási akaratából, érdekeltségi jellegû minõsített (2/3) többségi szavazattal önkéntesen hoznak létre.

Ennek egyik fajtája - a vízitársulat - az érdekeltségi területén (Vgtv. 1. sz. melléklet 7. pont) helyi vízrendezési és vízkár-elhárítási közfeladatokat lát el; a már megalakult társulat - járulékos feladatkörben közcélú mezõgazdasági vízhasznosítási létesítményeket hozhat létre, továbbá azokhoz kapcsolódó talajjavítási tevékenységet, nem közmûves (saját mûveivel végrehajtott) vízszolgáltatást végezhet, és az alapszabályban meghatározott közfeladatait elõsegítõ vállalkozási tevékenységet is folytathat. A vízgazdálkodási (vízi-) társulat tehát egy külön szabályozott (Vgtv. 34-44. -ok) célhoz kötött szakmai (mûszaki-gazdasági) szervezet; kizárólagosan ezekre a feladatkörökre létesíthetõ és csak ezek ellátására mûködtethetõ jogi személy; körülhatárolt mûködésû gazdálkodó szervezet (Ptk. 685. c/ pont).

A jogrendszerben elfoglalt helyét, jellegét illetõen hasonlósági (analógiás) alapon, mondhatni azt is, hogy sajátos (sui generis) szakmai célú társulás, quasi meghatározott célra körülhatárolt funkcióval rendelkezõ mintegy "gazdasági társaság".

A társulat legfõbb strukturális jellemzõ vonásai a következõkben foglalhatók össze:

a/ alapvetõen egynemû (vízgazdálkodási természetû) közfeladat és ehhez automatikusan (ex lege) kötõdõ érdekeltség;

b/ az alapszabályban körülhatárolt feladataihoz mûszakilag tartozó területi (ingatlan) - érdekeltség (tárgyi vonatkozás), és az e vonatkozás által egyértelmûleg kifejlõdõ érdekelti kör (személyi vonatkozás), - tehát tárgyilag és alanyilag egyaránt adott a zártkörû érdekeltség, amelybõl nem maradhat ki egyetlen érdekelt sem, viszont kizárólag ez a kör lehet érdekelt tag a társulatban (külsõ tagok részvétele kizárt);

c/ az alapszabály szerinti feladat költségviseléséhez a mûszaki (pl. terület, mennyiség egység) jellemzõkbõl egységesen képezett egységes társulati érdekeltségi egység;

d/ az a/ és b/ pontok alatt említett elemekbõl, a c/ pont alattiak szerint képzett érdekeltségi hozzájárulás, ex lege beálló érdekeltségi hozzájárulási kötelezettség az érdekelt (a társulat tagja) részére (Vgtv. 34. (4), (5) bek.).

A társulat tehát a (területi) érdekeltek meghatározott (min. kétharmados) többsége által önkéntesen (szabad akaratukból) alakul meg, de ezzel a társulat megalakításában részt nem vett kisebbségi érdekeltek is a társulat tagjává, és az érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére ipso facto kötelezetté válnak (kényszer tagság).

A vízitársulati jogi forma tehát évtizedek során bevált módon és kielégítõen megoldhatja a holtág-problémát is, azonban a jelenlegi szabályozási feladatok értelemszerû alkalmazásával, mert a megoldandó konstrukció:

a/ elsõsorban vízgazdálkodási jellegû közfeladatokra vonatkozik (Vgtv. 34. (1) bek.), amelyek a vonatkozó új törvények szellemében a környezeti és természeti (ökológiai) igények figyelembevételével hajtandók végre;

b/ a közérdek mértékéig a társulati költségeket a területi (ingatlan érdekeltségbe beletartozó tagjaira való értékarányos áthárításával (Vgtv. VI. 41. (1) bek.) teremti elõ.

Kiegészítõ vízjogi szabály: a közérdek mértékét meghaladó társulati többletköltségeket az igénylõk kötelesek megtéríteni. Vízitársulat hiányában ezeket államigazgatási eljárás keretében a helyi önkormányzat jegyzõje veti ki érdekeltségük arányában az érdekeltekre (közcélú érdekeltségi hozzájárulás - Vgtv. 8. .).

Ami a Vgtv-hez kapcsolódó kiegészítõ szabályokat illeti a Vgtv-ben adott felhatalmazások alapján a vízgazdálkodási társulatra vonatkozó végrehajtási rendelkezéseket és részletszabályokat a vízgazdálkodási társulatról szóló 160/1995 (XII.26.) Korm. rendelet tartalmazza.

A tárcaközi bizottság megalakítása óta jelent meg a Magyar Közlönyben a védõidomok védõterületek, védõsávok tekintetében a 123/1997. (VII.18.) Korm. rendelet, valamint a vízminõségi kárelhárításról szóló 132/1997. (VII. 24.) Korm. rendelet.

ad. 2. A közhasznú társaság jellemzõiA közhasznú társaság, mint közhasznú - a társadalom közös szükségleteinek kielégítését nyereség és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló - tevékenységet rendszeresen végzõ jogi személy a vízitársulatnak vázolt típus-kötöttségeibõl következõ korlátokat nem állít fel.

Nyilvánvalóan semmiféle jogértelmezési akadálya nem lehet annak, hogy a holtágakkal kapcsolatos közösségi tevékenységek teljes körét "a társadalom közös szükségleteinek kielégítését szolgáló tevékenységének" tekintsük, s arra közhasznú társaság szervezõdhessék. Ebben a társaságban való részvételnek, továbbá a területi ingatlan érdekeltség sem megkívánt feltétele.

A vízitársulattal szemben ennél a társaságnál nem áll fenn az ex lege érdekeltségi automatizmus, azaz

- a feladat-érdekeltek társasági tagként való kényszerû (ex lege) bevonásának lehetõsége és

- az ebbõl automatikusan következõ, kötelezõ jellegû érdekeltségi hozzájárulási kötelezettség behajthatósága sem.

A közhasznú társaság személyi (társasági) köre nyitott, tagként ingatlan-érdekeltség nélkül is bárki beléphet, aki a társaság tevékenységébõl fakadó érdekeket (elõnyöket) magáénak tekinti, - viszont a társasági költségek viselésében való érdekarányos részvétel (a hozzájárulás) sem a közvetlen (automatikus) jogszabályi kötelezettségen, hanem a társasági viszonyból következõ kötelezettségvállaláson, tehát lényegében önkéntes vállaláson alapszik.

Ezeknél fogva a közhasznú társaságnak e célokra való alapítása jogszabályi akadályba nem ütközik, de megalapozott mûködése kizárólag az érdekelt tagok feltétlen és fegyelmezett kötelezettség teljesítésén (fizetési fegyelmén) alapszik. A feladatok ellátásával felmerülõ összes költségek viselésének vállalása, a tagi törzsbetéten felül terhet jelentõ "egyéb vagyoni értékû szolgáltatás", ami e társulat mûködésének szükségszerû velejárója, mivel társadalmi feladataiból nyeresége nem képzõdik, viszont azok költsége folyamatosan jelentkezik és általában jelentõs mértékû.