T/548/173. szám

Az Országgyûlés

Önkormányzati és rendészeti
bizottságának

Emberi jogi, kisebbségi és
vallásügyi bizottságának

Környezetvédelmi
bizottságának

kiegészítõ ajánlása
a temetõkrõl és a temetkezésrõl szóló T/548. számú törvényjavaslat
vitájához

Tisztelt Országgyûlés!

Az Országgyûlés Önkormányzati és rendészeti bizottsága (továbbiakban: Önkormányzati bizottság) - elsõ helyen kijelölt bizottságként, az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága (továbbiakban: Emberi jogi bizottsága), valamint a Környezetvédelmi bizottsága megvitatta a temetõkrõl és a temetkezésrõl szóló, T/548. számon beterjesztett törvényjavaslatot, továbbá az ahhoz benyújtott T/548/143-155., a T/ 548/157-172. és a T/548/174. számú kapcsolódó módosító javaslatokat.

Donáth László képviselõ a T/548/161. sz. módosító indítványát visszavonta.

Megjegyzés: A törvényjavaslat szövegébõl elhagyni javasolt szöveget [  ] zárójel közé téve, az új szövegrészeket pedig aláhúzással jelöljük. Ha a kapcsolódó módosító javaslatban ettõl eltérõ jelölési mód szerepel - az egységes elbírálás megkönnyítése érdekében - az ajánlásban a javaslatot ehhez a jelölési módhoz igazítottuk annak szó szerinti tartalmára figyelemmel.

Ahol az ajánlás a bizottságok állásfoglalásaként a "nem támogatja" megjegyzést használja, ott a kapcsolódó módosító javaslat a jelenlévõ képviselõk egyharmadának támogatását megkapta.

Ahol az ajánlás a bizottság nevét nem tartalmazza, ott az adott bizottság a kapcsolódó módosító javaslatról nem foglalt állást.

Amennyiben a kapcsolódó módosító javaslat a törvényjavaslat §-ainak, illetve a §-ok bekezdéseinek számozására, vagy a pontok jelölésére is vonatkozik, a javaslat elfogadása esetén ezek értelemszerûen megváltoznak a törvényjavaslat minden érintett rendelkezésében, hivatkozásában, az erre történõ külön utalás nélkül is.

A Házszabály 145. § (1) bekezdés b/ pontja szerinti, a kapcsolódó módosító javaslatokra vonatkozó észrevételeket az ajánlás érintett pontjaihoz fûzött keretes megjegyzések tartalmazzák.

Módosításra irányuló törvényjavaslat vagy határozati javaslat (HSZ. 94. § (3) bek.) esetén e házszabályi rendelkezésre utalunk, ha a benyújtott kapcsolódó módosító javaslat a törvényjavaslattal nem érintett szakaszra vonatkozik.

I.

    1. Az Emberi jogi bizottság - kapcsolódva Lezsák Sándor képviselõ T/548/11. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 3. pontja) - a törvényjavaslat 1. § (1) bekezdésének a következõ módosítását, valamint a (3) bekezdésének az elhagyását javasolja (a javaslat elfogadása esetén a § bekezdéseinek számozása értelemszerûen változik):
    2. "1. § (1) [Az eltemetés tisztessége és méltósága] A tisztességes és méltó temetés, valamint a halottak nyughelye elõtt a tiszteletadás joga mindenkit megillet az elhunyt személyére, vallási, illetõleg lelkiismereti meggyõzõdésére, valamely faji csoporthoz tartozására, nemzeti-nemzetiségi hovatartozására, a halál okára vagy bármely más megkülönböztetésre tekintet nélkül.

      (3) [A nemzet köztiszteletben álló, közmegbecsülését bíró halottainak nyughelye elõtt a tiszteletadás joga mindenkit megillet.]"

      Indokolás: Lásd a T/548/170. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    3. Donáth László képviselõ - kapcsolódva Zakó László képviselõ T/548/104. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 5. pontja) - a törvényjavaslat 1. § (3) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
    4. A T/548/161. sz. módosító indítvány az Önkormányzati bizottság ülésén VISSZAVONVA!

    5. Az Emberi jogi bizottság - kapcsolódva dr. Weszelovszky Zoltán képviselõ T/548/31. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 6. pontja) - a törvényjavaslat 1. § (4) bekezdésének a következõ kiegészítését javasolja:
    6. "(4) A temetés szertartása lehet polgári és egyházi. A polgári temetés szertartásrendjét az eltemettetõk határozzák meg. Az egyházi temetés az egyházak hitéleti tevékenységének, vallási szokásainak tiszteletben tartásával történik."

      Indokolás: Lásd a T/548/168. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. egyharmada sem támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet

    7. Az Emberi jogi bizottság - kapcsolódva Lezsák Sándor képviselõ T/548/11. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 3. pontja) - a törvényjavaslat 1. §-át új (5) bekezdéssel kiegészíteni javasolja:
    8. "(5) E törvényben foglalt rendelkezéseket a nemzeti és etnikai kisebbségek törvényben biztosított jogainak érvényesítésével kell végrehajtani."

      Indokolás: Lásd a T/548/155. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    9. Az Emberi jogi bizottság - kapcsolódva Csizmár Gábor képviselõ T/548/95. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 8. pontja) - a törvényjavaslat 2. § (2) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
    10. /(2) A törvény rendelkezéseit alkalmazni kell/

      "a) azoknak az egyházaknak, felekezeteknek és vallási közösségeknek (a továbbiakban együtt: egyház), települési önkormányzatoknak, kisebbségi önkormányzatoknak, gazdálkodó szervezeteknek (Ptk. 685.§ c) pont), [alapítványoknak] közhasznú szervezeteknek, amelyek tulajdonában, kezelésében, fenntartásában, üzemeltetésében mûködõ vagy lezárt temetõ, illetõleg temetkezési emlékhely vagy halotthamvasztó van;"

      Indokolás: Lásd a T/548/171. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    11. Az Önkormányzati bizottság - kapcsolódva Zakó László képviselõ T/548/105. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 14. pontja) - a törvényjavaslat 3. § a/ pontjának a következõ módosítását javasolja:
    12. /3. § E törvény alkalmazásában/

      "a) temetõ: a település igazgatási területén belüli, beépítésre szánt, építési használata szerinti zöldfelületi jellegû különleges terület, amely kegyeleti célokat szolgál, közegészségügyi rendeltetésû, [idõben és térben korlátozottan vehetõ igénybe,] és amelyet az elhunytak eltemetésére, a hamvak elhelyezésére létesítettek és használnak, vagy használtak;"

      Indokolás: Lásd a T/548/174/1. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslattal: - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    13. Az Önkormányzati bizottság - kapcsolódva Mécs Imre képviselõ T/548/97. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 17. pontja) - a törvényjavaslat 3. § f/ pontjának a következõ módosítását javasolja:
    14. /3. § E törvény alkalmazásában/

      "f) nemzeti sírkert (nemzeti panteon): a mûemléki védelem alatt álló, [és] vagy a Nemzeti Kegyeleti Bizottság által annak minõsített temetõ, hõsi temetõ, hõsi temetési hely, továbbá temetkezési emlékhely, kegyeleti emlékhely, temetési helyek összessége;"

      Indokolás: Lásd a T/548/153. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    15. Az Önkormányzati bizottság - kapcsolódva Zakó László képviselõ T/548/123. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 18. pontja) - a törvényjavaslat 3. § g/ pontjának a következõ módosítását javasolja:
    16. /3. § E törvény alkalmazásában/

      "g) hõsi temetõ, hõsi temetési hely: háborúban [elesett] vagy békeidõben alkotmányos kötelezettség teljesítése közben elesettek [katonák] eltemetésére, hamvaik elhelyezésére szolgáló temetõ (temetõrész), temetési hely, ha nemzetközi szerzõdés másként nem rendelkezik;"

      Indokolás: Lásd a T/548/151. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    17. Az Emberi jogi bizottság - kapcsolódva Donáth László és Pozsgai Balázs képviselõk T/548/66. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 28. pontja) - a törvényjavaslat 4. § (1) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
    18. "4. § (1) A temetõ tulajdonosa az állam, a települési önkormányzat, az egyház, a helyi és országos kisebbségi önkormányzat, gazdálkodó szervezet (Ptk. 685.§ c) pontja) és [alapítvány] közhasznú szervezet lehet."

      Indokolás: Lásd a T/548/167. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    19. Az Önkormányzati bizottság - kapcsolódva Csizmár Gábor képviselõ T/548/95. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 32. pontja) - a törvényjavaslat 4. § (2) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
    20. "(2) Azon a településen, ahol nincs önkormányzati tulajdonú temetõ, gazdálkodó szervezet vagy [alapítvány] közhasznú szervezet a temetõtulajdonban [tulajdonjogát] tulajdoni hányadot akkor szerezhet[i meg], ha [a temetõtulajdonban] az önkormányzat legalább 51 %-os [önkormányzati tulajdonrész van] tulajdoni hányadban tulajdonosa lesz a temetõnek. Az önkormányzat[i] tulajdon[rész]i hányada a mûködés során sem csökkenthetõ 51 % alá."

      Indokolás: Lásd a T/548/152. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    21. Az Önkormányzati bizottság - kapcsolódva Pozsgai Balázs, Hajdu László, dr. Szabó György, Pál Béla, Szabó Sándorné és Filló Pál képviselõk T/548/78/1. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 41. pontja) - a törvényjavaslat 7. §-ának a következõ módosítását javasolja:
    22. "7. § (1) A [Ha a köz]temetõ fenntartásával és üzemeltetésével összefüggõ feladatok[at az önkormányzat a kegyeleti közszolgáltatási szerzõdés útján látja el, a köztemetõ felügyelete] ellátását a temetõ fekvése szerint illetékes jegyzõ, fõvárosban a fõjegyzõ [hatáskörébe tartozik] ellenõrzi.

      (2) A jegyzõ az (1) bekezdésben meghatározott jogkörében

      a) [ellenõrzi a szerzõdésben foglaltak maradéktalan teljesítését,]

      [b)] felhív a [törvényben, a szerzõdésben] jogszabályokban és a temetõ szabályzatban foglalt rendelkezések betartására,

      [c) kezdeményezheti a szerzõdés felmondását,]

      [d)] b/ szabálysértési eljárást folytathat le.

      (3) Ha a köztemetõ fenntartásával és üzemeltetésével összefüggõ feladatokat az önkormányzat a kegyeleti közszolgáltatási szerzõdés útján látja el, a jegyzõ a (2) bekezdésben meghatározottakon túlmenõen ellenõrzi a szerzõdésben foglaltak maradéktalan teljesítését. Szerzõdésszegés esetén kezdeményezheti a szerzõdés felmondását.

      [(3)] (4) A jegyzõ az ellenõrzés során a köztemetõben vezetett nyilvántartásokba betekinthet, továbbá vizsgálhatja a temetõben szolgáltatást végzõk jogosultságát."

      Indokolás: Lásd a T/548/149. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    23. A Környezetvédelmi bizottság a törvényjavaslat 8. § (2) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
    24. "(2) A temetõ és a temetkezési emlékhely építményei, közmûvei, egyéb infrastrukturális létesítményei építéséhez, létesítéséhez, bõvítéséhez, továbbá a kegyeleti emlékhely létesítéséhez [- a temetési hely kivételével -] külön jogszabályban elõírtak szerint a tulajdonosnak engedélyt kell kérnie. Az építési engedélyezési eljárás során a közegészségügyi, a mûemléki, a környezetvédelmi, a közlekedésügyi, a vízügyi, a tûzvédelmi és energetikai szakhatóságok mûködnek közre. Védett természeti területen elhelyezkedõ temetõ esetén a természetvédelmi szakhatóság közremûködése is szükséges."

      Indokolás: Lásd a T/548/172/1. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    25. Dr. Schwarcz Tibor képviselõ - kapcsolódva dr. Baja Ferenc képviselõ T/548/138. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 45. pontja) - a törvényjavaslat 9. § d/ pontjának a következõ kiegészítését javasolja:
    26. /9. § A temetõ létesítése során a temetõtulajdonos/

      "d) boncolóhelyiség-csoportot, ahol 20 km-en belül nincs kórház, illetve 10 000 fõ fölötti lélekszámú település,"

      /a kormányrendeletben meghatározottak szerint köteles biztosítani./

      Indokolás: Lásd a T/548/162. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. egyharmada sem támogatja

      - az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet

    27. Az Önkormányzati bizottság - kapcsolódva Pozsgai Balázs, Hajdu László, dr. Szabó György, Pál Béla, Szabó Sándorné és Filló Pál képviselõk T/548/84/2. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 49. pontja) - a törvényjavaslat 9. §-át új (2) bekezdéssel kiegészíteni javasolja (a módosító javaslat elfogadása esetén a 9. § eredeti szövege az (1) bekezdés jelölést kapja):
    28. "(2) Lezárt temetõben az (1) bekezdés e/, f/ és h/ pontjában meghatározott temetõi létesítményeket kell biztosítani."

      Indokolás: Lásd a T/548/147. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    29. Dr. Szabó Zoltán képviselõ - kapcsolódva dr. Szentgyörgyvölgyi Péter képviselõ T/548/46. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 53. pontja) - a törvényjavaslat 10. § (3) bekezdésének a következõ kiegészítését javasolja:
    30. "(3) A temetõ és a temetési hely - az egyházi tulajdonban lévõ temetõ kivételével - a (2) bekezdésben foglaltakon túlmenõen akkor is megszüntethetõ, ha az a településrendezési terv szerint a temetési hely használati idejének lejárta elõtt a terület közcélú felhasználása érdekében szükséges. Ebben az esetben a temetõ tulajdonosát kártalanítani kell. A temetési helyek áthelyezésérõl a rendelkezésre jogosulttal egyetértésben kell gondoskodni."

      Indokolás: Lásd a T/548/143. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. egyharmada sem támogatja

      - az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet

    31. Az Önkormányzati bizottság - kapcsolódva dr. Weszelovszky Zoltán képviselõ T/548/141. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 57. pontja) - a törvényjavaslat 15. §-a helyébe a következõ rendelkezést javasolja:
    32. "15. § [(1) Nemzeti sírkerthez tartozó temetõket, hõsi temetõket, hõsi temetési helyeket, temetkezési emlékhelyeket, kegyeleti emlékhelyeket, temetési helyeket - a mûemléki védelem alatt állók kivételével - a Nemzeti Kegyeleti Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) határozza meg.

      (2) A Bizottság feladata különösen

      a) a nemzeti sírkertbe tartozó temetési helyek nyilvántartásba vétele és nyilvántartása;

      b) a nemzeti sírkertek fenntartásával kapcsolatos feladatok meghatározása.]

      (1) Nemzeti sírkerthez - ezen belül a nemzeti panteonba - tartozó temetõket, hõsi temetõket, hõsi temetési helyeket, temetkezési emlékhelyeket, kegyeleti emlékhelyeket, temetési helyeket a Nemzeti Kegyeleti Bizottság határozza meg.

      (2) A Nemzeti Kegyeleti Bizottság nevéhez és funkciójához méltó testület.

      (3) A Nemzeti Kegyeleti Bizottság feladata különösen

      a/ a nemzeti sírkertek megteremtésére irányuló kezdeményezések véleményezése;

      b/ a rendelkezési jog gyakorlása a temetési és kegyeleti emlékhelyek tekintetében;

      c/ a megemlékezés módszertanának és gyakorlatának kialakítása;

      d/ a "Nemzeti Gyásznap" meghatározása, a gyász nemzeti méretû kifejezése, megformálása.

      (4) A Nemzeti Kegyeleti Bizottság feladatait Titkárságán (a továbbiakban: Titkárság) keresztül látja el.

      (5) A Titkárság feladata különösen

      a/ a nemzeti sírkertbe tartozó temetési helyek nyilvántartásba vétele és nyilvántartása;

      b/ a nemzeti sírkertek fenntartásával kapcsolatos feladatok meghatározása."

      Indokolás: Lásd a T/548/174/2. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslattal: - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    33. Dr. Gémesi György képviselõ - kapcsolódva Dr. Bernáth Varga Balázs képviselõ T/548/60. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 75. pontja) - a törvényjavaslat 17. §-át új (2) bekezdéssel kiegészíteni javasolja (a módosító javaslat elfogadása esetén a 17. § eredeti szövege az (1) bekezdés jelölést kapja):
    34. "(2) Az üzemeltetõ a temetkezési szolgáltatók között hátrányos megkülönböztetést nem alkalmazhat."

      Indokolás: Lásd a T/548/159. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja

      - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    35. Az Emberi jogi bizottság - kapcsolódva dr. Weszelovszky Zoltán képviselõ T/548/37. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 81. pontja) - a törvényjavaslat 19. § (1) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
    36. "19. § (1) A[z el]temetés módja szerint [a temetés] hamvasztással vagy elhamvasztás nélkül történ[ik]het, polgári vagy egyházi szertartással."

      Indokolás: Lásd a T/548/169. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. egyharmada sem támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet

    37. Az Önkormányzati bizottság - kapcsolódva dr. Kóródi Mária képviselõ T/548/51. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 89. pontja) - a törvényjavaslat 23. §-ának a következõ módosítását javasolja:
    38. "23. § Temetõn vagy temetkezési emlékhelyen kívül [történõ ravatalozást] ravatalozni az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) területileg illetékes városi (fõvárosi kerületi) intézet[e]ének [hozzájárulásával, a ravatalozás helye szerint illetékes települési önkormányzat (fõvárosban a kerületi önkormányzat) jegyzõje engedélyezhet] engedélyével lehet."

      Indokolás: Lásd a T/548/150. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    39. A Környezetvédelmi bizottság - kapcsolódva Pozsgai Balázs, Hajdu László, dr. Szabó György, Pál Béla, Szabó Sándorné és Filló Pál képviselõk T/548/73/1. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 94. pontja) - a törvényjavaslat 24. § (4) bekezdésének a következõ kiegészítését javasolja:
    40. "(4) Az elhunyt eltemetésére, elhamvasztására, az urna földbetemetésére - a sírboltba temetés és az urna kivételével - olyan, a kegyeleti igényeknek megfelelõ koporsó, illetõleg kellék használható, amely lebomlik és nem veszélyezteti a környezetet."

      Indokolás: Lásd a T/548/154. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    41. Szászfalvi László képviselõ - kapcsolódva Zakó László képviselõ T/548/110. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 95. pontja) - a törvényjavaslat 25. §-át új (3) bekezdéssel kiegészíteni javasolja:
    42. "(3) Az egyházi szertartás szerinti búcsúztatás e törvény értelmében nem minõsül temetkezési szolgáltatásnak."

      Indokolás: Lásd a T/548/166. számú módosító javaslat indokolását. A T/548/166. sz. módosító javaslat a T/548/160. sz. indítvány új változata.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja

      - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    43. Az Önkormányzati bizottság - kapcsolódva dr. Kóródi Mária képviselõ T/548/53. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 100. pontja) - a törvényjavaslat 26. § (2) bekezdésének a következõ kiegészítését javasolja:
    44. "(2) A temetkezési szolgáltató köteles az engedélyezett temetkezési szolgáltatási tevékenységet a kegyeleti jogok betartása mellett, folyamatos rendelkezésre állással ellátni. Tevékenységének gyakorlása során a szolgáltató az 1. §-ban meghatározott alapelvek érvényesülését köteles biztosítani."

      Indokolás: Lásd a T/548/146. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    45. Az Önkormányzati bizottság - kapcsolódva Lezsák Sándor képviselõ T/548/17. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 102. pontja) - a törvényjavaslat 26. § (3) bekezdésének az elhagyását javasolja:
    46. "[(3) A települési önkormányzat (fõvárosban a fõvárosi önkormányzat) a rendkívüli halálesetekkel kapcsolatos feladatok folyamatos ellátására a teljes körû szolgáltatást ellátó temetkezési szolgáltatóval megállapodást köthet.]"

      Indokolás: Lásd a T/548/145. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    47. Iváncsik Imre képviselõ - kapcsolódva Pozsgai Balázs, Hajdu László, dr. Szabó György, Pál Béla, Szabó Sándorné és Filló Pál képviselõk T/548/71. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 108. pontja) - a törvényjavaslat 27. § (2) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
    48. "(2) Egészségügyi intézményben - az egészségügyi igazgatás körébe tartozó, elhalálozással kapcsolatos ügyintézésen kívül -, valamint kórház, klinika, rendelõintézet bejáratától számított [az egészségügyi intézmény területének határvonalától számított 200] 100 méteres körzetben nem lehet temetkezési szolgáltatás céljából telephelyet létesíteni és mûködtetni. A megrendelés megszerzése érdekében az eltemettetõ nem befolyásolható sem az intézmények alkalmazottai, sem temetkezési szolgáltató által."

      Indokolás: Lásd a T/548/165. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. egyharmada sem támogatja

      - az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja

      - a Környezetvédelmi biz. nem támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet

    49. Iváncsik Imre képviselõ - kapcsolódva Szili Sándor képviselõ T/548/125/2. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 110. pontja) - a törvényjavaslat 27. § (3) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
    50. "(3) Tilos temetkezési szolgáltatásra utaló reklám és hirdetõtábla elhelyezése az egészségügyi intézmény területén, épületének falán, irodájában és a [kerítéstõl (határvonaltól)] bejárattól számított [200] 100 m-en belül, továbbá a bejárattól szemmel látható módon. A temetkezési szolgáltatók névsorát és telephelyének címét - a szolgáltató kérelmére, az egyes szolgáltatók megkülönböztetése nélkül - ABC sorrendben az intézmény információs irodájában, tájékoztató jelleggel el lehet helyezni."

      Indokolás: Lásd a T/548/164. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. egyharmada sem támogatja

      - az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja

      - a Környezetvédelmi biz. nem támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet

    51. Az Önkormányzati bizottság - kapcsolódva dr. Kóródi Mária képviselõ T/548/55/1. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 127. pontja) - a törvényjavaslat 30. § (2) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
    52. "(2) A jegyzõ az elõzetes hozzájárulást nem tagadhatja meg [arra nézve] attól, aki

      a) igazolja [személyes megbízhatóságát] büntetlen elõéletét, [b)] szakmai alkalmasságát, továbbá [c)] megfelelõ pénzügyi teljesítõképességét [igazolja], és

      b/ az alapvetõ kegyeleti feltételeknek megfelelõ, a tevékenység méltóságát nem sértõ telephelyet jelöl meg, továbbá

      c/ írásbeli nyilatkozatot tesz arról, hogy vele szemben összeférhetetlenség nem áll fenn."

      Indokolás: Lásd a T/548/148/1. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    53. Az Önkormányzati bizottság - kapcsolódva dr. Kóródi Mária képviselõ T/548/55/2. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 129. pontja) - a törvényjavaslat 31. § (1) bekezdésének a következõ módosítását javasolja (a módosító indítvány elfogadása esetén a § bekezdés nélkülivé változik):
    54. "31. § [(1) A személyes megbízhatóság feltételeinek nem felel meg, aki

      a) büntetett elõéletû;

      b) az alapvetõ kegyeleti feltételeket vagy a tevékenység méltóságát megsértõ telephelyet jelöl meg, illetõleg a reklámozásra vonatkozó szabályokat megszegi.]"

      Indokolás: Lásd a T/548/148/2. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    55. Az Önkormányzati bizottság - kapcsolódva dr. Lentner Csaba képviselõ T/548/24/4. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 139. pontja) - a törvényjavaslat 33. § (1) bekezdése b/ pontjának a következõ módosítását javasolja:
    56. /33. § (1) A pénzügyi teljesítõképesség akkor megfelelõ, ha az alapító (vállalkozó)/

      "b) igazolja és vállalja, hogy [300.000,- Ft] a kormányrendeletben meghatározott mértékû vagyoni biztosítékkal folyamatosan rendelkezik, amelyet kizárólag a temetési szolgáltatást igénybe vevõk olyan kártérítési igényének közvetlen kielégítésére használhat fel, amelyet a szolgáltatással okozott."

      Indokolás: Lásd a T/548/144. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    57. Dr. Gémesi György képviselõ - kapcsolódva Szászfalvi László és dr. Gémesi György képviselõk a T/548/25/4. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 156. pontja) - a törvényjavaslat 39. § (2) bekezdése m/ pontja helyébe a következõ rendelkezést javasolja:
    58. /(2) A szerzõdésnek tartalmaznia kell:/

      "m) [az árképzés szabályait, ezen belül az ár, díj meghatározásának és változtatásának szabályait;] arra vonatkozó kötelezettségvállalást, hogy ha a gazdálkodó szervezet a kegyeleti közszolgáltatás mellett temetkezési szolgáltatást is végez, a kegyeleti közszolgáltatást más gazdasági tevékenységétõl, így a temetkezési szolgáltatástól számvitelileg elkülöníti."

      Indokolás: Lásd a T/548/157. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja

      - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    59. Dr. Gémesi György képviselõ - kapcsolódva Zakó László képviselõ T/548/117. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 158. pontja) - a törvényjavaslat 40. § (2) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:
    60. "(2) Köztemetõben [az (1) bekezdés szerint megállapított díjakat rendeletben kell kihirdetni] a kegyeleti közszolgáltatás igénybevételéért fizetendõ díjak fajtáit és mértékét az önkormányzat állapítja meg és rendeletben hirdeti ki."

      Indokolás: Lásd a T/548/158. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja

      - az Emberi jogi biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    61. A Környezetvédelmi bizottság a törvényjavaslat 41. § (1) bekezdését új e/ ponttal kiegészíteni javasolja (a javaslat elfogadása esetén a pontok jelölése értelemszerûen változik):
    62. /41. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg/

      "e/ a temetõ, a temetkezési emlékhely, továbbá a temetési hely építményei létesítésének építési szabályait"

      Indokolás: Lásd a T/548/172/2. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. támogatja

      - Az Elõterjesztõ képviselõje egyetért

    63. Iváncsik Imre képviselõ - kapcsolódva dr. Baja Ferenc képviselõ T/548/139. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 173. pontja) - a törvényjavaslat 43. § (3) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:

"(3) A törvény hatálybalépésekor az egészségügyi intézmény területén [vagy] és kórház, klinika, rendelõintézet [az intézmény] bejáratától számított [területének határvonalától számított 200] 100 méteres körzetben mûködõ temetkezési szolgáltató telephelyét a törvény hatálybalépését követõ hatodik hónap elsõ napjáig meg kell szüntetni. A megszüntetésig a telephelyet csak a 27.§-ban foglalt módon lehet megjelölni."

Indokolás: Lásd a T/548/163. számú módosító javaslat indokolását.

A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz. egyharmada sem támogatja

- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja

- a Környezetvédelmi biz. nem támogatja

- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet

II.

Az Önkormányzati bizottság és az Elõterjesztõ állásfoglalása a T/548/156. sz. ajánlás 74. pontjánál helyesen a következõ:

Bizottság:támogatjaElõterjesztõ:nem ért egyet

Összeállította: az Országgyûlés Jogi Fõosztálya

Budapest, 1999. március 18.

 

Dr. Bernáth Varga Balázs s.k.,

Önkormányzati és rendészeti
bizottságának elnöke

Kósáné dr. Kovács Magda s.k.,

Emberi jogi, kisebbségi és
vallásügyi bizottságának elnöke

 

 

Dr. Illés Zoltán s.k.,

Környezetvédelmi
bizottságának elnöke

    1. Szászfalvi László képviselõ - kapcsolódva Zakó László képviselõ T/548/110. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 95. pontja) - a törvényjavaslat 25. §-át új (3) bekezdéssel kiegészíteni javasolja:
    2. "(3) Az egyház által végzett búcsúztatás e törvény értelmében nem minõsül temetkezési szolgáltatásnak."

      Indokolás: Lásd a T/548/160. számú módosító javaslat indokolását.

      A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz.

      - az Emberi jogi biz.

      - Az Elõterjesztõ képviselõje

    3. Donáth László képviselõ - kapcsolódva Zakó László képviselõ T/548/104. sz. módosító javaslatához (a T/548/156. sz. ajánlás 5. pontja) - a törvényjavaslat 1. § (3) bekezdésének a következõ módosítását javasolja:

A T/756/161. sz. módosító indítvány az Önkormányzati bizottság ülésén VISSZAVONVA!

"(3) A [nemzet köztiszteletben álló, közmegbecsülését bíró] halottak[inak] nyughelye elõtt a tiszteletadás joga mindenkit megillet."

Indokolás: Lásd a T/548/161. számú módosító javaslat indokolását.

A módosító javaslatot(tal): - az Önkormányzati biz.

- az Emberi jogi biz. egyharmada sem támogatja

- Az Elõterjesztõ képviselõje nem ért egyet