Parlament képe
Készült: 2019.08.18.03:43:39 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

306. ülésnap, 52. felszólalás
Felszólaló Lukács Zoltán (MSZP)
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 3:00

Felszólalások:  <<  52  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Tatabányán nemrégen átadott Komárom-Esztergom megyei kormányhivatal előtte egy bevásárlóközpont volt, egy pláza volt, és a kormány úgy döntött, hogy 3 milliárd forintot arra pazarol el, hogy ebből kormányhivatalt építsen. Azért mondom, hogy pazarol el, mert a kormányhivatalhoz tartozó hivatalok eddig is teljesen rendben el voltak helyezve, sőt sok hivatalban üres emeletek és félemeletek voltak, úgyhogy még helyhiánnyal sem küzdöttek. Azért mondom, hogy pazarol el, mert az elmúlt év végén - emlékezzünk vissza - százasával, ezresével rúgták ki azért a köztisztviselőket, merthogy spórolni kell a közszférában. Ez megtörtént egyébként Tatabányán is, aztán most 3 milliárdért építették ezt a kormányhivatalt ebből a plázából.

De ez még a kevésbé érdekes kérdés, az érdekesebb kérdés az, hogy kivel építtették ezt meg. Egy Mester-Építő Kft. nevű társaság alakította át ezt a plázát hivatallá, Barna Gábor úr vezetése alatt áll; ez egy debreceni cég, de nem ő a fő tulajdonosa. A fő tulajdonosa ennek a cégnek egy Levan Investments Limited nevű, Cipruson bejegyzett cég. Ha megnézzük annak a cégnek a tulajdonosi körét, akkor azt gondolnánk, hogy derék ciprusi üzletemberek cégéről van szó, de nem így van, hanem a ciprusi céget viszont ez a Barna úr tulajdonolja a kedves feleségével együtt. (Nyakó István: Kettős állampolgár!) Ilyenkor általában azért szoktak létrehozni ilyen cégeket és így létrehozni egy kft.-t, hogy közbeiktatnak egy ilyen céget, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy ne Magyarországon fizessék meg az adót, hanem Cipruson, ami a ciprusi adóemelések után is még mindig jóval nagyobb lehetőségeket nyújt ezeknek az embereknek. (Közbeszólás: Milyen tájékozott vagy!)

Érdekes látni azt, hogy a Fidesz, aki még a lábtörlő alatt is ilyen cégeket keres, nem veszi észre, hogy egy 3 milliárdos állami beruházást olyan cégnek ad oda, amelyiknek a tulajdonosa egy ciprusi off-shore cég; azért off-shore cég, mert a cégadatok szerint Cipruson nem végez semmilyen tevékenységet, ott csak be van jegyezve.

Azt gondolom, nem jól van az, hogy ilyen módon kezelik az állami beruházásokat. Szeretném megkérdezni az államtitkár urat, hogy van-e arról tudomásuk, hogy ez a cég ez után a beruházás után számlázott-e ki a ciprusi off-shore cégen keresztül pénzeket. Került-e el adót Magyarországon ez a cég a 3 milliárdos állami beruházás után? Hajlandóak-e ezt kivizsgálni? Hajlandóak-e ennek utánanézni, és utána tájékoztatni a parlamenten keresztül az ország közösségét arról, hogy lehetséges-e, hogy azok a nemzeti off-shore lovagok építhetnek még ilyen típusú állami beruházásokat is, csak mások off-shore cégei zavarják önöket?

Köszönöm szépen a válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban. - Nyakó István: El se hiszem! Ez nem lehet igaz!)

Felszólalások:  <<  52  >>    Ülésnap adatai