Parlament képe
Készült: 2019.09.17.17:38:36 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

188. ülésnap (2009.02.16.),  5-18. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 1:57:16


Felszólalások:   5   5-18   19-22      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm. Megkérem V. Németh Zsolt jegyző urat, hogy készítse elő az esküokmányokat aláírásra, képviselő urat pedig, hogy kézjegyével lássa el azt. (V. Németh Zsolt jegyző közreműködésével dr. Bácskai János kézjegyével ellátja az esküokmányt. - Gyurcsány Ferenc, Herényi Károly, Lendvai Ildikó, dr. Kóka János, dr. Semjén Zsolt és dr. Navracsics Tibor gratulál dr. Bácskai Jánosnak.)

Képviselő úrnak magam és az Országgyűlés nevében kívánok sikeres és eredményes munkát megbízatása idejére.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kis türelmüket kérem. Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy tájékoztatom önöket, hogy Mádai Péter volt képviselőtársunk hosszan tartó, súlyos betegség után 70 éves korában 2009. február 3-án elhunyt.

Mádai Péter a Szabad Demokraták Szövetsége országos listájáról került a rendszerváltó Országgyűlés tagjai közé, 1994-ben a Veszprém megyei 1. számú választókörzetben szerzett mandátumot, 1998-ban pedig újból a párt országos listájáról került a parlamentbe. Ez utóbbi ciklusban az Országgyűlés jegyzői tisztségét is ellátta, valamint első megválasztásától kezdve a honvédelmi bizottság tagjaként dolgozott. Kérem képviselőtársaimat, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársunk emlékének. (A jelenlévők felállással adóznak Mádai Péter emlékének.) Köszönöm szépen, képviselőtársaim.

(13.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a február 1-jei határidőig 381 jelenlegi országgyűlési képviselő adta le saját, illetve hozzátartozói vagyonnyilatkozatát. Nyilatkozattételi kötelezettségének Boross Péter képviselő úr is eleget tett, de február 1-jétől lemondott mandátumáról. A Magyar Demokrata Fórum új képviselőjének mandátumigazolására később kerül sor. A képviselői vagyonnyilatkozatok nyilvánosak és az Országgyűlés honlapján megtekinthetők. Horn Gyula képviselő úr betegségére tekintettel nem adta le vagyonnyilatkozatát, képviselői jogait nem gyakorolja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy 2009. február 12-én a Szigetvári Városi Bíróság által a Toller László képviselő úr gondnokság alá helyezése iránt indított perében született, cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezést elrendelő ítélet fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett. Az alkotmány 20/A. § rendelkezései szerint a képviselő úr mandátuma ezzel 2009. február 13-ától megszűnt.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy az országgyűlési képviselők létszáma jelenleg 383 fő.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja jelezte, hogy a 2009. február 16-17-ei ülésnapokra Gúr Nándor képviselő urat, a Fidesz képviselőcsoportja pedig Tállai András képviselő urat frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta. A frissen megválasztott frakcióvezető-helyetteseknek megbízatásuk idejére sikeres és eredményes munkát kívánok.

Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr "Válságkezelés és növekedés" címmel. (A Fidesz és a KDNP képviselői elhagyják az üléstermet. - Taps az MSZP soraiban.) Miniszterelnök úr, egy kis türelmét kérem, amíg csend honol majd az ülésterem falai között. (Rövid szünet.)

Tisztelt teremben maradt Képviselőtársaim! Jelzem még egyszer, hogy miniszterelnök úr "Válságkezelés és növekedés" címmel kívánja elmondani a mai beszédét. Öné a szó, miniszterelnök úr.

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Hát elég nagy felfordulás van a világban, azt mondják, hogy nagyobb, mint amekkorát bárki is láthatott az élete során, vagy legfeljebb csak a legidősebbek, azok, akiknek van még valami kevés emlékük az 1929-33-as nagy válságról. Sőt, talán még annál is nagyobb, mert mondják, akik értenek hozzá, hogy az emberiség történetének ez az első igazán globális pénzügyi és gazdasági válsága, olyan válság, amely valamennyi világgazdasági régióra, valamennyi szektorra, valamennyiünkre hat, egyikünk sem tud elbújni előle.

Az első tapasztalat, amivel mindannyian találkozunk, hogy hirtelenjében mindenkinek egy kicsikével, vagy nem is olyan kevéssel kevesebb jövedelme lett, és nagyobb a kockázat. Erre panaszkodnak az emberek, szűnnek meg a munkahelyek, erre panaszkodnak a vállalkozások, egyszer csak eltűnnek a vevők a piacról, vagy ha vannak, akkor sokkal kevesebbet vesznek, mint korábban. És hát, mi tagadás, ugyanez a helyzet az államoknál is, hiszen ha kevesebb jövedelmük van azoknak, akik adót fizetnek - kevesebb jövedelme van az embereknek, kevesebb jövedelme van a vállalatoknak -, akkor bizony az állam, amely éppen tőlük kap adóbevételt, hát ő is nyögi ennek a válságnak az összes terhét.

Van egy sajátossága ennek a válságnak. Sajátossága például az, hogy azok az államok, amelyeket korábban például Európában a legsikeresebbeknek és a legversenyképesebbeknek gondoltunk - csak emlékeztetném önöket Írországra, a balti államokra -, ezek közül jó néhány ma a legnehezebb helyzetben van. Nem egyszerűen válságban vannak, hanem összeomlott a gazdaságuk. Azok a gazdaságok, amelyeket a legversenyképesebbeknek gondoltunk. Ezt csak azért mondom, mert később majd utalni fogok rá, hogy ha a versenyképesség önmagában nem támaszkodik egy kiegyensúlyozott belső gazdasági szerkezetre, akkor ez a versenyképesség ilyenkor nagyon gyorsan elillanhat, és súlyos, a válságnál is mélyebb összeomlásba taszíthatja az országot, mint ahogy történik ez most Lettország vagy Írország esetében.

Az államok nagyon furcsa, sajátos nyomás alatt vannak. Miközben csökken az ő bevételük is, aközben a lakosság, amely szintén gondban van, és a vállalatok, amelyek szintén gondban vannak, teljesen természetesen hol próbálnak meg leginkább menedéket találni? Hát leginkább az államoknál, a különböző kormányoknál.

Ha körülnézünk a világban, azt látjuk, hogy nagyjából három alapvető kormányzati válságkezelési mechanizmus alakult ki. Az elsőt azok az országok tudják alkalmazni, amelyeknek a valutája úgynevezett világpénz, olyan pénz, amelyet mindenki használ, szinte függetlenül attól, hogy mi a nemzeti valutájuk, amelyben takarékoskodnak a világban. Ilyen az amerikai dollár, az angol font vagy az euró. Aki ezekkel a fizetőeszközökkel fizet otthon, most megteheti azt - miképp teszi az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy az euróövezet nagyon sok országa -, hogy azt mondja, ugyan sokkal kisebb a bevételem, de mindegy, kezdjünk el felvenni hatalmas nagy hiteleket, hiszen dollárban, angol fontban, euróban még lehet kibocsátani államkötvényt, nem baj, ha eladósodunk, azt egyszer majd vissza fogjuk fizetni, vannak olyan hitelezők, akik hajlandók a mi papírjainkat megvenni. Nagyjából ezek azok az országcsoportok, amelyek ezt megtehetik. Hozzáteszem, ők sincsenek mindig könnyű helyzetben, például Ausztria állampapírjaiért nincs hatalmas kereslet.

Létezik az országoknak egy másik csoportja: Norvégia, Oroszország, Kína, az Öböl menti országok, amelyeknek a többsége - nem mind, a többsége - elsősorban olaj- és gázbevételekből hatalmas tartalékokat halmozott fel az elmúlt évtizedekben. Ezek az országok - amelyeket korábban említettem - mit tesznek most? Azt mondják, nem baj, ha kisebb az állam bevétele, tudjátok, mit, álljunk neki és használjuk fel a korábban felhalmozott hatalmas tartalékokat, ebből fizessük ki a mai nap számláját, próbáljuk megsegíteni az ország polgárait, próbáljuk megsegíteni a vállalkozásokat.

(13.20)

És hát, mi tagadás, van az országoknak egy harmadik csoportja, Magyarország ebbe a csoportba tartozik, azok az országok, amelyek nemzeti valutája nem világpénz, és azok az országok, amelyek az elmúlt években hatalmas, sok száz milliárd euróra vagy dollárra rúgó felhalmozásokat nem tettek, nem tehettek meg. Ezek az országok bizony alapvetően azzal küzdenek, hogy hogyan tudják megőrizni fizetőképességüket. Amikor országokról beszélek, akkor nem csak államokról beszélek. Itt mindenkiről beszélek. Beszélek az emberek fizetőképességéről, akiknek sokszor csökken a jövedelmük, de törleszteni kell a részleteket, ki kell fizetni a rezsit. Gondban vannak. Beszélek a vállalatok fizetőképességéről, amelyek termelnének, nem egynek még van piaca, de már nem kap hitelt a bankoktól. Azt mondják, hogy a világon minden ötödik dollár vagy euró eltűnt a piacról. Húsz százalékkal csökkent a világban az ott lévő pénz mennyisége.

És mi tagadás, beszélek az államokról is, beszélek a kormányokról is, amelyek most azzal szembesülnek, hogy ugyan megtervezték a 2009-es évet, de kiderült, hogy a költségek nemcsak hogy nem csökkennek, helyenként még növekedtek is, ehhez képest pedig a bevételek nem akarnak megérkezni, vagy legalábbis ilyenek az előrejelzések. Ezeknek az államoknak nincs más lehetőségük, mint hogy újragondolják költségvetésüket, újragondolják gazdaságpolitikájukat, társadalompolitikájukat, megnézzék, mit lehet tenni akkor, amikor hatalmas lyuk tátong vagy ennek veszélye fenyegeti az országokat, hogyan lehet összeilleszteni a bevételeket és a kiadásokat.

Magyarország ugyanakkor még egy kihívással szembe kell hogy nézzen. Ha úgy tetszik, Magyarország kettős szorításban van. Tudniillik, Magyarország egyik oldalról osztja a válsággal szembesülő országok ezen harmadik csoportjának sorsát. Azaz meg kell őrizni a fizetőképességet, egyensúlyt kell teremteni bevételek és kiadások újraszerkesztésével. A másik oldalról Magyarországnak a válságtól függetlenül is, az elmúlt években, nagyjából az elmúlt 10-11 évben nagyobb részt az elmaradt nagyon fontos szerkezeti reformok miatt, olyan reformok miatt, amelyek növelték volna az ország versenyképességét, gazdaságának erejét, nemcsak fizetőképességét kell hogy megőrizze, hanem ezzel párhuzamosan, már gondolva a válság utáni időszakra is, a versenyképességét is kell javítania. Ez bizony majdnem olyan, mint zsákban táncolni.

Úgy kell versenyképességet javítani, hogy nincs rá több pénzünk, mint korábban, hanem kevesebb pénzünk van. Úgy kell helyreállítani a megbomlással fenyegető egyensúlyt, hogy eközben nem elegendő csak takarékoskodni - azt is kell -, hanem olyan szerkezeti átalakításokat is kell eszközölni, amelyek középtávon javítják az ország versenyképességét, javítják az ország növekedési erejét. Ez az igazi feladat. Erre a kettős szorításra kell Magyarországnak válaszolni. Hadd mondjak egy-két számot. Talán jó két héttel ezelőtt, amikor ugyancsak itt álltam önök előtt, azt mondtam, hogy az a várakozásuk az elemzőknek, a kutatóknak, hogy Magyarországon az idén a gazdaság 2,5-3 százalékkal csökkenhet. Most azt javaslom, hogy azzal kalkuláljunk, követve az őszi példát, hogy ez a növekedés, de pontosabb talán, ha úgy fogalmazunk, hogy nem negatív a növekedés, hanem ez a csökkenés ennek a sávnak a számunkra kedvezőtlenebb felén lesz, mínusz 3 százalék. Jobb visszafogottan tervezni.

De még ehhez is hozzá szeretnék valamit tenni. Vannak olyan elemzők, akik azt mondják, hogy az elmúlt hetekben, nagyjából jó egy hónapban megváltozott a magyar lakosság viselkedése. Míg korábban inkább arról cikkeztek, hogy mintha nem akarnák észrevenni a családok és az emberek, hogy itt fenyeget és közelít a válság, most már mintha mást gondolnának. Elkezdtek kevesebbet költeni, és inkább megtakarítanak. Azt mondják nekem a banki jelentések, hogy a lakossági megtakarítások mértéke növekszik. Ez egyik oldalról jó hír, hiszen az emberek nem verik magukat újabb adósságba, gondolnak a jövőre. De mint mindennek van árny- és kedvezőbb oldala, ennek is van egy árnyoldala. Ha a magyar lakosság nem költ annyit, mint amennyit korábban tervezett, akkor még a belső piacokon, Magyarországon belül is egyre nehezebb lesz majd eladni, akkor még ez is csökkentheti a gazdasági növekedést. Ezért, bármilyen furcsa, vannak, akik azt mondják, ennek az lesz a következménye, hogy nem 3, hanem 3,5 százalékkal fog csökkenni a gazdaság. A kormány úgy számol, hogy forgatókönyve van erre a rosszabb verzióra is.

Mit kell tenni? Ha kettős szorításban vagyunk, akkor egyszerre legalább kettős választ kell adnunk: megőrizni a fizetőképességet, megőrizni az egyensúlyt, javítani a versenyképességet, javítani az ország növekedésében ott rejlő lehetőségeket legalább 1,5-2 százalékponttal. Ha még konkrétabban fogalmazok, akkor azt a célt érdemes egy ilyen helyzetben megfogalmazni, most már nem könyvelői szemlélettel, hogy az átalakítások során növeljük az ország gazdasági növekedésében ott rejlő, ott szunnyadó potenciált legalább 1,5-2 százalékponttal. Legyen az továbbra is célja az országnak, hogy az Unió átlagos növekedését ennyivel majd meghaladja az ő növekedése. Növeljük a foglalkoztatást, a mai alacsony, 57 százalékos szintről 65-70 százalékra. Olyan programot rakjunk össze a következő 3-4 évre, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország bevezesse az eurót, és mindezt úgy, hogy közben fennmaradjon az egyensúly.

Ha már az egyensúlynál tartok, mielőtt tovább folytatom, erről azért kell mondanom egy-két mondatot. Az a család, amely azzal szembesül, hogy kérem szépen, bár szeretnék többet költeni, de ahogyan korábban kaptam hitelt, most nem kapok hitelt, az a család mit csinál? Az a család fogja magát, és átalakítja a családi költségvetést. Megpróbál új bevételek után nézni vagy csökkenti a kiadásait. Ugyanígy tesznek a vállalatok is. Magyarország számára van egy kényszerítő feladat. Ha meg akarjuk őrizni azt az egyensúlyt, amelyet korábban megfogalmaztunk, akkor bizony idén a korábban tervezettnél nagyjából 200-220 milliárd forinttal kevesebbet költhetünk. Ez a tartalékokkal együtt a nemzeti jövedelemnek mintegy 1 százaléka. Jövőre úgy kell igazgatnunk a dolgainkat, hogy az államnak elegendő legyen mintegy 550 milliárd forinttal kevesebbet költeni, mint amit korábban terveztünk, ez nagyjából már a nemzeti jövedelem 2 százaléka. 2011-ben pedig még ennél is kevesebbet, nagyjából 650 milliárddal kevesebbet szabad elköltenünk, mint amit korábban terveztünk.

Azt is megmondhatom önöknek, hogy ennyivel kevesebbet költeni a magyar államháztartás szerkezetében nem lehet. Pénzügyesek, pénzügyminiszterek, elemzők sokszor használják azt a kifejezést, hogy fűnyíróelven csökkenteni kiadásokat. A bennünket nézőknek és hallgatóknak mondom, ez azt jelenti, hogy ahány fajta kiadás van, mindegyikből elvesznek pont ugyanannyit, 1-2 százalékot. Mint ahogy otthon a kertben a fűnyíró minden egyes fűszálat azonos magasságúra vág le. Fűnyíróelven takarékoskodni itt nem lehet. Ha fűnyíróelven takarékoskodunk, akkor abba tönkremegyünk. Itt aki csak könyvelői szemlélettel áll ehhez a dologhoz, annak vége van.

Ráadásul egy fontos elemet nem lehet így érvényesíteni. Azt, hogy hogyan lesz ebből nagyobb versenyképesség, hogyan lesz ebből nagyobb teljesítmény. Hiszen az, hogy legyen egyensúly, csak az egyik feltétel. A versenyképesség a másik. Ezért is, ezért is, de nem csak ezért, régóta talán halogatott, átfogó szerkezeti változtatások sokaságát javasoljuk elindítani. Összefüggő, egymással is kapcsolatban lévő, nem elkülönülő beavatkozásokat, hanem a magyar gazdaság- és társadalompolitika alappilléreit, alapmechanizmusait meghatározó, átfogó és mély beavatkozásokat javaslunk elindítani.

(13.30)

A rendszerváltozást követő évek után Magyarországon két alkalommal indult neki kormány átfogó programmal az ország megújításának: a '90-es évek közepén - sokan emlékeznek arra az időszakra, döntően 1995-től '97-98-ig tartott -, majd 2006-tól 2008-ig. (Almássy Kornél nevet.) Ez a harmadik nagy reformprogram a rendszerváltozás után, amelyet javaslunk elindítani, amire az országnak szüksége van, aminek során ugyanakkor érdemes végiggondolni az előző programok tanulságait, érdemes elemezni, az elemzésből pedig megérteni, hogy mi az, amit másképp kell csinálni, mint ahogy akár mi magunk csináltuk korábban, akár elődeink csinálták.

Hol kell beavatkozni? Azt javasoljuk, hogy öt területen kezdeményezzünk átfogó átalakításokat: az adórendszerben, a szociális rendszerben, a nyugdíjrendszerben, a gazdaságpolitika támogatáspolitikájában, szektorpolitikájában, ötödrészt a politikai képviseleti és igazgatási rendszerben.

Hát menjünk sorba! Ami az adórendszert illeti, mielőtt a számokat mondanám, először is azt hadd mondjam el, hogy mi a cél, mi a szándék - a számok majd ebből következnek. A szándék egyszerű. A szándék az, hogy jobban megérje dolgozni, jobban megérje munkából keresethez jutni, mint a korábbiakban; adjunk engedményt és kedvezményt ahhoz, hogy valaki munkajövedelemre építse fel boldogulását; ösztönözzük, hogy ha valakinek van munkája, az még többet keressen, és akarjon még többet keresni, ezt ne büntessük még nagyobb adókkal; csökkentsük az ösztönzést, hogy valaki a munka világából a segélyek és támogatások világába lépjen át, illetve ellenösztönözzük, hogy valaki ebben a világban próbáljon meg boldogulást találni; keressük annak a lehetőségét, hogy aki pedig odakerült, az inkább akarjon visszafelé jönni a munka világába. Ez nyilván azt jelenti, hogy annak az útját keressük, hogy a munkajövedelemre, a munkabérre rakódó adókat kell csökkenteni, és más adókat, hogy pótoljuk a kieső bevételeket, ezzel arányosan növelni kell.

Csak az adórendszer átalakítása önmagában egyébként nem vezetne eredményre. Az adócsökkentés önmagában nem csodaszer. Ahhoz, ha az adórendszerbe be akarunk avatkozni, és azt akarjuk, hogy sikeres legyen, hozzá kell még tenni egy sor más átalakítást is, ráadásul. Azzal nem kecsegtethetem Magyarországot, hogy kérem szépen, olyan helyzetben vagyunk, hogy nagyvonalúan le lehet mondani adóbevételekről. Nem mondanék igazat. Akkor még kevésbé tudnánk azokat a kiadásokat finanszírozni, amelyeket kell. Ma nem az a helyzet, hogy lemondhat az állam nagy adóbevételekről, hiszen ma is az a gondunk-bajunk, hogy kevesebb a bevételünk; mint ahogyan mondtam, idén legalább 200 milliárd forinttal, mint amire számítottunk. Ha itt azt ígérem önöknek, hogy általában lemondunk az adóbevételekről, akkor becsapnám önöket. Az adóreform nem általános adócsökkentés, hanem bizonyos adónemekben érdemi adócsökkentés, máshol pedig ugyanennyivel az adóalapok és adókulcsok növelése és emelése.

Az az adójavaslat, amelyet teszünk, 2009-ben az adózók összességében és a költségvetésben semleges. Nagyjából ugyanannyival csökkennek az adók, mint amennyivel növekednek. 2010-ben és '11-ben egypár tízmilliárd forinttal az adózóknak jobb. A költségvetés adóegyenlege 2010-ben és '11-ben negatív lesz a mostanihoz képest. A költségvetés mond le nem jelentős, pár tízmilliárd forintos adóbevételről '10-ben és '11-ben. De közelebb járunk a valósághoz, ha azt mondjuk, hogy ez itt alapvetően egy egyensúlyi adópálya, semleges adópálya, olyan, amelyben összességében, a pluszok és a mínuszok oldalán 800-900 milliárd forintot mozgatunk meg itt is és ott is.

Nézzük az egyes adónemeket! Azt javasoljuk, hogy a személyi jövedelemadó alsó kulcsának alkalmazását a mai 1,7 millió forintról, ahonnan már ezzel kell adózni, emeljük 3 millió forintra. Ily módon az adózók 85-87 százaléka ezzel az alacsonyabb kulccsal fog adózni. Mi ez az alacsonyabb kulcs? Azt javasoljuk, hogy ez az alacsonyabb kulcs 19 százalék legyen a mostani 18 százalék helyett, de gyorsan tegyük hozzá: úgy alakítsuk át az adójóváírás rendszerét, hogy ennek következtében azok, akik eddig 18 százalékos kulccsal fizettek 1,7 millió forintig, ők se járjanak rosszul. Azaz a 19 százalékos adókulcs nem jelent magasabb adókötelezettséget, mert közben megváltozik az adószámítás szabálya. Ez az első javaslat. Továbbra sem fizet tehát a minimálbérhez közeli jövedelem adót, utána elkezdődik a 19 százalékra való felmenetele az adónak 3 millió forintig, ezt követően lépne be a legmagasabb adókulcs, amely 36 helyett 38 százalék lenne.

Azt javasoljuk, hogy ezzel egy időben 5 százalékponttal, 32-ről 27-re csökkentsük a munkáltatók, a munkaadók által alkalmazott járulékkulcsot. Ők többfajta járulékot fizetnek, ez együtt 32 százalék; 32 helyett ez legyen 27 százalék. Elmondhatom önöknek, korábban kalkuláltunk azzal, hogy ez legyen ennél valamivel magasabb, de ahhoz az egységes egészségügyi hozzájárulás mai 1950 forintját kellett volna magasabbra emelni. Sokakkal konzultáltunk az elmúlt hetekben, a munkaadók azt kérték - majdnem azt mondhatom, hogy majdnem ahhoz ragaszkodtak, legalábbis egy jelentős részük -, hogy ha azon az áron lehet ennél nagyobb járulékcsökkentést csinálni, hogy közben emelni kell az egységes egészségügyi hozzájárulást, akkor inkább legyen az 5 százalékos járulékcsökkentés.

Ezzel egy időben azt javasoljuk, hogy azt a különadót, amelyet 2006-ban a költségvetési kiigazítás érdekében vezettünk be - ezt fizették magánszemélyek is, plusz 4 százalékot, fizették vállalkozások is, ugyancsak plusz 4 százalékot -, ezt a különadót szüntessük meg.

De hát így azért meglehetősen sok adóbevételről mondunk le, mint mondtam, nagyjából 800-900 milliárd forintról. Hát ezt máshol be kell szedni! Hol javasoljuk, hogy ugyanez az adóbevétel többletként bejöjjön? A következő helyeken.

Azt indítványozzuk, hogy az általános forgalmi adó, abban a termékkörben, ahol ez ma 20 százalékos, csak abban - nem érintve tehát az 5 százalékos adókulcsot és azt a termékkört -, 20-ról 23 százalékra növekedjen. Azt javasoljuk továbbá, lényegében ehhez nagyon hasonló természetű adókulcsról beszélve, hogy az úgynevezett jövedéki adót - tudják, üzemanyagokra, dohányra, alkoholtermékekre fizetjük ezt a plusz jövedéki adót - különböző termékekre különböző mértékben, 3-7 százalékig terjedően növeljük.

Az előzőeken túlmenően a kormány indítványozza, hogy a társasági különadó megszűnését követően a vállalkozások társasági adója - az, amit csak akkor fizetnek, ha van nyereségük, a nyereségből fizetik be az adót - 16-ról 19 százalékra növekedjen.

A személyi jövedelemadó sávhatárának ilyen jelentős átalakítása és megnövelése egyben azt is igényli, hogy egyszerűsítsük az adórendszert és szélesítsük az adóalapokat; ugye, mindenki tudja, hogy ez a feltétele alapvetően az adócsökkentésnek. Ez pedig azt igényli, hogy rendkívül széles körben csökkentsük a kedvezmények, mentességek, kivételek mértékét. Pontosan tudom, hogy ezt könnyű mondani. Vannak olyan mentességek és kedvezmények, amelyeket nagyon szerettünk, amelyeket nem lesz könnyű majd megváltoztatni, biztosan sokat fogunk rajta vitatkozni. Mit csináljunk példának okáért az üdülési csekkel, mit csináljunk a különböző étkezési kedvezményekkel? Végig kell majd menni ezen az úton, meg kell beszélni, hogy mikor és hogyan áll arányban mindaz, amit el szeretnénk érni, és mikor és hogyan áll arányban mindezzel együtt ennek társadalmi vagy egyéb költsége.

(13.40)

Hogyan fog kinézni akkor ez az adórendszer? A társasági adót tekintve ebben a térségben - Lengyelországot, Szlovákiát és Csehországot is ideértve - a 19 százalék alacsony adónak számít - alacsonynak. Ha a személyi jövedelemadó 3 millió forintig 19 százalék, akkor ez bizony ott versenyképes. Ha a vállalkozások által fizetett munkaadói járulék 32 helyett 27 százalék, akkor ez kevesebb, mint a mai szlovák vagy cseh hasonló adómérték. Ezzel az adóátalakítással a magyar adórendszer ebben a régióban versenyképes lesz, és ami pedig az alkalmazottaknak rendkívül fontos, kiküszöböljük azokat az anomáliákat, amelyek évtizede itt vannak a magyar adórendszerben, hogy vannak olyan fizetési kategóriák, ahol ha egy forinttal többe kerül a munkáltatónak az alkalmazottja bére - mert mondjuk, felemeli -, ebből az egy forintból 70 fillért az államháztartásnak kellett befizetni.

Az átlagjövedelmek szintjén ma úgy osztoztunk, hogy 1 forintból több mint 50 fillér ment be az államháztartásba különböző adók, járulékok formájában; a mostani átalakulás következményeként megfordul az arány: az összes költségnek több mint a fele a munkás, az alkalmazott zsebébe kerül, és csak a kisebbik fele megy be az Államkincstárnak.

De önmagában az adórendszerrel nem tudnánk eleget változtatni, ha ehhez nem illesztjük hozzá a szociális rendszert. A szociális rendszer átalakításának az a célja, hogy az kapjon többet, aki jobban rászorul, és akinek magasabb a jövedelme, több a vagyona, az elsősorban a munkajövedelmét élvezze, ahhoz kötődjön kevesebb adó, és ezzel párhuzamosan kevesebb támogatást, kevesebb segélyt adjunk neki.

Nagyjából ezermilliárd forintot költünk szociális támogatásra. Ezermilliárdot! Ennek a 40 százalékát, nagyjából 400 milliárd forintot úgynevezett célzott támogatással, azaz mondjuk, egy lakhatási támogatásnál, amit az önkormányzat ad, az önkormányzat megnézi, hogy a szóban forgó lakónak milyen a családi, jövedelmi helyzete, és ennek ismeretében dönt, hogy mennyi lesz a lakhatási támogatása. Nagyon sok jogcímen - szinte megszámlálhatatlanul sok jogcímen -, nagyon bonyolult döntések közepette kapnak a családok, emberek ilyen-olyan célzott támogatást. Hát alig van ember, aki ezt tudja követni, de legalábbis azt nyugodtan mondhatom, nincs olyan átfogó, egységes rendszer Magyarországon, amiből kiderülne, hogy ki kitől, milyen jogcímen, pontosan mennyit kap.

Az a legfontosabb célunk a célzott támogatások területén, hogy 2010. január 1-jétől a Magyar Államkincstárban kiépüljön az a mechanizmus, ahol valamennyi magyar állampolgár nevén számon tudjuk tartani, hogy milyen támogatást, mennyit kapott szociális célra, milyen okból. S természetesen az adatvédelemre vonatkozó szabályozás megtartása mellett azoknak, akiknek ilyennel dolguk van - mondjuk, egy helyi jegyző, egy szociális osztály vezetője, akinek dönteni kell, hogy kell-e még újabb támogatást adni -, ehhez hozzáférést kell biztosítani. Ez teszi lehetővé, hogy középtávon még célzottabb támogatáspolitikát alakítsunk ki. 2010. január 1-jétől ez csak az állami átutalásokra fog vonatkozni, 2011-től már az önkormányzatok támogatása is ugyanebbe a rendszerbe fog illeszkedni.

Más természetű a kérdés azoknál a támogatásoknál, amelyeket mindenki egyformán kap. Van jó néhány ilyen támogatás. Szocpolt - ahogy az emberek mondják, a lakásvásárláshoz, lakásépítéshez illeszkedő szociálpolitikai kedvezményt - mindenki ugyanannyit kap. Ugyanannyit kap a bankigazgató, mint a segédmunkás, függetlenül attól, hogy az egyiknek iszonyatos erőfeszítés egy lakás megvásárlása; hát a másiknak - mondjuk úgy - közel sem annyi.

Családi pótlékot - eltekintve a három- és többgyermekesek ezentúl is fennmaradó adókedvezményétől, ezt fenn kívánjuk tartani - nagyjából-egészében mindenki egyformán kap. Hozzáteszem: ez ma egy lényegesen jobb rendszer, mint az a korábbi rendszer, ahol azok kaptak többet, akik többet kerestek. Azt nagyon nem szerettük mi szociáldemokraták, szocialisták; azzal szembementünk. Még tovább szeretnénk vinni azt a logikát, amelyet 2005-ben, 2006-ban alkalmaztunk; azt mondjuk, hogy azoknak, akiknek több a jövedelme, ne legyen annyi támogatásuk. Voltak olyan javaslatok, hogy vegyük el a magas jövedelműektől. Mi ezzel nem értünk egyet. Azt gondolom, ez túlságosan brutális lenne.

Tegyük inkább azt, hogy az ilyen, mindenkinek egyformán járó támogatásokat - ilyen például a családi pótlék - illesszük bele az adórendszerbe, tegyük be a jövedelmek közé, legalulra; oda, ahol egyébként még nincs adófizetési kötelezettség, hiszen tudják, havi 60-70 ezer forintnál még Magyarországon nincs személyi jövedelemadó. De azok, akiknek van jövedelme, azok attól, hogy ezeket a szociális vagy társadalmi juttatásokat beépítjük az adózás rendszerébe, majd valamivel többet fognak fizetni.

Hogy is néz ez majd ki a gyakorlatban? Mert természetes, hogy innentől kezdve együtt kell nézni az adózást és a szociális támogatást. Ki jár jól, és ki jár rosszul? A kollégáink elvégezték ezeket a számításokat, megnézték, hogy mondjuk, egykeresős egygyermekes családban, kétkeresős egy- vagy kétgyermekes családban - és folytathatnám a sort -, ha mindezt megcsináljuk az adórendszerben, mindezt megcsináljuk a szociális rendszerben, akkor hogyan fognak járni a családok attól függően, hogy kinek mennyi a jövedelme. Ezek a grafikonok természetesen az országgyűlési képviselő kollégáknak és a nyilvánosságnak is rendelkezésre állnak.

Mit láttunk, mit tapasztaltunk? 130 ezer forint havi jövedelemig vagy nem csökken sem a személyi jövedelemadó-teher, sem pedig a társadalmi juttatás - ez van 100 ezer forintig -, vagy 100-130 ezer forint között, bár csökken a társadalmi szociális juttatás, de legalább ennyivel csökken az adóteher is. Azaz 130 ezer forintig - két különböző módon - sem jobban, sem rosszabbul nem járnak az emberek. Hozzáteszem: kérdezhetnék, hogyan van az, hogy ők nem járnak jobban. Őszintének kell lenni! A magyar adórendszert úgy alakítottuk át - hozzáteszem: mondom a kormánypárti képviselőknek, éppen mi, 2002-t követően -, hogy az alacsony jövedelműek ma nagyon kevés adót fizetnek, vagy szinte egyáltalán nem, ott már több adócsökkentést nem nagyon tudunk adni. 130 ezer forint fölött viszont az adócsökkentés miatt élvezett előnyök meghaladják a szociális, jóléti, társadalmi és egyéb juttatások csökkentéséből fakadó hátrányokat, ott az egyenleg pozitív.

Nem kell azt gondolni persze, hogy hirtelen hatalmasat változik a helyzet. Legyünk ebben az ügyben nagyon korrektek, pontosak: ez pár százalékos jövedelememelkedést fog összesen jelenteni; nem 10-20-30 vagy 40 százalékot, de pár százalékot igen.

Vannak olyan juttatások, amelyeket nem lehet sem célzottnak, sem - példának okáért - univerzálisnak tekinteni, ilyen például a gyed. Sokan felvetették, hogy csökkentsük a gyed idejét a mai kettő évről egy évre. Nem javasoljuk ezt. Azt javasoljuk, hogy őrizzük meg azt a mai szabályt, hogy gyed legfeljebb két évig adható. Azt viszont valóban javasoljuk, hogy a gyed alkalmazásának, alkalmazhatóságának szabályait változtassuk meg. A mai szabály szerint valakinek ahhoz, hogy gyedet kapjon, összesen legfeljebb hat hónapi munkaviszony kellett megelőzően. Már tudta a leendő édesanya, hogy gyermeket vár, még mindig elhelyezkedhetett abban a reményben, hogy ezek után, ha pár hónapi munkaviszonyt igazol, akkor utána két évig kaphatja a gyedet.

Szerintem a félreértések elkerülése érdekében - és talán még a csábítás elkerülése érdekében is - jobb, ha azt tesszük, hogy ahhoz, hogy valaki gyedet kapjon, legalább egy év munkaviszony kell; és azt mondjuk, hogy ugyanakkor nem kaphatsz tovább gyedet, mint ahány hónapig korábban dolgoztál. Tehát a gyed ideje valahol egy év és két év között, attól függően lesz hosszú, hogy valakinek milyen hosszú munkaviszonya lesz.

(13.50)

Akinek természetesen két évet meghaladó előzetes munkaviszonya volt, az továbbra is két évig fogja kapni a gyedet.

Három: nyugdíjrendszer. Ez a nyugdíjrendszer a válság közepette azzal fenyeget bennünket, hogy nem leszünk képesek garantálni a ma nyugdíjasok nyugdíját és a holnap nyugdíjasainak a nyugdíját. Egy ilyen helyzetben nyilvánvalóan nem lehet egy kormány tétlen. Olyan intézkedéseket kell tenni, amelyek egyik oldalról garantálják, hogy a ma nyugdíjasai megkapják a nyugdíjukat, és alapvetően annyi nyugdíjat kapnak, mint amire korábban számítottak; őket védenünk kell, hiszen ők már nehezen tudnak alkalmazkodni. Úgy kell alkalmazni az új szabályokat, hogy őket méltánytalan hátrány ne érje, másrészt olyan átalakítást kell csinálni, hogy a mai 30-40 évesek nyugdíja is biztonságban legyen akkor, amikor nyugdíjba mennek.

Az 1997. évi nyugdíjreform után ezért most újra, mintegy második nagy erőfeszítésként a mai nyugdíjrendszer mély, lényeges átalakítását, megújítását javasoljuk, azzal, hogy a mai nyugdíjrendszer három nagyon fontos jellemzőjét egyidejűleg változtatjuk meg. Persze, ezek különböző időpontban lépnek majd hatályba. Menjünk sorba!

Azt javasoljuk, hogy építsük be a havi nyugdíjakba a 13. havi nyugdíjakat. Ez azt jelenti, hogyha még akarnák, akkor sem tudnák elvenni azoktól a nyugdíjasoktól, akiknek most ezt odaadjuk. Azért is mondom ezt, mert újra és újra felbukkannak ilyen javaslatok. Ez beépül az ő nyugdíjrendszerükbe, egy évben nem kétszer fogják megkapni arányosan, hanem 12 hónapban egymás után. Hozzáteszem: persze, ezzel azt is mondom, hogy ezt azok kapják meg, akiknek ma jár, és azoknak, akik majd ezt követően mennek nyugdíjba, a nyugdíjszámítás módja az egyes hónapokra ahhoz fog illeszkedni, ami a mai, jelenlegi főszabály.

Kettő: azt javasoljuk, úgy alakítsuk át a svájci indexálás rendszerét, hogy megóvjuk attól a nyugdíjasokat, hogy ha válság idején csökkenne a jövedelmek reálértéke, akkor csökkenjen az ő nyugdíjuk is, ugyanakkor ne fosszuk meg őket attól a lehetőségtől, hogy ha növekszik az ország gazdasága, akkor az ő nyugdíjuk is növekedjen, azaz őrizzük meg azt a korábbi elvet, hogy együtt sírunk, és együtt nevetünk. Ne tegyük meg azt a javaslatot, amit sokszor hallok szóba hozni politikusok részéről vagy elemzők részéről, hogy dobjuk ki az ablakon a svájci indexet, és legyen helyette szimplán inflációval korrigált nyugdíjrendszer, azért nem, mert ez megfosztaná a nyugdíjasokat attól, hogy ha növekszik az ország gazdasága, akkor abból ők is részesedjenek.

Mit csináljunk? Csináljuk azt - ez a kormány javaslata -, hogy kössük hozzá a svájci index alkalmazását és pontos számítási módját ahhoz is, hogy mennyivel növekszik a gazdaság.

A kormány alapjavaslata a következő: ha a gazdaság 2 százaléknál kisebb mértékben növekszik, vagy mint az idén, nemcsak hogy nem növekszik, hanem csökken, akkor is garantáljuk, hogy a nyugdíjasok nyugdíjának reálértéke fennmarad; ilyenkor automatikusan inflációval korrigáljuk. Ha a növekedés nagyobb, mint 2 százalék, akkor az infláció mellett egyre nagyobb mértékben tegyük oda a keresetek növekedését is, a nyugdíjasok velünk együtt gazdagodjanak, vagy legalábbis gyarapodjanak, legyen magasabb a nyugdíjuk, és valahol a 4 százalékos gazdasági növekedésnél - ugye, lényegében ez a cél, hogy legalább ennyi legyen Magyarország növekedése -, ott érje el az 50-50 százalékos arányt az indexen belül a keresetnövekmény és az inflációs elem. Ez a második javaslat.

A harmadik javaslat: azt javasoljuk, hogy rendkívül hosszú átmeneti idővel, rendkívül lassan, azaz 2016-tól, mostantól számítva hét év múlva kezdődően, évente négy hónappal növekedjen a nyugdíjkorhatár, egészen addig, amíg el nem éri a 65 éves korhatárt. Ez 2025-ben lesz.

Ezzel a három intézkedéssel együtt a magyar nyugdíjrendszer 2050-ig egyéb és új beavatkozás nélkül még akkor is egyensúlyban lesz - ezáltal biztosítja, garantálja a mai és a leendő nyugdíjasok nyugdíjának a kifizethetőségét -, hogyha ilyen cudar éveknek nézünk elébe, mint amilyen éveket most látunk magunk előtt. Ez volt a harmadik elem.

Ami a negyedik elemet illeti: természetesen önmagában ettől még nem feltétlenül lesznek erősebbek a vállalkozások, közvetlenül ettől még nem lesz könnyebb az életük. Ha ők most hallgattak bennünket, nyilván azt mondhatják: de nekünk közvetlenebb támogatás is kell, mert ettől lehet, hogy az állam jobban fog működni, ennek közvetetten mi is a haszonélvezői leszünk, de mi közvetlenebb támogatást is szeretnénk. Ennek nagyon sok eszköze van. Az elmúlt hetekben, hónapokban ezekről sokszor beszéltünk, ezért itt csak jelzem őket, nem megyek bele a részletekbe.

A kormány azt kezdeményezte, hogy kormányzati, európai uniós forrásokból javítsuk a vállalkozások finanszírozását, hogy több hitelhez juthassanak hozzá. Nagyjából 1400 milliárd forintot fordítunk erre a célra. Ezekről már megállapodtunk a bankokkal. Kétségtelen, és ezzel még lesz dolgunk - mondom ezt az illetékes minisztereknek -, időnként a bankok nem olyan gyorsak, mint ahogyan azt mi szeretnénk, de még fontosabb, hogy ahogyan azt a vállalkozások szeretnék.

Kettő: egyetlenegy ponton mi is tudunk beruházásokat élénkíteni, na nem annyit, mint az Egyesült Államok, de nagyjából 1800 milliárd forintnyi új beruházást előre tudtunk hozni, és a piacra tudunk vinni. Ezek döntően építkezések: kórházak, utak, egyetemek, egyéb közösségi beruházások. Ezek listáját nyilvánosságra hoztuk. Nagyon pontosan lehet tudni, a következő hónapokban melyik városban, melyik faluban mi fog épülni. Nagyon szüksége van erre a magyar építőiparnak, szüksége van erre a beruházásélénkítésre a gazdaságnak.

Intenzíven csökkentjük a bürokráciát. Mindenki azt mondja, Magyarországon a bürokráciára többet költünk, mint az európai országok. Egyetlenegy példát hadd mondjak! Ha jól emlékszem, április 1-jétől azoknak, akik például ipari övezetben telephelyet, üzemet létesítenek, többet nem kell engedélyt kérniük, hogy ezt megcsinálhassák. Korábban több tucatnyi engedélyt kellett kérni erre. Csak emlékeztetem önöket: Magyarországon elektronikusan lehet benyújtani adóbevallást, sőt, aki kéri, annak az adóhivatal csinálja meg.

Az igazságügyi miniszter úr, a gazdasági miniszter úr a következő egy évre vonatkozó, negyedévekre lebontott intézkedési tervet állított össze a gazdasági szereplők együttműködési egyeztető fórumával közösen, hogy hol, mikor, milyen szabályt változtatunk meg annak érdekében, hogy kisebb legyen a bürokrácia.

Ha baj van, és mindent támogatunk, akkor nem támogatunk semmit, ezért koncentrálni kell az egyes iparágakra, világossá kell tenni, hogy Magyarországnak miben van a jövője, milyen szektorokat, ágazatokat akarunk támogatni.

A 2005-ben elkezdett intenzív szektorpolitikai gondolkodást megtartva úgy látjuk, hogy Magyarország gazdaságának jövője elsősorban akkor szolgálható, ha a járműiparra, a gyógyszeriparra, a biotechnológiára, az informatikai iparra és a logisztikára építünk. Ezekben nagy hozzáadott értéket, magas jövedelmeket lehet előállítani, ugyanakkor - erre az elmúlt évek tanítottak meg bennünket, leginkább az utolsó év - nem elegendő nagy hozzáadott értékű iparágakat segíteni, mert fontos olyanokat is, ahol pedig sok embert tudnak foglalkoztatni, mert semmire nem megyünk azzal, ha vannak világszínvonalú üzemeink, de közben több százezer ember - akik egyébként nagyon sok esetben nem eléggé képzettek, nincs elegendő iskolai végzettségük, a nagyvárosoktól messze laknak - nem jut munkához. Ez a gazdaságpolitikánkban egy fél fordulatot is jelent, kifejezetten annak érdekében, hogy növeljük az alkalmazás lehetőségét, ezért különleges elbánásban fogunk részesíteni mezőgazdasági és élelmiszer-ipari fejlesztéseket, társaságokat. Ilyen tekintetben gondolunk a turizmusra és az építőiparra is.

(14.00)

Az elmúlt hetek bebizonyították, hogy Magyarország jó úton járt akkor, amikor nagyjából az utolsó öt-hat évben azt mondta, hogy növelni akarjuk energiaszuverenitásunkat, hogy mi nem akarunk kiszolgáltatottak lenni. Ugye emlékeznek az energiaválságra? Magyarország nemcsak hogy alapvetően meg tudta védeni a saját maga érdekét, hanem képes volt még a szomszédos országoknak is segíteni. Azt gondoljuk, hogy ez felhívta a figyelmünket arra, hogy jó irányban megyünk. Magyarországnak az a középtávú célja, hogy a régióban a legfüggetlenebb energetikai rendszerrel és a leginkább diverzifikált, sok lábon álló rendszerével rendelkezzen, hogy később se kerülhessen bajba.

Ennek érdekében, ha a korábban tervezettnél átfogóbb és több támogatást adunk a bioenergia, a biomassza előállítására, az ebből való energiatermelésre, a megújítható energiaforrásokból származó energiatermelésre - lásd szélenergia, meg fogjuk duplázni itt a kapacitásokat -, a geotermikus erőművekre, és szeretném tájékoztatni a parlamentet, hogy a kormánynak az a szándéka, hogy arra kérje az Országgyűlést, hogy még az idei év első félévében hozzon döntést arról, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitását egy átfogó fejlesztéssel megkétszerezzük - ha mindezeket megtesszük, akkor Magyarország a régióban olyan ország lesz, amelynek nem kell attól rettegnie, hogy ha valahol baj van az energetikai rendszerben, akkor nem tudunk fűteni, vagy le kell kapcsolni a villanyt, hanem olyan ország lesz, amely, ha kell, akkor a legrosszabb körülmények között is meg tudja védeni saját érdekét, esetleg segíteni még másoknak is.

Amiről beszélek, az egy patrióta gazdaságpolitika, egy határozott, a nemzeti érdekeinket figyelembe vevő gazdaságpolitika. Ennek vannak bonyolultabb és egyszerűbb eszközei. Hadd beszéljek egy egyszerűbb eszközről! Azt mondom, hogy felvillanyozó, de talán azt is mondhatom, hogy lelkesítő mindaz a tárgyalás, amit folytatunk ezekben a napokban, ezekben a hetekben Magyarország legnagyobb áruházláncaival. Gráf miniszter úr e tárgyalások végénél tart. Remélem, hogy a következő napokban, legkésőbb egy-két héten belül meg tudunk állapodni arról, hogy a magyarországi nagy áruházláncok élelmiszer tekintetében, mezőgazdasági termékek tekintetében legalább 80 százalékban magyar eredetű árut fognak a polcokra kitenni és értékesíteni. (Taps az MSZP soraiban.) Ez a legfontosabb, amit lehet csinálni a magyar mezőgazdaság, a magyar élelmiszeripar megsegítése érdekében. Hogy erről meg lehet állapodni nagy áruházláncokkal, ez fontos. Na, nem mondom, hogy időnként nem mondtuk azt, hogy ha nem tudunk megállapodni, akkor majd törvényben szabályozzuk. Nem mondom, hogy ezt nem mondtuk, de csak nagyon halkan mondtuk, és nem kellett hangosan mondani, mert értették.

De ha már ott tartunk, hogy ki hogyan képes alkalmazkodni, hadd mondjak kettő példát! Múlt héten hallottam a Dunaferr egyik szakszervezeti vezetőjétől: a Dunaferr munkásai úgy döntöttek, hogy a következő hónapokban összesen 400 ezer forintnyi juttatásról mondanak le ők annak érdekében, hogy segítsék a vállalatot, hogy ne kelljen senkit sem elbocsátani. Se szeri, se száma azoknak a vállalkozásoknak, ahol közösen a munkaadók és a munkavállalók úgy döntenek, hogy bevezetik a 4 napos vagy 4,5 napos munkahetet annak érdekében, hogy mindenkinek megmaradjon a munkája. Ez az a fajta magatartás, ez az a fajta minta, amely ha Magyarországon általános lesz, és megmutatkozik mögötte a szolidaritás, akkor segíti az országot, hogy mielőbb maga mögött hagyja ezt a rendkívül nehéz időszakot.

Ugyanerre a fajta felelős magatartásra lenne szükség ugyanakkor, mondom, jó néhány pénzintézettől, banktól. Soha egyetlenegy percig nem fogok engedni az e tekintetben népszerűség-hajhászó odamondogatásnak. Ez nincsen rendjén. De azt is el kell mondjam - erről többször tárgyaltunk az elmúlt hetekben bankokkal, bankvezetőkkel -, hogy ha a bankok a megváltozott körülményekre tekintettel szíre-szóra tudják egyoldalúan módosítani a hitelszerződéseket, ha szinte csillapíthatatlanul átháríthatják a költségeiket az egyébként is nehéz helyzetbe került ügyfelekre, akkor ezt a gyakorlatot, azt gondolom, nem szabad tolerálni. Azt kell mondani, hogy olyan helyzet van, ami minden korábbinál jobban rávilágít arra, hogy a korábbi gyakorlat tarthatatlan. Az a jó, ha a bankok ezt megteszik maguktól. Ha nem teszik meg maguktól, akkor a jog erejével kell kikényszeríteni, hogy egy méltányosabb, egyenlőbb kapcsolat jöjjön létre bank és ügyfél között. Túlságosan sokan érzik úgy ezekben a hetekben és ezekben a hónapokban, hogy nem egyenlő esélyekkel indulnak neki megbirkózni a nehézségekkel, a bankok többleterejüket, többlet jogi lehetőségeiket kihasználva sokszor egyoldalúan érvényesítik érdekeiket, amelynek az ügyfelek természetesen nem tudnak ellenállni.

Az 5. pont, amelyet javaslunk, erről ma itt nem beszélnék, csak megjegyzem, hogy ha ennyi változást igénylünk az ország polgáraitól, akkor egészen nyilvánvalóan nem mehetünk el szó nélkül amellett, ahogyan ma a politikai és igazgatási rendszer egyik-másik eleme működik. Azt kérem és javaslom az országgyűlési képviselőtársaimnak, hogy vegyenek erőt magukon, vegyünk erőt magunkon, ha kell, akkor gondoljuk végig, hogy tartható-e a korábban vallott álláspontunk, és mielőbb hozzunk döntést a kisebb parlamentről, az ehhez illeszkedő új választójogi törvényről, az önkormányzatok létszámának csökkentéséről, az önkormányzathoz tartozó igazgatás működésének korszerűsítéséről, a pártok finanszírozásáról, a korrupció ellen megteendő lépésekről. Szerintem az nem megy, hogy ahogyan az igazgatás és a politika egyik-másik része működik, folyamatosan erős kritika tárgya, de ezt nem vesszük tudomásul, egymásra mutogatunk, eközben pedig egyébként nyilvánvalóan kötelességszerűen egy sor más területen pedig intézkedéseket javaslunk, mert intézkedéseket kell javasolnunk.

Hát, nézzék, a politika fő szabályai szerint az, amit mondok, nem egy választási program itt a választások előtt egy évvel - mondom ezt a kormánypárti képviselőknek. Nem ilyen programokkal szoktak úgy alapvetően választást nyerni - én ezt tudom. De tudják, van valami, ami fontosabb annál, hogy hogyan fog majd alakulni egy év múlva a választási küzdelem, ez pedig az, hogy mi van az országgal. Ma a hitelességnek egyetlenegy igazi fokmérője van; nem az, hogy ki tud a másikra kígyót, békát kiabálni, hanem az, hogy kinek van mondanivalója, hogy ebben a helyzetben most mit csináljunk.

Szeretném világossá tenni: nem vagyok biztos abban, hogy csak ez az egy megoldás van, amit a kormány javasol. Nem vagyok biztos ebben! Azt tudom mondani, hogy sok heti munkával a kormány és a kormány mögött lévő parlamenti párt hisz ebben a programban. Meg fogjuk csinálni! Ezt akarjuk - ebben elszántak vagyunk. De még valamiben elszántak vagyunk: abban, hogy meghallgassunk másokat itt a parlamentben és máshol. Ha valaki azt mondja, hogy ennél van jobb program, amely a lényeget illetően ugyanoda viszi az országot, mint ahova az, amit javaslunk, de itt meg ott meg ott ez jobb, akkor ezt meg fogjuk hallgatni, akkor meg fogjuk fontolni, akkor figyelembe fogjuk venni. Kicsinyes, személyeskedő vitákba, vádaskodásokba nem fogok belemenni. Aki ilyet akar folytatni, az ne velem próbáljon meg kereskedni, az velem e tekintetben kudarcra fog jutni!

Ezen a héten pénteken, 20-án az Országos Érdekegyeztető Tanácsban elkezdjük a társadalmi egyeztetést. Az a célunk, hogy átfogóbb megállapodásra jussunk, minél többekkel: munkavállalókkal, munkáltatókkal, parlamenti pártokkal, civilekkel, mindazokkal, akik azt gondolják, hogy ilyen dolgokat kell csinálni Magyarországon ahhoz, hogy Magyarországnak jobb legyen a dolga.

Jó két hét múlva, február végétől elkezdjük a parlamentnek benyújtani a szükséges törvénytervezeteket vagy törvénymódosításokat. Közben a kormány amit meg tud tenni a saját hatáskörében, azt meg fogja tenni a saját hatáskörében is. Mindaz, amit elmondtam, azon kívül egyébként ha nem is számtalan, de legalább tucatnyi fontos intézkedés van még, talán nem akkora jelentőségű, mint az adórendszer átalakítása, a nyugdíjrendszer átalakítása, de nagyon fontos elemek. Ezekről természetesen tájékoztatást adunk. Ezeket látni fogják.

(14.10)

Azt kérem önöktől, azt kérem önökön keresztül közvetlenül a választóktól, hogy sok-sok régről hozott görcsöt, régről hozott vitát próbáljunk meg magunk mögött hagyni. Bátorítani szeretném önöket is meg az országot is, hogy ne azzal foglalkozzon, vagy ne csak azzal foglalkozzon legalább, hogy milyen viták vannak közöttünk, különösen a múltra vonatkozóan, mert őszintén szólva, ez a jövőt tekintve majdnem mindegy.

Ne abban mutassuk meg, hogy melyikünk a nagyobb hazafi, hogy ki tud durvább lenni, ki tud arcátlanabb lenni, ki tud a másikhoz kemény lenni, hanem hogy ki tud keményebb lenni abban, hogy hogyan oldjuk meg a gondjainkat és bajainkat; ki tud szövetségest találni, nem pedig abban, hogy ki tud ellenfelet és ellenséget találni. Ez énszerintem a kor parancsa. És még egy: hát hogy tegyük a dolgunkat, Magyarország!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP, szórványos taps az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság állásfoglalása értelmében most 8-8 perces időkeretben van lehetőségük a frakcióvezetőknek felszólalni.

Elsőként Dávid Ibolya frakcióvezető-helyettes asszonynak adom meg a szót, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes asszony.

DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Hemingway egyszer írt levelet testvérének, s a levelet így kezdte: "Ne haragudj rám, nem volt időm végiggondolni levelem tartalmát, ezért bőbeszédű leszek és sokat írok."

Miniszterelnök úr, ez volt az érzésem a mai egyórás beszéd kapcsán, hogy egyfajta előkészítetlenséget próbált elkendőzni miniszterelnök úr ezzel a rendkívül hosszúra nyúlt beszéddel. Mint amilyen előkészítetlen volt a parlament rendkívüli ülése is; egyetlen írásos előterjesztés, egyetlen hatáselemzés, háttérszámítás nélkül ül le a Magyar Országgyűlés ilyen rendkívül nehéz időben, rendkívül fontos kérdéseket megtárgyalni.

Miniszterelnök úr, ez az egy óra inkább emlékeztetett egy egyetemi előadásra, semmint egy miniszterelnöknek a válságkezelő, konkrétumokkal teli programjára, merthogy erről a katedrás előadásról is nekem leginkább az jutott eszembe, hogy 2006 talán januárjában vagy februárjában miniszterelnök úr több helyen tartott előadást kis pálcával, diagramokkal, s magyarázta el mindenkinek a nagy médianyilvánosság mellett, hogy dübörög a gazdaság, hogy elérkezett az adócsökkentés ideje. Aztán fél év múlva, pontosan 180 fokkal ennek ellentétét ismét kis pálcákkal, diagramokkal, nagyon teátrális módon bizonygatta, hogy miért kell 180 fokkal fordulni, és érvelt önnön korábbi féléves érvei ellen.

Azóta is félévente hallunk ilyen katedrára emlékeztető előadásokat, pedig valójában a miniszterelnöknek egészen másféle műfajban kellene a parlamentben megnyilatkoznia, hiszen nem elméleti kérdésekről és nem filozofikus okfejtésekről kellene itt szót ejteni, hanem törvényekben, törvénytervezetekben megfogalmazható programokról, folyamatosan az előző programok végrehajtásáról és az elért eredményekről. Arról már nem is beszélek, hogy legalább középtávú, egymásra építkező, logikus előterjesztésekre volna ahhoz szükség, hogy nyertesei legyünk ennek a rendszerváltozásnak és az európai uniós csatlakozásnak.

Miniszterelnök úr, az elmúlt 2-3 hét is arra emlékeztetett engem, mint amit láthattunk "A tanú" című filmben, amikor Pelikán József ül a fa tetején, kerekre nyílt szemmel nézi, hogy hömpölyög a víz, és aztán rádöbben, hogy itt valami tényleg nem stimmel.

Nos, valóban nem, de, miniszterelnök úr, amikor a világban már mindenki a válságkezelésre készült - azok az országok, akikkel ön is elkezdte a mai beszédét -, akkor Magyarországon a kormány legyintett a folyamatokra, akkor nem figyelt a külföldi készülődésre, és most, fél évvel később is csak egy olyan szóbeli előterjesztéssel érkezik miniszterelnök úr a parlamentbe, ami kapcsán szóval szavakra lehet válaszolni mindenféle háttérelemzés nélkül.

Pontosan 114 napja annak, hogy 2008 októbere elején Gyurcsány Ferenc és Veres János rádöbbent, hogy itt tényleg valami nem stimmel. Ekkor a nyilvánosság előtt elismerték, hogy nemcsak az oldalszele fog megérinteni minket a válságnak, hanem lehet, hogy a kellős közepén találjuk magunkat.

Nos, örvendetes, hogy azt hallhattuk, hogy sok-sok vargabetű után most a kormány ismét soha nem látott reformokra készül, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, miniszterelnök úr, hogy a súlyos károkat okozó fáziskésésről nem beszélnénk. Szeptemberben, amikor már a világ és a hazai elemzők többsége is a válság begyűrűzésére figyelmeztetett, akkor ön azt mondta, a szociális transzferekhez nem nyúl a kormány, hiszen - idézem -: "a nehezén már túl vagyunk, csak ezt még nem ismerte fel az ország". Ekkor az adóreform Gyurcsány Ferenc szóhasználatában még egyet jelentett a brutális megszorításokkal, és mint mondta, adócsökkentésből nem lesz képzettebb magyar polgár.

Talán minden itt ülő emlékezik arra, amikor - a kormányfő szavait használom - erős és messzilátó megegyezés programjáról beszélt Gyurcsány Ferenc, amely egyszerre képviselte az erősödő gazdaságot, és óvta a szociális biztonság ügyét. A miniszterelnök október 7-én fogalmazott úgy, hogy a rendszerváltozás óta most a legerősebb az állam finanszírozóképessége. Habár akkor már az egész világon mindenki munkálkodott a válság okozta károk kivédésén, és minden kormány sorban dolgozta ki a válságkezelő programot.

No, röviddel ezután nálunk is nemzeti csúcs volt, és aztán rövid időn belül az IMF megmentette az erős finanszírozóképességgel rendelkező magyar államot. Közel négy hónapja fogott hozzá a kormány a válságkezelő programhoz, de úgy, hogy azóta is a válságkezelő program megtervezésének a fázisában vagyunk. Négy hónap elegendő idő lett volna a cselekvésre, ezzel szemben a szavak és a tervek fogalmazódtak csak meg.

Eddigi mértékadó becslések szerint körülbelül 25 ezer honfitársunk veszítette el az állását, és az előttünk álló hónapokban ez az ötszörösére nőhet. A kormány eddigi intézkedései hatására nem sikerült megállítani az országot a lejtőn, a gazdaság recesszióba fordult, s rémisztő az, amit olvashattunk minap: a Goldman Sachs bankcsoport londoni befektetési részlege például 4,2 százalékos gazdasági visszaesést jósol 2009 egészére.

Adja Isten, hogy ne legyen igaza ennek a felmérésnek, azonban minden válságkezelésnek az a lényege, hogy gyorsan, határozottan és a legrosszabb fordulatra készüljön fel. No, mi erre készülünk október 15-e óta. Talán most még sikerül, miniszterelnök úr, rövid időn belül 200 milliárdot összeszedni különböző fiókokból. Ám mi lesz akkor, ha valóban 4-5 százalékos lesz a visszaesés, és amikor már 500-600-700 milliárddal csökkenhet a büdzsé bevétele?

Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Magyar Demokrata Fórum az elmúlt beszédből - és sajnos rövidre kell fognom - az öt elvvel kapcsolatban szeretné leszögezni, hogy a miniszterelnök úr még vitatkozott velünk akkor, amikor sok olyan dolgot megfogalmaztunk a nemzeti adószabadság programban vagy akár a középosztály 13 pontjában pontosan másfél évvel ezelőtt, amikor ön nem volt hajlandó lépéseket tenni az élőmunkaterhek csökkentésére a fogyasztási terhek rovására, nem volt hajlandó azokban a lépésekben a "segélyért munkát" programban a kezdő lépést sem megtenni. Amikor mi egy olyan programmal álltunk elő, ami az 1 százalékos gazdasági növekedés kapcsán fogalmazódott meg a köreinkben, akkor ön azt lesöpörte. Ez volt a nemzeti adószabadság program.

Ma már az élet ezen a programon azért lépett túl, mert válság van, és ma komoly válságkezelő programokat kellene tenni, nem pedig azokat, amelyeket miniszterelnök úrnak két éve, három éve vagy akár egy évvel ezelőtt kellett volna megtennie ahhoz, hogy a gazdaság növekedő pályára jusson Magyarországon.

Sajnos, a válság kezelésére vonatkozó komoly előterjesztést a miniszterelnök úr ide nem hozott. Nem hiszem, hogy érdemi választ várt ma a pártoktól akkor, amikor egyetlenegy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) hatáselemzést és háttérszámítást nem osztott meg velünk mindarról, amiről ön beszélt.

Köszönöm a figyelmét. (Taps az MDF, szórványos taps az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Navracsics Tibor frakcióvezető urat illeti a szó, a Fidesz képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr!

DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nem könnyű az ön által irányított országban polgárnak lenni vagy embernek lenni általában (Moraj az MSZP soraiban.), hiszen pár hónappal ezelőtt még azért rótta meg az embereket, mert túl sokat fogyasztanak, túl sokat vásárolnak, most pedig azért kaptak egy kisebb szidást, mert túl sokat takarékoskodnak.

(14.20)

De hát mit tegyen szegény ember, amikor már elveszíti a bizalmát a kormányzati politikában? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Segít takarékoskodni.) Hiszen azért a miniszterelnök úr előadásából az bontakozik ki, hogy mintha a miniszterelnök úr még nem egészében értené a problémát. Szerintem közelebb vinne a probléma megoldásához, ha racionalizálnánk, miben áll ma a probléma.

Ma az alapvető probléma az, hogy Magyarország az elmúlt öt évben folyamatosan gyengülő teljesítményt nyújtott a gazdasági növekedés területén. Miniszterelnök úr, amióta ön a miniszterelnök, azóta a magyar gazdaság évről évre gyengébb gazdasági növekedési teljesítményt tud felmutatni. Hogy egészen pontosak legyünk, a 2004-es 4,8 százalékos gazdasági növekedésből eljutottunk most a mínusz 3, mínusz 5 százalékos tartományba, hiszen ahogyan Dávid Ibolya elnök asszony is említette, valószínű, hogy a 3 százalékos csökkenés sem lesz elegendő. Miniszterelnök úr, ez az ön munkájának szomorú bizonyítéka. Ez az ön kudarca, ennek az öt évnek a kudarca. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) A probléma csak az, hogy ennek a kudarcnak a következményeit nem csak ön viseli, sőt, azt is mondhatjuk, hogy ön viseli a legkevésbé. Ennek a kudarcnak a következményeit általában az emberek viselik.

Mi a helyzet ma Magyarországon? Tudjuk a szomorú munkanélküliségi adatokat, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adata szerint 2009 januárjában 509 ezer fő volt munka nélkül. Egyetlen hónap alatt 32 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma, miniszterelnök úr. Ez egy kisebb megyeszékhely lélekszáma. Januárban már 148 ezer olyan ember volt, aki több mint egy éve keresett munkát. Tegyük hozzá, hogy eközben gazdasági recesszió van, mégpedig a javából, ahogyan ön szokott fogalmazni. Tegyük hozzá, hogy ma délelőtt a forint már a 300 forintos árfolyam fölött volt az euróval szemben. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Tegyük hozzá, hogy az ipari termelés zuhanása a kilencvenes évek elejének, annak is a legelejének az adatait idézi, és tegyük hozzá, hogy az államadósság mértéke a GDP-hez viszonyítva a kilencvenes évek közepén volt utoljára ennyire rossz.

Vagyis, miniszterelnök úr, nemcsak arról van szó, hogy 2004 óta ez az ország egy folyamatosan gyengülő pályán van, hanem arról is szó van, hogy az ön áldásos tevékenysége következtében Magyarország körülbelül tíz évvel zuhant vissza egyes mutatók tekintetében, gondolok itt az ipari termelés zuhanására, gondolok itt most éppen a pénzünk gyengeségére, és gondolok itt az államadósság mértékére is.

Miniszterelnök úr, lehet önérzeteskedni, de az a helyzet, hogy ez kudarc. Ez egy kormányzati politika kudarca. Ilyenkor, én azt hiszem, egy olyan politikus, akiben van még ambíció irányítani az országot, haladéktalanul munkához lát. Ehhez képest ön mit csinál? Hadd idézzem, bár ön sok klasszikus beszédet kívánt mondani, igazából csak egyetlen klasszikussá vált beszédet tudott eddig mondani, Balatonőszödön, hadd idézzem ennek egy mondatát, mert jól jellemzi a mai helyzetet: "Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna." Most ön ezt teszi ebben a négy hónapban. Úgy csinál, mintha kormányozna. De hát ez nem kormányzás, miniszterelnök úr. Jelen pillanatban ez a gyenge eredmény az ország jövőjét veszélyezteti. Ezzel a késlekedéssel az ország jövőjét teszi kockára.

Ezért szólnék én most, ha lehet, és ha megengedik, önökhöz, szocialista képviselőtársaim. Mert az a helyzet... (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban.) Tudom, hogy szeretnének nem itt lenni, mert nehéz szembenézni a választópolgárokkal. (Felzúdulás az MSZP soraiban. - Közbekiáltások az MSZP soraiból: És ti hol vagytok?!) Ilyen teljesítmény kapcsán valóban nehéz szembenézni. (Zaj. - Az elnök csenget.) De az az igazság, hogy a hírek szerint önök... (Zaj.) Elnök asszony! (Közbeszólások az MSZP soraiból: Meghalljuk, csak tessék! - Mondjad nyugodtan! - Az elnök csenget.) Köszönöm szépen.

Tehát a hírek szerint önök egyhangúlag támogatásukról biztosították a miniszterelnök úr által előadottakat a múltkor a frakcióülésen. Gondoljanak bele, tisztelt képviselőtársaim: önök elhiszik, hogy a társasági adó 3 százalékkal való növelése adócsökkentés?

Önök elhiszik, hogy a személyi jövedelemadó alsó kulcsának 18-ról 19 százalékra növelése, felső kulcsának 36-ról 38 százalékra emelése adócsökkentés?

Önök elhiszik, hogy a családi pótlék megadóztatása tehercsökkenést eredményez?

Önök elhiszik, hogy a megszűnő adókedvezmények tehercsökkenést eredményeznek?

Önök elhiszik, hogy a 13. havi nyugdíj megszüntetése jó lesz a nyugdíjasoknak?

Önök elhiszik azt, hogy az iskolakezdési támogatás megadóztatása, az étkezési utalvány megadóztatása, az üdülési csekk megadóztatása tehercsökkenést eredményez?

Önök elhiszik, hogy a jövedéki adó, azaz az üzemanyag árának 7 százalékos növelése tehercsökkenést eredményez?

Önök elhiszik, hogy az általános forgalmi adó 20 százalékról 23 százalékra való növelése tehercsökkenést eredményez, úgy, hogy a helikopter, az uszoda ugyanolyan áfakulcsba tartozzék, mint a kenyér vagy bármilyen alapvető élelmiszer?

Önök erről elhiszik, hogy ez tehercsökkenést eredményez? Önök erről elhiszik, hogy ez Magyarország jövőjét szolgálja?

Önök erről elhiszik, és a választópolgáraiknak tiszta szívvel azt tudják mondani, hogy ez igen, ez a kivezető út a válságból?

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök két évvel, lassan három évvel ezelőtt 2006 nyarán már egyszer megszavaztak egy olyan megszorító csomagot, amelynek a szomorú gyümölcseit most aratják le. 2006 nyarán az a megszorító csomag Magyarországot elindította a leszakadás útján. Magyarország a közép-európai régiótól ott kezdett el leszakadni. Azóta nem talál magára. Önök egy kudarcos, egy halott kormányzati politikába próbálnak életet lehelni.

Képviselőtársaim, ez nem fog menni. Lehet húzni az időt, de az az igazság, hogy ezek a lépések nem kifelé vezetnek minket a válságból. Miért vezetne minket kifelé a válságból az ingatlanadó? Miért vezetne minket kifelé a válságból az, hogy önök még mindig 2-3 százalékos recesszióval számolnak, miközben egyre több gazdasági elemző arról beszél, hogy 3-5 százalékos tartományban lesz a recesszió?

Önök is tudják, súlyos válság közepén vagyunk. Még abba is belemegyek, hogy most ne firtassuk azt, önöknek hány és milyen döntésük okozta azt, hogy Magyarországot sokkal jobban megviseli ez a válság, mint Szlovákiát, Csehországot vagy Lengyelországot. De amihez most a nevüket adják, az egy újabb megszorító csomag. Egy olyan megszorító csomag, amely ráadásul nem növeli a versenyképességet, nem teszi korszerűbbé Magyarországot, nem biztosítja a felzárkózást. Egyetlen hatása lesz ismét: azokra az emberekre, akiknek még van legális, el nem titkolt jövedelmük, azokra újabb terheket raknak. És azokra, akiknek nincsen legális jövedelmük, vagy eltitkolják a jövedelmüket, azokra most valószínűleg ismét nem tesznek terhet. Következésképpen nem a gazdaság kifehéredése várható ezektől az intézkedésektől, hanem hogy még többen fognak menekülni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a szürkegazdaságba. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MDF soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Semjén Zsolt frakcióvezető úr következik felszólalásra, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából. (Zaj, derültség az MSZP soraiból.) Öné a szó, frakcióvezető úr.

DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Valóban úgy van, hogy ha lehámozzuk a kommunikációs csomagolást, akkor ami marad, az végeredményben egy újabb megszorító csomag. Újabb adóemelés, újabb pénzbehajtás, újabb Gyurcsány-csomag.

Az pedig már tragikomikusnak tekinthető, amikor 2016-ról meg 2024-ről értekezik ilyen orákulumszerűen, hiszen ön mögött egy olyan költségvetés van, ami saját bevallása szerint két hetet nem élt meg. Egy olyan költségvetés, aminek a benyújtásakor még plusz 3 százalékos GDP-növekedéssel számoltak, most pedig elismerik, hogy mínusz 3 százalékos GDP-csökkenés van, és ez még tovább romolhat. Ha egy költségvetést két hétig sikerült életben tartaniuk, akkor miért gondolják, hogy 2016-ra kijelentéseket tehetnek? Nem beszélve arról, hogy addig még azért lesz legalább két választás.

Ahhoz, hogy egyről a kettőre tudjunk jutni, négy kérdésre válaszolni kell. Hová jutottunk? Kik a felelősök? Mik a javaslatok? Mi a megoldás? (Közbeszólás az MSZP soraiból: Na, halljuk! - Kezdjük a javaslatokkal!)

Hová jutottunk? Tisztelt Ház! Hárommillió ember él a létminimum közelében vagy az alatt, és a számuk napról napra nő. 8 százalék a munkanélküliség, és a munkanélküliek száma napról napra nő. Ezer iskolát zártak be, 10 ezer tanárt tettek az utcára. A közbiztonság olyan, mint az ötvenes évek Harlemében. (Felzúdulás az MSZP soraiban.) A külföldi és belföldi bizalomvesztés miatt a forint megrendült.

(14.30)

300 forintos euró van, ami az adósok ellehetetlenüléséhez vezet. Megjegyzem, hogy mióta a csomag nyilvánosságra került, tovább romlott a forint árfolyama.

Eltüntették az állami vagyon még maradt részét, és mindent elborít és megfojt az államadósság. Magyarország az IMF markába került. Emlékeztetek arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnöksége idején visszafizettük az IMF-hitelt. Amikor Strauss-Kahn úr Magyarországra jön tárgyalni önhöz, akkor az legalábbis bennem azt a képet idézi fel, amikor Cecil Rhodes Szváziföldön a bennszülött törzsfőnököktől üveggyöngyökért vette meg az országukat és tette rá a kezét. (Felzúdulás és derültség az MSZP soraiban.) Az ön személyes pozíciójának a biztosításán és gazdagodásán túlmenően mindenben kudarcot vallott. A Gyurcsány-kormány története kudarcok története.

A felelősség tekintetében pedig ön azzal kezdte, hogy a világválság a felelős. Ha csak a világválság a felelős, akkor válaszolni kellene arra a kérdésre, hogy miért csak Magyarország szorult az egész Európai Unióból IMF-hitelre. Miért nem Románia? Miért nem Bulgária? Miért nem Litvánia? (Szűcs Erika: Várjál még!) Miniszter asszony azt mondja, hogy várjak még. De akkor is fennmarad a kérdés, hogy miért Magyarország szorult először IMF-hitelre, Pakisztánnal és Ukrajnával egy kategóriában.

Önök először letagadták azt, hogy válság van. Utána azt mondták, hogy minket nem érint a válság, és mi Navracsics Tiborral a válság prófétái vagyunk. Aztán félrekezelték a válságot, és most itt leng felettünk Damoklesz kardjaként az államcsőd réme.

A javaslatok tekintetében ön korábban bankmentő csomagról beszélt. Én azt gondolom, hogy a családok csődvédelméről is kellene beszélni. Családok tízezrei állnak a csőd szélén. Az elhibázott gazdaságpolitika miatt nő a munkanélküliség, emberek vesztik el az állásukat. Az elhibázott pénzügypolitika miatt a valutahitelesek lehetetlen helyzetbe kerültek, ezrek kerültek uzsorások karmai közé. Az elhibázott közmű-privatizációk miatt drámaian nő a közműtartozásos családok száma. Családok tízezrei állnak a csőd szélén.

Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt nevében azt javasolom, hogy a családtámogató hálózatokon keresztül építsük ki a családok csődvédelmét, és rendeljünk hozzá egy olyan szakosított pénzintézetet, ami szociális bankként lehetővé teszi a hitelek átütemezését, a likviditási problémák áthidalását vagy akár moratórium biztosítását. Mert ezzel családok ezrei és emberek tízezrei menthetők meg attól, hogy elveszítsék a munkahelyüket, elveszítsék a lakásukat, az utcára kerüljenek, a gyerekek pedig iskolából állami gondozásba.

Ami talán a legfontosabb számunkra: Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, hogy az áfa a szegények adója. Így van, igaza van. Azt is mondta, hogy áfacsökkentést fognak végrehajtani. Ez helyes lett volna. Ehhez képest áfaemelés van. Ön egy Szocialista Párt elnöke. Helyesnek tartja-e azt, hogy a luxuscikkek ugyanolyan áfa alá esnek, mint a létfenntartási cikkek, hogy a kaviár, a helikopter, az uszoda, a jacht azonos áfakulcs alá esik, mint a tej, a kenyér, a szalonna és az étkezési zsír? (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt nevében szövetségesünkkel együtt (Derültség az MSZP soraiban.) azt kérjük és azt javasoljuk, hogy az áfát csökkentsük 5 százalékra mindazon árucikkek esetében, ami az alapvető létfenntartáshoz szükséges: a tej, a kenyér, a szalonna, az étkezési zsír.

A megoldáshoz négy dolog mindenképpen szükséges: hitelesség, növekedésorientált gazdaságpolitika, ehhez pedig valós társadalmi támogatottság, ehhez pedig stabil parlamenti többség. A hitelesség tekintetében Őszöd óta erről kegyetlenség lenne beszélni önnel kapcsolatban. A növekedés nem azonos újabb megszorításokkal, és nem azonos az adóemeléssel, és nem azonos pár kommunikációs panellel sem. A társadalmi támogatottság tekintetében - ami nélkül nyilvánvalóan lehet semmit csinálni - a szociális népszavazás feketén-fehéren bebizonyította, hogy önöknek nincs társadalmi támogatottságuk. A parlamenti többség pedig nem azonos politikai korrupcióval megvett, álellenzéki és álfüggetlen képviselők kormányhivatalba ültetésével. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)

Tisztelt Ház! Emberekkel nem lehet kísérletezni; fehér egerekkel lehet, emberekkel nem. Ezért az lenne a tisztességes, ha visszaadnánk az embereknek a döntés lehetőségét, hiszen az ő életükről van szó, és mondják meg az emberek, hogy hogy legyen tovább. Döntsön a nép!

Köszönöm szépen. (Dr. Navracsics Tibor tapsol.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásra következik Fodor Gábor frakcióvezető-helyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány héttel ezelőtt, amikor rendkívüli parlamenti ülésre gyűltünk itt össze, idéztem Bibó István szavait, idéztem azt, amikor Bibó 60 évvel ezelőtt arra hívta fel a figyelmünket, hogy hogyan tudunk vakká lenni, hogyan tudjuk nem észrevenni nemzetünk, országunk érdekeit a kicsinyes viták kereszttüzében. Nos, azt kell mondjam, képviselőtársaim, itt, a parlamenti plénum előtt is elmondhatjuk egymásról azt, hogy ki hogyan hibázott, ki hogyan téved a maga gondolkodásában, felfogásában, de mégiscsak észre kellene vennünk, hogy egyszerűen egy olyan pillanatban vagyunk, amikor minden erőnkkel azt kell szolgálni, hogy hogyan tudjuk megtalálni a közöst, azt a közöst, ami az ország érdekét szolgálja (Taps az MSZP soraiban.), azt a közöst, amelyben részt kell venni mindenkinek. Ebből nem zárhatunk ki senkit sem.

Miniszterelnök úr beszédében hivatkozott arra, hogy ő úgy érzi, hogy amit elmondott nekünk, az egy olyan javaslat, amelynek reformértéke mérhető az 1990-es évek közepén Bokros-csomag néven elhíresült, és az ország számára rendkívül jelentős fejlődést hozó döntéshalmazhoz, illetve hivatkozott egy 2006-os kormánykezdeményezésre is. A miniszterelnök gondolhatja ezeket nyugodtan, és rendjén is van, hogy így vélekedik a mostani javaslatáról; erről mindjárt szeretném elmondani nekünk, liberálisoknak a véleményét.

De egy fontos dologra szeretném felhívni a miniszterelnök úr figyelmét, és ez rendkívül fontos a gondolkodásunk és a szemléletmódunk szempontjából. A különbség ugyanis nagy a kilencvenes évek közepéhez képest. Ne feledjük el, akkor itt a parlamentben az akkori koalíciónak közel kétharmados támogatottsága volt. Ne feledjük el, hogy a társadalomban ugyan csökkenő népszerűséggel, de milyen támogatottsága volt a kormánynak. Ne feledjük el, hogy azokhoz az intézkedésekhez, azokhoz a lépésekhez, amelyekről beszélünk, egy szélesebb körű politikai és társadalmi konszenzusra van szükség. A legszebb terveket is felvázolhatjuk, azokból semmi nem fog megvalósulni, ha nincs mögötte olyan széles körű politikai összefogás és társadalmi összefogás, amely megalapozza ezeket.

Tehát mire kell erőfeszítést tenni a miniszterelnöknek, a politikának? Elsősorban ennek a politikai konszenzusnak a kialakítására, elsősorban ennek a társadalmi összefogásnak a megteremtésére. Ez az, amiről mi, liberálisok beszélünk. Ez az, amiről a Szabad Demokraták Szövetsége hónapok óta beszél. Ez volt az ok, amiért annak idején a költségvetés támogatása mellé odaálltunk, mert tűzoltásra volt szükség, s azt mondtuk, tegyük félre az ellentéteinket, tegyük félre a vitáinkat, mert most az ország érdeke azt kívánja, hogy oltsuk a tüzet. Most is mi, liberálisok készek vagyunk arra, hogy értelmes és jó programok és javaslatok mellé odaálljunk, mindenféle presztízskérdés nélkül. Mi nem fogunk presztízsügyet csinálni belőle, de ezeket a javaslatokat látni kell, kidolgozottaknak kell lenniük, és határozottaknak, és itt van a problémám azzal, amit a miniszterelnök úr elmondott.

Az volt az érzésem, ahogy hallottam és hallgattam miniszterelnök úr beszédét... - most emlékezünk a rendszerváltás fontos stációira, fontos pillanataira, többször szó volt a parlamentben erről. Húsz évvel ezelőtt volt az - nemrég, hetekkel ezelőtt többször újságok is írtak róla, a rádió, a televízió is foglalkozott vele -, amikor Pozsgay Imre bejelentette az 1956-os forradalommal kapcsolatban azt, hogy népfelkelés volt.

(14.40)

Emlékszünk rá sokan, s arra is emlékszünk, hogy akkor a párt berkein belül ez fontosnak és jelentősnek számított, de a társadalom számára kevés volt. Kevés volt, mert a magyar társadalom akkor már többségében réges-rég forradalomnak tudta 1956-ot. Kevés volt, mert a magyar társadalom többsége tudta azt, hogy ennél többre van szükség. Nos, miniszterelnök úr, amikor hallgattam a javaslatokat, ez a húsz évvel ezelőtti esemény jutott eszembe. Amit elmondott a miniszterelnök úr, túl későn hangzott el és túl kevés volt.

Miért túl későn? Szeretném itt is előrebocsátani a kritikával kapcsolatban, hogy mi, szabad demokraták mindig abból indulunk ki - s hadd utaljak megint a költségvetés megszavazására -, hogy pontosan tisztában vagyunk a saját felelősségünkkel. Tisztában vagyunk azzal, hogy együtt kormányoztunk, és nem véletlenül kormányoztunk együtt hosszú ideig a Szocialista Párttal. Tudjuk azt is, hogy nekünk is felelősségünk van abban, ami kialakult ebben az országban, amiről sokan gondoljuk azt itt a parlamenti patkóban is - ma már utólag visszanézve, persze ilyenkor könnyebb okosnak lenni -, nem biztos, hogy jó döntés volt, sőt sok mindenről tudjuk, hogy biztosan nem volt jó döntés, gazdaságpolitikailag hibás volt. Tudjuk ezt, és erkölcsi kötelességünk, hogy próbáljuk jobbá tenni, próbáljuk kijavítani azt, amit annak idején közösen elrontottunk.

Hogyan tudjuk ezt megtenni? Úgy, ha őszintén szembenézünk a helyzettel. Ha határozottak, világosak és egyértelműek vagyunk. Ha olyan programokat adunk és teszünk le az asztalra, amelyek nem néhány év múlva fognak megvalósulni, mert jövőre választások lesznek, és jövőre lesz egy új kormány. Olyan programokat, amelyek világosan, gyorsan és a lehető legrövidebb időn belül hatékonyak tudnak lenni. Erre elengedhetetlenül szüksége van a magyar társadalomnak.

Abban, amit a miniszterelnök úr elmondott, természetesen vannak olyan elemek, amelyeket az SZDSZ már régóta mond. Hiszen már évek óta arról beszélünk, hogy hogyan emeljük fel a személyi jövedelemadó sávhatárát, vagy a különadó eltörléséről, és sorolhatnám tovább a különböző intézkedéseket. 2007-ben megállapodtunk erről a Szocialista Párttal egy csomagban. Ha akkor megcsináljuk, ma nem itt tartanánk. Ma nem ilyen helyzetben lenne Magyarország. Ma nem arról beszélnénk, hogy a világgazdasági válság körülményei közepette Magyarország miért tartozik a legjobban kiszolgáltatott országok közé. Merjünk ezzel is őszintén szembenézni! Merjük azt is világosan vállalni, hogy ha megcsináljuk azt, amit annak idején az SZDSZ, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselt és kért, s amiben megállapodtunk és amit aláírtunk, akkor ma Magyarország nem itt tartana. Akkor is lennének gondjaink, de jóval kevesebb gondunk lenne, mint most. Tehát határozott cselekvést kérünk.

Ennek a programnak, amit elmondott a miniszterelnök úr, ugyan vannak olyan elemei, amelyek szimpatikusak számunkra, de hol van a kidolgozottságnak az a szintje, amiről tudunk beszélni? Mikor lesz bevezetve a 3 millió forintos jövedelemadó-határ? A jövedéki adó emelése hol lesz 3 százalék, hol lesz 7 százalék? Világosan kell látnunk ezekben az ügyekben. Örülök annak, hogy a környezettudatos gondolkodás mellett végre megjelent egy elem a miniszterelnök úr beszédében, de ennél többre van szükség. Itt egy zöldcsomag kell az ország számára, amely világossá teszi, hogy hogyan tesszük le a voksunkat a megújuló energiák mellett.

Tehát, miniszterelnök úr, ennél többre van szükség, nagyobb kidolgozottságra, világosabb programra és nagyobb elszántságra.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. Lendvai Ildikó frakcióvezető asszony következik, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Frakcióvezető asszony!

LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Védelem és kitörés. Ezeket a szavakat halljuk leggyakrabban, már ahol egyáltalán értelmes vita folyik. Védelem a válság ellen és fölkészülés a válságból való kitörésre. Csak ma délelőtt vagy délben a rádióhírekben a nagyvilágból két hírt hallottam. Veszély is van benne és esély is, a védelem szükséglete és a kitörés lehetősége is. Az egyik hír úgy szólt, hogy éppen a mai napon Nagy-Britanniában azt javasolták, módosítsák kedvezőtlenebbre a kilátásokat, mert az idén 4 százalékos gazdasági recesszióra és 10 százalék fölötti költségvetési hiányra kell számolni. Nagy-Britanniában, ahol aztán nem sajnálták a pénzt, hogy belepumpálják a gazdaságba.

De volt biztatóbb hír is. Megkérdezték a közép-európai régió iránt érdeklődő vállalkozókat, hogyan vélekednek, milyen stratégiát alkotnak Magyarországgal és a környező országokkal kapcsolatban. Azt mondták, hogy most persze várnak, de 90 százalékuk mondta a 10 százalékkal szemben, hogy kész növelni beruházását Magyarországon, mert ha kitörünk a válságból - és látnak esélyt arra, hogy kitörünk -, akkor ez a terület, ez az ország vonzó lehet az ő munkahely-befektetésük és tőkebehozataluk számára.

Van nagy veszély, és lehet - ha ügyesek vagyunk tehát - nagy esély is. Mind a kettőhöz cselekedni kell. Elhangzottak a szerkezeti változások, amerre indulni akarunk. Pontosabban kell, kiszámolva kell, megbeszélve kell. Mindenkinek igaza van, aki ezt igényli. De nem a tutit akartuk megmondani, a parlament elé tárni - már aki itt van, mert van, aki a válságból való kitörést a kirohanással téveszti össze, és úgy gondolja, hogy a büfé egy válságmentes övezetet képez (Derültség az MSZP soraiban.) -, de aki itt van, annak el akartuk mondani, hogy mik a mi javaslatunk körvonalai. Elkészítettük a hatástanulmányokat, és várjuk az önök javaslatait is. Nyilván nem fogunk parlamenti törvényeket e törekvés jegyében úgy beterjeszteni, hogy részletes számok, hatástanulmányok és lehetőleg az önök jó javaslatainak az integrációja ne szerepeljen benne.

Ha egy kormány ennyi mindent változtatni akar, és ha vannak okos társadalmi és remélhető politikai partnerek is, akik - a most elhangzottak egy része ezt igazolja - szintén változtatni akarnak, akkor természetesen jogos, ha azt mondja elnök asszony, hogy tessék szíves pontosan kiszámolni mindent. Van egy régi magyar közmondás erre: mérj, mielőtt vágsz. Ez a kormányra és a javaslattevőkre kötelező parancs. De azt hiszem, igaz ennek a parancsnak a gyakorítóképzős formája is, és ez már inkább talán a legnagyobb ellenzéki pártra igaz, ha szabad ezt tanácsolnom: mérj, mielőtt vagdalkozol. Számolj te is, és csak azért, hogy egyformán mérjünk vágás vagy akár vagdalkozás előtt.

Ha megengedik, hadd korrigáljak néhány adatot, néhány utalást. Soha nem látott adóemelésre készülünk, mindenkit agyonvágunk az adóreform és az adóátrendezés ürügyén. Ha mérünk, a következő derül ki: költségvetési pluszbevétel nincs a tervezett adóátrendezésből. Az idén nulla, sőt jövőre még egy kicsit kevesebb is jön be, mint eddig. Tudom, van, akinek ez rossz adat, hogy nullára jön ki - nézek a liberális partnerre -, de azt mondani erre, hogy soha nem látott adóemelés következik be, azt mutatja, hogy valaki nem mér, mielőtt vagdalkozik.

Tudom, hogy minden az egyes emberre igaz. Hadd mérjem ezt a számot is! Nézzük az átlagos magyar családot - őt mindnyájan akarjuk védeni -, ahol átlagjövedelemmel rendelkeznek, és két gyerekük van. Mit jelent az átrendezés egy ilyen család felnőtt munkavállalója számára, beleszámolva a kulcsok változását? S beleszámolva természetesen azt is, hogy a családi pótlék az adóalapot növeli, és beleszámolva a sávhatár emelését is, ez azt jelenti, hogy átlagjövedelemmel, két gyerekkel a nettó jövedelem 11 530 forinttal nő. 11 530 forinttal nő! Az ilyen ember, az átlagbéres ember foglalkoztatási költsége pedig 10 ezer forinttal csökken. 10 ezer forinttal csökken! Mérj, mielőtt vagdalkozol! S igen, emelődik az áfa, és ez levon ebből, ezt én is tudom. Mit jelent a 3 százalékos áfaemelés egy ilyen családtag számára? Még akkor is, ha feltételezzük, hogy csak a legfelső áfakulcs szerinti árut vásárol - ami nyilván képtelenség -, és ha feltételezzük, hogy minden áru árában fillérre megjelenik a 3 százalékos áfaemelés, akkor szemben a 11 530 forint nettó bérnövekedéssel, szemben az alkalmazási költségek 10 ezer forintos növekedésével (Sic!), az ő kiadásai az áfaemelés miatt maximum 5 ezer forint körüli összeggel nőhetnek. A 11 ezer áll szemben az 5 ezerrel. Mérj, mielőtt vagdalkozol!

Vagy mondjunk más példát! Jogos kritika, mindenhonnan megkapjuk, hogy Magyarország nem volt jó állapotban, amikor a válság elérte. Igaz, és vállaljuk a felelősségnek azt a részét, ami ebben minket illet.

(14.50)

De, csak hogy egyformán mérjünk, amikor a munkanélküliségi adatot halljuk: a 2008-as foglalkoztatotti szám - 2008 vége már válságév - magasabb, mint az önök kormányának négy éve alatt minden egyes év foglalkoztatotti száma. Minden egyes évé! (Taps az MSZP soraiban.) Csak hogy könnyebb legyen mérni, mielőtt vagdalkozunk. 2008-ban, már a visszaesésben 3 millió 879 ezer foglalkoztatott van Magyarországon. Önöknek nem volt éve, ahol ennél ne kevesebb lett volna. (Közbekiáltás az MSZP soraiból: Úgy van.) És igen, nagyon nagy baj Magyarország összes növekedési baja. De akkor mit gondoljunk arról a kormányról, amelynek 6 százalékos gazdasági növekedésről, nem válságidőben, gazdasági emelkedés idején sikerült 3 százalék alá levinni ezt a növekedést? Hogy van ez? (Taps az MSZP soraiban.)

Nem vagyok büszke a magunk növekedési teljesítményére. Nem vagyok büszke a foglalkoztatottsági adatokra. Rosszak Európában; mind a kettő rossz. De az istenért, mérj, mielőtt vagdalkozol! És mérj, mielőtt vagdalkozol, amikor áfacsökkenést, jövedelemadó-csökkenést, járulékcsökkenést javasolsz! Én is akarom, én is szeretném. De mi lesz, amíg ez meghozza remélt gazdasági eredményét? Hány év telik el, vagy hány hónap? És ki fogja addig kifizetni a nyugdíjakat, és ki ad nekünk hitelt? Tudják, frakcióvezető urak, megbocsáthatatlanul fiatalabbak nálam, de talán a Szörényi-Bródy-páros dalait ismerik. Hadd idézzek fel egyet: "Csak annyit kérek tőled, ha érted, ne vágj ki minden fát. Legalább néha-néha lazíts egy félórát."

Köszönöm figyelmüket. (Nagy taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Köszönöm, frakcióvezető asszony. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök urat illeti a szó viszontválaszra. Miniszterelnök úr!

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Hemingway-jel nem vitatkoznék. Azt gyanítom, hogy az idézet is talán előbb került elnök asszony lapjára, mintsem hogy hallotta volna az én napirend előttimet. Hemingway is megbocsát ezért, meg én is megbocsátok ezért, nem lesz harag kettőnk között emiatt. (Dr. Dávid Ibolya közbeszól.)

Ami Navracsics frakcióvezető úr pörölycsapásszerű igazságosztását illeti, be kell valljam, frakcióvezető úr, megtörtem az ön érvei alatt. Szeretnék önnek töredelmes vallomást tenni itt, az ország nyilvánossága előtt. Legalább olyan komolyat, mint amilyen komolyan lehet venni az ön megjegyzéseit. Az az igazság, frakcióvezető úr, hogy nemcsak hogy belátom, de most már Amerika-szerte ismert, hogy én személyesen állok a második világháború óta eltelt időszak legnagyobb foglalkoztatási zuhanása előtt. Képzelje el, 3,6 millió embernek szűnt meg az állása Amerikában. A republikánusok már adják fel a nyomdai megrendeléseket: ez a very nice Hungarian guy, Gyurcsány a hibás - hirdetik szerte Amerikában. (Derültség az MSZP soraiban.) A demokraták meg meg vannak lepve, mert kiderült, hogy én titkos tanácsadója vagyok az előző adminisztrációnak, meg ennek is.

Donald Tusk riadtan hívott fel az elmúlt napokban, ő a lengyel miniszterelnök, önökkel egy pártcsaládba tartozik. Azt mondja, hogy Feri, Feri, baj van, lebuktunk. Képzeld el, megtudták, hogy csak azért, mert mi ketten jóban vagyunk, a lengyel zloty jobban süllyedt, például ma is, mint a magyar forint. Arra kérlek, titkoljuk el barátságunkat, nehogy véletlenül megtudják a lengyelek. Annyi bajom van, annyi vita van Kaczynski elnök úrral, hát képzeld el, ha még ez az átok is ránk fog ülni. Merkel még nem tette szóvá, de önnek elmondom: amikor októberben telefonon beszéltünk világválságügyről, valóban Magyarországról, akkor azt mondtam neki, hogy kancellár asszony, figyeljen. Az az igazság, hogy maga könnyű helyzetben van, mert most bármit csinál, úgyis énrám fogják fogni. Úgyhogy nyugodtan vegyen fel annyi hitelt, amit még soha nem vett fel Németország a második világháború óta, ez így van, és nyugodtan csináljon annyi költségvetési hiányt, amire 60 éve nem volt példa, ez a legjobb pillanat, amit ön tehet, mert ön nem lesz érte felelős, én elviszem a balhét. Rendes magyar gyerek vagyok én, higgye ezt el. (Dr. Navracsics Tiborhoz.) Így történt. Nem hiszi? Járjon utána!

Az ír miniszterelnökkel már kezdtem unni, mert az Európai Tanács ülésén mindig mellette ülök vacsorákon. Ön még nem volt ilyen vacsorán, úgy látom, hogy politikai karrierjében benne van ez a lehetőség, hogy ön is ilyen vacsorákra fog járni előbb-utóbb. Szegény Magyarország! (Derültség és taps az MSZP soraiban.) Én általában az ír miniszterelnök mellett ülök. Mondtam neki, hogy Bernie, idefigyeljél már! Az az igazság, hogy nekünk csípi a szemünket, hogy ti ilyen sikeresek vagytok. Van nekem otthon egy ellenzéki frakcióvezetőm, ez a Navracsics. Te, ez állandóan jön az ír csodával. Az az igazság, hogy lassan tarthatatlan lesz a helyzetem. Nem lehetne már, Bernie, egy picikét tönkremenni otthon? Te tönkremész, nekem egy picit jobb lesz, de hát én már annyi terhet viszek a hátamon, hogy te azt nem tudod elképzelni. Azt mondja Bernie: rendben van, először is én lemondok. Azóta már tényleg lemondott. De még mielőtt lemondanék, tönkreteszek mindent. És képzelje el, Navracsics frakcióvezető úr, Írország, amit ön nekem sokszor emlegetett (Dr. Navracsics Tibor közbeszól.), Írország 2007 és 2010 között háromszorosára növeli az eladósodottságát, 27 százalékról 81 százalékra. Több mint 10 százalékos lett nemcsak a költségvetési hiány, hanem a foglalkoztatási probléma is.

Ez a Silvio meg, képzelje el, ez a Berlusconi nem átallja, már be is vallja, hogy kisebb mint mínusz 3 százalék lesz a növekedés. Ezért mind mi vagyunk hibásak. Ha nem én, akkor még lehet, hogy a Lendvai. (Derültség az MSZP soraiban.) Mi itt ketten vagyunk titkos szövetségben. Lehet, hogy valamilyen szabadkőműves páholyt is alkotunk, még mi sem tudunk róla, de előfordulhat, hogy ebből még az is lesz.

Egész egyszerűen azt tudom mondani, hogy valami bárgyú képtelenség időnként, ami itt a parlamentben elhangzik. Folytathatnánk egyébként okos vitákat is. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Úgy van.) Ez lehetőség. Tehát ha már itt ülünk a választók akaratából, akkor mi történne, ha normálisan, felelősen gondolkodnánk és tárgyalnánk? Arról beszélnénk, hogy ha olyan fontos a versenyképesség ügye, akkor mi, fiatal demokraták, mi kereszténydemokraták ezeket javasoljuk. Mi így látjuk: egy, kettő, három, négy, öt. Azt javasoljuk a kormánynak, hogy ezeket fontolja meg. (Közbeszólásra:) Sokat nem hallottam, Navracsics frakcióvezető úrtól egyet sem, így ezeket, ha nem haragszik, nem kommentálom.

A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, kétségtelen, ma konstruktívabb volt, mint oly sokszor. Van két javaslata. Azt tudom mondani, hogy ezek közül az egyik, az egyéni vagy magáncsőd és krízis intézménye szerintem izgalmas és fontos, összességében nem egy könnyű ügy, és nem könnyen kezelhető kérdés. A szociális miniszter asszony e héten szerdára terjeszti a kormányülés elé első olvasatban, hogy milyen javaslata van a tárcájának. Hogy pont az-e, amire ön gondol, ezt nem tudom, mert részleteket ő sem árult el, de örömmel veszem, és gondolom, így van ezzel a miniszter asszony is, hogyha konkrét dolgokról meg tudunk, meg lehet állapodni.

Ami az áfát illeti, emellett nem akarok elmenni szó nélkül. Nézzék, az élelmiszerárak csökkentek az elmúlt egy évben, lényegesen csökkentek. Olyannyira csökkentek, hogy Gráf miniszter úrnak és a mögötte álló gazdáknak ez a legnagyobb baja, vagy az egyik legnagyobb baja. 20 százalékos volt az árcsökkenés az elmúlt hónapokban. Sokáig morfondíroztunk azon, hogy egyébként ennek a 20 százalékos áfának a 23 százalékra való emelése nem lenne-e kiváltható inkább azzal, hogy bizonyos alapvető élelmiszerek áfáját hagyjuk 20 százalékon avagy csökkentsük, akkor viszont az összes többit emeljük 25 százalékra. Ez valóságos megfontolás volt, frakcióvezető úr.

Legalább két megfontolás volt, ami miatt ezt elvetettük. Az egyik, hogy a magyar közgazdász szakma, mondjuk úgy, hogy Bokrostól Járaiig - talán ez már kellően mutatja a szélességét - azt mondja, hogy őrizzük meg az alapkulcs egységességét ebben a rendszerben, mert igen sok bajt fog ez nekünk okozni.

(15.00)

Kettő: lényegében nem csinálható meg az, amit ön szeretne, ha jól értem mindazt, amit nekem a kollégák, elemzők, szakértők mondanak. Az élelmiszerek körének ilyenfajta szűk leválogatása - pontosan melyik kenyérről beszélünk? Hol a határ? A 3,60-as egykori, gépi gyártású kenyér, és benne van-e ebben a körben bármi, ami ennél jobb? Hol húzódik meg? (Dr. Semjén Zsolt: Határozzuk meg!) Határozzuk meg? Ön nyilvánvalóan jól tudja, hiszen egy képzett, tanult politikus, rendkívüli háttérrel, hogy az általános forgalmi adó európai szabályozásának vannak bizonyos alapszabályai. Pontosan ezek az alapszabályok teszik például nagyon nehézzé azt eldönteni, hogy vajon a csabai csípős benne lehet-e, és mi legyen a parasztkolbásszal. Mindegyik vagy csak az egyik? A párizsi, ha borjúból van, az benne van - és most nem viccelek, kivételesen - vagy csak akkor, ha marhából van? És mi van, ha vegyes? Melyik? A sertészsír akkor és csak akkor, ha a piacon árulják, vagy ha a boltban? Vagy mi van a libazsírral? Az már luxus, nyilvánvalóan csak ilyen szocialista átkok mernek libazsíros kenyeret enni ilyen válságos időben, maradjunk a sertészsírnál.

De nem akarok humorizálni, miközben pontosan értem, hogy a választók fülének kedves, amit ön mond. Értem. De higgye el, nem azért nem javasoljuk ezt, mert nem szeretnénk a választók kedvében járni, hanem mert miközben elemezzük a javaslatot - önnek ez nem kötelessége, ön ellenzékiként azt mond, amit akar, még akár butaságokat is mondhat -, nekünk az a kötelességünk, hogy ne ezt tegyük meg, és úgy látjuk, hogy az egységes adókulcs szétválasztása, és ilyen, mondjuk úgy, nem túl kidolgozott, nem túl szofisztikált, egyszerű leválogatása, hogy a sertészsír igen, a kacsa már nem, úgy látják a szakértők, hogy ez lényegében nem oldható meg. (Dr. Semjén Zsolt: Ez működik több országban.)

De azt tudom mondani, hogy nyissuk ki az ajtót! Azt kell javasolni a frakcióvezető úrnak - ezt nyilván meg fogja tenni -, hogy akkor, amikor tárgyalni fogunk az áfáról, nyújtson be egy olyan módosító javaslatot, amely az Európai Unióval konform, tehát illeszkedik abba a térbe; számolja ki, hogy ezzel mennyit veszünk ki a költségvetésből, és nyilván majd be fog nyújtani egy másik javaslatot, amellyel pótolja ezt a kieső bevételt, tehát ez a két feltétel van. És biztosíthatom önt arról, hogy meg fogjuk ezt fontolni, hiszen egyébként szociális szempontból nemcsak hogy értem, hanem ráadásul látom benne a rációt is. Hogy ennek minden következményét ön végiggondolta-e, vagy csak azt, hogy kedves-e a választónak, ezt nem tudom. De ha csak ezt gondolta végig, az - hogy mondjam - talán nem felelős politikushoz méltó. Bár én nem tudom önről elképzelni, hogy nem felelős javaslatokkal előállna itt a parlament előtt, hiszen önt arról ismerjük, hogy kizárólag és mindig csak felelős javaslatokat tesz.

Azért azt liberális barátaimnak muszáj a figyelmébe idéznem, azért nyilván látják, hogy amit javasolunk, az a parlament egyik felének már most is túl sok. Túl sok. Hát már népnyúzást emlegetnek és megszorítást!

Pártelnök Úr! Kedves Gábor! Te azt mondod, hogy túl kevés. Nézze, nézd, ebben kell megtalálni az egyensúlyt! Ha az olyan könnyű lenne, hogy nem kell semmi mást tenni, mint kivonni a kardot, fölemelni a zászlót és előremenni, és ha megvan a kormányban a reformelszántság, utána egyébként milliók tömeges hada fog majd felsorakozni mögénk, és azt mondani, hogy hurrá, itt van a reformidőszak - ennél ez picivel bonyolultabb. Sőt, tudod, Gábor, a mi kettőnk közös kormányzása is időnként arra figyelmeztet bennünket, hogy nem elég, ha bennünk van reformszándék. Ez fontos, ez nélkülözhetetlen. Kell még valami: hogy az ország értse, hogy amit teszünk, az bár lehet, hogy rövid távon neki nem könnyű, sőt nehéz, de megéri megcsinálni. Ezért nem elegendő nekünk itt egyezségre jutni, és engem még bátrabb, még keményebb reformokra biztatni. Van ennél egy nehezebb dolog, bár nem annyira látványos: megszerezni az ország többségét ehhez a politikához. És lássuk be, ez nem könnyű. Ebben azért van elegendő tapasztalatunk az elmúlt időből, közös is.

Én azt mondom, csináljuk meg a legtöbbet, amit lehet, bátorítsuk az országot, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy errefelé menjen, építsünk egy 3-4 éves folyamatot, amivel el lehet jutni az euró bevezetéséig, alapvető átalakításokat kezdeményezzünk adózástól szociális rendszeren át nyugdíjig. És ha úgy vetődik fel a kérdés, hogy mehetünk-e még gyorsabban, még messzebb, mert érezzük az ország támogatását, akkor én szívesen megyek veled, másokkal együtt még nagyobb ütemben, még határozottabban. De úgy nem, hogy mi megyünk előre, és az ország nagyobbik része, túlnyomó többsége azt mondja, hogy állj, ez nekünk már sok. Mert az országot együtt kell tartani. Ez is feladatuk a reformereknek, ez is feladata mindegyikünknek, aki kormányzásra vállalkozik.

Nagyon szépen köszönöm mindezzel együtt frakcióvezető kollégáknak, pártelnök kollégának, hogy a vitában részt vesz. Azt remélem, hogy közösen jó és az országot szolgáló döntéseket tudunk majd hozni.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)




Felszólalások:   5   5-18   19-22      Ülésnap adatai