Készült: 2024.04.19.21:35:40 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

9. ülésnap (2018.06.18.),  45-51. felszólalás
Felszólalás oka Interpelláció megtárgyalása
Felszólalás ideje 9:14


Felszólalások:   39-45   45-51   51-57      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) A választ a Ház 113 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Arató Gergely, a DK képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Meddig lesz cigányok elleni uszítás az egyik magyar tankönyvben?” címmel. Képviselő úré a szó.

ARATÓ GERGELY (DK): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Újabb mélyponthoz érkezett az az ámokfutás, amit önök az oktatás területén végeznek. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új, az iskolákra ráerőltetett tankönyvében szerepel egy 1893-as szöveg, amit most idézek, hangsúlyozom, idézek: „A félkóbor czigányokat nem lehet gyerekeik rendes iskoláztatására bírni.” Ezért az államhatalomnak a polgárok jóléte érdekében kényszereszközöket kell alkalmaznia e szerint a szöveg szerint, sőt azt is állítja ez a szöveg, hogy „Egy kis kegyetlenséget el kell követni a humanitás nevében.” és „Meg kell nevelni a vadállat módjára szabad fajt.”  idézet vége.Ezzel a szöveggel önök a magyar diákok elméjét szennyezik, a rasszizmust terjesztik. Úgy látszik, már nem elégszenek meg a menekültek elleni uszítással, újabb területeket keresnek, ahol felkorbácsolhatják az indulatokat. Ráadásul a szöveg mindenféle érdemi forráskritikát nélkülöz. Olyan „baráti” kérdésekkel folytatódik, mint hogy miben látta a korabeli tanulmány szerzője a cigányság felemelkedésének zálogát, milyen módszert javasolt. Ez körülbelül olyan, mintha a tananyag részévé tennék a Mein Kampfot, s azt kérdeznék meg utána, hogy milyen módon képzelte el Hitler a különböző fajok együttélését.

Amikor a sajtó az önök minisztériumát kérdezte, akkor az EMMI-nek annyit sikerült válaszolni az ennek kapcsán felmerülő kérdésekre, hogy „a történelemtanításhoz hozzátartozik, hogy a diákok korabeli szövegekkel találkoznak, és fontos témákat megvitathatnak”. Ami persze igaz, de egyáltalán nem menti a tankönyvekben elbújtatott rasszista uszítást. Ez a történet azt is megmutatja, hogy milyen színvonaltalanok és szakmaiatlanok azok a tankönyvek, amelyeket önök erőnek erejével kényszerítenek rá a diákokra, tanárokra és iskolákra.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ennek alapján kérdezem, hogyan fordulhatott elő az, hogy ilyen elfogadhatatlan szövegek kerültek be egy tankönyvbe, amit iskolás diákok kezébe adnak. A cigányok elleni hazug uszítás helyett mikor kerül végre be a tantervekbe és a tankönyvekbe megfelelő súllyal a magyar romák története, a magyar történelemhez és kultúrához való hozzájárulása? Mikor látják be végül azt, hogy az állami egyentankönyvgyártás ugyanúgy zsákutca, mint 1990 előtt volt? Mikor adják vissza a diákok és iskolák tankönyvválasztási szabadságát? Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Rétvári Bence államtitkár úré a szó.

(14.40)

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt tudom a válaszom kapcsán mondani önnek, mármint a válaszom tartalmával kapcsolatban, amit ön mondott 2006-ban. Ön 2006-ban egy finanszírozási reformot vezetett elő a Közoktatás-politikai Tanács ülésén, és azt mondta az ott lévő pedagógusoknak, hogy ez fájni fog  a következő néhány évre gondolt ennek kapcsán. Én pedig arra, amit a válasz kapcsán tudok önnek mondani, tisztelt képviselő úr. Nem tudom, vettee a fáradságot, hogy a kezébe vegye ezt a könyvet (Németh Szilárd István: Dehogyis! Propagandaanyagot vett a kezébe!), vagy pedig az újságok elegendők voltak ön számára. Ahogy így követtem a szöveget a tankönyvben és az ön felolvasásában, nekem nagyon úgy tűnt, mintha ön nem vette volna a fáradságot, hogy ezt megnézze.Az évek óta használt tankönyvben ez a rész „A cigányság helyzete a dualizmus korában” című részben található, ahol maga a szöveg hosszasan elemzi  idézem szó szerint  azt a témát, hogy „a kormányzat a népoktatásba való bevonásukkal próbálta segíteni a felzárkózásukat”  mármint a cigányságnak. Ez utána eltérő tördeléssel először egy forrásszöveget idéz, majd pedig utána kérdéseket tesz fel a diákoknak. Egyértelműen látható, a tördelésből is látható, nyilván az „Országos cigányösszeírás 1893” című forrásmegjelölésből is, hogy ez egy eredeti szöveg. Aztán megkérdezi a diákokat, felhívja őket, hogy vitassák meg, elfogadható-e, eredményese az általa javasolt módszer alkalmazása, mármint az ebben a szövegben írt módszer alkalmazása.

Hadd idézzem saját magának önt, tisztelt képviselő úr, nem is olyan régről, nemcsak azt, hogy fájni fog, amit ön a pedagógusoknak mondott arra, amikor elővezette a saját pártjának a javaslatait, hanem amit ön idén tavasszal, március 27-én mondott, nyilatkozott a választási kampányban, amelyben elmondta, hogy az oktatás feladata az önálló és gondolkodó fiatalok nevelése, éppen ezért támogatják minden kompetenciaalapú program folytatását. Ön tehát arról beszélt, amiről egyébként mi is beszélünk, hogy minden fiatalnak, aki mondjuk, a dualizmus korát tanulja, és ott a cigányság helyzetét nézi, kritikai gondolkodása kell hogy legyen, a diákok vitakultúráját kell növelni, az érveléstechnikában kell őket segíteni, az önálló gondolkodásban kell segíteni. Csak, tisztelt képviselő úr, az nem vita, hogyha a tankönyv leírja, hogy mit kell gondolni valamiről. Az a vita, hogy felteszi a kérdéseket a forrásmegjelölésről vagy a forrás szövege után, és utána nyilván a pedagógus lefolytatja ezt a vitát az iskolában. Úgy gondoljuk, hogy ettől jobban fognak tudni érvelni a diákok, és a munkaerőpiacon is jobban tudnak elhelyezkedni, a társadalmi életben a társadalmi vitákat is jobban meg tudják vitatni, ha nem kapják meg előre a választ, hanem maguk ott, az osztályteremben teszik meg.

Egyébként nemcsak szövegek vannak, hanem ha megnézi ezt az oldalt, vannak képek, fotók, ábrák a forrásszövegeken túl is, amelyek mind-mind színesítik a tartalmát a tankönyveknek. Ezek már nem úgy néznek ki, mint a mi diákkorunkban, sokkal inkább jobban tördeltek, színesebbek, hogy pontosan a fiatalok a történelmi folyamatokat jobban meg tudják érteni. De ezek szerint önöknek az nagyon fáj, ha a diákok ezekről ilyesfajta vitákat tudnak folytatni.

De valójában nem erről szól a történet, hiszen egy másodpercig sem aggódik a cigányságért, ellenben például akkor, amikor képviselőtársa, Zuschlag János pontosan a magyar honfitársainkon viccelődött, akkor rögtön közbeszólt volna és nem engedte volna, hogy ilyen ízetlen mondatokat fogalmazzon meg. Önöknek az fáj, hogy nem részben külföldi tulajdonú cégek állítják elő a magyar tankönyveket, hanem Magyarországon az Eszterházy Károly Egyetem keretében működő Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet az, amely kifejleszti a magyar tankönyveket. Pedagógusok az elmúlt években egyetlenegy panaszt sem emeltek, szülők az elmúlt években egyetlenegy panaszt sem emeltek, diákok az elmúlt években egyetlenegy panaszt sem emeltek, pedig ezerszámra forgatták ezt a könyvet és tanultak ebből. Problémájuk nem nekik volt, hanem a politikusoknak, azoknak, akik nem politikusok igazából, hanem lobbisták, akik kijárják az érdekét ezeknek a részben külföldi tulajdonú cégeknek, hogy az oktatásból ne vitakultúra legyen, hanem profit, ráadásul luxusprofit (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amit éveken keresztül le tudtak fölözni.

Ez az ön felszólalásának az igazi alapja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Viszonválaszadásra ismét képviselő úré a szó.

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Megtisztelő, hogy a munkásságomat ilyen részletesen tanulmányozza, még akkor is, ha ebben az ügyben hazugságokat ismételget.Ami azonban ennél fontosabb, hogy önök már nyolc éve kormányoznak, és én nem az én államtitkárságomról, hanem az önéről és az önök kormányáról kérdeztem. Ezzel kapcsolatban azonban nem adott választ arra (Dr. Rétvári Bence: Dehogynem! Válaszoltam!), hogy hogy kerülhet be egy ilyen szöveg (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Adott!  Balla György: Erről beszélt, csak nem érted!), nem adott választ arra, hogy hogyan fogja ez a szöveg segíteni azt (Zaj.  Az elnök csenget.), hogy a romák ügyeiről alapvető és érdemi vita folyjon. Azt persze értem, és a hajléktalanokkal kapcsolatos alkotmánymódosításból látszik, hogy a humanitás nevében elkövetett kegyetlenség közel áll az önök gondolkodásához, és követendő példának tartják.

Visszatérve azonban erre az ügyre, azt már kipróbálta ez az ország, hogy milyen a piac nélkül működő termelés a tankönyvek területén is. Ez megbukott 1990 előtt is, meg fog bukni most is, ezért ezt a választ nem tudom elfogadni. (Taps a DK soraiból.)

ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadjáke államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)A Ház 112 igen szavazattal, 18 nem ellenében, 12 tartózkodás mellett a választ elfogadta.

Az LMP képviselője, Schmuck Erzsébet képviselő asszony, interpellációt nyújtott be az innovációért és technológiáért felelős miniszterhez: „Miért nő a hazai szén-dioxid kibocsátás, miért nem kibocsátás csökkentést szolgáló gazdaság politikát folytat a kormány?” címmel. Képviselő asszonyé a szó.




Felszólalások:   39-45   45-51   51-57      Ülésnap adatai