Aktuális

Hírek, események

1990. május 22-én az Országgyűlés ülésén Antall József kijelölt miniszterelnök ismertette kormánya programját, amelyet négy irányelv határoz meg: a teljes körű szabadság, a népérdek, a gazdasági fordulat és az európaiság.

1990. május 16-án az  Országházban Antall József kijelölt miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztató keretében ismertette leendő kormánya összetételét.

Nemrég jelent meg az Országházi séták könyvsorozat tizedik kötete, Az Országház üvegművészete. Ebből az alkalomból beszélgettünk Kerekes Margit művészettörténésszel, a Tisza Kálmán Program vezetőjével és a sorozat szerkesztőjével, aki egyben ennek a kötetnek a szerzője is. Az interjú során szó esett a kutatás legfontosabb eredményeiről, Róth Miksáról mint az Országház üvegfestészti együttesének legjelentősebb alkotójáról, a díszítési programról, az ablakok sorsának alakulásáról, valamint a Tisza Kálmán Programról és a sorozat várható köteteiről is.

Az Országgyűlés 1990. május 9-i ülésén elfogadott alkotmánymódosítás értelmében a kormány a miniszterelnökből és a miniszterekből – köztük tárca nélküli miniszterekből – áll. Megszűnt a miniszterelnök-helyettesi funkció. Ugyanezen az ülésen Vásárhelyi Miklós indítványozta a Varsói Szerződésből való kilépési tárgyalások megkezdését.

Virtuálisan elérhetővé vált az 1956. október 25-i Kossuth téri sortűz áldozatainak emlékhelye és a hozzá kapcsolódó kiállítás. Az online tárlatvezetés során megtekinthető a Kossuth téren 1956. október 25-én lezajlott kegyetlen sortüzet és a hozzá vezető eseményeket megvilágító kiállítás, valamint az emlékezés helyeként kialakított rotunda.

Törvényalkotás

Törvényalkotás

Törvényalkotási folyamatábra

Adatok az Országgyűlés törvényalkotásáról

Elfogadott törvények

Sarkalatos törvények

Házszabályi rendelkezések (Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvényben és az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. évi (II. 24.) OGY határozatban foglalt házszabályi rendelkezések egységes szerkezetben.

Parlamenti jog - Az Országgyűlés működése, feladat- és hatáskörei, kapcsolódó intézmények
 

Tematikus kereső

Elhunyt Sándorffy Ottó, volt országgyűlési képviselőKilencven éves korában elhunyt Sándorffy Ottó, az FKGP volt országgyűlési képviselője.

Élő közvetítés linkje
live_stream_playlive_stream_play_hover
Élő közvetítés

Ciklusos tematikus keresők

Kattinson a képre a Virtuális Országház eléréshez!
Virtuális Országház - Lépjen be!

Kattintson ide az Országház Könyvkiadó eléréséhez!