Készült: 2024.03.29.15:16:50 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

181. ülésnap (2012.04.17.),  27-159. felszólalás
Felszólalás oka politikai vita lefolytatása
Felszólalás ideje 5:16:40


Felszólalások:   26   27-159   159-160      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr.

Tisztelt Országgyűlés! Schiffer András képviselő úr, az LMP képviselője és támogató képviselőtársai a feltáratlan állambiztonsági múlt és az elmúlt 20 év morális adósságai címmel politikai vita megtartását kezdeményezték. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indíványt V/6424. számon kapták kézhez képviselőtársaim.

Engedjék meg, hogy nagy tisztelettel köszöntsem dr. Péterfalvi Attila urat, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, aki a helyszínen a páholyból figyeli napi munkánkat. (Taps a kormánypártok, az MSZP és az LMP padsoraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ismertessem a vita menetét. Elsőként a kormány képviselőjének nyilatkozatára kerül sor összesen 30 perces időtartamban. Ezt követően az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalása következik 20-20 perces időtartamban, majd a további képviselői felszólalások következnek a frakciók, illetve a független képviselők rendelkezésére álló időkeretben.

Az üléstermi információs táblán az érdeklődők folyamatosan figyelemmel kísérhetik az időkeretek felhasználását. A vita végén a kormány képviselője 15 percben válaszolhat az elhangzottakra.

Tisztelt Országgyűlés! Szeretném emlékeztetni önöket a Házszabály egyes rendelkezéseire, amelyek az időkeretes vita szabályait tartalmazzák. A vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít be. Vita közben a kétperces felszólalásokat a személyes érintettségre történő reagálás kivételével bele kell számítani az időkeretbe. Az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkeretbe beleszámítani.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az időkeret felhasználását időmérő szoftveren rögzítjük. Kérem a jegyző urakat, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a felhasznált időtartam számítógépes rögzítését.

Mielőtt megkezdenénk a vitát, felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy ismertesse az egyes frakciók időkereteit.

DR. SZŰCS LAJOS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A 4 óra 20 perces időkeret megoszlása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 88 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 47 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 42 perc, a Jobbik képviselőcsoportjának 46 perc, az LMP képviselőcsoportjának 30 perc, a független képviselőknek pedig 7 perc áll a rendelkezésére. A frakciók részére biztosított időkeretek magukban foglalják a 20-20 perces vezérszónoki felszólalások idejét is.

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a kormány vitaindítójára kerül sor, mint ahogy azt említettem, 30 perces időkeretben. Kontrát Károly államtitkár úr fogja tartani a vitaindítót. (Dr. Kontrát Károly a szónoki emelvény felé indul.) Megvárom, amíg államtitkár úr elfoglalja helyét az emelvényen, mert innen mondja el a felszólalását. Köszönöm szépen.

Megadom a szót, államtitkár úr. Parancsoljon!

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Semmi sincs egészen úgy - mondta egyszer Füst Milán, és azt hiszem, az állambiztonsági múlt kapcsán ez a mondat különösen pontosnak bizonyulhat. Semmi sem egyértelmű, és minden állítás, amit ezzel a témával kapcsolatban leszögez valaki, rögtön cáfolható. Ezért különösen felelős feladat e területtel kapcsolatban véleményt megfogalmazni.

Ma politikai vitanapot tartunk. Valószínű, hogy ebben a politikai vitában sokan politikai és nem szakmai érveket hoznak elő. A kormány képviseletében mégis engedjék meg nekem, hogy szakmai oldalról világítsam meg a rendszerváltástól a mai napig a terület főbb problémáit.

Az egypártrendszer lebontása, a jogállamiság alapintézményeinek kialakítása során a politikai rendőrség diktatórikus funkcióinak felszámolása elengedhetetlen volt. A rendszerváltás egyik nagy adóssága a kommunista múlttal való szembenézés. Az iratok kutathatósága, a nyilvánosságra hozatal kapcsán vannak megoldásra váró kérdések. Önmagában ugyanis a teljes nyilvánosság talán nem old meg semmit, sőt hozhat még a mainál is rosszabb helyzetet. Ma ugyanis az is bekerülhetne egy szűrés nélküli listába, aki a rendszernek áldozata volt, és akit beszerveztek azért, mert valamilyen hibát követett el, vagy mert a gyerekeivel, a családjával zsarolták. Nem lenne különbség köztük és az önként, anyagi előnyért vagy úgynevezett hazafias alapon jelentkezők között. Nyilvánosságra kerülnének a megfigyeltek aktái is.

A titkosszolgálatok rendszerváltozás utáni szabályozása megfelel a jogállami alapkövetelményeknek. A politikai vezetés és az úgynevezett operatív munka 1990-től markánsan elvált egymástól. Ám mégis újra és újra előkerül ez a kérdés. Az ügynöklistázás, az ügynöknyilvánosság mindig is politikai vita tárgya volt Magyarországon. Jogos követelés, hogy a lehető legnagyobb mértékben tárjuk fel a kommunista apparátus működését, ezen belül az ügynökök működését is, és ha lehet, a neveket hozzuk nyilvánosságra.

Tisztelt Országgyűlés! Ugyanakkor jóval kevesebbszer hallunk arról, hogy kik voltak azok, akik az utasításokat adták, kik voltak a megrendelők. Soha nem felejthetjük el ugyanis, hogy a titkosszolgálat minden rendszerben végrehajtó szerv volt. Az utasításokat, direktívákat nem e szervek, hanem a vezető politikai elit, vagyis az állampárt, az MDP, az MSZMP fogalmazta meg. Ezzel természetesen nem akarom fölmenteni a szerveket.

A mai vitanapot az LMP kezdeményezte. Javaslatukban azért kezdeményeznek politikai vitát az aktanyilvánosság, tehát a rendszerváltás előtti állambiztonsági múlt nyilvánossága, valamint az elmúlt két évtized erkölcsi adósságairól, mert úgy vélik, a diktatúra titkai nem lehetnek a demokrácia titkai. Ezzel az állítással teljes mértékben egyetértünk. Mégis ki kell emelnem újra, hogy az LMP ugyanazt a hibát követné el, amit a korábbiakban a legtöbb kezdeményezés: véleményem szerint a rendszerváltás előtti vezető politikai elit felelősségét, az MSZMP szerepét nem kellőképpen hangsúlyozza. Ettől függetlenül nem szabad elhallgatni az akkori elnyomó apparátus felelősségét sem. Ez is bizonyítja, hogy milyen bonyolult kérdésről beszélünk.

A rendszerváltás vezetői annak idején azt tűzték ki célul, hogy Magyarországon egyetlen becsületes embernek se kelljen soha többé abban a félelemben élnie, hogy megfigyelhetik, hogy vájkálhatnak a magánéletében, akár otthonában is lehallgathatják. A rendszerváltókat a diktatúra annak idején lehallgatta és üldözte.

(10.00)

Az, hogy a diktatúra már nincs, és győzött a demokrácia, hogy ma már nyíltan beszélhetünk mindenről, önmagában is hatalmas eredmény. Emlékeztetni szeretném a képviselő hölgyeket és urakat az úgynevezett Dunagate-botrányra. A magyar rendszerváltás talán legemlékezetesebb eseményei közé tartozott a Dunagate néven elhíresült botrány. A történet középpontjában az állambiztonsági szolgálatok 1989-90 fordulóján történt lelepleződése állt. A kalandos körülmények között készült videofelvételek, az előkerült dokumentumok bizonyították, hogy a kerekasztal-tárgyalások eredményeként létrejött új, immár jogállaminak tekinthető alkotmányos rend ellenére a politikai elhárítással foglalkozó III/III-as csoportfőnökség továbbra is titkosszolgálati módszerekkel figyelte meg az ellenzéket. Az akkori ellenzékiek akciója sikeresnek bizonyult, és az első szabad választásokra jelentősen hozzájárult az állampárt jogutóda, vagyis az MSZP leleplezéséhez. Volt példa erre 2002 augusztusában is, amikor a sajtó feltárta, hogy az akkori szocialista miniszterelnök, Medgyessy Péter szt-tiszti múlttal rendelkezik.

A nemzetbiztonsági szolgálatok irányításának mikéntje a rendszerváltáskor komoly vitát váltott ki. Míg az akkori hatalom elképzelései a megreformált nemzetbiztonsági tevékenységet továbbra is a Belügyminisztériumon belül helyezték volna el, az Ellenzéki Kerekasztal határozottan el kívánta onnan távolítani. Már a rendszerváltás előtti Országgyűlés megalkotta a különleges titkosszolgálati eszközök és módszerek engedélyezésének átmeneti szabályozásáról szóló 1990. évi X. törvényt. A törvény megszüntette a politikai rendőrség III/III-as csoportfőnökségét, de a nemzetbiztonsági feladatok ellátása érdekében a korábbi csoportfőnökségi struktúrára támaszkodott. A III-as főcsoportfőnökséget, vagyis az egységes szervezetet azonban megszüntette, és négy önálló szolgálatot hozott létre.

A törvény a kerekasztal követeléseinek megfelelően a nemzetbiztonsági tevékenységet és szolgálatokat kivette a belügyminiszter irányítása alól, és azokat a Minisztertanács elnökének felügyelete alá helyezte. A szabad választások után, 1990 tavaszát követően az új parlament a Németh-kormány által kialakított, vagyis tulajdonképpen átvett struktúrához nem nyúlt, de az 1990. évi LI. törvénnyel a katonai szolgálatokat a honvédelmi miniszter, a polgári szolgálatokat pedig a kijelölt tárca nélküli miniszter felügyelete alá rendelte. Ez a megoldás akkor megfelelt a fegyveres erők és rendészeti szervek esetében akkoriban hozott döntések mögötti politikai alapelveknek. Ennek megfelelően a békés átmenet következtében radikális átalakítás helyett a fokozatos módosításokra, az erőszakszervezetek megosztására és szoros kormányzati ellenőrzésére helyezte volna a hangsúlyt.

Az első törvényhozási kísérletet az ügynökkérdés tekintetében az akkor még markánsan kommunistaellenes SZDSZ-es országgyűlési képviselők nyújtották be. Képviselői önálló indítványuk címe: "A Belügyminisztérium egykori III/III-as ügyosztályának állományába tartozó, illetve nyilvántartásában szereplő szigorúan titkos állományú tisztek és hálózati személyek adatainak kezeléséről" volt. Ezt a törvényjavaslatot végül az Országgyűlés nem tárgyalta. A törvényjavaslat indoklása szerint a társadalom igazságérzetét méltán sértené, ha azok a személyek, akik részint hivatásos tisztként konspirált állásokban, részint hálózati személyként támogatták az állambiztonsági szervezet politikai elnyomó tevékenységét, a rendszerváltást követően is köztiszteletnek örvendő állásokat tölthetnének be. A javaslat célja olyan jogi helyzet megteremtése volt, amely az elmúlt politikai rendszer elnyomó feladatokat ellátó szervezetének, a BM III/III-as ügyosztályának alkalmazásában álló személyek politikai, közéleti szereplésének korlátait állítja fel. Ezt a javaslatot - úgy, ahogy mondtam - az Országgyűlés nem tárgyalta, ám az alapgondolaton finomított az MDF-es kormánytöbbség. Az akkori kormány több törvényjavaslatot is benyújtott.

Azonban jól tudjuk, hogy a jogi szabályozás önmagában semmilyen politikai rendszerben, diktatúrában és demokráciában nem határozza meg tartalmában az állambiztonsági szolgálatok működését, ahogyan más állami szerv esetében sem teszi. Az MDF-es kormány 1991-ben "A Belügyminisztérium volt III/III-as csoportfőnöksége hivatásos, valamint szigorúan titkos állományú tisztjei és hálózati személyei adatait tartalmazó, 1990. február 14-én lezárt nyilvántartásának, továbbá az egykori államvédelmi szervek és karhatalmi alakulatok tisztjei adatainak felhasználásáról" címmel nyújtotta be törvényjavaslatát. Az előterjesztés célja az volt, hogy a szigorúan titkos tisztek, a hálózati személyekről készített nyilvántartásban szereplő személyek, az államvédelmi szerveknél szolgálatot teljesített hivatásos tisztek, illetve 1956-57-ben karhatalmi alakulatban, állományban lévők azonosak-e a tételesen felsorolt tisztségeket betöltő állami vezető személyekkel.

A javaslathoz akkor több száz módosító indítvány érkezett, majd a kormány a nemzetbiztonsági bizottság javaslatára átdolgozásra visszavonta ezt a törvényjavaslatot. Az ellenőrzést az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága közreműködésével a belügyminiszter végezte volna. Az adatok alapján felszólíthatták volna az érintett személyt a tisztségről való lemondásra, illetve kezdeményezhették volna, hogy mentsék fel. Ha az érintett személy nem mondott volna le, illetve nem mentik fel, akkor a megkeresésre feljogosított személyek együttesen intézkedhettek volna az adatok nyilvánosságra hozataláról.

Tisztelt Országgyűlés! Az Antall-kormány 1993. február 4-én terjesztette be újabb törvényjavaslatát az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről. A javaslatot a parlament 1994. március 8-án bocsátotta zárószavazásra. Az új törvény felsorolta azon személyek körét, akiknél ellenőrizni kell, hogy teljesítettek-e szolgálatot a volt BM III/III-as csoportfőnökségnél és elődjeinél, vagy adtak-e ezeknek a szerveknek hálózati feladatok vállalására vonatkozó, saját kezűleg aláírt nyilatkozatot vagy jelentést, és kaptak-e tevékenységükért ellenszolgáltatást, illetve teljesítettek-e szolgálatot 1956-57-ben karhatalmi alakulatban, valamint betöltöttek-e olyan politikai vagy állami tisztséget, amelyben a meghatározott szervek feladatkörébe tartozó adatokról döntéseikhez tájékoztatást kaptak.

Az ellenőrzést az Országgyűlés által a Legfelsőbb Bíróság elnökének egyetértésével az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága javaslatára határozott időre megválasztott bírákból álló bizottságok végezték. A törvény úgy rendelkezett, hogy ha az ellenőrzést lefolytató bizottság döntése szerint az ellenőrzött személy végzett a törvény szerint meghatározott tevékenységet, akkor a bizottság felszólította volna, hogy 30 napon belül mondjon le tisztségéről, és egyben figyelmezteti, hogy ellenkező esetben a döntést nyilvánosságra hozza.

Az Alkotmánybíróság 60/1994. (XII. 24.) Ab-határozatával számos rendelkezést megsemmisített a törvényből. A határozat indoklásában az Alkotmánybíróság leszögezte, hogy az Országgyűlés egységes alkotmányos ismérvek alkalmazásával határozza meg az átvilágítandók új listáját, biztosítsa az információs önrendelkezési jog gyakorlásának feltételeit. Előírta azt is, hogy be kell vonni a vizsgálatba a működő nemzetbiztonsági szolgálatok irattárait is. A jogalkotó 1996-ban az 1996. évi LXVII. törvénnyel - az előbbi törvény módosításával - létrehozta a Történeti Hivatalt.

Az első Orbán-kormány idején, 2000-ben lényeges, gyökeres módosítások történtek. Az Országgyűlés az átvilágítandó személyek körét kiterjesztette egyes közbizalmi és közvélemény-formáló tisztséget betöltő személyekre is. E módosítások indoka az volt, hogy azok, akik fontos területen kiszolgálták az előző rendszert, ne maradhassanak ki az ellenőrzésből. A módosítás következtében az ellenőrzés új tisztségek betöltőire is kiterjedt, nevezetesen: a pártok országos és megyei tisztségviselőire, egyes médiaszereplőkre, valamint a bírákra és ügyészekre. A személyi kör nagyságrendekkel történő kibővítését a közélet átláthatósága iránti társadalmi és alkotmányos igény indokolta. Több mint 10 ezer - még egyszer mondom: több mint tízezer - személy átvilágítása történt meg, ebből mintegy 200 személy maradt fönn a rostán.

Az Országgyűlés 2001. június 12-én az ügynöktörvény újabb módosítása keretében - a 2001. évi XLVII. törvény - a Történeti Hivatalt állami szaklevéltárrá nyilvánította, ez megkönnyítette a kutatást, és egyszerűsítette a kutatók munkáját. Ez a két törvényi módosítás jelentős mértékben elősegítette az állambiztonsági múlt megismerését.

Tisztelt Országgyűlés! 2002-ben Medgyessy Péter miniszterelnök szt-tiszti múltja került napvilágra. A szocialista kormány nem tudta elkerülni a botrányt, ezért két törvényjavaslat került a Ház elé 2002 júliusában. Az egyik T/541. számon az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról, a másik T/542. számon a közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról. Az akkori szocialista-liberális kormánytöbbségnek a figyelem elterelése volt a célja, ezért jött létre például a Mécs-bizottság.

(10.10)

A T/542. számon benyújtott javaslat, amely a közéleti szereplők múltjának nyilvánosságra hozataláról szólt, nem is került elfogadásra. A végül elfogadott törvényt "Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról" címmel a 2003. évi III. törvényszámon hirdették ki. Ahhoz, hogy e törvény rendelkezéseit pontosan átgondoljuk, érdemes rátérni a jelenlegi szabályozás bizonyos részleteire is.

A közelmúltunk megismerhetőségével kapcsolatban rátérnék a jelenlegi törvényi szabályozás által biztosított lehetőségekre. Már említettem, hogy akkor a D-209-es botrány után két törvényjavaslat született, de csak az egyiket fogadta el a Ház. A jelenlegi szabályozás hagy maga után kívánnivalókat, így például a közszereplő fogalmát pontatlanul definiálja, és a védelmi idő is problémát jelenthet. Először is az egyéni megismerés szintjén a törvény mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy megismerje a vele kapcsolatba hozható adatokat. Ebbe beleértendő az is, hogy ki volt az a hálózati személy vagy úgynevezett operatív kapcsolat és hivatásos alkalmazott, aki őt megfigyelte.

A levéltár a tudományos kutatók számára is nyitva áll. A személyes adatokat nem tartalmazó iratok teljesen szabadon kutathatók. A személyes adatok az úgynevezett védelmi időn túl szintén szabadon kutathatók. E védelmi idő általános esetben a megfigyelt személy halálát követő harminc év. Az indokolás szerint a megfigyeltek érdekeit védi a törvény, azonban többen joggal kritizálták ezt az időtartamot, mert álláspontjuk szerint ez a harmincéves védelmi idő túlságosan hosszú.

Más a helyzet a közszereplők tekintetében. A közszereplők esetleges állambiztonsági érintettségét bárki megismerheti, és azt nyilvánosságra is hozhatja. A törvény azonban a közszereplőséget az érintett személy nyilatkozatára alapozza, vagyis akárki nyilatkozhatja, hogy nem közszereplő.

Az állambiztonsági érintettség a következőt jelenti: a közszereplő hivatásos alkalmazott, operatív kapcsolat vagy hálózati személy volt. A törvény maga határozza meg e kategóriákat. A hivatásos alkalmazott szolgálati jogviszonyban volt. Az operatív kapcsolat azt jelenti, hogy a III. főcsoportfőnökség társadalmi vagy alkalmi kapcsolat kategóriájában nyilvántartásban volt. A nyilvántartás ténye e tekintetben elegendő a törvény szerint. A hálózati személy pedig azt jelenti a törvény szerint, hogy olyan személy, aki titokban fedéssel, fedőnévvel jelentést adott, ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt alá, vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült. Itt szeretném megjegyezni, hogy a beszervezési nyilatkozat aláírása önmagában csak annyit bizonyít, hogy bizonyos személy vállalta az együttműködést. Azt, hogy egyáltalán adott-e jelentéseket, és ha adott, azok értékét már a jelentései tartalmából ki lehet következtetni.

A nyilvánosságra hozatal szabályait a 2011. évi CXII. törvény szabályozza. E törvény szerint a tudományos kutatást végző személy vagy intézet személyes adatot akkor hozhat nyilvánosságra, ha az érintett ahhoz hozzájárult, illetve a történelmi eseményekről folytatott kutatások eredményeinek bemutatásához az szükséges. Amint már említettem, visszás helyzetet teremt, hogy a közszereplőt meg kell kérdezni arról, hogy ő közszereplőnek tartja-e magát. Az úgynevezett védelmi idő szabályozása, vagyis a harminc év esetleges csökkentése továbbgondolásra érdemes. Célszerűnek látom a nemzetközi gyakorlatot is bemutatni, ugyanis annak a tapasztalataiból is meríthetünk.

Tisztelt Országgyűlés! Érdemesnek tartok néhány félreértést eloszlatni. Fontos kiemelni azt, hogy szinte minden hasonló problémával küzdő országban egy bizottság vagy egy intézet foglalkozik ezzel a kérdéssel. Sehol sincs olyan szabályozás továbbá, amely minden iratot, dokumentumot akadálytalanul kutathatóvá tesz. A külügyi és kémelhárítási iratok, dokumentumok mindenütt különösen szigorúan kezeltek, egyes helyeken egyáltalán nem is kutathatók.

A Cseh Köztársaságban a kutatási és információ-kárpótlási feladatokat két szervezet látja el. 2000 februárjában jött létre a Totalitárius Rendszereket Kutató Intézet és az annak alárendelt Állambiztonsági Levéltár. Az érintettek betekinthetnek a róluk szóló iratokba, másolatokat kérhetnek. Egyébként nincs különbség a kutató és az állampolgári kérelmek között. A kutatók számára az adatok nem anonimizáltak, bár a tartótisztek egészségügyi kartonjai nem megismerhetők. Szlovákia 2002-ben hozta létre a Nemzeti Emlékezet Intézetét. Az érintettek megismerhetik a róluk jelentő személyek és tisztek adatait, azonban a harmadik személyek adatait anonim módon közlik. A cseh és szlovák szervek történelmi okból szoros együttműködésben dolgoznak.

Lengyelország 1998-ban alapította meg a Nemzeti Emlékezet Intézetét. Ez az intézet követi a nemzetközi sztenderdeket. Mindenkinek joga van betekinteni, másolatot azonban csak anonimizált formában kaphat. Az állambiztonsági szervek alkalmazottainak és hálózati személyeinek fedőneveit, ha a dokumentumok alapján lehetséges, az intézet munkatársai oldják fel. Szigorúbb a sajtó és a tudományos kutatók számára a szabályozás. A kutatók és a sajtó munkatársai számára megbízólevél kell az őket delegáló szervezetektől. A felhasználásra az intézet elnöke vagy a levéltári osztály igazgatója adhat engedélyt.

Romániában 1999-ben hozták létre a román állambiztonsági iratokat kezelő tanácsot. Az intézet kezelésében a Securitate iratai vannak. Romániában a hozzáférési szabályok jelenleg szigorúbbak a magyarnál.

Utoljára, de nem utolsósorban szeretnék a Stasi-iratokkal foglalkozó német gyakorlatra kitérni. Az NDK állambiztonsági iratait az NDK állambiztonsági iratokat kezelő szövetségi megbízott hivatala, közkeletű nevén a Gauck-intézet kezeli. Mindenkinek jogában áll betekinteni, akiről jelentés készült. A érintettek korlátozás nélkül férhetnek hozzá minden olyan irathoz, amelyek róluk készültek. Az anonimizálás itt is feltétel, az egykori hivatásos alkalmazottakra és együttműködőkre ez azonban nem vonatkozik. Az egykori titkos információk lejáratási célból nem használhatók fel. A jogszabályok szigorúan szankcionálják azokat a magatartási formákat, amelyek a személyes adatot az érintett hozzájárulása nélkül hozzák nyilvánosságra. Külön szabály vonatkozik azokra, akik akkoriban politikusok, ismert emberek, közéleti személyiségek voltak. A gyakorlat Németországban jelenleg az, hogy az iratok kiadása előtt minden esetben értesítik az érintettet.

Tisztelt Országgyűlés! A mai vitanap célja az, hogy közösen kezdjünk kialakítani egy olyan álláspontot, amely mindenki számára elfogadható megoldást jelenthet a jövőre nézve. Ezért jöjjön még néhány tény, adat és információ, amely a vitában hasznos, vagy talán jobban segíthet megvilágítani a kérdést.

1. A Történeti Levéltár mára az iratok mintegy 93 százalékát kezeli. Ennek megoszlása a következő: mintegy 81 százalék jelentés, körülbelül 12 százaléknyi irat vonatkozik a szolgálatok belső működésére, és 7 százaléknyi irat szól a szolgálat akkori személyi állományáról. Ezen iratok elég jól feldolgozottak, sőt már ma is létezik interneten hozzáférhető információs bázis. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának honlapján ez bárki számára bármikor megtekinthető.

2. Létezik egy magánkezdeményezés, az Emlékpont Alapítvány által üzemeltetett szigoruantitkos.hu, amelyen szintén számos egykori úgynevezett ügynök neve található meg. Az előző két honlapon folyamatosan frissülnek a nevek, ez azt jelenti, hogy bővül nevekkel, adatokkal és friss kutatási eredményekkel. Fel kell azonban hívni a figyelmet a veszélyekre is. A névazonosság - hiszen sok azonos vezetéknév van - nagyon veszélyes lehet, ezért különösen körültekintő módon kell eljárni, hogy ebbe a hibába ne essenek a nyilvánosságra hozók.

3. Hangsúlyozni szeretném, hogy akikről jelentések születtek, ma is bármikor szabadon hozzáférhetnek az anyagaikhoz.

A problémákat a következőkben szeretném megvilágítani. Soha nem lehet tudni, hogy kit milyen okból szerveztek be. A totális nyilvánosság ebben az értelemben akár káros is lehet. Káros lehet az is, hogy valakiről jelentettek, és életének a titkai nyilvánosságra kerülnek. Több olyan esetről tudunk, hogy ugyan valakit beszerveztek, de jelentéseket nem írt, hátrányt nem okozott. Nem lehet könnyen utánajárni annak sem, hogy ki milyen körülmények között fejezte be az ügynöki munkáját. Az sem egyszerű munka, hogy a jelentések sorsának utánajárjunk.

Utoljára, de nem utolsósorban az ügynök, az szt-tiszt és mindenki, aki ilyen jellegű munkát végzett, végrehajtó állomány volt. Ez azt jelenti, hogy az utasításokat, a direktívákat, a parancsokat mindig az állampárt, vagyis az MSZMP határozta meg, ezért az akkori politikai vezetők felelőssége megkerülhetetlen. Az államnak és a törvényhozónak nem lehet más feladata, mint az, hogy a nemzetbiztonsági érdekek figyelembevételével a múltat egyértelműen tisztázza.

Mi lehet a cél? Az, hogy a múlt lényegi elemeit feltárjuk, hogy a jövő nemzedékei kellően széles bázisú kutatásokon alapuló tudást szerezzenek. Meg kell alapítani ezért egy intézményt. A teljes és szűrés nélküli nyilvánosság újra áldozatokat teremthetne a kommunista rendszer áldozataiból. Először is azt kell eldönteni, hogy ki fogja ezt a tevékenységet végezni. A Fidesz-KDNP-frakciószövetség hozott egy döntést, amit az Országgyűlés elfogadott. E döntés szerint a Nemzeti Emlékezet Bizottságát az alaptörvényben annak átmeneti rendelkezései között létrehozta. E testület éppen azért lenne felelős, hogy a kommunista múlt feltárását segítse. A Fidesz-KDNP frakciószövetség tette egyértelművé azt a szándékot is, hogy a kommunista hatalombirtokosok közszereplőknek minősülnek, és személyiségi jogvédelemre csak nyilvánvalóan valótlan állítás esetében tarthatnak igényt. Ezt az LMP nem szavazta meg.

Ha az LMP által benyújtott törvényjavaslat mentén vizsgálnánk a problémát, pont azokat a területeket hagynánk érintetlenül, amelyek a legfontosabbak, vagyis a politikai felelősség kérdéskörét. A politikai megrendelőkről ugyanis az LMP javaslata nem szól.

(10.20)

Ha valóban teljes megoldást szeretnénk találni - és úgy gondolom, ez a feladatunk -, akkor átfogóbb és koncepcionális megoldás mentén kell elindulnunk. Ez lehet majd a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága szabályozását véleményem szerint a következő elvek mentén kell kialakítani.

1. A lusztráció. Meg kell határozni, kik azok, akiktől elhatárolódunk, akiket nem akarunk felelős pozícióban látni a jövőben. Mi az, ami egyértelműen a diktatúra kiszolgálásának minősül, vagyis kell-e alkalmazni szankciót? Ha igen, kikre, milyen körülmények között és milyen feltételekkel?

2. Az áldozatok jogainak kiterjesztése, vagyis mindennemű iratot, amennyiben lehetséges és nem veszélyeztet nemzetbiztonsági érdekeket, teljességében, anonimizálás nélkül kaphassa meg az érintett személy, és dönthessen annak teljes nyilvánosságra hozataláról.

3. A jelenlegi szabályozásban álláspontunk szerint meg kell változtatni a közszereplő fogalmát. Itt pontos definíciók szükségesek. Úgy gondolom, hogy ha ezt a meghatározást meg tudjuk alkotni, akkor nagyon nagy lépést teszünk előre.

4. A helyi közösségek kutatásait elő kell segíteni. Ilyen például - erre nagyon jó példa - Hódmezővásárhely, az Emlékpont, amelyről korábban szóltam, amely rendkívül előrehaladott a saját emlékezetének, történelmének a feltárásában, a települések ez irányú kezdeményezéseit támogatni kell.

Tisztelt Országgyűlés! A Nemzeti Emlékezet Bizottsága arra lesz ugyanis hivatva, hogy összefüggéseiben is felderítse a múltat. A mai politikai vitanap eredményeit a későbbi szabályozás kialakításába beépítjük. A kormány 2012. május 15-re készül el a részletszabályozással. Ezzel további forrásokat áldozunk kutatási célokra, a nemzeti emlékezet történelmi feldolgozására, így reményeink szerint közelebb juthatunk majd az igazsághoz, és pontosabban látunk a történelmi kérdésekben. Bízom abban, tisztelt Országgyűlés, hogy a mai vitanap fontos mérföldkövet jelent ennek a kérdésnek a végleges megoldásához. Ehhez kérem az önök segítségét, és köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr.

Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor 20-20 perces időkeretben, amelyek között kettőperces felszólalásra a Házszabály előírásának megfelelően nem kerülhet sor.

A Fidesz képviselőcsoportja jelezte, hogy a frakció álláspontját két képviselőjük a rendelkezésükre álló 20 perces időkeret keretén belül fogja előadni. Elsőnek megadom a szót Wittner Mária képviselő asszonynak. Parancsoljon, képviselő asszony!

WITTNER MÁRIA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Régóta várok erre a napra. A magyar nemzetnek akkor van esélye sikerrel venni a rá váró akadályokat és akkor képes kiteljesíteni és szembenézni a saját múltjával... (A mikrofonja nem működik.)

ELNÖK: Egy kis technikai malőr, megvárjuk, amíg a képviselő asszony mikrofonja rendben lesz. Az időt be fogjuk számítani. Parancsoljon!

WITTNER MÁRIA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Az elmúlt 22 évben ugyanis több kísérletet tett az Országgyűlés, ám igazságos véleményt mind ez idáig nem tudott elérni. Vagyoni kárpótlás, még ha félig sikerülten is, történt, a lelki kárpótlás azonban sohasem volt teljes. A diktatúra szellemiségét múzeumba zárták, és megfogadták, hogy onnan többet nem fogják kiengedni. De mit tettünk a diktatúra lezárásáért? Mi előzte meg a demokráciát? Mik voltak a bűnök? Kik a megrendelők, és kik a haszonélvezők?

Tisztelt Képviselőtársaim! Amíg a múltat le nem zárjuk, a diktatúra bűzös lehelete itt fog kellemetlenkedni a demokráciában, a mi demokráciánkban. Szőrös mancsa pedig mindig bele akar nyúlni a közösbe úgy, ahogy szokta. Kéjes vigyorral figyeli, mikor magyart magyar ellen uszítgat, mert az igazi világa ez.

Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltoztatást megelőző egyeztető tárgyalásokon a szocialista pártállam vezető képviselői úgy vehettek részt, hogy tisztában voltak az ellenzék álláspontjával. Itt talán kitérnék arra, hogy köztudott, hogy a Jurtában alakultak meg az ellenzéki pártok. A Jurta teljes egészében be volt poloskázva, tehát tökéletesen tisztában voltak az alakuló pártok szándékaival és tetteivel. Így ültek le ők akkor a tárgyalóasztalhoz tárgyalni. Különböző titkosszolgálati módszerekkel - szoba-, telefonlehallgatás, ellenőrzés - állambiztonsági információt gyűjtött és szolgáltatott az MSZP számára egészen '90. januárig. Itt megint kitérnék arra, hogy nem vagyok biztos, hogy ezt '90 januárjáig folytatták, hiszen az elmúlt húsz év tapasztalatában arra figyeltem fel, hogy még jelenleg is működött az alvó besúgói hálózat, amit időközönként aktivizáltak egy-egy tüntetés alkalmával. Igen, még az első demokratikus Országgyűlés megalakulása előtt néhány hónappal is a magyar rendszerváltoztatás sajátosságát jól tükrözi a Dunagate néven elhíresült megfigyelési és iratmegsemmisítési botrány végkimenetele. Azt hiszem, ez akkor egy ország előtt zajlott le, és pontosan tudjuk, hogy mi lett a folyamat vége.

Az egypártrendszerből a demokratikus többpártrendszerbe való átmenetet a maga szerény eszközeivel segíteni akaró Végvári József állambiztonsági őrnagyot meghurcolták és pellengérre állították. Több mint egyéves procedúra alatt megkérdőjelezhették szavahihetőségét, elmeorvosi vizsgálat alá vették és még az első szabadon választott kormány felállása előtt államtitoksértés és kötelességszegés ügyében, vádemelés nélkül ügyészi megrovásban részesítették. Rajta kívül senkit nem vontak felelősségre mind a mai napig. Senkit nem marasztaltak el, senkit nem hurcoltak meg. Senkit! Vajon miért? Kiemelt nyugdíjjal élhették és élhetik napjaikat a budai zöldövezet egykori elnyomói.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezekről a tényekről kellene most is beszélgetnünk, nem pedig arról, hogy milyen ügynöki jelentés hogyan ismerhető meg. Az elmúlt 22 év során folyamatosan csak a felszínt kapirgálta a magyar politikai elit, ez valójában a jéghegy csúcsa. Egy-két Titanic-törvényt alkotott az Országgyűlés, amely rendszerint nekiment a jéghegynek, aztán elsüllyedt. Itt az idő, hogy megnézzük, hogy mi van a jéghegy csúcsa alatt. Presszióval és zsarolással kikényszerített jelentések íróiról vitatkozunk, miközben a politikai megrendelők, a haszonélvezők, megőrizve a szocialista diktatúra alatt szerzett privilégiumaikat, zavartalanul töltik nyugdíjas éveiket. Talán itt kellene egy kicsit kitérnem arra, hogy az akkori tisztek, tartótisztek egyike-másika jelenleg is jó állásban működik különböző cégekben, ami nem áll távol a régi munkájuktól. Az itt helyet foglaló liberális és szocialista képviselőtársaim közül hányan olvastak már a beszervezett tervezetről (Sic!), az ezekről készült dokumentumokról, és itt most nem a vasárnapi beszédnél elhangzott anekdotákra és emlékiratokra gondolok.

(10.30)

A beszervezés során a tartótiszt, felettes parancsnokával egyeztetve, módszeresen és aprólékosan felépítette azt a forgatókönyvet, ami alapján a kiszemelt ügynökjelöltet pszichésen megtörték, és addig zsarolták, nyomorgatták, míg végül önmaga kérte az együttműködést.

Talán kitérnék egy '63-as esetre. A '63-as amnesztiával az egyik zárkatársam szabadult. Majd egy hónap múlva visszahozták a börtönbe: pardon, téves volt. És ott fogták a börtönben. Ha őt be tudták szervezni, és még a két gyermekével megzsarolni, akkor megkérdezem: ki volt itt a nagyobb bűnös? Aki lelki ráhatást gyakorolt a gyermekein keresztül és a szabaduláson keresztül olyan emberre, akit már egy hónap után visszahoznak a börtönbe, vagy pedig az, aki zsarolt? Tehát ki a bűnös: a zsaroló vagy a megzsarolt személy, akinek egész lelki életét tönkretették? És hány ember került az élet perifériájára, majd végül vagy öngyilkos lett, vagy idő előtt meghalt?!

Tisztelt Képviselőtársaim! Miért nem volt számonkérés? - költői a kérdés. A választ önök is nagyon jól tudják, mint ahogy én is. A szocialista diktatúra hálózatai tovább működtek és működnek még ma is. A liberálisok és szocialisták mindig akkor vették elő a múlt megismerésének szabályozását, amikor a népszerűségük csökkenni kezdett, amikor politikai sikertelenségük kezdett kényelmetlenné válni. Saját önös politikai érdekeik szerint tematizálták a kérdést. Ezt 20 éven keresztül nyomon lehetett követni, még akkor is, amikor az önök elődpártja, az SZDSZ kétharmaddal működött az Országházban az MSZP-vel együtt. Amikor megvolt a történelmi lehetőség az igazságszolgáltatásra, Göncz Árpád hathatós közreműködésével, Sólyom László asszisztálása mellett ellehetetlenítették a Zétényi-Takács-féle törvényjavaslatot; ami viszont helyre tette volna a dolgokat.

Mégis, a négyigenes népszavazásra kitérnék azért, amikor az SZDSZ kivette az ország kezéből a közvetlen köztársaságielnök-választást, helyette ígért felelősségre vonást. A felelősségre vonás nem történt meg, és pontosan az SZDSZ volt az, aki Alkotmánybírósághoz fordult a Zétényi-Takács-törvény kapcsán. Ezt pontosan jól tudom, hiszen a Pofoszból én írtam alá azt a dokumentumot, amit minden olyan képviselő megkapott, aki nemmel szavazta meg a Zétényi-Takács-törvényt. Önök jogot szolgáltattak az igazság helyett. Önök jogállamra hivatkoznak, de a diktatúrát szolgálták; zárójelben: 2006. október 23. Önök emberi jogról beszéltek, noha egy embertelen rendszer irányítóit védelmezték a magyar emberekkel szemben. Önök, tisztelet a kivételnek, magántulajdonukban tartott kartonokat rángattak elő, a pártkönyveket pedig elásták, nehogy megtalálják a magukfajtánál.

Emlékeztetőül, a Zétényi-Takács-féle törvényjavaslat célja azon bűncselekmények utólagos üldözése volt, amelyeket 1944. december 21. és 1990. május 2-a között a hatalmon lévő kommunista vagy kommunista befolyás alatt álló politikai rendszer követett el. A '92-ben megkísérelt újabb javaslatot önök szintén ellehetetlenítették. A múlt megismeréséhez szükséges iratok sorsa így, 22 év távlatából úgy alakult, ahogy azt az utódpárt és hűséges csatlósának érdekei megkívánták. Nyilvánvaló okok miatt kényelmetlen lett volna számukra a múlt teljes körű, részletes feltárása. Az SZDSZ vezérkarának is kínos lehetett felmenőik arcképét látni a Terror Háza falán. Félreértés ne essék: nem az áldozatok között szerepeltek, hanem az államvédelmis tablóképeken és a tettesek között.

Az LMP kezdeményezésére most is ügynökkérdésről beszélünk. Én pedig szeretnék végre tartótiszttörvényt látni és arról beszélni a Ház falai között, 22 évvel a rendszerváltás után. (Novák Előd: Hajrá!) Eddig ugyanis szóba sem kerültek a tartótisztek, a belügyi osztályvezetők, az állambiztonsági parancsnokok. A liberális igazságérzetet jobban bántja az, ahogyan az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára jelenleg működik, miközben több száz egykori állambiztonsági tiszt élvezheti a magyar állampolgárok, köztük az áldozatok által is befizetett adókból a nyugdíját. Hogyan fordulhat elő, hogy egy egykori III/III-as tiszt megőrizhette '89-ben szerzett nyugdíjának teljes összegét, ami akkor az átlagfizetés kétszerese volt?

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt, hogy a magyar közéleti szereplők közül kik voltak beszervezve, kinek mi volt a fedőneve, az elmúlt években kiszivárogtatott, nyilvánosságra hozott listákból könnyedén össze lehetett rakni. Név és fedőnév elég ahhoz, hogy pálcát törjünk emberi sorsok, életek felett? Nem elég. Azonban gumicsontnak ennyi is megteszi. Arra már kevesen veszik a fáradságot, hogy adott esetben beletekintsenek ügynöki jelentéseket feldolgozó munkákba. Ugyanis nem az volt a lényeg, hogy hány személyről hány oldalt jelentett egy hálózati személy, hanem az, hogy az állambiztonság milyen intézkedéseket foganatosított a keletkezett információ alapján. És arra sem veszik önök a fáradságot, hogy megnézzék, az információk feldolgozása után kik és milyen döntéseket hoztak meg, ártatlan, szabadságot akaró vagy csak egyszerűen hétköznapjaikat élő magyar polgárokkal, édesapákkal, édesanyákkal és gyermekeikkel szemben.

Önök most azt mondják, hogy a fiúk nem felelnek az apák bűneiért. De nagyon is felelnek, zárójelben mondom, hiszen a vérdíjból építették föl önök az életüket. És miért nem mondták az önök elődei, hogy egy fiatalt nem lehet büntetni az apja vétkeiért? Itt csak zárójelbe teszem, hogy a '73-ban született gyermekemet is bűnösnek találta a szocialista rendszer, csak éppen azért, mert meg mert születni egy olyan családba, ahol az édesanya 13 évet töltött a börtönben. Mert lehet, kérem, nagyon is lehetett, erről tízezrek tudnának önöknek mesélni, ha önök egyáltalán kíváncsiak lennének rá.

Tisztelt Képviselőtársaim! A múltat le kell zárni. Én igyekszem, önök pedig folytatni akarják. Viszont önök a múlt lezárását egyoldalúan képzelik el: az áldozatok felejtsenek és bocsássanak meg, a múltat pedig nem kell bolygatni, mert az önöknek kényelmetlen. Az emberi életek nem féligazságokra épültek, az igazság megilleti az élőket és holtakat egyaránt. Nem lehet összemosni bűnöst és áldozatot. Önök pedig igyekszenek ezt megtenni. Az eddig alkalmazott megoldások nem vezettek megnyugtató eredményre, és nem valósulhatott meg az információs lelki kárpótlás, az igazságszolgáltatás.

(10.40)

Bízom benne, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottságának felállításával a magyar kormány teljes körű és minden igényt kielégítő megoldást fog az Országgyűlés elé terjeszteni. Ezt várja el a társadalom, és ezt várják el azok a lassan fogyatkozó, kiöregedő áldozatok, akik 21 éve várnak az igazságtételi törvényre.

Köszönöm. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban, szórványos taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A Fidesz-képviselőcsoport vezérszónoki felszólalását a hátralevő időben Lázár János frakcióvezető úr folytatja. Megadom a szót, parancsoljon, frakcióvezető úr!

LÁZÁR JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni a vitanap kezdeményezőinek az ötletet, illetve a lehetőséget, hogy a mai napon az Országgyűlés az elmúlt 20 esztendő hagyományait követve immár sokadik alkalommal megtárgyalhatja ezt az ügyet, valóban csak a jéghegy csúcsát kapargatva, de reményeim szerint a vitanap végére olyan megoldási javaslatokat előállítva, amelyek a kérdés hosszú távú rendezését biztosíthatják.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség parlamenti képviselőcsoportja teljesen nyitottan áll minden ellenzéki és minden társadalmi kezdeményezés előtt. Bennünk a politikai akarat megszületett, eldöntöttük, hogy fölállítjuk a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, és társadalmi vitára bocsátjuk azokat a javaslatokat, amelyeket a bizottság fogalmaz meg a múlt lezárása és a múlt bűneinek föltárása érdekében.

Mielőtt azonban abban a hitben ringatná mindenki magát, hogy ez a kommunista diktatúráról szóló vita, fölhívnám a figyelmet: az, hogy mi még ma, 2012-ben itt kell erről beszéljünk, a rendszerváltozás egyik legnagyobb kudarca, az elbukott rendszerváltozásnak az élő bizonyítéka, mint ahogy a rendszerváltozás bukásának élő bizonyítéka, hogy Magyarországnak lehetett olyan miniszterelnöke, aki a kommunista titkosszolgálat egyik vezető tisztségviselője volt. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Úgy van!) Az elbukott rendszerváltozásnak az egyik bizonyítéka az is, hogy őt székében egy hazugsággal hatalomra került ember követte, aki a demokratikus rendszer alapjait képező '56-os értékeket gumibottal, lábbal és kardlappal tiporta. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Úgy van!) Nem beszélve azokról a súlyos társadalmi igazságtalanságokról, amelyek hatására ma a magyar társadalom döntő része úgy gondolja, hogy a rendszerváltozás bukását kell megélje.

Azt gondolom, óriási a felelősségünk akkor, amikor megpróbáljuk a múltat megismerni, megpróbáljuk azt lezárni, hiszen közösségből csak akkor lehetséges nemzet, ha megtaláljuk a közös értékrendet. Azt remélem, a mai vitanap végére sok-sok vita gyümölcseképpen egy közös értékrend alakul ki például abban, hogy az elmúlt rendszernek a politikai megrendelői és politikai vezetői, a rendszer működtetői, a megfigyelők és a megfigyeltek között nagy-nagy különbség van. Mind a négy csoport felelőssége más-más, nem lehet az áldozatokat összekeverni a megrendelőkkel, a működtetőkkel és a jelentést olvasókkal. És szeretném mindannyiuknak végül fölhívni a figyelmét arra, hogy ebben az országban 800 ezer tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak, körülbelül 200 ezer ember szolgált a III/III-as főcsoportfőnökségnél, és egyebekben pedig 8 millió ember nem vett részt a kommunista rendszer működtetésében, bizonyítva azt, hogy igenis volt más út. Nekik kell igazságot szolgáltatnunk ma. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Azon képviselőtársaim számára szeretném jelezni, akik közben szóltak, hogy idő van; Wittner Mária mikrofonja meghibásodott, és ez 40 másodperces időt jelentett. Frakcióvezető úr abból az időkeretből sem ment ki, úgyhogy köszönöm szépen.

Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja is jelezte, hogy felszólalásukat két képviselőjük ismerteti a rendelkezésre álló 20 perces időkeretben. Elsőnek megadom a szót Tóbiás József frakcióvezető-helyettes úrnak, aki a felszólalását innen, az emelvényről fogja elmondani. Megvárom, míg képviselő úr fölér az emelvényre; igen, képviselő úr elfoglalta a helyét. Köszönöm szépen. Megadom a szót, parancsoljon!

TÓBIÁS JÓZSEF, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mi lehet az oka annak, hogy éppen most van ez a vitanap, és mi lehet a célja? Értelemszerűen a kezdeményezők a megfogalmazásban is egyértelművé tették, hogy az elmúlt 20 év morális adósságairól és az állambiztonsági múlt feltárásának átláthatóságáról, nyilvánosságáról szeretnének vitatkozni.

Föl kell tenni azt a kérdést is viszont, hogy 23 évvel a rendszerváltozás után van-e valós társadalmi igény e kérdésnek ily módon történő rendezésére, vagy valójában más kérdések foglalkoztatják a jelen társadalmát. Szeretném mondani, hogy miközben a valós társadalmi igény nem bontakozik ki, a közélet szereplőinek felelőssége van abban, hogy ezt az igényt megfogalmazzák, és olyan közös ügyben, közös kompromisszumos javaslatok sokaságában feladatokat határozzanak meg, amelyekben ezt az igényt támasztani tudják a társadalom felé. Van közös dolgunk tehát.

A keleti blokk országaiban a demokratizálódás egy új felfogást is teremtett az igazságelméletek sorában. Ez pedig az átmeneti igazság, a múlt rendszer törvényszegőinek és áldozatainak politikai átmenet utáni kezelését jelentette.

A mai politikai vitanapnak tehát meggyőződésem szerint meg kell határoznia azt is, hogy milyen stratégiát választ a helyzet megoldásához. Lehet a múltunkról kizáró stratégia alkalmazásával igazságot szolgáltatni? Ennek a stratégiának az elméleti tudományok között két alapvetése van. Az első, hogy a régi rendszer elitjeit leváltani csak egy hasonló szakértelemmel bíró elittel lehetséges, a második: az új elit számára visszaélésre ad lehetőséget, személyes bosszúra, hogy a régi bürokrácia helyére lojális újat állítson.

A rendszer jellemzője, hogy elkövetőcentrikus, ellentétben az áldozatcentrikus megközelítéssel, amelyet nagyon sokszor az elmúlt 23 évben hallottam kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaimtól is; az áldozatcentrikus megközelítés a közéletből való kizárást az áldozatok emberi jogi megsértése miatti kárpótlás részeként tekinti. A megbékélés rendszere, a lengyel modell ezzel ellentétben azt jelenti, hogy a társadalom kiegyezett a múltjával, a múlt embereivel, nincs bosszúvágy a régi elittel szemben. Lengyelországban ennek a gyakorlatnak az alkalmazása a kilencvenes évek végéig valósult meg, majd elmozdulás történt a kizáró rendszer irányába, de ezek a kísérletek lényegében sikertelenek maradtak.

A magyar modell a múlt feltárásában a befogadó rendszerre hasonlított, itt sincs kirekesztés, a régi elit az új rendszer részévé vált a tárgyalásos rendszerváltás eredményeképpen, bár célokban jelentős különbségek mutatkoztak a politikai paletta egymással szemben álló oldalain. A múltunk feltárása, amely a vitanapnak egy fontos célja, meggyőződésem, hogy a társadalom befogadása oldalán csak tényfeltáráson alapulhat. Erre viszont nem a politika, hanem a tudomány hivatott. Hiba, mi több, bűn lenne, ha a politika akarná megírni azt, ami nem az ő feladata. Nincs ma ebben a teremben sem, sőt a politikai közéletben annyi tudás, annyi felhalmozott kutatás, monográfia, mint amit az elmúlt 23 évben végeztek a tudomány oldalán.

A múlttal történő szembenézés egyik elengedhetetlen feltétele tehát a tényfeltárás. Kijelenthető, hogy e téren Magyarország jól áll, és az egészséges nemzeti önismeret kialakulásáért is sokat tett a tudomány. Szakmailag teljesen értelmezhetetlen a kormány azon követelése, hogy el kell kezdeni az 1944 utáni történelem feltérképezését, az elmúlt rendszer működtetőit meg kell nevezni, hiszen ennek a tudásnak ma már nagyrészt teljesen a birtokában vagyunk. Maga a magyar kormány is tett ilyen kezdeményezéseket korábban, az 1993. január 21-én kelt határozatával "Az elmúlt rendszer éveiben elkövetett egyes bűncselekmények feltárása" bizottságot hozott létre.

A tényfeltáró bizottság feladata volt meghatározni, hogy milyen sortüzek voltak 1956. október 23-ától az év végéig, és milyen megtorlás követte az '56-os forradalmat és szabadságharcot. A bizottság munkáját könyv formájában is megjelentették, nyilvánosságra hozták. A tényfeltárásban még fontosabb szerepet játszott talán az '56-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete, amely a Boross-kormány idején vált közalapítvánnyá. Munkássága nemcsak itthon, hanem a világon mindenütt elismerést váltott ki. Szimptomatikus, hogy éppen 2012 januárjában a Fidesz-KDNP szüntette meg az intézet működését.

(10.50)

Hasonló tényfeltáró, elemző munkát végez a Politikatörténeti Intézet is, amely állami támogatásban ugyan nem részesül - ám tevékenysége köztudomású -, pedig éppen az 1945 és 1947 közötti időszakra, a Rákosi-korszakra, majd az '56-os forradalomra vonatkozóan több tucatnyi dokumentumkötetet, monográfiákat és tanulmányok százait publikálta, amivel jelentősen hozzájárult a történelmi ismeretek és a kormányzatok számára is oly fontos nemzeti önismeret bővítéséhez. Az intézet produktumai ma szerves részei a tudományos közéletnek, hivatkozási alapnak számítanak.

Amikor az elmúlt 20 év morális adósságairól kell beszélnünk, akkor fontos, hogy felelevenítsük, hogy mi is történt az elmúlt 23 évben, milyen lépések, milyen törvények segítették múltunk feltárását. A múlt áldozatközpontú megközelítése kevesebb vitát hozott az elmúlt 23 évben, mert kevesebb érdeksérelemmel is járt. Magyarország élen járt a kárpótlás terén, már 1990-ben megalakult a Kárpótlási Hivatal, 1992-ben pedig elfogadták a térségben elsőként a magyar kárpótlási törvényt, amely kimondta, hogy azokat a személyeket, illetőleg hozzátartozókat, akiket 1939. március 11. és 1989. október 23. között életüktől vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak, kárpótlásban részesülnek. A törvényt 1997-ben kiegészítette az Országgyűlés a nácik által deportáltak és a Szovjetunióba elhurcoltak kárpótlásával.

Az áldozatközpontú gyakorlatnak kísérőeleme volt a kizáró jelleg. A törvény kizárta a kárpótlásból az államvédelmi szervek hivatásos állományú tagjait, illetve azokat, akik részt vettek az '56-os forradalom leverésében. Az első lusztrációs törvény, az 1994. évi XXIII. törvény szerint ellenőrizni kellett, hogy bizonyos állami funkcióban lévő személyek hivatásos, nyílt vagy szigorúan titkos állományú tisztként teljesítettek-e szolgálatot a volt BM III/III-as csoportfőnökségénél, illetve elődeiknél, adtak-e hálózati feladatok vállalására vonatkozó, saját kezűleg aláírt nyilatkozatot, és adtak-e jelentést, vagy kaptak-e a tevékenységükért illetményt, prémiumot, vagy teljesítettek-e szolgálatot 1956-57-ben karhatalmi alakulatban.

Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a lusztráció nem lehet utólagos igazságtétel, de nem is a múlt feltárására törekszik. A 2000-ben elfogadott új törvényben az átvilágítandók körét kibővítette az Országgyűlés a sajtó azon szereplőivel, akik politikai közvélemény alakításában közvetve vagy közvetlenül befolyást gyakorolnak. Az 1996-os módosítással megalakult a Történeti Hivatal, amelynek célja az iratok kezelése, őrzése, speciális szabályainak megalkotása ezen a területen, hogy a kormánytól, a mindenkori kormánytól és a Belügyminisztériumtól teljesen önálló, független szervezetként működjenek.

2002-ben az információs kárpótlás feltételeinek megteremtése érdekében a Történeti Hivatalból létrehozták az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát. A törvény fontos megállapítása volt, hogy az előző korszak titkosszolgálati iratai nem tekinthetők államtitoknak, ezért minősítésük megszűnik. Végül 2007 nyarán kormányrendelettel felállítottak egy szakértői bizottságot Kenedi János vezetésével. Mivel a bizottság jelentése nyilvános és hozzáférhető, e helyen nem szükséges bővebben beszélni róla - bár a vitában szívesesen kitérünk rá -, de az egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy az állambiztonsági iratokat 2003 óta nem lehet nyomtalanul eltüntetni; ezzel egyidejűleg jelezve is, hogy a 2003 előtti időszakban ez nem volt így. Ezzel együtt az állambiztonsági múlt feltárásához bizonyára további lépésekre is szüksége lesz az Országgyűlésnek.

Fontos szempont ugyanakkor, hogy a múlt feltárásához alkotmányos következményeket kell társítani. A valóságnak megfelelő megállapítást, a bizonyíthatóságot, a jogorvoslat lehetőségét, mint az eljárás során az áldozatközponti gyakorlatot, kulcskérdésnek tartjuk. Végső cél lehet, hogy a nyilvánosság feltételeinek megteremtésével, a kutathatóság egyenjogúságával minden kutató számára lehetővé váljon a múlt feltárása; mindezt olyan körülmények között kell megtenni, ahol világos, hogy az adatkör mára nem teljes, az iratok hiányosak.

Fontos tisztázni, hogy az adatok nyilvánosságra hozása során az Alkotmánybíróság döntése értelmében van egy hiátusa a Magyar Országgyűlésnek a közélet szereplői felé: ez pedig a személyi kör, a közéleti szereplő fogalmának egységes kialakítása, amely egyértelmű és elfogadott tud lenni. Ennek megalkotása az Alkotmánybíróság döntése értelmében közös felelősségünk.

Az áldozatközpontú megközelítésben való elmúlt 23 év után, 2011-ben fordulat következett be ezen a területen. Az alaptörvény és az átmeneti törvény elfogadásával az elkövetőközpontú megoldás felé indult el a gyakorlat a kollektív bűnösség elvének kimondása lebegtetésével. Az alaptörvényből és az átmeneti rendelkezésből viszont egyértelműen kiolvasható, hogy a Fidesz-KDNP-kormánykoalíció kizárólag a saját hatalmának legitimálása, a nemzeti tőkésosztály védelme érdekében foglalkozik e kérdéssel. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Orvost!) Gazdasági siker hiányában, liberális gazdaságpolitikai kilátástalanság után nincs más lehetősége a kormánynak, mint hogy a politikai eszköztár teljes arzenálját felvonultatva birtokba vegye a múltat, és önmagát tegye meg a nemzet egyetlen legitim politikai erejévé, ezért kell kiiktatni minden olyan hagyományt és politikai tényezőt, amely a terv akadálya lehet. Nem a múlt megismerése a fontos számukra, hanem mindaz, ami alternatív gazdasági és politikai elképzelésekkel történő leszámolás, illetve azok jövőbeni kialakulásának törvénnyel való megakadályozása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet az a cél, hogy az alternatív gondolat megbélyegzése és eltiprása ezen parlamenti vita, de a parlament működése során is uralommá legyen. Nem lehet és rendkívül veszélyes, ha a történelemtudomány kiiktatásával a nemzeti önismeret szenved sérelmet; azért, mert ha már kérdezni se lehet egy történésznek, hogy vajon hogyan történhetett, és ha már az ő munkássága nem lehet része egy ilyen múlt feltárásának, akkor lehet-e, gondolják-e önök, hogy a magyar társadalom önismerete sokáig fog abban a világban élni, ami hazug módon van előállítva. Hamisított történelemmel lehet-e előállíttatni egy nemzet erős önismeretét? Meggyőződésem, hogy nem lehet.

Egyáltalán nem hiszünk abban, hogy egy újabb vizsgálóbizottság a Kenedi-bizottság után alaposabb munkát tudna végezni. És végül: semmilyen szakmai érv nem tud amellett szólni, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága létrehozása segítené jövőbeni céljait, hiszen a Nemzeti Emlékezet Bizottsága "feltárja a kommunista diktatúra hatalmi működését, a kommunista hatalmat birtokló személyek és szervezetek szerepét, és tevékenysége eredményeit átfogó jelentésben, valamint további dokumentumokban közzéteszi". Ez az alaptörvényből való idézet, és világos, hogy nem a történelem megismerésére, hanem a történelem, az önök által vélt vagy valós ellenségek kriminalizálására tesz törekvést, és ez a fő eleme. Komoly optimizmust kelt bennem a tekintetben, hogy ez így lesz-e.

Meggyőződésem, hogy a társadalom igényli, hogy megismerhesse mindazt a múltat, de nem ezen az úton, nem a politika útján. Vonják be mindazokat a szellemi, közéleti, tudományos műhelyeket, amelyek segíthetik múltunk megértését, és segíthetik, hogy az áldozatok lehetőséget kapjanak a teljes nyilvánosság megismerésére, ehhez viszont a politikának rendezni kell azt az adósságát, amit az elmúlt 23 évben nem tett meg.

Végezetül: nem úgy látjuk a dolgokat, ahogy vannak, hanem ahogyan mi magunk vagyunk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP vezérszónoklatát Harangozó Tamás képviselő úr folytatja, aki szintén innen az emelvényről fog beszélni. Köszönöm szépen, a képviselő úr felérkezett az emelvényre. Megadom a szót. Parancsoljon!

DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban szomorúan kell megállapítanunk, hogy a múlt feltárása és legfőképpen megértése tekintetében a magyar politikát súlyos mulasztás terheli. Az örökös kudarcnak az az oka, hogy nem a megfelelő kérdéseket tesszük fel, és örökösen a múlt küzdelmeit vívjuk újra és újra, ahelyett, hogy képesek lennénk meghaladni azokat. Ugyanis az igazi kérdés nem az, hogy az MSZP vagy Fidesz frakciójában ül-e több egykori állampárti tisztségviselő, nem az a kérdés, hogy ki volt tsz-elnök vagy KISZ-titkár, hanem az a lényeges, hogy tudjuk és értsük, hogy mit akartak maguk mögött hagyni '89-ben a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásainak résztvevői, miért küzdött az ország kormányzati ciklusokat átívelve az euroatlanti integráció megvalósulásáért.

Az állambiztonsági múlt feltárása szempontjából sem igazán az az érdekes, hogy ki volt szt-tiszt, operatív kapcsolat vagy hálózati személy, hanem hogy miként működött a gépezet, és miként biztosítható, hogy a múlt borzalmai sose ismétlődhessenek meg.

(11.00)

Húsz éve a társadalom nagy része értette ennek jelentőségét. A múlt keserű tapasztalataiból okulva kiépült az alapvető jogok védelmének rendszere, átszervezték és jogállami követelményeknek megfelelően szabályozták a titkosszolgálatok működését, valamint Nyugat-Európában is mintaadónak számító adatvédelmi rendszert alakítottak ki. Ahogy azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a nagyobb jólét és a remélt kibontakozás sokak számára puszta ígéret maradt, úgy veszett el a rendszerváltáskor még meglévő kollektív bölcsesség is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az elmúlt húsz év legnagyobb morális adóssága, amiért mindannyian felelősek vagyunk. Ezzel az adóssággal a politikai elit nagyobbik része ma sem képes vagy nem akar szembenézni. A hangos ügynöközés és a kommunistázás közepette a legfontosabb tanulságokat hagyjuk feledésbe merülni. Mára a politikai elit jelentős része elvesztette szem elől '89-90 valódi célkitűzéseit. Különösen igaz ez Orbán Viktorra. (Moraj a kormánypártok soraiban.) A Fidesz elnöke két éve, a választások éjszakáján új rendszerváltást, forradalmat hirdetett - s valóban, forradalmi, pontosabban ellenforradalmi lendülettel kezdődött meg a kilencvenes években kialakított jogállam lebontása és a '89 előtti hatalomgyakorlási technikák rehabilitálása. Módszeresen, szisztematikusan, a szemünk láttára építik fel a már elfeledettnek hitt politikai rendszert.

A titkosszolgálatok irányítása '89 után először ismét visszakerült a rendészeti szerveket is irányító belügyminiszter hatáskörébe. A rendészeti szervek jelenlegi rendszerében - nehezen értelmezhető feladat- és hatáskörrel - Terrorelhárítási Központ néven új, titkosszolgálati eszközök alkalmazására is feljogosított rendőri szervet állítottak fel, amelynek élén Orbán Viktor korábbi testőre áll. Eközben kiiktatták a titkos információgyűjtés törvényi garanciáinak egy részét, a külső engedélyezési kötelezettséget tették névlegessé az új szabályokkal. A kifogástalanéletvitel-vizsgálat keretében minden rendészeti dolgozót nemzetbiztonsági vizsgálattal vetekedő ellenőrzésnek vetnek alá, házastársukkal, élettársukkal együtt, amelynek révén akár bírók, ügyészek is megfigyelés alanyává válhatnak. Ez összességében több tízezer, a Nemzeti Védelmi Szolgálat által ellenőrzött magyar állampolgárt jelent. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: 23 millió román!)

Az úgynevezett kiemelt jelentőségű ügyekben még a több évszázados büntetőeljárási garanciákat is negligálták, megkétszerezték az őrizet időtartamát, korlátozták a védelemhez való jogot, és elképesztő módon feljogosították az ügyészt, hogy ott emelhessen vádat, ahol jónak tartja. Ezek a szabályok olyan nyilvánvalóan sértették a jogállamiság elveit, hogy egy részük még a felhígított Alkotmánybíróság előtt is megbukott.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Az adatvédelmi jog területén is jelentős visszalépések történtek: a '92-ben elfogadott adatvédelmi törvény szerint a személyes adatok védelmét a köztársasági elnök javaslatára az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával megválasztott adatvédelmi biztos garantálta. Ehelyett egy államigazgatási szervet kreáltak, amelynek vezetőjéről a miniszterelnök dönt. Nem véletlen, hogy ebben az ügyben az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárással fenyegeti hazánkat. (Font Sándor: Melyik napirendi ponthoz szól hozzá? - Kontur Pál: Miről beszélsz?)

E folyamat betetőzése lett volna, ha az Országgyűlés tavaly decemberben megszavazza a nemzeti információs és bűnügyi elemző központ felállítását. (Babák Mihály: A napirendről beszélj!) A kormány egy olyan, a belügyminiszter irányítása alá tartozó új titkosszolgálat felállítására tett javaslatot, amely elektronikus adatkapcsolat útján közvetlenül és korlátlanul hozzáférhetett volna szinte minden állami adatbázishoz, valamint a rendvédelmi szervek és a titkosszolgálatok adatbázisához.

Vajon mire emlékeztet ez az Orbán-kormány által tervezett szuper-titkosszolgálat? A választ önök is jól tudják, tisztelt képviselőtársaim. A honvédelmi és rendészeti bizottság egyik fideszes tagja ezt nyíltan meg is fogalmazta, amikor védelmébe vette a kormány javaslatát, idézem szó szerint: "Ezek eddig is léteztek, csak éppen a III-as ügyosztályhoz és a Központi Bizottsághoz futottak be. Az akkori technikai és egyéb lehetőségek keretein belül az információk emberektől..." és a többi, és a többi. Ez a javaslat világított rá leginkább az Orbán-kormány valódi hatalmi törekvéseire, azaz a '89 előtti hatalomgyakorlási technikák újraélesztésének szándékára. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)

E stratégiában a hangos antikommunista propagandának csupán az a szerepe, hogy a lehető legtovább elfedje ezt a végső célt. Ami a legfájóbb, hogy néhány civil szervezet kivételével senki nem emelte fel a szavát, nem tiltakoztak dühös tömegek, hogy nem, a III/III. világát ismerjük, és ebből még egyszer nem kérünk. (Soltész Miklós tapsol: Bravó!) Ezt bizonyítja, hogy a múlt feldolgozatlanságának folyamata valóban kisiklott. Tervét végül nem várt oldalról torpedózták meg: módosító javaslataikkal a titkosszolgálatokat korábban felügyelő fideszes miniszterek, Kövér László és Demeter Ervin húzták meg a vészféket a Fidesz-frakcióban, és akadályozták meg az új titkosszolgálat felállítását, ami több, mint elgondolkodtató.

Mert itt az idő, hogy végre őszintén szembenézzünk múltunkkal, és világossá tegyük, milyen jövőt szeretnénk magunknak és hazánknak. (Soltész Miklós: Kommunisták maradtok, gyerekek, hiába beszéltek, bármit mondtok!) Itt az idő, hogy mindenki valljon, melyik oldalon áll (Moraj a kormánypártok soraiban. - Soltész Miklós: Komcsik maradtok, bolsevikok!): azokén, akik minden nehézség ellenére meg akarják őrizni a rendszerváltás politikai hagyatékát, a demokráciát, a pluralizmust, az önkormányzatiságot és a személyes szabadság garanciáit, vagy azok oldalán, akik a központosított állam mindenhatóságában, a saját polgáraik totális megfigyelése révén biztosított rendben, az egyetlen centrális erőtér által (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) megjelenítendő nemzeti érdekben hisznek. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Idő! Ennyi elég is! Hazudtok!)

Meggyőződésem, hogy csak az utóbbi utat választva lehet lezárni és meghaladni a múlt sérelmeit. (Az elnök ismét csenget.) Lejárt az időm, elnök úr? Bocsánat! Mi, a Magyar Szocialista Párt tagjai nem eltörölni, nem újraírni, még kevésbé újra átélni szeretnénk a múltat, hanem lezárni és meghaladni azt. (Pálffy István: Lezárni téged!)

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és a függetlenek soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Lukács Tamásnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának.

Képviselő úr, öné a szó.

DR. LUKÁCS TAMÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Cicero az ameriai Sextus Roscius védelmében szóló beszédében a következőképpen szól: "Nem tudjuk talán, hogy azokban az időkben jóformán ugyanazok metszették el a torkokat és vagyonokat? Végül majd azok, akik akkoriban éjjel-nappal felfegyverkezve futkároztak, akik állandóan Rómában voltak, akik egész idő alatt zsákmányszerzéssel és vérontással foglalkoztak, Sextus Rosciusnak vetik szemére azon időszak kegyetlenségét és jogtiprását, és ellene hozzák fel vádként orgyilkosok nagy számát, akiknek maguk voltak vezetői és főnökei."

Tisztelt Ház! A politikai vitanapnak arra a kérdésre kellene válaszolni, hogy vajon az a kísérlet, ami Magyarországon húsz éven keresztül folyt, hogy valahogy a múltunkat, ha nem is lezárjuk, de rendezzük, miért volt sikertelen - miért volt sikeresebb más országokban, és miért sikertelen hazánkban?

Először készültem, hogy valamifajta adekvát választ adjak erre, de most, hogy hallottam Tóbiás Józsefet és hallottam Harangozó Tamást, a választ itt találjuk, a Parlament falai között.

Tóbiás József elméleti eszmefuttatásában továbbra is azt kívánja igazolni, önigazolásként, egyszerűen ezt a fajta elmaszatolást, hogy a tudományos igénnyel való feldolgozásnak semmifajta következménye ne legyen, tehát a továbbiakban is ugyanazt tudják folytatni, amit eddig tettek húsz évig.

Harangozó Tamás ennél tovább megy, tulajdonképpen - hogy Kányádi Sándor versével éljek -: akinek hatalma van, módja, a farkas a bárányt okolja. Tehát úgy kívánja ezt a kérdést megközelíteni, mintha a jogelőd pártjának, és elnézést kérek, most kénytelen vagyok jogi szakszót mondani, a jogelőd pártjának semmifajta felelőssége nem lett volna annak a rendszernek a működtetésében, amivel idáig jutottunk. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Így van!)

Nemrég az egyik nagykövet feltette nekem azt a kérdést, hogy Magyarországon milyen értelmezési keret lehetséges. A válaszom az volt, hogy nézze, nagykövet úr, önök Honeckert bíróság elé állították; azt az Egon Krenzet, akivel megkötötték a két ország egyesítését, bíróság elé állították; minden kiskatonát, aki a berlini falnál lőtt, bíróság elé állították; Jaruzelskit bíróság elé állították; Ceauşescuékról nem állítom, hogy pontosan bíróság elé állították, de kivégezték őket; Todor Zsivkovot bíróság elé állították; Csehországban tíz évre eltiltották a volt előző állampárt tisztségviselőit attól, hogy köztisztséget viseljenek. És itt van hazánk, Magyarország, ezt dicséri most Harangozó Tamás, ezt a '89-90-es átmenetet, ami alapján nekünk nem adatott meg az, hogy szembenézzünk a múltunkkal, nem adatott meg az, hogy jogállami keretek között, bírói keretek között szembenézzenek azok a múltjukkal, akik mindezt elkövették az országgal 1947 óta. Miközben ebben a csatározásban azt kell elviselnünk, hogy időnként politikai sandaságból és politikai szándékból valahonnan a zsurnalisztika szintjén előkerülnek bizonyos névsorok, akták, és besározódnak úgy emberek, hogy alkalmuk sincs arra, hogy védekezzenek.

(11.10)

Ez a törvényalkotási folyamatnak a szégyene. Ezt, ami Magyarországon 20 évig zajlott ebben az ügyben, úgy tűnik, hogy nagyon szándékosan és nagyon meggondoltan arra (Dr. Vadai Ágnes közbeszólása.) használták fel, hogy csak az igazság ki ne derüljön; és arra használták fel, hogy lehetőleg politikai zsarolási potenciával rendelkezzenek mindazok, akik korábban is birtokoltak információkat és birtokoltak bizonyos adatokat.

Tisztelt Ház! Még egy dolog hozzátartozik a tényekhez. Az összes kelet-európai államban Magyarországon maradtak meg legkevésbé az adatok - az összes adatok 10 százalékáról beszélnek. Igen ám, ilyen körülmények között milyen értelmezési keret lehetséges? Meggyőződésem, hogy azt a korszakot, amiről beszélünk, nem lehet megérteni, csak a birodalomszemlélet alapján. 1989-ben a KGB-rezidens még a Belügyminisztérium szobája mellett létezett. Ha valaki úgy gondolja, hogy ezt a korszakot nem a birodalomszemlélet alapján közelíti meg, téves történelmi következtetésekre juthat.

És az az érdekes, hogy miközben az iratok többsége eltűnt, most éppen nemrég Oroszországban kiadtak két vastag kötetet, 1947-53 között a magyarországi egyházra vonatkozó iratokat, amit Moszkvából irányítottak. Az egész egyházpolitikát és a Mindszenty-pert önök soha nem fogják megérteni, ha nem a birodalomszemlélet alapján gondolkoznak, hiszen az NKVD-ben akkor volt egy Karpov vezérezredes. Karpov vezérezredes 1945. március 15-én felterjesztést tett Sztálinnak: az orosz cezaropapizmus nem fog működni a kelet-európai államokban, és leírja azt, hogy melyik egyházzal hogyan kell elbánni a kelet-európai államokban. Leírja azt, hogy a görög katolikusokat be kell verni az ortodoxok alá, az ortodoxokat be kell verni Moszkva alá. Leírja azt, hogy nemzeti keretek között ki kell végezni a reformátusokat, és teljes hadviselést kell a Vatikán, az ötödik hadoszlop ellen viselni.

És mindezt a forgatókönyvet megvalósították, és nem volt kemény és puha diktatúra. Persze, eszközökben volt különbség, de célokban soha. Egyetlenegy példát szeretnék mondani: 1983-ban, amikor Boldog II. János Pál ellen volt a merénylet, május 13-án, akkor később az adatok elemzésével bizonyos bolgár vonal feltűnt. Tehát ha nem a birodalomszemlélet alapján gondolkodunk, akkor lehet, hogy a patkó túlsó oldalán valaki például erről többet tudna mondani, mint én. És ezt nem lehet csak történelmi kutatásokkal megtenni, hanem nyilvánvalóan ezeknek a tényeknek a feltárásával.

Tisztelt Ház! Tehát hogyha a Fidesz-KDNP-javaslat, amit mi megpróbálunk... - hozzáteszem azt, mint rendszerváltó értelmiségi, azt senki ne várja tőlünk, hogy azt a katarzist, amit elsíboltak, elloptak, elmismásoltak, vissza tudjuk adni a magyar népnek. Húsz év után ezt a katarzisélményt nem lehet visszaadni.

Azt viszont vissza lehet adni, hogy olyan módon zárjuk le ezt a kérdést, hogy senkit többé ne lehessen zsarolni, és ne lehessen kisded játékokra és kisded politikai dolgokra felhasználni azokat az adatokat, amelyekkel egyébként nem rendelkezhetnének.

Tisztelt Ház! Egy politikai vitanapon elsősorban arra a kérdésre kell válaszolni, hogy mik azok a morális felvetések és mik azok a kérdések, amit ebben a körben a törvényhozásnak vagy a politikai osztálynak meg kell oldania, és nem háríthatjuk át a felelősséget - az előttem szólókkal szemben - kizárólag a tudósokra. Az általunk javasolt Nemzeti Emlékezet Bizottsága tulajdonképpen a lengyel mintának megfelelően intézeti formában kell hogy működjön (Tóbiás József közbeszólása.), és ebben az intézeti formában kell hogy feldolgozza, mégpedig, hozzáteszem: a birodalomszemlélet alapján, az egész múlt történelmét.

Azt gondolom, hogy ebben a bizottságban megfelelő szakemberek, az eddig elért tudományos kutatások, de nemzetközi kutatások is szükségesek ahhoz, hogy ez a feltáratlan múlt valóban úgy kerüljön feltárásra, ami a tudomány módszereinek megfelel, és amire egyébként a közvélemény kíváncsi. Vannak persze olyan kérdések, és itt a jelen lévő Péterfalvi Attila 2005-ös közleményeiből idézhetnék, ahol pontosan leírja, hogy jogállami keretek között ennek a jogalkotási folyamatnak milyen feltételrendszer szerint kell működnie. De nyilván ezt a kérdést majd a konkrét törvények kapcsán kell megvitatnunk, és a konkrét törvények kapcsán kell az álláspontunkat kifejteni.

Azonban két morális alapvetést szükséges megtenni. Az egyik, hogy csak és kizárólag az áldozatok joga lehet az, hogy az információval rendelkezzenek, mégpedig minden különbség, megkülönböztetés és adott esetben kitakarás nélkül, tekintettel arra, hogy azt gondolom, akik egyszer áldozatok voltak, nem teremthetünk olyan helyzetet, hogy még egyszer áldozatok lehessenek a nyilvánosság által. Tehát ezt az információs jogot oda kell telepíteni azok részére, akik áldozatok.

Ahogy a természetes személyekről gondolkodunk, hozzáteszem, hogy ugyanúgy kell gondolkodnunk a jogi személyek esetében is. Adott esetben annak a közösségnek a joga eldönteni, hogy az adott információval milyen módon rendelkezik, amely közösséget ez a retorzió vagy ez a megfigyelés ért, vagy amelyet az előző rendszernek az eszköztára kapcsán különböző módon ezek a hátrányok értek. Mindegy, hogy egyesületről van szó, mindegy, hogy pártról van szó, mindegy, hogy egyházról van szó, de ez a közösségnek belső ügye kell hogy legyen, ahogy az egyénnek ügye, hogy a róla szóló információkkal rendelkezzen.

Ha ezeket az etikai alapvetéseket elfogadjuk, akkor azt gondolom, hogy közelebb járunk ahhoz, hogy a történelmi múltat feltáró Nemzeti Emlékezet Bizottsága az intézményi keretek között végzett kutatásaival és az egyéneknek ezzel az információs szabadságával, akiknek ahhoz is joguk van, hogy nyilvánosságra hozzák a róluk szóló információkat, és a közösségeknek azzal a jogával, ami a saját történelmük feldolgozásához való jogot jelenti, közelebb járunk ahhoz, hogy ha ezt a kérdést nem is tudjuk megoldani, mert 20 év távlatából, épp az előbb felsorolt okok miatt megoldani nem lehet, de korrekten, tisztességesen és megnyugtató módon sikerülhet lezárni.

Még egy dolog, amit, azt gondolom, a törvényhozás és a magyar politikai osztály nem hagyhat figyelmen kívül. Nevezetesen nagyon nehezen és nagyon finoman összehangolt három érdeket kell szem előtt tartanunk: egyrészt figyelembe kell vennünk a nemzetbiztonsági érdekeket; épp a birodalomszemlélet alapján figyelembe kell vennünk a külpolitikai érdekeinket, rendkívül érzékeny terület. És figyelembe kell venni az egyének szabadságát, információs jogát, és azt a jogot, hogy olyan adatok, amelyek különösképpen szenzitív adatok, az ő szándékuk és hozzájárulásuk nélkül nyilvánosságra nem kerülhetnek. Ha ezeket az elveket betartjuk, ha ezeket az erkölcsi elveket elfogadjuk, akkor közös erővel meg tudjuk csinálni azt, el tudjuk végezni azt a munkát, amivel ezt a kérdést nem megoldani, hanem rendezni tudjuk.

Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az igazi felelősség abban áll, hogy nézzünk szembe ezzel, és nem lehet olyan törvényt hozni, hiszen a 20 év kudarca arra vezethető vissza, hogy nem lehet olyan törvényeket hozni, amire a válasz az, hogy "na és?". Csak olyan törvény fogadható el, amelynek következménye van, és a következmény nem csak a nyilvánosság. A következmény az, hogy mindenki, aki egy elnyomó rendszert működtetett, valamilyen módon részt vett benne, nézzen szembe önmagával. Elnézést kérek, hogy egy példát mondjak: furcsa lett volna a Német Szövetségi Köztársaságot a háború után a volt nácikkal felépíteni.

(11.20)

Ez a kísérlet, amit itt Magyarországon mi '90 után megtettünk, kudarcot vallott. Ezt a kudarcot kívánjuk elkerülni, amit most képviselőtársam '89-90-es ragyogó átmenetnek mondott. Itt van a ragyogó átmenet következménye.

Hurcoltuk 20 éven keresztül azért, mert nem az áldozatok jogát vették elő, hanem annak a békés átmenetnek a jelszavával biztosították a gazdasági és politikai hatalmukat, és amikor nyilvánosságra került, akkor lehetett azt mondani: na és? És amikor nyilvánosságra került, akkor lehetett azt mondani, hogy én D-209-esként csak a hazámat védtem. Hát, kíváncsi vagyok a moszkvai levéltárakra, hogy hogyan védte a hazáját. Mert remélem, hogy egyszer majd a történelemtudomány eljut oda, hogy hozzájut azokhoz az anyagokhoz, amelyekkel szembesíteni tudjuk, hogy milyen módon védte a hazáját például adott esetben, aki miniszterelnök lehetett egy rendszerváltás után.

Gondoljanak bele, hogy Németországban például ilyen tisztséget betölthetett volna-e, miniszterelnök lehetett volna-e az NSZK-ban, aki a náci párt ilyen beosztását élvezte. Nyilvánvaló, hogy a válasz erre: nem. Azért vagyunk itt. (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.)

Végül engedtessék meg, hogy József Attila soraival zárjam le: "...rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés." Köszönöm, hogy meghallgattak. Végezzük el ezt a munkát! (Taps a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólás a KDNP padsoraiból: Bravó, Tamás!)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja jelezte, hogy a vezérszónoki körben két képviselő fejti ki a frakció álláspontját. Elsőként megadom a szót Novák Előd képviselő úrnak.

NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére! - ezt az elvet követi a kormánypárt az ügynöklisták feltárását követelő társadalmi nyomás láttán. Kiegészíti egy új irányelvvel is: végy egy hiteles múltú személyt - mondjuk, Wittner Máriát -, aki vállalja, hogy személyével eltakarják a tettek hiányát. És most úgymond az élére állva Lázár János üdvözölte is a kezdeményezést, amelyet a Házszabály keretei között nem tudtak megakadályozni, hogy ez a vita létrejöhessen, hiszen a szükséges számú ellenzéki aláírás összegyűlt.

Akkor mit tudtak tenni? Úgymond időkeretbe korlátozták. Bizony, olyan szégyenteljes időkeretbe, még ha nincs is ma ezután már talán csak egy napirendi pont, olyan időkeretbe, hogy önök számára is, tisztelt fideszes képviselőtársak, hogy ha hozzá akarnának szólni és el mernék mondani a valódi véleményüket, fejenként 23 másodpercük lenne csak erre. (Moraj a kormánypártok padsoraiban.)

Pedig tudjuk, hogy a frakciójuknak nincs álláspontja. Önökön a sor a szabad mandátum elve alapján, hogy mit gondolnak erről. (Közbeszólások a kormánypártok padsoraiból.) Orbán Viktor mondta Mirkóczki Ádám képviselőtársam azonnali kérdésére válaszként, hogy a Fidesznek még nincs álláspontja, még majd megnézik a lehetséges utakat frakcióülésükön. Szégyennek tartom, hogy (Felzúdulás a Fidesz padsoraiban.) több mint 24 évvel a Fidesz megalakulása után (Közbekiáltások a Fidesz padsoraiból: Szégyen! Szégyen! - Nagy zaj.) még mindig nincs álláspontjuk egy ilyen alapvető kérdésben.

Ezt mutatja az is, hogy december 23-án, amikor egyébként a média által elhallgatott jobbikos javaslatról itt kérésünkre név szerinti szavazáson ötvenöten szavaztak ki önök közül a frakciófegyelemmel szemben, sokan persze csak tartózkodtak - (Nevetve:) lehet, hogy érintettség okán - az ügynöklistákat érintően, de akárhogy is, ötvenöten legalább nem nyomtak nemet a Jobbik javaslatára. (Közbekiáltások a Fidesz padsoraiból: Szégyelld magad! Ülj le!) Ezért azt gondolom, hogy önöknek most meg kellene szólalni, gombot nyomva, bátran, abban a 23 másodpercben, amit önök megszavaztak időkeretnek erre a vitára. Ami alapján, amely időkeretben természetesen részletesen nem is fogjuk tudni ezeket a kérdéseket elemezni; nem is fogunk tudni reagálni azokra a hazugságokra, amik itt sok esetben elhangzottak.

Természetesen van néhány médium ma már, például a Kárpátia havilap, aminek a mostani száma is több cikket áldoz a kérdésnek (Felmutatja.), illetve dr. Ilkei Csaba állambiztonsági tanulmányait ajánlom mindenkinek olvasásra, főként a kuruc.info hírportálon, természetesen. Ha már itt érdemben sajnos nem lehet beszélni róla, mert önök nem itt akarnak beszélni róla, hanem majd valahol háttérpaktumot kötnek valamiféle testületben, akár kitolva a felelősséget a Nemzeti Emlékezet Bizottságára. Bárhol is, de ezt a paktumpolitikát folytatják.

Nem véletlen, hiszen ha már az 1990-es MDF-SZDSZ-paktum egyik aláírója lehet ma az Országgyűlés legfontosabb, alkotmányügyi bizottságának elnöke, másik aláíróját pedig Kövér László nemrég nevezte ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettesévé, akkor láthatjuk, hogy ezt a paktumpolitikát folytatják. Ez ellen a kinevezés ellen is csak a Jobbik tiltakozott, csak mi szavaztunk ellene.

Hát, itt tartunk most. Ezek után kell rávilágítanom arra, hogy bizony, maga a Nemzeti Emlékezet Bizottsága is a szemfényvesztést szolgálja. Hiába javasoltam Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársammal tavaly, hogy e bizottság majd kötelezően nevezze meg és tegye közzé a BM volt állambiztonsági főcsoportfőnöksége hivatalos nyílt és titkos állományának tagjait, valamennyi hálózati személyét, ügynökeit, továbbá a katonai hírszerzés állományát és hálózatát. Erről a történelmi léptékű javaslatról a Jobbik kérésére december 23-án név szerinti szavazás volt, és bár lesöpörték indítványunkat, a kormánypártok soraiból ötvenöten szavaztak tehát a frakciófegyelemmel szemben, ami e ciklus legkomolyabb megosztottságát mutatta. Ennek ellenére a Jobbik e javaslatát elhallgatta a média.

Nem esik szó arról, hogy ennek hiányában csak egy sóhivatal lesz a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amely az időhúzást szolgálja. Az illetékes elvtársak most kormányzati lebeszélőemberként gyűjtik az ellenérveket az ügynöklisták teljes körű nyilvánosságra hozatalával szemben. Például nemzetbiztonsági kockázatról beszélnek. Na persze, ahogy a Magyar Gárdában való korábbi részvétel is egy életre nemzetbiztonsági kockázattá alakította például Staudt Gábor képviselőtársamat.

Ilyen veszély valójában csak akkor állhat fenn, ha az egykori ügynökök, tartótisztek még mindig vezető pozícióban vannak. Ha viszont ez igaz, az csak egy újabb indok a leváltásukra, természetesen. A mai Magyarországot nem kötik a Magyar Népköztársaság egykori titkai, amelyeket a Varsói Szerződéshez és a Szovjetunióhoz való viszony határozott meg. Ma mások a belpolitikai, külpolitikai és katonapolitikai érdekeink, tehát nem lehet megkötni a kezünket a múlt feltárásában a régi nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. Gyökeresen új nemzeti titkosszolgálatokra van szükség. Nemzetbiztonsági kockázatot sokkal inkább az jelent, hogy például nemzetközi gazdasági lobbikörök vagy külföldi titkosszolgálatok vagy épp Kubatov Gábor ügynöklisták birtokában zsarolni tudják azokat a vezető pozícióban lévő személyeket, akikről még mindig nem köztudott sajnos az állambiztonsági múltjuk.

A médiaiparággá alakult lebeszélés másik ellenérve, hogy az iratok jelentős része már megsemmisült. Pontosabban megsemmisítették vagy kilopták őket, amiért felelősségre vonásra is szükség volna. Az iratok durván egyharmadát valóban eltüntették, de a kartonos nyilvántartás majdnem teljes. A hivatalos állomány listája pedig teljes egészében megvan az ÁVH-soktól az szt-tisztekig.

Az iratok 8 százaléka még most is a titkosszolgálatoknál van, ez 32 618 darab minősített, azaz titkosított irattári tétel. Ezek történészek számára sem kutathatók. Ezeket egy kormánydöntéssel átadhatnák a levéltárnak, tehát nem kell ide Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amelynek a létrehozása is fél év, aztán majd ott filozofálgatnak, hogy mit kéne tenni az ügynöklistákkal. Elképesztő, ha valakinek 24 évvel a pártja megalakulása után még mindig nincs álláspontja e kérdésben, mint ahogy mondta ezt Orbán Viktor.

Cinkos hallgatásuk, halogatásuk közepette a vétkesek részéről hiányzik az őszinte beismerés, a bocsánatkérés, a morális elégtételadás. A Jobbik Magyarországért Mozgalomnak Pongrátz Gergely mutatott utat a zászlóbontó gyűlésünkön már 2003. október 24-én. Már előtte sem volt kérdés a magunkfajták számára, hogy fel kell tárni a múltat, amely sajnos a jelenbe is behálózta magát. Talán épp ez az oka, hogy a kormányt is sakkban tartják, és a társadalmi nyomás ellenére sem léptek még, hanem csak maszatolnak.

Lázár János szerint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága ráadásul nem ideiglenes intézmény lesz, amiből következik, hogy huszárvágás helyett megint csak egy gumicsontot kapunk.

Az MTI friss híre szerint a miniszterelnök közölte: támogatja, hogy mindenki megismerhesse és nyilvánosságra hozhassa a rá vonatkozó állampárti, titkosszolgálati adatokat. Ezzel szemben a valóság az, hogy a 2060-ig titkosított mágnesszalagokhoz még a kutatók sem férhetnek hozzá, sőt még az úgynevezett átvilágítóbírák sem vizsgálódhattak bennük. Ezeket egy kormánydöntéssel átadhatnák tehát a levéltárnak, de nem teszik, nem tette meg sem a jelenlegi, sem a korábbi Bajnai-, Gyurcsány- vagy a korábbi Orbán-kormány, csak maszatolnak.

Photoshop nevű programmal bárki hamisíthat például 6-os kartont - ezzel is próbálják lebeszélni a magunkfajtákat, hogy az ügynökkérdést feszegessük, mondván, úgysem lehet már az igazságot feltárni. De azt nem teszik hozzá, hogy maga a levéltár nem ad ki, nem hitelesít hamisítványt. Ilyet még egyik oldal történészei sem állítottak, tehát igenis jó arányban fel lehet tárni az igazságot. Inkább ma, a mostani tarthatatlan helyzetben lehet valakit alaptalanul megvádolni a 2060-ig titkosított mágnesszalagok ismeretének hiányában, amelyekhez az úgynevezett átvilágítóbírák sem fértek hozzá. Ezt fontos hangsúlyozni.

Hasonló tévhit, hogy az ügynökök többségét zsarolással szervezték be. Irodalmi vagy filmes alkotásokban hajlamosak túldramatizálni az eseteket, de a kommunisták vagy bérenceik általában önként, anyagi vagy más előnyökért cserébe végezték e gyalázatos munkát. Vannak kivételek, és még most is előállhatnak maguktól, megmagyarázhatják, meghallgatjuk történetüket.

(11.30)

Az érintettek azonban magyarázat helyett inkább perelni szoktak lelepleződésük esetén is, mert a jog az egykori ügynököket védi, így nevetve távoznak a bírósági tárgyalótermekből. A kormányzat látszólagos antikommunista intézkedéseit is elemeznünk kell, megtévesztőnek tartom, mivel preambulumok szintjén elintézik a dolgot, például afféle közhelyszerű alapigazságok kinyilvánításával, mint hogy az MSZMP jogutódja az MSZP. Köszönjük, ezt eddig is tudtuk, inkább érdemi intézkedéseket várnánk.

A nemzeti együttműködésnek hívott rendszerben a rákosista alkotmány helyét köztudottan egy hasonlóan egypárti alaptörvény töltötte be, amelyet a húsz másik posztkommunista országgal szemben nálunk csak a kormányoldal szavazott meg. Egyetlen jobbító módosító javaslatot sem fogadtak el, például azt sem, amellyel kizártuk volna a közéletből azt, aki tevékeny szerepet vállalt a korábbi szocialista államélet irányításában, vagy aki az állampárt vezető tisztségviselőjeként vagy a fegyveres szervezetek vezetőjeként közreműködött a magyar nép elnyomásában, a kommunista diktatúra fenntartásában.

Orbán Viktor és társai lesöpörték a Jobbik lusztrációs javaslatát többször is, így az egykori cenzor, Lendvai Ildikó, az MSZMP KB-tag Kovács László vagy a KISZ KB egyik tanácselnöke, Gyurcsány Ferenc ebben az állítólagosan új rendszerben is országgyűlési képviselő maradhat. Ez már a nemzeti együttműködés rendszere? Vagy lesz még rosszabb is? Nem tudhatjuk.

Persze, a lusztrációhoz is szükség volna előbb az állambiztonsági múlt feltárására, akárcsak a kommunista luxusnyugdíjak esetében. A szovjet megszállást követő szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról szóló törvényjavaslatunkat úgy alkotta meg kodifikációs munkacsoportunk, hogy a hatályos lengyel szabályozást ültettük át a magyar jogrendszerbe. Tehát igenis megvalósítható volna, csak hát 2010 nyara óta szinte hetente szavazzák le még az ügy napirendrevételét is -legutóbb tegnap -, miközben Biszku Béla már elmúlt 90 éves, de róla majd beszélnek képviselőtársaim. A három legfontosabb antikommunista követelésünk: az ügynöklisták feltárása, a lusztráció és a luxusnyugdíjak megvonásának megvalósítása tehát még mindig várat magára.

Ami pedig a szimbolikus lépéseket illeti, hosszú nyomásgyakorlások után a hazaáruló Károlyi Mihály szobrát végre eltávolították a Kossuth térről, de az Országházra árnyékot vető, önkényuralmi jelképeket is megjelenítő szovjet obeliszk még mindig marad, bár legalább arra büszkék lehetünk, hogy a szabadságról elnevezett téren 2004 óta kordonok közé kell zárni ezt a kommunista gyalázatot, a főként Budaházy György által fémjelezhető népharag elől.

Felemás a helyzet Pongrátz Gergely örökségével kapcsolatban is. Sikerült elneveztetni róla egy teret Budapesten, de még mindig nem tudtunk állami támogatást kiharcolni az általa alapított, az ország egyetlen 1956-os múzeumának. Miközben egyetlen közterület sem viseli sehol a névtelen hősökre utaló "Pesti srác" nevet, Magyarország még mindig tele van kommunista utcanevekkel, az ezt betiltó módosító javaslatot is lesöpörték az új önkormányzati törvény elfogadásakor.

A kettős mérce pedig leginkább a kárpótlásoknál mutatkozik meg, míg az úgynevezett holokauszt alapján számtalan jogcímen jár jóvátétel, addig a kommunizmus áldozatai csak erkölcsi elégtételt kapnak. Mindezek sorába tehát szervesen illeszkedik az ügynöklisták nyilvánosságra hozását szabotáló maszatolás, a Nemzeti Emlékezet Bizottságával való időhúzás.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Mirkóczki Ádámnak, a Jobbik másik vezérszónokának.

MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Előrebocsátom, főleg a kormánypárti padsorokba, hogy nézzék el nekünk, ha a kormányt illetjük kritikával, ott a kétharmad, ezt most viselniük kell, mert cselekedni leginkább csak önök tudnak. (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok padsoraiban. - Zaj.)Kontrát államtitkár úr az elején nagyon ügyesen és nagyon bölcsen...

ELNÖK: Felhívom a tisztelt kormánypárti képviselők figyelmét arra, hogy jelenleg 89 perc 20 másodperc áll rendelkezésre, hogy az ellenzéki felszólalással kapcsolatos ellenvetéseket, elutasításokat kifejezzék. Köszönöm megértésüket.

MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Kontrát államtitkár úr az elején nagyon ügyesen és talán nagyon bölcsen előremenekült egy félmondattal vagy idézettel, miszerint ha bárki bármit állít ebben a kérdésben, akkor az azonnal cáfolható. Nos, én állítok most valamit: önöknek idestova 22 évük volt, hogy ezt a kérdést valamilyen szinten rendezzék. Ezt nem tudják cáfolni. Ugyanúgy, ahogy azt sem tudják cáfolni, hogy ebben az ügyben érdemi lépéseket nem tettek.

Most nem arról beszélünk ugyanis, hogy az, amit önök vagy éppen a szocialisták - akik 22 éve itt ülnek - megtettek, az jó-e, vagy nem, hanem még mindig arról vitatkozunk, hogy mit lehet tenni. Pedig láthatjuk a volt kommunista országok között, hogy mik történtek, és milyen megoldásokat készítettek és tettek le a saját maguk asztalára, és ahogy önök előhozták a Nemzeti Emlékezet Bizottságát mint valamifajta érdem, kérem, ne állítsák így be. Ez két új ellenzéki párt nyomásának köszönhető. Az egy más kérdés, hogy majd milyen tartalommal fogják felruházni ezt a bizottságot - illúzióim természetesen az elmúlt két év tapasztalatai alapján nincsenek -, és mivel nem tettek semmit, ezért most olyan dogokról kell beszélnünk, hogy mit köszönhet ez az ország annak, amit önök 22 éve önök elszabotáltak, ha úgy tetszik. Ennek köszönhette egyebek mellett a D-209-et vagy a pufajkás Horn Gyulát. Ez az eredménye mindennek, és nem tudom, hogy van-e még Kelet-Közép-Európában olyan ország, amelynek ezt a szégyent el kell viselnie, és önök nagykoalícióban, hol külön-külön rendre akadályozták ennek a kérdésnek a tényleges megoldását, hogy az ügynöklisták, a különböző dokumentumok, titkosított anyagok nyilvánosságra kerüljenek.

Ezzel sajnos kénytelenek szembenézni, és erre nem tudnak mit mondani. Erre nem lehet azt mondani, hogy cáfolható, mert nem cáfolható. Félmegoldások születtek, és különböző pótcselekvésekkel mindig el volt mismásolva a kérdéskör. Ma is és tegnap is - és az elmúlt hónapokban is -, mióta újfent napvilágra került ennek a problémának a megoldási kísérlete, trükköznek, mismásolnak, csúsztatnak, és mindenfélefajta ürügyekkel tolják a határidőt. Nem véletlen, hogy Gulyás Gergely képviselőtársunk a napokban úgy nyilatkozott, hogy a 2013. év végére megoldható lesz a kérdés.

Könyörgöm! Önök villámgyorsan új alkotmányt tudtak csinálni, médiatörvényt, egyházügyi törvényt, kétharmados jogszabályok egész garmadáját, ha kellett, éjszaka. Ha ez annyira fontos lenne, és annyira szükségét érzik a tiszta viszonyok, a közéletben való tiszta viszonyok megteremtésére, akkor ez nem magyarázat, hogy majd 2013-ban, meg különböző érdekeket figyelembe kell venni. Nagyon sok olyan kérdés van, amit alapvetésként kellene tisztázni, és mindenki számára alapot kellene hogy jelentsen. Ez az és mindennek köszönhető, hogy Magyarország az utolsó posztkommunista ország, ahol a mai napig nem lehet tudni pontosan és nyilvánosan, hogy kik, kikről mit és hogyan jelentettek vagy hogyan ártottak.

A Fidesz 1993 óta egyfajta virtuális szabadságharcot vív a kommunizmus és annak legrútabb öröksége, az állambiztonsági szolgálatok maradványai vagy maradékai ellen. S hogy mindez mennyire csak szavakban él, azt azért jól mutatják a kommunikációk és a tettek, amiről már oly sokat beszéltünk. Ugye, hát Pokorni Zoltán képviselő úr is korábban úgy nyilatkozott - nagyon helyesen egyébként -, hogy inkább dőljön be az állambiztonság, de derüljön ki az igazság. De sajnos az ominózus beadott törvényjavaslatra ő is nemet mondott, ahogy Kövér László, pedig kommunikációs szinten tartotta szükségesnek, és előrebocsátott bizonyos cselekedeteket, aztán később már úgy nyilatkozott a nyilvánossággal kapcsolatban, hogy csak a testemen át. Akkor most tegyék már a kezüket a szívükre, és úgy mondják azt, hogy a kommunikáció és a tettek fedésben vannak egymással. Teljesen nyilvánvaló, hogy nincsenek.

Nagyon fontos érv is elhangzott Wittner Mária képviselőtársunk szájából, hogy különbséget kell tenni valóban az önként jelentkezők és a különböző zsarolások által beszervezett emberek között. Valóban különbséget kell tenni, mert nem egyenértékű semmilyen tekintetben, de szögezzük le azt is, hogy ez a másodlagos kör. Az elsődleges az, hogy akarunk-e végre tiszta vizet önteni a pohárba. Ezt kellene eldönteni végre, és majd utána lehet azokon az arányokon és azokon az értékítéleteken vitatkozni, hogy ki milyen elszámolás alá kerüljön. Ezt fontos lenne végre kimondanunk, és fontos lenne olyan szinten eldönteni ezt a kérdést - ahogy miniszterelnök úrnak is korábban mondtam azonnali kérdésemben -, hogy ne várják meg, amíg a károsultak és a károkozók kihalnak. Legyen meg legalább az a minimális, az a morális elégtétel az áldozatok iránti tiszteletből, hogy ezt a kérdéskört, még ha szégyenteljesen utoljára is Kelet-Közép-Európában, de rendezzük.

Mert mi volna üdvös? Az, hogy kimondjuk, hogy kit tekintünk besúgónak. Besúgó az, aki besúgott - ilyen egyszerű. És együttműködött az, aki valamilyen szinten is jelentett az állambiztonsági szerveknek. Felejtsük el a jogászkodást, mert abban van a legtöbb kiskapu, és az mindig alkalmas a dolgok elfedésére, a lényeg elfedésére. Az állambiztonsági szolgálat utolsó jelentése szerint 1989 júniusában 164 900 megfigyeltet tartottak nyilván, és ebből mindössze 11-en voltak az MSZMP tagjai.

(11.40)

Ellenben az ügynöki hálózatban ekkor összesen 7940 főt foglalkoztattak, és ennek 22 és fél százaléka volt MSZMP-tag, vagyis 2200 ember. No, ennyit talán a jogutódok hitelességéről, és ennyit arról, hogy ki milyen érdekek alapján nyúl vagy akár nyúlhat majd a kérdéshez, s azt gondolom, hogy akkor nem csodálkozhatunk Horn Gyulán vagy éppen Medgyessy Péteren.

Azt gondolom, teljesen nyilvánvaló mindenki számára, hogy milyen probléma fekszik most előttünk. Sajnos ez csak egy politikai vitanap, sajnos alkalmatlan arra, hogy konkrét jogszabályokat megfogalmazzunk, vagy épp előrevetítsünk olyan feladatokat, amelyek keretet szabnak az Országgyűlés munkájának az elkövetkezendő időszakra ezen a területen, de arra mindenképpen alkalmas, hogy ebben a kérdésben lefektessük azt a morális alapot, amely alkalmas lesz arra, hogy ezt a kérdéskört egyszer s mindenkorra lezárjuk, s többé ne legyen az Országgyűlésben helye annak, hogy valaki akár politikai haszonszerzés, akár más kényes téma elfedésére előhozhassa ezeket a kérdéseket.

Nagyon kérem önöket - hiszen ott a kétharmad, és megtehetik, ugyanúgy, ahogy sok minden mást megtehetnek -, hogy a kommunikációt végre váltsák fel a tettek. Ebben mi partnerek leszünk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: A következő felszólaló Schiffer András, az LMP vezérszónoka. Képviselő úr, öné a szó.

DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A XX. század tekintélyelvű rendszerei, diktatúrái Magyarországon gyakran cinkossá tettek áldozatokat is, egyszerű alattvalókat is, és áldozattá cinkosokat is. Éppen ezért két hazugsággal le kell számolnunk. Az egyik mechanikusan kettébontja a magyar társadalmat áldozatokra és működtetőkre. A másik hazugság elmossa a határokat jó és rossz, bűn és bűntelenség, bűn és szenvedés között.

Ez az örökség és a feltáratlan állambiztonsági múlt az elmúlt 23 évben elmoshatóvá, viszonylagossá tett olyan alapvető erkölcsi határokat, amelyek nélkül egy demokrácia nem működhet. Így fordulhatott elő, hogy pert nyertek állambiztonsági személyek kutatókkal szemben, így történhetett meg, hogy az előző kormányok idején kitüntetéseket adtak a diktatúrában kifejtett tevékenységért. Így fordulhat elő, hogy központi bizottsági titkár egy jobboldali lapban áldozatnak tünteti fel magát. Így fordulhat elő, hogy országgyűlési képviselő azt mondja ma egy szt-tisztre, hogy ő valójában a hazát védte.

1990 után a túlélő nómenklatúra megpróbálta magához rántani a sárba - pontosan az előzmények okán - azokat, akik a rendszerváltásért, az új magyar demokráciáért küzdöttek. Úgy gondolták, egyik bűn a másik bűnét igazolja, és fordítva. Ez mérgezte meg negyedszázadra a magyar politikát.

Igen, szembenézésre van szükség. A következő nemzedék nem felelős az előzők tetteiért, de felelős azért, ha nem elég bátor, hogy szembenézzen, egyénileg és kollektíven egyaránt, az elődök tetteivel, és nem kísérli meg elválasztani az erkölcsileg helyest a helytelentől. A Lehet Más a Politika, mint ökopolitikai párt, ki akar lépni abból az ördögi körből, ahol az egyik időszak bűnei igazolást jelentenek egy következő időszak bűneire. Nyílt, egymás szenvedéstörténeteire nyitott diskurzusra van szükség a XX. századról, de nem kívánunk asszisztálni ahhoz, hogy a XX. század árnyaival manipulálja a politikai osztály a választókat.

Az a törvényjavaslat, amit a Lehet Más a Politika - szeretném hangsúlyozni - másfél évvel a jelenlegi kétharmados kormány hivatalba lépését követően a parlament asztalára a múlt év december 1-jén letett, két funkcióval szolgált, két funkcióját látjuk annak, hogy az állambiztonsági múltat tisztázzuk. Egyrészt szükség van egy morális rendre. Ahol nincs morális rend, ott mindent szét lehet hordani egy országban. Igen, látjuk azt, hogy a morális rend feltételezi, hogy kimondjuk: a diktatúra titkai nem lehetnek a demokrácia titkai. Igen, szembe kell néznünk azzal, hogy a rendszerváltás magában hordozta az eredeti esélyegyenlőtlenséget. Sokan, akik megszenvedték a kommunista diktatúrát, vagy éppen '56 után halálos ítéletre vártak a siralomházban és úgy szabadultak, örök életre nyomorba lettek taszítva, miközben mások, akik valóban működtették a rendszert, tovább élvezhettek privilégiumokat 1990 után is. Ezzel is szembe kell néznünk.

Ugyanakkor nem gondoljuk úgy, hogy ez a kezdeményezés, a törvényjavaslat vagy éppen ennek a vitanapnak a kezdeményezése pusztán a múlt feltárásáról szólna. Mi szeretnénk feltárni a jelent. Az, hogy úgy került sor Magyarországon a rendszerváltásra, hogy nem volt Magyarországon egy Joachim Gauck, aki kitárta volna a múlt, a kommunista rendszer titkait, lehetőséget teremtett összeesküvés-elméletekre. Lehetőséget teremtett arra, hogy sokan gondolják azt ebben az országban, hogy az elmúlt húsz-huszonöt év magyar politikatörténetének van egy el nem beszélt titkos története is, hiszen sok apró jelből tapasztalhattuk azt, hogy a túlélő állambiztonsági hálózatok - úgy, ahogy tőlünk keletre is - átszőtték a rendszerváltás utáni politikai, gazdasági és médiaelitet. Ezért gondolhatják sokan ebben az országban azt, hogy Magyarországon semmi sem az, aminek látszik a politikában. Azért gondolhatják sokan, mert miközben milliók számára csalódást okozott a rendszerváltást követő két évtized, a piacgazdaság, tapasztalhatták azt is, hogy a helyzeti előnyöket, a hálózati tőkét túlságosan is sokan válthatták át anyagi, politikai tőkévé.

És szembe kell néznünk az elmúlt 22 év mulasztásaival. Az elmúlt 22 év mulasztásaiért azok a pártok felelősek, amelyek az elmúlt 20-22 évet itt töltötték a Magyar Országgyűlésben. Szembe kell néznünk azzal, hogy milyen legendák akadályozták a múlt feltárását. Ilyen az is, amit az előbb képviselőtársam említett, a hamisítványok legendája. Soha egyetlenegy olyan történet nem volt, amikor bebizonyosodott volna, hogy valóban hamisított dokumentummal vádoltak volna meg valakit, és tudjuk azt is, hogy a mágnesszalagok nem hazudnak. Amikor február 20-án a tárgysorozatba-vételt elutasította a kormánypárti képviselők többsége, önök valójában arra mondtak nemet, hogy erről a kérdésről egyáltalán tárgyaljunk. Azért fontos rendbe tenni az állambiztonsági múltat, mert e nélkül tág teret adunk annak, hogy aktuálpolitikai szándékokból vezérelve lehessen politikai szereplőket, közéleti szereplőket zsarolni, a közvéleményt szabadon manipulálni.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága mint törekvés - ezt elmondtuk az átmeneti törvény vitájában - helyes, viszont nem helyettesíti az aktanyilvánosságot. A két dolog egymástól független. Sőt továbbmegyek, akkor lehet valóban feltárni és rendbe tenni a nemzeti emlékezetet, ha tisztán látunk a diktatúra titkait illetően. Nem lehet a Nemzeti Emlékezet Bizottságával megúszni önöknek az aktanyilvánosságot, az állambiztonsági múlt feltárását!

Három kérdést kell körbejárni akkor, amikor az aktanyilvánosságról beszélünk. Az egyik szempont - amire sokan hivatkoztak az elmúlt 20-22 évben - erkölcsi kérdés. Szeretném újfent jelezni, nem mi, ennek a parlamentnek az új pártjai voltunk azok, akik az elmúlt húsz évben olyan törvényeket alkottak, amelyek kifejezetten a III/III-as ügynökökre céloztak. A Lehet Más a Politika és azok, akik a tárgysorozatba-vételt támogatták, egy olyan törvényjavaslatot támogattak, amely kifejezetten az operatív kapcsolatoknak, tehát az illetékes elvtársaknak és az állambiztonsági tiszteknek a felelősségét boncolgatja. Ez az első ilyen törvényjavaslat, és nem az, amit a rendszerváltás utáni parlament pártjai idehoztak a Házba, és amely kifejezetten csak a III/III-as ügynökökre célzott. Igen, mi szeretnénk a hálózatokat feltárni, szeretnénk világosan látni, hogy például a túlélő állambiztonsági hálózatok hogyan fogtak pozíciókat a biztonságiparban, milyen állami megrendeléseket kaptak 1990 után.

(11.50)

A következő kérdés a nemzetbiztonsági kérdések ügye, amelyre az LMP törvényjavaslata 1. § (2) bekezdése világos választ ad. Ugyanígy a törvényjavaslatunk 4-5. §-a világos védelemben részesíti, abszolút védelemben a megfigyeltek jogait, a harmadik személyek jogait, de még ezen túlmenően is a szenzitív adatok körében az információs önrendelkezés jogát.

Szeretnénk továbbmenni, hiszen jó volna, ha az aktanyilvánossági törvény elfogadása mellett a parlament a továbbiakban büntetné azt, ha valaki illetéktelenül birtokol volt állambiztonsági iratokat, és azt manipulációs, zsarolási céllal tárolja. Büntessük azokat, akik részesei voltak annak, hogy 1989-90-ben adott esetben iratok eltűntek, és ezt a mai napig politikai célokra tartalékolják, és a polgári törvénykönyvben lenne helye a közszereplő fogalmának rendezésére. Amikor a vitanapot kezdeményeztük, mi más morális adósságokra is gondoltunk, arra, hogy megtett-e mindent a parlament annak érdekében, hogy akkor, amikor áttért Magyarország a piacgazdaságra, megköthettek olyan ügyleteket, amelyek már akkor is jó erkölcsbe, jogszabályba ütköztek. Az LMP tett egy kezdeményezést tavaly év végén, hogy a közösségi tulajdon védelmében adjunk lehetőséget arra, hogy az ügyészség megvizsgálja azokat az ügyleteket, amelyek már akkor, az akkori szabályoknak sem feleltek meg.

Összegezve, azért kell az elmúlt húsz év morális adósságait lebontani, mert túlságosan csalódtak, túlságosan sokan csalódtak ebben az országban a magyar demokráciában. Ha az emberek nem fordulnak bizalommal a demokratikus intézmények iránt, akkor gyakorlatilag hiábavaló minden, amit egy demokratikus parlament meg akar tenni. És nem szabad azt sem elfelejteni, hogy milliók ebben az országban a legnagyobb csalódásnak azt élték meg, hogy ezt az országot 1990 után szabadon lehetett megfosztani alapvető erőforrásaitól, szabadon lehetett kisajátítani természeti erőforrásokat, termelőkapacitásokat, földet. És szeretnénk végre választ, és szeretnénk világos, morális határvonalakat a jó cselekedetek és a helytelen cselekedetek között, és inteném magunkat attól, hogy akkor, amikor a morális adósság lebontásáról beszélünk, akkor, amikor a múlt tisztázásáról beszélünk, továbbra is belesüppedjünk abba, hogy a különböző parlamenti pártok a múlt árnyaival próbálják egymást sakkban tartani.

Köszönöm szépen. (Nagy taps az LMP soraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk.

Most megadom a szót a kormány nevében felszólaló Németh Zsolt államtitkár úrnak.

NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Az Információs Hivatal felügyeletét a Külügyminisztérium látja el. Szeretném üdvözölni ezt a mai vitanapot. Úgy gondolom, hogy a rendszerváltozás mélységének a mércéje ez a bizonyos történelmi igazságtétel. Szeretnék néhány dologra reflektálni, ami elhangzott.

Az egyik: legfontosabbnak én is a rendszerváltozás összefüggésében látom ezt a kérdést. Magyarország valóban egy katarzis nélküli rendszerváltozáson esett át, és az igazságtétel hiánya mindenféleképpen ennek a katarzisnak az elmaradásával nagyon szorosan összefügg.

De mi a katarzis, tisztelt képviselőtársaim? Az, amit itt az MSZP-től és részben a Jobbiktól is hallhattunk, hogy lekommunistázzák a Fideszt? Azt gondolom, hogy ez nem vezetne feltétlenül a szükséges katarzishoz. Vagy, tisztelt képviselőtársaim, szeretném felhívni a figyelmet arra a tévértelmezésre is, mintha Közép-Európában mindenütt ez a katarzis eredményes lett volna. Tévedés. Közép-Európában, közép-európai összehasonlításban a magyar történelmi igazságtételnek egyáltalán nem kell szégyenkeznie. Közép-Európa szégyene egy kollektív szégyen, ha fogalmazhatok így, noha minden országban voltak előremutató eredmények, így Magyarországon is például az az egyszerű tény, hogy a rendelkezésünkre álló történelmi dokumentációnak mintegy 75 százaléka ma kutatható, ez közép-európai összehasonlításban egy egészen egyedülálló magyar hozzájárulás a történettudományi kutatásokhoz.

Ami pedig a Fideszt illeti, szeretném rögzíteni azt, hogy részben eredményekkel büszkélkedhetünk, és erről Demeter Ervin fog beszélni, hogy milyen eredményeket tartunk fontosnak, Kontrát Károly is beszélt erről. Ugyanakkor szilárd az elkötelezettségünk, és azt ne feledjük el, mielőtt az egész húszegynéhány év rendszerváltozásának felelősségét bárki is a Fidesz nyakába kívánja varrni, hogy a Fidesz az elmúlt 24 évében mintegy 4 évet töltött kormányon (Közbeszólások az MSZP soraiból: Hatot!), a többi 20 esztendőt ellenzékben töltötte a Fidesz, de magunk részéről most készen állunk arra, hogy nekigyürkőzzünk annak, hogy egy megfelelő megoldást találjunk.

Négy szempont egyensúlyát szeretném hangsúlyozni ebben az erőfeszítésben. Először is az egyéni önrendelkezési jog minél teljesebb biztosítását. Másodszor a tudományos és történelmi kutatások legteljesebb szabadságát. Harmadszor a politikai felelősség megállapítását és az ezzel történő szembesülést. Negyedszer pedig a nemzetbiztonsági érdekek tiszteletben tartását. Úgy gondolom, hogy egy ilyen szempontrendszernek való megfelelés lesz a Nemzeti Emlékezet Bizottságának a feladata, és ne bagatellizáljuk ennek az erőfeszítésnek a jelentőségét. Magyarországon létre fog jönni egy olyan központi politikai szerv, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amely a történelmi igazságtétel szervévé fog válni, nem pusztán egy levéltár fog létrejönni, hanem politikai feladatokkal is megbízott, jogszabály-előkészítést, jogszabályi véleményezést, miegymást végző szervezetről van szó. Azt gondolom, ennek a jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Magyarország ilyen értelemben modelladóvá válhat szintén közép-európai összehasonlításban.

Ami az egyéni önrendelkezési jogot illeti, szeretném hangsúlyozni azt is, hogy az én személyes érintettségem is nyilvánvalóan személyesen engem is motivál, mint ahogy nagyon sokunkat ebben a Házban. Sokan nem lennénk egyáltalán a politikában, ha ebben az országban negyven évig nem lett volna kommunizmus, és nem lettek volna olyan szüleink - nekem Németh Géza néhai református lelkipásztor -, akinek személyesen is tartozom, mint ahogy az összes kommunista egyházüldözés áldozatának, úgy gondoljuk, hogy sokan tartozunk akkor, amikor ezekről a kérdésekről nyilatkozunk.

Tehát amikor a legteljesebb egyéni önrendelkezési jog mellett kötelezzük el magunkat, egyidejűleg azt is világossá tesszük, hogy az áldozat joga élni ezzel az önrendelkezési joggal. Tudjuk azt is, hogy teljes képet már nem fogunk kapni. Tudjuk azt is, hogy a múltat jóvá már nem tudjuk tenni, de tartozunk az áldozatoknak, tartozunk önmagunknak is, a magyar demokrácia tartozik önmagának, hogy ezt a jogi feltételrendszert megteremti.

Ami a tudományos történelmi kutatásokat illeti, említettem, hogy a meglévő dokumentumok 75 százaléka Magyarországon kutatható. Ez egy egészen egyedülálló arány, higgyék el, nincs még egy közép-európai ország, ahol 75 százalékban kutathatóak lennének a megmaradt dokumentumok. Magyarországon elmaradt a kutatás, a tudományos kutatások ösztönzése egy rendkívül fontos feladat lenne, mint ahogy Hódmezővásárhelyen egyébként Lázár János megteremtette ennek a feltételeit, vagy éppenséggel, mondjuk, Magyarországon az egyházi kutatások területén egész közép-európai összehasonlításban nagyon látványos eredmények vannak, mint ahogy a legutóbbi találkozásunk alkalmával erről Gyarmati György is biztosított engemet.

Ugyanakkor ahhoz, hogy ezek a kutatások sikeresek legyenek, fontos a nemzetközi együttműködés. Fontos lenne Moszkvával valóban kialakítani egy együttműködést, ahogy ezt itt hangoztatta a KDNP vezérszónoka, vagy éppen a többi közép-európai országgal. Nagyon sokunkról, azt gondolom, a Securitate irattáraiban sok minden érdekes dolog van, akik adott esetben a nyolcvanas években jártuk a határon túli területeket vagy éppenséggel Erdélyt.

A tudományos kutatások szempontjából azt is egy nagyon fontos dolognak tartom, hogy Magyarországon van egy Terror Háza, amely nemzetközi összehasonlításban egy egyedülálló központ, amelyet az első Orbán-kormány időszakában hoztunk létre, állítom büszkén.

(12.00)

És fontosnak gondoljuk azt is, hogy Washingtonban jöjjön végre létre a kommunizmus áldozatainak múzeuma, amelyre vonatkozó alapítvány tevékenységét a magyar kormány eddig is támogatta politikailag, és készen állunk arra, hogy a jövőben anyagilag is támogassuk ennek a washingtoni múzeumnak a létrehozását, mint ahogy Brüsszelben is fontosnak tartanánk, hogy egy ilyen tudományos kutatóműhely jöjjön létre.

Ami pedig a politikai felelősséget, a lusztrációt illeti, úgy gondolom, hogy a Külügyminisztérium és a magyar kormányzat akkor, amikor világossá tette, hogy szt-tisztek nem dolgozhatnak a Külügyminisztériumban, megtettük az első fontos lépéseket. A parlament, a kormányzat és az igazságszolgáltatás minden szintjén fontosnak gondoljuk a lusztrációt. Meg kell találni ennek a megfelelő jogi megoldását. Én továbbmennék, én bátorítanám azokat az autonóm eljárásokat, különösen egyébként az egyházak esetében, amelyek az egyházak belső megújulását szolgálják. Számos egyház esetében van erre előremutató gyakorlat. Ez is valamilyen módon a lusztráció részét képezi, hiszen ne feledjük el, hogy az egyházak kitüntetett terepei voltak a kommunista titkosszolgálati tevékenységnek, mint ahogy kitüntetett terepei voltak az erkölcsi magaslatoknak és az erkölcsi ellenállásnak is. Ezért az egyházakra vonatkozó tevékenység nem mellékterülete, hanem meghatározó területe a történelmi igazságtételnek.

És végül, ami a nemzetbiztonsági érdekeket illeti, a nemzetbiztonsági érdekek tiszteletben tartását illeti, az IH-t felügyelő személyként is úgy gondolom, hogy lehet az ügynökök munkamódszerének, az ügynökök személyének vonatkozásában kontinuitás. Ezt ne tagadjuk! Ugyanakkor azt se tagadjuk, hogy van eskü, hogy van egy új magyar demokratikus nemzetbiztonság. És igenis vannak átfedések a kommunista időszak nemzetbiztonsági és a mai nemzetbiztonsági feladatok között; nem kívánok most itt ennek részleteiben elmerülni. Minden közép-európai ország egyébként felhatalmazza a szolgálatait egyértelműen arra, hogy vállaljanak szerepet a múlt feltárásában, ugyanakkor biztosítsák a legitim nemzetbiztonsági szempontokat, de ne is lehessen a nemzetbiztonság szempontjával visszaélni. Ezzel a magam részéről maximálisan egyetértek.

Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a lehetőséget. Úgy gondolom, hogy a kormányzati első felszólalás és a végső felszólalás terhére róható majd az idő, amit felhasználtam.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Tisztelt Államtitkár Úr! Ilyen probléma nincs, ön jelenleg a kormány nevében szólalt föl, a Fidesz időkerete terhére, a Házszabály alapján.

Kétperces felszólalások, reagálások következnek. Közülük elsőként megadom a szót Novák Elődnek, a Jobbik képviselőjének.

NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Elképesztő Németh Zsoltnak az a handabandázása, amit tőle most hallhattunk itt sok kérdésben. A korábbi beszédemben már előre cáfoltam azokat, amiket rendszeresen ellenérvként, maszatolásként felhoznak. De azt azért nem tudom szó nélkül hagyni, hogy itt hosszasan beszélt a lusztrációról, a kommunista vezetők közéletből való esetleges kitiltásáról, amire még mindig nem kerítettek sort, pedig voltak már kormányon négy évig, most a kétharmados többségük is megvan.

Kidolgoztuk helyettük is a javaslatot, számtalan alkalommal benyújtottuk, az alaptörvény módosítását is kezdeményeztük, nemcsak annak vitáján, hanem később, önállóan is. Legutóbb december 5-én személy szerint Németh Zsolt is leszavazta még a tárgysorozatba-vételét is, nemhogy napirendrevételét, egyáltalán úgymond a leltárbavételét is annak az alaptörvény-módosításnak, amely lehetőséget biztosított volna arra, hogy Gyurcsány Ferenc és hasonszőrű bűntársai, vagy Kovács László, az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagja ne lehessen például országgyűlési képviselő. Lehetne azon vitatkozni, hogy milyen tágra nyissuk ezt a tiltást, mi szeretnénk tágabbat természetesen, gazdasági vezetők se lehessenek, mondjuk, állami cégek élén pláne ezek a vezetők.

De miközben önök tárgysorozatba sem engedik venni, és leszavazták legutóbb tavaly december 5-én ezt a javaslatot, elképesztően cinikus, hogy ezek után úgy beszélnek erről, mintha erre valójában keresnének megoldást. Pedig módosító javaslattal lehetne élni a Jobbik javaslatához is. Ez nem azt jelenti, hogy így kellett volna elfogadni, ahogy mi elképzeljük ezt a javaslatot. Önök azonban napirendre sem engedik ezt a kérdést. Most is egyáltalán azért szólhatunk nagyon szűk időkeretben, mert az ellenzéki aláírások megvoltak ahhoz, hogy erről a kérdésről beszélhessünk, bár rendkívül szűk időkeretet biztosítottak. Ezért nem is tudom a többi csúsztatására a méltó választ megadni.

Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: A következő felszólaló, szintén kétperces időkeretben, Mile Lajos, az LMP képviselője.

MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy egy személyes jellegű dologgal kezdjem. Pár esztendeje, némi tipródás után kikértem a dokumentumokat én is a levéltárból, és elolvastam annak idején, hogy milyenfajta megfigyelés történt velem kapcsolatban. Csak röviden. Az érzés elég viszolyogtató volt, találkozni azokkal a helyzetekkel, ahol engem esetleg meghallgathattak. De még mindig szerencsésebb, még mindig jobb állapotba került az ember, ha részlegesen is, de legalább az igazsággal szembesülhetett. Sokkal jobb, mint az a fajta sompolygás, a sok feltételezés, legendaképzés és a többiekkel való viszony esetlensége. Tehát sokkal jobb ezekkel szembesülni, ezeket látni, mint abban a helyzetben élni, amikor ezekkel nem vagyunk tisztában. Alapvetően önismereti kérdésről van tehát szó, és maga a cím is tartalmazza, hogy morális szembesülésről beszélünk, amikor ezt a javaslatot támogatjuk.

Rendkívül fontos ebben az esetben, hogy tisztázzunk fogalmakat. Ez a szándék, amit az LMP előterjesztett, alapvetően az iratnyilvánosságról szól. Ennek csak egy része az ügynökkérdés, itt iratnyilvánosságról, megismerhetőségről van szó. Arról van szó, hogy a tényeknek, adatoknak a birtokába lehet-e jutni. Tudniillik ennek az a lelke, hogy ha a tényeket megismerhetjük, akkor sokkal nagyobb rálátásunk van arra, hogy maga az állampárt szerkezete hogyan működött, beleláthatunk ebbe az egész ördögi mechanizmusba, aminek a magyar társadalom áldozata volt annak idején.

A következő, ami rendkívül fontos. Elhangzottak itt érvek azzal kapcsolatban, hogy a nemzetbiztonsági műveleti szempontokat figyelembe veszi-e. Igen. Tessék megnézni azokat a szempontokat a szövegben, amelyek azt mondják, hogy az élő nemzetbiztonsági érdekeket igenis szem előtt kell tartani, sőt prioritást is élvezhetnek. Tehát ez nem érv az ellen, hogy az adatok nyilvánosságra kerüljenek.

Nem indokolt a visszatartott iratok száma. Meghaladja az indokolt mértéket - de lejárt az időm, elnök úr, majd visszatérek a következő kétpercesben.

Köszönöm. (Szórványos taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra következik Ertsey Katalin, az LMP képviselője.

ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sok fontos dolog elhangzott, nem tudom, hogy belefér-e két percbe egypár reakció.

Fontos különbséget tenni valóban a lelkes kollaboránsok és a megzsarolt kisemberek között. De még az utóbbiak között is különbség van. Hiszen volt olyan, akit a gyereke életével, biztonságával zsaroltak. Őszintén megmondom, nem tudom, mit tennék egy ilyen helyzetben. De volt olyan is, akit kisebb bűncselekmény eltussolásával tartottak sakkban, és így tartották a rendszer működtetői között. Ők a jelentésekkel tették jóvá bűnüket, és tettek tönkre másokat. Fel kell tárni, ki kell beszélni tehát, hogy kit miért zsaroltak, zsarolhattak, és ki kell azt is kutatni, hogy jelentéktelen, semleges, használhatatlan jelentéseket írtak valakik, vagy lelkes, élvezettel ártó jelentéseket, amelyek tönkretettek embereket, barátaikat, akár családjukat is. Ebben sokat segíthet Szőnyei Tamás nemrég megjelent könyve, ajánlom figyelmükbe.

A mi javaslatunk elsősorban a rendszerműködtetőkről és a megrendelőkről, a tartótisztekről és a jelentésolvasókról szól. Róluk szól ez a javaslat és a mai vitanap is. Bár az egykori pécsi KISZ-titkár, aki a rólam szóló jelentéseket olvashatta, ma nincs itt, de máris megszólalt Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre, akik a minap gyorsan interjút adtak a mai lelkes együttműködőknek, és már-már áldozatként állították be magukat. És hiába igyekeznek elmosni a felelősségüket, igenis van felelősségük a mai kormánypártoknak. És van különbség abban, hogy ma mi hoztuk ide ezt a javaslatot, és mi az a törvény, ami elbukott 22 évvel ezelőtt. Nagy különbség van a kettő között.

Mi, az LMP politikusai egészen világos helyzetben vagyunk itt. Itt ülnek közöttünk a padsorokban és a páholyban is olyanok, akiket megfigyeltek, és nem ülnek itt, a pártban sehol sem megfigyelők, megrendelők; ezt a belépési nyilatkozatunk is tartalmazza. Visszatérek majd a későbbiekben, köszönöm. (Szórványos taps az LMP soraiban.)

(A jegyzői székben dr. Szűcs Lajost
Móring József Attila váltja fel.)

ELNÖK: Megadom a szót kétperces időkeretben Kukorelly Endrének, az LMP képviselőjének. (Nincs hang.)

Tisztelt Képviselő Úr! Én legalábbis itt nem hallom, bár érdeklődéssel figyelem. Nem tudom, a mikrofon jól van elhelyezve? Kártya? (Jelzésre:) Az rendben van. Kezdje el, remélem, hogy hallani fogjuk. (A képviselő elé hordozható mikrofont tesznek.) Kérem, hogy ezzel a 40 másodperccel az időkeretet majd növeljék meg. Köszönöm szépen.

Mehet, képviselő úr, öné a szó.

(12.10)

KUKORELLY ENDRE (LMP): Tóbiás József mondta a vezérszónokijában, tette föl azt a kérdést, hogy vajon van-e társadalmi igény arra a dologra, amiről mi most beszélünk. Azt hiszem, hogy ez a dolog az egyik alapja mindennek, az ügynökügy, a spicliség ugyanis nem egyszerű morális kérdés, hanem az európai kultúra, a mi civilizációnk alapjait érinti.

Én jól emlékszem arra, amikor gyerekkoromban átestem azokon a furcsa szocializációs dolgokon, amikor például meg kellett értenem azt, hogy besúgni, spicliskedni nem szabad. Ezt egy darabig nem is érti a gyerek, később érti csak meg és jön rá erre. Aztán elolvastam olyan könyveket, nyilván valamennyien olvasták, amik arról szólnak, hogy a besúgás, az árulás milyen dolog, milyen elképesztő dolog. Tehát az Egri csillagokban Hegedűs hadnagy, vagy A Pál utcai fiúkban Geréb, mindenki tudja ezt a történetet, hogy ez mit jelent igazából. A legmeghökkentőbb volt számomra egyébként Ottlik Géza Iskola a határon című könyve, amiben egy Tóth nevű gyerek árulta be az egyébként közellenség Merényiéket, és azok az emberek, akiknek a hasznára történt ez az árulás, azok is kiközösítették ezeket az embereket.

Természetesen nem a spiclik tartották fönn a rendszert, a hálózatot, hanem a tartótisztek sokkal inkább részt vettek ebben a dologban, de ezek a nevükkel vállalták ezt az ügyet, míg a spicliknél az van, hogy ők - ahogy Joachim Gauck írta valamikor - titokban, aljas módon dolgoztak a lakosság ellen. Szerintem itt van a dolog gyökere, ezért ilyen érdekes számunkra ez a dolog, és ezért kellene ezt a dolgot egész egyszerűen mindörökre rendbe tenni és tisztába tenni.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból. - Németh Zsolt tapsol.)

ELNÖK: Megadom a szót Ertsey Katalinnak, LMP, kettő percben.

ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen. Még egy reakciót, nem fért bele, sajnos nagyon megalázóan kevés ez az időkeret.

Szeretnék arra is reagálni, hogy ki hozza a Ház elé ezt a javaslatot. Engem személy szerint nemcsak a saját megfigyelt múltam, hanem a családom múltja is kötelez. Ha már az Andrássy út 60. szóba került itt, az én nagybátyámat az Andrássy út 60.-ban őrizték három napig, majd Szombathelyre szállították, és onnan szökött külföldre, és ott élt haláláig. Még megérte azt, hogy a Terror Háza megnyílt, de nem tudta magát rávenni, hogy bemenjen, annyira fájdalmas volt az emlék. Azt gondolom, hogy ezekkel a fajta szembenézésekkel adós maradt az elmúlt húsz év.

Bármennyire is szeretnék reagálni Novák Előd képviselőtársam méltatlan jelzésére Németh Zsolt államtitkár úr ügyében, Németh Zsolt volt az többek között, az édesapja lakásán gyűltünk össze a Thököly úton a rendszerváltás környékén, és beszéltünk ezekről a dolgokról. Én őszintén azt reméltem, hogy 22 évvel később nem kell arról beszélni, hogy milyen adósságot halmozott föl a Fidesz ebben az ügyben.

Ez a javaslat és ez a mai vitanap végre egy lehetőséget ad arra, hogy szembenézzünk a múltunkkal, szembenézzünk azzal, hogy mit tettek elődeink, illetve a ma is velünk élő megrendelők, tartótisztek, ügynökök, megzsaroltak és lelkesek, nem megzsaroltak. Azt kérem önöktől, hogy egyszer és mindenkorra rendezzük ezt a kérdést, nem lehet továbbhaladni, semmiféle új rendszerváltást vagy új kezdetet nem lehet úgy tenni, hogy nem nézünk szembe a saját, akár az önök köreiben is meglévő múlt feltáratlan aktáival.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm. Házvezetéssel kapcsolatos két megjegyzést hadd tegyek. Az egyik: a Ház méltóságának megőrzése a levezető elnök feladata. Amennyiben Novák Előd az államtitkár urat minősítette volna az ön által jelzett kifejezéssel, akkor nyilván szóltam volna. Ott látok különbséget, hogy egy gondolatmenetet minősített, nem magát az államtitkár urat. Tehát ezért nem figyelmeztettem, itt van a különbség. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Az szomorú!)

A másik pedig az, hogy természetesen formailag igaza van az LMP képviselőinek, hogy kétperces felszólalásokra jelentkeznek, hiszen végül is az első felszólalásokra is lehet reagálni. A Házszabály szerint a kétperces reagálásoknak az a célja, hogy a vita úgy bontakozzon ki, hogy egy előző felszólalásra önök reagálnak. Én legfeljebb annyiban akartam önmérsékletet kérni, hogy 30 írásban bejelentkezett képviselő van. Nyilvánvalóan egy kétpercesekre szabdalt gondolatmenettel nem kell őket megvárni. Tehát még egyszer mondom, formailag nekem meg kell adni a szót, de ezt az önmérsékletet esetleg kérném, ha nem úgy érzik, hogy a vitában való reagálásra van szükség.

De természetesen megadom a szót Mile Lajosnak, az LMP képviselőjének, kettő percben.

MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Félbemaradt a gondolatmenet. Az imént tehát ott tartottunk, hogy igenis ez az előterjesztés figyelembe veszi az élő nemzetbiztonsági vagy műveleti érdekeket.

Itt azért úgy láttam, hogy nagyon sokan félreértelmezték ezt a beadványt. Itt nem arról van szó, hogy nem akarunk különbséget tenni azok között, akiket belekényszerítettek helyzetbe, megzsaroltak, és azok között, akik mindennek megrendelői voltak, hanem az operatív kapcsolat kifejezés, maga az operativitás azt jelzi, hogy igenis a hangsúly ezen az összefüggésen van, hogy kik voltak, akik igazán működtették ezt a rendszert. A hangsúly ebben a fajta szövegösszefüggésben és ebben a logikai rendben értelmezendő, és ez az LMP szándéka is, hogy azoknak a szerepét megjeleníteni és arra fényt deríteni, hogy kik is voltak igazán, akik akár belekényszerítettek embereket a helyzetbe, nemcsak megrendelőként működtek, hanem például azt is föltárták, hogy kinek olyan az élethelyzete, hogy megzsarolhatóvá válik, hogy megfenyegethetővé válik, és utána számít az ő jelentéseire a szolgálat és az a politikai apparátus, amely mindezt működtette. Tehát félreértés ne essék, a hangsúlyt mi ide szeretnénk tenni, és ide is tettük a beadványunkban, minden másfajta értelmezés akkor valószínű, hogy félrehalláson alapul.

A következő, amit említettem, hogy nagyon sok iratot tartanak még mindig vissza a szolgálatok. Ez indokolatlan, hiszen - ezt már megállapította a Gálszécsy-féle bizottság is, és a Kenedi-féle jelentés is beszél erről - nem indokolt ilyen mennyiségű anyag visszatartása, mert a feltárásnak, a tények megismerésének a gátja. Ráadásul azt is akadályozza, hogy még élő embereket, még élő honfitársainkat meg lehessen kérdezni, akik szemtanúi voltak ennek az időszaknak, mert ha ennek nincs meg a törvényi háttere, nincs meg az a fajta politikai elszánás, amely erre teret ad, akkor egyre kevésbé számíthatunk ezeknek az embereknek a megnyilvánulásaira, tehát egyre kevesebb esélyünk marad, hogy tiszta képet kapjunk.

Köszönöm, elnök úr. (Taps az LMP soraiból.)

ELNÖK: Mivel a kétperces felszólalási kör véget ért, hogy az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőnek Vadai Ágnes, független, képviselő asszonynak. Öné a szó.

DR. VADAI ÁGNES (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első benyomást nem lehet megismételni, ahogy, azt gondolom, hogy az a katarzis, amit itt sokan várnak, hogy elkezdődik, elkezdjük megépíteni vagy a parlament elkezdi megépíteni, nem fog bekövetkezni. Annak a katarzisnak, amiről itt sokan beszélnek, és erre sokan vágynak, 1988-89-ben volt itt az ideje, azt 23 évvel a rendszerváltás után nem lehet felépíteni, akármennyi vitanapot rendezünk, akárhány törvényt fogad el az Országgyűlés.

Azt gondolom, azt is naivitás gondolni, hogy egyébként ez a fajta politikai vitanap valamelyest előre fogja vinni ezt az egész ügyet. Ezt az ügyet a józanság fogja előrevinni akkor, hogyha ebben az ügyben egyébként bizonyos tényeket rögzítünk, és kellő körültekintéssel foglalkozunk az elmúlt rendszer titkosszolgálati rendszerével.

Azt szeretném előrebocsátani, még mielőtt itt néhányan szende szűznek szeretnének mutatkozni az Országgyűlésben az elmúlt rendszert illetően, illetőleg az elmúlt 23 évet illetően, hogy valamennyi itt ülő parlamenti pártban ülnek olyanok, akik itt ültek az elmúlt 23 esztendőben. Ez alól egyetlenegy frakció sem kivétel. Ezt mindenképpen rögzíteni kell.

Azok a képviselők, akik most erőteljes kritikát fogalmaztak meg itt velem szemben, azon képviselőknek egy része immáron - Németh államtitkár rosszul mondta, nem négy évet - hat évet kormányzott, tehát azt gondolom, hogy senki e tekintetben, kormányzás tekintetében nem róhat föl semmit a másiknak.

Arról is kell beszélnünk, tisztelt képviselőtársaim, hogy az elmúlt 23 évben az "én kommunistám jó, a te kommunistád nem jó" elv működött, mert addig, amíg Pozsgay Imrét és Szűrös Mátyást lehetett erre az oldalra húzni, abban a pillanatban, amikor éppen ez a két személy már, mondjuk, a Fideszhez közel álló televízióban magyarázza, hogy egyébként milyen volt ez a rendszer, és hogy ő azt mennyire utálta, illetve a Schiffer képviselő úr által emlegetett interjúban immár lassan áldozatként tekint önmagára, meglehetősen nehézzé teszi az objektív tisztánlátást, azt gondolom.

(12.20)

Ráadásul ezzel a Nemzeti Emlékezet Bizottságával - amelyről Németh államtitkár úr világosan kifejtette, hogy ez egy politikai jellegű bizottság lesz - szemben mindig meglesz ott a vád, hogy egyébként politikailag elfogult. Ezért azt gondolom, hogy ez a bizottság csak arra jó, hogy ezt a problémát, ami egyébként van és láthatóan sokakat frusztrál, és ezt az ügyet meg kell oldani, ez a bizottságosdi ezt az ügyet nem fogja megoldani.

Mindig ebben a parlamentben, amióta én képviselő vagyok, sokat beszéltünk a III/valakikről, az szt-tisztekről, de igen kevés szó esett egyébként a rendszer egyéb működtetőiről; merthogy őket el kellett hallgatni. Mert ugye, képviselőtársaim, persze, az állambiztonságnál dolgozó emberek egy része nyilván működtette az előző rendszert, de hadd kérdezzem már meg: a szállodaigazgatók, a szállodaigazgató-helyettesek, ők nem működtették ezt a rendszert? Mert ezt a kérdést is föl kell tenni, mert azt gondolom, hogy ezt az egész ügyet nem lehet egyszerűen csak egyébként erre leszűkíteni, hogy kik jelentettek hivatalosan. És akik nem hivatalosan jelentettek, és akinél nincsen ennek nyoma?

Tisztelt Képviselőtársaim! Arról sem beszélt eddig senki, vagy legalábbis lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, hogy az itt ülő országgyűlési képviselők egy jelentős része is ilyen vagy olyan módon, nyilván nem ügynökként, én ezt nem tudom, de része volt az előző rendszernek, már csak életkoránál fogva. És bizony, ha belenézünk az országgyűlési képviselők önéletrajzába, sokan meglehetősen nagyvonalúan kezelik, mondjuk, a '60-tól '90-ig vagy a '70-től '90-ig tartó időszakot.

Képviselőtársaim, azt azonban szögezzük le, hogy egyébként ez a fajta rendszerrészesedés nem erre az oldalra jellemző, sokkal többen vannak ott, akik részei voltak ilyen vagy olyan módon: tanácstagok voltak, ügyvédi munkaközösségnek voltak tagjai, téeszben voltak. Most soroljam? Nem egy ilyen képviselő van. Akarunk bálványt döntögetni? Rendben van, döntögessünk! Döntögessünk bátran politikában, ahogy az LMP az ő javaslatában mondta: a gazdaságban, a kultúrában, de akkor döntögessünk bálványokat a sportban, a művészetben és az egyházakban is. Nagyon örülök, hogy Németh államtitkár úr fölvetette, hogy igen, az egyházak ügyében is szembe kell nézni az állambiztonsági múlttal, mert az pont ugyanaz a folyamat, amit az elmúlt húsz évben csinált a politika.

Amikor történészekről beszélünk, én azt borzasztóan fontosnak tartom, hogy igen, lehessen kutatható. De azt is szeretném mondani, hogy azt a fajta játékot, amit itt elkezdtek sokan játszani különböző rádiókban... - hogy megszólal egy kormánypárti képviselő, és megszólal mellette egy történész. Éppen Gulyás Gergely képviselő úr volt valamelyik reggeli műsorban egy történésszel. Tisztelt Képviselőtársaim! Az a történész, aki megszólalt Gulyás alelnök úr mellett, ő biztosan tudja, a nemzetbiztonsági bizottságban a Fidesz szakértője. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: És? - Nagyon helyes!) Tehát azt gondolom, hogy ha történészekről beszélünk, akkor ebben legyünk nagyon korrektek, és hagyjuk ezt a fajta pártpolitikai megközelítést.

Orbán Viktor miniszterelnök nem tudom, hogy a rendelkezésére álló valamennyi dokumentumot nyilvánosságra hozta-e kérésemre. Én egy újabb kérdést intéztem az irányába... (Font Sándor: Igen. Nem úgy, mint Gyurcsány.) Font képviselő úr kiabálhat egészen nyugodtan, elég sok ideje van, szerintem el tudja mondani. Én egy újabb kérdést intéztem a miniszterelnök úrhoz, amelyben aziránt érdeklődöm, hogy valamennyi dokumentumot nyilvánosságra hozta-e. (Lázár János: Igen.) Lázár képviselő úr azt mondja, hogy igen, én ebben nem vagyok egészen biztos, de nyilvánvalóan miniszterelnök úr fog erre a kérdésre válaszolni. (Lázár János: Még vannak akták a képviselő asszonynál? - Soltész Miklós: Benyújtottál mást is? Írtatok valamit? Mit gyártottál?)

De éppen azért, hogy egyébként ezeket a vitákat elkerüljük az Országgyűlésben, szerintem egy olyan megoldás kell, amely nyilvánvalóan a sokak által hangoztatott nemzetbiztonsági érdeket figyelembe veszi, azzal együtt, hogy a mai magyar nemzetbiztonságnak annál többet már úgysem tud ártani a kormánypárt, mint amennyit eddig ártott, de józan és higgadt megközelítéssel kell nyilvánvalóan az áldozatok számára lehetőséget adni, hogy minél szélesebb körben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) megismerhető legyen az előző rendszer állambiztonsági múltja és maga az egész rendszer olyanokkal együtt is, akikről ebben a parlamentben viszonylag kevesebb szó esik.

Köszönöm, elnök úr.

ELNÖK: Kettőperces reagálásra következik Turi-Kovács Béla, a Fidesz képviselője.

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenkit megnyugtatok, hogy a frakciómtól kaptam kettő percet, én ezt most beszélem le, azon egyszerű oknál fogva, mert hálás vagyok azért, hogy mint az egyik előterjesztő a kormányoldal részéről kaptam kettő percet, ezt most kihasználom.

Tisztelt Ház! Világossá szeretném tenni, hogy a magam részéről én is azzal értek egyet, ezt ki kell mondanom, hogy nincs én jó kommunista, te rossz kommunista, nincs én jó besúgó, te rossz besúgó, szilárd meggyőződésem, hogy ez ügyben tiszta helyzetet kell teremteni, ez a kötelezettségünk.

Az is meggyőződésem, és az is teljesen világos az én számomra, hogy azok, akik hosszú időn keresztül védték a nemzetbiztonságot, helyesen tették. Éppen azonban a legutóbbi idők eseményei azt igazolják, hogy e területen is tiszta helyzetet kell teremteni, és a tiszta helyzet megteremtése kívánja azt, hogy világos és egyértelmű válaszokat adjunk a föltett kérdésekre.

Az is világos az én szememben, hogy ma csak azt tudhatjuk ajánlani azoknak, akiket tényleg érdekel ez az ügy, hogy vegyék elő az interneten ennek a történetét, és rájönnek, hogy milyen is a mi rendszerváltásunk nyomorúsága az elmúlt húsz esztendő alatt, ami alatt nem tudtunk előrehaladni e területen. Most megvan a szándék - meggyőződésem szerint - a kétharmadban ennek a megoldására. Ezt a szándékot kell felhasználni, és ezt a szándékot kell végre odáig végigvinni, hogy ne mosolyogjanak az ember képébe különböző helyeken azok, akikről biztosan tudjuk, hogy kik voltak; hogy ne történjen olyan helyzet, amikor az embernek azon kell elgondolkodni, hogy vajon ki az, aki honnan és miképpen került oda, ahova éppen került, hanem egyértelmű, tiszta helyzet legyen.

Ez a tiszta helyzet arról kell elsősorban szóljon, hogy tegyük lehetővé, hogy ahogyan Csurka István meg tudta tenni, hogy kiállt a napra, és azt mondta, hogy aláírtam, de soha nem jelentettem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.); várom, nagyon várom, hogy azok, akik elkövettek dolgokat, most álljanak ki a napra, és lássuk világosan: merik-e vállalni azt, amit tettek? (Taps.)

ELNÖK: A következő felszólaló Demeter Ervin, a Fidesz képviselője.

DEMETER ERVIN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Az elmúlt 22 esztendőben nem volt történelmi igazságtétel, vagy nem volt megfelelő történelmi igazságtétel, ezért nekünk alapvető változtatásokat kell végrehajtani. Akkor van értelme egy politikai vitanapnak, ha a politikai versenyből adódó különbözőségek hangsúlyozása mellett azért a józan eszüket is megtartják a képviselők, és hajlandók gondolataikat, érdemi gondolataikat hozzátenni a vitához, és nem Holdon élő emberként lezser, könnyed ellenzéki mozdulattal elintézik, hogy semmi sem történt az elmúlt 22 évben, mi vagyunk a fehérek, ti vagytok a feketék, és akkor körülbelül ennyiben kimerül a tevékenységed. Óvva intenék mindenkit ettől, mert az ugyanazt követi, mint aki az elmúlt 22 évben megakadályozta, hogy itt érdemi előrelépés történjen, mert ahhoz, hogy ne történjen, valakinek meg kellett akadályozni.

A jelenlegi kereteket, amin alapvetően változtatni kell, az 1996-ban az MSZP-SZDSZ által alkotott törvény határozza meg ezeket a kereteket. De fussunk végig, hogy mi történt, mert akkor fogjuk tudni, hogy mit kell tennünk. Az első szabadon választott parlament az utolsó ülésén többek között egy LMP-s képviselő szavazatával is fogadott el egy viszonylag gyenge átvilágítási törvényt, ami azt mondta, hogy át kell világítani a közéleti szereplőket: amennyiben együttműködtek a III/III-as ügynökséggel vagy III/III-assal, felszólítják lemondásra, ha ezt nem teszi meg, akkor nyilvánosságra hozzák az adatokat.

Maga a törvény az Alkotmánybíróságon jelentős részben elvérzett, ezért '96-ban az akkor kétharmados többséggel rendelkező MSZP-SZDSZ-es kormány terjesztette a parlament elé. Érdekes módon az a liberális kör, Kuncze Gábor vezetésével készítette a mai megoldást, aki a legtöbbet támadja a jelenlegi rendszert, ezzel is bebizonyítva, hogy nagyon könnyű beszélni a dologról, de amikor cselekedni kell, képtelenek, és egy ilyen rendszert állítottak össze.

(12.30)

Az átvilágítandók körét alkotmányos alapokra helyezték, és az információs kárpótlás intézményét, a Történeti Hivatalt felállították. Ezt követte az Orbán-kormány, amelyik ezeket a kereteket igyekezett kifeszíteni, de nem lévén megfelelő kétharmados többsége, a következőt tudta csak tenni: kiterjesztettük az átvilágítandók körét a bírákra, az ügyészekre, a sajtó munkatársaira, a szakszervezeti vezetőkre; a Történeti Hivatalból szaklevéltárat csináltunk, hogy eldőljön az a kérdés, hogy a titkosszolgálatok és a többi titkosszolgálat iratanyaga hová kerül, odaadják, nem adják, a levéltárba a Történeti Hivatal kerüljön, és jelentős, a kutatást megkönnyítő törvényi rendelkezést és intézkedést hoztunk. Zárójelben jegyzem meg, az 1980 és 1990 között keletkezett iratok jelentős része ekkor került a Történeti Levéltárba.

Az, hogy a rendszer nem jó, és nem jól működött, 2002-ben derült ki, hiszen az volt a szándék, hogy a közélettől távol tartsuk azokat, akik együttműködtek az egykori politikai rendőrséggel. Nemhogy nem tudtuk távol tartani őket, az a szégyenteljes eset fordult elő, hogy egy szt-tiszt, a politikai rendőrség szt-tisztje lett az ország miniszterelnöke. Ekkor született az iratanyagok megismertetését szolgáló törvény, szintén SZDSZ-es műhelymunkában, bár akkor is MSZP-SZDSZ-kormány volt, külön az SZDSZ műhelyében történt az a törvény, amely az iratok átadásáról teljeskörűen rendelkezett, és olyan szabályozást hozott, amelynél a civil kontroll és a bírósági kontroll is bekerült az iratátadásokba, és ezek között a keretek között működünk mind a mai napig. Ha valamiért el lehet marasztalni a fideszes kormányt, akkor azért, mert az iratok minősítésének a felülvizsgálata nem történt meg az én megítélésem szerint megfelelő gyorsasággal. Nyilván annak, akinek végeznie kell a feladatot, erről másképp döntött.

De hol tartunk ma? Ezt azért mindezek következtében nézzük meg. Ma mindenki megismerheti a rá vonatkozó iratokat. Tízezer ember átvilágítása történt meg, igaz, a III/III-as kérdés körében kétszázan akadtak fenn a rostán. Az 1990 előtt keletkezett iratok 93 százaléka az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában van, nemcsak a III/III-as, hanem a teljes III-as főcsoportfőnökség és a honvédség akkori felderítése, az úgynevezett MNVK-2 is. A Történeti Levéltárban lévő minden irat kutatható, a nyilvánosságra hozásnál pedig az általános szabályok vannak érvényben, ami úgy szól, hogy a történeti múlt megismeréséhez elengedhetetlenül szükséges személyes adatok hozhatók nyilvánosságra, a nem személyes adatok nyilvánosságra hozhatók, és a történészek feladata, hogy ezt megtegyék. Azt én is úgy érzékelem, jelentős probléma, hogy a történészek nem tudtak kitörni a szűk szakmai körből, hiszen azt tudom önöknek mondani az 1945 és 1990 közötti időszakra vonatkozóan megjelent állambiztonsági témájú iratokról, hogy 75 monográfia született, 43 tanulmánykötet, 488 tanulmány, 87 népszerűsítő tanulmány, 239 forrásközlés. Ezzel csak azt akarom jelezni, hogy a történészek végzik a munkájukat, de meg kell találni a kitörési lehetőséget, és ez talán a Nemzeti Emlékezet Bizottságának az egyik fő feladata kell hogy legyen.

A nemzetközi összehasonlításról sok szó esett, azért a realitások talaján állva el kell mondanom önöknek, hogy ilyen széles körben az iratok sehol nem kutathatók a volt szocialista országokban. A volt szocialista országokban a hírszerzési adatok szinte egyáltalán nem kerültek át, egyetlen esetben sem kerültek át az iratok társadalmi és bírósági kontrollal, mindenhol a szolgálatok döntöttek az átkerülési lehetőségekről.

Az iratokról, hogy mit is tartalmaznak ezek az iratok. Nagyon jól hangzik az, hogy a diktatúra iratai, titkai ne legyenek a demokráciának a titkai. Úgy néz ki az iratcsomag, hogy az iratok 81 százaléka szól a megfigyeltekről és az áldozatokról, 12 százaléka a szolgálatok működéséről, 7 százaléka a hálózatokról és az ügynökökről. Tehát mondjuk, képzeljék el, volt, akinek a hálószobája is be volt poloskázva. Tehát ha önök azt tartják demokratikus megoldásnak, hogy nem elég, hogy még a hálószobájában is lehallgattak valakit, ha most az a megoldás, hogy ezt nyilvánosságra kell hozni, akkor igen rossz úton járnak, hogyha ebben gondolkodnak.

De nézzük meg, mit lehet és mit érdemes tenni, figyelembe véve az eddigi szabályozás problémáját. Az eddigi szabályozás problémája az volt, mint mondottam, hogy nem történt történelmi igazságtétel, nincs következménye annak, ha valakiről kiderül, hogy együttműködött, és azt a gyalázatos módszert alkalmazza, hogy az egész elnyomó gépezetből egy apró szemet, az ügynököket emeli ki, a piramis legalján lévőt, a teljesen a tetején lévőkről némán hallgat a dolog. Valóban egy jelentős lépés, és az első már meg is történt, hogy az ellenzéki képviselő szavait használjam, és egyetértsek ebben a kérdésben vele: az elkövetőcentrikus megközelítés helyett igenis egy áldozatcentrikus megoldásra van szükség.

Éppen ezért azt tudom mondani önöknek, hogy az a javaslat, amely idekerült az Országgyűlés elé az egyik ellenzéki frakció részéről, egy álságos és egy farizeus megoldás, mert a régi gondolat mentén dolgozik, a jelenlegi rendszert akarja szinte teljes egészében megtartani apró korrekciókkal, és a leglényegesebb kérdésről, hogy nincs következmény, véletlenül sem tesz szót. Igenis, ez a javaslat még az általános vitára is alkalmatlan. Az új alaptörvénnyel első lépésként megtörtént ennek a megalapozása, és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága el fogja végezni mind a jogalkotási és az egyéb területen lévő tennivalóit.

Mit is lehet tenni? Ugye, világosan kell látni, mi a célja. Remélem, itt senkinek nem az a célja, hogy a bulvárlapokat megtöltse és sajtóérdekeket szolgáljon, bár sokszor ezt tapasztalom néhány felszólalásnál, amit nem is szeretnék minősíteni. Tehát mi kell hogy a cél legyen?

Az elsődleges cél az áldozatok információs kárpótlása, emellett fontos cél a múlt feltárása, ideértendő a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos jog biztosítása és a tudományos kutatás szabadságának biztosítása, valamint a közélet megtisztítása. Ennek érdekében szükséges a lusztráció, szerintem még nem késő, és most adottak a feltételei, most rendelkezünk olyan megfelelő parlamenti felhatalmazással, tehát a lusztráció, hogy a közéletből kizárjuk azokat, akik együttműködtek ezekkel a szolgálatokkal.

Irategyesítésre van szükség, számos irat még kint van, az iratoknál pedig alapvetően új szemléletre van szükség, arra van szükség, hogy ezeket az áldozatok jogainak szélesítése szempontjából nyissuk meg. Tehát mondjuk, annyiban is érdemes változtatni, hogy az áldozat megismerhesse, ki volt, aki őt megfigyelte, ne kapja meg kitakartan, és az áldozatra bízzuk, hogy ő nyilvánosságra is hozhassa ezt, mert ma ezek közül egyiket sem teheti meg. Szükség van a kint lévő iratok begyűjtésére, ennek megfelelően már korábban is tettünk javaslatot. Szükség van a közszereplő fogalmának a pontos meghatározására, hogy ne lehessen kibújni, mint ahogyan ez történt, mint ahogyan a kormány előadója ezt a dolgot tette. Ezek a javaslatok mind megtalálhatók az Országgyűlés irattárában, korábban beadott fideszes javaslatként, most ezeket egybe lehet gyúrni.

Én nagy tisztelettel arra kérem a kormányt, hogy minél előbb készítse el a törvényt, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága meg tudja kezdeni a munkáját, és el tudja végezni azt a nemcsak jogalkotási, hanem egyéb feladatot is, ami azt szolgálja, hogy végre ennyi idő után tisztán lássunk, és történjen egy érdemi igazságtétel az elmúlt kommunista időszak bűnei vonatkozásában.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Kétperces reagálásra következik Novák Előd, a Jobbik képviselője.

NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Demeter Ervin arcán nagyon vastag a bőr. Tehát ilyen hosszan beszélni megint például a lusztrációról, miközben egy szót nem ejt arról, hogy ő maga is többször leszavazta az erre vonatkozó javaslatot! Már megint a szavak és a tettek köszönő viszonyban nincsenek egymással, ráadásul legutóbb néhány hónapja, december 5-én történt, hogy leszavazták ezt a javaslatot, és most azt mondja, lassan ideje lesz, lassan már rendelkezünk olyan felhatalmazással. Egyrészt az önök programjában ez - ugyanúgy, ahogyan az egykulcsos adó és sok minden más - nem szerepelt, a Jobbik programjában igen. Tehát önök semmire nem rendelkeznek választási felhatalmazással.

(12.40)

De ha már van itt a torz választási rendszernek köszönhetően egy kétharmados parlamenti túlsúlyuk, eddig is megléphették volna, azonban ezt csak arra használták fel, hogy még a tárgysorozatba-vételét is leszavazták a Jobbik lusztrációs javaslatának, amihez lehetett volna, ön is benyújthatott volna módosító javaslatot, hogyha azt túl radikálisnak véli, és esetleg félti, mondjuk, a saját kormánytagjait, akik ebben esetleg érintettek lehettek volna. Természetesen lehet, de egyet nem lehet: ezt így leszavazni.

Abban sem mond igazat, hogy mindenki megismerheti a személyére vonatkozó iratokat. Ezt már többen mondták itt, ez nem igaz. Egyrészt amit megismerhetünk, egy kis töredéke, az is csak anonimizálva kapható meg, tehát hogy kik figyeltek meg minket, kik voltak az igazi felelősök, azt nem tudhatjuk. Másrészt az iratok 8 százaléka még most is a titkosszolgálatoknál van, ez közel 33 ezer minősített, titkosított irattári tételt jelent, amely a történészek számára sem kutatható. Tehát nemhogy csak mi nem tekinthetünk bele csak úgy, magyar állampolgárként nem sétálhatunk be, mint egy könyvtárba, hanem még a történészek sem vizsgálhatják. Ezeket egy kormánydöntéssel átadhatnák a levéltárnak, azonban ezt a döntést nem hozta meg egyik kormányzat sem. Önök is megtehetnék, még a mai nap folyamán is hozhatnának erre vonatkozó döntést.

Ami pedig Turi-Kovács Bélát illeti, rossz példát hozott fel: Csurka István nem magától állt elő az ügynökmúltjával, ne állítsuk őt ilyen erkölcsi példaképként, csak miután Antall József megzsarolta, akkor előremenekülve vallotta be, de utána is eltitkolta (Lázár János: Ez nem így volt!), egészen a halála előttig nem sokkal, amíg ki nem szivárgott a 6-os kartonja. (Lázár János: ...ha felkészülne a képviselő...) Úgyhogy valójában bizony jelentéseket is tett, és ezt is elhallgatta (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) 1993-ban, ráadásul nem akkor volt a rendszerváltás, '90-ben kellett volna előálljon.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: A következő felszólaló kétperces időkeretben Kukorelly Endre, az LMP képviselője.

KUKORELLY ENDRE (LMP): Demeter Ervin azt mondta, hogy... - megoldások kellenek. Ezt nem pontosította... (Közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból: Nem hallani semmit! - Soltész Miklós: A bankkártyát ki kell cserélni! - Babák Mihály: Beszélj bele, le van kapcsolva! - Hordozható mikrofonba:) Szóval, azt gondolom...

ELNÖK: Kezdjük elölről, képviselő úr, tehát mostantól. És kérem, ha legközelebb felszólal, akkor lehetőség szerint rögtön az önnek adott fegyvert használja.

KUKORELLY ENDRE (LMP): Azt gondolom, az áldozatok szempontja az, hogy megtudják az igazságot. Magam 1997. október 1-jén mentem el a Történeti Hivatalba, hogy betekintési kérelmet nyújtsak be, ez 15 évvel ezelőtt történt. Akkor ki kellett töltenem egy A4-es lapot, amire ráírtam egyébként édesapám adatait is, aki magyar királyi főhadnagy volt, és végigharcolta a háborút az orosz fronton. Gondoltam, hogy róla is nyilván vannak jelentések.

Körülbelül egy fél év telt el, nem történt semmi, aztán kaptam egy értesítést, miszerint találtak rám vonatkozó iratokat, és hogy menjek be. Bementem, és azt mondták, hogy ezt nem adhatják oda nekem, merthogy szigorúan titkosak. Végül azt mondtam, hogy addig nem megyek el onnan, amíg legalább el nem olvashatom.

Azokban a szövegekben semmi egetverő nem volt, semmi szigorúan titkos nem volt, viszont a nevek ki voltak fekete tussal húzva. Végül később, körülbelül 5-6 évvel később megkaptam ezeket az iratokat, és egyszer megmutattam az egyik barátomnak. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy szerinte az az irodalmár, aki rólam nagyon sokat írt, ugyan ki lehetett. És én sose felejtem el a barátomat, aki kiejtette a kezéből ezt a paksamétát, mert azt gondolta, hogy egy közös barátunk, aki azóta már meghalt, írt rólam.

Később kiderült, hogy nem ez történt, hanem egy másik írótársam jelentett rólam. Ennek megfelelően elképesztően veszélyesnek tartom azt, hogy ezek a dolgok nincsenek rendesen feltárva, hogy nincsenek a nevek nyilvánosságra hozva. Azt gondolom, 22 év után itt az ideje, hogy ezek a dolgok megtörténjenek.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)

ELNÖK: A következő kétperces felszólaló Z. Kárpát Dániel, Jobbik.

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egészen elképesztőnek tartom azt az érvelést, amely szerint az áldozatok információs kárpótlásán túl majd másodsorban fontos a közélet megtisztítása - nem így van.

Majdnem az iratok felét megsemmisítették a módszerváltás óta. Elmondható az is, hogy 112 ember mondott le a mandátumáról, a hivataláról azok közül, abból a 12 ezerből, akiket átvilágítottak. Tehát ennek a hatékonysága enyhén szólva is kétes, enyhén szólva is értékelhetetlen. Azt is elmondhatjuk, hogy bár 150-200 ezerre becsülik a volt ügynökök létszámát, számát, ezeknek alig a tizede azonosítható. Tehát eltelt több mint 20 év, és mégis ott tartunk, hogy nem az igazságtétel a legfontosabb.

Az önök szavazóinak is kevés, amit csinálnak, a nagyszüleinknek is kevés, amit önök csinálnak. Az, hogy információs kárpótlásról beszélnek, ez egy alapkövetelmény lehetett volna '88-ban, '89-ben, '90-ben.

Most a történelem egy kicsit előrébb haladt, és azt mondják önök két év után, kétharmados felhatalmazással eltöltött két év után, hogy talán a lusztrációnak ideje lenne, és talán érdemes lenne ezen elgondolkozni. Mikor akarják megcsinálni? Már két évük sincsen rá! A következő kormányzat összetétele enyhén szólva is kérdéses, az önök teljesítményének fényében pedig enyhén szólva esélyesebb, hogy nem önök lesznek azok, akik kormányozni fognak Magyarországon.

Tehát elmondható az, hogyha valóban őszinték a szándékaik és a céljaik, ezt most kellene, most lehetne megcsinálni, pontosan azért, hogy aki ilyesfajta bűnöket követett el, ne aludhasson nyugodtan, ezáltal elérve azt, hogy a későbbiekben, a következő évtizedekben senki ne akarja hasonlóra adni a fejét.

És hozzá kell tenni azt is, hogy ezen következményeknélküliségnek, ami Magyarországon fellelhető volt, egyenes következménye volt az, ami 2006 őszén történt, amire a vörös hordalék vetemedhetett és amit megengedett magának. Ez egyenes következménye volt annak, hogy azt láthatták, azt érezhették, hogy semminek nincs következménye. Nemhogy az elrablott vagyon visszavétele nem került szóba, de még az sem, hogy hivatalukból, tisztségükből kitiltsák azokat, akik funkcionáriusi szinten, magas szinten Magyarország ellen vétkeztek. Az felháborító, hogy semmilyen következmény nem járt ezzel.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Mile Lajosnak, az LMP képviselőjének, kettő percben.

MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Demeter Ervin képviselőtársam érdekes módszertant választott a felszólalásában, tudniillik elég vehemensen és nagy alapossággal mondta el, hogy milyen érdemek fűződnek a Fideszhez és az eddigi tevékenységéhez; gyakorlatilag, szinte azt lehet mondani, hogy optimálisnak állítva be a helyzetet, majd pedig az előterjesztésről olyan minősítésekkel élt, ami egyszerűen felháborító, és nem is akarok erre visszaszólni, mert ez az ön vitakultúráját jelzi inkább.

Viszont utána pedig megismétli az előterjesztés meghatározó elemeit. Tehát ez egy kicsit ellentmondásos. Jobb lenne, ha ugyanolyan alapossággal megnézné az előterjesztést, mint az esemény történetét a Fidesz működésével kapcsolatban.

Említette ő is a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, és itt elhangzottak ilyen fogalmak, hogy katarzis, az igazság megismerése, sőt igazságtétel - nem erről van szó alapvetően! Alapvetően mi azt mondjuk, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottságának igenis van helye, de csak akkor, hogyha az adatok, a tények megismeréséhez hozzájuthat, és az adatok, a tények feltárásához szükséges ennek a törvénynek az elfogadása, méghozzá időben.

Mert vajon miről fog szólni a Nemzeti Emlékezet Bizottsága? Miféle igazsághoz jut közel, hogyha a tényeknek, az adatoknak a megismerése előtt nem nyitunk meg minden lehetőséget? Tehát itt ok-okozati viszony van, nem pedig arról van szó, hogy az egyikkel ki akarnánk zárni a másikat. Éppen a Nemzeti Emlékezet Bizottságának a sikeres működéséhez szükséges az, hogy az adatok teljeskörűen hozzáférhetőek legyenek, természetesen élve azzal, hogy a nemzetbiztonsági és műveleti érdekek felülírhatják ezt a fajta szándékot.

Tehát itt nem a katarzis újratermeléséről van szó, ha már a képviselő asszony szerint az újramegjelenítés lehetetlen, itt a megismerés bátorságáról van szó. Tehát teljesen más fogalomról beszélünk, és e nélkül a megismerés nélkül nem juthatunk el semmiféle következtetésig, és még az igazság közelébe sem férkőzhetünk, hogyha ez a fajta adatnyilvánosság nem teljes körű. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

És még egyetlen mondat, elnézést: a relativizálás sandaságát is csak akkor lehet elkerülni, hogyha az adatokkal tudunk operálni, amikor érvelünk. Ehhez kérjük a segítségüket.

Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiból.)

ELNÖK: Szintén kettőperces reagálásra következik Harangozó Tamás, az MSZP képviselője.

DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Demeter Ervinre szeretnék reagálni, mert néha az volt az érzésem, hogy Tóbiás képviselőtársammal összecserélte a beszédét, ami lehetne egy jó kiindulási alap is arra, hogy valamiben egyetértsünk, hiszen például az, hogy az áldozatcentrikus információs kárpótlást meg kell valósítani, azt gondolom, mind a két beszédben a legfontosabb üzenet ez volt. Kár, hogy akkor a képviselő úr és képviselőtársai az átmeneti törvényt és az alaptörvényüket nem feltétlenül ennek szellemében írták meg és fogadták el az elmúlt fél évben, de erre biztosan ön is tud választ adni.

Arra az egyre viszont kérem nagy tisztelettel - mint volt titkosszolgálati minisztert -, hogy ne állítson nagy nyilvánosság előtt valótlanságokat. Ön is tudja, ön tudja a legjobban, de akkor fel is olvasom. A III/I-es főcsoportfőnökségen belül: III/I. hírszerzés, III/II. kémelhárítás, III/III. belső reakciók elhárítása, III/IV. katonai elhárítás, III/V. operatív technika és műszaki főcsoportfőnökség.

(12.50)

Képviselő Úr! Ebből az ötből négy ma is működik, és minden demokratikus országban működik, hogy egy ország megvédje magát a külső ellenségeivel szemben, illetve saját maga is tudjon információkat beszerezni. Egyetlenegy olyan főcsoportfőnökségen belüli osztály volt, a III/III., a belső reakciók elhárítására szolgáló csoport, amelyiknek a tevékenysége elfogadhatatlan, elképesztő és minden eszközzel valóban fel kell tárni. Medgyessy Péter mindenki által köztudottan a III/II., azaz a kémelhárítás kötelékében volt. Azt, hogy ő mit csinált vagy mit nem, én nem tudom - szerintem ön sem, képviselő úr, mert biztosan előállt volna már vele.

De azzal, hogy ön összemossa ezt a III/III-as tevékenységgel (Lázár János közbeszólása.), egyszerűen hazugság, és hazugságra építik az egész itteni tevékenységüket. Akkor, amikor az önök miniszterelnöke Szűrös Mátyással parolázik, azzal a Szűrös Mátyással (Moraj és közbeszólások a Fidesz soraiból.), akinek a miniszterelnökről szóló jelentéseken ott van feketén-fehéren, amit nyilvánosságra hozott, hogy a hatalom birtokosaként a jelentés első körös olvasói között valóban ott volt, akkor azt gondolom, hogy ez több mint arcátlanság és elképesztő.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most visszatérünk az írásban előre bejelentett felszólalók köréhez: megadom a szót Bárándy Gergelynek, az MSZP képviselőjének.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én azt gondolom, hogy a megszólalás kezdetekor érdemes azt hangsúlyozni és kiemelni, hogy ha az ügynöklisták nyilvánosságáról megalkotandó törvényről beszélünk, akkor arról kell hogy szóljunk elsőként, hogy az a múlt objektív feltárásáról kell hogy rendelkezzen, s ne egyes politikai pártok mai érdekérvényesítésének elősegítése legyen a törvény célja.

Én magam az ügynöklisták legszélesebb körű nyilvánossága mellett foglalok állást, amellett, hogy bárki, akinek igénye van rá, akit érdekel, az megismerhesse a jövőben ezeket az adatokat. Hangsúlyoznám, és ennek jelentősége van, hogy bárki és szabadon. A lehetőség megteremtése az Országgyűlés feladata, a mi feladatunk; az adatok értékelése viszont a tudomány feladata; a legsúlyosabb múltbeli bűnöknek az elbírálása pedig a bíróság feladata. Sajnos, az önök által megalkotott alaptörvény, amely óhatatlan kihatással lesz a most megalkotandó jogszabályra vagy esetleg megalkotandó jogszabályra, sajnos egy egészen más szemléletet tükröz, más kormányzati szándékot sejtet.

Az MSZP kollektív bűnösségének deklarálása, amelyik nagyon hangsúlyosan jelenik meg az átmeneti törvényekben, arról szól, hogy az MSZP mai tagjai, benne az akkor gyermek mai képviselőtársaimmal, szintén osztoznak abban a bűnben, amelyet az akkori állampárt elkövetett. Azaz úgy tűnik, hogy a kormányzatnak az egyik legfontosabb célja a politikai riválisának az adminisztratív eszközökkel való ellehetetlenítése. Itt bizonyos szempontból ellentétben áll mindez azzal, mint amit Demeter képviselő úr a mostani felszólalásában mondott, amely szerint áldozatcentrikus és nem elkövetőcentrikus jogszabály megalkotása a cél a jövőben is, ahogy ez egyébként az eddigi jogalkotási folyamatban is volt. Jó lenne, hogyha valóban visszatérnénk ehhez a szemlélethez, és a törvény megalkotásakor nem az átmeneti rendelkezésekben szereplő és ott leírt irányvonalon haladnánk tovább.

Ha egy politikai erő akar véleményt és ítéletet mondani olyan emberekről, akik potenciális ellenfelei párton kívül, esetleg párton belül, az ítéletnek az objektivitása minden bizonnyal megkérdőjelezhető lesz. Ha pedig megkérdőjelezhető, akkor a célt nem érjük el vele, ugyanúgy, ahogy az igazságszolgáltatás függetlensége vonatkozásában a látszat legalább olyan fontos, mint maga a tartalom, legalább olyan fontos, hogy az igazságszolgáltatást mindenki függetlennek gondolja, a döntéseket pedig ilyennek fogadja el. Ha ez ott nem igaz, akkor baj van; hogyha a múlt feltárása vonatkozásában ez nem lesz igaz, akkor ott baj lesz.

Ha egy olyan testület lesz jogosult csupán kutatni és szűrni az információkat, amelynek tagjait vélhetően - legalábbis alapozva az átmeneti rendelkezésekben foglaltakra és egyébként az eddigi gyakorlatra - a kormány vagy a kormánytöbbség fogja kinevezni, az, úgy gondolom, nem visz minket közelebb az objektív igazsághoz. Ha - és itt utalok Turi-Kovács képviselőtársam megszólalására - lesz mi kommunistánk meg ti kommunistátok, akkor az semmivel nem visz közelebb ahhoz a helyzethez, amit oly sokan vágynak és amit oly sokan várnak a most megalkotandó törvénytől. Az igazsághoz és ezen keresztül a múlt ilyen vonatkozású lezárásához, értékeléséhez a teljes nyilvánosság és a mindenki által való kutathatóság vezet.

Wittner képviselő asszony szólt arról, hogy más és más motiválta azokat, akiket beszerveztek. Ez így igaz. Éppen ezért nem lehet valószínűleg sommás ítéletet mondani, éppen ezért kell egyedileg, egyénileg értékelni azt, hogy kinek mi volt a szerepe akár a rendszer működtetői között, akár pedig azok között, akik jelentést tettek, akiket beszerveztek. Én úgy hiszem, ha ebben valóban objektivitásra vágyunk, akkor a mindenki számára való értékelhetőség lehetőségét kell megteremteni és a teljes nyilvánosságot, ez így együtt fogja adni az én meglátásom szerint a helyes megoldást.

Ez természetesen nem azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy az igazság kiderülése esetén a legsúlyosabb jogsértéseket ne lehessen büntetni. Utalok itt arra a törvényjavaslatra, amellyel magam is egyetértek, amelyet Gulyás képviselőtársam terjesztett be, amely a legsúlyosabb bűncselekmények esetén azokat el nem évülőnek minősíti, és lehetővé teszi azt, hogy a hatóságok ezekben az ügyekben eljárjanak.

Fölmerült az a mai parlamenti vitában, hogy húsz éve kellett volna rendezni vagy 23 éve mindezt - ez lehet, sőt, én is így hiszem. De valóban, és ez is elhangzott, ezt azokon érdemes elsősorban számon kérni, akik akkor országgyűlési képviselők voltak, és egyébként, valóban, ma nagyon sokan itt ülnek a pártok soraiban; nagyon sokan itt ülnek a mai kormánypártok soraiban is. Nagyon sokan büszkék arra, okkal, hogy a rendszerváltó elit részei, csak, képviselőtársaim, akkor azt illene eldönteni, hogy önök a rendszerváltó elit részeinek tekintik magukat vagy pedig olyan bűnös mulasztóknak, akik ezt a kérdést akkor nem rendezték, hiszen biztos, hogy nem az akkor az Országgyűlésbe került, összességében 33 szocialista képviselőn múlt az, hogy ezt a kérdést '89-90-ben rendezze. (Demeter Ervin: Ti akadályoztátok meg!) Nem rajtuk múlt, ez egészen biztos.

Személyes véleményem, még egyszer mondom, hogy hiba volt az, hogy a rendszerváltozáskor nem sikerült a múltat teljes mértékben feltárni. Hiba volt, mert akkor sok olyan embernek okozott volna ez megnyugvást, elégtételt, akik ma már nem élnek, hiba volt, mert igazi értelme, ha már lusztrációról beszélünk, akkor lett volna ennek. Ugyanis ma egyre kevesebben vannak, akiket ez érint, és elég visszás helyzetet teremtene egy ilyen rendelkezés kimondása. Gondoljanak arra, és szeretném itt is hangsúlyozni, hogy az eddigi jobb- és baloldali kormányokban egyaránt számos olyan kormánytag, miniszter, államtitkár, adott esetben miniszterelnök volt, akit ez érintene, ha ma kimondanánk. Akkor 23 évig ezek az emberek közhatalmat gyakoroltak, és most, 23 év után ők vagy akár az ő utódaik, a hasonló karriert befutott emberek nem gyakorolhatják. Őszintén szólva, elég furcsa volna.

Azért is hiba volt, mert ma, 23 évvel a rendszerváltozás után sajnos szólhat arról a közélet, hogy ezt a kérdést az Országgyűlés rendezni kívánja, ahelyett, hogy arról szólna a közélet, ami ma Magyarország valós problémája. Egyetértek Schiffer képviselő úrral, hogy a múlttal való szembenézés és értékelés motivációja nem lehet aktuálpolitikai érdek, csupán valóban a múlt feltárása és az abból való következtetések levonása, sokféle következtetés levonása; zárójelben mondom, például annak, hogy a mai állammodell és a mai kommunikáció ne hasonlítson annyira az akkorira.

(13.00)

A múlt lezárása természetesen a jelen szempontjából is fontos. Szeretnék itt utalni mindarra, amit Tóbiás képviselő úr és amit Németh Zsolt államtitkár úr mondott. Sok minden történt már ebben az ügyben. Ezt ki kell mondani! Nem lehet azt mondani, amit sokan sugallni szeretnének, hogy ebben az ügyben eddig semmi nem történt. De történt. Valóban lehet arról vitát nyitni, hogy elég dolog történt-e, és elégséges mélységben történt-e meg a múlt feltárása. Ezen lehet javítani, képviselőtársaim. Tegyük meg, és aztán zárjuk le a kérdést. Én ezt javaslom, mert ha ez a kérdés újra nyitva marad, ha ezt a kérdést még aktuálpolitikai célokból továbbra is lehet arra használni, hogy más valós és fontos problémákról a figyelmet eltereljük, az nagyon nagy probléma.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Azoknak a kérdéseknek, amik ma felmerülnek, jó része lassan anakronisztikus 23 év után. Zárjuk le tehát, képviselőtársaim, megnyugtató módon. Lépjünk túl rajta, hagyjuk meg a kutatóknak azt, hogy a múltat értékeljék. Erre biztatom az Országgyűlést.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Simicskó István képviselő úr a kormány nevében kért szót. Megadom a szót, államtitkár úr.

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt szeretném kérni, hogy a KDNP időkeretéből használódjon el az idő.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szerintem fontos mindig a kiindulópontot megtalálnunk, fontos tisztáznunk azt, hogy mi lehet ennek a mai vitanapnak a célja. Többen beszéltek már azért erről, és szeretnék kapcsolódni azokhoz, akik úgy látják, hogy ennek a mai vitanapnak az lehet elsődlegesen a célja, hogy egy rendszernek, egy elmúlt rendszernek a valódi arcát feltárjuk, fölmutassuk a ma nemzedéke számára. Egy igazságtalan rendszert, egy emberhez méltatlan rendszert mutassunk be pont azért, hogy el lehessen kerülni a jövőben, hogy még egyszer ilyen rendszer kiépülhessen valaha is Magyarországon és a világban bárhol, ne lehessen megzsarolni, megfélemlíteni, meghurcolni embereket, igazságtalanul nyomorba dönteni őket. Szerintem ez a legfontosabb célja ennek a mai vitanapnak, a témából kiindulva.

Szeretném elmondani azt, hogy el kellene kerülni azt, hogy olyan célja legyen ennek a mai vitanapnak, amely Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sérti vagy gyengíti. Szerintem ez különös felelőssége mindannyiunknak, hogy ezt ne tegyük, ne vigyük ebbe az irányba a vitát. És talán legalább ennyire fontos az a cél is, amit el kellene kerülnünk, mert látom, néhány képviselő úr megpróbálja pártpolitikai haszonszerzésre fölhasználni ezt a mai vitanapot. Szerintem ez helytelen. Ez egy fontos nemzeti ügy, nem jó, ha ebből bármelyik párt olyan módon próbál meg profitálni vagy szeretne profitálni, amellyel fölhasználja ezt az ügyet, és megpróbálja a mostani parlamenti képviselőket, a jelenlegi kormányt támadni ezért.

Szeretném javasolni azt, hogy egyfajta rendszerszemléletet próbáljunk meg alkotni, és eszerint folyjon ez a mai vita, hiszen az elkerülhetőség érdekében fontos, hogy napirenden van ennek az egész elmúlt időszakbeli besúgórendszernek a működése. Ennek az egész kommunista diktatúrarendszernek egyik fontos pillére volt az ügynöki rendszer, az ügynöki hálózat kiépítése.

Elhangzott kritika Demeter Ervin képviselő úr felszólalását követően, hogy semmi nem történt az elmúlt 22 évben. Szeretném megerősíteni és rögzíteni, hogy igenis történt. Számos törvényt hoztunk, módosítottunk annak érdekében, hogy ez a tisztánlátás legalábbis közelebb vigyen minket az igazsághoz. Szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat arra, hogy 2000-ben Mátrai Márta és Csúcs László voltak azok, akik előterjesztették, hogy az átvilágítandó személyek körét terjesszük ki, bővítsük ki a közbizalmi és közvéleményt formáló tisztségeket betöltő személyekre vonatkozóan is: a média szereplőire, a bírákra, az ügyészekre a pártok országos, megyei tisztségviselőire. Ez is egy komoly előrelépés volt az ügy érdekében, és Demeter Ervin beszélt arról, hogy akkori miniszterként, az ő előterjesztésére valóban a Történeti Hivatalt állami szaklevéltárrá minősítjük, amely mind a kutathatóság, mind pedig a tisztánlátás érdekében jelentős előrelépés volt.

Bárándy képviselő úrra reagálva azt szeretném elmondani, hogy ő utalt arra, hogy a kormánynak mivel kellene foglalkozni. Szeretném elmondani, hogy a kormány természetesen azzal foglalkozik, ami a legfontosabb dolga: az emberek életét leginkább meghatározó és befolyásoló kérdések megoldásán fáradozik és dolgozik hivatalba lépése óta. A kormány 1,2 millió emberen segített a devizahitelesek problémájának a megoldásával, a végtörlesztés lehetőségével, és hadd ne soroljam végig. Pontosan a legfontosabb, az emberek élethelyzetét, életminőségét meghatározó kérdésekkel foglalkozik, és teszi és végzi a dolgát az Európai Parlamentben és itthon is.

Ennek ellenére fontosnak tartjuk az erkölcsi és morális kérdések megoldását is. Ha van egy ilyen igény - márpedig miért ne lenne -, akkor próbáljuk meg minél közelebb vinni az igazsághoz, minél tisztábbá tenni azt a rendszert, amely az elmúlt időszakot jellemezte, a rendszerváltás előtti időszakot jellemezte. Ezért mi lehet a megoldás? Több képviselőtársam beszélt már erről, a megoldás nem lehet más, mint az, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottságát fölállítjuk, akik kellő tudással felvértezve képesek lesznek arra, hogy ezt a bizonyos "átkos" rendszert, amely valóban egy nagyon komoly besúgóhálózatot működtetett, embereket döntött nyomorba, ezt a rendszert fölmutassa nekünk, föltárja azokat a tényeket, azokat az összefüggéseket, azokat az igazságokat, amelyek mindannyiunk számára hasznosak lehetnek, és gyermekeink számára is fel tudjuk mindezt mutatni.

Szeretném hangsúlyozni azonban azt, hogy nyilván annak a rendszernek voltak haszonélvezői, voltak irányítói, elsősorban azoknak az embereknek a felelőssége, akik egy ilyen embertelen rendszert működtettek és létrehoztak. Tehát valóban az áldozatokat egyértelműsíteni kell, kik voltak ennek a rendszernek az áldozatai, kik voltak a haszonélvezői. Bízom benne, hogy az a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amely el fogja végezni a munkáját, közelebb visz minket a teljes igazsághoz.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra jelentkezett Wittner Mária képviselő asszony, a Fidesz képviselőcsoportjából. Megadom a szót, képviselő asszony.

WITTNER MÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. A gyökerek nagyon mélyre nyúlnak vissza. Nem tudom, hogy ezt a mai vitanapot milyen szándékkal és milyen megfontolásból javasolta az LMP, de úgy érzem, hogy ez a vonat nagyon kisiklott, letért a pályáról. Itt már nem arról beszélünk, amiről kellene, hanem már vádaskodunk.

Azt hiszem, hogy az elfajzott vita kapcsán egyet éreztem: önök, uraim, megint belerúgtak az áldozataikba.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kettőperces felszólalásra jelentkezett Nemény András képviselő úr, az MSZP képviselőcsoportjából. Öné a szó.

DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, sokan gondolkoztunk ma azon, amit Simicskó képviselő úr mondott, ahogy kezdte, hogy mi is az értelme és a hozadéka ma egy ilyen vitanapnak, így 23 évvel a rendszerváltás után, és most direkt egy kormánypárti megközelítést mondok. Nekem a vitában a kormánypárti képviselők közül talán legjobban Turi-Kovács Béla megközelítése tetszett, amikor azt mondta, hogy tiszta helyzetet kell teremteni.

Azt gondolom, hogy valóban így van, csakhogy nem lehet öncélú ez a tisztahelyzet-teremtés. Akkor van értelme, hogyha ennek van egy hozadéka, és ez a hozadék nem lehet más - szerintem -, mint a bizalom, vagyis annak a helyreállítása, akár mondhatjuk úgy is, hogy a politikai elit tekintetében, de akár szélesebben kinyitva, az ország tekintetében.

A cím az, hogy az elmúlt húsz év morális adósságai, és Lukács Tamás kereszténydemokrata képviselőtársam ezen elmélkedett a vezérszónoklatában. Azt hiszem, hogy idehoznám azt a morális adósságot, ami talán az egyik legfájóbb sokaknak, ez pedig az egyházi személyek ügynöki tevékenysége. Azt hiszem, hogy ha van adósságunk, és kell megtisztulás, akkor ez a terület egészen biztos, hiszen ez egy komoly, valódi morális adósság.

(13.10)

Én is egyetértek azzal, hogy csak az áldozatközpontú megközelítésnek van helye, szenzitív adatokat nem lehet nyilvánosságra hozni, azonban szerencsés lenne, ha először mindenki a saját frakciójában nézne körül, és akkor nem állhatna elő olyan helyzet, mint akkor, amikor korábban az egyik vita során Varga István képviselő úr azt mondta, hogy aki iskolaigazgató volt az előző rendszerben, az többé ne lehessen semmi - ez az NDK-példa -, majd amikor megkérdezték, hogy mi van Hoffmann Rózsával, akkor arra nem tudott érdemben válaszolni. Én attól félek, ahogy voltak - mint már többször is elhangzott - ellenzéki párttitkárok, most majd lesznek ellenzéki ügynökök is. Nem hiszem, hogy ez lenne a jó út. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Majd folytatom egy kétpercesben. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Michl József képviselő úr, a KDNP képviselőcsoportjából.

MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, a mai vitanapon újra megerősödik az a nagyon sokszor emlegetett mondat, hogy nem lehetünk következmények nélküli ország. A felszólalások nagy része valóban ezt járta körül.

A készülő ügynöktörvényről Wittner Mária azt mondta, hogy inkább tartótiszttörvénynek kellene neveznünk. Én ezzel mélységesen egyetértek. Mellette pedig az MSZMP diktatúrában működő állambiztonsági hálózatának az egészét kell bemutatni, a párt legfelsőbb vezetését is beleértve, s ahogy Lukács Tamás is rámutatott, annak birodalmi hátterét is, vagyis a szovjet hátterét is. Mindezt annak a tudatában, hogy a rendszerváltozás előtt a Szovjetunió az egész hálózat adatbázisát ismerhette. Sajnos, az elmúlt húsz esztendőben nem sikerült végrehajtani azokat a feladatokat, amiket a történelem ránk rótt, például azt sem, hogy egy teljesen új, nulláról felépített nemzeti biztonsági szervezetet hozzunk létre, és ezzel biztosítsuk nemzeti függetlenségünk megőrzését.

A leendő törvénynek - ahogy azt szintén sokan elmondták, és amivel, azt gondolom, mindannyian egyetértünk - az áldozatokat kell védenie, nem pedig a hálózat üzemeltetőit. Azt az erkölcsi üzenetet kell közvetítenie, hogy érdemes becsületes embernek lenni, mert az elmúlt években ennek a fordítottja volt igaz. Rendelkezni kell arról, hogy a kommunizmusban üldözöttek, egészen '90-ig bezárólag, legalább erkölcsi elégtételt kapjanak, ahogy ez is elhangzott. Azt gondolom, hogy a teljes adatbázist - természetesen komolyan figyelembe véve a jelen nemzetgazdasági érdekeket - nyilvánosságra kell hozni. Ez kellene hogy vonatkozzon a III-as főcsoportfőnökség teljes iratállományára.

Jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában lévő dossziék kutathatók, de mivel a feldolgozottsági szintjük mélységben alacsony, ezért a törvénynek határidőt kellene szabnia arra vonatkozóan, hogy a levéltárban megtalálható összes anyagot egy-két éven belül feldolgozzák. Tudniillik hiába hozunk akármilyen jó törvényt, ha az adatokhoz a feldolgozottsági szintjük alacsony mivoltja miatt nem lehet hozzájutni. Ez természetesen pénzkérdés is, de ez a kérdés most nem lehet pénzkérdés.

Persze, további kérdések merülnek fel. Például hol van a többi 1980-as dosszié? Nem fogadható el az az elmélet, amely szerint a megsemmisítés mindent elvitt, hiszen ezek az anyagok mindig több példányban készültek, és nem egy helyen őrizték őket. Miért van a levéltárban kevés fénykép? A házkutatásoknál talált anyagokról készült másolatokat, a telefonlehallgatások szalagjait, a szobalehallgatások anyagait, az elkobzott anyagokat, fényképeket mind-mind a levéltárban kellene elhelyezni, hogy ott lehessen elérni őket.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára hozzávetőlegesen száz munkatársából jelenleg is csak néhány végzi a meglévő iratok feldolgozását. Szerintem legalább a felének ezt kellene végeznie, így nem kellene sok évet várni az adatok kutathatóságára, megismerésére. Olyan törvényt kell hozni, hogy aki a volt állambiztonsági iratokat rejtegeti, azt börtönbe kell zárni. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában és a levéltári kutatást engedélyező kuratóriumban csak feddhetetlen emberek legyenek.

Tisztázni kell - ez is felmerült már - a közszereplő fogalmát, de nemcsak az egyházi emberekre, vezetőkre kell ezt kiterjeszteni, mint ahogy azt az előző hozzászólásban hallottuk, hanem elsősorban azokra a további vezető beosztású civilekre is, valamint az újságírókra, akikről oly kevés szó esik ezen a területen. Aki érintett volt a Kádár-rezsim diktatúrájának kiszolgálásában, azt ki kell tiltani a közéletből, ahogy az már szintén elhangzott. Ezt szeretném én is megerősíteni. Az adatok megismerését mindenkinek lehetővé kell tenni, akit megfigyeltek, hogy megismerhesse azt, ami az adatbázisban őrá vonatkozik.

Tisztelt Országgyűlés! Egyértelművé kell tenni, hogy kik voltak a legfőbb felelősök, pártvezetők, tábornokok, tisztek, ügynökök. Mindenkit meg kell keresnie és mindenkit meg kell találnia ennek a kutatásnak. A Nemzeti Emlékezet bizottságának pedig - nem tehetünk mást - jó munkát kívánunk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Apáti István képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából. Öné a szó.

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én múltról, jelenről és jövőről szeretnék beszélni, és nemcsak az állambiztonsági múltról meg morális adósságokról, hanem az állambiztonsági múlt későkori leképeződéséről, következményeiről is szeretnék néhány szót elmondani önöknek.

Először is: nem a szavak számítanak, hanem csak a tettek. Nem az számít, hogy ki mint mond és azt milyen hangosan mondja, hanem az, hogy ki mit nyújtott be, ki mit tett le az asztalra az állambiztonsági múlt feltárása és tisztázása kapcsán.

Nézzük, hogy mit tett a Jobbik Magyarországért Mozgalom! A kommunista luxusnyugdíjak eltörlését kezdeményezzük immáron két esztendeje, de a kétharmados kormánytöbbség ezt folyamatosan leszavaztatta, minden létező módon megakadályozza, hogy a törvényjavaslat általános vitája megtörténjen, egyáltalán normális vita folyjon erről ebben a Házban.

Aztán itt van a lusztrációs javaslat. A lusztráció a legtöbb kormánypárti képviselőből előbb frusztrációt váltott ki, nyilvánvalóan a különböző szintű és mélységű személyes érintettségek okán. Ugyanis mondjuk már ki egyszer s mindenkorra nyíltan, mindenféle mellébeszélés meg maszatolás nélkül, hogy egyedül annak áll érdekében feltárni a múltnak, a magyar történelemnek ezt a részét, aki nem sáros, akinek nincs félni- és rejtegetnivalója, pártszínektől, frakció-hovatartozástól teljesen függetlenül. Akinek félnivalója van, az nyilvánvalóan megpróbálja az időt húzni, és megpróbálja kibekkelni akár ebből a ciklusból, akár a későbbi ciklusokból hátralévő időt.

Aztán itt volt az alaptörvény megalkotása. Történelmi lehetőséget kapott a rengeteg forradalmár és szabadságharcos az ügynöklisták teljes körű, azonnali és feltétel nélküli nyilvánosságra hozatalára. Erre vonatkozólag is benyújtotta a Jobbik a javaslatát, de a kétharmados többség leszavazta. Leszavazták tehát a luxusnyugdíjak eltörlését, megszüntetését, leszavazták a volt kommunistáknak, nem az egyszerű párttagoknak, hanem azoknak a közéletből való kizárását, akik a rendszert üzemeltették, ugyanis mi sem teszünk egyenlőségjelet az egyszerű falusi párttagok vagy párttitkárok és azok közé, akik az egész bűnös, elnyomó, magyarellenes rendszert üzemeltették. A Jobbik erre vonatkozólag részletesen kidolgozta a javaslatát, aminek a lényege, hogy meghatározott tisztségek betöltői nem lehetnének köztársasági elnökök, miniszterelnökök, miniszterek, államtitkárok, országgyűlési képviselők, polgármesterek, helyi önkormányzati vagy megyei önkormányzati képviselők. Mi akadályozta meg önöket abban, hogy ezt támogassák? Nyilvánvalóan az, hogy rengeteg ellenérdekelt van az önök padsoraiban is. Amikor ezeket mondom, akkor akinek nem inge, az ne vegye magára, de aki érintett, az bizony vegyen magára egy jó nagy inget, illetőleg jobb lenne, ha önszántából távozna a közéletből, megint mondom, párthovatartozástól teljesen függetlenül.

A másik jelenkori fejlemény a Biszku-ügy. Érdekes módon Szilágyi György képviselőtársammal nekünk kettőnknek kellett feljelentenünk azt a volt belügyminisztert, Kádár János belügyminiszterét, aki rengeteg ember tönkretételéért, meghurcolásáért, magyar emberek tízezreinek megnyomorításáért felelős.

(13.20)

Aki saját maga ellen szolgáltatott bizonyítékot egy 1957. decemberi jegyzőkönyv szerint. Aki kevesellte a fizikai megsemmisítéseket, a kivégzések számát. Akinek közvetlen köze volt ahhoz, hogy 21 ezer embert ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre, 180 embert halálra, 110-et ebből kivégeztek. Kérem szépen, neveket akarunk végre hallani!

Hogy egy kicsit megint visszanyúljak a múltba, mielőtt még a Biszku-ügyet egy kicsit jobban kibontanám. A halálbüntetés eltörlését is elhazudták 1990-ben, a szemébe hazudtak a magyar társadalomnak. Nem nemzetközi szerződésekre meg egyezményekre való hivatkozással kellett eltörölni, ez rablómese! Azért kellett eltörölni, hogy azokat, akik a sortüzet vezényelték '56-ban, meg az '56 utáni megtorlások fő felelősei voltak, akik arccal lefelé temették a magyart, szögesdrótba göngyölve meg szurokkal leöntve, azokat ne lehessen felakasztani, mert ezeknek a kommunista pribékeknek vagy a fegyházban, vagy az akasztófán lett volna a helyük, kivétel nélkül mindegyiknek! (Taps és közbeszólások a Jobbik padsoraiból: Így van!)

A kommunizmusnak nem volt Nürnbergje, sem Magyarországon, sem sehol Kelet-Közép-Európában. Érdekes módon egy bizonyos szélsőséges rendszer vonatkozásában megtörtént a felelősségre vonás, sőt azokért a bűnökért a mai generációt is felelőssé teszik, viszont a kommunistákat mindig fel kellett menteni, és késői leszármazottaik itt ülhetnek néhány méterre tőlünk. Nincsenek itt most sem a rendszer üzemeltetői, a cenzor asszony, az MSZP örökös szupernagyija, a nagytermészetű Kovács László, Brüsszel Casanovája most sincs itt, a fiatalokat küldik ide, mert nyilvánvalóan kellemetlen nekik vállalni azt, amit tettek, és persze most is valami elegáns étteremben ebédelnek a magyar adófizetők pénzéből, azért, mert önök, tisztelt kétharmados kormánytöbbség (Taps a Jobbik padsoraiból.), megengedik nekik, hogy itt üljenek, mert nem takarítottuk el őket! Holott mi kell önöknek ahhoz, öthatod, hétnyolcad, hogy végre megtegyék? Egyébként most, ha úgy nézzük, nemzeti négyötöd van, mert a Jobbikkal együtt a négyötödös többség is meglenne az ilyen és ehhez hasonló törvényjavaslatok megszavazásához, tehát próbálják már egy kicsit aktiválni magukat!

Aztán a Biszku-ügy. Gyöngyösi Márton és Baráth Zsolt, két jobbikos képviselőtársam ellen állítólagos bűneik miatt talán még lehet, hogy eljárás is indul azért, mert félremagyarázható vagy félremagyarázott kijelentéseket tettek. Érdekes módon az ügyészég meg a magyar igazságszolgáltatás ilyenkor olyan aktív tud lenni! Biszku Béla ügyében két hónappal azelőtt tettünk feljelentést. Tudják, mit csinálnak? Úgy járnak az ügy iratai, mint a flippergépben a golyók. Mondom a labda útját: Legfőbb Ügyészség, Fővárosi Főügyészség, Budapesti Nyomozó Ügyészség. Hogy A gyűrűk urából ismert Gollam vagy Szméagol külsejű Biszku Béla hátha megússza. Sem az életkora, sem az egészségi állapota nem érdemel semmilyen tiszteletet - nem érdemel semmilyen tiszteletet, tisztelt hölgyeim és uraim! Vállalom a felelősséget a szavaimért természetesen, minimum a börtönben lenne a helye Biszku Bélának, ez lenne a legkevesebb, ez lenne a legenyhébb következmény, amit megérdemelne ez az ember. És külön szégyellem, hogy Márokpapi szülötte, nyilván a márokpapiak sem lehetnek rá túlságosan büszkék.

De aztán itt van még néhány aktuális kérdés, ami a jövőbe mutat. Önök elkövethetik azt a hibát, amit az úgynevezett magyar jobboldal, nemzeti oldal többször elkövetett már 1990 óta: mindig hagyták a vörös sárkányt megerősödni és feltámadni. Lássuk már be, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a kommunistáknak szélsőségesen erős, kiváló képességeik vannak a regenerálódásra. Képesek főnixmadárként poraikból, hamvaikból feltámadni. De mint futballszerető ember, el kell mondanom önöknek a futball egy nagy alapigazságát: mindegyik csapat annyira tud focizni, amennyire a másik hagyja neki. Ha mi megtehetnénk, mi biztos nem hagynánk. Viszont most önöké a felelősség, önök tehetnek mindenről, önök tehetnek meg mindent leginkább annak érdekében, hogy ne fordulhasson még egyszer elő.

Vegyük figyelembe azt a másik alapigazságot, hogy a történelem a nemzetek tanítómestere. Viszont az is igaz, hogy aki nem tanul a történelemből, kénytelen lesz még egyszer átélni azt. Hányszor akarjuk még átélni ugyanazt? Ezt mondják meg nekem, tisztelt kormánypárti képviselők! Hányszor hagyjuk még őket feltámadni? Ugyanis a valódi szélsőség nem a Jobbik, hanem az MSZP és a DK, vagyis a degenerált kommunisták padsoraiban található meg, a DK fedőnevű politikai különítmény padsoraiban. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból. - Derültség.)

Éppen ezért óriási hiba, hogy ők nyilasozhatnak, fasisztázhatnak, nácizhatnak, ez számukra természetes, nekünk ezt szó nélkül el kellene tűrni. Amikor ellenben őket valós kritikával illetjük, akkor meg vannak sértődve. De azon, hogy ők sértegetnek, ne csodálkozzunk! Pont önök, akik már 22 éve itt ülnek sokan önök közül, még mindig nem tudják, hogy kikkel állnak szemben? Nekem, egy fiatalembernek kell önöket erről kioktatni? Ne hozzanak már engem se meg magukat se ebbe a kellemetlen helyzetbe! Úgyhogy ébresztő, hölgyeim és uraim!

Most itt van a történelmi lehetőség, talán a soha vissza nem térő alkalom, hogy egyszer és mindenkorra lekaszabolhatjuk a vörös sárkányt, és eltakaríthatjuk őket a magyar közéletből, eltakaríthatjuk őket a magyar nemzet templomából, ugyanis amikor minket szélsőségeseznek, akkor csak egy gondolat jusson mindenkinek eszébe: mi pont annyira vagyunk szélsőségesek, mint amennyire ők becsületesek. Semennyire. (Dr. Józsa István közbeszól.) Ez a véleményem.

Hogy egy kis adalékot még hozzátegyek ehhez a néhány perces eszmefuttatáshoz, azért azt is el kell mondani mintegy szolgálati közlemény jelleggel itt Vadai úrhölgy korábbi hozzászólásához kapcsolódóan egy korábbi kérdése kapcsán, hogy a miniszterelnök úr állambiztonsági múlttal összefüggő tényeket, adatokat hozott nyilvánosságra a saját honlapján, hogy a kuruc.info hírportálon megjelent egy vezércikk nem sokkal ezelőtt: "Amit Orbán Viktor nem tett ki a honlapjára állambiztonsági múltjáról". Ajánlom szíves figyelmükbe.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra következik Simicskó István államtitkár úr.

Öné a szó.

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Képviselő Úr! Elhangzott öntől az, hogy mi tehetünk mindenről, mármint hogy a kormány vagy a Fidesz meg a KDNP. Szeretném visszautasítani.

Tehát szeretném, hogyha látná azt a szándékot, azt a törekvést, azt a nyitottságot, amit az elején már elmondtam, és többen elmondtunk. A kormány, a Fidesz és a KDNP tudja a megoldást. Szeretném önnek fölhívni a figyelmét arra, hogy a kapkodó, indulatos döntések nem jó döntések. Bölcsen, nyugodtan, higgadtan kell döntenünk.

Elmondtuk az elején, hogy mi ennek a vitanapnak a célja szerintünk, a mi értelmezésünkben. Elmondtuk azt, hogy mit szeretnénk elkerülni, nem szeretnénk, hogyha itt egyes pártpolitikai szempontok jelennének meg, és a politikai haszonszerzés érvényesülne. Kellő bölcsességgel, kellő nyugalommal, természetesen következetesen, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága feltárását követően meg kell hoznunk majd a szükséges döntéseket. Ezen az úton járunk, ezen az úton elindultunk, semmiféle személyeskedő, indulatos, kapkodó döntéseknek szerintem nincs itt a helye.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik L. Simon László képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Öné a szó.

L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rendszerváltozás feldolgozásával adós a kortárs magyar irodalom, a színház- és filmművészet.

Dézsy Zoltánnak "Az ügynökök a paradicsomba mennek" című 2010-es filmje ebből az adósságból szeretne valamennyit törleszteni, s bár a film didaktikus és közhelyes, mégis figyelemre méltó, hiszen azt akarja bemutatni, hogy a kommunista rendszer bukásával szembesülő hatalom miként mentette át politikai és gazdasági pozícióit, és miként épült be az ellenzéki rendszerváltó politikai csoportokba, a formálódó pártokba is.

A történetben egy, a kommunista szüleivel és a rendszerrel szembeforduló fiatal ellenzéki egyetemista megzsarolását, majd ügynöki beszervezését követhetjük figyelemmel, egészen az első szabad választásokig, amikor a főhős parlamenti képviselővé válik.

A Kárász Mátyás nevű, Karalyos Gábor által megformált fiatalember rendszeresen folytat beszélgetéseket az őt beszervező családi baráttal, Gara ezredessel, akit Lukács Sándor alakít. Gara ezredes hol nyíltan, hol egyértelműen kifejti, miként is fogják a politikai, az informális és a gazdasági hatalmukat átmenteni az új, kapitalista, többpártrendszerű Magyarországra is. Idézek: "Az emberek hirtelen a nyakukba kapták a változás lehetőségét, de úgy, hogy közben nem is mertek gondolni rá. Csak néznek, mint a moziban, a mindennapi szenzációktól, mert nem alulról indult meg ez a folyamat. Itt korábban mindenki kiegyezett és megbékélt a Kádár-rendszerrel. Történelmi lehetőség előtt állunk. Ha valamit nem tudsz legyőzni, állj az élére, ez a nagy titok." - mondja Gara ezredes Kárász Mátyásnak a filmben. Majd később így folytatja: "Most már biztos, hogy szabad választások lesznek, és nem anarchia. Az ellenzéki kerekasztal jól végzi a munkáját, persze a biztonság kedvéért minden oldalon ott ülnek a barátaink is."

Igaza van Tóth Péter Pálnak a 2010 decemberében megjelent kritikájában. Újra idézek: "Talán a közös realitás hiányzik, az egyetértés arról, hogy voltaképpen mi és hogyan is történt. A rendszerváltás elmaszatolása, leginkább az ügynökkérdés, a privatizációs és kárpótlási metódus táplálja például azt a közkeletű feltételezést, hogy a nyolcvanas évek derekától induló és a rendszer fölbomlásához vezető folyamatok nem voltak egyebek, mint a még hatalmon levő elit célirányosan szervezett vagyon- és hatalomátmentési akciói, illetve a kialakulóban lévő elit megalkuvó hozzájárulása mindehhez, saját formálódó hatalmának megalapozása érdekében, s hogy mindez mélyen egybevágott és egybevág ma is az úgynevezett nagyhatalmak érdekeivel. Ezt az ismert és jelszószinten is jól kommunikálható összeesküvés-elméletet fogalmazza filmmé Dézsy Zoltán."

(13.30)

Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy kiderül, mindez valóban csak az alkotói fantázia szüleménye, és valóban csak egy bizonyíthatatlan összeesküvés-elméletről van szó. De lehet, hogy az ellenkezője fog bebizonyosodni. Egy viszont biztos: nekünk is, akik a kommunista diktatúra bukásakor váltunk felnőtté, és azoknak, akik az azt követő években váltak szavazópolgárrá, jogunk van tudni, hogy az előttünk járóknak milyen felelősségük volt a rendszerváltozás kisiklásában. Jogunk van tudni, hogy a kommunista rendszert kik és hogyan működtették, kiket hogyan szerveztek be ügynöknek, és hogyan tették tönkre becsületes emberek életét és egy egész országot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem értek egyet azokkal a képviselőtársaimmal, akik le szeretnék zárni a múltat. A múltat nem lehet lezárni. A múltat fel kell tárni, meg kell ismerni, és tanulni kell belőle, ahogy saját hibáinkból is. A felelősöket pedig számon kell kérni, még akkor is, ha a sajátjaink között is vannak érintettek. Ennek érdekében a diktatúra iratainak korlátok nélküli kutathatóságát, a jelenleginél jobb jogszabályi kereteket kell megteremtenünk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban, a Jobbik és az LMP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces időkeretben kért felszólalásra lehetőséget Wittner Mária képviselő asszony, a Fidesz képviselőcsoportjából. Megadom a szót, képviselő asszony.

WITTNER MÁRIA (Fidesz): Nagyon jó volt ez a példabeszéd, amit L. Simon László elmondott Dézsy Zoltán filmjéből. Ezeket nyomon lehet követni, ha az ember '89 óta figyeli a napi politika mozzanatait. Én megköszönöm a Jóistennek, hogy nagyon sok olyan mozaikot juttatott el hozzám, amiket a helyükre tudtam passzintani. És most nem akarom sorolni. De egy dolog bizonyos: itt elhangzott az, hogy a rendszerváltó párt volt a hibás abban, hogy nem tárták fel a múltat. Nagyon érdekes, hogy aki kimondta ezt, annak tudni kellett volna, hogy a Villányi úton '89-ben hogyan osztották ki a szerepeket az MSZMP-ben, hogy kinek melyik pártba kell beépülni bomlasztani. Sikeres volt a bomlasztás.

Ebből a pártból állt össze a Centrum Párt. Ha a személyeket megfigyeljük, mindegyik valahol a kezdeti pártokban volt. És a második menetben ki is derült, amikor azt mondta Kupa Mihály, hogy a második fordulóban szavazzanak az MSZP-re. Uraim, azért itt nemcsak önök figyelik a helyzetet, hanem az áldozataik is. És mi összerakjuk a mozaikot, mert nagyon-nagyon ismerjük a maguk mentalitását. Hogy ez a nap tisztázni fog-e bármit is? Én abban bízom, hogy a jelenlegi kormány meg fogja hozni azt a törvényt, ami az áldozatoknak fog elégtételt adni. De zárójelbe hozzáteszem, nem a meggyötört, megalázott, megzsarolt áldozatokra vagyok kíváncsi, hanem azoknak a jelentésére, akik hazafias céllal, dalolva mentek oda a titkosszolgálathoz a szolgálatra.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra jelentkezett Lenhardt Balázs képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából.

Öné a szó.

DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Köszönöm. Rendkívül sajnálatos volt Simicskó István kényszeredett mentegetőzését hallani, ami egy kicsit ennek a vitának a szimbóluma is lehet, hogy ne kapkodják el a megoldást. Emlékeztetném rá itt a kedves kormánypárti képviselőket, hogy egyszer már kormányoztak, és volt már négy esztendejük, és most is már a második év jár le, hogy csináljanak valamit. Azzal, hogy itt most vitázunk egyet, és leszűrjük, hogy mennyire rossz, hogy nincs semmi megoldva a múlt feltáratlan bűneiből, persze még mindig nem fogunk előrelépni. De ehhez is az kellett, hogy a társadalmi nyomás, amit itt az ellenzéki pártok artikuláltak a parlamentben, elérje az önök ingerküszöbét.

Mária néninek is azt mondom, hogy itt a lehetőség. Ki kell vetni maguk közül azokat az elemeket, akik nem odatartoznak, aminek látszanak. És meglenne a lehetőség, hogy tényleg ezeket a beépült embereket most tárjuk föl, és mutassuk meg őket. Mi is pontosan arról beszélünk folyamatosan, hogy ezeket a neveket akarjuk hallani, és azt gondoljuk, hogy magyar társadalomnak joga van tudni, tekintet nélkül arra, hogy ki kinek most az embere.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra megadom a szót Simicskó István államtitkár úrnak.

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Sajnálom, lehet, hogy mivel mögöttem ül, nem hallotta tisztán, amit mondtam. Én nem a mentegetőzést választottam, hanem azt mondtam, hogy visszautasítjuk azt a vádat, hogy mi tehetnénk minden problémáról. Azt hiszem, ezt nyugodt lelkiismerettel és szívvel tettem. Pontosan bölcsességre, kellő nyugalomra, önmérsékletre intettem jó néhány képviselőtársamat, akik részéről talán érthetően, talán kevésbé érthetően, indulatos megjegyzések is elhangzottak itt a vita során. Szerintem nem jó az, ha általánosságban indulati állapottól túlfűtötten, dühödten hozunk döntéseket. Ezeket általában később meg szokta az ember bánni. Ezért nem vagyunk abban a helyzetben, hogy most itt az indulatok befolyásoljanak minket. Kellő önmérséklettel, kellő nyugalommal, kellő józan látással, tisztánlátási szándékkal kell ezt a törvényt is megalkotnunk, illetve megvitatnunk a mai vitanapon az előttünk fekvő témát.

Én erről beszéltem, és arról is beszéltem, hogy mit tettünk az első Orbán-kormány időszakában. Szerintem azt büszkén vállalhatjuk, amit ezen a területen is tettünk. Igenis sokat tettünk annak érdekében, hogy az állambiztonsági múltat tisztábban lássák a magyar társadalom tagjai és mi magunk is. Hiszen beszéltem arról, hogy Demeter Ervin miniszterként milyen előterjesztést adott be a Történeti Levéltár vonatkozásában, a kutathatóság növelése vonatkozásában. Fideszes képviselő asszony, Mátrai Márta milyen előterjesztést nyújtott be, amely szintén kiterjesztette azoknak a személyeknek a körét, akikre egyfajta összeférhetetlenséget mondott ki. Tehát igenis tettünk, nyugodt lelkiismerettel vállalhatjuk az első Orbán-kormány időszakában hozott döntéseinket.

Nyilván nem állunk meg ezen az úton. Most kormányon vagyunk, morális kérdéseket is rendeznünk kell, erkölcsi-morális kérdéseket is rendeznünk kell, és ezen az úton elindultunk. Ezt a kormány világosan látja, világosan tudja, elmondtuk a megoldást is, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága meg fogja tenni a szükséges lépéseket, kutatásokat, vizsgálatokat, és tartalmi összefoglalót fog adni mindannyiunk számára. Remélem, hogy ez jóval közelebb visz minket az igazsághoz.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén kétperces felszólalásra jelentkezett Kontrát Károly államtitkár úr. Megadom a szót.

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Lenhardt Balázs képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni én magam is, kiegészítve a Simicskó István államtitkár úr által elmondottakat. Úgy, ahogy a bevezető nyilatkozatomban elmondtam, 2000-ben jelentős törvénymódosítások történtek, az első Orbán-kormány idején ennek a kérdésnek a megoldása érdekében. És hadd emeljem ki, hogy ennek a módosításnak köszönhetően tízezer személy átvilágítására került sor, kétszáz fő akadt fönn ezen a rostán. Ahogy korábban is elmondtam, átvilágításra kerültek a pártok országos és megyei tisztségviselői, egyes médiaszereplők, bírák, ügyészek.

A másik nagyon fontos lépés, amit szeretnék kiemelni, a 2001. évi XLVII. törvény, ami a Történeti Hivatalt állami szaklevéltárrá minősítette át, tehát a kutathatóságot, a múlt megismerését nagyban elősegítette. Ezek olyan fontos lépések voltak, amelyek közelebb vittek minket a múlt felismeréséhez, megismeréséhez, feltárásához. Úgy gondolom, hogy ezeket a lépéseket kell folytatnunk a jövőben is.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Hegedűs Lorántné képviselő asszony, a Jobbik képviselőcsoportjából. Megadom a szót.

HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az elmúlt rendszer, a kommunizmus bűneiről beszélünk, meggyőződésem, hogy méltatlanul kevés szó esik arról, miként gyűrte maga alá az állampárti gépezet keresztény egyházainkat, és miként roppantotta meg a látható, a hivatalos egyház gerincét. Tudjuk, hogy az ateista, istentelen rendszer egyik legfőbb célja volt, hogy az az intézmény, amely a nemzet erkölcsképző szerveként működött, pont ezt a funkcióját veszítse el. Papjainkat, lelkészeinket folyamatosan megfigyelték, zaklatták, és akiket tudtak, kézben tartottak, sokukat be is szerveztek.

Az állambiztonsági szervek fiókintézményeként működő Állami Egyházügyi Hivatal irányította a tisztségviselők választásától kezdve a lelkészképzésen keresztül, az ifjúsági misszión át a hivatalos egyház egészét. A rendszerváltásnak nevezett folyamat egyik legfontosabb reménysége éppen ezért az volt, hogy az államtól az egyház újra szétválasztva tudjon működni, nemzetünk javára.

(13.40)

Ezen szétválasztás döntő jelentőségű tette lehetett volna az egyházat, egyházi személyeket érintő állambiztonsági iratok átadása az egyházak részére. Ez szolgálta volna teljeskörűen azt, hogy felekezeteink egykori tisztségviselői szembenézhessenek bűneikkel és testvéreikkel, akikkel szemben azokat elkövették. Tudjuk, erre nem kerülhetett sor. Miért? Hogyan?

Kérem, engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy megosszam önökkel, miként is történt ez a református egyházban. Az 1990-ben megválasztott első egyházi vezető, a református egyház ténylegesen rendszert változtatni kívánó püspöke, dr. Hegedűs Loránt az Antall-kormány mindhárom belügyminiszterénél kezdeményezte az állambiztonsági iratok kiadatását, de minden alkalommal elutasításban volt része. A válasz, az indoklás egyöntetűen az volt, hogy nincs rá a kormányzatnak felhatalmazása. De mire is? Arra, hogy törvényalkotást kezdeményezzen a parlamentnél ezen tárgykörben? Hogy végre a kézben tartott és az egykori állampárt által irányított egyházvezetők személyét kiszolgáltassa? Hogy lemondjon az állam azon szerepéről, hogy ezen tisztségviselőkön keresztül tovább manipulálja az egyház életét? (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Úgy van.)

A helyzet azonban az első Orbán-kormány alatt sem lett jobb. A Horn-kormányra és más kommunista kormányokra természetesen kár a szót is vesztegetni. Az első Orbán-kormány idején tehát éppen az előbb említett rendszerváltó egyházvezetést próbálták minden létező adminisztratív eszközzel ellehetetleníteni, beleértve ebbe még az állami támogatások törvénytelen visszatartását is, és egyúttal az Orbán-kormány a leggyümölcsözőbb kapcsolatokat ápolta az állambiztonsági múltjukkal el nem számolt egyházi tisztségviselőkkel, sőt az egyházi tisztújítás folyamatában is komoly támogatásáról biztosította őket.

Tudjuk, ennek egyik legfőbb munkálója a kormányzaton belül Balog Zoltán államtitkár volt, egykori egyházügyi főtanácsadó. Ő természetesen hivatalos megnyilatkozásaiban mosta kezeit csakúgy, mint egykoron Pilátus. Igen, a cinizmus magasiskolájának történelmi léptékkel is mérhető ikonjává vált ezáltal Balog tiszteletes egyházunkban. (Dr. Lenhardt Balázs közbeszól.) Nem csoda ezután, ha manapság az egyházi közvélemény egyértelműen az ő személyéhez köti a cionista szekta, a Hit Gyülekezetének egyházként való elismertetését is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Igen, mind a mai napig felekezeteink életét megmételyezik azok az elfekélyesedett bűnök, amelyek a múltban gyökereznek. Az egykori hálózatok most is működnek, feladatot teljesítenek. Feladatot teljesítenek, és az egyik legfontosabb feladatuk az elmúlt húsz év morális adósságaival való elszámolás megakadályozása, pedig az egyháznak mint legfőbb erkölcsképző szervnek az az egyik legfontosabb küldetése, hogy legyen bátor és megalkuvásmentes a prófétai üzenetek megszólaltatására. Ezzel szemben jó pár olyan morális adóssággal nem meri szembesíteni a társadalmat, amelyek hovatovább nemzetünk fennmaradását is veszélyeztetik.

Legdöntőbb ezek közül meggyőződésem szerint, mi több, állambiztonsági szempontból a legalapvetőbb a népesedési katasztrófahelyzethez vezető, végveszélyérzet nélküli önpusztítás, ahogy éppen azt dr. Hegedűs Loránt püspök fogalmazta meg. A kialakult helyzetért felelősség terheli az elmúlt több mint fél évszázad politikai vezetőit, így többek között Nyitrai Ferencnét, a KSH egykori vezetőjét is, aki a népességcsökkenés átmeneti voltáról hazudozta újfasiszta népmeséjét évtizedeken keresztül. De felelősek az ehhez statisztáló, sőt ügynöki feladatukat aktívan végrehajtó egyházi vezetők is, merthogy előírt feladatuk volt, hogy az életellenes szemléletet minél inkább meggyökereztessék, az életpárti kiállást képviselőket pedig, így Illyés Gyulát vagy éppen Fekete Gyulát lejárassák, s őket gúny tárgyává tegyék.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem isteni sorscsapás, hanem előre gondosan megtervezett nemzetpusztító szándék szenvedő alanyai vagyunk. Fel kell tennünk végre a politikai alapkérdést: mégis, kinek használ? Cui prodest? Kinek az érdekében működött a kommunista állambiztonság, pontosabban szólva: melyik állam biztonságát szolgálta, és most melyik államét szolgálja? Kinek használt, használ a békeidőben legnagyobb mértékű népességcsökkenés előidézése? És tovább ezzel együtt az ország kiárusítása; az állam döntő ismertető jegyeinek kiüresítése; függetlenségünk három döntő alappillérének: a hadügynek, a külügynek, a pénzügynek a feladása; továbbá az állam eladósítása; az ország hatalmas földterületének idegen kézre juttatása? Kinek? Erre már választ adott 2007-ben Simon Peresz izraeli államelnök, amikor hazánk nem tankokkal, hanem bankokkal történő elfoglalásáról jelentette be országhódító szándékát.

Állambiztonsági múlt? Azzal történő szembesülés, szembesítés? Tisztelt Képviselőtársaim! Minden múltidézésnek csak akkor van értelme, ha az a jelen valóságával szembesít minket, segít azt jobbá tenni, s kifejezetten a jövőt szolgálja. A múlt kísértő árnyai máig vezető pozícióból takarják el előlünk azt a világosságot, amely elengedhetetlen, hogy néhány évtized, de akár csak néhány év múlva is a magyar állam biztonságáról és annak jövőjéről beszélhessünk ebben a Házban. Csakhogy azt kell hogy tapasztaljuk, hogy azok, akik feladatuk ellátása során idegen érdekeket szolgáltak bármilyen nemzetbiztonsági hálózat keretében, akár a KGB, akár a Moszad, akár a Secu hálózatában, még most is, itt is könnyes szemmel emlékeznek meg egykori áldozathozatalukról.

Tisztelt Képviselőtársaim! A hálózat működik államban, egyházban egyaránt, és az ügynökök és utódaik (Mutatóujjával előre mutat.) aljas szándékkal továbbra is teljesítik a feladatukat.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Vejkey Imre képviselő úr, a KDNP képviselőcsoportjából. Megadom a szót.

DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy felszólalásomat Dietrich Bonhoeffer teológus egy idevágó gondolatával kezdjem: "A titoktartás beszéd nélkül gettó, a beszéd titoktartás nélkül bulvár." A rendszerváltoztatás után két évtizeddel a magyar társadalom még mindig nem kap helyes képet az 1945 és 1990 között tartó egyházüldözésről, sőt olykor kifejezetten félrevezető állításokkal találkozik.

Vajon mi az oka ennek, és mi az oka annak, hogy a mai politikai vitanapon is a támadások egyik célpontjává az egyházak és az egyházi személyek váltak? Ezek pusztán csak marxista ideológiai utónyomok? Vagy sokkal inkább arról van szó, hogy szélsőséges rendszerek az egyházakban látják egyik ellenfelüket, mivel az egyházak évszázadok óta következetesen kiálltak és kiállnak az emberi értékek védelmében.

De mi is az egyház idézőjelbe tett történelmi bűne? Az úgynevezett keresztény Európa. Amikor Nagy Konstantin császár a pogánysággal szemben a kereszténység mellett döntött, nyilvánvalóvá vált, hogy ettől kezdve a kereszténység határozza meg a Római Birodalom életét, illetőleg az úgynevezett nyugati világ társadalmi életét és kultúráját. A kereszténység számos értéke tehát gyökeret vert az európai társadalmakban. Nem véletlen ezért az sem, hogy a ma hatvan éve létrejött Szén- és Acélipari Közösség szintén keresztény értékeken nyugszik. Robert Schuman ezt úgy fogalmazta meg, miszerint Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz Európa. Az Európai Unió alapító atyái tehát a keresztény gyökerekben látták Európa jövőjét. Magyarország ezt ma is így látja, ezért az elmúlt két évben nem tett egyebet, mint az alapító atyák elképzeléseit váltotta valóra. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a kettős mérce hazánkkal szemben.

De szűken visszatérve napirendi pontunkhoz, erkölcsi kötelességünk tisztességesen feltárni a múltat az áldozatok oldaláról. Rendkívül fontosnak tartjuk a múlt feltárásán túl az igazi bűnösök megnevezését, a következtetések levonását, a kommunisták uralma alatt elkövetett bűnök megismerését, az elkövetők megnevezését s jogi szankcionálását is. Ezért lesz különös jelentősége a Nemzeti Emlékezet Bizottságának, amely lényegesen túlmutat az LMP javaslatán.

Megtisztelő figyelmüket köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(13.50)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Németh Szilárd István képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából.

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a mai politikai vitanapon ne csak mint országgyűlési képviselő, hanem mint szűkebb pátriám, környezetem, Csepel polgármestere is megosszam önökkel gondolataimat.

(A jegyzői székben Göndör Istvánt Szilágyi Péter váltja fel.)

Az állambiztonsági múlt megismerése nélkül nehezen érthető meg a XXI. századi Magyarország társadalmi és politikai jelene. Meggyőződésem, hogy ennek nélkülözése révén a jövőnket sem tudjuk elválasztani a feltáratlan múltbeli események súlyos terhétől. Az elmúlt években szemtanúi lehettünk, hogy egy megyei jogú város az állambiztonsági múlttal való szembenézés nehéz, olykor személyes érdekeket is sértő útját választotta. Hódmezővásárhely a múlt feltárásában vállalt feladatát... - a létrehozott intézmények és a folyamatos kutatások áttörték a hallgatás falát. Komoly állami és társadalmi feladat terhét vették át, amely követendő példa jómagamat és közösségemet is cselekvésre ösztönözte.

Tisztelt Képviselőtársak! Csepel idén ünnepli újjáalakításának 300. évfordulóját. Ebben a 300 évben nagyon sok dolog történt velünk. Hozzánk köthető a modernkori magyar hadiipar hőskora, repülőt és motorkerékpárt is gyártottunk, volt papír- és posztógyárunk, világhírű gombakutatónk, és még van hajókikötőnk. De egykor sajnos volt internálótáborunk is, és még mindig velünk él hamis mítoszunk, a vörös Csepel. Múltunk tehát a XX. század minden árnyoldalával együtt rendkívül gazdag, s nekünk talán még egy kicsit gazdagabb is, mert a kommunizmusból nekünk egy kicsit több jutott, mint másoknak. A múlt itt felejtette bűnös emlékezetét, s rajtunk hagyta mélyen belénk égetett lenyomatát.

Mit tehetünk tehát ebben a nyomasztó és hátrányos helyzetben? 2010-ben Csepel az újjáépítés mellett döntött. Ezt a munkát a lelkek begyógyításával kell kezdenünk. Első lépésként értékítéletet kell alkotnunk, hogy meghatározhassuk, mi a jó és mi a rossz, mi a helyes és mi volt a helytelen. Mindehhez pedig elsősorban alapos múltismertetésre van szükség, iránytűre, amely nem hagy minket cserben a múlt zavaros útvesztőiben.

Így hát döntő feladatra szántuk el magunkat, s eldöntöttük, hogy fel kell tárni, megismerhetővé kell tenni Csepel állambiztonsági múltját is annak érdekében, hogy új korszakhatárt nyithassunk a jövő felé. Csepel polgármestereként én is a nyilvánosság pártján állok, teszem ezt azonban úgy, hogy sohasem tévesztem szem elől az áldozatok védelmének legfőbb szempontját. Nincs ennél nagyobb és erősebb érdek, az elmúlt rendszer üldözöttei nem válhatnak újból áldozatokká. Úgy vélem azonban, hogy e két szempont, az áldozatok védelme és a múlt megismerése nagyon is összeegyeztethető, sőt egymást feltételező kritérium, mert nekünk elsősorban a politikai megrendelői oldal felelősségére és a rendszert fenntartók szerepére kell koncentrálnunk. A feje tetejéről végre a talpára kell állítanunk azt a piramist, amely meghatározza számunkra a felelősségek sorrendjét és nagyságrendjét. Meggyőződésem, hogy a múlttal való őszinte szembenézés, a bűnösök és a felelősök megnevezése előreviszi nemzetünk felemelkedésének ügyét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Kádár-diktatúrának szembe kellett néznie az Egyesült Nemzetek Szervezetének elítélő határozataival, az úgynevezett magyar kérdés napirenden tartásával. Az igen feszült nemzetközi helyzet 1962 decemberéig állt fenn, amikor Magyarország teljes jogú tagságát visszaállították, az ügy lekerült az ENSZ napirendjéről. A lépés a megelőlegezett és véleményem szerint elhamarkodott bizalom jele volt, ám ha a döntéshozók ismerték volna a magyar pártvezetés valós szándékait, valószínűleg soha nem követték volna el ezt a hatalmas politikai baklövést.

Az 1963. esztendő cezúra a magyar történelemben. A politika színpadán befejeződött a megtorlás, a megfélemlítés és a rettegés eszközeinek nyílt használata. Tízezrek ültek még Kádár börtöneiben, amikor a kommunista elit felkészült a második felvonásra, ami a kádári konszolidáció, a gulyáskommunizmus, a puha diktatúra, a legvidámabb barakk szóképek emlékeként él a magyar közösség tudatában. A diktatúra lényege, az elnyomás nem változott, csak eszközrendszere finomodott. A politikai felszínen változást hozó esztendő azonban a színfalak mögött jól bevált, begyakorolt technikát alkalmazott, és ezen módszerekkel biztosította azt, ami a kommunisták számára a legfontosabb volt, saját hatalmuk mindenáron való fenntartását. Az MSZMP, amelynek nyíltan bevallott utódpártja az MSZP, és a bábkormány nem késlekedett. Kádár János 1963. március 21-én e falak között jelentette be második amnesztiarendeletét. A közkegyelem gyakorlásáról szóló 1963. évi 4. számú törvényerejű rendelet értelmében mintegy 3500 fő politikai elítélt kerülhetett szabadlábra. Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy mellettük jelentős számban maradtak még forradalmárok a diktatúra börtöneiben, itt van példának Wittner Mária képviselőtársunk.

Az államszocializmus kétarcúságát és a kádári diktatúra valóságát hűen tükrözik azok az állambiztonsági dossziék, amelyek azokról a börtönben megfigyelt személyekről szólnak, akik az amnesztiarendelet hatálybalépése után kerültek szabadlábra. Ezen politika által meghurcolt személyek hányattatása azonban szabadulásukat követően még nem ért véget. Az állambiztonság tudatosan és előre eltervezett módon két kategóriát állított fel közöttük: a besúgókét és a megfigyeltekét. A kontroll teljes volt. Az egykori elítélteket szabadulásukat követően volt cellatársaikkal figyeltették meg. Ördögi kör volt ez, amelyből, ha valakit belerántottak, soha többé nem lehetett szabadulni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Arról, hogy ez hogyan történt a gyakorlatban, egy nagyon rövid csepeli történetet mesélnék el, amelynek érdekessége, hogy témáját egy 1964-ben írott állambiztonsági szakdolgozat is feldolgozta. Főszereplője egy csepeli srác, akinek tevékenységén keresztül betekintést nyerhetünk a kádári konszolidáció már-már elfeledett világába. Az 1956-os tevékenységéért elítélt hősünk szabadulását követően egykori bajtársairól, a gyűjtőben szerzett kapcsolatairól, mentorairól, kollégáiról, közeli barátairól és a feladatokban megjelölt személyekről adott jelentéseket. Egészen 1971 tavaszáig szolgálta az állambiztonsági szerveket, amikor egyszerűen leselejtezték, mert már nem bírta feldolgozni azt a feszültséget, amelybe belekényszerítették. 33 évesen magányos alkoholistává vált. Munkadossziéját lezárták, központi irattárba helyezték, az állambiztonság elkönyvelte, hogy egy ügynökkel kevesebbel kell számolniuk; statisztikai adatot csináltak belőle. A történet hátterében megismerhetjük, hogyan válhattak testvéri közösségben együtt harcoló bajtársak egymás besúgóivá, esküdt ellenségeivé. A dossziékban olvasható jelentésekből megfélemlített, megtört, paranoiába, depresszióba hajszolt emberek életébe nyerhetünk bepillantást.

Vesztesek vagy áldozatok ők? Összetett ez a kérdés. Kérdőjelek ugyanakkor emellett tucatszámra sorakoznak előttünk. Mi lett az egykori párt-, munkásőr-, szakszervezeti, úttörő- és KISZ-vagyon sorsa? Mi lesz a kommunista nyugdíjak kiegészítő járadékaival? Mi a titkuk a sikeres privatizátoroknak? Hogyan működött az állambiztonság politikai irányítása? Milyen feladatokat láttak el a szovjet összekötők? Volt-e egyáltalán a szovjetektől független szuverén érdek Magyarországon? Mindezen kérdések megválaszolása nagyszabású történészi feladat, amelynek megválaszolásában azonban a kormány már elkötelezte magát.

Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy a fenti kérdések, illetve az ezekre adott válaszok nemcsak a kádári múlt, de a rendszerváltás Janus-arcúságát is megismertetik. Édesapám szokta mondani, hogy a kommunisták csak ahhoz értenek, hogy másoktól elvegyék, elrekvirálják azt, amit verejtékes munkájukkal megtermeltek. Sáskajárásszerű pusztítást vittek véghez. Így volt ez Csepelen is. Először lezüllesztettek mindent, megszüntették a termelést, elvették a melósok kenyeret adó munkáját, végül az ingatlanokat, a gépeket meg lenyúlták. Azok a gazemberek, akik addig pártaktívákon osztották az észt, a komcsi ideológiát, hirtelen átvedlettek gyáriparos urakká, vezérigazgatókká vagy a liberális demokráciát féltő politikusokká. Csepelen név szerint meg tudjuk mondani, melyik elvtársból mi lett.

(14.00)

Tudjuk, hogy mely cégeken keresztül lopták szét Weiss Manfréd dicső örökségét. Mindezt nyilvánosságra is fogjuk hozni a Vörös Csepel című tényfeltáró dokumentum második kötetében, egészen visszamegyünk a rendszerváltást megelőző évekig.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Nemzeti Emlékezet Bizottsága jövőbeni vizsgálataival és jelentéseivel remélhetőleg országosan is pontot tesz majd ezekre a rendszerváltás óta magunkkal cipelt nagy társadalmi kérdésekre, és megteremti a lehetőségét a múlttal való valódi szembenézésnek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra jelentkezett Novák Előd képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából.

Megadom a szót.

NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Hegedűs Lorántné képviselőtársam szépen összefoglalta az ügynökkérdések egyházi vetületét, azonban én még szükségesnek érzem néhány személy konkrét megnevezését is, ugyanis a magyar egyházi felső vezetés kétharmada sajnos vállalta az állambiztonsági szolgálatot. Például az esztergomi bíboros, prímás, Paskai László "Tanár" fedőnéven 1972-től működött együtt az állambiztonsággal, ami számunkra, katolikusok számára ugyanolyan szégyen, mint ahogy a református egyház szégyene pedig Bölcskei Gusztáv például, akit 1986-ban szervezett be a Hajdú-Bihar megyei politikai rendőrség, a III/III. csoportfőnökség alezredese, Szabó Béla hazafias alapon, tehát önként és dalolva. Bölcskei Gusztáv három évig jelentett "Báthori" fedőnéven, titkos megbízottként belső elhárító feladatokat hajtott végre a református egyház területén. És ha már Németh Zsolt államtitkár úr felidézte édesapját, bár kissé hiányosan, sőt Ertsey Katalin is büszkén mesélte, hogy a szocializmusban, a 80-as évek végén a lakásán hogyan szervezkedtek, mármint Németh Zsolt édesapjának, Németh Géza volt református lelkésznek a lakásán, akkor azért mondjuk el, hogy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság III/III-1. alosztályának társadalmi kapcsolata volt Németh Géza volt református lelkész, amit hogyha az államtitkár úr esetleg tagadna, "szívesen nyilvánosságra hozzuk az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat." - olvasom a kuruc.info hírportálon, és érdeklődve várom a folytatást is.

Köszönöm a figyelmet. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Te írtad! Szégyen!)

ELNÖK: Képviselő úr, a sajtóval kapcsolatos tájékoztatást lehetőleg egy más fórumon kíséreljük meg!

Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Pálffy István képviselő úr, a KDNP képviselőcsoportjából. Öné a szó.

PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Éppen azért vitázunk, hogy a méltatlan vádak lehetőségét is meg lehessen szüntetni, így a vége felé pedig erős elvi alapokat szögezzünk le még egyszer, az idő rövidségére tekintettel is. Tehát a lehető legszélesebbre kell nyitni itt a politikai vita terét, ezért köszönjük a kezdeményezést, de hadd emeljek be még néhány szempontot.

A politikai elítéltek is meg kell hogy ismerhessék saját ügyeiket. Nem hangzott talán még el ilyen erővel, hogy a tudományos kutatások eddigi egyoldalúságát meg kell szüntetni, ellensúlyozni kell. Ez részben kiterjed arra, hogy a politikai, a kommunista és a posztkommunista elit hogyan épült be a demokratikus intézményrendszerbe és a piacgazdaságba. Föl kell sorolni azokat az egyébként elévült bűncselekményeket, ügyeket, amelyek a privatizációs folyamatot terhelték, és azokat, amelyek az állampárti diktatúra kiszolgálása során emberiesség elleni bűncselekmények voltak. A sajtóról, a médiáról, a bíróságokba való beépülésről már szó volt, de talán eddig nem hangzott el, hogy a külhoni magyarsággal való nemzeti együttműködést is csak erkölcsileg tiszta helyzetre és tiszta emberekre lehet építeni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ki kell mondani, hogy történelmi közkincs mindaz, ami a múlt dokumentuma. El kell dönteni, hogy ha az egyénnek van információs joga, akkor a közösségeknek, a családoknak, a kisközösségeknek van-e. Arányokat kell fölállítani a közérdek, nemzetbiztonsági érdek és az információs kárpótlás érdeke között. Meg kell határoznunk azt, hogy mely időszak az, amely itt megismerhető, az alaptörvényben rögzített, az önrendelkezés elvesztésének ideje, vagy azon túlnyúló-e az, és hogy kapcsolódjon-e mindehhez következmény, valamiféle lusztráció, a közéletből való kizárás vagy a közügyektől való valamiféle eltiltás.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Kezdeményezők! Ez nemcsak ügynökügy, nemcsak tartótisztügy, itt az ügy, a fő kérdés az, hogy mi történt. A Fidesz-KDNP részéről nyilvánosságot, áldozatvédelmet és nemzetbiztonságot akarunk, ez becsületbeli ügy.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra jelentkezett Kontrát Károly államtitkár úr. Megadom a szót, államtitkár úr.

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Novák Előd iménti felszólalására szeretnék reagálni. Novák Elődre jellemző, hogy akkor mondta el a Németh Zsolt édesapjára vonatkozó állítólagos információját, amikor Németh Zsolt képviselő úr, aki egyébként a vita 90 százalékán jelen volt, nincs jelen. Úgy gondolom, hogy ez nem korrekt eljárás, nem tud védekezni (Dr. Lanczendorfer Erzsébet: Becstelen! Becstelen!), mint ahogy nem tud védekezni Németh Zsolt édesapja, Németh Géza sem, aki korábban sajnos meghalt. Ezt azért szeretném elmondani, és ezt az eljárást teljes mértékben szeretném itt a tisztelt Ház nyilvánossága előtt visszautasítani, mert úgy gondolom, hogy nemcsak megalapozatlan ez a megjegyzése, hanem tisztességtelen is, képviselő úr. (Dr. Lanczendorfer Erzsébet: Becstelen!) Kérem önt, hogy a jövőt illetően tartózkodjon ilyenektől.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra jelentkezett Novák Előd képviselő úr. Megadom a szót, képviselő úr, a rendelkezésre álló időkeret mértékéig, 25 másodperc.

NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, csak ennyi időnk van. Nem azért most mondtam, mert most már nem tartózkodik itt, hanem azért, mert megvártam, Hegedűs Lorántné képviselőtársunk mennyi időt hagy hátra, amiben áttekintette pontosan az egyházi vetületét az ügynökkérdésnek, és ezek után tartottam szükségesnek még néhány nevet elmondani.

Azt gondolom, Németh Zsoltnak bármikor van lehetősége, ha szükségesnek tartja, és ha már ő hozza itt szóba édesapja történetét, akár ezt is tisztázni, természetesen. Azonban jól mutatja, hogy a szavak és a tettek hogyan váltak szét. Hogyha most konkrétan megnevezzük a felelősöket, akár már mégiscsak az kap tapsot... (Az elnök kikapcsolja a mikrofont. - Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) ...de joga van megismernie ezt az egész társadalomnak.

ELNÖK: Képviselő úr, időkerete lejárt.

Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásokkal folytatjuk. Megadom a szót Harangozó Tamás képviselő úrnak, MSZP-képviselőcsoport.

DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy ebben a percben, másodpercben ment ki a teremből Németh Szilárd István képviselőtársam, akinek a felszólalására reagálni szerettem volna, hiszen engem igencsak megerősített az, amit itt hallottam tőle, abban a vezérszónoklatomban elmondott párhuzamokban, amit ott is kifejtettem. Nem mintha a mai időket konkrétan azokkal az időkkel szeretném összehasonlítani, de az irány sajnos kísértetiesen hasonló.

Hallottunk itt titkos módszerekről, titkos eszközökről, utána hallottunk politikai konszolidációról, utána hallottunk amnesztiatörvényről. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek nemcsak egyébként minden szempontból elítélendő és az abban részt vevők felelősségre vonására joggal igényt tartó 50-es és 60-as évek időszaka. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a három mondat, amit az előbb elmondtam, a titkos eszközök szükségessége, a politikai konszolidáció, az amnesztiatörvény az önök elmúlt kétéves politikájának zászlóshajója. Itt a parlamentben nem hallottunk mást, és lassan kéthavonta fogadtunk el olyan törvényeket, amelyek titkosszolgálati eszközökkel ruháztak fel egyre több és több szervet. Lázár János idén tavasszal meghirdette az önök politikai konszolidációs időszakát, és amnesztiatörvényt fogadtak el, amikor az ellenzék elkeseredettségében egyébként elég extrém eszközökhöz folyamodott, de egy percig nem kérte önöktől az amnesztiát, és egy percig nem kért önöktől semmiféle kegyelmet.

Azt gondolom, jó lenne, hogyha elgondolkodnának legalább egy picit azon, amiről beszélünk, mert önök ma a hatalom kizárólagos birtokosai, a centrális erőtér képviselői. Minden egyes kormánypárti képviselő és minden egyes visszaélés, amit az önök által felépített rendszer fog művelni a jövőben, pontosan ugyanúgy, személy szerint tetten érhető lesz és számon kérhető lesz.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Wittner Mária képviselő asszonynak, Fidesz-képviselőcsoport.

WITTNER MÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót. Hogy egy kicsit összetettebb képet kapjanak az áldozatok sorsáról, akkor mesélek egy fiatalemberről, Klucki Gézáról, aki tíz évet kapott a bíróságon '56 után.

(14.10)

És ez az ember '63-ban papíron szabadul; hozzáteszem: papíron. Visszafogják a gyűjtő megfigyelőjébe, majd kiviszik a bolondokházába és agyonsokkolják.

És akkor, amikor itt arról beszéltek, hogy nincs még egy olyan Magyarországon, mint a szovjet rendszerből hazahozott, a bolondokházából 35 év után szabaduló ember, de igenis, hogy volt. Klucki Géza 2001-ben a pomázi munkaterápián halt meg. Ennyit ért az élete. Nem nősülhetett, nem lehetett családja, nem szerették, nem szerethetett. Önök 10 évre ítélték vagy életfogytra, mert akkor, amikor a doktornő kihívott, hogy beszéljek vele, hogy engedje leszívatni a tüdejét, akkor azt mondta: nem. (Dr. Harangozó Tamás kimegy a teremből. - Közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból: Nem kell elmenni! - Hova mész?) És a doktornőnek megmondtam, nem fogja engedni, mert szabadulni akar. Így is szabadultak emberek, hogy a Jóisten vitte el a földi életből, és ezeket az életeket önök adták az áldozataiknak. (Taps a kormányzó pártok, szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak.

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Harangozó képviselő úr kétpercesére szeretnék reagálni, aki Németh Szilárd képviselőtársunk hozzászólásával kapcsolatban próbálta összehasonlítani vagy azonossá tenni az állambiztonsági múlttal érintett időszakot a mostani kormány elmúlt kétéves időszakával. Én azt gondolom, hogy nem használok erős szavakat, ha azt mondom, hogy ez az összehasonlítás teljes mértékben megalapozatlan, és teljes mértékben valótlan. Sajnálom, hogy a képviselő úr nincs itt, és nem tudunk vitatkozni, pedig a parlamenti munka egy fontos eleme a vita.

Úgy gondolom, az, amire hivatkozott, hogy különböző szervezetek megerősítése különböző titkosszolgálati eszközökkel, vagy a rendvédelmi szervek megerősítését gondolhatta vagy mondta, ezt összehasonlítva az általunk most tárgyalt napirenddel érintett időszakkal, még egyszer mondom, ez teljes mértékben megalapozatlan. Ezt ő is tudja, úgy gondolom, és ezért is távozott el most az ülésteremből.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra jelentkezett Révész Máriusz képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Megadom a szót.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Én is azt gondolom, hogy Novák Előd felszólalása méltatlan volt. Németh Zsolt édesapja, Németh Géza nem volt a rendszernek a barátja, igen sokat tett az erdélyi magyarokért, és elég sok zaklatást (Hegedűs Lorántné: Ez nem igaz!) volt kénytelen elszenvedni a hatóságoktól. És azt gondolom, a képviselő úrnak egy kicsit (Közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból: Így van! - Szégyellje magát!) nagyobb visszafogottságot kellene tanúsítania. (Novák Előd: ... se volt ügynök, ugye?)

Harangozó Tamás képviselő úrnak pedig csak azt mondanám, hogy nekem bírósági ítéletem van arról, hogy az önök kormánya egyébként a titkosszolgálatokat politikai célra használta fel, amikor személy szerint engem olyan ügyekbe kevert bele, amihez az égvilágon semmi közöm nem volt. Ezért az államnak egyébként kártérítést (Dr. Schiffer András: Így van.) kellett fizetnie.

És azt gondolom, hogy Harangozó Tamásnak nem abból a titkosszolgálatból kell kiindulnia, amit az ő kormányuk Gyurcsány Ferenccel működtetett. A mostani titkosszolgálatok nem így működnek, hanem a demokratikus körülményeket minden eszközzel betartják.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Boldog István képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Megadom a szót. Öné a szó.

BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! "A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amelyet egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja." E sorok szerzőjénél, Alekszandr Szolzsenyicinnél hitelesebben kevesen tudnák leírni a kommunista szocialisták jellemzését. A ma eddig felszólaló kommunista szocialisták itt a Házban igazolták ezt.

Tekintsük át a magyarországi kommunista szocialisták közel százéves történetét Magyarországon! 1980.... (A papírjai között keresgél. - Derültség az ellenzéki pártok padsoraiból.) 1919-ben megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja, amelynek olyan gyilkos vezetői voltak, mint Kun Béla, Szamuely Tibor. Ebbe a pártba lépett be később Rákosi Mátyás és Kádár János, majd 1994-ben (sic!) Kádár Jánossal, Rákosi Mátyással, Nagy Imrével, Apró Antallal és Rajk Lászlóval a vezetésben megalakítják a Magyar Kommunista Pártot. 1948-ban az előbb említett személyek, Nagy Imre, Apró Antal, Kádár János, Rákosi Mátyás és a hozzájuk csatlakozó Szakasits Árpád vezetésével megalakult a Magyar Dolgozók Pártja. Történelmünk egyik legsötétebb időszakát hozták el, padlássöpréssel, emberek kényszertáborba hurcolásával, meggyilkolásával, kulákozással, üldözéssel. (Dr. Harangozó Tamás visszaérkezik a terembe.)

Az 1956-os forradalom elsöpri a Magyar Dolgozók Pártját, de természetesen a kommunista vezetők nem adják fel, és Magyar Szocialista Munkáspárt néven átalakulnak. A vezetők között természetesen most is megtalálható Apró Antal, Kádár János. A következő 33 évben e párt vezetésében nagyon sokan megfordulnak, többek között Vastagh Pál és Nyers Rezső.

1989-ben megalakul a Magyar Szocialista Párt, amelynek első elnöke a Magyar Szocialista Munkáspárt egyik volt vezetője, Nyers Rezső. Ezek után, gondolom, már mindenki számára világos, hogy 1919 óta csak a név változott, és ez a névváltozás ma is folytatódik - Demokratikus Koalíció!

1919-ben képesek voltak tisztességes magyar embereket legyilkolni, csak azért, hogy hatalmukat megszilárdítsák. Képesek voltak Európa egyik legerősebb államának szétverésére, a trianoni tragédia megalapozására, mert nekik semmi sem számított, csak a hatalom és a saját jólétük. 1947-ben képesek voltak úgynevezett kékcédulás választásokon a magyar történelem legnagyobb választási csalását elkövetni, csak azért, hogy hatalomra kerüljenek. Mindezek után emberek tízezreit zárták börtönbe, végezték ki, vették el mindenüket csak azért, hogy hatalomban tudjanak maradni és jól éljenek. 1956 után emberek százait végezték ki, emberek tízezreit kényszerítették hazájuk elhagyására, és emberek százezreit tartották rettegésben besúgóhálózatukkal, csak azért, hogy ők hatalmon maradhassanak és jól éljenek.

2002-2010 között saját pártelnökük bevallása szerint csaltak és hazudtak, csak azért, hogy hatalmon maradhassanak, és saját jólétüket biztosítsák. Az eddig elmondottakból az következik, hogy 1919-ben, a megalakuláskor pont ugyanaz volt az eszköz és a cél, mint 2006-ban: hazugság, a karhatalom bevetése a magyar emberek ellen a hatalomban maradásért és a saját jólét biztosítása érdekében.

Kun Béla pontosan úgy tett, mint Gyurcsány Ferenc: saját nemzetére rontott, hazudott a hatalom megszerzéséért és megtartásáért. Az elmúlt közel száz év kommunista-szocialista történelmét végignézve nyugodtan mondhatjuk: a kommunista nem vész el, csak átalakul. Sajnos, a mai napig a volt KISZ-cenzor kiabál a legjobban a sajtószabadságért; a volt KISZ-vezér oktat ki bennünket demokráciából, és a volt pártvezetők beszélnek a nemzet egységének fontosságáról.

Le kell zárnunk végre a rendszerváltást, és a volt kommunista pártvezetőket, ügynököket, KISZ-vezetőket, cenzorokat ki kell zárni a közéletből egyszer s mindenkorra. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás tapsolva: Így van! - Szórványos taps a kormányzó pártok padsoraiból.) Félelem, megaláztatás, szegénység, az ország kétharmadának elvesztése, vagyona elkótyavetyélése, adósságcsapdába hajszolása a kormányzásuk eredménye. Ráadásul ebben a dicstelen munkában még a nemzet egységének szétdarabolásához is hozzájárultak, majd amikor a lelki újraegyesítés megtörténhetett volna, nemzetárulást követtek el, és a kettős állampolgárság megadása ellen kampányoltak. (Wittner Mária: Így van!)

E gondolatok szellemében kérem képviselőtársaimat, tegyük meg a rendszerváltás utolsó lépését, zárjuk ki a magyar közéletből a volt pártvezetőket, ügynököket, KISZ-vezetőket, cenzorokat, mindazokat, akik részt vettek a magyar nemzet megnyomorításában.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok, szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra következik Bárándy Gergely képviselő úr, az MSZP-képviselőcsoportból.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Boldog képviselőtársamnak a felszólalása, én azt gondolom, egy dologban igazolta azt, amit sokan mondanak, és mondtunk mi is, hogy önöknek nem a múlt feltárása a fontos, hanem az, hogy ma politikai hasznot tudjanak mindebből húzni. (Wittner Mária: Ez is hozzátartozik!) Ez az egy dolog fontos önöknek.

Boldog képviselőtársam, hadd kérjem önt arra, hogy ha végighallgatta azt, amit én mondtam a felszólalásomban: annak (Dr. Gaudi-Nagy Tamás közbeszól.) melyik eleme volt az, ami az ön számára elfogadhatatlan; amivel mondjuk, én vagy más képviselőtársam azt bizonyítottuk, hogy olyanok vagyunk mentalitásunkat tekintve, mint azok a kommunisták, akikről Szolzsenyicin beszélt?

(14.20)

Egyébként ezt az idézetet már Gaudi képviselő úr elmondta egyszer (Babák Mihály: Nagyon jó!),úgyhogy látszik, hogy egy helyről idéznek egy témában. (Wittner Mária: Akkor idézzük Márait!)

Képviselő Úr! Az ön felszólalása, amit önnek nyilván megírtak előre (Boldog István: Én írtam saját magamnak!), mert egyébként a mi felszólalásaink biztos, hogy nem indokolták azt, amit ön elmondott - már amikor éppen megtalálta a helyes papírt, amiről föl kell olvasni, és nem keverte össze a két oldallal utána következővel (Tiffán Zsolt: Szerényebben! - Babák Mihály: Mekkora önbizalmad van!) -, szóval, képviselő úr, én azt gondolom, hogy ez az, amiről oly sokan beszélnek, hogy önöknek nem az áldozatok emléke a fontos, hanem a mai politikai riválisuknak a megsemmisítése, olyan eszközzel, amilyenre gondolnak, igazából mindegy, milyennel. Erről szól az alaptörvény módosítása, az átmeneti rendelkezések, és úgy tűnik, ezt a mai vitanapot is erre akarják fölhasználni.

Képviselő Úr! Ezt kikérjük magunknak! Szégyellje magát! (Derültség és moraj a kormánypártok soraiban.)

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Varga László képviselő úr, a KDNP képviselőcsoportjából. Megadom a szót, képviselő úr.

VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos az idő rövidsége miatt nem tudom elmondani azt, amit el akartam, mert a Jobbik képviselői, Hegedűsné és Novák Előd felszólalása kényszerít arra, hogy keményen visszautasítsam azt, amit itt ők az egyház elleni támadásként tettek.

Senki nem támadott az elmúlt kommunista rendszeren kívül, a kommunizmuson kívül senkit sem, kizárólag a magukat keresztyénnek nevező jobbikosok, név szerint emlegették Balog Zoltánt, Paskai püspököt, Bölcskei püspököt (Hegedűs Lorántné: Mert mind ügynökök voltak!), Németh Gézát, meggyalázva őket. Gyalázat, amit csinálnak, és visszautasítom a Kereszténydemokrata Néppárt és az egész szövetségünk nevében! (Novák Előd: Nem voltak ügynökök? - Taps a kormánypártok padsoraiban. - Novák Előd: Ügynökök!)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Selmeczi Gabriella képviselő asszony, a Fidesz képviselőcsoportjából. Megadom a szót.

DR. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ügynökügy, ahogy ma az asztalunkon van, már nem elsősorban az egykori besúgók kilétéről szól; egy aktuális politikai téma, az aktuális politikai helyezkedés lenyomata, pedig sokkal többről kéne hogy beszéljünk: a rendszerváltozás előtti múltunk valódi természetéről, a folyamatos, intézményesített hazugságról, amelyben szüleinknek fel kellett nőniük, ha barátaikhoz hasonlóan nem az emigráció egérútját választották. Nem tudom biztosan, hogy ebben a Házban valóban készen áll-e mindenki a téma józan feldolgozására akkor, amikor vannak képviselőtársaink, akik kamerába mondják, hogy a rendszerváltás előtt nem volt diktatúra.

Az egykori besúgórendszer leleplezése fontos, katartikus pillanat lehetett volna a rendszerváltás idején, ám ez a pillanat elmaradt. Ami helyette jött, az sokkal inkább volt politikai taktikázás, a politikai riválisok lejáratásának kisstílű gyakorlata. Akik az információk birtokában maradtak, azok pillanatnyi érdekük szerint csöpögtették az adatokat, egy-egy ember került így a nyilvánosság előtt pellengérre, miközben az egész velejéig romlott, zsarolásra, fenyegetésre épített rendszer valódi működése és valódi működtetői a titkosság védelme alatt ismeretlenek maradtak, és ma is mosolyogva, távolról figyelik az eseményeket - most talán épp ezt a politikai vitanapot.

Éppen ezért a munkát felülről kell kezdenünk, a legnagyobb felelősök megnevezésével, csakis onnan haladhatunk lefelé, és csakis azzal az igénnyel, hogy rendkívül pontosan húzzunk egyértelmű vonalat a bűnösök és az áldozatok közé. Amíg az aktanyilvánosság csak az áldozatok bűnösként való feltüntetésében segít, addig a bűnösök kottájából játszunk, az ő forgatókönyvük szerint járunk el. A mi célunk nem ez, hanem az egész romlott rendszer leleplezése, minden felelős megnevezésével.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kommunista állambiztonság tevékenységéről, különösen a munkájuknak arról a részéről, amellyel az embereket politikai nézeteikért, szellemi vagy vallási elkötelezettségükért, hovatartozásukért üldözte, megfigyelte, családi életükben, emberi méltóságukban, egzisztenciájukban megnyomorította, kettétörte karrierjüket, családi életükbe belenyúltak, adatokat gyűjtöttek életük legszemélyesebb területéről is, körmönfont módon lejáratták a közösségeikben, szembeállították barátaikkal, családtagjaikkal, utánanyúltak a munkahelyükön is. Tehát ezért a kommunista állambiztonságról kijelenthetjük, hogy a kommunista rendszer egyik legszégyenteljesebb része volt, és a rendszerváltás egyik legsúlyosabb öröksége, amellyel a társadalom a mai napig nem tudott megküzdeni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Fel kell tenni azt a kérdést, hogy ki működtette, ki tartotta fenn a kommunista állambiztonságot, és ki profitált belőle. Kétség nem férhet hozzá, hogy az állambiztonsági tevékenység igazi haszonélvezői nem a hálózati személyek és nem is maguk a tartótisztek voltak, hanem annak a Magyar Szocialista Munkáspártnak a vezetése, vezető testületei és politikusai, a hatalom igazi birtokosai, akik a rendszer működtetése és hatalmuk fenntartása érdekében használták a kommunista állambiztonságot.

Az ügynökvilág igazi működtetői és felelősei tehát azok a kommunista politikusok, az MSZMP-nek és a KISZ-nek azok a vezetői, akik szép számban átmentették magukat a demokratikus közéletbe és a parlamentbe az utódpárt MSZP színeiben, és akik álságos és gyomorforgató módon a felelősség vállalása elől minden alkalommal elegánsan hátraléptek, és bűnbakként egyedül, egyedüli felelősként mutogattak az egykori III/III-as csoportfőnökség tagjaira és az ügynökökre, akiket ezzel nem felmenteni akarunk, csupán rámutatni a szocialisták természetére, a képmutatásra, arra, amellyel most az egykori állambiztonsági iratanyag nyilvánosságra hozatala mellett kardoskodnak, tekintet nélkül, hogy annak idején, a kommunizmus idején is tettek a meghurcoltak személyiségi jogaira és emberi méltóságára.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilvánosságra hozhatóak-e az úgynevezett ügynöklisták? Természetesen nagyon súlyos érvek szólnak a tabula rasa mellett. Kerül, amibe kerül, nézzünk szembe a múltnak ezzel a részével! Azonban egy ilyen teljes körű és azonnali nyilvánosságra hozatal olyan súlyos sebeket tépne fel, olyan mélyen felkavarna emberi érzelmeket, családok életét, olyan indulatokat gerjeszthetne, hogy ez nem történhet meg politikai kampányfogásként. Vannak megfontolandó kérdések, vannak technikai jellegűek, amikre megnyugtató megoldást kell találni.

Az első ilyen kérdés, hogy mennyire valósak, hitelesek és teljesek a rendelkezésünkre álló listák és dokumentumok. Közismert, hogy milyen mértékű iratmegsemmisítések történtek, és tegyük hozzá, hogy a mai napig nem vállalták a felelősséget az MSZMP-nek azok a vezetői, akik az iratmegsemmisítésről nemcsak hogy tudtak, hanem engedélyezték is azokat. De talán minden eddiginél fontosabb, hogy a múlt feltárásának az igazságosság elvén kell nyugodnia.

Igazságosnak tartanák-e önök azt, hogy megnevezzük azokat az ügynököket, akiket sok esetben zsarolással, nyomásgyakorlással kényszerítettek bele a dicstelen szerepbe, és ne hozzuk nyilvánosságra ugyanakkor azoknak a szigorúan titkos tiszteknek a nevét, akik meggyőződésből és fizetésért végezték ugyanazt a titkos munkát, és akik, megkockáztatom, fontosabb szerepeket töltöttek be a rendszerváltás utáni közéletben is, akár a médiában, tudományos életben, gazdasági életben, civil szervezetekben, nemzetközi szervezetekben, diplomáciai testületekben?

Éppen ezért, ha a múlt feltárásáról beszélünk, akkor a kommunista múltat teljeskörűen kell feltárni, a bűnösöket és elkövetőket tetteik és felelősségük súlyának megfelelően kell megnevezni, beleértve a gyilkosokat, akik ártatlan emberek haláláért és megkínzásáért voltak felelősek, akik megnevezése teljeskörűen a mai napig nem történt meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz ezért hozza létre a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, hogy végre elindulhasson a kommunista múlt örökségének teljes körű feltárása és a felelősök teljes körének megnevezése útján.

És engedjék meg, hogy a végén az ifjú szocialisták számára egy javaslatot is tegyek. Érdemes lenne és érdekes lenne megtudniuk, és a kérdést hadd tegyem föl: tudják-e önök azt, hogy a KISZ-ben, a párt apparátusában, a KISZ Központi Bizottságában kik dolgoztak fedésben? Érdemes lenne utánanézni!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik padsoraiban.)

(14.30)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Kukorelly Endre képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportjából.

KUKORELLY ENDRE (LMP): (Mikrofon nélkül beszél, hozzászólásának eleje nem hallható. - Babák Mihály: Nem lehet hallani, vedd elő a mikrofont, neked saját mikrofonod van. - Kézi mikrofont helyez maga elé, úgy folytatja.) Saját mikrofonom van. Tehát tudomásul tudom venni azt, hogy bárki bármiről bármikor tud úgy beszélni, hogy ezt egészen konkrét napi aktualitássá süllyeszti. Itt azonban azoknak a figyelmét felhívnám, akik szívesen beszélnek állandóan mindenről erkölcsi magaslatokban, hogy itt egy nagyon komoly, az európai kultúrát, a keresztény európai kultúrát érintő alapkérdésről van szó. Arról nevezetesen, hogy a besúgás a legnagyobb bűn ebben a kultúrában. Ezt mindenkinek tudomásul kéne venni, és ebből kellene kiindulnunk.

Tehát ezt a dolgot kellene, ha tetszik, igenis valamifajta katarzissal tudomásul vennünk, és mindent elkövetnünk annak érdekében, hogy ez a dolog egyszer s mindenkorra rendeződjön. Olvassák el - vagy nyilván olvasták - Dante Isteni színjátékát. Dante a legmélyebb bugyorba helyezi a három paradigmatikus árulót, tehát Dis, a Sátán lábához helyezi őket, Cassiust, Brutust és Júdást. Ez azt jelenti, hogy már a középkorban teljesen világos volt a keresztény Európa számára, hogy ez a legnagyobb bűn.

Arról van szó, hogy ha ezek az emberek előálltak volna, és azt mondták volna, hogy elnézést kérek, bocsánatot kérek, akkor szerintem az egész dolog nem lenne most már ennyire aktuális, egyszer s mindenkorra, már rögtön a rendszerváltás környékén aktualitását kellett volna hogy veszítse, és igenis, a politikai osztály a bűnös abban, hogy erre a dologra nem került sor. Azt gondolom, hogy most egy kicsit följebb kéne emelni a szívünket, és egy kicsit komolyabban venni ezt a dolgot, és nem kellene állandóan a napi politikai aktualitások mocsarába belenyomni ezt az egész dolgot, és valóban erről a dologról kellene most már egyszer s mindenkorra nekünk beszélni, és ezt a dolgot tisztába tenni.

Köszönöm. (Babák Mihály: Ezzel nem mondtál semmit. - Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra jelentkezett Harangozó Tamás képviselő úr, MSZP-képviselőcsoport. Öné a szó.

DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Selmeczi Gabriella képviselőtársam feltett egy szerintem kevésbé átgondolt kérdést. Azt kérdezte tőlünk - gondolom, személy szerint tőlem is -, hogy kik lehettek vagy kik voltak a fedett ügynökök a KISZ-ben. Az a rossz hírem van, képviselő asszony, hogy fogalmam sincs, mert én azt a szervezetet már nem is ismertem, és csak remélni merem, hogy nem Orbán Viktorra, Kövér Lászlóra, esetleg Áder Jánosra tetszett gondolni. (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok padsoraiban.)Majd biztos ki fog derülni.

És ez a válaszom Boldog István képviselőtársamnak is. Egyáltalán fölfogják-e, hogy miről beszélnek? Boldog István képviselőtársam most tett javaslatot az Országgyűlés plenáris ülésén arra, hogy a saját pártelnökét, Magyarország jelenlegi miniszterelnökét zárjuk ki a közéletből. Bizonyára volna erre egyébként igény az országban, de azt gondolom, nem ez a megfelelő megoldás. Hiszen a KISZ-tagokat, KISZ-vezetőket idesorolta, és az általam előbb elmondott három emberük, akik egyébként a Magyar Köztársaság három legfőbb közjogi méltósága - vagy lesz a közeljövőben -, mindhárman érintettek, tisztelt képviselőtársaim, vagy KISZ-tagság, vagy KISZ-vezetői pozíció révén ebben a történetben. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.)

Egy biztos, az én pártelnökömet, a mi pártelnökünket ez a kérdés nem fogja érinteni. Sok sikert kívánok! (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra megadom a szót Schiffer András képviselő úrnak, LMP-képviselőcsoport.

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Azt gondolom, ez a vita nem éri el a célját, hogyha itt alsószintű személyeskedés és gyűlölet nélkül nem vagyunk képesek beszélni erről, és természetesen ugyanazokat a köröket rójuk, hogyha továbbra is a válasz a másik lehúzása a sárba, és a bűnök szétkenése, szétterítése.

Igen, megengedhetetlen az, hogy egy parlamenti képviselő 22 évvel a rendszerváltás után is, mondjuk, relativizálja a Kádár-rendszer diktatórikus voltát. De az, hogy ez előfordulhat, annak is köszönhető - és ezért önök is felelősek -, hogy nemcsak hogy nem történt meg az aktanyilvánossági törvény meghozatala az elmúlt 22 évben, de önök elvetették azt, hogy erről a törvényről tárgyaljunk, és továbbra is vakítás folyik, bizottságok létrehozása.

Azért kezdeményeztük ezt a vitanapot, hogy azt nézzük meg, milyen érvek akadályozták eddig azt, hogy Magyarországon világosság legyen az állambiztonsági múlt tekintetében, és azért is kell a világosság, hogy azzal is szembesüljünk, hogy például a rendszerváltó pártokat miként hálózták be a kommunista titkosszolgálatok. Nem utolsósorban azért is kezdeményeztük ezt a vitanapot, hogy más morális adósságokról is beszéljünk, ami joggal kedvteleníti el és frusztrálja a magyar embereket húsz éve. Lehet lusztrációról is beszélni, és lehet a párt-, illetve KISZ-vagyon eltűnéséről is beszélni, amennyiben ezekhez ma, 22 év után van jogállami megoldás, és amennyiben ez valóban a nagyobb társadalmi igazságosságot szolgálja.

Végezetül szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy mi egy olyan törvényjavaslatot terjesztettünk a Ház elé hónapokkal ezelőtt, ami bizony, kedves KDNP-s képviselőtársaim, egy tartótiszttörvény. Először mi terjesztettünk egy olyan törvényjavaslatot a Ház elé, amelyik lehetővé tenné azt, hogy például arra a kérdésre, amit Selmeczi Gabriella most feltett, választ kapjunk. Ha önök tárgysorozatba veszik és elfogadják az LMP törvényjavaslatát, akkor megtudhatjuk azt, hogy például a párt- és a KISZ-apparátusban kik dolgoztak fedésben, és azt is megtudhatjuk, hogy a rendszerváltó pártokat hogyan hálózták be a kommunista állambiztonsági szolgálatok.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Szabó Zsolt képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Megadom a szót.

SZABÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt vitában többször hallottuk azt az érvet, hogy politikai környezet, jogszabályi környezet, tett; és hogy mit kellene tennünk. Ha megengedik, egy konkrét példát hoztam önöknek, hogy mit lehet tenni a jelenlegi jogszabályi környezetben.

Azt hiszem, azt leszögezhetjük, hogy az LMP törvényjavaslata nem egy átgondolt törvényjavaslat. Talán nem az én tisztem belemenni a részletekbe (Dr. Schiffer András: Menjünk bele, ezért van ez a vitanap.), de ha szabad, akkor egy konkrét példával igazolnám ezt az állításomat. Engedjék meg, hogy egy olyan példát mutassak be, ami, azt hiszem, a mostani körülmények között is egyértelműen igazolja, hogy jelenleg is van mód arra, hogy bebizonyítsuk és föltárjuk a múltat.

Frakciótársaimmal együtt én sem szavaztam meg a Ház előtt lévő törvényjavaslatot. Nem azért, mert nem értenék egyet többségében a benne foglaltakkal, hanem azért, mert jelenleg is vannak hatályos törvények, ami alapján mindent megtehetünk ebben a témakörben. (Közbeszólás az LMP soraiból.) Talán politikai tőkét akart kovácsolni belőle a törvényt beterjesztő párt, és ha megengedik, erre is rámutatnék, hogy miből gondolom ezt.

Egy aktualitás: Hatvan városában néhány hónappal ezelőttig egy III/III-as ügynök nevét viselte az egyik kulturális intézmény. Elismert szakember volt. Mindenki ismerte, mindenki szerette, és mindenki úgy gondolta, hogy egy olyan ember, aki a múltjával felel önmagáért. Nos, róla kiderült, hogy folyamatosan jelentéseket írt, és ha megengedik, megmutatnám a Hatvani Kalendárium egy példányát (Felmutatja.) Itt van benne feketén fehérrel az úr, aki jelentéseket írt '56-ot követően 1989-ig, és színessel az, aki utána bekerült egy egészségügyi ellátó intézménybe, ahonnan nem engedik ki sűrűn az embereket, pont az ő jelentései miatt. Ez két külön sors. Két emberi sors. Nem egy irányba vezetett, de azt hiszem, a tartalmát mindannyian értjük, és tudjuk, hogy miről beszélünk.

Tudják, kedves LMP-s képviselőtársaim, hogy mi is volt nekem a legmegdöbbentőbb ebben az egész kérdéskörben és a mai vitanapban? Nos az, hogy az önök helyi pártfunkcionáriusai Moldvay Győző III/III-as ügynökkel kapcsolatban mélyen hallgatnak. Mind a mai napig mélyen hallgatnak, és nem léptek föl ebben a témában, nem mondták el a véleményüket. Holott megtehették volna. (Közbeszólások, derültség az LMP soraiban.)

Persze arról nem hallgattak, hogy mi, fideszes képviselők a jogszabálytervezetet nem szavaztuk meg. Ezzel kapcsolatban számon kérték - nyilván központi utasításra, hiszen valamennyi Heves megyei fideszes képviselő megkapta ezt a levelet -, hogy nyilatkozzunk, miért nem szavaztuk meg ezt a törvénymódosítást. Azért, mert a gyakorlati életben tettekkel meg lehet ma is tenni jogszabályi alapon ugyanezt a kérdést.

Azt gondolnám, és még a beszéd elején utaltam is erre a szakmaiságra, hogy önök tudatos politikai ügyet kívánnak ebből kihozni, hiszen emlékszünk egy korábbi liberális pártra, amelyik ugyanezt tette. Minden ciklusban törvényjavaslatot terjesztett be, és aztán azt mondta: hát bocsánat, ez nem sikerült.

(14.40)

Talán ennél súlyosabb ez a kérdés, és nagyobb körültekintést igényel, hogy feltárjuk ezt a múltat.

Még egy megjegyzést engedjenek meg: vannak más olyan intézmények is ebben az országban, amelyek régi III/III-as nevét viselik. Úgy gondolom, hogy a mai jogszabályi körülmények között ezeket is föltárhatjuk. Mi is nagyon szeretnénk tisztázni a múltat, de nem úgy, ahogy önök gondolják.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Horváth János képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Megadom a szót, képviselő úr. (Babák Mihály: Csak röviden!)

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Megígérem, képviselő úr, hogy rövid leszek. Ki is kért engem erre? (Babák Mihály: Én.) Köszönöm, képviselő úr.

Tisztelt Ház! Az előttünk lévő téma valóban számvetés, ugyanakkor benne van a címében annak a morális adóssága is. Nekem nincs lehetőségem arra - mert képviselőtársaim is figyelmeztetnek, de az óra is figyelmeztet -, hogy amit erről írtam az évtizedek során, és amit több alkalommal végiggondoltam, azt most összefoglaljam. Csupán azt emelném ki belőle, hogy a tényfeltárás tekintetében mit tanácsolok ma. Azt ajánlom, tisztelt képviselőtársaim, hogy inspiráljuk, ösztönözzük, tanácsoljuk az embereknek szerte az országban, minél kisebb közösségekben az erről a témáról való beszélgetést; a faluban, a könyvtárban, az iskolában, a tűzoltó-egyesület március 15-ei ünnepségén elbeszélgetni arról, hogy kik voltak azok és a dolgok hogyan történtek, nem az ellenségeskedés, hanem a kíváncsiság szemével, azért, hogy megtudjuk, és akkor az a fajta kísértés, ami lebeg valahol, és ami lehet, hogy kevesebb vagy lehet, hogy több, mint a valóság, az eloszoljék. Tehát azt tanácsolom, hogy a központi számbavételnél - mert arra persze, hogy szükség van, legyen intézet, legyen múzeum, legyen kutatóintézet - többet szolgálhatna, ha az emberek otthon a faluban, a városban, a klubban, az iskolában, a tanári egyesületben vagy a diákok erről beszélgetnének.

Aztán hogy is juthat ez tovább? Ilyenféleképpen ráterelődne a figyelem azokra, akik abban a világban befolyásos emberek voltak, például tartótisztek, és hogy miképp lettek belőlük a mai világ oligarchái. Nem mindenki, de elég sokan ahhoz, hogy érdemes általánosítani. Lehet általánosítani. Én járok az országban, mindnyájan járunk, én talán többet járok a világban is, és nemritkán rámutatnak emberekre, mondván, hogy ez a nagyvállalkozó Bostonban vagy Miamiban, Floridában valamikor tartótiszt volt; vagy más néven nevezik meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Aztán ezek az emberek az oligarchia és egyéb intézmények révén, a politika és a gazdaság összefonódása révén ma is létező tényezők. Ez a mai Magyarország politikájának és a világ képének egyik problémája, gondja.

Itt abbahagyom. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselőtársam. Az időkeret sajnos lejárt. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Harrach Péter képviselő úr, a KDNP képviselőcsoportjából.

HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kérdésnek a politikai oldala mellett talán érdemes néhány szót szólni az emberi oldaláról is. A kommunizmus egy embernyomorító világ volt, az ellenfeleit megfélemlítette, a sajátjait pedig eltorzította. De az sem mindegy, hogy milyen motívumok alapján nyúlunk ehhez a kérdéshez. Ma már minden elhangzott, amit erről el lehet mondani. A kérdések és a felszólalások mögött részben a múlt feltárásának tiszta igénye jelent meg, de meg lehetett figyelni az elfedés szándékát is, azt, hogy az ügynökkérdés nem függetleníthető a kommunizmus egészétől, s ahogy egyik képviselőtársam említette, a birodalmi szemponttól sem. A szándékok között azonban megjelenik a natúr gyűlölködés indítéka is. Azt hiszem, hogy ez is méltatlan a kérdéshez és az áldozatokhoz.

Engedjék meg, hogy ha már emberi oldalról van szó, akkor példaként hadd említsem a magam érzéseit. Amikor rájöttem arra, hogy megfigyelnek, akkor természetesen először a kommunizmus egésze iránti undor jelent meg bennem és egyfajta megvetés azokkal az emberekkel szemben, akik akár ócska kis figurák voltak, akár pedig valamiképpen megzsarolt, szerencsétlen emberek. Aztán később, amikor már lehetőség lett volna arra, hogy beletekintsek az iratokba, akkor lefoglalt egy új világ megteremtésének az izgalma, az a munka, feladat, ami elvette a figyelmem és talán az energiáim is attól, hogy kielégítsem a kíváncsiságomat. Azóta se néztem bele ezekbe az iratokba; ma már azért, mert igazán nem érdekel, és rá kellett érezzek arra, hogy ezek az emberek, akik 25-30 évvel ezelőtt ezt tették, ha még élnek, ma már nem azok az emberek. Nemcsak azért, mert meg kell adni nekik a változás lehetőségét, hanem - mindnyájan tapasztaltuk - évtizedek alatt az ember más lesz.

Még egy példát hadd mondjak, és ez is az emberi oldalról szól. Nemrégen kaptam egy levelet, egy olyan idős asszony írta, akit '56 után börtönbe csuktak, évekig ott volt, és amikor amnesztiát kaptak, úgy nézett ki, hogy őt is kiengedik a többiekkel. De az utolsó pillanatban visszahívták és közölték vele, hogy új eljárás fog indulni, mert ő olyanokat mondott a börtönben, ami a rendszer szidását jelentette, és ezért még talán öt-hat évet is kaphat. Megmenekülhet ettől, de legyen szíves, írja alá. Ez az asszony, aki hosszú levelekben rettegve írt arról, hogy mi lesz, ha a családja előtt kiderül az utolsó éveiből egy ilyen egykori tette, azt mondta, hogy akkor ő összeomlik teljesen. Ez is egy emberi szempont. Én nem szeretném védeni, de megjelent. Úgy gondolom, hogy érdemes a jogi és politikai oldal mellett néhány pillantást az emberi szempontokra is vetni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Bárándy Gergely képviselő úr, az MSZP képviselőcsoportjából. Megadom a szót.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Így a vita végén azt gondolom, hogy érdemes pár szóban nekünk is összegezni az itt elhangzottakat és történteket, nyilván a kormány oldaláról majd államtitkár úr meg fogja tenni a zárszóban ugyanezt.

Azt tudom mondani, nekünk az az álláspontunk, hogy a vitanap első szakaszában a vita valóban arról szólt, amiről annak szólnia kellett, kulturált mederben. Azt gondolom, hogy nagyon sok felszólalás valóban magas szakmai színvonalat ütött meg, mind az ellenzék soraiban, mind pedig a kormánypárti felszólalók oldaláról. Úgy hiszem, hogy azok az érvek, amelyeket akár Németh államtitkár úr, akár Demeter képviselő úr elmondott, azok az érvek, amelyeket a mi két vezérszónokunk vagy egyes LMP-s képviselők elmondtak, bizony érdemesek a megfontolásra akkor, amikor az Országgyűlés az erről szóló törvényt meg fogja alkotni.

Őszintén sajnáljuk, hogy a vitanap második felében a kormánypártok egyes képviselői megint arra használták a lehetőséget, hogy lehessen megint egy picit kommunistázni, lehessen megint egy kicsit a mai baloldalt szidni és gyalázni.

(14.50)

Én azt gondolom, hogy ennek talán a legalja volt az, amit Boldog István képviselőtársam produkált, aki azt az egyszerű feladatot is képtelen volt megoldani, hogy helyes sorrendbe rakja a számára valaki által megírt papírlapokat, és ezért kellett hosszú ideig várni arra, hogy tudja folytatni a felszólalását, és kicsit akadozva az olvasásban, de kitartóan gyalázni a mai magyar baloldalt és a mai baloldali gondolkodású embereket, összemosva a baloldali mai politikusokat és a mai baloldaliként gondolkodó embereket azokkal az eszmékkel, amelyekről Szolzsenyicin beszélt, azokkal az emberekkel, akiket sorolt, például Rákosi Mátyással, vagy éppen más, egyébként általunk is elítélt kommunista vezetővel. Ez volt sajnos az a szakasza ennek a vitának, amely méltatlan volt mind a kezdeményezéshez, mind pedig az Országgyűlés tekintélyéhez.

Úgy tűnik, hogy vagy zavarja ezeket a megszólalókat, vagy elkerülte a figyelmüket, vagy talán Boldog képviselő úr nem tudta megérteni azt, amiről mi beszéltünk, nevezetesen, hogy a legszélesebb nyilvánosságot támogatjuk (Boldog István: Olyan boldog vagyok.), azt, hogy támogatjuk az ügynöklistáknak a mindenki által való kutathatóságát, azt, hogy szeretnénk lezárni a múltnak ezt a szakaszát valóban olyan módon, hogy nem meghátrálunk az igazság elől, hanem valóban derítsük ki, hogy mi volt az, a tudomány képviselői, de akár azon kívül bárki más elemezhesse azokat az adatokat, amiket nyilvánosságra hozunk. Mi ennek a pártján állunk. Bizonyosan a megszólalók figyelmét ez elkerülte.

Nem szeretnék a kvázi zárszóban vagy tőlünk elhangzó zárszóban arra utalni és arra a szintre süllyedni, hogy bizony nem örülnének képviselőtársaim, ha fölolvasnám ugyanazt a listát, amit fölolvastam az átmeneti rendelkezések kapcsán. (Novák Előd: Halljuk, szívesen hallgatjuk!) Jobbikos képviselőtársaim nyilván szívesen hallgatják, gondolom, ezért is tették föl a kuruc.infóra, hogy én is reklámozzam ezt a remek portált. Szóval nem örülnének, mert viszonylag hosszan tartott ez a lista.

Képviselőtársaim, lépjünk már túl ezen! Lépjünk túl ezen a primitív színvonalon, ne haragudjanak, hogy ezt mondom! És tényleg próbáljuk meg úgy kezelni ezt az ügyet, ahogy ennek a vitanapnak az első felében kezeltük. Próbáljunk rá megoldást találni, és ne pedig aktuálpolitikai szempontokat figyelembe véve egymást gyalázni. (Boldog István közbeszól.)

Én őszintén szólva, ennek a jegyében fejezem be a felszólalásomat. Azt tudom mondani, hogy mindent, minden olyan javaslatot, ami a teljes körű nyilvánosságot és a minél szélesebb körben való kutathatóságát biztosítja az ügynöklistáknak, mi támogatunk, egyébként pedig azokat a mondatokat, amelyek a baloldali mai politikusokat és a mai baloldali gondolkodókat, a mai baloldali embereket és szimpatizánsokat összehasonlítja a régi kommunistákkal, összehasonlítja Rákosi Mátyással és más, általunk is elítélt emberrel, azt pedig visszautasítjuk és kikérjük magunknak.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra jelentkezett Harangozó Tamás képviselő úr, az MSZP képviselőcsoportjából. Megadom a szót a rendelkezésre álló időkeret mértékéig.

DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Turi-Kovács Béla hangja hiányzik a teremből. Turi-Kovács Béla hangja nem most volt először egyébként a múltunkat is feszegető kérdéseknél a kormánypárti padsorokból felhangzó olyan hang, amivel ellenzéki képviselőként is egyet lehet érteni, amire és amilyen típusú hangra ebben az országban és ebben a parlamentben is óriási szükség lenne.

Döbbenetes és szégyen, hogy a képviselő úrnak a beszéde elején szinte segélykiáltásként kellett elmondania, hogy a közel másfél órás fideszes időből kettő, azaz kettő percet szántak önök ennek a hangnak a megjelenítésére. Azt gondolom, szégyen és gyalázat.

Összefoglalóul szeretném még egyszer az MSZP álláspontját rögzíteni. Támogatjuk a közélet tekintetében a teljes nyilvánosságot, támogatjuk az áldozatcentrikus megoldást, és támogatjuk azt, hogy a tudomány által kutatott és független bíróságok által hozott ítéletek alapján kerüljön sor a múlt feltárására. Objektivitást várunk viszont el, hiszen ez az ügy nem lehet egyszerű politikai leszámolás eszköze. Figyelni fogjuk Krakus Péter ügyét is például, hogy csak egyet mondjak a sok közül. Kíváncsiak leszünk, mi lesz a sorsa. Higgyék el, vissza fog ütni, ha ezt az eszközt másra fogják használni képviselőtársaim, baloldali érzelmű emberek millióit ugyanis nem lehet megsérteni és nem lehet fenyegetni következmények nélkül.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kettőperces időkeretben kért szót Schiffer András képviselő úr. Megadom a szót a rendelkezésre álló időkeret mértékéig, ez mindössze 17 másodperc.

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én szeretném megköszönni az ellenzéki képviselőtársaimnak és a három független képviselőnek, hogy lehetővé tették ezt a vitanapot, illetve Turi-Kovács képviselő úrnak, hogy volt olyan bátor, hogy a nevét adta a vitanap-kezdeményezéshez; neki is és Harrach frakcióvezető úrnak is pedig kiemelten a józan hangvételt, amivel részt vettek a vitában.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Varga László képviselő úr, a KDNP képviselőcsoportjából. Megadom a szót a rendelkezésre álló időkeret mértékéig.

VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Ház! Valóban az utolsó szóként szeretném összefoglalni. Nagyon egyértelmű, ha normálisan és higgadtan végiggondoljuk a mai vitánkat, hisz mindannyian úgy érezzük, hogy az áldozatokat és a működtetőket teljesen külön kell választani. Én azt kérem, hogy olyan törvényt alkossunk, amely tudomásul veszi azt a társadalmi hátteret, amelyben ott volt a diktatúra, ott voltak a működtetők, és ott voltak az áldozatok, akár azok, akiket megfigyeltek, akár azok, akiket valami módon megzsarolva kényszerítettek a megfigyelésre. Ezért próbáljunk józanul dönteni, és a működtetők felé próbáljunk törvényt hozni!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A képviselői felszólalások végére értünk. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, valamennyi frakció kihasználta időkeretét.

Megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak, 15 perces időkeretben, aki válaszolni kíván az elhangzottakra.

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Van egy régi magyar közmondás, hogy egyszer minden messze eljön. Úgy gondolom, hogy ezzel a mai vitanappal, ezzel az eredményes vitanappal egy jelentős lépést tettünk a tekintetben, hogy az állambiztonsági múlt megismeréséhez ez a messze eljöjjön mihamarabb.

Én szeretném megköszönni a vitanap kezdeményezőinek a kezdeményezést. Szeretném megköszönni minden frakciónak, illetőleg minden képviselőnek, aki kifejtette a véleményét a vitában, hogy a véleményét elmondta nekünk, megosztotta velünk. Úgy gondolom, hogy fontos lépést tettünk előre.

Engedjék meg, hogy utaljak arra, hogy a bevezető nyilatkozatomban a kormány képviseletében azzal kezdtem, hogy én szakmai oldalról közelítem meg ezt a kérdést, annak ellenére, hogy ez politikai vitanap, és én a nyilatkozatban szakmai érveket, szakmai álláspontot ismertettem, de nyilvánvaló volt, számoltam azzal, és ezt el is mondtam, hogy politikai érvekkel is bőven találkozunk. Engedjék meg, hogy ezekre reagáljak.

Az MSZP felszólalói ugyanazt a hibát követték el több felszólalás során, mint az eddigi kezdeményezésük. A rendszerváltás előtti vezető politikai elit felelősségét, az MSZMP szerepét nem fogadták el vagy nem vették figyelembe, sőt szembetámadtak. Engedjék meg, hogy utaljak Harangozó képviselő úr valótlan, megalapozatlan megjegyzésére, ami Orbán Viktor, Kövér László és Áder János vonatkozásában, azon politikusok vonatkozásában hangzott el, és őket próbálta belekeverni ezekbe az ügyekbe Harangozó Tamás, akik a totalitárius rendszer lebontásáért, a szocializmus, a kommunizmus lebontásáért, a magyar demokráciáért, Magyarország függetlenségéért nagyon sokat tettek. Én úgy gondolom, hogy ezt a kísérletet, ami sikertelen volt (Dr. Harangozó Tamás: Nem kell hülyeséget beszélni, képviselőtársaim!), még egyszer, itt a tisztelt Ház előtt visszautasítom. (Taps a kormánypárti sorokból.)

(15.00)

Engedjék meg, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottságával kapcsolatban reagáljak arra, hogy ennek a bizottságnak a létrehozása az ügyek elkenése, elfedése lenne. Jobbikos és más képviselők azt vitatták, hogy nem történik semmi, és a bizottság, az intézet létrehozása a problémák elkenése, elfedése. Itt utalok a nemzetközi összefüggésekre, nemzetközi tapasztalatokra. Szlovákiában a Nemzeti Emlékezet Intézet, Lengyelországban a Nemzeti Emlékezet Intézet, Németországban az NDK állambiztonsági szolgálat iratait kezelő szövetségi megbízott hivatala, Romániában a román állambiztonsági iratokat kezelő tanács, Csehországban a Totalitárius Rendszereket Kutató Intézet, tehát mindenhol egy intézet kezeli az iratokat, végzi a kutatást. Mindegyik intézet tehát a tudományos kutatást segíti elő, és a tudományos kutatók betekintését nem szokták megakadályozni, így nálunk sem kerül erre sor reményeink szerint.

Másodjára több képviselőtársunk a teljes nyilvánosságot követelte. Ma azt mondhatjuk, hogy az iratok 75 százaléka kutatható, amivel tulajdonképpen a Stasi-iratok betekinthetőségénél is jobban állunk. Természetesen nem lehetünk elégedettek, de nyilvánvaló, hogy fontos lépést tudunk megtenni, ha a mai vitanap eredményeképpen megszületnek azok a döntések, amelyekre jó esély mutatkozik.

Elhangzott a történelmi kárpótlás, történelmi igazságtétel igénye, több képviselőtársunk is ezt hiányosságként rótta fel. Valóban, ezen a téren is nagyon sok teendőnk van. Demeter Ervin képviselő úr is utalt erre, köszönöm a hozzászólását, és köszönöm egyébként, hogy teljes mértékben szakmai alapon mondta el véleményét, és ezzel nagyban segítette azt, hogy ebben a nagyon fontos kérdésben előrelépjünk. De szeretnék emlékeztetni arra, hogy a történelmi kárpótláshoz hozzátartozott a Terror Háza létrehozása. A Terror Házának működése, úgy gondolom, puszta léte is fontos bizonyítéka ennek a történelmi kárpótlásnak. Vagy éppen a számos emléknap, például a kommunizmus áldozatainak emléknapja vagy a kulákság emléknapja.

Az információs kárpótlásra is szeretnék kitérni. Utaltam arra mind a nyilatkozatban, mind pedig az egyik reagálásomban, hogy az első Orbán-kormány idején, 2000-ben fogadott el a parlament egy olyan törvénymódosítást, ami az átvilágítandók körét jelentős mértékben kiterjesztette, több mint tízezer személy átvilágítására került sor, és kétszáz fő akadt fenn a rostán. Utaltam arra is, hogy szaklevéltárrá minősítettük az akkori Történeti Hivatalt, ezzel is jelentősen megkönnyítve a kutatásokat. Az áldozatok betekinthetnek és betekinthettek az iratokba. Említettük, hogy a 30 éves anonimitási szabály továbbgondolandó. Bízom benne, hogy erre vonatkozóan is születnek javaslatok, születik egy olyan javaslat, amit közösen el tudunk fogadni, és amely a megoldást segíti elő.

Az internetes információkkal kapcsolatban azt javaslom tisztelt képviselőtársaimnak, hogy figyeljenek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának honlapjára. Már ma is létezik az interneten hozzáférhető információs bázis, sőt ott nevek, információk is elérhetőek.

Ami a megoldást, a megoldási javaslatokat illeti, úgy gondolom, nagyon fontos a lusztráció kérdése, annak a meghatározása, hogy kik azok, milyen tisztséget betöltők nem vehetnek részt a jövőt illetően a közéletben. Ezt közösen kellene meghatároznunk, mi az, ami egyértelműen a diktatúra kiszolgálásának minősül, milyen szankciókat kell alkalmazni, ha igen, kikre, milyen körülmények között, milyen feltételekkel. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy ezeket a kérdéseket közösen tegyük föl, és közösen találjuk meg a megoldást.

Az áldozatok jogainak kiterjesztésére is hangzott el javaslat, úgy gondoljuk, hogy ez nagyon helyes irány. Valaki azt mondta, talán éppen Demeter Ervin, hogy áldozatcentrikus megoldást szeretne e tekintetben elérni. Úgy gondolom, hogy a kormány is egyetért ezzel a törekvéssel. Az áldozatok jogait bővíteni kell, teljes mértékű megismerést kell lehetővé tenni. Tehát lehetővé kell tenni, hogy olyan szabály szülessen, hogy kitakarás nélkül megismerhessék azokat az adatokat, amelyek rájuk vonatkoznak, és saját maguk rendelkezhessenek ezeknek az iratoknak akár teljes nyilvánosságra hozataláról.

Elhangzott Németh Szilárd képviselő úr hozzászólásában, hogy Csepelen is fontos lépéseket tesznek a csepeli múlt megismerése érdekében. Úgy gondolom, ez egy helyes döntés. Fontos az, hogy a helyi közösségek, a települések, akár a hódmezővásárhelyi Emlékpont példájára hivatkozva vagy azt figyelembe véve, azt alapul véve megismerjék a saját közösségükre vonatkozó információkat. Úgy gondolom, ez is hozzásegít bennünket ahhoz, hogy előbbre lépjünk.

Tisztelt Országgyűlés! Azt fontosnak tartom hangsúlyozni, erre vonatkozóan is hangzott el hozzászólás, hogy a rendszer egészét kell megismerni. Tehát az egészét kell megismerni, a megrendelőktől a végrehajtókig. Minden szereplő szerepét tisztázni kell, meg kell ismerni, és meg kell ismertetni a ma élő nemzedékkel, hiszen ők már szerencséjükre csak akár egy mai parlamenti vitából vagy tudományos publikációkból, vagy családtagok elmondásából, egyéb forrásból értesülhetnek ezekről. Szerencsére nekik már nem volt az a sorsuk, hogy ezt a saját bőrükön megtapasztalhatták. Tehát nagyon fontosnak tartom ezt. Meg kell tudnunk azt, hogy kik voltak a rendszer működtetői, felelősei, haszonélvezői. Meg kell ismerni a múltat, és meg kell nevezni a felelősöket.

Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer szeretném megköszönni a frakcióknak, a képviselőknek, akik részt vettek a mai vitanapon, a hozzászólásaikat, észrevételeiket. Abban bízom, hogy ma közelebb jutottunk ahhoz a kérdéshez, amit közösen célul tűztünk ki, és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának létrejötte, tevékenysége, feladatai hozzájárulhatnak ahhoz, hogy higgadtan, minden információt megismerve eljussunk odáig, hogy egyszer végre le tudjuk zárni ezt a múltat, ezt az állambiztonsági múltat.

Úgy kezdtem a zárszómat, hogy egyszer minden messze eljön. Abban bízom, hogy valamennyien közre tudunk működni abban, hogy ez a messze mihamarabb eljöjjön az állambiztonsági múlt teljes megismerése vonatkozásában. Ehhez kérem a továbbiakban is a képviselőtársaim és a frakciók segítségét.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban, a Jobbik és az LMP soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott napirend szerint a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló T/6590. számú törvényjavaslat általános vitájának folytatására és lezárására várhatóan következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek.

A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Korondi Miklós képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából. Megadom a szót 5 perces időkeretben.




Felszólalások:   26   27-159   159-160      Ülésnap adatai