Készült: 2024.03.28.17:13:31 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

207. ülésnap (2001.05.10.), 412. felszólalás
Felszólaló Tóth István (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 8:18


Felszólalások:  Előző  412  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy az előttünk fekvő T/4169. számú törvényjavaslat a környezetvédelmi tárcának egy igen jól sikerült törvényjavaslata. Ez talán kitetszik abból is, hogy az eddig felszólalt frakciók egyöntetű támogatásról biztosították.

Ezen fölül mint a szakbizottság tagja merem kijelenti, hogy a bizottsági vita alkalmával lényegi ponton senki nem talált a törvényben olyan fejezeteket, olyan sorokat, amelyeket kivenni vagy teljesen átírni akartak. Ez jelenti azt, hogy az előterjesztett törvény a céljának véleményünk szerint meg fog felelni. A célja kettős. Az egyik a jogharmonizáció, a másik pedig - amit képviselőtársaim is előttem elmondtak -, hogy a régi tartozásokat, régi módosításokat belehelyezték, melyek igazából a környezetvédelmi törvény megírásakor már '95-ben meg kellett volna történjenek.

Az EU-harmonizációnak az egyik legrázósabb fejezetével jutunk előrébb, ugyanis a jelenlegi tárgyalási szakaszban van esély arra, hogy lezárja a tárca ezt a környezetvédelmi fejezetet. Úgy gondolom, mindannyiunk közös érdeke, hogy megtörténjen ez a lezárás ebben a félévben. Az EU soros svéd elnöksége határozott szándékát és konkrét segítségét fejezte ki ez irányban. Úgy hiszem, hogy nekünk, képviselőknek itthon az a feladatunk, hogy ezzel a törvénnyel és a többi, még általunk nem látott jogszabállyal segítsük ezt a munkát, és jussunk előrébb ebben a fejezetben - melyet még csak Szlovénia tudott lezárni -, hogy ennek a fejezetnek a derogációs időszakai, valamint a fejezethez tartozó megvalósítások költséghányadai belekerüljenek a következő években.

Igazából ezeket itthoni forrásból nem tudnánk megvalósítani. Éppen ezért fontos, hogy mielőbb teljes jogú tagjai legyünk az Európai Uniónak, és megkapjuk azokat a forrásokat, amelyekkel be tudjuk fejezni, illetve meg tudjuk valósítani a környezetvédelmi beruházásainkat, pontosan azokat a beruházásokat, amelyekre általában a 2000-3000 milliárd forintnyi összeget mondják, ami ha nem is pontosan annyi, akkor is a magyar költségvetést évtizedekre terhelné.

A törvény másik fontos feladata - ahogy említettem - a régi tartozások rendezése. Én azt hiszem, hogy nagyon lényeges ebben a törvényben az 1995. évi XLIII. törvény módosítása, a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállítása, amit - mint utaltam rá - tulajdonképpen már az 1995-ös törvényben is így kellett volna megírni, ugyanis a természetvédelmi területek, illetve a mezőgazdasági területek helyrehozhatatlan károsodásokat szenvedtek. Ahogy Pap képviselőtársam is mondta, és a bizottság számtalan kihelyezett ülésén tapasztaljuk, igen nagy mértékben fogynak Magyarország értékes természeti területei, és mielőbb megálljt kell ennek parancsolni a törvénykezési, törvényhozási fejezettel. Bár annyira optimista nem vagyok, hogy ez holnaptól, illetve ettől az évtől teljes egészében rendeződik, mindenesetre azon leszünk, és egész biztos vagyok benne, a bizottság többi tagja is azon lesz, hogy ezt a törvényt a lehető legnagyobb mértékben és a legrövidebb idő alatt alkalmazzuk.

Fontosnak tartom még, hogy a '95. évi XXIX. törvény, azaz a laboratóriumok, a tanúsító és az ellenőrző szervezetek akkreditálásáról szóló törvény módosítása belekerült, és így korrekt eljárás keretén belül lehet akkreditált laboratóriumokat több helyen elismertetni. Ez azért fontos, mert így megszűnhet és meg kell szűnjön az a bizalmatlanság, amely jelenleg is fönnáll a tárca és tulajdonképpen a civil szervezetek között. Ugyanis - ahogy Kiss Andor képviselőtársam említette - a dorogi hulladékégető problémája tulajdonképpen mérési problémaként jelentkezik, mert az egyik fél nem akarja elismerni a másik fél által mért adatokat, a másik fél pedig nem tudja elismerni - akkreditáció híján - az előző adatokat. Éppen ezért - számomra meglepő módon - egy külső, külföldi cég mérését várják el. Igazából megoldható lenne ez hazai viszonyok között is, de pontosan ez a bizalmatlanság, ami ide vezet, egyrészt káros megítélést hoz a lakosságnál, másrészt teljesen fölösleges többletköltségeket hoz. Ezt egyébként is meg kellene oldanunk, azaz meg kellene oldani a tárcának, hogy az országban több helyen olyan akkreditált laboratórium legyen, amely az EU-követelményeket kielégíti, illetve ezt a törvényt végül is teljesíti.

Én azt hiszem, hogy a miniszter úr expozéjában említett salátatörvény nem pejoratív értelemben salátatörvény, és én érzem a tiltakozását emiatt, de azt kell mondjuk, hogy ezek a többsíkú fejezetek szükségesek ebben, és véleményem szerint azokkal az apró módosításokkal, melyek módosító indítványként be fognak kerülni részünkről a Házhoz, a törvény elfogadható, és kérem képviselőtársaimat is, hogy szavazataikkal támogassák.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  412  Következő    Ülésnap adatai