Készült: 2020.08.05.10:36:16 Dinamikus lap

Bizottság által benyújtott indítványok 2006-2010


Önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Benyújtók
1 H/11835 szöveges PDF A magyar mérnökök, műszaki és természettudományi értelmiség napjáról Gazdasági és informatikai bizottság
2 H/10555 szöveges PDF A Gazdasági Versenyhivatal 2008. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló jelentés elfogadásáról Gazdasági és informatikai bizottság
3 T/9952 szöveges PDF A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról Gazdasági és informatikai bizottság
4 H/6179 szöveges PDF A Gazdasági Versenyhivatal 2007. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló jelentés elfogadásáról Gazdasági és informatikai bizottság
5 H/4969 szöveges PDF A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támogatásokról szóló jelentés elfogadásáról Gazdasági és informatikai bizottság
6 H/4968 szöveges PDF A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló jelentés elfogadásáról Gazdasági és informatikai bizottság
7 H/3000 szöveges PDF A Gazdasági Versenyhivatal 2006. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló jelentés elfogadásáról Gazdasági és informatikai bizottság
8 H/2999 szöveges PDF A Gazdasági Versenyhivatal 2005. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló jelentés elfogadásáról Gazdasági és informatikai bizottság
9 H/1515 szöveges PDF A magyar gazdaságban - különösen a közbeszerzések területén - kialakuló vállalkozói "körbetartozások" mérséklése érdekében a társadalmi és szakmai egyeztetések elvégzéséről, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről Gazdasági és informatikai bizottság
10 T/454 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról Gazdasági és informatikai bizottság

Nem önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Típus Benyújtók
1 11748/1 szöveges PDF A földgáz biztonsági készletezéséről szóló 2006. évi XXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
2 11716/7 szöveges PDF Az éghajlat védelméről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság
3 11517/11 szöveges PDF A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság
4 11492/1 szöveges PDF A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
5 11303/6 szöveges PDF Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság
6 11303/5 szöveges PDF Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
7 11303/4 szöveges PDF Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
8 11303/1 szöveges PDF Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
9 11296/3 szöveges PDF Egyes, a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező szervvel kapcsolatos törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
10 11211/6 szöveges PDF Magyarország fenntarthatósági helyzetéről és az abból adódó feladatokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság
11 11211/1 szöveges PDF Magyarország fenntarthatósági helyzetéről és az abból adódó feladatokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
12 11199/7 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
13 11199/6 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
14 11199/5 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
15 11177/1 szöveges PDF A 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásáról szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
16 11163/2 szöveges PDF A bányászatról szóló 1993. évi LXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
17 11143/6 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
18 11143/4 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
19 11143/2 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
20 11142/13 szöveges PDF Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
21 11142/10 szöveges PDF Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
22 11142/9 szöveges PDF Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
23 11142/8 szöveges PDF Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
24 11142/2 szöveges PDF Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
25 11083/52 szöveges PDF Az egyszerűsített foglalkoztatásról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság
26 11083/51 szöveges PDF Az egyszerűsített foglalkoztatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
27 11083/39 szöveges PDF Az egyszerűsített foglalkoztatásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság
28 11083/3 szöveges PDF Az egyszerűsített foglalkoztatásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
29 11081/1 szöveges PDF A megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
30 11080/6 szöveges PDF A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság
31 11080/4 szöveges PDF A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
32 11080/1 szöveges PDF A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
33 11074/37 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi .... törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
34 11074/33 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi .... törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
35 11074/3 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi .... törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
36 11068/26 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
37 11068/25 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
38 11068/24 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
39 11068/23 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
40 11068/16 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
41 11068/2 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
42 11028/8 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
43 11028/5 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
44 11026/12 szöveges PDF A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
45 11026/11 szöveges PDF A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
46 11026/10 szöveges PDF A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
47 11026/8 szöveges PDF A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
48 11026/2 szöveges PDF A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
49 11025/170 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
50 11025/169 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
51 11025/168 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
52 11025/167 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
53 11025/166 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
54 11025/165 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
55 11025/164 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
56 11025/163 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
57 11025/162 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
58 11025/161 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
59 11025/160 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
60 11025/159 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
61 11025/158 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
62 11025/157 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
63 11025/156 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
64 11025/155 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
65 11025/154 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
66 11025/153 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
67 11025/152 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
68 11025/151 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
69 11025/150 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
70 11025/149 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
71 11025/148 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
72 11025/147 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
73 11025/146 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
74 11025/145 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
75 11025/144 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
76 11025/143 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
77 11025/142 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
78 11025/141 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
79 11025/140 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
80 11025/139 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
81 11025/138 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
82 11025/137 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
83 11025/136 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
84 11025/135 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
85 11025/134 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
86 11025/133 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
87 11025/132 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
88 11025/131 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
89 11025/130 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
90 11025/129 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
91 11025/128 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
92 11025/127 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
93 11025/114 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
94 11025/2 szöveges PDF A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
95 11002/16 szöveges PDF A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
96 11002/15 szöveges PDF A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
97 11002/10 szöveges PDF A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
98 11002/9 szöveges PDF A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
99 11002/8 szöveges PDF A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
100 11002/7 szöveges PDF A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
101 11002/1 szöveges PDF A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
102 11001/25 szöveges PDF A fogyasztónak nyújtott hitelről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
103 11001/24 szöveges PDF A fogyasztónak nyújtott hitelről módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
104 11001/17 szöveges PDF A fogyasztónak nyújtott hitelről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
105 11001/1 szöveges PDF A fogyasztónak nyújtott hitelről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
106 11000/8 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új Polgári Törvénykönyvvel összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
107 11000/7 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új Polgári Törvénykönyvvel összefüggő módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
108 11000/5 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új Polgári Törvénykönyvvel összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
109 11000/2 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új Polgári Törvénykönyvvel összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
110 10999/43 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
111 10999/42 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
112 10999/41 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
113 10999/40 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
114 10999/39 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
115 10999/24 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
116 10999/2 szöveges PDF Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
117 10998/17 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
118 10998/16 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
119 10998/13 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
120 10998/1 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
121 10997/2 szöveges PDF Egyes törvényeknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének rendelkezés-alkotási hatásköréhez kapcsolódó módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
122 10977/97 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
123 10977/63 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
124 10977/1 szöveges PDF Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
125 10934/21 szöveges PDF A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
126 10934/16 szöveges PDF A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
127 10934/3 szöveges PDF A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
128 10932/3 szöveges PDF A 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
129 10931/3 szöveges PDF A 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
130 10900/1 szöveges PDF A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2008. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
131 10871/22 szöveges PDF Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság
132 10871/18 szöveges PDF Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság
133 10871/16 szöveges PDF Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
134 10871/15 szöveges PDF Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
135 10871/14 szöveges PDF Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
136 10871/3 szöveges PDF Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
137 10831/15 szöveges PDF A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
138 10831/13 szöveges PDF A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
139 10831/2 szöveges PDF A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
140 10812/5 szöveges PDF A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
141 10812/2 szöveges PDF A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
142 10809/5 szöveges PDF Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Nemzetbiztonsági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság
143 10809/3 szöveges PDF Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
144 10745/14 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság
145 10745/11 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság
146 10745/5 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
147 10744/23 szöveges PDF A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság
148 10744/22 szöveges PDF A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
149 10744/21 szöveges PDF A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
150 10744/20 szöveges PDF A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
151 10744/19 szöveges PDF A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
152 10744/18 szöveges PDF A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
153 10744/15 szöveges PDF A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság
154 10744/4 szöveges PDF A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
155 10714/1 szöveges PDF Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
156 10679/137 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
157 10679/127 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
158 10679/126 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
159 10679/125 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
160 10679/124 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
161 10679/123 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
162 10679/122 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
163 10679/121 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
164 10679/120 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
165 10679/119 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
166 10679/118 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
167 10679/117 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
168 10679/116 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
169 10679/115 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
170 10679/114 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
171 10679/95 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
172 10679/6 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
173 10678/21 szöveges PDF Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
174 10678/18 szöveges PDF Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
175 10678/4 szöveges PDF Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
176 10677/18 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
177 10677/4 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
178 10676/71 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
179 10676/70 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
180 10676/69 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
181 10676/68 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
182 10676/67 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
183 10676/66 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
184 10676/65 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
185 10676/64 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
186 10676/63 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
187 10676/62 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
188 10676/61 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
189 10676/60 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
190 10676/59 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
191 10676/58 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
192 10676/57 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
193 10676/56 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
194 10676/55 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
195 10676/49 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
196 10676/4 szöveges PDF Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
197 10675/10 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Kulturális bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
198 10675/3 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
199 10554/1895 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Európai ügyek bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
200 10554/1893 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
201 10554/1892 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
202 10554/1891 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
203 10554/1526 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
204 10554/1521 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
205 10554/1520 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
206 10554/1519 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
207 10554/1518 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
208 10554/1517 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
209 10554/1508 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
210 10554/1451 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
211 10528/3 szöveges PDF Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
212 10526/8 szöveges PDF A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Kulturális bizottság
213 10526/6 szöveges PDF A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Kulturális bizottság
214 10526/1 szöveges PDF A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
215 10525/12 szöveges PDF Az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
216 10525/2 szöveges PDF Az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
217 10380/15 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
218 10380/14 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
219 10380/13 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
220 10380/12 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
221 10380/10 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
222 10380/7 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
223 10315/8 szöveges PDF A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság
224 10315/4 szöveges PDF A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
225 10315/1 szöveges PDF A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
226 10176/3 szöveges PDF A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
227 10045/3 szöveges PDF A Magyar Nemzeti Katasztrófa Alap létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
228 9968/6 szöveges PDF A szomszédos országokhoz fűződő közlekedési kapcsolataink erősítéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság
229 9968/5 szöveges PDF A szomszédos országokhoz fűződő közlekedési kapcsolataink erősítéséről módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
230 9968/4 szöveges PDF A szomszédos országokhoz fűződő közlekedési kapcsolataink erősítéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
231 9968/1 szöveges PDF A szomszédos országokhoz fűződő közlekedési kapcsolataink erősítéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
232 9952/25 szöveges PDF A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról zárószavazás előtti módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
233 9952/24 szöveges PDF A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról egységes javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
234 9952/22 szöveges PDF A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról támogatott sor Gazdasági és informatikai bizottság
235 9922/8 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
236 9922/7 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
237 9922/5 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
238 9922/2 szöveges PDF A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
239 9868/9 szöveges PDF A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvénynek az élethosszig tartó tanulás feltételeinek biztosítása érdekében történő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Oktatási bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
240 9868/7 szöveges PDF A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvénynek az élethosszig tartó tanulás feltételeinek biztosítása érdekében történő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Oktatási bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
241 9868/2 szöveges PDF A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvénynek az élethosszig tartó tanulás feltételeinek biztosítása érdekében történő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
242 9818/27 szöveges PDF A vagyonadóról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
243 9818/24 szöveges PDF A vagyonadóról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
244 9818/23 szöveges PDF A vagyonadóról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
245 9818/22 szöveges PDF A vagyonadóról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
246 9818/21 szöveges PDF A vagyonadóról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
247 9818/5 szöveges PDF A vagyonadóról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
248 9817/82 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
249 9817/77 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
250 9817/76 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
251 9817/75 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
252 9817/74 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
253 9817/73 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
254 9817/72 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
255 9817/71 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
256 9817/70 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
257 9817/69 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
258 9817/68 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
259 9817/67 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
260 9817/66 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
261 9817/65 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
262 9817/58 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
263 9817/6 szöveges PDF A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
264 9812/5 szöveges PDF Az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság
265 9797/10 szöveges PDF Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
266 9712/4 szöveges PDF A nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozása érdekében az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság
267 9662/3 szöveges PDF Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
268 9637/66 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
269 9637/65 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
270 9637/64 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
271 9637/63 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
272 9637/62 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
273 9637/61 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
274 9637/60 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
275 9637/59 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
276 9637/58 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
277 9637/57 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
278 9637/56 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
279 9637/55 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
280 9637/54 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
281 9637/53 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
282 9637/52 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
283 9637/51 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
284 9637/50 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
285 9637/49 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
286 9637/48 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
287 9637/47 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
288 9637/46 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
289 9637/45 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
290 9637/30 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
291 9637/2 szöveges PDF Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
292 9636/21 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
293 9636/14 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
294 9636/1 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
295 9635/39 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
296 9635/27 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
297 9635/26 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
298 9635/1 szöveges PDF A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
299 9592/4 szöveges PDF A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
300 9592/2 szöveges PDF A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
301 9585/2 szöveges PDF A Gazdasági Versenyhivatal 2008. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
302 9521/5 szöveges PDF Az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
303 9521/1 szöveges PDF Az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
304 9520/28 szöveges PDF A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
305 9520/1 szöveges PDF A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
306 9470/1 szöveges PDF Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
307 9457/1 szöveges PDF A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2008. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
308 9454/3 szöveges PDF Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
309 9454/2 szöveges PDF Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
310 9454/1 szöveges PDF Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
311 9434/3 szöveges PDF A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
312 9400/15 szöveges PDF A fizetési meghagyásos eljárásról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
313 9400/11 szöveges PDF A fizetési meghagyásos eljárásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
314 9400/1 szöveges PDF A fizetési meghagyásos eljárásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
315 9398/8 szöveges PDF A vállalkozások közötti jogviták gyorsabb elbírálása érdekében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
316 9398/5 szöveges PDF A vállalkozások közötti jogviták gyorsabb elbírálása érdekében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
317 9398/1 szöveges PDF A vállalkozások közötti jogviták gyorsabb elbírálása érdekében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
318 9397/17 szöveges PDF A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság
319 9397/16 szöveges PDF A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
320 9397/15 szöveges PDF A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
321 9397/14 szöveges PDF A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság
322 9397/13 szöveges PDF A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
323 9397/12 szöveges PDF A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
324 9397/7 szöveges PDF A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
325 9397/1 szöveges PDF A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
326 9396/3 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény betétbiztosítást érintő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
327 9396/1 szöveges PDF A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény betétbiztosítást érintő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
328 9368/8 szöveges PDF A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény és a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
329 9368/6 szöveges PDF A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény és a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
330 9368/2 szöveges PDF A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény és a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
331 9364/2 szöveges PDF Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
332 9355/15 szöveges PDF A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
333 9355/11 szöveges PDF A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
334 9355/4 szöveges PDF A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
335 9354/76 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
336 9354/75 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
337 9354/74 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
338 9354/73 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
339 9354/72 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
340 9354/71 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
341 9354/70 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
342 9354/69 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
343 9354/68 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
344 9354/67 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
345 9354/66 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
346 9354/65 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
347 9354/64 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
348 9354/63 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
349 9354/54 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
350 9354/53 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
351 9354/52 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
352 9354/51 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
353 9354/50 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
354 9354/49 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
355 9354/48 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
356 9354/47 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
357 9354/8 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
358 9338/3 szöveges PDF A tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
359 9302/34 szöveges PDF A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény,valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
360 9302/30 szöveges PDF A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény,valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
361 9302/1 szöveges PDF A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény,valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
362 9276/3 szöveges PDF Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
363 9257/31 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
364 9257/25 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
365 9257/1 szöveges PDF A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
366 9239/27 szöveges PDF A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményét érintő törvények módosításáról és egyéb, munkaügyi szempontból szükséges intézkedésekről kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
367 9239/19 szöveges PDF A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményét érintő törvények módosításáról és egyéb, munkaügyi szempontból szükséges intézkedésekről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
368 9239/4 szöveges PDF A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményét érintő törvények módosításáról és egyéb, munkaügyi szempontból szükséges intézkedésekről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
369 9233/2 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
370 9194/12 szöveges PDF A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás záró vitához Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság
371 9194/5 szöveges PDF A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság
372 9194/1 szöveges PDF A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
373 9179/42 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
374 9179/34 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
375 9179/2 szöveges PDF Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
376 9173/1 szöveges PDF Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján, a paksi atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítésének előkészítését szolgáló tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes, elvi hozzájárulás megadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
377 9114/2 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
378 9024/18 szöveges PDF A hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről bizottsági ajánlás záró vitához Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
379 9024/9 szöveges PDF A hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
380 9024/6 szöveges PDF A hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
381 9024/2 szöveges PDF A hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
382 9010/1 szöveges PDF A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
383 8972/18 szöveges PDF A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Oktatási bizottság
384 8972/14 szöveges PDF A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Oktatási bizottság
385 8972/2 szöveges PDF A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
386 8897/1 szöveges PDF Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1999-2007.) szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
387 8877/7 szöveges PDF A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) szabályozásának szigorításáról, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
388 8877/6 szöveges PDF A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) szabályozásának szigorításáról, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
389 8877/3 szöveges PDF A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) szabályozásának szigorításáról, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
390 8872/15 szöveges PDF A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
391 8864/3 szöveges PDF Az általános válság következményeként az építőipart és a közvetlenül kapcsolódó ágazatokat sújtó recesszió kezelése érdekében szükséges intézkedésekről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
392 8864/1 szöveges PDF Az általános válság következményeként az építőipart és a közvetlenül kapcsolódó ágazatokat sújtó recesszió kezelése érdekében szükséges intézkedésekről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
393 8839/1 szöveges PDF A Londonban, 2000. október 17-én kelt, az európai szabadalmak megadásáról szóló Egyezmény 65. cikkének alkalmazásáról szóló Megállapodáshoz való csatlakozásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
394 8837/3 szöveges PDF Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
395 8676/10 szöveges PDF A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvénynek az élethosszig tartó tanulás feltételeinek biztosítása érdekében történő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Oktatási bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
396 8661/4 szöveges PDF Egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
397 8582/3 szöveges PDF Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1990-2007.) bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
398 8381/39 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
399 8381/34 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
400 8381/12 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
401 8381/1 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
402 8374/55 szöveges PDF A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Oktatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
403 8374/49 szöveges PDF A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Oktatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
404 8374/1 szöveges PDF A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
405 7042/46 szöveges PDF Egyes agrártárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
406 7042/26 szöveges PDF Egyes agrártárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
407 7042/1 szöveges PDF Egyes agrártárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
408 6958/2 szöveges PDF A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekkel kapcsolatos etikus kereskedői magatartás kidolgozásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
409 6953/4 szöveges PDF Az atomenergia 2007. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság
410 6953/3 szöveges PDF Az atomenergia 2007. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
411 6934/137 szöveges PDF Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
412 6934/98 szöveges PDF Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
413 6934/3 szöveges PDF Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
414 6925/7 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyv és a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet, valamint ezzel összefüggésben más törvények egyes rendelkezéseinek módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
415 6925/4 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyv és a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet, valamint ezzel összefüggésben más törvények egyes rendelkezéseinek módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
416 6925/2 szöveges PDF A Polgári Törvénykönyv és a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet, valamint ezzel összefüggésben más törvények egyes rendelkezéseinek módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
417 6889/4 szöveges PDF A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelem további erősítését szolgáló intézkedésekről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
418 6889/3 szöveges PDF A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelem további erősítését szolgáló intézkedésekről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
419 6888/2 szöveges PDF A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
420 6880/4 szöveges PDF A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
421 6870/8 szöveges PDF Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
422 6870/2 szöveges PDF Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
423 6787/5 szöveges PDF Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
424 6770/60 szöveges PDF A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
425 6770/59 szöveges PDF A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
426 6770/58 szöveges PDF A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
427 6770/57 szöveges PDF A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
428 6770/56 szöveges PDF A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
429 6770/55 szöveges PDF A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
430 6770/43 szöveges PDF A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
431 6770/2 szöveges PDF A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
432 6768/12 szöveges PDF A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
433 6768/9 szöveges PDF A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
434 6768/2 szöveges PDF A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
435 6767/119 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
436 6767/118 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
437 6767/117 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
438 6767/116 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
439 6767/115 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
440 6767/114 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
441 6767/113 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
442 6767/112 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
443 6767/111 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
444 6767/110 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
445 6767/109 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
446 6767/108 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
447 6767/107 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
448 6767/106 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
449 6767/105 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
450 6767/104 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
451 6767/103 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
452 6767/102 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
453 6767/101 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
454 6767/100 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
455 6767/99 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
456 6767/98 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
457 6767/97 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
458 6767/96 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
459 6767/95 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
460 6767/94 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
461 6767/93 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
462 6767/92 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
463 6767/91 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
464 6767/90 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
465 6767/69 szöveges PDF Az elektronikus közszolgáltatásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
466 6765/41 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
467 6765/26 szöveges PDF A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság
468 6755/3 szöveges PDF Az atomenergia 2007. évi hazai alkalmazásának biztonságáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
469 6753/21 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
470 6753/16 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság
471 6753/2 szöveges PDF A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
472 6752/38 szöveges PDF A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
473 6752/30 szöveges PDF A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
474 6752/2 szöveges PDF A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
475 6750/5 szöveges PDF Az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződésnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Európai ügyek bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Mezőgazdasági bizottság
476 6750/1 szöveges PDF Az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződésnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
477 6729/1 szöveges PDF A Kutatási és innovációs eseti bizottság tevékenységéről (2007. június-2008. október) szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
478 6728/1 szöveges PDF A Kutatási és innovációs eseti bizottság tevékenységéről (2007. június - 2008. október) bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
479 6688/52 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
480 6688/51 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
481 6688/34 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
482 6687/22 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról zárószavazás előtti módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
483 6687/19 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
484 6687/18 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
485 6687/17 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
486 6687/16 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
487 6687/15 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
488 6687/14 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
489 6687/10 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Honvédelmi és rendészeti bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
490 6687/3 szöveges PDF Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
491 6686/20 szöveges PDF A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
492 6686/13 szöveges PDF A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
493 6686/3 szöveges PDF A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
494 6669/19 szöveges PDF A vízitársulatokról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
495 6669/18 szöveges PDF A vízitársulatokról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
496 6669/14 szöveges PDF A vízitársulatokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság
497 6669/1 szöveges PDF A vízitársulatokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Gazdasági és informatikai bizottság
498 6667/77 szöveges PDF Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
499 6667/75 szöveges PDF Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
500 6667/74 szöveges PDF Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról módosító javaslat Gazdasági és informatikai bizottság
501 6667/56 szöveges PDF Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági és informatikai bizottság, Ifjúsági, szociális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati és területfejl. bizottság, Sport- és turisztikai bizottság
502 6667/4 szöveges PDF Egyes adó- és járuléktörv&eacut